—

A felperes szerint a Bizottság megsértette a Bíróság által a C-566/10. P. sz. ügyben hozott ítélet jogerejét, amely ítélet jogellenesnek nyilvánítja azokat a versenykiírásokat, amelyek kizárólag az angolra, a franciára és a németre korlátozzák az uniós nyílt versenyvizsgákon pályázó résztvevők által második nyelvként megjelölhető nyelveket.

—

A felperes e tekintetben az állítja, hogy a Bizottság — azzal, hogy előzetesen és általánosságban háromra korlátozta az uniós nyílt versenyvizsgák résztvevői által második nyelvként választható nyelveket — gyakorlatilag az intézmények számára új nyelvi szabályozást írt elő, megsértve ezzel a Tanácsnak az ezen a területen meglévő kizárólagos hatáskörét.

—

A felperes szerint a Bizottság által alkalmazott nyelvi korlátozás hátrányosan megkülönböztető jellegű, mivel a hivatkozott normák tiltják az uniós polgárokra és magukra az intézmények tisztviselőire nézve olyan nyelvi korlátozások előírását, amelyeket az intézményeknek a már hivatkozott 1/58 rendelet 6. cikke szerinti — és eleddig nem elfogadott — eljárási szabályzatai nem általánosságban és nem objektíven írnak elő, továbbá a szolgálat konkrét és igazolt érdekének hiányában tiltják ilyen korlátozások bevezetését.

—

A Bizottság megsértette a polgárok abba vetett bizalmát, hogy második nyelvként az Unió bármely nyelvét választhatják, ahogyan az 2007-ig mindig is volt és amint azt a Bíróságnak a C-566/10. P. sz. ügyben hozott ítélete hitelt érdemlően megerősítette.

—

A felperes szerint a Bizottság — azzal, hogy előzetesen és általánosságban háromra korlátozta a második nyelvként választható nyelveket — valójában a versenykiírás és a versenyvizsgán való részvételhez szükséges feltételek szakaszába hozta előre a jelöltek nyelvi készségeinek ellenőrzését, amit a versenyvizsgán kellene elvégezni. Ily módon a nyelvismeret meghatározóbbá válik a szakmai ismeretekhez képest.

—

A felperes e tekintetben azt állítja, hogy — annak előírásával, hogy a részvételi jelentkezéseket kötelezően angolul, franciául vagy németül kell megküldeni, továbbá hogy az EPSO ugyanezen a nyelven fogja a pályázók részére megküldeni a versenyvizsga lefolytatásával kapcsolatos értesítéseket — megsértették az uniós polgároknak az intézményekkel a saját anyanyelvükön folytatott kommunikációhoz való jogát, és végső soron hátrányos megkülönböztetést vezettek be azokkal szemben, akik nem ismerik alaposan a három nyelvet.

—

A felperes azzal érvel, hogy a három nyelvre való korlátozást a Bizottság az arra irányuló követelménnyel indokolta, hogy az újonnan felvett tisztviselők azonnal képesek legyenek kommunikálni az intézményeken belül. Ez az indokolás elferdíti a tényeket, mivel nem egyértelmű, hogy a szóban forgó három nyelvet használják a leginkább az intézményeken belül különféle nyelvi csoportok közötti kommunikáció céljából; továbbá aránytalan a nyelven alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmához hasonló alapvető jog korlátozásához képest. Az intézményeken belüli gyors kommunikáció biztosítására ugyanis léteznek kevésbé korlátozó jellegű rendszerek is.