15.2.2011

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 48/38

---

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A válság után – Új pénzügyi rendszer a belső piacon (saját kezdeményezésű vélemény)

2011/C 48/08

Előadó: Edgardo Maria IOZIA

Társelőadó: Umberto BURANI

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. február 18-án az eljárási szabályzat 29. cikkének (2) bekezdése alapján úgy határozott, hogy saját kezdeményezésű véleményt dolgoz ki a következő tárgyban:

A válság után: új pénzügyi rendszer a belső piacon.

A bizottsági munka előkészítésével megbízott „Egységes piac, termelés és fogyasztás” szekció 2010. július 8-án elfogadta véleményét.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2010. szeptember 15–16-án tartott 465. plenáris ülésén (a szeptember 16-i ülésnapon) 160 szavazattal 8 ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta az alábbi véleményt.

1.   Következtetések és ajánlások

1.1   Az EGSZB ezzel a saját kezdeményezésű véleménnyel az európai pénzügyi rendszer lehetséges reformjaira tesz javaslatot, arra, hogy a rendszerszintű kockázatok csökkentése érdekében hogyan kellene szabályozni a pénzügyi rendszert, és az hogyan működhetne jobban. A válság ugyanis még mindig erősödhet, ha nem akadályozzák meg a vad spekulációt, és ha a kormányok nem adják meg a túlságosan is régóta várt válaszokat.

1.2   A válságot követően milyen legyen a pénzügyi rendszer a belső piacon? EKB/KBER, kereskedelmi és befektetési bankok, önsegélyező pénzintézetek és szövetkezeti bankok, etikai alapon működő bankok, biztosítótársaságok, kölcsönös biztosítótársaságok, nyugdíjalapok, befektetési alapok, magántőkealapok, fedezeti alapok, minősítő intézetek, pénzügyi termékek és értékpapírok kibocsátói, forgalmazói és értékesítői; tőzsdék, nem szabályozott piacok; szabályozók, felügyeleti hatóságok, hitelminősítő intézetek: ezek a pénzügyi rendszer fő szereplői, melyek kénytelenek lesznek megváltoztatni piaci viselkedésüket, egy szigorúbb szabályozáshoz igazodni, valamint szervezeti felépítésüket a számukra kijelölt új feladatokhoz hozzáigazítani.

1.3   A piac nem minden szereplőjét kell általánosságban véve felelősnek tekinteni. Szerencsére néhány fontos szektort, valamint néhány fontos nemzetközi cégcsoportot nem érintett közvetlenül a válság, mert tevékenységük meglehetősen távol állt a pénzügyi világ világméretű kaszinójától. A biztosítótársaságoknak, szövetkezeti és népbankoknak, takarékpénztáraknak, de még a fő európai és globális bankoknak sem kellett módosítaniuk eredményeiket a pénzügyi veszteségek miatt, vagy segítséget kérni saját kormányaiktól.

1.4   „A válság oka az erkölcsi nyomor” – az EGSZB egyetért azzal, ahogy T. BAT’A 1932-ben összefoglalta az akkori válságot, és megállapítja, hogy azóta sajnos nem változott semmi! A munkavállalók és a nyugdíjasok, a vállalkozások, az állampolgárok, a civil társadalom szervezetei, a fogyasztók és a felhasználók mind igen érdekeltek abban, hogy egy hatékony és megbízható pénzügyi rendszerre támaszkodhassanak, amely ésszerű költségekkel működik, amelyre nyugodtan rábízhatják megtakarításaikat, amelyhez támogatásért fordulhatnak egy-egy gazdasági kezdeményezéshez, és amelyet nélkülözhetetlen eszköznek tekinthetnek a gazdasági növekedés és fontos szociális funkciók – például a nyugdíjak, az egészség- és balesetbiztosítások, a kártérítések – védelme szempontjából. A rendkívül súlyos pénzügyi válság egy általános bizalomvesztés nyomán mindezt veszélybe sodorta.

1.5   A pénzügyi intézmények, de a politikai intézmények, valamint a szabályozó és felügyeleti hatóságok bizalmi tőkéjét újra fel kell építeni, mivel ezek az intézmények nem tudták elkerülni ezt a katasztrófát, amely mostanáig – az IMF legutóbbi becslései szerint – 2300 milliárd euróba került.

1.6   A válság mélyen megrázta a közvéleményt. A pénzügyi válságból következő likviditási válság a reálgazdaságot sújtotta, amelyet rendkívül nagy negatív hatások értek: a munkanélküliség meghaladta a 10 %-ot, Lettországban 22 %-os, Spanyolországban pedig 19 %-os csúcsot ért el; decemberben összesen több mint 23 millió munkanélkülit tartottak nyilván. Ez a szám minden bizonnyal még növekedni fog. Valamennyi állami költségvetés óriási deficitet könyvelt el; az egyensúly helyreállításához a fellendülést támogató intézkedésekre lesz szükség, amelyek azonban semmiképpen sem lesznek a növekedés javára, hanem fékezni fogják a várhatóan „hidegindításnak” – azaz a foglalkoztatásra pozitív kihatások nélkülinek – bizonyuló fellendülést.

1.7   Az elmúlt évek során az EGSZB számos véleményt dolgozott ki, amelyekben olyan, gyakran figyelmen kívül hagyott megoldásokat javasolt, amelyek ellenkező esetben minden bizonnyal segítettek volna elkerülni vagy legalább mérsékelni a válság pusztító hatásait.

1.8   Az EGSZB felszólítja az európai intézményeket, hogy gyorsítsák fel a reformfolyamatot. A De Larosière-bizottság következtetéseinek ismertetése óta mintegy másfél év telt el, és az európai döntéshozatali folyamat még nem jutott el a végső fázisba. A kormányok sajnos gyengítették a reformtervezetet azáltal, hogy kizárták például annak lehetőségét, hogy egy európai hatóság beleavatkozzon a nemzetközi pénzintézetek tevékenységébe.

1.8.1   Az EGSZB kedvezően fogadja az Európai Bizottság közleményét a pénzügyi piac fokozott szabályozását és átláthatóságát célzó jogalkotási kezdeményezésekről. Ezek a jelen vélemény elkészítése közben megfogalmazott javaslatok a kívánt irányba mutatnak. E javaslatok legfontosabb vonatkozásai: a hitelminősítő intézetek felügyeletének erősítése és a felelős társaságirányításról szóló vita megnyitása. A csomagot az ügyvezetők díjazásáról és a juttatásokkal kapcsolatos politikákról szóló beszámolók egészítik ki. Az Európai Bizottság vállalta, hogy hat–kilenc hónapon belül a származtatott termékek piacának működését javító további javaslatokat tesz, valamint megfelelő intézkedéseket hoz a fedezetlen eladásokkal és a mulasztási csereügyletekkel (CDS) kapcsolatban, és javításokat eszközöl a pénzügyi eszközök piacáról szóló irányelven (MiFID) is.

1.8.2   Az EGSZB nagy érdeklődéssel várja a felelősség tárgyában bejelentett egyéb kezdeményezéseket: a betétbiztosítási rendszerekről szóló irányelv és a befektető-kárpótlási rendszerekre vonatkozó irányelv felülvizsgálatát. A piaci visszaélésekről szóló irányelv és a tőkekövetelményekről szóló irányelv (CRD IV) módosulni fog, és előkészítés alatt áll egy új javaslat a lakossági befektetési csomagtermékekről (PRIP). A szabályozási arbitrázs csökkentése érdekében az Európai Bizottság közleményt fog kiadni a pénzügyi szolgáltatások terén alkalmazandó szankciókról.

1.9   Az EGSZB úgy véli, hogy nagyobb erőfeszítéseket kell tenni a válság utáni pénzügyi rendszer kidolgozására, amelynek átláthatónak, társadalmi és etikai szempontból felelősnek, valamint innovatívabbnak kell lennie, amelyet jobban kell ellenőrizni, és amelynek kiegyensúlyozott fejlődést kell mutatnia, összeférhetőnek kell lennie a gazdasági rendszer többi részével, továbbá közép- és hosszú távú értékteremtésre és a fenntartható fejlődés megvalósítására kell irányulnia.

1.10   Több millió ember dolgozik a pénzügyi világban. Túlnyomó részük becsületes ember, aki szakszerűen végzi munkáját és megérdemli mindannyiunk tiszteletét. Egy felelőtlen és gátlástalan kisebbség azonban veszélybe sodorta a munkavállalók egy egész csoportjának hírnevét.

1.11   Az EGSZB azt javasolja, hogy főként a kockázatok azonosítása legyen átláthatóbb. A származékos termékek tőzsdén kívüli piacai ne legyenek nyitottak a kétoldalú kereskedés számára, hanem a kereskedés kizárólag központi partnerrel történjen, amely a teljes kockázati szint alakulásának figyelemmel kísérése által képes korlátozni a túlzott mértékű kockázatnak kitett felek tranzakciókhoz való hozzáférését. A kereskedésnek egységes platformon vagy legfeljebb egy meghatározott platformcsoporton keresztül kell zajlania, ami javítaná a piacok átláthatóságát.

1.12   A vállalatok társadalmi felelősségvállalásának a pénzügyi ágazat minden tevékenységében és eljárásában érvényesülnie kell. A megfelelő befektetési tanácsok helyett eddig az eladási mennyiségek álltak középpontban. Ez magában foglalja a magas színvonalú szakmai etikához való visszatérést a megelőző tevékenység révén a helyes magatartásformákra való ösztönzés mellett, valamint a bizonyítottan rosszhiszeműen eljáró, csalást elkövető, jogilag büntetendő magatartást tanúsító vállalatoknak a szakszervezetek által történő nyílt elítélését és szankcionálását is.

1.13   A nemzeti és európai hatóságok nyíltabb és demokratikusabb irányítása, amely a szabályozó és felügyeleti tevékenységekbe bevonja az érintetteket is. A vállalatirányításban el kell ismerni a munkavállalók, a vállalatok, a fogyasztók és a felhasználók szerepét. Az EGSZB a civil társadalom fokozott bevonását ajánlja a konzultáció és a hatásfelmérés során. Az Európai Bizottságnak a szakértői csoportokkal kapcsolatban nemrégiben meghozott döntései továbbra is kizárólag az ipar képviselőit helyezik előtérbe a fogyasztók és a dolgozók megfelelő mértékű bevonása nélkül. Az EGSZB fáradhatatlanul javasolja a civil társadalom megfelelő súlyú képviseletét az Európai Bizottság által felállított szakértői csoportokban és bizottságokban.

1.14   Olyan vállalatirányítás, amelynél a tisztességességre és az átláthatóságra vonatkozó elvárás érvényes a vállalat vezetőitől kezdve egészen a vállalat részvényeseiig, akiknek tőkéjére meghatározásánál fogva mind ez idáig úgy tekintettek, hogy eredete jogszerű, miközben nagy port felkavaró esetek bizonyították azt, hogy ez nincs mindig így.

1.15   A vállalatvezetők szerepe túlzott mértékben megnőtt, akárcsak az őket megillető aránytalanul magas javadalmazások, amelyek azt követően is megmaradtak, hogy egyes intézményeket a csőd elkerülése végett államosítottak. Szigorú bónuszkorlátozó politikára van szükség, amely a bónusz odaítélését csak meghatározott stabil középtávú és a rendszerátlagnál jobb eredmények esetében teheti lehetővé; olyan ösztönzők kellenek a személyzet számára, amelyek felelős eladásokhoz – nem pedig banktermékekre vonatkozó, a fogyasztói igényeket nem kellően figyelembe vevő kampányokhoz – kapcsolódnak, és javítják a humán tőke minőségét a szakmai hozzájárulás, a vevőkör elégedettsége és a magasabb szakmai színvonal szempontjából.

1.16   Az EGSZB javasolja, hogy a nemzeti felügyeleti hatóságok vezessenek be szigorú és hatékony intézkedéseket, úgy tűnik ugyanis, hogy e hatóságok nincsenek igazán meggyőződve arról, hogy elérkezett az olyan cselekvés ideje, amely nemcsak moralizál, hanem igyekszik a jövőre megőrizni a kockázati profilt, legyen az kifejezett vagy rejtett. Így elkerülhető lett volna számos nagy kockázattal járó művelet, amelyet a haszon és a bónuszok megtöbbszörözése érdekében vállaltak fel.

1.17   Az EGSZB kéri, hogy az európai jogi szabályozásból töröljék a minősítésre tett utalást a befektetéseknek a bázeli tőkeegyezmény (Bázel II.) szerinti besorolása és a kockázati alapok ehhez kapcsolódó fedezetére vonatkozóan, valamint felszólítja a nemzeti hatóságokat, hogy vizsgálják felül a befektetési politikát.

1.18   A tagállamok hitelképességének minősítése kizárólag egy új független európai ügynökségen keresztül történhet. Egy ország hitelképességének leminősítésére vonatkozó bejelentések, amint az nemrég Görögország és más, nehézségekkel küszködő európai országok esetében történt, komoly problémákat okoztak a piacokon, ami lehetővé tette a spekuláció jelentős mértékű elharapózását az értékpapírok kibocsátása terén, és felnagyította egy súlyos válság képét.

1.19   A Görögországnak nyújtott támogatás a nemzetközi pénzügyi rendszer védelmét fogja szolgálni, amely több száz milliárd euróval járult hozzá a görög adósság finanszírozásához, megbízva a világ legjelentősebb kereskedelmi bankjában, amely jelentős, az athéni hivatalos számlákon nem kimutatható finanszírozásokat rejtett el. Csupán a francia bankok (76,45 milliárd) és a német bankok (38,57) 115 milliárd eurónyi kölcsönt vállaltak fel: újfent az európai adófizetőknek kell fizetniük a törvénybe ütköző magatartás miatt. A görög állampolgároknak gazdaságilag és szociálisan is súlyos számlát kell majd állniuk.

1.20   Az EGSZB úgy véli, hogy az egyes pénzügyi tevékenységek megadóztatásának témáját alaposabban ki kell dolgozni, különös tekintettel az erőteljesen spekulatív jellegű tevékenységekre. A témával kapcsolatos véleményt nemrég fogadták el.

1.21   Az EGSZB integrált válságkezelési rendszerek kialakítását javasolja, amelyek hatékony kritériumokat dolgoznak ki a korai riasztásra, a megelőzésre és a válságból való kilábalásra vonatkozóan. A tagállami hatóságok közötti kölcsönös felelősségvállalást szolgáló megbízható mechanizmusokat kell kialakítani, főként a nagy európai cégcsoportok vonatkozásában; Közép- és Kelet-Európában például a pénzügyi piacok szinte kizárólag nyugat-európai biztosítótársaságok és bankok kezében vannak.

2.   Bevezetés

2.1   „A válság oka az erkölcsi nyomor.

Fordulópont a gazdasági válságban? Nem hiszek a spontán fordulópontokban. Az, amit mi gazdasági válságnak hívunk, az csupán az erkölcsi nyomor másik neve.

A valódi ok az erkölcsi nyomor, a gazdasági válság csupán a következmény. Ebben az országban sokan úgy gondolják, hogy a gazdasági hanyatlásból a pénz jelentheti a kiutat. Én tartok e hiba következményeitől. A jelenlegi helyzetben nem látványos huszárvágásokra vagy fortélyokra van szükség.

Erkölcsös hozzáállásra van szükségünk az emberekkel, a munkával és a köztulajdonnal kapcsolatban.

Ne legyen több támogatás a csődbe ment vállalatoknak, ne legyen több adósság, ne lehessen többé odadobni az értékeket a semmiért cserébe, nem lehet tovább kizsákmányolni a munkavállalókat; másképp kellett volna talpra állni a háborút követő időszak szegénységéből, a munkát és a megtakarításokat hatékonyabbá, sokak által óhajtott céllá és tisztességesebbé téve, inkább, mint hogy átadjuk magunkat a lustaságnak és a pazarlásnak. Igazad van, a bizalmi válságot meg kell oldani, mégse fogjuk azt műszaki, pénzügyi vagy hiteleszközökkel megszüntetni. A bizalom személyes kérdés, és csak erkölcsös magatartással és személyes példán keresztül lehet helyreállítani.” Tomáš Bat’a, 1932.

2.2   Semmi sem változott.

2.2.1   Az EGSZB véleményeiben szokatlan idézet arra szolgál, hogy erőteljesebben vezesse fel a témát, mint amennyire azt egy tudományos, de elcsépelt válságelemzés tenné, mely a politika, a pénzügyi ellenőrök, a hitelminősítő intézetek, a pénzvilág, sőt a befektetők és a részvényesek tévedéseit taglalná. Minderre már papírhegyeket használtak el: elegendő annyit megjegyezni, a makro- és mikroprudenciális felügyelet már megvalósított, most vizsgált vagy tervezett intézkedései alapjában véve érvényesek és ésszerűek, ugyanakkor még hiányzik a piacfelügyelet (bankok, biztosítók, pénzpiacok) és a kifizetési rendszerek közötti szerves és strukturális kapcsolat; ez utóbbiak ugyanis értékes jelzéseket képesek adni – amennyiben megfelelő értelmezéssel párosulnak – mind az eseti megingásokról, mind pedig a rendszerszerű fenyegetésekről. A hatóságoknak meg kell vizsgálniuk egy ilyen keresztezett ellenőrzési rendszer felállításának szükségességét.

2.2.2   A múltbéli helyzettel ellentétben a civil társadalom nem szándékozik csupán a szakemberekre, a szakértőkre és a politikusokra hagyni a pénzügyi rendszer jövőjéről szóló vitát, hanem tevékenyen részt kíván venni egy fenntartható pénzügyi rendszer felépítésében, mivel a meghozott döntések következményei óhatatlanul érintik a dolgozókat, a vállalatokat és az állampolgárokat is. A kezdetben a leginkább veszélyeztetett bankok megmentésére, majd a példátlan likviditási válság által fojtogatott gazdaság számára szükséges oxigén biztosítására fordított közpénzek növelték a költségvetési hiányt és az államadósságot, ezek leszorításához pedig újabb korrekciós műveletekre lesz szükség, nyomukban a polgárok számára hívatlan vendégként megjelenő és ismételten őket sújtó adókkal és illetékekkel.

2.2.3   A válság utáni pénzügyi rendszer nem lehet és ne is legyen többé olyan, amilyenné az elmúlt húsz évben vált. Ehhez le kell mondani azokról a növekedési ütemekről, amelyeket egy rövid távú politika szöktetett az egekbe.

2.2.4   A rendkívül magas nyereség ugyanis a legeltökéltebb vállalatok körében egy még néhány évvel ezelőtt is elképzelhetetlennek tartott koncentrációs hullámot indított el.

2.2.5   Ezeket a vállalat-összevonásokat megkönnyítette a számos országban végbement liberalizáció és magánosítás, de főként az egységes piacra vonatkozó irányelvek adta lendület, ezek ugyanis nem csupán a földrajzi határokat törölték el, hanem az egyes szakterületek közötti elválasztó vonalakat is a kereskedelmi bankok, a befektetési bankok, a pénzügyi vállalatok, értékpapírházak, letétkezelők, kifizetési rendszerek kezelői, biztosítók stb. között.

2.2.6   A kialakult pénzügyi konglomerátumokat erőteljes heterogenitás jellemzi, a szövevényes elágazások, a kölcsönös részvénytulajdon és az aranyrészvények (különösen a korábban állami kézben levő bankok esetében) rendkívül nehézzé, ha nem éppen lehetetlenné teszik a struktúrák fölötti globális felügyeletet. Csak most, a piacokat megrázó vihar után ébredünk rá, hogy transznacionális felügyeleti formákra van szükségünk. A döntéshozatali folyamatok azonban túlontúl lassan haladnak. A nagy hatalommal bíró pénzügyi szervezetek igyekeznek korlátozni a hatóságok szabályozó tevékenységét, sőt némely európai kormányt arra is rábírnak, hogy az ő érveiket támogassák. A de Larosière jelentés, az ezt követő irányelvek, a Bázel II megállapodások felülvizsgálata, valamint az IASB-normák módosítása csak nagy fáradsággal halad előre, a változásra vonatkozó ígéretek jelentős része pedig úgy tűnik, hogy útközben elvész.

2.3   A nyereségesség

2.3.1   Nyereségesség és növekedés

2.3.1.1   A magas nyereségességre mindig úgy tekintettek, mint egy vállalat egészséges működésének bizonyítékára. A nyereségesség a vállalat méreteinek növekedését is elősegítő elem a nyereség visszaforgatása révén. Ha egy 10 % sajáttőke-arányos hozammal rendelkező vállalat minden nyereségét visszaforgatja, 10 %-os növekedést érhet el évente, amennyiben azonos szinten tartja az adósságai és a saját tőkéje közötti arányt: ha ennél gyorsabb a növekedése, az azt jelenti, hogy növekszik az adósság súlya, vagy pedig újabb sajáttőke-apporthoz folyamodik.

2.3.1.2   Ebből az következik, hogy a nagyobb nyereséggel működő vállalatok előtt nagyobb növekedési és fejlődési lehetőségek nyílnak.

2.3.2   Nyereségesség és kockázat

2.3.2.1   A nyereségesség javítása érdekében gyakran jelentős kockázatokat kell vállalni: ennek kapcsán mondják, hogy a kockázathoz igazított nyereségesség számít igazán. Csak a kockázathoz igazított nyereségesség képez valódi értéktöbbletet (természetesen a részvényesek számára, ellenben nem szükségképpen a többi érdekelt fél számára is).

2.3.2.2   Ki a döntőbíró a kockázathoz igazított nyereségesség ügyében? Természetesen a pénzpiac.

2.3.2.3   Mire tanított bennünket a válság ebben a vonatkozásban? Hogy bár számos kockázatot a korábbiakhoz képest jobban tud értelmezni és felbecsülni, a piac mégsem képes mindig helyesen számszerűsíteni azokat.

2.3.2.4   Ebből az következik, hogy a nyereségesség és a fejlődés bizonyos modelljei, akár az egyes vállalatok, akár egész gazdaságok esetében, csupán azért tűntek sikeresnek, mert nem mérték fel helyesen a kockázatokat.

2.3.2.5   A válságból azt a legfontosabb leckét kell megtanulnunk, hogy sohasem leszünk képesek minden kockázatot pontosan felbecsülni.

2.3.3   A nyereségesség hajtóerői

2.3.3.1   A nyereségesség két fő hajtóereje, és nem csak a pénzügyi vállalatok esetében, a következő:

—	a hatékonyság javítása, melyet a méretgazdaságosság (méretbeli növekedés) és a választékgazdaságosság (a termékek és szolgáltatások skálájának bővülése) tesz lehetővé;

—	az újítás: új termékek és szolgáltatások kínálata, melyek esetében a kisebb konkurencia miatt nagyobb a nyereség.

2.3.3.2   Mindezen okokból kifolyólag hosszú ideig az a mondás járta számos pénzpiaci szereplő körében, hogy „ami nagy, az szép”, illetve hogy „jó dolog a pénzügyi innováció”. Kiderült, hogy a fenti tényezőkhöz kapcsolódó kockázatokat alulértékelték. Emlékeztessünk ezekre a kockázatokra:

2.3.3.3   Méret – méretgazdaságosság: a legfőbb kockázat a „too big to fail” (túl nagy ahhoz, hogy csődbe mehessen) rendszerszerű kockázata.

2.3.3.4   Széles kínálat – választékgazdaságosság: a legfőbb kockázat is rendszerbeli, de a következő kijelentéssel lehetne összefoglalni: „too interconnected to fail” (túlságosan is összefonódott ahhoz, hogy csődbe menjen).

2.3.3.5   Pénzügyi innováció: a pénzügyi innováció azt jelenti, hogy új termékeket/szolgáltatásokat vezetnek be új kockázatok kezeléséhez, vagy ismert kockázatok új módon való kezeléséhez. Ha ezek maguktól értetődő tevékenységek lennének, már mások is megpróbálkoztak volna velük. Az ezekkel járó kockázatokat gyakran csak igen hozzávetőlegesen mérik fel.

2.4   A pénzügyi válság gyökerei a pénzügyi innováció rosszul becsült kockázataiban keresendők. Az innováció viszont elengedhetetlenül szükséges a fejlett gazdaságok növekedési rátájának fényében túlzottan is magas jövedelmezőséghez. A probléma okát kell feltárni és nem a hatásait: el kell fogadnunk két számjegyűnél alacsonyabb jövedelmezőségi és növekedési rátákat, amelyekre törekedni korábban nemcsak jogos, hanem kötelező is volt a közvélekedés szerint. Ennek oka abban az ismert tényben keresendő, mely szerint felettébb valószínű, hogy a nagyon magas jövedelmezőség egy olyan gazdaságban, amely már nem tud úgy növekedni, mint 50 évvel ezelőtt, olyan kockázatokat rejt magában, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ha nem mondjuk ki azt, hogy egy fejlett gazdaságban nincs értelme, sőt őrültség arra törekedni, hogy a befektetések megtérülése két számjegyű legyen, továbbra is azokat a magokat fogjuk vetni, amelyek következtében már csak egy lépésre voltunk a rendszer összeomlásától.

2.5   A bankok és pénzügyi közvetítők tevékenysége

A pénzügyi rendszer monetáris és pénzügyi tevékenységeket, valamint kockázatokat közvetít. A kockázatközvetítést főként származékos, legtöbbször tőzsdén kívüli (OTC) szerződésekkel végzik. A monetáris politika közvetlenül képes hatni a monetáris és pénzügyi közvetítésre, azonban tehetetlen a származékos termékekkel szemben. A származékos termékek ugyanis csak minimális likviditást mozgatnak meg.

2.6   A származékos termékek kockázata: avagy a kockázatkezelés kockázatai

A származékos termékek voltak a pénzügyi innováció legfontosabb eszközei. A származékos termékek tőzsdén kívüli piacán zajlott a kockázatmegosztás, amelynek keretében az eredetileg egyetlen szereplő által felvállalt kockázatokat számtalan tranzakcióba vitték át és osztották szét. Elméletben ennek a kockázatok eredeti destabilizáló jellemzőinek felaprózódásához és ezáltal meggyengüléséhez kellene vezetnie. Azonban figyelmen kívül hagyták azt, hogy e tranzakciók számos összefonódása a globális kockázat érzetét gyakorlatilag kioltja és a másik oldalon nehezen ellenőrizhető kockázatot eredményez, valamint azt a jelenséget, hogy a szereplők összefonódása már akkora méreteket öltött, hogy nem mennek csődbe.

2.7   Egy stabilabb pénzügyi rendszer felé vezető út

Tévedés azt állítani, hogy a pénzügyi innováció negatív jelenség, mivel hozzájárult a válság előfeltételeinek kialakulásához. Azt sem szabad azonban gondolni, hogy mindaz, ami történt, pusztán baleset volt: éppen ellenkezőleg, arra mutat rá, hogy jelenlegi állapotában a rendszer nem elfogadható.

Az integrált kockázatellenőrzési rendszernek három dimenzióból kell állnia: eszközök, piacok és intézmények.

2.7.1   Eszközök

Ahelyett, hogy megtiltanánk új eszközök létrehozását, egy regisztrációs mechanizmust kellene alkalmazni, amely meghatározza, hogy ki élhet az adott eszközzel. A nem regisztrált eszközöket csak minősített szereplők használhatják. A gyógyszerekre vonatkozó elvet kellene alkalmazni: egyes gyógyszereket szinte szabadon lehet értékesíteni, másokat csak vényre, míg megint másokat csak meghatározott eladási helyeken.

2.7.2   Intézmények

Nem elegendő a hagyományos mikroprudenciális felügyelet, amely egy közvetítő önálló stabilitását hivatott ellenőrizni. A makroprudenciális keret létrehozásához két lényeges külső körülményt kell figyelembe venni:

—

az összefonódást, azaz hogy a pénzügyi intézmények közös kockázatoknak vannak kitéve, amelyek fokozzák a kockázatok negatív következményeit. Itt két problémára utalunk: arra, amikor egy szereplő túl nagy, ahhoz hogy csődbe menjen, vagy amikor a szereplők túlságosan összefonódtak ahhoz, hogy csődbe menjenek;

—	a prociklikusságot, azaz hogy a pénzügyi rendszernek a reálrendszerből adódó kockázatokat kell kezelnie. A valóságban gyakran előfordul, hogy az egyik szereplő dinamikája felerősíti a másikét is, aminek következtében a fellendülés és a válság felerősödik, ahelyett, hogy lecsillapodna.

2.7.2.1   Az úgynevezett árnyékbankrendszeren keresztül nemcsak a fokozott rugalmasságot szolgáló jogos célok, hanem a prudenciális szabályokat megkerülő célok megvalósítására is törekedtek. Ezt a rendszert a szabályozott alanyok, például a bankok az úgynevezett „prudenciális arbitrázsra” használták, más szóval a tőkeáttétel növelésére azzal ellentétben, amennyit a szabályozás funkcionálisan előír. Ezt a rendszert bele kell illeszteni a szabályozási keretbe. A bankoknak nem szabad arra használniuk ezt a rendszert, hogy kibújjanak tőkekötelezettségeik alól.

2.7.3   Piacok

A válság egyértelműen rámutatott arra, hogy a pénzügyi piacok nem képesek minden helyzetben egyedül helyreállni és kialakítani az egyensúly új feltételeit. Ezért annak lehetősége, hogy a tranzakciók bőségéből meglehetősen gyorsan likviditáshiányba esnek át, továbbra is fennáll.

2.7.3.1   Amikor az ügyletek kétoldalúan jönnek létre, mint a tőzsdén kívüli ügyletek esetében, egy intézmény csődje az ebből fakadó rendszerszintű kockázattal együtt gyorsan átterjedhet számos másik félre is. A piacok rendszerszintű kockázatának csökkentése érdekében szükséges, hogy egy központi partnerrel végzett kereskedés vegye át a kétoldalú kereskedés helyét; ezen túlmenően a kereskedésnek ugyanazon a platformon, vagy egy meghatározott platformcsoporton keresztül kell megvalósulnia a nagyobb átláthatóság biztosítása érdekében. Valószínű, hogy e feltételek hatására jelentős standardizálódás fog bekövetkezni az ügyletek terén, ami nem egy kedvezőtlen mellékhatás, hanem olyan pozitív következmény, amely javítja a piacok átláthatóságát.

3.   Irányítás

3.1   Bár a piacokat is nehéz ellenőrizni, még nehezebb az irányítás ellenőrzése: bár látszólag azt illeti az ellenőrzés joga, aki ténylegesen vagy megállapodások révén a többséget birtokolja, a gyakorlatban a különböző fokú engedékenységet mutató jogrendszerek lehetővé teszik nem világos eredettel rendelkező pénzintézetek létrehozását is. Az általános átláthatósági problémán kívül egy még összetettebb vonatkozása is van a dolognak, nevezetesen rejtett, ismeretlen erők vagy éppen pénzügyi bűnszövetkezetek behatolása a pénzvilágba. Ez a kérdéskör kiterjed az állami befektetési alapokra vagy az állami ellenőrzés alatt álló pénzekre, a pénzmosásra, az adóelkerülésre, az adóparadicsomokra, vagy másképp mondva a nem feltétlenül többségben levő „homályos” érdekcsoportokra. Ez a probléma nem csak a nagy csoportokat érinti; talán még inkább kiterjed a – nem feltétlenül nagy méretű – pénzügyi vállalatok és befektetési alapok sokaságára. Az irányelvek szabályokat írnak elő a tőzsdeügyletekkel kapcsolatos igazgatói és kezelési szerveknél alkalmazható személyekkel kapcsolatos feltételekre vonatkozóan, nem tesznek azonban említést a tőke természetéről és eredetéről, hallgatólagosan feltételezve, hogy az törvényes eredetű. Nem új szabályok bevezetését szorgalmazzuk itt, hanem operatív kapcsolat létesítését a nyomozó hatóságok és a felügyeleti szervek között.

3.2   A nagy csoportok sebezhető pontja éppen a gyönge irányításban rejlik, melyet a vállalat igazi uraivá lett menedzserek alkottak meg saját használatukra. A tőkének a piaci szereplők fokozatos integrációja miatt bekövetkezett feloldódása az irányadó részvényesek fokozatos gyöngüléséhez vezetett, akik némely esetben képtelennek bizonyultak egy-egy ellenséges felvásárlási akció megakadályozására. Nemzetközi szinten több jelentős vállalatcsoportot vásárolt fel, majd tett tönkre a konkurencia, ami a valódi gazdaság és a dolgozók számára rendkívül hátrányos következményekkel járt.

3.3   „… a nem is olyan távoli jövőben a társadalom az alapvető gazdasági, társadalmi és politikai intézmények teljesen eltérő rendszerébe szerveződik majd, ahol a főbb társadalmi hiedelmek vagy ideológiák is egészen mások lesznek. Az új rendszerben egy másik csoport vagy osztály – a menedzsereké – lesz az uralkodó vagy vezető osztály.” (James Burnham, The Managerial Revolution: What is Happening in the World. New York: John Day Co., 1941). (Magyarul: A „managerek” forradalma, vagy mi történik most a világban. In: Balogh J. (szerk.): Modern polgári szociológia. 2. kötet, Budapest, 1965,7–83.)

3.4   A nagy banki menedzsereknek inkább behódoló politikai hatalom is elősegítette ezt a változást. Még az egyes államok által kényszerűségből megtett mostani bankfelvásárlások során sem volt az államnak elég ereje, hogy valamennyire rendet tegyen a menedzserek és a részvényesek viszonyában. Obama elnök látványos kudarca az AIG vezetőivel szemben, akik 165 millió dollárt zsebeltek be egyenesen az amerikai államkincstár által rendelkezésre bocsátott 170 milliárdból, jól mutatja a menedzserek túlzott – és ez esetben szemtelenül arrogáns – hatalmát. Az Egyesült Államokban a nagy bankok az adófizetők pénzéből fizetett 787 milliárdos konjunktúracsomagnak köszönhetően álltak talpra. Ezután bónuszokkal halmozták el menedzsereiket (49,5 miliárdnyit csak a Goldman Sachs, a JpMorganChase és a Morgan Stanley esetében). És most ismét a varázslatos bónuszoknak köszönhetően az adókon spórolnak: mivel a jutalombónuszok levonhatók az adóból, a teljes rendszer mintegy 80 milliárdot fog megtakarítani (a Robert Williams LLC számításai szerint). Európában szerényebbek a számadatok, de a Royal Bank of Scotland is 1,3 milliárd fontot osztott szét. Nincs új a nap alatt!

3.5   Az irányítási mechanizmusok alapos átgondolására van szükség a vállalati hatalomnak a részvényesek és a menedzserek közötti újraelosztása által, hogy mindenki a maga fészkébe húzódjon vissza.

3.6   Az érdekelt felek részvétele az irányításban, valamint a fejlettebb gazdasági demokrácia hozzájárulhat a hatalom egyensúlyának újbóli megteremtéséhez és ahhoz, hogy a vállalati stratégiák ne igen rövid távúak, hanem hosszú távúak legyenek, ami egyértelműen előnyös az egész gazdaság számára.

3.7   Tartós és stabil nyereségek, a kockázatokat figyelembe vevő irányítás, prudenciális befektetési politika: ezeknek kellene jellemeznie a pénzügyi rendszer új irányvonalát a két számjegyű növekedési ráták jellemezte meggondolatlan időszakot követően.

4.   A hitel: fejlesztési tényező és társadalmi funkció

4.1   A pénzügyi rendszer szerepe pótolhatatlan az erőforrások termelő tevékenység felé történő irányításában, és egyértelműen pozitív hatást fejt ki a társadalomra. A munka, a vállalatok által megtermelt vagyon többek között a bankoktól kapott támogatásnak köszönhetően megvalósítja a jólét és a szolgáltatások újraelosztását a közösség számára. A biztosítótársaságok általi kockázatmegosztás biztonságot és nyugalmat teremt a gazdasági tevékenységhez.

4.2   A társadalmi funkciót azonban nem szabad összekeverni a kockázat „szociális” értékelésével. A bank ugyanolyan gazdálkodó egység, mint az összes többi, és felelősséget kell vállalnia a rá bízott tőkéért: egy olyan bank, amely egy csőd felé tartó gazdálkodó egységet finanszíroz, büntetőeljárásnak teszi ki magát, magánszemélyek esetében pedig azzal fogják vádolni, hogy az eladósodásba sodorta ügyfeleit.

4.3   A hitel odaítélésének egyetlen érvényes kritériuma a kockázat szigorú, objektív és felelősségteljes értékelése, amelyhez persze kapcsolódik a rendelkezésre bocsátott tőke társadalmi céljainak felmérése: különbség van olyan hiteligénylő között, aki a termelést akarja fokozni vagy az elbocsátásokat akarja elkerülni, és aközött, aki a tevékenységét külföldre akarja áthelyezni. Ezek általános érvényű kritériumok, amelyek érvényesek minden banknál, legyen az kicsi vagy nagy, részvénytársaság, szövetkezeti bank vagy takarékpénztár, valamint azoknál az intézményeknél, amelyek „szociálisnak” tekintett funkciókat látnak el, mint a mikrohitel, az etikai vagy társadalmi felelősségvállaláson alapuló hitelezés.

5.   Milyen legyen a válság utáni pénzügyi rendszer?

5.1   Majdnem 80 évvel ezelőtt Tomáš Bat’a kijelölte a helyes utat: erőteljes visszatérés a szakmai etikához, az idők során nagyon meggyengült értékek és elvek újrafelfedezése, a befektetők részéről szerényebb, ugyanakkor stabilabb haszonkulcsok elfogadása hosszú távú politikával egybekötve, a pusztán spekulatív jellegű tevékenységek elválasztása, amelyeket a pénzügyi tevékenység többi részétől elkülönítve kell kezelni és jobban kell szabályozni.

5.2   Átlátható pénzügyi rendszer, amely megfelelő mennyiségű információt ad a javasolt műveletekhez kapcsolódó kockázat értelmezéséhez, a revolving hitelkártyáktól kezdve (nemrégiben a legnagyobb kibocsátóknak megtiltották, hogy az uzsora és a pénzmosás elleni törvény megsértése mellett tovább értékesítsék termékeiket) az egyszerű pénzügyi termékeken át az összetettebbekig.

5.3   Társadalmilag felelős pénzügyi rendszer. A rövid távú haszon hajszolása több pénzügyi vállalkozást arra késztetett, hogy a mennyiséget, az értékesítés volumenét részesítse előnyben az ügyfélnek adott szolgáltatás minőségével szemben. Sokan hagyták magukat befolyásolni olyan pénzügyi termékek megvásárlására vonatkozó ajánlatokkal, melyek a betétesek szükségleteinek kielégítésére teljességgel alkalmatlannak bizonyultak. Ezekben az esetekben – ahelyett, hogy hallgattak volna a jó tanácsokra – a józan észt nélkülöző és a szakmai alapelvárásoknak nem megfelelő ügyletek születtek. A jobb eredmények érdekében ezeket az ügyleteket prémiumokért és bónuszokért cserébe folyamatos kereskedelmi nyomásnak tették ki, valamint a zaklatással is párhuzamba állítható nyomást gyakoroltak azokra, akiknek nem sikerült elérni a megkövetelt, egyre magasabb eredményeket. A pénzügyi rendszer esetében is érvényesnek kell lennie a kereskedelmi csalásra és a rejtett hibákra vonatkozó, törvényben lefektetett elvnek.

5.4   Etikailag felelős pénzügyi rendszer. A szakmai szervezeteknek az egészségtelen jelenségek megelőzését célzó kezdeményezésekkel kell előállniuk és fel kell vállalniuk a felelősséget, hogy példaértékű szankciót szabjanak ki azokra a vállalatokra, amelyek igazoltan rosszhiszeműen jártak el, csalást követtek el, büntetőeljárást maga után vonó módon járnak el; az erre vonatkozó állásfoglalások a mai napig nem történtek meg.

5.5   Jobban ellenőrzött és szabályozott pénzügyi rendszer. A pénzügyi rendszer szereplői szaporodnak, miközben a felügyeleti hatóságok kapacitásai csökkennek a tekintetben, hogy szerteágazóan kövessék a piaci változásokat, míg a jogalkotók kapacitása is csökken arra nézve, hogy rendet teremtsenek a piacon, és távol tartsák a nem megfelelő alanyokat, vagy akár a bűnszervezeteket. Racionalizálásra, tisztaságra és rendre irányuló erőfeszítésekre van szükség. A pénzügy, amelynek bár követnie kell a fejlett irányítási modelleket, nem teljesen olyan ágazat, mint a többi. Az általa kezelt tőke a betétesek és az ügyfelek bizalma, amely nélkülözhetetlen a tevékenységéhez. Korábban elég volt egy értékpapír AAA minősítése ahhoz, hogy a betétes teljesen nyugodt legyen. A valóság bebizonyította azt, hogy a bizonyosság működési mechanizmusait még távolról sem valósították meg.

5.6   Innovatív pénzügyi rendszer. A gazdaság motorjának továbbra is a piac igényeit jobban kiszolgáló, új pénzügyi eszközök kidolgozásának kell lennie. A tőkeáttételek csökkentése, a kockázatok elleni védelem lehetőségeinek növelése, a jogos mértékű megtérüléssel való megelégedés mellett ez a jövőbe való visszatérés helyes módja. Két lépéssel hátralépni a kalandorságtól, majd három lépést tenni előre a jövőben fenntartható fejlődés felé.

---