Az uniós jogszabályi hierarchia

A jogszabályi hierarchia kifejezés arra utal, hogy egy adott jogrendszerben a jogi aktusoknak létezik egy vertikális sorrendje, ahol az alacsonyabb szintű jogi aktusok alá vannak rendelve a magasabb szintűeknek.

A Lisszaboni Szerződés megtartotta a jogi aktusok hierarchiáját, amelyet a nem ratifikált Alkotmányszerződés javasolt.

Az uniós jogszabályi hierarchia csúcsán az elsődleges jog áll, amely a következőkből tevődik össze:

• az Unió alapító szerződései (az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ)) és azok jegyzőkönyvei;
• az Alapjogi Charta (az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikke); és
• az Európai Unió Bírósága által kialakított általános elvek.

A hierarchiában a következő szinten a nem uniós országokkal vagy nemzetközi szervezetekkel kötött nemzetközi megállapodások állnak. Ezek a megállapodások elkülönülnek az elsődleges és másodlagos jogtól, és külön kategóriát képeznek.

Ezek alatt áll a másodlagos jog, amely azokat az uniós intézmények által elfogadott jogi aktusokat foglalja magában, melyek lehetővé teszik az Unió számára hatásköreinek gyakorlását.

A jogalkotási aktusok rendes vagy különleges jogalkotási eljárás keretében elfogadott rendeletek, irányelvek és határozatok (EUMSZ 289. cikk).

Magasabb szintet képviselnek, mint a nem jogalkotási aktusok, amelyek közé tartoznak különösen a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok és a végrehajtási jogi aktusok.

A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok (az EUMSZ 290. cikke) lehetővé teszik az Európai Bizottság számára, hogy kiegészítse vagy módosítsa az uniós jogalkotási aktusok nem alapvető részeit, a végrehajtási jogi aktusok (az EUMSZ 291. cikke) pedig az azok egységes végrehajtását lehetővé tevő részletes szabályokat állapítják meg.