22.3.2005   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 71/62

1.1

üdvözli az Európai Bizottság álláspontját, hogy a bővítésnek ösztönző erővel kell hatnia minden tagállamra, hogy fokozzák erőfeszítéseiket a kisebbségek előtt tornyosuló kihívások leküzdésére, és elismeri, hogy ez különösen a romákra vonatkozik;

1.2

egyetért abban, hogy a jogokra alapozott megközelítés, ahogyan azt az EU anti-diszkriminációs politikája is tükrözi a mozgássérültek, fiatalkorúak és a nemi irányultság tekintetében a tagállamokban még mindig viszonylag új felfogást jelent mind a közigazgatási hatóságok, mind a civil szervezetek számára;

1.3

sajnálkozását fejezi ki, hogy az EK-t létrehozó Szerződés 13. cikkének módosítása elmaradt, ezért a közösségi jogszabályt továbbra is csak egyhangúlag lehet elfogadni;

1.4

sajnálatát fejezi ki, hogy kialakult egy jogvédelmi hierarchia a 13. cikk. alá tartozó különböző csoportok között. A hátrányos megkülönböztetés fennmaradt mind anyagi vonatkozásban, mind a különböző diszkriminatív típusú végrehajtási mechanizmusokban – a diszkriminációellenesség hatékony megközelítése nagyobb törvény előtti egyenlőséget követel meg a felek számára rendelkezésre álló jogvédelem szintjén, és e tekintetben növelni kell a jogszabály konzisztenciáját. Az RB emlékezteti az Európai Bizottságot, hogy az átfogó EU-politika kereteit még ki kell egészíteni a mozgássérültek, a fiatalkorúak, a nemi irányultság, a vallás és meggyőződés tekintetében. Az RB elismeri például, hogy a mozgássérültek gyakran szenvednek hátrányos megkülönböztetést, amikor számukra nem hozzáférhető a tömegközlekedés, az épített környezet vagy az információs/kommunikációs környezet. Az Európai Bizottság nem hozott egyetlen közleményt sem nyilvánosságra, amely kifejezetten és kizárólagosan tárgyalná a nemi irányultság kérdéseit az EU-törvényekben és -politikákban, jóllehet ezt világosan lefedi a Szerződés 13. cikke;

1.5

úgy véli, hogy nem elegendő az egyéni pereskedők intézményi támogatása, tekintve, hogy az egyéni perindítás maradt az elsődleges jogérvényesítési mechanizmus, és ez súlyosan csorbítja a törvény hatékonyságát. Az egyének számára nehézkes a bizonyítékok gyűjtése, nem élveznek elegendő megtorlás elleni védelmet, és súlyos pénzügyi nehézségeik vannak a perköltségek viselését illetően;

1.6

úgy véli, hogy miközben az „enyhe törvényalkotásnak” és a törvényhozáson kívüli akcióknak lehet némi kihatása (olyan intézkedések formájában, mint memorandumok, határozatok, nyilatkozatok stb.), ezek sokkal hatékonyabbak lennének, ha közösségi törvényeken vagy azok tervezetein alapulhatnának. Példa erre az Európai Bizottság mozgássérültek foglalkoztatásáról (mivel ezt nem erősíti meg közösségi törvény) szóló irányelvének a mérsékelt sikere a nemzeti jogszabályok fejlődésének terén;

1.7

úgy véli, hogy a rendszeres adat- és információgyűjtés az EU számára jobb áttekintést nyújt a hátrányos megkülönböztetés előfordulási helyeiről, a stratégiák és módszerek jobb megfogalmazását, hogy javítani lehessen az adatok összehasonlíthatóságát, objektivitását, konzisztenciáját és megbízhatóságát közösségi szinten, érzékenyebb műszere lesz a politika és az alapjuttatások kihatásainak, és növekvő kooperációt tesz lehetővé országos egyetemi kutatóintézetek, civil szervezetek és specializálódott ügyvédi csoportok/központok között. A helyi és regionális hatóságok már kulcsszerepet játszanak a folyamatos adatgyűjtésben és az információk elemzésében.

1.8

megjegyzi, hogy projektjeik tárgya és fontossága ellenére a kisebb civil és egyéb alulról kezdeményezett szervezetek gyakran képtelenek hozzájutni az EU-juttatásokhoz, főleg a túlbonyolított bürokrácia miatt; úgy véli, hogy a kisebb helyi és regionális szervezeteknél alapjuttatások hiányában ellehetetlenült a működés folytatása;

1.9

üdvözli, hogy a Zöld Könyv elismeri a kibővített EU-ban a helyi és regionális hatóságok kulcsszerepét az esélyegyenlőség és a diszkriminációmentesség tekintetében: mint vezető munkaadók, a helyi és regionális hatóságoknak hivataluk gyakorlása közben pozitív akciókat kellene megfontolniuk, mivel: a) az irányelvek értelmében a diszkriminációt meg kell szüntetni; b) meg kell szüntetni a zaklatást, mint törvénytelen eszközt; és, c) támogatni kell, hogy egyenlő esélyei legyenek a 13. cikk által lefedett csoportokhoz tartozó személyeknek más emberekkel;

1.10

úgy véli, hogy az Emberi Jogok Alapvető Chartájának alkotmányba iktatása előtérbe fogja hozni a diszkriminációnak a jelenlegi jogszabályokkal le nem fedett területeit is;

1.11

megkérdőjelezi, hogy a felzárkóztatást kellően elvégezték-e egyes politikák területén, és vajon egyes törvényhozási és politikai kezdeményezések összhangban vannak-e a 13. cikk rendelkezései szerinti diszkriminációellenes jogszabályok és akciók logikájával;

1.12

megjegyzi, hogy bár az EU-ban megszerzett minősítések kölcsönös elismerésének ügye előrehaladott állapotban van, nincs megállapodás nem EU-s országok állampolgárainak az EU-ban szerzett minősítései tekintetében, sem az EU-n kívüli országokban megszerzett minősítéseket illetően, tekintet nélkül arra, hogy milyen ország állampolgára szerezte meg ezeket a minősítéseket;

1.13

sajnálkozását fejezi ki, hogy a 13. cikk alá tartozó különböző csoportokról pontatlan és sztereotip negatív felfogás terjedt el, amely a közéletben, a politikai retorikában, a médiumokban és a hirdetési piacon egyes csoportok emberi méltóságának és társadalmi megítélésének folyamatos romlásához vezetett. Mindez aláaknázza az esélyegyenlőség elvét;

1.14

üdvözli a 2004 januárjában elfogadott 2003/109/EK irányelvet, amely minden olyan EU-n kívüli állampolgár számára, aki 5 év óta törvényesen tartózkodik valamelyik tagállamban, a tagállam állampolgáraihoz hasonló jogállást adományoz a faji egyenlőségről szóló irányelv kiegészítéseképpen. Mindazonáltal a nemzetiség, az állampolgárság vagy a szavazati jogok megszerzése tekintetében az irányelvet még alaposabban kell értelmezni.

2.1

kéri, hogy az akciótervben külön alapokat hozzanak létre és külön csődhelyzeti elbánást biztosítsanak a romaprojektek számára;

2.2

több tárgyalást, vitát és oktatási fórumot kér, hogy valamennyi tagállamban a szociális állampolgárság, a diszkrimináció és az alapvető emberi és szociális jogok ügyében jöjjön létre a nemzeti szintű konzultáció és a folyamatok nyomon követése a 13. cikk által lefedett, minden szinten meglévő diszkrimináció leküzdése érdekében;

2.3

korábbi határozatára utalva utasítja a hivatalban levő főtitkárt, hogy értékelje ki személyzeti politikáját és a Főtitkárság alkalmazotti összetételét, annak érdekében, hogy az elégítse ki az új jogszabályt, és hat hónapon belül küldjön jelentést mind a Vezetőtestület, mind a szakbizottság részére; adjon megbízást egy vademecum elkészítésére és nyilvánosságra hozatalára az diszkriminációellenes helyes gyakorlatról a helyi hatóságok mint munkaadók használatára, példákat idézve minden egyes tagállamból azokról a kezdeményezésekről, melyek lefedik az EK-Szerződés 13. cikkében elismert diszkrimináció hat indítékát;

2.4

kéri, hogy az árukat és szolgáltatásokat átfogó jogszabály hatályát terjesszék ki a 13. cikkben lefedett valamennyi területre; nagyobb jogvédelmet követel különösen a fiatalkorúak, a mozgássérültek, a nemi, vallási vagy hitbeli különbségek, illetve a szexuális irányultság alapján történő hátrányos megkülönböztetés ellen;

2.5

felkéri az Európai Bizottságot, hogy működjön együtt a tagállamokkal abban, hogy az irányelvben foglalt kötelességek megszegése ellen alkalmas, hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókat és eljárásokat léptessenek életbe, és gyorsítsák meg ezek átemelését a nemzeti jogba;

2.6

arra szólít fel, hogy nagyobb mértékben támogassák intézményileg a jogorvoslatot kereső egyéneket a 13. cikk minden csoportjában; a törvényes jogcímmel rendelkező szervezeteknek képeseknek kellene lenni arra, hogy egyéni panaszosok nevében vagy támogatására végrehajtási intézkedéseket foganatosítsanak az egyén a jóváhagyásával; ahol a diszkrimináció vélelme felmerül (pl. olyan tények esetében, melyekből gyanítható a közvetlen vagy közvetett diszkrimináció), ott a bizonyítási terhet mindig az alperesnek kellene viselnie; meg kellene tiltani a hátrányos megkülönböztetést, a panaszbeadvány megtorlását;

2.7

nagyobb kooperációra szólít fel a tagállamokkal és a nemzeti hatóságokkal a követési és jelentéstételi mechanizmusok javítása érdekében;

2.8

felszólítja az Európai Bizottságot, hogy az Európai szintű EU-finanszírozású civil szervezetekkel együttműködve keressen olyan kreatív módszereket, melyek lehetővé teszik a kis civil szervezetek számára, hogy alacsonyabb szintű alapjuttatásokhoz juthassanak hozzá;

2.9

elkötelezi magát az EU diszkriminációellenes tennivalóinak kialakítása mellett, és úgy véli, hogy bevonása ennek a programnak a felállításába, tervezésébe, kommunikációjába és bevezetésébe még tovább támogatható az összes befektető segítségével;

2.10

követeli, hogy az RB-t hivatalból hívják meg azokra az EU-konferenciákra és -szemináriumokra, ahol az esélyegyenlőséggel és a diszkriminációellenességgel foglalkoznak, különösen a romák ellen irányuló diszkriminációs ügyek esetében;

2.11

aktívabb konzultációra szólít fel a civil társadalom képviselőivel a bevezetési folyamat idején;

2.12

felszólítja valamennyi EU-intézményt, hogy jobban tükrözzék vissza a diszkriminációellenes irányelvek szövegét és szellemét: a) átfogóbb esélyegyenlőségi politikával, a munkaerő-toborzás, a foglalkoztatás és a szolgálat vonatkozásában; b), az EU-testületek politikai tagságát és szerveit ki kell egyensúlyozni a 13. cikk alá tartozó csoportokkal;

2.13

felkéri az Európai Bizottságot, hogy mutassa ki, hogyan szándékozik az Alapjogi charta által lefedett csoportokat integrálni a diszkrimináció tilalmáról szóló meglevő irányelvekbe, tekintettel arra, hogy az új Szerződésbe már bekerülnek;

2.14

azt ajánlja, hogy a felzárkóztatás érdekében olyan mechanizmusokat hozzanak létre, amelyek biztosítják, hogy az esélyegyenlőségi ügyeket és alapelveket megfelelően kezeljék minden politika megfogalmazásánál, adminisztrálásánál és kiértékelésénél;

2.15

azt ajánlja, hogy az Európai Bizottság szorosan működjön együtt az RB-vel, és segítsen a helyi és regionális hatóságoknak az esélyegyenlőségi akciótervek kidolgozásában és a végrehajtott akciókról szóló jelentések benyújtásában a tagállamok illetékes esélyegyenlőségi testületei számára;