A T-100/04. sz., Massimo Giannini kontra Bizottság ügyben 2008. március 12-én hozott ítélet ellen Massimo Giannini által 2008. május 29-én benyújtott fellebbezés

(C-231/08. P. sz. ügy)

(2008/C 223/34)

Az eljárás nyelve: francia

Felek

Fellebbező: Massimo Giannini (képviselők: L. Levi és C. Ronzi ügyvédek)

A másik fél az eljárásban: az Európai Közösségek Bizottsága

A fellebbező kérelmei

Jogalapok és fontosabb érvek

A fellebbező fellebbezésének alátámasztására lényegében három jogalapra hivatkozik.

Első jogalapjában a fellebbező azt rója fel az Elsőfokú Bíróságnak, hogy megsértette a tisztességes eljáráshoz való jogot, közelebbről az eljárás ésszerű határidőn belül való lefolytatásához való jogot. Négy év telt el a kereset Elsőfokú Bírósághoz való benyújtása és a megtámadott ítélet kihirdetése között. Márpedig a fellebbező szerint a jelen esetben semmilyen különleges körülmény nem indokol ilyen időtartamot. Sem az ügy iratai nem voltak különösen terjedelmesek, sem az ügy nem volt jogilag összetett, és az eljárás a fellebbező számára valós téttel bírt.

Második jogalapjában a fellebbező azzal érvel, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette a tisztviselők személyzeti szabályzatának 4., 27. és 29. cikkét, és tévesen értelmezte mind a szolgálati érdek fogalmát, mind a közösségi intézményeket az alkalmazottaikkal és tisztviselőikkel szemben terhelő gondoskodási kötelezettséget. A fellebbező szerint az Elsőfokú Bíróság e tekintetben összekeverte a Közösség szolgálatába lépést és a már felvett személyek előmenetelének a személyzeti szabályzatban szereplő mechanizmusok útján – áthelyezéssel, előléptetéssel – történő folytatódását.

Harmadik jogalapjában a fellebbező azt hozza fel, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette a határozatok indokolásának kötelezettségét, a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, a védelemhez való jogot, valamint elferdítette az értékelésre elé tárt bizonyítékokat. Ezen utolsó jogalap három részből tevődik össze.

A harmadik jogalap első részében a fellebbező azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette mind a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, mind az indokolási kötelezettséget és a bizonyításfelvétel szabályait, amikor kimondta, hogy nem minősül hátrányos megkülönböztetésnek az, ha a versenyvizsga bizonyos pályázói ismerik a versenyvizsga alapjául szolgáló iratot, és amikor nem követelte meg az alperestől az e körülményhez kapcsolódó hátrányos megkülönböztetés hiányának konkrét bizonyítását.

Ugyanezen jogalap második részében a fellebbező a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértését és az Elsőfokú Bírósághoz értékelésre előterjesztett bizonyítékok elferdítését hozza fel, mivel ez utóbbi úgy ítélte meg, hogy a vizsgabizottság összetétele eléggé állandó volt ahhoz, hogy a pályázókat összehasonlítsák és objektíven értékeljék, miközben az iratokból éppen ennek ellenkezője, a vizsgabizottság összetétele állandóságának hiánya derül ki, és az alperes számos lényeges ténybeli adatot nem közölt az Elsőfokú Bírósággal.

Végezetül, e jogalap harmadik részében a fellebbező ismételten a hátrányos megkülönböztetés tilalmának és a bizonyításfelvétel szabályainak megsértésére hivatkozik, valamint az Elsőfokú Bíróságnak a vizsgabizottság tagjainak pártatlanságára vonatkozó következtetéseit illetően a védelemhez való jog megsértésére.