Choose the experimental features you want to try

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

Document 52007XG0329(01)

    Az Európai Unió közös katonai listája (a Tanács 2007. március 19-én fogadta el) (az Európai Unió fegyverkivitelről szóló magatartási kódexe által szabályozott eszközök) (az Európai Unió 2006. február 27-én elfogadott közös katonai listáját teszi naprakésszé és váltja fel)

    HL L 88., 2007.3.29, p. 58–89 (BG, ES, CS, DA, DE, ET, EL, EN, FR, IT, LV, LT, HU, NL, PL, PT, RO, SK, SL, FI, SV)
    HL L 4M., 2008.1.8, p. 255–286 (MT)

    29.3.2007   

    HU

    Az Európai Unió Hivatalos Lapja

    L 88/58


    AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZÖS KATONAI LISTÁJA

    (a Tanács 2007. március 19-én fogadta el)

    (az Európai Unió fegyverkivitelről szóló magatartási kódexe által szabályozott eszközök)

    (az Európai Unió 2006. február 27-én elfogadott közös katonai listáját teszi naprakésszé és váltja fel)

    (2007/197/KKBP)

    1. megjegyzés: Az „idézőjelben” lévő kifejezések definíciók. Fogalommeghatározásuk a listának „A listában szereplő kifejezések fogalommeghatározása” című mellékletében található.

    2. megjegyzés: A vegyi anyagok névvel, illetőleg CAS-számmal vannak felsorolva. Az azonos szerkezeti képletű vegyi anyagok (beleértve a hidrátokat is) engedélykötelesek, függetlenül elnevezésüktől és CAS-számuktól. A CAS-számok segítenek annak megállapításában, hogy az adott vegyi anyag vagy keverék engedélyköteles-e, tekintet nélkül a nómenklatúrára. A CAS-szám nem használható egyedi azonosítóként, mivel a felsorolt vegyi anyagok egyes formáinak különböző CAS-számuk van, és a felsorolt vegyi anyagot tartalmazó keverékeknek is különböző CAS-számuk lehet.

    ML1.

    Sima csövű fegyverek 20 mm-nél kisebb kaliberrel, más kézifegyverek és automata fegyverek 12,7 mm (0,50 hüvelyk/inch) vagy kisebb kaliberrel és tartozékok a következők szerint, és a kifejezetten azokhoz tervezett részegységek:

    a)

    puskák, karabélyok, revolverek, pisztolyok, géppisztolyok és géppuskák:

    Megjegyzés: Az ML1. pont a) pontja szerint nem engedélykötelesek a következők:

    1.

    az 1938 előtt gyártott puskák (muskéták), karabélyok;

    2.

    az eredetileg 1890 előtt gyártott puskák (muskéták), karabélyok másolatai;

    3.

    az 1890 előtt gyártott revolverek, pisztolyok és géppisztolyok és azok másolatai;

    b)

    sima csövű fegyverek, a következők szerint:

    1.

    kizárólag katonai használatra tervezett sima csövű fegyverek;

    2.

    más sima csövű fegyverek, a következők szerint:

    a)

    teljesen automata típusok;

    b)

    félautomata és pumpás működtetésű típusok;

    c)

    hüvely nélküli lőszerrel működő fegyverek;

    d)

    a fenti a), b) és c) pontban engedélyezés alá vont fegyverek hangtompítói, különleges fegyverállványok, csatlakozó (kapcsolódó) elemek, fegyver célzókészülékek és lángrejtők.

    1. megjegyzés: Az ML1. pont alapján nem engedélykötelesek a sport és vadászati célra használt sima csövű fegyverek. Ezek a fegyverek nem lehetnek kizárólag katonai célra tervezve vagy automata tüzelési módúak.

    2. megjegyzés: Az ML1. pont alapján nem engedélykötelesek a kizárólag vaktöltényhez tervezett tűzfegyverek és amelyek nem képesek kilőni semmilyen engedélyezés alá vont lőszert.

    3. megjegyzés: Az ML1. pont alapján nem engedélykötelesek azok a fegyverek, amelyek nem központi gyújtású (vagyis peremgyújtású) lőszert használnak és nem teljesen automata tüzelési rendszerűek.

    4. megjegyzés: Az ML1. pont alapján nem engedélykötelesek a legfeljebb négyszeres nagyítású, elektronikus képfeldolgozás nélküli optikai fegyver célzókészülékek, amennyiben azokat nem kimondottan katonai felhasználás céljából tervezték vagy alakítottak át.

    ML2.

    20 mm és ennél nagyobb kaliberű sima csövű fegyverek, más fegyverek és fegyverzetek 12,7 mm-nél (0,5 hüvelyk/inch) nagyobb kaliberrel, tűzvetők és tartozékok, és az azokhoz tervezett különleges részegységek a következők szerint:

    a)

    Ágyúk, tarackok, gépágyúk, aknavetők, páncéltörő (tankelhárító) fegyverek, sorozatvetők, katonai lángszórók, puskák, hátrasiklás nélküli lőfegyverek, sima csövű fegyverek és az ezekhez tartozó lángrejtő eszközök.

    1. megjegyzés: Az ML2. pont a) pontja magában foglalja a porlasztókat, adagolókat, tároló tartályokat, és más különlegesen tervezett részegységeket is, amelyek az ML2. pont a) pontja alapján engedélyezés alá vont berendezések folyékony hajtóanyag tölteteihez használatosak.

    2. megjegyzés: Az ML2. pont a) pontja szerint nem engedélykötelesek a következők:

    1.

    az 1938 előtt gyártott puskák (muskéták), karabélyok;

    2.

    az eredetileg 1890 előtt gyártott puskák (muskéták), karabélyok másolatai.

    b)

    Katonai füst, gáz és pirotechnikai vetők vagy generátorok.

    Megjegyzés: Az ML2. pont b) pontja alapján nem engedélyköteles a jelzőpisztoly.

    c)

    Fegyver célzókészülékek.

    ML3.

    Lőszerek és mechanikus gyújtószerkezetek, és az azokhoz tervezett különleges részegységek a következők szerint:

    a)

    az ML1., ML2. vagy ML12. pont alapján engedélyezés alá vont fegyverek és fegyverzetek lőszerei;

    b)

    az ML3. pont a) pontja alapján engedélyköteles, kifejezetten lőszerekhez tervezett gyújtószerkezetek.

    1. megjegyzés: A kifejezetten e célra tervezett alkatrészek felölelik az alábbiakat:

    a)

    fém- vagy műanyag termékek, mint például gyújtószerkezetek, golyó csészék, hüvelycsatlakozók, forgó hevederek és lőszerek fém alkatrészei;

    b)

    biztosító és robbantó eszközök, gyújtószerkezetek, szenzorok és robbantóvezetékek csatlakozói;

    c)

    egyszeri működésű, nagy teljesítményű tápegységek;

    d)

    éghető töltényhüvelyek;

    e)

    lőszerek, többek között kazettás aknák, bombák és végfázis-vezérlésű lövedékek.

    2. megjegyzés: Az ML3. pont a) pontja szerint nem engedélyköteles az a lőszer, amely lövedék nélkül kerül leperemezésre (vaktöltény), valamint az átlyuggatott lőporkamrás vaklőszer.

    3. megjegyzés: Az ML3. pont szerint nem engedélyköteles az a lőszer, amelyet kifejezetten az alábbi célra terveztek:

    a)

    jelzés;

    b)

    madárriasztás; vagy

    c)

    olajkút gázfáklya begyújtása.

    ML4.

    Bombák, torpedók, nem irányított és irányított rakéták, más robbanó eszközök és töltetek, valamint a hozzájuk tartozó eszközök és részegységek a következő felsorolás szerint, amelyeket kifejezetten katonai felhasználásra terveztek, és kifejezetten azokhoz tervezett alkatrészek:

    NB: Az irányítás és navigáció eszközei, lásd az ML11. pont megjegyzésének 7. pontját.

    a)

    Bombák, torpedók, gránátok, füstgránátok, nem irányított rakéták (reaktív töltetek), aknák, irányított rakéták, mélységi robbanó töltetek, romboló eszközök és romboló készletek, pirotechnikai eszközök, töltetek és szimulátorok (berendezések, amelyek a felsorolt eszközök jellemzőit szimulálják).

    Megjegyzés: Az ML4. pont a) pontja magában foglal:

    1.

    füstgránátokat, gyújtóbombákat, gyújtólövedékeket és robbanó eszközöket;

    2.

    rakétahajtómű fúvókákat és visszatérő szerkezetek orrkúpjait.

    b)

    Kifejezetten az ML4. pont a) pontjában engedélyezés alá vont tételek alábbi műveleteire tervezett berendezések: azok kezelése, ellenőrzése, működtetése, egyszeri üzemeltetésre való energiaellátása, indítása, lerakása, élesítése, felszedése, hatástalanítása, zavarása, robbantása vagy érzékelése.

    Megjegyzés: Az ML4. pont b) pontja magában foglal:

    1.

    mobil gázcseppfolyósító berendezést, amely naponta min. 1 000 kg gáznak a folyékony alakban történő előállítására alkalmas;

    2.

    úszóképes villamos vezetéket, amely mágneses aknák felszedésére alkalmas.

    Műszaki megjegyzés:

    Azon kézi készülékek, amelyeket kizárólag fém tárgyak kimutatására terveztek és nem képesek megkülönböztetni az aknákat más fém tárgyaktól, nem tekinthetők olyan különlegesen tervezett eszközöknek, amelyek az ML4. pont a) pontja szerint engedélyezés alá vont termékek kimutatására szolgálnak.

    ML5.

    Tűzvezető, és kapcsolódó készültségi és riasztó eszközök, kapcsolódó rendszerek, ellenőrző, illesztő és ellentevékenység berendezései a következők szerint, amelyeket kifejezetten katonai célra terveztek, és a kifejezetten azokhoz tervezett részegységek és szerelvények:

    a)

    fegyver irányzékok, bombavető számítógépek, lövegbeállító irányzó berendezések és fegyverzet tűzvezető rendszerek;

    b)

    cél-felderítő, -megjelölő, távolságmérő, megfigyelő vagy rávezető rendszerek; felderítés, adatelemzés, felismerés vagy azonosítás berendezései és szenzor integrációs berendezések;

    c)

    az ML5. pont a) és b) pontja alapján engedélyezés alá vont eszközök elleni ellentevékenység eszközei;

    d)

    az ML5. pont a) és b) pontja alapján engedélyezés alá vont eszközök kipróbálásához vagy illesztéséhez használatos berendezések, amelyeket kifejezetten e célra terveztek.

    ML6.

    Szárazföldi járművek és részegységeik, a következők szerint:

    NB: Az irányítás és navigáció eszközeinek tekintetében lásd az ML11. pont megjegyzésének 7. pontját.

    a)

    Kifejezetten katonai felhasználásra tervezett vagy arra átalakított szárazföldi járművek és részegységeik.

    Műszaki megjegyzés:

    Az ML6. pont a) pontja alkalmazásában a szárazföldi járművek kifejezés magában foglalja a pótkocsikat is.

    b)

    Összkerék-meghajtású, terepjáró képességgel rendelkező járművek, amelyeket a III. szint (lásd NIJ 0108.01, 1985. szeptember, vagy a megfelelő nemzeti szabványt) szerinti vagy annál jobb ballisztikai védelmi képességet biztosító anyagokkal gyártottak vagy láttak el.

    NB: Lásd még az ML13. pont a) pontját.

    1. megjegyzés: Az ML6. pont a) pontja magában foglalja az alábbiakat:

    a)

    harckocsik és más katonai fegyverrel ellátott járművek, valamint fegyverek elhelyezésére szolgáló előbeépítésekkel, vagy aknalerakó, vagy az ML4. pont szerint engedélyezés alá vont lőszerek indítására szolgáló eszközökkel ellátott katonai járművek;

    b)

    páncélozott járművek;

    c)

    kétéltű és úszó (mély vízen is átkelő) járművek;

    d)

    mentő járművek, lőszer vagy fegyverrendszerek, valamint a rakomány kezelésére szolgáló berendezések vontatására vagy szállítására használt járművek.

    2. megjegyzés: Az ML6. pont a) pontja szerint engedélyköteles szárazföldi jármű kifejezetten katonai használatra történő átalakítása együtt jár olyan szerkezeti, elektromos vagy mechanikai változtatással, amely magában foglal egy vagy több kifejezetten katonai felhasználásra tervezett részegységet. Ilyen részegységek az alábbiak:

    a)

    pneumatikus kerékköpeny, amelyet kifejezetten golyóálló tulajdonsággal terveztek vagy kilyukasztva is futóképes;

    b)

    kerékköpeny légnyomás szabályozó rendszer, amelyet a mozgó jármű belsejéből lehet működtetni;

    c)

    az alapvető fontosságú részek páncélozott védelme (pl. üzemanyagtartály vagy járműkabin);

    d)

    különleges megerősítések fegyverzet felszereléséhez vagy rögzítéséhez;

    e)

    világítás elsötétítés esetére.

    3. megjegyzés: Az ML6. pont nem vonja engedélyezés alá az olyan polgári gépkocsikat vagy teherautókat, amelyeket pénz- vagy értékszállításra terveztek vagy alakítottak át, és páncélzattal vagy ballisztikai védelemmel láttak el.

    ML7.

    Vegyi vagy biológiai mérgező anyagok, „tömegoszlató anyagok”, radioaktív anyagok, kapcsolódó berendezések, összetevők és anyagok a következők szerint:

    a)

    Katonai felhasználásra alkalmas biológiai és radioaktív anyagok, amelyek képesek emberekben vagy állatokban sérülést okozni, berendezésekben, növényi kultúrákban vagy a környezetben kárt tenni.

    b)

    Vegyi harcanyagok (CW), beleértve:

    1.

    idegrendszerre ható vegyi harcanyagok:

    a)

    O-alkil (legfeljebb 10 szénatomot tartalmazó lánc, beleértve a cikloalkilt) alkil (metil, etil, n-propil vagy izopropil) - fluorfoszfonátok, úgymint:

     

    Szarin (GB): O-izopropil-metil-fluorfoszfonát (CAS 107-44-8); és

     

    Szomán (GD): O-pinakolil-metil-fluorfoszfonát (CAS 96-64-0);

    b)

    O-alkil (legfeljebb 10 szénatomot tartalmazó lánc, beleértve a cikloalkilt) N,N-dialkil (metil, etil, n-propil vagy izopropil) amino-ciánfoszfátok, úgymint:

    Tabun (GA): O-etil N,N-dimetilamino-cianfoszfát (CAS 77-81-6);

    c)

    O-alkil (H vagy legfeljebb 10 szénatomot tartalmazó lánc, beleértve a cikloalkilt), S-2-dialkil (metil, etil, n-propil vagy izopropil)-aminoetil alkil (metil, etil, n-propil vagy izopropil) foszfonotiolátok és megfelelő alkilált és protonált sók, úgymint:

    VX: O-etil S-2-diizopropilaminoetil metiltiolfoszfonát (CAS 50782-69-9);

    2.

    hólyaghúzó vegyi harcanyagok:

    a)

    kénmustárok, úgymint:

    1.

    2-klóretil-klórmetilszulfid (CAS 2625-76-5);

    2.

    bisz(2-klóretil)szulfid (CAS 505-60-2);

    3.

    bisz(2-klóretiltio)metán (CAS 63869-13-6);

    4.

    1,2-bisz(2-klóretiltio)etán (CAS 3563-36-8);

    5.

    1,3-bisz(2-klóretiltio)-n-propán (CAS 63905-10-2);

    6.

    1,4-bisz(2-klóretiltio)-n-bután (CAS 142868-93-7);

    7.

    1,5-bisz(2-klóretiltio)-n-pentán (CAS 142868-94-8);

    8.

    bisz(2-klóretil-tiometil)éter (CAS 63918-90-1);

    9.

    bisz(2-klóretil-tioetil)éter (CAS 63918-89-8);

    b)

    hólyaghúzó harci gázok (luizitok), úgymint:

    1.

    2-klórvinil-arzindiklorid (CAS 541-25-3);

    2.

    trisz(2-klórvinil)arzin (CAS 40334-70-1);

    3.

    bisz(2-klórvinil)arzinklorid (CAS 40334-69-8);

    c)

    nitrogénmustárok, úgymint:

    1.

    HN1: bisz(2-klóretil)etilamin (CAS 538-07-8);

    2.

    HN2: bisz(2-klóretil)metilamin (CAS 51-75-2);

    3.

    HN3: trisz(2-klóretil)amin (CAS 555-77-1);

    3.

    cselekvőképességet akadályozó vegyi harcanyagok, úgymint:

    a)

    3-kvinuklidinil-benzilát (BZ) (CAS 6581-06-2);

    4.

    lombtalanító (defoliáns) vegyi harcanyagok, úgymint:

    a)

    butil 2-klóro-4-fluorofenoxiacetát (LNF);

    b)

    2,4,5-triklórfenoxi ecetsav keverve 2,4-diklórfenoxi ecetsavval (Agent Orange).

    c)

    CW bináris prekurzorok és kulcs prekurzorok a következők szerint:

    1.

    alkil (metil, etil, n-propil vagy izopropil foszfonil-difluorid, mint

    DF: metil-foszfonil-difluorid (CAS 676-99-3);

    2.

    o.-alkil (amelyben a H egyenlő vagy kevesebb mint C10, beleértve a cikloalkilt) O-2-dialkil (metil, etil, n-propil vagy izopropil) aminoetil alkil (metil, etil, n-propil vagy izopropil) foszfonitok és megfelelő alkilált és protonált sók, úgymint:

    QL: O-etil O-2-diizopropilamino-etil-metilfoszfonit (CAS 57856-11-8);

    3.

    klórszarin: O-izopropil-metilklórfoszfonát (CAS 1445-76-7);

    4.

    klórszomán: O-pinakolil-etilklórfoszfonát (CAS 7040-57-5).

    d)

    „Tömegoszlató anyagok”, aktív összetevőkből álló vegyi anyagok és azok kombinációi, beleértve:

    1.

    α-bromofenilacetonitril, (α-bromobenzil-cianid) (CA) (CAS 5798-79-8);

    2.

    [(2-klórfenil) metilén] propándinitril, (o-klórbenzilidénmalononitril) (CS) (CAS 2698-41-1);

    3.

    2-klór-1-feniletanon, fenacil-klorid (ω-klóracetofenon) (CN) (CAS 532-27-4);

    4.

    dibenz-(b,f)-1,4-oxazepin (CR) (CAS 257-07-8);

    5.

    10-klór-5,10-dihidrofenarzin, (fenarzin klorid), (Adamzit), (DM) (CAS 578-94-9);

    6.

    N-Nonanoylmorfolin, (MPA) (CAS 5299-64-9)

    1. megjegyzés: Az ML7. pont d) pontja nem vonja engedélykötelezettség alá azokat a tömegoszlató anyagokat, amelyek kiszerelése egyedi és személyes önvédelemre szolgál.

    2. megjegyzés: Az ML7. pont d) pontja nem vonja engedélykötelezettség alá az élelmiszertermelési és gyógyászati célokra azonosított és csomagolt aktív összetevőkből álló vegyi anyagokat és azok kombinációit.

    e)

    A következőkben felsoroltak bármelyikének és a kimondottan azokhoz tervezett részegységek szétterítésére szolgáló, kifejezetten katonai felhasználásra tervezett vagy módosított berendezések:

    1.

    az ML7. pont a), b) vagy d) pontjai szerint engedélyezett anyagok; vagy

    2.

    az ML7. pont c) pontja alatt felsorolt prekurzorokból készült vegyi harcanyagok.

    f)

    Védő és semlegesítő berendezések, azok kifejezetten ilyen célra tervezett részegységei, és különleges összetételű vegyi keverékek a következők szerint:

    1.

    kifejezetten az ML7. pont a), b) vagy d) pontjai szerint felsorolt anyagok elleni védelem céljából tervezett, vagy katonai célra átalakított berendezések és a kifejezetten azokhoz tervezett részegységek;

    2.

    kifejezetten az ML7. pont a) vagy b) pontja alatt felsorolt anyagokkal szennyezett létesítmények vegyi mentesítését szolgáló, katonai célra tervezett vagy átalakított berendezések és azok részegységei;

    3.

    kifejezetten az ML7. pont a) vagy b) pontja alatt felsorolt anyagokkal szennyezett létesítmények mentesítésére kifejlesztett/előállított vegyi keverékek.

    Megjegyzés: Az ML7. pont f) 1. alpontja magában foglalja a következőket:

    a)

    a kifejezetten nukleáris, biológiai és vegyi szűrésre tervezett, vagy átalakított légkondicionáló berendezések;

    b)

    védőruházat.

    NB: A polgári gázálarcok, védő- és fertőtlenítő felszerelésekről további részletek a kettős felhasználású termékek és technológiák uniós jegyzékének 1A004. pontjában találhatók.

    g)

    Az ML7. pont a), b) vagy d) pontja szerint engedélyezésre kerülő anyagok felderítésére vagy azonosítására szolgáló, kifejezetten katonai felhasználásra tervezett berendezések és a kifejezetten azokhoz tervezett részegységek.

    Megjegyzés: Az ML7. pont g) pontja nem vonatkozik a személyi sugárzásmérő doziméterekre.

    NB: Lásd még a kettős felhasználású termékek és technológiák uniós jegyzékének 1A004. pontját.

    h)

    A kifejezetten az ML7. pont b) pont alatt engedélyezésre kerülő vegyi harcanyagok érzékelésére vagy azonosítására tervezett vagy feldolgozott „biopolimerek” és az ezek előállításához használt specifikus sejtkultúrák.

    i)

    Vegyi harcanyagok semlegesítésére vagy lebontására szolgáló „biokatalizátorok” és azok biológiai rendszerei a következők szerint:

    1.

    a kifejezetten az ML7. pont b) pontja alatt engedélyezésre kerülő vegyi harcanyagok semlegesítésére és lebontására tervezett „biokatalizátorok”, amelyek a biológiai rendszerek irányított laboratóriumi szelekciója, vagy genetikai manipulációja eredményeként jönnek létre;

    2.

    biológiai rendszerek az alábbiak szerint: „vivővektorok”, az ML7. pont i) pontjának 1. alpontja szerint engedélyköteles „biokatalizátorok” előállításához szükséges specifikus genetikai információt hordozó sejtkultúrák vagy vírusok.

    1. megjegyzés: Az ML7. pont b) és d) pontjai nem vonják engedélykötelezettség alá a következőket:

    a)

    cianogén-klorid (CAS 506-77-4);

    b)

    hidrogén-cianid (CAS 74-90-8);

    c)

    klór (CAS 7782-50-5);

    d)

    karbonil klorid (foszgén) (CAS 75-44-5);

    e)

    difoszgén (triklórmetil-klórformiát) (CAS 503-38-8);

    f)

    törölve;

    g)

    xylyl bromide, ortho: (CAS 89-92-9), meta: (CAS 620-13-3), para: (CAS 104-81-4);

    h)

    benzil-bromid (CAS 100-39-0);

    i)

    benzil-jodid (CAS 620-05-3);

    j)

    brómaceton (CAS 598-31-2);

    k)

    cianogén-bromid (CAS 506-68-3);

    l)

    bróm metil-etil-keton (CAS 816-40-0);

    m)

    klóraceton (CAS 78-95-5);

    n)

    etil-jódacetát (CAS 623-48-3);

    o)

    jódaceton (CAS 3019-04-3);

    p)

    klórpikrin (CAS 76-06-2).

    2. megjegyzés: Az ML7. pont h) pontjában és i) pontjának 2. alpontjában felsorolt sejtkultúrák és biológiai rendszerek kizárólagosak és ezek az alpontok nem vonják engedélyezés alá a polgári célt szolgáló sejteket vagy biológiai rendszereket, amelyeket például a mezőgazdaságban, gyógyszeriparban, egészségügyben, állatgyógyászatban, környezetvédelemben, hulladék feldolgozásban vagy élelmiszeriparban alkalmaznak.

    ML8.

    „Energiahordozó anyagok” és kapcsolódó összetevők, a következők szerint:

    NB: Lásd még a kettős felhasználású termékek és technológiák uniós jegyzékének 1C011. pontját.

    Technikai megjegyzések:

    1.

    Ezen pont alapján engedélyköteles a két vagy több összetevőből álló keverék, ha közülük legalább az egyik az ML8. pontban szerepel.

    2.

    Az ML8. pontban szereplő bármely anyag engedélyköteles még akkor is, ha nem a feltüntetett alkalmazásra szolgál (pl. a TAGN főképpen robbanóanyagként használatos, de üzemanyagként vagy oxidálószerként is ismert).

    a)

    „Robbanóanyagok” és azok keverékei:

    1.

    ADNBF (aminodinitrobenzofuroxan vagy 7-amino-4,6-dinitrobenzofurazán-1-oxide) (CAS 97096-78-1);

    2.

    BNCP [cisz-bisz (5-nitrotetrazolato) tetra amin-kobalt (III) perklorát] (CAS 117412-28-9);

    3.

    CL-14 (diamino dinitrobenzofuroxan vagy 5,7-diamino-4,6-initrobenzofurazán-1-oxid) (CAS 117907-74-1);

    4.

    CL-20 (HNIW vagy hexanitrohexaazaisowurtzitane) (CAS 135285-90-4); CL-20 klatrátjai (lásd még VIII. fejezet g) „Perkurzorok” 3. és 4. alpontjait);

    5.

    CP [2-(5-cianotetrazoláto) penta amin-kobalt (III) perklorát] (CAS 70247-32-4);

    6.

    DADE (1,1-diamino-2,2-dinitroetilén, FOX7);

    7.

    DATB (diaminotrinitrobenzol) (CAS 1630-08-6);

    8.

    DDFP (1,4-dinitrodifurazanopiperazin);

    9.

    DDPO (2,6-diamino-3,5-dinitropirazin-1-oxid, PZO) (CAS 194486-77-6);

    10.

    DIPAM (3,3′-diamino-2,2′,4,4′,6,6′-hexanitrobifenil vagy dipikramid) (CAS 17215-44-0);

    11.

    DNGU (DINGU vagy dinitroglikoluril) (CAS 55510-04-8);

    12.

    furazanok a következők szerint:

    a)

    DAAOF (diaminoazoxifurazan);

    b)

    DAAzF (diaminoazofurazan) (CAS 78644-90-3);

    13.

    HMX és változatai az alábbiak szerint:

    a)

    HMX (ciklotetrametilén-tetranitramin, oktahidro-1,3,5,7-tetranitro-1,3,5,7-tetrazokin, 1,3,5,7-tetranitro-1,3,5,7-tetraza-cikloktán, oktogén) (CAS 2691-41-0);

    b)

    HMX difluoroaminált analógjai;

    c)

    K-55 (2,4,6,8-tetranitro-2,4,6,8-tetraazabiciklo [3,3,0]-oktanon-3, tetranitroszemiglikouril vagy keto-biciklikus HMX) (CAS 130256-72-3);

    14.

    HNAD (hexanitroadamantán) (CAS 143850-71-9);

    15.

    HNS (hexanitrosztilbén) (CAS 20062-22-0);

    16.

    Imidazolok, a következők szerint:

    a)

    BNNII [oktahidro-2,5-bisz(nitroimino)imidazo (4,5-d)imidazol];

    b)

    DNI (2,4-dinitroimidazole) (CAS 5213-49-0);

    c)

    FDIA (1-fluoro-2,4-dinitroimidazol);

    d)

    NTDNIA [N-(2-nitrotriazolo)-2,4-dinitroimidazol];

    e)

    PTIA (1-pikril-2,4,5-trinitroimidazol);

    17.

    NTNMH [1-(2-nitrotriazolo)-2-dinitrometilén hidrazin];

    18.

    NTO (ONTA vagy 3-nitro-1,2,4-triazol-5-on) (CAS 932-64-9);

    19.

    Polinitrokubánok több mint négy nitro csoporttal;

    20.

    PYX [2,6-Bisz(pikrilamino)-3,5-dinitropiridin] (CAS 38082-89-2);

    21.

    RDX és változatai:

    a)

    RDX (ciklotrimetilén-trinitramin, ciklonit, T4, hexahidro-1,3,5- trinitro-1,3,5-triazin, 1,3,5-trinitro-1,3,5-triaza-ciklohexén, hexogén) (CAS 121-82-4);

    b)

    Keto-RDX (K-6 vagy 2,4,6-trinitro-2,4,6-triazaciklohexanon) (CAS 115029-35-1);

    22.

    TAGN (triamino-guanidin-nitráte) (CAS 4000-16-2);

    23.

    TATB (triamino-trinitrobenzol) (CAS 3058-38-6) (lásd még a VIII. fejezet g) „Prekurzorok” 7. alpontját);

    24.

    TEDDZ [3,3,7,7-tetrabisz(difluoroamine) oktahidro-1,5-dinitro-1,5-diazocin];

    25.

    Tetrazolok a következők szerint:

    a)

    NTAT (nitrotriazol aminotetrazol);

    b)

    TNT [1-N-(2-nitrotriazolo)-4-nitrotetrazol];

    26.

    Tetril (trinitrofenil-metilnitramin) (CAS 479-45-8);

    27.

    TNAD (1,4,5,8-tetranitro-1,4,5,8-tetraazadekalin) (CAS 135877-16-6) (lásd még a VIII. fejezet g) „Prekurzorok” 6. alpontját);

    28.

    TNAZ (1,3,3-trinitroazetidin) (CAS 97645-24-4) (lásd még a VIII. fejezet g) „Prekurzorok” 2. alpontját);

    29.

    TNGU (SORGUYL vagy tetranitroglikoluril) (CAS 55510-03-7);

    30.

    TNP (1,4,5,8-tetranitro-piridazino[4,5-d] piridazin) (CAS 229176-04-9);

    31.

    Triazinok a következők szerint:

    a)

    DNAM (2-oxi-4,6-dinitroamino-s-triazin) (CAS 19899-80-0);

    b)

    NNHT (2-nitroimino-5-nitro-hexahidro-1,3,5-triazin) (CAS 130400-13-4);

    32.

    Triazolok a következők szerint:

    a)

    5-azido-2-nitrotriazol;

    b)

    ADHTDN (4-amino-3,5-dihidrazino-1,2,4-triazol dinitramid) (CAS 1614-08-0);

    c)

    ADNT (1-amino-3,5-dinitro-1,2,4-triazol);

    d)

    BDNTA ([bisz-dinitrotriazol]amin);

    e)

    DBT (3,3′-dinitro-5,5-bi-1,2,4-triazol) (CAS 30003-46-4);

    f)

    DNBT (dinitrobisztriazol) (CAS 70890-46-9);

    g)

    NTDNA (2-nitrotriazol 5-dinitramid) (CAS 75393-84-9);

    h)

    NTDNT [1-N-(2-nitrotriazolo) 3,5-dinitrotriazol];

    i)

    PDNT (1-pikril-3,5-dinitrotriazol);

    j)

    TACOT (tetranitrobenzotriazolobenzotriazol) (CAS 25243-36-1);

    33.

    az ML8. pont a) pontja alatt fel nem sorolt bármilyen robbanóanyag, amelynek detonációs sebessége maximális sűrűségénél meghaladja a 8 700 m/s értéket, vagy amelynek detonációs nyomása meghaladja a 34 Gpa (340 kbar) értéket;

    34.

    az ML8. pont a) pontja alatt fel nem sorolt más szerves robbanó anyagok, amelyek detonációs nyomása eléri vagy meghaladja a 25 Gpa (250 kbar) értéket, és amelyek 523 K (250 °C) vagy magasabb hőmérsékletnél 5 percnyi vagy hosszabb időtartamig stabilak maradnak.

    b)

    „Hajtóanyagok”:

    1.

    az ENSZ „UN 1.1” osztályába tartozó bármely szilárd „hajtóanyag”, amelynek elméleti specifikus impulzusa (szabványos feltételek között) több mint 250 másodperc a nem fémezett, vagy több mint 270 másodperc az alumíniumozott kompozíciók esetében;

    2.

    az ENSZ „UN 1.3.” osztályába tartozó bármely szilárd „hajtóanyag”, amelynek elméleti specifikus impulzusa (szabványos feltételek között) több mint 230 másodperc a nem halogénezett, 250 másodperc a nem fémes kompozíciók, és 266 másodperc a fémes kompozíciók esetében;

    3.

    „hajtóanyagok”, amelyek erőállandója nagyobb, mint 1 200 Kj/kg;

    4.

    „hajtóanyagok”, amelyek 38 mm/s stabil egyenes vonalú égési sebességet képesek fenntartani szabványos feltételek között (késleltetett egyes szál formájában mérve) 68,9 bar (6,89 MPa) nyomáson és 294 K (21 °C) hőmérsékleten;

    5.

    elasztomerrel módosított, öntött, kétbázisú „hajtóanyag” (EMCDB), amelynek nyújthatósága maximális nyomáson, 233 K (– 40 °C) hőmérsékleten az 5 %-ot meghaladja;

    6.

    bármely egyéb „hajtóanyag”, amely az ML8. pont a) pontja alatt felsorolt összetevőt tartalmaz.

    c)

    „Pirotechnikai eszközök”, üzemanyagok és kapcsolódó összetevőik a következők szerint és azok keverékei:

    1.

    kifejezetten katonai célra kifejlesztett repülőgép-üzemanyagok;

    2.

    Alane (alumínium hidrid) (CAS 7784-21-6);

    3.

    karboránok; dekaboránok (CAS 17702-41-9); pentaboránok (CAS 19624-22-7 és 18433-84-6) és azok származékai;

    4.

    hidrazin és származékai, a következők szerint (lásd még az ML8. pont d) pontjának (oxidáló hidrazin származékok) 8. és 9. alpontját):

    a)

    hidrazin (CAS 302-01-2) 70 % és magasabb koncentrációban;

    b)

    monometil hidrazin (CAS 60-34-4);

    c)

    szimmetrikus dimetil hidrazin (CAS 540-73-8);

    d)

    nem-szimmetrikus dimetil hidrazin (CAS 57-14-7);

    5.

    fémes üzemanyagok részecske formában, amelyek lehetnek gömbszerűek, atomizáltak, szferoidok, pikkelyesek vagy őröltek, melyek legalább 99 %-ot tartalmaznak az alábbi anyagok bármelyikéből:

    a)

    fémek és azok keverékei a következők szerint:

    1.

    berillium (CAS 7440-41-7) 60 μm-nél kisebb részecskemérettel;

    2.

    vaspor (CAS 7439-89-6) 3 μm vagy kisebb részecskemérettel vasoxidból hidrogénnel végzett redukciós gyártással előállítva;

    b)

    keverékek, amelyek az alábbi összetevőket tartalmazzák:

    1.

    cirkónium (CAS 7440-67-7), magnézium (CAS 7439-95-4) vagy ezek ötvözetei 60 μm-nél kisebb részecskemérettel;

    2.

    bór (CAS 7440-42-8) vagy bór-karbid (CAS 12069-32-8) üzemanyagok 85 %-os vagy magasabb tisztasággal és 60 μm-nél kisebb részecske mérettel;

    6.

    „sűrítőket” tartalmazó katonai anyagok kifejezetten lángszórókban vagy gyújtóbombákban történő felhasználáshoz összeállított szénhidrogén üzemanyagokhoz, úgymint fém sztearátok vagy palmátok (pl. octal (CAS 637-12-7)), valamint M1, M2, és M3 sűrítők;

    7.

    perklorátok, klorátok és kromátok, fémporral, vagy más nagy hatóerejű üzemanyag adalékokkal;

    8.

    gömbösített alumíniumpor (CAS 7429-90-5) 60 μm vagy kisebb részecskemérettel, legalább 99 %-os alumínium tartalmú anyagból;

    9.

    titánium szubhidrid (TiHň), amelynek sztochiometriai egyenértéke n = 0.65–1.68.

    1. megjegyzés: Az ML8. pont c) pontjának 1. alpontjában felsorolt engedélyköteles repülőgép-üzemanyagok végtermékek, nem összetevők.

    2. megjegyzés: Az ML8. pont c) pontjának 4. a) alpontjában felsorolt, kifejezetten korrózió csökkentésére szolgáló hidrazin keverékek nem engedélykötelesek.

    3. megjegyzés: Az ML8. pont c) pontjának 5. alpontjában felsorolt fémeket vagy ötvözeteket tartalmazó robbanóanyagok és üzemanyagok engedélykötelesek függetlenül attól, hogy a fémeket vagy ötvözeteket alumíniumba, magnéziumba, cirkóniumba vagy berilliumba kapszulázták-e.

    4. megjegyzés: Az ML8. pont c) pontjának 5. b) 2. alpontjában felsorolt bór-10-zel dúsított bór és bórkarbid (20 %-nál magasabb bór-10 tartalommal) nem engedélyköteles.

    d)

    Oxidánsok és azok keverékei a következők szerint:

    1.

    ADN (ammónium dinitramid vagy SR 12) (CAS 140456-78-6);

    2.

    AP (ammónium perklorát) (CAS 7790-98-9);

    3.

    fluorgáznak a következőkben felsoroltak valamelyikével alkotott elegyei:

    a)

    egyéb halogének;

    b)

    oxigén;

    c)

    nitrogén;

    1. megjegyzés: Az ML8. pont d) pontjának 3. alpontja nem teszi engedélykötelessé a klór-trifluoridot. Lásd a kettős felhasználású termékek és technológiák uniós jegyzékének 1C238. pontját.

    2. megjegyzés: Az ML8. pont d) pontjának 3. alpontja nem teszi engedélykötelessé a gázállapotú nitrogén-trifluoridot.

    4.

    DNAD (1,3-dinitro-1,3-diazetidin) (CAS 78246-06-7);

    5.

    HAN (hidroxil-ammónium-nitrát) (CAS 13465-08-2);

    6.

    HAP (hidroxil-ammónium-perklorát) (CAS 15588-62-2);

    7.

    HNF (hidrazinium nitroformát) (CAS 20773-28-8);

    8.

    hidrazin nitrát (CAS 37836-27-4);

    9.

    hidrazin perklorát (CAS 27978-54-7);

    10.

    folyékony oxidáló szerek, gátolt vörösfüstös salétromsavból (IRFNA) (CAS 8007-58-7) összeállítva, vagy azt tartalmazva.

    Megjegyzés: ML8. pont d) pontjának 10. alpontja szerint a nem gátolt vörösfüstös salétromsav nem engedélyköteles.

    e)

    Kötőanyagok, lágyítók, monomerek, polimerek a következők szerint:

    1.

    AMMO (azidometilmetiloxetán és annak polimerjei) (CAS 90683-29-7) (lásd még az ML8. pont g) pontjának (Prekurzorok) 1. alpontját);

    2.

    BAMO (bisazidometiloxetán és annak polimerjei) (CAS 17607-20-4) (lásd még az ML8. pont g) pontjának (Prekurzorok) 1. alpontját);

    3.

    BDNPA [bis (2,2-dinitropropil)acetal] (CAS 5108-69-0);

    4.

    BDNPF [bis (2,2-dinitropropil)formal] (CAS 5917-61-3);

    5.

    BTTN (butanetrioltrinitrate) (CAS 6659-60-5) (lásd még az ML8. pont g) pontjának (Prekurzorok) 8. alpontját);

    6.

    nitro-, azido-, nitrát-, nitraza- vagy difluoroamino csoportokat tartalmazó, kifejezetten katonai felhasználásra kifejlesztett energetikai monomerek, lágyítók és polimerek;

    7.

    FAMAO (3-difluoroaminometil-3-azidometil oxetane) és annak polimerjei;

    8.

    FEFO [bisz-(2-fluoro-2,2-dinitroetil) formal] (CAS 17003-79-1);

    9.

    FPF-1 (poli-2,2,3,3,4,4-hexafluoropentane-1,5-diol formal) (CAS 376-90-9);

    10.

    FPF-3 (polyi2,4,4,5,5,6,6-heptafluoro-2-tri-fluorometil-3-oxaheptane 1,7-diol formal);

    11.

    GAP (glicidilazid polimer) (CAS 143178-24-9) és annak származékai;

    12.

    HTPB (hidroxil végződésű polibutadién) egy hidroxil viszonyszámmal, amely egyenlő vagy nagyobb, mint 2,2 és egyenlő vagy kisebb, mint 2,4, 0,77 meq/g-nál kisebb hidroxil értékkel, amelynek viszkozitása kevesebb, mint 47 poise 30 °C hőmérsékleten (CAS 69102-90-5);

    13.

    alacsony (kevesebb, mint 10 000) molekula súlyú, alkohol-funkciós csoportot tartalmazó poli(epiklórhidrin); poli(epiklórhidrindiol) és triol;

    14.

    NENA-k (nitratoetilnitramin elegyek) (CAS 17096-47-8, 85068-73-1, 82486-83-7, 82486-82-6 és 85954-06-9);

    15.

    PGN [poli-GLYN, poliglicidilnitrát vagy poli(nitratometil oxirane)] (CAS 27814-48-8);

    16.

    Poli-NIMMO (poli nitratometilmetiloxetán) vagy poli-NMMO [poli(3-Nitratometil-3-metiloxetane)] (CAS 84051-81-0);

    17.

    Polinitro-orto-karbonátok;

    18.

    TVOPA [1,2,3-trisz(1,2-bis((difluoroamino))etoxi) propán vagy trisz vinoxi propán melléktermék] (CAS 53159-39-0).

    f)

    Adalékanyagok a következők szerint:

    1.

    lúgos réz-szalicilát (CAS 62320-94-9);

    2.

    BHEGA [bis-(2-hidroxietil) glikolamid] (CAS 17409-41-5);

    3.

    BNO (butadién-nitril-oxid) (CAS 9003-18-3);

    4.

    ferrocén származékok a következők szerint:

    a)

    butacén (CAS 125856-62-4);

    b)

    katocén (2,2-bis-etilferrocenil propán) (CAS 37206-42-1);

    c)

    ferrocén-karboxilsavak;

    d)

    n-butil-ferrocén (CAS 31904-29-7);

    e)

    más polimer ferrocén származékok mellékterméke;

    5.

    ólom-béta-reszorcilát (CAS 20936-32-7);

    6.

    ólom-citrát (CAS 14450-60-3);

    7.

    béta-reszorcilátok vagy szalicilátok ólom-réz kelátjai (CAS 68411-07-4);

    8.

    ólom-malát (CAS 19136-34-6);

    9.

    ólom-szalicilát (CAS 15748-73-9);

    10.

    ólom-sztanát (CAS 12036-31-6);

    11.

    MAPO [trisz-1-(2-metil)aziridinil foszfin-oxid] (CAS 57-39-6) BOBBA8 [bisz(2-metil aziridinil) 2-(2-hidroxipropánoxi) propilamin-foszfin-oxid], és egyéb MAPO származékok;

    12.

    metil BAPO [bisz(2-metil aziridinil) metilamino foszfin-oxid] (CAS 85068-72-0);

    13.

    N-metil-p-nitroanilin (CAS 100-15-2);

    14.

    3-nitraza-1,5-pentán diizocianát (CAS 7406-61-9);

    15.

    fémorganikus csatlakozó anyagok a következők szerint:

    a)

    neopentil[diallil]oxi, tri[dioktil]foszfát-titanát (CAS 103850-22-2) szintén ismert mint titánium IV, 2,2 [bisz 2-propenolát-metil, butanolát, trisz (dioktil) foszfát] (CAS 110438-25-0); vagy LICA 12 (CAS 103850-22-2);

    b)

    Titánium IV, [(2-propenolát-1) metil, n-propanolátmetil] butanolát-1, trisz[dioktil] pirofoszfát vagy KR3538;

    c)

    Titánium IV, [(2-propenolát-1)metil, n-propanolátmetil] butanolát-1, trisz (dioktil)foszfát;

    16.

    policián-difluor-aminoetilénoxid;

    17.

    polifunkcionális aziridin-amidok: izoftalikus, trimezikus (BITA vagy butilén imin-trimezamid), izocianursavas vagy trimetiládos gerincstrukturával és 2-metil vagy 2-etil helyettesítőkkel az aziridin gyűrűben;

    18.

    propilén-imin (2-metilaziridin) (CAS 75-55-8);

    19.

    nagyfinomságú vasoxid (Fe2O3) 250 m2/g-ot meghaladó fajlagos felülettel és 3,0 nm vagy annál kisebb átlagos részecskemérettel;

    20.

    TEPAN (tetraetilén-pentaaminakrilonitril) (CAS 68412-45-3); cianoetilénezett poliaminok és azok sói;

    21.

    TEPANOL (tetraetilén-pentaaminakrilonitril-glicidol) (CAS 68412-46-4); glicidollal cianoetilénezett poliaminok és azok sói;

    22.

    TPB (trifenil bizmut) (CAS 603-33-8).

    g)

    „Prekurzorok” a következők szerint:

    NB: Az ML8. pont g) pontja szerinti „Energiahordozó anyagok” minőségben engedélykötelesek az alábbi anyagokból készült termékek:

    1.

    BCMO (diklórmetiloxetanon) (CAS 142173-26-0) (lásd még az ML8. pont e) pontjának 1. és 2. alpontját);

    2.

    dinitroazetidin-t-butil só (CAS 125735-38-8) (lásd még az ML8. pont a) pontjának 28. alpontját);

    3.

    HBIW (hexabenzil-hexa-aza-izowurtzitán) (CAS 124782-15-6) (lásd még az ML8. pont a) pont 4. alpontját);

    4.

    TAIW (tetraacetil-dibenzil-hexa-aza-izowurtzitane) (lásd még az ML8. pont a) pontjának 4. alpontját);

    5.

    TAT (1,3,5,7 tetraacetil-1,3,5,7,-tetraaza ciklo-oktán) (CAS 41378-98-7) (lásd még az ML8. pont a) pontjának 13. alpontját);

    6.

    1,4,5,8-tetraazadekalin (CAS 5409-42-7) (lásd még az ML8. pont a) pontjának 27. alpontját);

    7.

    1,3,5-triklórbenzol (CAS 108-70-3) (lásd még az ML8. pont a) pontjának 23. alpontját);

    8.

    1,2,4-trihidroxibután (1,2,4-butanetriol) (CAS 3068-00-6) (lásd még az ML8. pont e) pontjának 05. alpontját).

    5. megjegyzés: Robbanótöltethez és eszközökhöz lásd az ML4. pontot.

    6. megjegyzés: Az ML8. pont szerint nem engedélykötelesek az alábbiak, kivéve ha elegyet alkotnak, vagy keverve vannak ennek az ML8. pont a) pontjában említett energiahordozó anyagokkal, vagy az ML8. pont c) pontjában említett fémporokkal:

    a)

    ammónium-pikrát;

    b)

    fekete lőpor;

    c)

    hexanitrodifenilamin;

    d)

    difluór-amin;

    e)

    nitrokeményítő;

    f)

    káliumnitrát;

    g)

    tetranitronaftalin;

    h)

    trinitroanisol;

    i)

    trinitronaftalin;

    j)

    trinitroxilén;

    k)

    N-pirrolidinon; 1-metil-2-pirrolidinon;

    l)

    dioktil-malát;

    m)

    etil-hexil-akrilát;

    n)

    tri-etil-alumínium (TEA), trimetilalumínium (TMA), és a lítium, nátrium, magnézium, cink vagy bór egyéb öngyulladó-fém alkiljai vagy ariljai;

    o)

    nitrocellulóz;

    p)

    nitroglicerin (vagy glicerol-trinitrát, trinitroglicerin) (NG);

    q)

    2,4,6-trinitrotoluol (TNT);

    r)

    etilén-diamin-dinitrát (EDDN);

    s)

    penta-eritritol-tetranitrát (PETN);

    t)

    ólomazid, normál és lúgos ólomstifnát és primer robbanóanyagok és élesítő elegyek, amelyek azidokat vagy azid komplex vegyületeket tartalmaznak;

    u)

    trietilén-glikol-dinitrát (TEGDN);

    v)

    2,4,6-trinitro-reszorcinol (stifnát sav);

    w)

    dietil-difenil karbamid; dimetil-difenil karbamid; metil-etil-difenil karbamid (centralitok);

    x)

    N,N-difenil karbamid (nem szimmetrikus difenil karbamid);

    y)

    metil-N,N-difenil karbamid (metil nem szimmetrikus difenil karbamid);

    z)

    etil-N,N-difenil karbamid (etil nem szimmetrikus difenilkarbamid);

    aa)

    2-nitro-difenil-amin (2-NDPA);

    bb)

    4-nitro-difenil-amin (4-NDPA);

    cc)

    2,2-dinitro-propanol;

    dd)

    nitroguanidin (lásd a kettős felhasználású termékek és technológiák uniós jegyzékének C011. d) alpontját).

    ML9.

    Kifejezetten katonai felhasználásra tervezett harci vízi járművek, különleges tengerészeti berendezések és tartozékok, és azok alkatrészei a következők szerint:

    NB: Irányítási és navigációs berendezések tekintetében lásd az ML11. pont megjegyzésének 7. pontját.

    a)

    hadihajó és kifejezetten támadó vagy védekező tevékenységre tervezett vagy átalakított (felszíni vagy víz alatti) vízi jármű, tekintet nélkül arra, hogy átalakították-e polgári használatra, függetlenül a jelenlegi műszaki állapotától vagy üzemeltetési feltételeitől, és attól, hogy rendelkezik-e fegyverzet hordozó rendszerekkel vagy páncélzattal, valamint az ilyen vízi járművek úszótestei vagy azok részei;

    b)

    motorok és hajtóműrendszerek a következők szerint:

    1.

    dízelmotorok:

    a)

    legalább 1,12 MW (1 500 LE) kimenő teljesítmény; és

    b)

    legalább 700/perc fordulatszám;

    2.

    kifejezetten tengeralattjárók meghajtására tervezett, az alábbi jellemzők mindegyikével rendelkező elektromos motorok:

    a)

    több mint 0,75 MW (1 000 LE) kimenő teljesítmény;

    b)

    gyors irányváltási képessége;

    c)

    folyadékhűtés; és

    d)

    teljesen zárt kivitel;

    3.

    kifejezetten katonai felhasználásra tervezett, 37,3 kW (50 LE) vagy nagyobb kimenő teljesítményű antimágneses dízelmotorok, amelyek nem mágneses összetevői meghaladják a teljes tömeg 75 %-át;

    4.

    levegőfüggetlen, kifejezetten tengeralattjárókra kifejlesztett hajtóműrendszerek;

    Műszaki megjegyzés:

    „Levegőfüggetlen hajtóműrendszer” révén a lemerült tengeralattjáró atmoszferikus oxigén nélkül is képes hajtóműrendszerének hosszabb ideig történő működtetésére, mint amire akkumulátorral lenne képes. Ez nem foglalja magában a nukleáris energiát.

    c)

    kifejezetten katonai felhasználásra tervezett víz alatti érzékelő eszközök és azok vezérlőberendezései;

    d)

    tengeralattjáró és torpedóhálók;

    e)

    nem használatos;

    f)

    kifejezetten katonai felhasználásra tervezett hajótest áthatolók és csatlakozók, amelyek képesek a hajótesten kívüli berendezésekkel a kölcsönös együttműködésre;

    Megjegyzés: Az ML8.pont f) pontja a hajók azon egy eres, több eres, koaxiális, vagy rádiófrekvenciás típusú csatlakozóit és hajótest áthatolóit foglalja magában, amelyek képesek megakadályozni a vízszivárgást és fenntartani a szükséges jellemzőket 100 méternél nagyobb merülési mélységben; továbbá kifejezetten „lézer fény” átvitelére tervezett száloptikai csatlakozókat és optikai áthatolókat a mélységtől függetlenül. Nem tartoznak ide a normál hajtótengely és a hidrodinamikai irányító rudazat hajótest áthatolói.

    g)

    alacsony zajszintű csapágyak gáz-, vagy mágneses felfüggesztéssel, aktív jel- és vibráció elnyomás-vezérlés, és azok a berendezések, amelyek kifejezetten katonai felhasználásra tervezett csapágyakat foglalnak magukba.

    ML10.

    Repülőgép, levegőnél könnyebb légi jármű, személyzet nélküli légi jármű, repülőgép-hajtómű (motor) és repülőgép-részegység, hozzátartozó berendezések és részegységek, amelyeket kifejezetten katonai felhasználásra terveztek vagy alakítottak át, a következők szerint):

    NB: Irányítási és navigációs berendezések tekintetében lásd az ML11. pont megjegyzésének 7. pontját.

    a)

    harci repülőgép és a kifejezetten hozzá tervezett részegységek;

    b)

    kifejezetten katonai felhasználásra tervezett vagy átalakított egyéb repülőgép, levegőnél könnyebb légi jármű, többek között a katonai felderítő, csata, katonai kiképző, szállító és légi deszant, vagy katonai berendezést ledobó, logisztikai támogató repülőgép, valamint a kifejezetten ezekhez tervezett részegységek;

    c)

    kifejezetten katonai felhasználásra tervezett vagy módosított személyzet nélküli légi járművek és kapcsolódó berendezések, és a kifejezetten azokhoz tervezett részegységek, a következők szerint:

    1.

    személyzet nélküli légi járművek (UAV), többek között távirányítással vezetett légi járművek (RPV), programozható légi járművek, és a levegőnél könnyebb légi járművek;

    2.

    a kapcsolódó indító szerkezetek és földi kiszolgáló eszközök;

    3.

    a vezérléshez és irányításhoz szükséges kapcsolódó berendezések;

    d)

    kifejezetten katonai felhasználásra tervezett vagy átalakított repülőgép hajtóművek, és a kifejezetten azokhoz tervezett részegységek;

    e)

    fedélzeti berendezések, beleértve a légi üzemanyag utántöltés eszközeit, amelyeket kifejezetten az ML10. pont a) vagy b) pontja alapján engedélyezés alá vont repülőgéphez való használatra, vagy az ML10. pont d) pontja alapján engedélyköteles légi-hajtóművekhez terveztek, és a kifejezetten azokhoz tervezett részegységek;

    f)

    nyomás alatti üzemanyag-feltöltők, nyomás alatti üzemanyag-utántöltő berendezések, kifejezetten hadműveleti területeken végrehajtandó műveletekhez tervezett berendezések és földi kiszolgáló eszközök, amelyeket kifejezetten az ML10. pont a) vagy b) pontja alapján engedély alá vont repülőgéphez való használatra, vagy az ML10. pont d) pontja alapján engedély alá vont repülőgép hajtóművekhez terveztek;

    g)

    túlnyomásos légzőkészülék és részlegesen túlnyomás alatt álló ruhák repülőgépen való használatra, antigravitációs ruhák, katonai védő sisakok és védő álarcok, repülőgépen, vagy rakétáknál használatos folyékony oxigén átalakítók, katapultok és töltet által működésbe hozható eszközök a személyzet repülőgépből történő kimentésére vészhelyzetben;

    h)

    harcoló személyzet által használt ejtőernyők és kapcsolódó berendezések, valamint teher ledobására, vagy repülőgép lassítására használatos eszközök, valamint a kifejezetten azokhoz tervezett részegységek, a következők szerint:

    1.

    ejtőernyők:

    a)

    felderítők pontos célba juttatásához;

    b)

    légi deszantosok ledobásához;

    2.

    teherejtőernyők;

    3.

    siklóernyők, kihúzó ernyők, fékező ernyők a ledobott testek stabilizálásához és irányításához (pl. visszatérő kapszulák, katapultülések, bombák);

    4.

    fékező ernyők katapultülés rendszerekhez, a mentő ernyők működésbe hozatala és belobbanása sorrendjének szabályozására;

    5.

    mentő ernyők irányított rakétákhoz, pilóta nélküli repülőgépekhez vagy űrjárművekhez;

    6.

    megközelítő és/vagy célba juttató, továbbá leszálláslassító ejtőernyők;

    7.

    más katonai ejtőernyők;

    8.

    kifejezetten nagy magasságból történő ejtőernyős ugrásokhoz tervezett felszerelés (pl. ruhák, különleges sisakok, légzőkészülékek, navigációs berendezések);

    i)

    az ejtőernyővel ledobott terhek automatikus irányítórendszerei, kifejezetten katonai felhasználásra tervezett vagy átalakított berendezések késleltetett nyitású ugrásokhoz bármilyen magasságban, beleértve az oxigént biztosító berendezést is.

    1. megjegyzés: Az ML10. pont b) pontja alapján nem kerülnek engedélyezésre a kimondottan katonai célra tervezett repülőgépek vagy a repülőgép azon változatai, amelyek:

    a)

    nem katonai kialakításúak és nincsenek felszerelve kifejezetten katonai felhasználásra tervezett vagy átalakított berendezéssel vagy tartozékkal; és

    b)

    valamely, a Wassenaari megállapodásban részes tagország polgári légügyi hatósága által polgári használatra lajstromozásra kerültek.

    2. megjegyzés: Az ML10. pont d) pontja alapján nem kerülnek engedélyezésre:

    a)

    kifejezetten katonai felhasználásra tervezett vagy átalakított repülőgép hajtóművek, amelyek valamely, a Wassenaari megállapodásban részes tagország polgári légügyi hatósága „polgári repülőgépen való használatra” lajstromozott, vagy a kifejezetten azokhoz tervezett részegységek;

    b)

    dugattyús repülőgépmotorok vagy a kifejezetten azokhoz tervezett részegységek, kivéve azokat, amelyeket pilóta nélküli légi járművekhez terveztek.

    3. megjegyzés: Az ML10. pont b) és d) pontjai szerinti engedélyezési eljárás alá csak azok a kifejezetten nem katonai repülőgépekhez, vagy repülőgép hajtóművekhez tervezett azon katonai jellegű részegységek és katonai jellegű kapcsolódó berendezések tartoznak, amelyek a katonai felhasználásra történő átalakításhoz szükségesek.

    ML11.

    Az EU közös katonai listáján másutt engedélyezés alá nem vont, elektronikai berendezések, valamint kifejezetten ezekhez tervezett részegységek a következők szerint:

    a)

    kifejezetten katonai felhasználásra tervezett elektronikai berendezések;

    Megjegyzés: Az ML11. pont magában foglalja a következőket:

    1.

    elektronikai ellentevékenység és elektronikai ellentevékenység elleni berendezéseket (úgymint oda nem tartozó, vagy hibás jeleknek a radar, vagy rádió kommunikációs vevőkbe történő bejuttatására tervezett berendezéseket, vagy amelyek képesek másképpen megakadályozni az ellenséges elektronikus vevőket a hatásos vételben, működésben, beleértve azok ellentevékenységi berendezéseit is), beleértve a zavarás és zavarás elleni berendezéseket is;

    2.

    széles frekvenciasávban hangolható elektroncsövek;

    3.

    elektronikai rendszerek vagy berendezések, amelyeket elektromágneses spektrum ellenőrzésére és megfigyelésére, katonai hírszerzési vagy biztonsági célokra, vagy az ilyen hírszerzési és megfigyelési ellentevékenység elhárítására terveztek;

    4.

    víz alatti ellentevékenység eszközei, többek között akusztikai és mágneses zavaróeszközök és csapdák, a szonár vevőkbe zavaró, vagy hamis jeleket továbbító berendezések;

    5.

    biztonsági adatfeldolgozó berendezés, adattitkosító berendezés, rejtjelezési eljárásokkal ellátott biztonsági távközlési és jelátviteli berendezések;

    6.

    azonosító, engedélyező és kulcsbetöltő berendezés, valamint a kulcs kezelésére, készítésére és elosztására szolgáló berendezés;

    7.

    irányítási és navigációs berendezések;

    8.

    digitális troposcatter-rádió kommunikációs adatátviteli berendezések;

    9.

    kifejezetten jelek felderítésre kifejlesztett digitális demodulátorok;

    b)

    a globális navigációs műholdrendszerek (GNSS) zavaró berendezései.

    ML12.

    Nagy sebességű, kinetikai energiájú fegyverrendszerek és kapcsolódó eszközök, és az azokhoz tervezett különleges részegységek a következők szerint:

    a)

    a célpont megsemmisítésére vagy a kiadott tűzfeladat visszavonásának foganatosítására tervezett kinetikai energiájú fegyverrendszerek;

    b)

    kifejezetten e célból tervezett vizsgáló és értékelő berendezések és vizsgálati modellek, beleértve a diagnosztikai műszereket és célokat, a kinetikai energiájú lövedékek és rendszerek dinamikus vizsgálatára.

    NB: Űrméret alatti lőszerek és kizárólag vegyi hajtóanyagot alkalmazó fegyverrendszerek és azok lőszerei tekintetében lásd az ML1–ML4. pontot.

    1. megjegyzés: Az ML12. pont az alábbiakat foglalja magában, amennyiben kifejezetten kinetikai energiájú fegyverrendszer céljára tervezték:

    a)

    indító-meghajtó rendszerek, amelyek alkalmasak egyszeri, vagy gyorstüzelésű üzemmódban 0,1 grammot meghaladó tömeg 1,6 km/s-ot meghaladó sebességre történő felgyorsítására;

    b)

    primer áramforrások, villamos páncélzat, energiatároló, hő-gazdálkodási, kondicionáló, kapcsoló vagy üzemanyag-kezelő berendezések; valamint elektromos csatlakozók az energiaellátás és a löveg, valamint a lövegtorony és egyéb meghajtások számára;

    c)

    a cél felderítését, nyomon követését, a tűzvezetést és az eredmény felmérését szolgáló rendszerek;

    d)

    irányított lövedék önvezérlési, irányítási, vagy eltérítő hajtási (oldalirányú gyorsulást biztosító) rendszerei.

    2. megjegyzés: Az ML12. pont engedélyezés alá vonja mindazon fegyverrendszereket, amelyek az alábbi hajtásmódok bármelyikével működnek:

    a)

    elektromágneses;

    b)

    elektrotermikus;

    c)

    plazma;

    d)

    világítógáz; vagy

    e)

    vegyi hajtóanyag (ha azt a fentiek bármelyikével kombinálják).

    ML13.

    Páncélozott vagy védőberendezések és szerkezetek, valamint részegységek az alábbiak szerint:

    a)

    páncéllemezek a következők szerint:

    1.

    katonai szabvány vagy előírás szerint gyártva; vagy

    2.

    katonai felhasználásra alkalmas;

    b)

    kifejezetten katonai rendszerek ballisztikai védelmére tervezett fémes vagy nemfémes szerkezetek, vagy azok kombinációi, és kifejezetten azokhoz tervezett részegységek;

    c)

    katonai követelmények és szabványok, vagy hasonló nemzeti szabványok alapján gyártott sisakok és különleges kialakítású alkatrészeik, vagyis sisakborítás, bélés és komfort-töltés;

    d)

    testvédő páncélzat és védőruházat katonai szabvány, előírás vagy annak megfelelő követelmény szerint gyártva, és a kifejezetten azokhoz tervezett részegységek.

    1.megjegyzés: Az ML13. pont b) pontja magában foglalja a kifejezetten reaktív páncélzathoz vagy katonai óvóhelyek létrehozására tervezett anyagokat.

    2. megjegyzés: Az ML13. pont c) pontja alatt nem engedélyköteles a hagyományos acélsisak, kivéve ha az módosításra került vagy úgy terveztek, hogy ellátható legyen, vagy ellátták bármilyen típusú kiegészítő eszközzel.

    3. megjegyzés: Az ML13. pont c) és d) pontja alatt nem engedélykötelesek azon sisakok, testvédő páncélzatok és az azokhoz tartozó szerelvények, amelyeket azok viselője személyes védelmére tart magánál.

    4. megjegyzés: Kizárólag a kifejezetten bombák hatástalanítását végzők számára tervezett, kifejezetten katonai használatú védősisakok tartoznak az ML 13. hatálya alá.

    NB 1: Lásd még a kettős felhasználású termékek és technológiák uniós jegyzékének 1A005. pontját.

    NB 2: A testvédő páncélzatok és sisakok gyártásához használt szálas és rostos anyagok tekintetében lásd a kettős felhasználású termékek és technológiák uniós jegyzékének 1C010. pontját.

    ML14.

    Kifejezetten katonai gyakorló eszközök vagy hadgyakorlat forgatókönyvének szimulációjára szolgáló berendezések, szimulátor berendezések az ML1. pont vagy az ML2. pont szerint engedélyezésre kerülő bármilyen tűzfegyver és fegyverzet használatának begyakorlására, és a kifejezetten azokhoz tervezett részegységek és kiegészítő eszközök.

    Műszaki megjegyzés:

    „Kifejezetten katonai gyakorló eszközök”: a katonai célú támadásgyakorló eszközök, a repülésoktató eszközök, a lokátorcélzó gyakorlóeszközök, a lokátor célpont generátorok, a ballisztikai (lövész) oktató berendezések, a tengeralattjáró elhárító harci eszközök gyakorló eszközei, a repülés szimulátorok (beleértve a pilóták/űrhajósok kiképzésére szolgáló emberméretű centrifugákat), a lokátor oktató berendezések, a műszeres repülés gyakorlását szolgáló oktató berendezés, a navigációs oktató berendezések, a rakétaindítást oktató berendezések, a célberendezések, a pilóta nélküli (cél) repülőgépek, a fegyverzetgyakorló berendezések, a pilóta nélküli repülőgép gyakorló berendezés, a mobil gyakorló egységek és a szárazföldi katonai hadműveletek gyakorlására szolgáló berendezések.

    1. megjegyzés: Az ML14. pont magában foglalja a gyakorló eszközök képalkotó és interaktív környezeti rendszereit, amelyeket kifejezetten katonai felhasználásra tervezték vagy alakították át.

    2. megjegyzés: Az ML14. pont alapján nem engedélyköteles a kifejezetten vadász és sportfegyverek használatának gyakorlására szolgáló berendezés.

    ML15.

    Kifejezetten katonai felhasználásra tervezett képalkotó vagy ezeket zavaró berendezések, valamint a kifejezetten ezekhez tervezett részegységek és kiegészítő eszközök az alábbiak szerint:

    a)

    rögzítő és képfeldolgozó berendezések;

    b)

    kamerák, fényképészeti és filmfeldolgozó berendezések;

    c)

    képerősítő berendezések;

    d)

    infravörös vagy termikus képalkotó berendezések;

    e)

    képalkotó lokátorszenzor berendezések;

    f)

    az ML15. pont a)–e) pontok szerint engedélyezés alá vont berendezésekhez tartozó zavaró és zavarás-elhárító berendezések.

    Megjegyzés: Az ML15. pont f) pontja magában foglalja azon berendezéseket, amelyeket a katonai képalkotó rendszerek működésének vagy hatékonyságának a csökkentésére, vagy az ilyen csökkentő hatásoknak a minimalizálására terveztek.

    1. megjegyzés: A „kifejezetten ezekhez tervezett részegységek” kifejezés kifejezetten katonai felhasználásra való tervezés esetén az alábbiakat foglalja magában:

    a)

    infravörös képátalakító csövek;

    b)

    képerősítő csövek (nem elsőgenerációs);

    c)

    mikrocsatorna panelek;

    d)

    alacsony fényszinten is működő tv képfelvevő csövek;

    e)

    felderítő rendszerek (beleértve az elektronikus összeköttetés és kiolvasás rendszereit);

    f)

    piroelektromos tv kamera csövek;

    g)

    képalkotó berendezések hűtőrendszerei;

    h)

    fotokróm vagy elektro-optikai rendszerű, villamos kioldású redőnyzárak legfeljebb 100 mikrosec redőnyzárási sebességgel, kivéve azon redőnyzárakat, amelyek nagysebességű kamerák fontos alkatrészei;

    i)

    száloptikai képátalakítók;

    j)

    kompound félvezető fotókatódok.

    2. megjegyzés: Az ML15. pont nem vonja engedélyezés alá az „első generációs képerősítő csöveket”, vagy a kifejezetten az „első generációs képerősítő csövek” alkalmazásával tervezett berendezéseket.

    NB: Az „első generációs képerősítő csöveket” alkalmazó fegyver célzókészülékek helyzetének tekintetében lásd az ML1. és ML2. pontot, valamint az ML5. pont a) pontját.

    NB: Lásd még a kettős felhasználású termékek és technológiák uniós jegyzékének 6A002.a.2. és 6A002.b. pontját.

    ML16.

    Kovácsolt, sajtolt és más félkész gyártmányok, amelyek felhasználását engedélyezés alá vont termékekben az anyagösszetétel, geometriai méret vagy alkalmazás alapján azonosítani lehet, és amelyeket kifejezetten az ML1–ML4., ML6., ML9., ML10., ML12. vagy ML19. pont alapján engedélyköteles termékhez terveztek.

    M17.

    Különféle berendezések, anyagok és könyvtárak, és a kifejezetten azokhoz tervezett részegységek a következők szerint:

    a)

    önálló alámerülő és víz alatti úszó készülék a következők szerint:

    1.

    kifejezetten katonai felhasználásra tervezett zárt vagy félig zárt rendszerű (ismételt belégzésű) készülék (azaz kifejezetten nem mágneses kivitelben megtervezve);

    2.

    kifejezetten a nyitott rendszerű készülék katonai felhasználásra történő átalakításához tervezett részegységek;

    3.

    kifejezetten katonai felhasználásra tervezett termékek az önálló alámerülő és víz alatti úszó készülékekhez;

    b)

    kifejezetten katonai felhasználásra tervezett szerkezeti felszerelés;

    c)

    kifejezetten katonai felhasználásra tervezett szerelvények, bevonatok és eljárások a jel elfojtáshoz;

    d)

    kifejezetten harctéri használatra tervezett haditechnikai eszközök;

    e)

    robotok, robotvezérlések és végeffektorok, amelyek a következő jellemzők valamelyikével bírnak:

    1.

    kifejezetten katonai felhasználásra tervezték;

    2.

    magában foglal hidraulikavezetékek védelmére szolgáló eszközöket a ballisztikai repeszek által kívülről okozott szakadás ellen (pl. öntömítő vezetékek beépítése révén), és 839 K (566 °C) hőmérsékletnél magasabb lobbanáspontú hidraulikafolyadék használatára tervezték; vagy

    3.

    kifejezetten elektromágneses impulzus (EMP) környezetben való működésre tervezték vagy minősítették;

    f)

    az EU közös katonai listája alapján engedélyköteles berendezésekkel, kifejezetten katonai felhasználásra tervezett könyvtárak (parametrikus műszaki adatbázisok);

    g)

    nukleáris energia előállítására szolgáló berendezések vagy meghajtó berendezések, amelyek magukba foglalják a kifejezetten katonai felhasználásra tervezett „atomreaktorokat”, valamint az azokhoz kifejezetten katonai felhasználásra tervezett vagy átalakított részegységeket;

    h)

    kifejezetten katonai felhasználásra tervezett, jel elfojtása érdekében bevonattal ellátott vagy kezelt berendezés és anyag, amelyet az EU közös katonai listája máshol nem sorol az engedélyköteles termékek közé;

    i)

    kifejezetten katonai „atomreaktorok” részére tervezett szimulátorok;

    j)

    kifejezetten katonai berendezések kiszolgálására tervezett vagy átalakított mobil javító műhelyek;

    k)

    kifejezetten katonai felhasználásra tervezett vagy átalakított harctéri generátorok;

    l)

    kifejezetten katonai felhasználásra tervezett vagy átalakított konténerek;

    m)

    komphajók, amelyeket az EU közös katonai listája máshol nem sorol az engedélyköteles termékek közé, valamint kifejezetten katonai felhasználásra tervezett hidak és pontonok;

    n)

    kifejezetten az ML4., ML6., ML9. vagy ML10. pontok szerint engedélyköteles termékek fejlesztéséhez tervezett kísérleti modellek;

    o)

    kimondottan katonai felhasználásra tervezett lézer védelmi berendezés (például szem- és érzékelővédelem).

    Műszaki megjegyzések:

    1.

    Az ML17. pont alkalmazásában műszaki „adatbázis” (parametrikus könyvtár): a katonai természetű műszaki információk gyűjteménye, amely növelheti a katonai berendezések vagy rendszerek műszaki adatainak megismerhetőségét.

    2.

    Az ML17. pont alkalmazásában „átalakított”: bármely strukturális, elektromos, mechanikai vagy egyéb változás, amely valamely nem katonai eszközt kifejezetten katonai felhasználásra tervezett eszköz képességeivel lát el.

    ML18.

    Gyártóberendezések az EU közös katonai listája szerint engedélyköteles termékek gyártásához, az alábbiak szerint:

    a)

    kifejezetten az EU közös katonai listája alapján engedélyezésre kerülő termékek gyártásához tervezett vagy átalakított gyártóberendezések, és a kifejezetten azokhoz tervezett részegységek;

    b)

    kifejezetten az EU közös katonai listája alapján engedélyezésre kerülő termékek tanúsításához, minősítéséhez és vizsgálatához tervezett környezetállósági vizsgáló létesítmények és az azokhoz tervezett berendezések.

    Műszaki megjegyzés:

    Az ML18. pont alkalmazásában „gyártás”: a tervezés, vizsgálat, előállítás, tesztelés és ellenőrzés.

    Megjegyzés: Az ML18. pont a) és b) pontja a következő berendezéseket foglalja magába:

    a)

    folyamatos nitrálók;

    b)

    centrifugális vizsgálókészülék vagy berendezés, amely az alábbi paraméterek bármelyikével rendelkezik:

    1.

    egy vagy több hajtómotorjának együttes névleges teljesítménye legalább 298 kW (400 LE);

    2.

    hasznos terhelhetősége legalább 113 kg, vagy;

    3.

    legalább 91 kg hasznos terhelésre ható 8 g vagy nagyobb centrifugális gyorsulást állít elő;

    c)

    dehidratáló prések;

    d)

    kifejezetten katonai robbanó- vagy hajtóanyagok extrudálására tervezett vagy átalakított csavaros extruderek;

    e)

    vágógépek az extrudált rakéta-hajtóanyag méretre vágásához;

    f)

    legalább 1,85 m átmérőjű, nagy nyomást kibíró (sweetie) tartályok (tumblerek), amelyek tárolókapacitása nagyobb, mint 227 kg;

    g)

    szilárd hajtóanyagok folyamatos keverésének eszközei;

    h)

    fluidhajtóanyag-őrlők katonai robbanóanyagok összetevőinek zúzására vagy őrlésére;

    i)

    az ML8. pont c) pontjának 8. alpontja alapján engedélyezés alá vont fémpor gömbösítésének és egységes szemcseméretének egyidejű elérését biztosító berendezések;

    j)

    az ML8. pont c) pontjának 3. alpontjában felsorolt anyagok átalakítására szolgáló konvekciós áramú konverterek.

    ML19.

    Irányított energiát kibocsátó fegyverrendszerek (DEW), kapcsolódó berendezések, vagy ellentevékenység eszközei, és kísérleti modellek a következők szerint, és a kifejezetten azokhoz tervezett elemek részegységek:

    a)

    a célpont megsemmisítésére vagy a kiadott harci feladat visszavonásának foganatosítására tervezett lézerrendszerek;

    b)

    a célpont megsemmisítésére vagy a kiadott harci feladat visszavonásának foganatosítására alkalmas részecskesugárzó rendszerek;

    c)

    a célpont megsemmisítésére vagy a kiadott harci feladat visszavonásának foganatosítására alkalmas nagy teljesítményű rádiófrekvenciás (RF) rendszerek;

    d)

    kifejezetten az ML19. pont a)–c) pontjaiban engedélyezés alá vont rendszerek felderítésére vagy azonosítására, vagy az ellenük való védelemre tervezett berendezések;

    e)

    ebben a pontban engedélyezés alá vont rendszerek, berendezések és részegységek fizikai kísérleti modelljei;

    f)

    folyamatos vagy pulzáló lézerrendszerek, amelyeket kifejezetten a védőeszközök nélküli látószerv – azaz a szabad szem vagy a látást javító eszközzel ellátott szem – maradandó vakságának előidézésére terveztek.

    1. megjegyzés: Az ML19. pont szerint engedélyköteles irányított energiát kibocsátó fegyverrendszerek közé tartoznak azok a rendszerek, amelyek képessége az alábbi engedélyköteles eszközök alkalmazásától függ:

    a)

    elégséges folyamatos hullámhosszúságú vagy lüktető teljesítményű lézerek olyan megsemmisítő hatás létrehozására, amely hasonló a hagyományos lőszer működésmódjához;

    b)

    részecskegyorsítók, amelyek pusztító hatású töltetet vagy semleges részecskesugarat lőnek ki;

    c)

    nagy lüktető teljesítményű vagy nagy átlagos teljesítményű rádiófrekvenciás sugáradók, amelyek kellően intenzív mezőt hoznak létre ahhoz, hogy a távoli célpontban lévő elektronikus áramkört üzemképtelenné tegyék.

    2. megjegyzés: Az ML19. pont szerint engedélykötelesek az alábbi, kifejezetten irányított energiát kibocsátó rendszerek:

    a)

    primer energiaforrások, energiatároló, kapcsoló, teljesítmény szabályozó vagy üzemanyag-kezelő berendezések;

    b)

    célkereső vagy követő rendszerek;

    c)

    a célpont károsodását, megsemmisítését vagy a harci feladat visszavonásának megtörténtét felmérő rendszerek;

    d)

    sugárnyaláb-kezelő, továbbító vagy célmegjelölő berendezés;

    e)

    gyors sugárnyaláb mozgatására képes berendezés, több célpont elleni gyors műveletekre;

    f)

    adaptív optikák és fáziskonjugátorok;

    g)

    áram injektorok negatív hidrogén-ion sugár előállítására;

    h)

    űrminősítésű gyorsító alkatrészek;

    i)

    negatívionsugár-összpontosító berendezés;

    j)

    nagy energiájú ionsugár ellenőrzésére és mozgatására szolgáló berendezés;

    k)

    űrminősítésű fémfóliák a negatív hidrogén izotóp sugarak semlegesítésére.

    ML20.

    Kriogén és szupravezető berendezések az alábbiak szerint, valamint kifejezetten azokhoz tervezett részegységek és kiegészítő eszközök:

    a)

    kifejezetten katonai földi, vízi, légi vagy űrjárművekbe való beépítésre tervezett berendezések, amelyek képesek a jármű mozgása közben 103 K (– 170 °C) alatti hőmérsékletet előállítani vagy fenntartani;

    Megjegyzés: Az ML20. pont a) pontja magában foglalja azon mobil rendszereket, amelyek nemfémes vagy nem villamos vezető anyagokból – például a műanyagok, vagy az epoxigyantával impregnált anyagok – előállított kiegészítő eszközökből vagy részegységekből épülnek fel.

    b)

    olyan szupravezető villamos berendezés (forgógépek és átalakítók), amelyeket kifejezetten katonai földi, vízi, légi, vagy űrjárművekbe való beépítésre terveztek, és amelyek a jármű mozgása közben is működtethetők.

    Megjegyzés: Az ML20. pont b) pontja nem vonja engedélyezés alá az olyan egyenáramú hibrid homopoláris generátorokat, amelyek egypólusú normál fémarmatúrával rendelkeznek, és olyan mágneses mezőben forognak, amelyet szupravezető tekercsek hoznak létre, amennyiben a generátorban ezen tekercsek az egyedüli szupravezető elemek.

    ML21.

    „Szoftver”, a következők szerint:

    a)

    kifejezetten az EU közös katonai listáján engedélyezés alá vont berendezések vagy anyagok kifejlesztésére, gyártására vagy felhasználására tervezett vagy átalakított szoftver;

    b)

    speciális szoftver az alábbiak szerint:

    1.

    kifejezetten az alábbiak céljára tervezett szoftver:

    a)

    katonai fegyverrendszerek modellezése, szimulálása vagy értékelése;

    b)

    katonai fegyverrendszerekben alkalmazott szoftver kifejlesztése, ellenőrzése, karbantartása vagy aktualizálása;

    c)

    katonai műveletek modellezése vagy szimulálása;

    d)

    vezetési, hírközlési, irányítási és hírszerzési (Command, Communications, Control and Intelligence - C3I) vagy vezetési, hírközlési, irányítási, számítástechnikai és hírszerzési (Command, Communications, Control, Computer and Intelligence - C4I) rendszer alkalmazások;

    2.

    hagyományos, nukleáris, vegyi vagy biológiai harci fegyverek hatásának meghatározására szolgáló szoftver;

    3.

    az ML21. pont a) pontja, b) pontjának 1. vagy 2. alpontja szerint nem engedélyköteles szoftver, amelyet kifejezetten arra terveztek vagy alakítottak át, hogy az EU közös katonai listája szerint nem engedélyköteles berendezések számára lehetővé tegye az EU közös katonai listája szerint engedélyköteles berendezések katonai rendeltetésének betöltését.

    ML22.

    „Technológia” a következők szerint:

    a)

    technológia, amely az Európai Unió közös katonai listája alapján engedélyköteles termékek fejlesztéséhez, gyártásához vagy használatához szükséges és az ML22. pont b) pontjában meghatározottaktól különböző technológia.

    b)

    „Technológia” a következők szerint:

    1.

    technológia, amely az Európai Unió közös katonai listája alapján engedélyköteles termékek teljes gyártási eljárásának tervezéséhez, a részegységek összeszereléséhez és azok működtetéséhez, üzemeltetéséhez és javításához szükséges még akkor is, ha a gyártási eljárás részegységei nem engedélykötelesek;

    2.

    technológia, amely könnyű fegyverek fejlesztéséhez és gyártásához szükséges még akkor is, ha azt antik könnyű fegyverek másolatainak gyártására használják;

    3.

    technológia, amely az ML7. pont a)–g) pontjai alapján engedélyköteles mérgező anyagok, kapcsolódó berendezések vagy elemek fejlesztéséhez, gyártásához vagy használatához szükséges;

    4.

    technológia, amely az ML7. pont h) pontja alapján engedélyköteles biopolimerek vagy specifikus sejtkultúrák fejlesztéséhez, előállításához vagy használatához szükséges;

    5.

    technológia, amely kizárólag az ML7. pont i) pontjának 1. alpontja alapján engedélyköteles biokatalizátoroknak a katonai hordozóanyagokkal vagy katonai anyagokkal történő elegyítéséhez szükséges.

    1. megjegyzés: Az EU közös katonai listája alapján engedélyköteles termékek fejlesztéséhez, gyártásához vagy használatához szükséges technológia akkor is engedélyköteles marad, ha azt engedély alól mentes termékekre kell alkalmazni.

    2. megjegyzés: Az ML22. pont alapján nem engedélykötelesek a következő technológiák:

    a)

    amelyek a szükséges minimumot képezik a nem engedélyköteles tételek, illetőleg az engedélyezett kivitelű tételek bevezetéséhez, működtetéséhez, üzemeltetéséhez (ellenőrzéséhez) és javításához;

    b)

    amelyek „közhasznú”, „tudományos alapkutatás” vagy a szabadalmi engedélyekhez szükséges minimum információk;

    c)

    a polgári közlekedési eszközök folyamatos meghajtásához szükséges mágneses indukcióhoz kapcsolódó technológiák.

    A LISTÁBAN HASZNÁLT KIFEJEZÉSEK FOGALOMMEGHATÁROZÁSAI

    Az alábbiakban találhatóak – betűrendi sorrendben – az ebben a listában használt kifejezések fogalommeghatározásai.

    1. megjegyzés A fogalommeghatározások a lista egészére vonatkoznak. A hivatkozások kizárólag tájékoztató jellegűek, és nem érintik a definícióknak a lista egészében való általános alkalmazását.

    2. megjegyzés Az ebben „A listában használt kifejezések fogalommeghatározásai” című részben szereplő szavak és kifejezések kizárólag akkor értelmezendőek a definíciónak megfelelően, ha idézőjelben („”) állnak. Egyéb esetekben – amennyiben azt egy adott ellenőrzés céljából helyi definíció másként nem határozza meg – a szavak és kifejezések általánosan elfogadott (szótári) jelentésükben értelmezendők.

    ML7.

    „Katonai felhasználásra átalakított”:

    olyan átalakítás vagy szelektálás (mint a tisztaság, eltarthatósági idő, fertőzőképesség, terjedési jellemzők vagy az UV-sugárzással szembeni ellenálló-képesség megváltoztatása), amelynek célja, hogy növelje az ember- vagy állatveszteséget, rombolja a berendezéseket, vagy kárt tegyen a termésben vagy a környezetben.

    ML8.

    „Adalékanyagok”:

    robbanóanyagokban, azok tulajdonságainak javítása céljából használt anyagok.

    ML8., 9., 10.

    „Légi jármű”

    merevszárnyas, csuklósszárnyas, forgószárnyas (helikopter), döntött rotoros vagy döntött szárnyas légi jármű.

    ML22.

    „Tudományos alapkutatás”:

    kísérleti vagy elméleti munka, melynek alapvető célja új ismeretek megszerzése jelenségek vagy megfigyelhető tények alapelveiről, és elsődlegesen nem meghatározott gyakorlati cél vagy szándék elérésére irányul.

    ML7., 22.

    „Biokatalizátorok”:

    egyes vegyi vagy biokémiai reakciókhoz, vagy egyéb biológiai vegyületekben használt enzimek, amelyek a vegyi harcanyagokhoz (CW) kötődnek és lebontásukat gyorsítják.

    Műszaki megjegyzés:

    „Enzim”: egyes vegyi vagy biokémiai reakciókhoz használt biokatalizátor.

    ML7., 22.

    „Biopolimerek”:

    az alábbiak szerinti biológiai makromolekulák:

    a)

    egyes vegyi vagy biokémiai reakciókhoz használt enzimek;

    b)

    monoklonális, poliklonális vagy nem idiotipikus ellenanyagok;

    c)

    különleges módon tervezett vagy feldolgozott receptorok;

    Műszaki megjegyzések:

    1.

    „Nem idiotipikus ellenanyagok”: olyan ellenanyagok, amelyek más ellenanyagok konkrét ellenanyag-megkötő helyeihez kötődnek.

    2.

    „Monoklonális ellenanyagok”: olyan proteinek, amelyek egy ellenanyag-megkötő helyhez kötődnek, és amelyeket egy sejtklón állít elő.

    3.

    „Poliklonális ellenanyagok”: olyan proteinek keveréke, amelyek egy ellenanyag megkötő helyhez kötődnek, és amelyeket egynél több sejtklón állít elő.

    4.

    „Receptorok”: olyan biológiai makromolekuláris szerkezetek, amelyek képesek ligandok megkötésére, amelyek megkötése hatással van fiziológiai funkcióikra.

    ML10.

    „Polgári repülőeszköz”:

    a polgári repülésügyi hatóságok által közzétett, a repülésre való alkalmasságot minősítő listákban felsorolt „repülőeszközök”, amelyek kereskedelmi, polgári, belső és külső útvonalakon repülhetnek, vagy polgári, magán- vagy üzleti célokra használhatók.

    ML21., 22.

    „Fejlesztés”:

    kapcsolódik a sorozatgyártást megelőző valamennyi szakaszhoz, mint például: tervezés, tervezéskutatás, tervezéselemzések, tervezési koncepciók, a prototípusok összeszerelése és vizsgálata, kísérleti gyártási tervek, tervezési adatok, a tervezési adatok termékké történő átalakításának folyamata, konfigurációs tervezés, integrációtervezés, tervrajzok.

    ML17.

    „Végeffektorok”:

    fogószerszámok, „aktív szerszámegységek” és minden egyéb olyan szerszám, amelyet a „robot” manipulátorkar végén lévő alaplapra erősítenek.

    Műszaki megjegyzés:

    „aktív szerszámegységek”: valamely munkadarab hajtóerejét vagy munkaenergiáját biztosító, vagy azt érzékelő eszközök.

    ML4., 8.

    „Energiahordozó anyagok”:

    olyan anyagok vagy keverékek, amelyek a tervezett felhasználásukhoz szükséges energia kibocsátása céljából kémiai reakcióba lépnek. A „robbanóanyagok”, „pirotechnikai eszközök” és „hajtóanyagok” az energiahordozó anyagok alosztályait képezik.

    ML8., 18.

    „Robbanóanyagok”:

    olyan szilárd, folyékony vagy gáz-halmazállapotú anyagok vagy anyagok keverékei, amelyek robbanófejekben elsődleges, indító- vagy főtöltetként, valamint bontások és egyéb alkalmazások során történő felhasználásukkor robbanást okoznak.

    ML7.

    „Vivővektorok”

    genetikai anyagnak a fogadósejtbe történő bejuttatására használt hordozók (például plazma vagy vírus).

    ML13.

    „Szálas vagy rostos anyagok”:

    többek között:

    a)

    folytonos monofil szálak;

    b)

    folytonos cérnák és előfonatok;

    c)

    szalagok, szövetek, kusza fonatok és paszományok;

    d)

    vágott szálak, szálkötegek és koherens szálú végek;

    e)

    bármilyen hosszú, egykristályos vagy polikristályos tűkristályok;

    f)

    aromás poliamid pép.

    ML15.

    „Első generációs képerősítő csövek”:

    elektrosztatikus fókuszú csövek, amelyekben a ki- és bemenetnél multialkáli fotókatódból (S-20 vagy S-25) készült optikai vagy üveglemez került felhasználásra, azonban mikrocsatornás lemezeket nem tartalmaznak.

    ML22.

    „Közhasznú”:

    olyan „technológia” vagy „szoftver”, amelyet a továbbterjesztésére vonatkozó korlátozás nélkül tettek közzé.

    Megjegyzés: szerzői jogi korlátozások nem gátolják, hogy a „technológia” vagy „szoftver” a „közhasznú” tárgykörébe tartozzon.

    ML5., 19.

    „Lézer”:

    komponensek olyan részegysége, amely mind térben, mind időben olyan koherens fényt biztosít, amelyet stimulált sugárzáskibocsátással erősítenek fel.

    ML10.

    „A levegőnél könnyebb légi járművek”:

    hőlégballonok és léghajók, amelyek emelkedésükhöz forró levegőt vagy a levegőnél könnyebb gázokat – például héliumot vagy hidrogént – használnak.

    ML17.

    „Atomreaktor”:

    a reaktortartályon belül lévő vagy ahhoz közvetlenül kapcsolódó egységek, az a berendezés, amely a magban a teljesítményszintet szabályozza és azok a komponensek, amelyek általában a reaktormag primer hűtőközegét foglalják magukban, azzal közvetlenül érintkeznek vagy azt szabályozzák.

    ML8.

    „Prekurzorok”:

    robbanóanyagok gyártásához használt különleges vegyi anyagok.

    ML21., 22.

    „Gyártás”:

    valamennyi gyártási fázis vagyis: tervezés, gyártás, integrálás, összeszerelés, ellenőrzés, tesztelés, minőségbiztosítás.

    ML8.

    „Hajtóanyag”:

    olyan anyagok vagy keverékek, amelyek kémiai reakcióba lépve – ellenőrzött ütemben – nagy mennyiségű forró gázt állítanak elő mechanikai munka végzése céljából.

    ML4., 8.

    „Pirotechnikai eszközök”:

    szilárd vagy folyékony üzemanyagok és oxidáló szerek keveréke, amely amikor begyújtják egy energiát termelő kémiai folyamaton megy keresztül szabályozott arányok mellett azért, hogy megfelelő időkésedelmet hozzon létre, vagy hőmennyiséget, zajt, füstöt, látható fényt vagy infravörös kisugárzást gerjesszen.

    A piroforok a pirotechnikai eszközök egyik olyan alosztályát képezik, amelyek nem tartalmaznak oxidálószert, levegővel érintkezve azonban spontán gyulladnak.

    ML22.

    „Szükséges”:

    a „technológia” tekintetében a „technológiának” az ellenőrzés alá eső működési szint, jellemzők vagy funkciók eléréséért vagy meghaladásáért felelős része. Az ilyen „szükséges technológia” több termék részét is képezheti.

    ML7.

    „Tömegoszlató anyagok”:

    olyan anyagok, amelyek – a tömegoszlatási célra történő tervezett felhasználásuk során – rövid idő alatt az emberi érzékszervek irritációját vagy a fizikai funkciók zavarát okozzák, amely hatások az anyagoknak való expozíció befejeződését követően rövid időn belül megszűnnek. A könnygáz a „tömegoszlató anyagok” egyik fajtája.

    ML17.

    „Robot”:

    esetleg folyamatos működésű vagy pontról pontra mozgatható manipulációs mechanizmus, amely szenzorokat is alkalmazhat, és rendelkezik az alábbi jellemzők mindegyikével:

    a)

    többfunkciós;

    b)

    képes anyagok, részegységek, szerszámok vagy különleges eszközök beállítására vagy orientálására, háromdimenziós térben történő változtatható mozgások révén;

    c)

    három vagy több zárt vagy nyitott hurkos szervoeszközt foglal magában, amelyek léptető motorokat is tartalmazhatnak; ès

    d)

    rendelkezik a „felhasználó által programozható” tanít/visszajátszik módszerrel vagy elektronikus számítógéppel, amely lehet programozható logikai kontroller, azaz mechanikai beavatkozás nélküli.

    Megjegyzés: A fenti meghatározás nem foglalja magában az alábbi eszközöket:

    1.

    olyan manipulációs mechanizmusok, amelyeket csak kézzel vagy távoperátorral lehet irányítani;

    2.

    állandó sorozatú manipulációs mechanizmusok, amelyek mechanikusan rögzített programozott mozgások szerint működő automatizált mozgó eszközök. A programot mechanikusan korlátozzák a rögzített, de állítható ütközők, pl. csapok vagy bütykök. A mozgások sorrendje és a pályák vagy szögek megválasztása mechanikai, elektronikus vagy elektromos úton nem változtatható, illetve nem is cserélhető;

    3.

    mechanikai vezérlésű, változtatható sorrendű manipulációs mechanizmusok, amelyek a mechanikusan rögzített programozott mozgások szerint működő automatikus mozgó eszközök. A programot mechanikusan korlátozzák a rögzített, de állítható ütközők, pl. csapok vagy bütykök. A mozgások sorrendje és a pályák vagy szögek megválasztása a rögzített programsémán belül változtatható. A programséma változtatása vagy módosítása (pl. a csapok átállítása vagy a bütykök cseréje) egy vagy több mozgási tengelyen csak mechanikai műveletek révén történik;

    4.

    nem szervovezérlésű, sorrendmanipulációs mechanizmusok, amelyek mechanikusan rögzített, programozott mozgások szerint működő automatizált mozgó eszközök. A program változtatható, de a folyamat csak a mechanikusan rögzített elektromos bináris eszközről vagy állítható ütközőkről kapott bináris jel hatására halad tovább;

    5.

    Descartes-féle koordináta manipulátor rendszerként definiált rakodódaruk, amelyeket függőleges elhelyezett tárolórekeszek integrált részeként alakítottak ki, és e rekeszek tartalmának tárolás és kirakodás céljából történő elérésére szolgálnak.

    ML21.

    „Szoftver”:

    bármilyen tényleges hordozóra rögzített, egy vagy több „program” vagy „mikroprogram” gyűjteménye.

    ML19.

    „Űrminősítésű”:

    olyan termék, amelyet úgy terveztek, gyártottak és próbáltak ki, hogy megfeleljen a műholdak, valamint a nagy magasságú, 100 kilométeren vagy nagyobb magasságon működő repülő rendszerek felbocsátásánál és telepítésénél megkövetelt különleges elektromos, mechanikai vagy környezeti követelményeknek.

    ML18., 20.

    „Szupravezető”:

    olyan anyagok (fémek, ötvözetek vagy vegyületek), amelyek elveszíthetik minden elektromos ellenállásukat, azaz végtelen elektromos vezetőképességgel rendelkezhetnek, és igen nagy elektromos áram átvitelére alkalmasak Joule-hő keletkezése nélkül.

    Műszaki megjegyzés:

    Az anyag kritikus szupravezető állapotát a „kritikus hőmérséklet”, a kritikus mágneses mező – amely a hőmérséklet függvénye – és a kritikus áramsűrűség jellemzi, amely azonban a mágneses mezőtől és a hőmérséklettől egyaránt függ.

    ML22.

    „Technológia”:

    A termékek „fejlesztéséhez”, „gyártásához” vagy „felhasználásához” szükséges egyedi információ. Ez az információ lehet műszaki adat vagy műszaki támogatás.

    Műszaki megjegyzések:

    1.

    A „műszaki adat” lehet tervrajz, terv, ábra, modell, formula, táblázat, gépészeti terv és specifikáció, kézikönyv és útmutatás, akár írásban, akár más adathordozón, például mágneslemezen, mágnesszalagon vagy csak olvasható tárban rögzítve.

    2.

    A „műszaki támogatás” lehet útmutatások, készségek, képzés, a munkával kapcsolatos ismeretek átadása vagy konzultációs szolgáltatás. A „műszaki támogatás” magában foglalhatja a „műszaki adatok” átadását is.

    ML21., 22.

    „Felhasználás”:

    Üzemeltetés, üzembe helyezés (a helyszíni üzembe helyezést is beleértve), karbantartás (ellenőrzés), javítás, nagyjavítás és felújítás.


    Top