2.2.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 34/53

Előadó:

Stéphane BUFFETAUT

1.1.

Tudósok és mérnökök évek óta dolgoznak az óceánok energiájának kiaknázásán. Végtelen megújuló energiatartalékokat jelentenek a folyóvizek, az árapály és a hullámenergia. Franciaországban az EDF-nek a Rance folyó torkolatában épült tengerienergia-üzeme, amelyet de Gaulle tábornok avatott fel 1966-ban, 240 MW energiát fejleszt 24 turbinával, amelyek egyenként 10 MW energiát termelnek. A szélerőművek legújabb generációja legjobb esetben 8 MW-ot termel. E technológia tehát hatékony, még akkor is, ha a Rance-on épült gát volt hosszú időn át az ilyen berendezés egyetlen példája a világon. Ma már létezik egy másik, hasonló létesítmény a Sihwa tavon, Dél-Koreában, amelynek a teljesítménye 254 MW. Voltak tervek Nagy Britanniában is, de azokat leállították vagy felfüggesztették az ökológiai okokra hivatkozó ellenzés miatt.

1.2.

Ebből következik, hogy az ilyen létesítményeknek akkor van létjogosultságuk, ha földrajzilag kedvező helyszínekre telepítik őket, ahol az árapály-együtthatók erősek, és így a nemzeti energiaszerkezetben jobban figyelembe kellene venni őket.

1.3.

Létrehozták az első ipari létesítményeket, ami azt mutatja, hogy ezeket a technikákat nem merész kísérleteknek, hanem fejlesztendő tiszta energiaforrásoknak kell tekintenünk.

1.4.

Az EGSZB véleménye szerint tehát érdemes fejleszteni ezt a típusú megújuló elektromosenergia-termelést, és nem csupán a szélerőmű- és napenergia-technikákra kell összpontosítani. Kétségtelen, hogy a tengeri energiák nem aknázhatók ki mindenhol, de káros volna egy előre kiszámítható megújuló energiaforrást mellőzni, amelynek a környezetre gyakorolt hatása csekély vagy kezelhető. Mindenki tudja, hogy az energia jövője az ellátási források változatosságán alapul majd.

1.5.

Németország, Belgium, Dánia, Franciaország, Írország, Luxemburg, Norvégia, Hollandia és Svédország 2016. június 6-án arról döntöttek, hogy megerősítik együttműködésüket a tengeri szélenergia terén. Az energetikai és klímaügyi unió megbízott európai biztosaival a kontinens északi-tengeri területeire vonatkozó külön cselekvési tervet írtak alá. Ez az együttműködés mindenekelőtt a szabályozások és a tengeri szélenergia támogatási rendszerének az összehangolásában, valamint az elektromos hálózatok összekapcsolásában nyilvánul majd meg.

1.5.1.

Az EGSZB kifejezetten ajánlja egy hasonló együttműködési eljárás elfogadását a tengeri energiákra vonatkozóan, mind a hidraulikus energiafejlesztők, mind pedig az árapálygátak esetében, amely azon tagállamok egymás közötti, illetve az Európai Unióval szomszédos olyan országokkal való együttműködését jelentené, amelyek az ilyen jellegű létesítmények működtetésére alkalmas területekkel rendelkeznek; ilyenek főként az Atlanti-óceán, a Fekete-tenger és az Északi-tenger partján fekvő országok.

1.6.

Az EGSZB úgy véli, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni azokat a technológiákat sem, amelyek még nem forrottak ki teljesen, például a hullámokból vagy az árapályhőből nyert energiát, de olyan időszakokban, amikor kevés közpénz áll rendelkezésre, annak odaítélése során hatékonysági szempontoknak kell teljesülniük, és ezért prioritásként kell kezelni a legrövidebb időn belül eredményt hozó technológiákat.

1.7.

Az EGSZB hangsúlyozza, hogy az e területre fordított beruházások az Európai Unió számára lehetővé tennék, hogy idővel az új megújuló energiák élvonalába kerüljön. A megújuló energiaforrások terén a szabadalmak 40 %-ával már az európai vállalatok rendelkeznek. Az EGSZB további kutatási-fejlesztési erőfeszítéseket javasol a tengeri energia terén, csakúgy mint az ingadozó teljesítményű energiaforrásokból termelt energia tárolása kapcsán, hogy ezáltal a megújuló energiák termelését egyenletessé lehessen tenni.

1.8.

Az EGSZB óva int attól a kísértéstől, hogy a támogatásokat kizárólag a klasszikus megújuló energiákra tartsák fenn, hiszen ez csökkentheti a lehetőségeket, és a hatékony lobbi által támogatott technikák javára torzítaná a megújulóenergia-gazdálkodást.

2.1.

Bolygónk nagy részét óceánok borítják, ezért inkább tengeranyának, mintsem földanyának kellene hívni. A halállományokat az ember mindig hasznosította táplálkozásához. A közelmúltban sikerült erőforrásokat kiaknázni a tengerfenékbe vagy a tengerfenék alá fúrva (polimetál konkréciók, kőolaj stb.). Az óceánok által generált energiát az egyes partvidékeken található árapálymalmok évszázadok óta használják, de kisüzemi keretek között.

2.2.

Napjainkban a különféle szennyezések ellen folytatott küzdelem és az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésének szükségessége miatt a tenger energetikai potenciálja felé kellene fordítani figyelmünket. Mindent egybevetve az Európai Unió és a tengerparttal rendelkező tagállamok hogyan hagyhatnák figyelmen kívül azokat a lehetőségeket, amelyeket az energia területén az óceánok tartogatnak számukra?

2.3.

Az európai tengeri terület jelentős méretű, ugyanakkor e hatalmas területek megújuló energiaforrásainak kiaknázása jelenleg még nagyon kezdeti szakaszban van. Pedig az Európai Unió és a tagállamok az energiaágazati innovációs vállalkozások és ipari csoportok révén hozzájárulhatnának a tengeri energiák kiaknázását célzó új technológiák megvalósításának elősegítéséhez. A tengeri energiák fóruma pont ezt kívánja elősegíteni.

2.4.

A megújuló tengeri energiaforrások változatosak: hullámzás, hullám, áramlás, árapálymozgások, hőmérsékletkülönbség a felszíni vizek között, szél. Minden egyes technika, minden egyes módszer eltérő földrajzi és ökológiai követelményekhez kötött, ami azt jelenti, hogy ezeknek az innovációs technikáknak a megvalósítása kizárólag a velük járó hátrányok és következmények figyelembevételével lehetséges.

3.1.

Mindenki, aki látta már a nyugodt vagy a haragos óceánt, tudja, hogy ez a hatalmas víztömeg állandó mozgásban van és erőhatások működnek benne. Ezért természetes, hogy felmerül a kérdés, vajon a tenger által fejlesztett energiát ki lehet-e aknázni, meg lehet-e kötni.

3.2.

Mely technikákat tanulmányozták vagy valósították meg a gyakorlatban?

3.3.

A gyakorlatban a legígéretesebb technikának az árapályáramlások kiaknázása tűnik. Mindazonáltal e technikák potenciálja nagyban függ a telepítési helytől. A legérdekesebbek az atlanti-óceáni és fekete-tengeri területek, ahol az árapály-együtthatók a legjelentősebbek. A leginkább említésre méltó hatékonyság azon területeken található, ahol az árapály maximális kiterjedése nagy. Ennek a típusú kiaknázásnak az a hatalmas előnye, hogy előre kiszámítható és rendszeres energiát szolgáltat, mivel az árapály állandó és a mértéke előre jól ismert.

Az EDF szerint az Európai Unió számára kiaknázható energiapotenciál 5 GW körül lehet (melyből 2,5 a francia partokon), ami 12, egyenként 10 800 MW teljesítményű atomerőműnek felel meg. Mindazonáltal az árapályáramlások kiaknázása technológiai kutatási szakaszban van, még nem működőképes, a rance-i gát esetét kivéve.

3.4.

Melyek a tesztelt hidraulikus energiafejlesztési technológiák?

4.1.

A hullámenergiát hasznosító megoldásoknak hosszú a listája, vannak vízbe helyezett, felszínre, partra vagy part mentén telepített prototípusok. Az energiamegkötő rendszerek prototípusonként változnak: felszíni (hullámzás) vagy víz alatti (égitest-eltolódások vagy -mozgások) mechanikus energiamegkötés, a hullámok áthaladásakor keletkező nyomásváltozás (a vízszint változása) megkötése vagy gát segítségével egy víztömeg fizikai megtartása.

4.2.

A fő hátrány az, hogy az árapály áramlásokkal ellentétben a hullámenergia kevéssé kiszámítható. Jelenleg a hullámzás és a hullámenergia kiaknázása technológiai kutatási szakaszban van, még nem működőképes. Mindazonáltal hat különböző technikát tesztelnek:

5.1.

Az óceánok felszíni és mély vízrétegei közötti hőmérséklet-különbség hasznosításáról van szó. Gyakran használják erre az „OTEC” mozaikszót, amely az ocean thermal energy conversion (az óceán termikus energiájának átalakítása) kifejezést takarja. Az európai uniós szövegekben a hidrotermikus energia kifejezés a használatos „a felszíni vízrétegekben hő formájában tárolt energiára”.

5.2.

A napenergiának köszönhetően a felszínen a víz hőmérséklete magas, és a trópusi területeken akár 25 oC-nál magasabb is lehet, míg a mélyebb rétegekben, ahová nem hatol le a napfény, a víz hideg, 2–4 oC körüli a hőmérséklete, kivéve a zárt tengereket, például a Földközi-tengert. Ráadásul a hideg vízrétegek nem keverednek a meleg vízrétegekkel. E hőmérséklet-különbséget termikus berendezéssel lehet kiaknázni. E berendezésnek egy hideg és egy meleg forrásra van szüksége az energiatermeléshez, és először a mély rétegekből érkező vizet, majd pedig a felszíni vízréteget használja fel forrásként.

5.3.

Az optimális és megtérülő működéshez azonban ezt a típusú tengeri termikus berendezést olyan speciális területekre kell telepíteni, ahol a felszíni vízrétegek és a mélyebb vízrétegek hőmérséklete meghatározott hőmérsékleti tartományban mozog. A vezetékek akár ezer méter körüli mélységig is lemehetnek, ellenőrzött költségek és technológia mellett. Ezért értelmetlen volna tehát a partoktól kilométerekkel távolabb telepíteni a tengeri termikus berendezéseket, mivel hosszabb csővezetékekre lenne szükség, ami többletköltségekkel járna. A gyakorlatban az optimális terület a Ráktérítő és a Baktérítő között fekszik, vagyis + 30 és –30 földrajzi szélességi fok között, tehát az Európai Unió számára az úgynevezett legkülső területeken.

6.1.

Noha nem a szó szoros értelmében vett tengeri energiákról van szó, meg kell említeni a tengerfenékhez rögzített vagy úszó (természetesen lehorgonyzott) szélerőműveket, amelyek messze a legfejlettebbek a tengeren, így szinte szokványosnak számítanak az előzőekben bemutatott technikákhoz képest. Ugyanakkor kétségtelenül van környezetre gyakorolt és vizuális hatásuk. Gyakran volt már szó a halászokkal fennálló területhasználati konfliktus kérdéséről. A gyakorlatban a tengerfenékhez rögzített szélerőműparkok a halak szaporodását elősegítő tengeri rezervátumok. Így közvetett módon ezek a létesítmények a halászok javát is szolgálják, mivel ezek a halászat számára tiltott területek hozzájárulnak a halállomány helyreállításához, az oszlopok alapja pedig mesterséges zátonyként funkcionál.

6.2.

Európában jelenleg leginkább ez a módszer elterjedt, alkalmazása fellendülőben van. Közel száz szélerőműtelep van jelenleg, főként az Északi-tengeren, az Atlanti-óceánon (Nagy-Britannia) és a Balti-tengeren. A Földközi-tengeren kevés létesítmény, illetve projekt van, mivel mély a tenger és kevés a kontinentális lemez, vagy egyáltalán nincsen.

6.3.

E technikák megvalósításának fő lépései az alábbiakban foglalhatók össze:

6.4.

A francia partok mentén is van két jelentős projekt, az egyik Bretagne-ban, a másik Noirmoutier és Yeu szigete között. Kiírták a közbeszerzési pályázatokat és kiválasztott ák a szolgáltatói konzorciumokat.

6.5.

Az offshore szélparkok gazdasági hozama a helyszíntől és mindenekelőtt a szél erejétől és rendszerességétől függ, teljesítménye így akár meg is duplázódhat. Alacsony kereslet idején néha előfordult, hogy a szélerőmű által termelt energiatöbbletet negatív árakon értékesítették az azonnali piacokon. Ezért az ilyen típusú elektromos energiatermelés fellendülése nehezen kiaknázható többletet eredményezhet, mivel rendkívül erősen függ egyszeri és előre nem látható meteorológiai eseményektől (lásd Wolf professzor véleményét az időszakos energiákról).

6.6.

A módszer fejlesztése és az elmúlt húsz év szélerőművekhez kapcsolódó technológiai előrelépései révén csökkennek a beruházási és az üzemeltetési költségek. A 2000-es évek elején egy megawattóra előállítási költsége 190 EUR volt, jelenleg 140–160 EUR. Összehasonlításképpen egy EPR-típusú modern atomreaktorban egy megawattóra előállítási költsége 130 EUR, de a termelés stabil és kiszámítható.

6.7.

Egyértelmű, hogy a többi tengeri energiafejlesztési technikának fel kell tudnia venni a versenyt az offshore szélparkokkal ahhoz, hogy ipari szintre tudjon fejlődni, és bizonyítania kell, hogy versenyképes előnyöket nyújt az offshore szélparkokhoz képest, amelyek nem elhanyagolható karbantartási és felügyeleti költségekkel járnak. Napjainkban a hidraulikus energiafejlesztők és a torkolatgátak tűnnek a leghatékonyabb és leginkább megtérülő rendszereknek. Egyik előnyük, hogy előre tervezhető és rendszeres energiát szolgáltatnak.

7.1.

Mivel zöldenergiákról van szó, a különböző európai és nemzeti támogatási rendszerekből támogathatók, nevezetesen a preferenciális vételár révén. Mindazonáltal az offshore szélerőművektől eltekintve e technológiákat, elsősorban a hidraulikus energiafejlesztőket még „nagy léptékben” tesztelni kell. Csak remélni lehet, hogy egyfajta ökológiai konzervativizmus nem gördít akadályt a kikísérletezett új technikák elé. Tudjuk, hogy a torkolatgátak fejlődése azért nem volt lehetséges, mert a környezetvédők és a halászok erősen ellenezték. Minden berendezésnek vannak környezeti hatásai. Ezért tehát a lehető legpontosabban mérni kell e hatásokat, hogy meg lehessen becsülni a költségek és az előnyök közötti tényleges egyensúlyt.

7.2.

Nemrégiben Paimpol és Bréhat szigete között a tengerben helyezték el az első hidraulikus turbinaerőművet. Az árapály emelkedő és süllyedő áramlásai mozgatják a turbinák lapátjait; minden egyes turbina 1 MW teljesítmény fejlesztésére képes, és e hidraulikus energiafejlesztők 3 000 háztartás elektromos energiaigényét lesznek képesek kielégíteni.

7.3.

Végezetül pedig a tengeri energia kitermelési technikái hatékonysági szempontból mind a telepítés helyétől függenek. Ezért tehát nem jelentenek egyetemesen hatékony energiaforrást. Ily módon e területen több észszerűséggel kell eljárni, mint bizonyos egyéb támogatott megújuló energiák, például a napkollektorok esetében, amelyeket esetenként inkább az adókedvezmények, mintsem a hatékonysági szempontok miatt telepítenek. Hangsúlyozni kell, hogy a szén-dioxid megadóztatása hozzájárul majd a ma még gyerekcipőben járó megújulóenergia-termelési technikák gazdaságossá tételéhez.