—

helyezze hatályon kívül a Törvényszék (kilencedik tanács) ügyben 2018. július 12-én hozott ítéletét (T-41/17. sz. ügy) és utasítsa el a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (OHIM) negyedik fellebbezési tanácsának 2016. október 28-i határozata (R-0250/2016-5. sz. ügy) ellen benyújtott keresetet;

—

másodlagosan a Törvényszék megtámadott ítéletének hatályon kívül helyezése mellett utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé;

—

a felperest (Lotte Co. Ltd) kötelezze a költségek viselésére.

1.

A Törvényszék jogilag tévesen gyakorolta a 207/2009 rendelet (1) 65. cikkének (3) bekezdése alapján fennálló megváltoztatási jogkörét, jóllehet a fellebbezési tanács még nem tett ténymegállapításokat a használat gyakoriságára és időbeli állandóságára vonatkozó kérdésben. Ez érinti a fellebbező érdekeit, mivel a Törvényszék által tett megállapítások nem elegendőek és nincsenek tekintettel a releváns bizonyítékokra. Ha már a fellebbezési tanács is hasonló megállapításokat tett volna, akkor azokat a fellebbező keresettel megtámadhatta volna a Törvényszék előtt.

2.

A Törvényszék a 207/2009 rendelet 42. cikkének (2) és (3) bekezdése szerinti „tényleges használat” megítélésekor elsősorban abból indult ki, hogy a számlákban szereplő forgalmi adatok a benyújtott, eskü alatt tett nyilatkozatokban szereplő forgalmi adatokhoz képest túl alacsonyak. A Törvényszéknek azonban az ágazatban szokásos objektív termelési és értékesítési kapacitásokat kellett volna figyelembe vennie. Az egyes vállalkozások szubjektív viszonyai a használat mértékének megállapítása szempontjából nem játszhatnak szerepet. Ezenkívül a védjegyhasználatot még akkor is ténylegesnek lehet tekinteni, ha mennyiségileg jelentéktelennek minősül; nem létezik abszolút alsó határ. Az üzleti stratégiát és a kérdéses áruk kereskedelmi sikerét nem kell értékelni. Egyedül annak van jelentősége, hogy kizárólag jelképes használatról van-e szó.

3.

A Törvényszék a 207/2009 rendelet 42. cikkének (2) és (3) bekezdése szerinti „tényleges használat” tényállási elemét abban a vonatkozásban is tévesen értelmezte, hogy általánosságban az összpiaci méretet vette alapul, és nem vette figyelembe az ágazatban szokásos objektív termelési és értékesítési kapacitásokat és a vállalkozási diverzifikáció mértékét a releváns piacon.

4.

A Törvényszék meghamisította a korábbi védjegy tényleges használatára vonatkozó tényállási adatokat azáltal, hogy figyelmen kívül hagyta az eskü alatt tett nyilatkozatban foglalt, különösen a használat időbeli állandóságára vonatkozó, döntő adatokat.

5.

Az a tény, hogy a Törvényszék a jogfenntartó használat kérdésének megítélésével kapcsolatban döntően a fellebbező engedélyesének szubjektív viszonyaiból indult ki, és azzal együtt többek között az engedélyes üzleti tevékenységének mértékét, valamint termelési- és értékesítési kapacitását is döntően figyelembe vette, megsértette az egyenlő bánásmód általános elvét.

6.

Az egyenlő bánásmód általános elvének megsértése azzal is megvalósult, hogy a Törvényszék eltért a Törvényszék és a Bíróság korábbi döntéseitől, amelyekben a Törvényszék, illetve a Bíróság hasonló tényállás mellett megállapította a tényleges használat fennállását.