23.12.2009   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 318/57

1.3.1

A de Larosière-csoport azt javasolja, hogy kedvezőbb időszakokban támasszanak magasabb követelményeket a bankok saját tőkéjével szemben, kedvezőtlenebb időszakokban pedig alacsonyabbakat. Ez a javaslat annyiban merésznek bizonyulhat, hogy konjunkturális ingadozások idején nehéz gazdasági előrejelzésekbe bocsátkozni. Spanyolország ugyanakkor jó példája annak, hogy a változó tőkekövetelményekre épülő rendszer működőképes. Az EGSZB szerint – főleg az időzítés szempontjából – a végrehajtás előtt végig kell gondolni egy ilyen intézkedést.

1.3.2

Az EGSZB mindenképpen szükségesnek tartja a nagyobb tőkekövetelményeket és a nagyobb átláthatóságot a mérlegen kívüli intézkedések esetében. Spanyolország alkalmazta a legszigorúbb követelményeket a mérlegen kívüli tételekkel szemben, és a spanyol bankokat érintette legkevésbé a válság.

1.3.3

A „mérlegen kívüli tételekkel” és a „céltársaságokkal (SPV)” eddig sok visszaélés történt. A kockázatos vagyonelemeket eltávolították a bankok saját mérlegéből, hogy megkerüljék a tőkekövetelményeket és néha az adókat is. Az EGSZB ennek alapján szigorúbb szabályokat tart szükségesnek.

1.3.4

Az EGSZB szerint a jelentést követő munka egyik fő követelménye az kell, hogy legyen, hogy a bankoknak nyilvánvalóbban meg kell jeleníteniük a vagyonelemeikben rejlő kockázatot. A jelentéshez hasonlóan az EGSZB is úgy véli, hogy a bankoknak és a pénzintézeteknek mindig vállalniuk kell a kockázat egy részét, amikor kockázatos értékpapírokat értékesítenek tovább. A pénzügyi termékekkel járó kockázatoknak egyértelműen felismerhetőknek kell lenniük. A pénzügyi piacba vetett bizalom helyreállításához nélkülözhetetlen a pénzügyi termékek átláthatósága. Ennek kapcsán az EGSZB ismét Spanyolországra szeretne utalni. A pénzügyi szektor nem vezethet be újabb eszközöket addig, amíg ezeket nem ellenőrizte valamilyen pénzügyi felügyeleti hatóság. Meg kell vitatni az ilyen felülvizsgálatok bevezetését. Ennek során el kell dönteni, hogy elegendő-e nemzeti felülvizsgálatokat bevezetni, vagy pedig közös, az egész EU-ra kiterjedő felügyeleti rendszerre van-e szükség. Ha végiggondoljuk, hogy hogyan folynak a határokon átnyúló pénzügyi műveletek, sok szól a közös rendszer mellett.

1.3.5

Amit „párhuzamos bankrendszernek” hívnak, az a hitelnyújtás különböző formáit jelenti, melyek nincsenek szabályozva. A finanszírozás ilyen új formái teljesen szabályozatlanul fejlődhettek, még a céltartalékképzéssel szemben sem támasztottak követelményeket. Az EGSZB egyetért azzal, hogy ezen a területen is szabályozásra van szükség. A jelentés közös szabályokat, a különböző termékek meghatározását és szigorú ellenőrzést követel a befektetési alapok esetében is. Az EGSZB ezzel is egyetért.

1.3.6

Szükségszerű követelmény a bankok vezetésével és az ellenőrzéssel szemben támasztott követelmények növelése. Az EGSZB szerint a de Larosière-csoport által javasolt megoldások nem emelték ki eléggé a könyvvizsgálók szerepét. Jól működő audittal minden bizonnyal csökkenthető lett volna a kockázatos értékpapírok elterjedése. Fontos, hogy a vagyonelemek értékelésekor egy pénzintézet vezetősége támaszkodhasson az auditra. A Bázel II. átdolgozásakor figyelembe kell venni a könyvvizsgálók szerepét és a számviteli módszereket.

1.3.7

A jelentés hasznos ajánlásokat tartalmaz a prémiumrendszerekkel kapcsolatban, amelyeknek többéves időszakra kell kiterjedniük, a tényleges teljesítményt kell figyelembe venniük, és nem lehetnek már eleve garantáltak. Az EGSZB szerint a rövid távú gondolkodást hosszú távú szemlélettel kell felváltani, amelyben a prémiumokat nem a spekulációs ügyletek alapján számolják ki. Az EGSZB ebben a szellemben támogatja azt az elképzelést, hogy meg kellene adóztatni a pénzügyi tranzakciókat, s ennek eredményét fejlesztési segélyezési célokra lehetne fordítani. Ennek továbbá még azzal a követelménnyel kell kiegészülnie, hogy a prémiumok jogalapja nem lehet az általános trend, hanem az, ha sikerült egy annál kedvezőbbet elérni. Meg kell fontolni azt is, hogy felső határt szabunk a prémiumoknak, hogy eleve ne engedjünk teret annak a féktelen kockázatvállalási hajlandóságnak, amit ezek a bónuszjuttatások kiváltanak. A válságkezeléssel kapcsolatos ún. kilépési stratégia keretében ügyelni kell arra, hogy a pénzintézetek visszatérítsék azokat a hatalmas összegeket, melyeket az államtól kaptak, és ne a nyereségük maximalizálására, illetve prémiumok kifizetésére használják fel ezeket.

1.4.1

A de Larosière-csoport szerint a pénzügyi rendszer felügyeletére átfogó szinten olyan európai hatóságot kell felállítani, amely pénzügyi kockázatokkal kapcsolatos figyelmeztetéseket képes megfogalmazni. A javaslat értelmében ez az EKB/KBER (Központi Bankok Európai Rendszere) hatáskörébe kell, hogy tartozzon. A végrehajtást egy újonnan felállítandó tanácsra kell bízni. Elméletileg ésszerű, hogy ez a tanács igazgatásilag az EKB-hoz tartozzon, a felügyelet vezetését formailag azonban a KBER alá kell rendelni. A felügyeletnek mindenképpen valamennyi tagállam pénzügyi rendszerére ki kell terjednie, és az új tanács/vezető szerv vezetőségét is az KBER-nek kell kiválasztania.

1.4.2

A jelentés javasolja, hogy mikroszinten két lépésben hozzanak létre egy új felügyeleti rendszert, melynek saját szervei lennének a bankok, befektetési alapok, illetve az értékpapírpiac felügyeletére. A második lépésben közös alapszabályokat kell kialakítani a felügyelethez, és fel kell számolni a nemzeti végrehajtásban meglévő különbségeket. Ebben a szakaszban harmonizálni kell a szankcionálási lehetőségeket is. Az EGSZB nem látja okát, hogy miért kellene mindezzel várni, így üdvözli, hogy az Európai Bizottság közleményében javasolja a mikroszintre vonatkozó felügyelet teljes rendszerének azonnali előkészítését.

1.4.3

Az EGSZB szerint a határokon átnyúló üzleti tevékenységet végző bankok felügyeletére szolgáló és nemzeti felügyeleti hatóságokkal működő felügyeleti testületek nehezen irányíthatók, ha egyszersmind nem kerül sor a szükséges harmonizációra. Ennek hiányában ugyanis – a nemzeti felügyeleti szervekre vonatkozó eltérő szabályok miatt – a gyakorlatban a három szervnek kellene részben átvállalnia a felügyeletet.

1.4.4

Nem szabad, hogy csak bankárok üljenek ezeknek az új szerveknek a vezetőtestületeiben. Szakszervezeteknek, a banki szolgáltatások felhasználóinak és a civil társadalom képviselőjeként az EGSZB-nek is helyet kellene kapnia ezekben a testületekben.

1.5.1

A pénzügyi piacokról folyó vitában manapság használatos a „stresszteszt” kifejezés, amely annak modellezését jelenti, hogy egy adott ország bankrendszere hogyan kezel egy esetleges pénzügyi válsághelyzetet. A jelenlegi pénzügyi válság tükrében könnyen belátható, hogy milyen fontosak lehetnek az ilyen tesztek. Lényeges persze az a kérdés, hogy az eredményeket mennyiben hozzák nyilvánosságra. Ha az IMF elvégez egy ilyen tesztet, és azt állapítja meg, hogy egy adott ország bankrendszere nincs eléggé felkészülve a válság kezelésére, akkor pont ezáltal válhat valósággá a válság.

2.1

Pénzügyi és gazdasági válság békeidőben még sosem öltött ilyen méreteket. A 30-as évek recessziójának idején a világgazdaság még nem volt annyira összefonódva, mint ma. A válság akkor elsősorban az Egyesült Államokat és Európát érintette. A jelenlegi válság viszont az egész világra kiterjed.

2.2

A kezdetben pénzügyi válságként induló folyamat gazdasági válsággá nőtte ki magát, recessziót okozva a világ számos pontján. A folyamat következménye valószínűleg szociális válság és jelentős munkanélküliség lesz. A válság végső mérete azoktól a politikai intézkedésektől függ, amelyeket a válság leküzdésére hoznak. Ezzel párhuzamosan politikai válság is kialakult, melyben kormányok buknak meg.

2.3

Ez a vélemény azonban kizárólag a pénzügyi válsággal, illetve olyan lehetséges intézkedésekkel foglalkozik, amelyekkel a jövőben megakadályozható egy újbóli válság kialakulása. A válság teljes spektrumának szempontjából korlátozott a vélemény tárgya. Nem a gazdasági válságról van szó. Nem is azokról az intézkedésekről, melyeket a jelenlegi pénzügyi válság leküzdésére hoztak (amilyen például a közpénzek injekciója a pénzügyi ágazatba). Kizárólag a jövőről van szó, pontosabban a pénzügyi szektor felügyeletéről.

2.4

Éppen erről szólt ugyanis annak a de Larosière-csoportnak a megbízatása, melynek jelentését az EGSZB ebben a véleményben tárgyalja. A de Larosière-csoport kibővítette megbízatását. Erre azért volt szükség, hogy teljes képet lehessen adni a konstruktívabb javaslatok előterjesztéséről.

2.5

A mai válság eredete a pénzügyi szektorban keresendő. A válság már a de Larosière-csoport jelentésének nyilvánosságra hozatala előtt olyan komoly méreteket öltött, hogy az Európai Bizottság máris több javaslatot is előterjesztett jogszabályok módosítására. A minden bizonnyal legfontosabb javaslat a hitelminősítő ügynökségekre vonatkozik. Irányelvjavaslatot dolgoztak ki a pénzügyi tevékenység egyes formáiról. Egy május 27-i közlemény kitér a de Larosière-jelentésnek arra a részére, amely a pénzügyi szektor felügyeletéről szól. A közleményhez tartozó munkadokumentum 1. számú melléklete értelmében csak öt különbség van a közlemény és a de Larosière-jelentés között. Ezekre az EGSZB a 6.2.4., 6.3.1. és 6.3.5. pontokban tér ki. A jövőbeli konkrét jogszabályjavaslatokkal kapcsolatban az EGSZB külön foglal majd állást. Még ha az Európai Bizottság közleményében nem is tér ki a de Larosière-jelentés többi részére, az EGSZB szerint ezek nagyon fontosak a pénzügyi szektor jövője szempontjából.

2.6

A de Larosière-jelentést bankárok írták bankároknak, és azok, akikhez a javaslatok szólnak, alapvetően az Európai Bizottságnál dolgozó banki szakemberek és tagállami pénzügyminiszterek. Az EGSZB támogatásáról szeretné biztosítani a jelentésben megfogalmazott 31 ajánlást, úgy véli viszont, hogy szélesebb körű vizsgálat szükséges. A pénzügyi válság tulajdonképpeni előidézői most nem vállalhatnak egyedül felelősséget a mostani problémák megoldásáért. A pénzügyi piacokon nyújtott szolgáltatások fogyasztói olyan magánszemélyek és vállalatok, amelyek befektetik megtakarításaikat, és beruházási hiteleket vesznek fel. A pénzügyi piac feladata az ilyen fogyasztók – azaz a civil társadalom – minél jobb kiszolgálása. A javaslat általános támogatásán túl az EGSZB ezért néhány megjegyzéssel is élni kíván, és egy sor kiegészítést javasol.

3.1

A pénzügyi szektorban felhalmozott likviditási többlet nem késztette beavatkozásra a központi bankokat. Az árak alakulására figyeltek, amely azonban nem adott okot a kamatemelésekre. Az olcsó likvid eszközök az értékpapírok árainak növekedéséhez vezettek. Kétségtelen, hogy a bőségesen rendelkezésre álló likviditás állt a válság kitörésének hátterében, mint ahogy az is egyértelmű, hogy ez aztán a válság következtében túl alacsony szintre csökkent. Az azonban nehezen meghatározható, hogy normál körülmények között hol van a helyes középút a likviditás és a pénzmennyiség szempontjából. Az EGSZB arra a dilemmára is utal, hogy az inflációt és a pénzmennyiséget egyszerre alkalmazzák a monetáris politika mutatóiként. Túl nagy pénzmennyiségnél a központi banknak növelnie kellene a kamatlábat. Ha ezzel párhuzamosan alacsony az infláció, akkor éppen ellenkezőleg, kamatcsökkentésre van szükség. Amennyiben a pénzmennyiséghez igazodunk, akkor az EGSZB szerint még egy ilyen bonyolult helyzetben is gondolni kellene a reálgazdaságra gyakorolt lehetséges hatásokra.

3.2

Az a politikai döntés, hogy a vásárló hitelképességétől függetlenül támogatják az ingatlantulajdonlást, az olcsó hitelköltségek, valamint a pénzintézetek által kínált új értékpapírcsomagok rejtett kockázatú hiteleket (subprime hiteleket) eredményeztek. Az ilyen értékpapírok világszinten elterjedtek a pénzügyi piacokon, mivel az Egyesült Államokban a háztartások megtakarítási kvótája 2005–2006 során negatív volt. 2008 júliusában az EGSZB a következőképp kommentálta mindezt (1): „Az Egyesült Államokban a másodlagos (subprime) jelzálogpiac nemrégen bekövetkezett válsága megmutatta, hogy az ingatlanárak volatilitása – az adott jelzálogosított ingatlan valódi értékével aránytalan – hitelfelvevői részletfizetések elmaradásával kapcsolatos kockázatfelmérés felületességével párosulva olyan pénzügyi krízishez vezethet, amely komolyan képes destabilizálni a teljes rendszert. Ezért az EU minden intézkedése során figyelembe kellene, hogy vegye ezt a tapasztalatot […].”

3.3

Ezzel párhuzamosan egyes országok (elsősorban Kína) a kereskedelmi egyenlőtlenségek miatt óriási kereskedelmi többletet tudtak felhalmozni, amelyet amerikai államkötvényekbe fektettek. Új komplex értékpapírcsomagok (bennük subprime papírok is) magas hozamot hoztak, és az egész pénzügyi piac egyre nagyobb nyereségekre törekedett. A növekvő értékpapír-állomány tovább élénkítette a hitelkihelyezést, és egyre nagyobb forgalmat generált a pénzügyi piacon, de ezt a forgalmat tulajdonképpen fedezetlen értékpapírok serkentették. Az új komplex értékpapírok lényegét ugyanakkor a kockázatmegosztásban látták. A pénzügyi piac növekvő forgalma látszólag egyre nagyobb nyereségeket hozott.

3.4

A kockázatos jelzáloghiteleket, amelyek a bankrendszeren belül már alig voltak értékesíthetők, új értékpapírokba „csomagolták” (értékpapírosítás), és így lehetett őket továbbadni. Ami végül leállította ezt a gyakorlatot, és a válsághoz vezetett, az a 2008-ban az Egyesült Államokban bekövetkezett recesszió és az ezzel járó növekvő munkanélküliség volt. Számos ingatlantulajdonos nem tudta tovább fizetni törlesztőrészleteit. A bankok kénytelenek voltak leértékelni és eladni vagyonelemeiket, melyek értéke tovább csökkent, a hanyatlás pedig felgyorsult. A bizalom megrendült.

3.5

A de Larosière-jelentés számos olyan szempontra utal, amely mindezt lehetővé tette:

3.6

A de Larosière-jelentés burkolt kritikát gyakorol a központi bankokkal szemben, amelyek nem tettek semmit az erősen növekvő likviditás ellen.

3.7

Az EGSZB azonban még tovább kíván menni elemzésében. A növekvő likviditás részben a világgazdaság egyensúlyzavaraival volt összefüggésben. Különösen az USA–Kína viszonylatban mutatkozik ez meg egyértelműen: Kínára kereskedelmi többlet és 30–40 %-os, betegségre és a nyugdíjas évekre tartalékolt megtakarítási ráta jellemző, az Egyesült Államokra ugyanakkor kereskedelmi deficit és alig fellelhető megtakarítások. Egy másik lehetséges, a de Larosière-jelentésben nem említett magyarázat, hogy a jövedelem forrása a munkától a tőke irányába tolódott el. A jövedelem elosztása egyre egyenlőtlenebbé vált. Nemcsak az ILO, hanem az OECD is utalt arra, hogy meg kell törni ezt a tendenciát.

3.8

A legmódosabbak növekvő vagyonát be kellett fektetni. Mivel a dologi befektetési lehetőségek értéke nem növekedett ugyanilyen mértékben, ez felfelé hajtotta az értékpapírárakat. A jelenlegi probléma fenti említett okai nem oldhatók meg a pénzügyi piac újbóli szabályozásával, sokkal inkább politikai döntésekre van szükség. A de Larosière-jelentés alaposan bemutatja a „pénzügyi buborékot”, a jövőbeli politikai döntéseknek azonban mélyrehatóbb elemzésen kellene alapulniuk.

3.9

Végső soron az ismertetett pénzügyi környezet kedvezett a spekulatív ügyletek szaporodásának, amelyeknek gyakorlatilag semmi közük nem volt a reálgazdasági helyzet alakulásához, és ellensúlyként nem álltak rendelkezésre olyan nemzetközi fiskális és monetáris politikai eszközök, amelyek megfékezhették volna a terjedésüket. Ezzel kapcsolatban a pénzügyi fórumok és a nemzetközi szervek nem hallgattak a számos szociális mozgalomra, melyek rendszeresen kérték szabályozási intézkedések, többek között a Tobin-adó elfogadását.

4.1

A jelentés szerint a válság okai a piaci félresiklások, a világméretű egyensúlyzavarok, a rossz szabályozás és a nem elegendő felügyelet. Ezeknek a problémáknak nem mindegyike oldható meg szabályozással, a jó szabályozás viszont előfeltétel. A jelentés szerint valamennyi problémával foglalkozni kell. Kérdéses ugyanakkor, hogy mennyiben elegendő a javasolt szabályozás. Attól is tartanak, hogy a túlszabályozás visszavetheti a pénzügyi innovációkat. Az EGSZB ugyanakkor arra utal, hogy éppen a subprime kölcsönök és az ún. értékpapírosítás jelentik ezeket a pénzügyi innovációkat. Ezek némelyikének helytelen használata az oka a jelenlegi pénzügyi problémának. Esetenként a szabályozás a pénzügyi innovációhoz is hozzájárulhat, erre példa a SEPA (egységes eurofizetési térség).

4.2

A jelentés azt javasolja, hogy jobban hangolják össze egymással a központi bankok és a pénzügyi piac szabályozásáért felelős politikai szervek működését. A pénzügyi piac hatékonyabb felügyelete során a központi bankoknak nagyobb figyelmet kell szentelniük a makrogazdasági megfontolásoknak. Ez, illetve az, hogy az IMF is erőteljesebben vegye ki a részét a felügyeletből, az EGSZB szerint szükségszerű javaslat.

4.3

A jelentésben az is szerepel, hogy a pénzügyi szektor politikai szabályozásának és önszabályozásának ki kell egészítenie egymást. Mivel a belső kontroll csődöt mondott, felügyelni kell az önszabályozást. Ezáltal tulajdonképpen elmosódik a politikai szabályozás és az önszabályozás közötti határ.

4.4

A gyakorlatban sincs határ. A Bázel I. és Bázel II. szabályozás révén a gyakorlatban a bankok maguk fektetik le a pénzügyi szektorra vonatkozó szabályokat. Az, hogy a bankok vagy egyéb pénzintézetek betartják-e ezeket a szabályokat, vagy önmaguktól függ, vagy – amennyiben ezeket a szabályokat jogszabályok formájában fogalmazták meg – az államtól. (A Bázel II. az EU-ban 2008. január 1-jén, az Egyesült Államokban 2010. április 1-jén lép hatályba.) A jelentés nem igazán foglalkozik a pénzpiacnak ezekkel a szervezeti vagy demokratikus hiányosságaival, melyek az önszabályozásból adódnak. A globalizálódott piac fényében központi téma kellene, hogy legyen az a kérdés, hogy a politikai szervek rendelkeznek-e elegendő befolyással.

5.3.1

Amikor a bankok mérlegen kívüli konstrukciókhoz fordulnak, akkor ez gyakran a pénzügyi piac egyik innovációjával, a „céltársaságokkal” párosul. Ezek célja, hogy a kockázatos vagyonelemeket eltávolítsák a bank saját mérlegéből, hogy ne tegyék ki veszélynek magát a bankot. Az adófizetés megkerülése lehet egy másik ok. Az ezzel elkövetett visszaélések miatt az EGSZB szigorúbb szabályokat tart szükségesnek mind a mérlegen kívüli tételek rendszerével, mind pedig a céltársaságokkal kapcsolatban. Fontos, hogy a szabályozás megakadályozza, hogy ilyen módszerekkel leplezni lehessen az üzleti tevékenység egy részét.

5.4.1

A jelentés kitér az értékpapírosításra, a derivatívák piacaira, a befektetési alapokra és a párhuzamos bankrendszerre. Az EGSZB olyan teljes körű megoldásra törekszik, amely a különböző javaslatoknál nem hagy maga után nyitott kérdéseket a kockázatos értékpapírokat illetően. A párhuzamos bankrendszer alatt a hitelnyújtás olyan különböző formái értendők, melyek nincsenek szabályozva. A jelentés azt javasolja, hogy a Bázel II.-t terjesszék ki erre, valamint a fedezeti alapokra, a befektetési bankokra stb. Ez tulajdonképpen magától értetődő kellene, hogy legyen, és minél előbb döntést kellene hozni róla. A finanszírozás ilyen új formái a tulajdonképpeni bankrendszeren kívül, teljesen szabályozatlanul fejlődhettek, és még a céltartalékképzéssel szemben sem támasztottak követelményeket. A jelentés a befektetési alapok esetében is közös szabályokat, a különböző termékek meghatározását és szigorúbb ellenőrzést javasol. Ez szintén csak helyeselhető. A cél, hogy a bankok és pénzintézetek vállalják a kockázat egy részét, amikor kockázatos aktívákat értékesítenek tovább.

5.7.1

Ennek kapcsán az EGSZB ismét Spanyolországra szeretne utalni. A pénzügyi szektor nem vezethet be újabb eszközöket addig, amíg ezeket nem ellenőrizte valamilyen pénzügyi felügyeleti hatóság. Az Európai Bizottságnak felülvizsgálata során arra kell figyelnie, hogy milyen különbségek vannak a Spanyolországban és a többi uniós országban alkalmazott eszközök között. Ugyanakkor meg kell vitatni az ilyen ellenőrzések általános bevezetését, ennek során pedig arról is dönteni kell, hogy a nemzeti ellenőrzések elegendőek-e, vagy szükség van-e közös ellenőrzési rendszerre is. Ha végiggondoljuk, hogy hogyan folynak a határokon átnyúló pénzügyi műveletek, sok szól a közös rendszer mellett.

5.10.1

A rövidlejáratú, kockázatos tőkebefektetések után prémiumként kifizetett juttatások lényeges okai a banki menedzserek viselkedésének. A jelentés megfelelő ajánlásokat tesz a juttatások kifizetésére vonatkozóan, amelyeknek többéves időszakra kell kiterjedniük, a tényleges teljesítményt kell figyelembe venniük, és nem lehetnek már eleve garantáltak. Az EGSZB szerint a rövid távú gondolkodást hosszú távú szemlélettel kell felváltani, amelyben a prémiumokat nem a spekulációs ügyletek alapján számolják ki. Az EGSZB ebben a szellemben támogatja azt az elképzelést, hogy meg kellene adóztatni a pénzügyi tranzakciókat, s ennek eredményét fejlesztési segélyezési célokra lehetne fordítani. Ennek továbbá még azzal a követelménnyel kell kiegészülnie, hogy a prémiumok jogalapja nem lehet az általános trend, hanem az, ha sikerült egy annál kedvezőbbet elérni. Meg kell fontolni azt is, hogy felső határt szabunk a prémiumoknak, hogy eleve ne engedjünk teret annak a féktelen kockázatvállalási hajlandóságnak, amit ezek a bónuszjuttatások kiváltanak.

6.2.1

A jelentés bírálja, hogy a jelenlegi felügyelet csupán egyes pénzintézetekre összpontosít. Sokkal inkább arra lenne szükség, hogy a felügyeletet az egész pénzrendszerre kiterjesszék. Ezt a feladatot az EKB-re/a KBER-re (a Központi Bankok Európai Rendszerére) kellene átruházni. Amennyiben a felügyeletnek túl kell lépnie az országhatárokat (más országba telepített leányvállalattal rendelkező pénzintézetek esetében), biztosítani kell egy kötelező érvényű választottbírósági mechanizmus létrehozásának lehetőségét.

6.2.2

A de Larosière-csoport megállapítja annak szükségességét, hogy hivatalosan megbízzanak egy olyan európai szervet a pénzügyi rendszer makroszintű felügyeletével, amely képes figyelmeztetni a pénzügyi rendszer kockázataira. Az EKB/ a KBER keretében egy saját, független tanácsot vagy felügyeleti szervet (Európai Rendszerkockázati Testület, ESRB) kellene ezzel a feladattal megbízni. A központi bankok mellett annak a három szervnek kell képviseletet biztosítani ebben, amelyeket a mikroszint felügyeletére javasolnak. Az EGSZB megállapítja, hogy a makroszint felügyeletéhez szükséges ismeretek tematikus formában jelenleg nem léteznek. Az említett tanács támogatása érdekében először fel kell építeni egy ilyen tudásalapot.

6.2.3

Az EGSZB üdvözli az ECOFIN és az Európai Tanács által a május 27-i európai bizottsági közlemény javaslataihoz tervezett kiegészítéséket, abban az értelemben, hogy az EKB Általános Tanácsa képviseltetve legyen az ESRB-ben, és hogy a nemzeti felügyeleti hatóságok megfigyelő státusszal rendelkezzenek, hogy valamennyi országnak legyen szavazata, valamint hogy az ECOFIN-ról esetleg ajánlásokat fogalmazzanak meg. Az Európai Tanács arra is tett javaslatot, hogy az ESRB elnökét az EKB Általános Tanácsa válassza meg. Az EGSZB ezt megfelelőnek tartja, mivel mind a 27 tagállam képviselve van ebben a szervben. Az Európai Tanács azt ajánlja, hogy az új európai felügyeleti hatóságoknak legyenek felügyeleti hatásköreik a hitelminősítő ügynökségek tekintetében is. Az EGSZB támogatja ezt a javaslatot, amely a hitelminősítő ügynökségekről szóló irányelvjavaslat megtárgyalása keretében folytatott párbeszédből fejlődött ki, azt javasolja viszont, hogy csupán a három szerv egyike kapja meg ezeket a hatásköröket.

6.3.6.1

Az EGSZB szerint az érintett nemzeti hatóságok képviselőiből álló felügyeleti testületeket nehéz lesz irányítani, ha nem teszünk időben lépéseket a szükséges harmonizáció felé. A nemzeti felügyeleti hatóságokra vonatkozó rendelkezések jelentős különbségei alapján a határokon átnyúló tevékenységi körrel rendelkező intézetek felügyeletét a gyakorlatban részben a három hatóságnak kellene átvennie.

6.3.6.2

Az EGSZB teljes mértékben támogatja az Európai Tanácsnak az Európai Bizottsághoz intézett azon felkérését, hogy ez utóbbi tegyen konkrét javaslatokat arra vonatkozóan, hogy válsághelyzetekben miként tölthetne be a Pénzügyi Felügyeletek Európai Rendszere erőteljes koordináló szerepet a felügyeletek között, miközben teljes mértékben tiszteletben tartja a nemzeti hatóságoknak a pénzügyi stabilitás megőrzésével és a válságkezeléssel kapcsolatos felelősségét a potenciális költségvetési következményekkel összefüggésben, és teljes mértékben tiszteletben tartja a központi bankok felelősségét is, különösen a likviditás növelését célzó sürgősségi segítségnyújtás tekintetében.

7.1

A de Larosière-csoport utal arra, hogy globális szinten is fontos a pénzügyi szektor szabályozása, a felügyelet és a válság leküzdése, valamint hogy ehhez keretre van szükség. A csoport támogatja a Bázel II. és a nemzetközi számviteli szabványok megerősítését, a hitelminősítő ügynökségek globális szabályozását, új vezetési struktúrák bevezetését a pénzügyi szektorban, valamint az IMF szerepének megerősítését. A cél annak a lehetőségnek a kizárása, hogy a pénzügyi szektor csekély szabályozottsága pénzügyi vállalatokat vonzzon. A világszerte tevékenykedő bankok számára a bankfelügyeleti testületek különösen fontosak.

7.2

Abból kell kiindulni, hogy nehéz világszintű változásokat elérni. Ugyanakkor a csoport számos javaslatával foglalkoztak már a G20-ak londoni csúcsán. Az 1999-ben alapított Financial Stability Forum „Financial Stability Board” néven alakult újjá, és kiterjesztette tagságát valamennyi G20-országra, Spanyolországra és az Európai Bizottságra, szélesebb lett felelősségi köre és szorosabb a kapcsolata az IMF-fel. Ezek a változások teljes mértékben összhangban vannak a de Larosière-csoport ajánlásaival. Az eddigi fórum nem volt képes arra, hogy korán figyelmeztessen a pénzügyi rendszer kockázataira a jelenlegi válság keretében. Az EGSZB reméli, hogy ez a szervezet a változások során nagyobb betekintést enged tevékenységébe, és több forrással, tudással és jogosultsággal rendelkezik majd. Továbbá kiemelendő, hogy a londoni elhatározások nagy része még megvalósításra vár.

7.3

A pénzügyi piacokról folyó vitában használatos a „stresszteszt” kifejezés, amely annak szimulálását jelenti, hogy egy adott ország bankrendszere hogyan kezel egy esetleges pénzügyi válsághelyzetet. A jelenlegi pénzügyi válság tükrében könnyen belátható, hogy milyen fontosak lehetnek az ilyen tesztek. Ugyanakkor azonban felvetődik annak a kérdése, hogy az eredményeket mennyiben hozzák nyilvánosságra. Amennyiben az IMF végrehajt egy ilyen tesztet és közzéteszi, hogy egy ország bankrendszere adott esetben nem állna ki egy válságot, akkor a válság valóban bekövetkezhet. Ennek ellenére az ilyen teszteket a lehető legnagyobb nyitottsággal kellene megvalósítani, az egyes tagállami pénzügyi rendszerek megfigyelésére szolgáló fontos segédeszközzé válhatnak.

7.4

Londonban azt a javaslatot is figyelembe vették, hogy az IMF több forrást kapjon arra, hogy az égető problémákkal rendelkező országokat segítse. Azt EGSZB üdvözli ezt, ugyanakkor fenntartásokkal fogadja az IMF követeléseit, amelyek az európai szociális modell lényeges szociális tényezőit és fontos részeit is megkérdőjelezik. Végső soron ezért is fontos, hogy az EU egységesen lépjen fel az IMF-ben.