(1)

A Bizottságnak benyújtott és a Bizottság Főtitkársága által 2004. március 24-én nyilvántartásba vett kérelmében az olasz kormány felhatalmazást kért arra, hogy olyan megállapodást kössön Svájccal, amely a 77/388/EGK irányelv 2. cikkének (1) bekezdésétől eltérő intézkedéseket tartalmaz.

(2)

Ennek a kérelemnek kettős oka van: elsősorban, a HÉA 2003. január 1-jei bevezetése a Gran San Bernardo-alagút használati díjainál a versenyhelyzet torzítását eredményezte a több útra szóló szezonális jegyek eladásánál. Másodsorban, a bevételeknek a HÉA céljaira az országok közötti fizikai elhatárolás arányában történő megbontása nagy adminisztrációs költségekkel jár, mivel a bevételeket az alagút működtetési és karbantartási költségeinek megosztását tükröző gazdasági kritériumokkal összhangban számolják ki és osztják fel. Ezek a költségek nem csupán magára az alagútra vonatkoznak, hanem ide értendő az alagutat olasz területen az olasz úthálózattal összekötő országút is.

(3)

2003. január 1-jétől az alagút olasz üzemeltetője HÉA-t számít fel és szed be a Gran San Bernardo-alagút használati díjai után. Svájc azonban nem alkalmaz HÉA-t vagy más, hasonló adót a használati díjra; az Olaszország és Svájc között 1958-ban, a közös HÉA-rendszer bevezetését megelőzően kötött egyezmény értelmében Svájc nem kötelezhető arra, hogy az olasz HÉA-t a Gran San Bernardo-alagút használati díjaira alkalmazza és beszedje. Ezért az, hogy a HÉA-t csak az olasz üzemeltető által beszedett használati díjakra vezették be, különbségekhez vezetett a felhasználói költségekben és torzította a versenyt a szezonális jegyek eladásában. A felhasználók több útra szóló szezonális jegyeiket az alagút bármelyik végén kifizethetik, és ott vásárolják meg, ahol olcsóbb, vagyis Svájcban.

(4)

Az alagút nemzetközi határt szel át, és egy olasz–svájci közös vállalkozás, valamint két üzemeltetőtársaság működteti, amelyek székhelye a vonatkozó országokban van. Az olasz üzemeltetőnek – a területiség elvével összhangban – csak az alagút olasz földön lévő részének vonatkozásában kell a (20 %-os) HÉA-t szednie. Az üzemeltetők által 1963-ban kötött és a mai napig alkalmazott, jogilag kötelező megállapodás szerint azonban a használatidíj-bevételek nem az országok közötti fizikai elhatárolás arányában kerülnek felosztásra, hanem olyan gazdasági kritériumok alapján, amelyek a működtetési és karbantartási költségek megoszlását tükrözik. Az alagút működtetési és karbantartási költségei tartalmazzák az autópálya azon szakaszának használatát is, amelyen keresztül az alagút megközelíthető. Ez azt jelenti, hogy a megosztott és felosztott bevételek pontos összegét ezekkel a kritériumokkal összhangban csak utólag lehet meghatározni. A HÉA céljaira ezt a megállapított összeget aztán a területiség elvének megfelelően kell felbontani, az alagúthoz vezető autópálya-szakasz használatához szükséges működtetési és karbantartási költségek extrapolálásával. Ez az utólagos számítás és a HÉA beszedése nehézkes és magas adminisztrációs költségekkel jár. Ez nem hozható összhangba az olyan fogyasztásiadó-rendszerrel, amely a HÉA azonnali levonását és befizetését követeli meg.

(5)

Ilyen körülmények között az egyetlen életképes választás tulajdonképpen az, hogy a Gran San Bernardo-alagút használati díját nem terhelik HÉA-val. Az eltérés jelentős egyszerűsítést jelent az olasz–svájci közös vállalkozás, valamint két üzemeltetőtársasága számára.

(6)

A kért eltérés azonban hatással lesz a Közösségek saját, HÉA-ból származó forrásaira, és ezért ellentételező intézkedéseket igényel,