19.2.2011

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 54/1

---

467. PLENÁRIS ÜLÉS, 2010. DECEMBER 8–9.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Energiastratégia a 2011–2020-as időszakra

(feltáró vélemény)

(2011/C 54/01)

Előadó: Bernardo HERNÁNDEZ BATALLER

2010. május 12-én az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés 304. cikke alapján kikéri az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményét a következő tárgyban:

Energiastratégia a 2011–2020-as időszakra

(feltáró vélemény).

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom” szekció 2010. november 16-án elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. december 8–9-én tartott, 467. plenáris ülésén (a december 9-i ülésnapon) 138 szavazattal 40 ellenében, 21 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Bevezetés és összefoglaló

1.1   Az Európai Bizottság azt tervezi, hogy energiastratégiát fogad el a 2011–2020-as időszakra, és menetrendet állít össze az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiarendszer 2050-ig történő megvalósításához. Felkérte az EGSZB-t, hogy dolgozzon ki feltáró véleményt erről a két témáról, ezzel segítve a munkáját.

1.2   Az EGSZB örvendetesnek tartja, hogy ezzel a két témával egyszerre foglalkoznak. Az energiaágazatbeli befektetések hosszú távra szólnak, és nagyon fontos, hogy az elkövetkező tíz évre szóló stratégia a még hosszabb távú, 2050-re teljesítendő célok fényében készüljön el.

1.3   A konzultáció alapjául az Európai Bizottság összegző dokumentumot tett közzé: „A 2011–2020-as időszakra vonatkozó új európai energiastratégia felé” címmel. Ennek a véleménynek az első részében nézeteinket és ajánlásainkat foglaljuk össze. A második részben felvázolunk néhány olyan témát, amelyekkel a stratégiának foglalkoznia kell. Ezután, a harmadik részben sorra vesszük az európai bizottsági összegző dokumentumban vitaindító jelleggel felvetett konkrét kérdéseket.

1.4   Az elmúlt 200 évben energiatermelési és közlekedési célokra a világon mindenhol elsősorban fosszilis tüzelőanyagokat használtak. Ez alatt az időszak alatt bőségesen rendelkezésre álltak viszonylag olcsón kitermelhető fosszilis üzemanyagkészletek, és így a fejlett világ óriási termelékenység- és életszínvonal-növekedést tudott elérni.

1.5   A szakértők többsége azonban egyetért abban, hogy az elkövetkező negyven évben az olaj és gázkészletek már nem lesznek olyan bőségesek, és erőteljes verseny indul majd a maradék, drágábban hozzáférhető készetekért. A szénkészletekből valószínűleg a jövőben is viszonylag több áll majd rendelkezésre, és várhatóan kisebb a veszélye, hogy a következő évszázad során komoly ellátási gondok merülnek fel. A katasztrofális következményekkel járó éghajlatváltozás elkerülése érdekében azonban szerte a világon csökkenteni kell a fosszilis energiaforrások eltüzeléséből származó szén-dioxid-kibocsátások szintjét is; és ez nemcsak az olajra és a gázra, hanem a kőszénre is vonatkozik.

1.6   Ezért 2050-ig át kell alakítani a világ energiaellátási és energiafogyasztási szerkezetét. A szóba jöhető különféle alternatív energiaforrások mindegyikét minél gyorsabban tovább kell fejleszteni. Ahol pedig nem hagynak fel a fosszilis tüzelőanyagok használatával, ott a CO2-kibocsátás nagy részét a forrásnál le kell választani tárolás vagy újrafelhasználás céljára, elkerülendő, hogy a szén-dioxid a légkörbe jusson. Ezenkívül pedig minden ágazatban a jelenleginél sokkal hatékonyabb energiafelhasználásra kell áttérni.

1.7   Ennek az átalakulásnak az eredményes kezelése a XXI. század egyik legfőbb kihívása a társadalom és a kormányok számára. Ehhez új megközelítésre lesz szükség az energia és az energiaszolgáltatások árának meghatározásakor, biztosítandó különösen azt, hogy a fosszilis tüzelőanyagok felhasználása fedezze a szén-dioxid-kibocsátás által a világ számára jelentett teher teljes költségét; továbbá új technológiákba való masszív beruházásokra, szilárd új partnerségekre az ágazat és a kormányok között a szükséges infrastruktúra kiépítéséhez, továbbá a lakosság energiafelhasználással és ennek költségeivel kapcsolatos hozzáállásának megváltoztatására.

1.8   A szükséges változások eléréséhez szoros együttműködésre van szükség az egyes országok között. Az átalakulási folyamat ugyanakkor éles versenyhelyzetet is teremt majd. Ádáz küzdelem folyik majd a fennmaradó olaj- és gázkészletekért, miközben az alternatív energiaforrások, valamint az energiahatékony termékek és szolgáltatások fejlesztése terén is verseny indul. Az energiahatékonyság és az alternatív energiaforrások érdemi felhasználása terén úttörő országok és régiók jobb versenypozícióra tesznek szert. A késlekedők és az átalakulást elodázók azon kaphatják magukat, hogy versenytársaik lehagyták őket.

1.9   Európa és az Európai Unió kritikus ponton áll ebben a folyamatban. Erős olaj- és gázimportfüggősége, és ebből adódóan az importból származó ellátás bármiféle korlátozásának való kiszolgáltatottsága miatt nyomós oka van arra, hogy sürgesse az átalakulást. Élen jár az éghajlatváltozás veszélyeivel kapcsolatos általános és politikai tudatosság növelésében, továbbá úttörő szerepet játszott egyes szükséges alternatív energiaforrások fejlesztésében, illetve az egyes kulcsfontosságú ágazatokban az energiahatékonyság növelését célzó intézkedések meghozatalában.

1.10   Európa azonban nem engedheti meg magának, hogy elégedetten hátradőljön. Az átalakulási folyamat még nem kapott elegendő lendületet ahhoz, hogy megálljon a saját lábán, és a jelenlegi gazdasági nehézségek, valamint az általuk szült rövid távú gondolkodás egy csapásra súlyosan visszavethetik. Eközben más országok és térségek, például Kína és az Egyesült Államok felkészülnek a gyors cselekvésre. Kína a jövőben különösen komoly konkurenciát jelenthet az alternatív energiaforrások fejlesztése terén folyó versenyben.

1.11   Európa számára létfontosságú, hogy új lendülettel folytassa az energiaszerkezet átalakítását. Az Unió új energiastratégiája várhatóan keretet biztosít majd ennek megvalósításához. Ki kell tűznie az elérendő célokat, és fel kell vázolnia az ehhez szükséges intézkedéseket és struktúrákat. A stratégia Tanács és az uniós intézmények általi elfogadását ki kell használni a szükséges változások megvalósítása iránti egységes politikai, üzleti és társadalmi akarat mozgósításához. Olyan lehetőségről van szó, melyet nem szabad kihagyni vagy elszalasztani.

2.   A stratégia legfontosabb elemei

2.1   A 2011–2020-as időszakra szóló új európai energiastratégiának legalább három pilléren kell nyugodnia: az ellátás biztonságán, az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságon és az energiaágazat versenyképességén. Az EGSZB támogatja az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átállás előmozdítására, valamint az ellátásbiztonság javítására tett erőfeszítéseket, ugyanakkor sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az energiaágazat versenyképességének kérdése nem kapott elegendő figyelmet az Európai Bizottság „A 2011–2020-as időszakra vonatkozó új európai energiastratégia felé” című 2010. májusi összegző dokumentumában. Amennyiben haladéktalanul nem hozzuk meg a megfelelő intézkedéseket, a különféle energiapolitikák halmozottan jelentkező költségei miatt komolyan fennáll a kibocsátások és a munkahelyek áthelyezésének veszélye.

2.2   Az EGSZB szerint a stratégia legfontosabb elemei az alábbi pontokban foglalhatók össze:

—	A gazdasági jelek helyes értelmezése

—	A megfelelő technológiák alkalmazása

—	A finanszírozási források mobilizálása

—	A megfelelő (köz- és magán)intézmények és struktúrák alkalmazása

—	A fogyasztók és a lakosság elkötelezettségének elérése

—	Európai szövetség és partnerségek kötése az átálláshoz, általános egyetértés kialakítása a célkitűzésekről, a haladás üteméről és a konkrét határidőkre megvalósítandó konkrét célokról

2.3   Gazdasági jelek. Egy közgazdász szemszögéből nézve az energiaágazat szükséges átalakításának legfontosabb eszköze az energia árának megfelelő meghatározása, amely magában foglalja a termeléssel és a fogyasztással kapcsolatos külső tényezők költségeit is. Konkrétan fontos, hogy az energiatermelés és -fogyasztás teljes mértékben viselje a vele járó szén-dioxid-termelés világszerte érezhető káros hatásaiból eredő költségeket.

2.4   Jelenleg világszerte igen messze állunk ettől. Az energiatermelés és -felhasználás messze nem viseli szén-dioxid-kibocsátásainak költségeit, sőt, sok helyütt, igen helytelen módon még támogatást is kap a költségek csökkentésére, valamint a kereslet – és így az ezzel járó CO2-termelés – növelésére. A jövőbeli politikának arra kell törekednie, hogy a fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből származó CO2-kibocsátásokhoz megfelelő CO2-ár is kapcsolódjon. A fennmaradó támogatásokat sokkal inkább az alábbiakra kell fordítani:

—	az új technológiákra irányuló K+F előmozdítása,

—	az új, alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiákra való áttérés támogatása, de csak korlátozott ideig, amíg önállóan is megállják a helyüket a piacon,

—	az energiahatékonyságot szolgáló intézkedések és módszerek alkalmazásának támogatása,

—	a szegényebb vagy kiszolgáltatott háztartások támogatása a szükséges energiaszolgáltatásokhoz való hozzáférésben.

2.5   Európa már elindult a jobb árstruktúrák kialakításának útján. Az egyes országokban eltérő üzemanyagadók kavalkádja, a helyenként még meglévő termeléstámogatások, a tökéletlen és instabil kibocsátáskereskedelmi rendszer stb. miatt azonban az energiaszolgáltatók és a fogyasztók messze nem kapják meg az ahhoz szükséges stabil és következetes árjelzéseket, hogy biztosan tudjanak előre tervezni a szükséges kis- és nagyszabású beruházások megvalósításához. Az új energiastratégiának világos célokat kellene kitűznie az alábbiakhoz:

—	az igen kétséges értékű támogatások megszüntetése az energia- és a kapcsolódó ágazatokban mindenütt, a termelési és a fogyasztási oldalon egyaránt

—	az üvegházhatású gázokat termelő üzemanyagok, folyamatok és termékek adóinak fokozottabb harmonizálása

—	minden ágazatban megfelelő kibocsátási ár meghatározása, akár a kereskedelmi rendszer kiterjesztése és a hibáinak kiiktatása, akár egyéb fiskális eszközök segítségével

—	az esetlegesen fennmaradó támogatásoknak kifejezetten a fent említett célokra való fordítása.

2.6   Az energiaárak valószínűleg a korábbinál magasabb szinten maradnak (és elképzelhető, hogy Európa egyes energiaellátási forrásai esetében időről időre ellátási problémák merülnek fel). A lehető leghatékonyabban kell gazdálkodnunk az energiával ahhoz, hogy a teljes energiafogyasztást és a szükséges új beruházásokat kezelhető szinten tartsuk. Minden tőlünk telhetőt meg kell tenni ahhoz, hogy valamennyi ágazatban előmozdítsuk az energiahatékonyságot.

2.7   A helyes árképzés fontos, az EGSZB véleménye szerint azonban semmiképpen sem elegendő ahhoz, hogy a gazdaságot visszafordíthatatlanul az alacsony szén-dioxid-kibocsátás irányába lendítsük. Számos egyéb intézkedésre és kezdeményezésre lesz szükség, különösen a kezdeti időszakban, mielőtt a piac maga válik a fő mozgatórugóvá.

2.8   A megfelelő technológiák. Még jelentős erőfeszítéseket kell tenni az alternatív energiaforrások, köztük a számos különféle megújuló energiaforrás fejlesztésének és alkalmazásának előmozdítására. Ezek az alternatív energiaforrások fejlesztésük befejeztével várhatóan teljesen versenyképesek lesznek a piacon, és a szén-dioxid-kibocsátás megfelelően megszabott ára jelentette különbözeten kívül nem szorulnak majd különleges támogatásra. 2020-ig azonban e technológiák többsége még a fejlesztési fázisban lesz, és K+F-programok, kedvezményes átvételi tarifák vagy egyéb beruházásösztönzők formájában valószínűleg pénzügyi ösztönzésre és a megfelelő infrastruktúrafejlesztéshez támogatásra szorulnak.

2.9   Az alternatív energiaforrások többsége a leghatékonyabban valószínűleg áramtermelési célokra használható fel: annak érdekében, hogy felhasználásuk minél hatékonyabb legyen, és a meglévő áramtermelési kapacitást a lehető legjobban kihasználjuk, a villamosenergia-hálózat helyi, országos és uniós szinten is jelentős megerősítésre és bővítésre szorul, emellett „intelligensebbé” is kell tenni, hogy a számos különböző forrásból és eltérő mennyiségben érkező betáplált energiát, valamint a változó keresletet is kezelni tudja.

2.10   A készenléti vagy tárolási kapacitásnak (egy integrált hálózattal együtt) a jövőben még a mainál is nagyobb jelentősége lesz, mivel meg kell tudnia birkózni a megújuló energiaforrásokra (pl. szél- és napenergia) jellemző változó kínálattal, csakúgy mint a változó kereslettel. Ebben a tekintetben a fennmaradó, szén-dioxid-leválasztó rendszerrel felszerelt fosszilis (elsősorban gáz-) erőművek mellett megnőhet a szerepe a vízerőműveknek, a biomasszával működő erőműveknek, a gáztároló létesítményeknek és valószínűleg az akkumulátorok révén történő nagyszabású energiatárolásnak is.

2.11   Egyes hozzászólók szerint az atomerőművek új generációjának nagy szerepe lesz az új, alacsony kibocsátású gazdaságban, és Európa határain innen és túl számos ország tesz lépéseket a meglévő erőművek élettartamának meghosszabbítására és újak tervezésére. Az EGSZB-tagok többsége úgy véli, hogy az atomenergiára szükség lesz ahhoz, hogy Európában alacsony kibocsátású gazdaságot lehessen megvalósítani. A hagyományos atomenergia-termelés technológiája azonban ma már jól fejlett, és az EGSZB megítélése szerint az új atomerőmű-fejlesztőket most már kötelezni kellene arra, hogy bármiféle nyílt vagy rejtett támogatás nélkül teljes mértékben fedezzék működési, biztosítási, továbbá leszerelési, valamint hulladéktárolási- és ártalmatlanítási költségeiket.

2.12   A szén még néhány évtizedig nyilvánvalóan fontos energiaforrás marad, különösen az áramtermelés területén. CO2-hatásának minimalizálása érdekében határozottan sürgetni kell a szén-dioxid-leválasztó és -tárolási rendszerek fejlesztésére és üzembe helyezésére irányuló erőfeszítéseket és határidőket kell kitűzni arra, hogy minden széntüzelésű erőművet felszereljenek ilyen rendszerrel.

2.13   Az energiahatékonyságot és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését minden ágazatban határozottabban elő kell mozdítani, kiemelt figyelmet fordítva a közlekedésre, a lakhatásra és az építőiparra, a villamosenergia-termelésre, valamint a nagy energiaigényű ágazatokra.

2.14   A finanszírozási források mobilizálása. Az energiaágazat fent vázolt átalakítása jelentős (a mainál valószínűleg háromszor vagy négyszer nagyobb) beruházásokat igényel majd az elkövetkező húsz évben. Egy ilyen rendszerbővítés megvalósításához ambiciózus európai stratégiára van szükség, amelyben meghatározzák az egyértelmű célokat, a megfelelő, megbízható és következetes szabályozási keretet, valamint az érintett ágazatoknak nyújtandó ösztönzőket és egyéb támogatásokat ahhoz, hogy azok folyamatosan tudjanak haladni a célok megvalósítása felé.

2.15   A megfelelő struktúrák és intézmények. Az átalakításhoz továbbá jelentősen meg kell erősíteni a fejlesztések tervezésének és kialakításának intézményi keretét, miközben a szükséges beruházások biztosításának érdekében továbbra is ösztönözni kell egy dinamikus és versenyképes piacot. Az energiaellátás tervezését, a hálózat kezelését, valamint az energiapiac és árstruktúráinak szabályozását mind felül kell vizsgálni és integrálni kell, illetve európai szinten koordinálni, biztosítandó, hogy összhangban legyenek a 2011–2020-as energiastratégia céljaival.

2.16   A szükséges változtatások az európai gazdaság termelési és fogyasztási modelljeinek gyors és gyökeres átalakulását kívánják meg. A termelési oldalon a megújuló energia és az energiahatékony termékek és szolgáltatások fejlődésével várhatóan számos új vállalkozás és munkahely jön létre az energiaszektorban; a régi technológiák területén ugyanakkor munkahelyek megszűnésére kell számítanunk. Az átalakulás kiegyensúlyozott kezeléséhez nagyszabású tudatosító, képzési és átképzési programra lesz szükség.

2.17   Az energiaágazat átalakításához szükséges új technológiák és megoldások nemzetközi piaca gyorsan növekedik. Ahhoz, hogy biztosan és tartósan e dinamikus és versengő piac élmezőnyébe kerülhessen, Európának bővítenie kell a K+F-et, és ösztönöznie kell saját ágazatait és vállalkozásait.

2.18   A fogyasztók, a kkv-k és a nyilvánosság szerepvállalásának ösztönzése. Ami a keresleti oldalt illeti, jelentős erőfeszítéseket kell tenni a lakossági és ipari fogyasztók oktatására és ösztönzésére, hogy ők is kivehessék a részüket a jövőben szükséges intelligens fogyasztás megvalósításából. Az ipari és a lakossági fogyasztókat egyaránt megfelelően tájékoztatni kell arról, hogy milyen lehetőségeik vannak arra, hogy hatékonyabbá tegyék energiafelhasználásukat, és hogy maguk is hozzájáruljanak a megújuló energiaforrásokra való átálláshoz. Sokszor ösztönözni kell majd őket arra, hogy energiahatékonyságot javító intézkedéseket tegyenek vagy megújuló energiaforrással működő berendezéseket helyezzenek üzembe.

2.19   Az energiaárak valószínűleg a korábbinál magasabb szinten maradnak, ezért alaposan fel kell mérni a szegényebb háztartásokra és a kiszolgáltatott helyzetben lévőkre gyakorolt hatásokat és eszerint kell kialakítani a politikákat. Az ilyen háztartásoknak az első helyen kell szerepelniük az energiahatékonyságot szolgáló intézkedések bevezetéséhez nyújtott támogatások odaítélésekor, részben azért, mert nem biztos, hogy telik nekik ilyen beruházásokra, részben pedig azért, mert a magasabb energiaárak komolyabb terhet jelentenek számukra, mint a tehetősebbek számára.

2.20   Európai szövetség a változásért. A szükséges nagyszabású és gyors átalakulás eléréséhez az EU-nak és a tagállamoknak meg kell osztaniuk hatásköreiket, és szoros együttműködésben kell megvalósítaniuk az egységes energiapiac szükséges műszaki és gazdasági integrációját, továbbá arra kell ösztönözniük az érintett iparágakat, hogy ők is vegyenek részt az átálláshoz szükséges feladatok elvégzésében. Az uniós stratégiáért közösen kell felelősséget vállalni, és közösen kell azt végrehajtani.

2.21   Célkitűzések. Annak érdekében, hogy az átalakulás zavartalanul haladhasson, az EGSZB szerint hasznos volna, ha az uniós stratégia meghatározna egy, az átállás egyes szakaszainak lezárására vonatkozó, egymással összhangban lévő és következetes határidőket tartalmazó menetrendet. Ezek után az ágazati szereplőkkel és egyéb érdekeltekkel együttműködésben ki kell dolgozni az egyes célokhoz tartozó végrehajtási intézkedéseket és beruházási terveket. Néhány példa:

—	A megújuló energiaforrásokkal kapcsolatban 2020-ig már meghatározott célok, és további célok 2030-ig, 2040-ig és 2050-ig,

—

amint a fosszilis tüzelőanyagokkal működő erőművekből a szén-dioxid megkötését vagy leválasztását célzó módszerek vagy technológiák beváltnak nyilváníthatóak, elő kell írni, hogy minden fosszilis energiával működő új erőművet eleve szereljenek fel ilyenekkel, illetve menetrendet kell készíteni a már működő erőművek ilyen technológiákkal való felszerelésére vonatkozóan,

—	határidők arra vonatkozóan, hogy minden új lakó- és egyéb épület nulla szén-dioxid-kibocsátású legyen, valamint a meglévő épületek fokozatos utólagos átalakítására,

—	határidők az elektromos meghajtású járművek arányának fokozatos növelésére,

—	indikatív célkitűzések a háztartások fűtési és főzési célú energiafelhasználásában a fosszilis tüzelőanyagok teljes kiiktatására.

2.22   Mindezeket a különálló célokat és intézkedéseket bele kell építeni az átfogó üvegházhatásúgáz-csökkentési stratégiába, és összhangba kell hozni a 2020-ig elérendő 20 vagy 30 %-os általános üvegházhatásúgáz-csökkentési célkitűzéssel.

3.   Az Európai Bizottság konzultációs dokumentumában az új energiastratégia szempontjából kiemeltként megnevezett területek

3.1   Modern integrált hálózatok. Az EGSZB egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy a legfontosabb feladat egy robusztusabb, rugalmasabb, intelligensebb és integrált európai hálózati infrastruktúra kifejlesztése. Annak érdekében, hogy a megújuló energiákból a legtöbbet tudjuk kihozni, hajlani kellene arra, hogy a különféle megújuló energiaforrásokat mindig azon a területen alkalmazzuk, ahol azok a legjobban kihasználhatók (a szélenergiát a szelesebb területeken, a napenergiát ott, ahol sokat süt a nap stb.), majd egy hatékony hálózat segítségével szállítsuk az energiát oda, ahol szükség van rá. Ennek az európai szintű optimalizálásnak a megvalósítása végső soron azt jelentené, hogy a teljes európai energiatermelést egyetlen integrált rendszernek lehetne tekinteni. Létre kell hozni egy „egységes európai hálózatot”, valamint közös projekteket, és ki kell dolgozni a hálózat tervezési és irányítási struktúráit. A kereslet és a kínálat optimális összeegyeztetése érdekében a hálózat minden szintjén intelligens irányításra és működésre van szükség. Az egyik célkitűzés az, hogy az integrált hálózat távoli forrásokból (pl. tengeri szélerőművekből vagy sivatagi naperőművekből) származó energiát is fel tudjon venni; és a teljes hálózat energiaveszteségének minimalizálása érdekében optimális megoldást kell találni az abból eredő problémákra, hogy a hálózat különböző pontjain váltó-, illetve egyenáramú feszültséget alkalmaznak.

3.2   Az Európai Bizottságnak és a tagállamoknak egymással és az összes ENTSO-val szorosabb együttműködésben létre kell hozniuk egy összehangolt struktúrát az integrált hálózat kiépítésének és irányításának megtervezésére, figyelembe véve az építés és az üzemeltetés műszaki és pénzügyi szempontjait is.

3.3   Az EGSZB egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy az intelligens mérést minden fogyasztási szinten be kell vezetni, ideértve a háztartásokat is. Az energiaszolgáltatóknak és az állami szerveknek komoly segítséget kell majd nyújtaniuk a fogyasztóknak az intelligens órákról leolvasható információk megértéséhez, és valódi választási lehetőségeket kell nekik nyújtani abban, hogy hogyan tudják felhasználni ezt az információt energiafogyasztási szokásaik optimalizálására.

Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiarendszerre való átállást elősegítő lépések. Az Unió már vállalata, hogy 2020-ig 20 %-kal csökkenti szén-dioxid-kibocsátásait, sőt, 30 %-kal, ha más országok is hasonló mértékű csökkentést vállalnak. Ezek a célok számos más politika, és az ezek következtében kialakított új energiarendszerekbe való beruházások számára is hajtóerőt jelentenek. Az EGSZB megítélése szerint kívánatos volna, ha Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság környezetvédelmi miniszterének javaslata értelmében az EU elkötelezné magát a 2020 távlatában kitűzött CO2-cél korai szigorítása mellett annak érdekében, hogy az adott határidőig 30 %-os csökkentést érjen el a jelenlegi 20 %-os kötelezettségvállalás helyett, amennyiben a gazdasági és szociális feltételek azt lehetővé teszik a versenyképesség csökkenése nélkül, és feltéve, hogy azzal valóban együtt járnak a megvalósításához szükséges intézkedések és beruházások.

3.4.1   Az Európai Unió már jó úton halad afelé, hogy 2020-ra elérje a 20 %-os kibocsátáscsökkentést (2009-re már 17 %-os csökkentést sikerült elérni), és hasznára válna, ha erőteljesebb ösztönzést kapna ambiciózusabb csökkentési célok kitűzésére, hogy gyorsabban haladjon az energiaágazat átalakítása, hatékonyabban működjön a kibocsátáskereskedelem és hosszabb távon javuljon Európa versenypozíciója. Politikai szempontból azonban, illetve az európai ipar (mindenekelőtt az energiaigényes ágazatok) rövidebb távú versenyképessége megőrzésének érdekében egyértelműen sokkal könnyebb lenne elfogadni egy mielőbbi 30 %-os csökkentést, ha más iparosodott országok is hasonló mértékű kibocsátáscsökkentésre vállalnának kötelezettséget, illetve a gazdaságilag magasabb fejlettségi szinten álló fejlődő országok is megfelelő mértékben hozzájárulnának a globális erőfeszítésekhez. Ez azt jelentené, hogy a legfontosabb országok egyenlőbben osztoznának az energiaágazat átalakításának kezelésével kapcsolatos beruházási költségeken és az energiaárak jelentette terheken, illetve hogy minimalizálnák a CO2-kibocsátás-áthelyezést.

3.4.2   Az EU mind ez idáig arra törekedett, hogy a 2020-ra kitűzendő 30 %-os kibocsátás-csökkentési cél lehetőségéből olyan tárgyalási eszközt kovácsoljon, amellyel más országokat hasonló kötelezettségek vállalására vehet rá. Ez a taktika azonban sem Koppenhágában, sem utána nem bizonyult eredményesnek. Időközben magában Európában is veszít lendületéből az a lehetőség, hogy egy ambiciózusabb 2020-as céllal meggyorsítsák az energiaágazat átalakítását.

3.4.3   Mivel továbbra sincs átfogó nemzetközi egyezmény az éghajlatváltozást illetően, az EU-nak mérlegelnie kellene, hogy 2020-ra 25 %-os kibocsátáscsökkentést érjen el, azaz az IPCC által a fejlett országoknak erre az időszakra javasolt alsó határértéket tűzze ki célul. Ez részben biztosítaná az ambiciózusabb célok mielőbbi elfogadásával járó átalakítások előnyeit, ugyanakkor a tárgyalásokon egy lehetséges további 5 %-os felajánlás ütőkártyáját adná az EU kezébe, hogy a többi országot nagyobb erőfeszítésekre ösztönözze az elkövetkező két évben.

3.5   Ha az ez irányú lépésekre mihamarabb sor kerül, akkor szigorúbb határértékek várhatók a kibocsátáskereskedelmi rendszerben, és így magasabb és ezáltal hatékonyabb ára lesz a szén-dioxid-kibocsátásoknak. Az EGSZB szerint ha azt akarjuk, hogy a kereskedelmi rendszer valódi eredményeket hozzon, a kereskedési kezdőárat legalább 30 euróban kell meghatározni, és gondoskodni kell arról, hogy az Unión belül megfelelő beruházásokkal magasabb kibocsátáscsökkentést érjünk el, mintsem hogy a tiszta fejlesztési mechanizmus (CDM) révén a kibocsátásokat a világ más részeibe exportáljuk. Az EGSZB azonban még ezeket a fejlesztéseket figyelembe véve is úgy véli, hogy nem szabad túlzott reményeket fűzni a kizárólag a kibocsátáskereskedelmi rendszertől várható eredményekhez. Ezenkívül politikailag és a versenyképesség szempontjából is elfogadhatatlannak bizonyulhat, ha az EU jelentősen megerősíti a rendszerét, miközben a világ többi része továbbra sem igyekszik hasonló intézkedéseket tenni. Ha azt akarjuk, hogy az átalakulás a kívánt ütemben menjen végbe, számos egyéb, az ebben a véleményben foglalt irányvonalakat követő politikát kell még bevezetni egy átfogó stratégia keretében, és ha a kibocsátáskereskedelmi rendszer a gyakorlatban a továbbiakban sem működik megfelelően, valószínű, hogy ezekre nagyobb hangsúlyt kell fektetni a jövőbeli stratégiában.

3.6   Az EU már most is jó eredményeket tud felmutatni az épületekre, a járművekre és számos más egyéb árura és szolgáltatásra vonatkozó energiahatékonysági minimumszabályok meghatározása terén. Az ezekben megállapított határértékek kiterjesztése és szigorítása vonatkozásában azonban még van tennivaló. Nem is beszélve arról, hogy el kell érni ezeknek az előírásoknak a végrehajtását és tiszteletben tartását. Az Európai Bizottságnak nagyobb nyomást kell gyakorolnia a tagállamokra, hogy azok megfelelő energiahatékonysági cselekvési terveket és politikákat dolgozzanak ki.

3.7   Vezető szerep a technológiai innováció területén. Az energiaágazatban elengedhetetlen lesz a technológiai innováció, az új termékek és szolgáltatások kifejlesztése, és azok árának kezelhető szintre csökkentése. Európát az a veszély fenyegeti, hogy lemarad globális versenytársai mögött, ezért fokoznia kell a kulcsfontosságú új technológiák terén végzett (mind köz-, mind magánfinanszírozású) K+F-et. Európai szinten a stratégiai energiatechnológiai terv (SET-terv) haladéktalanul végrehajtandó.

3.8   Az energia kérdésének nagyobb szerepet kell szánni minden vonatkozó uniós programban, különösen a strukturális alapokban. A tagállamoknak is kiemelten kell kezelniük az energiaügyi kérdéseket a beruházási terveikben, különös tekintettel az energiahatékonyságra és a megújuló energiák fejlesztésére. Az EU-nak és a tagállamoknak emellett megfelelő, stabil szabályozási környezetet és ösztönzést kell biztosítaniuk az energiaellátás és -elosztás területén működő, valamint az energiahatékonyságot szolgáló termékekkel és szolgáltatásokkal foglalkozó magáncégek számára ahhoz, hogy azok szerepet tudjanak vállalni az erőfeszítések növelésében.

3.9   Az EGSZB egyetért azzal, hogy a helyi és regionális önkormányzatokra különösen fontos szerep hárul az energiahatékonyságnak az irányításuk alatt álló területen történő előmozdításában és a megújuló energiák fejlesztésére irányuló tervek összehangolásában. Azt ajánlja, hogy az Unió támogassa a Polgármesterek Szövetsége által végrehajtott kiváló energiahatékonysági kezdeményezéseket, és hogy keressenek megoldásokat arra, hogy hogyan lehetne ezt a kezdeményezést megerősíteni és kiterjeszteni.

3.10   Markáns és koordinált külső energiapolitika. Az EGSZB egyetért azzal, hogy az Uniónak hasznára válna egy jobban összehangolt, a harmadik országokkal kapcsolatos energiapolitika. Ha azonban Európa továbbra is erősen függ a külső importból – és alapvetően mindössze néhány országból – beszerzett fosszilis tüzelőanyagoktól, semmiféle összehangolt politika nem segít nemzetközi kiszolgáltatottságán. Minél előbb sikerül nagyobb hatékonyságot és alacsonyabb összfogyasztást elérnie az Uniónak, és minél kevésbé támaszkodik a fosszilis energiaforrások importjára, annál biztonságosabb pozíciót ér el.

3.11   Az uniós polgárok védelme. Az EGSZB egyetért az Európai Bizottsággal abban, hogy elsőrendű prioritásként kell kezelni egyrészt az olyan intézkedések meghozatalát, amelyek egész Európában egyenlő feltételeket teremtenek az energiaágazatbeli szereplőknek, másrészt azt, hogy a fogyasztók átlátható és kimerítő tájékoztatást kapjanak a kapott szolgáltatásokkal kapcsolatban. Minden (ipari és lakossági) fogyasztónak meg kell tanulnia, hogy sokkal jobban odafigyeljen az energiafogyasztási szokásaira, és tájékozódjon a hatékonyabb, takarékosabb energiafelhasználási lehetőségekről.

3.12   Az energiatermékek és -szolgáltatások valószínűleg viszonylag drágábbak lesznek, ami anyagi ösztönzést jelent majd. A fogyasztók azonban joggal várják el, hogy ne csak áremeléssel próbálják őket a helyes irányba terelni. A termékek és szolgáltatások energiafelhasználási jellemzőiről szóló oktatást és tájékoztatást sokkal szélesebb körben elérhetővé kell tenni, csakúgy mint a választható alternatívák pontos részleteit és az átállás megvalósításához szükséges segítségnyújtást (pl. milyen módszerekkel javítható a lakások és más épületek energiateljesítménye, környezetbarát közlekedési, bevásárlási és nyaralási lehetőségek stb.).

---

---