25.6.2008   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 162/62

1.1

Az EGSZB elismeri, hogy az energiahatékonyság alapvető fontosságú az éghajlatváltozás megelőzéséhez, az EU által Kiotóban kitűzött célok és az Európai Tanács által 2007 márciusában meghatározott új kibocsátásmaximumok eléréséhez. Ezért javasolja a fogyasztókat célzó kezdeményezések megerősítését.

1.2

Az EGSZB meg van győződve arról, hogy hatalmas lehetőségek vannak az energiamegtakarításra az építőiparban: többek között a fűtés, a légkondicionálás, a mozgatóerő és a világítás terén, valamint a szigetelési technikák segítségével, illetve az építészeti tervezés és a használat során.

1.3

Az energiahatékonyság növelése érdekében hozott intézkedések meghatározásakor figyelembe kell venni a költséghatékony technológiai innovációk széles körű használatának előnyeit, hogy így a felhasználók tájékozottabb döntéseket hozhassanak egyéni energiafogyasztásukkal kapcsolatosan.

1.4

Az EGSZB úgy véli, hogy innovatív módszereket kell kifejleszteni a végfelhasználók közvetlenebb tájékoztatása és finanszírozása érdekében: nagyon fontos, hogy a lakástulajdonosok és a bérlők ne úgy tekintsenek ezekre az új közösségi intézkedésekre, mint a lakást mint alapvető tulajdont sújtó újabb adóra.

1.5

Az EGSZB véleménye szerint új kulturális hatásokat és ösztönzőket kell teremteni mind a magasabb költségek ellentételezése, mind pedig a következő témák iránti érdeklődés felkeltése érdekében:

1.6

Az EGSZB szerint fel kell gyorsítani az Európai Szabványügyi Bizottság (CEN) munkáját, összhangban az Európai Bizottságnak a témában kiadott megbízásával, amely rögzíti a már létező és az új épületek energiafelhasználásának harmonizált mérési szabványait, illetve a tanúsítási és ellenőrzési eljárások egységes szabványait.

1.7

Az EGSZB ismét felhívja a figyelmet annak fontosságára, hogy a nemzetközi versenyhelyzetre való tekintettel el kell kerülni a nem fenntartható korlátozások tagállamokra való kiszabását, és biztosítani kell, hogy az ingatlanok bérlői vagy lakói ne legyenek rákényszerítve a lehetőségeikhez mérten túl magas költségek viselésére.

1.8

Az EGSZB véleménye szerint tájékoztató kampányokat kellene indítani a tanúsítási folyamatból eredő kötelezettségekről és költségekről annak szavatolására, hogy mindenki egyforma eséllyel érhessen el jobb energiahatékonyságot, különösen a szociális politika keretében épült vagy kezelt lakóépületek és lakótelepek esetében, főként az új tagállamokban, ahol a legtöbb lakótelep típusházakból áll; az ilyen épületek esetében típustanúsítványok alkalmazhatók.

1.9

Az EGSZB kiemeli annak jelentőségét, hogy közösségi kezdeményezéseket fejlesszenek ki a tagállamok energiahatékonysággal kapcsolatos tevékenységeinek harmonizálása érdekében, így érve el valós előrelépést a nagyobb fokú európai összhang felé, ugyanakkor szem előtt tartva a helyi viszonyokat is.

1.10

Az EGSZB javasol néhány intézkedést, amellyel ösztönözni lehetne a végfelhasználókat arra, hogy általában, és különösen az épületekben jobban figyeljenek az energiahatékonyságra:

1.11

A EGSZB úgy érzi, hogy a végfelhasználó szempontjából kell végiggondolni azokat a tényezőket, amelyek gátolják az európai épületek energiahatékonyságának ösztönzését és alkalmazását. Ilyenek a technológiai, gazdasági, pénzügyi, jogi, adminisztratív-bürokratikus, intézményi, vezetéssel kapcsolatos és társadalmi-viselkedésbeli korlátok, illetve a megközelítés egységességének hiányából (a fűtés és a légkondicionálás kiegyensúlyozatlansága, a helyi időjárási viszonyok figyelmen kívül hagyása) adódó hátráltató tényezők.

2.1

Az Európai Tanács brüsszeli (2007. március 8–9-i) ülésének elnökségi következtetései kiemelik „az energiahatékonyság EU-ban való fokozásának szükségességét a – […] 2020-ra vonatkozó előrejelzésekhez képest – 20 %-os energiamegtakarítási uniós célkitűzés elérése […] érdekében”, és „az energiafogyasztók energiahatékony és energiatakarékos magatartásá[t], az energetikai technológiá[t] és innováció[t], valamint az energiatakarékos épületek[et]” azonosítják elsődleges fontosságú területekként.

2.1.1

Az épületek energiahatékonyságának kérdése az éghajlatváltozással (a kiotói egyezményben vállalt kötelezettségek) és az ellátásbiztonsággal kapcsolatos közösségi kezdeményezések körébe tartozik, konkrétan az energiaellátás biztonságával és az energiahatékonysággal foglalkozó zöld könyvek foglalkoznak vele, amelyekről az EGSZB többször is kifejtette véleményét (3).

2.1.2

Az épületekkel kapcsolatos szolgáltatások energiafogyasztása teszi ki az EU energiafelhasználásának mintegy 40 %-át (4).

2.1.3

Európa sok részén a lakások csupán fűtésre éves szinten 180 kWh/m2-t használnak fel. Ebből is látszik, hogy sok európai országban az épületek különösen rossz energiahatékonyságúak.

2.1.4

Ez sok tényező eredménye. Egyrészt, kevés fogyasztó van tisztában azzal, hogy egyre nehezebb megfizethető áron energiához jutni, másrészt pedig az építészek, az építővállalatok és számtalan, az építőiparban dolgozó kisvállalkozó (5) kevés figyelmet fordít építés közben az energiahatékonyságra és a környezettudatosságra, és az esztétikai megfontolásokat, valamint az aktuális divatot követve – a padlózat minőségét, fényűző szaniterberendezéseket, a szépséget, a külső homlokzatok üvegezését, az anyagtípust és az ablakkeret méretét – helyezi előtérbe.

2.1.4.1

Ráadásul az adminisztratív szervek közül többen, különösen a várostervezési osztályok és a közegészségügyi hivatalok nem figyelnek eléggé a problémára, vagy nem kellőképpen tájékozottak, amikor lakhatóságuk ellenőrzésekor fel kellene mérniük az épületek energiafogyasztását.

2.1.4.2

A közhiedelemmel ellentétben azonban még sok lehetőség van az energiahatékonyság növelésére mind a már létező, mind pedig az újonnan épülő épületekben, különösen a régóta használatban lévő városi lakások esetében (6).

2.1.5

Ami a már létező infrastruktúra felújítását illeti, az ESCO cégekkel köthető szerződéseknek fontos szerepük van: a szerződések révén a vállalatokat azzal bízzák meg, hogy a már létező épületeket úgy alakítsák át, hogy – néhol jelentős – energiaköltség-megtakarítást lehessen elérni. A cégeket a csökkent fogyasztásnak köszönhetően megtakarított pénzből fizetik ki (7).

2.1.6

Ezenkívül sok mindent lehetne tenni a kisebb felújítások során is: ilyen például külső redőnyök alkalmazása, intelligens mérőberendezések felszerelése, amelyek segítségével a fogyasztók folyamatosan figyelemmel kísérhetik aktuális fogyasztásukat, vagy gázzal fűtött vízmelegítő rendszerek használata, amelyeknek köszönhetően a költségek és a káros gázkibocsátások 40 %-kal is csökkenthetőek. A szellőztető mikrorendszerek is különösen hatékonyaknak bizonyultak a lakásokban, a jól megválasztott anyagok pedig – például az átlátszó függőleges elemek (ablakok) esetében – több mint 20 %-kal csökkenthetik a lakás hőveszteségét (8). A víztakarékos szanitertechnika alkalmazása is csökkenti az energiafelhasználást. Az energiaellátóknak a számlákon egyértelműen és ingyenesen fel kellene tüntetniük a megelőző év ugyanazon időszakára vonatkozó fogyasztást. Ezáltal a fogyasztók érzékelhetnék energiafelhasználásuk mértékét.

2.1.7

Az EGSZB szilárd meggyőződése, hogy ebben az ágazatban a kezdeményezések hatalmas megtakarításokat eredményezhetnek, és így hozzájárulhatnak az éghajlatváltozással és az energiaellátás biztonságával kapcsolatos célok eléréséhez. Mivel viszonylag kevés lehetőség van arra, hogy rövid- vagy középtávon javítsunk az energiaellátás feltételein, a végfelhasználókra kell hatni, vagyis:

2.1.8

Többféle tényező is akadályozza az energia megtakarítását és az energiaforrások jobb felhasználását:

2.1.9

Az építőiparban hatalmas energiamegtakarítási lehetőségek rejlenek, különösen az épület használata során a fűtéshez, a mozgatóerőhöz és a világításhoz felhasznált energiát illetően. Ezt mutatják az úgynevezett passzív házak (10) is, amelyek óriási megtakarítási lehetőségeket használnak ki, és ösztönzik a közösségi versenyképességet és innovációt azzal, hogy mindinkább a fejlesztést és az új, energiahatékonyabb technológiák használatát helyezik a középpontba.

2.1.10

Az energiapolitika stratégiai céljai a következőkre irányulnak:

2.1.11

Az energiahatékonyság növelése érdekében ható intézkedések meghatározásakor figyelembe kell venni a költséghatékony technológiai innovációk elterjedt használatából származó előnyöket is. A végfelhasználók tájékozottabb döntést képesek hozni egyéni energiafelhasználásukkal kapcsolatosan, ha megfelelő információkat kapnak: például az energiahatékonyság növelése érdekében tervezett intézkedések részleteiről, a végfelhasználók jellemzőinek összehasonlításáról, illetve az árammal működő készülékekkel kapcsolatos konkrét, gyakorlati technikákról (11).

2.1.12

Az energiahatékonysággal kapcsolatos mindenféle – különösen a járulékos költségeket illető – információt széles körben és megfelelő formában el kell terjeszteni az érdekeltek között. A tájékoztatásnak ki kell térnie a pénzügyi és jogi szempontokra is, és olyan ismertető és reklámkampányokban kell azt közzétenni, amelyek minden szinten világos képet adnak a bevált gyakorlatokról.

2.1.13

A kizárólag technikai kérdésekkel foglalkozó intézkedések szükségesek, de nem elegendőek az építőipari ágazat energiafogyasztásának csökkentéséhez. Foglalkozni kell a folyamatosan fejlődő technológia és nagyszámú, sokféle felhasználója közötti bonyolult kölcsönhatással is.

2.1.14

A korábbi Intelligens Energia – Európa program (2003–2006) részeként kifejlesztésre került egy EPBD (12) Épületplatformra irányuló kezdeményezés. Ez olyan szolgáltatásokat nyújt, amelyek megkönnyítik a teljes körűen 2006 elején életbe lépett, az épületek energiateljesítményéről szóló 2002/91/EK irányelv alkalmazását. Az irányelv a következő követelményeket tartalmazza a tagállamokra vonatkozóan:

2.1.15

Technikai szempontból alapvető, hogy a nyilvánosság és a fogyasztók felismerjék, hogy integrált megközelítésre van szükség, amely például a következő tényezőket is figyelembe veszi:

2.1.15.1

Lényegében két alapmutató létezik:

2.1.16

Az energiafelhasználás, valamint a szennyezőanyagok és az éghajlatváltozást okozó gázok kibocsátásának alacsonyan tartásával kapcsolatos cél elérése érdekében olyan politikákra is szükség van, amelyek:

2.1.17

A közösségi innovációs és kutatási programoknak döntő szerepük van az épületek energiahatékonyságának fejlesztésében, tekintettel a „nulla energiafelhasználású” intelligens épületek kifejlesztésének céljára. Ezek energiatöbbletet termelő épületek, amelyek a leghétköznapibb (nap- szél- és geotermikus) energiaformákat felhasználva több energiát állítanak elő, mint amennyit elfogyasztanak.

2.1.18

Közösségi szinten a versenyképességi és innovációs keretprogramon kívül a tiszta energia technológiák fejlesztésének támogatásában döntő szerepe van a hetedik kutatási és technológiafejlesztési keretprogramnak is, amely az „Együttműködés” programban tematikus prioritást irányoz elő.

2.1.19

Az európai műszaki szabványosítás alapvető szerepet játszik az építőipar energiahatékonyságában. Az Európai Bizottság felkérte az Európai Szabványügyi Bizottságot, hogy a következők szerint alakítsa ki a fent említett, az épületek energiahatékonyságára vonatkozó irányelv megvalósításához szükséges műszaki előírásokat (15):

2.1.20

Közel 30 európai (CEN) szabvány készült el (16). A tagállamok már megerősítették, hogy szándékukban áll önkéntes alapon alkalmazni őket. Amennyiben az derül ki, hogy a szabványoknak nem sikerül önkéntes alapon megfelelni, jogszabályokat kell bevezetni kötelezővé tételük érdekében.

2.1.21

Mindenesetre az Európai Bizottság felelős azért, hogy ellássa a tagállamokat az épületek energiateljesítményének kiszámítása integrált, egységes módszertanának kifejlesztéséhez szükséges eszközökkel. Amint a tagállamok megállapították az energiahatékonysági minimumkritériumokat, energiateljesítményre vonatkozó tanúsítványokban kell megjeleníteni azokat. A tanúsítványok alapvetően jelölések, hasonlatosak azokhoz, amelyeket háztartási eszközökön használnak. Az épületek jelölései azonban kidolgozottabbak, összetettebbek, és tartalmaznak a teljesítmény javítására vonatkozó ajánlásokat is.

2.1.22

Kutatási projektek egyértelműen bebizonyították, hogy az energiafogyasztás szempontjából az épületek műszaki berendezésein kívül meghatározó tényező az is, hogy mekkora figyelmet fordítanak az épület használói – a lakók vagy napközben az épületben levő munkahelyeken dolgozók – arra, hogy takarékoskodjanak az energiával.

2.1.22.1

Érdemes például népszerűsíteni a különösen meleg időszakoknak jobban megfelelő öltözködés kultúráját, például nyáron nem kellene öltönyt és nyakkendőt viselni (17); illetve télen megfelelő ruházkodás mellett a lakások és irodák hőmérsékletét 20–21oC-on lehetne tartani (18).

2.1.23

A házak fekvése is befolyásolja azt a hőmennyiséget, amely a lakók számára komfortérzetet biztosít. Az egyforma sorházak fűtéséhez felhasznált egy főre eső energiafogyasztásban akár 2,5-szeres (különálló házak esetén 3-szoros) eltérés is lehet, az elektromosáram-fogyasztásban pedig 4–5-szörös is lehet a különbség.

2.1.23.1

A fentieket és más szempontokat is figyelembe véve a jelenlegi jogszabályokat energiahatékonysági előírásokkal kellene kibővíteni, nemcsak épületekre, hanem egész körzetekre vonatkozóan.

2.1.24

Az emberekben – már iskolás kortól kezdve (19) – egyre inkább tudatosítani kellene, hogy milyen sok primer energiára van szükség otthonaikban

és hogy egy kis odafigyeléssel és hajlandósággal ennek az energiának nagy részét meg lehet takarítani (20).

2.1.25

A végfelhasználóknak gyakran fontos beruházási döntéseket kell hozniuk, például a házfelújítás, vagy a tervezési vagy építési fázisban levő épületek jelentős mértékű átalakítása során. A jelentős energiamegtakarítást lehetővé tevő új technológiákba való befektetési döntéseknek komoly következményei lehetnek az épületek energiateljesítményét illetően. Ezek között említhetjük meg az alábbiakat:

2.1.26

Egyértelmű, hogy az eddig általánosan használt referenciakeret megváltoztatásához új kulturális impulzusokat és ösztönzőket kell találni a magasabb költség ellentételezése, illetve a következő témák iránti érdeklődés felkeltése érdekében:

2.1.27

Érdemes megfontolni a következő ösztönzők alkalmazását:

2.1.28

Minden, a jelentős energiamegtakarítás elérése érdekében hozott intézkedésnek figyelembe kell vennie azt a tényt, hogy az európaiak többsége régebben épült lakóházakban él, az új épületek pedig csak kis százalékot tesznek ki.

2.1.29

A bérelt lakásokkal kapcsolatos egyik probléma, hogy az energiahatékonyság-növelő intézkedések (pl. új ajtó- és ablakkeretek, magas hatékonyságú bojlerek, tisztaenergia-generátorok) költségét általában a tulajdonosok viselik, az azok eredményeképpen elért költségmegtakarítások azonban a lakások használóinál jelentkeznek.

2.1.30

Ezt a kérdést a „harmadik fél általi finanszírozás” (25) alkalmazásának támogatásával lehet megoldani. Ennek része a hitelintézetekhez kötődő vállalkozások épületekhez kapcsolódó energiamegtakarítási kezdeményezéseinek ösztönzése, a beruházások értékének meghatározott számú éven keresztül való visszatörlesztése a munkálatok befejezése után az alacsonyabb energiaköltségek eredményeképpen átlagosan elért megtakarítással.

2.1.31

Az ipari országokban használt egyik bevált pénzügyi rendszer, amit érdemes lenne támogatni és kiterjeszteni, a keresletoldali gazdálkodás (Demand Side Management, DSM). Az energiatermelő vagy -ellátó vállalatok saját felelősségükre befektetéseket eszközölnek az épületek energiával kapcsolatos felújításába. A költségeket a munkák elvégzése után elért megtakarítások fedezik.

2.1.32

A rendszer egyértelműen javítható a megfelelő jogi keret segítségével, illetve az energiaszolgáltató vállalatok arra való ösztönzésével, hogy ruházzanak be azon épületek fűtési rendszereinek a felújításába, amelyekbe ők szállítják az energiát.

2.1.33

A lakóépületek energiamegtakarításának összetett problematikájával az új EU-tagállamok többsége szembesül. Nem szabad hagyni, hogy az ebből származó költségek és komplexitás terhét a végső felhasználók és a polgárok viseljék. Csehország például sikeresen használta fel a kohéziós politika keretében biztosított alapok egy részét lakóépületek felújítására.

2.1.34

A legtöbb figyelmet annak biztosítására kell fordítani, hogy az épületfelújítás során figyeljenek az energiamegtakarításra. Az energiafogyasztás és a szennyezőgáz-kibocsátás alacsonyan tartásával kapcsolatos célok elérése érdekében olyan politikaalkotásra van szükség, amely:

2.1.35

Ahhoz, hogy valóban hatásos legyen, az épületek energiamegtakarításának ösztönzését célul kitűző politika a közösség bevonásán kívül el kell, hogy érje a különböző szakmai szövetségek és ágazati vállalkozók elkötelezettségét is:

3.1.1

Az épületek energiahatékonyságának növelése több közösségi rendelkezésnek is célkitűzése volt. Ilyen például az 1989. évi irányelv az építési termékekről (26) és az 1993-as SAVE irányelv (27) építőiparral kapcsolatos részei, egy 1993. évi irányelv az épületek energiatanúsításáról (28), a 2002. évi irányelv az épületek energiahatékonyságáról (EPBD-irányelv) (29), a 2005-ben elfogadott 2005/32/EK irányelv az energiafelhasználó termékek környezetbarát tervezésére vonatkozó követelmények megállapításának kereteiről (30) és a 2006. évi irányelv az energia-végfelhasználás hatékonyságáról és az energetikai szolgáltatásokról (31). Eközben több, termékekhez kapcsolódó jogszabályi intézkedés is született, például a melegvízkazánokról szóló irányelv (32), az irodai berendezéseket érintő határozat (33), a háztartási készülékek és az energiafogyasztás címkézéséről szóló irányelv (34), a hűtőszekrények energiahatékonyságára vonatkozó irányelv (35) és a fénycsőelőtétekről szóló irányelv (36). A 2002-es EPBD-irányelv külön foglalkozik az új és a már meglévő lakó- illetve nem lakáscélú épületek energiahatékonyságának növelésével.

3.1.2

Az irányelv nemzeti jogba való átültetésének határideje 2006. január 4. volt, de egyes tagállamok haladékot kértek és kaptak (37), mások ellen pedig az Európai Bizottság jogsértési eljárást indít az átültetés meghiúsulása vagy nem megfelelő volta miatt (38). Az energiatanúsítás kritériumait azonban 2007 végéig minden tagállamnak rögzítenie kellett volna.

3.2.1

Ahhoz, hogy a végfelhasználóknak az épületek energiahatékonyságához való hozzájárulása kérdéskörével minden szempontból foglalkozni lehessen, figyelembe kell venni az EU érintett, nagy kiterjedésű területeinek jellemzőit, különös tekintettel

3.2.2

Az épületállomány típusai Az új tagállamokban és az öt kelet-németországi tartományban számottevő energiamegtakarítási lehetőségek vannak az épületekben, ellentétben a többi 15 tagállammal.

3.2.2.1

Itt ugyanis az épületállomány nagyrészt a háború utáni várostervezés öröksége, és előre gyártott elemekből álló többemeletes, többlakásos tömbházak alkotják, amelyeket rohamos tömegtermeléssel és homogén, egységes, központosított technológiával állítottak elő. Ráadásul hosszú ideig nem végeztek rajtuk karbantartási és felújítási munkákat (39).

3.2.2.2

Romániában például 2002-ben 4 819 104 lakóépületet számláltak össze. Ebből 83 799 tömbház volt, bennük összesen 2 984 577 lakással. Ez körülbelül a lakásállomány 60 %-át teszi ki. Ráadásul a lakóépületek 53 %-a 40 évnél régebbi, 37 % épült több mint 20 éve, és csak 10 % újabb 10 évesnél.

3.2.2.3

Az egykori szovjet blokk országaiban jellemző nagy tömbházak 95 %-ában a fűtéshez, szellőzéshez és vízmelegítéshez használt energiát központosított rendszerek szolgáltatják. Az erről az épülettípusról 2005-ben készített tanulmányok számításai szerint az energiamegtakarítási lehetőség 38–40 %.

3.2.2.4

Ez a nagymértékű energiaveszteség részben a végfelhasználóknak, az anyagok gyenge minőségének, a nem megfelelő hőszigetelésnek, a régi, magas fogyasztású technológiáknak, az elavult fűtő- és nagy fogyasztású világítórendszereknek, az alacsony hatékonyságú tüzelőberendezéseknek, a gyenge minőségű szivattyúknak tulajdonítható. Mindehhez a nem hatékony energiagazdálkodás is hozzájárul, a jelentős veszteség (40) megfizetése pedig hosszú távon a fogyasztóra hárul. Az energiahatékonyság a létező legelérhetőbb, legkevésbé környezetszennyező és legolcsóbb megoldás.

3.2.3.1

Észak- és Dél-Európa fő éghajlati öveiben a lakásszektor átlagos fogyasztása évi 4 343 kWh-nak felel meg (41). Ezt az energiamennyiséget elsősorban fűtésre fordítják, ami az elektromosáram-igény 21,3 %-át fogyasztja el, annak ellenére, hogy a felhasználás főként Észak- és Közép-Európában összpontosul. A felhasznált energiamennyiség szempontjából a következő helyen a hűtő- és fagyasztógépek (14,5 %), illetve a világítóberendezések (10,8 %) állnak.

3.2.3.2

Dél-Európában (Olaszország, Spanyolország, Portugália, Szlovénia, Málta, Görögország, Ciprus és Franciaország déli része) az egyik, az áramfogyasztás növekedéséhez hozzájáruló tényező az alacsony energiafogyasztású alacsony (<12 kW leadott hűtési teljesítmény) teljesítményű háztartási légkondicionáló egységek (42) gyors elterjedése, és a nyári időszakban való nagyfokú használatuk.

3.2.3.3

A légkondicionáló berendezések háztartási elektromosáram-felhasználását – amelyre a 2002/31/EK irányelv is vonatkozik – évi 7–10 TWh-ra becslik a huszonöt tagú EU-ban (43). Hozzá kell tenni, hogy Európában az új multimédiás felszerelések, mint például a folyamatosan hálózati áramra kapcsolt személyi számítógépek, nyomtatók, lapolvasók (szkennerek), modemek és mobiltelefon-töltők fogyasztása a háztartások energiafelhasználásának 20 %-át teszi ki.

3.3.1

Japán energiafogyasztása teszi ki a világ fogyasztásának 6 %-át. Nemrégiben intézkedéseket hoztak a fogyasztás szintje és az ebből eredő szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében, különösen a közlekedésben és az építőiparban (a lakóépületeknek tudható be a teljes fogyasztás 15 %-a).

3.3.2

A lakáságazatban az épületek energiahatékonyságára irányuló intézkedések segítségével elért elsődleges energiamegtakarítás, a szén-dioxid-kibocsátás csökkenése és az energiaköltség-megtakarítás mértékét mintegy 28, 34 illetve 41 %-ra becsülik (44). A japán lakóépületek energiahatékonysági szabványait (45) 1999-ben vizsgálták felül. A szabványok a normák leírásán túl tartalmazzák a teljesítményre vonatkozó elvárásokat is azzal a céllal, hogy az új épületek több mint 50 %-ában teljes mértékben alkalmazásra kerüljenek ezek az előírások.

3.3.3

A Japánban alkalmazott, az épületeket és a bennük használt háztartási eszközöket közösen értékelő módszer jellemzői a következők:

3.3.4

Az Egyesült Államokban már 1987-ben (46) 12 féle elektromos háztartási eszközre állapítottak meg hatékonysági minimumkövetelményeket a Nemzetközi Energiamegtakarítási Előírás (International Energy Conservation Code, IECC (47)) lakóépületekről szóló fejezeteivel összhangban. Ezek képezik az alapját számos állami energiakódexnek.

3.3.5

Az épületek energiahatékonyságának figyelemmel kísérése az egyes államok és sok esetben a megyék felelőssége, különösen a 2005. évi energiapolitikai törvény (Energy Policy Act, EPACT) elfogadása óta. Gyorsított adókedvezmények által az energiahatékony rendszerek alkalmazására ösztönzi a kereskedelmi célú épületek tulajdonosait annak érdekében, hogy csökkenjen a fosszilis fűtőanyagoktól való függés.

3.3.6

Az IECC alapján az 1980-as években kifejlesztett és rendszeresen (legutóbb 2006-ban) frissített Normatív Energiakódex (Model Energy Code, MEC) (48), amelyet az Egyesült Államok Energiahivatalának Épületenergiakódex-programja (Building Energy Codes Program) támogat, folyamatosan javuló minőségű épületenergia-kódexek kialakítására ösztönöz és támogatja a szövetségi államokat ezek elfogadásában és alkalmazásában. A kódexeket rendszeresen felülvizsgálják annak érdekében, hogy:

3.3.7

2007-ben a Kongresszus elé került az energiahatékony épületekről szóló törvény (Energy Efficient Buildings Act). A cél az volt, hogy:

3.3.8

A Szövetségi Energiahivatal (Federal Department of Energy, DOE) szerint a kényelmesebb és hatékonyabb épületek tervezésével 50 %-kal csökkenteni lehetne a hűtési és fűtési költségeket, az energiahatékonysági kódex épületekben történő alkalmazását célzó intézkedések pedig új munkalehetőségeket teremtenek az építőiparban, a felújítás és a mérnöki munkák terén.

4.1

Az EGSZB többször is hangsúlyozta annak szükségességét, hogy jelentős és fenntartható energiamegtakarításokat érjünk el alacsony energiafelhasználású technológiák, termékek és szolgáltatások kifejlesztésével, illetve, hogy megváltoztassuk az emberek viselkedését azért, hogy az életminőség fenntartása mellet csökkenhessen az energiafelhasználás.

4.2

Az EGSZB tisztában van azzal, hogy az energiahatékonyság jelentős mértékben járul hozzá az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez, valamint az EU által Kiotóban tett kibocsátáscsökkentéssel kapcsolatos vállalások eléréséhez, és javasolja a fogyasztó szintjén tett erőfeszítések folytatását, illetve fokozását.

4.3

Az EGSZB szerint az épületek energiamegtakarításának ösztönzése érdekében elengedhetetlen annak részletes vizsgálata, hogy milyen akadályok miatt nem került sor az EPBD irányelv teljes hatályba lépésére. Úgy véli, hogy körülbelül 10 éves átmeneti időszakot kellene biztosítani az irányelv által érintett már létező épületek tanúsításának kötelezővé tétele előtt.

4.4

Az EPBD-irányelvtervezetről szóló, 2001-ben kiadott véleményében az EGSZB kihangsúlyozta, hogy támogatja az Európai Bizottság kezdeményezését, és közös metodológiát kíván kifejleszteni az épületek energiateljesítményének felmérésére és figyelemmel kísérésére. Rámutatott azonban, hogy figyelni kell arra, hogy „ne állítsunk leküzdhetetlen akadályokat a tagállamok számára a nemzetközi versenyben”, illetve „ne kényszerítsünk az – ingatlanjukat akár bérbeadó, akár saját használatban tartó – tulajdonosokra olyan kiadásokat, amelyek nincsenek arányban a lehetőségeikkel, mert ennek hatása semlegesítheti az irányelv célkitűzéseit és elutasítóvá tehetik az állampolgárokat az egységes Európával szemben” (49).

4.5

Az EGSZB úgy véli, hogy az EPBD-irányelv bármiféle kibővítésének tartalmaznia kellene az épületrendszer életciklus-elemzését, hogy bemutassa annak a szén-dioxid-körforgásra való hatását. Ez világosabbá tehetné a fogyasztók és a szabályozó hatóságok számára, hogy szén-dioxid-kibocsátás szempontjából milyen következményekkel járnak az épületrendszerben használni tervezett termékek.

4.5.1

A közösségi szabályozásnak ezt a területet érintő bármiféle új elemét mindenképpen megfelelő hatásértékelésnek kell alávetni, tekintettel a piacra kifejtett hatására illetve a fogyasztót (tulajdonost vagy bérlőt) terhelő költségekre.

4.5.2

Biztosítani kell továbbá azt is, hogy a hőszigetelés javítását célzó intézkedések lehetővé tegyék a levegő és a vízpára megfelelő áramlását, megakadályozzák a nedvesedést és ne okozzanak kárt az épületben, például a penészedés miatt.

4.6

Amint az EGSZB már korábban (50) rámutatott, „Az energiahatékonyság fokozására irányuló lépések rendkívül változatosak a különböző helyi körülményeknek és a már foganatosított intézkedéseknek köszönhetően. Ezen intézkedések hatása a belső piacra, úgy tűnik, korlátozott. Ezt figyelembe véve fontos, hogy a szubszidiaritás elvének megfelelően, a további EU-szintű intézkedések valóban értékesek legyenek”.

4.7

A tanúsítási folyamatot tájékoztató kampányoknak kell kísérniük, hogy biztosítva legyenek az esélyek a jobb energiahatékonyság eléréséhez, különösen a szociális lakáspolitika keretében épült vagy kezelt lakóépületek esetében.

4.8

A fűtő-, légkondicionáló, valamint egyéb alternatív energiát szolgáltató berendezések rendszeres, hozzáértők által történő karbantartása segít annak biztosításában, hogy a beállítások megfelelőek legyenek, összhangban a termékspecifikációkkal, és így a rendszerek optimális teljesítmény mellett működhessenek.

4.9

Számos tagállam kedvező tapasztalatai alapján és a főbb közösségi politikák alkalmazásának az elmúlt években elért eredményei nyomán az EGSZB néhány intézkedést javasol, amelyek hozzájárulhatnának az energiahatékonyság eléréséhez általában, és konkrétan az épületekben:

4.10

Az EGSZB úgy véli, hogy innovatív módszereket kell kifejleszteni a végfelhasználók közvetlenebb tájékoztatása és finanszírozása érdekében: nagyon fontos, hogy a lakástulajdonosok és a bérlők ne úgy tekintsenek ezekre az új közösségi intézkedésekre, mint a lakást mint alapvető tulajdont sújtó újabb adóra.

4.11

A Kiotói Jegyzőkönyv célkitűzéseinek elérése és az energiatakarékosság nem tűnhet úgy, mintha a magasabb költségek egyszerű átterhelése lenne az energiatermelő ágazatokról a végfelhasználókra és az európai polgárokra.

4.12

Az egyéni tulajdonosok terheinek csökkentése érdekében az EGSZB szerint ahol csak lehet, mintalakások alapján az egész épületre vonatkozóan el kell végezni a tanúsítást, biztosítva, hogy a tanúsítvány az épület minden lakására érvényes legyen.

4.13

Egy az Európai Bizottság által támogatott és a nemzeti honlapokhoz kapcsolódó internetes oldal hasznos segítséget jelenthet a végfelhasználók egyszerű hozzáférését korlátozó jogi, intézményi, adminisztrációs és technikai akadályok leküzdésében.

4.14

Az EGSZB fontosnak tartja, hogy saját épületeinek kezelésével példát mutasson az energiahatékonyság területén. Felfigyelt Brüsszelben közeli szomszédja, a Megújuló Energia Ház kitűnő példájára, amely szerint egy már elkészült épületben költséghatékony módon jelentős eredményeket lehet elérni. Néhány javító célú intézkedés már történt az EGSZB épületeiben az EMAS-tanúsítvány megszerzése érdekében. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság most felkéri vezető testületét egy újabb jelentés elkészítésére, amelyben áttekintik az eddig elért eredményeket és megállapítják, hogy milyen további lépéseket lehet még tenni.