Az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 94. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említett egységes dokumentumnak és egy borágazati elnevezéshez tartozó termékleírás közzétételére való hivatkozásnak a közzététele

(2021/C 58/18)

Ez a közzététel az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 98. cikke alapján jogot keletkeztet a kérelem elleni felszólalásra (1), amely a közzététel időpontjától számított két hónapon belül tehető meg.

EGYSÉGES DOKUMENTUM

„Willamette Valley”

PGI-US-02439

A kérelem benyújtásának időpontja: 2018.10.17.

1.   Bejegyzendő elnevezés

Willamette Valley

2.   A földrajzi árujelző típusa

OFJ

3.   A szőlőből készült termékek kategóriái

1.

Bor

5.	Minőségi pezsgő

4.   A bor(ok) leírása

A „Willamette Valley” oltalom alatt álló földrajzi jelzés a csendes borok (vörös-, rozé és fehérborok) és minőségi pezsgők számára van fenntartva.

A „Willamette Valley” borok jellemzése és azonosítása a szőlőfajtán alapul. A Willamette-völgy termelésének legnagyobb részét a „Willamette Valley” vörösborok (főleg pinot noir) és a „Willamette Valley” fehérborok (főleg chardonnay, pinot gris és rizling, valamint a pinot noir/chardonnay házasításából készült pezsgők) teszik ki.

A hűvös éghajlatú vidékekről származó, közepesen testes, általánosságban véve markáns savtartalmú, élénk, friss, érett gyümölcsös jegyeket mutató és az ásványi jelleget hangsúlyozó tannint tartalmazó „Willamette Valley” borok különböző fajtái az alábbi jellemzőkkel bírnak:

Csendes borok

Vörösborok:

A „Willamette Valley” vörösborok megjelenése tükrös, színük közepesen sötét vörös/gránátvörös, amely a termőterülettől és az évjárattól függően néha mély bíborhoz/feketéhez közelít; e borok aromájukban és közvetlenül ízükben is inkább a friss, mintsem a főtt piros és fekete gyümölcsök jegyeit hordozzák, a gránátalmától kezdve a földiepren, a málnán és a cseresznyén át, egészen a szederig és a szilváig; a borok aromái ezenkívül a piros és bíbor virágok illatát, a humusztól a tealevélig terjedő földes jegyeket, a jód és a vas ízjegyeit, a szasszafrász babérfa sütőfűszer, a kóladió és az ásványok jellegét, és – a bor érésével – a sonka, a gomba, a bőr és a zöld fűszernövények összetettebb, pikáns ismertetőjegyeit is megidézik. A szájba véve érezhető, összetett textúrájuk és zamatuk a tealevél és a cseresznyés dohány finom tanninjának, illetve a szájpadláson megjelenő bársonyos, kerek érzeteknek rétegeit ötvözi, ami elegáns struktúrát és gazdagságot kölcsönöz a bornak, teret engedve az illatban megjelenő gyümölcsök és a pikáns ételek ismertetőjegyeinek; a borok ízének szerkezete a különböző tanninok széles skáláját jelenítheti meg, a tealevéltől a fás jegyekig, a szájpadláson jól érezhető, élénk savasságuk pedig hosszú időn át fenntartja a meghatározó zamatot, és egyúttal feszültségével megóvja és lehetővé teszi a hosszú időn át tartó érlelhetőséget.

Rozé borok:

A „Willamette Valley” rozé borok színe a nagyon világos, szürkés-rózsaszínes árnyalattól a sápadt gránátvörösig terjed. A borok gyönyörű, vibráló látványa mögött illatban és ízben is a fehértől a pirosig terjedő színű virágok (a jázmintól a rózsáig), valamint a friss gyümölcsök – a vérnarancstól az erdei szamócán át a málnáig – aromája rejlik; a szájba véve tapasztalható zamat sós és ásványi jellegű is lehet, melyhez krémes íz, és néha leheletnyi cukros utóíz is társul. A „Willamette Valley” rozé bor ismertetőjelének számító élénk savasság lehetővé teszi a néhány éven át tartó palackos érlelést.

Fehérborok:

A „Willamette Valley” fehérborok egységesen tükrös fényűek, élénk savassággal, színük pedig a platinától a sápadt citromsárgáig, valamint a kései szüretelésű, illetve tölgyfahordóban érlelt fehérborok esetében a krémszínűtől az aranyig terjed. E fehérborok aromái a pinot noirhoz hasonló, vagy akár azt meghaladó élénk gyümölcsös jelleget hordoznak, ugyanakkor megjelennek bennük a különböző gyümölcsök is a citrusféléktől a csonthéjasokig (őszibarack, körte stb.), valamint a fehér és a gyümölcsfák virágainak jegyei is; a szájba véve minden ilyen bor kifejezett ásványi és sós jelleggel rendelkezik (a pH-érték, a savasság és a letisztultan élénk gyümölcsösség okán), melyhez a friss, tiszta gyümölcsök magas savtartalom által kölcsönzött, meghatározó zamata társul, hosszú lecsengést és ígéretes eltarthatóságot biztosítva. Az éréssel a borokban megjelennek a száraz virágok és a narancslekvár citrusos jegyei, valamint a mézes és a kifejlett ásványi ízjelleg is.

Általános analitikai jellemzők
Maximális összes alkoholtartalom (térfogatszázalék)	16 %
Minimális tényleges alkoholtartalom (térfogatszázalék)	7 %
Minimális összes savtartalom	4 g/l borkő pH = max. 4,0
Maximális illósavtartalom (milliekvivalens/liter)	23,31 mEq/l (vörösborok) 19,98 mEq/l (fehér- és rozé borok)
Maximális összes kén-dioxid-tartalom (milligramm/liter)	150 mg/l 40 mg/l szabad kéndioxid

Minőségi pezsgők

A „Willamette Valley” minőségi pezsgők fehér és rozé változatban készülnek pinot noirból, chardonnayből, és egyes esetekben pinot meunier felhasználásával. Finom, illetve közepes habzás jellemzi őket, kifinomultsággal, gyöngyszerű buborékláncokkal, valamint az alig érett csonthéjasok és a fanyar citrusfélék kifejező, tiszta, savas, gyümölcsös zamatával. A fehér minőségi pezsgők megjelenésükben platinaszínűek, tükrösen áttetszőek, és az alma, illetve körte aromáit, valamint a lime, a csonthéjasok és ásványok zamatát viselik magukon. A rozé pezsgők az erdei szamóca hangsúlyos jegyeit hordozzák magukon élénk, magas savtartalommal, illetve sokrétű, élénk, piros gyümölcsös ízekkel (alma/szilva) kiegészülve. Bevett gyakorlat a pezsgő hosszú, több mint 10 éven keresztül a palackban való tárolása. A rozék színe az átlátszó meggypirostól a rózsaszínes árnyálatok leheletnyi megjelenésig terjed. A pezsgők aromái a rózsaszirmok, a piros héjú alma vagy a szilva/szamóca enyhe illatát is tükrözhetik a házasítástól, valamint a szőlő szüretkori érettségétől függően. Egy jellegzetes, „fűszeres” elem megjelenése sem szokatlan jelenség. Az aromák és ízek jellemzésének tipikus jegyeihez tartozhat még az erdei szamóca, illetve az egyéb nyári bogyós gyümölcsök, a vérnarancsban/tangerinben megjelenő citrusos jelleg, az alma/vadalma, valamint a szárított fűszernövényekben és gyömbérben megtalálható fűszerek. A merészen magas savtartalom hosszú, több mint 10 évet meghaladó palackban való eltarthatóságot tesz lehetővé.

A chardonnay, pinot noir és pinot meunier felhasználásával készült Brut pezsgők aromatikája a fehér virágoktól az óceánparti osztrigahéjon és az almán/körtén át egészen a citrusos fehér grépfrútig terjed. A zamatok a felhasznált szőlőfajta arányától és a szőlőtermesztés helyétől függően változnak. A virágos jegyek a törékeny fehér virágtól a rózsáig, a fűszerek pedig a vaníliától a gyömbéren át a szárított fűszernövényekig terjedhetnek, míg a gyümölcsök közé a zöld, sárga és piros alma, a vadalma, a fanyar gyümölcsök, valamint az anjou fajtával rokon körtefajták, a citrusos fehér grépfrút, a csillaggyümölcs és a tangerin tartozhat. Savaik élénkek és vibrálóak, míg érett gyümölcsös lecsengésük meglehetősen hosszú is lehet.

Általános analitikai jellemzők
Maximális összes alkoholtartalom (térfogatszázalék)	14 %
Minimális tényleges alkoholtartalom (térfogatszázalék)	7 %
Minimális összes savtartalom	5 g/l borkő pH = max. 4,0
Maximális illósavtartalom (milliekvivalens/liter)	< = 23,31 mEq/l
Maximális összes kén-dioxid-tartalom (milligramm/liter)	150 mg/l 30 mg/l szabad kéndioxid

5.   Borkészítési eljárások

a)   Alapvető borászati eljárások

nincsenek

b)   Maximális hozamok

Pinot noir és egyéb vörösborok: 7 850 kg/ha (45 hl/ha);

Chardonnay: 10 100 kg/ha (60 hl/ha);

Egyéb fehérborok: 12 330 kg/ha (70 hl/ha);

Minőségi pezsgők: 15 700 kg/ha (90 hl/ha).

6.   Körülhatárolt földrajzi terület

Az Amerikai Adóügyi és Kereskedelmi Iroda rendelkezéseiben a Willamette Valley kifejezetten engedélyezett és nyilvántartásba vett amerikai borvidékként jelenik meg az alábbi összefoglalóval:

9.90. pont – Willamette Valley.

Határok. Az Oregon állam északnyugat részén elhelyezkedő, körülbelül 5200 négyzetmérföldnyi területet (3,3 millió angol hold) felölelő Willamette Valley borvidéket északról a Columbia-folyó, nyugatról a Parti-hegység hegyei, délről a Calapooya-hegység és keletről a Cascade-hegység határolja.

A borvidék pontos határvonalai a jóváhagyott térképeken található tájékozódási és referenciapontok alapján a következők: A Columbia és Multnomah megye közötti határvonal és az Oregon és Washington állam közötti határvonal metszésvonalától kezdődően;

A Columbia és Washington megye közötti határvonal mentén nyugatra haladva, 8,5 mérföldön át a határvonal Washington és Multnomah megye közötti határvonallal való metszéspontjáig;

Washington megye határvonala mentén délre haladva, 5 mérföldön át a határvonal 1000 láb magas szintvonallal való metszéspontjáig;

Az 1000 láb magas szintvonal mentén északnyugatra haladva (északnyugat felé 15 mérföldön át) a szintvonal 47-es úttal való metszéspontjáig, a „Tophilltől” 5 mérföldre északra;

A határvonal ezt követően a 47-es úttól nyugatra halad, negyed mérföldön át az 1000 láb magas szintvonalig, majd délre és azt követően délnyugatra folytatódik az 1000 láb magas szintvonal mentén annak a Siuslaw Nemzeti Erdővel való találkozásáig (a „Tophilltől” körülbelül 43 mérföldre délre és 26 mérföldre nyugatra elhelyezkedő pont), a 22-es úttól egy mérföldnyire északra;

6,5 mérföldön át dél felé haladva az 1000 láb magas szintvonalig a Lincoln és Polk megye közötti határvonalon;

Az 1000 láb magas szintvonal mentén tovább haladva (körülbelül 23 mérföldön át) keletre, délre majd nyugatra Polk megye határának a Lincoln és Benton megye közötti határvonallal való metszéspontjáig;

A Lincoln és Benton megye közötti határvonal mentén délre haladva, 11 mérföldön át a határvonal Siuslaw Nemzeti Erdő határvonalával való találkozásáig;

Keletre haladva a Siuslaw Nemzeti Erdő határvonala mentén 6 mérföldön át, majd délre a Siuslaw Nemzeti Erdő határvonala mentén 6 mérföldön át a 34-es útig és az 1000 láb magas szintvonalig;

Az 1000 láb magas szintvonal mentén délre haladva a szintvonal T17S/T18S sz. keleti/nyugati szelvény határvonalával való találkozásáig (31 mérföldre délnyugatra, és egy mérföldre nyugatra a 126-os úttól);

Keletre haladva a T17S/T18S sz. keleti/nyugati szelvény határvonala mentén 4,5 mérföldön át az R6W/R7W sz. északi/déli szelvény határvonaláig, majd e határvonal mentén délre haladva 2,5 mérföldön keresztül az 1000 láb magas szintvonalig;

Északkeletre, majd délkeletre haladva az 1000 láb magas szintvonal mentén körülbelül 12 mérföldön át a szintvonal R5W/R6W sz. északi/déli szelvény határvonalával való találkozásáig;

Az R5W/R6W sz. északi/déli szelvény határvonala mentén délre haladva körülbelül 0,25 mérföldön át a határvonal 1000 láb magas szintvonallal való metszéspontjáig;

Nagyjából délkeletre az 1000 láb magas szintvonal kanyarulata mentén, keresztezve a Letz Creek patak területét, az 1000 láb magas szintvonal Siuslaw River Road és a Fire Road kereszteződésétől északra található pontjáig;

Egyenesen dél felé haladva körülbelül 0,55 mérföldön keresztül, áthaladva a Siuslaw River folyón, valamint a Siuslaw River Road és a Fire Road kereszteződésén az 1000 láb magas szintvonalig;

Nagyjából délkeletre az 1000 láb magas szintvonal kanyarulata mentén, keresztezve az Oregon állambeli Roseburg területét, az 1000 láb magas szintvonal Lane és Douglas megye határvonalával való metszéspontjáig;

Lane és Douglas megye határvonala mentén körülbelül 3,8 mérföldet keletre haladva az 1000 láb magas szintvonallal való metszéspontig, a Siuslaw River déli ágától keletre;

Nagyjából északra, majd északkeletre haladva az 1000 láb magas szintvonal mentén, megkerülve a Spencer Butte hegyet, majd nagyjából délre haladva Lane és Douglas megye határvonalának a 99-es úttól 0,5 mérföldre, északra elhelyezkedő pontjáig;

Lane és Douglas megye határvonala mentén délre haladva 1,25 mérföldön át az 1000 láb magas szintvonalig;

Az 1000 láb magas szintvonal mentén továbbhaladva, megkerülve a Little River, Mosby Creek, Sharps Creek és Lost Creek völgyeit, az R1W/R1E és az 58-as út találkozásáig;

Az R1W/R1E sz. szelvény mentén északra haladva 6 mérföldön át a szelvény 1000 láb magas szintvonallal való találkozásáig, amely Little Fall Creektől északra található;

Az 1000 láb magas szintvonal mentén továbbhaladva a Hills Creek körül, a Mackenzie-folyó völgyének déli lankáin felfelé haladva a Ben and Kay Dorris állami parkig, átkelve és lefelé haladva a Camp Creek, a Mohawk folyó és mellékfolyói, valamint a Calapooia folyó körüli északi lejtőn (Dollar városától 3 mérföldre délkeletre) a Wiley Creek és az R1E/R1W metszéspontjáig, körülbelül a T14S/T13S-től egy mérföldnyire délre;

Északra haladva az R1E/R1W mentén 7,5 mérföldön keresztük, a T12S/T13S-ig Cedar Creeknél;

Nyugatra a T12S/T13S mentén 4 mérföldet haladva az 1000 láb magas szintvonalig;

Az 1000 láb magas szintvonal mentén nagyjából északi irányban továbbhaladva a Crabtree Creek, a Thomas Creek, a North Santiam-folyó (annak Sevenmile Creekkel való találkozásáig) és a Little North Santiam-folyó körül az 1000 láb magas szintvonal R1E/R2E-vel találkozásáig (körülbelül egy mérföldre északra a 22-es úttól);

Az R1E/R2E mentén 14 mérföldet északra haladva (a Silver Falls állami park egy kis részén keresztülhaladva) a T6S/T7S-ig;

A T6S/T7S mentén 6 mérföldet keletre haladva az R2E/R3E-ig;

Az R2E/R3E mentén 6 mérföldet északra haladva a T5S/T6S-ig;

Északkelet felé 8,5 mérföldet haladva a T4S/T5S és az R4E/R3E metszéspontjáig;

A T4S/T5S mentén 6 mérföldet keletre haladva az R4E/R5E-ig;

Az R4E/R5E mentén 6 mérföldet északra haladva a T3S/T4S-ig;

A T3S/T4S mentén 6 mérföldet keletre haladva az R5E/R6E-ig;

Az R5E/R6E mentén 10,5 mérföldet északra haladva a szelvény Mount Hood nemzeti erdő határával való metszéspontjáig (körülbelül 3 mérföldre a 26-os úttól északra);

4 mérföldet nyugatra és 1 mérföldet északra haladva az erdő határának mentén az 1000 láb magas szintvonalig (a Bull Run folyótól északra);

Az 1000 láb magas szintvonal mentén északra haladva Multnomah megyébe, a szintvonal R4E/R5E-vel való metszéspontjáig;

Körülbelül 3 mérföldet dél felé haladva Oregon és Washington állam határvonaláig; és

Oregon és Washington állam határvonala mentén nyugatra majd északra 34 mérföldet haladva a kezdőpontig.

7.   Fontosabb borszőlőfajták

A „Willamette Valley” csendes borok és minőségi pezsgők az alábbi borszőlőfajtákból készülnek: pinot noir, pinot gris, chardonnay, rizling, pinot blanc, syrah, cabernet sauvignon, gamay noir és pinot meunier.

A kisebb mértékben felhasznált borszőlőfajták közé tartoznak: arneis, albarino, auxerrois, cabernet franc, chenin blanc, dolcetto, gewurztraminer, gruner veltliner, merlot, muller-thurgau, sangiovese, sauvignon blanc, tempranillo, viognier, zinfandel.

8.   Kapcsolat a földrajzi területtel

Más, jelentős hírnevet szerzett, sikeres kezdeményezésekhez hasonlóan a kiváló minőséghez vezető út itt is összetett és egyáltalán nem egyszerű: habár valószínűleg a Willamette-völgy földrajzi elhelyezkedéséhez kapcsolódó, a végleges borminőséget jelentősen befolyásoló éghajlati, geológiai, földrajzi és évjárati hatásokat felvonultató természeti tényezők bizonyulnak a legfontosabbnak, azokat az emberi tényezőket is mindenképpen ki kell emelnünk, amelyek rendszerbe szervezik a következetes szőlőtermesztési, borkészítési és értékesítési folyamatokat, ezzel megbízhatóságot, szabályozást és hírnevet biztosítva a térség borainak.

Talaj- és geológiai jellemzők: A Willamette-völgyben a borvidékre jellemző, kiváló minőségű borok a fent ismertetett, hűvös éghajlatot kedvelő szőlőfajtákból készülnek, melyeket szinte kizárólag olyan vulkanikus és/vagy üledékes talajú dombokon található szőlőültetvényeken termesztenek, melyeket a völgytalpról tektonikus mozgás emelt 61 és 305 méter (200 és 1000 láb) közötti magasságokba. Néhányuk tetejét lösz (szél által szállított hordalék) fedi. A domboldalak talaja gondoskodik a megfelelő gyökerezési mélységről és vízmegtartásról, tápanyagokat biztosít a szőlőtőkéknek anélkül, hogy azokban túl gazdag lenne (ezáltal könnyű, zöldellő növekedést tesz lehetővé a túl hangsúlyos termőkényszer helyett), morzsás szerkezete révén pedig jó vízelvezetést és légáteresztést biztosít, valamint esetében a fagy és a betegségek (pl. lisztharmat) kialakulásának veszélye is kisebb. A domboldalak talajai három típusba sorolhatók (vulkanikus, üledékes és lösz – glaciális hordalék), amelyek egyedi, előre meghatározható aromákat, ízeket, mineralitást és növekedési jellemzőket kölcsönöznek a szőlőnek, és az abból készült boroknak – a Pinot noir esetében például a vulkanikus talaj az aromákban élénk és friss, piros gyümölcsös illatokat, az ízekben (málna, bing cseresznye és fürtösmeggy) közepesen finom, lágy tanninszerkezetet és visszafogott színt kölcsönöz a bornak; az üledékes talaj sötétebb, vöröses-feketés gyümölcsös színt, aromát és ízt (a fürtösmeggytől a szedren át a fekete ribizliig, illetve az áfonyáig) kölcsönöz gombát, sütőfűszereket és erdeigyümölcs-lekvárt idéző felhangokkal, a közepestől a magasig terjedő tannintartalommal; a löszös talaj világosabb színt (a szamócától a málnán át a meggyig), kevésbé strukturált jelleget, alacsony tanninszintet és frissességet ad a bornak. Mindegyik fajta közepes vagy magas savtartalommal rendelkezik és érlelhető.

Földrajz: A „Willamette Valley” borokra érvényes egyedülálló érzékszervi jellemzők – különösen a pinot noir esetében – közé tartozik az élénkség és a friss gyümölcsös jelleg, melyhez a védett, hűvös klíma által biztosított savasság társul; a talajtípusokhoz, magassági szintekhez és földrajzi jellemzőkhöz társuló különféle vöröses-feketés gyümölcsös jellemzők, valamint változó fenol-, illetve tanninszerkezeti szintek; és a borászok pinot noir egyéniségére vonatkozó, formálódó nézetein alapuló egyedi stílusjegyek széles skálája.

Az olyan nagy víztömegek, mint a Csendes-óceán által mérsékelt hűvös éghajat lehetővé teszi, hogy a napi hőmérséklet a meleg nappalok és nagyon hideg éjszakák között ingadozzon, és az óceán felől a szárazföldre érkező széláramlás az éjszakai hőmérsékletet akár 30–40 Fahrenheitre (16,5–22 °C) is csökkentheti. Ez a körülmény hatással van a növények légzésére, lehetővé teszi a növények hűtését, és megőrzi azt a fajta savasságot, amely a „Willamette Valley” borok jellemzője.

A 244 méteres (800 láb) magasságnövekedés által biztosított lejtés az eltérő szőlőfajták szükségleteihez megfelelő, különböző érési körülményeket, valamint az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodó további rugalmasságot is kínál, mivel az alacsonyabb magassági szinteken melegebb, a magasabb szinteken pedig hűvösebb területek találhatók. Ennek köszönhetően pedig az alacsonyabb területek borai érettebb és lágyabb tulajdonságokkal, míg a magasabb területeken található gyümölcsök élénkebb, friss jelleggel és magasabb savtartalommal rendelkeznek. A dombok nap felé néző, déli, keleti vagy nyugati tájolású lejtőiránya tovább finomítja a képet, és a régió korai, hűvös szakaszában nagy előnynek számított, mivel a szőlőültetvények déli irányú tájolásával a tökéletes érésre törekedtek.

A domboldali elhelyezkedés nagyon fontos az érés, a víz, az ízek és a savasság biztosítása szempontjából, ugyanennyire lényeges azonban a völgy „Willamette Valley” borok meghatározó jellegét eredményező, tálra emlékeztető alakja, amely hozzájárul a védett völgy általános, hűvös éghajlati viszonyaihoz. A területet keletről a Cascade-hegység, nyugatról pedig a Parti-hegység vonulatai ölelik körbe, melyek közül előbb a forró, száraz kontinentális időjárás, utóbbi pedig a hűvös, nedved időjárás zavaró hatásától óvja a vegetációs időszakot. Ebben a védett, valóban hűvös éghajlatú régióban teljes érettség érhető el, ugyanakkor a hűvös vegetációs és érési időszaknak köszönhetően a savasság is megmarad. Ez a savasság szükséges ahhoz, hogy a kiemelkedő minőségű, fineszes, lendületes és szerkezeti integritás által jellemzett „Willamette Valley” borok nagyszerű, étkezés mellé fogyasztható borokká váljanak rövid és hosszú távon, ugyanakkor hosszú érlelésre is alkalmasak legyenek.

A csendes borokat és pezsgőket érintő általános földrajzi hatások: A Willamette-völgyet a 45. északi szélességi kör szeli át. Ezen a földrajzi szélességen a magassági szint változásai érezhető hatást gyakorolnak a terület növény-és állatvilágára. Már a szőlőültetvények magassági szintjének 60 méteres emelkedése is elég ahhoz, hogy az érést 10–14 nappal késleltesse. A szőlő virágzása általában június 3. hetében (nyári napforduló) következik be, és gyakran volt megfigyelhető júliusban is (4 héttel a nyári napfordulót követően). Ez a magassági szint, valamint a hideg Csendes-óceán közelsége változékonnyá teszi a vegetációs időszak időjárását, a szüreti időjárást is ideértve. Sőt a Willamette-völgyben tapasztalható időjárás egyedülálló változékonyságot képvisel az Egyesült Államok többi, nyugati parton található bortermelő vidékével összehasonlítva. A nappalok hosszát érintő és a napi szintű változások továbbá elég jelentősek ahhoz, hogy a fotoperiódusok fiziológiai válaszreakciót váltsanak ki a lombhullató növényekből, így a szőlőtőkékből is. A Willamette-völgyre jellemző hőösszeg és fotoperiódusok korlátokat szabnak azon területekre vonatkozóan, amelyeknek esetében egyenletes érés valósulhat meg. Kevés szőlőültetvény termelése lehet például eredményes 240 méter feletti magasságon, illetve olyan területen, amelynek évi átlagos csapadékmennyisége meghaladja az 1300 mm-t, vagy északi fekvésű. Az egyenletes minőséget biztosító szőlőültetvények továbbá olyan domboldali lejtőkön helyezkednek el, amelyeknek fekvése elősegíti, hogy a napfény elérje a szőlőtőkék leveleit, tavasszal felmelegítve a talajt. A meleg éghajlatot kedvelő fajtákkal, mint például a cabernet sauvignon, ezen a borvidéken nem érhető el egyenletes érés. És valójában ez a terület azon nagyon kevés hűvös éghajlatú borvidékek egyike, amelyek elsőként a domboldali lejtőkre települtek, NEM pedig a hűvösebb völgytalpra.

Emberi tényezők és stílus: A Willamette-völgy annak a területnek a legészakibb szélén található, ahol a csendes borok, illetve minőségi pezsgők szempontjából fontos, hűvös éghajlatot kedvelő szőlőfajták (pl. pinot noir, pinot meunier és chardonnay) egyenletes érése biztosítható. A csendes borok és minőségi pezsgők e hely sajátosságainak köszönhetően nyerik el izgalmas, egyedülálló jellemzőiket, kulcsfontosságú lehetőségeket kínálva a borászok kifinomult alkotási folyamatainak. Átlagos, a nyári napforduló idején bekövetkező virágzással számolva a minőségi pezsgőhöz felhasznált szőlő beérése szeptember közepére és végére tehető, míg a csendes borok esetében ez szeptember végétől október közepéig várható. A domboldali elhelyezkedésnek köszönhető, a kora esti órákban létrejövő meleg hőmérsékleti inverzió lehetővé teszi, hogy a szőlőtőkék még a nyári éjszakai/hajnali hidegek előtt lélegezhessenek. A szőlőültetvények átfogó telepítési helyének különbségein kívül a domboldali elhelyezkedés is lehetővé teszi a borászok számára, hogy a szőlő különböző ízváltozatainak fokozása, valamint az egyes vegetációs időszakok jellemzőihez való alkalmazkodás érdekében eltérő fekvésű, illetve eltérő tengerszint feletti magassággal rendelkező területeken szüreteljenek.

Ezen a nagyon északi területen az ízváltozatok a szőlőültetvények olyan kis változásainak eredményeképpen is létrejöhetnek, amelyeket a klónok, az alanyok, a távolság, a fekvés, a tengerszint feletti magasság vagy akár a termelő saját munkája idéz elő. A szomszédos szőlőparcellák közötti eltérések a minőségi pezsgők és csendes borok különböző stílusú változatait hívhatják életre.

A minőségi pezsgőkhöz felhasznált, Willamette-völgyben termelt borszőlők érésük során összetett, érett gyümölcsös ízekkel gazdagodnak anélkül, hogy veszítenénk természetesen magas savtartalmukból. A tengerszint feletti magassággal felfelé haladva a szőlő a legérettebb állapotban szüretelhető. Ha a szőlő az egyenletes érés idejéhez egészen közel kerül szüretelésre, összetett, ínycsiklandó gyümölcsös ízek érhetők el. A Willamette-völgyben az 1980-as évek eleje óta készülnek pezsgők pinot noirból és chardonnayből. Ma már több mint 100 bortermelő foglalkozik tradicionális előállítású pezsgők készítésével, a termelés pedig folyamatosan nő mind az előállítók számának, mind pedig az előállított mennyiségnek a vonatkozásában.

Az érett gyümölcsös ízű, természetesen magas savtartalommal és az alacsony alkoholszinttel rendelkező borszőlőt szeptember közepén szüretelik, és összetett, minőségi, hosszú érlelésű pezsgők és csendes borok készülnek belőlük. Északi, magas földrajzi szélességen való elhelyezkedése, a hideg óceánhoz való közelsége, esőárnyékos, lejtős szőlőültetvényei, dinamikus fotoperiódusa és a meleg éghajlathoz szokott szőlőfajták megérlelésére való alkalmatlansága révén a Willamette-völgy egyedülálló, „új” stílust képvisel az észak-amerikai borok palettáján.

Összefoglalva elmondható, hogy habár a földrajzi árujelzést elsődlegesen azok a természeti tényezők támasztják alá, amelyek ezt az egyedülálló és kivételes régiót megteremtik, a „Willamette Valley” kiválóságát ezen fizikai tulajdonságokon túlmutatóan alátámasztó másodlagos jellemzők közé tartoznak az emberi tényezők is – a kivételes összpontosítás, az együttműködés, a technikai szigor és a kutatás, valamint azok a szervezeti megközelítések, amelyek világszintű érdeklődéshez és kapcsolatokhoz vezettek, köztük a teljes iparágat érintő olyan együttműködésekhez, mint a hűvös éghajlatú szőlőtermesztésről és borászatról szóló 1984-es alakuló szimpózium (Cool Climate Symposium) vagy a nagy elismertségű Nemzetközi Pinot Noir-ünnep, amely 34 éve fogadja a világ különböző részeiből érkező pinot noir-termelőket. A szoros együttműködés és a folyamatosan magas minőséget képviselő termékek növelik a tisztelők táborát, és hozzájárulnak a régió általános elismertségéhez.

A többi fajta a pinot noiréhoz hasonló indokok miatt sikeres a régióban, a pinot noir azonban a terület hírnevének legfontosabb hordozója. A sajtó, a tudományos körök, a szakma képviselői és a fogyasztók mind a pinot noirnak köszönhetően ismerik a „Willamette Valley” borait – legyen szó csendes borokról vagy pezsgőkről. Az elismertség széles körű és nemzetközi szintű: pl. két évvel ezelőtt a Decanter World Wine Awards platina díjának győztese a Willamette-völgy bora volt; Robert M. Parker, Jr. így nyilatkozott a régióról: „Oregon végre kihasználja hatalmas lehetőségeit”; a New York Times kritikusa, Isaac Asimov szerint „A Willamette-völgy olyan hely, ahol a pinot noir ideális finesze és kecsessége folyamatosan érvényre jut”.

9.   További feltételek

Gyakorlatilag a Willamette-völgyből származó valamennyi bor fajtamegjelöléssel van ellátva, és a megjelölt faját legalább 90 %-ban kell tartalmaznia Oregon állam törvényeinek és rendeleteinek értelmében (OAR 845 OLCC rendeletek).

A bor származási helyét pontosan kell feltüntetni, és a palack tartalmának legalább 95 %-ában a címkén eredetként megjelölt amerikai borvidékről (American Viticultural Area – AVA) kell származnia.

A követelmény, miszerint minden „Willamette Valley” bor készítése és palackozásra való előkészítése Oregon államban kell, hogy történjen, gondoskodik a minőség és a szőlő származási helyének biztosításáról, arra a feltételre alapozva, miszerint fontos, hogy ezeknek a kifinomult boroknak a gondos kezelése, valamint a borkészítést lezáró együttműködési tevékenységek lehetővé tétele a szőlőtermesztés helyén történjen. Amennyiben a címkén eredetmegjelölésként a „Willamette Valley AVA” jelzés jelenik meg, a címkézéséről szóló szövetségi rendelet értelmében (Code Federal Regulation, 27. cím CFR 4.25(e)(3)(iv)) a bor teljes elkészítési folyamatának Oregon államban kellett történnie. Az Egyesült Államok Alkohollal és Dohánnyal Foglalkozó Adóügyi és Kereskedelmi Irodája (Alcohol and Tobacco Tax and Trade Bureau, TTB) a törvényhozási dokumentumokban az „elkészült bort” olyan borként definiálja, amely „készen áll a palackozásra, eltekintve az olyan pincekezelési és házasítási folyamatoktól, amelyek nem befolyásolják a bor besorolását és típusát.”

A termékleírásra mutató link

https://assets.simpleviewinc.com/simpleview/image/upload/v1/clients/willametteor/2020_02_GUIDELINES_FOR_PROTECTED_GEOGRAPHICAL_INDICATION_Willamette_Valley_091718_add_092519_100819_030520_7d32ebb7-96f1-4049-b608-d3838347b797.pdf

---

(1)  HL L 347., 2013.12.20., 671. o.