11.4.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 129/18

Előadó:

Peter SCHMIDT

1.1.

Az EGSZB megismétli arra irányuló felhívását, hogy átfogó élelmiszer-politikát kell kidolgozni az Unióban, amelynek célja a fenntartható élelmiszerrendszerekből származó, egészséges étrend biztosítása, a mezőgazdaság táplálkozási és ökoszisztéma-szolgáltatásokkal való összekapcsolása, továbbá olyan ellátási láncok biztosítása, amelyek az európai társadalom valamennyi szegmensében gondoskodnak a közegészségről. Egy átfogó uniós élelmiszer-politika javíthatja az élelmiszerekkel kapcsolatos szakpolitikai területek koherenciáját, újból értékkel ruházhatja fel az élelmiszereket, és előmozdíthatja az élelmiszerekkel kapcsolatos termelékenység- és fogyasztóközpontúság helyett az élelmiszertudatos polgárságra való tartós átállást.

1.2.

A jelenlegi uniós szakpolitikai keret nem alkalmas arra, hogy az ENSZ fenntartható fejlesztési céljai eredményes megvalósításának, valamint az élelmiszerhez való jog és a többi emberi jog érvényesítésének biztosítása érdekében megvalósulhasson a fenntarthatóbb élelmiszerrendszerekre történő átállás. Bár a jelenlegi szakpolitikai keretek sikerrel kezeltek egyes problémákat, mégsem teremtették meg a globális és az uniós élelmiszerrendszereket a jövőben várhatóan érintő számos kihívás kezeléséhez szükséges kollektív koherenciát. Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a jelenlegi uniós szakpolitikai eszközöket át kell szabni és harmonizálni kell, hogy megvalósulhassanak a környezeti, gazdasági és szociokulturális szempontból fenntartható élelmiszerrendszerek. Az EGSZB ezenkívül megismétli, hogy az átfogó élelmiszer-politikának kiegészítenie, nem pedig felváltania kell az átdolgozott KAP-ot (1).

1.3.

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy olyan kultúrát kell fenntartani, amely az élelmiszer táplálkozási és kulturális jelentőségét, továbbá társadalmi és környezeti hatását helyezi előtérbe. E tekintetben az Unióban rendelkezésre álló élelmiszerek és regionális/helyi különlegességek gazdag választéka valóban kincs, és mint ilyet, még inkább ki kell aknázni. Egy átfogó élelmiszer-politikának elő kell mozdítania, hogy a fogyasztók jobban megbecsüljék az élelmiszert, népszerűsítenie kell az élelmiszer-pazarlás megelőzését és csökkentését, és segítenie kell abban, hogy az élelmiszerárakban újfent más értékek is tükröződjenek. Különösen biztosítania kell a tisztességes termelői árakat, hogy a mezőgazdasági üzemek életképesek maradhassanak.

1.4.

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy egy átfogó keret kidolgozásában az élelmiszerlánc valamennyi érdekeltjének megvan a szerepe, mivel a lánc egészében így biztosítható a méltányos elosztás. Ezt önállóan egyetlen ágazat sem képes megvalósítani. Egy átfogó élelmiszer-politikának ki kell aknáznia az ipar és a kiskereskedelem lehetőségeit, hogy felgyorsulhasson a fogyasztók fenntarthatóságra való átállása. A fenntartható élelmiszerrendszerekre való átálláshoz a fogyasztóknak is el kell kötelezniük magukat amellett, hogy aktívan élelmiszertudatos polgárokká válnak. Ez azt is jelenti, hogy az átfogó élelmiszer-politikának biztosítania kell, hogy az európai agrár-élelmiszeripar olyan minőségi szinten tudja értékesíteni termékeit, amely mellett a fogyasztók döntő többsége továbbra is ezeket választja.

1.5.

Az EGSZB elismeri, hogy az alternatív élelmiszerrendszerek támogatása céljából regionális és helyi szinten egyre több kezdeményezést hajtanak végre. Ezek a kezdeményezések szorosabb kapcsolatot hoznak létre a termelők és a fogyasztók között, lehetőségeket biztosítanak a helyi vállalkozások számára, és új munkahelyeket teremtenek, továbbá újból összekapcsolják a közösségeket az általuk fogyasztott élelmiszerekkel. Az EGSZB hangsúlyozza azt a szerepet is, amelyet a városok töltenek be az integráltabb élelmiszer-politikák kidolgozásában. Egy átfogó élelmiszer-politikának minden – helyi, regionális, nemzeti és európai – szinten közös kormányzásra kell építenie, és azt ösztönöznie és fejlesztenie kell. Ez támogató keretet teremtene az említett kezdeményezések kiteljesüléséhez, függetlenül azok léptékétől.

1.6.

Az EGSZB új, intelligens rendszert szorgalmaz a fenntartható élelmiszer-címkézés terén. A szakpolitikák eddig táplálkozási és más egészségügyi kérdésekre összpontosítottak, az EGSZB szerint azonban egyre több aggály merül fel az élelmiszerek környezeti és társadalmi hatására vonatkozó fogyasztói információk hiánya miatt. Az élelmiszeripar tisztában van azzal, hogy bizonyos mértékig képes a környezeti hatások kezelésére, azonban végső soron a fogyasztókat is be kell vonni és tájékoztatni kell.

1.7.

Az EGSZB az élelmiszerekkel kapcsolatos uniós szakpolitikákat felölelő átfogó keret létrehozásának támogatása érdekében rövid és középtávon ágazatközi és intézményközi munkacsoport létrehozását javasolja, amely különböző európai bizottsági főigazgatóságokat és más uniós intézményeket foglalna magában. A munkacsoport feladata az élelmezés fenntarthatóságára vonatkozó cselekvési terv kidolgozása lenne, az élelmiszerekkel kapcsolatos fenntartható fejlesztési célok uniós végrehajtásának támogatása céljából. A cselekvési tervet olyan részvételi folyamat keretében kell kidolgozni, amely bevonja az élelmiszer-ellátási lánc érdekelt feleit, a civil társadalmat és a kutatókat. Az EGSZB olyan tér megszervezését és kidolgozását javasolja, amelyben a civil társadalom bevonható és aktívan részt vehet a folyamatban.

1.8.

Az EGSZB konkrétan olyan uniós fenntartható élelmezési eredménytábla kidolgozását ajánlja, amely lehetővé teszi az élelmiszerrendszerekkel kapcsolatos kihívások többéves megközelítés útján történő kezelését, és így előmozdítja a szakpolitikák különböző kormányzási szinteken történő kiigazítását. Az eredménytábla mutatókat tartalmazna, és ezzel ösztönözné és követné nyomon a meghatározott célkitűzések elérésének folyamatát.

1.9.

Az EGSZB hosszabb távon – a munkacsoport következtetéseitől függően – arra ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg egy olyan külön élelmezési főigazgatóság létrehozásának megvalósíthatóságát, ahol egyértelműen összpontosulna valamennyi élelmezési vonatkozású szakpolitikára vonatkozó uniós felelősség, emellett pedig adott esetben a szabályozás, a jogalkotás és a végrehajtás forrása lenne. Ez a struktúra a tagállamokban is tükröződhetne külön élelmezési minisztériumok formájában.

2.1.

Az EGSZB a 2016-ban a holland elnökség felkérésére készített, „Fenntarthatóbb élelmiszerrendszerek” című feltáró véleményében olyan átfogó élelmiszer-politikára szólított fel, amely támogatná a fenntarthatóbb élelmiszerrendszerekre való átállást, és biztosítaná az élelmiszerekkel kapcsolatos szakpolitikai célkitűzések (úgymint a fenntartható mezőgazdasági termelés, az egészséges étrend, a környezetvédelem, a tisztességesebb kereskedelmi kapcsolatok stb.) közötti megfelelőbb koherenciát. Jelen vélemény ennek ajánlásaira épít az átfogó keret indokolásának és jövőképének további kidolgozása érdekében.

2.2.

Időközben nagyobb lendületet kapott az is, hogy átfogóbb megközelítést alakítsanak ki az élelmiszer-politika kapcsán. Az ENSZ ezt az évtizedet a táplálkozásra vonatkozó fellépések évtizedévé nyilvánította, elismerve ezzel, hogy az egészségesebb étrend és a jobb táplálkozás érdekében át kell alakítani az élelmiszerrendszereket. A Világélelmezés-biztonsági Bizottság magas szintű szakértői munkacsoportja szintén ennek szükségességét hangsúlyozta 2017. szeptemberi jelentésében (2). Uniós szinten nemrég a Régiók Bizottsága fogadott el véleményt, amelyben az élelmiszerekkel kapcsolatos különböző szakpolitikai területeket összekötő, átfogó és fenntartható uniós élelmezési politikát szorgalmazott. A Fenntartható Élelmiszerrendszerekkel Foglalkozó Nemzetközi Szakértői Csoport (IPES Food) hároméves részvételi folyamatot indított el abból a célból, hogy tudományos csoportok, érdekeltek, civil társadalmi szervezetek és szakpolitikai döntéshozók részvételével 2018-ig kialakítsák a közös élelmiszer-politika jövőképét. Számtalan nemzeti, regionális és helyi szintű ágazatközi kezdeményezés máris változásokat hozott az európai élelmiszerrendszerekben, a civil társadalom aktív bevonása mellett.

2.3.

Az EGSZB szerint a fenntartható fejlesztési célok európai végrehajtása a kulcsa egy olyan átfogó megközelítés ösztönzésének, amely különféle szakpolitikai területeket (mezőgazdaság, egészségügy, környezet, kereskedelem, fejlesztés, innováció stb.) és kormányzati szinteket (uniós, nemzeti, helyi) ölel fel, továbbá a fenntarthatóbb élelmiszer-termelési és -fogyasztási minták megvalósításának. A 2020 utáni közös agrárpolitikáról (KAP) zajló vita szintén kulcsfontosságú lehetőség az átformált mezőgazdasági politika és az élelmiszerekkel kapcsolatos más szakpolitikai célkitűzések közötti koherencia biztosítására (3).

2.4.

Egyes tagállamok (pl. Finnország, Franciaország, Németország, Hollandia és Svédország) egyre aktívabbak az egészség, a környezet és a fenntarthatóság tekintetében az élelmiszerekkel kapcsolatos szakpolitikák területén. Az EGSZB arra figyelmeztet, hogy el kell kerülni egy olyan helyzetet, amelyben a különböző tagállamok eltérő megközelítései a fogyasztók és a vállalkozások kárára válnak. Az EGSZB szerint ez is egy uniós szintű átfogó keret kidolgozását indokolja.

3.1.

Egyre több tudományos bizonyíték van az élelmiszerek által az egészségre, a környezetre és a társadalom egészére gyakorolt hatásokra. A KAP létrehozásával kezelni kívánt „élelmiszervilág” bonyolultabbá vált. Európában nincs hiány, és ez a siker a KAP-nak és a növekvő jövedelmeknek, valamint az agrárszektorban alkalmazott fejlettebb termelési módszereknek köszönhető. Az élelmiszerekkel kapcsolatos foglalkoztatás és hozzáadott érték már nem a földhöz és a tengerhez, hanem a gyárakhoz, a kiskereskedelmi szektorhoz és az élelmiszerekkel kapcsolatos szolgáltatásokhoz kötődik. Az egészségügyi vonatkozások immár nem csupán az elégtelen fogyasztással kapcsolatosak; a társadalmi egyenlőtlenségek és az „új” élelmiszer-szegénység miatt továbbra sem megfelelő mindenki étrendje, ám ennél sokkal súlyosabb a tömeges, nem fertőző betegségek problémája. Ezek között a szívbetegségeket, a stroke-okat, a diabéteszt és az elhízást találjuk. A szív- és érrendszeri megbetegedések az Unióban minden évben 1,8 millió ember halálát okozzák, ami az Unióban bekövetkező valamennyi haláleset 37 %-a (4). 2015 folyamán majdnem 49 millióan szenvedtek szív- és érrendszeri megbetegedésben az Unióban.

3.2.

Az európai társadalmi tendenciák szintén nagy változásokat hoztak az élelmiszerek, az ízek és a gasztronómia terén. A fogyasztási minták és az életstílusok megváltoztak a KAP létrehozása óta. A gasztronómiai átmenet különösen a nőket érintette, mivel korábban ők vállaltak és gyakran még ma is ők vállalnak nagy felelősséget az otthoni élelmezésért. Az élelmiszer-technológiai változások kedvező és kedvezőtlen társadalmi hatásokkal is jártak. Lehet, hogy ma nagyobb a választék, ám Európa sokféle és gazdag kulturális öröksége meg-meggyengül. Az élelmiszeripari vállalatok hatalmas marketing-költségvetése általánosságban arra ösztönzi a fogyasztókat, hogy „ultra-feldolgozott” élelmiszereket egyenek. Az ipari számadatok szerint a belgák például a kalóriabevitelük kétharmadát előre feldolgozott, csomagolt élelmiszerekből fedezik, ami a britek hasonló értékeit is meghaladja (5). Az állami egészségügyi szerveket aggasztja a magas só-, cukor- és zsírtartalmú, feldolgozott élelmiszerek túlzott fogyasztása. Ezek sokszor olcsóak, ami ösztönzőleg hat az átlagosnál eleve rosszabb egészségi állapotú, alacsony jövedelmű személyekre. Az étrend így játszik szerepet Európa társadalmi egyenlőtlenségeiben (6). Európában a nagy válság idején és azóta megnőtt a jótékony célú élelmiszer-adományok száma. Az ilyen, vészhelyzetben biztosított élelmiszersegély nem válthatja fel az étrenddel összefüggő rossz egészségi állapotot okozó társadalmi egyenlőtlenségek európai kezelését.

3.3.

Az élelmiszerek környezeti hatása dokumentált és elismert tény. Az éghajlatváltozás ismert veszély, és az Unió határozottan kiállt a Párizsban megkötött, 2015. évi éghajlatváltozási keretegyezmény mögött. Az Unió emellett megfelelőbb környezeti szabályozásról és kármegelőzésről is gondoskodott, például a víz-keretirányelvben. Az európaiak élelmiszerekkel kapcsolatos ízlése mindenesetre meghatározza a fogyasztási mintákat, ezek pedig nagymértékű rejtett vagy „beágyazott” vízhasználattal járnak, ami veszélyt jelent a tagállamok számára (7), és integráltabb megközelítést tesz szükségessé a földdel, a mezőgazdasági üzemekkel és a vízzel kapcsolatban (8). Az európai talajok veszélyeztetettsége is aggályos. Az Unió Közös Kutatóközpontjának modellje szerint a víz okozta talajerózió az EU-27 területén 130 millió hektárt érint; a terület majdnem 20 %-án hektáronként évi több mint 10 tonna talaj pusztul el (9). A biodiverzitás csökkenése a szárazföldön és a tengeren is érzékelhető, utóbbi helyen a beszámolók szerint az állomány sokfélesége veszélyeztetett (10). A tagállamok ennek ellenére továbbra is azt javasolják a fogyasztóknak, hogy táplálkozási megfontolásokból egyenek halat anélkül, hogy ennek környezeti következményeivel tisztában lennének.

3.4.

Az utóbbi 60 év gazdasági szempontból sikeresnek tekinthető. Élelmiszer mindenhol van. A háztartások élelmiszerekre fordított kiadásainak átlagos aránya 30 %-ról 15 %-ra csökkent. A hatalmas élelmiszer-kiskereskedelmi üzletláncok megjelenésével csökkentek a fogyasztói árak. A közgazdászok azonban most azt a kérdést teszik fel, hogy az élelmiszerárak a valódi termelési költségeket tükrözik, vagy pedig bizonyos költségeket nem teljesen tükröznek. Az EGSZB érdeklődéssel veszi tudomásul a FAO keretében a mezőgazdasági költségek teljes költségelszámolásával kapcsolatosan zajló munkát (11). Az élelmiszer-ellátási láncban is egyre romlik az erőegyensúly, ami tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat eredményez, ennek következményeivel együtt (12), továbbá a gazdák a fogyasztói árnak egyre kisebb részét kapják meg.

3.5.

A túltermelési tendencia levitte az árakat, azonban az élelmiszer-pazarlást is intézményesítette. Míg a világ alacsony jövedelmű országainak fogyasztói által megvásárolt élelmiszerek kb. 8 %-a vész kárba, az uniós fogyasztók által megvásárolt élelmiszereknek nagyjából egyharmada. Az Unió által finanszírozott Fusions projekt becslése szerint az Unióban évente 88 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik, ami 143 milliárd EUR költséget jelent (13). Az élelmiszer-pazarlás kulturális vetületével nem foglalkozik teljeskörűen a körforgásos gazdaság megközelítése, sem pedig az erőforrás-hatékony Európa megvalósításának ütemterve, amely az élelmiszer anyagi jelenségként való felfogása miatt értékes dokumentum, ám az élelmiszerek fogyasztóját vagy kulturális értékét nem veszi figyelembe. Európa számára az a kihívás, hogy hogyan építse ki az élelmiszertudatos polgárság új koncepcióját a fenntartható étkezés mentén.

3.6.

A tudósok és az élelmiszeripar adatai és vizsgálatai segítségével jobban megismerhettük az európai élelmiszerrendszerek társadalmi és környezeti hatásait, illetve egészségügyi következményeit. Ezek együttesen integráltabb megközelítést tesznek szükségessé. Bár a jelenlegi szakpolitikai keretek sikerrel kezeltek egyes problémákat, mégsem teremtették meg a globális és az uniós élelmiszerrendszereket a jövőben várhatóan érintő számos kihívás kezeléséhez szükséges kollektív koherenciát. Az élelmiszerekkel kapcsolatos szakpolitikák nagyrészt egymástól elszigetelten fejlődnek, és sokszor nincs közöttük összhang. A különféle kormányzati szintek szakpolitikái sincsenek összekapcsolva. Többek között az állattenyésztésben alkalmazott antibiotikumok miatt elterjedt és immár az emberi egészséget fenyegető antimikrobiális rezisztencia is egy integráltabb megközelítést indokol. Az integrált élelmiszer-politika e problémával kapcsolatos jelentőségét nemrégiben Andriukaitis biztos is hangsúlyozta egy beszédében. Újabb példa a föld élelmiszer-termelésre, illetve energiatermelésre, lakhatásra való használata és más kényszerítő erők közötti konfliktus. Az élelmiszer-pazarlás részben szintén a termeléshatékonyság növekedésének következménye; a rendszerben állandó jelleggel óriási mennyiségű élelmiszer áramlik keresztül. Ezt megoldandó hiába hivatkozunk az észszerű fogyasztói magatartásra.

3.7.

Ha ma „újjászületne” az Unió, olyan átfogó élelmiszer-politikát hozna létre, amelynek célja a fenntartható élelmiszerrendszerekből származó, fenntartható étrend biztosítása, a mezőgazdaság élelmezési és ökoszisztéma-szolgáltatásokhoz való kapcsolása, továbbá olyan ellátási láncok biztosítása, amelyek az európai társadalom valamennyi szegmensében gondoskodnak a közegészségről (14). A szakpolitikai kihívás a szükséges változás megvalósítása. Az uniós szakpolitika korábban demokratikus módosítások útján alakult, hirtelenebb változásokra pedig válságok miatt került sor, ilyen volt például 2000 folyamán az élelmiszer-biztonsági válság, illetve 2013–2015-ben a lóhúsbotrány.

4.1.

Az EGSZB megállapítja, hogy az európai társadalom széles rétegei felismerik az élelmiszerekkel kapcsolatos uniós kormányzás új strukturális kihívásait. Az Unió a szakpolitika kiigazítása és a helyzetekre való reagálás helyett proaktívabb megközelítést kellene, hogy alkalmazzon. Az RB közelmúltbeli véleménye fontos precedenseket teremtett. A megfelelőbb élelmiszer-politika megteremtése iránti, az uniós városokban és nagyvárosokban fokozódó új érdeklődést most a vidékiek aggályaiban kellene érvényesíteni. Számos európai nagyváros élelmiszer-politikai tanácsok, fenntarthatósággal és/vagy éghajlatváltozási cselekvéssel kapcsolatos városi hálózatok és a WHO Egészséges Városok programja útján tesz intézkedéseket. Ezt az érdeklődést tükrözi a 2015. évi milánói városi élelmiszer-politikai paktum aláírása.

4.2.

Nemrég többféle módon is átszervezték az élelmiszer-ellátási láncot, a termelők és a fogyasztók újbóli összekapcsolása és a helyi mezőgazdasági és élelmiszer-termelés újbóli fellendítése céljából. A közösségi támogatású mezőgazdaság, a rövid ellátási láncok, az alternatív élelmiszer-hálózatok, a helyi termelési rendszerek és a közvetlen értékesítés mind erre irányul. A fogyasztói szövetkezetek szintén kulcsszerepet játszhatnak azáltal, hogy erős kapcsolatot biztosítanak a közösséggel, továbbá azzal, hogy társadalmi, oktatási és környezeti szempontokra összpontosítanak. Az állami intézmények egyes rendszerei is részei e folyamatnak, ilyenek pl. az iskolák és a kórházak közbeszerzési programjai, amelyek a helyi bioélelmiszerek beszerzését ösztönzik, például Dániában és a svédországi Malmőben. Ez megfelel a körforgásos gazdaságra vonatkozó uniós megközelítésnek.

4.3.

A helyhez jobban kötődő élelmiszerrendszerek és az alulról építkező kezdeményezések a termelők és a fogyasztók közötti szorosabb kapcsolatok létrehozásával kulcsszerepet játszhatnak az egészségesebb és fenntarthatóbb élelmiszer-fogyasztás ösztönzésében. A civil társadalom és a helyi közösség bevonása megerősíti ezeket a kapcsolatokat, ahogy azt Európa városaiban és nagyvárosaiban számos fenntartható élelmiszerekkel kapcsolatos kezdeményezés mutatja. Jelenleg azonban az uniós szintű szakpolitikáknak nincs elég eszközük ahhoz, hogy levonják e kísérletek tapasztalatait és különösen ahhoz nem, hogy az ígéretes kísérleteket támogassák. Egy átfogó élelmiszer-politika tehát egyrészt ösztönözheti ezeket a kezdeményezéseket, másrészt közös kormányzást teremthet számukra. A mezőgazdasági vállalkozások a piaci igényekhez alkalmazkodnak, ám a mezőgazdasági termelés jellege korlátozza őket; a termelési rendszerek átállítása időbe telik.

4.4.

Az élelmiszer-gazdaság jelentős technikai, pénzügyi és társadalmi (15) kihívásokkal néz szembe, amelyeket az innovációs és technológiai fejlődésre irányuló jelentős beruházási programok is elismertek. Európában kb. 289 000 élelmiszergyártó vállalkozás működik, az uniós piac majdnem felét azonban 3 000 vállalkozás fedi le (16). A vizsgálatok szerint az élelmiszerrendszerek a nagy és a kis mezőgazdasági vállalkozások együttes fenntartása esetén lehetnek ellenállóképesek. Európa legnagyobb élelmiszeripari vállalkozásai és a kkv-k ágazata között jelentős törések mutatkoznak. Ezeket megfelelőbben integrálni lehetne a szociális Európába. A digitális gazdaság lehetőségeket kínál a fogyasztók és a termelők közötti szorosabb kapcsolatokra. A vállalkozások üdvözlik a fenntarthatósági kérdésekkel kapcsolatos progresszív irányítást, és egyértelmű kereteket igényelnek.

4.5.

Az európai polgárok nyilvánvalóan érdekeltek annak biztosításában, hogy élelmiszerük fenntartható forrásokból származzon. A címkézési rendszerek pusztán a kérdés bonyolultsága miatt nem képesek biztosítani az egyértelműséget. Egy Karl Falkenberg által nemrég készített jelentés szerint az európai élelmiszer „márkájának” a fenntarthatóságra, vagyis arra kellene összpontosítania, hogy „jól éljünk, és méltányosan osztozzunk a bolygó felélése nélkül” (17). Ez legalább annyira a társadalmi, mint a környezeti és gazdasági szempontokra való összpontosítást jelenti. Egyes kulturális kérdések az európai intézmények hatáskörén kívül esnek, például az élelmiszerekkel kapcsolatos fizetett (az ellátási láncokban végzett) és fizetetlen (az otthoni konyhákban végzett) munka közötti feszültség is, azonban az európai élelmiszerrendszernek vannak olyan elemei, amelyek központi szereppel bírnak az élelmiszer európai koncepciójában (vagy „márkájában”). Európa híres a gasztronómiai és termelési sokféleségéről. Ezt nemcsak védeni, hanem aktívan fokozni is kell. Az uniós minőségtanúsító logók (OFJ, OEM, HKT) rendszere hasznos, ám csak a különlegességekre vonatkozik, és a tömegélelmiszerek tendenciáit figyelmen kívül hagyja. Karl Falkenberg azon javaslata, hogy törekedjünk a méltányosságra, mindenképpen „New Dealt” tesz szükségessé a bérekkel kapcsolatban, továbbá azt, hogy az uniós élelmiszeripari vállalkozásokon belül méltányosan kezeljék a migráns munkaerőt. Ezek kényes, de fontos kérdések, és ezek révén egy átfogó élelmiszer-politika gyakorlati támogatást biztosíthat Európában a társadalmi harmóniához.

4.6.

A szülők és az egészségügyi szervek számára különösen aggályos a gyermekeket megcélzó, élelmiszerekkel kapcsolatos üzenetekre fordított, egyenlőtlen pénzügyi beruházás. A WHO ezt kiemelt kérdésnek tekinti, mivel az ilyen üzenetek jelentős része magas só-, cukor- és zsírtartalmú élelmiszerekre vonatkozik (18). Az átfogó megközelítés szükségességét még inkább fokozza a hagyományos média helyett a digitális médiára való átállás. A becslések szerint Nyugat-Európában 2016 folyamán csak az élelmiszerekkel kapcsolatos digitális hirdetésekre 37 milliárd USD-t költöttek (19). Az EGSZB megjegyzi, hogy a fogyasztók nemrégiben arra kérték az élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalatokat, hogy ne használják vállalati kabalájukat a magas só-, cukor- és zsírtartalmú élelmiszerekre irányuló hirdetési és marketingkampányaikban. Ha az ágazat nem tesz megfelelő lépéseket, a kormányoknak szabályozási intézkedések bevezetését kellene fontolóra vennie (20).

4.7.

Az uniós élelmiszer-politika 50 éves célkitűzése az élelmiszerekkel kapcsolatos (pazarlással jellemzett) fogyasztóközpontúságról az élelmiszertudatos (odafigyeléssel és felelősséggel jellemzett) polgárságra való átállás előmozdítása kell, hogy legyen. Ahhoz, hogy olyan fenntartható étrendekre lehessen átállni, amelyek fenntartható élelmiszerrendszerekre épülnek, a fogyasztóknak is el kell kötelezniük magukat amellett, hogy aktív élelmiszertudatos polgárokká válnak. Az EGSZB megismétli azt a javaslatát, hogy indítsanak „az élelmiszer értékéről” szóló, egész Európára kiterjedő tájékoztató és figyelemfelkeltő kampányt. Erre a fogyasztói magatartás tartós megváltoztatásának biztosítása érdekében lesz szükség (21).

5.1.

Az élelmiszer-politika olyan, mindent átfogó szakpolitika, amely az élelmiszerrendszerek keretét szervezi meg és támogatja, az elsődleges termeléstől (mezőgazdasági termelők) a gyártási szakaszon (feldolgozás) keresztül a fogyasztásig. A gyakran a felszín alatt maradó, rejtett dolgokat világossá és nyílttá teszi. Mivel az élelmiszer az élet annyira sok területén – az oktatásban, az egészségügyben, a környezetvédelemben, a kereskedelemben, a társadalmi kapcsolatokban és a kultúrában – jelen van, egy átfogó élelmiszer-politika értéke abban rejlik, hogy a társadalom egyértelművé teheti, mire van szüksége és mit kaphat meg élelmiszerrendszerétől. Egy ilyen szakpolitika olyan dolgokat köt össze, amelyek egyébként túl könnyen elválaszthatók vagy szétforgácsolódnak. Az a kérdés, hogy ma mit eszünk, hogyan eszünk, hogyan állítjuk elő az élelmiszert és mindez milyen költséggel jár, kihat a jövőre.

5.2.

Az élelmiszer-politika erősen befolyásolja a vidéki és a városi területek fejlődését. Munkahelyeket teremt valamennyi kapcsolódó ágazatban, úgymint a mezőgazdaságban és annak technikai infrastruktúrájában, az élelmiszer-feldolgozásban, a közlekedésben, a kereskedelemben, a csomagolásban, a kiskereskedelemben és a vendéglátásban stb. Több millió uniós polgár megélhetését befolyásolja. Az uniós élelmiszer-gyártó ágazat 4,25 millió főt foglalkoztat; forgalma több mint 1 098 milliárd EUR; 2,5 milliárd EUR-t költ kutatásra és fejlesztésre, és 25,2 milliárd EUR többletet halmoz fel a feldolgozott élelmiszerek kereskedelmével (22). Annak ellenére, hogy az élelmiszer pénzügyi szempontból mennyire fontos szerepet tölt be az uniós gazdaságban, jelenleg uniós élelmiszer-politika mint olyan nem létezik. Ehelyett számos különálló szakpolitikai keret formálja az élelmiszerrendszereket a fent kiemeltek szerint.

5.3.

A 21. század igényeinek megfelelő élelmiszer-politika több kritériumnak is meg kell, hogy feleljen: élelmiszer-minőség (úgymint íz, élvezeti érték, megjelenés és hitelesség); egészség (úgymint biztonság, tápérték, rendelkezésre állás és ismeretek); környezet (úgymint CO2, víz, földhasználat, talaj, biodiverzitás, levegőminőség és a rendszer ellenálló képessége), társadalmi és kulturális értékek (úgymint identitás, egyenlő hozzáférés, bizalom, választék és készségek); szilárd gazdasági háttér (úgymint valódi verseny és méltányos megtérülés, tisztességes munkahelyek, teljes mértékben internalizált költségek és észszerű, versenyképes árak); továbbá jó kormányzás (úgymint demokratikus elszámoltathatóság, átláthatóság, etikus folyamatok és a megbízható tudományos adatok alkalmazása). Valamennyi élelmiszerekkel kapcsolatos, meglévő uniós szakpolitikát az említett szakpolitikai fejezetek szerint lehet vizsgálni.

5.4.

Egy átfogó élelmiszer-politikának bővítenie kell az ellenálló ökorendszereket, és gondoskodnia kell arról, hogy az élelmiszer-ellátási lánc valamennyi érdekelt fele és résztvevője tisztességes jövedelemmel rendelkezzen az Unióban és azon kívül is. Az élelmiszerárak nem tükrözik a termelés teljes költségét, és többnyire az egészségügyi, környezeti és társadalmi költségek sem jelentkeznek az árban. Az olcsóbb, „megfizethetőbb” élelmiszerek keresése nem ronthatja az élelmiszer-termelés és -fogyasztás más jellemzőit és hatásait. Egy átfogó élelmiszer-politika segíthetne abban, hogy az élelmiszerárakban újfent más értékek is tükröződjenek.

5.5.

Egy átfogó élelmiszer-politikának össze kell fognia a meglévő és az új szakpolitikákat, a fenntartható élelmiszerrendszerek és egészséges étrendek megteremtésére irányuló végső célkitűzéssel. Ez nem azt jelenti, hogy újra fel kell találnunk a kereket, és teljesen új szakpolitikát kell létrehozni, vagy az Unió számára új hatásköröket kell biztosítani, hiszen a cél nem egy egységes norma előírása. Inkább arról van szó, hogy uniós szinten kell reformokat elfogadni az új és fenntarthatóbb intézkedések minden (helyi/önkormányzati, regionális, nemzeti és vállalati) szinten történő ösztönzésére, a már folyamatban lévő kezdeményezéseket pedig bővíteni kell a további koherencia biztosítása érdekében. Az uniós szintű intézkedéseket integrálnánk a leghatékonyabban más kormányzati szinten elfogadható intézkedésekkel. Olyan adórendszerekről lehetne rendelkezni, amelyek – a várostervezés és a közbeszerzés keretében – segítik az egészséges étrend elérhetőségét, és ezáltal támogatják a helyi piacokat és a foglalkoztatást.

5.6.

Egy átfogó élelmiszer-politika ahhoz is alapot kell hogy képezzen, hogy megszüntessék a kettős és rosszabb minőségű termékeket illető tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat, melyek szerint egyes tagállamokban az azonos csomagolás ellenére rosszabb minőségű élelmiszereket állítanak elő és értékesítenek (23).

5.7.

E célok elérése érdekében össze kell hangolni úgy a keresleti, mint a kínálati oldalra vonatkozó szakpolitikai intézkedéseket. Vagyis az élelmiszerek fenntartható élelmiszer-termelés útján való rendelkezésre állását és megfizethetőségét össze kell hangolni azzal, hogy a fogyasztók jobban hozzáférjenek egészséges és ízletes étrendekhez és több lehetőségük legyen ilyeneket választani. Ki kell dolgozni a szabályozási akadályok megszüntetésére és az adóösztönzők biztosítására irányuló jogszabályváltozások és a fogyasztók és a feldolgozók jobb tájékoztatásával, oktatásával és figyelmük felkeltésével megvalósuló magatartási változások kombinálását. A fő cél az élelmiszer értékével kapcsolatos tudatosság megteremtése és annak támogatása minden szinten, továbbá a fokozatos, ám érdemi változás előmozdítása. Például a sócsökkentés lassú, de szisztematikus megvalósítás esetén működik a legjobban, ám a vállalkozásokat semmi sem ösztönzi termékeik átalakítására.

5.8.

A kínálati oldalt illetően ahhoz, hogy egy átfogó uniós élelmiszer-politika valóban releváns legyen az európai fogyasztók szempontjából, elengedhetetlen, hogy az EU-ban fenntartható módon termelt élelmiszerek versenyképesek legyenek. Ezt azt jelenti, hogy az európai agrár-élelmiszeripari ágazat olyan élelmiszereket tudjon kínálni a fogyasztóknak, melyeknek az ára már tartalmazza a fenntarthatósággal, az állatjóléttel, az élelmiszer-biztonsággal és a tápértékkel kapcsolatos többletköltségeket, és a termelőknek is tisztességes részesedés jut belőle, ugyanakkor a fogyasztók döntő többsége továbbra is ezeket az élelmiszereket válassza.

5.9.

A fenntartható fejlesztési célok kulcsfontosságú keretet adnak a közös fellépésre, amelynek célja a világ 2030-ra megvalósuló fenntartható élelmezése. Az élelmiszerekkel és a mezőgazdasággal kapcsolatos kérdések mind a 17 fenntartható fejlesztési célt áthatják. A WHO szerint konkrétan 12 fenntartható fejlesztési célhoz szükséges a táplálkozás területén történő fellépés. A fenntartható fejlesztési célok végrehajtása jellegéből adódóan együttműködő, holisztikus megoldásokat tesz szükségessé, amelyek különféle szerveket, minisztériumokat, ágazatokat vonnak be, a teljes élelmiszer-ellátási lánccal együtt. Ez nagy lehetőségeket kínál az Unió számára arra, hogy vezető szerepet töltsön be kontinentális szinten.

5.10.

Egy átfogó élelmiszer-politikának egyesítenie kell a különféle megközelítéseket a fenntartható fejlesztési célok végrehajtása céljából, és része kell, hogy legyen a meglévő többszintű és több ágazatra vonatkozó kormányzás, egy még integráltabb döntéshozatali folyamat megvalósítása érdekében. Európa az élelmiszerrendszer különféle pilléreire, vagyis a következőkre vonatkozóan alakít ki álláspontokat:

5.11.

Ennek az új átfogó megközelítésnek dinamikusnak kell lennie, és az élelmiszer-ellátási lánc és a civil társadalom egészének érdekelt feleit be kell vonnia, biztosítva az elszámoltatható és átlátható „élelmiszer-demokráciát”.

5.12.

Az átfogó élelmiszer-politikát összefoglalva a következők jellemzik: 1. környezeti, szociokulturális és gazdasági szempontból fenntartható; 2. az ágazatok és a kormányzati szintek között integrált; 3. a társadalom valamennyi területe szempontjából inkluzív; és 4. minden szinten megerősíti a tisztességes munkafeltételeket.

6.1.

Hasonlóan ahhoz, amikor a Közös Piac létrehozói az 1950-es években az élelmiszert egy jobb és békésebb Európa központi tényezőjének tekintették, az EGSZB most, hat évtizeddel később hangsúlyozza, hogy el kell kezdeni egy fenntarthatóbb élelmiszerrendszer létrehozását Európa számára. A kényszerítő tényezők immár jól ismertek, és számos példa akad rájuk. Ezt a problémát helyi és tagállami szinten fogják és kell kezelni. Azonban európai szintű fellépésre is szükség van.

6.2.

Az EGSZB olyan ágazatközi és intézményközi munkacsoport létrehozását javasolja, amely különböző európai bizottsági főigazgatóságokat és más uniós intézményeket foglalna magában, és amelynek célja az élelmezés fenntarthatóságára vonatkozó cselekvési terv kidolgozása lenne, az élelmiszerekkel kapcsolatos fenntartható fejlesztési célok uniós végrehajtásának támogatása céljából. A cselekvési tervet olyan részvételi folyamat útján kell kidolgozni, amely az élelmiszer-ellátási lánc érdekelt feleit, a civil társadalmat és a kutatókat vonja be.

6.3.

Az EGSZB lehetőséget lát egy olyan tér megszervezésére és kidolgozására, amelyben a civil társadalom bevonható és aktívan részt vehet e folyamatban, az EGSZB e témában megtartott szakértői meghallgatásai által teremtett lendületre alapozva.

6.4.

A JRC-t, a Kutatási és Innovációs Főigazgatóságot és a tagállami kutatási szerveket arra kérjük, hogy dolgozzanak ki „a fenntartható élelmezésre vonatkozó uniós eredménytáblát”, amely ösztönözné és nyomon követné a meghatározott célkitűzések elérésének folyamatát. Az új és a régi mutatókat kombinálva kell az élelmiszerekkel kapcsolatos fenntartható fejlesztési célokat és más nemzetközi célkitűzéseket (pl. az üvegházhatásúgáz-kibocsátásra vonatkozóakat) európai környezetbe bevonni és átültetni.

6.5.

Az Európai Bizottságot, a Parlamentet és a Tanácsot arra kérjük, hogy vizsgálják meg egy olyan külön élelmezési főigazgatóság létrehozásának megvalósíthatóságát, amely javítaná valamennyi élelmezési vonatkozású szakpolitikára vonatkozó feladat és felelősség összehangolását, az életciklus-elemzés közös módszertanaitól az élelmiszerekre vonatkozó nagy adathalmazokig és a fenntartható táplálkozásig. Ez az új főigazgatóság megteremtené a szükséges keretet az élelmezés előtérbe helyezéséhez, emellett pedig adott esetben a szabályozás, a jogalkotás és a végrehajtás forrása lenne.

6.6.

Új európai élelmiszer-politikai tanácsot kell létrehozni. Egyes tagállamoknak máris vannak ilyen szervei (pl. Hollandia vagy az Északi Élelmiszer-politikai Laboratórium). Ez a szerv a fenntartható fejlesztési célok és az éghajlatváltozásra vonatkozó Párizsi Megállapodás teljesítéséhez a tudományos körök által javasolt átállásokkal kapcsolatban nyújtana tanácsokat.

6.7.

A fenntartható európai élelmiszerrendszerekre való átálláshoz az egészséggel, táplálkozással, környezettel és gazdasággal kapcsolatos tanácsadás jobb integrálása szükséges. Az EGSZB támogatja a fenntartható étrendre vonatkozó uniós iránymutatások kidolgozását Németország, Hollandia, Svédország és Franciaország kezdeményezéseire építve, hogy a fogyasztókat és az ipart egyértelműbb iránymutatásokkal lássák el arról, hogy hogyan teremthető meg az egyensúly a megfelelő táplálkozás és az alacsonyabb környezeti hatás között, és hogy elejét vegyék a környezettel és az egészséggel kapcsolatos hamis kijelentéseknek úgy, hogy egyúttal érvényesülhessenek a kulturális preferenciák. Ezt tükrözni kell a fenntartható élelmiszer-címkézésre vonatkozó új, intelligens rendszerben.