19.9.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 271/8

1.1

Az EGSZB szerint az euró és a GMU születése volt a legfontosabb szakasz az Európához vezető út során, és az Unió stratégiai tervének részeként az ESZAK-szerződést és a Római Szerződést életre hozó nagy ívű elképzelésbe illeszkedett bele. Nagy és bátor erőfeszítés volt, elkötelezett lépés a jövő irányába, amely oly sok reményt keltett, hogy mindenki meg volt győződve arról, hogy az egységes pénz ereje le fogja gyűrni a még meglévő ellenállást, amely megakadályozta a teljes pénzügyi és politikai unió létrehozását, bár erre lett volna szükség. Az euró mindenesetre továbbra is mindezek előfeltétele marad.

1.2

Ugyanakkor húsz hosszú év után be kell látni, hogy nem így történt: ennek oka talán az, hogy az euró az egész időszak során nem szenvedett el sem belülről, sem kívülről jövő súlyos megrázkódtatásokat, vagy talán a hitelező és az adós országok között Európában továbbra is fennálló bizalomhiány miatt, amely végső soron kohézióhiányt és a bennünket kormányzókba vetett bizalom hiányát jelenti. Így mindenki inkább kényelembe helyezte magát az állóvízben és a meglévő jólétben. Mintha minden simán zajlott volna, de a nyugalom csak látszólagos volt. Az EU-t sújtó nemzetközi gazdasági és pénzügyi válság ugyanis meghúzatta a vészharangot, valamint felszínre hozta a GMU határait és szerkezeti ellentmondásait, ami az eurót megfosztotta vonzerejétől. Kezdetben úgy vélték, hogy a GMU működtetéséhez elegendő néhány, a stabilitási paktumhoz hasonló „könyvelési szabály” betartása, pedig a probléma nem technikai jellegű volt, hanem gazdasági és politikai természetű.

1.3

Az EGSZB tisztában van a stabilitás jelentőségével. Ugyanakkor a stabilitás nem korlátozódhat az árakra vagy a gazdasági-pénzügyi intézetekre, hanem vonatkoznia kell a politikára és a szociális körülményekre is. A polgárok joggal érzik úgy, hogy ők fizetik a legnagyobb árat a válságért, hogy rájuk, és nem a válság kirobbantásában döntő szerepet játszó bankokra hárul az adósság visszafizetése, és hogy mindez igazságtalan. Az EGSZB-nek meggyőződése, hogy a megszorításokat politikailag nem lehet hosszú távon fenntartani. Sőt egyes országokban már túl is lépték a határokat.

1.4

Az EGSZB szerint ezért az egységes pénz csak akkor lesz fenntartható, ha sikerül az euróövezet országainak gazdasági kapacitásait összehangolni, valamint növelni az övezet egészének versenyképességét. Ezek a célkitűzések gazdasági és politikai elkötelezettséget egyaránt igényelnek. Nem elegendő egy kis időszakos karbantartás. Minőségi ugrásra van szükség, mely a pénz és a gazdaság egységesítésén túl a politikát, a nemzeti szuverenitást, a személyeket és az európai népek közötti párbeszédkészséget is felsorakoztatja. Fokozni kell a politikai integrációt, csökkenteni a gazdaság állami irányítását, és meg kell valósítani a szociális piacgazdaságot ahhoz, hogy újra beinduljon a növekedés és a foglalkoztatás, az eurót pedig újból előnynek és ne hátránynak érezzék.

1.5

A véleményből egyértelműen kitűnik, hogy az EGSZB javaslatai proaktívak, míg a válságra adott európai bizottsági és tanácsi válaszok csupán reaktívak voltak mindezidáig, és nagyrészt még most is azok. Emlékeztetünk például arra, hogy a stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződés anélkül teszi a stabilitásra a hangsúlyt, hogy a gazdasági fellendülésre és a foglalkoztatásra irányuló közös pénzügyi eszközöket javasolna. Bár az SSM-ről szóló megállapodás fontos előrelépést jelent, mégsem párosul a politikai unióra vonatkozó hiteles és konkrét ütemtervvel. Márpedig Európának újból javakat kell termelnie ahhoz, hogy azokat igazságosan szét is lehessen osztani. Ez a tiltakozások csökkentésének legjobb módja. Nem szabad csupán megszorításokat bevezetni.

1.6

Ahogyan már többször igyekezett erre rámutatni, az EGSZB azt kéri, hogy megmentésük érdekében vessük alá az eurót és Európát az IGAZSÁG tesztjének, melynek során vizsgálnák ezek politikai és gazdasági korlátait, a belőlük származó nyereségeket és veszteségeket, valamint azt, hogy kik felelnek azért, hogy a mostani helyzetbe jutottunk. Gyorsan kell cselekedni, nincs többé idő szóvirágokra és megtévesztő mesékre. Ez az egyetlen módja annak, hogy a már egy bizonyos ideje hanyatlóban levő Európa felbomlását elkerüljük. Ennek érdekében okosabb lenne elkerülni azt, hogy a rájuk kényszerített áldozatok ellen tiltakozókat populizmussal vádoljuk. Európa nem maradhat többé süket; meg kell tanulnia kioktató gőg nélkül meghallgatnia másokat.

1.7

AZ EGSZB szerint a GMU kiegészítésének, a recesszió elkerülésének, az államadósság csökkentésének és az államháztartás egyensúlyba hozásának legcélravezetőbb módja az, ha az EU gazdasági kultúrájának jelenlegi alapját képező elvet (stabilitás a növekedés érdekében) megfordítjuk: nem a megszorításokból, hanem a növekedésből kiindulva ez utóbbit kell fő célként kitűzni (növekedés a stabilitás érdekében) a növekedést, a foglalkoztatást és a stabilitást elősegítő (közösen elérhetővé tevő) új paktum révén a szociális partnerek bevonása mellett. Az EGSZB-nek meggyőződése, hogy:

1.8

szimmetrikus politikák megvalósítása révén fenntarthatóvá kell tenni az eurót és csökkenteni a tagállamok gazdaságai között fennálló különbségeket egy olyan, szolidaritáson alapuló gazdasági terven keresztül, amely a gyengébb gazdaságú országok felé helyezi át a beruházásokat célzott projektek és szükség esetén fiskális transzferek révén, és mindez a munkaerőpiac és a szociálpolitika teljes körű bevonásával történik; a következő szimmetrikus kiigazítások megtételére van tehát szükség: a csőddel fenyegetett bankok számára közös mentőalapok rendelkezésre bocsátása, a bankbetétek európai biztosítása uniós vagy európai kötvények (unionbonds, eurobonds) révén, közös szakpolitikák az EU külső deficitjének csökkentése érdekében stb. (közös kompenzációs vagy kiigazítási alap létrehozása);

1.9

meg kell valósítani az EU gazdasági irányítását, túllépve a szakpolitikai koordináció eddig eredménytelennek bizonyult módszerén, az eurócsoportot pedig többségi döntéshozatallal működő, az euró szóvivőjévé váló szervvé kell átalakítani; Többé nem tartható fenn az az állapot, hogy van monetáris uniónk, bankuniónk, miközben továbbra is elkülönülten tartjuk a gazdaságpolitikákat. Ezzel szemben egy makró- és mikró-szintű közös irányítás (ahogyan az a költségvetési paktum esetében megvalósult) a növekedés, a foglalkoztatás és a társadalmi befogadás érdekében fellendítheti a gazdasági és a költségvetési politikát;

1.10

El kell indulni az eurózóna közös államháztartásának irányába, természetesen közös szabályokkal és a ma még nagy eltéréseket mutató kereskedelmi politika és fizetési mérleg egységesítése révén; a költségvetési konszolidáció eléréséhez a multiplikátorokban rejlő lehetőségeket kell kihasználni a növekedést és a foglalkoztatást elősegítő erőforrások felszabadítása érdekében, valamint a leggyengébb országok termelékenységét növelni képes reformok elindítására van szükség (2).

1.10.1

Ugyanakkor a legeladósodottabb országok esetében enyhíteni kell vagy fel kell oldani a jelenlegi megszorító intézkedéseket, a hitelező országokban pedig elő kell segíteni a kereslet növekedését. A foglalkoztatás és a társadalmi igazságosság növelése érdekében párhuzamosan van szükség a tagállamok részéről az adósság kezelésére és strukturális reformokra, uniós részről pedig konkrét szolidaritási cselekvési tervre a növekedés érdekében. A recessziót nem szabad megszorításokkal tetézni, ahogyan azt az EU jelenleg teszi: az adósságcsökkentés hitelszűkével párosulva károsítja a gazdaságot.

1.11

Olyan rendszerre van tehát szükség, amely a reformfolyamatot kísérve képes az egyes tagállamok tévedéseit és gyengeségeit kompenzálni, valamint az euróövezet országai között fennálló gazdasági különbségeket és kiegyensúlyozatlanságot csökkenteni, többek között a monetáris politika révén.

1.12

Maga az EKB is megszenvedte a GMU korlátait. A Szerződés értelmében egységes, szinte szövetségi monetáris politikát kellett folytatnia, míg az egyes országok gazdaságai különbözőek voltak és továbbra is azok, illetve komoly egyensúlyhiányok tapasztalhatóak közöttük. Mindez, ahogyan már rámutattunk, az EU részéről korrekciós intézkedéseket tett volna és tenne szükségessé. Ezáltal elkerülhető lenne az EKB túlzott igénybevétele, mely hatékonyabban és kiegyensúlyozottabban végezhetné az árak stabilizálására irányuló tevékenységét a meglévő torzulások és egyensúlyhiányok csökkentése révén. Ez utóbbiak fennmaradása ugyanis kérdésessé teheti magának a monetáris uniónak a létét is, ahogyan azt az államadóssági válság legutóbbi szakasza bizonyította, amikor csak az EKB elnökének határozott közbelépése révén volt elkerülhető a helyzet további súlyosbodása. Minderre a monetáris integrációhoz képest lemaradásban lévő gazdasági integráció elősegítésének érdekében van szükség, legalábbis addig, amíg sikerül az EKB jelenlegi felhatalmazási deficitjén, illetve az EU politikai deficitjén túllendülni.

1.12.1

Az EKB-ra jelenleg túl sok feladat hárul. Ahhoz, hogy jobban betölthesse szerepét és egyenlő feltételekkel állhasson ki a pástra, az amerikai szövetségi bankhoz, a FED-hez hasonló funkciókkal és mandátummal kellene rendelkeznie, beleértve a végső hitelező mandátumát is a kamatlábak közötti eltérések csökkentése érdekében Olyan teljes mandátumra van tehát szüksége az EKB-nak, amelynek révén szükség esetén a növekedés gerjesztésében is szerepet játszhat.

1.12.2

A központi bankok között jelenleg heves vita folyik a következő kérdésről: mely stratégiák révén lehetne újraindítani a növekedést? A megszorítások és a növekedés közötti, azaz az infláció és a növekedés, illetve a növekedés és a foglalkoztatás közötti kapcsolat régóta ismert kérdéséről van szó. Elég arra gondolni, hogy megbízatásának, a munkanélküliség 6 %-ra való csökkentésének a teljesítése érdekében a FED havonta 85 milliárd dollárt bocsát ki a piacra (a hírek szerint hasonló politika követésére készül a Bank of England is). Ez a helyzet hátrányos feltételeket teremt az EKB számára, amely mögött a központi bankokkal ellentétben nem áll sem kormány, sem állami költségvetés. Ez a hátrány az egyes pénznemek közötti arányok ellenőrzésére is vonatkozik. Az EKB-nak a Szerződés értelmében a Tanács egyedüli érdekeltségi körébe tartozó árfolyam-politikáért is felelősnek kellene lennie ahhoz, hogy az eurónak a harmadik országok pénznemeihez viszonyított árfolyamrendszerével kapcsolatban hivatalos megállapodásokat köthessen.

1.12.3

Az adósság a GMU másik fontos eleme. Ezzel kapcsolatban az EGSZB már pontos javaslatot tett abban az irányban, hogy az államadósságok 60 %-át emeljék ki a piacról az euróövezeten belüli piaci spekulációk hatásainak kiszűrése érdekében (3). Világos, hogy a GMU kiteljesedése és közös euróövezetbeli költségvetés esetén lehetőség nyílik közös kötvénykibocsátási formák bevezetésére is (amit természetesen az euróövezet közös költségvetésének keretein belül kell végezni).

1.13

Ami a pénzügyi és bankrendszer egészét illeti, az EGSZB szerint a lehető legrövidebb időn belül végre kell hajtani az EU által elindított intézkedések minden vetületét (4). Ezek ugyanis a GMU kiteljesítésének és stabilitásának, valamint a belső piac megvalósításának a leghatékonyabb eszközei.

1.14

Az EGSZB úgy véli, hogy az EU jövőjét és intézményi szerkezetét függetleníteni kell az „ideológiai modellekkel” jellemzett elképzelésektől, még akkor is, ha számunkra a „szövetségi” modell tűnik a legmegfelelőbbnek, és a működéssel kapcsolatos lényegi kérdéseket kell előtérbe helyezni ahhoz, hogy Európának, mint fogalomnak a túlélését biztosíthassuk. Egy olyan Európáét, amely elsődleges céljának újra az embereket és a szolidaritást tekinti, a gazdaság pedig ezek körül forogna és nem fordítva. Eljött az ideje, hogy nekiálljunk felépíteni a politikai, szociális és gazdasági Uniót. De a Tanács félénk és erőtlen, bár elismerésre méltó kísérlete igencsak elégtelennek tűnik számunkra. Ideje megálljt parancsolni az Európában eluralkodni látszó önzésnek, a partikuláris érdekek védelmével kapcsolatos illúziónak; szolidaritásra van szükség, a megszorító politikák felfüggesztésére vagy feloldására, az európai kezdeményezések középpontjába pedig a munkát és a növekedést kell állítani.

1.15

A politikai és szociális unió felé kell közös utat találni, hogy a fenti javaslatokat figyelembe véve kiteljesíthessük a GMU-t. A döntéshozatalt (a többségi szavazás bevezetésével) demokratikusabbá és átláthatóbbá kell tenni a pozitív, kevésbé kiegyensúlyozatlan integráció és a megosztott szuverenitás érdekében. Így csökkenthetőek lesznek az integrációs folyamattal kapcsolatos különbségek is. Ez lehetővé tenné azt, hogy Európa egységes hanggal lépjen fel a nemzetközi szervezetekben is.

1.16

Új szerződés: az EGSZB szerint a véleményben szereplő, gazdasági természetű javaslatok nagy része a Szerződés módosítása nélkül is megoldható. Szükség esetén a javaslatokkal egyetértő országok közötti megerősített együttműködés lehet célravezető (ahogyan az a költségvetési paktum során történt) a gyorsabb előrehaladás érdekében, hogy elkerülhessük az EU-nak az újabb külső támadások és a tovább folytatott megszorító politikák hatására bekövetkező esetleges felbomlását. A mélyebb integrációt célzó egy másik elképzelés az lehet, hogy a következő Európai Parlamentet alkotmányozó jogkörrel ruházzuk fel, amiről egyidejű népszavazást lehetne tartani valamennyi érintett országban.

1.17

Az Európában lejátszódó folyamatnak nemzetközi téren is van következménye és viszont. Ezért lenne szükség nagyobb döntéshozói jogkörrel rendelkező és hatékonyabb nemzetközi szervezetekre az erőteljesebb globális irányítás biztosítása érdekében. Ezen a téren az EU-nak, vagy legalább az euróövezetnek egyetlen, egységes képviselettel kellene rendelkeznie. A G20-aknak létre kellene hozniuk a globális fejlesztést segítő „gazdasági és szociális tanácsot”, és adózási ösztönzőket kellene bevezetniük.

1.18

Ugyanakkor csak egy másfajta – összetartóbb és demokratikusabb – politikai felállás teheti lehetővé az EU számára a jobb belső kormányozhatósággal együtt a hatékonyabb külső fellépést, amennyiben nemzetközi szinten egyetlen közös véleményt fog képviselni. Ez különösen igaz a pénznemek közötti arányokra az EU gazdaságát károsító folyamatok elkerülése érdekében, valamint világszinten a nemzetgazdaságok közötti arányokra, különösen a fejlődő országok viszonylatában.

1.19

Összefoglalva az alábbi négy javaslat szolgálja az euró „épületének” végső kivitelezését:

2.1

Az EU ma különösen nehéz és veszélyes időszakot él át, amely a már jelentkező gazdasági és társadalmi hatásokhoz képest még jóval súlyosabb következményekkel fenyeget. Jelen vélemény többek között az alábbi kérdésekkel foglalkozik: a Szerződés értelmében a gazdasági és társadalmi kohézió vonatkozásában vállalt kötelezettségek tiszteletben tartásának szükségessége, egy új gazdaságpolitika és monetáris politika előmozdítása a növekedés és a foglalkoztatás érdekében, valamint proaktívabb innovációs szakpolitikák; egy európai kockázatitőke-alap létrehozása a kis- és középvállalatok számára, végül pedig az EU jövője érdekében végzett munka (5).

2.2

Összetartás helyett egymásnak feszülő nagy gazdasági érdekeket látunk megjelenni az EU-n belül is. Az euró semmiképpen nem felelős a történésekért (6). Az euró egy olyan pénznem, amelyet hosszú időn át magára hagytak, és még most is arra vár, hogy a „versenytársak” (a kormányok) döntsenek róla.

2.3

Tudatában annak, hogy mekkora a tét és milyen szintűek az ellentétek, az EGSZB-nek kötelessége, hogy pontos és világos nyelvezettel, bölcs előrelátással, a valóságot nem elkendőzve szembenézzen e kihívásokkal. Ezzel a véleménnyel az EGSZB aktívan és az elhallgatásokat mellőzve kíván hozzájárulni a GMU kiteljesítéséhez és a válság leküzdéséhez az EU, és különösen a folyamatban lévő válság által főként sújtott euróövezet munkavállalói, vállalkozásai és polgárai érdekében.

3.1.1

Az egységes pénznem bevezetése a szimmetrikus sokknak kitett vagy az aszimmetrikus sokkok kivédésére képes mechanizmussal bíró országok számára kedvező. Tapasztalati tényeken alapuló tanulmányok arra mutatnak rá, hogy Európában magasabb az aszimmetrikus sokkok előfordulási valószínűsége, mint az USA-ban. Az euróövezet egyes tagállamaiban fellépő aszimmetrikus sokkokra természetesen nem képes reagálni a GMU egységes monetáris politikája, amelynek elsődleges célja a monetáris unió árstabilitása. Ezért egy másik, kellően hatékony mechanizmusra van szükség a fenti sokkok kezeléséhez. Minél alacsonyabb a termelőtényezők mobilitása, a gazdaságok nyitottsága, a gazdasági ciklusok szinkronizálása, a termelés diverzifikálása, a pénzügyi integráció, valamint a kölcsönös kereskedelmi volumen, illetve minél merevebb a munkaerőpiac és nagyobb a tagállamok gazdaságai közötti inflációs különbség, annál kevésbé felel meg az euróövezet tagjai számára az EKB egységes monetáris politikája. Minél gyengébben működnek az aszimmetrikus sokkok negatív hatásait kiegyenlítő adaptációs mechanizmusok (az árak és bérek rugalmassága, a munkaerő és a tőke áramlása a tagállamok között, a fiskális föderalizmus), annál kevésbé lesz képes egy ország túltenni magát az önálló monetáris politikájának az elvesztésén.

3.1.2

A Maastrichti Szerződés talán legfontosabb, de nem egyedüli tartóoszlopa a GMU. Ihletője a berlini fal leomlását követően nemcsak gazdasági, hanem sokkal inkább politikai természetű volt. Számos ország meglepett és közönyös nézője maradt az új forgatókönyvnek, ahogyan Kelet-Németországot szinte azonnal magába szívta az NSZK, a Bundesbank pedig jóváhagyta a két német márka közötti paritást. Inkább halogatták a GMU kiteljesítését, ez pedig egy később illúziónak bizonyult közös várakozást gerjesztett, miszerint a monetáris unió idővel majd magával hozza a politikai uniót is, az euró pedig a föderális Európa motorjává lesz. De nem így történt.

3.1.3

Az Uniónak nemcsak fedezetet és egységes hangot kellett volna biztosítania az euró számára, hanem mindazt kiegészítenie, ami a közös pénznemhez hiányzott. Ezzel ellentétben úgy gondolták, hogy a rendszer működtetéséhez elegendő lesz néhány „szabály”, amilyen a stabilitási paktum is: ez azonban önkényes paramétereivel és tévedhetetlennek hitt önreferencialitásával nem működött az elvártnak megfelelően. Az EKB egyirányú és a többi központi bankéhoz képest korlátozott mandátummal rendelkezik. Az EU által csak súlyos késéssel észlelt pénzügyi válság, illetve a rá következő államadóssági válság során ezek az ellentmondások robbanásszerűen törtek elő, és megfosztották az eurót a születésekor ráruházott kisugárzástól és varázserőtől. Ezáltal olyannyira lecsökkent a vonzereje, hogy ma egyenesen fenyegetést látnak benne, vagy a megszorítások politikáját igazoló alattomos fegyvert.

4.1.1

A GMU monetáris szempontból 2008-ig viszonylag jól működött az euróövezet tagállamai számára: egyszerűsödött a kereskedelem, megszűntek az árfolyamváltozással kapcsolatos kockázatok és az egymással versengő valutaleértékelések, (a régiről az új rendszerre való átállás pillanatában egyes országokban tapasztalt túlzott ingadozásoktól eltekintve 2,03 %-osra beállt éves inflációval) stabilizálódtak az árak, mérséklődtek és kiegyenlítődtek az adósságkamatok (egészen 2009-ig!), nőtt a gazdaság és a foglalkoztatás (14,5 millió új munkahely jött létre) (7), mindenhol tartották a költségvetési egyensúlyt, az adósság/GDP arány a Japánban és az USA-ban mértnél alacsonyabb volt, a dollárral szembeni átváltási árfolyam pedig (mintegy + 30 %) a gyengébb gazdaságok miatt ellenőrzött keretek között maradt.

4.1.2

Íme az összkép. Mást látunk azonban, ha országonként vizsgáljuk meg a helyzetet. A főbb előnyöket azok az országok élvezték, amelyeknek a gazdaságára az euró születését kísérő paramétereket szabták: itt erősödött a növekedés és a termelékenység, robbanásszerűen nőtt az export (2000-től mostanáig mintegy két billió dollár egyedül Németországban) és az ennek megfelelő fizetési mérleg (8), míg más országokat – főként az egységes pénznemmel kapcsolatos rendszer aszimmetriájából adódóan – részleges előnyök és/vagy tényleges hátrányok értek, olyannyira, hogy a költségvetési hiánnyal küzdő országok kiigazításokat kénytelenek megtenni, a többlettel rendelkezők pedig nem. Számba kell venni azt is, hogy az egyes országok miként reagáltak az euró által teremtett körülményekre.

4.2.1

A számba jövő költségek az országok eltérő versenyképességéből, a makrogazdasági politika feletti uralom elvesztéséből és a valutaárfolyammal, az egymással versengő valutaleértékelésekkel kapcsolatos lehetőségek megszűnéséből következnek.

4.2.2

A teljesen és megfelelően végrehajtott GMU hiányában a válság egyéb költségeket gerjesztett: a bankok adósságainak az államháztartásokra való átruházását, az adósságállomány növekedését, ami a már eladósodott országok számára csak tetézte a bajt. Az Unió két részre szakadt a válságot követően: egyrészt vannak a hitelező országok, másrészről pedig az egyre inkább a harmadik világ országaira emlékeztető hitelfelvevő országok. A hitelező országok valójában még több szegénységet okoznak Délen, de nem csak ott, és még több gazdagságot Északon. Legyen elég a Németország által nem az euróövezeten belüli könyvelés szerint (ebben az esetben az EU mérlege egyensúlyban lenne!), hanem a harmadik országokkal szemben elért kereskedelmi többleteken keresztül felhalmozott többletekre gondolni, amelyek olyan jelentősek, hogy hosszú távon magukat a németeket is a saját gazdaságukat potenciálisan megkárosító pénzügyi kockázatnak tehetik ki.

4.3.1

A monetáris irányítási rendszer számos strukturális bajt és gyengeséget mutat fel: ilyenek a stabilitási és növekedési paktum korlátai, melyeket egyes országok (Németország, Franciaország és Olaszország) igyekeztek lebontani, amikor zavart okoztak nekik; a termelékenységi mutatók nyomon követésének hiánya; a válságok kezelésére szolgáló eszközök hiánya; az eurónál való megmaradás költségei; a rendszerszintű kockázat; az egyes országok közötti gazdasági egyensúlyhiány; a nemzeti államok adózási és költségvetési szuverenitásának fennmaradása.

4.3.2

Az euróövezeten belüli és kívüli tagállamok között – így különösen az Egyesült Királyság esetében – ugyanakkor nem küszöbölték ki az árfolyamkockázatokat és az egymással versengő valutaleértékeléseket. A font/euró árfolyamban viszonylag rövid idő alatt következhetett be egy jelentős leértékelődés, ami aláásta az egységes piacon belül elvben érvényes egyenlő versenyfeltételeket.

4.3.3

Gazdasági szempontból a legkritikusabb pontot a már 2000 előtt is meglévő gazdasági egyensúlytalanságok jelentik. Ez a jelenség – a Németországba irányuló jelentős tőkeáramlás által is felerősített – valóságos aszimmetrikus sokkhatást kifejtve hátrányos helyzetbe hozta a gyengébb országokat. A jelenleg rendelkezésére álló eszközökkel az EKB nem képes kezelni ezeket az aszimmetrikus sokkhatásokat. Egy másik kritikus pont a nemzetközi helyzet függvénye, és csak a pénzügyi válság mutatott rá a későbbiekben (9).

4.3.4

A legnagyobb tévedés azonban az a feltételezés volt, hogy lehetséges egységes pénznemet bevezetni az államok szuverenitásának bármely korlátozása nélkül. Ez nemcsak a költségvetési szuverenitásra vonatkozik, hanem különösen az adósság elkülönített kezelésére és a nemzeti hatáskörben maradó pénzügyi és bankrendszerre, valamint a felügyeleti rendszerre is.

4.3.5

Végül a legsúlyosabb kritikus pont az, hogy az euró közös ház és egységes hang nélkül jött létre, függetlenül az EKB által e hiány kiküszöbölése érdekében időről időre megtett erőfeszítésektől. Az EKB így a Szerződésben „rögzített” autonómiától a hiányzó politikát helyettesítő szerepbe került át, hogy elhárítsa az egységes pénznemre és az EU-ra leselkedő veszélyeket (10), ugyanúgy, ahogyan a növekedés kiemelte a legerősebb ország szerepét.

4.3.6

AZ EGSZB ugyanakkor úgy véli, hogy az euró akkor válik fenntarthatóbbá, ha az euróövezet országainak gazdasági teljesítményei közötti különbség a homogénebb növekedés elősegítése érdekében csökken, valamint ha a fenti különbségeket elfogadtatni képes politikai unió jön létre. A probléma ugyanis nem számviteli, hanem politikai természetű, beleértve a demokrácia kérdését is, azaz a szavazatok igazságosabb súlyozását a különböző döntéshozó testületekben. A kérdés pusztán gazdasági és „számviteli” vetületének hangsúlyozása olyan illúzió és tévedés, melyet nem engedhetünk meg többé magunknak.

5.1

Ami ma Európában történik, annak megvannak a következményei nemzetközi téren is, és fordítva. Az államadósság, a pénzügyek, a kereskedelem, a valuták közötti kapcsolat stb., – mindezek a tényezők szorosan összefüggnek egymással. Konkrétan az Atlanti-óceán két partvidékének gazdaságai közötti egyre szorosabb kapcsolatra gondolunk, legalábbis így volt ez 2009-ig. Mára azonban az amerikai gazdaság talpra állt, míg az európai recesszióban van, részben a két különböző közgazdasági iskola, valamint az EFA és az EKB szerepe közötti különbségek miatt.

5.2

A világgazdaság egésze szempontjából azonban hatékonyabb és nagyobb döntéshozatali kapacitással rendelkező nemzetközi szervezetekre lenne szükség ahhoz, hogy fokozottabb globális irányítást (IMF, Világbank, ILO, WTO) biztosítsunk. Eközben a G20-nak nagyobb fokú strukturáltságra van szüksége ahhoz, hogy kötelező érvényű határozatokat hozzon; például létre kellene hoznia egy „gazdasági és szociális bizottság”-ot a globális fejlesztés előmozdítására, költségvetési ösztönzést kellene alkalmaznia, szabályoznia kellene a pénznemek kapcsolatát a kereskedelmi környezetben meglévő hátrányos megkülönböztetések csökkentése érdekében, az EKB fokozottabb beavatkozási lehetősége révén is.

5.3

Megtakarítási többletek globális szinten. A növekedés a világgazdaság többi része számára is elengedhetetlen. Időszerű és indokolt az IMF figyelmeztetése, mely szerint Európának az államadósság és a hiány csökkentését célzó intézkedéseket a növekedés ösztönzését célzó intézkedésekkel kell kiegészítenie. Globális szinten többlet van a megtakarításokból, melyek nem találnak befektetési lehetőségeket. Mintegy 2 ezer milliárd USA-dollár értékű magántőkealap számára próbáltak hiába befektetési lehetőségeket találni (11). Norvégia fő állami befektetési alapja az európai befektetések arányát több mint a feléről a kétötödére csökkenti (12). 2011-ben a legnagyobb ázsiai állami befektetési alap, a „China Investment Corporation” veszteséget könyvelt el a részesedés jellegű, nem tőzsdei befektetések terén, a feléről a negyedére csökkentette saját magántőke-portfólióját, és hosszabb távú befektetési lehetőségeket keres inkább az állami, semmint a magánszektorban (13).

6.5.1

Az EKB „célja az árstabilitás fenntartása”, és ehhez fenn kell tartania politikai függetlenségét, azaz nem „kérhet vagy fogadhat el utasítást” a kormányok vagy az EU részéről. Helyes álláspont, bár a Szerződés a Tanácsra ruházza annak feladatát, hogy megállapodásokat kössön az euró és harmadik államok valutái közötti árfolyamrendszerről (15). Ilyen megállapodások hiányában, illetve a köztes időszakokban az EKB-nak saját felelősségi körébe tartozónak kell tekintenie az árfolyampolitikát. Az EKB-nak vannak másodlagos céljai is, például a pénzügyi stabilitáshoz való hozzájárulás, jóllehet a válság során eszközölt beavatkozásai az elsődleges célra vezethetők vissza, amennyiben azokat főként a monetáris politikát hatékonyan érvényre juttató mechanizmus létrehozása iránti igény diktálta, így tartva fenn az euróövezet összes országának pénzügyi stabilitását.

6.5.2

Az árak alakulásával kapcsolatban a maastrichti kritériumokkal kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy igazságos-e az inflációs kritériumok kiszámításánál nem az euróövezet, hanem az EU három legsikeresebb országának inflációját alapul venni.

6.5.3

Az EKB megbízatása általában véve korlátozottabb, mint a többi központi banké. Először is, az EKB-nak nincs felhatalmazása a növekedés és a foglalkoztatás támogatására, szemben az EFA-val, jóllehet a monetáris politikák hasonlítanak egymásra. Ugyanakkor alapvető különbségek vannak az USA (centralizált adórendszer) és az EU között a költségvetési politika végrehajtásában. Emellett az EKB végső hitelezői (lender of last resort) szerepe jelenleg a bankrendszerre korlátozódik, és nem terjed ki a kormányokra (az EU vezetésére), ami pedig „nemzeti” kontextusban magától értetődő lenne. Ennek egy teljessé vált GMU összefüggésében kellene lehetővé válnia. Ezen túlmenően az EKB egységes monetáris politikáját megnehezítik a térség különböző országai között fennálló különbségek és gazdasági egyenlőtlenségek, illetve az uniós korrekciós intézkedések hiánya.

6.5.4

Kedvező azonban, hogy az euróövezet „egyedisége” elvének hatására az EKB „irreverzibilisnek” nyilvánította az eurót, és amint láttuk, kemény konfrontációt követően lehetővé tette, hogy intézkedéseket hozzanak az egyes országok adósságkamatai közötti különbségek (spread) csökkentésére a másodlagos piacon történő kötvényvásárlások lehetősége révén. Ehhez a növekedés újraindításával párhuzamosan egy az adósságok csökkentésére irányuló, az egyes országokét kísérő „európai” tervre van szükség (16).

6.5.5

Egy ilyen intézkedés az adósság és a beruházások finanszírozási arányán keresztül legalább a versenytorzulás csökkentését lehetővé teszi: a ma napig olyan valódi pénzügyi különbségről van szó, ami növeli a már meglévő egyenlőtlenségeket, köztük a fizetési mérlegét.

6.5.6

Az EGSZB emellett úgy véli, hogy felül kell vizsgálni az EKB és az EU által meghatározott feltételrendszer kérdését is. Nem elfogadható, hogy rendkívül alacsony kamatra biztosítsuk a bankok likviditását anélkül, hogy bármilyen feltételt szabnánk, például az alapok elosztását illetően. Legalább egy részüket ugyanis beruházásokra kellene fordítani; miközben rendkívül kemény feltételeket szabnak az országoknak az államadósságot fedező kötvények vásárlásakor az EKB (OMT) részéről, jóllehet itt egy másik kérdésről van szó. Ezeket a feltételeket elsősorban az a tény indokolja, hogy válaszolni kell a megváltozott és gátlástalan, névtelen és felgyorsult „piac” logikájára, mely alig hasonlít egy valódi piacra (17). Az EU nem engedheti meg magának ezt a játékot: nagyfokú megszorítások és szigorúság a polgárok és a vállalkozások tekintetében a válság idején, semlegesség a befektetők/spekulánsok tekintetében, akik bankok és nemzetközi befektetési alapok mögött bújnak meg, kivéve, amikor az EKB elnöke megingathatatlanul védi az eurót a támadás legkritikusabb pillanataiban.

6.5.7

Szükséges lenne viszont, hogy az EKB fellépése a meglévő torzulások és egyensúlyhiányok csökkentése céljából méltányos módon támogathassa a különböző országok gazdaságát a már meglévő eszközökkel, egészen addig, amíg sikerül túllendülni az EU jelenlegi felhatalmazási és politikai deficitjén. Például néhány, euróövezetbe tartozó országban újra lehetne éleszteni a bankközi piacot az EKB-nál elhelyezett overnight betétekre vonatkozó negatív kamatok révén.

6.5.8

Az EGSZB-nek egyébiránt meggyőződése, hogy azonnal meg kell oldani az adósság kérdését (18), mégpedig a javaslata alapján, és hogy e cél eléréséhez elengedhetetlen az EKB és a Tanács fellépése.

6.5.9

Az EGSZB szerint az EKB valamennyi döntését átláthatóbbá kellene tenni. Például nyilvánosságra lehetne hozni az EKB Kormányzótanácsának ülésein zajló szavazások eredményeit annak érdekében, hogy növeljék a monetáris unió tagállamai nemzeti bankjainak élén álló kormányzók felelősségét. Ez arra késztetné őket, hogy döntéseiket ne a saját nemzeti gazdaságuk fejlődése alapján, hanem az euróövezet általános gazdasági feltételeinek figyelembevételével hozzák meg.

6.5.10

Egy másik probléma, amelyre érdemes lenne figyelmet fordítani, az EKB Kormányzótanácsának szavazási rendszerével kapcsolatos (19), különösen ami a tagállamok szavazati joga és pénzügyi hozzájárulásai közötti eltérést illeti. Ez a probléma már az európai stabilitási mechanizmuson belüli fizetési rendszerrel kapcsolatban is felmerült, és a jövőben is számítani lehet rá, például a bankunió keretében.

7.1

Az EGSZB véleménye szerint ökológiai-szociális beruházások által vezetett élénkítésre  (20) van szükség, mivel meggyőződése, hogy önmagában a stabilitás nem képes garantálni a fellendülést, mely egyaránt függ a vállalkozások és a fogyasztók bizalmától. Tekintettel a magánszektor korlátozott várakozásaira és a kihasználatlan kapacitásokra, a vállalkozások nem számíthatnak a jelenlegi beruházásokból származó jövőbeli nyereségekre. És ha a polgárok nem biztosak abban, hogy megtarthatják állásukat vagy hogy találhatnak munkát, inkább megtakarítanak vagy csökkentik adósságaikat, ahelyett, hogy költenének. Egy magasabb munkanélküliségi ráta csak növeli azoknak az embereknek a számát, akik nem tudnak költeni.

7.2

Ezért a vállalkozások és a polgárok bizalmának előmozdítása érdekében a fellendülést beruházásokkal kell irányítani, az amerikai New Deal példáját követve (21). Ehhez az alapvető feltételek azok, amelyeket az EBB az amszterdami speciális cselekvési program (1997) óta magáénak vall, a megbízatás pedig a kohézió és a konvergencia előmozdítására szól az egészségügy, az oktatás, a városfejlesztés, a környezetvédelem, valamint a transzeurópai hálózatok területén.

7.3

Egy olyan célról van szó, mely a globális megtakarítási többlet újbóli körforgásba állításával érhető el, ahogyan azt az 5.3. pontban kifejtettük. Egyes befektetési alapok ugyanis hosszabb távú értékesítési lehetőségeket keresnek a világ más részein keletkezett megtakarítási többlet számára. Ez kölcsönös előnyöket jelent a harmadik országok befektetői, illetve az európai gazdaság számára. Ebben az összefüggésben is kulcsfontosságú szerepet játszhatnak az Európai Beruházási Bank Csoport „testvérintézményei”, azaz az EBB és az EBA (Európai Beruházási Alap).

7.4

Ezért üdvözlendő az EBB tőkéjének megemelése. A projektkötvények (project bond) szintén fontos szerepet játszhatnak az élénkítésben. Jobb azonban eurókötvénynek (Eurobond) hívni a globális többlet uniós beruházásokhoz való felhasználását, bár a piacok valószínűleg a rövidebb „€ bond” formát fogják használni. Ismeretes néhány kormány ellenállása az eurókötvényekkel szemben, ez azonban egy téves feltételezésen alapul, ugyanis a növekedés támogatásához szükséges eurókötvényeket (Eurobond) összetévesztik az államadóssághoz kapcsolódó uniós kötvényekkel (Union bond) (22).

7.5

Az EBA mindig is hangoztatta, hogy európai kötvényeket bocsáthatna ki a hosszú távú szociális beruházások finanszírozására (23) a jelenlegi – meglehetősen alacsony – 3 milliárd eurós jegyzett tőkéjének növelése révén, anélkül, hogy szükségessé válna a Szerződések felülvizsgálata (24). Egyik nagyobb vagy az euróövezethez tartozó más állam sem építi be saját nemzeti államadósságába az EBB finanszírozását, és ugyanez kellene, hogy érvényesüljön az EBA esetében is. Az EBA által kibocsátott kötvények az EBB-ihez hasonlóan biztosíthatók a projektek finanszírozásának hozamaiból.

7.6

Termékinnováció és piacteremtés: úgy véljük egyébiránt, hogy az EU-nak kevésbé semleges politikát kellene folytatnia az innováció terén. A 70-es években az iparpolitikák kimentek a divatból, mivel a kormányok nem tudtak „előnyben részesíteni egyes piaci szereplőket” vagy „nemzeti bajnokokat”. Úgy véljük azonban, hogy jó okunk van újragondolni ezt a megközelítést (25).

7.7

Ezen túlmenően először is nem állítják azt, hogy a nem intervencionista politikák példaértékűek, hiszen a pénzügyi ágazatba történő hibás beruházásokhoz vezettek a múltban. Másodsorban az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében még inkább meghatározó kezdeményezések szükségesek. Harmadsorban a keretprogramokkal összefüggésben előterjesztett technológiai projektek túlzottan nagy részét utasítják vissza, nem érdemi okok, hanem a saját forrás hiánya miatt, ezt a problémát pedig egy kötvények kibocsátásával finanszírozott európai kockázati tőkealap igénybevételével meg lehetne oldani. Negyedsorban a feltörekvő gazdaságok egy sor nemzeti „piacvezetőt” tudtak támogatni, tiszteletreméltó eredményekkel (26).

7.8

Valamennyi tagállamnak lehetőséget kellene biztosítani arra, hogy a feleslegeknek az eurókötvényekbe történő átutalásán keresztül finanszírozhassák a beruházásokat, ami makrogazdasági, társadalmi, foglalkoztatási és politikai szinten kumulatív előnyöket teremtene, alátámasztva a „több Európa” előmozdításának szükségességét, jelenleg ugyanis a választók és néhány kormány is növekvő szkepticizmussal figyeli e megközelítést.

7.9

A növekedés a stabilitás megerősítéséhez is hozzájárulhat. Azon EBB-elv alapján, amelynek értelmében a kötvényeken keresztüli finanszírozást nem kell szükségszerűen a nemzeti adóssághoz számítani, a deficitek csökkentése vagy alacsonyan tartása érdekében a fellendülést szolgáló eurókötvények finanszírozásával könnyebb lenne a nemzeti adósság csökkentése és növelni lehetne a nemzeti adóbevételeket, megőrizve egyidejűleg az alapvető szociális kiadásokat is. Ezzel összefüggésben az adatok megfelelőbb és jobb kiértékelése érdekében az országoknak és az Eurostatnak közös paramétereket és kritériumokat kellene megfogalmazniuk.

7.10

Nem vették egyébként figyelembe azt a tényt, hogy a „kiszorító hatás”(crowding out) feltétele a teljes foglalkoztatás. Tekintettel arra, hogy jelenleg a tagállamok többségében magas a munkanélküliség szintje, az EBB-EBA projektkötvények – elkülönített vagy közös – finanszírozása a magánszektor beruházásainak, a bevételeknek és a munkahelyeknek a halmozódását (crowding in) válthatja ki, a beruházásokra vonatkozó akár háromszoros multiplikátor hatással és kedvező fiskális multiplikátorokkal, mivel ezek közvetett és közvetlen adóügyi bevételeket generálnak (27).

7.11

Azoknak a nehézségeknek a fényében, amelyekkel néhány ország, elsősorban Görögország és Ciprus szembesül, az EGSZB a trojka által követelt rövid távú strukturális kiigazítások átgondolását javasolja, tekintettel ezeknek az országoknak a mindeddig alig kiaknázott, a Földközi-tenger keleti térségben lévő hatalmas kőolaj és földgáztartalékainak felfedezése miatti hosszabb távú kilátásaira (28).

8.1

Az EGSZB ezért meg van győződve arról, hogy egy időközönként megismételt, egyszerű „karbantartási” művelet az EU vonatkozásában nem elégséges. Az EU nem engedheti meg a Maastricht óta létező vákuum fennmaradását, valamint azt, hogy ne feleljen meg az euró támasztotta azon kihívásnak, amelyet a válság robbantott ki, felszínre hozva a meglévő nagy belső hiányosságokat, mindenekelőtt a demokratikus deficitet (29). Mindez újra célt ad az európai integrációnak, életben tartva Európa eszméjét.

8.2

Az EGSZB véleménye szerint csak akkor tartható fenn a közös valuta, ha konvergencia jön létre az eurózóna országainak gazdasági teljesítőképessége (performances) között, ami viszont gazdasági és politikai elkötelezettséget tesz szükségessé. Egy olyan politikai unióra van ezért szükség, amely elfogadhatóvá teszi a különbségeket és szükség esetén egy átlátható és demokratikus döntési folyamaton és az országok közötti szolidaritás új formáján keresztül az erős területektől a gyengékhez utalja a gazdagság egy részét (30).

8.3

Ez a válság újra felszínre hozza az európaiak között meglévő „régi különbségeket”. Visszatért a múltba nézés rossz szokása, életre keltve a már eltűntnek hitt szellemeket és közhelyeket, mintha a megszorítás és a hiány egy gondatlanság, és nem inkább a „mindkét oldali” kormányok hibáinak eredménye lenne. Ezért sem háríthatják a nehézségekkel küzdő országok az EU-ra (vagy Németországra) saját felelősségüket, ahogy a gazdagabb országok sem tekinthetnek el a meglévő gazdasági egyensúlyhiány miatt az euró révén, részben a többiek kárára nyert nagy haszontól. Egy új politikai és kulturális kapacitásra és az európai népek közötti párbeszédre van ezért szükségünk, vitathatatlan kölcsönös előnyökkel, ahogy azt sokkal korábban már Hölderlin (31), a német költő is ajánlotta, a görög kultúrából nyerve ihletet.

8.4

Minőségi ugrásra van szükség, integrálva nem csupán a gazdaságot, de a politikát és mindenki SZUVERENITÁSÁT is. Nem Európa megvalósítandó „modelljét”, hanem inkább az ehhez szükséges eszközöket kell megvitatni: hatékony, demokratikus és átlátható döntési eszközökre van szükség a közjó megvalósításához, az európai nép egyesítéséhez, nem pedig elválasztásához.

8.5

Ugyanezen okok miatt az EGSZB hibásnak tartja azt a kérdésfeltevést, hogy módosítani kell-e vagy sem a Szerződést. Ez nyilvánvalóan attól függ, hogy mi szükséges a GMU kiteljesedéséhez. Javaslataink nagy részét a Szerződés módosítása nélkül is meg lehet valósítani (növekedés, hiány stb.), a többi tekintetében pedig elégséges lehet a megerősített együttműködés. Ami fontos, az a megvalósítandó cél, a gazdaság, az euró és az uniós polgárok érdekében. Csak a Szerződés lehet ennek eszköze. Ezt a lehető legpontosabban el kell magyarázni a polgároknak, közvetlenül és/vagy az EP-n és a nemzeti parlamenteken keresztül bevonva őket a döntésekbe.

8.6

Az EGSZB úgy véli, hogy az eurózónának rendelkezésére állnak a saját jövőjének megtervezéséhez szükséges eszközök: a politikai integráció fokozása, a gazdaság állami irányításának csökkentése, szociális piacgazdaság, a növekedés és a foglalkoztatás fellendítéséhez és a politikai, gazdasági és szociális unió megvalósításához.

9.1

E további lépés nélkül a válság abban a formában, ahogy eddig kezelték, az eurózóna és következésképpen az EU felbomlásához vezethet. Nem lehet csupán a megszorítási és a kiadáscsökkentési, mint pl. az adósságcsökkentési politika alkalmazására szorítkozni, akkor sem, ha ezek a politikák szükségszerűek. A szolidaritás keretén belül más eszközöket (pl. keresletbővítést a hitelező országokban) is alkalmazni kell. Meg kell értetni az érdekelt országok polgáraival, hogy költségvetési többleteik mások adósságaiból származnak, valamint hogy az euróval szembeni támadások nem függenek az adósság szintjétől (32), bár az adósságot csökkenteni kell. Mindeközben a déli országok polgárainak nyomást kell gyakorolniuk kormányaikra a következők érdekében: adósságkonszolidáció és országaik költségvetésének gondosabb kezelése; a pazarlás és az adókikerülés felszámolása, adócsökkentés, illetve a növekedés, a foglalkoztatás, valamint rendszereik termelékenységének és versenyképességének fokozása, nem csupán néhány reform végrehajtásával, hanem a nagyobb szolidaritás keretén belül, valamint az EU és az EKB más típusú gazdaságpolitikájával (33).

9.2

Egyetlen ország sem lenne képes különben arra, hogy csökkentse adósságát és konszolidálja költségvetését. Ezért lazítani kell a megszorításokon és más gazdaságpolitikát kell követni, ellenkező esetben ugyanis növekedhetnek a kockázatok. E ponton segítségünkre lehet a történelem (34). Az integráció új perspektíváját kell megerősíteni, a negatív, káros és erőltetett integráció helyett a pozitív integrációét.

9.3

Figyelembe kell vennünk, hogy manapság senki sincs biztonságban Európában, mindenkit veszély fenyeget, még akkor is, ha a most kialakult helyzetet kivételesnek lehet tekinteni. Néhány országnak az euró által is támogatott gazdasági növekedése, valamint az EU intézményeinek gyengesége oda vezetett, hogy legerősebb országként Németország központi szerepet játszik Európában, gyakran a „perifériával” szemben – utóbbi elsősorban a déli országokra, de nem csak rájuk vonatkozik. „Ez aggodalmat kelt a többiekben.” (Helmut Schmidt), különösen az e szerep keltette benyomás miatt. Ezért olyan intézkedésekre van szükség, amelyek rácáfolnak erre az érzésre (35).

9.4

Az EGSZB szerint úgy tűnik, hogy napjaink Európájában túlteng az egoizmus és a nemzeti érdekek védelme, mintha az „érdekek utópiájával” szembesülnénk. A gazdasági megközelítés került az előtérbe, és háttérbe szorította azokat az értékeket, amelyek alapján megszületett Európa és amelyek létezésének sarokkövét jelentik. Egy egoista és szolidaritás nélküli Európa kerül előtérbe. Az elmúlt idők feszültségei az EU veszélyes „pszichológiai szétfoszlásának” kockázatát rejtik, ami a polgárokat és a kormányokat is fenyegeti, ennek kezeléséhez pedig az önteltség nélküli meghallgatás és konkrét válaszok nyújtása szükséges.

9.5

Útelágazáshoz értünk: az EGSZB nem érti, hogy miként lehetséges az, hogy Európának, a világ első gazdasági hatalmának késlekedései és kétségei veszélybe sodorhatják Görögországnak, az európai alapelvek szülőföldjének és egy gazdasági szempontból igencsak kicsi entitásnak (36) a jövőjét, áldozatokkal terhelve a lakosságot és a vállalatokat, anélkül, hogy ezeket egy növekedésserkentő terv – pedig a növekedés az egyedüli útja az adósságok visszafizetésének – és egy olyan terv kísérné, amely enyhítené a görög és az európai lakosság egy részének súlyos szociális gondjait. Felmerül a kérdés, hogy milyen is ez az Európa.