22.9.2010

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 255/1

---

2009. DECEMBER 16-ÁN ÉS 17-ÉN TARTOTT, 458. PLENÁRIS ÜLÉSÉN

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Kereskedelem és élelmezésbiztonság

(feltáró vélemény)

(2010/C 255/01)

Előadó: Mario CAMPLI

Társelőadó: Jonathan PEEL

2009. január 21-én kelt levelében Margot Wallström, az Európai Bizottság alelnöke az Európai Közösséget létrehozó szerződés 262. cikke alapján felkérte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot, hogy dolgozzon ki feltáró véleményt a következő tárgyban:

Kereskedelem és élelmezésbiztonság.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Külkapcsolatok” szekció 2009. november 19-én elfogadta véleményét. (Előadó: Mario CAMPLI, társelőadó: Jonathan PEEL.)

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2009. december 16–17-én tartott, 458. plenáris ülésén (a 2009. december 16-i ülésnapon) 191 szavazattal 1 ellenében, 6 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések és ajánlások

1.1   Következtetések

1.1.1   Az EGSZB az alapvető állampolgári jogok részének tartja az élelemhez való jogot és a civil társadalom cselekvési jogát e kérdés minden vetülete területén; a globális élelmiszer-biztonságot az alapvető emberi jogok közé sorolja.

1.1.2   Egy olyan világban, ahol az előállított élelmiszer fedezni képes a teljes népesség szükségletét, napjainkban több mint 1 milliárd ember nem jut elegendő táplálékhoz. E bizonytalan élelmiszer-ellátási helyzet alapvető oka a szegénység, amelynek hátterében az áll, hogy a nyolcvanas évektől követett nemzetközi stratégiák következtében szétestek a gazdaságoknak, az élelmezési hagyományoknak és a helyi piacok infrastruktúráinak a struktúrái.

1.1.3   Az EGSZB tudatában van annak, hogy a kiegészítő fejlesztési politikák keretében, melyek célja a szegénység csökkentése és a jövedelem növelése, a szabályozott verseny segítheti az egyének és a csoportok kijutását a bizonytalan élelmiszer-ellátási helyzetből, többek között a regionális piacok fejlődésének keretében is.

1.1.4   A protekcionista intézkedések gyakori igénybevétele nem segíti a globális élelmiszer-biztonság megteremtését, mivel nem biztosítja a szükséges rugalmasságot, és különösképpen Afrikában gátolja a konkrét regionális integráció minden formáját.

1.1.5   Az EGSZB úgy véli, hogy a szabályozott kereskedelemnek integrálnia kell döntéshozatali és végrehajtási gyakorlatába az élelemhez való jog elveit, valamint hogy az államoknak tartózkodniuk kellene attól, hogy ezekkel az elvekkel ellentétes nemzetközi kötelezettségeket vállaljanak.

1.1.6   Az EGSZB tisztában van azzal, hogy az élelmiszer-önellátást biztosítani kívánó politikák gazdaságilag költségesek, és a globális kormányzás megközelítésével sincsenek összhangban. Ugyanakkor egy nép legitim jogának ismeri el az élelmezési önállóságra való törekvést, vagyis hogy a helyi termelést az élelmiszer-behozatallal társítva önállóan határozza meg a saját élelmezésbiztonságát és lakosságának folyamatos élelmezését biztosító politikáit, tiszteletben tartva mások élelmezési szuverenitását.

1.1.7   Az EGSZB megerősíti, hogy az élelmezésbiztonságra és a kereskedelemre vonatkozó globális kormányzás eszközeinek, szervezeteinek és politikáinak reformjára van szükség, összhangban a Policy coherence for Development (a politikák fejlesztési célú koherenciája) elvével és gyakorlatával.

1.1.8   Az EGSZB úgy véli, hogy valamennyi, a szegénység ellen küzdő és az élelmiszer-biztonság növelését szolgáló lehetséges és hasznos stratégia gyümölcsöző lehet, és stabil eredményeket hozhat, ha egyúttal a demokratikus folyamatok fejlődése és a jogállam megerősödése is biztosítva van a bizonytalan élelmezési helyzetű országokban.

1.2   Ajánlások

1.2.1   A globális politikai megközelítés keretében az EGSZB a következő általános ajánlásokat fogalmazza meg:

1.2.1.1   az Európai Unió hajtsa végre a fejlesztési politikáról szóló európai konszenzust, a globális partnerek által elismert, egységes politikai stratégia létrejötte érdekében, valamint hogy meghatározó szerepet játsszon a FAO-Világélelmezési Program-IFAD rendszerének mélyreható reformjában;

1.2.1.2   az Európai Unió tegye kereskedelmi politikái szerves részévé az élelmezéshez való jog elveit, valamint kezdeményezzen megfelelő egyeztetési eljárást a WTO más tagjaival, oly módon, hogy ezek az elvek szerkezetileg integrálva legyenek a többoldalú tárgyalásokba;

1.2.1.3   az Európai Unió vizsgálja meg, hogy a vállalatok társadalmi felelősségvállalására vonatkozó politikákkal kapcsolatban az európai vagy az EU-ban székhellyel rendelkező vállalatok gazdasági és kereskedelmi tevékenységeit hogyan lehet ellenőrizni a globális élelmiszer-biztonságra gyakorolt hatásaik szempontjából. Ezzel összefüggésben az EGSZB saját kezdeményezésű vélemény kidolgozását tervezi a következő tárgyban: Az európai agráripar a világban: stratégiák, kihívások és gyakorlatok;

1.2.1.4   az Európai Unió foglalja bele a jövőbeli gazdasági partnerségi és más szabadkereskedelmi megállapodásaiba a civil társadalom intézményi szerepét, a Cariforum–EK megállapodásban foglaltakhoz hasonlóan;

1.2.1.5   a nemzetközi pénzügyi szervezetek az elsődleges mezőgazdasági nyersanyagokhoz kapcsolódó pénzügyi piacok tekintetében megfelelő szabályozást dolgozzanak ki;

1.2.1.6   a nemzetközi egészségügyi és környezetvédelmi szervezetek lépjenek fel az állati fehérjét túlzott mértékben felhasználó étrend követése ellen;

1.2.1.7   a nemzetközi közösség hozza létre az élelmiszer-tartalékok nemzetközi rendszerét, amely szorosan együttműködik a FAO által kialakított korai előrejelzési rendszerrel;

1.2.1.8   a nemzetközi közösség vizsgálja felül az ENSZ osztályozását, hogy világosan különbséget lehessen tenni a közepes jövedelmű és a szegényebb fejlődő országok, valamint a legkevésbé fejlett országok között;

1.2.1.9   a WTO valamennyi tagja, elsősorban az Európai Unió, vonja be tárgyalási mandátumaiba az egyes országokra és a személyek egyes sajátos csoportjaira vonatkozó hatáselemzéseket, valamint az országok és e csoportok gyenge pontjainak elemzéseit;

1.2.1.10   a WTO tagjai ismerjék el az exportkorlátozó intézkedések megalapozottságát, amelyek – amennyiben hatékonynak bizonyulnak a fejlődő országokban az élelmiszerárak korlátozásában – bizonyos specifikus társadalmi csoportok esetében segítenek az élelmiszer-ellátási válságok leküzdésében;

1.2.1.11   a fejlődő országok kormányai tartósan vonják be a mezőgazdasági termelők szövetségeit a mezőgazdasági fejlesztés tervezésébe, és erősítsék meg a gazdálkodók által létrehozott, valamint a dolgozók és a fogyasztók által támogatott termelői szervezetek valamennyi formáját.

1.2.2   Az EGSZB, különös tekintettel a folyamatban lévő GPM-tárgyalásokra (gazdasági partnerségi megállapodás), a következőket ajánlja az EU-nak:

1.2.2.1   lépjen fel, elsősorban Afrikában, a regionális integráció fokozása érdekében, amely meghatározó tényezője mind a fejlődés, mind az élelmezésbiztonság ösztönzésének, valamint alapvető eleme a cotonoui megállapodás 2010-re tervezett felülvizsgálatának;

1.2.2.2   biztosítson szinergiahatásokat az egymást átfedő különböző regionális integrációs kezdeményezések, valamint a köztes gazdasági partnerségi egyezmények és az átfogó megállapodások között;

1.2.2.3   úgy járjon el, hogy a tárgyalások gyorsan alkalmazkodhassanak a fejlődő országok kapacitásaihoz és lehetőségeihez, és azonnali eredményeket biztosítsanak az olyan területeken, mint például a származási szabályok egyszerűsítése;

1.2.2.4   bátorítson minél több AKCS (afrikai, karibi és csendes-óceáni) országot arra, hogy a mezőgazdaságot és a vidékfejlesztést válasszák prioritási ágazatként;

1.2.2.5   növelje tovább az EU által a kereskedelemösztönző támogatásra/kereskedelmi vonatkozású segítségnyújtásra elkülönített több mint 2 milliárd eurós összeget, figyelembe véve a gazdasági válság következményeit;

1.2.2.6   ösztönözze a magas hozzáadott értéket előállító afrikai feldolgozóipar fejlesztését és bővülését, különösképpen az élelmiszeripar vonatkozásában, az infrastrukturális rendszerek javításán keresztül is;

1.2.2.7   a helyi szintű technológiai kutatást és fejlesztést kiemelten támogassa, mindenekelőtt a mezőgazdasághoz kötődő ágazatokban.

1.2.3   Az EGSZB, különös tekintettel a dohai fejlesztési menetrend keretében jelenleg folyó WTO-tárgyalásokra, a következőket ajánlja:

1.2.3.1   a WTO tagjai használják fel a kereskedelempolitika stratégiai felülvizsgálatát arra, hogy újraindítsák az agrárkereskedelemről szóló jövőbeli tárgyalások formájáról – amelynek keretén belül különleges státust kellene biztosítani az élelmiszer-biztonságnak –, valamint a fejlődő országoknak nyújtott technikai segítségnyújtás jövőbeli formáiról folytatott vitát;

1.2.3.2   a WTO-tagok a G20-as országok kérésének megfelelően 2010-ig zárják le a dohai fejlesztési fordulót, annak érdekében, hogy mind a fejlesztés, mind a millenniumi fejlesztési célok tekintetében megfelelhessenek a vállalt kötelezettségeknek;

1.2.3.3   az EU szilárdítsa meg a fejlődő országoknak nyújtott kedvezményeket, ahelyett hogy önmaga számára próbálna további kedvezményeket elérni;

1.2.3.4   az EU az EBA-kezdeményezést (fegyver kivételével mindent) terjessze ki valamennyi, a FAO által „élelmiszerválságban lévőnek” vagy „magas kockázatúnak” minősített országra, akkor is, ha ezek nem legkevésbé fejlett vagy AKCS-országok;

1.2.3.5   az EU vegyen igénybe kereskedelmi eszközöket a nagyobb élelmiszer-biztonság biztosítása érdekében, amilyen például a WTO által javasolt kereskedelemkönnyítési megállapodás előrehozott alkalmazása, az egészségügyi és növény-egészségügyi segítségnyújtás, valamint azon független kistermelők támogatása, akik nem részesei az ellenőrzött ellátási láncoknak.

2.   Az élelmiszer-biztonság a két válság fényében

2.1   Meghatározások

2.1.1   Az EGSZB egyetért a világélelmezési csúcstalálkozón (1996) kialakított és általánosan elfogadott meghatározással, amely szerint abban az esetben beszélhetünk élelmezésbiztonságról, ha mindig mindenki fizikai, társadalmi és gazdasági hozzáféréssel bír az elégséges, biztonságos és tápláló élelmiszerhez, hogy az aktív és egészséges élet érdekében fedezni tudja táplálkozási szükségleteit és élelmiszerigényeit.

2.1.2   E meghatározás értelmében az EGSZB hangsúlyozza, hogy az élelmezésbiztonság összetett problémaként jelentkezik, amelynek egyidejűleg a következő négy vetületét kell figyelembe venni:

a)	az élelmiszer mennyiségi hozzáférhetősége;

b)	a fizikai, gazdasági és társadalmi hozzáférés;

c)	a helyes felhasználás;

d)	a rendelkezésre állás, hozzáférhetőség és felhasználás stabilitása.

2.2   A jelenlegi helyzet és a két (élelmiszer- és pénzügyi) válság

2.2.1   Az élelmiszer-ellátás bizonytalanságának elemzése a következő fő jellemzőkre mutat rá (1): a) növekszik, és napjainkban, a két válságot követően az érintettek száma meghaladja az egymilliárd főt; b) egyre koncentráltabban jelentkezik (89 %-a Ázsiában, a csendes-óceáni térségben és Afrika Szaharától délre eső részében); c) továbbra is elsősorban a vidéket érinti (a bizonytalan élelmezési helyzetben lévő személyek 70 %-a vidéki területeken él), de jelentőssé kezd válni a városokban és a városok környékén is.

2.2.2   Úgy tűnik, hogy a bizonytalan élelmezési helyzetben lévő személyek számában bekövetkezett közelmúltbeli emelkedés fő oka a mezőgazdasági árakkal kapcsolatos válságnak és a pénzügyi válságnak az együttes hatása. Emellett az élelmezésbiztonságra nézve hatással járó katasztrófák számában is emelkedés tapasztalható. Az ember által okozott katasztrófák közül a társadalmi-gazdasági hatásúak válnak egyre fontosabbá a háborúkkal és más konfliktusokkal összevetve.

2.2.3   A mezőgazdasági nyersanyagok ára az elmúlt harminc évben hullámzott, mindazonáltal középtávon reálértékben csökkenő tendenciát mutat. 2007–2008-ban az árak robbanásszerű emelkedése mind mértéke, mind gyorsasága miatt nagy hatású volt (alig több mint 12 hónap alatt a FAO élelmiszerár-indexe körülbelül 60 %-kal növekedett). Mindazonáltal figyelemmel kell lenni arra, hogy még a 2008 márciusában bekövetkezett csúcs árai is alatta maradnak a hetvenes évek elején tapasztalt történelmi árcsúcsoknak.

2.2.4   A közelmúltbeli változásokat tekintve ki kell emelni, hogy a pénzügyi spekulációs léggömb szétpukkanását követően a mezőgazdasági árak folyamatosan csökkentek, de továbbra is némileg magasabbak a 2007–2008-as válságot megelőzőknél.

2.2.5   Az EGSZB megállapítja, hogy az árak hullámzó változásának és tartós és növekvő volatilitásának hátterében a strukturális, konjunkturális és spekulatív okok kombinációja áll.

2.2.6   Az EGSZB különösen hangsúlyozza a mezőgazdasági árak közelmúltbeli változása és a kőolaj ára közötti szoros összefüggést, amely mind a mezőgazdasági termelés költségeit, mind a bioüzemanyagok előállításának célszerűségét befolyásolja, mindenekelőtt akkor, ha erre állami támogatással kerül sor.

2.2.7   Az élelmiszerválság egyéb kiváltó okai között említhető a mezőgazdasági beruházások fokozatos csökkenése és a szegény országok krónikusan alacsony mezőgazdasági termelékenysége, a felgyorsult városiasodás, a jövedelmek emelkedése néhány feltörekvő országban (Kína és India), ami maga után vonja a nagyobb arányú húsfogyasztással járó étrend terjedését; az élelmiszer-tartalékok rendszerének szétesése.

2.2.8   Az EGSZB hangsúlyozza, hogy ebben a megváltozott helyzetben megfigyelhető a spekulatív tőke és befektetési alapok (európaiak is) erősödő törekvése arra, hogy portfoliójukba illesszék a mezőgazdasági nyersanyagokhoz köthető értékpapírokat, növelve az árak volatilitását és torzítva a határidős szerződések piacát.

2.2.9   Az EGSZB ezért hangsúlyozza, hogy ha nem történnek gyors és hatékony reformok a pénzpiacokon, akkor az elkövetkezendő hónapokban és a jövőben újra spekulatív folyamatok indulnak be a mezőgazdasági nyersanyagok árával kapcsolatban, aminek jelentős következményei lehetnek az élelmiszerekkel kapcsolatos bizonytalanság növekedésére nézve.

2.2.10   A pénzügyi világválság, melyhez hozzáadódott a mezőgazdasági nyersanyagok árának válsága is, a fejlődő országokban láncreakciókat váltott ki, amilyen például a külföldi befektetések tőkeáramlásának csökkenése, a hazautalások csökkenése, továbbá az, hogy a kormányok nem tudnak közkiadásokkal kapcsolatos programokat elfogadni, a „feltételes támogatások” felé fordulás, a hazai beruházások csökkenése, a szegénység növekedése, a vetések csökkenése, mely előreláthatólag kisebb terméshez és az élelmiszerárak újbóli emelkedéséhez vezet.

2.2.11   A leginkább érintett társadalmi rétegek azok, amelyek a leginkább sebezhetőek: a föld nélküli vidéki lakosok, azok a háztartások, ahol a családfő nő, valamint a városi szegények. A különböző országok közül azok a leginkább érintettek, amelyek stratégiailag függenek az importoktól; ez egyértelművé teszi, hogy a mezőgazdaság helyi szintű fejlesztése létszükséglet.

2.2.12   Az EGSZB ezekkel a forgatókönyvekkel kapcsolatban hangsúlyozza a fejlődés támogatására szolgáló nemzetközi pénzügyi források növelésének sürgősségét. Ezzel kapcsolatban az EGSZB támogatja a pénzügyi tranzakciók (2) megadóztatásának ötletét, melynek bevételeit az élelmiszer-biztonság érdekében történő beavatkozásokra lehetne fordítani.

2.2.13   Szintén alapvető fontosságú, hogy az AKCS-országok az élelmiszer-biztonság növelése érdekében változtassanak az EFA forrásainak felhasználásán. Jelenleg, bár az élelmiszer-biztonság hiányától szenvedő lakosság 70 %-a vidéki területeken él, az AKCS-országok kormányai a 9. Európai Regionális Fejlesztési Alap (2000–2007) eszközeinek mindössze 7,5 %-át fordították vidékfejlesztésre, és alig 1,5 %-át kifejezetten a mezőgazdasághoz kötődő tevékenységekre.

2.3   Felmerülő problémák

2.3.1   Az élelmezési bizonytalanság hosszú távú elemzése szükségessé teszi az újonnan kialakuló, strukturálisan kapcsolódó jelenségek párhuzamos figyelembevételét is:

—

Víz: az élelmezésbiztonság és a víz kérdése közötti összefüggést megerősítette az ENSZ 2001. április 20-i határozata; fontos lenne, hogy „a vízhez való hozzáférés joga” politikai és jogi elismerést nyerjen, mivel az ivóvízhez való hozzáférés alapvető feltétele a közegészségnek, és a minőségileg megfelelő étkezés egyik összetevője.

—

A föld kiárusítása: napjainkban, a művelhető mezőgazdasági területek szűkösségéhez egy új gazdasági és politikai vonatkozású jelenség társul: államok, magántársaságok és befektetési alapok jelentős földterületeket vásárolnak fel, és így biztosítják maguk számára a termelés ellenőrzését, és már más államok függetlenségét is fenyegetik. (3) Ezért sürgősen létre kell hozni egy két- és többoldalú jogi keretet, amely a haszon igazságos elosztását határozza meg az adott országban a munka, a környezetvédelmi normák, a technológiai fejlődés és az élelmiszer-biztonság alapján.

—	Éghajlat: az éghajlatváltozás által leginkább érintett személyek a kis mezőgazdasági birtokok kevéssé alkalmazkodóképes tulajdonosai, valamint a fejlődő országok halászati ágazatának munkavállalói.

—	Bioüzemanyagok: más véleményeiben az EGSZB már hangsúlyozta a bioüzemanyagok előállításának hatását az élelmiszerárak emelkedésére és volatilitására.

—

A demográfiai kérdés: az utóbbi években a világban tapasztalható demográfiai növekedést nem kísérte a mezőgazdasági termelékenység hasonló növekedése, az ágazatba történő alacsony beruházások miatt. Ezért az egyedi demográfiai politikák továbbra is meghatározó szerepet játszanak, mindenekelőtt a leginkább veszélyeztetett országok esetén.

3.   Az élelemhez való jog

3.1   Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a piaci tendenciákat irányító eszközök és az ezekhez kapcsolódó speciális intézmények mellett új, nemzetközi jogi szabályozásokat kell kialakítani. Az emberi jogok teljes körű elismerésének és a piacgazdasági eszközök fokozott hatékonyabbá válásának kombinációja új stratégiai kontextust hozhat létre, melynek segítségével irányítható az élelmiszer-biztonság összetett és globális kérdése.

3.2   Ahhoz, hogy egy ilyen stratégia hatékony és stabil eredményekkel járjon, arra van szükség, hogy ezzel párhuzamosan fejlődjenek a demokratikus folyamatok, és erősödjön a jogállamiság azokban az országokban, amelyekben nincs megfelelő élelmiszer-biztonság.

3.3   Az EGSZB véleménye szerint az élelmiszer-ellátáshoz való jog egyet jelent a mennyiségileg és minőségileg megfelelő, elégséges élelmiszerekhez való rendszeres, állandó és szabad hozzáférés szavatolásával (akár közvetlenül, akár pénzügyi beszerzések által), olyan élelmiszerekhez, amelyek megfelelnek azon népesség kulturális hagyományainak, melyhez a fogyasztó tartozik, és képes egyéni és kollektív szinten megfelelő és méltányos, szorongástól mentes lelki és fizikai létet biztosítani számára. (4) A meghatározás szorosan kapcsolódik az élelmezésről szóló csúcstalálkozó cselekvési tervének első bekezdésében ismertetett élelmiszer-biztonsági koncepcióhoz, amelyet a jelen vélemény előző pontja elemez.

3.4   2004 novemberében a FAO tagállamai „önkéntes irányelveket” (5) dolgoztak ki az említett társadalmi, gazdasági és kulturális jog értelmezésére, és konkrét tevékenységeket javasoltak az élelmiszer-ellátáshoz való jog valódi érvényesítése érdekében.

3.5   Jelenleg a világon több olyan ország van, melynek alkotmányában kifejezetten megemlítik az élelemhez való jogot, de közülük kevés fogadott el ennek a jognak a védelmére szolgáló belső törvényeket, mint például Dél-Afrika és Brazília, amelyek egy egyszerű jogszabályt is elfogadtak, melyben elismerik, hogy az élelmiszerhez és vízhez való jog egy jogi eljárás (bírósági kereset stb.) alapját képezheti.

3.6   Ennek a folyamatnak az elmélyítésére az ENSZ-nek az élelemhez való joggal foglalkozó, a WTO-hoz küldött új speciális előadója három irányelvet fektetett le (6): a kereskedelem tekintetében a többoldalú keret fontosságát kell hangsúlyozni; szemléletváltásra van szükség, melynek során a liberalizáció hatását nem a megszokott összesített értékek alapján (például egy főre jutó GDP) mérik, hanem azoknak az embereknek a szükségletei alapján, akik élelmezés szempontjából bizonytalanságban élnek; az egészségre, az élelmezésre és a környezetre gyakorolt hatásokat a kereskedelmi tárgyalások szerves részévé kellene tenni. Az országoknak ezért tartózkodniuk kell attól, hogy olyan nemzetközi kötelezettségeket vállaljanak, amelyek ellentmondásban vannak ezekkel az elsődleges célkitűzésekkel.

3.7   Ebben az értelemben bizonyos tagállamok elkezdtek pontos stratégiákat kialakítani annak érdekében, hogy az élelmiszer-biztonságot közjóként ismerjék el. Számos fejlődő ország kért konkrét intézkedéseket annak érdekében, hogy védje élelmiszer-biztonságát azáltal, hogy a mezőgazdasággal kapcsolatos egyezménybe beveszik a „fejlődés/élelmiszer-biztonság” kategóriát. Más országok a tárgyalások során javaslatot terjesztettek elő, melyben „élelmiszer-biztonsági kitétel” létrehozását kérik, amely elismeri az élelmiszer-biztonság iránti külön szükségletet. Ennek a „kitételnek” az értelmében a tárgyalások folyamatába be lehetne venni esetleges kivételeket, amelyek meghatározott országok számára nagyobb autonómiát tennének lehetővé alapélelmiszer-termelésük védelme céljából, az élelmiszer-biztonságot a nemzetbiztonság egyik alapvető feltételének tekintve.

3.8   Az EGSZB határozott politikai kezdeményezésre kéri az EU-t, melynek célja az élelmiszerhez való jog elveinek nyílt elismerése, valamint az ENSZ meghatározása szerinti „élelmiszerhez való jog” beépítése a jövőbeni tárgyalási mandátumokba.

4.   Kereskedelem és élelmezésbiztonság

4.1   Kölcsönös kapcsolatok és hatások

4.1.1   Az EGSZB elismeri, hogy a nyitott, de szabályozott nemzetközi piacok fontosak a mezőgazdaság világszintű termelési hatékonyságának növelése szempontjából.

4.1.2   Az EGSZB mindazonáltal abbéli aggodalmának ad hangot, hogy azok az országok, amelyek specializálódnak, és ezáltal jobban függenek a nemzetközi piacoktól, sebezhetőbbek lesznek. Az élelmiszer-biztonság veszélybe kerülhet a saját kivitel és behozatal árainak alakulásától való túlzott függés miatt, mely árak az utóbbi években különösen változékonyak voltak.

4.1.3   Ezenkívül meg kell jegyeznünk, hogy a piacok megnyitása nem marad hatás nélkül az elosztásra, és gyakran tarthatatlan alkalmazkodási költségeket eredményez a népesség bizonyos rétegei számára.

4.1.4   Az EGSZB hangsúlyozza, hogy a piacok megnyitása fontos perspektívákat teremthet a vidékfejlesztés szempontjából a kivitel növelése által, feltéve, ha hat a piaci erők közötti egyensúlyhiányra a teljes termelési láncban, valamint az infrastrukturális, technológiai vagy intézményi hiányokra, amelyek negatív irányba befolyásolhatják a nyitott piacok kedvező hatását az élelmiszerekhez való hozzáférésre.

4.1.5   Az élelmiszer-ellátás szempontjából bizonytalan körülmények között élő emberek többsége kistermelő vagy mezőgazdasági munkás. Pontosan ők azok, akik hitel, infrastruktúra és technológiai, illetve piaci ismeretek hiányában nem képesek változtatni saját termelői magatartásukon, mely ahhoz lenne szükséges, hogy kihasználhassák a piacok megnyitásából adódó fejlődési lehetőségeket.

4.1.6   Az EGSZB felhívja a figyelmet arra, hogy az élelmiszerek világkereskedelme egyre nagyobb arányban összpontosul kevés szereplő kezében, főként a gabonatermelő ágazatban. Az EGSZB aggodalommal figyeli ezt a vetőmagvak stratégiai jelentőségű ágazatával kezdődően a teljes agrár-élelmiszeripari lánc mentén terjedő jelenséget.

4.1.7   Az EGSZB megállapítja, hogy az ilyen oligopolisztikus tendenciák hangsúlyosabbá válhatnak a piacok fokozatos megnyitásával, ha ezt a folyamatot nem kezelik és szabályozzák megfelelően. Emiatt szükséges a piacok versenyének megőrzése.

4.1.8   A kereskedelem és az élelmiszer-biztonság között ebből következően számos kapcsolat van, hatásaik pedig igen különbözőek. Általában véve az ökonometriai elemzések azt mutatják, hogy a kereskedelem liberalizációja miatt bekövetkező gazdasági növekedés önmagában kevés ahhoz, hogy érdemben csökkentse a szegénységben élő és az élelmiszer-biztonság hiányától szenvedő személyek számát, ha azt nem kísérik más politikák vagy kiegészítő intézkedések.

4.1.9   Az élelmiszer-biztonságra vonatkozó globális stratégia emiatt a következő tevékenységekben és politikákban kell, hogy megjelenjen: jóléti és társadalombiztosítási politika, mezőgazdasági és vidékfejlesztési politika, kutatás és fejlesztés; regionális kereskedelem és integrált fejlesztés, élelmiszersegély, demográfiai politikák, a korrupció elleni küzdelem.

4.2   Kereskedelmi tárgyalások: aktuális problémák és kihívások

4.2.1   A WTO-tárgyalások (dohai fejlesztési forduló) összefüggésében azonnali cselekvésre van szükség. E tárgyalások célja a dohai fejlesztési menetrend újraindítása az az iránti elkötelezettség kimutatása végett, hogy 2010-ben le lehessen zárni, a G20-ak javaslatainak megfelelően.

4.2.2   Az Európai Bizottság azt állítja, hogy a kereskedelempolitikának fontos szerepet kell játszania az élelmiszerválsággal való szembenézésben, de annak nem fő tényezője. Az éghajlatváltozás, a politikai instabilitás és a biztonság hiánya, a kormányzás és a jogállamiság hiánya, a korrupció, a demográfiai növekedés, valamint a gazdasági és energetikai válság mind olyan tényező, amely kulcsszerepet játszik ebben a tekintetben, nem is szólva az üzemanyagárak emelkedéséről és arról, hogy a vízellátás a világ számos régiójában egyre nagyobb veszélyt jelent. A kereskedelempolitika mindazonáltal, amennyiben megfelelően alkalmazzák, csökkentheti a problémát, nem megfelelően alkalmazva azonban ronthatja a helyzetet. Emellett fontos, hogy világos különbséget tegyünk a sürgős élelmiszersegélyek és a hosszabb távú élelmiszer-biztonság között.

4.2.3   Az EGSZB kiemeli, hogy az élelmiszeripari és pénzügyi válság hatására néhány ország protekcionista típusú intézkedéseket fogadott el (2008-ban a WTO-nál több mint 60 ilyent jelentettek be). Ez hosszú távon nem segít az élelmiszer-biztonság fenntartásában, nem biztosítja a szükséges rugalmasságot, és különösképpen Afrikában gátolja a konkrét regionális integráció minden formáját, ezenkívül ellentétes az élelmiszer-biztonság globális megközelítésével.

4.2.4   Ahogyan az EGSZB jelentése (7) fogalmaz, amely a 2009 júniusában, Gaboronéban megrendezett a tizedik EU–AKCS szemináriumra készült, a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek nemzetközi kereskedelme (tonnában), alig fedi le a jelenleg világszinten rendelkezésre álló élelmiszerkészletek 10–11 %-át.

4.2.5   Mindazonáltal mind rövid, mind hosszú távon meg kell vizsgálni az EU kereskedelempolitikáját. Rövid távon emlékeztetünk a dohai fejlesztési forduló többoldalú tárgyalásaira, amelyeket a WTO jelenleg leállított, valamint az EU kétoldalú kereskedelmi tárgyalássorozatára, amelyet az Európai Bizottság 2006. októberi, Globális Európa című közleménye irányzott elő, végül pedig a gazdasági partnerségi egyezményekkel kapcsolatos, folyamatban lévő tárgyalásokra az AKCS-országokkal. Ez utóbbiakkal kapcsolatban az egyetlen megkötött gazdasági partnerségi megállapodás a Cariforumhoz fűződik; a megállapodás jelentős hatással van a civil társadalom jövőbeni bevonására. Mindazonáltal a más AKCS-országokkal megkötött ideiglenes gazdasági partnerségi megállapodások is fontos szerepet kell, hogy játsszanak.

4.2.6   Hosszú távon lényeges a stratégiai felülvizsgálat. Az élelmiszer-biztonságnak speciális jelentőséget kell tulajdonítani, és újra kell indítani a vitát arról, hogy milyen típusú egyensúlyt kell kialakítani (főként a fejlett és a fejlődő országok között, figyelembe véve az éghajlatváltozást, a vízkészletek várható hiányát és más hasonló problémákat), melyet a WTO jövőbeni mezőgazdasági tárgyalásaira meg kell szilárdítani. Ezenkívül meg kellene határozni, milyen típusú technikai segítséget biztosítanak majd ezentúl a fejlődő országoknak, és meg kell vizsgálni, hogy folytatni kell-e az úgynevezett „egyedüli kötelezettségvállalást”, amely gyakran ártalmas ezeknek az országoknak. A technikai támogatás célja inkább az kell, hogy legyen, hogy fejlessze a kérdéses országok vagy régiók képességeit a kereskedelempolitika kialakítására és az arról való tárgyalásra, mintsem hogy lehetővé tegye számukra, hogy kezelni tudják annak alkalmazását.

4.2.7   Rövid távon fontos annak tanulmányozása, hogy egy nyitott és szabályozott cseréket lehetővé tévő rendszerben mely eszközök alkalmasak leginkább az élelmiszer-biztonság hiányának kezelésére a legszegényebb országokban, valamint melyek alkalmasak az 1. millenniumi fejlesztési cél követésére azáltal, hogy csökkentik az alultáplált lakosság arányát és növelik a világ élelmiszertermelését, válaszolva a kereslet előre látható emelkedésére.

4.2.8   Az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) 17 országot nevezett meg, melyekben bizonytalan az élelmiszerhelyzet, vagyis „élelmiszerválságban vannak”, míg 17 további ország esetében „magas kockázat áll fenn”. Ebből a 34 országból (8) 23 a WTO tagja, 25 ország kevésbé fejlett ország, míg 25 közülük AKCS-ország. Ezek közül az országok közül néhány már régóta a WTO tagja, de szerepük korlátozott a dohai fejlesztési forduló tárgyalásaiban. Mások, például Kenya és Zimbabwe, nehéz időszakokon ment keresztül. Kenya a legaktívabb ország a tárgyalások során. Mindössze Nicaragua vesz jelenleg részt a „Globális Európa” program keretében folyó kétoldalú tárgyalásokon, az országok nagy része azonban részt vesz a gazdasági partnerségi megállapodásokkal kapcsolatos tárgyalásokon.

4.2.9   Mivel néhány fejlődő országot bevonnak a G20-ba, az EGSZB úgy véli, hogy felül kell vizsgálni az ENSZ osztályozását, világos különbséget téve a közepes jövedelmű és a legszegényebb fejlődő országok, valamint a legkevésbé fejlett országok között.

4.2.10   A dohai fejlesztési forduló tárgyalásaira vonatkozóan (dohai fejlesztési menetrend):

—	a nagyobb élelmiszer-biztonság érdekében nem lenne helyénvaló, ha a tárgyalópartnerek visszatérnének a nemzeti segélyek és az exportsegélyek eszközeihez,

—

nincs szükség az EU megközelítésének radikális megváltoztatására a harmadik pillér, a piacokhoz való hozzáférés tekintetében sem, amelybe beletartoznak a tervezett tarifális csökkentések szintjei és a többi olyan kérdés, amely hozzájárult a dohai menetrend jelenlegi patthelyzetéhez, még akkor is, ha 2008 utolsó hónapjaiban jelentős előrehaladás történt több területen, például a „nettó élelmiszer-importőr fejlődő országok” (NFIDCs) iránti új rugalmasság vonatkozásában, amelyet az EGSZB rendkívül kedvezően fogadott.

—

az EGSZB véleménye szerint az EU-nak ahelyett, hogy számára előnyösebb megállapodásra törekedne a fejlődő országok kárára, inkább a már megadott kedvezmények megerősítésére kellene koncentrálnia az olyan kulcsfontosságú területeken, mint a speciális védelmi mechanizmus (mely lehetővé teszi a fejlődő országok számára, hogy átmenetileg emeljék áraikat esetleges importhullámok és áresések esetén), a speciális termékekre vonatkozó mechanizmus (mely lehetővé teszi a fejlődő országok számára, hogy kevésbé jelentős díjcsökkentéseket alkalmazzanak, főként az élelmiszer-biztonság érdekében) vagy a vámkontingensekkel kapcsolatos kvóták. Ezeknek az intézkedéseknek azonban nem kellene fenyegetést jelenteniük a Dél–Dél kereskedelem fejlődésére,

—

az EGSZB emellett arra kéri az EU-t, hogy terjessze ki „fegyver kivételével mindent” kezdeményezését (mely már önmagában is jó eredmény), valamint a dohai fejlesztési menetrenden belül a vámilletékek és kvóták alóli kivételek tekintetében a 49 legkevésbé fejlett országnak odaítélendő koncessziókat a FAO listáján szereplő 9 másik országra (9) a köztes gazdasági partnerségi egyezményeknek megfelelően (amennyiben ez nem bizonyul politikailag elfogadhatatlannak), fenntartva annak lehetőségét, hogy más országok is bevonhatók legyenek, amennyiben a FAO módosítaná listáját. Ebben a szellemben, kereskedelmi eszközök révén járulhat hozzá a leghasznosabban az EU a világ élelmiszer-biztonságához.

4.2.11   Az EGSZB véleménye szerint azonban az Európai Bizottság a folyamatban lévő gazdasági partnerségi egyezmények, és elsősorban a cotonui megállapodás 2010-re várható felülvizsgálata révén járulhat hozzá a lehető legjobban a világ élelmiszer-biztonságához.

4.2.12   Az EU joggal sorolja a kereskedelmet fejlesztési politikájának hat kiemelt területe közé. Az ilyen tárgyalásoknak köszönhetően az EU és az AKCS-országok hét új kereskedelmi megállapodás megkötését irányozták elő regionális alapon, szem előtt tartva a WTO-val való összeegyeztethetőséget, a kereskedelem előtt álló akadályok fokozatos felszámolása és az együttműködés növelése céljából a kereskedelemhez kapcsolódó valamennyi területen. Eredetileg a fejlesztés eszközének tekintették. Emlékeztetnünk kell arra, hogy az eredeti célkitűzések között szerepel a fenntartható fejlődés előmozdítása, a szegénység felszámolása, a regionális integráció és az AKCS-országok fokozatos beillesztése a világgazdaságba. Ezeknek a célkitűzéseknek valamennyi folyamatban lévő tárgyalás előterében kell maradniuk.

4.2.13   Az EU-nak e tárgyalások révén a következő célkitűzések elérésére kellene törekednie:

—	a regionális integráció növelése: ez egy fontos célkitűzés – különösen Afrikában –, a fejlődés és az élelmiszer-biztonság előmozdításának meghatározó tényezője, valamint a cotonui megállapodás felülvizsgálatának lényegi eleme,

—	a szinergiahatások elősegítése az egymást átfedő különböző regionális integrációs kezdeményezések, valamint a köztes gazdasági partnerségi egyezmények és az átfogó megállapodások között,

—

tárgyalások, melyek gyorsan alkalmazkodnak az AKCS-országok kapacitásaihoz és lehetőségeihez, azonnali előnyöket biztosítva például az eredeti szabályok egyszerűsítése (melyek célja a mezőgazdaságon alapuló ágazatok támogatása) és azon jogbiztonság vonatkozásában, hogy hozzá lehessen férni az EU piacaihoz anélkül, hogy a termékek vámilletéknek vagy kvótáknak lennének alávetve. Ezeket a tárgyalásokat azonban nem kellene olyan kérdések – különösen a beszerzés – előmozdítására, sem pedig az azok kezelésével kapcsolatos nyomásgyakorlásra felhasználni, amelyek nem kapcsolódnak a gazdasági partnerségi megállapodásokhoz,

—

arra bátorítani a lehető legtöbb AKCS-országot, hogy a mezőgazdaságot és a vidékfejlesztést válasszák kiemelt ágazatnak (78-ból csupán 4 választotta a mezőgazdaságot, 15 másik pedig a vidékfejlesztés mellett döntött a 9. EFA (Európai Fejlesztési Alap) kapcsán, melynek keretében az EU mintegy 522 millió eurót kínál a regionális integráció és a kereskedelemhez kapcsolódó segítségnyújtás céljaira), a kiegészítő források nagyobb K+F-projektekhez történő rendelése mellett a mezőgazdaság és az élelmiszertermelés területén,

—

az EU által 2010-ig már előirányzott – és az EGSZB által üdvözölt – több mint 2 milliárd eurós keret további növelése a kereskedelemnek nyújtandó támogatás és a kereskedelemhez kapcsolódó segítségnyújtás címén. Erre a növelésre azért van szükség, hogy szembe lehessen nézni a gazdasági világválság következményeivel.

4.2.14   Az EGSZB támogatta, (10) hogy „Afrika gazdasági fejlődése először és mindenekelőtt belső piacának elmélyítése által kell hogy történjen, amely képes belső növekedést elindítani, lehetővé téve a kontinens stabilizálását és világgazdasági helyzetének megszilárdítását. A regionális integráció és a belső piac fejlődése azok a támpontok, illetve ugródeszkák, amelyek lehetővé teszik Afrika számára, hogy megnyíljon a világszintű kereskedelem előtt.” Az EGSZB megismétli ezt a felhívást, elsősorban az élelmiszer-biztonság növelése érdekében.

4.2.15   A feldolgozó iparágak azok, amelyek a magas hozzáadott értékkel rendelkező termékeket létrehozzák, és az EU-nak ösztönöznie kellene fejlesztésüket és növekedésüket. Különösen a mezőgazdasági ágazatban egy helyi élelmiszer-feldolgozó ipar csak akkor tud fejlődni, ha kellően széles helyi piac áll rendelkezésére; az Afrikán belüli kereskedelem azonban továbbra is rendkívül korlátozott: a kontinensen belüli összkereskedelem kevesebb mint 15 %-át teszi ki.

4.2.16   A gazdasági partnerségi megállapodások alapvetően regionális vagy kétoldalú megállapodások. Ennélfogva fontos, hogy ne akadályozzák a multilateralizmust. Ezeket a megállapodásokat egyfajta támogatásként kellene tekinteni a multilaterális megközelítés irányában, valamint olyan elemként, mely nem csupán összeegyeztethető magával a multilateralizmussal, hanem végső soron még erősítheti is azt. (11) Az EGSZB ugyanis úgy ítéli meg, hogy a regionális és kétoldalú szinten elért eredmények ösztönözhetik a multilaterális folyamatot, amennyiben elmélyültebb vitáknak adnak teret, és az álláspontok szorosabb közelítését teszik lehetővé. Fontos, hogy a szegényebb fejlődő országok és a legkevésbé fejlett országok tárgyalóereje egyik tárgyalási szinten se gyengüljön.

4.2.17   Az EU-nak arra is törekednie kell, hogy nagyobb mértékben járuljon hozzá a világ élelmiszer-biztonságához a kereskedelemhez kapcsolódó egyéb mechanizmusok révén, melyek a következők:

—

nagyobb mértékű célzott kapacitásépítő erőfeszítés az élelmiszer-biztonság hiányával küzdő országokban – köztük a többoldalú tárgyalások szerves részeként egy a kereskedelemnek nyújtandó, hatékony támogatási rendszer – elsősorban a helyi K+F előmozdítása, a technológiaátadás növelése, a jobb termelési normák kialakítása, valamint a kereskedelemmel kapcsolatos technikai segítségnyújtási (TRTA) programok fokozottabb igénybevétele révén, ahogyan az a partnerségi megállapodásokról folyó tárgyalásokban is szerepel,

—	a kereskedelmi kapcsolatok megkönnyítése – a dohai fejlesztési menetrenden belüli egységes kötelezettségvállalást előkészítő bármilyen megállapodás kötése és végrehajtása,

—	a támogatás megerősítése az egészségügyi és növény-egészségügyi intézkedések (SPS) vonatkozásában: közegészségügyi, állat- és növény-egészségügyi kérdések, köztük az antibiotikumok túlzott használata, a madárinfluenza vagy a kéknyelvűség,

—

olyan kezdeményezések, mint az általános preferenciális rendszer (GSP+), melyek kedvezményezettjei kötelesek csatlakozni a nemzetközi normákhoz az emberi jogok, a jó kormányzás, a munkajog és a környezetvédelmi standardok, valamint az etikus kereskedelem területén (a „tisztességes és szolidáris kereskedelem” elveinek előmozdítása révén, mely elvek figyelembe veszik a nyomon követhetőség kérdését, kiterjesztve ezt a koncepciót az árverésekre is),

—	támogatás a feldolgozói kapacitás fejlesztésének a fejlődő országokban, például az európai ipar kulcsszereplőinek kiküldetése révén, az Európai Bizottság és az UNCTAD által már alkalmazott gyakorlathoz hasonlóan,

—	az alapélelmiszerekkel kapcsolatos, a termelő országokon kívüli spekuláció – mely káros hatással lehet a mezőgazdasági termelőkre és a termelésre (kakaó, kávé stb.) – elleni óvintézkedések lehetőségeinek feltárása.

4.2.18   Bár a gazdasági partnerségi megállapodások részben a preferenciák eróziójának orvoslására jöttek létre, vannak még olyan jelentőségteljes kérdések, amelyek közelebbről érintik a Dél–Dél közötti kereskedelmi kapcsolatokat. Egyes latin-amerikai országok a trópusi termékek, köztük a régre visszanyúló kereskedelmi viták tárgyát képező banán és cukor gyorsabb és teljesebb liberalizációjára törekednek, ami más országok, elsősorban az AKCS-országok érdekei ellen való. Itt arról a kérdésről van szó, hogy egyes nettó élelmiszerexportáló országok értékesíthetnek-e olcsóbban bizonyos élelmiszereket, köztük cukrot, veszélyeztetve ezáltal e termékek termelésének gazdaságosságát azokban az országokban, amelyek pedig erősen függnek ettől: ez is a hiányzó élelmiszer-biztonság jelenségének egyik központi problémája.

4.2.19   Ezen túlmenően az adóbevételek elvesztését is tekintetbe kell venni azon fejlődő országok esetében, amelyeknek csökkenteniük kellene vámilletékeiket, ami következményekkel járna szociálpolitikáikra.

4.2.20   Mindazonáltal az EU-nak általánosságban elő kellene segítenie a Dél–Dél közti kereskedelmet, annál is inkább, mivel az nem csupán a növekedés fontos tényezője, hanem lehetővé teszi az élelmiszer-biztonság növekvő hiánya jelentette fenyegetés mélyreható kezelését.

4.3   A globális kormányzás reformja

4.3.1   Az EGSZB mindenekelőtt hangsúlyozni kívánja, hogy az élelmiszer-biztonsági helyzet globális társadalmi-gazdasági fejlesztési terv megvalósítását feltételezi, mely a különböző (szociális, gazdasági és területi) politikák közötti, valamint a különböző nemzeti és nemzetközi intézmények közötti kettős konvergencia gyümölcse. Ez a speciális cselekvés szükségessé teszi a szervezett civil társadalom véleményének kikérését, valamint a vele való együttműködést.

4.3.2   Ami az élelmiszer-biztonság globális irányításáért jelenleg felelős intézmények és szervezetek fellépését illeti, az EGSZB nem annyira az új szervek szükségességét, hanem inkább a meglévő szervek alapos átszervezésének és reformjának szükségességét látja, az egyes feladatokban köztük meglévő specializáció (elkerülendő az emberi és pénzügyi erőforrások átfedését és szétforgácsolódását) és a globális kormányzás egységes volta kettős kritériuma szerint, különös tekintettel az Egyesült Nemzetek szisztémájára (FAO, IFAD és Élelmezési Világprogram), melynek vezető szerepet kellene vállalnia az élelmiszer-biztonság kérdésében. Egy kellően megreformált és újraindított Élelmiszer-biztonsági Bizottság eszközként szolgálhat az élelmiszer-biztonságra vonatkozó politikák, valamint az azok alkalmazásával kapcsolatos különböző szintek koordinálására.

4.3.3   Az EGSZB hangsúlyozza, hogy elengedhetetlen annak biztosítása, hogy élelmiszer-biztonságra vonatkozó kezdeményezéseikben a Világbank és más érdekelt intézmények koordinált megközelítést alkalmazzanak, és alapvetően fontos, hogy ezekkel kapcsolatban az EU egységesen lépjen fel.

4.3.4   Az EGSZB ezen túlmenően kiemeli, hogy a világ északi feléről a délire irányuló élelmiszersegélyek áramlásával kapcsolatban tekintetbe kell venni azt, hogy a tömeges élelmiszersegélyek formájában történő beavatkozások torzíthatják a helyi piacokat, veszélyeztetve ezzel maguknak a mezőgazdasági termelőknek az élelmiszer-biztonságát. Ennélfogva az EGSZB támogatja a Világélelmezési Program abbéli határozatát, hogy eltérő megközelítésre kíván törekedni az intervenciók tekintetében.

5.   A civil társadalom észrevételei és szerepe

Az európai civil társadalom észrevételei

5.1   Az élelem létfontosságú problematikáját illetően az EGSZB a következő alapvető észrevételeket fogalmazza meg:

a)	az emberek mindennapi gondjainak nagy része az élelmezéssel kapcsolatos (az élelem mint táplálkozás),

b)	az emberek jó és kellemes élet iránti vágyainak jelentős része az élelmezéssel kapcsolatos (az élelem mint kultúra és életstílus),

c)	az élelmezés az emberiség legjelentősebb része számára még ma, a harmadik évezred kezdetén is bizonytalan kimenetelű napi küzdelmet jelent (az élelem mint túlélés).

5.2   Ezért az EGSZB a szervezett civil társadalom képviseletében egyrészt hangsúlyozza, hogy a jelenlegi élelmiszerkérdés (egészséges, minőségi és rendelkezésre álló élelmiszerek) állandó összetevőjévé vált az egyének és a társadalmi csoportok közötti kapcsolatoknak és a média információs csatornáinak; másrészt az állampolgári jogok részének tartja a civil társadalom cselekvési jogát az élelmezés valamennyi vetülete területén, és úgy ítéli meg, hogy a globális élelmiszer-biztonság a jogok körébe tartozik: vagyis az élelemhez való hozzáférést alapvető emberi jognak kellene tekinteni.

5.3   Az EGSZB emellett megállapítja, hogy előbb az élelmiszer-, később pedig a pénzügyi válság összefüggésében, világ- és európai szinten, a civil társadalom különböző összetevőin belül eltérő, sőt ellentétes reakciókat lehetett megfigyelni, amelyek megerősítik a civil társadalom jelentős szerepvállalását az élelmezés dinamikájában, de irányvesztettségének tényét is: az éhséglázadásoktól (2008-ban legalább 22, halálos áldozatokkal) az európai fogyasztók egy részének figyelemfelkeltéséig a mezőgazdasági termékek árával kapcsolatos egyes spekulatív pénzügyi termékek kapcsán, a mezőgazdasági termelők aggodalmain keresztül szerte Európában és a világban, valamint általában véve minden polgár növekvő aggodalmain keresztül az élelmiszer-biztonság, a közegészségügy és a vízgazdálkodás kérdéseivel kapcsolatban.

A civil társadalom szerepe

5.4   Az élelmiszer-biztonság és a szabályozott kereskedelem közötti helyes egyensúlyra való törekvés keretében az EGSZB hangsúlyozza a civil társadalmi szerepkör erősítésének szükségességét, valamint strukturáltabb párbeszéd folytatását szorgalmazza köztük és a különböző szintű döntéshozatali szervek között; külön kiemeli a mezőgazdasági szervezetek egyeztető funkcióját és a különböző termelésszervezési formáik szerepének jelentőségét.

5.5   Az EGSZB ezért stratégiai jelentőségűnek tekinti a mezőgazdasági termelők szervezeteinek bevonását a nemzeti fejlesztési politikák kidolgozásába, illetve részvételük biztosítását a döntéshozatali folyamatok, valamint a kereskedelmi tárgyalásokkal és azok alkalmazásával kapcsolatos hatásértékelések során.

5.6   E célból speciális pénzügyi támogatást szükséges biztosítani a mezőgazdasági termelők szakmai képzéséhez, különösen a nők esetében – tekintettel stratégiai helyzetükre a vidéki területeken –, hogy a mezőgazdasági termelők – férfiak és nők – aktív főszereplői lehessenek a politikai folyamatoknak és a technológiai fejlesztésnek.

5.7   Az EGSZB hangsúlyozza továbbá a szociális gazdaság és annak vállalkozásai és szervezetei fontosságát az AKCS-országokban, az élelmiszer- és pénzügyi válság következményeire való válaszadásról lévén szó, különös tekintettel azokra a személyekre, akik az informális gazdaságban és a vidéki területeken dolgoznak. (12)

5.8   Végezetül az EGSZB megerősíti speciális aktív szerepvállalását. Tapasztalatai révén ugyanis potenciális partnereket tud találni más országokban, a civil társadalom valamennyi szegmensében (termelők, munkavállalók és fogyasztók) helyszíni szerepének megerősítéséhez, ami alapvetően fontos a problémák helyi szintű megoldása szempontjából. Ezzel egyidejűleg az EU számára egyfajta „barométerként” szolgálhatna az EGSZB annak nyomon követésében, hogy kezdeményezései eredményesek-e az egyes országokban, illetve kell-e javítani a hatékonyságon. A CARIFORUM–EK civil társadalmi konzultatív bizottság jó példa e tekintetben.

---

(1)  Vö. FAO, Az élelmiszerellátás bizonytalanságának helyzete a világban, 2008-as és 2009-es jelentés.

(2)  Lásd az EGSZB-nek a de Larosière-csoport jelentéséről készült véleményét (HL C 318., 2009.12.23., 57. o.)

(3)  Vö. FAO, Földharácsolás vagy fejlesztési lehetőség?, 2009.

(4)  ENSZ, The Right to Food: Commission on Human Rights Resolution 2001/25 (Jogot az élelemhez: az Emberi Jogi Bizottság 2001/25. sz. állásfoglalása) és a jogot az élelemhez téma speciális előadójának, Jean Zieglernek a jelentése, 14. pont, 2001. február 7.

(5)  A FAO Tanácsa: Önkéntes irányelvek a megfelelő élelmezéshez való jog fokozatos érvényesítésének támogatására a nemzeti élelmezésbiztonság keretében, 2004. november.

(6)  Oliver De Schutter speciális előadó jelentése, Mission to the World Trade Organization, 2009. március 9.

(7)  DI CESE 34/2009 Megfelelő élelmezésbiztonság garantálása az AKCS-országokban.

(8)  Kamerun, Közép-afrikai Köztársaság, Comore-szigetek, Kongói Demokratikus Köztársaság, Elefántcsontpart, Dzsibuti, Eritrea, Etiópia, Gambia, Guinea, Bissau-Guinea, Haiti, Kenya, Lesotho, Libéria, Madagaszkár, Mongólia, Mozambik, Nicaragua, Niger, Palesztina, Ruandam Szenegál, Sierra Leone, Salamon-szigetek, Szomália, Szváziföld, Tanzánia, Tadzsikisztán, Kelet-Timor, Jemen, Zambia és Zimbabwe.

(9)  Kamerun, Elefántcsontpart, Kenya, Mongólia, Nicaragua, Palesztina, Szváziföld, Tádzsikisztán, Zimbabwe.

(10)  HL C 77., 2009.3.31., 148–156. o.

(11)  HL C 211., 2008.8.19., 82–89. o.

(12)  OIL, Declaration and Plan of action for the promotion of social economy enterprises and organizations in Africa, Johannesburg, 2009. október 19–21.

---