15.11.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 351/21

1.1

Az EGSZB már 2006-ban megfogalmazta véleményét a nők ellen irányuló, családon belüli erőszakról (1), kifejezve a civil társadalom aggályait ebben a kérdésben. Az akkor megfogalmazott ajánlások továbbra is érvényesek, így ebben a véleményben nem ismételjük meg őket.

1.2

A civil társadalom képviselőjeként és tudatában annak, hogy a nemi alapú és különösen a családon belüli erőszak problematikája mindenkit érintő kérdés, az EGSZB megerősíti azzal kapcsolatos elkötelezettségét, hogy minden lehetséges eszközzel küzd e káros jelenség ellen, és többek között azt tervezi, hogy kétévente vitát rendez a tárgyban.

1.3

Az EGSZB az alábbi ajánlásokat intézi az európai intézményekhez és a tagállamokhoz:

2.1

Minden, személy elleni erőszakos cselekmény sérti az áldozat méltóságát, testi és lelki épségét, az emberi jogokat, valamint károsítja a demokratikus társadalom alapjait.

2.2

Mivel az államoknak kötelességük, hogy tiszteletben tartsák, védjék és előmozdítsák polgáraik jogait, ezért jelentős közforrásokat kell beruházniuk olyan speciális szolgáltatásokba és szakemberekbe, amelyek, illetve akik képesek ellátni ezt a feladatot.

2.3

A társadalom elítéli a nyilvánosan elkövetett erőszakot, és támogatja az állami fellépést az erőszakos cselekményben bűnös elkövetők üldözése és megbüntetése érdekében.

2.4

Van azonban egy másfajta, csendesebb fajtája is az erőszaknak, amely a családokon belül és esetenként durvább módon jelenik meg. Ez a családon belüli erőszak.

Egy család bármely tagja áldozatul eshet – alkalmanként vagy állandó jelleggel – különböző típusú erőszakos cselekményeknek, amelyek kimenetele akár halál is lehet.

2.5

Bár a család minden tagja megérdemli, hogy a hatóságok meghallgassák őket, foglalkozzanak velük és eljárjanak érdekükben, az igazság az, hogy a legszisztematikusabban érintett csoport a nőké. Világszinten a nők körében továbbra is a családon belüli erőszak az egyik legjelentősebb halálozási ok. Ez az oka annak, hogy e vélemény a nők ellen irányuló, családon belüli erőszakot helyezi a középpontba.

2.6

Az Európai Unió a nők elleni erőszakot az alábbiak szerint határozza meg: „olyan, nemi alapú erőszakos cselekmény, amely a nők számára fizikai, szexuális vagy pszichológiai sérülést, illetve szenvedést eredményez vagy eredményezhet, beleértve az ilyen cselekményekkel való fenyegetést, a kényszert, vagy a szabadságtól való önkényes megfosztást, mind a közéletben, mind a magánélet területén” (3).

2.7

A hatóságok és a társadalom különféle, szervezett vagy szervezetlen szektorai által évtizedek óta kifejtett erőfeszítések ellenére az erőszaknak ezt a formáját továbbra is magánügynek tekintik, holott valójában az egész társadalmat érintő problémáról van szó.

2.8

A családon belüli erőszak bűncselekmény, amelyet a törvénynek büntetnie kell. Az EGSZB elismeri az EU különböző tagállamai által annak érdekében tett erőfeszítést, hogy szigorúbb intézkedésekkel sújtsák az elkövetőket. Mindazonáltal fel kellene tárni a jelenség mélyben gyökerező okait is, és meg kellene határozni az annak felszámolásához szükséges stratégiákat – amelyek tartalmazzák többek között a jelenség férfiak általi jobb megértését.

2.9

Másrészről a gazdasági válság az EU számos országában komolyan kihat a szociálpolitikára. Az alapvető közszolgáltatások, mint az egészségügy, az oktatás és a szociális szolgáltatások szintje csökken, miközben a családoknak, különösen pedig a nőknek nagyobb mértékben van ezekre szükségük. Tanúi lehetünk nőknek szánt segítségnyújtási szolgálatok és a bántalmazott nőket fogadó központok bezárásának, a nemek közötti egyenlőséget célzó központi részlegek költségvetése csökkentésének, a megelőzési projektek és a médiakampányok leállításának stb.

2.10

A gazdasági egyenlőtlenségek és a nőkkel szembeni megkülönböztetés – például a foglalkoztatás vagy a más gazdasági forrásokhoz való hozzájutás terén –, továbbá a nemi alapú sztereotípiák és a patriarchális társadalom makacs fennmaradása, valamint a gazdasági függetlenség hiánya csökkenti a nők fellépési képességét és fokozza kiszolgáltatott helyzetüket a családon belüli erőszakkal szemben.

2.11

A jelenlegi gazdasági válság és az abból való remélt kilábalás érdekében bevezetett politikák, valamint a gazdasági liberalizáció és az állami szektor privatizációja nemcsak a nemi alapú munkamegosztást erősítik meg, hanem fokozzák az egyenlőtlenséget is, erősítve azokat a tényezőket, amelyek kiváltják az erőszakot.

2.12

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megállapította (4), hogy a globalizáció káros hatásokkal jár a szociális struktúrákra. A szabályozatlan globalizáció következtében megjelenhetnek a nők elleni erőszak súlyosabb formái is, különös tekintettel az embercsempészetre.

2.13

A kisebbségi csoportokhoz tartozó nők, a migráns nők, a vidéki és távol eső településeken szegénységben élő nők, a börtönbüntetésüket töltő, intézményekben elhelyezett, mentális vagy fizikai fogyatékkal élő nők és az idősebb nők jobban ki vannak téve az erőszak veszélyének.

2.14

Ez a saját kezdeményezésű vélemény fel kívánja mérni a nők ellen, irányuló családon belüli erőszak mértékét Európában, igyekszik áttekintést nyújtani az eddig meghozott intézkedésekről, és jobban tudatosítani kívánja a társadalomban ezt a problémát.

2.15

A szervezett civil társadalom szószólójaként az EGSZB kész arra, hogy az ilyen jellegű erőszakkal foglalkozó szervezetekkel együttműködve vitafórumot szervezzen a jelenség megszüntetésére irányuló javaslatok megvitatására és a hatékony megelőző intézkedéseket eredményező bevált gyakorlatok példáinak megosztására.

3.1

2011-ben az Európa Tanács egyezményt fogadott el a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról (5). Ez az első, jogilag kötelező érvényű nemzetközi eszköz, amely átfogó jogi keretet hoz létre az erőszak megelőzése, az áldozatok védelme és az elkövetők elítélése érdekében. A célja az, hogy a férfiak és a nők közötti jobb egyenlőség biztosítására szólítson fel, hiszen a nők elleni erőszak mélyen a nemek közötti egyenlőtlenségben gyökerezik, és a patriarchális kultúrának és a tényekkel szembeni közömbösségnek köszönhetően maradt fenn.

3.2

A szóban forgó egyezmény az erőszak összes formáját (fizikai és pszichológiai erőszak, szexuális zaklatás, kényszerházasság, női nemi szervek megcsonkítása, zaklatás, kényszersterilizáció, kényszerabortusz) figyelembe veszi, tekintet nélkül az áldozat korára, etnikai származására, nemzetiségére, vallására, szociális hátterére, esetleges bevándorló létére vagy szexuális irányultságára.

3.3

Mindeddig csupán húsz ország (6) írta alá ezt az egyezményt, közülük is néhányan (Németország, Szerbia és Málta) fenntartásokkal, és mindössze egy ország (7) ratifikálta. Az EGSZB arra ösztönzi az Európai Uniót és annak összes tagállamát, hogy minél előbb írják alá, ratifikálják és hajtsák végre az isztambuli egyezményt.

4.1

Az EU-ban élő nők 45 %-a állítja, hogy esett már áldozatul nemi alapú erőszaknak. 40-45 %-uk számol be arról, hogy szexuális zaklatás érte a munkahelyén. Becslések szerint Európában naponta hét nő halálát okozza nemi alapú erőszak (8).

4.2

E jelenségnek egyébként erőteljes gazdasági hatása is van. A nők elleni erőszak az Európa Tanács 47 tagországában évente legalább 32 milliárd euróra becsülhető kárt okoz.

4.3

Az Eurobarométer egy 2010-es felméréséből kiderül, hogy a polgárok széles köre (a megkérdezett személyek 98 %-a) ismeri ezt a jelenséget, amelynek előfordulása igen gyakori (minden negyedik személy mondta azt, hogy ismer olyan nőt, aki családon belüli erőszak áldozata, minden ötödik személy pedig ismer olyan személyt, aki ilyen erőszakos cselekményeket követ el).

4.4

A nők jogi és társadalmi helyzetéről tartott második világkonferencia már 1980-ban rávilágított arra, hogy a nők elleni erőszak a leginkább elhallgatott bűncselekmény. Tizenhárom évvel később a bécsi emberi jogi világkonferencia emberi jogokként ismerte el a nők jogait. Az EU tagállamai elkötelezték magukat az 1995-ös pekingi cselekvési program alapvető célkitűzéseinek elérése mellett.

4.5

A „Nők a hatalomban” című második európai csúcstalálkozó (Cádiz, 2010. március) zárónyilatkozatában (9) 25 női miniszter és az EU összes tagállamának számos politikai vezetője elismerte, hogy a férfiak és nők közötti egyenlőségnek még a tényekben is meg kell valósulnia, illetve hogy a nők elleni erőszak állandó probléma, amely az emberi jogok súlyos megsértése. A dokumentum megerősíti, hogy a szexista jellegű sztereotípiák továbbra is megkülönböztetéshez vezetnek, és figyelmeztet arra, hogy a fiatalabb nemzedékek lemásolják a szexista viselkedési mintákat.

4.6

Az európai intézmények különféle elemző és fellépési célú dokumentumokat állítottak össze, amelyeket – a teljesség igénye nélkül – az alábbiakban sorolunk fel:

4.7

A tagállamok egyébként – bár nem mindegyik – olyan jogszabályokat fogadtak el, amelyek célja a családon belüli erőszak bűncselekménnyé minősítése, az elkövető elleni szigorúbb eljárás, a családon belüli erőszak közrend elleni bűncselekménnyé minősítése stb.

4.8

Bár nemzeti és európai szinten továbbra sincs elegendő megbízható és összehasonlítható adat a családon belüli erőszak kapcsán, az ismert számok már így is elég ijesztőek ahhoz, hogy ne legyen kétségünk a probléma kiterjedését illetően (10).

4.9

A számadatok és a szigorúbb jogalkotás ellenére az igazság az, hogy a közvélemény általában továbbra is úgy véli, hogy az egyenlőség elvén felépülő társadalomban élünk. Ez nemcsak azt a vitát torzíthatja el, amely a családon belüli erőszakkal kapcsolatos, hanem azt is, amely az erőszak más típusairól és a férfiak és a nők közötti – például a fizetés és a pályafutás során való előléptetések terén tapasztalható– egyenlőtlenségről szól.

4.10

Az erőszak egyik elfelejtett – hiszen a külvilág számára láthatatlan – formája a lelki erőszak. Ideje megtörni a csendet, és elismerni, hogy az erőszaknak ez a formája az emberi jogok megsértését jelenti, amivel a nemi alapú erőszakról szóló jogszabályoknak is foglalkozniuk kell.

4.11

A lelki erőszakot átélt nők, akik sok esetben egész hátralevő életük során sem heverik ki a súlyos traumát, holisztikus, ágazatokon átívelő segítségnyújtást igényelnek biztonságos rehabilitációs környezetben. Mivel arra kényszerültek, hogy a társadalomtól elszigetelve éljenek, és nincsen kézzelfogható bizonyítékuk az erőszakos cselekményre, attól félnek, hogy senki nem hisz nekik. Újbóli beilleszkedésük érdekében alapvető, hogy a velük foglalkozók higgyenek nekik.

4.12

A családon belüli erőszak nemcsak a közvetlen áldozatot érinti, hanem azokat is, akik segítséget nyújtanak neki, vagy tudnak a problémáról. Ilyenek többek között a gyermekek, akiket érzelmi sérülékenységük különösen kiszolgáltatottá tesz, és előfordulhat, hogy a következményeket egész életük során érezni fogják.

4.13

Bár a családon belüli erőszak nem csupán a nők elleni támadásokban nyilvánul meg, fel kell tenni azt a kérdést, hogy miért van az, hogy a családon belül elkövetett egyéb bűncselekményeket – például a pedofíliát, amelynek 90 %-a esetében az elkövető közeli családtag – visszataszítónak tartjuk, miközben a családon belüli erőszak esetén továbbra is azt vizsgáljuk, hogy mi késztette a bántalmazót az ilyen fellépésre.

5.1

Meg kell válaszolni azt az alapvető kérdést, hogy a társadalom miért bocsátja meg gyakran az ilyen bűncselekményeket, avagy miért a megtámadott nőben keressük az elkövetett erőszakos tett igazolását. A gyakorta felhozott kulturális és társadalmi jellegű okok, azon túlmenően, hogy hamisak, csupán a jelenlegi helyzet fenntartását eredményezik.

5.2

Az az elképzelés, hogy a családon belüli erőszak egyfajta ősi kultúrában és hagyományban gyökerezik, megerősíti azt a hibás vélelmet, hogy a kultúra hiedelmek és gyakorlatok statikus elegye. Éppen ellenkezőleg: folyamatosan fejlődik és megújul. Pontosan abból, hogy a kultúra heterogén, és egymással versengő értékeket foglal össze, következik az, hogy természetéből adódóan fejlődőképes.

5.3

A kultúra szervesen kapcsolódik a hatalomgyakorláshoz: a normák és értékek akkor válnak uralkodóvá, ha az őket hangoztatók hatalomhoz vagy befolyásos pozícióhoz jutnak.

5.4

A nők is a kultúra szereplői, és befolyásolják azt a kultúrát, amelyben élnek. A társadalomban és a kultúrában való részvételük alapvető a róluk kialakult képre és a helyzetükre ártalmas gondolkodásmód, szokások és hagyományok átalakításához.

5.5

Ezért van akkora jelentőségük a nők különböző hatalmi szinteken való alulreprezentáltságával kapcsolatos megfontolásoknak. Mindaddig, amíg a probléma nincs megfelelően megoldva és a nők nem rendelkeznek a számuk és a képességeik által indokolt képviselettel a gazdaságban, a társadalomban és a politikában, az ellenük irányuló erőszak problémájának megoldása túlságosan nehéz és túlontúl lassú lesz. Bár a nemi alapú erőszak felszámolására irányuló állami politikáknak fontos szerepük van, a nők társadalomban elfoglalt helyéről kialakult hagyományos képet csak az változtathatná meg, ha a nők paritásos alapon vehetnének részt a hatalomgyakorlásban.

5.6

A nemi identitás modelljei, amelyek a passzivitást, a feladást és az alávetettséget évszázadokon keresztül női jellemzőknek minősítették, az agresszivitást, az erőt és a cselekvést pedig férfitulajdonságoknak tekintették, hozzájárultak az érzelmi kapcsolat egy olyan felfogásának kialakulásához, amely az évszázadok során a nőket alárendelt és függő helyzetbe skatulyázta be.

5.7

Immár nem elfogadható az olyan, identitásmodelleken alapuló kapcsolat, amelynek előfeltétele az egyik fél alárendeltsége a másikkal szemben. A férfiaknak és a nőknek ezért el kell gondolkodniuk arról, hogy miként viszonyulnak ezekhez a modellekhez. Ennek során a szabadság, az autonómia és a személyes kiteljesedés értékeiből kell kiindulniuk.

5.8

A nőgyilkosságok (11) áldozatainak jelentős százaléka korábban már tett feljelentést erőszak vagy fenyegetés miatt. Ez rámutat a megelőzés jelentőségére. Számtalan esetben semmiféle intézkedésre nem került sor az áldozatnak a támadója elleni megvédése érdekében.

5.9

A megelőzést célzó fellépések között többek között szerepelhet, illetve szerepelnie kell:

5.10

A családon belüli erőszak áldozatainak védelmére szakosodott részlegeknek olyan munkatársakra van szükségük, akik speciális képzésben részesültek, illetve olyan forrásokat igényelnek, amelyek garantálják a meghozott intézkedések végrehajtását; megfelelő források hiányában az intézkedések hatástalanok maradnak.

5.11

Fontos, hogy hozzanak létre multidiszciplináris támogatóközpontokat, ahol meghallgatják, megértik a nőket, és hitelt adnak szavaiknak. A családon belüli erőszak jelenségében pszichológiai, kulturális és vallási tényezők éppúgy szerepet játszanak, mint évszázadok óta meggyökerezett szokások. Az erőszaknak nincs egyetlen oka, és nem lehet kizárólag rendőri vagy büntetés-végrehajtási eszközökkel kezelni. A jelenség elleni küzdelemben alapvető a több területet átfogó, koordinált támogatás, amely megakadályozza, hogy a nő ismételten erőszaknak legyen kitéve. Különös figyelmet kell fordítani a fogyatékkal élő és a bevándorló nőkre, akik kiszolgáltatottabbak. Az ilyen támogató központoknak rendszeresen foglalkozniuk kell az erőszak közvetett áldozataival is, különösen a gyermekekkel.

5.12

Meg kell változtatni a biztonsággal kapcsolatos paradigmát, amit jelenleg túlságosan szorosan kapcsolunk a szervezett bűnözéshez, a terrorizmushoz, a személyek és vagyontárgyak elleni támadáshoz, a kábítószer-kereskedelemhez, azonban a nőkre sok esetben a családjukban vagy a munkahelyükön leselkedő veszélyekhez szinte soha. Sok életet menthetnénk meg, ha a biztonság fogalmában több humanista, elsősorban a megelőzésre koncentráló kritériumot alkalmaznánk. Az új technológiák fokozott védelmet nyújthatnak: ilyen például az elektronikus karperec, amely távoltartási végzés esetén megakadályozza a szabadlábon levő támadót abban, hogy megközelítse áldozatait.

5.13

A családon belüli erőszakkal kapcsolatos statisztikák nem festenek pontos képet erről a jelenségről, mivel nem mutatják ki a probléma valódi kiterjedését. Ezért sürgős a családon belüli erőszak nyilvántartási kritériumainak egységesítése, hogy az adatok európai szinten összehasonlíthatóak legyenek.

5.14

A kormányoknak előtérbe kell helyezniük, és – többek között pénzügyileg – támogatniuk kell a civil szervezetek (nőszervezetek, emberijog-védő szövetségek, szakszervezetek stb.) munkáját anélkül, hogy engednének a csábításnak, és megkísérelnék ellenőrizni azokat, vagy önállóságukat csökkenteni.

5.15

Különösen fontos az oktatás területe. Az oktatás éppúgy biztosíthatja a diszkriminatív modellek és gyakorlatok fennmaradását, mint ahogy szerepet játszhat az egyének és a közösségek mentalitásának és magatartásának megváltoztatásában. Az iskolának nemi előítéletektől mentes oktatást és olyan, koedukációs megközelítést kell népszerűsítenie, amely a jogok és az esélyek egyenlőségén alapul. Eközben az egyén átfogó fejlődését kell céloznia, eltávolodva a sztereotípiáktól és a nemi alapon kiosztott szerepektől, és el kell utasítania mindenfajta, a nőket hátrányos helyzetbe hozó megkülönböztetést. Az iskola alkalmas arra, hogy lebontsa a nők és férfiak szerepéről alkotott, általában a médiákban közvetített sztereotipizált képet, valamint rendkívül alkalmas a nemi alapú erőszak megfigyelésére.

5.16

Ahhoz, hogy az iskola betölthesse ezt a pozitív szerepet, alapvető, hogy a tanárok alap- és továbbképzése során legyen szó a nemi alapú, és különösen a családon belüli erőszakról. A tantervek és tankönyvek időszakos felülvizsgálatának állandósulnia kell ahhoz, hogy száműzzünk mindenféle szexista jellegű nyelvezetet.

5.17

Az egészségügy területe is alapvető jelentőséggel bír. Ha a nőket és a serdülőkorúakat az egészségügyi stratégiák középpontjába helyezzük, lehetőség nyílik annak a meggyőződésnek a megszilárdítására, hogy a nők ellen családon belül elkövetett erőszak kockázati tényező, nem pedig elszigetelt probléma.

5.18

Fontos időszakonként és rendszeresen felülvizsgálni a nyilvántartási és a bejelentéstételi eljárásokat, hogy elkerüljük az olyan szabályokat, amelyek a szakemberekre adminisztratív terheket rónak, vagy rugalmatlanok és nem fenntarthatóak. Ezeknek az eljárásoknak lehetőséget kell biztosítaniuk arra, hogy az egészségügyi problémát kockázati tényezőként rögzítsék (például a családtervezési vagy terhességi tanácsadás keretében), illetve egyértelműen különbséget tegyenek a városi és a vidéki szükségletek között.

5.19

A nemi alapú erőszakhoz kapcsolódó összes területen fontos biztosítani, hogy a tájékoztatás és a képzés hatékony és a valósághoz illeszkedő legyen, illetve hogy rendelkezésre álljanak a szükséges eszközök és források. Ezenkívül rendszeresen fel kell mérni a helyzetet, hogy a rendelkezésre álló információk a valóságnak megfelelőek legyenek.

5.20

A tájékoztatás és a képzés kapcsán meg kell különböztetni a tájékoztatást (amely az intézményben dolgozóknak szól), a képzést (amelyben mindazoknak részt kell venniük, akik az áldozatokkal kapcsolatban vannak és hozzájárulhatnak a probléma feltárásához), illetve a specifikus képzést (amelyben az áldozatokat támogatóknak kell részesülniük). Különös figyelmet kell fordítani a rendőrök és bírók képzésére, tekintettel az általuk a panasz rögzítésében és a támadó elítélésében betöltött szerepre. Fellépésük hozzájárulhat ahhoz, hogy a traumát okozó tapasztalatból új remény szülessen. A büntetés-végrehajtási intézményeknek börtönön belüli programokat kell kidolgozniuk a nemi alapú erőszak női túlélői és férfi elkövetői számára, és a börtönökben dolgozók figyelmét valamennyi uniós tagállamban jobban fel kell hívni erre a problémakörre.

5.21

Végezetül az, hogy a nők ellen irányuló, családon belüli erőszakot az emberi joggal kapcsolatos kérdésnek tekintik, fokozza a tagállamok felelősségét az ilyen típusú erőszak megelőzése, megszüntetése és büntetése terén, illetve kötelezettségüket arra, hogy beszámoljanak arról, hogy miként teljesítik ezt a feladatukat.

5.22

A nemi alapú erőszaknak az emberi jogokkal való összekapcsolása lehetővé teszi nagyszámú mechanizmus – emberi jogi szerződésekkel foglalkozó szervek, nemzetközi büntetőbíróságok vagy az emberi jogok európai regionális rendszere (Emberi Jogi Bíróság – az Európa Tanács szerve) – igénybevételét a tagállamok nemzetközi és regionális szintű felelősségre vonásához.

5.23

Ha a nők ellen irányuló erőszakot emberi jogi kérdésként kezeljük, akkor holisztikus és ágazatokon átívelő választ kell adnunk a problémára, amely az emberi jogok dimenziójával egészíti ki az egyes szektorokban meghozott intézkedéseket. Emiatt meg kell erősíteni és fel kell gyorsítani a kezdeményezéseket az összes területen – köztük az igazságügy, az egészségügy, a helyi és regionális fejlesztési politikák, az emberi jogi segítségnyújtás stb. terén – annak érdekében, hogy megelőzzük és megszüntessük a nők elleni erőszakot.