3.12.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 353/47

—

tekintettel Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2. cikkére és 3. cikke (3) bekezdésének második albekezdésére, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 8. cikkére, 153. cikke (1) bekezdésének i. francia bekezdésére és 157. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 23. cikkére,

—

tekintettel a Bizottság „Út a munkahelyteremtő fellendülés felé” című, 2012. április 18-i közleményére (COM(2012)0173) és annak kísérő dokumentumára a személyi és háztartási szolgáltatások foglalkoztatási potenciáljának kiaknázásáról (SWD(2012)0095),

—

tekintettel az Európai Unió társadalmi változás és innováció programjáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló, 2011. október 6-i bizottsági javaslatra (COM(2011)0609),

—

tekintettel az Európai Tanács által 2011 márciusában elfogadott, nemek közötti egyenlőségről szóló európai paktumra (2011–2020) (1),

—

tekintettel a Bizottság a férfiak és a nők közötti egyenlőség terén 2010-ben elért előrehaladásról szóló 2011. évi jelentésére (SEC(2011)0193),

—

tekintettel „A nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó stratégia – 2010–2015” című, 2010. szeptember 21-i bizottsági közleményére (COM(2010)0491),

—

tekintettel „A tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról – Az Európa 2020 integrált iránymutatás II. része” című tanácsi határozatra irányuló javaslatra (COM(2010)0193),

—

tekintettel a Tanács 2009. június 8-i„Rugalmas biztonság válság idején” című következtetéseire,

—

tekintettel a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK irányelvre (2),

—

tekintettel a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2006. július 5-i 2006/54/EK irányelvre (átdolgozott szöveg) (3),

—

tekintettel a nők és férfiak közötti egyenlő bánásmód elvének az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint azok értékesítése, illetve nyújtása tekintetében történő végrehajtásáról szóló, 2004. december 13-i 2004/113/EK tanácsi irányelvre (4),

—

tekintettel az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért 2008. évi, „A női és férfi munkavállalók helyzete közötti különbségek Európában” című jelentésére,

—

tekintettel az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért 2007. évi, „Európai munkakörülmények: távlatok a nemek közötti egyenlőség terén” című jelentésére,

—

tekintettel a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló, 1979. december 18-i egyezményre,

—

tekintettel „A nők és a férfiak közötti egyenlőségről az Európai Unióban – 2011” című, 2012. március 13-i állásfoglalására (5),

—

tekintettel „A nőket sújtó szegénység megjelenési formáiról az Európai Unióban” című, 2011. március 8-i állásfoglalására (6),

—

tekintettel a bizonytalan foglalkoztatási feltételek mellett dolgozó nőkről szóló, 2010. október 19-i állásfoglalására (7),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság jelentésére, valamint a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság véleményére (A7-0246/2012),

A.

mivel számos ország gazdaságában lezajlott a harmadik ágazat térnyerésének folyamata, amelynek eredményeképpen a szolgáltatási ágazat a legnagyobb foglalkoztatóvá lépett elő és a legnagyobb mértékben járul hozzá az érintett országok GDP-jéhez, illetve a szolgáltatási ágazat adja az Európai Unió gazdasági tevékenységének 70 %-át, valamint a az összes foglalkoztatott hasonló és egyre növekvő százalékos részarányát, továbbá mivel 2010-ben az EU átlagában a szolgáltatási ágazatban dolgozott az összes foglalkoztatott majdnem 70 %-a, míg az iparban 25,4 %-a, a mezőgazdaságban pedig 5,2 %-a;

B.

mivel jelenleg tízből kilenc munkahely a szolgáltatási ágazatban jön létre, a felmérések pedig azt mutatják, hogy az egységes szolgáltatási piac további bővítése elősegítheti egy jelentős foglalkoztatási potenciál kibontakoztatását, azaz munkahelyek létrejöttét, amire az EU-nak sütgős szüksége van a jelenlegi válság idején;

C.

mivel a nők foglalkoztatottsági aránya 62,1 %, a férfiaké pedig 75,1 %, ami azt jelenti, hogy az Európa 2020 stratégia elsődleges célja – 75 %-os foglalkoztatottsági arány elérése 2020-ig – csak akkor teljesíthető, ha több nő tud belépni a munkaerőpiacra;

D.

mivel a női munkavállalók többsége a szolgáltatási ágazatban dolgozik, és mivel az Unióban ez a hányad átlagosan 83,1 % volt, szemben az aktív férfi lakosság esetében mért 58,1 %-kal;

E.

mivel a nők aránytalanul nagy számban dolgoznak a rugalmas és részmunkaidős foglalkoztatási piacon a társadalmunkban meglévő nemi sztereotípiák miatt is, amelyek szerint a nők elsődleges feladata a családról való gondoskodás, ezért az általános nézet szerint a férfiaknál alkalmasabbak arra, hogy időszakos, alkalmi vagy részmunkaidős munkát végezzenek, illetve otthonról dolgozzanak; mivel a rugalmas munkaidőt, többek között a távmunkát, a részidős vagy otthoni irodai munkát jórészt még mindig „női” munkaidő-beosztásnak tekintik;

F.

mivel a szolgáltatási ágazat sok megoldást kínál a rugalmas munkaszerződések tekintetében – mint például a rugalmas munkaidő, a részmunkaidő és a határozott idejű szerződések –, amelyek, ha szabadon választhatóak, segíthetnek a nőknek és férfiaknak egyaránt abban, hogy összeegyeztethessék a munkát és a gondozási tevékenységet; mivel a nők inkább igénybe veszik a rugalmas vagy részmunkaidős állásokat szakmai és családi kötelezettségeik összeegyeztetése érdekében, akkor is, ha az óradíj tekintetében különbség van a részmunkaidős és a teljes munkaidős munkavállalók óradíja között; mivel a nők többször szakítják meg karrierjüket és kevesebb munkaórát gyűjtenek, mint a férfiak, ami ronthatja szakmai előmenetelüket és társadalmi felemelkedési kilátásaikat, és ami kevésbé jól jövedelmező szakmai életpályában is megnyilvánul;

G.

mivel a bizonytalan foglalkoztatás az uniós munkaerőpiac tartós jellemzője, és mivel e bizonytalanság inkább a nőket érinti, akik bér tekintetében megkülönböztetést szenvednek, több részidős állást vállalnak és emiatt a férfiakénál alacsonyabb fizetést kapnak, kevesebb szociális védelemben részesülnek, életpályájuk tekintetében lassabban haladnak előre, kisebb lehetőségük van a gazdasági függetlenségre, ami arra ösztönzi őket, hogy visszatérjenek a privát szférába/háztartásba, ami visszalépést jelent a feladatok megosztása terén; mivel a be nem jelentett foglalkoztatásban jelentős a nők aránya, akiket főként házimunkára és gondozásra alkalmaznak;

H.

mivel a férfiaknak – minden képzettségi szinten – nagyobb százalékának van munkahelye, mint a nőknek, noha ez utóbbiak ugyanolyan képzettek, vagy magasabb végzettséggel bírnak, mint a férfiak, de képességeiket gyakran kevésbé veszik figyelembe, és a szakmai pályafutásuk lassabban fejlődik;

I.

mivel az egyetemi diplomával rendelkezők közel 60 %-a nő, ennek ellenére aránytalanul kis számban képviseltetik magukat a szolgáltatási ágazat vezetői tisztviselői és döntéshozói pozícióiban;

J.

mivel a nők túlságosan nagy arányban a szolgáltatási ágazat legalacsonyabb képzettséget igénylő, legkevésbé elismert és legrosszabbul fizetett állásait töltik be, éppen ezért a bizonytalan foglalkoztatottság sokkal inkább jellemző a nők, mint a férfiak körében;

K.

mivel a nők munkaerő-piaci szerepét a munkaadók általában alábecsülik, mivel esetükben valószínűbb, hogy szülés és gyermeknevelés miatt pályájukat megszakítják;

L.

mivel a nőknek a szakmai élet terén adott nagyobb lehetőségeket eszköznek és a társadalom egészébe történő befektetésnek kell tekinteni, különösen a jelenlegi európai demográfiai változások és kihívások összefüggésében;

M.

mivel a nők több nehézségbe ütköznek a munka és a magánélet összeegyeztetése terén, mert a családi élet és a családi felelősségek felosztása sokszor egyenlőtlen és az eltartott családtagok gondozása többnyire a nőkre hárul, valamint mivel a munka és a magánélet jobb egyensúlyát lehetővé tevő politikák elősegítik a foglalkoztatási potenciál felszabadítását a nők körében, és megkönnyítik a nők és a rendelkezésre álló munkahelyek jobb egymáshoz rendelését, ezáltal serkentve a gazdasági növekedést, a foglalkoztatást és az innovációt; mivel ezzel összefüggésben a gyerekeknek és az eltartott családtagoknak ellátási szolgáltatások nyújtására irányuló kormányzati politikák jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy a nők és a férfiak képesek legyenek a munkahely és a gondozási tevékenységek eltérő követelményeit kezelni;

N.

mivel a hagyományos nemi szerepek és sztereotípiák továbbra is erős hatást gyakorolnak a férfi és a női szerepkörök elosztására otthon, a munkahelyen és az egész társadalomban, és érvényesül a nemek közötti egyenlőség megvalósítása előtt álló örökölt akadályok fennálló állapotának megőrzésére irányuló tendencia, emiatt és a szolgáltatási ágazatban a nők foglalkoztatásának és személyes fejlődésének lehetőségei gyakran korlátozottak, ami akadályozza egyénekként és gazdasági szereplőkként történő teljes kibontakozásukat;

O.

mivel a nők elleni családon belüli, házastársi, gazdasági és nemi erőszak az emberi jogok megsértését jelenti, ami a kulturális és gazdasági háttértől függetlenül valamennyi társadalmi réteget érint;

P.

mivel a nők gazdasági függetlensége elengedhetetlen feltétele annak, hogy egyéni és szakmai útjukat irányítani tudják, és valódi döntéseket hozhassanak;

Q.

mivel a nők és a férfiak között az új technológiákhoz és az internethez való hozzáférés és azok használata terén egyenlőtlenség áll fenn, mely jelenség „a nemek közötti digitális szakadék” néven ismert és gyakran készséghiányhoz, sőt „digitális analfabetizmushoz” vezet;

R.

mivel férfiak és nők közötti, ugyanazért a munkáért vagy azonos értékű munkáért járó keresetkülönbség éppen a szolgáltatási ágazatban az egyik legmagasabb mértékű;

1.

kiemeli, hogy a szolgáltatási ágazatban erőteljes horizontális szegregáció érvényesül, azaz a munkahelyek nemek közötti megoszlása egyenlőtlen: a munkahellyel rendelkező nők közel fele Nemzetközi Munkaügyi Szervezet foglalkozások egységes nemzetközi osztályozási rendszerében felsorolt 130 foglalkozás közül 10-ben összpontosul: bolti eladó és termékbemutató ügynökök, háztartási alkalmazottak és más kisegítők, takarítók és mosást végző személyek, személyi ápolók és hasonló munkakört ellátók, irodai munkát végzők, középfokú végzettségű igazgatási alkalmazottak, szállodai-vendéglátóipari személyzet, titkárok és adatrögzítők, kisvállalkozás-vezetők, középfokú végzettséget igénylő pénzügyi és kereskedelmi foglalkozásokban dolgozók, valamint ápolók és szülésznők;

2.

felszólítja a Bizottságot, hogy ezeket a szakmákat népszerűsítő kampányokkal lépjen fel e nemi megosztottság ellen;

3.

hangsúlyozza, hogy a nők és a férfiak fizetése közötti szakadék áthidalása érdekében csökkenteni kell a foglalkoztatás területén érvényesülő kirekesztést, ami a tipikusan női munkahelyeken alkalmazott nők esetében gyakran rosszabb, mint a hasonló képesítésű, de más ágazatokban alkalmazott nők esetében.

4.

megjegyzi, hogy a közszférában is a női foglalkoztatás túlsúlya jellemző, ahol az aktív női népesség 25 %-a, ám az aktív férfi népesség csupán 17 %-a dolgozik; kiemeli, hogy e szektorban a nőket sokkal jobban fenyegeti a munkahely elvesztése a költségvetési megszorítások miatt; rámutat, hogy az Európa 2020-ban – az EU növekedési stratégiájában – rögzített, nőkre és férfiakra vonatkozó 75 %-os foglalkoztatási célkitűzések teljesítése érdekében erőfeszítéseket kell tenni azért, hogy a köz- és magánszférában egyaránt több nő jelenjen meg a munkaerőpiacon; rámutat, hogy sok tagállam esetében jelentősen több a női, mint a férfi orvos;

5.

felkéri a tagállamokat, biztosítsák, hogy az – átlátható és egyértelmű felvételi és előléptetési kritériumokkal jellemezhető – közszféra tanúsítson példás magatartást a közigazgatási állásokba, különösen pedig a vezető pozíciókba való egyenlő bejutás terén; hangsúlyozza a foglalkoztatottakra vonatkozó átlátható kiválasztási és felvételi szabályok bevezetésének szükségességét a magánszektorban is;

6.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyenek konkrét lépéseket a szolgáltatási piac további mélyítése felé az abban rejlő jelentős munkalehetőségek fejlesztése érdekében;

7.

hangsúlyozza a sztereotípiák és a nemi alapú megkülönböztetés elleni, a nők hátrányos helyzetét csökkentő aktív politikák révén történő küzdelem fontosságát a szolgáltatási ágazatban, ahol feltételezik, hogy vannak férfi és női munkák, mely utóbbiak a háztartásban a nők által végzett munkákhoz hasonlatosak és ezek egyfajta kiterjesztésének tekinthetők (ruha- és textilkészítés, oktatás, betegápolás, takarítás stb.); arra kér, hogy az oktatási és szakmai tanácsadás vállaljon nagyobb szerepet az iskolában annak érdekében, hogy a fiatalok közében előmozdítsa a férfiak és a nők közötti egyenlőséget, illetve hogy küzdjön a sztereotípiák ellen, ezzel olyan képesítések és szakmák irányába terelje a fiatal nőket, amelyben alulképviseltek; megjegyzi, hogy a férfiak jelentősen kisebb arányban választják a pedagógus szakmát, mint a nők, és hangsúlyozza, hogy e hivatás területén több férfira van szükség;

8.

rámutat, hogy a szolgáltatási szektorban foglalkoztatott nők között többségben vannak azok, akik a szociális, ápolói és telekommunikációs ágazatban helyezkednek el, amely szektorok jellemzője, hogy alacsonyabb képzettségi szintet igényelnek, kisebb társadalmi presztízsnek örvendenek, és megfelelnek a hagyományosan nőknek tulajdonított társadalmi szerepeknek, miközben a férfiak dominálnak a legnagyobb presztízzsel és bevétellel járó pénzügyi és a banki ágazatban;

9.

rámutat, hogy a nemek közötti egyenlőség létrejöttének legalapvetőbb elemei közé tartozik az idősekre, az ellátásra szorulókra és a gyermekekre irányuló politikák és szolgáltatások, köztük a szülési, az apasági és szülői szabadságot biztosító ellátások megléte; megjegyzi ezért, hogy a nők és a férfiak joga, hogy fizetett állást vállaljanak, és anélkül, hogy a foglalkoztatáshoz és az egyenlő esélyekhez való jogaik teljes és szabad gyakorlásától megfosztanák őket, gyerekük és családjuk lehessen;

10.

felhívja a figyelmet arra, hogy a részmunkaidős foglalkoztatás (2010-ben az EU összes foglalkoztatásának 19,2 %-a) továbbra is alapvetően női foglalkoztatási forma: megjegyzi, hogy az Unió aktív női népességének 31,9 %-a dolgozott részmunkaidőben, szemben az aktív férfiak közötti mindössze 8,7 %-os aránnyal, ami azt jelenti, hogy a részmunkaidős tevékenységek 78 %-át nők végzik; rámutat, hogy az EU egészét tekintve a nők 19 %-a, míg a férfiak 7 %-a dolgozik rövidített részmunkaidőben (kevesebb mint heti 20 órában), és a 35–49 év közötti férfiaknak mindössze 3 %-a dolgozik rövidített részmunkaidőben, szemben a nők 18 %-os arányával ugyanezen korcsoportban; egyúttal megjegyzi, hogy a részmunkaidős állások többnyire bizonyos ágazatokban jellemzőek, a részmunkaidőben – többek között rövidített munkaidőben vagy törzsidőben, azaz heti 20–34 órában – foglalkoztatott munkavállalók több mint 38 %-a az oktatásban, az egészségügyi és szociális szolgáltatásokban, illetve egyéb szolgáltatásokban vagy a kiskereskedelmi és nagykereskedelmi ágazatban dolgozik;

11.

felhívja a figyelmet a rugalmas munkaidő koncepciójának általános elterjedésére: ide tartozik a hétvégi munkavégzés és a rendszertelen, kiszámíthatatlan és megnövelt munkaidő; illetve felhívja a figyelmet arra, hogy ez a fajta rugalmasságigény nagyobb mértékben érinti a többségében nőkből álló részmunkaidős munkavállalói csoportot, a nők a férfiaknál nagyobb számban vannak kitéve munkaidejük egyik hétről a másikra történő változásának, ami tovább nehezíti számukra a munka és a családi élet összeegyeztetését, különösen egyedülálló anyák és eltartott családtagokat gondozók esetében; hangsúlyozza, hogy a munkaszerződéseknek stabilaknak kell lenniük és tartalmazniuk kell a pontosan meghatározott munkaidőt, ugyanakkor a nő kérésére és a családi és magánéletnek a munkával való jobb összeegyeztetése érdekében a munkaidőt újra lehessen tárgyalni; hangsúlyozza, hogy a rugalmas munkaidőnek a munkavállaló saját döntésének, nem pedig a munkáltató által kierőszakolt és rákényszerített helyzetnek kell lennie; elutasítja az olyan rugalmas és bizonytalan szerződéses helyzeteket, amelyek nem teszik lehetővé a családi élet stabilitásának megszervezését;

12.

emlékeztet arra, hogy az ágazat számos munkahelyére jellemzőek rugalmas munkafeltételek; hangsúlyozza, hogy egyfelől a munkakörülmények fokozott rugalmassága – feltéve, hogy önkéntes és a munkavállalók valódi igényeihez igazodik, illetve hogy a munkavállalók munkaidejük és részmunkaidős beosztásuk tekintetében ellenőrzésük alatt tartják és tisztában vannak a feltételeivel – növeli a nők lehetőségeit a szolgáltatási ágazatban való aktív részvételre és támogatja a munka, család és magánélet összeegyeztetését, ám másfelől a rugalmasság negatív hatással lehet a nők bérére és nyugdíjára, illetve olyan negatív következményekkel jár a foglalkoztatott nők számára, mint a formális szerződések, a szociális biztonság és a foglalkoztatási biztonság hiánya; megjegyzi, hogy mindez eredményezheti a munkahelyi egészség és biztonság feltételeinek a munkáltató általi nem megfelelő biztosítását is;

13.

hangsúlyozza az egyre divatosabbá váló „otthoni munka” jelentőségét; rámutat arra, hogy Németországban és Svédországban a vállalatok több mint 90 %-a új felfogás szerint osztja el a munkahetet, a személyi állomány számára éves és nem heti óraszámot állapít meg és engedélyezi, hogy a férj és feleség megosztozzon az állásán;

14.

hangsúlyozza a megfelelő munkakörülmények biztosításának fontosságát, az ehhez kapcsolódó jogokkal együtt, többek között a munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági normák, a hozzáférhetőség, az előmeneteli kilátások, a továbbképzés, a fenntartható szociális biztonság és az egész életen át tartó tanulás tekintetében;

15.

megjegyzi, hogy 2010-ben az EU-ban a határozott időre szóló munkaszerződések aránya kissé magasabb volt az aktív női népesség körében (14,5 %), mint a férfiak körében (13 %);

16.

ismét felhívja a figyelmet, hogy a nők az Európai Unióban átlagosan 16,4 %-kal kevesebbet keresnek, mint a férfiak; jelzi, hogy a nők alacsonyabb bért kapnak azokban az esetekben is, amikor a férfiakkal azonos vagy egyenértékű állásokat töltenek be; megjegyzi, hogy más esetekben nem ugyanolyan állásokat töltenek be, mint a férfiak a továbbra is érvényesülő vertikális és horizontális foglalkoztatási szegregáció miatt, illetve azt, hogy a részmunkaidős foglalkoztatás gyakoribb a nők körében; ezért kéri, hogy a tagállamok, a munkaadók és a szakszervezeti mozgalom dolgozzanak ki és vezessenek be a munkahelyek értékelésére szolgáló használható és konkrét eszközöket, amelyek hozzájárulhatnak annak meghatározásához, hogy mi az egyenlő értékű munka, ezáltal biztosítva az egyenlő díjazást a férfiak és a nők között, illetve arra ösztönzi a vállalatokat, hogy az egyenlő díjazás területén évente tartsanak vizsgálatot, és a legnagyobb átláthatóság és a nők és a férfiak díjazása közötti szakadék csökkentése érdekében az adatokat hozzák nyilvánosságra; hangsúlyozza, hogy a nők és a férfiak fizetése közötti szakadék következményeként gyakran a nyugdíjak között is szakadék keletkezik, ami azt eredményezheti, hogy a nők a szegénységi küszöb alá kerülnek;

17.

hangsúlyozza ezért, hogy a Lisszaboni Szerződés 157. cikke alapján biztosítani kell, hogy az ugyanazon a munkahelyen dolgozó nők és férfiak egyenlő díjazásban részesüljenek; emlékeztet a férfi és női munkavállalók egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért járó egyenlő díjazása elvének alkalmazásáról szóló 2012. május 24-i állásfoglalására (8) és megismétli az ebben megfogalmazott, a 2006/54/EK irányelv legkésőbb 2013. február 15-ig megvalósuló felülvizsgálatára irányuló kérését;

18.

aggodalommal állapítja meg, hogy az alacsony bérek hatalmas többsége és a nagyon alacsony béreknek gyakorlatilag az összessége a részidős munkavégzéshez kapcsolódik, és a bérből és fizetésből élő szegények mintegy 80 %-a nő; jelzi, hogy konkrét intézkedésekkel kell fellépni, különösen a szolgáltatási ágazatban, a bizonytalan munkaviszonnyal szemben, amely különösen a nőket érinti, és ezért kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki stratégiákat a bizonytalan munkaviszony elleni küzdelem érdekében;

19.

rávilágít arra, hogy egy igen elterjedt és megkülönböztető gyakorlat szerint ugyanazon tevékenységnek vagy egy azzal egyenértékű tevékenységnek eltérő foglalkozási besorolást adnak a férfiak és a nők esetében, a takarítási szolgáltatásokon belül például a férfiak inkább karbantartási technikusként, míg a nők takarító személyzetként dolgoznak, és e helyzettel a nők kedvezőtlenebb javadalmazását kívánják indokolni;

20.

megjegyzi, hogy a nők esetében a magasabb iskolai végzettség megszerzése ritkán jár együtt a munkahelyi hierarchiában való előrelépéssel, sem pedig a munkakörülmények javulásával, ilyeténképpen a női népesség körében túlképzettségről beszélhetünk;

21.

felhívja a figyelmet arra, hogy a nők részmunkaidőben történő foglalkoztatásának növekvő trendjével és a határozatlan idejű munkaszerződéssel rendelkező munkavállalókba történő befektetésre irányuló munkáltatói preferenciával összefüggésben a nőknek láthatóan korlátozott hozzáférésük van a továbbképzéshez és képesítésük továbbfejlesztéséhez, ami csökkenti esélyüket a szakmai fejlődésre;

22.

hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a szolgáltatási ágazatban valamennyi munkavállaló – különös tekintettel a kiszolgáltatott csoportok tagjaira – hozzáférhessen a készségfejlesztő programokhoz és az egész életen tartó tanuláshoz, jövőbeni munkaerő-piaci lehetőségeik javítása, valamint a készségek és a munkaköri feladatok közötti eltérések csökkentése érdekében;

23.

megjegyzi, hogy az egész életen át tartó tanulás összefüggésében a szolgáltatási ágazatban alacsony a nők szakképzésben való részvételi aránya, és felszólítja a tagállamokat, hogy tegyenek lépéseket e téren;

24.

hangsúlyozza a készségfejlesztés szükségességét a munkaerőpiacra visszatérő idősebb munkavállalók és szülők esetében, akik korábban gyermekek és eltartott hozzátartozók gondozásával foglalkoztak;

25.

jelzi, hogy 2010-ben a legjelentősebb európai vállalatok igazgatótanácsainak csak minden hetedik tagja (13,7 %) volt nő, és a legnagyobb vállalatok igazgatótanácsi elnökei között mindössze 3,4 % volt a nők aránya;

26.

kiemeli annak a munkának a fontosságát, amely arra irányul, hogy a kutatási ágazatban több nő dolgozzon, valamint hangsúlyozza, hogy a nők meghatározó szerepet játszhatnak az új innovatív rendszerek, termékek és szolgáltatások kifejlesztésében a szolgáltatási ágazatban, különösen azért, mert bár a nők felelősek a világban a vásárlási döntések 80 %-áért, a termékek nagy részét férfiak tervezik, beleértve a technikai termékek 90 %-át; véleménye szerint a nők innovációs folyamatokban való nagyobb mértékű részvétele új piacokat nyithatna, és fokozhatná a vállalatok versenyképességét; úgy véli továbbá, hogy az innovatív szolgáltatások előfeltételei annak, hogy kezelni lehessen a jövőbeli kihívásokat, különösen a népesség gyorsuló elöregedése esetén bekövetkező, jóléti szolgáltatások iránti növekvő igényt, valamint a jó kommunikációs és kereskedelmi szolgáltatások révén az egész Európai Unióban jobb lehetőségeket teremtenek a városi és vidéki élethez és munkához;

27.

hangsúlyozza, hogy mivel sok nő továbbra is a szolgáltatási ágazatban választ képzést, ennélfogva e területen rendelkezik üzleti tapasztalattal és kereskedelmi ismeretekkel, rengeteg lehetőség és hatalmas potenciál kínálkozik a női vállalkozások számára; úgy véli, hogy a nők vállalkozói szellemének és vállalkozási tevékenységének fokozására irányuló erőfeszítések hatékonyságának érdekében a termelői szektorban ugyanolyan feltételekre van szükség, mint a szolgáltatói szektorban; ezzel kapcsolatban üdvözli azt a javaslatot, hogy a mikrofinanszírozást bővítsék ki a társadalmi változás és innováció program speciális tengelyévé, és hangsúlyozza a mikrofinanszírozás fontosságát olyan eszközként, amely a női vállalkozók és a szolgáltatási ágazatban kiszolgáltatott munkaerő-piaci helyzetben lévő egyének támogatására szolgál, üdvözli a „társadalomtudatos vállalkozás” kezdeményezésről szóló bizottsági közleményt (COM(2011)0682), mivel elsősorban a nők helyezkednek el társadalomtudatos vállalkozásokban;

28.

megjegyzi, hogy a szolgáltatási ágazatban a nők legnagyobbrészt a kiskereskedelemben és a szállodaiparban töltenek be vezető pozíciót, noha egyre inkább jelen vannak a kevésbé hagyományos területek – mint a biztosítási és a bankszektor – vezető állásaiban; a nők az esetek többségében kisvállalkozások vagy fizetett munkavállaló nélküli vállalkozások ügyvezetőiként töltenek be vezető pozíciót; megjegyzi továbbá, hogy a nagyvállalatoknál a nők rendszerint a kevésbé jelentős területeken – mint a humánerőforrás vagy az adminisztráció – bírnak felső vezetői szerepekkel; ösztönzi a vállalatokat, hogy tegyenek lehetővé rendszeres képzéseket a junior munkavállalók számára és léptessenek életbe hatékony anyasági, apasági és szülői támogatási rendszereket;

29.

kéri, hogy számolják fel a közigazgatásban jelen lévő üvegplafont, amely megakadályozza a nőket, hogy nagy felelősséggel járó pozíciókat töltsenek be; megjegyzi, hogy az állami szektornak példát kell mutatnia ezen a területen;

30.

hangsúlyozza, hogy a szolgáltatási ágazatban nagyobb arányú a nők illegális foglalkoztatása, mint a férfiaké, részben azért, mert azok a területek, amelyeken hagyományosan nők dolgoznak – például a háztartási szolgáltatások, gondozás – jellemzően kevésbé szabályozottak; megjegyzi, hogy a válság eredményeképpen egyébiránt megnövekedett a feketegazdaság szerepe, jóllehet jellegzetességeit nehéz meghatározni, hiszen előfordulásáról és jelentőségéről megbízható adatok nem állnak rendelkezésre;

31.

üdvözli az éves növekedési jelentésnek „A személyi és háztartási szolgáltatások foglalkoztatási potenciáljának kiaknázása” című munkadokumentumát, és felszólítja a tagállamokat, a szociális partnereket és más érdekelt feleket, hogy aktívan éljenek a szóban forgó kérdés megvitatására irányuló bizottsági felhívással;

32.

felszólítja a tagállamokat, hogy például adókedvezmények vagy szolgáltatási utalványok bevezetésével dolgozzanak ki politikákat az informális gazdaság bizonytalan helyzetben lévő munkavállalóinak szabályos munkavállalókká válása céljából; felhív egy, a szolgáltatási ágazat munkavállalóinak jogairól és e munkavállalók szervezettségének előmozdításáról szóló oktatási program kialakítására; kezdeményezéseket igényel a bizonytalan és szabálytalan munka negatív hatásainak tudatosítására a munkavállalókban és a nagyközönségben, ideértve a munkahelyi biztonság és egészség területét érő hatásokat is;

33.

felhívja a Bizottságot, hogy rendeljen független tanulmányt a házi gondozói szolgáltatások liberalizálásának hatásairól a munkavállalók helyzetére és körülményeire;

34.

aggodalmát fejezi ki a szolgáltatási ágazatban dolgozó migráns, nem bejelentett munkavállaló nők helyzetével kapcsolatban, különösen, ha magánháztartásokban vannak alkalmazva, mivel többségük bizonytalan munkahelyeken, illetve a háztartási szolgáltatások területén, szerződés nélkül, rossz munkakörülmények között, a bejelentett munkavállalóknál jelentősen alacsonyabb bérért és mindenféle szociális jogot nélkülözve dolgozik; hangsúlyozza ezért megfelelő politikák szükségességét, amelyek biztosítják a migráns munkavállalók alapvető emberi jogait, köztük az egészségügyi ellátáshoz, a tisztességes munkakörülményekhez, az oktatáshoz és a képzéshez, az erkölcsi és testi integritáshoz és a törvény előtti egyenlőséghez való jogot; felhívja a tagállamokat, hogy vizsgálják felül a nemzeti politikákat és gyakorlatokat és fordítsanak fokozott figyelmet a toborzási gyakorlatra, az információ hozzáférhetőségére és az emberi jogok védelmére, valamint hogy bátorítsák a munkavállalókat arra, hogy anélkül hogy ez bármiféle hatással lenne tartózkodási engedélyükre, jelentsék, ha munkakörülményeikkel kapcsolatban visszaélést tapasztalnak;

35.

arra ösztönzi a tagállamokat, hogy haladéktalanul ratifikálják az ILO 189. egyezményét, amelyet a háromoldalú szervezet 2011-ben fogadott el azzal a céllal, hogy biztosítsa a háztartási alkalmazottak tisztességes munkakörülményeit, valamint a többi munkavállalót megillető jogokkal azonos alapvető munkajogokat és támogassa a formális háztartási és gondozási szolgáltatási szektor fejlődését;

36.

felszólítja a tagállamokat, hogy vegyék fontolóra egy külön adó- és kedvezményrendszer kialakítását a személyi szolgáltatást vagy háztartási munkát végzők számára a be nem jelentett munka széles körű gyakorlatának szabályozása és ezáltal méltó munkakörülmények biztosítása érdekében; felszólítja a tagállamokat, hogy az Európa 2020 stratégia keretében benyújtott nemzeti reformprogramjaikban számoljanak be a be nem jelentett munka elleni küzdelemben tett erőfeszítéseikről;

37.

felszólítja a tagállamokat, hogy fogadjanak el a kiszolgáltatott munkavállalók munka-erőpiaci integrációjára irányuló politikákat, különös tekintettel az alacsonyan képzett, munkanélküli, fiatalabb vagy idősebb munkavállalókra, a fogyatékkal élőkre, a szellemi fogyatékkal élőkre, illetve a kisebbségi csoportokra, így például a migránsokra és a romákra, mégpedig célzott és személyre szabott pályaorientáció, valamint képzési és gyakornoki programok révén;

38.

jelzi, hogy egyes ágazatokban a gazdasági válság és az úgynevezett megszorító intézkedések a nemek közötti egyenlőség érvényesítését célzó intézkedések csökkenéséhez vezettek, ami további akadályt jelent a nemek közötti egyenlőség elvének megvalósítása terén, elsősorban a munkahelyek elvesztésével, az új munkahelyekre történő bejutással és a nők bizonytalan helyzetének súlyosbodásával kapcsolatban, ami – kiegészülve azzal a ténnyel, hogy a férfi foglalkoztatottság a nőinél gyorsabban áll helyre – nagyon hátrányosan érinti a nők foglalkoztatását a szolgáltatási ágazatban, valamint a nők karrierjét és nyugdíját is; felszólítja a Bizottságot, hogy gyűjtsön adatokat a megszorító intézkedéseknek a nők munkaerő-piaci helyzetére gyakorolt hatásáról, különös hangsúlyt fektetve a szolgáltatási ágazatra; hangsúlyozza, hogy mivel a társadalmi kérdésekre fordított nagyobb figyelem a nemek közötti egyenlőtlenségek hatékony kezelésének előfeltétele, a társadalmi és gazdasági kérdések kölcsönös függőségét jobban fel kell ismerni;

39.

hangsúlyozza, hogy az európai munkakörülményekről szóló, 2012. áprilisi ötödik felmérés alapján a munkavállalók 18 %-a számolt be a munka és a magánélet egyensúlyának hiányáról; hangsúlyozza, hogy a munka és a családi élet összeegyeztetését elősegítő megerősített politikákra van szükség, különös tekintettel a családi és magánélet és a szakmai tevékenység összeegyeztetésével kompatibilis, ingyenes, minőségi gyermekgondozási szolgáltatásokra és egyéb eltartottak gondozására irányuló szociális közszolgáltatások és -létesítmények bővítésére és létesítésére, mind a vidéki, mind pedig a városi térségekben; hangsúlyozza, hogy a gondozási szolgáltatások elősegítik a nők körében a szegénység csökkentését azáltal, hogy lehetővé teszik számukra a munkavállalást;

40.

hangsúlyozza, hogy a férfiak aktív részvétele és érdekeltsége az összehangolást elősegítő intézkedésekben, például a részidős foglalkoztatásban kulcsszerepet játszik a munka és a magánélet kiegyensúlyozásában, mivel a családbarát foglalkoztatáspolitikák és a háztartás nem fizetett munkáiban és felelősségeiben való egyenlő részvétel mind a nők, mind a férfiak számára előnyökkel jár; kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyenek határozott politikai lépéseket a nemekkel kapcsolatos sztereotípiák elleni küzdelemben, és hogy ösztönözzék a férfiakat arra, hogy egyenlő mértékben osztozzanak a gondozás és a háztartás felelősségein, különösen az olyan intézkedések révén, amelyek arra ösztönzik a férfiakat, hogy vegyenek ki szülői és apasági szabadságot, ami erősíti szülői jogaikat és biztosítja a férfiak és nők közötti nagyobb fokú egyenlőséget és a családért és a háztartásért való felelősség megfelelő megosztását, valamint kiegyenlíti a nök azon lehetőségeit, hogy teljes mértékben részt vegyenek a munkaerőpiacon; arra biztatja a tagállamokat, hogy a nemek közötti egyenlőséget célzó jogalkotási és oktatási intézkedések révén helyesen alkalmazzák a szülői szabadságról szóló 2010/18/EU tanácsi irányelvet (9);

41.

felszólítja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy fogadjanak el cselekvési tervet a barcelonai célkitűzések gyermekgondozással kapcsolatos célkitűzéseinek végrehajtására vonatkozóan, és hozzanak létre menetrendet a kitűzött szintek fokozatos elérése tekintetében;

42.

felhívja a figyelmet a nők korlátozott lehetőségeire a téren, hogy alkalmazkodjanak a munkaerő-piaci követelményekhez a jelenkori, erősen globalizált világban, amelyben a munkavállaló nélkülözhetetlen tulajdonsága a nagyfokú mobilitás, illetve a könnyű költözés lakóhelyen kívül eső településen található állás esetén, ami a gyermekgondozás és az otthonnal kapcsolatos teendők iránt sokkal inkább elkötelezett nők esetében gyakorta lehetetlen, illetve nem teszi lehetővé a nők számára, hogy teljes mértékben kihasználják a munkaerőpiacon kínált lehetőségeket;

43.

sürgeti a Tanácsot, hogy szüntesse meg a várandós munkavállalókról szóló irányelv módosításának elfogadása kapcsán kialakult holtpontot, helyt adva az Európai Parlament által javasolt rugalmasságnak, hogy a várandós munkavállalók és a kismamák jogainak védelme és munkakörülményeik javítása terén előrelépések történjenek Európában; ennek kapcsán hangsúlyozza az anyaság és apaság védelmének fontosságát i. a terhesség alatti és utáni elbocsátás, ii. a szülési szabadság alatti fizetéscsökkentés és iii. a pozíciónak és a bérnek a munkába való visszatéréskor történő leszállítása ellen; hangsúlyozza, hogy a vállalatoknál az atipikus munkavállalók, mint a kölcsönzött munkavállalók, a szabadúszó munkavállalók és más ideiglenes alkalmazottak számára biztosítani kell, hogy olyan terjedelemben élhessenek jogaikkal, amely tükrözi az egyes munkavállalók teljesítményét a terhességet és a szülést megelőző időszakban, és amely a kérdéses ágazatban állandó munkaviszonnyal rendelkező munkatársakkal összehasonlítva a lehető legnagyobb mértékben biztosítja az egyenlő bánásmódot;

44.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a szubszidiaritás elvét tiszteletben tartva és a szociális partnerekkel konzultálva alakítsanak ki olyan stratégiákat, amelyek révén megállapíthatók a szolgáltatási ágazatban alkalmazandó minimumszabályok, beleértve a szabványszerződéseket és a kollektív tárgyalást, valamint törekedve a horizontális és vertikális szegregáció kedvezőtlen következményeinek kezelésére;

45.

hangsúlyozza, hogy a nők elleni erőszak minden formája ellen küzdeni kell a szolgáltatási ágazatban, különös tekintettel a gazdasági erőszakra, a munkahelyi lelki és szexuális zaklatásra, a szexuális visszaélésekre és az emberkereskedelemre;

46.

hangsúlyozza, hogy a Bizottságnak és a tagállamoknak ügyelniük kell arra, hogy a szolgáltatási ágazatban a nők foglalkoztatásának munkafeltételei (az elvégzett munka nehézsége és kockázatai, valamint a munkakörnyezet) megfeleljenek a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet munkajogokról és -alapelvekről szóló, 1998. júniusban elfogadott nyilatkozatának és annak alapvető különegyezményeinek;

47.

felhívja a tagállamokat, hogy hozzanak intézkedéseket a személyi szolgáltatásokkal – mint a masszázs vagy a szauna – való visszaélés ellen, amennyiben azok szexuális jellegű, gyakran kényszer alatt végzett és emberkereskedelemmel foglalkozó hálózatok által ellenőrzött szolgáltatásokat takarnak;

48.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsák a szolgáltatási ágazatban dolgozó nagyszámú mobil munkavállaló szociális és munkaviszonyhoz kapcsolódó jogainak védelmét, és küzdjenek a kizsákmányolás valamennyi formájával és a társadalmi kirekesztés kockázatával szemben, a munkavállalók jogaira vonatkozó információk könnyű hozzáférhetőségének biztosítása mellett; hangsúlyozza, hogy a mobilitásnak önkéntesnek kell kennie;

49.

hangsúlyozza a nők célzott és koherens képzésének és továbbképzésének támogatását a munkaerőpiacra történő belépéshez és a karrierépítéshez szükséges tudományos és műszaki ismeretek fejlesztése érdekében;

50.

megjegyzi, hogy noha növekszik az alapszinten számítógépet használó és az interneten böngésző nők száma, a készségeket tekintve továbbra is jelentős a digitális szakadék, ami akadályt jelent a nők számára a az információs és kommunikációs technológiák (ikt-k) elérhetősége és használata szempontjából és megnehezíti számukra, hogy magas képzettséget igénylő munkát keressenek és találjanak, és ezáltal növeli a háztartásokon, a közösségeken, a munkaerőpiacon és a tágabb gazdaságon belüli egyenlőtlenségeket; kéri ezért annak elősegítését, hogy a nők megismerkedjenek az új technológiák használatával, továbbá az ingyenes tanfolyamokra történő jelentkezés során kapjanak elsőbbséget; felszólítja a tagállamokat és a régiókat, hogy az Európai Szociális Alap (ESZA) által finanszírozott projektek útján dolgozzanak ki ingyenes számítástechnikai oktatásokat, és ezzel biztosítsanak lehetőséget a nőknek arra, hogy az új technológiákhoz és a számítástechnikához kapcsolódó és a nőknek a szolgáltatási szektorban történő foglalkoztatásához jobb lehetőségeket biztosító területeken új műszaki készségeket sajátítsanak el; kéri ezért a kormányokat, hogy hajtsanak végre politikákat annak érdekében, hogy minél több nő jelentkezzen hallgatónak az információs és kommunikációs technológiai tanfolyamokra;

51.

határozott társadalmi párbeszédre, valamint a munkaadók és a munkavállalók képviselőinek a szolgáltatási ágazatra vonatkozó uniós prioritások megállapításába való bevonására szólít fel, különösen ami a szociális és munkavállalói jogok védelmét, a munkanélküli ellátásokat és a képviseleti jogokat illeti.

52.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak és a tagállamok kormányainak.