17.2.2011   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 51/69

1.1

A koppenhágai megállapodás először nagy csalódást váltott ki, mivel nem sikerült általános egyetértésre jutni a globális felmelegedés elleni küzdelemre irányuló célokról és eszközökről. A szöveget jobban szemügyre véve azonban azt láthatjuk, hogy előrelépést jelent nemcsak azon célkitűzést illetően, hogy a hőmérséklet emelkedése ne haladja meg 2 °C-nál többel az iparosodás korát megelőző időszak értékét, hanem azért is, mert lehetővé teszi az előrehaladást egyrészt a technológiatranszfer és a fejlődő országok finanszírozása kérdéseinek tekintetében, másrészt pedig a földhasználatra és erdőgazdálkodásra irányuló specifikusabb megállapodások vonatkozásában. Most már a megállapodás következtetéseit kell alapul venni a cancúni és a dél-afrikai tárgyalások következő fordulójában.

1.2

Még így is nehéz azonban úgy értékelni, hogy a megállapodás sikert jelentene az Európai Unió diplomáciája számára, amelynek ezért fontolóra kell vennie stratégiája irányvonalainak módosítását. Az új diplomáciai szolgálatnak a Lisszaboni Szerződés elfogadását követő kialakítása megváltoztathatja az Európai Bizottságon belüli politikai helyzetet. Mindenesetre a kibocsátásaink 2020-ig 20 %-kal, vagy akár 30 %-kal való csökkentésére tett egyoldalú kötelezettségvállalás nem járt a kívánt hatással, és nem tette lehetővé a kötelező erejű megállapodás elérését. Rendkívül pragmatikus partnereink vannak ugyanis, akik gyanakvóak mindennel szemben, ami a nagy elvi nyilatkozatok körébe tartozik, mivel azok mögött esetleg szabályozások és korlátozások húzódnak meg, jóllehet a hőmérséklet-emelkedés 2 °C-ra való visszaszorításának elvi célkitűzését végül elfogadták.

1.3

Az Európai Unió nem volt nagyon sikeres, és befolyásával sem igen tudott élni a koppenhágai tárgyalások során, részben azért, mert túl ambiciózus célkitűzésit sok más ország ebben a szakaszban nem tudta volna követni, részben pedig azért, mert a többi résztvevő valamelyest kételkedett az európai célok megvalósíthatóságában. Az EU-nak most arra kellene összpontosítania, hogy milyen konkrét módokon tudná elérni a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése terén a maga számára kitűzött célokat, és egyúttal újjáéleszteni gazdaságát (illetve ennek keretében történne a célok megvalósítása). Ennek a kettős vállalkozásnak a kimutatható sikere nemcsak megszilárdítaná az EU hitelességét, de egyben növelné befolyását is a nemzetközi tárgyalások színterén.

Ragaszkodva a már meghozott döntéseihez (elsősorban az éghajlat-változási és energetikai csomag tekintetében), az Európai Uniónak az alábbiakat kellene véghezvinnie:

1.4

A fenti diplomáciai erőfeszítések támogatásához az Európai Uniónak a szervezett civil társadalmat is mozgósítania kellene azzal a céllal, hogy ráébressze a lakosságot arra, hogy társadalmunknak előre kell lépnie a természeti erőforrások pazarlásának mérséklése, a megújuló energiaforrások használatának növelése és a tudatosabb személyes magatartás felé.

2.1

A koppenhágai csúcsértekezlet lezárása különböző, sőt egymásnak ellentmondó reakciókat váltott ki.

2.2

Egyes államok és a vitában részt vevő egyéb felek úgy látták, hogy a koppenhágai megállapodás jelenti az első, ígéretes lépést, mivel azt számos állam aláírta, többek között Kína, India és az Egyesült Államok, és elfogadták azt a célt, hogy a hőmérséklet emelkedése ne haladja meg 2 °C-nál többel az iparosodás korát megelőző időszak értékét. Mások azonban mélységesen csalódtak benne, mivel nem született részletes megállapodás arról, hogy e cél milyen intézkedések révén lenne elérhető, illetve hogy a felelősségek hogyan oszlanak meg a különböző országok között.

2.3

A megállapodásban tükröződő nemzeti ambíció és elköteleződés ugyancsak csalódást keltett, amit az is illusztrál, hogy az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésére irányulóan, a megállapodásra adott válaszként a későbbiekben előterjesztett önkéntes nemzeti célok is elmaradnak attól, ami a hőmérséklet-emelkedés 2 °C alatt tartásához szükséges lenne, illetve amiben az EU és a többiek megállapodni reméltek.

2.4

A konferencia egyértelműen diplomáciai kudarc volt az Európai Unió és főként az Európai Bizottság számára. Különösen a szén-dioxid-kibocsátásunk 2020-ig 20 %-kal, vagy akár 30 %-kal való csökkentésére tett egyoldalú kötelezettségvállalás bejelentése nem hozta meg a várt diplomáciai eredményt, vagyis hogy a többi fejlett ország is hasonló célok mellett kötelezze el magát, a fejlődő országokat pedig ez konkrétabb célok elérésére sarkallja. Meg kell tehát vizsgálni, hogy milyen okok vezettek az uniós diplomáciai stratégia kudarcához, és át kell gondolni, hogy azt milyen új irányvonalak mentén alakíthatnák ki a hatékonyság növelése érdekében.

3.1

Jóllehet bonyolult az Egyesült Államok és Kína viszonya, nagyon úgy tűnik, hogy a koppenhágai megállapodás a valóságban az USA és a BASIC-csoport országai (Brazília, Dél-Afrika, India és Kína) között kötött megállapodás leképezése.

3.2

Ebből az alábbi következtetéseket lehet levonni:

Ha a példamutató fellépésre törekvő Európai Unió nemigen látszott meggyőzni megközelítésének megalapozottságáról a világ többi részét, annak oka kétségkívül az, hogy túl nagy súlyt fektetett a mindenkitől szükségszerűen elvárt csökkentési célokra vonatkozó elvont számításokra és a még mindig tökéletlen kibocsátáskereskedelmi rendszerére, és még nem tett eleget gyakorlati síkon azért, hogy kimutassa ezeknek a céloknak a megvalósíthatóságát azáltal, hogy elegendő mértékben beruház az olyan kutatásba, innovációba és az átállást lehetővé tevő technológiákba, amely önmaga és mások számára is lehetővé teszi az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és nagyobb energiahatékonyságú, új gazdaság kialakulását. Remélhetőleg az Európa 2020 stratégia hasznos eszköz lesz e tekintetben. Képesnek kell lennünk arra, hogy megmutassuk, hogy Európában az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való gyors átállás a gyakorlatban olyan sikert jelent, amely egyre nagyobb versenyelőnyt biztosít a számunkra – hacsak mások is ugyanígy nem tesznek. Ez a világra sokkal ösztönzőbben hat, mint a látszólag teljesíthetetlen célokkal, az elérésükhöz szükséges terhekkel és a terhek megosztásának erkölcsi fontosságával kapcsolatos sirámok.

3.3

Ennek ismeretében nemzetközi viszonylatban nem elég kizárólag abban reménykednünk, hogy 2011 vége előtt minden kérdésben végleges megállapodás jöhet létre. Jobb, ha nem születik végleges megállapodás, mint ha olyan születik, amely nem megfelelő célokat tartalmaz, és ezekkel túlzott elégedettséget vált ki az éghajlatváltozás jelentette egyre nagyobb fenyegetés tekintetében. Az ilyen, nem megfelelő célokat inkább ideiglenes vagy köztes intézkedésként kellene bemutatni, amely jobb, mint a semmi – amíg megfelelőbb, szigorúbb célokat tartalmazó megállapodás nem születik a későbbiekben, miután egyes vezető államok és csoportok előreléptek az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság terén, és készek bízvást elkötelezni magukat ambiciózusabb és megfelelőbb célok mellett, illetve másokat is rávenni erre.

3.4

Mindeközben az, hogy általános megállapodást valószínűleg még sokáig nem sikerül tető alá hozni, nem szabad hogy megakadályozza a nemzetközi közösséget abban, hogy lépésről lépésre folytassa a tárgyalásokat, arra törekedve, hogy ágazati megállapodások szülessenek az olyan területeken, mint az erdők, az energiahatékonyság, a technológiatranszfer, a pénzügyi hozzájárulások vagy az elektromos járművekkel kapcsolatos együttműködés. Az éghajlatról és az erdőkről tartott nemzetközi konferenciát követően a trópusi erdőkről májusban, Oslóban megkötött megállapodás jó példa a sikeres fellépésre. A megállapodás partnerséget eredményezett, amelyben segélynyújtó országként részt vesz Norvégia, az Egyesült Államok, Franciaország, Németország, Svédország, az Egyesült Királyság, Dánia, Japán és Ausztrália, valamint az Európai Unió és mintegy negyven, jelentős erdőállománnyal rendelkező állam. Az új partneri együttműködés célja egy, az erdeiket megóvó országok támogatására irányuló pénzügyi mechanizmus azonnali bevezetése. Négymilliárd dollár összértékű kötelezettségvállalást hagytak jóvá a 2010–2012-es időszakra. Új lendületet kapott ezáltal az erdőirtás és az erdőpusztulás következtében a fejlődő országokban keletkező kibocsátás csökkentését célzó mechanizmus (REDD), mivel az erdőkhöz magasabb értéket társítanak.

3.5

E megközelítés az alábbi mondattal foglalható össze: „Kevesebb szó, több tett”. Szerényebb hozzáállásról is van szó, nem a célokat, hanem azok bemutatásának módját illetően.

3.6

Végre kell hajtani a koppenhágai megállapodást ebben a formában, kiindulási pontként egy általános dinamika megteremtéséhez, anélkül hogy elakadnánk az ideológiai állásfoglalásoknál. Konkrét projekteket kell javasolni, és magunk köré kell gyűjteni olyan országokat, amelyek készek egyes projektekbe beruházni. Ezáltal törekedhetnénk annak elkerülésére, hogy a kiotói megállapodások írott malaszttá váljanak, habár nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy számos fejlődő ország szívesen megőrizné a kiotói megközelítés főbb elemeit.

3.7

A feltörekvő országok kérdésén kívül a szegény országoké is döntő fontosságú. Nem hagyhatjuk, hogy azt higgyék, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem célja az ő felügyelet alatt tartásuk. Tovább kell haladni az „igazság/éghajlat” terv irányvonalai mentén, hogy megmutathassuk a gazdag országok elkötelezettségét és jó szándékát.

3.8

Ezzel összefüggésben be kellene tartani a koppenhágai pénzügyi megállapodást, és azonnal rendelkezésre kellene bocsátani új forrásokat. Az EU hozzájárulását a 2010–2012-es időszakra évi 2,4 milliárd euróban határozták meg. E forrásokat a lehető leghamarabb rendelkezésre kell bocsátani. Ami az Egyesült Államokat illeti, nyilvánvaló, hogy csak akkor tartja majd be pénzügyi kötelezettségvállalásait, ha Kína és India lép, elsősorban a mérési, nyomonkövetési és ellenőrzési rendszer tekintetében.

4.1

Az elmúlt húsz évben az éghajlatváltozásról szóló tárgyalások felhasználták az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoport (IPCC) tudományos munkájának eredményeit. Ez a nemzetközi munkacsoport a kapcsolódó tudományágak kiváló szakembereiből áll össze, feladata pedig az, hogy megvizsgálja és értékelje az ember okozta éghajlatváltozással és annak hatásaival kapcsolatos bizonyítékokat. Az IPCC által az évek során végzett értékelésekből kiderül, hogy egyre több tudományos bizonyíték van az ember okozta éghajlatváltozásra és annak következményeire, és egyre szélesebb körű az egyetértés róla.

4.2

Sajnálatos módon az utóbbi időben eljárási hibák csúsztak a IPCC egyes munkáiba, amelyeket a média és a szakmabeli szkeptikusok azonnal kihasználtak arra, hogy a koppenhágai konferencia alatt kétséget ébresszenek az éghajlatváltozás tényével és az az elleni mielőbbi fellépés szükségességével kapcsolatban. Nyilvánvaló, hogy az IPCC-nek javítania kell az eljárásain, hogy biztosítsa munkája teljes átláthatóságát, és hogy az InterAcademy Council ajánlásnak megfelelően minden bizonyítékot és konklúziót alapos szakmai felülvizsgálatnak vessenek alá.

4.3

Az IPCC egyetlen felülvizsgálata sem mondott ellent alapvető következtetéseinek, és az eljárási hibák ellenére az éghajlatváltozás tényéről és okairól kialakult nemzetközi tudományos konszenzus továbbra is egyértelműen erősödni látszik. A világ számos kormánya változatlanul meg van győződve arról, hogy az éghajlatváltozás valós probléma, és a koppenhágai megállapodásban vállalta, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a globális hőmérséklet-emelkedés 2 °C alatt maradjon. Az EGSZB határozottan támogatja ezt a következtetést és ezt a nyílt politikai kötelezettségvállalást.

4.4

A koppenhágai megállapodás olyan keretet is létrehoz, amelyben az egyes országok jegyezhetik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentése érdekében vállalt kötelezettségeiket, illetve a csökkentésre vonatkozó terveiket. Koppenhága óta számos ország közölt részleteket terveiről és kötelezettségvállalásairól. Mindez hasznos, hiszen azt jelzi, hogy a világ számos részén tesznek lépéseket, vagy legalább azokra javaslatokat. Az eddigi kötelezettségvállalások azonban nem elegendőek ahhoz, hogy a világszintű hőmérséklet-emelkedés 2 °C alatt maradjon. Még az ambiciózusabb, a fejlett országok által vállalt kötelezettségek is csupán 18 %-os kibocsátáscsökkentést érnének el 2020-ra, ez pedig még az IPCC által szükségesnek tartott 25–40 %-os kibocsátáscsökkentés alsó határát sem éri el. Az EGSZB szerint az EU-nak ezért azt az álláspontot kellene képviselnie a nemzetközi tárgyalásokban, miszerint a jelenlegi nemzeti szintű kötelezettségvállalások csupán kiindulási alapnak tekinthetők. Törekednie kellene a vállalt kötelezettségek tisztázására és megszilárdítására is minden lehetséges esetben.

4.5

Az ENSZ által eddig működtetett folyamatot az egy helyben topogás veszélye fenyegeti. Egyéb fórumok, illetve sok résztvevőjű tárgyalási rendszerek (így például a G20 vagy a többoldalú megállapodások) kétségkívül jelentőséggel bírhatnak a közeljövőben, mivel szilárdabb és realisztikusabb alapot biztosítanak az ENSZ-tárgyalásokhoz, így új lendületet adhatnak azoknak. Egyáltalán nem arról van szó, hogy helyettesíthetnék az ENSZ tevékenységét, hanem arról, hogy előkészíthetnének egyes, az ENSZ égisze alatt létrejövő megállapodásokat. Konkrét, szakpolitikák és gyakorlati fellépések formájában megvalósuló megállapodások eléréséről van szó, még akkor is, ha e megállapodások az éghajlatváltozással kapcsolatos kérdéseknek, illetve a tiszta vagy alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrásokkal összefüggő innovációknak csupán egyetlen aspektusára vonatkoznának. E keretek között az Európai Unió kulcsszerepet játszhatna, biztosítva a tárgyalások átláthatóságát, és aktív diplomáciát alakítva ki a fejlődő országok és a kis nemzetek viszonylatában.

4.6

Ehhez gondosan figyelemmel kell majd kísérni az egyes államok által a koppenhágai megállapodás keretében vállalt kötelezettségek teljesítését, valamint a kínai ötéves terv és egy esetleges új amerikai jogszabály végrehajtását.

4.7

Ennek érdekében az EU-nak felül kell vizsgálnia magatartását, és különösen azon fellépését, amely azt a benyomást kelti, hogy kötelező erejű megállapodást akar kikényszeríteni a saját magának kitűzött cél szellemében. Egyébként egy ilyen megállapodás jellege is megkérdőjelezhető. A kötelező erejű megállapodás ugyanis feltételezi annak lehetőségét, hogy kényszert alkalmazzanak a betartatására, márpedig ehhez nekünk nyilvánvalóan nincsenek meg az eszközeink, és a partnereink sem fogadnák ezt el. Kétségtelenül helyesebb volna pontosan meghatározott és ellenőrizhető kötelezettségeket előíró megállapodásról beszélni.

4.8

Egyértelmű, hogy számos jelentős ország még nem hajlandó általános célkitűzéseket tartalmazó, kötelező erejű megállapodást elfogadni. A lépésről lépésre haladás elve szerint egyértelműen elfogadhatóbb lenne ezen országok számára pontosan meghatározott és ellenőrizhető kötelezettségekről beszélni.

4.9

Egyértelmű, hogy ágazatonkénti, kézzelfoghatóbb, szakmai jellegű megállapodásokhoz kell folyamodni. Tudományos együttműködési és kutatási megállapodásokról van szó, továbbá természetesen a technológiatranszferre vonatkozókról és azokról, amelyek azt célozzák, hogy a legkevésbé fejlett országok támogatásban részesülhessenek szuverenitásukat megőrizve, de ugyanakkor a támogatások megfelelő felhasználását garantálva.

5.1

Európának mindenekelőtt saját háza táján kell rendet teremtenie, és meg kell mutatnia, hogyan lehet gazdasági sikert kovácsolni a fenntartható és alacsony szén-dioxid-kibocsátású társadalomra történő gyorsabb átállásból. Jelenleg fennáll a veszélye annak, hogy minden ágazatban lelassulnak a megújuló energiák szélesebb körű használatát és az energiahatékonyságot ösztönző programok, és hogy az adott ágazatok innovatív iparágai lemaradnak Kína, Dél-Korea és más országok egyre erősödő konkurenciájával szemben. Európának élénkebb intézkedésekre van szüksége ahhoz, hogy a kulcsfontosságú alacsony szén-dioxid-kibocsátású iparágai megkapják a világszinten versenyképes pozíciójuk megtartásához szükséges ösztönzést és anyagi forrásokat. Ezt az ágazatot kiemelten kellene támogatni az Európa 2020 stratégia és a nemzeti fellendülési programok végrehajtása során.

5.2

Az éghajlatváltozásért felelős európai biztos, valamint Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság környezetvédelmi minisztere azt javasolták, hogy az EU egyoldalúan kötelezze el magát a 2020 távlatában kitűzött CO2-cél korai szigorítása mellett, azaz a jelenlegi 20 %-os kötelezettségvállalás helyett törekedjen 30 %-os csökkentés elérésére a határidőig, elsősorban a szükséges intézkedések meghozatala, illetve a megújuló energiaforrások és az energiahatékonyság terén szükséges befektetések megtétele iránti politikai szándék és elkötelezettség megteremtése érdekében. Az EGSZB szerint az, hogy a gazdasági válság miatt hirtelen nagymértékben csökkentek a kibocsátások az EU-ban, önmagában nem elegendő ok arra, hogy jelentősebb csökkentési célt tűzzünk ki, mivel gazdasági fellendülés esetén a kibocsátások ismét megnőhetnek. Ugyanakkor a 30 %-os csökkentési cél felé való elmozdulást az EGSZB is támogatná, amennyiben a gazdasági és szociális feltételek azt lehetővé teszik a versenyképesség csökkenése nélkül, és feltéve, hogy azzal valóban együtt járnak a megvalósításához szükséges intézkedések és beruházások. Az EU-nak mindenekelőtt hitelesnek kell lennie. A CO2-csökkentési céloknak ambiciózusaknak kell lenniük, és azokat ténylegesen meg is kell valósítani.

5.3

Nemzetközi szinten fontosnak tűnik, hogy intenzív előkészítő munka folyjon az olyan fórumokon, mint a G20, amely a kibocsátások 90 %-áért felelős országokat képviseli, annak érdekében, hogy előzetesen kialakítsák egy megállapodás alapjait. A diplomáciai eredményeket ezután felhasználják az ENSZ munkája során. Az eljárásnak átláthatónak kellene lennie, és a lehető legjobban be kellene vonnia a legkevésbé fejlett országokat.

5.4

Ezt követően az ENSZ égisze alatt jó lenne kialakítani egy kevésbé összetett tárgyalási eljárást. Mint tudjuk, a koppenhágai tárgyalások igen bonyolultak voltak, és hat, gyakran egymással egy időben zajló ülésszakra bontva folytak.

5.5

Feltétlenül ragaszkodni kell a leegyszerűsített tárgyalási struktúrához, szükség esetén elhagyva a kiotói jegyzőkönyvre való hivatkozást, mivel az mindenképpen csak a kibocsátások 30 %-ára vonatkozik. Természetesen mindezt diplomatikusan kellene ismertetni és elmagyarázni, anélkül hogy azt a benyomást keltenénk, hogy a legnagyobb kibocsátó országok igyekeznek mentesülni minden kötelezettség alól azáltal, hogy azt másokra róják.

5.6

Az alábbi fő elemekre kellene összpontosítani: a kibocsátások korlátozása és csökkentése egyértelmű célkitűzésekkel, tudományos, technikai és pénzügyi támogatás nyújtása a legkevésbé fejlett államoknak, a megkötött megállapodások figyelemmel kísérése, az erdők sajátos kérdésének kezelése. Mindezt pedig anélkül kellene végrehajtani, hogy átláthatatlan jogi útvesztőkbe bonyolódnánk, ami egyes feleket elriasztana, és kudarcra ítélné a tárgyalásokat.

5.7

Az EGSZB egyetért az európai bizottsági közlemény 3.2. és 3.3. pontjában kifejtett specifikus, az alábbiakra irányuló tárgyalási célokkal is: egy szilárd és átlátható kibocsátás- és teljesítmény-elszámolási keret létrehozása, a gyorsfinanszírozási források mozgósítása a közvetlen jövőben, hosszú távú finanszírozási források biztosítása a fejlődő országok számára, a nemzetközi szén-dioxid-piac továbbfejlesztése és megerősítése, valamint a jelenleg elégtelenül működő tiszta fejlesztési mechanizmus reformja.

5.8

A nemzetközi éghajlat-politikáról szóló közlemény ellenben helyénvalóbb és realisztikusabb javaslatokat tartalmaz. Az Európai Bizottság joggal emeli ki a koppenhágai megállapodás végrehajtásának szükségességét. Aláhúzza, hogy mennyire a fenntarthatóságra irányul az „Európa 2020” stratégia, amely a fenntartható növekedést prioritásként határozza meg annak érdekében, hogy Európa hatékonyabbá váljon az erőforrások felhasználása terén, teremtsen „zöld” munkahelyeket, és jelentősen növelje az energiahatékonyságot és az energiabiztonságot.

5.9

Hangsúlyozza továbbá annak jelentőségét, hogy továbblépjünk a nyomonkövetési, jelentéstételi és ellenőrzési rendszer meghatározása terén. Közismert azonban, hogy e pont igencsak problematikus volt a tárgyalások során, elsősorban Kína vonatkozásában. Világos és átlátható keretet kellene tehát létrehozni, amely nem sérti egyes országok nemzeti szuverenitását és nemzeti érzékenységét. Az Európai Unió azzal játszhatna szerepet, hogy az érdekelt Unión kívüli országoknak a mérési és ellenőrzési eszközök bevezetését elősegítő módszereket ajánlana.

5.10

A koppenhágai megállapodásban tervezett azonnali pénzügyi rendelkezéseket a lehető leghamarabb végre kell hajtani. Ez lenne a legjobb mód arra, hogy a fejlett országok kimutathassák jó szándékukat a fejlődő országok felé, szükség esetén már meglévő kezdeményezésekre támaszkodva.

5.11

A hosszú távú finanszírozást illetően az Európai Bizottság úgy látja, hogy többféle forrás is felhasználható lenne:

Tekintettel erre és a nehézségek ellenére is, pénzügyi kötelezettségvállalásaink fenntartása és teljesítése egyben az Unión kívüli országokkal és főként a legszegényebbekkel szembeni bizalom jele. Továbbra is nehéz kérdést jelent, hogy milyen szempontok alapján kell elosztani e forrásokat, illetve hogy miként lehet megítélni a projektek megfelelőségét és maradéktalan megvalósítását.

5.12

Több erőfeszítésre van szükség a megújuló energiaforrások terén folytatott kutatás és fejlesztés, valamint az energiahatékonyság támogatása érdekében is, már csak a folyékony és gáznemű fosszilis tüzelőanyagok (kőolaj és földgáz) készleteinek csökkenése miatt is. A cél az erőforrások jobb elosztása a nagyobb fokú hatékonyság elérése érdekében oly módon, hogy bebizonyosodjon, hogy a politikai nyilatkozatok és a jogi szabályozás mögött bevetésre kerültek a konkrét fellépéshez szükséges eszközök. Rendkívül aggasztó, hogy az olyan lényeges jövőbeli projektek, mint a Galileo vagy az ITER, állandó jelleggel finanszírozási problémákkal küzdenek.

5.13

A fenti diplomáciai erőfeszítések támogatásához az Európai Uniónak a szervezett civil társadalmat is mozgósítania kellene azzal a céllal, hogy ráébressze a lakosságot arra, hogy társadalmunknak előre kell lépnie a természeti erőforrások pazarlásának csökkentése, a megújuló energiaforrások használatának növelése és a tudatosabb személyes magatartás felé.