31.3.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 77/148

1.1

Az új évszázad által teremtett globális környezetben az Európa és Afrika közötti kapcsolatnak, a múlt tanulságait is figyelembe véve, számottevő mértékben fejlődnie kell, mégpedig az azonos jogokra és kötelességekre épülő kiegyensúlyozott partnerség irányába. A több évtizedes együttműködést és az ezen az időszak alatt nyújtott fejlesztési támogatásokat követően Afrikában súlyosbodik és mélyül a rendkívüli szegénység: a rosszul irányított és kevés munkahelyet teremtő növekedés hozama nem egyformán oszlik meg, elmélyítve az egyenlőtlenségeket; a szubszaharai Afrika lakosságának több mint 55 %-a napi 1 dollárnál kevesebből él; az összes munkahely közel 70 %-a informális, csupán a puszta létfenntartást biztosító munkahely, és ezek több mint 57 %-a a mezőgazdaságban található. Ez a helyzet a tisztességes és produktív munkalehetőségek nagy hiányát tükrözi.

1.2

Főként az afrikai földrész fejlődése és stabilizációja szempontjából nagy a tét, de az európai kontinens biztonsága és a tartósan fenntartható növekedés megteremtésére való képessége tekintetében is.

1.3

A különböző szerződések (Lomé, Yaoundé, Cotonou) végrehajtásán keresztül az EU által alkalmazott fejlesztési politikák és az ezekre fordított pénzeszközök nem érték el a kívánt eredményt, főként a tisztességes munkalehetőségek megteremtésének a területén. Ennek fényében, mivel a dolgok nem maradhatnak a régiben, és a helyzetnek változnia kell, az EGSZB üdvözli a 2007. december 8–9-i lisszaboni EU–Afrika csúcstalálkozó sikerét.

1.3.1

Különösképpen a foglalkoztatás kérdésének átfogó módon történt figyelembevételét helyesli.

1.4

Az EGSZB úgy véli, hogy a tisztességes foglalkoztatási lehetőségek fejlesztése központi szerepet játszik az egyenlőtlenségek és a szegénység csökkentésében, a társadalmi integrációban és az emberhez méltó életpálya biztosításában. Ez utóbbiak hiányában nem valósulhat meg a szélsőséges nézetek és a konfliktusok felszámolása, valamint az államok elengedhetetlen stabilitása.

1.5

1.5.1

A lényegében a természeti kincsek kiaknázásán alapuló növekedés kevés munkahelyet teremt. E növekedést inkább az elsődleges feldolgozóipar termékeire, illetve a késztermékekre kellene alapozni. A befektetéseknek ezt a célkitűzést kellene követniük és a magas hozzáadott értékkel rendelkező ágazatokra kellene összpontosítaniuk.

1.5.2

A magánszektor – és ezen keresztül a kkv-k – döntő szerepet játszanak. Az Európai Uniónak a kkv-k fejlesztését együttműködési politikájának egyik tengelyévé kellene tennie.

1.5.3

A nyersanyagok árának jelenlegi emelkedése olyan további tényező, amelynek okán a mezőgazdasági ágazatnak a fejlődés stratégiai prioritásává kell válnia. Mivel a vidéki terület és lakosság jelentős része kötődik ehhez az ágazathoz, utóbbinak hozzá kell járulnia az élelmiszerrel történő önellátáshoz, a feldolgozóipar fejlődéséhez és egyúttal a vidékről történő elvándorlás megfékezéséhez.

Rövid, közép- és hosszú távú mezőgazdasági politikát kell tervezni, ügyelve arra, hogy prioritásként szerepeljen a megvalósításhoz szükséges költségvetés biztosítása. E politikát a mezőgazdasági szervezetekkel közösen kell kidolgozni.

1.5.4

A humánerőforrás-fejlesztés valamennyi fejlesztési stratégiának megkerülhetetlen tényezője. Erre való tekintettel elemzéseket kell végezni a munkaerőigényről és a munkaerőpiacról, előrejelzéseket kell készíteni, és elébe kell menni a legfőbb – a képzés és a foglalkoztatás összeegyeztetéséből fakadó – kihívásoknak.

1.5.5

Bár a regionális és e szint alatti gazdasági integráció jelentős fejlődésen ment keresztül, a kereskedelmi lehetőségek továbbra is kiaknázására várnak. Különösképpen a vámeljárások összehangolására hozott intézkedések koordinálását, az infrastruktúrák fejlesztését, a polgárok szabad mozgását stb. kell biztosítani. Ebből a szempontból az EGSZB sajnálattal veszi tudomásul, hogy mindezidáig nem zárultak még le a regionális integrációt is érintő gazdasági partnerségi megállapodásokkal kapcsolatos regionális tárgyalások.

1.5.6

Valamennyi fejlesztési politikát szociális párbeszédnek kell kísérnie, így emelve az előbbi minőségét. Itt főként a kollektív egyezményekre vonatkozó tárgyalásokról van szó. Erős és független munkáltatói és munkavállalói szervezetek létrehozására vagy fejlesztésére van tehát szükség.

1.5.7

A foglalkoztatási lehetőségek fejlesztésétől nem függetleníthető a nem állami szereplők közreműködése, ennek a közös EU–Afrika stratégia középpontjában kell állnia. Ezeket a szereplőket be kell vonni a nemzeti és a regionális szintű cselekvési tervek kidolgozásába és végrehajtásába.

1.5.8

A jó kormányzás megalapozza a befektetők bizalmát, ezért a foglalkoztatás szempontjából döntő jelentősége van. E kérdéssel a maga teljességében kell foglalkozni, az emberi és a munkavállalói jogok (köztük a szakszervezeti szabadságjogok) tiszteletben tartása, a munkával kapcsolatos normák és a korrupció szempontjából. Ezzel az utolsó ponttal kapcsolatban az EU-nak és a tagállamoknak pénzügyi segélyeiket ezek felhasználásának nyomon követhetőségéhez kellene kötniük.

2.1

2007. július 11-i levelében Louis Michel fejlesztésért és humanitárius segítségnyújtásért felelős biztos feltáró vélemény készítésére kérte fel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot a következő tárgyban: „a Kairótól Lisszabonig – Az EU és Afrika stratégiai partnersége című közleménnyel kapcsolatos kérdések, különös tekintettel a munkalehetőségek hiányának csökkentésére Afrikában”.

2.2

Az EGSZB üdvözli e felkérést, amely miközben illeszkedik az Afrikában már több évtizede alkalmazott fejlesztési politikák keretébe, célul tűzi ki a főként az EU–Afrika csúcstalálkozón hozott határozatok által körvonalazott jövőkép elemzését. E határozatokat a Stratégiai partnerség című nyilatkozat tartalmazza, amelyhez mellékelték az annak végrehajtására irányuló Első cselekvési tervet (2008–2010).

2.3

Azáltal, hogy a foglalkoztatás témájában vélemény kidolgozására kéri fel az EGSZB-t, az Európai Bizottság tanúbizonyságát adja annak, hogy a foglalkoztatást fejlesztési politikája fő célkitűzésének tekinti, valamint utal arra, hogy a gazdasági és szociális szereplőknek a tisztességes munkalehetőségek létrehozása által szerepet kell játszaniuk a szegénység felszámolásában. Az EGSZB ezt megelégedéssel veszi tudomásul.

A korábbi politikák és azok eredményeinek rövid áttekintését, valamint Afrika jelenlegi helyzetének és a jövőbeni politikáknak a felvázolását követően e vélemény azokat a lényeges intézkedéseket kívánja kiemelni, amelyek az EGSZB véleménye szerint a tisztességes munkalehetőségek megteremtéséhez szükségesek. Erre az összegezésre a 2007. december 8–9-én, Lisszabonban megrendezett EU–Afrika csúcstalálkozón elfogadott iránymutatások és cselekvési terv fényében kerül sor, főként az EGSZB korábbi, Afrika fejlődésére vonatkozó munkáira támaszkodva (1).

3.1

Az afrikai kontinens igen sokszínű. Különböző történelmi, kulturális, etnikai háttérrel, eltérő természeti kincsekkel (ásványi kincsek, kőolaj, gyémánt stb.) és éghajlattal rendelkező országokból áll, amelyekben eltérő mértékű a demokrácia, a jó kormányzás, az emberi jogok tiszteletben tartása stb. Mindez különböző gazdasági és társadalmi szintek kialakulásához vezet. Bonyolult dolog tehát globálisan, egységes módon megközelíteni, illetve e módon tekinteni rá. Mindazonáltal az afrikai országok rendelkeznek néhány közös jellemzővel, elsősorban az Európához fűződő kapcsolatuk terén – legyen szó akár a múltról vagy a jövőről –, vagy éppen a közös történelem vonatkozásában, amely a változás szintén közös dinamikájához igazodva a közös jövőt teremti meg.

3.2

Az új évszázad által létrehozott globális környezetben az Európa és Afrika közötti kapcsolatnak, a múlt tanulságait is figyelembe véve, számottevő mértékben fejlődnie kell. E kapcsolatnak az átmenetileg közös történelem, az együttérzés vagy a hűség helyett inkább azon a felismerésen kell alapulnia, hogy közös, a közös kihívásokra és kockázatokra, egyúttal a kölcsönös érdekek logikájára épülő jövőt kell kialakítani, akár annak kockázatával is, hogy egyes partnerek (mindkét kontinensen) szembesülnek ellentmondásaikkal.

3.3

A tét nagy. Az európai partoktól tizenöt kilométerre található afrikai kontinens területén a jelenkori világ valamennyi jelentős kockázati tényezője megtalálható: ellenőrizhetetlen migráció, járványok felbukkanása, természeti és környezeti katasztrófák, a terrorizmus veszélye stb. De ez a kontinens rejti magában a legnagyobb lehetőségeket is, legyen szó akár természeti kincsekről vagy az előre látható fogyasztási és befektetési igényekről.

3.4

Tagadhatatlan, hogy egyelőre az Európai Unió marad az afrikai kontinens első számú gazdasági partnere és első számú donátora. De ezt a történelmi eredetű monopóliumot ma már kezdi aláásni a „feltörekvő befektetők” – főként Kína, de emellett India, a nagy latin-amerikai országok és az Öböl menti monarchiák, sőt Irán – offenzívája, valamint az USA visszatérése. Utóbbit energiaellátása biztonságának megőrzése, a terrorizmus veszélyének elhárítása, a keresztény értékek és a demokrácia harcmezejének kibővítése és az aggasztónak tartott kínai „beszivárgással” szembeni ellenállás egyaránt foglalkoztatja (2).

3.5

Egyértelmű azonban, hogy ezentúl az európai kontinens biztonsága, csakúgy, mint a fenntartható fejlődésre való képessége szorosan és közvetlenül függeni fog az afrikai kontinens fejlődésétől és stabilizálódásától. Tizenöt kilométerre egy olyan kontinenstől, amelyet a nyomor jellemez, Európa sem közép-, sem hosszú távon nem válhat a jólét szigetévé. Az Európai Unió fenntartható fejlődésével összefüggésben tudatosítanunk kell magunkban, hogy mostantól fogva Afrika az Unió „határa”.

3.6

„Európa Afrikával kapcsolatos stratégiáját hosszú időn keresztül az aszimmetrikus »donor–kedvezményezett« viszony jellemezte, amelyhez társult a jó lelkiismeret hamis ideológiája, valamint érdekeink egyoldalú szemlélete. Ez az archaikus, nem reális szemlélet rendkívül károsnak bizonyult. Túl kell ezen lépnünk egy új partnerségi koncepció érdekében, amelyben jogaikat és kötelességeiket tekintve egyenlő partnerek működnek együtt, akik a közös érdekek mentén járnak el. E koncepciónak olyan paramétereken kell alapulnia, mint a fenntartható fejlődés, a jó gazdasági, adóügyi és szociális kormányzás, a technológiatranszfer stb” (3).

3.6.1

Az említett, aszimmetrikus „donor–kedvezményezett” vagy „alapokat befektető–kedvezményezett” viszonyon alapuló stratégia, amely a különböző, az EU és Afrika kapcsolatát korábban és jelenleg szabályozó szerződések tartalmában konkretizálódott, a mai afrikai gazdasági és társadalmi helyzetet tekintve „kudarcnak” minősíthető (4). Ezen a helyzeten tehát változtatni kell.

E stratégia révén az afrikai államok, főként pénzügyi szempontból, függőségbe kerültek, ez pedig visszafogja a világpiacra való eredményes belépéshez szükséges dinamizmusukat.

3.6.1.1

Az Európai Unió és bizonyos tagállamok (főként a volt gyarmatosítók), valamint a nemzetközi szervezetek, mint például a Világbank által nyújtott több évtizedes fejlesztési segélyek ellenére Afrikában egyre súlyosabb és egyre jobban mélyül a szegénység.

3.6.1.2

Míg a feltörekvő országok és régiók, mint Kína, India, Délkelet-Ázsia és Brazília gazdasági hatalmakká válnak, szerephez jutva a nemzetközi kereskedelemben, Afrika néhány ritka kivételtől eltekintve nem képes továbblépni.

3.6.1.3

Vajon Afrika helyett miért egy olyan ország, mint Dél-Korea vált a világ egyik vezető elektronikai, hajó- és autógyártó, valamint számítástechnikai szolgáltató hatalmává, amely kevéssel ezelőtt még „a rizsért és a rizs által” létezett?

3.6.1.4

Európa egyelőre marad az afrikai termékek legfontosabb importőre. Ennek ellenére hiába alkalmazták közel 25 éven keresztül az aszimmetrikus vámokat, az afrikai országok EU-ba irányuló kivitele a világkereskedelem volumenéhez viszonyítva több mint a felével, az 1975-ös 8 %-ról 2,8 %-ra csökkent 2000-ben. A vámkedvezmény nem bizonyult elégségesnek. Az afrikai termékek versenyképességének hiánya hátrányosan befolyásolta Afrika Európába irányuló kiviteli kapacitását.

3.6.1.5

A főleg a természeti erőforrások kiaknázásának köszönhető növekedés haszna nem egyformán oszlik meg, elmélyítve ezáltal az egyenlőtlenségeket, tartósan szegénnyé, sőt még szegényebbé téve a szegényeket és még gazdagabbá a gazdagokat. Mindez igen messze áll az erkölcsi szempontokat is tiszteletben tartó jó gazdasági kormányzástól. Számos afrikai mutat rá erre a helyzetre:

4.1

Az eddig követett politikák és ezek finanszírozása a tisztességes munkalehetőségek megteremtése terén mennyiségi és minőségi szempontból nem mindig érte el a kívánt eredményt. Ennek tudatában és mivel a dolgok nem maradhatnak a régiben, az EGSZB megelégedését fejezi ki a 2007. december 8–9-i lisszaboni csúcstalálkozó sikere miatt. Örömmel fogadja azt a politikai akaratot, amely lehetővé tette az együttműködések – és ezzel együtt a két kontinens közötti kereskedelmi és politikai kapcsolatok – kiegészítését, sőt az újraorientálással összefüggő átalakítását.

4.2

A lisszaboni csúcstalálkozó, hét évvel a kairói csúcstalálkozó után, megalapozta Afrika és az Európai Unió új, a felek egyenlőségén alapuló stratégiai partnerségét, amely a közös értékekre, elvekre és érdekekre épül, és célja a globális kihívásoknak való megfelelés a nemzetközi porondon, a következő területeken: béke és biztonság, kormányzás és emberi jogok, migráció, energia és éghajlatváltozás, kereskedelem, infrastruktúra és fejlődés.

4.3

A stratégia eredetisége és újítása tartalmán túl abban rejlik, hogy a nyilatkozat kibocsátása mellett nyolc kiemelt jelentőségű cselekvési tervnek (ld. az alábbi vélemény I. mellékletét) egy operatív időszak folyamán történő végrehajtására is sor kerül. E cselekvési tervek egyfajta menetrendként, illetve munkatervként szolgálnak a két kontinens által meghatározott stratégiai döntések és prioritások konkrét megvalósítására. A nyolc, a Cotonou-i megállapodás fényében kimondottan ambiciózus cselekvési terv végrehajtásának eredményeit a következő, 2012-es csúcstalálkozón értékelik ki.

4.4

Az EGSZB kedvezőnek tartja, hogy – a bizonyosan fontos elvi nyilatkozatok mellett – elkészítették a munkák ütemtervét, amely lehetővé teszi azok gyakorlati és konkrét megvalósítását. Ily módon 2010-ben lehetővé válik végrehajtásuk kiértékelése.

4.5

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy mind a nyolc, cselekvési terv formájában konkretizálódott partnerség hozzájárulhat a tisztességes foglalkoztatási lehetőségek fejlesztéséhez attól a pillanattól fogva, hogy meghozták az erre vonatkozó politikai döntést, és amennyiben speciális foglalkoztatási politikák kísérik ezeket (ld. a 7. fejezetet).

4.6

Mindazonáltal, túl a leírtakon, a jó szándék, amelyről valamennyi fél tanúbizonyságot tett a csúcstalálkozó során, nem elegendő az afrikai vezetők némelyike által említett nehézségek és problémák áthidalására. Ezek a vezetők úgy vélik, hogy egy új stratégia, még ha a kiegyensúlyozott partnerség megteremtése révén újító jellegű is, nem tudná haladéktalanul megváltoztatni azokat a kapcsolatokat, amelyeket még napjainkban is uralkodó–alárendelt viszonyként lehet értékelni:

Az út, amely a mindkét fél számára eredményes együttműködéshez és a bizalom visszanyeréséhez vezet, hosszú és tele van csapdákkal.

4.6.1

Ebből a szempontból az EGSZB úgy véli, hogy a kiegyensúlyozott partnerség keretében elsősorban az afrikai kormányok saját felelőssége, hogy kialakítsák a jó kormányzást, harcoljanak a korrupció ellen, és fordítsák a közvetlen vagy külföldről jövő befektetéseket az országukban uralkodó szegénység megszüntetésére. Ez a felelősségvállalás, amely megerősíti önállóságukat, elkerülhetetlen feltétele a megújított partnerségnek. Ennélfogva kiemelt jelentősége van az Európai Unió és Afrika közötti kiegyensúlyozott partnerséghez való csatlakozás elvének, amelynek célja a tisztességes foglalkoztatási lehetőségek fejlesztése.

4.7

Az EGSZB megelégedéssel veszi tudomásul, hogy a civil társadalom mind intézményi szinten (az EU részéről az EGSZB, illetve az Afrikai Unió részéről az ECOSOC közötti kapcsolatok) (7), mind pedig a civil társadalmat alkotó, nem kormányzati szereplők szintjén szerephez jutott (8). Ezért annak érdekében, hogy a szándék tettekben is formát öltsön, figyelembe kell venni a Cotonou-i megállapodás végrehajtása során e területen tapasztalt nehézségeket, ellenkező esetben felmerülhet a kudarc veszélye.

Összességében az EGSZB elfogadja az EU–Afrika-stratégia által meghatározott haladás-orientált megközelítést a kontinens egésze számára.

5.1

Az EU–Afrika-stratégia 55. cikke a következőképpen rendelkezik: „együttesen kezeljük a foglalkoztatás és főként a szociális biztonság, az elégtelen foglalkoztatási lehetőségek és a tisztességes munkahelyek támogatásának kérdéseit Afrikában; a hangsúlyt a formális gazdaság részét képező hasznos munkahelyek teremtésére, az ENSZ tisztességes munkalehetőségekkel kapcsolatos programjának megfelelően a rossz élet- és munkakörülmények javítására, és az informális gazdaságnak a formális gazdaságba történő integrációjára kell helyezni.”

5.2

Az EGSZB üdvözli, hogy az EU–Afrika-stratégia egyértelműen figyelembe veszi a tisztességes foglalkoztatás kérdését, mivel úgy véli, hogy a foglalkoztatási lehetőségek mennyiségi és minőségi fejlesztése az egyenlőtlenségek és a szegénység csökkentésének, valamint a szociális integrációnak az alapja, amelyek nélkül a szélsőséges nézetek és a konfliktusok felszámolása, vagyis az államok stabilitása nem valósítható meg.

7.1.1

A 2006. év – a gazdasági növekedés szempontjából – kiemelkedő évnek bizonyult Afrika számára, Észak-Afrikában 6,3 %-os, a szubszaharai Afrikában pedig 4,8 %-os növekedéssel. Az egyes országokat tekintve nagy különbségek mutatkoztak.

7.1.2

Az Európai Unió eredményeihez képest jelentősek ezek a számok, de a stagnáló, sőt visszafejlődő termelékenység, a rosszul irányított befektetések, az ipari vagy a mezőgazdasági termelés nagy részét jellemző alacsony hozzáadott érték, a demográfiai robbanás és a tisztességes munkalehetőségek hatalmas hiánya miatt két számjegyű növekedésre lenne szükség ahhoz, hogy a munkahelyek mennyisége és egyúttal a minősége is javuljon. A becslések szerint legalább 9 %-os növekedésre lenne szükség az ENSZ millenniumi fejlesztési célok irányába történő kedvező elmozduláshoz, amely célok mindazonáltal sajnálatos módon nem tartalmazzák a foglalkoztatás célkitűzését.

7.1.3

A növekedés kevés munkahelyet teremt, mivel nem megfelelő alapra épül. Gyakran olyan természeti kincsek kitermelésének növekedéséből ered – a kitermelésre sokszor az elfogadhatatlannal határos munkakörülmények jellemzőek – amely természeti kincsek jövedelmezősége a közelmúltban rohamosan nőtt, különösen a kőolajtermelő országokban, a nyers kőolaj hordónkénti árának drágulása miatt. Azonfelül, hogy ez a helyzet az árfolyamváltozásoktól függ, és ezért bizonytalan, nem teremt több munkahelyet. Hasonló a helyzet más természeti erőforrások esetében, mivel ezeket általában feldolgozatlan állapotban exportálják. Emellett a középosztály, amelyik a gazdasági tevékenység fellendüléséből származó nyereséget birtokolja, általában importált termékeket fogyaszt. Ez a fogyasztás sincs hatással a helyi foglalkoztatásra.

7.1.4

A nyers kőolaj kitermeléséből származó nyereséget – amelyről nem mindig tudható, hogy hol és hogyan használják fel – magas hozzáadott értékkel bíró feldolgozott termékek gyártásába kell fektetni, ezáltal magas foglalkoztatottsági rátájú növekedés valósulhat majd meg. Hasonlóképpen kell eljárni más természeti erőforrások és mezőgazdasági javak esetében is, amelyek egy strukturált, finanszírozott és kiemelt agrárpolitika keretében az agrár-élelmiszeripari ágazat fejlődését ösztönözhetik (ld. az alábbi szöveg 7.4. pontját és a IV. mellékletét).

7.1.5

A nyersanyagok kitermelése vagy a mezőgazdaságban megvalósuló hagyományos és tömegtermelés (cukornád, gyapot, banán, földimogyoró, kakaó stb.) nem biztosítja automatikusan a megfelelő számú munkalehetőséget létrehozó növekedést. Szükséges ehhez egy olyan feldolgozóipar kifejlesztése is, amely magas hozzáadott értékkel rendelkező termékeket állít elő. Hosszú távon ez a legjobb eszköz a cserearányok romlásának elkerülésére, a régiók szintje alatti, a regionális és a világgazdaságban való részvételre és az abból való haszonszerzésre, a fejlődés egy új szakasza felé való elindulás érdekében.

7.2.1.1

Elsősorban azokba az ágazatokba kell befektetni, amelyeknek a hozzáadott értéke magas és (vagy) a termelési kapacitása jelentős, valamint amelyek jó lehetőségekkel rendelkeznek a munkahelyteremtéshez: infrastruktúra, mezőgazdaság és fenntartható fejlődés, a környezet megőrzése, kulturális ágazat, közlekedés, halászat, fakitermelés, IKT, ipar (elsődleges feldolgozás és késztermékek). Azokban az ágazatokban is befektetéseket kell eszközölni, amelyek a közvetlen külföldi tőkebefektetésekre vonzóan ható, kedvező keret kialakításában vesznek részt. A „hazai befektetések – termelés – kereskedelem – nyereség – újabb hazai befektetések” körforgás kialakításának irányába is el kell mozdulni.

7.2.1.2

A hazai befektetések, illetve a hazai pénzügyi források mobilizálásával Afrika – a közvetlen külföldi tőkebefektetésektől eltérően – maga határozhatja majd meg saját fejlődési prioritásait.

7.2.1.3

Miből biztosíthatók ezek a hazai befektetések?

Mindezeknek a fejlesztéseknek hozzá kellene járulniuk az állami politikák mennyiségi és minőségi gyarapodásához:

Ezekkel a kilátásokkal és a főképp a pénzügyi és költségvetési ágazatokban szükséges reformok bevezetésével Afrika lényegesen több hazai forrást tudna mozgósítani az általa választott produktív befektetések finanszírozására.

7.2.2.1

Míg az Afrikába irányuló közvetlen külföldi tőkebefektetések éves átlaga az 1970-es évekhez képest az 1980-as évek során megduplázódott és elérte a 2,2 milliárd USD-t, újabb jelentős növekedés után az 1990-es években 6,2 milliárd USD-t, a 2000–2003 években pedig 13,8 milliárd USD-t ért el. Miután az 1970-es évek közepén 6 %-os csúcsot állított fel, a kontinens jelenleg a világméretű pénzügyi mozgások alig 2–3 %-áért felelős. A fejlődő országokba irányuló befektetések az 1976-ban jegyzett 28 %-os csúcshoz képest kevesebb, mint 9 %-ra csökkentek le.

7.2.2.2

Az Afrikába irányuló közvetlen külföldi tőkebefektetések egyik sajátossága a természeti erőforrások iránt való érdeklődés. Ezzel magyarázható a közvetlen külföldi tőkebefektetések egyenlőtlen eloszlása a kontinensen. Az utóbbi két évtized során huszonnégy – a kőolajtól és az ásványi anyagoktól függő országok közé sorolt – afrikai államba irányult a közvetlen külföldi tőkebefektetések átlagosan háromnegyede.

7.2.2.3

A külföldi közvetlen tőkebefektetéseket azokba a feldolgozóipari ágazatokba kellene átirányítani, amelyek a technológiaátadás által támogatott versenyképes termelés széleskörű diverzifikációját biztosítják. A változatos közvetlen külföldi tőkebefektetések vonzása és hatékonysága érdekében Afrikának további erőfeszítéseket kell tennie, hogy kedvező és vonzó általános keretet hozzon létre. A közvetlen külföldi tőkebefektetések csak bizonyos előfeltételek megléte esetén vannak jelen és járulnak hozzá a fejlődéshez. Ezek közé tartozik a gazdaság és az infrastruktúra szerkezetének minősége, az érintett piac mérete – ebből fakad a regionális integráció jelentősége –, a munkaerő képzése (ld. „Az emberi erőforrások” című pontot), a közhatalom megerősítése és stabilitása, valamint a jó kormányzás. Ráadásul a közvetlen külföldi tőkebefektetéseknek, ahhoz, hogy hatékonyak legyenek, tekintettel kell lenniük a nemzeti gazdasági elképzeléshez, valamint ennek a régiók alatti szintű, regionális és globális viszonyokhoz való alkalmazkodásához. Ehhez valódi nemzeti fejlesztési stratégia kidolgozása szükséges, mint ahogy az Délkelet-Ázsia esetében a 70–80-as években történt.

7.2.2.4

Ugyanakkor a közvetlen külföldi tőkebefektetések nem tudnának minden problémát megoldani – semmiképp nem elegendőek a jó kormányzásnak, a demokráciának, a jogállamiságnak és az emberi jogok tiszteletben tartásának a biztosításához, illetve a korrupció és a tőkekiáramlás leküzdéséhez. E megállapítással kapcsolatban hangsúlyozni érdemes, hogy a Kínából származó közvetlen külföldi tőkebefektetések lényegesen megnőttek az utóbbi években, különösen a jelentős diplomáciai erőfeszítések eredményeként, amelyeknek a tetőpontját a Kína–Afrika csúcstalálkozó jelentette. A kínai közvetlen befektetések majdnem kizárólag a kitermelő iparra összpontosítanak, annak érdekében, hogy a kínai gazdaság fejlődéséhez szükséges nyersanyagokat biztosítsák.

7.2.2.5

A kínai–afrikai kereskedelem tíz év alatt a hússzorosára emelkedett, az 1998. évi 3 milliárd USD-ről 2006-ra 55 milliárd USD-re nőtt. Afrika érdekeinek a szempontjából azonban a kínai módszer számos kérdést vet fel. A kínai közreműködés gyakran azokat a kormányokat erősíti, amelyeknek politikai irányultsága nem a demokrácia, a jogállamiság és a szegénység csökkentésének irányába mutat (13). Ebből a szemszögből a darfúri konfliktus épp annyira tanulságos, mint a Zimbabwéval kapcsolatos kínai álláspont. Ezenfelül a kínai módszer a fejlődés szempontjából is aggasztó (ld. az alábbi vélemény III. mellékletét).

7.2.2.6

Az Európai Unió tagállamai nagy aktivitásról tesznek bizonyságot Afrika befektetési piacán. Hogy még inkább javuljon e helyzet, a következőket lehet fontolóra venni:

—

a korlátozott helyi piacokról való kitörés érdekében a regionális integráció elmélyítése (ld. a 7.8. pontot),

—

az adminisztratív terhek csökkentése, a jogrendszer hitelességének növelése, az infrastruktúrák, köztük az immateriálisak (kommunikációs infrastruktúrák) hozzáigazítása az igényekhez,

—

a létrehozásukhoz és finanszírozásukhoz szükséges pénzügyi lehetőségek megteremtése (ld. a 7.2.1. pontot – Hazai befektetések). Ennek érdekében különösképpen az üzleti környezetet kellene javítani – például a piacot és a forgalomba hozatalt támogató segélyek létrehozása által –, segíteni kellene őket a formális pénzügyi követelmények teljesítésében, és bővíteni kellene a finanszírozási kínálatot a nem pénzügyi magánszektor fokozottabb igénybevétele által,

—

Az Európai Uniónak a kkv-k fejlesztését az Afrikával való együttműködés egyik politikai tengelyévé kellene tennie. A tagállamokon és vállalkozásaikon keresztül elő kell segítenie és támogatnia kell a kkv-k létrehozását a következők által: – a befektetések elősegítése az adókra vonatkozó ösztönzők révén (adókedvezmények, előnyös feltételű hitelek, az EBB szerepe stb.),

—

rendszeres technológiatranszfer (szaktudás, tájékoztatás), amely a továbbiakban kutatási és fejlesztési programok alapját képezheti. Valamennyi európai vállalkozásnak, amely berendezések, ipari termékek stb. beszállításáról ír alá szerződést, kötelezettséget kellene vállalnia technológiájának átadására (Kínával ez már bevált a nukleáris energia, az aeronautika stb. területén, miért ne működhetne tehát Afrikával a kevésbé fejlett termékek esetében – még akkor is, ha itt kisebb a pénzügyi tét),

—

alvállalkozások és inkubátorházak létrehozása; ezt megkönnyítheti, ha a képzési célok közé beillesztik a vállalkozói szellem ösztönzésére irányuló törekvést,

—

vegyes vállalatok vagy közös vállalkozások létrehozása afrikai és európai elemekkel (tőke, munkaerő, igazgatás stb.).