15.2.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 44/53

1.1

A lakhatáshoz való jog biztosítása a tagállamok nemzetközi kötelezettsége, melyet az Európai Unió is köteles szem előtt tartani. Ez a jog ugyanis elismerést nyert az Egyesült Nemzetek Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában, melynek értelmében „minden személynek joga van saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, nevezetesen élelemhez, ruházathoz, lakáshoz, orvosi gondozáshoz, valamint a szükséges szociális szolgáltatásokhoz”. Az Európa Tanács átdolgozott szociális chartája úgy rendelkezik, hogy a lakhatáshoz való jog tényleges gyakorlásának biztosítása érdekében a felek elkötelezik magukat azon intézkedések meghozatala mellett, melyek elősegítik a megfelelő színvonalú lakhatáshoz való hozzáférést; a jelenség fokozatos felszámolását megcélozva megelőzik és csökkentik a hajléktalanságot; a megfelelő forrással nem rendelkezők számára megfizethetővé teszik a lakásfenntartást. A lakhatáshoz való jogot számos tagállamban az alkotmányba is belefoglalták és/vagy egyedi törvények biztosítják tényleges megvalósulását.

1.2

Az Európai Unió Alapjogi Chartája kimondja, hogy a társadalmi kirekesztés és a szegénység leküzdése érdekében az Unió - az uniós jog, valamint a nemzeti jogszabályok és gyakorlat által lefektetett szabályokkal összhangban - elismeri és tiszteletben tartja a jogot a tisztes megélhetést célzó szociális támogatásra és lakástámogatásra mindazok esetében, akik nem rendelkeznek az ehhez elégséges pénzeszközökkel.

1.3

Ezen jogok érvényesítése a legtöbb tagállamban egy általános gazdasági érdekű szolgáltatás közvetítésével valósul meg, az Alapjogi Charta 36. cikkének megfelelően, mely szerint az Unió – a nemzeti jogszabályokban és gyakorlatban foglaltak szerint és az Európai Közösséget létrehozó szerződéssel összhangban – elismeri és tiszteletben tartja az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokhoz való hozzáférést az Unió társadalmi és területi kohéziójának előmozdítása érdekében.

1.4

Az EUMSZ 106. cikkének (2) bekezdése értelmében és amennyiben a lakhatáshoz való egyetemes hozzáférés általános gazdasági érdekű szolgáltatásnak minősül, az említett szolgáltatást nyújtó vállalkozásokra csak akkor vonatkoznak a közösségi versenyszabályok, illetve az állami támogatások tilalma és ellenőrzése, amennyiben ezek alkalmazása sem jogilag, sem ténylegesen nem akadályozza a nemzeti, regionális és helyi hatóságok által rájuk bízott sajátos feladatok végrehajtását. Az Európai Bizottság 2011. december 20-i határozata (az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokról szóló határozat) a támogatott szociális lakások biztosítását olyan hátrányos helyzetű állampolgárok vagy kevésbé előnyös szociális helyzetben lévő csoportok számára korlátozza, amelyek korlátozott fizetőképességük következtében piaci feltételek között nem tudnak lakást találni.

1.5

A Lisszaboni Szerződéshez csatolt (26.) jegyzőkönyv értelmében az általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtása, más által való ellátása, finanszírozása, illetve megszervezése a tagállamok és azok nemzeti, regionális és helyi hatóságainak elsődleges felelőssége, akik e téren széles mérlegelési jogkörrel és demokratikus választási szabadsággal rendelkeznek.

1.6

Ugyanez a jegyzőkönyv előírja – többek között –, hogy a tagállamoknak magas szintet kell biztosítaniuk általános gazdasági érdekű szolgáltatásaik megfizethetőségével kapcsolatban, valamint elő kell mozdítaniuk az azokhoz való egyetemes hozzáférést.

1.7

A lakhatáshoz való jog érvényesülése előfeltétele különféle egyéb alapvető jogok – például az emberi méltósághoz, a magánélet és az otthon védelméhez, a családi élethez, az ivóvízhez, az egészséges élethez, az energiához stb. való jog – érvényesülésének. A tisztességes lakhatás létfontosságú ahhoz, hogy az egyén kibontakozhasson és beilleszkedhessen a társadalomba.

1.8

A lakhatáshoz való jog tényleges érvényesülése többnyire és lényegében a megfelelő kínálat meglétének függvénye. A lakhatáshoz való jog az esetek többségében a tisztességes és megfizethető lakáshoz való hozzáférés jogára bontható tovább.

1.9

A lakhatáshoz való hozzájutás biztosítása gyakran nem azt jelenti, hogy a hatóságok kötelesek lennének lakáshoz juttatni minden személyt, aki azt kérelmezi. Az államnak vagy a felelős hatóságnak politikai kötelessége, hogy politikai fellépése és programjai révén javítsa az egész lakosság lakáshoz jutási lehetőségeit.

1.10

A tagállamok rendkívül eltérő módon és igen eltérő mértékben avatkoznak lakáspiacuk működésébe azon alapvető jog megvalósításának keretében, hogy minden polgáruk számára lehetővé tegyék a tisztes lakhatást, megfizethető áron. A jövőbeli lakók megfelelő közreműködése a szociális lakások építésében hozzájárul e lakások hozzáférhetőségéhez, illetve ezeknek az embereknek a munkaerő-piaci sikerességéhez is.

1.11

A lakhatás ebből a szempontból olyan (a hatóságok, illetve az állam által felügyelt) ellátás, amely esetében a tagállamok saját politikai döntéseik, illetve kollektív preferenciáik alapján határozzák meg a minimális lakhatási és kényelmi normákat, az egyedi urbanisztikai és építési szabályokat, illetve a maximális ár/jövedelem arányt – egyesek közülük bizonyos keretek között tartják a lakásárakat, mint Németország, sőt, szociális támogatási mechanizmusokat vagy adókedvezményeket vezetnek be, hogy így befolyásolják a háztartások e legszámottevőbb, kényszerű kiadási tételét.

2.1

Kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy e rendszer megléte ellenére az Unió nagyszámú polgára számára a tisztes lakhatáshoz jutás pénzügyi szempontból nem elérhető. 2010-ben, miközben az Európa Tanács átdolgozott szociális chartájának értelmében a jelenség fokozatos felszámolását megcélozva a hajléktalanság csökkentésére kell törekedni, az európai népesség 5,7 %-a szenvedett az elégtelen lakáskörülmények miatt (Forrás: Europe Information Service S.A.), 17,86 %-a élt túlzsúfolt vagy rossz állapotú lakásokban, és a háztartások 10,10 %-ának a rendelkezésére álló bevétel több mint 40 %-át kellett lakhatási költségekre fordítania.

2.2

Számos tagállam döntött egy párhuzamos lakáskínálat, az ún. „szociális lakásrendszer” meghatározása és megszervezése mellett a magánpiacon spontán meglévő kínálat mellett. E szociális lakások elosztása sajátos feltételekhez van kötve, és döntő többségében kifejezetten erre a célra létrehozott nonprofit szervezetek feladata, illetve erre felhatalmazott magánbefektetőké, jogi vagy természetes személyeké, akik a nemzeti, regionális vagy helyi hatóságoktól kapnak támogatást e tevékenységükhöz.

2.3

Görögország kivételével valamennyi tagállam rendelkezik szociális lakásparkkal. 25 millió európai háztartás él szociális lakásokban, melyek területi programozási, hozzájutási feltételeit és árát közvetlenül a tagállamok állami hatóságai szabják meg.

2.4

Ez a párhuzamos lakáskínálat az árak stabilitásának és felügyeletének köszönhetően hozzájárul a ciklikus ingatlanpiaci változások és az ingatlanbuborék-jelenségek hatásainak enyhítéséhez. Így azok a tagállamok, amelyek jelentős szociális lakásállománnyal rendelkeznek, sikeresen kiküszöbölték az ingatlanbuborék-jelenségeket és azok makrogazdasági következményeit.

2.5

A szociális lakások rendszere egyike azoknak a válaszoknak, melyeket az állami hatóságok adhatnak a lakáspiac működési zavaraira, hogy a teljes lakásszükségletet fedezni lehessen, és mindenkinek biztosítani tudják a tisztes lakhatást, megfizethető lakásárak/bérleti díjak mellett. A szociális lakások leendő lakóinak megfelelő bevonása megfizethetőbbé teszi az ilyen lakhatást, javítja a lakók hozzáállását a rendelkezésükre bocsátott lakáshoz, és lehetővé teszi számukra a munkavállaláshoz kapcsolódó készségek és szokások elsajátítását és megerősítését, ezzel növelve esélyeiket a munkaerőpiacon.

2.6

Az a tény, hogy a piac képtelen a teljes lakásszükségletet fedezni, nemcsak azokat érinti, akik egészen egyszerűen kiszorultak a lakáshoz jutás lehetőségéből, hanem azokat is, akik egészségtelen, inadekvát vagy túlzsúfolt lakásokban élnek, illetve akik jövedelmük döntő részét a lakbérre vagy a lakáskölcsön törlesztőrészletének kifizetésére fordítják.

2.7

Ez a lakásszükséglet jelentősen változik tagállamról tagállamra, illetve a tagállamokon belül is, a nyugati és keleti országok között, a vidéki és városi területek között, sőt, az egyes városi övezeteken belül is, a belvárosok és a peremkerületek viszonylatában.

2.8

Az Unió tagállamaiban három eltérő felfogás érvényesül:

3.1

Tekintettel arra, hogy a piaci erők önmagukban nem képesek minden polgárnak tisztes lakhatást biztosítani, a szociális lakhatás a közösségi jog rendszerében az általános érdekű gazdasági szolgáltatás kategóriájába sorolható, amennyiben az érintett tagállam azt annak minősíti, és ebben az esetben állami támogatásban vagy ellentételezésben részesülhet.

3.2

A Lisszaboni Szerződésez csatolt (26.) jegyzőkönyv megerősíti a nemzeti, regionális és helyi hatóságok alapvető szerepét és széles mérlegelési jogkörét a tekintetben, hogy a felhasználók igényeihez a lehető legközelebb álló módon gondoskodjanak az általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtásáról, más által való ellátásáról, illetve megszervezéséről. A szociális lakhatásra bizonyos közszolgáltatási kötelezettségek vonatkoznak, melyek programozási, árszabási, odaítélési és használati feltételeit a nemzeti, regionális és helyi hatóságok határozzák meg. Ugyanez a jegyzőkönyv előírja többek között, hogy a tagállamok magas szinten biztosítják az általános gazdasági érdekű szolgáltatások terén a megfizethetőséget, az egyenlő bánásmódot, valamint az egyetemes hozzáférés és a felhasználói jogok előmozdítását.

3.3

Amennyiben általános gazdasági érdekű szolgáltatásnak minősül, a szociális lakhatást az EUMSZ 14. cikke és 106. cikkének (2) bekezdése, illetve 26. jegyzőkönyve szabályozza, mely rendelkezik a társadalmi és kulturális jellegű kollektív preferenciák és a helyi szinten megfogalmazódott szükségletek kielégítésének elvéről az általános gazdasági érdekű szolgáltatások tagállamok általi meghatározásával kapcsolatban. Ezek a rendelkezések a szociális lakásokkal összefüggő feladatokat a versenyszabályok és a belső piaci szabályozás elé helyezik az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokról szóló határozatban előírt bizonyos feltételek tiszteletben tartása mellett, a 3.6. pontban említetteknek megfelelően.

3.4

Az EUMSZ említett rendelkezései arra sarkallták az Európai Bizottságot, hogy mentesítse az előzetes bejelentési kötelezettség alól a szociális lakhatási szervezeteknek nyújtott állami támogatásokat.

3.5

A szociális lakásrendszer általános gazdasági érdekű szolgáltatássá minősítése tekintetében az Európai Bizottság – az Európai Unió Bíróságának felügyelete mellett – csupán azt ellenőrzi, hogy a tagállamok nem követtek-e el nyilvánvaló hibát.

3.6

A szóban forgó kérdésben, tekintettel arra, hogy „a közszolgáltatások szociális jelleggel rendelkeznek”, az Európai Bizottság úgy ítéli meg, hogy a szociális lakásrendszert „a hátrányos helyzetű személyekkel vagy a kevésbé előnyös szociális helyzetben lévő társadalmi csoportokkal közvetlen összefüggésben” kell meghatározni, nem pedig a lakásszükségleteknek a helyi lakáspiacon megmutatkozó sokfélesége alapján. Ez állandó konfliktusforrást jelent az Európai Bizottság és egyes tagállamok, szociális lakásokat fenntartó szervezetek és a szociális lakások bérlőinek egyes képviselői között, akik nem értenek egyet az Európai Bizottság ezen álláspontjával, míg mások támogatják azt.

4.1

Az Európai Bizottságnak a szociális lakhatás általános gazdasági érdekű szolgáltatássá minősítésével kapcsolatos nyilvánvaló hibák megítélésére vonatkozó döntéshozatali gyakorlata egyes tagállamok politikai döntéseinek megváltoztatását vonta maga után a szociális lakásrendszer megszervezése és finanszírozása terén, ami jogvitákat eredményezett.

4.2

Hollandiában a fenti döntéshozatali gyakorlat alkalmazása következtében közel 400 000 háztartás szorult ki a szociális lakhatásra jogosultak köréből, miután az Európai Bizottság túl jómódúaknak ítélte őket a szociális lakáshoz jutáshoz, bár a gyakorlatban nem elég jómódúak ahhoz, hogy piaci feltételek mellett lakhatáshoz jussanak.

4.3

Svédországban az állami hatóságok nem voltak hajlandóak alkalmazni e gyakorlatot, ezért kénytelenek voltak kivenni a szociális lakhatást az általános gazdasági érdekű szolgáltatások köréből, és átalakítani a rendszer finanszírozását, közszolgáltatási ellentételezés formájában, amely az állami támogatások Szerződésben foglalt tilalmával egyedül összeférhető finanszírozási mód.

4.4

Franciaországban az Union nationale de la propriété immobilière [Ingatlantulajdonosok Nemzeti Szövetsége] panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz a francia kormánnyal szemben, elsősorban arra hivatkozva, hogy a szociális lakáshoz jutás felső jövedelmi határának szintje túl magas, és nem teszi lehetővé az Európai Bizottság döntéshozatali gyakorlatának való megfelelést.

4.5

A közbeszerzésekről és a koncessziókról szóló irányelvjavaslatok szerint az irányelvek rendelkezéseit és a közbeszerzési szabályokat a szociális lakásokat üzemeltető szövetkezetekre és szervezetekre is alkalmazni kell, amelyek a szociális vállalkozás, illetve a közjogi szervezetek kategóriájába tartoznak. Azzal, hogy a közhatóságok közötti együttműködésre vonatkozó ítélkezési gyakorlatot valamennyi ajánlatkérő hatóságra kiterjeszti, az Európai Bizottság aláássa a szociális lakhatás korszerűsítéséhez, megfelelő működtetéséhez és helyi gyökereinek megerősítéséhez szükséges eszközök terén kialakult együttműködési és tehermegosztási gyakorlatokat.

4.6

Ezek a konkrét példák tanúsítják, milyen közvetlen hatással van az Európai Unió jogrendszere a szociális lakhatás tagállami szintű meghatározásának, megszervezésének és finanszírozásának körülményeire, és azt mutatják, hogy kívánatos lenne a szociális lakhatásnak kedvező jogi kereteket kialakítani az Európai Unióban.

4.7

Több dimenziója és az Európai Unión belüli nagy jelentősége miatt a szociális lakhatás kulcsszerepet játszik az Európa 2020 stratégia megvalósításában. Aktívan elősegíti azt a célkitűzést, hogy az Unió intelligens, fenntartható és inkluzív gazdasággá alakuljon, ugyanis hozzájárul a foglalkoztatás, a termelékenység, a társadalmi integráció és kohézió magas szintjéhez, illetve aktívan segíti a szegénység és az éghajlatváltozás elleni küzdelmet, fellépve az energiához jutás bizonytalansága ellen.

4.8

Jóllehet az egyes tagállamoknak maguknak kell kialakítaniuk saját célkitűzéseiket valamennyi területen, beleértve a szociális lakáskínálat kidolgozását is, az Európa 2020 stratégia mögött konkrét európai szintű intézkedéseknek kell felsorakozniuk e területen is, a szociális lakhatás kérdését is ideértve.

5.1

A szociális lakhatás aktívan hozzájárul az Európa 2020 stratégia több célkitűzésének megvalósulásához is, háttérintézkedésként elősegítve a növekedési stratégiát, a területek vonzerejének növelését, az új beruházásokat, helyhez kötött munkahelyek teremtését, a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelmet, az éghajlatváltozás elleni elkötelezett küzdelmet és az energiaszegénység leküzdését.

5.2

Az Európai Unió a szociális lakások építésében második helyen áll a világon, Kína után, mely a szociális lakhatást a gazdasági növekedés és városfejlesztés kísérő politikájává emelte azzal a céllal, hogy enyhítse a magánberuházó szektorban előforduló ingatlanbuborék-jelenségek hatásait.

5.3

Az Európai Bizottság javaslatai alapján a szociális lakhatás a 2014-2020 közötti időszakban teljes mértékben jogosult lesz a strukturális alapok támogatására, nevezetesen a fűtési rendszerek felújítása és a megújuló energiák előmozdítása, valamint a fenntartható városfejlesztést célzó integrált intézkedések, illetve a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem jogcímén, elősegítve a társadalom peremére szorult csoportok hozzáférését a megfizethető, minőségi szociális szolgáltatásokhoz.

5.4

A szociális lakhatás konkrét és hatékony választ jelent az Európai Bizottság és a Tanács azon szándékára, hogy megerősítsék az euróövezet gazdasági kormányzását, különös tekintettel az ingatlanbuborékok felügyeletére, és súlyos romboló hatásukra a tagállamok makrogazdasági és társadalmi egyensúlyára. Egy párhuzamos szociális lakáskínálat kifejlesztése hozzájárul e buborékjelenségek, illetve a lakáspiaci ciklikus változások hatókörének enyhítéséhez.

5.5

Amennyiben költségvetési okokból, illetve a hátrányos helyzetű személyek vagy a kevésbé előnyös szociális helyzetben lévő társadalmi csoportok meghatározásának túl szigorú értelmezése miatt egy tagállam a szociális lakások kínálata terén már nem képes megfelelni a polgárok valós igényeinek, ahogyan azt a lakhatáshoz való joggal kapcsolatos nemzetközi kötelezettségvállalásai előírják, a tisztességes és megfizethető lakhatáshoz való egyetemes hozzáférés csak a magántulajdon piacába történő jelentős hatósági beavatkozás eredményeképpen lesz megvalósítható.

6.1

A szociális lakásrendszernek szembe kell néznie az új éghajlatügyi helyzettel, illetve azzal, hogy javítania kell meglévő ingatlanparkjának és új kínálatának energetikai teljesítményét. A szociális lakásokat biztosító szervezetek által alkalmazott beruházási politikákat állami szinten is támogatni kell, mert ezek egyszerre segítik elő az éghajlatváltozás elleni küzdelmet, az energiaszegénység leküzdését a szerény jövedelmű háztartások körében, valamint a helyi foglalkoztatás ösztönzését és a területek gazdasági fejlődését. A kohéziós politika aktívan hozzájárulhat ehhez a dinamikához, és kellő multiplikátor hatást fejthet ki egyéb kiegészítő finanszírozási források mozgósításához.

6.2

A társadalom elöregedése szintén korunk jelentős kihívása, mivel a szociális lakásparkot az idős és a gondozásra szoruló emberek szükségleteihez kell igazítani, illetve olyan új, integrált szolgáltatásokat kell kialakítani, amelyek lehetővé teszik, hogy a gondozásra szoruló emberek otthon élhessék életüket, illetve hozzáférhessenek a szociális lakhatáshoz.

6.3

A szociális lakásokat használó és/vagy kérelmező háztartások egyre növekvő létbizonytalansága miatt fokozottan felmerül az igény a társadalmi keveredés, a jó minőségű szociális lakáskínálat, illetve olyan fenntartható integrált koncepciók kialakítása iránt az érintett területeken, amelyek a szociális, a gazdasági, a városi és a környezeti dimenziót is átfogják, az Európai Bizottság ERFA rendeletjavaslatában szereplő kívánalomnak megfelelően.

7.1

Az Európai Uniónak először is garantálnia kell a szociális lakhatásnak kedvező jogi kereteket a tagállamokban, mind a kínálat finanszírozása, mind pedig a meghatározás és a működés módozatai tekintetében. E kedvező jogi keret a következő elemekre bontható le: az általános gazdasági érdekű szolgáltatássá minősítés terén előforduló nyilvánvaló hibák ellenőrzése, a szociális lakásokat biztosító szervezeteknek nyújtott állami támogatások elszámolása, a közbeszerzésekre és a szociális lakásokat biztosító szervezetek közötti együttműködésre vonatkozó rendelkezések alkalmazása, de a csökkentett héa-kulcsok alkalmazása is, mivel alapvető szükséglet kielégítéséről van szó.

7.2

Az Európai Bizottságnak újra kellene gondolnia a szociális lakások általános gazdasági érdekű szolgáltatássá minősítése terén előforduló nyilvánvaló hibák ellenőrzése terén kialakított döntéshozatali gyakorlatát, mivel lehet, hogy az nem mindig felel meg az ágazat sajátosságainak. A tagállamok hatáskörében kellene hagynia a szociális lakhatáshoz jutás feltételeinek és árpolitikájának meghatározását, a helyi szükségletek és preferenciák, valamint a hátrányos helyzetű személyek vagy a kevésbé előnyös szociális helyzetben lévő társadalmi csoportok tényleges szükségleteinek figyelembe vételével, az általános érdekű szolgáltatásokról szóló (26.) jegyzőkönyv rendelkezéseinek megfelelően.

7.3

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság döntését, hogy – közszolgáltatási ellentételezés formájában – meghosszabbította az állami támogatásokra vonatkozó bejelentési kötelezettség alóli mentesítést, és hogy figyelembe vett bizonyos sajátosságokat, nevezetesen a hosszú távú mandátum és beruházások tekintetében.

7.4

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottságnak a szociális vállalkozásokról szóló közleményében kifejtett szándékát, hogy elő kívánja mozdítani a szociális vállalkozások számára kedvező ökoszisztéma kialakítását az Európai Unióban, a lakhatáshoz jutás kérdését is ideértve, és hogy támogatni kívánja a szolidáris beruházási alapok felállítását. Elengedhetetlennek tartja a szociális partnerek szerepének megőrzését azokban tagállamokban, ahol hagyományosan bevonják őket a szociális lakhatás kezelésébe.

7.5

Az Európai Bizottságnak, a Parlamentnek és a Tanácsnak a közszolgáltatásról és a koncessziókról szóló irányelvjavaslatokba bele kellene foglalniuk a szociális lakásokat üzemeltető szervezetek – mint közjogi szervezetek és szociális vállalkozások – közötti együttműködést, utóbbit integrálva a közszférán belüli együttműködés hatókörébe, figyelembe véve e vállalkozások közérdekű tevékenységét, illetve állami és magánszektorbeli részesedésüket.

7.6

Az Európai Bizottságnak felül kellene vizsgálnia a közös héa-rendszer jövőjével kapcsolatos javaslatait, fenntartva a lehetőséget a tagállamok számára, hogy csökkentett kulcsot alkalmazzanak a szociális lakások akár állami, akár társadalmi vagy magánszervezetek általi építésére és felújítására, mivel helyi jellegű alapvető szükségleti cikkek lévén nem befolyásolják a tagállamok közötti kereskedelmet és a belső piac megfelelő működését.

7.7

Az Európai Uniónak ugyanakkor támogatnia kell a tagállamokat a szociális lakáskínálat fejlesztésében és korszerűsítésében, hogy az megfelelhessen az új demográfiai, társadalmi és éghajlati kihívásoknak, és így aktívan hozzájárulhasson az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek teljesítéséhez.

7.8

Az EGSZB ebből a szempontból üdvözli az Európai Bizottság ERFA és ESZA rendeletjavaslatát, amelyek alapján a 2014–2020 közötti időszakban a szociális lakások fűtési rendszerének felújítását célzó kiemelt beruházások, a fenntartható városi fejlesztésekre irányuló integrált intézkedések, a társadalom peremére szorult csoportok minőségi és megfizethető szociális lakhatáshoz juttatása, illetve a szociális vállalkozások ösztönzése jogosult lesz a strukturális alapok támogatására. Az EGSZB emlékeztet arra, hogy a cél az, hogy minőségi szociális lakhatást biztosíthassunk mindazoknak, akik erre rászorulnak.

7.9

Az EGSZB úgy véli, hogy ezek az intézkedések szükségesek, és fontos kísérőintézkedései az energiahatékonyságról szóló európai bizottsági intézkedésjavaslatnak, amely előírja a szociális lakásokat biztosító szervezetek részére, hogy minden évben korszerűsítsék a szociális lakáspark 4 %-ának fűtési rendszerét. E kötelezettségnek egyedi finanszírozási intézkedésekkel kell párosulniuk a kapcsolódó beruházások támogatására, elsősorban az ERFA segítségével, illetve egy európai szintű beruházási alap létrehozása révén is.

7.10

A Parlamentnek és a Tanácsnak el kellene fogadnia az ERFA és az ESZA rendeletre irányuló európai bizottsági javaslatokat, melyek az Európa 2020 stratégia végrehajtásának keretébe illeszkednek, és az első alkalommal ismerik el – a strukturális alapokra vonatkozó rendeleteken keresztül – a lakhatás kiemelt szerepét a kohéziós politika címén a 2014–2020 közötti időszakban megvalósítandó tagállami beruházási politikákban.

7.11

A tagállamok lakáspiacainak szabályozása fontos kihívás az euróövezet stabilitása szempontjából, tekintettel az ingatlanbuborék-jelenségek súlyos makrogazdasági és társadalmi következményeire. A szociális lakhatás segít a lakáspiac stabilizálásában és a ciklikus ingatlanpiaci változások szabályozásában.

7.12

Az EGSZB üdvözli az Európai Bizottság arra vonatkozó javaslatát, hogy fokozott makrogazdasági felügyeleti rendszert kíván kialakítani az euróövezetben, amelybe az ingatlanbuborékok makrogazdasági hatásaira vonatkozó fejezetet is be kíván építeni. Az EGSZB szerint ennek a megerősített felügyeleti rendszernek a tagállamokon belül a lakáspiacok intelligens szabályozási rendszereit előmozdító intézkedésekkel, valamint az ingatlanpiac ciklikusságát stabilizáló és kiegyenlítő hatású szociális és magánlakásokat magában foglaló kínálat kialakításával kell párosulnia, összhangban a fenntartható urbanizációval.

7.13

Az EGSZB elengedhetetlennek tartja, hogy átgondoljuk az európai szociális modell részét képező szociális lakhatás finanszírozását stabilizáló európai tartalékokat. Meg kellene fontolni egy szociális lakhatási célú, plafonértékhez kötött európai lakossági megtakarítási számla gondolatát. Ezt a számlát online lehetne megnyitni az EBB-nél, amely biztosítaná az alapok kezelését. Egy ilyen eljárás kettős funkciót látna el, stabilizálná a szociális lakhatásba történő beruházásokat és szoros polgári összetartozást teremtene a számlatulajdonosok között.