6.3.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 86/10

—

tekintettel az ENSZ fenntartható fejlődésről szóló csúcstalálkozójára, valamint a Közgyűlés által 2015. szeptember 25-én elfogadott „Világunk átalakítása: a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend” című záródokumentumra, és különösen az abban meghatározott fenntartható fejlesztési célok közül a 2. célra, nevezetesen az éhség felszámolására, az élelmezésbiztonság és a jobb táplálkozás elérésére, valamint a fenntartható mezőgazdaság előmozdítására (1),

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezményét aláíró felek által 2015. december 12-én elfogadott párizsi megállapodásra (2),

—

tekintettel az Afrikai Unió (AU) által 2002-ben elfogadott átfogó afrikai mezőgazdasági fejlesztési programra (CAADP) (3),

—

tekintettel az AU államfőinek 2003. évi maputói (Mozambik) csúcstalálkozójára, amelyen az AU kormányai megállapodtak, hogy teljes nemzeti költségvetésük több mint 10 %-át a mezőgazdasági ágazatba fektetik (4),

—

tekintettel az AU állam-, illetve kormányfőinek 2012. júliusi gyűlésére, amely a 2014-es évet az „Afrikai mezőgazdaság és élelmezésbiztonság évének” nyilvánította (5) a CAADP elfogadásának tízedik évfordulója tiszteletére,

—

tekintettel az AU államfőinek Malabóban (Egyenlítői-Guinea) tartott csúcstalálkozóján 2014. június 27-én elfogadott, a „Gyorsított mezőgazdasági növekedés és átalakulás a közös jólét és a javuló megélhetés érdekében” című nyilatkozatra, mellyel az AU kormányai megerősítették arra irányuló kötelezettségvállalásukat, hogy közkiadásaiknak legalább a 10 %-át a mezőgazdaságra fordítják (6),

—

tekintettel a G8-ak 2009-es Aquilai Élelmezésbiztonsági Kezdeményezésére (7),

—

tekintettel a mezőgazdasági, földművelésügyi és állattenyésztési miniszterek 2009. áprilisi közös konferenciáján Addisz-Abebában (Etiópia) elfogadott, afrikai termőföld-politikai keretre és iránymutatásokra (F&G) (8), valamint az AU államfői által a 2009 júliusában Sirtében tartott csúcstalálkozón elfogadott, a „Termőfölddel kapcsolatos kérdések és kihívások Afrikában” című nyilatkozatra (9), amely sürgeti az afrikai termőföld-politikai keret és iránymutatások hatékony megvalósítását,

—

tekintettel az AU mezőgazdasági, vidékfejlesztési, halászati és akvakultúrával kapcsolatos ügyekért felelős minisztereinek 2014. május 1–2-án Addisz-Abebában tartott közös konferenciáján elfogadott, afrikai termőföldalapú nagy volumenű beruházásokról szóló irányelvekre (10),

—

tekintettel az afrikai civil társadalmi szervezetek által 2013 májusában kiadott „Az afrikai mezőgazdaság modernizálása – Kinek jó?” című nyilatkozatára (11),

—

tekintettel a nyugat-afrikai mezőgazdasági kistermelői szervezetek 2014. március 13-i djimini nyilatkozatára (12),

—

tekintettel a FAO 2004. évi „Önkéntes irányelvek a megfelelő élelmezéshez való jog fokozatos érvényesítésének támogatására a nemzeti élelmezésbiztonság keretében” című dokumentumára (13),

—

tekintettel a mezőgazdasági ismeretekről, tudományról és fejlesztési technológiáról szóló nemzetközi felmérés (IAASTD) „Mezőgazdaság válaszút előtt” című 2009. évi jelentésére (14),

—

tekintettel a Polgári és Politikai Jogok 1966. évi Nemzetközi Egyezségokmányára (15),

—

tekintettel a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló 1979. évi egyezményre (CEDAW) (16),

—

tekintettel az emberi jogok és a népek jogainak 1987. évi afrikai chartájára (17),

—

tekintettel az őslakos népek jogairól szóló 2007. évi ENSZ-nyilatkozatra (18),

—

tekintettel az ENSZ fejlesztésalapú kilakoltatásokról és kitelepítésekről szóló 2007. évi alapelveire és iránymutatásaira (19),

—

tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa által 2011-ben jóváhagyott, az üzleti vállalkozások emberi jogi felelősségére vonatkozó 2011. évi irányelvekre (20), valamint az OECD multinacionális vállalatokra vonatkozó, 2011-ben frissített iránymutatásaira (21),

—

tekintettel a hatékony fejlesztési együttműködésre irányuló 2011. évi puszani partnerségre (22),

—

tekintettel a földművelés, a halászat és az erdőgazdálkodás felelősségteljes irányítására vonatkozó 2012. évi önkéntes iránymutatásokra (VGGT) (23),

—

tekintettel az új növényfajták védelméről szóló, 1991. évi nemzetközi egyezményre (UPOV-egyezmény) (24),

—

tekintettel a növénygenetikai források élelmezési és mezőgazdasági felhasználásáról szóló 2001. évi nemzetközi egyezményre (ITPGRFA) (25),

—

tekintettel a biológiai sokféleségről szóló 1992. évi egyezményre, valamint az ahhoz kapcsolódó, a biológiai biztonságról szóló 2000. évi Cartagena Jegyzőkönyvre, továbbá a genetikai erőforrásokhoz való hozzáférésről, valamint a hasznosításukból származó hasznok igazságos és méltányos megosztásáról szóló 2010. évi Nagojai Jegyzőkönyvre (26),

—

tekintettel a biológiai biztonságról szóló afrikai modelljogszabályra (27),

—

tekintettel a Frankofónia Parlamenti Közgyűlése által 2012. július 12-én elfogadott, az élelmiszer-önrendelkezést szolgáló földtörvényről szóló állásfoglalásra (28),

—

tekintettel az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlés által 2013. november 27-én Addisz-Abebában elfogadott, az AKCS-országokban folytatott állattenyésztés társadalmi és környezeti hatásáról szóló állásfoglalásra (29),

—

tekintettel a 2010. március 31-én elfogadott „A fejlődő országok élelmezésbiztonsági kihívásainak kezeléséhez nyújtott segítség uniós szakpolitikai kerete” című bizottsági közleményre (30), valamint a 2010. május 10-én elfogadott, a szakpolitikai keretre vonatkozó tanácsi következtetésekre (31),

—

tekintettel az élelmezés- és táplálkozásbiztonságról szóló, 2013. május 28-i tanácsi következtetésekre (32),

—

tekintettel a Bizottság táplálkozásról szóló, 2014. júliusi cselekvési tervére (33),

—

tekintettel a fejlődő országok élelmezésbiztonsági kihívásainak kezeléséhez nyújtott segítség európai uniós szakpolitikai keretéről szóló, 2011. szeptember 27-i állásfoglalására (34),

—

tekintettel a fejlődő országbeli reziliencia- és katasztrófakockázat-csökkentésről szóló, 2013. december 11-i állásfoglalására (35),

—

tekintettel „A tulajdonjogok, a tulajdoni rend és a jólét megteremtésének szerepe a szegénység felszámolása és a fenntartható fejlődés előmozdítása szempontjából a fejlődő országokban” című, 2014. március 13-i állásfoglalására (36),

—

tekintettel a Tanzániáról, nevezetesen a nagyarányú földszerzés kérdéséről szóló, 2015. március 12-i állásfoglalására (37),

—

tekintettel a termőfölddel és a vízzel kapcsolatos küzdelmek globális konvergenciájáról szóló nyilatkozatra (Declaration of the Global Convergence of Land and Water Struggles), amely a 2015 márciusában, Tuniszban megrendezett Szociális Világfórumon született (38),

—

tekintettel a „2015. évi milánói világkiállítás: Bolygónk élelmezése – Életre szóló energia” című 2015. április 30-i állásfoglalására (39),

—

tekintettel az afrikai civil társadalom abbéli követelésére, hogy vegyék fel az élelmiszer-önrendelkezés és az élelemhez való jog témáját a G7-ek 2015. júniusi, Németország elnökletével tartott csúcstalálkozójának napirendjére (40),

—

tekintettel a 2015. évi világkiállításon „Bolygónk élelmezése: életre szóló energia” címmel létrejött és több mint egymillió személy – állam- és kormányfők, valamint egyszerű polgárok – által aláírt Milánói Chartára (41), amely arra hívja fel minden polgár, szervezet, nemzeti vagy nemzetközi vállalat és intézmény figyelmét, hogy mindenkinek felelősséget kell vállalnia azért, hogy garantálhassuk a jövő generációi számára, hogy élhessenek az élelmiszerhez való jogukkal, és kötelező erejű kötelezettségvállalásokat tartalmaz, hogy ténylegesen világszerte biztosíthassuk az élelmiszerhez való jogot,

—

tekintettel arra, hogy az ENSZ Élelmiszerbiztonsági Bizottsága megfelelő fórum arra, hogy megállapodás szülessen az e kérdésre vonatkozó nemzetközi szakpolitikai iránymutatásról, és hogy ez az a fórum, ahol minden érintett fél képviselheti a véleményét,

—

tekintettel a Milánó városa által támogatott és a világ 113 városa által aláírt, 2015. október 15-i Milánói Városi Élelmiszer-politikai Paktumra (42), amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezete főtitkára, Ban Ki Mun számára nyújtottak be, és amely kiemeli, hogy a városok központi szerepet töltenek be az élelmiszerpolitika alakításában,

—

tekintettel az etiópiai helyzetről szóló, 2016. január 21-i állásfoglalására (43),

—

tekintettel a Fejlesztési Bizottság által 2015. december 1-jére az Új Élelmezés- és Táplálkozásbiztonsági Szövetség (NAFSN) kapcsán szervezett közmeghallgatásra (44),

—

tekintettel Olivier de Schutter professzor „Új Élelmezés- és Táplálkozásbiztonsági Szövetség Afrikában” című tanulmányára, amelyet a Fejlesztési Bizottság megbízásából készített, és a Külső Politikák Főigazgatósága adott ki 2015. novemberben (45),

—

tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

—

tekintettel a Fejlesztési Bizottság jelentésére és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság véleményére (A8-0169/2016),

A.

mivel az Új Élelmezés- és Táplálkozásbiztonsági Szövetség (NASFN) célja Afrikában az, hogy javítsa az élelmiszerbiztonságot és az élelmezést és ily módon 50 millió embernek segítsen kilépni a szegénységből 2020-ig Szubszaharai-Afrikában; mivel a részt vevő országok megtárgyalták a mezőgazdaságot érintő, Afrikában megvalósítandó magánberuházások előmozdítására irányuló kötelezettségvállalásokat megállapító országos együttműködési kereteket (CCF-ek);

B.

mivel Afrikában az elmúlt harminc évben elhanyagolták a kisüzemi gazdálkodásba történő beruházásokat, miközben az alacsony jövedelmű országok élelmiszer-behozataltól való függősége jelentősen nőtt, ezáltal kiszolgáltatottá váltak a nemzetközi piacokon tapasztalható áringadozásokkal szemben;

C.

mivel a magán- és közszféra közötti nagymérvű partnerségek (PPP-k) azt a kockázatot hordozzák, hogy az afrikai mezőgazdaságban a nagy mezőgazdasági vállalatok erőfölényt szereznek és kiszorítják a helyi vállalkozásokat;

D.

mivel a NASFN keretében végrehajtott magánbefektetések több mint 8,2 millió kistermelőt érintettek és több mint 21 000 munkahelyet teremtettek, melyek felét nők töltik be;

E.

mivel a 2008. évi élelmiszerválság következtében általánosan elfogadottá vált, hogy támogatni kell a kistermelők általi, hazai piacra szánt élelmiszer-termelést;

F.

mivel az 1980-as évek elején elindított strukturális alkalmazkodási programok hozzájárultak az exportvezérelt mezőgazdaság fejlesztéséhez, amelyben az értékesítésre szánt növények termesztését helyezték előtérbe; mivel ez a döntés a nagyüzemi, nagy tőkeerejű és gépesített termelési formáknak kedvezett, miközben a kisüzemi gazdálkodást viszonylag elhanyagolták;

G.

mivel a nemzetközi piacok változékonyabbak lesznek a jövőben; mivel az egyes országok nem vállalhatják azt a kockázatot, hogy túlságosan függjenek az importtól, hanem ehelyett, ellenállóképességük növelése érdekében elsősorban a hazai élelmiszertermelésbe kell beruházniuk;

H.

mivel a családi gazdálkodóknak és a mezőgazdasági kistermelőknek a NASFN középpontjában kell állniuk;

I.

mivel a fejlődő országokban az élelmiszerbiztonság nagymértékben függ a természeti erőforrások fenntartható felhasználásától;

J.

mivel az úgy nevezett „növekedési pólusok” célja, hogy nemzetközi beruházókat vonzzanak oly módon, hogy földterületeket bocsátanak nagy magáncégek rendelkezésére és ez nem történhet a családi gazdálkodók kárára;

K.

mivel a NASFN-ről szóló megállapodások nem tartalmaznak az éhezésre és az alultápláltságra vonatkozó konkrét mutatókat;

L.

mivel a családi gazdálkodók és a kistermelők bebizonyították, hogy képesek változatos termékek előállítására és az élelmiszer-termelés fenntartható növelésére az agroökológiai gyakorlatok alkalmazása révén;

M.

mivel a monokultúrák megnövelik a műtrágyáktól és növényvédő szerektől való függőséget, súlyos talajromláshoz vezetnek és hozzájárulnak az éghajlatváltozáshoz;

N.

mivel a teljes éves üvegházhatásúgáz-kibocsátás legalább 14 %-áért – főként a nitrogéntartalmú műtrágyák használata miatt – a mezőgazdaság felelős;

O.

mivel különböző földbirtoklási formák (szokásjogon alapuló, állami és magán) léteznek, de az NAFSN szinte kizárólag a telekkönyvezést említi a birtoklási jogokkal kapcsolatos problémák kezelésére szolgáló megoldásként;

P.

mivel 2050-re a Föld lakosságának 70 %-a nagy városokban él majd, és az élelmezés egyre inkább olyan kérdéssé válik, amelyre globális és lokális választ kell adni;

Q.

mivel a telekkönyvezés nem jelenti az egyetlen védelmet a termőföldek kisajátításával és az áttelepítésekkel szemben;

R.

mivel a nemi dimenzió rendkívül fontos az afrikai mezőgazdasági beruházások esetében; mivel a vidéki nőket régóta hátrányos megkülönböztetés éri a különböző termelő erőforrásokhoz – többek között a földhöz, a hitelhez, az inputokhoz és szolgáltatásokhoz – való hozzáférésük tekintetében;

S.

mivel a közelmúltig a mezőgazdaságnak juttatott támogatások férfiak által termesztett exportterményekre koncentrálódtak, ennek következtében a nőkre főként a család eltartásához szükséges élelmiszer előállításának feladata maradt;

T.

mivel a FAO becslése szerint világviszonylatban a növényi genetikai sokféleség 75 %-a elveszett; mivel a széles körű genetikai erózió növeli az éghajlatváltozásnak, valamint a különböző új kártevők és betegségek megjelenésének való kitettségünket;

U.

mivel a vetőmagok ellenőrzése, tulajdonlása és megfizethetősége alapvetően fontos a szegény gazdálkodók élelmiszer-biztonsági ellenállóképességéhez;

V.

mivel a mezőgazdasági termelőknek a saját vetőmagjaik szaporításához, felhasználásához, cseréjéhez és értékesítéséhez fűződő jogait védelemben kell részesíteni;

W.

mivel Afrikában a táplálkozási hiányosságok terén történő javulás központi szerepet tölt be a fenntartható fejlődési menetrendben; mivel az elégtelen táplálkozás számos egymással kölcsönhatásban lévő folyamatból ered, amelyek összefüggenek az egészségüggyel, az oktatással, a csatornázással és a köztisztasággal, az erőforrásokhoz való hozzáféréssel, a nők szerepének erősítésével és még további területekkel;

X.

mivel a vetőmagágazat szabályozási reformjaira vonatkozóan a CCF keretében vállalt kötelezettségek célja a növénynemesítők jogainak erősítése a jelenleg a gazdák által alkalmazott vetőmagrendszerek rovására, amelyekre a legszegényebb gazdák még mindig nagymértékben támaszkodnak;

1.

megállapítja, hogy számos országos együttműködési keret (CCF) különleges gazdasági területek fejlesztésére összpontosít azzal a céllal, hogy maximalizálja a beruházásokat az út- vagy energiainfrastruktúrát, az adó-, vám- vagy földbirtoklási rendszereket érintő kezdeményezéseken keresztül; hangsúlyozza, hogy javítani kell és a figyelem középpontjába kell állítani a vízhez való hozzáférést, növelni kell a táplálkozásról szóló oktatást, és meg kell osztani a legjobb gyakorlatok szerinti stratégiákat;

2.

megjegyzi, hogy a mezőgazdasági beruházási politikák főként a nagy földterületek felvásárlására és az exportorientált mezőgazdaságra helyezik a hangsúlyt, amely általában nem kapcsolódik a helyi gazdaságokhoz; megjegyzi, hogy a megcélzott földrajzi befektetési területeken a széles körű öntözés kialakítása csökkentheti más felhasználók, például a kistermelők és az állattenyésztők vízhez való hozzáférését; hangsúlyozza, hogy a fentiekre tekintettel kritikusan kell értékelni és javítani kell a nagy méretű PPP-k arra való képességét, hogy hozzájáruljanak a szegénység csökkentéséhez és az élelmezésbiztonsághoz; hangsúlyozza, hogy a mezőgazdasági beruházási politikáknak kapcsolódniuk kellene a helyi gazdasághoz, nevezetesen a kistermelőkhöz és a családi gazdaságokhoz, és támogatniuk kellene fejlődését; emlékeztet arra, hogy a FAO földhasználati iránymutatásai azt javasolják, hogy biztosítsák a családok földhöz való hozzáférését, hogy termelhessenek élelmiszert háztartási fogyasztásra, és növelhessék a háztartás jövedelmét; hangsúlyozza, hogy a nagy volumenű, földalapú afrikai beruházásokat ezen iránymutatásokra kell alapozni, biztosítva a kistermelők és a helyi közösségek földhöz való hozzáférését, előmozdítva a helyi kkv-k beruházásait és gondoskodva arról, hogy a PPP-k hozzájáruljanak az élelmiszer-biztonsághoz, valamint a szegénység és az egyenlőtlenség csökkentéséhez;

3.

rámutat arra, hogy az együttműködési keret döntéshozatali folyamataiba nem vonták be valamennyi érdekelt felet, többek között a vidéki közösségeket, a mezőgazdasági üzemekben dolgozókat, a halászokat és az őslakos népeket, hanem inkább kizárták őket azokból, valamint figyelmen kívül hagyták részvételhez való jogukat;

4.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az NAFSN elindításakor nem került sor konzultációra az afrikai civil szervezetekkel; hangsúlyozza, hogy minden élelmiszer-biztonsági politika sarokkövének kell lennie, hogy az élelmiszer-biztonság hiánya által érintett csoportok részt vegyenek az őket érintő politikák kialakításában;

5.

emlékeztet arra, hogy az NAFSN vállalta, hogy előmozdítja a mezőgazdaságon alapuló inkluzív növekedést és támogatja a kistermelői gazdálkodást, valamint segíti a szegénység, az éhezés és az alultápláltság visszaszorítását; ezért hangsúlyozza, hogy az NAFSN amennyire lehet korlátozza a műtrágyák és a növényvédő szerek használatát, amelyek a helyi közösségeket érintő olyan egészségügyi és ökológiai következményekkel járnak, mint például a biológiai sokféleség csökkenése és a talajerózió;

6.

kifogásolja azt a feltételezést, amely szerint a vállalati mezőgazdasági beruházások automatikusan javítják az élelmezés- és táplálkozásbiztonságot és csökkentik a szegénységet;

7.

megjegyzi, hogy a G20-ak 2011. évi jelentése hangsúlyozza, hogy az adózási megfontolások által vezérelt beruházások átmenetinek bizonyulhatnak; emlékeztet arra, hogy számos, a beruházók motivációit vizsgáló felmérés kimutatta, hogy a különleges adóösztönzők semleges vagy negatív hatással bírnak beruházási döntésükre (46);

8.

megjegyzi, hogy az adóösztönzők, többek között a társasági adó alóli mentesség a különleges gazdasági övezetekben, megfosztják az afrikai államokat azoktól az adóbevételektől, amelyek a mezőgazdaságban, különösen az élelmezésbiztonsági és táplálkozási programokban kulcsfontosságú közberuházások forrásai lehetnének (47);

9.

felhívja a kormányokat és az adományozókat, hogy függesszék fel, illetve vizsgálják felül azokat a politikákat, terveket és tanácsokat, amelyek nagymértékben tisztességtelen projekteken és beruházásokon keresztül közvetlenül ösztönzik és elősegítik a földterületek felvásárlását, vagy közvetett módon ösztönzik a földterületekre és a természeti erőforrásokra nehezedő nyomás növelését, ami az emberi jogok súlyos megsértését eredményezheti. kéri, hogy ezeket olyan intézkedésekkel helyettesítsék, amelyek védelmet és elsőbbséget biztosítanak a kistermelők, és különösen a nők igényeinek, valamint a fenntartható földhasználatnak;

10.

óva int az 1960-as évekbeli ázsiai „Zöld forradalom” modelljének Afrikában történő megismétlésétől, valamint annak a társadalomra és a környezetre gyakorolt negatív hatásainak figyelmen kívül hagyásától; emlékeztet arra, hogy a fenntartható fejlesztési célok között szerepel a fenntartható mezőgazdaság elősegítése, amelyet 2030-ig kell megvalósítani;

11.

aggodalommal jegyzi meg, hogy Malawiban az NAFSN inkább a dohánytermesztést ösztönzi ahelyett, hogy az Egészségügyi Világszervezetnek a dohányzás visszaszorításáról szóló 2005. évi keretegyezménye szerinti és a 2030-ig tartó időszakra szóló fenntartható fejlődési menetrendben vállalt kötelezettségekkel összhangban levő alternatív megélhetési lehetőségeket támogatná;

12.

sürgeti az uniós tagállamokat, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy az NAFSN-t olyan eszközzé alakítsák át, amely ténylegesen előmozdítja a fenntartható fejlődést, és a családi gazdálkodást és a helyi gazdaságokat támogatja Szubszaharai-Afrikában, emlékeztetve arra, hogy a családi gazdálkodók és a mezőgazdasági kistermelők állítják elő a világ élelmiszereinek körülbelül 80 %-át és a munkahelyek több mint 60 %-át biztosítják a régióban;

13.

aggodalommal jegyzi meg továbbá, hogy sem a FAO 2004. évi „Önkéntes irányelvek a megfelelő élelmezéshez való jog fokozatos érvényesítésének támogatására a nemzeti élelmezésbiztonság keretében” című dokumentumában foglaltakra, sem a magánberuházóknak az emberi jogok tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettségeire nem utalnak;

14.

felszólítja az Uniót és a tagállamokat mint – együttesen – a fejlesztési támogatás legnagyobb adományozóit az alábbiakra:

15.

felhívja a szövetségben részt vevő országokat a következőkre:

16.

emlékezteti az NAFSN részes feleit azon vállalásukra, hogy alkalmazzák a FAO „Önkéntes irányelvek a megfelelő élelmezéshez való jog fokozatos érvényesítésének támogatására a nemzeti élelmezésbiztonság keretében” című dokumentumát, és kéri az NAFSN részes feleit, hogy vállalják olyan nemzetközi normák végrehajtását, melyek meghatározzák a felelős mezőgazdasági beruházásokat, és vállalják az üzleti vállalkozások emberi jogi felelősségére vonatkozó irányelveknek, valamint az OECD multinacionális vállalatokra vonatkozó iránymutatásainak a betartását;

17.

kitart amellett, hogy az NAFSN erősítse meg a természeti erőforrásokat érintő jó kormányzást és mindenekelőtt biztosítsa a népességek számára a saját erőforrásaikhoz való hozzáférést, valamint védje a jogaikat a természeti erőforrásokra vonatkozó tranzakciókról szóló szerződések keretében;

18.

felhívja az Európai Uniót, az Egyesült Nemzetek Szervezetével összhangban, hogy járjon élen annak előmozdításában, hogy minden állam kötelezően elfogadja a Milánói Chartát és az abban foglalt kötelezettségvállalásokat;

19.

emlékeztet arra, hogy a fenntartható mezőgazdaság számára fontos a hidrológiai szabályozás és az éghajlatváltozás elleni küzdelem; kéri az NAFSN valamennyi partnerét, hogy helyezzenek hangsúlyt a vízhez és az öntözési technikákhoz való hozzáférés javítására, valamint növeljék a környezet- és a talajvédelmet;

20.

felhívja az Európai Uniót, az Egyesült Nemzetek Szervezetével összhangban, hogy járjon élen a Milánói Városi Élelmiszer-politikai Paktum elfogadásának és elterjesztésének előmozdításában;

21.

felszólítja a részt vevő országokat, hogy vállalják olyan nemzetközi normák végrehajtását, amelyek emberi jogi alapú megközelítésen keresztül szabályozzák a beruházást, ideértve az AU afrikai termőföld-politikai keretét és iránymutatásait, valamint az afrikai termőföldalapú nagy volumenű beruházásokról szóló irányelveket;

22.

felszólít arra, hogy a CCF-eken belül minden szándéknyilatkozatot tegyenek teljes terjedelmében közzé; hangsúlyozza, hogy erős intézményi és jogi keretre van szükség a kockázatok és előnyök egyenlő megosztásának biztosításához; hangsúlyozza, hogy a civil társadalom aktív részvétele az NAFSN-ben elengedhetetlenül fontos az átláthatóság javítása és a célkitűzések megvalósítása érdekében; emlékeztet arra, hogy ösztönözni kell a civil társadalom valamennyi csoportjával folytatott párbeszédet és konzultációt;

23.

sajnálja, hogy az Új Élelmezés- és Táplálkozásbiztonsági Szövetség 10 együttműködési keretében az egyetlen közös mutató a Világbank „Doing Business” jelentésében szereplő index;

24.

hangsúlyozza, hogy a többoldalú fejlesztési kezdeményezésekben részt vevő magáncégeknek intézkedéseikért elszámoltathatóknak kell lenniük; felszólítja az NAFSN részes feleit ezért, hogy készítsenek éves jelentést az NAFSN keretében megvalósult lépésekről – mely jelentésnek nyilvánosnak, a helyi lakosok és közösségek számára elérhetőnek kell lennie, és hogy vezessenek be független és szigorú elszámoltathatósági mechanizmusokat, többek között a helyi lakosoknak és közösségeknek biztosított fellebbezési mechanizmust; hangsúlyozza emellett, hogy a termőföldhöz fűződő jogokat érintő Új Szövetség beruházással kapcsolatban független előzetes tanulmányt kell végezni és a beruházásnak összhangban kell lennie a földművelés, a halászat és az erdőgazdálkodás felelősségteljes irányítására vonatkozó 2012-es önkéntes FAO-iránymutatásokkal;

25.

megjegyzi, hogy a NAFSN keretében működő multinacionális vállalatok a nagyüzemi szerződéses mezőgazdasági tevékenységet részesítik előnyben, ami a kistermelők marginalizálódásának veszélyével jár; felhívja az NAFSN-ben részt vevő tíz afrikai államot, hogy gondoskodjanak arról, hogy a szerződéses mezőgazdasági tevékenység mind a vásárlók, mind a helyi beszállítók számára előnyös legyen; úgy ítéli meg, hogy e célból alapvetően fontos többek között a gazdálkodói szervezetek megerősítése és ezáltal a gazdák alkupozíciójának javítása;

26.

rámutat, hogy a partnerországokban már most is a magánszektor biztosítja az állások 90 %-át, és hogy a magánszektor részvételében tagadhatatlanul nagy potenciál rejlik, mivel a magánvállalatok alkalmasak arra, hogy fenntartható alapot biztosítsanak a hazai erőforrások mobilizálásához, ami pedig minden segélyprogram alapját képezi; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy legyen egy olyan átlátható szabályozási keret, amely egyértelműen meghatározza az összes szereplő jogait és kötelességeit, ideértve a szegény gazdálkodók és a kiszolgáltatott csoportok jogait és kötelességeit is, mert ilyen keret nélkül e jogok nem védhetők sikeresen;

27.

felszólít a CCF-ek felülvizsgálatára a szerződéses gazdálkodás és a termelők és felvásárlók közötti megállapodáson alapuló rendszerek kistermelőket érintő kockázatainak tisztességes szerződéses feltételek – többek között árképzési megállapodások, a nők jogainak tiszteletben tartása, a fenntartható mezőgazdaság támogatása és megfelelő vitarendezési mechanizmusok – biztosításával való hatékony kiküszöbölése érdekében;

28.

figyelmeztet arra, hogy a telekkönyvezésre fordított kizárólagos hangsúly gyakran bizonytalan helyzetet eredményez a kisüzemi élelmiszertermelők és az őslakosok, különösen a nők számára, akiknek a termőföldhöz való jogait jogilag nem ismerik el és ki vannak szolgáltatva a tisztességtelen földügyleteknek, a beleegyezés nélküli kisajátításnak és a méltányos ellentételezés elmaradásának;

29.

hangsúlyozza, hogy a kisüzemi élelmiszertermelőket kell vezető pozícióba hozni, lehetővé téve, hogy saját független szervezeteik támogassák őket földjeik, természeti erőforrásaik és programjaik ellenőrzésében;

30.

aggodalommal jegyzi meg, hogy a földügyletekben érintett befektetők és helyi szereplők gyakran illetik a célzott területeket az „üres”, „hasznosítatlan” vagy „nem teljesen kihasznált” jelzőkkel, holott Afrikában igen csekély területre igaz, hogy valóban hasznosítatlan lenne, tekintettel többek között az állattenyésztő tevékenységek elterjedtségére;

31.

rámutat, hogy 1,2 milliárd ember él még mindig termőföldhöz való tartós hozzáférés nélkül, vagy foglal olyan ingatlant, amelyre hivatalosan nem formálhat jogot, nincs semmilyen jogcíme, akinek a földjét semmilyen felméréssel nem határolták körül, és nincs jogi vagy pénzügyi eszköz arra, hogy az ingatlan tőkévé váljon;

32.

üdvözli, hogy valamennyi CCF-ben szerepelnek a 2012. évi önkéntes iránymutatások (VGGT); felszólít arra, hogy a CCF-ek felülvizsgálata során hatékonyan alkalmazzák a VGGT-t és szisztematikusan ellenőrizzék az iránymutatásoknak és a fenntartható fejlődési célok (SDG) keretének való megfelelést;

33.

szorgalmazza, hogy az NAFSN helyezzen nagyobb hangsúlyt a nagyarányú földszerzések elleni küzdelemre, amely ellentétes az emberi jogokkal, mivel megfosztja a helyi közösségeket a földtől, amelytől az élelmiszertermelésük és családjuk élelmezése függ; emlékeztet arra, hogy több fejlődő országban a nagyarányú földszerzés a népességet számkivetettségbe kényszerítette, mivel az emberek elveszítették a lakásukat, a munkájukat és a megélhetésüket;

34.

felhívja a szövetségben részt vevő országokat a következőkre:

35.

ezzel egyetemben emlékeztet arra, hogy a szokásjogon alapuló birtoklási jogból származtatott földhasználói jogok elismerését és védelmét olyan jogrendszerrel kell megoldani, amely összhangban van az Emberi Jogok és a Népek Jogainak Afrikai Bizottsága által kiadott rendelkezésekkel és határozatokkal;

36.

felszólít az NAFSN előzetes hatásvizsgálatának elvégzésére a termőföldhöz fűződő jogokat illetően, valamint arra, hogy annak feltétele legyen az érintett helyi lakosok szabad, előzetes és tájékoztatáson alapuló beleegyezése;

37.

támogatja stabil és innovatív felügyeleti mechanizmusok alkalmazását a CFS-en belül; felhívja az Európai Uniót, hogy képviseljen szilárd álláspontot a civil társadalmi szervezetekkel folytatott konzultáció során, hogy ezáltal hozzájáruljon a 2016. októberi 43. CFS-ülés keretében megtartott globális megfigyelési eseményhez annak érdekében, hogy átfogó és alapos értékelés készülhessen a VGGT irányelvek használatáról és alkalmazásáról;

38.

felhívja az érintett országok kormányait, hogy biztosítsák, hogy a vállalatok végezzenek kimerítő elemzést arra vonatkozóan, milyen potenciális hatást gyakorol tevékenységük az emberi jogokra (átvilágítás), készítsék el és tegyék közzé az emberi, a szociális és a környezeti jogokra gyakorolt hatás független és előzetes elemzését, valamint erősítsék meg és biztosítsák helyi szinten az emberi jogokkal kapcsolatos független, átlátható, megbízható és felelős jogorvoslati mechanizmusokhoz való hozzáférést;

39.

felhívja az NAFSN részes feleit, hogy vezessenek be független panaszkezelési mechanizmusokat a nagyszabású beruházási projektek eredményeképpen történő földkisajátítások által érintett közösségek számára;

40.

emlékeztet arra, hogy az alultápláltság leküzdéséhez szoros kapcsolatot kell kiépíteni a mezőgazdasági, az élelmiszer- és a közegészségügyi ágazat között;

41.

emlékeztet arra, hogy a 2. fenntartható fejlesztési cél értelmében minden erőfeszítést meg kell tenni az élelmezés és az élelmiszerbiztonság javításáért, valamint az éhezés felszámolásáért; kitart azon véleménye mellett, hogy nagyobb támogatást kell nyújtani a mezőgazdasági fejlődés és az élelmiszerbiztonság szempontjából kulcsfontosságú gazdaszövetkezetek szerepének erősítéséhez;

42.

megállapítja, hogy az egészséges, élő talajon és az éghajlatváltozásnak ellenálló, termékeny mezőgazdasági ökoszisztémákon alapuló élelmezésbiztonsággal jellemezhető területeken nagyobb stabilitás és alacsonyabb elvándorlás jellemző;

43.

hangsúlyozza, hogy a minőségi, kiegyensúlyozott táplálkozás alapvető fontosságú, és megerősíti, hogy a tápanyagtartalomnak központi szerepet kell játszania az élelmiszerrendszerek át- és kialakítása során;

44.

olyan eszközök kidolgozására szólít ezért fel, amelyek lehetővé teszik az importált élelmiszertől való függőség biztos alapokon álló hazai élelmiszer-termeléssel történő felváltását, előnyben részesítve a táplálkozási követelményeknek megfelelő helyi növénykultúrákat; megállapítja, hogy az éghajlat és a piacok egyre fokozódó ingatagsága miatt ez egyre fontosabbá válik;

45.

emlékeztet arra, hogy az energiabevitel önmagában nem alkalmas a tápanyagtartalom megállapítására;

46.

hangsúlyozza, hogy olyan stratégiákra van szükség, amelyek a teljes élelmiszerláncban a minimálisra csökkentik az élelmiszerpazarlást;

47.

hangsúlyozza, hogy óvni kell a mezőgazdaság biológiai sokféleségét; felszólítja az uniós tagállamokat, hogy ruházzanak be fejlődő országok agro-ökológiai gazdálkodási gyakorlataiba az IAASTD következtetéseinek, az élelemhez való jog kérdésével megbízott különleges ENSZ-előadó ajánlásainak és a fenntartható fejlesztési céloknak megfelelően;

48.

támogatja olyan intézkedések kialakítását, amelyek elősegítik a fenntartható családi gazdálkodást, és arra ösztönzik a kormányokat, hogy kedvező környezetet (támogató intézkedések, megfelelő jogszabályok, politikai párbeszéd részvétel alapú tervezése, beruházások) teremtsenek a családi gazdálkodás fejlesztéséhez;

49.

felhívja az afrikai kormányokat a következőkre:

50.

hangsúlyozza, hogy az Új Élelmezés- és Táplálkozásbiztonsági Szövetségnek a regionális viszonyokhoz igazított mezőgazdasági struktúrát kell kialakítania az elsődleges és feldolgozási szakaszban;

51.

felhívja az afrikai kormányokat, hogy támogassák a generációk közötti szolidaritást elismerve azt, hogy lényeges szerepet játszik a szegénység elleni küzdelemben;

52.

hangsúlyozza az iskolákban és a helyi közösségekben zajló táplálkozási oktatási programok előmozdításának fontosságát;

53.

hangsúlyozza, hogy a vízhez való jog kiegészíti az élelemhez való jogot, és hogy a 2010. évi ENSZ-határozat még nem eredményezett határozott lépéseket a vízhez való emberi jog biztosítása érdekében; kéri, hogy az EU vizsgálja meg az olasz bizottság arra irányuló javaslatát, hogy a Vízügyi Világszerződés a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának (ICESCR) Fakultatív Jegyzőkönyve legyen;

54.

elismeri a tiszta ivóvízhez való hozzáférés alapvető szerepét, valamint a gazdálkodás rá gyakorolt esetleges hatását;

55.

elismeri a mezőgazdasági termeléshez szükséges vízhez való hozzáférés szerepét, valamint azt, hogy öntözés céljaira kockázatos túlzottan az értékes vízkészletre támaszkodni, és ennek fényében megállapítja, hogy csökkenteni kell a pazarló öntözési gyakorlatokat, illetve hangsúlyozza a víztakarékos agronómiai technikák szerepét az evapotranszspiráció megelőzésében, az egészséges, élő talaj víztartalmának megőrzésében, valamint az ivóvízkészlet szennyezéstől való megvédésében;

56.

megjegyzi, hogy a fenntartható talajgazdálkodás révén világszinten 58 %-kal több élelmiszert lehet előállítani (48);

57.

tudomásul veszi a talaj- és faalapú megközelítések közötti szinergiákat, és az agro-ökorendszerek éghajlatváltozáshoz való alakítását; külön kiemeli a tűzifa iránti nagy igényt; külön kiemeli a nitrogénmegkötő fák sokoldalú használatát;

58.

elismeri a trópusi és félszáraz területeken folytatott mezőgazdaság sajátos igényeit, különösen az árnyékot és a talajvédelmet igénylő termények tekintetében, és úgy véli, hogy a talajt kizsigerelő monokultúrák már elavultak, továbbá megjegyzi, hogy az Új Élelmezés- és Táplálkozásbiztonsági Szövetség adományozó országaiban fokozatosan felszámolják ezeket;

59.

óva int attól, hogy az Új Élelmezés- és Táplálkozásbiztonsági Szövetség által finanszírozott kezdeményezésekben az élelmiszertermelés helyett a nem élelmiszer jellegű mezőgazdasági cikkek termelésére essen a hangsúly, mivel az ilyen termékek előállítása káros hatással lehet a részt vevő országok élelmezésbiztonságára és élelmiszer-önrendelkezésére;

60.

megjegyzi, hogy az agronómiai technikák – az olyan természetes folyamatok ösztönzésével, mint a termőtalaj-képződés, a víz és a kártevők szabályozása vagy a zárt körű tápanyagkörforgás – biztosítani tudják a hosszú távú, olcsó termelékenységet és termőképességet a gazdálkodók és a közigazgatási szervek számára;

61.

megjegyzi, hogy a mezőgazdasági vegyszereket a fejlődő, például az Új Élelmezés- és Táplálkozásbiztonsági Szövetségben részt vevő országokban túlzott módon vagy szakszerűtlenül használhatják;

62.

megjegyzi, hogy az írástudatlanság és a megfelelő képzés hiánya tovább súlyosbítja a helyzetet, és azt eredményezheti, hogy a friss gyümölcsben és zöldségben a növényvédőszer-maradványok jelenléte igen magas szintet ér el, illetve hogy a termelők és családtagjaik egészsége mérgező és egyéb hatásoknak van kitéve;

63.

emlékeztet arra, hogy Afrikában a mezőgazdasági termelők megélhetésének 90 %-a a mezőgazdasági termelők azon jogán alapul, hogy szabadon termelhetnek, cserélhetnek és adhatnak el vetőmagot, és hogy a vetőmagok sokfélesége alapvetően fontos a mezőgazdasági termelés éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességének kialakításához; hangsúlyozza, hogy a vállalatok arra irányuló kérése, hogy az új növényfajták oltalmára létesült 1991. évi nemzetközi egyezmény értelmében erősítsék a növénynemesítők jogait, nem vezethet az ilyen nem hivatalos megállapodások tilalmához;

64.

felhívja a figyelmet a vetőmagágazat deregulációjából származó veszélyekre a résztvevő országokban, amelyek ahhoz vezethetnek, hogy a kistermelők túlzott függőségbe kerülnek a külföldi vállalatok által előállított vetőmag- és növényvédő szerek használatától;

65.

emlékeztet arra, hogy a TRIPS-megállapodás azon rendelkezései, amelyek valamilyen formában előírják a növényfajták védelmét, nem kényszerítik a fejlődő országokat az UPOV-egyezmény elfogadására; hangsúlyozza azonban, hogy e rendelkezések lehetővé teszik az érintett országok számára, hogy sui generis rendszereket alakítsanak ki, amelyek jobban igazodnak az egyes országok mezőgazdasági termelésének jellemzőihez és a hagyományos, gazdálkodó alapú vetőmagrendszerekhez, miközben azok a legkevésbé fejlett (LDC-) országok, amelyek a WTO tagjai, mentességet élveznek a TRIPS-megállapodás vonatkozó rendelkezései alól; hangsúlyozza, hogy a sui generis rendszereknek támogatniuk, nem pedig akadályozniuk kell a biológiai sokféleségről szóló egyezmény (CBD), a Nagojai Jegyzőkönyv és a növénygenetikai források élelmezési és mezőgazdasági felhasználásáról szóló nemzetközi egyezmény (ITPGRFA) keretében vállalt célkitűzések és kötelezettségek elérését;

66.

sajnálatát fejezi ki az arra irányuló vállalati kérés miatt, hogy afrikai kontextusban regionális intézményeken keresztül harmonizálják és a megkülönböztethetőség, egyneműség és állandóság (DUS) elveire alapozzák a vetőmagtörvényeket, mivel ez nemzeti és regionális szinten gátolni fogja a gazdálkodó alapú vetőmagrendszerek fejlődését és növekedését, mivel az ilyen vetőmagrendszerekben általában nem a DUS-kritériumoknak megfelelő vetőmagokat nevelnek és őriznek;

67.

sürgeti a G7 tagállamait, hogy támogassák közösségi magkészletekkel a gazdák által kezelt vetőmagrendszereket;

68.

emlékeztet arra, hogy míg a kereskedelmi vetőmagfajták rövid távon javíthatják a hozamokat, a gazdák hagyományos vetőmagfajtái, a tájfajták és az ehhez kapcsolódó tudás a legalkalmasabb arra, hogy alkalmazkodjon az adott agro-ökológiai környezethez és az éghajlatváltozáshoz; hangsúlyozza továbbá, hogy a kereskedelmi vetőmagfajták magasabb teljesítménye különböző további termékek (műtrágyák, növényvédő szerek, hibrid magok) használatától is függ, ami viszont azzal a veszéllyel jár, hogy az adósságcsapdák ördögi körébe kergeti a gazdákat;

69.

aggodalommal állapítja meg, hogy Afrikában az ellenőrzött vetőmagok bevezetése és elterjesztése növeli a mezőgazdasági kistermelők függőségét, valószínűbbé teszi eladósodásukat és csökkenti a vetőmagok sokféleségét;

70.

javasolja, hogy a saját felelősség és a szubszidiaritás elveit szem előtt tartva támogassák azon helyi politikákat, amelyek célja, hogy következetes és fenntartható hozzáférést biztosítsanak a változatos és tápláló étrendhez;

71.

ösztönzi a Bizottságot, hogy gondoskodjon arról, hogy a növénygenetikai források élelmezési és mezőgazdasági felhasználásáról szóló nemzetközi egyezményben a mezőgazdasági termelők jogainak tekintetében tett uniós kötelezettségvállalások jelenjenek meg a vetőmag-politika fejlesztéséhez nyújtott technikai segítségnyújtásban és pénzügyi támogatásban; felhívja az Uniót arra, hogy támogassa azokat a szellemi tulajdonjogi rendszereket, amelyek előmozdítják a helyi viszonyokhoz alkalmazkodó vetőmagfajták kifejlesztését és a gazdálkodók által eltett vetőmagokat;

72.

sürgeti a G8 tagállamait, hogy ne támogassák a géntechnológiával módosított növények termesztését Afrikában;

73.

emlékeztet arra, hogy a biológiai biztonságról szóló afrikai modelljogszabály magas biológiai biztonsági referenciaértéket határoz meg; úgy véli, hogy a külföldi támogatóktól a nemzeti és regionális szintű biológiai biztonság fejlesztéséhez kapott minden segítséget ennek megfelelően kell szabályozni;

74.

ösztönzi az afrikai országokat, hogy ne vezessenek be olyan nemzeti vagy regionális biológiai biztonsági rendszereket, amelyek normái elmaradnak a biológiai biztonságról szóló Cartagena Jegyzőkönyvben meghatározottaktól;

75.

felhívja a részt vevő országokat, hogy adjanak lehetőséget a gazdálkodók számára az inputfüggőség elkerülésére, valamint támogassák a gazdálkodók vetőmagrendszereit a mezőgazdasági biodiverzitás fenntartása és fejlesztése érdekében, helyi, állami tulajdonban lévő vetőmagbankok fenntartása és a helyi vetőmagváltozatok cseréje és folyamatos fejlesztése révén, rugalmasságot biztosítva a vetőmagjegyzékek tekintetében, hogy a gazdálkodóktól származó fajták helyet kapjanak bennük, biztosítva a hagyományos termelés folytatását;

76.

felhívja a részt vevő országokat, hogy óvják és mozdítsák elő a kisgazdálkodók, a perifériára szorult csoportok és a vidéki közösségek vetőmaghoz és a mezőgazdasági termeléshez felhasznált alapanyagokhoz való hozzáférését és ezek megosztását;

77.

hangsúlyozza, hogy bizonyos kereskedelmi növények elterjedésének következtében fennáll a veszélye, hogy a nők egyre inkább marginalizálódnak a döntéshozatal során; megjegyzi, hogy a mezőgazdasági képzés gyakran a férfiakat célozza, és gyakran háttérbe szorítja a nőket, akik ezért kirekesztődnek azon földterületek és növények kezeléséből, amelyek gondozását hagyományosan ők látták el;

78.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a legtöbb CCF nem határoz meg pontos kötelezettségvállalásokat a nemek közötti egyenlőség szempontját érvényesítő költségvetés-tervezésre, illetve nem követi nyomon az elért haladást nemek szerint lebontott adatok segítségével; hangsúlyozza, hogy a nők jogtulajdonossá tétele érdekében el kell mozdulni az elvont és általános kötelezettségek felől a nemzeti cselekvési tervekben pontosan meghatározott vállalások felé;

79.

sürgeti a kormányokat, hogy szüntessék meg a nőkkel szembeni megkülönböztetést a termőföldhöz jutás és a mikrohitelrendszerek és -szolgáltatások tekintetében, valamint hogy hatékonyan vonják be a nőket a mezőgazdasági kutatási és fejlesztési politikák kidolgozásába és megvalósításába;

80.

hangsúlyozza, hogy biztosítani kell a magánszektorban működő vállalkozásoknak juttatott finanszírozások átláthatóságát, és hogy az ilyen finanszírozási összegeket nyilvánosságra kell hozni;

81.

felszólítja a támogatókat, hogy a hivatalos fejlesztési támogatást (ODA) hozzák összhangba a fejlesztéshatékonysági alapelvekkel, az eredményeket tartsák szem előtt a szegénység csökkentése érdekében, és támogassák az inkluzív partnerségeket, az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot;

82.

felhívja az adományozókat, hogy a fejlődő mezőgazdaságnak szánt támogatásaikat elsősorban a nemzeti fejlesztési alapokhoz juttassák el, amelyek a kistermelőknek és a családi gazdálkodóknak nyújtanak támogatást és kölcsönöket;

83.

sürgeti az adományozókat, hogy támogassák a gazdák oktatását és képzését, valamint a számukra nyújtott technikai tanácsadást;

84.

felhívja az adományozókat, hogy mozdítsák elő a szakmai és gazdasági gazdálkodói szervezetek létrejöttét, és támogassák olyan gazdaszövetkezetek létrehozását, amelyek lehetővé teszik megfizethető termelési eszközök beszerzését, és hozzásegítik a gazdákat ahhoz, hogy olyan módon dolgozhassák fel és juttathassák piacra a termékeiket, amely során biztosított a termelésük jövedelmezősége;

85.

úgy véli, hogy a G8-tagállamok által az NAFSN-nek juttatott pénzügyi források ellentmondásban állnak a belföldi helyi vállalkozások támogatása céljának, mivel ezek nem tudnak versenyezni a multinacionális vállalatokkal, amelyek már így is piaci erőfölénnyel rendelkeznek, és gyakran részesülnek üzleti, díj- és adókedvezményekben;

86.

emlékeztet arra, hogy a fejlesztési támogatásnak a szegénység csökkentése és idővel a teljes felszámolása a célja; úgy véli, hogy a hivatalos fejlesztési támogatásnak a mezőgazdasági kistermelés közvetlen támogatását kell előtérbe helyeznie;

87.

kiemeli, hogy a magánbefektetések támogatása mellett szükség van az afrikai mezőgazdaságba irányuló közberuházások felélénkítésére, valamint az agro-ökológiai beruházások prioritásként történő kezelésére avégett, hogy fenntarthatóan növelhető legyen az élelmezésbiztonság, valamint hogy csökkenjen a szegénység és az éhezés, miközben megőrzik a biológiai sokféleséget, és tiszteletben tartják az őslakosok tudását és az általuk elért innovációkat;

88.

hangsúlyozza, hogy a G7 államainak garantálniuk kell az afrikai országok számára azt a jogot, hogy saját mezőgazdasági ágazatukat a családi és kisüzemi gazdálkodásnak kedvező vám- és adórendszerekkel védjék;

89.

felszólítja az EU-t, hogy orvosolja az NAFSN-nel kapcsolatos összes fent említett hiányosságot, javítsa az átláthatóságot és a kormányzást az NAFSN-ben, és biztosítsa, hogy az annak keretében tett intézkedések összhangban vannak a fejlesztési politika célkitűzéseivel;

90.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak és az NAFSN részes feleinek.