52012JC0006

KÖZÖS KÖZLEMÉNY AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

Az EU és a csendes-óceáni térség közötti megújult fejlesztési partnerség felé

1.           Az EU és a csendes-óceáni térség

A csendes-óceáni térség növekvő geostratégiai jelentősége, valamint annak globális felismerése, hogy a csendes-óceáni szigetek mennyire ki vannak szolgáltatva az éghajlatváltozásnak, egyre inkább külpolitikai prioritássá tette e régiót mind az EU, mind számos olyan stratégiai partnere számára, mint például az USA, Japán, Kína, Oroszország és India. Más bilaterális partnerek és multilaterális intézmények ugyancsak megerősítik térségbeli jelenlétüket.

Az uniós tagállamok többsége az EU-ra bízza, hogy előmozdítsa és érvényesítse a térséget érintő külpolitikai érdekeket. Az EU rendszeres politikai párbeszédet kezdett országos és regionális szinten, valamint befolyásos donor és partner a csendes-óceáni térségben.

A csendes-óceáni uniós partnerségek 15 független szigetországot[1], négy tengerentúli országot és területet (TOT)[2], a Csendes-óceáni Szigetek Fórumát, valamint Ausztráliát és Új-Zélandot – a Fórum kulcsfontosságú tagjai és hasonló gondolkodású partnerek – foglalják magukban.

Az EU-nak globális szereplőként az a célja, hogy megújítsa és megerősítse partnerségeit, hogy azok túlmutathassanak a donor-kedvezményezett viszonyon. Az EU csendes-óceáni térségre vonatkozó 2006-os stratégiája[3] volt az első lépés ebbe az irányba. Ennek eredményeként az EU és a Csendes-óceáni Szigetek Fóruma miniszteri szintre emelte a politikai párbeszédet.

Az EU változtatási programjával[4] összhangban az EU-nak hathatósabbá kell tennie fejlesztési politikáját, valamint meg kell erősítenie donor-pozícióját a térségben – jelenleg Ausztrália után a második helyen áll[5]. Ennek köszönhetően az EU megerősítheti partnersége politikai dimenzióját azáltal, hogy hatékonyabb párbeszédbe bocsátkozik a csendes-óceáni országokkal, külön-külön, illetve regionális és multilaterális szinten egyaránt, hogy megerősítse az emberi jogokkal, a demokráciával, a jó kormányzással és a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos együttműködését, valamint biztosítsa az ENSZ Alapokmánya és a nemzetközi jog teljes mértékű tiszteletben tartását világszerte.

A cotonou-i megállapodásból[6] merítve, valamint az EU csendes-óceáni térségre vonatkozó stratégiájának végrehajtása során nyert tapasztalatok alapján e közös közlemény középpontjában az EU és a csendes-óceáni térség kapcsolatának fejlesztési vonatkozásai állnak, valamint számos olyan intézkezdésjavaslatot tartalmaz, amelyek hatékonyabbá kívánják tenni a térség és az EU közötti együttműködést, az alábbi fő célkitűzésekkel:

· koherencia előmozdítása egyfelől a fejlesztéssel, éghajlattal kapcsolatos intézkedések és egyéb uniós politikák, mint például a kereskedelem, a környezetvédelem, a halászat, a kutatás, másfelől az emberi jogok és a demokrácia előmozdítása között,

· az EU hivatalos fejlesztési segélye végrehajtási módjainak és a csendes-óceáni megnövelt éghajlatváltozási finanszírozás kiigazítása és ésszerűsítése, az átfogó hozzáadott érték, eredmények, hatás és hatékonyság növelése céljából,

· a csendes-óceáni TOT-ok sikeres regionális integrációjának ösztönzése, valamint annak elősegítése, hogy jobban előmozdíthassák az uniós értékeket, és a térségen belül a human fejlesztést célzó inkluzív és fenntartható növekedés hajtóerejévé válhassanak,

· a csendes-óceáni országokkal együtt pozitív menetrend meghatározása az ENSZ és egyéb nemzetközi fórumokon tárgyalt közös érdekű kérdések tekintetében,

· együttműködés hasonló gondolkodású partnerekkel kulcsfontosságú emberi jogi kérdések megválaszolására, valamint régió-szerte a demokratikus folyamatok megszilárdítására.

Az ENSZ-en belüli közös munka eredményeit, a megerősített politikai együttműködést, valamint az alábbi politikai javaslatok végrehajtását bele kell foglalni az EU csendes-óceáni országokat, területeket és régiókat célzó fejlesztési együttműködésének 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó programozási ciklusába, valamint részévé kell tenni az EU csendes-óceáni térségben történő szerepvállalására vonatkozó stratégia megújításának.

2.           A csendes-óceáni térség egyedülálló jellege

2.1.        Kicsinység, hatalmas kiterjedés, sokszínűség és sérülékenység

A csendes-óceáni szigetországok és területek mintegy 10 millió embernek szolgálnak otthonául, akik a világ EU-tól legtávolabb eső részén, egy 30 millió km² kiterjedésű tengeri kizárólagos gazdasági övezetben közrefogott 552,000 km²-es földterületen élnek.

A csendes-óceáni szigetországok és területek többsége kis szigetország, amelyek közül 10 a világ 15 legkisebb gazdasága között szerepel, van továbbá három korallzátony-ország, melyek alig emelkednek a tengerszint fölé, kis népességük pedig nagy térségekben szóródik szét. Természeti, pénzügyi, intézményi és emberi erőforrásaik igen korlátozottak, a képzett munkaerő migrációs aránya magas, a szolgáltatásnyújtás és az áruimport pedig nagyon költséges. Számos csendes-óceáni szigetország és terület nagymértékben a természeti erőforrások kiaknázásából – például a külföldi hajóknak eladott halászati engedélyek – származó jövedelemre van utalva. Az állami szektor domináns, de egyes országokban a kormányzás továbbra is gyenge lábakon áll, a magánszektor korlátozottan jut finanszírozáshoz, és nehéz méretgazdaságosságot elérni. Az elszigeteltség és a korlátozott kereskedelmi lehetőségek következtében ezek az országok a globális gazdaság perifériáján maradnak. Számos csendes-óceáni szigetországban és területen a segélytől való függőség és a segélyek szétaprózódása jelentős kihívásokat állít a fejlődés elé.

A konfliktusból jelenleg kilábaló, és a Csendes-óceáni Szigetek Fórumának intézményi struktúrájába csak részben integrálódott Kelet-Timor jelenleg várja, hogy csatlakozhasson a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségéhez (ASEAN), és számos más fejlődő országokéhoz hasonló strukturális korlátokkal küzd. A csendes-óceáni TOT-ok fejlettségi szintje az uniós átlag közelében van, és mélyrehatóbb integrációt próbálnak elérni a régióban.

Pápua Új-Guinea és Fidzsi együttesen a földterület 88,6%-át, a GDP 70%-át teszi ki, és e két országban él a csendes-óceáni országok és területek lakosságának 74,5%-a. Míg Fidzsi, ahol 2006 óta megszűnt az alkotmányos rend, lassú ütemben visszatér a demokráciához, Pápua Új-Guinea a kormányzásba igyekszik befektetni ahhoz, hogy teljes mértékben kiaknázza a kiterjedt természeti és emberi erőforrások bázisából, valamint feltörekvő – noha nagyrészt külföldi tulajdonban álló – gazdaságából származó előnyöket.

2.2.        Fejlesztési eredmények és éghajlatváltozási hatások

A csendes-óceáni térség igazi gazdagsága egyedülálló biodiverzitásában és gazdag ökoszisztémáiban rejlik, amelyek kulcsfontosságú szolgáltatásokat nyújtanak a lakosságnak. A biodiverzitás bölcsőjét a Kelet-Melanéziai szigetek, Új-Kaledónia és Polinézia-Mikronézia alkotják.

Azonban a szennyezés, a természeti erőforrások túlzott kiaknázása, az élőhelyek megváltozása és az idegenhonos özönfajok károsítják az óceáni erőforrásokat. A trópusi erdőket veszélyezteti az erdőirtás és az erdőpusztulás.

Régió szerte jellemző a természeti veszélyeknek való kitettség és kiszolgáltatottság, amelyek nagyon jelentős emberi és anyagi veszteségeket okozhatnak.

A demográfiai nyomás tovább terheli a környezeti és társadalmi egyensúlyt. Oktatásra, foglalkoztatásra és jövedelemtermelő lehetőségekre van szükség a rohamosan növekvő és fiatal népesség számára. Noha a képzett munkaerő migrációja a legfontosabb fejlődési korlátok egyike, a pénzátutalások jelentős részét képezik számos csendes-óceáni gazdaságnak. A csendes-óceáni szigetlakók nagy létszámú közösségei élnek manapság Ausztráliában, Új-Zélandon, illetve a világ más részein.

A demokratikus elveket és az emberi jogokat a régió nagy részében tiszteletben tartják, kivétel Fidzsi a 2006-os puccs után. Ugyanakkor a csendes-óceáni országok csak kevéssé ratifikálták az emberi jogi egyezményeket, és nagyon jelentős mértékű a nemi alapú erőszak, a döntéshozatali szinteken pedig alacsony a nők aránya.

A csendes-óceáni országok lassan kilábalnak a globális válságból, többek között Ázsia folyamatos rohamos növekedésének köszönhetően. A magánszektor ellenállóképessége továbbra is gyenge. 2010-ben a gazdasági növekedés átlagosan 0,8% volt, 2011-ben várhatóan 1,7% lesz és 2012-ben továbbra is alacsony marad, kivéve az erőforrásokban gazdag országokat (Pápua Új-Guinea, Salamon-szigetek és Nauru) és Vanuatut. Várhatóan növekedni fog a turizmus és a korábbi szintre állnak vissza az átutalási áramlatok. A növekedést leginkább a magas üzemanyag- és élelmiszerárak miatti infláció veszélyezteti. Kelet-Timorban a kőolajbevételeken alapuló kormányzati kiadások növekedése 2010-ben 9,5%-os GDP-emelkedést eredményezett, amely 2011-ben és 2012-ben várhatóan felgyorsul. A makrogazdasági stabilitás azonban továbbra is problémát jelent a csendes-óceáni országok többségében, és különösen fontos az adósságszintek fenntarthatósága.

Noha Pápua Új-Guinea le van maradva az összes millenniumi fejlesztési cél tekintetében, a többi csendes-óceáni ország jól halad a gyermekhalandóság csökkentése terén, a többi cél tekintetében pedig vegyes képet mutat az előrehaladás. Kelet-Timor vegyesen teljesíti a millenniumi fejlesztési célokat: jelentős haladást ért el a szegénység csökkentése terén, az egészségügyi mutatók és az egészségügyi színvonal ugyanakkor alacsonyak, mivel a lakosság nagy részére kihat az élelmiszer-ellátás bizonytalansága.

Az egyik legfontosabb korlát az energiához való hozzáférés. A kis csendes-óceáni szigetországok nagyban rá vannak utalva az elsődleges energiaforrásként szolgáló importált kőolajtermékekre. Az ingadozó nemzetközi árak, valamint a szállítási költségek komoly nyomásként nehezednek a nemzeti költségvetésekre, valamint a közüzemek és vállalatok működési költségeire, így magas élelmiszer- és villamosenergia-árakat eredményeznek. A megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos technológiák alternatív energia-előállítási lehetőséget kínáltak. Ugyanakkor az energiakínálat (rendelkezésre állás és hozzáférés) és -kereslet (megfizethetőség) együttes változása egyre nagyobb fenyegetést jelent a csendes-óceáni népek energiabiztonságára nézve. Ennek eredményeként dolgozták ki 2009-ben a csendes-óceáni térség energiabiztonságáért való fellépés keretét. Mindössze a népesség városi területekre koncentrálódott 30%-a jut villamosenergiához: ez az átlagérték azt jelenti, hogy egyes országokban (Pápua Új-Guinea, Salamon-szigetek és Vanuatu) ez kevesebb mint 25%, máshol több mint 95% (Cook-szigetek, Guam, Nauru, Niue, Északi-Mariana-szigetek, Szamoa, Tonga, Tokelau és Tuvalu).

Az éghajlatváltozás több évtizede kihat a Csendes-óceán térségére: egyre nagyobb gyakorisággal és intenzitással fordulnak elő olyan természeti veszélyek, mint például trópusi ciklonok és árvizek. A tenger szintjének emelkedése, a tengervíz beáramlása és a part menti erózió csökkenti a lakhatás céljából rendelkezésre álló földterületet, veszélyezteti az infrastruktúrát, károsítja az akvakultúrát, valamint kihatással van az édesvíz-készletekre és a mezőgazdaságra is. A tiszta vízhez való hozzáférés és a higiénia továbbra is fontos kihívást jelent a csendes-óceáni szigetországok és területek többségében, és komoly egészségügyi kockázatokat okoz, különösen a nők, a gyermekek és a külsőbb szigeteken élő közösségek számára. Az emelkedő vízhőmérséklet és az óceán elsavasodása további problémát jelent a már így is károsult biodiverzitásra és ökoszisztémákra, különösen a korallzátonyokra nézve, aminek következtében még inkább kiszolgáltatottabbá válnak az éghajlatváltozásnak. A nagy szigeteken az éghajlatváltozás a belső földterületet érinti intenzívebb aszályokkal, földcsuszamlásokkal vagy áradással. Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás – többek között ökoszisztémán alapuló megközelítésekkel – ugyancsak hozzájárulhat a szolgáltatásnyújtás javításához, a megújuló energia hozzáférhetőségéhez, valamint a katasztrófára való felkészüléshez. Ebben a tekintetben kulcsfontosságú fejlesztési hajtóerő lehet az összes csendes-óceáni országban. Ha a katasztrófakockázatot az ökoszisztéma védelmével igyekszünk csökkenteni, az azt jelenti, hogy magát a természetet a megoldás részeként használjuk. Továbbá, a kiigazító intézkedések a nem közvetlenül az éghajlatváltozással kapcsolatos katasztrófák esetében is hozzájárulhatnak a katasztrófa-felkészültséghez.

Pápua Új-Guinea jelentős elsődleges esőerdő-erőforrásokkal rendelkezik, de a területek rohamosan fogyatkoznak számos tényező miatt, ideértve a többek által illegálisnak tartott fakitermelést is. Pápua Új-Guinea hozzájárulhatna a globális éghajlatváltozás enyhítéséhez, ha lépéseket tenne a fenntartható fakitermelés felé azáltal, hogy javítja erdőgazdálkodását és földhasználati jogszabályait.

Az éghajlatváltozás számos egymással összefüggő hatást vált ki, amelyek a biztonságot és a nemek közötti egyenlőséget is érintik. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa rámutatott arra, hogy a tengerszint emelkedése következtében történő területvesztés biztonsági következményekkel járhat, különösen a kis méretű alacsonyan fekvő szigetországokra nézve[7]. Az EU hangsúlyozta, hogy az éghajlatváltozásnak jelentős biztonsági következményei vannak, mivel a veszélyeket megsokszorozó tényezőként kiélezi a földterületekkel és a vízkészletekkel kapcsolatos, illetve az élelmiszer- és energiaárak miatti feszültséget, továbbá migrációs nyomást teremt és elsivatagosodáshoz vezet[8]. Másrészt, mivel az éghajlatváltozás hatásai különféleképpen érinthetik a nőket és férfiakat, a csendes-óceáni térség miniszterei megerősítették, hogy a hatékony éghajlatváltozási stratégiák kidolgozása érdekében jobban figyelembe kell venni a nők ismereteit, tapasztalatait és prioritásait. Felismerve, hogy a nemek közötti egyenlőtlenségek és az emberi jogok megsértése akadályozza az országokat abban, hogy kezelhessék az éghajlatváltozás hatásait, a miniszterek felszólították a csendes-óceáni kormányokat, hogy tegyenek eleget e tekintetben tett kötelezettségvállalásaiknak[9].

Az éghajlatváltozás várhatóan még inkább erősödő hatása aláássa a fejlesztési eredményeket, valamint a méltányos és fenntartható fejlődést, valamint megnehezíti a millenniumi fejlesztési célok teljesítését a csendes-óceáni térségben. Egész országok néptelenedhetnek el vagy akár el is tűnhetnek, ami a lakosság migrációját és áttelepítését okozhatja.

2.3.        Hogyan néz szembe a csendes-óceáni térség a fejlődési kihívásokkal?

A csendes-óceáni szigetlakók századokon át jól megbirkóztak strukturális kihívásaikkal. Az idő múlásával az országokon belül is találtak megoldásokat, valamint regionális szinten a csendes-óceáni szigetországok és területek gyakran erőiket egységesítve léptek fel olyan kérdésekben, mint például a politikai együttműködés, finanszírozás, fejlesztés, kereskedelem, halászat, biztonság, bűnüldözés, emberi jogok, környezetvédelem, energia, társadalmi és kulturális kérdések, közlekedés, infrastruktúra, kutatás, távközlés, stb.

A csendes-óceáni szigetországok és területek az éghajlatváltozást is kezelték. Például, úgy próbáltak alkalmazkodni a tengerszint emelkedéséhez, hogy helyreállították a mangrove területeket, védték a korallzátonyokat, tengerparti védőgátakat, víztározókat és sótalanító létesítményeket építettek, új terményeket fejlesztettek, előmozdították a termények diverzifikációját, vagy pedig átköltöztették az infrastruktúrát és áttelepítették a lakosságot. Egyes országok adaptációs eszköztárukba a migrációt is felvették. A regionális együttműködés figyelemre méltó. A mikronéziai országok és területek például összefogtak a Micronesia Challenge (mikronéziai kihívás) elnevezésű kötelezettségvállalás keretében, hogy 2020-ig megóvják a partközeli vizek 30%-át és az erdőterületek 20%-át. Továbbá, átfogó regionális kereteket dolgoztak ki az éghajlatváltozás elleni fellépésre, valamint a kockázatcsökkentésre és -kezelésre.

Egyre növekvő, ugyanakkor viszonylag továbbra is alacsony számú donor és fejlesztési partner van jelen a régióban. Ausztrália és Új-Zéland a Csendes-óceáni Szigetek Fórumának tagja, és a két legfontosabb bilaterális donor. Az Ázsiai Fejlesztési Bank a legfontosabb multilaterális partner. Az Egyesült Államokkal kötött társulási megállapodások jól működő eszközök a csendes-óceáni térség északi részén. Tajvan, Japán és Korea növeli támogatását. Kína egyre növekvő szerepet játszik a csendes-óceáni térségben. Egyéb bilaterális és multilaterális partnerségek ugyancsak fokozzák szerepvállalásukat.

A csendes-óceáni vezetők 2009-ben létrehozták a fejlesztési koordináció megerősítéséről szóló „Cairns Compact” elnevezésű kezdeményezéscsomagot, hogy a donorok csökkentsék a segélyek szétaprózódását, könnyítsék a segélyigazgatást, és javítsák a segélyhatékonyságot az országos rendszerek fokozottabb alkalmazásával, többéves finanszírozási kötelezettségvállalásokkal, összevont pénzügyi erőforrásokkal, a támogatásnyújtásra való felhatalmazással, valamint együttes elemzési tevékenységgel. Fejlesztési partnereivel együtt a Csendes-Óceáni Szigetek Fórumának titkársága olyan menetrendet koordinált a fórum országaiban a közkiadások igazgatásának, a közbeszerzésnek, az elszámoltathatósági és ellenőrzési rendszereknek a megerősítése céljából, hogy ezeket az országos rendszereket széles körben használhassák a hivatalos fejlesztési segély csatornájaként, többek között a költségvetés támogatása révén, a támogathatósági kritériumok teljesülésének függvényében.

2011-ben a csendes-óceáni vezetők újonnan megerősítették, hogy a régióra nézve az egyetlen igazán nagy veszélyt az éghajlatváltozási jelenti, és hangsúlyozták az alkalmazkodást célzó finanszírozás szükségességét. Annak érdekében, hogy az országok jobban hozzáférjenek és kezelhessék az éghajlatváltozással kapcsolatos erőforrásokat, a Fórum gazdasági miniszterei azt javasolták, hogy a finanszírozási módszereket támogatáshatékonysági elvekre kell alapozni, és hogy az éghajlatváltozást bele kell foglalni a nemzeti költségvetésekbe és fejlesztési tervekbe ahhoz, hogy lehetőség szerint az országos rendszereket használhassák, különösen a költségvetés-támogatás, mint leghatékonyabb végrehajtási forma, révén.

3.           Az EU és a csendes-óceáni térség közötti fejlesztési és éghajlatváltozással kapcsolatos együttműködés megerősítése

Az EU külső fellépéséhez széles körű szakpolitikai és egyéb eszközök állnak rendelkezésére, amelyek a csendes-óceáni térség tekintetében nagyon is relevánsak. Az EU-küldöttségek hálózatára és a központokban alkalmazott személyzetre építve az EU-nak egységes álláspontot kell képviselnie a régióban, valamint a multilaterális fórumokon, nemzetközi tárgyalásokon, vagy egyéb szereplőkkel kialakított kapcsolatokban hatékonyabban elő kell mozdítania az uniós értékeket és közös csendes-óceáni-EU célkitűzéseket és érdekeket. A csendes-óceáni prioritásokat megválaszoló, az egész EU-ra kiterjedő koordinált kezdeményezésekkel maximálisan ki lehetne aknázni az EU régióban végzett külső fellépésének hozzáadott értékét.

Az EU változtatási programjáról szóló bizottsági közlemény[10] és a jövőbeni költségvetés-támogatásról szóló bizottsági közlemény[11] megerősített politikai keretet javasol egy jobban fókuszált és magasabb hatású uniós fejlesztési együttműködésre azáltal, hogy amikor csak lehetséges, előmozdítja az országos rendszerek és a költségvetés-támogatás alkalmazását, az eredmények javítására és a jó kormányzásra irányuló megerősített politikai párbeszéddel együtt.

A 2008–2013 közötti időszakra jelentősen, megközelítőleg 785 millió EUR-ra nőtt az uniós költségvetésből és az Európai Fejlesztési Alapból (EFA) nyújtott, a csendes-óceáni országok és TOT-ok fejlesztési és éghajlatváltozási támogatása[12].

A csendes-óceáni szigetországok és területek strukturális korlátai fejlesztési kedvezményezettként egyedülállóvá teszik őket, az uniós támogatást különösen fontossá teszik a régióban, és egymással összefüggő kihívások elé állítják az EU-t.

· a régióbeli pénzügyi kötelezettségvállalás fokozása egyrészt a jelenlegi hivatalos fejlesztési segély szintjének megerősítésével és kiegészítve a nemzetközi tárgyalások során bejelentett éghajlat-változási alapok megfelelő részével, másrészt az egyéb forrásból származó beruházási finanszírozás felerősítésével.

· a politikai párbeszéd elmélyítése és a végrehajtási módok kiigazítása a reformok hatékonyabb, a csendes-óceáni partnerek korlátainak és sajátosságainak megfelelőbb módon történő támogatására, a fokozott mértékű pénzügyi támogatás megfelelő felhasználásának megkönnyítése érdekében,

· a koordináció megerősítése és a segélyek szétaprózódottságának csökkentése a csendes-óceáni térségben,

· az ENSZ-en belüli, különösen az éghajlatváltozással kapcsolatos koordináció javítása.

· annak biztosítása, hogy a fejlesztéstől eltérő politikák továbbra is hozzájárulnak a megújult csendes-óceáni-EU fejlesztési partnerséghez, hogy a gazdasági növekedés jó kormányzással, fenntarthatósággal és a közös javak tekintetében közös felelősségvállalással párosuljon.

3.1.        Fokozott pénzügyi szerepvállalás

A Bizottság által kezelt uniós alapok korlátozottak a csendes-óceáni térség szükségleteihez képest. Az uniós tagállamok bilaterális pénzügyi kötelezettségvállalására van szükség, ideértve különösen az éghajlatváltozás tekintetében. Az éghajlatváltozásról szóló együttes nyilatkozatot[13] követően a Bizottság és a Fórum titkársága közös kezdeményezést[14] indított. A csendes-óceáni és EU tagállamokkal és intézményekkel együtt jelenleg dolgoznak ki cselekvési tervet a közös kezdeményezés célkitűzéseinek megvalósítására, hogy az EU koordináltan vállalhasson szerepet a csendes-óceáni térségben, és hogy összegyűjtsék a hivatalos fejlesztési segélyt és további éghajlatváltozási finanszírozást, többek között a beruházási finanszírozás ösztönzésével.

Az éghajlatváltozással kapcsolatos tevékenységekhez és az intézményi fejlesztéshez való hozzájárulás mellett az EU földrajzi és tematikus programjai ugyancsak elősegíthetik, hogy a csendes-óceáni szigetországok és területek kiegészítő éghajlatváltozási finanszírozáshoz (az Éghajlat-változási Alap, az üzleti szektor, a szénpiac...) juthassanak.

Az együttműködési prioritások meghatározásának kulcsfontosságú eszköze a programozás és a politikai párbeszéd marad. Az EU-nak, egyéb donorokkal koordinálva, továbbra is támogatnia kell a csendes-óceáni szigetországok és területek nemzeti fejlesztési terveik és ágazati politikáik fejlesztésére irányuló erőfeszítéseit, hogy eredmény-orientált stratégiákat alkalmazzanak a fejlesztésre, valamint az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra és az éghajlatváltozás enyhítésére, ugyanakkor biztosítsák a fokozott mértékű támogatás megfelelő irányítását és fenntartható gyakorlatok kialakítását.

3.2.        A csendes-óceáni térségre nézve kedvező végrehajtási módok

Az EU változtatási programja azt javasolja, hogy az eredmények és a hatás maximalizálása érdekében az uniós együttműködést koncentráltabban irányítsák legfeljebb három szektorra. Noha a nagyobb szigetországok esetében az erőfeszítéseket indokolt lehet két vagy három szektorra irányítani, a kisebb szigetek többségében ezeket egyetlen szektorra kell korlátozni.

A csendes-óceáni szigetországok és területek strukturális korlátai miatt ki kell igazítani a végrehajtási módokat: korlátozni kell a kisebb közigazgatásokat túlterhelő projekt-megközelítéseket.

Az ágazati programok és a költségvetés-támogatás alkalmasabb arra, hogy fenntartható eredményeket produkáljon, mivel megfelel a nemzeti fejlesztési terveknek és ágazati stratégiáknak, valamint a politikai párbeszéddel és a teljesítmény rendszeres értékelésével hozzájárul a szolgáltatásnyújtás javításához, valamint az intézményi, politikai és szabályozási eredményekhez. A szilárd nemzeti fejlesztési tervek és ágazati stratégiák meghatározása, az államháztartás irányításának erősítése, valamint a stabil makrogazdasági keret betartása költségvetés-támogatást eredményezett Új-Kaledónia, Pitcairn, Szamoa, a Salamon-szigetek, Tonga, Tuvalu és Vanuatu esetében.

Az EU által finanszírozott csendes-óceáni regionális együttműködést jól működő regionális szervezetek támogatják, amelyek politikai támogatást élveznek tagállamaik részéről, valamint pénzügyi és technikai szempontból jól felszereltek. Az EU, más donorokhoz hasonlóan hozzájárulási megállapodások révén igazodott az említett szervezet stratégiai munkaprogramjához és hatékony eredményközpontú ellenőrzési rendszereihez.

Projekteken keresztül továbbra is nyújtanak uniós támogatást, amikor más támogatási módok támogathatósági kritériumai nem teljesülnek. E támogatással segítik a civil társadalom és az üzleti társulások kezdeményezéseit, egyes önálló infrastruktúra-projekteket, stb.

3.3.        Kapacitás- és hatékonyságfejlesztés

A csendes-óceáni térség számos közigazgatása szembesül strukturális kapacitáskorlátokkal, amikor ágazati politikáikat vagy államháztartásuk igazgatását kívánják javítani, vagy az éghajlatváltozást kívánják integrálni fejlesztési stratégiáikba. A regionális szervezeteknek kulcsfontosságú szerepet kell játszaniuk e kiívások kezelésében. Az EU-nak tovább kell támogatnia a regionális szervezeteket, hogy segítse tagjaikat a politikaalakításban, tervezésben és végrehajtásban, valamint a támogatások irányításában és végrehajtásában, különösen olyan területeken, mint például az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás és az éghajlatváltozás enyhítése. Ösztönözni kell továbbá az EU és a csendes-óceáni térség közötti, a konkrét szakértelem megosztását és az intézményfejlesztés elősegítését szolgáló partnerségeket.

3.4.        Hatékonyabb koordináció az EU-n belül és egyéb partnerekkel

Az uniós tagállamok korlátozott csendes-óceáni térségbeli jelenléte megkönnyíti annak feltérképezését, hogy milyen lehetőségek vannak az unió egészére kiterjedő közös programozásra, valamint a fejlesztési és éghajlatváltozási alapok összegyűjtésére. A nem uniós partnerekkel való koordinációval kapcsolatban átfogó és egyre intenzívebb koordináció jött létre Ausztráliával és Új-Zélanddal, amely munkamegosztást és kétirányú felhatalmazásos együttműködést is magában foglal. A lehető legjobban kihasználja a komparatív előnyöket, valamint olyan mintát alakít ki, amelyhez más nem uniós partnerek is csatlakozhatnak. Ausztrália az első olyan nem európai donor, amellyel az EU megállapodást kötött felhatalmazásos segélyezési együttműködés szabályairól, amelyek lehetővé teszik az Ausztrál Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (AusAID) és a Bizottság számára, hogy egymás szakértelmére támaszkodva jelentős segélyezési eredményeket érjenek el.

3.5.        Hatékonyabb éghajlatváltozási koordináció az ENSZ szintjén

Az együttes nyilatkozat (2008) és a közös kezdeményezés (2010) óta egyre inkább elmélyült a csendes-óceáni térség és az EU közötti, éghajlatváltozással kapcsolatos együttműködés, amely közös megközelítés kialakításához vezetett a csendes-óceáni szigetállamokkal, a Kis Szigetállamok Szövetségével (a továbbiakban: AOSIS), valamint az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményében részt vevő kis fejlődő szigetállamokkal. A csendes-óceáni szigeteknek és az EU-nak – a regionális intézmények révén – továbbra is azon kell munkálkodniuk, hogy közös álláspontokat mozdítsanak elő az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás és annak enyhítése tekintetében.

Az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményéről folytatott durbani tárgyalások alkalmával a legkevésbé fejlett országok (a továbbiakban: LDC-országok), az AOSIS és az EU egyaránt markáns eredményt szorgalmaztak, és ezen törekvésüknek együttes nyilatkozat formájában adtak hangot. Az EU-nak továbbra is erősítenie kell az LDC-országokkal és az AOSIS-szal kialakított szövetséget, hogy még nagyobb nyomást gyakoroljon a többi tárgyaló félre annak érdekében, hogy utóbbiak markánsabb célokat tűzzenek ki az éghajlatváltozás enyhítése, illetve az ahhoz való alkalmazkodás terén.

4.           Egy koherensebb uniós politikai csomag kialakítása a csendes-óceáni térség vonatkozásában

A cotonou-i megállapodásra, valamint az EU csendes-óceáni stratégiájának végrehajtásából nyert tapasztalatokra építve az EU azon munkálkodik, hogy a külső fellépési politikák és eszközök integráltabb kombinációját alakítsa ki a régióban, valamint átfogóbb politikai menetrendet állítson össze a csendes-óceáni térségre nézve, a 2014–2020-as programozási ciklus tekintetében.

A kereskedelem és halászat, valamint a kutatás és felsőoktatás területén folytatott együttműködés ugyancsak jelentősen hozzájárulhat az EU régión belüli politikai koherenciájához.

· Nagyon jelentős az EU és a csendes-óceáni térség közötti kereskedelmi együttműködés. A Pápua ÚJ-Guineával és Fidzsivel kötött ideiglenes partnerségi megállapodásra, valamint a más országok által kínált piacra jutási ajánlatokra támaszkodva az EU továbbra is azon munkálkodik, hogy átfogó kereskedelmi és fejlesztési megállapodást alakítson ki a térség valamennyi országával, mivel a csendes-óceáni AKCS-vezetők különös hangsúlyt helyeznek a gazdasági partnerségről folytatott tárgyalások 2012-es sikeres lezárására. Vagy pedig az AKCS-országok csatlakozhatnak az ideiglenes partnerségi megállapodáshoz, amely kimondottan rendelkezik ennek lehetőségéről.

· Az EU és a csendes-óceáni térség közötti halászati együttműködés jelentős EFA-ból finanszírozott támogatáson, három bilaterális halászati partnerségi megállapodáson, valamint a nyugat- és közép-csendes-óceáni halászati bizottság keretében folytatott többoldalú halászati együttműködésen alapszik. Az EU fokozott erőfeszítésekkel támogatja a fenntartható halászati ágazat kialakítását, valamint a jogellenes, be nem jelentett, és szabályozatlan halászat elleni küzdelmet. Meg kell erősíteni a nyugat- és közép-csendes-óceáni halászati bizottságon belül a megfelelő halászati irányítás érdekében folytatott közös csendes-óceáni uniós munkát. Fontolóra lehetne venni a csendes-óceáni térségre vonatkozó átfogó, az uniós eszközök (halászat, fejlesztés, környezetvédelem és kutatás) hatékony felhasználásával megvalósítandó halászati stratégia kialakítását.

· A kutatási keretprogramon keresztül az EU erősíti kutatási kapacitását a csendes-óceáni térséget érintő kérdések tekintetében, támogatja a csendes-óceáni kutatási kezdeményezéseket, valamint együttműködést szorgalmaz az uniós és csendes-óceáni kutatási partnerek között.

· Az Erasmus Mundus program ugyancsak biztosít lehetőségeket felsőoktatási együttműködésre.

Az EU a térséget érintő politikai kombinációba még inkább belevonja az emberi jogokat, a demokrácia támogatását és a jó kormányzást.

· Az EU megerősíti a hasonlóan gondolkodó partnerekkel folytatott együttműködését a célból, hogy régió szerte támogassa az emberi jogi egyezmények és a Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútumának megerősítését és végrehajtását. Az EU külön figyelmet fordít az olyan kérdések megválaszolására, mint például a nemi alapú erőszak, valamint nők rendkívül alacsony arányú részvétele a csendes-óceáni térség döntéshozatalában.

· Adott esetben az EU továbbra is alkalmaz választási megfigyelő küldöttségeket, valamint egységesíti erőfeszítéseit hasonlóan gondolkodó partnerekkel, hogy koordinált stratégiát dolgozzon ki Fidzsi demokráciához való visszatérésére, és hogy régió szerte támogassa a békefolyamatokat és válságmegelőzési kezdeményezéseket.

· Az EU továbbra is támogatja a csendes-óceáni szigetországokat és területeket kormányzati rendszereik megerősítésében, ideértve a környezet- és erőforrás-gazdálkodást is, többek között a nyersanyag-kitermelő iparágakra vonatkozó átláthatósági kezdeményezésnek való megfelelés előmozdításával.

Ahhoz, hogy szakpolitikai kombinációjába még jobban bevonja az éghajlattal kapcsolatos fellépést, az EU átfogó klímadiplomáciai stratégiát dolgoz ki a csendes-óceáni térségre vonatkozóan az uniós szereplők, a tagállamok és nemzeti diplomáciai szolgálataik számára, hogy az éghajlatváltozás kérdésével valamennyi politikai szinten foglalkozzon, előmozdítsa és támogassa az éghajlatváltozással kapcsolatos fellépés végrehajtását, valamint foglalkozzon az éghajlatváltozás és a csendes-óceáni térség nemzetközi biztonsága közötti összefüggésekkel.

5.           Ajánlások jővőbeni fellépésre

Az EU mind politikailag, mind befolyásos fejlesztési partnerként elkötelezett a csendes-óceáni térség mellett. Napjaink egyre inkább erőforrás-korlátozott környezetében feltétlenül erősítenünk kell a hatékonyságot és teljesítőképességet azáltal, hogy a nagy hatású és a magas hozzáadott értéket képviselő uniós fellépés területeire koncentrálunk, valamint segélyhatékony végrehajtó mechanizmusokat alkalmazunk.

(1) Az EU, a csendes-óceáni szigetországok és területek, a csendes-óceáni regionális szervezetek és hasonló szellemű partnerek közötti rendszeres politikai párbeszédnek közös álláspontokat kell elősegítenie annak biztosítására, hogy az ENSZ Alapokmányát és határozatait globálisan tiszteletben tartsák, annak elősegítésére, hogy a konfliktusokat világszerte fenntarthatóan és békésen oldják meg, valamint a fejlesztés és az éghajlatváltozási együttműködés javítására, különösen az Éghajlat-változási Keretegyezményről folytatott tárgyalások során.

(2) 2012-ig valamennyi csendes-óceáni ország további uniós éghajlatváltozási finanszírozásban részesül, egyes országok pedig a millenniumi fejlesztési célokra irányuló kezdeményezésből is finanszírozáshoz jutnak, a 2008-2013-as időszakra nyújtott EFA-juttatásokon felül. A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó uniós fejlesztési együttműködés programozásakor az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) és a Bizottság szolgálatai választási lehetőségeket terjesztenek az uniós tagállamok elé a közös csendes-óceáni programozás, valamint egy olyán uniós kiterjedésű mechanizmus céljából, amely lehetővé teszi az uniós és bilaterális erőforrások összekapcsolását az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás és az éghajlatváltozás enyhítése céljából nyújtott további támogatással.

(3) A régióban – különösen Pápua Új-Guineában és a Salamon-szigeteken – az éghajlatváltozás enyhítéséhez nyújtott uniós támogatás várhatóan szinergiákat mozdít elő az erdészeti jogszabályok végrehajtásával, az erdészeti irányítással és az erdészeti termékek kereskedelmével (FLEGT), valamint az erdőirtás és erdőpusztulás által okozott kibocsátások csökkentésével kapcsolatos kezdeményezések között.

(4) Az EU csendes-óceáni szigetországokat és területeket célzó támogatását eseti alapon megvizsgálva a legalkalmasabb módon kell nyújtani, ideértve a költségvetés támogatását vagy különféle támogatásvégrehajtási módszerek kombinációját is. A Bizottság új iránymutatást javasolt az EU költségvetéséből nyújtott támogatásra vonatkozóan, amely figyelembe veszi a kis szigetállamok és a TOT-ok igényeit és sajátosságait.

(5) Az EU-nak elő kell mozdítania a támogatáshatékonysági elveket a busani magas szintű fórum következtetéseivel és kötelezettségvállalásaival összhangban, ideértve a munkamegosztást és a közös programozást, valamint a hasonló gondolkodású partnerekkel való felhatalmazásos együttműködés alkalmazását is. Az EU-nak ágazati szinten más donorokkal is együtt kell működnie, a partnerországok politikáinak támogatását célzó közös programok, közös mutatók, kifizetési kritériumok, felülvizsgálatok és a partnerkormányokkal folytatott politikai párbeszéd révén.

(6) A Fórum gazdasági minisztereinek iránymutatására építve, és a „Cairns Compact-tal” összhangban az EU-nak és egyéb partnereinek egy olyan módszertan kidolgozására kell törekednie, amely javítja a csendes-óceáni szigetek éghajlatváltozással kapcsolatos finanszírozáshoz való hozzáférését és annak irányítását, valamint a kísérleti fázis megvalósítását, hogy aztán a módszertant az egész régió átvehesse.

(7) Az EU-nak össze kell fognia a millenniumi fejlesztési célokkal kapcsolatos, az éghajlatváltozás által érintett szektorok – például a víz és higiénia és a megújuló energiaforrások – egyéb donoraival. Az EU-nak támogatnia kell az e szektorokban tett kezdeményezéseket, hogy előmozdítsa a környezeti szempontból fenntartható növekedést, többek között a csendes-óceáni infrastruktúraeszköz révén.

(8) A csendes-óceáni partnerek kapacitásának túlterhelését elkerülendő az EU-nak közös küldetéseket kell előmozdítania egyéb partnerekkel, a csendes-óceáni szigetországokkal és területekkel, valamint regionális szervezetekkel koordinálva.

(9) Az EU-nak támogatnia kell a csendes-óceáni TOT-ok szomszédaikkal való együttműködést szorgalmazó erőfeszítéseit, ideértve az éghajlatváltozással kapcsolatos kihívásokat is.

(10) Ahhoz, hogy az EU csendes-óceáni küldöttségei a lehető leghatékonyabbak legyenek, a Főképviselő és a Bizottság a csendes-óceáni partnerországokhoz való földrajzi közelség alapján vizsgálja meg a felelősségek újraosztásának megvalósíthatóságát és hatását.

(11) Az EU-nak továbbra is be kell vonnia a civil társadalmat, a helyi hatóságokat, a magánszektort, valamint a kutatói közösséget a régióban folytatott együttműködésébe azáltal, hogy támogatja a regionális hálózatépítést és a csendes-óceáni–uniós partnerségeket, valamint felkelti Európában a közérdeklődést és vitákat szervez a csendes-óceáni szigetországokat és területeket, valamint lakosságukat érintő közös kérdésekkel kapcsolatban.

[1]               Cook-szigetek (az ENSZ-ben nem rendelkezik szavazati joggal), Mikronéziai Szövetségi Államok, Fidzsi, Kiribati, Marshall-szigetek, Nauru, Niue (az ENSZ-ben nem rendelkezik szavazati joggal), Palau, Pápua Új-Guinea, Szamoa, Salamon-szigetek, Kelet-Timor, Tonga, Tuvalu és Vanuatu.

[2]               Francia Polinézia, Új-Kaledónia, Pitcairn, valamint Wallis és Futuna.

[3]               Következtetések az EU csendes-óceáni térségre vonatkozó stratégiájáról (Az Általános Ügyek Tanácsának 2743. ülése – 2006.7.17.)

[4]               A Bizottság közleménye: Változtatási program: Az EU fejlesztéspolitikájának hathatósabbá tétele; COM(2011) 637 – 2011.10.13.

[5]               Lásd a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Fejlesztési Támogatási Bizottság Titkársága (OECD DCD-DAC) - „Development Aid at a glance – Statistics by region – Oceania – 2011 edition” [A fejlesztési segély dióhéjban – regionális statisztikák – Óceánia – 2011-es adatok]

[6]               A 2020-ig hatályos cotonou-i megállapodás szabályozza az EU és 79 afrikai, karib-tengeri és csendes-óceáni ország, az ún. AKCS-országok közötti politikai, fejlesztési együttműködési és kereskedelmi partnerséget.

[7]               Az ENSZ Biztonsági Tanácsának nyílt vitája: „A nemzetközi béke és biztonság fenntartása: az éghajlatváltozás hatása” (2011. július) – http://www.un.org/News/Press/docs/2011/sc10332.doc.htm

[8]               Következtetések az uniós klímadiplomáciáról (A Külügyek Tanácsának 3106. ülése – 2011.7.18.)

[9]               Miniszteri műhelymunka az éghajlatváltozásról, a Negyedik Csendes-óceáni Női Miniszteri Találkozóval egyidejűleg (2011 július)

[10]             Változtatási program: Az EU fejlesztéspolitikájának hathatósabbá tétele; COM(2011) 637 – 2011.10.13.

[11]             A harmadik országoknak nyújtott uniós költségvetés-támogatás jövőbeni megközelítése; COM(2011) 638 – 2011.10.13.

[12]             Hozzávetőleg 730 millió EUR (melyből 70 millió EUR a TOT-oknak) a 10. EFA-ból, és hozzávetőleg 56 millió EUR az EU költségvetéséből.

[13]             http://www.gcca.eu/usr//Joint-Declaration-PIFS-EU-2008.pdf

[14]             http://www.gcca.eu/usr//Protocole-d-entente-Signe-a-Strasbourg.pdf