28.1.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 24/7

1.1

2010 novemberének végén, amikor az EU leendő lengyel elnöksége úgy határozott, hogy kikéri az EGSZB véleményét a válságnak az európai vállalatok éghajlatvédelmi beruházási képességére gyakorolt hatásáról, a kérdés elsősorban az európai kibocsátáskereskedelmi rendszer (EU ETS) hatásaira irányult. Vajon az EU ETS – mint az EU éghajlatvédelmi politikájának fő pillére – megfelelően működött-e az alatt a recessziós időszak alatt, amelyen az EU a 2008 végén kezdődött pénzügyi válságot követően, 2009-ben ment át?

1.2

Az üvegházhatású gázok és a szén-dioxid kibocsátására vonatkozó 2009-es és 2010-es adatok világosan mutatják, hogy a kibocsátáscsökkenést az üzleti tevékenység 2009-es visszaesése idézte elő. A 2010 folyamán bekövetkezett újbóli fellendülést ennek megfelelően a kibocsátások megugrása kísérte. Mindez azt mutatja, hogy az ETS árjelzései nem elegendőek ahhoz, hogy kellően erős ösztönzőt nyújtsanak a nagy szén-dioxid-kibocsátással járó eljárások mellőzésére és arra, hogy hosszú távú beruházásokat ösztönözzenek az éghajlatbarátabb technológiákba. Az ETS – kialakításának köszönhetően – szerencsére érzékeny az ilyen jellegű problémákra, és a rendszert módosítani lehet úgy, hogy a szén-dioxid-kibocsátás ára olyan legyen, hogy kibocsátáscsökkenést eredményezzen, a legkevésbé alkalmazkodóképes iparágakat pedig eközben kompenzálja. Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság irányába történő elmozdulás érdekében az ipari termelés csökkentése helyett környezetbarát és erőforrás-hatékony technológiákba történő beruházásokra van szükség.

1.3

Az ETS-t eleinte azzal a céllal alakították ki, hogy optimalizálják a kibocsátáscsökkentési folyamat költségeit, és még mindig a kibocsátáscsökkentés legfőbb eszközének tekintik. A rendszernek sürgős fejlesztésre van szüksége ahhoz, hogy újra eredményes és környezetvédelmi szempontból egységes legyen.

1.4

Egyre több jel utal arra, hogy az ETS módosítása önmagában nem tudja biztosítani egy olyan éghajlatvédelmi politika eredményes megvalósítását, amely gyorsítja az alacsonyabb vagy zéró szén-dioxid-kibocsátású energiaforrásokra való átállást, ugyanakkor fenntart egy erőteljes gazdasági növekedést. Ezzel szemben sokkal határozottabb közfinanszírozási szubvenciót érdemel a környezetbarát és erőforrás-hatékony technológiákba történő kezdeti beruházások támogatása az európai gyártóiparban és energiaágazatban. Például az európai stratégiai energiatechnológiai tervnek (SET-terv) és az uniós kohéziós politikának is jobban kellene támogatnia a fejlesztést és a piaci bevezetést.

1.5

Az EGSZB ezért azt ajánlja, hogy biztosítsák azt a finanszírozást, amely garantálna egy technológiai oldalról érkező jelentős és lényegi hajtóerőt. A szükséges alapokat az EU ETS árverésekből származó tagállami bevételek felhasználásával kellene előteremteni. Az EGSZB üdvözli ezenkívül az Európai Bizottság azon javaslatát, hogy hangolják össze az energiafogyasztás és szén-dioxid-kibocsátás megadóztatását az EU-ban. Az EGSZB felkéri a tagállamokat, hogy a szén-dioxid-kibocsátási és energiaadókból származó többletbevételeik zömét az ipari tiszta technológiák terén történő innovációra fordítsák.

1.6

Az energiaárak az OPEC országok némelyikében zajló állandó forrongások miatt az utóbbi években nagymértékben ingadoztak. Emiatt és a Japánban, Fukusimában történt reaktorbalesetek hatásai miatt az energiakérdésekről folytatott vita új lendületet kapott. A néhány tagállam által nemrégiben tett egyoldalú lépéseknek és az árupiacokon történt spekulatív fejleményeknek súlyos hatásuk lehet az EU energiaágazatának fejlődésére; ezeket mélyrehatóan elemezni kell.

1.7

Az Európai Bizottság által a kísérő szolgálati munkadokumentumban alkalmazott hatásvizsgálati modellek (PRIMES stb.) makrogazdasági szinten igen optimista eredményekre jutnak, amelyek eltérnek a mikrogazdasági, például műveleti/ágazati szinten folytatott kutatások eredményeitől, vagy akár teljesen ellent is mondanak nekik. Mielőtt tehát politikai következtetéseket vonnánk le, a makrofelméréseket felül kell vizsgálni, és összhangba kell hozni az alsóbb szintekről kiinduló kutatásokkal.

1.8

Az EGSZB arra kéri a Tanácsot, az Európai Bizottságot és a Parlamentet, hogy tegyen meg mindent a már kitűzött 2020-as szén-dioxid-kibocsátási célok maradéktalan megvalósítása érdekében, és a COP 17 tárgyalásokon elért eredményeket és a várható uniós gazdasági fejlődést szem előtt tartva vegye fontolóra az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátására vonatkozó 2020-as célkitűzés 25 %-ra való szigorítását, hogy jó úton haladhassunk a 2050-re kitűzött 80–95 %-os csökkentés felé. Az EGSZB kulcsfontosságúnak tartja, hogy a globális szereplők számára nagyjából hasonló gazdasági feltételeket biztosítsanak. Ahhoz, hogy egy ilyen egyezség működhessen, más fejlett országoknak ehhez hasonló, párhuzamos erőfeszítéseket kellene tenniük, és más kulcsszereplőknek – elsősorban a fejlődő országoknak – egy, a Kiotó utáni rendszerről történő globális, jogilag kötelező érvényű és átfogó megállapodás részeként önkéntes, magasabb kibocsátáscsökkentési célszámokról kellene megegyezniük.

1.9

A COP 15 és 16 nyomán többé-kevésbé világos, hogy az éghajlatváltozásról szóló globális tárgyalások során hangsúlyváltás történt, sokkal több teret nyitva az alulról induló megközelítéseknek. Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, versenyképes gazdaság 2050-ig történő megvalósításának uniós ütemterve (COM(2011) 112) számol ezzel a fontos változással, vagyis azzal, hogy újabb kötelező érvényű célszámok helyett egyre inkább intézkedések meghatározására van szükség. Vitát indít az uniós tagállamok bevonásával annak eldöntésére, hogy ki kell-e tűzni új célokat vagy sem. Mind a felülről kezdeményezett célkitűzéseknek, mind pedig az alulról kezdeményezett technológiai innovációs politikának fontos szerep jut majd. Az EU-nak nem szabad elszalasztania ezt a lehetőséget a valódi előrelépésre, és jó példával kell elöl járnia.

1.10

A válság utáni befektetői környezet az EU különböző részeiben jelentősen eltér, és a helyzet a válság várható második hullámával máris rosszabbodik. A közfinanszírozás volumene a több pénzügyi megszorítást igénylő, folytatódó hitelválság miatt általában véve szűkülni látszik. A kkv-szektor sérülékenyebbé válik ezekkel a változásokkal szemben, mivel a tőkepiacokhoz hozzáférő nagyvállalatoknál jobban függ a banki finanszírozástól.

1.11

Az infrastruktúrába történő beruházások új és égetően szükséges hulláma még várat magára. Az áram- és gázinfrastruktúrának sokkal több figyelmet kellene kapnia – különösen az egységes európai energiapiacra tekintettel –, és a megújuló energiaforrások szélesebb körű elterjesztésére van szüksége. Tökéletesen működőképes, összekapcsolt hálózatok nélkül az előrelépés lehetősége sokkal korlátozottabb lesz.

2.1

Az Európai Bizottság Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának 20 %-ot meghaladó mérséklésére irányuló lehetőségek elemzése és a kibocsátásáthelyezés kockázatának vizsgálata  (1) című közleményében ismertette az új, 30 %-os célkitűzés elérésére szolgáló különböző lehetőségeket az ETS keretén belül (az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszere által lefedett ágazatokban), valamint más szektorokban is (elsősorban a közlekedés, az épített környezet és a mezőgazdaság terén). Mivel az Európai Bizottság közleménye nem elemzi a gazdasági válság hatását az európai vállalatoknak az éghajlatvédelem területére vonatkozó további beruházási képességére, a lengyel elnökség azt javasolta, hogy ezt a kérdést jelöljék ki az EGSZB egyik véleményének tárgyául.

2.2

Széles körben elismerik, hogy a szén-dioxid-kibocsátások csökkentése nem lesz könnyű feladat, és hogy – tekintve a népesség további növekedését és a fejlődő országok nagyfokú energiaínségét – nem várhatók gyors megoldások. Az energiaellátás biztonságát illető kérdések fényében szintén kulcstényezőt jelent a fosszilis tüzelőanyag alapú energianyerésről nemfosszilis alapúra való átállás folyamata. Lehetne azzal érvelni, hogy a Koppenhágai Megegyezés és a nyomában született cancúni megállapodások lemondanak a „jogilag kötelező érvényű célok” fogalmáról (csökkentve ezzel a globális fix összkvótás kereskedési rendszer valószínűségét), mivel az időhorizontot 2050-re tolják el, és kiemelik a technológiai fejlesztések és az innovációs folyamatok fontosságát. A Cancúni Megállapodás számos fontos célkitűzést felsorol, beleértve az alábbi három kulcsfontosságú célt is:

2.3

Széles körű egyetértés van a tekintetben, hogy a szén-dioxid-kibocsátás megfelelő és általánosan elfogadott árának meghatározása alapvetően fontos az éghajlatvédelmi politika eredményességéhez (William D. Nordhaus: Economic Issues in a Designing a Global Agreement on Global Warming [Gazdasági kérdések a globális felmelegedést érintő globális megállapodás kialakításában]). Ha ez az ár nincs megfelelően meghatározva és nem általánosan elfogadott, akkor nem lehet ösztönző hatása sem. Realisztikus szabályozási keretre van szükség: az ösztönző mechanizmusoknak a gyakorlatban is működniük kell ahhoz, hogy a politikai döntések eredményesek legyenek. Az EGSZB ezért kéri az Európai Bizottságot, hogy ismertesse, milyen lehetőségeket képzel el az EU ETS megerősítésére, illetve milyen összehangolt intézkedéseket javasol az ETS alá nem tartozó ágazatokban.

2.4

Az energia/tüzelőanyag-hatékonyság javítása révén (viszonylag alacsony költséggel) ugyan elértünk némi eredményt az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátásának csökkentése terén, mégis a nemfosszilis energia korszakába történő fokozatos átmenet továbbvitelének egyetlen módja a technológiai irányváltás és fejlődés. Még a hatékonyságnövelő intézkedésekhez is a meglévő technológiák nagyarányú alkalmazására és innovatív megoldások kifejlesztésére van szükség (McKinsey Global Institute: The Carbon Productivity Challenge: Curbing Climate Change and Sustaining Economic Growth [A szén-dioxid-termelékenységi kihívás: az éghajlatváltozás megfékezése és a gazdasági növekedés fenntartása].

2.5

A nagy energiaigényű iparágak energiahatékonysága a működési költségek leszorítására irányuló folyamatos erőfeszítések miatt jelentősebb. Egyetlen iparági szereplő sem fog szén-dioxidot kibocsátani csak azért, mert van szabad vagy fölöslegben lévő kibocsátási egysége. A személyes fogyasztás hatékonyságának növelésére irányuló lépések eredményei kevésbé nyilvánvalóak, mivel itt érvényesül a „bumeránghatás”, vagyis az a pszichológiai jelenség, hogy az emberek amolyan prémiumnak tekintik eredményes energiatakarékossági lépéseiknek köszönhető megtakarításaikat, és elköltik őket (pl. lakásukat melegebbre fűtik fel). Ez a jelenség még a legambiciózusabb hatékonyságnövelő törekvéseket is könnyen zátonyra futtathatja.

2.6

A megújuló energiaforrások egyértelműen hozzájárulnak majd a kibocsátáscsökkentés folyamatához, noha valószínűleg kisebb mértékben, mint azt gyakran gondolják. A jelenleg rendelkezésre álló megújulóenergia-technológiák fizikai, térbeli és társadalmi-környezetvédelmi korlátait néha nem veszik teljes mértékben figyelembe, ezek technológiai innovációk útján történő leküzdésének pénzügyi vonzata pedig nagy. A jelenleg ismert megújulóenergia-fajták működési és költséghatékonyságának javítása is pénzügyi kihívást jelent, amellyel egyes tagállamok foglalkoznak, mások azonban nem.

2.7

Három dolgot mindenképpen meg kell oldani, és nem valószínű, hogy 2020-ig bármelyikük is kielégítően rendeződne. Először is, az időszakos energiaforrásokhoz szükség van egy olyan, teljes mértékben integrált, az egész Unióra kiterjedő intelligens hálózatra, amely korlátozott mértékben a várt 35–40 %-os részesedésen túl is képes befogadni a szakaszosan működő megújulóenergia-forrásokból származó villamos energiát. Meg kell azonban jegyezni, hogy Németországnak az a döntése, hogy gyorsan leépíti atomenergia-termelő kapacitásait, nagymértékben előmozdította a fellépéseket ezen a téren. Másodszor, ehhez az integrációhoz jelentős tárolókapacitás kell. Harmadszor pedig a széles körű bevezetéshez fejlett szén-dioxid-leválasztó és -tároló technológiára van szükség hosszú távon, amennyiben a fosszilis tüzelőanyagokat továbbra is széles körben energiaforrásként használják majd. E három kritikus kérdés megoldásáig a meglévő megújulóenergia-források szélesebb körű hasznosításához feltétlenül szükség van hagyományos háttér-villamosenergiaforrásra is – a vele járó kibocsátással együtt.

2.8

A villamosáram-, illetve hőtermelő folyamatok hatékonyságának növelése olyan költségigényes, hogy valószínűtlen, hogy az a jelenlegi, pénzügyi megszorítások jellemezte légkörben véghezvihető volna. Az úttörő jelentőségű találmányok tehát fontos szerephez jutnak majd a meglévő megújulóenergia-technológiák mellett abban, hogy 2050-re elérjük a tervezett 80–90 %-os csökkentést (Nemzetközi Energiaügynökség; Energy Technology Perspective 2010 [2010-es energiatechnológiai kilátások]).

2.9

A gyártóipari technológiák energiahatékonyságának további növelése ugyancsak fontos szerepet játszhatna. Mind fokozatos, mind pedig radikális innovációkra szükség van tehát az alacsony szén-dioxid-kibocsátást célzó technológiai lehetőségek teljes körében. Ilyen innovációk és fejlesztés nélkül gyakorlatilag megvalósíthatatlan lesz az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energia-előállításnak az a gyors ütemű terjedése és jelentős volumene, amelyre a globális energiaigény fedezéséhez és a katasztrofális következményeket magában rejtő éghajlati kockázatok elhárításához szükség lenne. Ezt a központi jelentőségű innovációs kihívást közvetlen és proaktív módon kell kezelni.

3.1

Az európai bizottsági dokumentum olyan érvrendszert ismertet, amely önmagában vizsgálva azt sugallja, hogy az ambiciózus kibocsátáscsökkentési cél teljesítése nehéz lesz, de elérhető. Az EU-ra vonatkozó utóbbi évekbeli empirikus kibocsátási adatokat annak fényében kell vizsgálni, hogy 2009-ben az EU-ban újonnan létrehozott elektromosáram-termelő kapacitás 61 %-a megújuló energiaforrással működött. Valójában egyes megújuló energiaforrások változékonysága miatt rövid távon nagy kihívást jelent az alapvető energiaellátás biztosítása.

3.2

Az Európai Bizottság feltételezései a megújuló energiaforrásokra vonatkozó irányelvben és az egyes tagállamok cselekvési terveiben foglalt célkitűzésekben tükröződő optimista várakozásokon alapulnak. Ráadásul az energiahatékonyság 20 %-os növelését biztosítottnak veszik, noha a tagállamokból származó információk egyes esetekben ennél jóval lassúbb előrelépésről tanúskodnak. Ha az áram- és hőtermelés kulcselemét, az energiahatékonyságot tekintjük (amit „szén-dioxid-intenzitás”-nak is nevezhetünk), az erőmű-korszerűsítések késedelme és elhalasztása valószínűleg súlyos problémává válik majd, amely energiahiányhoz vezethet. Emellett a Nemzetközi Energiaügynökség elemzései azt mutatják, hogy a globális erőművi szektor kibocsátásainak 80 %-a 2020-ig valójában már most meg van határozva. Ezért a következő évtized beruházásai, különösen a szén-dioxid leválasztását és tárolását célzó technológiai beruházások is döntőek ahhoz, hogy a jövőben megvalósuljon az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság.

3.3

Elismert elemzők becslései szerint 2010-ben az ÜHG-kibocsátás 4 %-kal nőtt, az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerének keretébe tartozó létesítmények pedig 3,2 %-os növekedésről számoltak be. 2009-ben a globális kibocsátás a 2008-as évhez képes 1,1 %-kal csökkent: az EU, az USA és Japán egyaránt csökkenésről számolt be (6,4 %-os, 6,5 %-os, illetve a kibocsátáskereskedelem nélkül 11,8 %-os arányban), míg Kína 9,1 %-os növekedést jelentett (Richard N. Cooper (Harvard Egyetem): Europe's Emission Trading System [Európa kibocsátáskereskedelmi rendszere], 2010. június. Christian Egenhofer, (CEPS, Brüsszel): The EU ETS and Climate Policy Towards 2050 [Az EU ETS és az éghajlatvédelmi politika 2050-ig], 2011. január). Nyilvánvaló, hogy a fejlett országok 2008-ról 2009-re történő kibocsátáscsökkenése főleg a gazdasági visszaesésnek tudható be. A 2010-re vonatkozó előzetes adatok megerősítik, hogy a kibocsátási szintek az üzleti tevékenység szintjével párhuzamosan növekednek, illetve csökkennek.

3.4

Ha az EU ETS-t, a világ legnagyobb fix összkvótás kereskedési rendszerét alaposan megvizsgáljuk, legaggasztóbb tényként az tűnik ki, hogy a rendszer nem képes lényegesen csökkenteni a szén-dioxid-, illetve az ÜHG-kibocsátást. A teljes európai ipari szén-dioxid- és ÜHG-kibocsátás már 1990 óta enyhe csökkenést mutat, és ezt a trendet 2008-ra kivetítve azt találjuk, hogy az ETS mindössze két százalékkal csökkentette a kibocsátásokat az EU ETS nélkül előrevetített szintekhez képest. Ráadásul ha a 2008–2009-es pénzügyi összeomlás és recesszió hatásait is figyelembe vesszük, az adatok azt mutatják, hogy ha az EU ETS-nek önmagában véve volt egyáltalán hatása az európai ÜHG-kibocsátásokra, az csak csekély volt.

3.5

Mindent összevetve a 2008 negyedik negyedévében és 2009-ben az egész év folyamán megfigyelt kibocsátáscsökkenést, valamint a kibocsátások 2010 második negyedévében kezdődött növekedését egyértelműen a gazdasági válság kezdetének (2008 vége felé), illetve végének (2010 közepe) lehet tulajdonítani. Nemigen van bizonyíték arra, hogy a rendszerbeli változások vezettek volna kibocsátáscsökkenéshez ebben az időszakban.

3.6

Fontos megjegyeznünk továbbá, hogy az ipari ágazatok már kiemelkedő, példás intézkedéseket hoztak: szén-dioxid-hatékonyabb tüzelőanyagokra átállva folyamatosan csökkentették kibocsátásaikat, és eredményes lépéseket tettek az energiahatékonyság növelésére is. Ez a folyamat felgyorsulhat a 2020-ig tartó következő kereskedési időszakban, amennyiben az EU ETS által lefedett szinte minden ágazatban úttörő jelentőségű új technológiákat fejlesztenek ki és alkalmaznak.

3.7

Néhány nagy energiaigényű iparág, például az acélipar vagy a mész- és cementipar a szénhatékonyság szempontjából már közelíti fizikai határait, és a belátható jövőben nagyobb kibocsátáscsökkentést már csak a termelés csökkentésével érhetnek el (Sustainable Steelmaking [Fenntartható acélgyártás], Boston Consulting Group, 2009.).

3.8

Meg kell jegyezni, hogy a kibocsátásáthelyezés az érintett iparágak meghatározott foglalkoztatási szintjeihez kapcsolódik. A pontos foglalkoztatási szint az egyes tagállamokban különböző – a becsült uniós átlag 3 %, de Lengyelországban például a dolgozók 9,5 %-át foglalkoztatják ezekben a nagy energiaigényű ágazatokban.

3.9

Ahogy a fenti 2.4. pontban is kifejtettük, a széles körű technológiai fejlesztés és az új technológiák üzembe állítása az ÜHG-kibocsátáscsökkentés biztosításának fő elemei. A témáról szóló valamennyi dokumentum rámutat a szükséges finanszírozás megszerzésének megoldatlan kérdésére. Az ETS-ből származó bevétel egy lehetséges, bár távoli és bizonytalan finanszírozási forrás, de ezen kívül semmi egyéb konkrét megoldás nem látszik a horizonton. Az EU-ban jelenleg folyó kutatás-fejlesztési és alkalmazási programok sem kielégítőek – ez vonatkozik a SET-terv kezdeményezésre is, beleértve a szén-dioxid leválasztását és tárolását célzó tevékenységeket.

3.10

A több OPEC-országban végbement felkelések és jelenleg is zajló zavargások, valamint a fukusimai atomerőmű-baleset következményeként egyértelműen megváltozott a globális éghajlatváltozással kapcsolatos tárgyalásokhoz való hozzáállás. Ezek a változások akár egy tartalmas nemzetközi megállapodás megkötésére is lehetőséget teremthetnek. Az EU-nak emellett az Egyesült Államok nemrég készült, igen ambiciózus innovációs tervét is meg kellene vizsgálnia (The White House: Strategy for American Innovation, [Fehér Ház: Az amerikai innováció stratégiája] http://www.slideshare.net/whitehouse/a-strategy-for-american-innovation).

3.11

Mindezek a tényezők arra mutatnak, hogy sürgős szükség van olyan strukturális változtatások megfontolására, amelyek megkönnyítik és felgyorsítják az átállást egy olyan gazdaságra, amely alacsony szén-dioxid-kibocsátású, új energiaforrásokra épül. Bár egyes szakértők és politikusok szeretnék megvizsgálni a fix összkvótás kereskedési rendszer koncepciójáról egy szénfogyasztási adóra történő átállás lehetőségeit, bármiféle új, az éghajlatvédelmi beruházásokra fordítandó értelmes mértékű adóztatási forma bevezetésének uniós szintű megvalósíthatósága (nem is szólva a világszintről) távolinak tűnik, ugyanakkor alapos elemzésre érdemes az éghajlatvédelmi tárgyalások következő fordulójának előkészítése keretében. Az EU ETS-t emiatt az EU-n belül a legjobb megoldásnak tekintik, bár jelentős mértékű és radikális reformoknak kell alávetni.

3.12

A válság utáni befektetői környezet az EU különböző részeiben jelentősen eltér, és a helyzet a válság várható második hullámával máris rosszabbodik. A közfinanszírozás volumene a több pénzügyi megszorítást igénylő, folytatódó hitelválság miatt általában véve szűkülni látszik. A magánszektorban a vállalati finanszírozás eszközei eddig viszonylag stabilan rendelkezésre álltak, főként az exportorientált iparágakban. Az Európai Monetáris Rendszer jelenlegi válsága, a függőben lévő szabályozás (Bázel III és Szolvencia II), továbbá a gazdasági kilátások esetleges romlása azonban előbb-utóbb nagyon is korlátozhatja a banki hitelek elérhetőségét. A kkv-szektor sérülékenyebbé válik ezekkel a változásokkal szemben, mivel a tőkepiacokhoz hozzáférő nagyvállalatoknál jobban függ a banki finanszírozástól.

3.13

Bizonyos megújuló energiaforrások felhasználása az utóbbi időben meglehetősen dinamikusan fejlődött. Az már más kérdés, hogy ez a fellendülés egészséges és fenntartható-e. Ezt érdemes volna uniós szinten és a tagállamokban is megvizsgálni. Az energiaárak terén alkalmazott garantált tarifák pénzügyi hatása hosszabb távon torzulásokhoz vezethet. Emellett a megújuló energiaforrások igénybevételével járó hirtelen impulzusok mindenképpen jelentős beruházásokat tesznek szükségessé az energiaszállítási infrastruktúrába a hálózat megbízhatóságának és biztonságának fenntartása érdekében.

3.14

Az infrastruktúrába történő beruházások ilyen új és égetően szükséges hulláma mindeddig nem valósult meg megfelelő mértékben. Az áram- és gázinfrastruktúrának sokkal több figyelmet kellene kapnia, különösen Németország azon közelmúltbeli döntésének fényében, hogy 2022-ig fokozatosan megszünteti a nukleáris alapú energiatermelést. Tökéletesen működőképes, összekapcsolt hálózatok nélkül az előrelépés lehetősége sokkal korlátozottabb lesz.