1

A Servier csoport, amelyet többek között a csoport franciaországi székhelyű anyavállalata, a Servier SAS, a Les Laboratoires Servier SAS és a Servier Laboratories Ltd (a továbbiakban külön‑külön vagy együtt: Servier vagy a felperesek) alkot, gyógyszeripari társaságokat fog össze szerte a világon. A csoport anyavállalata fölötti kizárólagos ellenőrzést a Stichting FIRS, egy holland jog szerinti nonprofit alapítvány gyakorolja.

2

A Servier kifejlesztette a szív‑ és érrendszeri megbetegedések kezelésére szánt gyógyszert, a perindoprilt, amely elsősorban a magas vérnyomás és a szívelégtelenség elleni küzdelemre irányul az angiotenzin‑konvertáló enzimet (angiotensin converting enzyme, a továbbiakban: ACE) gátló mechanizmus útján.

3

A perindopril gyógyszerhatóanyaga, azaz a célzott kezelési hatásokat kiváltó, biológiailag aktív vegyi anyag egy só formájában van jelen. Kezdetben az erbumin (vagy terc‑butilamin) sót használták, amely a Servier által az e só szintézisére alkalmazott eljárás miatt kristályos formájú volt.

4

A perindopril molekulára vonatkozó szabadalmat (EP0049658. sz. szabadalom, a továbbiakban: 658. sz. szabadalom) 1981. szeptember 29‑én jelentették be az Európai Szabadalmi Hivatalnál (ESZH). A 658. sz. szabadalom 2001. szeptember 29‑én járt volna le, a szabadalmi oltalmat azonban az Európai Unió több tagállamában, köztük az Egyesült Királyságban is 2003. június 22‑ig meghosszabbították, amit a gyógyszerek kiegészítő oltalmi tanúsítványának bevezetéséről szóló, 1992. június 18‑i 1768/92/EGK tanácsi rendelet (HL 1992. L 182., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 11. kötet, 200. o.) tett lehetővé. A 658. sz. szabadalmi oltalmat Franciaországban 2005. március 22‑ig, míg Olaszországban 2009. február 13‑ig hosszabbították meg.

5

1988‑ban a Servier emellett a perindopril molekula előállítási eljárásaira vonatkozó több szabadalmat is bejelentett az ESZH‑nál: az EP0308339. sz., az EP0308340. sz., az EP0308341. sz. és az EP0309324. sz. szabadalmat (a továbbiakban: 339. sz., 340. sz., 341. sz., illetve 324. sz. szabadalom), amelyek 2008. szeptember 16‑án jártak le.

6

A Servier 2001‑ben az erbuminra és annak előállítási eljárásaira vonatkozó újabb szabadalmakat jelentett be az ESZH‑nál, köztük az EP1294689. sz. (úgynevezett béta szabadalom, a továbbiakban: 689. sz. szabadalom), az EP1296948. sz. (úgynevezett gamma szabadalom, a továbbiakban: 948. sz. szabadalom) és az EP1296947. sz. szabadalmat (úgynevezett alfa szabadalom, a továbbiakban: 947. sz. szabadalom).

7

Az erbumin alfa kristályos formájára és annak előállítási eljárására vonatkozó 947. sz. szabadalmat 2001. július 6‑án jelentették be, az ESZH pedig 2004. február 4‑én adta meg a szabadalmat.

8

A Servier ezenkívül több uniós tagállamban is nemzeti szabadalmi bejelentést nyújtott be azelőtt, hogy e tagállamok az európai szabadalmak megadásáról szóló, 1973. október 5‑én Münchenben aláírt és 1977. október 7‑én hatályba lépett egyezmény (kihirdette a 2002. évi L. törvény; a továbbiakban: ESZE) részes feleivé váltak volna. A Servier például a 947. sz. szabadalomnak megfelelő szabadalmi bejelentést nyújtott be Bulgáriában (BG 107532), a Cseh Köztársaságban (PV2003–357), Észtországban (P200300001), Magyarországon (HU225340), Lengyelországban (P348492) és Szlovákiában (PP0149‑2003). A benyújtás napja valamennyi szabadalmi bejelentés esetében azonos volt: 2001. július 6. A szabadalmat Bulgáriában 2006. május 16‑án, Magyarországon 2006. augusztus 17‑én, a Cseh Köztársaságban 2007. január 23‑án, Szlovákiában 2007. április 23‑án és Lengyelországban 2010. március 24‑én adták meg.

9

A Servier 2002‑ben megkezdte a második generációs perindopril kifejlesztését, amelyet nem az erbumin, hanem az arginin sóból állított elő. E perindopril‑arginintől az eltarthatósági idő – két év helyett három év –, a stabilitás – egyetlen csomagolástípus valamennyi éghajlati övezetben – és a tárolás – különleges feltételek szükségességének hiánya – tekintetében is javulást vártak.

10

A Servier 2003. február 17‑én a perindopril‑argininre vonatkozó európai szabadalmi bejelentést tett (EP1354873B. sz. szabadalom, a továbbiakban: 873. sz. szabadalom). A 873. sz. szabadalmat 2004. július 17‑én adták meg, a lejáratának időpontját pedig 2023. február 17‑ben rögzítették. 2006‑ban megkezdték a perindopril‑arginin uniós piacokra való bevezetését.

11

Tíz generikus társaság, köztük a Niche Generics Ltd (a továbbiakban: Niche), a Krka Tovarna Zdravil d.d. (a továbbiakban: Krka), a Lupin Ltd és a Norton Healthcare Ltd, az Ivax Europe (a továbbiakban: Ivax) leányvállalata, amely később összeolvadt a Teva Pharmaceuticals Ltd‑vel (a továbbiakban önmagában vagy a Teva csoporthoz tartozó más társaságokkal együtt: Teva) 2004‑ben felszólalt az ESZH előtt a 947. sz. szabadalommal szemben e szabadalom egészének megvonása érdekében, az újdonság és a feltalálói tevékenység hiányára, valamint a találmány leírásának elégtelenségére alapított jogalapokra hivatkozva.

12

2006. július 27‑én az ESZH felszólalási osztálya a Servier eredeti igénypontjainak enyhe módosítását követően megerősítette a 947. sz. szabadalom érvényességét (a továbbiakban: az ESZH 2006. július 27‑i határozata). Hét társaság fellebbezést nyújtott be e határozattal szemben. A Niche 2005. február 9‑én, a Krka 2007. január 11‑én és a Lupin 2007. február 5‑én visszalépett a felszólalási eljárástól. A 2009. május 6‑i határozatával az ESZH műszaki fellebbezési tanácsa hatályon kívül helyezte az ESZH 2006. július 27‑i határozatát, és megvonta a 947. sz. szabadalmat. Az e határozattal szemben a Servier által benyújtott felülvizsgálati kérelmet 2010. március 19‑én elutasították.

13

A Niche emellett 2004. augusztus 11‑én felszólalással élt az ESZH előtt a 948. sz. szabadalommal szemben, 2005. február 14‑én azonban visszalépett az eljárástól.

14

A Teva 2005. április 13‑án felszólalási eljárást indított a 873. sz. szabadalommal szemben. A felszólalási osztály elutasította e felszólalást azzal az indokkal, hogy a Teva e szabadalom tekintetében nem bizonyította a feltalálói tevékenység elégtelenségét. A Teva e határozattal szemben 2008. december 22‑én fellebbezést nyújtott be, majd attól 2012. május 8‑án elállt.

15

A 947. sz. szabadalom érvényességét a generikus társaságok ezenfelül bizonyos tagállamok, többek között Hollandia és az Egyesült Királyság bíróságai előtt is vitatták.

16

2004. június 25‑én a Servier szabadalombitorlási keresetet indított a Niche‑sel szemben az Egyesült Királyságban a High Court of Justice (England & Wales), Chancery Division (patents court) (felsőbíróság [Anglia és Wales], kancelláriai kollégium [szabadalmi bíróság], Egyesült Királyság) előtt a Niche 339., 340. és 341. sz. szabadalmaira hivatkozva, miután a Niche forgalombahozatali engedély iránti kérelmeket nyújtott be az Egyesült Királyságban a perindopril olyan generikus változata tekintetében, amelyet a Matrix Laboratories Ltd‑vel (a továbbiakban: Matrix) 2001. március 26‑án kötött megállapodás (a továbbiakban: Niche–Matrix megállapodás) alapján a Matrixszal folytatott partneri együttműködés keretében fejlesztettek ki. 2004. július 9‑én a Niche értesítette a Servier‑t a 947. sz. szabadalom megsemmisítése iránti viszontkeresetéről.

17

A High Court of Justice (England & Wales), Chancery Division (patents court) (felsőbíróság [Anglia és Wales], kancelláriai kollégium [szabadalmi bíróság]) előtt az állítólagos bitorlás megalapozottságának tárgyában tartandó tárgyalást végül 2005. február 7‑re és 8‑ra tűzték ki, de az csak fél napig tartott a Servier és a Niche között 2005. február 8‑án létrejött egyezség miatt, amellyel befejeződött az e két fél közötti peres eljárás.

18

A Niche folyamatosan tájékoztatta a Matrixot e peres eljárás alakulásáról, amelyben a Matrix részt is vett azzal, hogy a Niche nevében iratokat nyújtott be a High Court of Justice (England & Wales), Chancery Division (patents court) (felsőbíróság [Anglia és Wales], kancelláriai kollégium [szabadalmi bíróság]) elé. A Servier emellett 2005. február 7‑én hivatalos figyelmeztető levelet küldött a Matrixnak, amely levélben felrótta neki a 339., 340. és 341. sz. szabadalom megsértését, és bitorlási kereset indítását helyezte kilátásba.

19

Egyébiránt 2004 őszén a Servier elkezdte fontolóra venni a Niche felvásárlását. A Servier e célból átvilágítást rendelt el, amelynek első szakasza 2005. január 10‑én zárult le, amikor is a Servier a Niche‑ben való részesedések felvásárlására irányuló, ajánlati kötöttségtől mentes, 15 és 45 millió font sterling (GBP) közötti összegű előzetes ajánlatot tett. Az átvilágítás második – 2005. január 21‑én lefolytatott – szakaszát követően a Servier 2005. január 31‑én szóban tájékoztatta a Niche‑t arról, hogy a továbbiakban nem kívánja felvásárolni.

20

Az Egyesült Királyságban 2005. augusztus 9‑én az Ivax a High Court of Justice (England & Wales), Chancery Division (patents court) (felsőbíróság [Anglia és Wales], kancelláriai kollégium [szabadalmi bíróság]) előtt kérte a 947. sz. szabadalom megvonását. A Servier és az Ivax azonban 2005 októberében úgy döntött, hogy az ESZH előtti felszólalási eljárásban történő végleges határozathozatalig felfüggesztik az eljárást. A Servier ennek ellenében vállalta az Ivaxszal, annak hasznosításba vevőivel és ügyfeleivel szemben, hogy a felfüggesztés időtartama alatt az Egyesült Királyságban a 947. sz. szabadalom bitorlását megvalósító cselekmények miatt nem indít eljárást, nem követeli az elért gazdagodás visszatérítését vagy pénzügyi kártérítést, csupán észszerű díjazást, és nem kéri ideiglenes intézkedés meghozatalát vagy a termékek átadását. A Servier vállalta továbbá, hogy az ESZH előtti eljárás során körültekintően jár el, és az ESZH előtti eljárás befejeződése után nem kéri bitorlási kereset keretében ideiglenes intézkedés meghozatalát.

21

Hollandiában a Pharmachemie BV, a Teva leányvállalata 2007. augusztus 15‑én a – Hollandiában érvényesített – 947. sz. szabadalom megvonása iránti, az újdonság és a feltalálói tevékenység hiányára, valamint a reprodukálhatóság hiányára alapított kérelmet terjesztett a Rechtbank Den Haag (hágai bíróság, Hollandia) elé. A Rechtbank Den Haag (hágai bíróság) 2008. június 11‑én helyt adott e kérelemnek. A Servier 2008. október 7‑én fellebbezett ezen ítélet ellen, ezt követően azonban nem terjesztett elő kifogásokat.

22

2006. május 30‑án a Servier Magyarországon ideiglenes intézkedés iránti kérelmet terjesztett elő, amelyben a 947. sz. szabadalom bitorlására hivatkozással kérte a perindopril egy, a Krka által forgalomba hozott generikus változata forgalmazásának megtiltását. Ezt a kérelmet 2006 szeptemberében elutasították.

23

Az Egyesült Királyságban a Servier 2006. július 28‑án a 340. sz. szabadalommal kapcsolatos bitorlási keresetet indított a Krkával szemben a High Court of Justice (England & Wales), Chancery Division (patents court) (felsőbíróság [Anglia és Wales], kancelláriai kollégium [szabadalmi bíróság]) előtt. Ezenkívül 2006. augusztus 2‑án a Servier a 947. sz. szabadalommal kapcsolatos bitorlási keresetet indított a Krkával szemben, és kérte ideiglenes intézkedés meghozatalát. 2006. szeptember 1‑jén a Krka a 947. sz. szabadalom megsemmisítése iránti viszontkeresetet, 2006. szeptember 8‑án pedig a 340. sz. szabadalom megsemmisítése iránti viszontkeresetet terjesztett elő. 2006. október 3‑án a High Court of Justice (England & Wales), Chancery Division (patents court) (felsőbíróság [Anglia és Wales], kancelláriai kollégium [szabadalmi bíróság]) helyt adott a Servier ideiglenes intézkedés iránti kérelmének, és elutasította a 947. sz. szabadalom érvénytelenné nyilvánítására irányuló, a Krka által2006. szeptember 1‑jén előterjesztett, gyorsított eljárás iránti kérelmet (motion of summary judgment). 2006. december 1‑jén a folyamatban levő eljárás a felek között létrejött egyezség nyomán megszűnt, és az ideiglenes intézkedést hatályon kívül helyezték.

24

2006. október 18‑án a Lupin a High Court of Justice (England & Wales), Chancery Division (patents court) (felsőbíróság [Anglia és Wales], kancelláriai kollégium [szabadalmi bíróság]) előtt az – Egyesült Királyságban érvényesített – 947. sz. szabadalommal kapcsolatos érvénytelenségi keresetet, valamint annak megállapítására irányuló keresetet terjesztett elő, hogy a perindopril általa ezen országban forgalmazni kívánt generikus változata nem valósítja meg az említett szabadalom bitorlását.

25

Az Egyesült Királyságban a Servier 2006. augusztus 1‑jén a 947. sz. szabadalom bitorlására hivatkozással bitorlási keresetet indított az Apotexszel szemben a High Court of Justice (England & Wales), Chancery Division (patents court) (felsőbíróság [Anglia és Wales], kancelláriai kollégium [szabadalmi bíróság]) előtt, tekintettel arra, hogy az Apotex 2006. július 28‑án piacra vitte a perindopril egy generikus változatát. Az Apotex e szabadalom megsemmisítése iránti viszontkeresetet terjesztett elő. 2006. augusztus 8‑án ideiglenes intézkedés meghozatalára került sor, amely megtiltotta az Apotexnek a perindopril behozatalát, értékesítésre kínálását és értékesítését. 2007. július 6‑án a High Court of Justice (England & Wales), Chancery Division (patents court) (felsőbíróság [Anglia és Wales], kancelláriai kollégium [szabadalmi bíróság]) megállapította, hogy a 947. sz. szabadalom az újdonság és a feltalálói tevékenység 341. sz. szabadalomhoz képest fennálló hiánya miatt érvénytelen. Ennek következtében az ideiglenes intézkedést haladéktalanul hatályon kívül helyezték, és az Apotex folytathatta a perindopril e generikus változatának az Egyesült Királyság piacán történő értékesítését. 2008. május 9‑én a Court of Appeal (England & Wales) (Civil division) (fellebbviteli bíróság [Anglia és Wales] [polgári kollégium], Egyesült Királyság) elutasította a Servier által a High Court of Justice (England & Wales), Chancery Division (patents court) (felsőbíróság [Anglia és Wales], kancelláriai kollégium [szabadalmi bíróság]) ítélete ellen benyújtott fellebbezést.

26

2008. október 9‑én a High Court of Justice (England & Wales), Chancery Division (patents court) (felsőbíróság [Anglia és Wales], kancelláriai kollégium [szabadalmi bíróság]) 17,5 millió GBP összegű kártérítést ítélt meg az Apotexnek az ideiglenes intézkedés alkalmazása alatt elszenvedett forgalomvesztés alapján. 2011. március 29‑én a High Court of Justice (England & Wales), Chancery Division (patents court) (felsőbíróság [Anglia és Wales], kancelláriai kollégium [szabadalmi bíróság]) azonban felszólította az Apotexet, hogy az ex turpi causa elve alapján ezt az összeget térítse vissza a Servier‑nek, mivel a perindopril molekulát 2018‑ig érvényes kanadai szabadalom védte, és az Apotex Kanadában előállította és értékesítette a gyógyszert. A Court of Appeal (England & Wales) (Civil division) (fellebbviteli bíróság [Anglia és Wales] [polgári kollégium]) ugyanakkor 2012. május 3‑i ítéletével hatályon kívül helyezte ezt a határozatot. 2014. október 29‑én a Supreme Court of the United Kingdom (az Egyesült Királyság legfelsőbb bírósága) elutasította a Servier által a Court of Appeal (England & Wales) (Civil division) (fellebbviteli bíróság [Anglia és Wales] [polgári kollégium]) ezen ítélete ellen benyújtott fellebbezést.

27

Hollandiában a Katwijk Farma BV, az Apotex egy leányvállalata 2007. november 13‑án a – Hollandiában érvényesített – 947. sz. szabadalom megsemmisítése iránti kérelmet terjesztett elő a Rechtbank Den Haag (hágai bíróság) előtt. A Servier 2007. december 7‑én a Katwijk Farmával szemben ideiglenes intézkedés iránti kérelmet nyújtott be, amelyet a Rechtbank Den Haag (hágai bíróság) 2008. január 30‑án elutasított. Miután a Rechtbank Den Haag (hágai bíróság) a Pharmachemie által előterjesztett kereset nyomán 2008. június 11‑én Hollandia vonatkozásában megsemmisítette a 947. sz. szabadalmat, a Servier és a Katwijk Farma visszaléptek a folyamatban levő eljárásoktól.

28

A Servier a generikus gyógyszerek piacán tevékeny több társasággal fennálló szabadalmi jogvitáit egyezség útján rendező számos megállapodást kötött. Az Apotexszel ugyanakkor nem kötött egyezséget.

29

2005. február 8‑án a Servier két, egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodást kötött, az egyiket a Niche‑sel és annak anyavállalatával, az Unichem Laboratories Ltd‑vel (a továbbiakban: Unichem), a másikat pedig a Matrixszal. A Niche ugyanezen a napon licencia‑ és ellátási szerződést kötött a Biogarannal, a Laboratoires Servier 100%‑os tulajdonában álló leányvállalattal.

30

A Servier által a Niche‑sel és az Unichemmel kötött megállapodás (a továbbiakban: Niche megállapodás) minden olyan országra kiterjedt, ahol a 339., 340., 341. és 947. sz. szabadalom fennállt (3. cikk).

31

A Niche megállapodással a Niche és az Unichem vállalta, hogy tartózkodik olyan generikus perindopril előállításától, előállíttatásától, birtoklásától, importálásától, a vele való ellátástól vagy az erre irányuló ajánlattételtől, valamint a vele történő rendelkezéstől, amelyet a Niche által kifejlesztett és a Servier által az – Egyesült Királyságban érvényesített – 339., 340. és 341. sz. szabadalom bitorlásának tekintett eljárással vagy ehhez alapvetően hasonló eljárással, vagy bármilyen más olyan eljárással állítottak elő, amely a 339., 340. és a 341. sz. szabadalom bitorlásával járhat (a továbbiakban: vitatott eljárás) e szabadalmak helyi lejáratáig (3. cikk). Ezzel szemben a Niche megállapodás kimondta, hogy az említett szabadalmak lejáratát követően szabadon forgalmazhatják a vitatott eljárással előállított perindoprilt, anélkül hogy ezzel szabadalombitorlást valósítanának meg (4. és 6. cikk). A Niche emellett a szabadalmak lejárati időpontjáig köteles volt megszüntetni, felmondani vagy felfüggeszteni a már megkötött minden olyan szerződését, amely a vitatott eljárással előállított perindoprilra és e perindopril forgalombahozatali engedélye iránti kérelmekre vonatkozott (11. cikk). Egyébiránt a Niche és az Unichem vállalta, hogy nem nyújt be a vitatott eljárással előállított perindopril forgalombahozatali engedélye iránti kérelmet, és nem nyújt segítséget harmadik felek számára ilyen forgalombahozatali engedély megszerzéséhez (10. cikk). Végül tartózkodniuk kellett a 339., 340., 341., 947., 689. és a 948. sz. szabadalommal kapcsolatos érvénytelenségi vagy nemleges megállapítási eljárás indításától e szabadalmak lejáratáig, kivéve ha erre valamely szabadalombitorlási eljárás keretében előterjesztett védekezésben hivatkoznak (8. cikk). A Niche ezenfelül beleegyezett abba, hogy visszavonja a 947. és 948. sz. szabadalommal szemben az ESZH előtt emelt felszólalásait (7. cikk).

32

Mindezek ellenében a Servier vállalta, hogy egyrészt nem indít a 339., 340., 341. és a 947. sz. szabadalmakkal kapcsolatos bitorlási keresetet a Niche‑sel vagy annak ügyfeleivel és az Unichemmel szemben a Niche megállapodás megkötése előtti állítólagos bitorlási cselekmények tekintetében (5. cikk), másrészt pedig két részletben 11,8 millió GBP összeget folyósít a Niche és az Unichem részére (13. cikk). Ez az összeg képezte az ellenértékét a Niche és az Unichem kötelezettségvállalásainak, valamint a „Niche és az Unichem abból fakadó jelentős költségeinek és esetleges felelősségének, hogy megszüntetik a [vitatott] eljárással előállított perindoprilra vonatkozó fejlesztési programjukat”.

33

Ezenfelül a Niche 2005. február 8‑án licencia‑ és ellátási szerződést kötött a Biogarannal (a továbbiakban: Biogaran megállapodás) egyrészről három gyógyszerrel kapcsolatban a Niche birtokában lévő, a forgalombahozatali engedély megszerzéséhez szükséges valamennyi információ és adat átadásáról, másrészről a Niche egyik gyógyszerre vonatkozó francia forgalombahozatali engedélyének átadásáról. Ennek ellenértékeként a Biogarannak 2,5 millió GBP összeget kellett fizetnie a Niche számára, amely még a forgalombahozatali engedélyek Biogaran általi megszerzésének elmaradása esetén sem volt visszatérítendő. A Biogarannak ezenkívül a forgalombahozatali engedélyeinek megszerzését követően a Niche‑től kellett megrendelnie a szóban forgó termékeket. Abban az esetben, ha a megállapodás hatálybalépésétől számított 18 hónapos határidőn belül nem szerzik meg a forgalombahozatali engedélyeket, a megállapodásnak automatikusan meg kellett szűnnie (14.4. cikk) anélkül, hogy bármelyik fél jogosult lenne a károk megtérítésére (14.5. cikk).

34

A Servier és a Matrix által kötött megállapodás (a továbbiakban: Matrix megállapodás) egy, az Európai Gazdasági Térségen (EGT) kívüli állam kivételével minden olyan országra kiterjedt, ahol fennállt a 339., 340., 341. és 947. sz. szabadalom (a Matrix megállapodás 1. szakasza (1) bekezdésének xiii. pontja).

35

A Matrix megállapodással a Matrix vállalta, hogy e szabadalmak helyi lejáratáig tartózkodik a vitatott eljárással előállított perindopril előállításától, előállíttatásától, birtoklásától, importálásától, a vele való ellátástól vagy az erre irányuló ajánlattételtől, valamint a vele történő rendelkezéstől (1. és 2. cikk). Ezzel szemben a megállapodás kimondta, hogy a Matrix az említett szabadalmak lejáratát követően szabadon forgalmazhatja a vitatott eljárással előállított perindoprilt, anélkül hogy ezzel szabadalombitorlást valósítana meg (4. cikk). A Matrix emellett a szabadalmak lejárati időpontjáig, azaz legkésőbb 2005. június 30‑ig köteles volt megszüntetni, felmondani vagy felfüggeszteni a már megkötött minden olyan szerződését, amely a vitatott eljárással előállított perindoprilra és e perindopril forgalombahozatali engedélye iránti kérelmekre vonatkozott (7. és 8. cikk). Emellett vállalta, hogy nem nyújt be a vitatott eljárással előállított perindopril forgalombahozatali engedélye iránti kérelmet, és nem nyújt segítséget harmadik felek számára ilyen forgalombahozatali engedély megszerzéséhez (6. cikk). Végül a Matrixnak tartózkodnia kellett a 339., 340., 341., 947., 689. és a 948. sz. szabadalommal kapcsolatos érvénytelenségi vagy nemleges megállapítási eljárás indításától e szabadalmak lejáratáig, kivéve ha erre valamely szabadalombitorlási eljárás keretében előterjesztett védekezésben hivatkozik (5. cikk).

36

Mindezek ellenében a Servier vállalta, hogy egyrészt nem indít a 339., 340., 341. és a 947. sz. szabadalmakkal kapcsolatos bitorlási keresetet a Matrixszal szemben a Matrix megállapodás megkötése előtti állítólagos bitorlási cselekmények tekintetében (3. cikk), másrészt pedig két részletben 11,8 millió GBP összeget folyósít a Matrix részére (9. cikk). Ez az összeg képezte az ellenértékét a Matrix kötelezettségvállalásainak, valamint a „Matrix abból fakadó jelentős költségeinek és esetleges felelősségének, hogy megszünteti a [vitatott] eljárással előállított perindoprilra vonatkozó fejlesztési programját”.

37

2006. június 13‑án a Servier egyezség útján történő vitarendezésről és kizárólagos beszerzésről szóló megállapodást kötött a Tevával (a továbbiakban: Teva megállapodás). A Teva megállapodás tárgyát képező perindopril a perindopril‑erbumin volt (1.12. cikk).

38

Az egyezség útján történő vitarendezésről szóló rendelkezések értelmében a Teva vállalta, hogy megsemmisít minden, a tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álló és az Egyesült Királyságban történő értékesítésre szánt perindoprilt (2.2. cikk). A Tevának ezenkívül a Teva megállapodás megszüntetéséig vagy lejártáig vagy e szabadalmak lejáratáig az Egyesült Királyságban tartózkodnia kellett olyan generikus perindopril előállításától, előállíttatásától, birtoklásától, importálásától, a vele való ellátástól vagy az erre irányuló ajánlattételtől, valamint a vele történő rendelkezéstől, amelyet az általa kifejlesztett és a Servier által az – Egyesült Királyságban érvényesített – 947. és a 339–341. sz. szabadalom bitorlásának tekintett eljárással vagy az említett szabadalmak bitorlásával állítottak elő (2.3. cikk). Egyebekben a Teva vállalta, hogy a Teva megállapodás időtartama alatt az Egyesült Királyságban nem vitatja a fent említett szabadalmakat, azzal, hogy nem volt azonban tilos számára, hogy az ESZH előtt a vitatott szabadalmakkal szemben felszólalási eljárást indítson (2.4. cikk).

39

A Teva kötelezettségvállalásai ellenében a Servier vállalta, hogy a Tevával szemben lemond minden olyan követeléséről, amely a vitatott szabadalmaknak a Teva megállapodás hatálybalépését megelőzően az Egyesült Királyságban történő esetleges bitorlásán alapul (2.1. cikk).

40

A kizárólagos beszerzési kötelezettségre vonatkozó rendelkezések értelmében a Teva vállalta, hogy a Teva megállapodás időtartama alatt kizárólag a Servier‑től szerzi be az Egyesült Királyságban való terjesztésre szánt generikus perindopril iránti szükségleteit (3.1 és 1.14. cikk). A Servier általi ellátás elmaradása esetén a Teva nem rendelkezett semmilyen jogorvoslati vagy felmondási joggal, azonban havi 500000 GBP átalányösszegű kártérítés kifizetésére volt jogosult (1.8 és 3.8.3. cikk).

41

A Teva megállapodás általános rendelkezései értelmében e megállapodást három évre kötötték, és további kétéves időtartamra meghosszabbítható volt (8.1 és 8.2. cikk). Egyébiránt a Serviernek a Teva megállapodás aláírásakor „megfelelő számla” bemutatása ellenében 5 millió GBP összeget kellett átutalnia a Teva részére, „a Tevánál a jelen megállapodás megkötésére való felkészülés során felmerült költségekhez való hozzájárulásként, beleértve – korlátozás nélkül – az egyesült királyságbeli fennálló ellátási szerződéseinek felmondásához kapcsolódó költségeket” (10. cikk).

42

2007. február 23‑án a Servier és a Teva a Teva megállapodás módosításáról állapodott meg (a továbbiakban: a Teva megállapodás módosítása), amelyben megerősítették a kizárólagos beszerzési kötelezettség tényleges végrehajtását azáltal, hogy meghatározták az időpontot, amelytől a Teva megkezdheti a Servier által szállított generikus perindopril terjesztését. A módosítás szerint ezt az időpontot vagy egyoldalúan a Servier határozza meg, vagy az a 947. sz. szabadalom megvonása vagy lejárata időpontjának felel meg, vagy pedig annak az időpontnak, amikor az Apotex a Servier‑vel fennálló jogvitájának rendezését követően megkezdi a generikus perindopril terjesztését az Egyesült Királyságban.

43

2006. október 27‑én a Servier egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodást és licenciamegállapodást kötött a Krkával, amelyet egy 2006. november 2‑én elfogadott módosítás egészített ki.

44

A Krkával kötött, egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodás úgy rendelkezett, hogy a 947. sz. szabadalom az annak megfelelő nemzeti szabadalmakra is kiterjed (B. melléklet).

45

A Krka a vele kötött és a 947. vagy 340. sz. szabadalom lejáratáig vagy megvonásáig hatályban maradó, egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodás értelmében vállalta, hogy az egész világon lemond a 947. sz. szabadalommal szembeni minden fennálló követeléséről, és az Egyesült Királyságban lemond a 340. sz. szabadalommal szembeni minden követeléséről, továbbá hogy a jövőben e két szabadalmat az egész világon sehol nem fogja vitatni (I. cikk ii. pont). Ezenfelül a Krka és leányvállalatai a Servier kifejezett engedélye nélkül nem voltak jogosultak arra, hogy a perindopril 947. sz. szabadalmat bitorló generikus változatát e szabadalom érvényességének ideje alatt azokban az országokban, ahol a szabadalom még érvényes volt, piacra vigyék vagy forgalmazzák (V. cikk). Hasonlóképpen, a Krka a Servier kifejezett engedélye nélkül nem szállíthatta harmadik félnek a perindopril 947. sz. szabadalmat bitorló generikus változatát (V. cikk (2) bekezdés). Mindezek ellenében a Servier köteles volt arra, hogy az egész világon mindenütt elálljon a Krkával szemben a 947. és 340. sz. szabadalom bitorlása alapján folyamatban levő eljárásoktól, az ideiglenes intézkedés iránti kérelmeit is beleértve (I. cikk i. pont).

46

A Krkával a 947. sz. szabadalom érvényességének megfelelő időtartamra kötött (5. cikk) licenciamegállapodás értelmében a Servier a 947. sz. szabadalomra vonatkozó „kizárólagos” és visszavonhatatlan licenciát adott a Krkának az erbumin alfa kristályos formáját tartalmazó saját termékeinek a Cseh Köztársaságban, Lettországban, Litvániában, Magyarországon, Lengyelországban, Szlovéniában és Szlovákiában (1. cikk) történő felhasználása, előállítása, értékesítése, értékesítésre kínálása, népszerűsítése és importálása céljából (2. cikk). Ennek ellenében a Krka az ezen területeken elért értékesítései nettó összege 3%‑ának megfelelő díjat volt köteles fizetni a Servier részére (3. cikk). A Servier jogosult volt arra, hogy ugyanezen államokban közvetlenül vagy közvetve (azaz leányvállalatai egyikének vagy országonként egy harmadik félnek a javára) hasznosítsa a 947. sz. szabadalmat (2. cikk).

47

2007. január 5‑én a Servier ezenkívül átruházási és licenciamegállapodást kötött a Krkával.

48

Az átruházási és licenciamegállapodás értelmében a Krka átruházott a Servier‑re két szabadalmi bejelentést, amelyek közül az egyik a perindopril szintézisére szolgáló eljárásra (WO 2005 113500), a másik pedig perindoprilkészítmények előállítására (WO 2005 094793) vonatkozott (1. cikk). Az e szabadalmi bejelentések által védett technológiát használták a Krka perindopriljának előállításához.

49

A Krka vállalta, hogy nem fogja vitatni a szóban forgó szabadalmi bejelentések alapján megadásra kerülő szabadalmak érvényességét (3. cikk).

50

Ezen átruházás ellenében a Servier minden egyes szóban forgó bejelentésért 15 millió euró összeget folyósított a Krkának (2. cikk).

51

A Servier emellett a bejelentésekre vagy az azokból eredő szabadalmakra vonatkozóan nem kizárólagos, visszavonhatatlan, nem átruházható és díjmentes, (a Krka leányvállalatai kivételével) allicenciába nem adható licenciát adott a Krkának e licencia időbeli, területi vagy a lehetséges felhasználások tekintetében való korlátozása nélkül (4. cikk).

52

2007. január 30‑án a Servier egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodást kötött a Lupinnal (a továbbiakban: Lupin megállapodás).

53

A két fél ily módon úgy döntött, hogy véget vet a perindopril tárgyában köztük fennálló jogvitáknak (1.1, 1.2 és 1.4. cikk).

54

A Lupin ezenfelül vállalta, hogy nem kísérli meg elérni, sem közvetlenül, sem közvetve, a 947. sz. szabadalom vagy a Servier‑nek vagy leányvállalatainak – egy, az EGT‑n kívüli állam kivételével – bármely országban a perindoprilt védő bármely szabadalma megvonását, érvénytelenítését vagy vitatását, valamint harmadik felet sem támogat ebben vagy bíz meg ezzel (1.3. cikk). A Lupinnak és leányvállalatainak ezenkívül minden országban – egy, az EGT‑n kívüli állam kivételével – tartózkodniuk kellett minden olyan gyógyszer értékesítésétől vagy értékesítésre kínálásától, amely gyógyszerhatóanyagként „perindopril‑erbumint […] és annak bármely sóját” tartalmazza (1.6. cikk). A Lupin ugyanakkor jogosult volt arra, hogy a Servier által szállított termékeket forgalmazza, illetve hogy forgalmazza saját perindoprilját olyan országokban, ahol a perindopril Servier által engedélyezett generikus változata a piacon volt, vagy a Servier valamennyi vonatkozó szabadalmának lejárata esetén, vagy olyan országokban, ahol harmadik fél a perindopril generikus változatát piacra vitte, és a Servier nem terjesztett elő az értékesítés megtiltására irányuló ideiglenes intézkedés iránti kérelmet (1.6 és 4.1. cikk).

55

A Servier és a Lupin egyébiránt a Lupin megállapodás keretében szellemi tulajdonjogok átruházásáról szóló megállapodást és licenciamegállapodást is kötött.

56

A Servier ugyanis megszerzett a Lupin által tett három, a perindoprilra vonatkozó eljárási szabadalmi bejelentést:

57

A Servier továbbá nem kizárólagos, nem átruházható, allicenciába nem adható, ingyenes, végleges és visszavonhatatlan licenciát adott a Lupinnak e három szabadalmi bejelentésre a perindopril szóban forgó bejelentések hatálya alá tartozó országokban történő előállítása céljából (3.1. cikk).

58

A Lupin megállapodás végül előirányozta, hogy a felek négyhetes határidőn belül ellátási szerződést kötnek, ennek megkötésére azonban nem került sor.

59

2001. szeptember 3‑án a felperesek megállapodást kötöttek a Rolabo, SL‑lel az ez utóbbi által 2001. július 24‑én tett, a perindopril egy hatóanyagára vonatkozó szabadalmi bejelentés, valamint a perindopril hatóanyagára vonatkozó kémiai dokumentáció 10 millió amerikai dollár (USD) összegért történő értékesítéséről.

60

2004. november 9‑én a felperesek megállapodást kötöttek az Azad Pharmaceutical Ingredients AG‑vel (a továbbiakban: Azad) egy, az ez utóbbi által tett, a perindopril két új polimorf formájára, a delta és az epszilon formára vonatkozó szabadalmi bejelentés, valamint a kapcsolódó know‑how 13374243 euró összegért történő, az egész világra kiterjedő átruházása tárgyában.

61

2007. október 15‑én a felperesek egyetértési megállapodást kötöttek a Sandoz AG‑vel, amelyben rögzítették, hogy a felperesek akár az 50 millió USD‑t meghaladó összegért meg fogják szerezni a Sandoz által kifejlesztett perindopril‑hatóanyaggyártási technológiát, amennyiben e technológia szabadalmaktól mentesnek és ipari szinten életképes versenyforrásnak bizonyul. A tárgyalások 2008 júliusáig folytak, azonban végül nem került sor megállapodás megkötésére.

62

2008. január 15‑én az Európai Közösségek Bizottsága úgy határozott, hogy [az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 17. cikkének rendelkezései alapján vizsgálatot indít a gyógyszeripari ágazatban, hogy azonosítsa egyrészt az említett ágazatbeli – a piacra lépő új gyógyszerek számával mért – innováció terén mutatkozó lassulás okait, másrészt pedig bizonyos generikus gyógyszerek kései piacra lépésének okait.

63

A Bizottság 2008. november 28‑án előzetes jelentést tett közzé a vizsgálatának eredményeiről, amelyet nyilvános konzultáció követett. A Bizottság 2009. július 8‑án közleményt fogadott el, amelynek tárgya a gyógyszeripari ágazatra vonatkozó vizsgálati jelentésének összefoglalása volt. E közleményben a Bizottság többek között jelezte, hogy továbbra is nyomon kell követni az originális és a generikus társaságok közötti szabadalmi jogvitákban kötött egyezségeket annak érdekében, hogy jobban megértsék e megállapodások alkalmazását, valamint hogy azonosítsák azokat a megállapodásokat, amelyek az uniós fogyasztók kárára hátráltatják a generikus gyógyszerek piacra lépését, és a versenyszabályok megsértésének minősülhetnek. A Bizottság ezt követően hat, a szabadalmakkal kapcsolatos egyezségek felügyeletéről szóló éves jelentést készített.

64

2008. november 24‑én a Bizottság előre be nem jelentett helyszíni vizsgálatot végzett többek között a Servier helyiségeiben. A Bizottság 2009 januárjában több társasághoz, köztük a Servier‑hez is tájékoztatás iránti kérelmet intézett. 2009. július 2‑án a Bizottság eljárás megindításáról szóló határozatot fogadott el.

65

2009 augusztusában, majd 2009 decembere és 2012 májusa között a Bizottság ismét több alkalommal tájékoztatást kért a Servier‑től. Miután a Servier megtagadta a 2011. február 7‑i és április 11‑i, a Biogaran megállapodásra vonatkozó tájékoztatáskérések bizonyos részeire való válaszadást, a Bizottság az 1/2003 rendelet 18. cikke (3) bekezdésének rendelkezésein alapuló határozatot fogadott el. A Servier 2011. november 7‑én átadta a kért információkat.

66

2009 és 2012 között a Servier‑t több egyeztető találkozóra is meghívták.

67

2012. július 27‑én a Bizottság több társaságnak – köztük a Servier‑nek – címzett kifogásközlést fogadott el, amelyre a Servier 2013. január 14‑én válaszolt.

68

A Bizottság az érintett társaságok 2013. április 15‑én, 16‑án, 17‑én és 18‑án történő meghallgatását követően új egyeztető találkozókat szervezett, és újabb tájékoztatáskéréseket intézett a Servier‑hez.

69

2013. december 18‑án a Bizottság betekintést engedett a Servier számára a kifogásközlést követően szélesebb körben gyűjtött vagy feltárt bizonyítékokba, és megküldte a tényállást, amelyre a Servier 2014. január 31‑én válaszolt. A meghallgatási tisztviselő 2014. július 7‑én nyújtotta be a végleges jelentését.

70

2014. július 9‑én a Bizottság az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban (AT.39612 – „perindopril [Servier]” ügy) meghozta a C(2014) 4955 final határozatot (a továbbiakban: megtámadott határozat), amelyet 2014. július 11‑én közöltek a felperesekkel.

71

A Bizottság megállapította, hogy a felperesek megsértették egyrészről az EUMSZ 101. cikket azzal, hogy a szabadalmi jogvitát fordított kifizetés ellenében egyezség útján rendező öt megállapodásban vettek részt (a megtámadott határozat 1–5. cikke), és másrészről az EUMSZ 102. cikket azzal, hogy technológia megszerzése, valamint ezen öt, egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodás útján kizárásra irányuló stratégiát dolgoztak ki és valósítottak meg, amely a perindoprilkészítmények franciaországi, hollandiai, lengyelországi és egyesült királysági piacára, valamint a perindopril‑hatóanyaggyártási technológia piacára terjedt ki (a megtámadott határozat 6. cikke).

72

A Bizottság az EUMSZ 101. cikkel kapcsolatos jogsértésekért a következő bírságokat szabta ki a felperesekkel szemben, összesen 289727200 euró összegben (a megtámadott határozat 7. cikkének (1)–(5) bekezdése):

73

A Bizottság az EUMSZ 102. cikkel kapcsolatos jogsértésért 41270000 euró összegű bírságot szabott ki a felperesekkel szemben (a megtámadott határozat 7. cikkének (6) bekezdése).

74

A Törvényszék Hivatalához 2014. szeptember 21‑én benyújtott keresetlevelükkel a felperesek előterjesztették a jelen keresetet.

75

A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:

76

A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

77

2015. február 2‑án benyújtott beadványával a European Federation of Pharmaceutical Industries and Associations (EFPIA) (a továbbiakban: EFPIA vagy beavatkozó fél) azt kérte, hogy a felperesek kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson az eljárásba.

78

A felperesek és a Bizottság kérték a keresetlevélben, az ellenkérelemben, a válaszban, a viszonválaszban, egyes pervezető intézkedésekre adott válaszban, az e válaszokkal kapcsolatos észrevételekben, valamint a felpereseknek a beavatkozási beadványra tett észrevételeiben szereplő bizonyos információk bizalmas kezelését az EFPIA‑val szemben.

79

2015. október 14‑i végzésével a Törvényszék második tanácsának elnöke engedélyezte, hogy az EFPIA a felperesek kérelmeinek támogatása végett beavatkozzon a jelen eljárásba. Mivel az EFPIA nem vitatta a bizalmas kezelés iránti kérelmeket, a Törvényszék nem határozott azok megalapozottságáról.

80

A beavatkozó fél azt kéri, hogy a Törvényszék:

81

A Törvényszék eljárási szabályzata 89. cikke (3) bekezdésének a) és d) pontjában előírt pervezetési intézkedések keretében a Törvényszék felkérte a Bizottságot, hogy írásban válaszoljon többek között a versenykorlátozó magatartásokkal és erőfölénnyel foglalkozó tanácsadó bizottsággal folytatott konzultációra, a bírság összegének kiszámítására, valamint a Krkával kötött megállapodásokat érintő, a megtámadott határozatban bizalmasan kezelt adatokra vonatkozó kérdésekre, valamint hogy nyújtson be ezekkel kapcsolatos dokumentumokat. A Bizottság a számára megállapított határidőn belül továbbította válaszát.

82

Mivel megváltozott a Törvényszék tanácsainak összetétele, az előadó bírót a kilencedik tanácshoz osztották be, következésképpen az ügyet e tanács elé utalták.

83

A kilencedik tanács javaslatára a Törvényszék az eljárási szabályzat 28. cikkét alkalmazva úgy határozott, hogy az ügyet kibővített ítélkező testület elé utalja.

84

Az előadó bíró javaslatára a Törvényszék úgy határozott, hogy megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát, és az eljárási szabályzat 89. cikke (3) bekezdésének a) pontjában előírt pervezető intézkedések keretében írásbeli kérdéseket tett fel a feleknek, és felkérte őket, hogy azokra a tárgyaláson válaszoljanak.

85

2017. február 24‑én a Törvényszék az eljárási szabályzat 89. cikke (3) bekezdésének e) pontja alapján a Törvényszék kibővített kilencedik tanácsának elnöke és az előadó bíró részvételével tartott informális ülésen való megjelenésre hívta meg a feleket annak érdekében, hogy áttekintsék a tárgyalás lefolytatásának módozatait, valamint bizonyos adatok bizalmas kezelését. Erre az ülésre 2017. május 3‑án került sor a Törvényszék előtt, a felperesek és a Bizottság részvételével.

86

A Törvényszék a felek szóbeli előadásait és az általa írásban és szóban feltett kérdésekre adott válaszait a 2017. június 6–9‑i tárgyaláson hallgatta meg.

89

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a kereset elfogadhatóságának feltételei eljárásgátló jellegűek, és azokat az uniós bíróság hivatalból vizsgálhatja, illetve azokat vizsgálni köteles (2002. március 21‑iJoynson kontra Bizottság ítélet, T‑231/99, EU:T:2002:84, 154. pont; 2005. december 14‑iHoneywell kontra Bizottság ítélet, T‑209/01, EU:T:2005:455, 53. pont). Következésképpen, még ha a Bizottság a beadványaiban nem is, csupán a tárgyaláson, a Törvényszék egy kérdésére válaszolva vitatta a felperesek harmadik kereseti kérelmének elfogadhatóságát, a Törvényszéknek hivatalból vizsgálnia kell annak elfogadhatóságát.

90

Az Európai Unió Bírósága alapokmánya 21. cikkének első bekezdése értelmében, amely ugyanezen alapokmány 53. cikkének első bekezdése alapján a Törvényszék előtti eljárásra is irányadó, valamint a Törvényszék 1991. május 2‑i, a kereset megindításának időpontjában alkalmazandó eljárási szabályzata 44. cikke 1. §‑ának c) és d) pontja szerint minden keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát, a kérelmeket és a felhozott jogalapok rövid ismertetését. E követelmény célja, hogy kellően egyértelmű és pontos tájékoztatást biztosítson ahhoz, hogy az alperes hatékonyan védekezhessen, valamint az uniós bíróság gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét, adott esetben bármely egyéb alátámasztó információ nélkül (1995. június 29‑iICI kontra Bizottság ítélet, T‑37/91, EU:T:1995:119, 42. pont; 2000. február 24‑iADT Projekt kontra Bizottság ítélet, T‑145/98, EU:T:2000:54, 66. pont; 2004. március 16‑iDanske Busvognmænd kontra Bizottság ítélet, T‑157/01, EU:T:2004:76, 45. pont). Ily módon, amint azt a Bizottság a tárgyaláson előadta, a keresetlevélnek egy összefüggő ügy keretében előterjesztett kereset alátámasztása érdekében hivatkozott jogalapokra és érvekre való általános utalása nem tesz eleget e követelménynek (2011. március 24‑iLegris Industries kontra Bizottság ítélet, T‑376/06, nem tették közzé, EU:T:2011:107, 32. pont).

91

Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy az uniós bíróság megalapozottan ismerte el, hogy a keresetlevélben kifejezetten nem ismertetett jogalapokat a más ügyben felhozott jogalapokra való hivatkozásnál fogva érvényesen felhozottnak lehet tekinteni abban az esetben, ha a felperes olyan saját beadványaira hivatkozott, amelyeket egy másik ügyben nyújtott be (lásd: 2005. december 14‑iHoneywell kontra Bizottság ítélet, T‑209/01, EU:T:2005:455, 61. és 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ezek az esetek azon helyzetekre terjedtek ki, amelyekben a felek azonosak voltak, csakúgy, mint az őket képviselő meghatalmazottak és ügyvédek. Ezzel szemben a Törvényszék véleménye szerint, ha a Törvényszék megengedné a keresetlevélben nem kifejezett módon ismertetett jogalapok elfogadhatóságát azzal az indokolással, hogy valamely harmadik személy a keresetlevélben hivatkozott másik ügyben azokat már felhozta, ez az Európai Unió Bírósága alapokmányának 21. cikkében és a Törvényszék 1991. május 2‑i eljárási szabályzata 44. cikkének 1. §‑ában foglalt feltétlenül érvényesítendő követelmények megkerülését tenné lehetővé (lásd ebben az értelemben: 2005. december 14‑iHoneywell kontra Bizottság ítélet, T‑209/01, EU:T:2005:455, 63. és 64. pont; 2012. szeptember 27‑iDura Vermeer Infra kontra Bizottság ítélet, T‑352/06, nem tették közzé, EU:T:2012:483, 25. és 26. pont; 2012. szeptember 27‑iKoninklijke BAM Groep kontra Bizottság ítélet, T-355/06, nem tették közzé, EU:T:2012:486, 26. és 27. pont; 2012. szeptember 27‑iHeijmans kontra Bizottság ítélet, T‑360/06, nem tették közzé, EU:T:2012:490, 25. és 26. pont). Végül emlékeztetni kell az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 43. cikkének 1. §‑ában lefektetett azon szabályra, miszerint minden egyes fél maga felel az általa benyújtott beadványok tartalmáért (lásd ebben az értelemben: 1995. június 29‑iICI kontra Bizottság ítélet, T‑37/91, EU:T:1995:119, 46. pont; 2005. december 14‑iHoneywell kontra Bizottság ítélet, T‑209/01, EU:T:2005:455, 66. pont). Márpedig a jelen ügyben nem vitatott, hogy a felperesek egy harmadik felek által elért esetleges megsemmisítésre kívánnak hivatkozni, következésképpen nem áll fenn sem a felek, sem képviselőik azonossága.

92

Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy a több vállalkozás tekintetében elfogadott versenyjogi határozatot, bár azt egyetlen határozat formájában fogalmazták meg és tették közzé, olyan egyedi határozatok csoportjának kell tekinteni, amelyek az egyes címzett vállalkozásokkal szemben megállapítják a terhükre rótt jogsértés(eke)t, és adott esetben bírságot szabnak ki velük szemben (lásd ebben az értelemben: 1999. szeptember 14‑iBizottság kontra AssiDomän Kraft Products és társai ítélet, C‑310/97 P, EU:C:1999:407, 49. pont; 2002. október 15‑iLimburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ítélet, C‑238/99 P, C‑244/99 P, C‑245/99 P, C‑247/99 P, C‑250/99 P–C‑252/99 P és C‑254/99 P, EU:C:2002:582, 100. pont). A Bíróság megállapította, hogy ha egy határozat címzettje megsemmisítés iránti keresetet nyújt be, az uniós bíróság a határozatnak csupán olyan elemeiről ítélkezik, amelyek a címzettel kapcsolatosak, a többi címzettel kapcsolatos egyéb elemek viszont nem képezik részét az uniós bíróság által eldöntendő jogvita tárgyának (1999. szeptember 14‑iBizottság kontra AssiDomän Kraft Products és társai ítélet, C‑310/97 P, EU:C:1999:407, 53. pont; 2011. március 29‑iArcelorMittal Luxembourg kontra Bizottság és Bizottság kontra ArcelorMittal Luxembourg és társai ítélet, C‑201/09 P és C‑216/09 P, EU:C:2011:190, 142. pont; 2013. július 11‑iTeam Relocations és társai kontra Bizottság ítélet, C‑444/11 P, nem tették közzé, EU:C:2013:464, 66. pont). Következésképpen a Bíróság véleménye szerint a megsemmisítést kimondó ítélet indokolásának kötelező ereje főszabály szerint nem alkalmazandó olyan személyekre, akik nem vettek részt az eljárásban, és akikre nézve ennélfogva az ítélet nem mondhatott ki semmit (1999. szeptember 14‑iBizottság kontra AssiDomän Kraft Products és társai ítélet, C‑310/97 P, EU:C:1999:407, 55. pont). Ily módon az egyedi határozat megsemmisítése erga omnes hatályú, és mindenkivel szemben kötelező, de az általános hatályú jogi aktus megsemmisítésétől eltérően nem mindenkinek kedvez (lásd: 2015. július 15‑iEmesa‑Trefilería és Industrias Galycas kontra Bizottság ítélet, T‑406/10, EU:T:2015:499, 126. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

93

A Bíróság mindazonáltal a 2013. január 22‑iBizottság kontra Tomkins ítéletben (C‑286/11 P, EU:C:2013:29, 43–49. pont) az ezen elv alóli kivételt vezetett be, mivel ezen ítéletben megállapította, hogy amennyiben az anyavállalat felelőssége kizárólag a leányvállalatának felelősségéből származik, továbbá az anyavállalat és leányvállalata egyidejűleg terjesztett elő olyan kereseteket, amelyeknek ugyanaz volt a tárgya, a Törvényszék nem határozott a kereseten túlterjedően, amikor figyelembe vette a leányvállalat által benyújtott kereset eredményét annak érdekében, hogy a szóban forgó időszakot illetően az anyavállalat vonatkozásában megsemmisítse a vitatott határozatot, jóllehet az anyavállalat a jogsértés fennállását nem a leányvállalata által vitatott teljes időszak tekintetében vitatta. A Bíróság mindazonáltal ahhoz, hogy e megoldást az olyan anyavállalattal szemben kiszabott bírságra is alkalmazni lehessen, amelynek a felelőssége kizárólag a leányvállalata felelősségéből származik, szükségesnek tartotta bizonyos különleges körülmények fennállását, különösen hogy a két társaság által felhozott jogalapoknak „ugyanaz legyen a tárgya”, és hogy a felperes anyavállalat e körülményekre hivatkozzon (lásd ebben az értelemben: 2013. július 11‑iTeam Relocations kontra Bizottság ítélet, C‑444/11 P, nem tették közzé, EU:C:2013:464, 66. pont).

94

A Bíróság ugyanakkor nem határozta meg az „ugyanazon tárgy” e fogalmát, és álláspontja változott a tekintetben, hogy a 2013. január 22‑iBizottság kontra Tomkins ítéletben (C‑286/11 P, EU:C:2013:29) szóban forgóakhoz hasonló különleges körülmények közrendi jellegűek‑e, és azokat a bíróságnak hivatalból kell‑e figyelembe vennie. Így e megoldást legelőször is akkor alkalmazta, amikor a két társaság vitatta a jogsértés időtartamát, és a vitatott időszaknak legalább egy része azonos volt (2013. január 22‑iBizottság kontra Tomkins ítélet, C‑286/11 P, EU:C:2013:29, 43. és 44. pont). Ugyanakkor helybenhagyta a Törvényszék egy olyan ítéletét is, amelyben a Törvényszék ily módon járt el, amikor a leányvállalat az együttműködésének engedékenység címén való nem megfelelő figyelembevétele alapján a vele szemben kiszabott bírság összegének csökkentésében részesült, megállapítva, hogy az adott ügyben az anyavállalat másodlagosan kérte a leányvállalatával és vele szemben egyetemlegesen kiszabott bírság összegének csökkentését, és bizonyos jogalapjainak „tárgya többek között e csökkentés megadásának igazolása volt” (2013. szeptember 26‑iAlliance One International kontra Bizottság ítélet, C‑679/11 P, nem tették közzé, EU:C:2013:606, 103–107. pont). Végül a 2015. szeptember 17‑iTotal kontra Bizottság ítéletben (C‑597/13 P, EU:C:2015:613, 31–42. pont) a Bíróság hatályon kívül helyezte a Törvényszék egy ítéletét annyiban, amennyiben az az anyavállalatra vonatkozó ítéletben nem vette figyelembe a bírság összegének csökkentését, amelyet a leányvállalat részére egy ugyanazon a napon hozott másik ítéletben biztosított a Bizottság által a bírság összegének kiszámítása során a jogsértés időtartamának megfelelő szorzó meghatározásakor használt módszerre tekintettel. Az anyavállalat ugyanakkor nem hivatkozott ilyen jogalapra (vitatta ellenben a jogsértés időtartamát), és nem is kérte a Törvényszéktől, hogy részesülhessen a vele szemben kiszabott bírság összegének csökkentéséből, amennyiben a leányvállalata ilyen csökkentésben részesülne.

95

A jelen esetben a Servier leányvállalata, a Biogaran is keresetet indított (a mai napon hozott Biogaran kontra Bizottság ítélet alapjául szolgáló ügy [T‑677/14]) a megtámadott határozat 1., 7. és 8. cikke ellen. Mindazonáltal, amint azt a Bizottság a tárgyaláson felidézte, a jelen ügy körülményei különböznek a 2013. január 22‑iBizottság kontra Tomkins ítélet (C‑286/11 P, EU:C:2013:29) alapjául szolgáló ügyben és a későbbi ítélkezési gyakorlatban fennálló körülményektől, különösen mivel a felperesek felelőssége nem kizárólag a leányvállalatuk, a Biogaran felelősségéből származik (a megtámadott határozat (3006)–(3013) preambulumbekezdése). Ezenkívül mindenesetre, mivel a mai napon hozott Biogaran kontra Bizottság ítélet alapjául szolgáló ügyben (T‑677/14) a Biogaran által indított keresetet az említett ítélet elutasította, nem lehet helyt adni a felperesek arra irányuló kérelmének, hogy javukra ismerjék el a Biogaran javára kimondott megsemmisítés joghatásait.

96

A felperesek előadják továbbá, hogy azért kellene a javukra elismerni a megtámadott határozat egy másik címzettjének keresete nyomán kimondott esetleges megsemmisítés joghatásait, „hogy elkerüljék a jogi és ténybeli szempontból azonos helyzetek eltérő kezelését”. Mind az egyenlő bánásmód elve, mind a „következetesség általános követelménye” megköveteli e megközelítés alkalmazását.

97

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az egyenlő bánásmód elve az uniós jog általános jogelve, amelyet az Európai Unió Alapjogi Chartájának 20. és 21. cikke rögzít, és ez az elv megköveteli, hogy hasonló helyzeteket ne kezeljenek eltérő módon, és az eltérő helyzeteket ne kezeljék egyenlő módon, kivéve ha az ilyen bánásmód objektíven igazolható (lásd: 2010. szeptember 14‑iAkzo Nobel Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság és társai ítélet, C‑550/07 P, EU:C:2010:512, 54. és 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Márpedig a több vállalkozás tekintetében elfogadott versenyjogi határozatot, bár azt egyetlen határozat formájában fogalmazták meg és tették közzé, olyan egyedi határozatok csoportjának kell tekinteni, amelyek az egyes címzett vállalkozásokkal szemben megállapítják a terhükre rótt jogsértés(eke)t, és adott esetben bírságot szabnak ki velük szemben (lásd a fenti 92. pontot). E vállalkozások tehát – kivételes esetektől eltekintve – a priori eltérő helyzetben vannak. Következésképpen az egyenlő bánásmód elve nem teszi lehetővé az uniós bíróság számára, hogy eltérjen a kérelmek elfogadhatóságára vonatkozó eljárási szabályoktól és egy versenyjogi határozat egyik címzettjét alkotó vállalkozás javára elismerje az említett határozat – kizárólag e határozat egy másik címzettje által felhozott jogalapok alapján kimondott – megsemmisítésének joghatásait.

98

Ezenkívül a Törvényszék azon kötelezettsége, hogy megindokolja az ítéleteit, nem terjedhet annak előírásáig, hogy az adott ügyben kialakított megoldást az általa elbírált valamely másik ügy megoldásához viszonyítva is igazolja, még akkor sem, ha e másik ügy ugyanarra a határozatra vonatkozik (lásd ebben az értelemben: 2013. július 11‑iTeam Relocations kontra Bizottság ítélet, C‑444/11 P, nem tették közzé, EU:C:2013:464, 66. pont).

99

A fentiekből következik, hogy a felperesek harmadik kereseti kérelme, amely arra irányul, hogy javukra ismerjék el a megtámadott határozatnak a határozat egyéb címzettjei által felhozott jogalapok alapján történő esetleges megsemmisítésének joghatásait, elfogadhatatlan. Amennyiben e kereseti kérelem elfogadható lenne, azt egyébiránt el kellene utasítani mint megalapozatlant, mivel a felperesek – amint az a fenti 92–98. pontból kitűnik – saját érdekükben érvényesen nem hivatkozhatnak a megtámadott határozat más címzettjei javára elfogadott megoldásra.

102

A Bizottság elsődlegesen azt állítja, hogy a keresetlevél A2. és A3. melléklete a iura novit curia elve alapján nem elfogadható. A mellékletek ugyanis, amelyek csupán bizonyító és kisegítő szerepet töltenek be, nem használhatók az uniós jogra vonatkozó kérdés előadására vagy kifejtésére, mivel arra vonatkozóan kizárólag a Törvényszék rendelkezik szakértelemmel. A Bizottság a 2011. július 5‑iEdwin kontra OHIM ítéletre (C‑263/09 P, EU:C:2011:452, 53. pont) és a 2013. március 20‑iEl Corte Inglés kontra OHIM – Chez Gerard (CLUB GOURMET) ítéletre (T‑571/11, EU:T:2013:145, 35. pont) hivatkozik, amelyek szerint a iura novit curia elve csak az uniós jogra vonatkozik, a nemzeti jogra nem. Emlékeztetni kell arra, hogy ez az elv azt jelenti, hogy a jogszabály értelmének meghatározása kizárólag a bíróság, és nem a felek feladata. Az ítélkezési gyakorlat ezen elvet annak érdekében alkalmazta, hogy hangsúlyozza, a bíróság, amelynek csak a felek kérelmeiről kell döntenie – akiknek a feladata a jogvita kereteinek a meghatározása – nem kötheti magát kizárólag a felek által az állításaik alátámasztására felhozott érvekhez, mivel adott esetben arra kényszerülne, hogy határozatát téves jogi megállapításokra alapítsa (2004. szeptember 27‑iUER kontra M6 és társai végzés, C‑470/02 P, nem tették közzé, EU:C:2004:565, 69. pont; 2006. június 13‑iMancini kontra Bizottság végzés, C‑172/05 P, EU:C:2006:393, 41. pont; 2010. szeptember 21‑iSvédország és társai kontra API és Bizottság ítélet, C‑514/07 P, C‑528/07 P és C‑532/07 P, EU:C:2010:541, 65. pont; 2010. július 8‑iBizottság kontra Putterie‑De‑Beukelaer ítélet, T‑160/08 P, EU:T:2010:294, 65. pont). Hasonlóképpen, ezen elv szerint a jogszabály értelmének meghatározása nem tartozik olyan elv hatálya alá, miszerint a felek a jogvitáról szabadon rendelkezhetnek, tehát az uniós bíróság nem köteles a felekkel közölni az általa követni kívánt értelmezést annak érdekében, hogy lehetővé tegye számukra az e kérdésben való állásfoglalást (lásd: 2009. október 5‑iBizottság kontra Roodhuijzen ítélet, T‑58/08 P, EU:T:2009:385, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), a bíróságnak ugyanakkor eleget kell tennie azon kötelezettségnek, hogy lehetővé tegye a felek számára, hogy mind az olyan tényállási elemekről, mind pedig az olyan jogi kérdésekről tudomást szerezhessenek és megvitathassák azokat, amelyek az eljárás kimenete szempontjából meghatározóak (2009. december 2‑iBizottság kontra Írország és társai ítélet, C‑89/08 P, EU:C:2009:742, 56. pont). Ez az elv azonban jelentheti azt, hogy a keresetlevélnek az uniós jog értelmezésére vonatkozó mellékletei elfogadhatatlanok lennének.

103

Ezenkívül úgy tűnik, hogy a Bizottság által hivatkozott elfogadhatatlanságot az indokolja, hogy a szóban forgó két melléklet Sir F. Jacobs és F. Macken ügyvédként készített, a felperesek érdekét szolgáló véleményét tartalmazza, akikről azonban köztudott, hogy az Európai Unió Bíróságának korábbi tagjai, valamint az, hogy a felperesek e minőségre hivatkoznak is. Amikor a tárgyaláson a Bizottságnak feltették a kérdést, hogy e jogi vélemények elfogadhatóságának vitatása révén arra kíván‑e hivatkozni, hogy a Bíróság e korábbi tagjai megsértették az Európai Unió Bírósága tagjainak etikai kódexe (HL 2007. C 223., 1. o.), különösen annak a – tagoknak a megbízatásuk megszűnését követő időszakra vonatkozó kötelezettségvállalásáról szóló – 6. cikke alapján őket terhelő kötelezettségeket, a Bizottság azt válaszolta, hogy ez nem áll szándékában. A Törvényszék ezt rögzítette a tárgyalásról készült jegyzőkönyvben.

104

A Bizottság másodlagosan arra hivatkozik, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a keresetlevélhez mellékletként csatolt jogi szakvélemény csak annyiban elfogadható, amennyiben alátámasztja és kiegészíti a keresetlevélben kötelezően feltüntetendő lényegi elemeket, feltéve hogy a mellékelt iratok releváns részeit a keresetlevélben azonosítják, és azokra hivatkoznak. Márpedig a jelen ügyben bizonyos jogalapok esetében a keresetlevél A2. és A3. mellékletében szereplő szöveg és érvelés tartalmazza a felperesek érvelésének lényegét, sőt az érvelés egészét.

105

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 90. pontban szereplő ítélkezési gyakorlat szerint az Európai Unió Bírósága alapokmányának 21. cikke és a Törvényszék 1991. május 2‑i, a kereset megindításának időpontjában alkalmazandó eljárási szabályzata 44. cikke 1. §‑ának c) pontja értelmében minden keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát és a felhozott jogalapok rövid ismertetését, továbbá a kereset elfogadhatóságához az szükséges, hogy azok a lényeges ténybeli és jogi körülmények, amelyeken a kereset alapul, legalább röviden, de összefüggően és érthetően kitűnjenek magából a keresetlevélnek a szövegéből.

106

Míg a keresetlevél szövegének egyes pontjait ugyan alátámaszthatják és kiegészíthetik a csatolt iratok meghatározott részeire történő hivatkozások, a más, akár a keresetlevélhez mellékelt iratokra való általános hivatkozás nem pótolhatja a jogi érvelés azon lényegi elemeinek hiányát, amelyeknek a fent említett rendelkezések szerint a keresetlevélben kell szerepelniük. Továbbá nem a Törvényszéknek kell a mellékletekben megkeresnie és azonosítania azokat a jogalapokat és érveket, amelyek meglátása szerint a kereset alapját képezhetik, mivel e mellékleteknek tisztán bizonyító és kisegítő szerepük van (lásd: 2007. szeptember 17‑iMicrosoft kontra Bizottság ítélet, T‑201/04, EU:T:2007:289, 94. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Következésképpen a jelen ügyben a Törvényszék a keresetlevél A2. és A3. mellékletét csak annyiban veheti figyelembe, amennyiben azok a keresetlevél szövegében a felperesek által kifejezetten hivatkozott jogalapokat vagy érveket támasztanak alá vagy egészítenek ki, és amennyiben a Törvényszék pontosan meg tudja határozni, hogy e mellékleteknek melyek azok az elemei, amelyek az említett jogalapokat vagy érveket alátámasztják vagy kiegészítik (2007. szeptember 17‑iMicrosoft kontra Bizottság ítélet, T‑201/04, EU:T:2007:289, 99. pont).

107

Ami közelebbről a keresetlevél A2. mellékletét illeti, meg kell állapítani, hogy – a Bizottság állításával ellentétben – a felperesek érvelésének lényege igenis a keresetlevél szövegében szerepel, és az e mellékletben kifejtett elemek csupán a keresetlevél szövegében szereplő jogalapok és érvek egyes pontjait támasztják alá és egészítik ki, és a Törvényszék számára ezek könnyen azonosíthatóak.

108

Így ami a keresetlevél 103. pontját illeti, a felperesek ott megállapították, hogy a megtámadott határozat elismeri, hogy a versenytársak közötti szabadalmi jogviták egyezség útján történő rendezése általában jogszerű célt követ, és hogy bizonyos tagállamok elősegítik az egyezségek igénybevételét. A keresetlevél A2. mellékletének 24. pontjában, amelyre a keresetlevél 103. pontja hivatkozik, hasonlóképpen jelzik, hogy a jogviták egyezség útján történő rendezése fontos közérdeket jelent, hogy számos nemzeti jogrendszer ösztönzi, sőt előírja a bírósági eljárás megindítása előtt az egyezségre törekvést, és hogy a megtámadott határozat, mivel a jogviták egyezség útján történő rendezéséhez való jog korlátozását jelenti, ellentétes e politikával, és azzal a hatással jár, hogy a felek és a bíróságok számára szükségtelen költségeket okoz. Mivel a felperesek ily módon a keresetlevél A2. mellékletének 24. pontjában a keresetlevél szövegében kifejezetten hivatkozott elemeket csupán alátámasztó és kiegészítő érveket adtak elő, ezek az érvek elfogadhatóak.

109

Ami a keresetlevél 29. és 818. pontját illeti, amelyek kapcsán a Bizottság előadja, hogy a felperesek csupán arra szorítkoztak, hogy Sir F. Jacobs véleményére hivatkozzanak, meg kell állapítani, hogy a felperesek a keresetlevél 816–822. pontjában részletesen kifejtették azon indokokat, amelyek alapján a Bizottság véleményük szerint nem szabhatott volna ki velük szemben bírságot a Bizottság által a képviselt álláspont újszerű és előre nem látható jellege miatt, és a keresetlevél A2. mellékletének 70. és 76. pontja e tekintetben nem tartalmaz új érveket vagy okfejtéseket.

110

Ami a keresetlevél 147. pontját illeti, ahol a felperesek jelzik, hogy az EUMSZ 101. cikk rendelkezéseivel ellentétes, egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodások azonosítására általuk javasolt megközelítés összeegyeztethető a Supreme Court of the United States (az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága) által a 2013. június 17‑i Federal Trade Commission kontra Actavis ítéletében (570 U. S. [2013], a továbbiakban: Actavis ítélet) képviselt állásponttal, meg kell állapítani, hogy e pont a 153. lábjegyzeten keresztül az A2. melléklet 32. és 33. pontjára hivatkozik. Márpedig e melléklet 32. pontjában a felperesek csupán alátámasztják ezt az érvet, e melléklet 33. pontjában pedig annak előadására szorítkoznak, hogy az Actavis ítélet hatálya nem korlátozható az uniós joghoz nem kapcsolódó nemzeti helyzetre, és a Supreme Court of the United States (az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága) álláspontja e bíróság jóhírnevére és a versenyjoggal kapcsolatos nagy tapasztalatára tekintettel különös tiszteletet érdemel. Következésképpen ezek az érvek elfogadhatóak.

111

A keresetlevél A3. mellékletét illetően meg kell állapítani, hogy – a Bizottság által előadottaknak megfelelően – noha a felperesek a keresetlevél 11. pontjában azt állítják, hogy a Bizottság hozzáállása a szellemi tulajdonjogok szempontjából nem semleges, ugyanakkor csak hivatkoznak a keresetlevél A3. mellékletének 8., 15., 31., 34. és 41. pontjára, ahol F. Macken arra vonatkozó érveket fejt ki, hogy különbséget kell tenni a szellemi tulajdon különböző területei között, mivel a szabadalmakra vonatkozó monopólium annak ellentételezését jelenti, hogy egy találmányt a nyilvánosság előtt feltárnak, továbbá hogy a Bizottság a megtámadott határozatban tévesen használta a „kereskedelmi kizárólagosság” fogalmát, és tévesen értelmezte az ESZE‑t. Következésképpen ezek az érvek nem elfogadhatóak, azon érv kivételével, amely szerint a szabadalmakra vonatkozó monopólium annak ellentételezését jelenti, hogy egy találmányt a nyilvánosság előtt feltárnak. A keresetlevél 67. pontjában ugyanis a felperesek utalnak arra, hogy a Bizottság „teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a szabadalmak ezen alapvető vetületét, amelyet a találmányok terjesztése céljából történő közzétételük jelent”.

112

Hasonlóképpen, a keresetlevél 68. pontjában a felperesek előadják, hogy a Bizottság részrehajló módon idézte a Court of Appeal (England & Wales) (Civil division) (fellebbviteli bíróság [Anglia és Wales] [polgári kollégium]) bírájának a High Court of Justice (England & Wales), Chancery Division (patents court) (felsőbíróság [Anglia és Wales], kancelláriai kollégium [szabadalmi bíróság]) ítéletével szemben a Servier által benyújtott fellebbezést elutasító 2008. május 9‑i ítéletben szereplő megállapításait, és azt róják a Bizottság terhére, hogy e tekintetben nem vette figyelembe S. professzor jelentését, amelyet a kifogásközlésre adott válaszukhoz mellékletként csatoltak. Ezenkívül a keresetlevél A3. mellékletének 113–117. pontjára hivatkoznak. Márpedig e pontokban F. Macken nem szorítkozik ezen érvek kiegészítésére vagy kifejtésére, hanem arra vonatkozó érveket fejt ki, hogy a Bizottság tévesen használta fel a bizonyítékokat, ami lehetővé tette számára, hogy azt a következtetést vonja le, hogy a 947. sz. szabadalom érvénytelen. F. Macken ily módon a felperes szabadalmi igazgatójának a megtámadott határozat (127) és (185) preambulumbekezdésében említett nyilatkozata, a Krka jogtanácsosának e határozat (883) preambulumbekezdésében említett nyilatkozata és a Krka nyugat‑európai értékesítési igazgatójának ugyanezen határozat (895) preambulumbekezdésében említett nyilatkozata tekintetében a Bizottság által elfogadott értelmezés megkérdőjelezésére irányuló érveket fejt ki. Következésképpen ezek az érvek nem elfogadhatóak.

113

A keresetlevél 76. pontját illetően azt is meg kell állapítani, hogy – amint azt a Bizottság hangsúlyozza –, noha a felperesek a keresetlevél 79. lábjegyzetében említették, hogy a felszólító levelek küldése jogszerű volt, ugyanakkor arra szorítkoztak, hogy a keresetlevél A3. mellékletének 58–67. pontjára hivatkozzanak azon indokok kifejtése érdekében, amelyek alapján e levelek jogszerűsége megállapítható. A keresetlevél A3. mellékletében erre vonatkozóan kifejtett érvek tehát nem elfogadhatóak.

114

A keresetlevél 103. pontjában a felperesek csupán megállapították, hogy a megtámadott határozat elismeri, hogy a versenytársak közötti szabadalmi jogviták egyezség útján történő rendezése általában jogszerű célt követ, és hogy bizonyos tagállamok elősegítik az egyezségek igénybevételét. Ezzel szemben a keresetlevél A3. mellékletének 50–54. pontja, amelyre a keresetlevél 103. pontja (a 113. lábjegyzet) hivatkozik, azt rója a Bizottság terhére, hogy nem értékelte kielégítő mértékben a világszerte alkalmazott egyezségkötési gyakorlatokat, amelyek ott részletesen bemutatásra kerülnek.

115

Ami a válasz 46. pontját illeti, a felperesek előadják, hogy az a gondolat, amely szerint előnyösebb lenne, ha minden jogvitában ítélet születne, „ellentétes a bírósági eljárásokra vonatkozó jelenlegi gondolkodással”, hivatkozva a keresetlevél A3. mellékletének 112. pontjára, ahol is jelzik, hogy a Bizottság megközelítése ellentétes a polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítés egyes szempontjairól szóló, 2008. május 21‑i 2008/52/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2008. L 136., 3. o.). Mivel ezek az érvek nem csupán a keresetlevél szövegében kifejezetten hivatkozott elemeket támasztják alá vagy egészítik ki, ezért nem elfogadhatóak.

116

Végül a keresetlevél 262. pontjában a felperesek – a keresetlevél A3. mellékletének 90. pontjára hivatkozással – jelezték, hogy a Teva számára elsődleges jelentőséggel bírt, hogy az Egyesült Királyságban piacra lépő első generikus társaságok között legyen. Márpedig a Bizottság állításával ellentétben a keresetlevél A3. mellékletének e pontjában a felperesek csupán alátámasztották és kiegészítették ezt az állítást, megjelölve azon indokokat, amelyek miatt egy generikus társaság csak akkor érdekelt valamely piacra való belépésben, ha az elsőként piacra lépők között lehet. Következésképpen a keresetlevél A3. mellékletében erre vonatkozóan kifejtett érvek elfogadhatóak.

119

Előzetesen meg kell jegyezni, hogy a közigazgatási eljárások uniós jog által biztosított garanciái közé tartozik különösen az Alapjogi Charta 41. cikkében rögzített megfelelő ügyintézés elve, amelyhez a hatáskörrel rendelkező intézmény azon kötelezettsége kapcsolódik, hogy az adott ügy minden lényeges elemét gondosan és részrehajlás nélkül megvizsgálja (2003. szeptember 30‑iAtlantic Container Line és társai kontra Bizottság ítélet, T‑191/98 és T‑212/98–T‑214/98, EU:T:2003:245, 404. pont; 2012. szeptember 27‑iShell Petroleum és társai kontra Bizottság ítélet, T‑343/06, EU:T:2012:478, 170. pont). A pártatlanság e követelménye magában foglalja egyrészt a szubjektív pártatlanságot abban az értelemben, hogy az ügyben eljáró érintett intézmény egyik tagja sem mutathat elfogultságot vagy személyes előítéletet, másrészt pedig az objektív pártatlanságot abban az értelemben, hogy az intézménynek e tekintetben megfelelő biztosítékokat kell nyújtania az összes jogszerű kétely kizárására (lásd: 2013. július 11‑iZiegler kontra Bizottság ítélet, C‑439/11 P, EU:C:2013:513, 155. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy a Bizottság nem tekinthető az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 6. cikke értelmében vett „bíróságnak”, és ezért a Bizottság előtti kartelljogi közigazgatási eljárásban az Alapjogi Charta 41. cikke, nem pedig a 47. cikke alkalmazandó (lásd: 2013. július 11‑iZiegler kontra Bizottság ítélet, C‑439/11 P, EU:C:2013:513, 154. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

120

A felperesek az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) két ítéletére hivatkoznak. A felperesek elsősorban az EJEB 2008. március 25‑i Vitan kontra Románia ítéletére (CE:ECHR:2008:0325JUD 004208402) hivatkoznak, amely az EJEE 6. cikkének (2) bekezdésében foglalt ártatlanság vélelmére vonatkozik, és amelyben az EJEB megállapította e rendelkezés megsértését, mivel a felperes elleni büntetőeljárásért felelős ügyész egy sajtótájékoztatón azt állította, hogy a felperes befolyással üzérkedést követett el, noha a felperes bűnösségét még nem állapították meg a törvénynek megfelelően, és „nem árnyalta az általa elmondottakat, és arra sem fordított gondot, hogy azokat a felperes ellen folyamatban levő büntetőeljárás összefüggésében elhelyezze” (70. és 71. pont). E tekintetben fontos emlékeztetni arra, hogy az EJEB ítélkezési gyakorlata szerint az ártatlanság vélelmének sérelmét nem csupán bíró vagy bíróság, hanem más hatóság is okozhatja, továbbá hangsúlyozni kell annak fontosságát, hogy a közhatalom képviselői azelőtt, hogy az adott személyt elítélik, és a jogsértés elkövetésében való bűnösségét megállapítják, a nyilatkozattétel során megválogassák az általuk használt kifejezéseket, és hogy az EJEE 6. cikke (2) bekezdésének alkalmazása tekintetében a kérdéses nyilatkozatok valódi tartalma számít, és nem a szó szerinti megfogalmazásuk (lásd: EJEB, 2011. március 15., Begu kontra Románia, CE:ECHR:2011:0315JUD 002044802, 126. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az EJEB mindazonáltal elismeri, hogy az EJEE 6. cikkének (2) bekezdése az EJEE véleménynyilvánítás szabadságát védő 10. cikkének az összefüggésében nem képezheti akadályát annak, hogy a hatóságok a nyilvánosságot tájékoztassák a folyamatban levő nyomozásról, de megkívánja, hogy a hatóságok ezt az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartásához szükséges, lehető legnagyobb mértékű diszkréció és körültekintés mellett tegyék (EJEB, 1995. február 10., Allenet de Ribemont kontra Franciaország, CE:ECHR:1995:0210JUD 001517589, 38. pont).

121

A felperesek másodsorban az EJEB 1999. szeptember 16‑i Buscemi kontra Olaszország ítéletére (CE:ECHR:1999:0916JUD 002956995) hivatkoznak, amelyben az EJEB megállapította az EJEE 6. cikke (1) bekezdésének, valamint a mindenkit megillető, ahhoz való jognak a megsértését, hogy ügyét független és pártatlan bíróság tisztességesen tárgyalja, mivel a bíróság elnöke nyilvánosan a felperes ügyének negatív értékelését sugalló kifejezéseket használt azelőtt, hogy a felperes ügyét elbírálni hivatott bírói szerv elnöki tisztségét betöltötte volna (68. és 69. pont). Ebben az ítéletben az EJEB egyébiránt emlékeztetett arra, hogy az igazságügyi hatóságoknak a róluk mint pártatlan bírákról kialakult kép megőrzése érdekében a legnagyobb diszkréciót kell tanúsítaniuk azon ügyeket illetően, amelyeket tárgyalnak, és hogy e diszkréciónak arra kell késztetnie őket, hogy ne vegyék igénybe a sajtót, még a provokációkra való válaszadásra sem (67. pont). Ugyanakkor emlékeztetni kell arra, hogy az uniós ítélkezési gyakorlatban a Bizottság nem tekinthető az EJEE 6. cikke értelmében vett „bíróságnak” (lásd a fenti 119. pontot).

122

A felperesek ezenkívül a 2008. július 8‑iFranchet és Byk kontra Bizottság ítéletre (T‑48/05, EU:T:2008:257, 210–219. pont) hivatkoznak, amelyben a Törvényszék egy kártérítés iránti kereset keretében megállapította, hogy az Európai Csaláselleni Hivatal (OLAF) megsértette az ártatlanság vélelmének elvét, a megfelelő ügyintézés elvét, valamint titoktartási kötelezettségét azáltal, hogy folyamatban levő vizsgálatokból származó érzékeny információknak a sajtóban való terjesztését provokálta, valamint jelezte, hogy a felperesek valószínűleg „a[z uniós] alapok kifosztására irányuló széles körű szövetkezést” hoztak létre (216. pont).

123

A Törvényszék egyébiránt már megfogalmazott pontosításokat a Bizottságot versenyjogi ügyekben terhelő, a pártatlanságra és a megfelelő ügyintézés elvének tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettséget illetően. Így a 2002. március 20‑iABB Asea Brown Boveri kontra Bizottság ítéletben (T‑31/99, EU:T:2002:77, 99–107. pont) a Törvényszék elutasított egy, a megfelelő ügyintézés elvének megsértésére alapított jogalapot egy olyan esetben, amikor a felperes Bizottság előtti meghallgatása során a megtámadott határozat meghozatalához vezető ügyért felelős bizottsági tisztviselő a felperes hírnevére vonatkozó becsmérlő megjegyzést tett, valamint egy sor elfogult kérdést tett fel olyan tényekre vonatkozóan, amelyeket a felperes már nem vitatott, továbbá ugyanez a tisztviselő egy, a Bizottság határozatának elfogadása előtt tartott, versenyjogi kérdésekkel foglalkozó konferencián való megnyilvánulása során a felperes tevékenységeit rossz fényben feltüntető idézetet használt. A Törvényszék ugyanis, noha elismerte, hogy e megjegyzések az ügyért felelős csoport tagja részéről kevéssé körültekintő magatartásról és nyelvhasználatról tesznek tanúbizonyságot, és emlékeztetett arra, hogy a konferencián tett megjegyzéseket követően a Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának főigazgatója bocsánatot kért a felperestől, megállapította, hogy e megjegyzések nem alkalmasak arra, hogy kétségeket ébresszenek azon gondosság és pártatlanság mértékét illetően, amellyel a Bizottság a szóban forgó jogsértésre vonatkozó vizsgálatát folytatta, és hogy az ügyért felelős csoport egy tagjának sajnálatos magatartása önmagában nem befolyásolja a Bizottság tagjaiból álló testület által elfogadott határozat jogszerűségét.

124

Azt illetően, hogy a Bizottság a versenyszabályok megsértésének vizsgálatára és szankcionálására vonatkozó funkciót is betölti, a Bíróság megállapította, hogy ez önmagában nem sérti az EJEE‑nek az EJEB által értelmezett 6. cikkét (lásd ebben az értelemben: 2013. július 18‑iSchindler Holding és társai kontra Bizottság ítélet, C‑501/11 P, EU:C:2013:522, 33. és 34. pont), és a Törvényszék véleménye szerint ez nem jelenti a pártatlanság követelményének megsértését (lásd ebben az értelemben: 2012. június 27‑iBolloré kontra Bizottság ítélet, T‑372/10, EU:T:2012:325, 65–67. pont). A Bizottság szervezeti egységein belül a vizsgálati és a szankcionálási funkció elkülönítésének hiánya ugyanakkor különleges felelősséget jelent ezen intézmény tagjai, különösen a Bizottság versenypolitikáért felelős tagja számára, tudniillik arra vonatkozóan, hogy a vizsgálat és a jogsértési eljárások lefolytatása során óvakodjon az elfogultságtól, mivel hatáskörrel rendelkezik arra, hogy az említett eljárások végén szankciót rójon ki az érintett vállalkozásokra.

125

A Törvényszék egyébiránt megállapította, hogy a Bizottság azon állítása, hogy eltökélt szándéka, hogy a versenyellenes kartellek tagjai ne vonják ki magukat eljárási okokból az uniós jog szankciói alól, nem jelenti a pártatlanság elvének megsértését, hanem csupán egy egyértelmű akarat megerősítése, amely teljes összhangban van a Bizottságra bízott feladattal, mely a megállapított eljárási szabálytalanságok esetenkénti orvoslása annak érdekében, hogy az uniós versenyjog hatékonysága ne csökkenjen (2012. június 27‑iBolloré kontra Bizottság ítélet, T‑372/10, EU:T:2012:325, 73. és 74. pont).

126

Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy az uniós bíróság a Bizottság vagy annak valamely tisztviselője által a közigazgatási eljárás során történő nyilvános állásfoglalás miatt a tisztességes eljáráshoz való jognak vagy a megfelelő ügyintézés elvének megsértésére alapított jogalapot már utasított el annak alapján, hogy az ügy egyetlen irata alapján sem lehetett feltételezni, hogy a vitatott megnyilvánulások hiányában a megtámadott határozatot nem hozták volna meg, vagy az eltérő tartalmú lett volna (lásd ebben az értelemben: 1975. december 16‑iSuiker Unie és társai kontra Bizottság ítélet, 40/73–48/73, 50/73, 54/73–56/73, 111/73, 113/73 és 114/73, EU:C:1975:174, 91. pont; 1994. július 7‑iDunlop Slazenger kontra Bizottság ítélet, T‑43/92, EU:T:1994:79, 29. pont). Az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően így a felperes feladata az, hogy legalább olyan valószínűsítő körülményeket adjon elő, amelyek az ilyen következtetést alátámasztják (2006. március 15‑iBASF kontra Bizottság ítélet, T‑15/02, EU:T:2006:74, 606. pont).

127

Emlékeztetni kell arra is, hogy a Bizottság működésére az EUMSZ 250. cikkből eredő kollegialitás elve irányadó, amely a Bizottság tagjai határozathozatalban való részvételének egyenlőségén alapul, ami különösen azt jelenti, hogy egyrészről a határozatokat közösen kell meghozni, és másrészről, hogy politikai téren a testület valamennyi tagja együttesen felelős valamennyi meghozott határozatért. Ez a helyzet különösen azon, kifejezetten határozatoknak minősített jogi aktusok esetében, amelyeket a Bizottság a vállalkozásokkal szemben a versenyszabályok betartása érdekében hoz, és amelyek célja e szabályok megsértésének megállapítása, e vállalkozásokkal szemben meghagyások kibocsátása és pénzügyi szankciók kiszabása. Egy határozat rendelkező része és indokolása oszthatatlan egységet alkot, és a kollegialitás elve alapján kizárólag a testület hatáskörébe tartozik, hogy az egyik elfogadásával egyúttal a másikról is döntsön (2012. szeptember 27‑iHeijmans Infrastructuur kontra Bizottság ítélet, T‑359/06, nem tették közzé, EU:T:2012:489, 126. és 127. pont). A Törvényszék egyébiránt az állami támogatások terén megállapította, hogy a Bizottság versenypolitikáért felelős tagja által egy folyamatban levő eljárással kapcsolatban kifejezett vélemény, amennyiben az szigorúan személyes jellegű és visszafogottan került megfogalmazásra, csak a Bizottság e tagjának tudható be, és nem határozza meg előre a Bizottság tagjaiból álló testület által az eljárás végén elfogadott álláspontot (1999. július 8‑iVlaamse Televisie Maatschappij kontra Bizottság ítélet, T‑266/97, EU:T:1999:144, 49. és 54. pont). Ezenkívül nem vélelmezhető, hogy a biztosok mérlegelési szabadságát a versenyügyekért felelős kollégájukkal szemben helytelenül értelmezett szolidaritás érzése befolyásolta volna (2006. március 15‑iBASF kontra Bizottság ítélet, T‑15/02, EU:T:2006:74, 610. pont).

128

Ami az objektív pártatlanságot illeti, amely azt jelenti, hogy az intézménynek megfelelő biztosítékokat kell nyújtania az összes jogszerű kétely kizárására, megjegyzendő, hogy a Bizottság, amint azt a tárgyaláson a Törvényszék kérdésére válaszolva pontosította, több belső dokumentumot fogadott el, amelyek előírják számára bizonyos szabályok betartását a nyilvános kommunikáció során. Így különösen a biztosok 2011‑ben elfogadott magatartási kódexének (C(2011) 2904) 1.7. cikke úgy rendelkezik, hogy a kollegialitás elve értelmében a Bizottság tagjai nem tehetnek olyan megjegyzést, amely megkérdőjelezné a Bizottság döntését, valamint tartózkodnak a Bizottság ülésein elhangzott információk nyilvánosságra hozatalától. Ezenfelül a Bizottság eljárási szabályzatának módosításáról szóló, 2000. október 17‑i 2000/633/EK, ESZAK, Euratom bizottsági határozat (HL 2000. L 267., 63. o.) „Az Európai Bizottság személyzetének társadalmi kapcsolatai során tanúsított helyes hivatali magatartására vonatkozó szabályzat” címet viselő mellékletének rendelkezései rögzítik, hogy a „minőségi szolgáltatás nyújtása megköveteli, hogy a Bizottság és személyzete udvarias, tárgyilagos és pártatlan legyen”, a melléklet tárgyilagosságról és pártatlanságról szóló 2. pontja pedig kimondja, hogy „[a] személyzet mindig tárgyilagosan és pártatlanul, a[z Unió] és a közjó érdekében jár el”, továbbá hogy „[a] Bizottság által meghatározott politika keretén belül függetlenül járnak el, és magatartásukat nem vezérelheti személyes vagy nemzeti érdek, illetve nem engedhetnek politikai nyomásnak”. Hasonlóképpen, a Versenypolitikai Főigazgatóság 2010. június 28‑án elfogadott etikai és integritási kódexe a véleménynyilvánítás szabadságát illetően azt ajánlja a főigazgatóság alkalmazottainak, hogy kerüljék az olyan ügyek bármely megvitatását, amelyekre vonatkozóan a Bizottság nem fogadott el hivatalos álláspontot, a médiával való kapcsolatokat illetően pedig azt, hogy ne beszéljenek az olyan ügyekről, amelyek még vizsgálat tárgyát képezik, és amelyekre vonatkozóan a Bizottság nem fogadott el hivatalos álláspontot.

129

A felperesek előadják, hogy az ombudsman egy esetben már megállapította hivatali visszásság fennállását a Bizottság versenypolitikáért felelős ugyanazon tagja tekintetében, mint aki a megtámadott határozat elfogadásakor hivatalban volt, mivel e biztos – a jelen ügyhöz hasonlóan – nyilvánosan olyan kijelentéseket tett, amelyek arra engedtek következtetni, hogy már a vizsgálat lezárulta előtt következtetést vont le.

130

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a „hivatali visszásság” fennállásának ombudsman által történő megállapítása nem köti az uniós bíróságot, csupán jelzésül szolgálhat a megfelelő ügyintézés elvének az érintett intézmény által történt megsértését illetően. Az ombudsman előtti eljárás ugyanis, amelynek során az ombudsman nem rendelkezik kötelező erejű határozatok meghozatalára vonatkozó hatáskörrel, olyan, az uniós polgárok rendelkezésére álló, peren kívüli út, amely alternatívát jelent az uniós bíróság előtt indított keresethez képest, különleges szempontoknak felel meg, és célja nem szükségszerűen azonos a bírósági eljárás céljával (2007. október 25‑iKomninou és társai kontra Bizottság ítélet, C‑167/06 P, nem tették közzé, EU:C:2007:633, 44. pont). Az uniós jog ombudsman által adott értelmezése a fortiori nem köti az uniós bíróságot.

131

A jelen ügyben a szubjektív pártatlanságot illetően, amely arra vonatkozik, hogy az ügyben eljáró érintett intézmény egyik tagja sem mutathat elfogultságot vagy személyes előítéletet, a felperesek azt róják a Bizottság versenypolitikáért egymást követően felelős két tagja, N. Kroes és J. Almunia terhére, hogy a közigazgatási eljárás tartama alatt három alkalommal nyilvánosan nyilatkoztak a felperesekre vonatkozó vizsgálat kimenetelével kapcsolatban. Amint azt a felperesek a tárgyaláson hangsúlyozták, a Bizottság e két tagja a megtámadott határozat elfogadásakor még hivatalban volt, részt vettek e határozat elfogadásában, és különböző időszakokban közvetlenül felelősek voltak az ügy vizsgálatáért. A megtámadott határozatot egyébiránt J. Almunia írta alá.

132

Elsősorban kitűnik az ügy irataiból, hogy a gyógyszeripari ágazatra vonatkozó vizsgálati jelentés következtetéseit bemutató sajtótájékoztatón N. Kroes jelezte, hogy „[a] jelentés sajnálatos módon megerősíti, hogy a gyógyszeripari ágazatban problémák vannak a versennyel kapcsolatban”, hogy „a vállalkozások gyakorlatai e tekintetben fontos tényezőt jelentenek”, és hogy „[a] jelentés megállapítja többek között, hogy az originális gyógyszerek gyártói megkísérelték aktívan késleltetni a generikus gyógyszerek belépését a piacaikra” (a Versenypolitikai Főigazgatóság honlapján közzétett beszéd). A felperesek szerint N. Kroes hozzátette továbbá, hogy „[ö]sszességében ugyanis megállapítható, hogy valami romlott az ágazatban” (kivonat az EU Observer online folyóirat honlapjáról). A Bizottság a viszonválaszban előadja, hogy e megjegyzésekről pusztán egy újságíró számolt be, és hogy a cikk alátámasztja, hogy a „romlott” kifejezés az ágazati vizsgálatra vonatkozott, és nem a felperesekre. Ugyanezen sajtótájékoztatón a Bizottság versenypolitikáért felelős ugyanezen tagja egy külön, „Versenyjogi ügyek és felügyelet” című szakaszban beszámolt a felperesekkel és bizonyos generikus társaságokkal szembeni eljárás megindításáról, pontosítva, hogy „[az] [EUM‑]Szerződés korlátozó kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó szabályainak ([EUMSZ 101.] cikk), valamint a piaci erőfölénnyel való visszaélésre vonatkozó szabályainak ([EUMSZ 102.] cikk) feltételezett megsértéséről van szó”, hogy „[e]zen ügy keretében vizsgálni fogják a Servier és bizonyos generikus társaságok között létrejött megállapodásokat”, valamint hogy „[e] megállapodások hatással voltak a perindoprillal, egy, a szívbetegségek és a magas vérnyomás elleni első vonalbeli gyógyszerrel versengő generikus gyógyszerek piacra lépésére”. A Bizottság versenypolitikáért felelős tagja tehát határozottan különbséget tett az ágazati vizsgálat eredményei és a felperesek elleni eljárás megindítására vonatkozó döntés között. Ez utóbbit illetően a Bizottság versenypolitikáért felelős tagja gondot fordított annak pontosítására, hogy a versenyszabályok lehetséges megsértésének eseteiről van szó. Pusztán az a körülmény, hogy a következő mondatban megemlítette, hogy a szóban forgó megállapodások hatással voltak a generikus gyógyszerek piacra lépésére, az előző mondatban felidézett kontextusra figyelemmel önmagában nem enged arra következtetni, hogy úgy tekintette, fennáll a versenyszabályok megsértése. A Bizottság versenypolitikáért felelős tagja ily módon e sajtótájékoztató során arra szorítkozott, hogy – az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartása által megkövetelt diszkrécióval és körültekintéssel – tájékoztassa a nyilvánosságot egy folyamatban levő vizsgálatról.

133

Másodsorban, 2012. október 8‑án, a Bizottság 2013–2014‑re szóló versenypolitikai tevékenységi programjának az Európai Parlament előtt történő bemutatása érdekében tartott beszédben J. Almunia többek között megemlítette a vitatott megállapodásokra vonatkozó eljárást, jelezve, hogy „[a] gyógyszeripari ágazatban […] a Servier‑t a nyár előtt tájékoztatták [a Bizottság] kifogás[ai]ról”, hogy „attól tart, hogy e társaságok visszaéltek szabadalmaikkal az olcsóbb generikus gyógyszerek piacra lépésének akadályozása érdekében”, és hogy „azt reméli, hogy az – ideális esetben 2013‑ban – elfogadásra kerülő határozatok azzal a hatással járnak majd, hogy megváltoztatják az ágazat bizonyos szereplőinek a jelenlegi gyakorlatát, amely sok kívánnivalót hagy maga után” (a Versenypolitikai Főigazgatóság honlapján közzétett beszéd). A Bizottság tagja azzal, hogy jelezte, a Bizottság kifogásközlést küldött a felpereseknek és más vállalkozásoknak a jelen ügyben, valamint egy további ügyben, és a határozatokat 2013‑ban fogják elfogadni, ugyanakkor nem sértette meg az őt terhelő pártatlanságra vonatkozó kötelezettséget, és arra szorítkozott, hogy – az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartása által megkövetelt diszkrécióval és körültekintéssel – tájékoztassa a Parlamentet egy folyamatban levő vizsgálatról. Emlékeztetni kell ugyanis a kifogásközlés előzetes jellegére, e dokumentumnak az uniós rendeletekben meghatározott szerepére, amelynek lényege, hogy minden szükséges bizonyítékot a vállalkozások rendelkezésére kell bocsátani ahhoz, hogy ténylegesen érvényre juttathassák védekezésüket azelőtt, hogy a Bizottság végleges határozatot fogadna el (lásd: 2012. szeptember 27‑iKoninklijke Wegenbouw Stevin kontra Bizottság ítélet, T‑357/06, EU:T:2012:488, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Jóllehet a Bizottság így – az 1/2003 rendelet 27. cikke (1) bekezdésének megfelelően – csak olyan kifogásokra alapozott végleges határozatot fogadhat el, amelyekkel kapcsolatban az érintett felek megtehették észrevételeiket, nem köteles azonban figyelembe venni a kifogásközlésben említett minden bizonyítékot, főleg ha ezek a bizonyítékok nem tűnnek elegendőnek. A kifogásközlés ezért természetéből adódóan ideiglenes, és azt a Bizottság a felek által válaszul előterjesztett észrevételek és más ténymegállapítások alapján később elvégzett értékelés során módosíthatja (2008. július 10‑iBertelsmann és Sony Corporation of America kontra Impala ítélet, C‑413/06 P, EU:C:2008:392, 63. pont). Ráadásul a kifogásközlést követően, amellyel a Bizottság első elemzése alapján úgy véli, hogy jogsértést követtek el, a Bizottság versenypolitikáért felelős tagja diszkréciós kötelezettségének már nem kell feltétlenül ilyen kiterjedtnek lennie, és ez utóbbi – a szükséges körültekintéssel, mivel előzetes értékelésről van szó – nyilvános nyilatkozatokban beszámolhat arról, hogy az eljárás e szakaszában mit rónak a vállalkozás terhére.

134

Végül harmadsorban, az ügy irataiból kitűnik, hogy 2013. április 12‑én J. Almunia Washingtonban, az amerikai ügyvédi kamara előtti beszédében jelezte, hogy „a Bizottság […] az elkövetkező hónapokban fog határozni a gyógyszeripari társaságok közötti, az olcsóbb generikus gyógyszerek piacra lépésének késleltetésére irányuló megállapodások jogszerűségéről”, és hogy „az ágazati vizsgálat eredményei a […] és a Servier ügyre vonatkozó határozatokban fognak megnyilvánulni” (kivonat az MLex internetes oldalról). Hangsúlyozni kell, hogy e cikk a Bizottság tagja által elmondottakról csupán közvetetten számol be. Ezenfelül, feltéve hogy a Bizottság versenypolitikáért felelős tagja ténylegesen elmondta a fentieket, azok csak úgy értelmezhetők, hogy azt jelentik, fennáll a lehetősége, hogy a szóban forgó ügyben határozatot fognak elfogadni (lásd ebben az értelemben analógia útján: 1999. július 8‑iVlaamse Televisie Maatschappij kontra Bizottság ítélet, T‑266/97, EU:T:1999:144, 53. pont). Ennélfogva a Bizottság versenypolitikáért felelős tagja arra szorítkozott, hogy – az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartása által megkövetelt diszkrécióval és körültekintéssel – tájékoztassa a nyilvánosságot egy folyamatban levő vizsgálatról. Mindenesetre fontos emlékeztetni arra, hogy e megjegyzések csupán a Bizottság versenypolitikáért felelős tagja által egy folyamatban levő eljárással kapcsolatban kifejezett véleménynek minősültek, csak a Bizottság e tagjának tudhatók be, és nem határozták meg előre a Bizottság tagjaiból álló testület által az eljárás végén elfogadott álláspontot (lásd a fenti 127. pontot).

135

Következésképpen nem kell vizsgálni a felperesek azon érvét, amely szerint a megtámadott határozat a Bizottság tagjainak e nyilatkozatai hiányában eltérő lett volna.

136

E jogalap alátámasztására a felperesek ezenkívül azt róják a Bizottság versenypolitikáért felelős tagja és kabinetje terhére, hogy a meghallgatás nagy részén nem voltak jelen. A felperesek által a tárgyaláson hangsúlyozott azon körülmény mindazonáltal, hogy J. Almunia nem vett részt a felperesek Bizottság előtti meghallgatásán, és őt kabinetje egy tagja képviselte, nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a szankciót megállapító határozatot lényegében már maga e meghallgatás előtt elfogadták volna. Ráadásul egyetlen rendelkezés sem írja elő, hogy kötelező lenne a Bizottság tagjának vagy kabinetje valamely tagjának a meghallgatáson való részvétele. Márpedig az uniós bíróság szerint a megfelelő ügyintézés elve alapján nem alakítható át kötelezettséggé az, amit a jogalkotó nem tekintett annak (lásd ebben az értelemben: 2012. szeptember 27‑iKoninklijke Wegenbouw Stevin kontra Bizottság ítélet, T‑357/06, EU:T:2012:488, 242. pont).

137

A felperesek egyébiránt azt róják a Bizottság terhére, hogy megsértette az alkalmazandó bizonyítási szabályokat és követelményeket, és a megtámadott határozat több preambulumbekezdésére hivatkoznak, amelyeket a keresetlevelük más jogalapjai (a tények elferdítése, a cél általi jogsértésnek minősítéshez alkalmazandó jogi kritériumra vonatkozó hiba, a potenciális verseny fogalmának túlzottan kiterjesztő értelmezése stb.) keretében is kifogásolnak. Válaszukban a felperesek azt állítják, hogy e példák célja a vizsgálatra jellemző elfogultság bizonyítása. A felperesek ezen érvelése ugyanakkor – a Bizottság által előadottaknak megfelelően – elválaszthatatlanul összefügg azzal a kérdéssel, hogy a megtámadott határozatban szereplő ténymegállapításokat megfelelően alátámasztják‑e az intézmény által bemutatott bizonyítékok, és hogy a Bizottság elemzésében tévesen alkalmazta‑e a jogot (lásd ebben az értelemben: 1991. október 24‑iAtochem kontra Bizottság ítélet, T‑3/89, EU:T:1991:58, 39. pont). Ezeket az érveket a Törvényszék következésképpen később, az ügy érdemére vonatkozó jogalapok keretében vizsgálja. Mindenesetre meg kell jegyezni, hogy ezek az érvek puszta állításokat tartalmaznak, és nem alkalmasak annak alátámasztására, hogy a Bizottságnak ténylegesen előítéletei lettek volna a közigazgatási eljárás kimenetelét illetően, vagy hogy részrehajlóan folytatta volna le a vizsgálatot (lásd ebben az értelemben: 2000. július 6‑iVolkswagen kontra Bizottság ítélet, T‑62/98, EU:T:2000:180, 272. pont).

138

A felperesek végül előadják, hogy az ügynek a Versenypolitikai Főigazgatóság belső testülete általi felülvizsgálatának hiánya mutatja a megtámadott határozat részrehajló jellegét, és az ártatlanság vélelme elvének és az Alapjogi Charta 41. cikkének megsértése miatt indokolja a megtámadott határozat megsemmisítését. Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy sem szabályozási rendelkezések, sem a Bizottság belső szabályai nem írják elő, hogy a Bizottságnak valamennyi ügy esetében belső testület általi felülvizsgálatot kell szerveznie, és emlékeztetni kell arra, hogy a megfelelő ügyintézés elve alapján nem alakítható át kötelezettséggé az, amit a jogalkotó nem tekintett annak (lásd a fenti 136. pontot). Kétségtelen, hogy a Versenypolitikai Főigazgatóságnál 2004‑ben szakmai ellenőrzési rendszert alakítottak ki. A Bizottság által 2011 szeptemberében közzétett, „Az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk alkalmazására vonatkozó eljárás: főbb szereplők, valamint fékek és ellensúlyok” című dokumentumból mindazonáltal kitűnik, hogy a Versenypolitikai Főigazgatóság főigazgatója a Bizottság versenypolitikáért felelős tagjával egyetértésben dönt arról, hogy mely ügyek esetében szervezik meg e belső testületet, az e testület felállításáról és az annak összetételéről szóló döntést nem hozzák nyilvánosságra, és hogy egy ügynek a szakmai vizsgálata semmilyen módon sem jár az eljárás tárgyát képező felek vagy bármely más harmadik fél bevonásával. Nem követelmény tehát, hogy a Versenypolitikai Főigazgatóság minden ügyben ilyen felülvizsgálatot szervezzen, így nem lehet a Bizottság terhére róni, hogy a jelen ügyben nem szervezett ilyen felülvizsgálatot.

139

E jogalapot tehát el kell utasítani.

142

Az 1/2003 rendelet 14. cikke, amely az egyrészről a Bizottság, és másrészről a tagállami versenyhatóságok és bíróságok közötti együttműködésről szóló IV. fejezetben található, (1) bekezdésében úgy rendelkezik, hogy „[a] Bizottság a[z ezen rendelet] 7., 8., 9., 10., 23. cikk[e], illetve a 24. cikk[ének] (2) bekezdése és a 29. cikk[ének] (1) bekezdése alapján hozott bármely határozat előtt egyeztet a versenykorlátozó magatartásokkal és erőfölénnyel foglalkozó tanácsadó bizottsággal”. Az 1/2003 rendelet 14. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a]z egyes ügyek megvitatása céljából a tanácsadó bizottság a tagállamok versenyhatóságainak képviselőiből áll”. Az 1/2003 rendelet 14. cikkének (3) bekezdése pontosítja, hogy a tanácsadó bizottság írásos véleményt ad a Bizottság előzetes határozattervezetéről, ugyanezen rendelet 14. cikkének (5) bekezdése pedig rögzíti, hogy „[a] Bizottság a legteljesebb mértékben figyelembe veszi a tanácsadó bizottság által adott véleményt”, és „tájékoztatja a tanácsadó bizottságot arról, hogyan vette figyelembe véleményét”. Ezenfelül „[e]gy vagy több tag kérelmére a véleményben rögzített álláspontot meg kell indokolni” (az 1/2003 rendelet 14. cikkének (3) bekezdése). A versenyhatóságok hálózatán belüli együttműködésről szóló bizottsági közlemény (HL 2004. C 101., 43. o.; a továbbiakban: a versenyhatóságok hálózatán belüli együttműködésről szóló közlemény) 58. pontja ezenkívül úgy rendelkezik, hogy „[a] tanácsadó bizottság az a fórum, ahol a különböző versenyhatóságok szakértői megvitatják az egyes ügyeket és a[z uniós] versenyjog általános kérdéseit”.

143

Eljárási szinten az 1/2003 rendelet 14. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy a tanácsadó bizottsággal való konzultációra „a Bizottság által összehívott és levezetett ülésen kerül sor, amelyet legalább 14 nappal azt követően kell megtartani, hogy az összehívásról szóló értesítést az ügy összefoglalójával, a legfontosabb dokumentumok megjelölésével és az előzetes határozattervezettel együtt megküldték”. Mindazonáltal „[a]mennyiben a Bizottság olyan értesítést küld az ülés összehívásáról, amely a fent meghatározottnál rövidebb határidőt biztosít, az ülés a tervezett időpontban megtartható, ha a tagállamok nem tiltakoznak ez ellen”. A versenyhatóságok hálózatán belüli együttműködésről szóló közlemény 66. pontja hasonlóképpen pontosítja, hogy „[a] tanácsi rendelet lehetővé teszi, hogy a tagállamok megállapodása alapján rövidebb legyen az összehívásról szóló értesítés elküldése és az ülés megtartása között eltelt idő”. Az 1/2003 rendelet 14. cikkének (3) bekezdése ezenkívül rögzíti, hogy a tanácsadó bizottság „akkor is adhat véleményt, ha néhány tagja hiányzik, és nincs képviselve”. Végül az 1/2003 rendelet 14. cikkének (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a] konzultációra írásbeli eljárás keretében is sor kerülhet”, „[h]a azonban bármelyik tagállam ezt kéri, a Bizottság összehívja az ülést”. E rendelkezés szerint „[í]rásbeli eljárás esetén a Bizottság legalább 14 napos határidőt határoz meg, hogy a tagállamok megtegyék észrevételeiket, amelyeket továbbítanak az összes többi tagállamnak”.

144

A Bizottság által 2015. november 6‑én pervezető intézkedés nyomán benyújtott, „A tanácsadó bizottság munkamódszereire vonatkozó rendelkezések” című 2008. december 19‑i dokumentum pontosítja a tanácsadó bizottsággal folytatott konzultációt megelőző különböző szakaszokat, így különösen azon szakaszokat, amelyek lehetővé teszik a nemzeti versenyhatóságok számára, hogy az ügy vizsgálata során megismerjék az ügy iratait.

145

E tekintetben elsősorban emlékeztetni kell arra, hogy az 1/2003 rendelet 11. cikke (2) bekezdésének rendelkezései értelmében „[a] Bizottság átadja a tagállamok versenyhatóságainak az általa a[z említett rendelet] 7., 8., 9. és 10. cikk[ének], valamint a 29. cikk[e] (1) bekezdésének alkalmazása céljából összegyűjtött legfontosabb dokumentumok másolatait”, és hogy „[a] tagállam versenyhatóságának kérelmére a Bizottság az ügy értékeléséhez szükséges egyéb meglévő dokumentumok másolatát is biztosítja a számára”. Az 1/2003 rendelet 11. cikkének (6) bekezdése továbbá előírja, hogy „[h]a a Bizottság a III. fejezet alapján hozott határozat elfogadására irányuló eljárást kezdeményez [helyesen: indít], a tagállamok versenyhatóságainak megszűnik az a jogköre [helyesen: hatásköre], hogy a[z EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikket] alkalmazzák”, és hogy „[a]mennyiben az egyik tagállam versenyhatósága már eljár az ügyben, úgy a Bizottság csak a nemzeti versenyhatósággal történt konzultációt követően indíthat eljárást”. E rendelkezések alkalmazásában a Bizottság az érintett vállalkozással való közlést, illetve a dokumentum kézhezvételét követően haladéktalanul továbbítja a nemzeti versenyhatóságoknak az eljárást megindító eredeti határozatot, az említett vállalkozáshoz intézett kifogásközlést, a vállalkozás által e dokumentumra adott választ, valamint az ügy egyéb legfontosabb dokumentumait (lásd a tanácsadó bizottság munkamódszereire vonatkozó rendelkezések 6. és 7. pontját).

146

Másodsorban, a tanácsadó bizottság munkamódszereire vonatkozó rendelkezések 33–36. pontja előírja, hogy minden olyan ügyben, amelyben a Bizottság kifogásközlést intéz egy vállalkozáshoz, a kifogásközlés érintett feleknek történő elküldésétől számított 45 napos határidőn belül a Bizottság – az Európai Unió Tanácsa soros elnökségének megfelelő rotációs rend alapján – az egyik nemzeti versenyhatóságot kijelöli az ügy előadójává (a továbbiakban: előadó nemzeti versenyhatóság), kivéve ha az objektivitás érdekében más nemzeti versenyhatóságot kell választani, ez esetben a Bizottság az első nemzeti versenyhatóság hozzájárulásával a soros elnökség szerinti e listán szereplő következő hatóságot választhatja (28., 33. és 34. pont). Az előadó nemzeti versenyhatóság, amelynek feladata, hogy hozzájáruljon az ügy más nemzeti versenyhatóságok általi megértéséhez, és tájékoztassa őket az ügy vizsgálatának főbb szakaszairól, ennek érdekében a Bizottsággal szoros együttműködésben végzi tevékenységét (40. és 42. pont). A tanácsadó bizottság munkamódszereire vonatkozó rendelkezések azt is javasolják az előadó nemzeti versenyhatóságnak, hogy a tanácsadó bizottság ülése előtt legalább öt nappal küldje körbe az ügy főbb kérdéseinek felsorolását (a 44. pont i. alpontja), és hogy a tanácsadó bizottság ülésének elején mutassa be az ügyet és annak tétjét (a 44. pont ii. alpontja).

147

Harmadsorban, a Bizottság által az [EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikk] alapján folytatott eljárásokról szóló, 2004. április 7‑i 773/2004/EK bizottsági rendelet (HL 2004. L 123., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 3. kötet, 81. o.) 11. cikke (1) bekezdésének rendelkezései értelmében „[a]z 1/2003[…] rendelet 14. cikkének (1) bekezdésében említett tanácsadó bizottsággal folytatott konzultációt megelőzően a Bizottság lehetőséget ad a meghallgatásra azoknak a feleknek, akikhez kifogásközlést intéz”. A 773/2004 rendelet 14. cikkének (3) bekezdése ezenkívül úgy rendelkezik, hogy „[a] Bizottság felkéri a tagállamok versenyhatóságait, hogy vegyenek részt a szóbeli meghallgatáson”, és hogy „[h]asonlóképpen a tagállamok más hatóságainak tisztviselőit és köztisztviselőit is felkérheti a részvételre”. A tanácsadó bizottság munkamódszereire vonatkozó rendelkezések 12. pontja pontosítja, hogy a tanácsadó bizottság hatékony működése szempontjából hasznos, ha a nemzeti versenyhatóságok részt vesznek a meghallgatáson. Ezzel szemben egyetlen rendelkezés sem írja elő, hogy az előadó nemzeti versenyhatóság különös szerepet játszana a meghallgatás során.

148

Az 1/2003 rendelettel felváltott, az [EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikk] végrehajtásáról szóló első, 1962. február 6‑i 17. tanácsi rendelet (HL 1962. 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.) megfelelő rendelkezéseire vonatkozó ítélkezési gyakorlat szerint a tanácsadó bizottsággal folytatandó konzultáció olyan lényeges eljárási szabálynak minősül, amelynek megsértése érinti a Bizottság végleges határozatának jogszerűségét, amennyiben megállapítást nyer, hogy a konzultáció szabályainak megsértése megakadályozta a tanácsadó bizottságot abban, hogy az ügy teljes körű ismeretében nyilvánítson véleményt. A tanácsadó bizottsággal folytatandó konzultációt szabályozó rendelkezésekből eredő kötelezettségek tartalmát és azok lényeges vagy nem lényeges jellegét így minden egyes esetben e célra tekintettel kell értékelni, amely arra irányul, hogy lehetővé tegye a tanácsadó bizottságnak, hogy az ügy teljes körű ismeretében lássa el tanácsadói feladatát (lásd ebben az értelemben: 1991. július 10‑iRTE kontra Bizottság ítélet, T‑69/89, EU:T:1991:39, 21. és 23. pont; 2000. március 15‑iCimenteries CBR és társai kontra Bizottság ítélet, T‑25/95, T‑26/95, T‑30/95–T‑32/95, T‑34/95–T‑39/95, T‑42/95–T‑46/95, T‑48/95, T‑50/95–T‑65/95, T‑68/95–T‑71/95, T‑87/95, T‑88/95, T‑103/95 és T‑104/95, EU:T:2000:77, 742. pont).

149

E tekintetben a tanácsadó bizottságnak továbbítandó dokumentumokat illetően megállapítást nyert, hogy noha a konzultáció a Bizottság és a tagállamok közötti együttműködés keretébe tartozik, és nem célja, hogy az érintett vállalkozások tekintetében kontradiktórius eljárást biztosítson, a tanácsadó bizottságot teljes objektivitással tájékoztatni kell többek között az érintett vállalkozások álláspontjáról és főbb érveiről, amelyeket a Bizottság által a vizsgálat végén velük szemben felhozott kifogások összességére tett észrevételeikben megfogalmaztak. Ily módon főszabály szerint többek között a meghallgatási jegyzőkönyv a 17. rendelet 10. cikkének (5) bekezdése értelmében vett legfontosabb dokumentumok közé tartozik, ennélfogva azt a tanácsadó bizottsággal az összehívásakor közölni kell. Mindazonáltal a meghallgatási jegyzőkönyv közlése csak akkor minősül lényeges eljárási szabálynak, ha egy adott ügyben szükségesnek bizonyul ahhoz, hogy a tanácsadó bizottság az ügy teljes körű ismeretében – vagyis valamely lényeges kérdést illetően pontatlanságok vagy kihagyások általi megtévesztés nélkül – nyilvánítson véleményt. Nem ez helyzet, ha a meghallgatási jegyzőkönyv nem tartalmaz jelentős, korábban még nem ismert értékelési elemeket az érintett vállalkozás által a kifogásközlésre adott – a tanácsadó bizottság összehívásáról szóló értesítéshez mellékelt – írásbeli válaszokhoz képest. Ilyen esetben ugyanis az, hogy a Bizottság a tanácsadó bizottság összehívásakor nem továbbítja a meghallgatási jegyzőkönyvet a tanácsadó bizottságnak, nem sérti az érintett vállalkozás védelemhez való jogát, és nincs semmilyen hatással a konzultációs eljárás eredményére. Ezért az ilyen mulasztás nem alkalmas arra, hogy az egész közigazgatási eljárást jogellenessé tegye, ezáltal pedig a végleges határozat jogszerűségét kétségessé tegye (1991. július 10‑iRTE kontra Bizottság ítélet, T‑69/89, EU:T:1991:39, 21–23. pont).

150

Megállapítást nyert továbbá, hogy nem jelenti a tanácsadó bizottsággal folytatandó konzultáció lényeges eljárási szabályának megsértését az a körülmény, ha a Bizottság nem közli a tanácsadó bizottsággal a kiszabni tervezett bírság pontos összegét, amennyiben közölt vele minden olyan információt, amely ahhoz szükséges, hogy a bírságokról véleményt alkosson. A tanácsadó bizottságot csupán a bírság kiszabása során figyelembe vett szempontokról kell tájékoztatni (lásd ebben az értelemben: 2000. március 15‑iCimenteries CBR és társai kontra Bizottság ítélet, T‑25/95, T‑26/95, T‑30/95–T‑32/95, T‑34/95–T‑39/95, T‑42/95–T‑46/95, T‑48/95, T‑50/95–T‑65/95, T‑68/95–T‑71/95, T‑87/95, T‑88/95, T‑103/95 és T‑104/95, EU:T:2000:77, 747. és 748. pont). A tanácsadó bizottság munkamódszereire vonatkozó rendelkezések 23. pontja így emlékeztet annak fontosságára, hogy biztosítani kell a bizottságon belüli kommunikáció bizalmas jellegét, különösen a bírság összegét illetően. Ugyanezen rendelkezések 24. pontja előírja, hogy a bírság összegének meghatározását illetően a Bizottság a tanácsadó bizottság ülésén kioszt egy dokumentumot, amelyben kifejti a bírság kiszámításához alkalmazott módszert, pontosan hivatkozva az 1/2003/EK rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatásra (HL 2006. C 210., 2. o.; a továbbiakban: bírságkiszabási iránymutatás), valamint hogy a tanácsadó bizottság tagjai kérhetik, hogy biztosítsanak számukra több időt a dokumentum vizsgálatára, továbbá hogy az ülés végén e dokumentumot visszaadják a Bizottságnak.

151

A jelen ügyben a felperesek elsősorban előadják, hogy a Bizottság nem folytatott tényleges konzultációt a tanácsadó bizottsággal abból adódóan, hogy nem továbbította az előzetes határozattervezet bírságokra vonatkozó részét és a vállalkozások kifogásközlésre adott válaszait, valamint hogy a tanácsadó bizottság tagjai részére rövid határidővel továbbította a megtámadott határozat előzetes tervezetét, továbbá az előzetes határozattervezet nemzeti versenyhatóságoknak továbbított összefoglalásában található kihagyásokból és a tanácsadó bizottság véleménye indokolásának elégtelen jellegéből adódóan. E különböző érveket az ügy irataira, és különösen a Bizottság által 2015. november 6‑án a fent említett pervezető intézkedésre válaszul, valamint a tárgyaláson szolgáltatott ténybeli pontosításokra tekintettel kell megvizsgálni.

152

Ami a felperesek azon érvét illeti, hogy a Bizottság nem továbbította az előzetes határozattervezet bírságokra vonatkozó részét, a felperesek ettől a tárgyaláson elálltak, ami a tárgyalásról készített jegyzőkönyvben rögzítésre került. Bár a tárgyaláson a felperesek mindazonáltal azt állították, hogy a nemzeti versenyhatóságokkal a tanácsadó bizottság ülésein nem közölték a bírság összegének kiszámítására vonatkozó módszert, e kritika nélkülözi a ténybeli alapot, mivel az ügy irataiból kitűnik, hogy a Bizottság 2014. július 3‑án, a tanácsadó bizottság második, 2014. július 7‑i ülésének összehívására vonatkozó emlékeztetővel együtt megküldte a nemzeti versenyhatóságoknak a bírságokról szóló 10. fejezetet, amely tartalmazta az e módszer főbb elemeinek magyarázatát. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a nemzeti versenyhatóságok részére korábban, 2013. július 23‑án megküldték a vállalkozások kifogásközlésre adott válaszait, 2013. december 19‑én a tényállás ismertetését és 2014. február 13‑án a vállalkozások ez utóbbira adott válaszait. Végül 2014. május 20‑án a Bizottság továbbította nekik a jogsértésekért való felelősség betudásával kapcsolatos tényállás ismertetését, valamint a Mylan, a Niche és az Unichem által erre adott választ.

153

Az előzetes határozattervezet továbbítására vonatkozó határidőt illetően az ügy irataiból kitűnik, hogy a Bizottság az előzetes határozattervezetet három részben küldte meg a tagállamok nemzeti versenyhatóságainak: az 1–4. fejezetet 2014. június 12‑én, a tanácsadó bizottság első, 2014. június 30‑i ülésének összehívásáról szóló értesítéssel együtt, az 5–9. fejezetet 2014. június 20‑án, az előzetes határozattervezet összefoglalójával együtt, és a bírságokról szóló (azok pontos összegét nem tartalmazó) 10. fejezetet 2014. július 3‑án, a tanácsadó bizottság második, 2014. július 7‑i, a tervek szerint az előzetes határozattervezet egészével foglalkozó ülésének 2014. június 30‑án küldött összehívására vonatkozó emlékeztetővel együtt. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy – amint azt a felperesek előadják – a Versenypolitikai Főigazgatóság versenypolitikai eljárási kézikönyvének rendelkezései a 109. oldalon található 10. pontban rögzítik, hogy általában e bizottság két ülésére kerül sor, ezek közül az egyik az ügy érdemével foglalkozik, a másik a bírságok összegével, e rendelkezések ugyanakkor nem írják elő, hogy e szervezeti struktúrát szisztematikusan be kellene tartani. Ráadásul az ügy irataiból kitűnik, hogy a jelen ügyben a Bizottság a második ülés összehívásáról szóló, 2014. június 30‑án küldött értesítésben, valamint egy 2014. július 3‑i elektronikus levélben kifejezetten jelezte, hogy a 2014. július 7‑i ülés napirendje az ügy egészének megvitatására vonatkozik.

154

Igaz, hogy a dokumentumok e szakaszos – egyes esetekben a 14 napos határidő be nem tartásával történő – megküldése bizonyos sietséget mutatott, ami valószínűleg azzal függött össze, hogy a Bizottság a 2014. június 30‑i ülés összehívásáról szóló értesítés megküldésekor jelezte a nemzeti versenyhatóságoknak, hogy határozatát 2014. július 9‑én kívánja elfogadni, és hogy a bizottság tagjai számára nem biztosította a legkedvezőbb feltételeket az állásfoglaláshoz. Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy egy nemzeti versenyhatóság sem tiltakozott ezen ülések időpontjaival szemben, holott az 1/2003 rendelet 14. cikkének (3) bekezdése alapján e tiltakozás megakadályozta volna a szóban forgó ülések megtartását. Ezenkívül az ügy irataiból kitűnik, hogy a Bizottság a nemzeti versenyhatóságoknak 2009. július 6‑án továbbította az eljárást megindító eredeti határozatot, 2012. július 31‑én az érintett vállalkozásokhoz intézett kifogásközlést, 2013. július 23‑án a vállalkozások kifogásközlésre adott válaszait, 2013. december 19‑én a tényállást, 2014. február 13‑án a vállalkozások ez utóbbira adott válaszait, és 2015. május 20‑án a jogsértésekért való felelősség betudásával kapcsolatos tényállás ismertetését, valamint a Mylan, a Niche és az Unichem által erre adott választ. Ráadásul 2014. június 25‑én a Bizottság megküldte a nemzeti versenyhatóságoknak a meghallgatási tisztviselő által a meghallgatásról készített jegyzőkönyv előzetes tervezetét.

155

Következésképpen, még ha az előzetes határozattervezet 5–9. fejezetének hosszúságára (közel 600 oldal) és összetettségére tekintettel sajnálatosnak tekinthető is különösen az, hogy a Bizottság az előzetes határozattervezet 5–9. fejezetét csak a tanácsadó bizottság első ülésének megtartása előtt 10 nappal küldte meg a nemzeti versenyhatóságoknak, meg kell állapítani, hogy a fenti 153. és 154. pontban kifejtett körülmények összességére figyelemmel a tanácsadó bizottság tagjait megfelelő mértékben tájékoztatták az ügy érdeméről és az előzetes határozattervezet tartalmáról, és ebből következően a bizottság az ügy teljes körű ismeretében tudott véleményt nyilvánítani.

156

Pontosítani kell továbbá, hogy a felperesek állításával ellentétben sem az 1/2003 rendelet 14. cikke (3) bekezdésének, sem a versenyhatóságok hálózatán belüli együttműködésről szóló közlemény 66. pontjának rendelkezései nem írják elő a Bizottság számára, hogy be kell szereznie a tagállami versenyhatóságok kifejezett előzetes hozzájárulását ahhoz, hogy eltérjen az ülés összehívásáról szóló értesítés tanácsadó bizottság tagjainak történő megküldése és a bizottság ülése közötti 14 napos határidőtől. Az 1/2003 rendelet 14. cikkének (3) bekezdéséből következik ugyanis, hogy amennyiben a Bizottság olyan értesítést küld az ülés összehívásáról, amely a fentiekben meghatározottnál rövidebb határidőt biztosít, a tagállamok feladata, hogy ezzel szemben adott esetben tiltakozzanak, ennek hiányában az ülésre a Bizottság által meghatározott időpontban sor kerül. Ezenfelül a megfelelő ügyintézés elvének állítólagos megsértését illetően emlékeztetni kell arra, hogy ezen elv alapján nem alakítható át kötelezettséggé az, amit a jogalkotó nem tekintett annak (lásd a fenti 136. pontot).

157

A tanácsadó bizottság által elfogadott véleményt illetően emlékeztetni kell egyrészről arra, hogy az 1/2003 rendelet 14. cikkének (6) bekezdése értelmében e véleményt nem teszik rendszeresen közzé, és az ítélkezési gyakorlat szerint még az érintett vállalkozások részére történő továbbításának elmaradása sem ellentétes a védelemhez való jog tiszteletben tartásának elvével (lásd ebben az értelemben: 1983. június 7‑iMusique Diffusion française és társai kontra Bizottság ítélet, 100/80–103/80, EU:C:1983:158, 35. és 36. pont), és másrészről arra, hogy az 1/2003 rendelet 14. cikke (3) bekezdésének rendelkezései szerint az e véleményben rögzített álláspontot csak a bizottság egy vagy több tagjának kérelmére kell megindokolni, amire a jelen ügyben nem került sor. Ráadásul az 1/2003 rendelet 27. cikkének (2) bekezdése rögzíti, hogy a Bizottság által az EUMSZ 101. cikk alapján folytatott eljárással érintett felek nem tekinthetnek be a Bizottság és a tagállamok versenyhatóságai közti levelezésbe, illetve a tagállamok versenyhatóságainak egymás közötti levelezésébe, ideértve az említett rendelet 11. és 14. cikke alapján készült dokumentumokat. Ezenkívül az 1/2003 rendelet 28. cikkének (2) bekezdése értelmében a Bizottságnak és a tagállamok versenyhatóságainak a tisztviselői és alkalmazottai nem tárhatják fel az említett rendelet alapján általuk szerzett vagy közöttük kicserélt olyan jellegű információkat, amelyek a szakmai titoktartási kötelezettség alá tartoznak, és ez a kötelezettség vonatkozik a tagállamoknak az 1/2003 rendelet 14. cikke alapján a tanácsadó bizottság ülésein részt vevő valamennyi képviselőjére és szakértőjére is. Következésképpen a felperesek nem hivatkozhatnak eredményesen arra, hogy a tanácsadó bizottság által adott vélemény nem volt kellően megindokolva. Az alkalmazandó rendelkezésekre tekintettel továbbá az a körülmény, hogy a vélemény rövid volt, és kevéssé volt részletes, nem jelentheti azt, hogy a tanácsadó bizottság nem rendelkezett minden olyan információval, amely lehetővé tette számára, hogy az ügy ismeretében határozzon, és nem jelenti azt sem, hogy e bizottság nem az ügy teljes körű ismeretében nyilvánított véleményt, még akkor sem, ha ezt röviden tette.

158

Végül a felperesek előadják, hogy mivel a Bizottság által a tanácsadó bizottság tagjainak megküldött előzetes határozattervezet összefoglalója részleges és hiányos volt, a tanácsadó bizottság nem tudott az ügy teljes körű ismeretében határozni. Ugyanakkor emlékeztetni kell arra, hogy – amint azt a Bizottság előadja – ezen összefoglaló célja nem az, hogy felsorolja az érintett vállalkozás által védekezése keretében előadott érveket, hanem az, hogy elősegítse a tanácsadó bizottságon belül az előzetes határozattervezet szövegéről folytatott megbeszéléseket. A jelen ügyben mindenesetre a Bizottság által a pervezető intézkedésre adott válaszból kitűnik, hogy a Bizottság az előzetes határozattervezetet kísérő összefoglalójában bemutatta az előzetes határozattervezet főbb pontjait, kiemelve elemzésének legkényesebb aspektusait (a cél általi versenykorlátozás fennállásának azonosítását lehetővé tevő kritériumok, a piac meghatározása, az EUMSZ 102. cikk alkalmazása). Pusztán az a körülmény, hogy a Bizottság ezen összefoglalóban nem tett említést a 947. sz. szabadalommal kapcsolatos valamennyi jogvita állásáról, az egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodások bizonyos rendelkezései hatályának értelmezéséről, a 947. sz. szabadalom ESZH általi érvénytelenné nyilvánítása után bekövetkezett tényekről vagy a Rolabo, illetve egy másik társaság technológiájának megszerzése közötti különbségekről, nem vezethet annak megállapításához, hogy a tanácsadó bizottság, amely egyébiránt az ügyre vonatkozó számos dokumentummal, többek között a felperesek által a kifogásközlésre és a tényállás ismertetésére tett észrevételeikben előadott érvekkel is rendelkezett (lásd a fenti 152. és 154. pontot), nem tudott az ügy teljes körű ismeretében véleményt nyilvánítani.

159

Másodsorban a felperesek azt állítják, hogy a tanácsadó bizottsággal nem konzultáltak szabályszerűen, mivel a bizottság ülésein csak kevés számú tag volt jelen, és az előadó nemzeti versenyhatóság, amelyet késedelmesen jelöltek ki, nem volt jelen a felek meghallgatásán és a tanácsadó bizottság második ülésén.

160

A felperesek azt róják a Bizottság terhére, hogy nem jelölte ki az előadó nemzeti versenyhatóságot a kifogásközlés küldésétől számított 45 napos határidőn belül, és hogy szándékosan olyan nemzeti versenyhatóságot választott, amely nem volt jelen a meghallgatáson.

161

Nem vitatott, hogy a tanácsadó bizottság munkamódszereire vonatkozó rendelkezések előírják, hogy az előadó nemzeti versenyhatóság kijelölésére főszabály szerint a kifogásközlés vállalkozásoknak történő megküldésétől számított 45 napos határidőn belül és objektív kritérium – tudniillik főszabály szerint a Tanács soros elnökségének megfelelő rotációs rend – alapján kerül sor (lásd a fenti 146. pontot). A jelen ügyben az ügy irataiból kitűnik, hogy az előadó nemzeti versenyhatóság kijelölésére vonatkozó eljárás 2014. május 7‑én kezdődött, és a Bundeswettbewerbsbehörde (szövetségi versenyhatóság, Ausztria; a továbbiakban: BWB) előadó nemzeti versenyhatóságkénti kijelölésére 2014. június 3‑án, vagyis a meghallgatás után, de jóval a tanácsadó bizottság ülései előtt került sor, és hogy e kijelölés objektív kritérium, tudniillik a Tanács soros elnökségének megfelelő sorrend alapján történt. Márpedig a jelen ügyben nem tekinthető úgy, hogy pusztán az előadó nemzeti versenyhatóság kijelölésére vonatkozó 45 napos határidő be nem tartása – amelyet a Bizottság a tárgyaláson elismert – akadályozta volna a tanácsadó bizottságot abban, hogy feladatát az ügy teljes körű ismeretében lássa el. Az a szerep ugyanis, amelyet az előadó nemzeti versenyhatóság az ügy nemzeti versenyhatóságok általi megértésében és ez utóbbiak tájékoztatásában játszik, csak a tanácsadó bizottság üléseinek előkészítése során bír különleges jelentőséggel (lásd az alábbi 164. pontot), és a jelen ügyben az eljárás e szakaszában az előadó nemzeti versenyhatóságot már kijelölték. Ami egyébiránt a BWB előadó nemzeti versenyhatóságkénti kijelölését illeti, hangsúlyozni kell, hogy a felperesek nem hoztak fel olyan bizonyítékot, amelynek alapján megállapítható lenne, hogy e kijelölés azzal függött volna össze, hogy az említett nemzeti versenyhatóság nem volt jelen a 2013. április 15‑i, 16‑i, 17‑i és 18‑i meghallgatáson, és e kijelölés mindenesetre egy tisztán objektív kritérium, tudniillik a Tanács soros elnökségének megfelelő sorrend alapján történt.

162

A felperesek előadják továbbá, hogy a tanácsadó bizottság nem tudott az ügy teljes körű ismeretében véleményt nyilvánítani, mivel az előadó nemzeti versenyhatóság nem volt jelen sem a felek 2013. április 15‑i, 16‑i, 17‑i és 18‑i meghallgatásán, sem a tanácsadó bizottság 2014. július 7‑i ülésén. A Bizottság azt állítja, hogy semmilyen jogszabály nem írja elő az előadó nemzeti versenyhatóság kötelező részvételét a meghallgatáson, és emlékeztet arra, hogy nyolc tagállam jelen volt a meghallgatáson.

163

Megjegyzendő, hogy bár a tanácsadó bizottság munkamódszereire vonatkozó rendelkezések 12. pontja pontosítja, hogy a tanácsadó bizottság hatékony működése szempontjából hasznos, ha a nemzeti versenyhatóságok részt vesznek a meghallgatáson, egyetlen rendelkezés sem teszi ellenben kötelezővé az előadó nemzeti versenyhatóság számára a meghallgatáson való részvételt, így a 773/2004 rendelet 14. cikkének (3) bekezdése csak azt írja elő, hogy a tagállamok versenyhatóságait felkérik, hogy vegyenek részt a szóbeli meghallgatáson, mivel minden nemzeti versenyhatóság kézhez kapja a szóbeli meghallgatásról készült jegyzőkönyv másolatát. Egyébiránt megjegyezhető, hogy – amint azt a Bizottság előadja – a nemzeti versenyhatóságokat megfelelően felkérték a meghallgatáson való részvételre, és nyolc versenyhatóság ténylegesen képviseltette is magát (a nemzeti versenyhatóságok meghallgatásra való meghívásának elmaradására vonatkozó ügy tekintetében lásd: 2017. szeptember 21‑iFeralpi kontra Bizottság ítélet, C‑85/15 P, EU:C:2017:709, 38–44. pont). Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy az a szerep, amelyet az előadó nemzeti versenyhatóság az ügy nemzeti versenyhatóságok általi megértésében és ez utóbbiak tájékoztatásában játszik, a tanácsadó bizottság előtt bír különleges jelentőséggel, és nem a meghallgatás szakaszában. A tanácsadó bizottság munkamódszereire vonatkozó rendelkezések így azt javasolják az előadó nemzeti versenyhatóságnak, hogy a tanácsadó bizottság első ülése előtt legalább öt nappal küldje körbe az ügy főbb kérdéseinek felsorolását, aminek célja annak kiderítése, hogy a nemzeti versenyhatóságok összességében egyetértenek‑e az előzetes határozattervezettel, vannak‑e észrevételeik annak bizonyos vonatkozásait illetően, és kívánják‑e a vélemény közzétételét (a 44. pont i. alpontja), valamint hogy a tanácsadó bizottság első ülésének elején mutassa be az ügyet és annak tétjét (a 44. pont ii. alpontja). Márpedig az ügy irataiból kitűnik, hogy a BWB jó kommunikációt folytatott a Bizottsággal a tanácsadó bizottság tagjai általi vizsgálatra a Bizottság által megküldött kérdések listájának összeállítása érdekében, részt vett a tanácsadó bizottság első ülésén, ennek során előterjesztette jelentését, és a felperesek nem vitatják, hogy ezen alkalommal teljes mértékben betöltötte az előadó nemzeti versenyhatósági szerepét. Egyébiránt pusztán az a körülmény, hogy a Bizottság a többi nemzeti versenyhatóságnak 2014. június 26‑án reggel, vagyis négy nappal a tanácsadó bizottság első ülése előtt küldte meg az ügy főbb kérdéseinek listáját, noha a tanácsadó bizottság munkamódszereire vonatkozó rendelkezések azt ajánlják, hogy e határidő legalább 5 napot tegyen ki, nem lehet elegendő azon következtetés levonásához, hogy a tanácsadó bizottság nem tudott az ügy teljes körű ismeretében véleményt nyilvánítani. A felperesek által állítottakkal ellentétben a Bizottság nem volt továbbá köteles arra, hogy másik előadó nemzeti versenyhatóságot jelöljön ki, mivel a tanácsadó bizottság munkamódszereire vonatkozó rendelkezések 38. pontja csupán annak lehetőségéről rendelkezik, hogy a nemzeti versenyhatóságot képviselő természetes személyt szükség esetén az ugyanezen hatóságot képviselő más természetes személlyel váltsák fel. Következésképpen az a körülmény, hogy a BWB a jelen ügyben nem vett részt a felek 2013. április 15‑i, 16‑i, 17‑i és 18‑i meghallgatásán és sajnálatos módon a tanácsadó bizottság második, 2015. július 7‑i ülésén sem, nem akadályozta a tanácsadó bizottságot abban, hogy az ügy teljes körű ismeretében nyilvánítson véleményt.

164

Ami a tanácsadó bizottság ülésein jelen levő tagállamok korlátozott számára alapított kifogást illeti, az ügy irataiból kitűnik, hogy a 2014. június 30‑i ülésen csupán öt nemzeti versenyhatóság (a Spanyol Királyság, az Olasz Köztársaság, az Osztrák Köztársaság, a Finn Köztársaság, valamint a Svéd Királyság versenyhatósága), a 2014. július 7‑i ülésen pedig csupán két nemzeti versenyhatóság (a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Finn Köztársaság versenyhatósága) képviseltette magát. Ebből valóban az következik, hogy korlátozott számú tagállami képviselő vett részt a tanácsadó bizottság által a jelen ügyben adott vélemény megalkotásában, mivel a tanácsadó bizottság munkamódszereire vonatkozó rendelkezések 20. és 21. pontja szerint a tanácsadó bizottság által adott véleményben csak az ülésen jelen levő tagok megjegyzéseit és észrevételeit veszik figyelembe. Amikor a Bizottságot a tárgyaláson az ilyen alacsony részvétel okairól és a tanácsadó bizottság üléseinek esetleges elhalasztásáról kérdezték, kifejtette, hogy vasúti sztrájkokról szerzett tudomást, és felvette a kapcsolatot a bizottság tagjaival, hogy megkérdezze, vannak‑e konkrét észrevételeik, azonban nem tervezte az ülések elhalasztását.

165

Noha igaz, hogy ilyen körülmények között helyénvaló lett volna, ha a Bizottság elhalasztja a tanácsadó bizottság üléseit, az üléseken jelen levő tagállami képviselők alacsony számából mindazonáltal nem lehet azt a következtetést levonni, hogy a Bizottság a jelen ügyben megsértette a tanácsadó bizottsággal való konzultációra vonatkozó lényeges eljárási szabályt.

166

Mindenekelőtt meg kell ugyanis állapítani, hogy még ha ez szokatlannak és a megfelelő ügyintézés egy bizonyos felfogásával kevéssé összeegyeztethetőnek tűnik is, egyetlen rendelkezés sem rögzít a határozatképességre vonatkozó szabályt a tanácsadó bizottság véleményeinek elfogadásához. Az 1/2003 rendelet 14. cikkének (3) bekezdése ezenfelül kifejezetten rögzíti, hogy a tanácsadó bizottság „akkor is adhat véleményt, ha néhány tagja hiányzik, és nincs képviselve”. Ezt követően emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság köteles olyan helyzetbe hozni a tagállami versenyhatóságokat, hogy részt tudjanak venni a tanácsadó bizottságban, és a Bizottság a jelen ügyben ennek érdekében minden szükséges intézkedést megtett, mivel megküldte nekik a tanácsadó bizottság 2014. június 30‑i és július 7‑i ülésének összehívásáról szóló értesítéseket, valamint az eljárás megindítása óta keletkezett valamennyi szükséges dokumentumot (lásd a fenti 153. és 154. pontot), és a tagállamok nem tiltakoztak ezen ülések időpontját illetően (lásd a fenti 154. pontot). Végül hangsúlyozni kell, hogy a tanácsadó bizottság csak akkor tud az uniós versenyjogi szabályok következetes alkalmazását elősegítő fórumként működni, amint azt az 1/2003 rendelet (19) preambulumbekezdése előirányozza, ha a tagállami versenyhatóságok készek arra, hogy annak keretében hatékonyan együttműködjenek, mivel a Bizottság e tekintetben semmilyen kényszerítő jogkörrel nem rendelkezik.

167

E jogalapot tehát el kell utasítani.

170

Emlékeztetni kell arra, hogy a hatékony bírói jogvédelem elve az uniós jog egyik alapelve, amely jelenleg az Alapjogi Charta 47. cikkében jut kifejeződésre (2011. december 8‑iChalkor kontra Bizottság ítélet, C‑386/10 P, EU:C:2011:815, 52. pont). Ez az elv különböző elemekből tevődik össze, amelyek közé tartozik különösen a védelemhez való jog, a fegyveregyenlőség elve, a bírósághoz fordulás joga, valamint a tanácsadás, a védelem és képviselet igénybevételéhez való jog (2012. november 6‑iOtis és társai ítélet, C‑199/11, EU:C:2012:684, 48. pont). A fegyveregyenlőség elve, amely velejárója magának a tisztességes eljárás fogalmának, magával vonja, hogy kötelező észszerű lehetőséget biztosítani valamennyi félnek arra, hogy olyan körülmények között ismertesse álláspontját, ideértve a bizonyítékait is, amelyek alapján nem kerül teljesen előnytelen helyzetbe ellenfelével szemben (2012. november 6‑iOtis és társai ítélet, C‑199/11, EU:C:2012:684, 71. pont; 2014. november 12‑iGuardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ítélet, C‑580/12 P, EU:C:2014:2363, 31. pont).

171

A felperesek előadják, hogy a korlátozások, amelyekkel a keresetlevelük benyújtása során szembesültek, lényegesen előnytelen helyzetbe hozták őket a Bizottsággal szemben, amelyre a megtámadott határozat megszövegezése során semmilyen időbeli vagy terjedelembeli korlátozás nem vonatkozott. Emlékeztetni kell azonban arra, hogy az EJEB‑nek az EJEE 6. cikke (1) bekezdésének értelmezésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatából – amelyre az Alapjogi Charta 52. cikke (3) bekezdésének megfelelően utalni kell – kitűnik, hogy a bírósághoz forduláshoz való jog nem abszolút jogosultság. E jog gyakorlása ismer korlátokat, többek között a kereset elfogadhatósági feltételeire vonatkozóan (2013. február 28‑iArango Jaramillo és társai kontra EBB [felülvizsgálat] ítélet, C‑334/12 RX‑II, EU:C:2013:134, 43. pont). Noha az érdekelteknek számítaniuk kell arra, hogy a keresetek elfogadhatóságára vonatkozó szabályok érvényesülni fognak, azok alkalmazása nem akadályozhatja meg a jogalanyokat abban, hogy igénybe vegyék a rendelkezésre álló jogorvoslati utat (2013. február 28‑iArango Jaramillo és társai kontra EBB [felülvizsgálat] ítélet, C‑334/12 RX‑II, EU:C:2013:134, 43. pont). Az EJEB szerint ezért e korlátozások nem szűkíthetik a jogalanyok számára nyitva álló hozzáférést oly módon vagy olyan mértékben, hogy az a bírósághoz való joguk lényegét érintse, és e korlátozások csak akkor egyeztethetők össze az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésével, ha jogszerű cél elérésére irányulnak, és észszerű arányosság áll fenn az alkalmazott eszközök és az elérni kívánt cél között (lásd: EJEB, 2011. december 6., Anastasakis kontra Görögország, CE:ECHR:2011:1206JUD 004195908, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

172

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az eljárási határidőkre vonatkozó uniós szabályok szigorú alkalmazása megfelel a jogbiztonság követelményének, illetve annak a követelménynek, hogy a bírósági eljárásban ne érvényesülhessen hátrányos megkülönböztetés, sem önkényes bánásmód (lásd: 1987. január 15‑iMisset kontra Tanács ítélet, 152/85, EU:C:1987:10, 11. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2007. november 8‑iBelgium kontra Bizottság végzés, C‑242/07 P, EU:C:2007:672, 16. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), és e szigorú alkalmazás semmiképpen nem érinti a hatékony bírói jogvédelemhez való jogot (lásd ebben az értelemben: 2002. május 17‑iNémetország kontra Parlament és Tanács végzés, C‑406/01, EU:C:2002:304, 20. pont). A Bizottság által előadottaknak megfelelően a fegyveregyenlőség elve nem követeli meg, hogy a közigazgatási eljárás időtartama és a megsemmisítés iránti kereset megindítására vonatkozó határidő tartama azonos legyen. A közigazgatási eljárás célja ugyanis, hogy lehetővé tegye a Bizottság számára, hogy vizsgálatot folytasson annak megállapítása érdekében, hogy az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikk megsértését megállapító határozatot kell‑e hozni, a vállalkozások számára pedig azt, hogy gondoskodjanak védelmükről. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a védelemhez való jog tiszteletben tartása megköveteli, hogy a közigazgatási eljárás során az érintett vállalkozásnak lehetősége legyen hasznosan kifejteni álláspontját a tényállás és a hivatkozott körülmények valóságtartalmáról és relevanciájáról, valamint a Bizottság által a Szerződés megsértésének fennállására vonatkozó állítása alátámasztására felhasznált dokumentumokról (1983. június 7‑iMusique Diffusion française és társai kontra Bizottság ítélet, 100/80–103/80, EU:C:1983:158, 10. pont; 2004. január 7‑iAalborg Portland és társai kontra Bizottság ítélet, C‑204/00 P, C‑205/00 P, C‑211/00 P, C‑213/00 P, C‑217/00 P és C‑219/00 P, EU:C:2004:6, 66. pont). Ebben az értelemben az 1/2003 rendelet előírja, hogy a Bizottság kifogásközlést intéz a felekhez, amelynek világosan fel kell tüntetnie minden olyan lényeges bizonyítékot, amelyre a Bizottság az eljárás e szakaszában támaszkodik. Mindezt azonban elegendő összefoglaló jelleggel megjelölni, és a határozatnak nem kell feltétlenül megegyeznie a kifogásközléssel, mivel a kifogásközlés olyan előkészítő dokumentumnak minősül, amelynek ténybeli és jogi megállapításai pusztán előzetes jellegűek. Ezért a Bizottság figyelembe veheti, sőt figyelembe kell vennie a közigazgatási eljárásból eredő bizonyítékokat, többek között a megalapozatlannak bizonyult kifogásoktól való elállás céljából (2004. január 7‑iAalborg Portland és társai kontra Bizottság ítélet, C‑204/00 P, C‑205/00 P, C‑211/00 P, C‑213/00 P, C‑217/00 P és C‑219/00 P, EU:C:2004:6, 67. pont).

173

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy noha a felperesek az EUMSZ 263. cikk hatodik bekezdése, valamint az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 102. cikke 2. §‑a rendelkezéseinek megfelelően a megtámadott határozat közlésétől számított két hónap és tíznapos határidővel rendelkeztek a megtámadott határozattal szembeni keresetindításra, és noha ez a határidő a – ráadásul a nyári időszakban közölt – megtámadott határozat rendkívüli hosszúságára tekintettel különösen nehézzé tette a keresetlevél elkészítését, a felpereseknek ugyanakkor a közigazgatási eljárás során lehetőségük volt arra, hogy az ügyre vonatkozóan több alkalommal kommunikáljanak a Bizottsággal. A Bizottság így 2009 januárjában, 2009 augusztusában, majd 2009 decembere és 2012 májusa között tájékoztatást kért a felperesektől. A felpereseket továbbá 2009 és 2012 között több egyeztető találkozóra is meghívták. A Bizottság 2012. július 27‑én kifogásközlést fogadott el, amelyre a felperesek 2013. január 14‑én válaszoltak. A felpereseket ezt követően 2013. április 15‑én, 16‑án, 17‑én és 18‑án meghallgatták, új egyeztető találkozókat szerveztek, és újabb tájékoztatáskéréseket intéztek a felperesekhez. 2013. december 18‑án a Bizottság betekintést engedett a felperesek számára a kifogásközlést követően szélesebb körben gyűjtött vagy feltárt bizonyítékokhoz, és megküldte a tényállást, amelyre a felperesek 2014. január 31‑én válaszoltak. Ezenfelül emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszék előtti eljárás írásbeli szakaszában a felperesek részére minden kért határidőhosszabbítást engedélyeztek, a jelen eljárás keretében tehát – azon különleges korlátozások ellenére, amelyekkel a keresetlevelük benyújtása során szembesültek – összességében véve nem kerültek lényegesen előnytelen helyzetbe a Bizottsággal szemben.

174

A keresetlevél hosszát illetően emlékeztetni kell arra, hogy az EJEB ítélkezési gyakorlata szerint a kereset benyújtásakor betartandó eljárási szabályok a megfelelő igazságszolgáltatás biztosítására irányulnak, és az érdekelteknek számítaniuk kell arra, hogy e szabályok érvényesülni fognak (lásd: EJEB, 2011. december 6., Anastasakis kontra Görögország, CE:ECHR:2011:1206JUD 004195908, 24. pont). A Törvényszék előtti eljárást illetően megjegyzendő, hogy a Törvényszék előtti feleknek szóló, a keresetindítás időpontjában hatályos 2012. január 24‑i gyakorlati útmutató (HL 2012. L 68., 23. o.) 15. pontja szerint a keresetlevél terjedelme főszabály szerint legfeljebb 50 oldalt tehet ki, azt azonban mindig a szóban forgó ügy jogi vagy ténybeli összetettségére figyelemmel határozzák meg (lásd ebben az értelemben: 2014. április 10‑iLangguth Erben kontra OHIM végzés, C‑412/13 P, nem tették közzé, EU:C:2014:269, 63. pont). Márpedig a jelen ügyben a felperesek a szóban forgó ügy jogi összetettségére hivatkoztak, és a Törvényszék engedélyezte számukra, hogy 186 oldalas, csökkentett sorközzel szerkesztett keresetlevelet nyújtsanak be, amelyet 10158 oldalnyi melléklet kísért. Noha igaz, hogy a megtámadott határozat különösen hosszú, és bizonyos kérdésekben ismétléseket tartalmaz, ezt mindazonáltal – a Bizottság által előadottaknak megfelelően – a felperesek terhére rótt és bizonyos közös jellemzőket mutató jogsértések száma, valamint az uniós ítélkezési gyakorlat által az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikk megsértése tekintetében előírt bizonyítási követelmények indokolják. Ráadásul, amint arra a Bizottság emlékeztet, a felpereseknek lehetőségük volt arra, hogy válaszoljanak a 755 oldal hosszúságú kifogásközlésre, amit egy több mint 600 oldalas dokumentummal meg is tettek. A keresetlevél hossza és a hivatkozott jogalapok száma egyébiránt azt mutatja, hogy a felpereseknek – kétségkívül jelentős erőfeszítések árán – volt idejük érvelésük kidolgozására. Következésképpen nem állíthatják, hogy a Törvényszékhez fordulás során elháríthatatlan akadályokkal szembesültek, és lényegesen előnytelen helyzetbe kerültek a Bizottsággal szemben.

175

Ami a Bizottság megtámadott határozatban szereplő ismétléseire és hivatkozásaira vonatkozó érvet illeti, emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 296. cikk rendelkezéseivel összhangban a Bizottság feladata, hogy világosan és egyértelműen kifejtse érvelését oly módon, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, a hatáskörrel rendelkező bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét. Ezt az indokolási kötelezettséget az adott ügy körülményei alapján kell értékelni, többek között a jogi aktus tartalma, a felhozott indokok jellege, valamint a címzetteknek vagy egyéb, a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett személyeknek a magyarázatokhoz fűződő érdeke alapján. Nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi releváns tény‑ és jogkérdésre külön kitérjen, mivel azt, hogy valamely jogi aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikk követelményeinek, nem pusztán a jogi aktus szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem annak összefüggéseire, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére tekintettel is (lásd: 2012. szeptember 27‑iHeijmans Infrastructuur kontra Bizottság ítélet, T‑359/06, nem tették közzé, EU:T:2012:489, 133. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A felperesek által állítottakkal ellentétben pusztán az a körülmény, hogy a Bizottság ugyanazokat a belső dokumentumokat a megtámadott határozatban több alkalommal említette, és számos alkalommal hivatkozott a megtámadott határozat más részeire, nem lehet elegendő annak megállapításához, hogy a megtámadott határozat ne tette volna lehetővé a felperesek számára a meghozott intézkedés indokainak megismerését vagy akadályozná a Törvényszéket felülvizsgálati jogköre gyakorlásában.

176

Az egyértelmű jogi kritérium hiányára alapított érvet illetően a felperesek jelezték, hogy az megfelel a keresetlevelükben szereplő más jogalapoknak. Arra a Törvényszék következésképpen a megfelelő jogalapok keretében válaszol.

177

Végül, ami a felpereseknek az EJEB 1993. október 27‑i Dombo Beheer B. V. kontra Hollandia ítéletére (CE:ECHR:1993:1027JUD 001444888), 2003. július 15‑i Ernst és társai kontra Belgium ítéletére (CE:ECHR:2003:0715JUD 003340096), és 2006. április 18‑i Vezon kontra Franciaország ítéletére (CE:ECHR:2006:0418JUD 006601801) alapított érveit illeti, ezeket sem lehet elfogadni. Ezen ügyek ténybeli és jogi körülményei ugyanis nagymértékben különböztek a jelen ügytől. Így az EJEB 1993. október 27‑i Dombo Beheer B. V. kontra Hollandia ítéletének (CE:ECHR:1993:1027JUD 001444888) alapjául szolgáló ügyben, amelyben az EJEB megállapította az EJEE 6. cikkének megsértését, két magánszemély közötti jogvitáról volt szó, ahol a felek egyike lényegesen előnytelen helyzetbe került a másikkal szemben, mivel csak ez utóbbi tudott tanúvallomást igénybe venni. Az EJEB 2003. július 15‑i Ernst és társai kontra Belgium ítéletének (CE:ECHR:2003:0715JUD 003340096) alapjául szolgáló ügyben, ahol az EJEB megállapította, hogy nem került sor az EJEE 6. cikkének megsértésére, arról volt szó, hogy egy állam biztosíthat‑e egy felperesnek az elfogadhatósággal kapcsolatos előzetes kérdésre korlátozott, bírósághoz fordulási lehetőséget azzal az indokkal, hogy a kereset különleges hatásköri szabályok hatálya alá tartozó (úgynevezett „privilège de juridiction”‑nal rendelkező) tisztviselő ellen irányul. Végül az EJEB 2006. április 18‑i Vezon kontra Franciaország ítéletének (CE:ECHR:2006:0418JUD 006601801) alapjául szolgáló ügy tárgyát a tisztességes eljáráshoz való jog megsértése képezte, mivel egy jogalkotási beavatkozással véglegesen és visszaható hatállyal szabályozták a nemzeti bíróságok előtt folyamatban levő jogviták érdemét anélkül, hogy ezt megfelelő közérdekű indok igazolta volna.

178

A fentiekből következik, hogy – még ha feltételezzük is, hogy a jogalap a megtámadott határozat jogszerűsége kifogásolásának alátámasztására hatékony lenne – a jogalap mindenesetre megalapozatlan.

184

A Bizottság e jogalap elfogadhatóságát a jelen ügyben alkalmazandó 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑a c) pontjának rendelkezései alapján vitatja, amelyek értelmében a keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát és a felhozott jogalapok rövid ismertetését. Ezeknek kellően egyértelműnek és pontosnak kell lenniük, hogy lehetővé tegyék az alperes számára védekezése előkészítését és a Törvényszék számára a keresetről való határozathozatalt, adott esetben további információ nélkül. A jogbiztonság és a megfelelő igazságszolgáltatás biztosítása érdekében a kereset fentiekben felidézett rendelkezések alapján történő elfogadhatóságához szükséges, hogy maga a keresetlevél tartalmazza az alapjául szolgáló alapvető ténybeli és jogi elemeket, ha összefoglaló jelleggel is, de összefüggő és érthető módon (1993. április 28‑iDe Hoe kontra Bizottság végzés, T‑85/92, EU:T:1993:39, 20. pont). A Bíróság megállapította különösen, hogy el kell ismerni, hogy a keresetindítási jogalapok felsorolásának nem kell az EUMSZ 263. cikk második bekezdésében szereplő terminológiához és felsoroláshoz igazodnia, és elegendő lehet, ha e jogalapokat inkább tartalmukon, semmint jogi minősítésükön keresztül ismertetik, azzal a feltétellel azonban, hogy a keresetlevélből kellően kitűnik, hogy a Szerződésben megjelölt jogalapok közül melyikre hivatkoznak (1961. december 15‑iFives Lille Cail és társai kontra Főhatóság ítélet, 19/60, 21/60, 2/61 és 3/61, EU:C:1961:30, 294. o.).

185

A jelen ügyben a felperesek lényegében azt róják a Bizottság terhére, hogy bizonyos tényeket nem objektív módon mutatott be, és a jogsértés fennállásának megállapítása érdekében nem releváns tényeket is megállapított. Márpedig a felperesek, noha e jogalapot „a határozat tárgyát képező gyakorlatok alapjául szolgáló tényállás elferdítésének” minősítik, nem pontosították, hogy keresetüket melyik jogi szabály Bizottság általi megsértésére alapítják, és a keresetlevelükben szereplő információk nem kellően egyértelműek és pontosak ahhoz, hogy lehetővé tegyék a Bizottság számára a felhozott érvekre való válaszolást, a Törvényszék számára pedig a felülvizsgálati jogköre gyakorlását. A felperesek által előadott érvek ugyanis tartozhatnak ténybeli hibára, a tényállás téves jogi minősítésére, a pártatlanság elve vagy a gondossági kötelezettség megsértésére, hatáskörrel való visszaélésre, vagy akár a jóhírnév kártérítési kereset indítását megalapozó sérelmére alapított jogalap körébe.

186

Ennélfogva ezt a jogalapot tehát elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.

187

A Bizottság másodlagosan előadja, hogy e jogalap azért is elfogadhatatlan, mivel a felpereseknek csak a megtámadott határozat rendelkező részében megállapított, az EUMSZ 101. és 102. cikkbe ütköző jogsértéseket megvalósító magatartásai okoznak sérelmet, és csak azok vitathatók bíróság előtti jogorvoslat keretében.

188

Az ítélkezési gyakorlat szerint a határozatnak csak a rendelkező része alkalmas joghatás kiváltására és sérelem okozására, és az indokolásban megfogalmazott értékelések önmagukban nem képezhetik megsemmisítés iránti kereset tárgyát. Ezek az értékelések csak annyiban vethetők alá az uniós bíróság általi jogszerűségi vizsgálatnak, amennyiben valamely sérelmet okozó aktus indokolásaként ezen aktus rendelkező részének szükséges alátámasztásául szolgálnak (2004. január 28‑iHollandia kontra Bizottság végzés, C‑164/02, EU:C:2004:54, 21. pont; 1992. szeptember 17‑iNBV és NVB kontra Bizottság ítélet, T‑138/89, EU:T:1992:95, 31. pont), és különösen, ha ezen indokolás alkalmas a szóban forgó aktus rendelkező részében hozott döntés lényegének megváltoztatására (lásd: 2007. október 12‑iPergan Hilfsstoffe für industrielle Prozesse kontra Bizottság ítélet, T‑474/04, EU:T:2007:306, 73. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az aktus indokolásának tartalmát figyelembe kell venni annak meghatározása során, hogy miről határoztak a rendelkező részben (1997. május 15‑iTWD kontra Bizottság ítélet, C‑355/95 P, EU:C:1997:241, 21. pont; 2002. november 20‑iLagardère és Canal+ kontra Bizottság ítélet, T‑251/00, EU:T:2002:278, 67. pont).

189

A jelen ügyben tehát meg kell határozni, hogy a felperesek által kifogásolt és a megtámadott határozat 4. pontjában szereplő körülmények e határozat rendelkező részének szükséges alátámasztásául szolgálnak‑e, és ezek az értékelések alkalmasak‑e a rendelkező részben hozott döntés lényegének megváltoztatására.

190

Megjegyzendő, hogy a Bizottság a megtámadott határozatnak a – felperesek generikus társaságok ellen irányuló stratégiáját alkotó különböző elemek (többek között a „szabadalmak gyűrűjének” létrehozása úgynevezett „papírszabadalmakkal”, az arginin sóra való fokozatos átállás) bemutatásáról szóló – (85) és (110) preambulumbekezdésében jelezte, hogy a megtámadott határozat 5. (az egyezségek vizsgálata az EUMSZ 101. cikk alapján) és 8. pontjában (a technológia megszerzésének és az egyezségeknek a vizsgálata az EUMSZ 102. cikk alapján) nem vizsgált gyakorlatok leírása nem érinti azok versenyjogi szempontból fennálló jogszerűségét. Hasonlóképpen, a megtámadott határozat (2764) preambulumbekezdésében a Bizottság pontosította, hogy önmagában a felperesek általános stratégiájának egyetlen eleme „sem minősíthető problematikusnak az uniós versenyjog szempontjából”. Ezenkívül a (2917) és (2960) preambulumbekezdésben a Bizottság emlékeztetett arra, hogy „ami az erőfölénnyel való visszaélést illeti, e határozat tárgya az EUMSZ 102. cikk átfogó megsértése, amely a szabadalmak tárgyában egyezség útján történő vitarendezésről szóló, egymást követő megállapodások és az Azad technológiája megszerzésének együtteséből áll”. Egyébiránt maguk a felperesek kérték a Törvényszéktől, hogy a beavatkozó féllel szemben kezelje bizalmasan a megtámadott határozatnak a generikus társaságok ellen irányuló stratégiájukra vonatkozó több részét, azzal az indokkal, hogy e ténybeli körülmények és értelmezésük nem tartoznak a Bizottság által velük szemben megfogalmazott kifogások körébe, és ha ezeket nyilvánosságra hoznák, ezek az ártatlanság vélelmének és a felperesek jóhírnevének megsértése révén súlyos sérelmet okoznának a felpereseknek. Mivel a Bizottság a felperesek generikus társaságok ellen irányuló stratégiáját alkotó elemeket nem minősítette jogsértésnek, azokat következésképpen nem vette figyelembe a megtámadott határozat rendelkező részében szereplő jogsértések megállapítása és szankcionálása során.

191

A felperesek azonban előadják, hogy a megtámadott határozat 8. pontjában szereplő (2766) preambulumbekezdésben a Bizottság jelezte, hogy az EUMSZ 102. cikk esetében a szankcionált gyakorlatok vizsgálata során „figyelembe fogja venni a teljes ténybeli hátteret, beleértve az e stratégiából eredő más gyakorlatokat is, amelyek esetében a kiszorító hatáshoz való hozzájárulás a jelen határozatban nem került megállapításra”. Ráadásul a megtámadott határozat (2772) preambulumbekezdésében a Bizottság jelezte, hogy a felperesek generikus társaságok ellen irányuló, az említett határozat 4. pontjában leírt stratégiája, és különösen a szabadalmak gyűrűjének létrehozása „fontos ténybeli körülményt jelent, amelynek alapján – például a Servier magatartása versenyellenes kiszorító hatásainak vizsgálata során – megmagyarázható, hogy a perindopril generikus változatával való ellátás terén fennálló (potenciális) verseny mértéke miért volt különösen korlátozott”.

192

Ellenkérelmében a Bizottság azt állítja, hogy a megtámadott határozatban köteles volt kifejteni a felperesek generikus társaságok ellen irányuló stratégiájához tartozó, azonban az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikkbe ütköző jogsértésnek nem minősített gyakorlatokat, hogy a jogsértéseket jogi, gazdasági és ténybeli összefüggéseikben tudja vizsgálni. A tárgyaláson a Bizottság hangsúlyozta a megtámadott határozat e 4. pontjának fontosságát a Servier által a generikus társaságokkal szemben követett átfogó stratégiának, valamint piaci gyakorlatai terjedelmének megértése szempontjából, különbséget téve e gyakorlatok ténybeli háttere, amelyet különösen az említett 4. pontban fejtett ki, és azok jogsértő jellege között. Ezt a megkülönböztetést a Bizottság szerint a megtámadott határozat (2766) preambulumbekezdése világosan rögzíti.

193

Igaz, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint annak értékeléséhez, hogy valamely vállalkozások közötti megállapodás elegendő károssági fokot mutat‑e ahhoz, hogy azt az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett cél általi versenykorlátozásnak lehessen tekinteni, többek között azt a gazdasági és jogi hátteret kell megvizsgálni, amelybe a megállapodás illeszkedik (lásd: 2015. július 16‑iING Pensii ítélet, C‑172/14, EU:C:2015:484, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A szóban forgó megállapodás értékeléséhez fontos azt abban a gazdasági és jogi környezetben elhelyezni, amelyben a felek azt kötötték, anélkül hogy ez a Bizottság előtti eljárás tárgyát nem képező jogügyletekbe vagy jogi helyzetekbe való beavatkozásnak minősülne (1966. július 13‑iConsten és Grundig kontra Bizottság ítélet, 56/64 és 58/64, EU:C:1966:41, 342. o.). A jogi és gazdasági háttér ezen értékelése keretében figyelembe kell venni az érintett termékek vagy szolgáltatások jellegét, valamint az érintett piac vagy piacok működésének és szerkezetének tényleges feltételeit (lásd: 2014. szeptember 11‑iCB kontra Bizottság ítélet, C‑67/13 P, EU:C:2014:2204, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2015. március 19‑iDole Food és Dole Fresh Fruit Europe kontra Bizottság ítélet, C‑286/13 P, EU:C:2015:184, 117. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

194

Hasonlóképpen, a Bizottság az erőfölényben lévő vállalkozás magatartásának vizsgálata során és az erőfölénnyel való esetleges visszaélés megállapítása céljából köteles az említett magatartást övező releváns ténybeli körülmények összességét figyelembe venni (lásd ebben az értelemben: 2007. március 15‑iBritish Airways kontra Bizottság ítélet, C‑95/04 P, EU:C:2007:166, 67. pont; 2012. március 27‑iPost Danmark ítélet, C‑209/10, EU:C:2012:172, 26. pont). E tekintetben egyébiránt meg kell jegyezni, hogy amikor a Bizottság valamely erőfölényben lévő vállalkozás magatartását értékeli, mivel e vizsgálat elengedhetetlen az erőfölénnyel való visszaélés létezésére vonatkozó megállapításhoz, az említett vállalkozás által folytatott kereskedelmi stratégiát is szükségképpen értékelnie kell. Ezzel összefüggésben normálisnak tűnik, hogy a Bizottság szubjektív jellegű tényezőkre, úgymint a szóban forgó kereskedelmi stratégia alapjául szolgáló indítékokra hivatkozik (2012. április 19‑iTomra Systems és társai kontra Bizottság ítélet, C‑549/10 P, EU:C:2012:221, 19. pont).

195

A fenti 193. és 194. pontból kitűnik, hogy bár a Bizottságnak, amikor azt vizsgálja, hogy valamely vállalkozás magatartása összeegyeztethető‑e az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikkel, figyelembe kell vennie e magatartás hátterét, a Bizottság azonban e figyelembevétel alapján valamely különálló, a versenyjoggal ellentétesnek vagy kevéssé összhangban állónak tekintett magatartásból nem következtethet jogsértés fennállására, illetve nem támaszthatja alá jogsértés fennállását, kivéve ha e magatartás maga is jogsértésnek minősül.

196

A jelen ügyben a megtámadott határozatból kitűnik (lásd a fenti 190. pontot), hogy a felperesek generikus társaságok ellen irányuló stratégiáját alkotó, a megtámadott határozat 4. pontjában említett és a Servier eljárását negatív színben feltüntető elemeket a Bizottság nem minősítette jogsértésnek és nem vette figyelembe a bírsággal szankcionált gyakorlatok jogsértéssé minősítése érdekében. Amennyiben a Bizottság ezeket az elemeket a szankcionált gyakorlatok jogsértéssé minősítése érdekében ténylegesen figyelembe vette volna, azt lehetett volna felhozni vele szemben, hogy a jogsértéseket nemcsak azon gyakorlatok alapján, amelyek szankcionálásáról határozott, hanem részben más magatartásokból származó gyanú vagy állítások alapján állapította meg. E megközelítés ahhoz vezethetne, hogy egy vállalkozás feltételezett rossz hírnevét, amelyet puszta állításokból vagy nem egyértelműen bizonyított tényekből vezettek le, a vállalkozás terhére rótt versenyellenes gyakorlatok egy vizsgálati paramétereként elemzik. Márpedig a pártatlanság és az objektivitás, amelyeknek a jogsértések Bizottság általi minősítését és szankcionálását kell vezérelniük, csakúgy, mint az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartásához való jog, főszabály szerint kizárja az ilyen jellegű feltételezéseket. A kétértelműség, amely a Bizottság részéről a Servier hozzáállásának a megtámadott határozat 4. pontjában bemutatott e rendkívül kritikus elemeinek jelentőségét illetően tapasztalható, mivel ezek kapcsán a Bizottság egyszerre állítja, hogy ezek rendkívül fontosak elemzésében, és hogy bíróság előtt nem vitathatók, arra világít rá, hogy a megtámadott határozat ezen indokai kétségeket kelthetnek.

197

Végül pontosítani kell, hogy még ha feltételezzük is, hogy a felperesek generikus társaságok ellen irányuló globális stratégiájának e különböző vetületei a megtámadott határozattal megállapított jogsértések hátterét alkotó elemek közé tartoznak, ugyanakkor nem tűnik úgy, hogy ezek az értékelések alkalmasak lennének arra, hogy módosítsák a megtámadott határozat rendelkező részének lényegét. Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy a versenyellenes cél azonosítása során a háttér figyelembevétele nem orvosolhatja a versenyellenes cél tényleges azonosításának elmaradását (Wahl főtanácsnok CB kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványa, C‑67/13 P, EU:C:2014:1958, 44. pont). Hasonlóképpen, az EUMSZ 102. cikket illetően, noha a Bizottság az erőfölénnyel való esetleges visszaélés megállapítása céljából köteles a szóban forgó magatartást övező releváns ténybeli körülmények összességét figyelembe venni, az esetleges versenyellenes szándék fennállása csak egyike azon számos ténybeli körülménynek, amely figyelembe vehető az erőfölénnyel való visszaélés megállapítása céljából (lásd ebben az értelemben: 2012. április 19‑iTomra Systems és társai kontra Bizottság ítélet, C‑549/10 P, EU:C:2012:221, 18–20. pont).

198

E jogalapot következésképpen mindenesetre el kell utasítani mint hatástalant, mivel a megtámadott határozat olyan indokaira irányul, amelyek nem a felperesek azon magatartásaira és gyakorlataira vonatkoznak, amelyek a versenyjog megsértésének minősülnek, és amelyeket az említett határozat szankcionál. Meg kell azonban jegyezni, hogy a felperesek által e jogalap keretében kifogásolt számos ténybeli körülmény (többek között az alternatív technológiák megszerzése és a szabadalmi jogvitákban kötött egyezségek) közvetlenül a Bizottság által jogsértésnek minősített gyakorlatokhoz kapcsolódik, és azokat más jogalapok keretében is megismétlik, amint azt a Bizottság ellenkérelmében előadja. Ezeket a körülményeket, amelyek így relevánsak lehetnek, a Törvényszék az említett jogalapok elemzése során fogja megvizsgálni.

211

E jogalappal a felperesek és a beavatkozó fél azt állítják, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a szabadalmi jogvitát egyezség útján rendező megállapodásokat cél általi versenykorlátozásnak minősítette, és tévesen ítélte meg a szabadalmak jelentette szellemi tulajdonjogok hatályát. Következésképpen a Törvényszéknek meg kell vizsgálnia, hogy ezek az egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodások cél általi versenykorlátozást jelenthetnek‑e, és ha igen, milyen feltételek mellett, továbbá meg kell vizsgálni, hogy elemzésében a Bizottság tévesen ítélte‑e meg a szabadalmak hatályát.

212

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság elemezte, hogy véleménye szerint a szabadalmi jogvitát egyezség útján rendező megállapodásokat az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének rendelkezéseire tekintettel milyen módon kell értékelni, és különösen annak lehetőségét, hogy az ilyen megállapodásokat cél általi korlátozásnak minősítse (a megtámadott határozat (1102)–(1155) preambulumbekezdése).

213

A Bizottság lényegében – általános jelleggel elismerve a vállalkozások jogát a jogviták egyezség útján történő rendezésére, ideértve azt az esetet is, amikor a jogvita szabadalmakkal kapcsolatos (a megtámadott határozat (1118) preambulumbekezdése) – úgy vélte, hogy a szabadalmi jogvitát egyezség útján rendező megállapodásoknak tiszteletben kell tartaniuk az uniós versenyjogot, pontosabban az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének rendelkezéseit (lásd különösen a megtámadott határozat (1119), (1122) és (1123) preambulumbekezdését).

214

A Bizottság figyelembe vette továbbá a különleges körülményeket, amelyek között a gyógyszeripari ágazatban az originális társaságok és a generikus társaságok közötti versenyre sor kerül. Kiemelte különösen a szabadalmak vitatásának ebben az ágazatban fennálló fontosságát (a megtámadott határozat (1125)–(1132) preambulumbekezdése).

215

E körülményekre tekintettel a Bizottság úgy vélte, hogy főszabály szerint igazolható lehet, ha a felek egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodást kötnek, hogy véget vessenek egy jogvitának, sőt még az is, ha e megállapodásba forgalmazástilalmi és megnemtámadási kikötéseket iktatnak (a megtámadott határozat (1133) és (1136) preambulumbekezdése).

216

A Bizottság mindazonáltal úgy vélte, hogy az ügy különleges körülményeire tekintettel a szabadalmi jogvitát egyezség útján rendező olyan megállapodás, amelynek értelmében egy generikus társaság jelentős pénzösszeg folyósítása vagy más jelentős ösztönzés formájában megjelenő értékátruházás ellenében a kapacitásának korlátozását és a versenytársaival való versengésre vonatkozó ösztönzésének korlátozását fogadja el, az EUMSZ 101. cikkel ellentétes, cél általi versenykorlátozásnak minősülhet (a megtámadott határozat (1134) preambulumbekezdése). Ilyen esetben ugyanis az, hogy a generikus társaság felhagy a piacra lépést célzó független erőfeszítéseivel, nem a szabadalom megalapozottsága felek általi értékelésének következménye, hanem az originális társaság által a generikus társaságnak nyújtott értékátruházás (a megtámadott határozat (1137) preambulumbekezdése), és ennélfogva a verseny kivásárlásának minősülő, kizárásra irányuló kifizetés következménye (a megtámadott határozat (1140) preambulumbekezdése).

217

Következésképpen a Bizottság rögzítette, hogy annak értékeléséhez, hogy a szóban forgó egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodások cél általi versenykorlátozásnak minősülnek‑e, vagy sem, esetről esetre fogja elemezni az egyes megállapodásokkal kapcsolatos tényeket. Ennek érdekében pontosította, hogy különösen azt fogja vizsgálni először is, hogy „a generikus társaság és az originális társaság – legalábbis potenciális – versenytársak voltak‑e”, másodszor, hogy „a generikus társaság a megállapodással vállalta‑e, hogy a megállapodás időtartamára korlátozza arra irányuló független erőfeszítéseit, hogy valamely generikus termékkel egy vagy több [uniós] piacra belépjen”, és harmadszor, hogy „a megállapodás az originális társaság általi olyan, jelentős ösztönzésnek tekinthető értékátruházással járt‑e, amely érzékelhetően csökkentette a generikus társaság számára az arra vonatkozó ösztönzést, hogy fenntartsa az arra irányuló független erőfeszítéseit, hogy valamely generikus termékkel egy vagy több [uniós] piacra belépjen” (a megtámadott határozat (1154) preambulumbekezdése).

218

A Bizottság ezt követően minden egyes szóban forgó, egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodásra alkalmazta a fenti 217. pontban felsorolt három kritériumot, és minden megállapodás esetében megállapította, hogy e három kritérium teljesül, és következésképpen az említett megállapodásokat többek között cél általi versenykorlátozásnak kell tekinteni.

219

Az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a belső piaccal összeegyeztethetetlen és tilos minden olyan vállalkozások közötti megállapodás, vállalkozások társulásai által hozott döntés és összehangolt magatartás, amelynek „célja vagy hatása” a belső piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása. Az 1966. június 30‑iLTM‑ítélet (56/65, EU:C:1966:38, 249. o.) óta állandó ítélkezési gyakorlat szerint e feltételeknek a „vagy” kötőszó által jelzett vagylagos jellege miatt először is meg kell vizsgálni a megállapodás tulajdonképpeni célját, figyelembe véve azt a gazdasági környezetet, amelyben alkalmazásra kerül. Amennyiben azonban a megállapodás tartalmának elemzése nem tár fel a verseny tekintetében elegendő károssági fokot, meg kell vizsgálni a megállapodás hatásait, és annak megtiltásához olyan tényezők együttes megléte szükséges, amelyek azt bizonyítják, hogy a verseny működése érezhetően akadályozva, korlátozva volt, vagy torzult (lásd: 2015. március 19‑iDole Food és Dole Fresh Fruit Europe kontra Bizottság ítélet, C‑286/13 P, EU:C:2015:184, 116. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2015. július 16‑iING Pensii ítélet, C‑172/14, EU:C:2015:484, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ezzel szemben nem szükséges megvizsgálni egy megállapodás versenyre gyakorolt hatásait, amennyiben versenyellenes célja már bizonyított (lásd: 2016. január 20‑iToshiba Corporation kontra Bizottság ítélet, C‑373/14 P, EU:C:2016:26, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ezért a megtámadott határozatban a Bizottság helyesen emlékeztetett arra, hogy egyrészről valamely megállapodás versenyellenes célja és hatása vagylagos, és nem kumulatív feltételt jelent annak értékelése során, hogy egy megállapodás az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében rögzített tilalom alá tartozik‑e (az (1109) preambulumbekezdés), és másrészről, hogy nem szükséges a magatartás konkrét versenyellenes hatásait kimutatni, amennyiben e magatartás versenyellenes célja már bizonyított (az (1112) preambulumbekezdés).

220

A cél általi versenykorlátozás fogalma csupán a vállalkozások közötti összejátszás bizonyos típusaira alkalmazható, amelyek önmagukban elegendő károssági fokot mutatnak a rendes verseny megfelelő működésére ahhoz, hogy úgy lehessen tekinteni, hogy hatásaik vizsgálata nem szükséges (lásd ebben az értelemben: 1966. június 30‑iLTM‑ítélet, 56/65, EU:C:1966:38, 359. o.; 2014. szeptember 11‑iCB kontra Bizottság ítélet, C‑67/13 P, EU:C:2014:2204, 49., 50. és 58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2015. július 16‑iING Pensii ítélet, C‑172/14, EU:C:2015:484, 31. pont; 2015. november 26‑iMaxima Latvija ítélet, C‑345/14, EU:C:2015:784, 20. pont).

221

A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint annak értékeléséhez, hogy valamely vállalkozások közötti megállapodás elegendő károssági fokot mutat‑e ahhoz, hogy azt az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett cél általi versenykorlátozásnak lehessen tekinteni, a rendelkezéseinek tartalmát és az általa elérni kívánt célkitűzéseket, valamint azt a gazdasági és jogi hátteret kell megvizsgálni, amelybe a megállapodás illeszkedik (lásd: 2015. július 16‑iING Pensii ítélet, C‑172/14, EU:C:2015:484, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A gazdasági és jogi háttér ezen értékelése keretében figyelembe kell venni az érintett termékek vagy szolgáltatások jellegét, valamint az érintett piac vagy piacok működésének és szerkezetének tényleges feltételeit is (lásd: 2015. március 19‑iDole Food és Dole Fresh Fruit Europe kontra Bizottság ítélet, C‑286/13 P, EU:C:2015:184, 117. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Mindazonáltal emlékeztetni kell arra, hogy az érintett piac működése és szerkezete tényleges feltételeinek vizsgálata nem eredményezheti azt, hogy a Törvényszék a szóban forgó összejátszás hatásait értékelje (lásd ebben az értelemben: 2014. szeptember 11‑iCB kontra Bizottság ítélet, C‑67/13 P, EU:C:2014:2204, 72–82. pont), mivel ellenkező esetben nem valósulna meg az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének rendelkezései által előírt különbségtétel hatékony érvényesülése.

222

Ezenfelül, noha a felek szándéka nem szükséges elem a vállalkozások közötti egyfajta összejátszás korlátozó jellegének meghatározásához, a versenyhatóságokat, a nemzeti bíróságokat vagy az uniós bíróságot semmi nem akadályozza abban, hogy tekintetbe vegyék e szándékot (lásd: 2015. március 19‑iDole Food és Dole Fresh Fruit Europe kontra Bizottság ítélet, C‑286/13 P, EU:C:2015:184, 118. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Pusztán az a körülmény azonban, hogy egy megállapodás jogszerű célokat is követ, nem lehet elegendő ahhoz, hogy megakadályozza a cél általi versenykorlátozásnak minősítést (2008. november 20‑iBeef Industry Development Society és Barry Brothers ítélet, C‑209/07, EU:C:2008:643, 21. pont; lásd még ebben az értelemben: 1983. november 8‑iIAZ International Belgium és társai kontra Bizottság ítélet, 96/82–102/82, 104/82, 105/82, 108/82 és 110/82, EU:C:1983:310, 25. pont; 2006. április 6‑iGeneral Motors kontra Bizottság ítélet, C‑551/03 P, EU:C:2006:229, 64. pont).

223

A felperesek azt róják a Bizottság terhére, hogy tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy tekintette, hogy pusztán az a tény, hogy valamely megállapodás negatív hatást gyakorolhat a versenyre, elegendő ahhoz, hogy azt cél általi versenykorlátozásnak minősítse. Igaz, hogy a megtámadott határozat (1111) preambulumbekezdésében a Bizottság – a Bíróság ítélkezési gyakorlatát (2009. június 4‑iT‑Mobile Netherlands és társai ítélet, C‑8/08, EU:C:2009:343, 31. pont; 2013. március 14‑iAllianz Hungária Biztosító és társai ítélet, C‑32/11, EU:C:2013:160, 35–38. pont) idézve – jelezte, hogy „[a] versenyellenes cél fennállásához elegendő, ha a megállapodás alkalmas arra, hogy kedvezőtlen hatással legyen a versenyre”, és „[m]ás szavakkal, a megállapodásnak a hátterét képező jogi és gazdasági összefüggéseket figyelembe véve csupán képesnek kell lennie az adott esetben arra, hogy a belső piac keretében megakadályozza, korlátozza vagy torzítsa a versenyt”.

224

E tekintetben először is meg kell jegyezni, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban helyesen idézte fel a cél általi versenykorlátozások meghatározására vonatkozó, a fenti 219–222. pontban szereplő ítélkezési gyakorlatot. A megtámadott határozat (1109) és (1110), (1112)–(1117) és (1211) preambulumbekezdéséből kitűnik ugyanis, hogy a Bizottság ezen ítélkezési gyakorlat felidézése során nem alkalmazta tévesen a jogot, és ezt az ítélkezési gyakorlatot minden egyes megállapodás elemzése során alkalmazta (lásd különösen a megtámadott határozat (1369)–(1375), (1475)–(1481), (1622)–(1627), (1763), (1804)–(1810) és (1994)–(2000) preambulumbekezdését). Nincs jelentősége annak, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban nem használta az „elegendő károssági fok” kifejezést, mivel az említett határozatból kitűnik, hogy a cél általi versenykorlátozás fogalmát helyesen ragadta meg. A Bizottság az említett határozat (1110) és (1113) preambulumbekezdésében jelezte közelebbről, hogy e tekintetben azokról a korlátozásokról van szó, amelyek „jellegüknél fogva károsak lehetnek a rendes verseny megfelelő működésére”, hogy „annak értékeléséhez, hogy valamely megállapodás cél általi versenykorlátozásnak minősül‑e, többek között a rendelkezéseinek tartalmát és az általa elérni kívánt célkitűzéseket, valamint azt a gazdasági és jogi hátteret kell megvizsgálni, amelybe a megállapodás illeszkedik”, és hogy „e háttér meghatározása érdekében helyénvaló figyelembe venni az érintett termékek és szolgáltatások jellegét, valamint az érintett piac vagy piacok működésének és szerkezetének tényleges feltételeit is”. A Bizottság helyesen emlékeztetett arra is, hogy „noha a felek szándéka nem szükséges elem valamely megállapodás cél általi versenykorlátozást megvalósító jellegének meghatározásához, a Bizottságot vagy az uniós bíróságokat semmi nem akadályozza abban, hogy tekintetbe vegyék e szándékot” (a megtámadott határozat (1113) preambulumbekezdése).

225

Ezt követően fontos hangsúlyozni, hogy a 2009. június 4‑iT-Mobile Netherlands és társai ítélet (C‑8/08, EU:C:2009:343) 31. pontjában, amelyet a 2013. március 14‑iAllianz Hungária Biztosító és társai ítélet (C‑32/11, EU:C:2013:160) 38. pontja megismétel, a Bíróság nem azt kívánta állítani, hogy egy kevéssé ártalmas megállapodás, amely következésképpen esetlegesen negatív hatással lehet a versenyre, cél általi versenykorlátozásnak minősülhet, hanem csupán azt, egyrészről, hogy egy megállapodás versenyre gyakorolt konkrét hatásainak azonosítása a cél általi versenykorlátozás elemzése keretében nem releváns, és másrészről, hogy pusztán az a körülmény, hogy egy megállapodást nem hajtottak végre, nem akadályozhatja, hogy az cél általi versenykorlátozásnak minősüljön. A 2009. június 4‑iT‑Mobile Netherlands és társai ítélet (C‑8/08, EU:C:2009:343) 31. pontjának különösen az ezen ítélet 29. és 30. pontjára, valamint Kokott főtanácsnok ezen ügyre vonatkozó indítványának – az ítéletben kifejezetten hivatkozott – 46. pontjára, valamint az indítvány 47. pontjára tekintettel történő olvasata lehetővé teszi ugyanis e pont visszahelyezését a hatás általi és a cél általi versenykorlátozás közötti különbségtétel összefüggésébe.

226

Következésképpen el kell utasítani a felperesek azon érveit, amelyek szerint a Bizottság a megtámadott határozat (1111) preambulumbekezdésében tévesen alkalmazta a jogot.

227

A felperesek és a beavatkozó fél – a 2014. szeptember 11‑iCB kontra Bizottság ítéletre (C‑67/13 P, EU:C:2014:2204) hivatkozással – előadják továbbá, hogy a cél általi jogsértés fogalmát a Bizottság által a megtámadott határozatban követett megközelítéssel ellentétben megszorítóan kell értelmezni.

228

E tekintetben mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a 2014. szeptember 11‑iCB kontra Bizottság ítéletben (C‑67/13 P, EU:C:2014:2204, 58. pont) a Bíróság megállapította, hogy a cél általi versenykorlátozás fogalma csak a vállalkozások közötti összejátszás bizonyos típusaira alkalmazható, amelyek a verseny tekintetében elegendő károssági fokot mutatnak ahhoz, hogy úgy lehessen tekinteni, hogy hatásaik vizsgálata nem szükséges, nem alkalmazható viszont olyan megállapodásokra, amelyek esetében egyáltalán nem nyert bizonyítást, hogy jellegüknél fogva károsak a rendes verseny megfelelő működésére. A Bíróság következésképpen téves jogalkalmazás miatt felülbírálta a Törvényszék azon állítását, amely szerint a cél általi jogsértés fogalmát nem lehet megszorítóan értelmezni. A Bíróság ugyanakkor nem kérdőjelezte meg azt az ítélkezési gyakorlatot, amely szerint az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének a)–e) pontjában említett megállapodástípusok nem képezik a tiltott összejátszások kimerítő felsorolását (2008. november 20‑iBeef Industry Development Society és Barry Brothers ítélet, C‑209/07, EU:C:2008:643, 23. pont; lásd még ebben az értelemben: 2014. szeptember 11‑iCB kontra Bizottság ítélet, C‑67/13 P, EU:C:2014:2204, 58. pont), ami az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében a „különösen” kifejezés használatából következik (Trstenjak főtanácsnok Beef Industry Development Society és Barry Brothers ügyre vonatkozó indítványa, C‑209/07, EU:C:2008:467, 46. pont).

229

Ezt követően meg kell állapítani, hogy a Bizottság a jelen ügyben a 2014. szeptember 11‑iCB kontra Bizottság ítélettel (C‑67/13 P, EU:C:2014:2204) összhangban álló megközelítést követett, amikor a vitatott megállapodásokat a fenti 219–222. pontban felidézett kritériumokra tekintettel elemezte (lásd a fenti 224. pontot), amely kritériumok önmagukban véve megszorító jellegűek, mivel feltételezik egy elegendő károssági fok azonosítását. A felperesek és a beavatkozó fél által állítottakkal ellentétben a Bizottság elemzését nem kellett eleve megszorítóbb megközelítésnek áthatnia, mint amely a cél általi versenykorlátozás fogalmának kritériumaival jár, ezen elemzés feltételezte azonban az elegendő károssági fokot mutató versenykorlátozás azonosítását, vagy ennek hiányában a vitatott megállapodások konkrét versenyellenes hatásainak elemzését.

230

A felperesek egyébiránt azt állítják, hogy a precedens hiánya kizárja a cél általi korlátozásnak minősítést, és előadják, hogy az ügyért felelős egység korábbi vezetője nyilvánosan elismerte az ügy újszerű jellegét, és azt a Bizottság is elismerte magában a megtámadott határozatban. Ugyanakkor emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének a)–e) pontjában említett gyakorlatok nem képezik a tiltott összejátszások kimerítő felsorolását (2008. november 20‑iBeef Industry Development Society és Barry Brothers ítélet, C‑209/07, EU:C:2008:643, 23. pont), és bár a megszerzett tapasztalat kétségkívül megerősítheti azt, hogy egyes együttműködési típusok jellegükből adódóan károsak a versenyre (2014. szeptember 11‑iCB kontra Bizottság ítélet, C‑67/13 P, EU:C:2014:2204, 51. pont), az a tény, hogy a Bizottság a múltban nem tekintette úgy, hogy egy adott típusú megállapodás a célja alapján versenykorlátozó jellegű, önmagában nem zárhatja ki, hogy a jövőben a vitatott intézkedések egyedi és részletes vizsgálata alapján így tegyen (lásd: 2016. szeptember 8‑iLundbeck kontra Bizottság ítélet, T‑472/13, fellebbezés alatt, EU:T:2016:449, 438. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

231

Hasonlóképpen, a felperesek által állítottakkal ellentétben önmagában az a körülmény, hogy valamely cél általi versenykorlátozás azonosításához eseti alapú megközelítésre van szükség, nem zárja ki az ilyen minősítés elfogadását. Az ítélkezési gyakorlat ugyanis ahhoz, hogy egy megállapodást az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében cél általi versenykorlátozásnak lehessen tekinteni, nem követeli meg, hogy az első ránézésre vagy kétségtelenül kellően káros legyen a verseny szempontjából, anélkül hogy a Bizottságnak vagy az uniós bíróságnak el kellene végeznie a megállapodás tartalmának, célkitűzésének, valamint gazdasági és jogi hátterének egyedi és konkrét vizsgálatát (lásd ebben az értelemben: 2013. március 14‑iAllianz Hungária Biztosító és társai ítélet, C‑32/11, EU:C:2013:160, 51. pont; 2016. szeptember 8‑iLundbeck kontra Bizottság ítélet, T‑472/13, fellebbezés alatt, EU:T:2016:449, 775. pont).

232

A felperesek és a beavatkozó fél egyebekben azt kifogásolja, hogy a megtámadott határozat indokolása ellentmondásos, mivel a (2764) preambulumbekezdésben az szerepel, hogy a szabadalmi jogvitákban kötött egyezségek az EUMSZ 102. cikkre tekintettel önmagukban nem versenyellenesek. A megtámadott határozat (2764) preambulumbekezdésének vitatott mondatából ugyanakkor egyértelműen kitűnik, hogy a Bizottság csak a megtámadott határozatban a felperesek generikus társaságok ellen irányuló általános stratégiájának részeként leírt, azonban a megtámadott határozatban versenyjogi jogsértésnek nem minősített gyakorlatokra hivatkozott. Következésképpen ez a mondat nem a felperesek által kötött egyezségekre vonatkozott. Egyébiránt a megtámadott határozatból, és különösen annak 8.3 pontjából kitűnik, hogy a Bizottság úgy tekintette, hogy a felperesek által kötött egyezségek az EUMSZ 102. cikk rendelkezései megsértésének minősülő, kizárásra irányuló egységes és folyamatos globális stratégiához hozzájáruló visszaélésszerű magatartásnak minősülnek. A megtámadott határozat indokolása tehát az állítottakkal ellentétben nem ellentmondásos.

233

A cél általi versenykorlátozás fogalma alkalmazási feltételeinek e felidézését és a felperesek e fogalom értelmezésére vonatkozó kifogásainak vizsgálatát követően meg kell jegyezni, hogy a jelen ügyben a vitatott megállapodások célja a felperesek szerint a szerződő felek közötti jogviták egyezség útján történő rendezése volt, és azokat a szabadalmi jog sajátos kontextusában kötötték, mivel a szóban forgó jogviták a felperesek szabadalmaira vonatkoztak. Márpedig, mivel a cél általi versenykorlátozás fennállásának megállapítása a szóban forgó megállapodás tartalmának, célkitűzéseinek, valamint gazdasági és jogi hátterének vizsgálatát feltételezi (lásd a fenti 221. pontot), a jelen ügyben az általában az egyezségekben, és konkrétan a vitatott megállapodásokban szereplő, a szabadalmak meg nem támadására és az e szabadalmak bitorlását megvalósító termékek forgalmazásának tilalmára vonatkozó kikötéseket a szabadalmi jogviták egyezség útján történő rendezésére irányuló célkitűzésükre és a szabadalmak alkotta sajátos kontextusra tekintettel kell elemezni annak ellenőrzése érdekében, hogy a Bizottság e megállapodásokat megalapozottan és a megfelelő jogi kritériumok alapján minősítette‑e cél általi versenykorlátozásnak.

234

A szabadalom odaítélésének sajátos célja az, hogy a jogosult számára biztosítsa – a feltaláló kreatív erőfeszítéseinek jutalmazása érdekében – a találmány kizárólagos használatára vonatkozó jogot az ipari termékek gyártása és első kereskedelmi forgalomba hozatala céljából, vagy közvetlenül, vagy pedig harmadik személy számára hasznosítási engedélyek megadása révén, valamint a tiltakozáshoz való jogot valamennyi szabadalombitorlás ellen (1974. október 31‑iCentrafarm és de Peijper ítélet, 15/74, EU:C:1974:114, 9. pont). Amikor a hatóság valamely szabadalmat megad, az általában vélelmezhetően érvényes, és annak valamely vállalkozás általi birtoklása feltételezhetően jogszerű. Általában egy ilyen kizárólagos jognak valamely vállalkozás általi birtoklása önmagában a versenytársak kizárásával jár, mivel ez utóbbiak a közjogi szabályozás értelmében kötelesek tiszteletben tartani ezt a kizárólagos jogot (2010. július 1‑jei AstraZeneca kontra Bizottság ítélet, T‑321/05, EU:T:2010:266, 362. pont).

235

A valamely tagállam jogszabályainak megfelelően megadott szabadalomból eredő jogok gyakorlása azonban önmagában nem jelenti a Szerződésben rögzített versenyszabályok megsértését (1968. február 29‑iParke, Davis and Co. ítélet, 24/67, EU:C:1968:11, 109. o.). Sőt, a szellemi tulajdonjog területére vonatkozó szabályok lényegesek a torzításmentes verseny fenntartásához a belső piacon (2013. április 16‑iSpanyolország és Olaszország kontra Tanács ítélet, C‑274/11 és C‑295/11, EU:C:2013:240, 22. pont). A szabadalmi jog ugyanis egyrészről a feltaláló kreatív erőfeszítéseinek jutalmazása révén hozzájárul az innovációt és a beruházást ösztönző környezet előmozdításához, másrészről pedig arra irányul, hogy nyilvánossá tegye a találmányok működési módját, és így lehetővé tegye további eredmények megszületését. A technológiaátadási megállapodásokról szóló 2004. évi iránymutatás 7. pontja, amelynek rendelkezéseit a technológiaátadási megállapodásokról szóló 2014. évi iránymutatás 7. pontja teljes mértékben átvette, így a következőket ismeri el:

„[Nincs] eleve összeütközés […] a szellemi tulajdonjogok és a közösségi versenyszabályok között. E rendelkezések szerint ugyanis a kétféle jogi szabályozás alapvető célja valójában azonos: a fogyasztói jólét, valamint a források hatékony elosztásának előmozdítása. Az innováció a versenyre épülő nyílt piacgazdaság alapvető jelentőségű, dinamikus eleme. A szellemi tulajdonjogok elősegítik a dinamikus versenyt azáltal, hogy a vállalkozásokat új vagy továbbfejlesztett termékek és eljárások kifejlesztésébe történő beruházásra ösztönzik. Ugyanezt teszi a verseny azáltal, hogy innovációs nyomást gyakorol a vállalkozásokra. Ezért a szellemi tulajdonjogok és a verseny is szükséges az innováció előmozdításához, valamint versenyképes kiaknázásának biztosításához.”

236

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a tulajdonhoz való jog, amelynek részét képezi a szellemi tulajdonjog, az uniós jog általános elvének minősül (2008. január 29‑iPromusicae ítélet, C‑275/06, EU:C:2008:54, 62. pont; lásd még ebben az értelemben: 2005. július 12‑iAlliance for Natural Health és társai ítélet, C‑154/04 és C‑155/04, EU:C:2005:449, 126. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

237

A szellemi tulajdonjog, és többek között a szabadalmi jog mindazonáltal nem tekinthető korlátlan jogosultságnak, hanem azt a társadalmi szerepére tekintettel kell figyelembe venni és más alapvető jogokkal össze kell egyeztetni, továbbá az Unió által követett közérdekű célkitűzések elérése érdekében korlátozható, feltéve azonban, hogy ezek a korlátozások a kitűzött célhoz képest nem jelentenek aránytalan és megengedhetetlen beavatkozást, amely sérti a biztosított jog lényegét (lásd: 2005. július 12‑iAlliance for Natural Health és társai ítélet, C‑154/04 és C‑155/04, EU:C:2005:449, 126. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A Bíróság például a gyógyszerek kiegészítő oltalmi tanúsítványáról szóló, 2009. május 6‑i 469/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2009. L 152., 1. o.) értelmezésével kapcsolatos jogvitákban megállapította, hogy mérlegelni kell a gyógyszeripar mint a szabadalmak jogosultja és a közegészségügy érdekei között (lásd ebben az értelemben: 2015. március 12‑iActavis Group PTC és Actavis UK ítélet, C‑577/13, EU:C:2015:165, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

238

Emlékeztetni kell arra is, hogy az EUSZ 3. cikk (3) bekezdése rögzíti, hogy az Unió egy belső piacot hoz létre, amely a Lisszaboni Szerződéshez csatolt és az EUSZ 51. cikk értelmében a Szerződésekkel azonos jogi kötőerővel bíró, a belső piacról és a versenyről szóló 27. jegyzőkönyv (HL 2010. C 83., 309. o.) szerint olyan rendszert foglal magában, amely biztosítja azt, hogy a verseny ne torzuljon. Márpedig az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikk azon versenyszabályok közé tartozik, amelyek – az EUMSZ 3. cikk (1) bekezdésének b) pontjában említettekhez hasonlóan – szükségesek az említett belső piac működéséhez. E szabályok szerepe ugyanis éppen az, hogy megakadályozzák a versenynek a közérdek, az egyéni vállalkozások és a fogyasztók kárára történő torzulását, és ily módon hozzájáruljanak az Unión belüli jóléthez (2011. február 17‑iTeliaSonera Sverige ítélet, C‑52/09, EU:C:2011:83, 20–22. pont).

239

Noha a Szerződések kifejezetten soha nem rendelkeztek a szellemi tulajdonjogok és a versenyjog közötti összhang megteremtéséről, az EK‑Szerződés 36. cikke, amelynek rendelkezéseit az EUMSZ 36. cikk átvette, ugyanakkor rendelkezett a szellemi tulajdonjogoknak az áruk szabad mozgásának elvével való összeegyeztetéséről, rögzítve, hogy a Szerződés tagállamok közötti mennyiségi korlátozások tilalmára vonatkozó rendelkezései nem zárják ki a behozatalra, a kivitelre vagy a tranzitárukra vonatkozó olyan korlátozásokat, amelyeket többek között az ipari és kereskedelmi tulajdon védelme indokol, pontosítva azonban, hogy ezek a korlátozások azonban nem lehetnek önkényes megkülönböztetés vagy a tagállamok közötti kereskedelem rejtett korlátozásának eszközei. A Bíróság véleménye szerint az EK‑Szerződés 36. cikke ily módon különbségtételt kívánt beiktatni a valamely tagállamnak a művészeti alkotások és a szellemi tulajdon védelméről szóló jogszabályai által elismert jog fennállása, amelyet a Szerződés rendelkezései nem érinthetnek, illetve e jog gyakorlása közé, amely a tagállamok közötti kereskedelem rejtett korlátozásának minősülhet (lásd ebben az értelemben: 1982. október 6‑iCoditel és társai ítélet, 262/81, EU:C:1982:334, 13. pont).

240

Az uniós jogalkotónak egyébiránt már volt alkalma emlékeztetni ezen összeegyeztetés szükségességére. Így a szellemi tulajdonjogok érvényesítéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2004. L 157., 45. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 2. kötet, 32. o.), amelynek célja a nemzeti jogszabályok egymáshoz való közelítése a szellemi tulajdon magas, egyenértékű és egységes védelmi szintjének a belső piacon belüli biztosítása érdekében (a (10) preambulumbekezdés), és amely „biztosítja a szellemi tulajdon teljes mértékű tiszteletben tartását a[z Alapjogi] Charta 17. cikke (2) bekezdésének megfelelően” (a (32) preambulumbekezdés), pontosítja, hogy „az irányelv nem érintheti a versenyre vonatkozó rendelkezések, így különösen a[z EUMSZ 101.] és [EUMSZ 102. cikk] alkalmazását”, valamint, hogy „[a]z ebben az irányelvben foglalt intézkedéseket nem lehet úgy alkalmazni, hogy az a versenyt a Szerződéssel ellentétesen, indokolatlanul korlátozza” (a (12) preambulumbekezdés).

241

A Bíróság – ugyanazon érvelés alkalmazásával, amely lehetővé tette számára a szellemi tulajdonjogok és az áruk szabad mozgásának összeegyeztetését – a szellemi tulajdonjogok különböző típusaira vonatkozó ítélkezési gyakorlatot alakított ki, amelynek célja a versenyszabályok összeegyeztetése e jogok gyakorlásával anélkül, hogy sérelem érné e jogok lényegét. Így a Bíróság számára arról van szó, hogy a szellemi tulajdonjogok szabálytalan használatát szankcionálja, e jogok jogszerű gyakorlását azonban nem, és ez utóbbit e jogok konkrét célja alapján határozza meg, amely fogalom a Bíróság ítélkezési gyakorlatában e jogok lényeges tartalma és az e jogok jogosultját megillető alapvető jogosultságok fogalmának szinonimájaként használatos. A Bíróság szerint a valamely szellemi tulajdonjog konkrét céljának részét képező jogosultságok gyakorlása így e jog fennállására vonatkozik (lásd ebben az értelemben: Gulmann főtanácsnok RTE és ITP kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványa, C‑241/91 P, EU:C:1994:210, 31. és 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A Bíróság mindazonáltal úgy tekinti, hogy – rendkívüli körülmények között – a kizárólagos jognak az e jog jogosultja általi gyakorlása is vezethet a versenyszabályokkal ellentétes magatartáshoz (1995. április 6‑iRTE és ITP kontra Bizottság ítélet, C‑241/91 P és C‑242/91 P, EU:C:1995:98, 50. pont; lásd még ebben az értelemben: 2007. szeptember 17‑iMicrosoft kontra Bizottság ítélet, T‑201/04, EU:T:2007:289, 691. pont).

242

A szabadalmakat illetően a Bíróság megállapította, hogy nem kizárt, hogy az EUMSZ 101. cikk rendelkezéseit alkalmazni lehessen a szellemi tulajdonjogokra, amennyiben egy vagy több szabadalom vállalkozások között összehangolt felhasználása olyan helyzet kialakulásához vezetne, amely az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének értelmében vett vállalkozások közötti megállapodás, vállalkozások társulásai által hozott döntés vagy összehangolt magatartás fogalma alá tartozhat (1968. február 29‑iParke, Davis and Co. ítélet, 24/67, EU:C:1968:11, 71. o.). A Bíróság 1974‑ben ismét megállapította, hogy jóllehet az EUMSZ 101. cikk nem érinti a tagállami jogszabályok által az ipari tulajdon területén elismert jogok fennállását, e jogok gyakorlásának körülményei azonban az e cikkben szereplő tilalmak alá tartozhatnak, és ez az eset állhat fenn, amikor egy ilyen jog gyakorlása a kartell céljaként, eszközeként vagy következményeként jelenik meg (1974. október 31‑iCentrafarm és de Peijper ítélet, 15/74, EU:C:1974:114, 39. és 40. pont).

243

Emlékeztetni kell arra, hogy a jelen ügyben alkalmazandó szabadalmi jog uniós szintű harmonizációja hiányában a valamely nemzeti szabadalmi hivatal vagy az ESZH által megadott szabadalmi oltalom terjedelme csak az uniós jogon kívüli szabályok, így a nemzeti jog vagy az ESZE szabályai alapján határozható meg (lásd ebben az értelemben: 1999. szeptember 16‑iFarmitalia ítélet, C‑392/97, EU:C:1999:416, 26. pont; 2011. november 24‑iMedeva ítélet, C‑322/10, EU:C:2011:773, 22. és 23. pont). Következésképpen, amikor a Bizottság valamely határozatával szemben előterjesztett megsemmisítés iránti kereset keretében az uniós bíróságnak meg kell vizsgálnia egy, az uniós jogi szabályoktól eltérő szabályok hatálya alá tartozó szabadalommal kapcsolatos jogvitában kötött egyezségről szóló megállapodást, e bíróság nem határozhatja meg a szabadalom hatályát, és nem határozhat annak érvényességéről. Egyébiránt meg kell jegyezni, hogy a jelen ügyben, noha a Bizottság a megtámadott határozat (113)–(123) preambulumbekezdésében felidézte a felperesek „szabadalmak gyűrűjének” létrehozásából és „papírszabadalmakból” álló stratégiáját, mindazonáltal nem foglalt állást a vitatott szabadalmaknak a megállapodás megkötésének időpontjában való érvényességéről.

244

Bár sem a Bizottságnak, sem a Törvényszéknek nem feladata, hogy a szabadalom érvényességéről határozzon, a szabadalom fennállását azonban az uniós versenyszabályok keretében végzett elemzés során figyelembe kell venni. A Bíróság ugyanis már jelezte, hogy noha a Bizottságnak nem kell meghatároznia egy szabadalom hatályát, ugyanakkor ezen intézmény nem maradhat teljesen passzív akkor, ha a szabadalom hatálya releváns az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikk megsértésének értékelése szempontjából, mivel a Bizottságnak akkor is lehetősége kell, hogy legyen arra, hogy az 1/2003 rendelet rendelkezéseinek megfelelően gyakorolja hatáskörét, ha a szabadalom tényleges hatálya a nemzeti bíróságok előtti jogvita tárgyát képezi, valamint hogy a Bizottság által tehető megállapítások semmilyen módon nem befolyásolják a nemzeti bíróságok által az előttük folyamatban levő szabadalmi jogvitákban elvégzendő értékeléseket, és a Bizottság határozata továbbá az uniós bíróság felülvizsgálata alá tartozik (1986. február 25‑iWindsurfing International kontra Bizottság ítélet, 193/83, EU:C:1986:75, 26. és 27. pont).

245

Végül ki kell emelni, hogy a szellemi tulajdonjogokat az Alapjogi Charta védelemben részesíti. A – Lisszaboni Szerződéssel a Szerződésekkel azonos jogi kötőerővel felruházott (EUSZ 6. cikk (1) bekezdése) – Alapjogi Charta 17. cikkének (1) bekezdése értelmében „[m]indenkinek joga van ahhoz, hogy jogszerűen szerzett tulajdonát birtokolja, használja, azzal rendelkezzen, és azt örökül hagyja”, „[t]ulajdonától senkit sem lehet megfosztani, kivéve ha ez közérdekből, a törvényben meghatározott esetekben és feltételekkel, valamint az ezáltal elszenvedett veszteségekért kellő időben fizetett méltányos összegű kártalanítás mellett történik”, és „[a] tulajdon használatát, az általános érdek által szükségessé tett mértékben, törvénnyel lehet szabályozni”. Az Alapjogi Charta 17. cikkének (2) bekezdése pontosítja továbbá, hogy „[a] szellemi tulajdon védelmet élvez”. Következésképpen az Alapjogi Charta 17. cikkének (1) bekezdésében előírt garanciák a szellemi tulajdonra is vonatkoznak. Márpedig a Bíróság véleménye szerint a szellemi tulajdonjogok Alapjogi Chartában történő elismerése e jogok magas szintű védelmének követelményét vonja maga után, és mérlegelni kell egyrészt azon szabad verseny megóvását, amelynek címén az elsődleges jog, különösen az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikk tiltja a kartelleket és az erőfölénnyel való visszaélést, másrészt pedig a szellemi tulajdonjogoknak az Alapjogi Charta 17. cikkének (2) bekezdésében biztosított szükséges védelmét (lásd ebben az értelemben: 2015. július 16‑iHuawei Technologies ítélet, C‑170/13, EU:C:2015:477, 42. és 58. pont).

246

Előzetesen pontosítani kell, hogy az alábbi elemzések nem vonatkoznak a csalás útján megszerzett szabadalmakra, a „fiktív” jogvitákra és a bírósági szakaszt még el nem ért nézeteltérésekre. A Bizottság ugyanis a megtámadott határozat (1170) preambulumbekezdésében elismerte, hogy az egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodások megkötésének időpontjában a felperesek és a generikus társaságok mind felek vagy érintettek valamely nemzeti bíróság vagy az ESZH előtti, a felperesek egyes szabadalmainak érvényességére vagy a generikus társaságok által kifejlesztett valamely termék bitorló jellegére vonatkozó jogvitában.

247

Mindenekelőtt megjegyzendő, hogy a priori jogszerű, ha egy szabadalmi jogvitában részes felek egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodást kötnek ahelyett, hogy bíróság előtt eljárást indítanának. Amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (1102) preambulumbekezdésében helytállóan jelezte, a vállalkozások általában jogosultak arra, hogy jogvitáikat, a szabadalmi jogvitákat is beleértve, egyezség útján rendezzék, mivel ezek az egyezségek gyakran a jogvitában részt vevő mindkét fél számára előnyösek, és az erőforrások hatékonyabb elosztását teszik lehetővé, mintha egy eljárást az ítélethozatalig folytattak volna. A felperes ugyanis nem köteles folytatni az olyan eljárást, amelyet szabadon vitt bíróság elé. Hozzá kell tenni, hogy a jogviták bíróság általi rendezése, azonkívül, hogy költséggel jár a közösség számára, nem tekinthető a konfliktusrendezés előnyben részesítendő és ideális módjának. A bíróságok előtti jogviták számának növekedése olyan diszfunkciókat vagy hiányosságokat is tükrözhet, amelyek más módon is orvosolhatók lehetnek, vagy speciális megelőzési intézkedések tárgyát képezhetik. Feltételezve, hogy a szabadalmak megadásának nemzeti rendszerei vagy az ESZH e rendszere ilyen nehézségekkel küzdenek is, például a találmány jelleget nélkülöző eljárások túlzottan engedékeny védelemben részesítése révén, e problémák nem igazolhatják a vállalkozások arra vonatkozó kötelezettségét, sem pedig a vállalkozások arra való ösztönzését, hogy a szabadalmi jogvitákat a bíróság általi elbírálásig folytassák.

248

Hasonlóképpen, a – legalábbis a technológiára vonatkozó licenciák adásáról szóló megállapodásokra alkalmazandó – technológiaátadási megállapodásokról szóló 2004. évi iránymutatás 204. és 209. pontja elismeri a – licenciába adást is magában foglaló – egyezségi és megnemtámadási megállapodások megkötésének lehetőségét, és rögzíti, hogy az ilyen egyezségi és megnemtámadási megállapodás keretében a megnemtámadási kikötéseket általában nem tekintik az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozónak. A technológiaátadási megállapodásokról szóló 2004. évi iránymutatás helyébe lépő 2014. évi iránymutatás 235. pontja is rögzíti, hogy „[a]z egyezségi megállapodások – a kereskedelmi viták sok más területéhez hasonlóan – főszabály szerint a technológiai vitákkal összefüggésben is jogszerű útját jelentik annak, hogy a felek egy jóhiszemű jogvitában kölcsönösen elfogadható kompromisszumra jussanak”. Ez a pont rögzíti továbbá, hogy „[a] felek adott esetben előnyben részesíthetik a vita vagy a per folytatásának mellőzését, mert azt túlságosan költségesnek, időigényesnek és/vagy kimenetelét tekintve bizonytalannak találják”, és hogy „[a]z egyezségek jólétnövelő előnyökkel is járhatnak, mivel a bíróságok és/vagy az illetékes közigazgatási hatóságok erőforrásokat takarítanak meg általuk egy adott ügy eldöntése kapcsán”.

249

Kartellügyekben egyébiránt maga a Bizottság is alkalmaz egy olyan közigazgatási eljárást, amely bizonyos szempontból egyezség útján történő vitarendezéshez hasonlít. A 773/2004/EK bizottsági rendelet kartellügyekben folytatott vitarendezési eljárásokkal kapcsolatos módosításáról szóló, 2008. június 30‑i 622/2008/EK bizottsági rendelettel (HL 2008. L 171., 3. o.) létrehozott vitarendezési eljárás célja ugyanis, hogy egyszerűsítse és meggyorsítsa a közigazgatási eljárásokat, valamint csökkentse az uniós bírósághoz benyújtott keresetek számát, ezáltal lehetővé téve, hogy a Bizottság ugyanazon források felhasználásával több üggyel is foglalkozzon (2015. május 20‑iTimab Industries és CFPR kontra Bizottság ítélet, T‑456/10, EU:T:2015:296, 59. és 60. pont).

250

Ezenkívül az ítélkezési gyakorlat szerint a bírósági úton történő jogérvényesítés lehetősége, valamint az ebből következő bírósági felülvizsgálat a tagállamok közös alkotmányos hagyományainak alapját képező általános jogelvek egyike, amelyet az EJEE 6. és 13. cikke is megerősített. Mivel a bírósághoz fordulás alapvető jognak és a jogszabályok tiszteletben tartását biztosító általános elvnek minősül, a bírósági eljárás megindítása csak egészen rendkívüli körülmények között minősülhet a versenyjog megsértésének (1998. július 17‑iITT Promedia kontra Bizottság ítélet, T‑111/96, EU:T:1998:183, 60. pont). Amint arra a Bíróság emlékeztetett, a szellemi tulajdonjogok magas szintű védelmének követelménye magában foglalja, hogy e jogok jogosultja főszabály szerint nem fosztható meg a kizárólagos jogainak tiszteletben tartását biztosító bírósági igényérvényesítés lehetőségétől (2015. július 16‑iHuawei Technologies ítélet, C‑170/13, EU:C:2015:477, 58. pont). Ugyanígy az a körülmény, hogy egy vállalkozás úgy dönt, hogy lemond a bírósági útról és a jogvitát bíróságon kívül kívánja rendezni, csupán a jogai védelmének biztosítására igénybe vehető eszközök megválasztására vonatkozó ugyanezen szabadságának kifejeződése, és főszabály szerint nem minősülhet a versenyjog megsértésének.

251

Noha a bírósághoz fordulás alapvető jognak minősül, nem tekinthető azonban úgy, hogy kötelezettséget jelentene, még ha hozzájárulna is a gazdasági szereplők közötti verseny élénkítéséhez. Egyrészről emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy a különböző uniós tagállamokban és az ESZH előtt a jelen ügy tényállásának időpontjában érvényesülő, a szabadalmak megadására vonatkozó eljárások és rendszerek sokfélesége ellenére a valamely hatóság által megadott szellemi tulajdonjog általában vélelmezhetően érvényes, és annak valamely vállalkozás általi birtoklása feltételezhetően jogszerű (2010. július 1‑jei AstraZeneca kontra Bizottság ítélet, T‑321/05, EU:T:2010:266, 362. pont). Másrészről, noha kétségtelen, hogy közérdek a gazdasági tevékenység minden olyan akadályának elhárítása, amely egy tévesen megadott szabadalomból következhet (lásd ebben az értelemben: 1986. február 25‑iWindsurfing International kontra Bizottság ítélet, 193/83, EU:C:1986:75, 92 és 93. pont), és általánosan elfogadott, hogy bár az állami költségvetésekre, és különösen az egészségügyi kiadások fedezésére szolgáló forrásokra jelentős korlátozások vonatkoznak, és a verseny, különösen a generikus társaságok által kifejlesztett generikus gyógyszerek jelentette verseny hatékonyan hozzájárulhat e költségvetések kezeléséhez, arra is emlékeztetni kell, amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (1201) preambulumbekezdésében helyesen jelezte, hogy minden vállalkozás továbbra is szabadon dönthet arról, hogy az originális társaságok tulajdonában álló, originális gyógyszerekre vonatkozó szabadalmak ellen keresetet nyújt‑e be, vagy sem. Ezenkívül az arra vonatkozó e döntés, hogy a vállalkozás keresetet indítson‑e vagy a jogvitát egyezséggel rendezze, más vállalkozásokat főszabály szerint nem akadályoz abban, hogy az említett szabadalmakat vitassák.

252

A fentiek összességéből következik, hogy a szabadalmi jognak és a versenyjognak a szabadalmi jogvitában részes felek közötti egyezségkötés konkrét keretei között történő összeegyeztetése érdekében egyensúlyt kell találni egyrészről aközött, hogy a vállalkozások számára meg kell engedni az egyezségkötést, mivel az egyezségek kidolgozása előnyös a közösség számára, és másrészről aközött, hogy meg kell előzni az egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodásokkal való visszaélés kockázatát, mivel az ellentétes a versenyjoggal, és minden érvényességet nélkülöző szabadalmak fenntartásához vezet, ami különösen a gyógyszerek ágazatában pénzügyileg indokolatlanul megterheli az állami költségvetéseket.

253

Emlékeztetni kell arra, hogy a szabadalmi jogvitában kötött egyezség igénybevétele nem mentesíti a feleket a versenyjog alkalmazása alól (lásd ebben az értelemben: 1988. szeptember 27‑iBayer és Maschinenfabrik Hennecke ítélet, 65/86, EU:C:1988:448, 15. pont; 2016. szeptember 8‑iLundbeck kontra Bizottság ítélet, T‑472/13, fellebbezés alatt, EU:T:2016:449, 118. pont; lásd analógia útján: 1985. január 30‑iBAT Cigaretten‑Fabriken kontra Bizottság ítélet, 35/83, EU:C:1985:32, 33. pont; lásd még: a technológiaátadási megállapodásokról szóló 2004. évi iránymutatás 204. pontja, valamint a technológiaátadási megállapodásokról szóló 2014. évi iránymutatás 237. pontja).

254

A Bíróság így megállapította különösen, hogy egy szabadalom meg nem támadására vonatkozó kikötés jogi és gazdasági hátterére tekintettel lehet versenykorlátozó jellegű az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében, abban az esetben is, ha bíróság előtt folyamatban levő jogvita lezárására irányuló megállapodásban szerepel (1988. szeptember 27‑iBayer és Maschinenfabrik Hennecke ítélet, 65/86, EU:C:1988:448, 14–16. pont).

255

Következésképpen azonosítani kell azokat a releváns elemeket, amelyek alapján megállapítható, hogy egy szabadalom meg nem támadására vonatkozó kikötés, és tágabban, egy szabadalmi jogvitát egyezség útján rendező megállapodás cél általi versenykorlátozó jellegű‑e, emlékeztetve arra, hogy a cél általi korlátozás fennállásának megállapítása feltételezi a szóban forgó megállapodás tartalmának, az általa elérni kívánt célkitűzéseknek, valamint gazdasági és jogi hátterének vizsgálatát (lásd a fenti 221. pontot).

256

Előzetesen rá kell mutatni arra, hogy előfordulhat, hogy a szabadalmi jogviták egyezség útján történő rendezése nem gyakorol semmilyen negatív hatást a versenyre. Ez a helyzet például akkor, ha a felek megegyeznek abban, hogy a vitatott szabadalmat nem tekintik érvényesnek, és ezért a generikus társaság azonnali piacra lépéséről rendelkeznek.

257

A jelen ügyben szóban forgó megállapodások nem tartoznak e kategóriába, mivel a bennük szereplő, a szabadalmak meg nem támadására és a termékek forgalmazásának tilalmára vonatkozó kikötések önmagukban versenykorlátozó jellegűek. A megnemtámadási kikötés ugyanis sérti az ahhoz fűződő közérdeket, hogy elhárítsák a gazdasági tevékenység minden olyan akadályát, amely egy tévesen megadott szabadalomból következhet (lásd ebben az értelemben: 1986. február 25‑iWindsurfing International kontra Bizottság ítélet, 193/83, EU:C:1986:75, 92. pont), a forgalmazástilalmi kikötés pedig a szabadalom jogosultja egyik versenytársának a piacról való kizárásával jár.

258

Mindazonáltal jogszerű lehet az ilyen kikötések felvétele, de csak akkor, ha a szóban forgó szabadalom érvényességének (és járulékosan az érintett generikus termékek bitorló jellegének) a felek általi elismerésén alapul.

259

Egyrészről ugyanis a forgalmazástilalmi és megnemtámadási kikötések szükségesek bizonyos szabadalmi jogviták egyezség útján történő rendezéséhez. Amennyiben a jogvita felei számára nem lenne lehetséges az ilyen kikötések alkalmazása, a jogviták egyezség útján történő rendezése értelmét vesztené az olyan jogviták esetében, amikor a felek egyetértenek a szabadalom érvényességében. Mindemellett e tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság a technológiaátadási megállapodásokról szóló 2004. évi iránymutatás 209. pontjában jelezte, hogy „[az egyezségi] megállapodások esetében a felek abban állapodnak meg, hogy utólag nem támadják meg a megállapodás hatálya alá tartozó szellemi tulajdonjogokat[, mivel a] megállapodás alapvető célja éppen a meglévő viták rendezése és/vagy a jövőbeli viták elkerülése”. Márpedig e célkitűzés elérése érdekében ugyanúgy szükséges, hogy a felek megállapodjanak abban, hogy bitorlást megvalósító termékeket ne lehessen forgalmazni.

260

Másrészről a forgalmazástilalmi kikötések beiktatása részben arra korlátozódik, hogy megerősítse a felek által kifejezetten vagy hallgatólagosan érvényesként elismert valamely szabadalom már fennálló joghatásait. A szabadalom ugyanis jogosultja javára általában azzal a következménnyel jár, hogy megakadályozza a szabadalom tárgyát képező termék vagy a szabadalom tárgyát képező eljárással előállított termék versenytársak általi forgalmazását (lásd a fenti 234. pontot). Márpedig a forgalmazástilalmi kikötés elfogadásával a generikus társaság azt vállalja, hogy nem értékesít olyan termékeket, amelyek a szóban forgó szabadalom bitorlását valósíthatják meg. Amennyiben e kikötés a vitatott szabadalom hatályára korlátozódik, úgy tekinthető tehát, hogy lényegében e szabadalom joghatásait reprodukálja, mivel e szabadalom érvényességének elismerésén alapul. Ami a megnemtámadási kikötéseket illeti, a szabadalom nem értelmezhető úgy, hogy védelmet biztosítana az érvényességének vitatására irányuló keresetekkel szemben (1986. február 25‑iWindsurfing International kontra Bizottság ítélet, 193/83, EU:C:1986:75, 92. pont). Az ilyen kikötések hatásai tehát nem egyeznek meg a szabadalom hatásaival. Ugyanakkor, amennyiben a megnemtámadási kikötést olyan valós jogvita egyezséggel történő rendezése keretében fogadják el, amely jogvitában a versenytársnak már volt lehetősége a szóban forgó szabadalom érvényességének vitatására, és végül elismeri annak érvényességét, ebben az összefüggésben nem tekinthető úgy, hogy az ilyen kikötés sértené az ahhoz fűződő közérdeket, hogy elhárítsák a gazdasági tevékenység minden olyan akadályát, amely egy tévesen megadott szabadalomból következhet (lásd a fenti 257. pontot).

261

A megtámadott határozatban maga a Bizottság jelezte, hogy a megnemtámadási és forgalmazástilalmi kikötések általában minden egyezség részét képezik. A Bizottság úgy vélte továbbá, hogy „kevéssé valószínű, hogy egy szabadalmi jogvita vagy peres eljárás keretében a jogvita felek általi értékelése alapján kötött egyezség sértené a versenyjogot, még ha a megállapodás a generikus társaság számára előírná is azt a kötelezettséget, hogy a szabadalmi oltalom időtartama alatt tartózkodjon a szabadalom tárgyát képező találmány felhasználásától (például forgalmazástilalmi kikötés révén), és/vagy azt a kötelezettséget, hogy a szóban forgó szabadalmat ne vitassa bíróságok előtt (például megnemtámadási kikötés révén)” (a megtámadott határozat (1136) preambulumbekezdése).

262

Így az egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodásokban az olyan forgalmazástilalmi és megnemtámadási kikötések puszta jelenléte, amelyek hatálya a szóban forgó szabadalom hatályára korlátozódik, – annak ellenére, hogy e kikötések önmagukban korlátozó jellegűek (lásd a fenti 257. pontot) – nem teszi lehetővé az olyan versenykorlátozás megállapítását, amely elegendő károssági fokot mutat ahhoz, hogy cél általi korlátozásnak minősüljön, amennyiben e megállapodások a szabadalom érvényességének (és járulékosan az érintett generikus termékek bitorló jellegének) a felek általi elismerésén alapulnak.

263

Ezzel szemben problematikusak a szóban forgó szabadalom hatályára korlátozódó forgalmazástilalmi és megnemtámadási kikötések, amennyiben kitűnik, hogy a generikus társaság e kikötések hatálya alá vonása nem a szabadalom érvényességének általa történő elismerésén alapul. Amint arra a Bizottság helyesen rámutat, „jóllehet a generikus társaság kereskedelmi önállóságának a megállapodásban szereplő korlátozásai nem lépnek túl a szabadalom anyagi hatályán, e korlátozások az [EUMSZ] 101. cikk megsértését képezik, amennyiben nem igazolhatóak, és nem magának a kizárólagossági jognak a megalapozottságára vonatkozó, a felek általi értékelés eredményei” (a megtámadott határozat (1137) preambulumbekezdése).

264

E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy az egyezség szempontjából a „fordított kifizetés”, vagyis az originális társaság generikus társaságnak teljesített kifizetése két okból is gyanúra ad okot. Először is ugyanis emlékeztetni kell arra, hogy a szabadalom a feltaláló kreatív erőfeszítéseinek az ellentételezésére irányul annak lehetővé tételével, hogy e tevékenységéből méltányos nyereségre tegyen szert (lásd a fenti 234. pontot), valamint hogy az érvényes szabadalomnak tehát főszabály szerint a szabadalom jogosultja számára – például licenciamegállapodás útján – történő értékátruházást kell biztosítania, és nem ennek az ellenkezőjét. Másodszor a fordított kifizetés kétséget kelt a tekintetben, hogy az egyezség valóban a szóban forgó szabadalom érvényességének a megállapodásban részes felek általi elismerésén alapul‑e.

265

Ugyanakkor önmagában a fordított kifizetés alapján nem lehet a cél általi korlátozás fennállására következtetni. Nem kizárt ugyanis, hogy a szóban forgó jogvita egyezség útján történő rendezésével együtt járó bizonyos fordított kifizetések indokoltak lehetnek (lásd az alábbi 277–280. pontot). Ellenben abban az esetben, ha az egyezség megkötésének keretében indokolatlan fordított kifizetésre kerül sor, úgy kell tekinteni, hogy a generikus társaságot e kifizetés ösztönözte a forgalmazástilalmi és a megnemtámadási kikötés elfogadására, és meg kell állapítani a cél általi korlátozás fennállását. Ilyen esetben a forgalmazástilalmi és a megnemtámadási kikötés által bevezetett versenykorlátozások többé nem a szabadalomhoz és az egyezséghez kapcsolódnak, hanem a generikus társaság számára annak érdekében nyújtott előnnyel magyarázhatóak, hogy hagyjon fel a versenyre irányuló erőfeszítéseivel.

266

Rá kell mutatni arra, hogy jóllehet sem a Bizottság, sem az uniós bíróság nem rendelkezik hatáskörrel a szabadalom érvényességének elbírálására (lásd a fenti 243. és 244. pontot), ez nem változtat azon, hogy ezek az intézmények a saját hatáskörükön belül eljárva és a szabadalom érvényességének kérdésében való határozathozatal nélkül megállapíthatják a szabadalom szabálytalan használatát, amely nem kapcsolódik e szabadalom konkrét céljához (lásd ebben az értelemben: 1968. február 29‑iParke, Davis and Co. ítélet, 24/67, EU:C:1968:11, 109. és 110. pont; 1974. október 31‑iCentrafarm és de Peijper ítélet, 15/74, EU:C:1974:114, 7. és 8. pont; lásd továbbá analógia útján: 1995. április 6‑iRTE és ITP kontra Bizottság ítélet, C‑241/91 P és C‑242/91 P, EU:C:1995:98, 50. pont; 2011. október 4‑iFootball Association Premier League és társai ítélet, C‑403/08 és C‑429/08, EU:C:2011:631, 104–106. pont).

267

Márpedig az, hogy egy versenytársat a fenti 265. pontban leírtak értelmében vett forgalmazástilalmi és a megnemtámadási kikötésnek vagy ezek jogkövetkezményeinek az elfogadására ösztönöztek, és hogy e kikötések elfogadására az ösztönzés miatt került sor, a szabadalom szabálytalan használatának minősül.

268

Amint arra a Bizottság a megtámadott határozat (1137) preambulumbekezdésében helyesen rámutatott, „a szabadalmi jog nem ír elő ahhoz való jogot, hogy a tényleges vagy potenciális versenytársaknak kifizetést teljesítsenek annak érdekében, hogy azok kívül maradjanak a piacon, vagy a piacra lépés előtt tartózkodjanak a szabadalom vitatásától”. Ehhez hasonlóan, ugyancsak a Bizottság szerint „a szabadalom jogosultjai számára nem megengedett, hogy a generikus társaságok számára a piacról való távoltartásuk és a versenyből fakadó kockázatok csökkentése érdekében kifizetést teljesítsenek, függetlenül attól, hogy erre a szabadalmi jogvitában kötött egyezség vagy más eszköz keretében kerül‑e sor” (a megtámadott határozat (1141) preambulumbekezdése). Végül a Bizottság megalapozottan tette hozzá, hogy „a potenciális versenytársak számára a piacról való távoltartásuk érdekében teljesített kifizetések vagy egyéb ösztönzők nem képezik részét a szabadalmakkal kapcsolatos semmilyen jognak, és egyetlen olyan eszköznek sem felelnek meg, amelyről a szabadalmi jog a szabadalmak érvényesítése érdekében rendelkezik” (a megtámadott határozat (1194) preambulumbekezdése).

269

Egy ilyen ösztönzés fennállásának megállapítása esetén a felek többé nem hivatkozhatnak az egyezség keretében a szabadalom érvényességének felek általi elismerésére. E tekintetben nincs jelentősége annak, hogy a szabadalom érvényességét valamely bírósági vagy igazgatási fórum megerősíti.

270

Ilyen esetben az ösztönzést – és nem a szabadalom érvényességének az egyezségben részt vevő felek általi elismerését – kell a forgalmazástilalmi és a megnemtámadási kikötések által bevezetett versenykorlátozások valódi okának tekinteni (lásd a fenti 257. pontot), amely kikötések ezért – mivel ebben az esetben nem jogszerűek – kellő mértékben károsak a rendes verseny megfelelő működésére ahhoz, hogy cél általi korlátozásnak minősüljenek.

271

Ösztönzés esetén a szóban forgó megállapodásokat ezért úgy kell tekinteni, hogy azok a piacról való kizárásról szóló megállapodások, amelyek keretében a maradók kártalanítják a kilépőket. Márpedig az ilyen megállapodások valójában a verseny kivásárlásának minősülnek, és következésképpen azokat cél általi versenykorlátozásnak kell minősíteni, amint az a 2008. november 20‑iBeef Industry Development Society és Barry Brothers ítéletből (C‑209/07, EU:C:2008:643, 8. és 31–34. pont), valamint Trstenjak főtanácsnoknak a Beef Industry Development Society és Barry Brothers ügyre vonatkozó indítványából (C‑209/07, EU:C:2008:467, 75. pont) kitűnik, amelyeket többek között a megtámadott határozat (1139) és (1140) preambulumbekezdése is megemlít. Ráadásul a versenytársak piacról való kizárása a piacfelosztás és a termeléskorlátozás extrém formáját jelenti (2016. szeptember 8‑iLundbeck kontra Bizottság ítélet, T‑472/13, fellebbezés alatt, EU:T:2016:449, 435. pont), amely a vitatott megállapodásokhoz hasonló megállapodások összefüggésében annál is inkább káros, mivel a piacról kizárt társaságok olyan generikus társaságok, amelyek piacra lépése főszabály szerint kedvezően hat a versenyre, és egyébiránt hozzájárul az egészségügyi ellátások alacsonyabb költségen való biztosításához fűződő közérdek megvalósításához. E kizárást végül tovább erősíti, hogy a vitatott megállapodások lehetetlenné teszik a vitatott szabadalom generikus társaságok általi vitatását.

272

A fentiek összességéből az következik, hogy a szabadalmi jogvitát egyezség útján rendező megállapodások összefüggésében a cél általi versenykorlátozásnak minősítés azt feltételezi, hogy az egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodáson belül egyszerre van jelen a generikus társaság számára nyújtott ösztönző előny, valamint ebből fakadóan a generikus társaság azon erőfeszítéseinek korlátozása, hogy az originális társasággal szemben versenyt támasszon. E két feltétel teljesülése esetén az így megkötött megállapodásnak a rendes verseny megfelelő működésére jelentett károsságának fokára tekintettel meg kell állapítani a cél általi versenykorlátozás fennállását.

273

Így a szabadalmi jogvitát egyezség útján rendező olyan megállapodás esetén, amely forgalmazástilalmi és megnemtámadási kikötéseket tartalmaz, amelyek önmagukban véve korlátozó jellegét (lásd a fenti 257. pontot) érvényesen nem kérdőjelezték meg, a generikus társaság e kikötések elfogadására való ösztönzésének fennállása alapján megállapítható a cél általi korlátozás, mégpedig akkor is, ha valós jogvita áll fenn, ha az egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodás olyan forgalmazástilalmi és megnemtámadási kikötéseket tartalmaz, amelyek hatálya nem terjed túl a vitatott szabadalom hatályán, és ha e szabadalmat a megállapodásban részes felek a megállapodás elfogadásakor – tekintettel különösen a hatáskörrel rendelkező közigazgatási hatóságok vagy bíróságok által hozott határozatokra – jogosan tekinthetik érvényesnek.

274

Márpedig a megtámadott határozatban a Bizottság jogosan vizsgálta meg, hogy a szóban forgó megállapodások tartalmaztak‑e az originális társaság által a generikus társaságnak nyújtott olyan értékátruházást, amely „jelentős” ösztönzést jelentett, vagyis alkalmas volt arra, hogy a generikus társaságot a forgalmazástilalmi és megnemtámadási kikötések elfogadására késztesse, annak érdekében, hogy ilyen ösztönzés fennállása esetén ebből cél általi versenykorlátozás fennállására következtessen.

275

A fenti okfejtésekre figyelemmel a Bizottság határozatában nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor ily módon az ösztönzés kritériumát (a továbbiakban: az ösztönzés vagy az ösztönző előny kritériuma) vette alapul ahhoz, hogy elhatárolja egymástól a cél általi korlátozásnak minősülő, illetve annak nem minősülő, egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodásokat.

276

Nem állapítható meg téves jogalkalmazás a vitatott megállapodások háttere (a háttér fogalmához lásd: 2014. szeptember 11‑iCB kontra Bizottság ítélet, C‑67/13 P, EU:C:2014:2204, 53. pont) figyelembevételének állítólagos hiánya alapján sem, mivel a fenti érvelésből az is következik, hogy az ösztönzés kritériuma a vitatott megállapodások tartalmának nem csupán azok kinyilvánított célkitűzésére, vagyis a szabadalmi jogviták egyezség útján történő rendezésére, hanem konkrét hátterére figyelemmel történő elemzésén is alapul, e konkrét hátteret pedig a gyógyszeripar területén a – kizárólagos jogot alkotó, vélelmezhetően érvényes, és birtoklása következtében általában a versenytársak kizárásával járó – szabadalmak fennállása jellemzi (lásd a fenti 234. pontot). A jelen ügyben a Bizottság annál is inkább figyelembe vette a vitatott megállapodások megkötésének hátterét, mivel minden egyes megállapodás esetében törekedett annak bizonyítására, hogy a szóban forgó generikus társaság a Servier potenciális versenytársa volt, vagyis hogy valós és konkrét lehetőségekkel rendelkezett a piacra lépésre (lásd az alábbi 317. és azt követő pontokat). A Bizottság által a cél általi korlátozás megállapítása során elkövetett állítólagos téves jogalkalmazásra alapított jogalapra adandó válasz kiegészítéseként, valamint ezt követően az arra vonatkozó vizsgálat lehetővé tétele érdekében, hogy a Bizottság az egyes megállapodások vonatkozásában értékelési hibát követett‑e el, még pontosítani kell, hogy milyen feltételek mellett állapítható meg az ösztönzés fennállása.

277

Annak megállapításához, hogy egy fordított kifizetés, vagyis az originális társaság által a generikus társaságnak nyújtott értékátruházás a megnemtámadási és forgalmazástilalmi kikötések elfogadására való ösztönzésnek minősül‑e, vagy sem, meg kell vizsgálni, hogy az – jellegére és igazolására figyelemmel – a jogvita egyezség útján történő rendezésével járó költségeket fedezi‑e. Ezért a megtámadott határozatban a Bizottság jogosan vizsgálta, hogy az értékátruházás az egyezséggel járó, a generikus társaságot terhelő konkrét költségeknek felel‑e meg (a megtámadott határozat (1333) és azt követő, (1461) és azt követő, (1592) és azt követő, valamint (1969) és azt követő preambulumbekezdései).

278

Abban az esetben, ha valamely egyezség útján történő vitarendezésről szóló és versenykorlátozó kikötéseket tartalmazó megállapodásban előirányzott fordított kifizetés az egyezséggel járó, a generikus társaságot terhelő költségek megtérítésére irányulna, úgy e kifizetést főszabály szerint nem lehetne ösztönző jellegűnek tekinteni. Mivel ugyanis e költségek az egyezséggel járnak együtt, ez azt jelenti, hogy e költségek önmagukban véve a vitatott szabadalmak érvényességének elismerésén alapulnak, amit az egyezség megerősíteni kíván azáltal, hogy véget vet ezen érvényesség vitatásának és az említett szabadalmak esetleges bitorlásának. Ezért nem lehetne úgy tekinteni, hogy egy ilyen fordított kifizetés kétséget kelt a tekintetben, hogy az egyezség valóban a szóban forgó szabadalom érvényességének a megállapodásban részes felek általi elismerésén alapul‑e (lásd a fenti 264. és 265. pontot). Ugyanakkor ebben az esetben az ösztönzés és a cél általi versenykorlátozás fennállásának megállapítása sem kizárt. Azt feltételezi mindazonáltal, hogy a Bizottság bizonyítja, hogy az egyezséggel együtt járó e költségeknek megfelelő összegek – még ha azokat az egyezségben részes felek igazolták és pontosan számszerűsítették is – túlzott jellegűek (lásd ebben az értelemben a megtámadott határozat (1338), (1465), (1600) és (1973) preambulumbekezdését). Egy ilyen aránytalanság megtörné ugyanis az érintett költségek és az egyezség közötti kölcsönhatást kifejező kapcsolatot, és ennélfogva kizárná, hogy e költségek megtérítéséből azt a következtetést lehessen levonni, hogy a szóban forgó egyezség a vitatott szabadalmak érvényességének elismerésén alapul.

279

Amint azt a felperesek és a Bizottság a tárgyaláson elismerték, úgy tekinthető, hogy a jogvita egyezség útján történő rendezésével járó költségek többek között az originális társasággal szembeni jogvitában felmerülő, a generikus társaság által viselt perköltségeket fedezik. E költségek ugyanis kizárólag a szóban forgó szabadalmak érvényességére vagy bitorlására vonatkozó jogviták érdekében merülnek fel, amelyeknek az egyezség a szabadalmak érvényességét elismerő megállapodás alapján éppen hogy véget vetni kíván. E költségek átvállalása tehát közvetlenül összefügg az ilyen egyezséggel. Következésképpen, ha a generikus társaság perköltségeinek összegét az egyezségben részes felek meghatározzák, a Bizottság azok ösztönző jellegét csak akkor állapíthatja meg, ha bizonyítja, hogy azok aránytalanok. E tekintetben azok az összegek tekintendők aránytalannak, amelyek olyan perköltségeknek felelnek meg, amelyek esetében pontos és részletes dokumentumok alapján nem bizonyított, hogy a vitatott eljárás lefolytatásához objektíve nélkülözhetetlenek, figyelemmel különösen az érintett kérdések jogi és ténybeli nehézségére, valamint a generikus társaságnak a jogvitához fűződő gazdasági érdekére.

280

Ezzel szemben a generikus társaságot terhelő bizonyos költségek eleve túlzottan külsődlegesek a jogvita és annak rendezése szempontjából ahhoz, hogy azokat a szabadalmi jogvita egyezség útján történő rendezésével együtt járónak lehessen tekinteni. Ilyenek például a bitorlást megvalósító termékek gyártási költségei, amelyek az említett termékekből fennálló készlet értékének felelnek meg, valamint az e termékek kifejlesztése érdekében felmerülő kutatási és fejlesztési költségek. Az ilyen költségek ugyanis elsődlegesen a jogviták bekövetkezésétől és rendezésétől függetlenül merülnek fel, és a jogvita rendezése következtében nem vezetnek veszteségekhez, amint azt különösen az a tény is tanúsítja, hogy a szóban forgó termékeket – forgalmazásuk vitarendezési megállapodással történő megtiltása ellenére – gyakran az említett megállapodás hatálya alá nem tartozó piacokon értékesítik, a vonatkozó kutatások pedig felhasználhatók más termékek kifejlesztéséhez. Ugyanez a helyzet azon összegek esetében, amelyeket a generikus társaságnak a jogvitán kívül eső szerződéses kötelezettségvállalások (például ellátási szerződések) alapján harmadik felek részére kell folyósítania. A harmadik felekkel kötött szerződések e felmondási díjait vagy az e harmadik feleknek fizetendő e kártalanítási kifizetéseket ugyanis általában a szóban forgó szerződésekkel közvetlenül összefüggő módon írják elő, vagy e szerződések írják elő, amelyeket az érintett generikus társaság ráadásul az originális társasággal fennálló bármely jogvitától vagy annak rendezésétől függetlenül kötött. A megállapodásban részes feleknek kell tehát bizonyítaniuk, amennyiben azt kívánják, hogy e költségek fizetése ne minősüljön ösztönző jellegűnek és a cél általi versenykorlátozás fennállására utaló valószínűsítő körülménynek, hogy e költségek a jogvitával vagy annak rendezésével együtt járnak, majd igazolniuk kell azok összegét. E felek ugyanezen célból hivatkozhatnak a jogvita egyezség útján történő rendezésével nem eleve együtt járó e költségek megtérítésének jelentéktelen összegére is, amely így nem elégséges ahhoz, hogy az egyezség által előírt versenykorlátozó kikötések elfogadására való jelentős ösztönzésnek minősüljön (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 8‑iLundbeck kontra Bizottság ítélet, T‑472/13, fellebbezés alatt, EU:T:2016:449, 360. pont).

281

A Bizottság által a cél általi versenykorlátozás megállapítása során elkövetett állítólagos téves jogalkalmazás elemzésének lezárásaként még meg kell vizsgálni a felperesek és a beavatkozó fél által hivatkozott három másodlagos érvet, amelyek a járulékos korlátozások elméletének a szóban forgó megállapodásokra való alkalmazhatóságára, az amerikai jognak a jogvita elbírálására gyakorolt következményeire, valamint a szabadalmi jogvitát egyezség útján rendező megállapodások ambivalens hatásaira vonatkoznak.

282

A felperesek és a beavatkozó fél előadják, hogy a szabadalmi jogvitát egyezség útján rendező megállapodások jogszerű célkitűzésére tekintettel a Bizottságnak el kellett volna végeznie az objektív szükségesség vizsgálatát, amelynek alapján egy megállapodás mentesülhet az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének alkalmazása alól, amennyiben jogszerű célt szolgál, és a megállapodás okozta versenykorlátozások objektíve szükségesek és arányosak.

283

Előzetesen meg kell állapítani, hogy a felperesek a közigazgatási eljárás során nem hivatkoztak a járulékos korlátozások elméletének alkalmazására, és a megtámadott határozat azt nem említi.

284

Az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy amennyiben valamely meghatározott ügyletre vagy tevékenységre – semlegességénél vagy a versenyre gyakorolt kedvező hatásánál fogva – nem terjed ki az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom elve, ezen ügylet vagy e tevékenység egy vagy több résztvevője kereskedelmi önállóságának korlátozására sem terjed ki az említett tilalom elve akkor, ha e korlátozás az említett ügylet vagy tevékenység megvalósításához objektíve szükséges, és azok célkitűzésével arányos (lásd: 2014. szeptember 11‑iMasterCard és társai kontra Bizottság ítélet, C‑382/12 P, EU:C:2014:2201, 89. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Amikor ugyanis az ilyen – járulékos korlátozásnak minősülő – korlátozás nem választható el az alapügylettől vagy az alaptevékenységtől azok létének vagy céljainak veszélyeztetése nélkül, meg kell vizsgálni e korlátozás EUMSZ 101. cikkel való összeegyeztethetőségét azon alapügylet vagy alaptevékenység EUMSZ 101. cikkel való összeegyeztethetőségével együtt, amelynek a korlátozás a járulékos részét képezi, noha első látásra úgy tűnhet, hogy külön vizsgálva az ilyen korlátozásra kiterjed az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom elve (2014. szeptember 11‑iMasterCard és társai kontra Bizottság ítélet, C‑382/12 P, EU:C:2014:2201, 90. pont).

285

A Bizottság előadja, hogy nem áll fenn az objektív szükségesség vizsgálata elvégzésének előfeltétele, mivel egy szabadalmi jogvitában kötött egyezség főszabály szerint nem minősíthető semlegességénél vagy a versenyre gyakorolt kedvező hatásánál fogva nem versenyellenes jellegű ügyletnek. Igaz, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a valamely jogvitában kötött egyezség nem mentesíti a feleket a versenyszabályok alkalmazása alól, mivel az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése nem különbözteti meg azokat a megállapodásokat, amelyek célja egy jogvita lezárása, és azokat, amelyek más célra irányulnak (lásd a fenti 253. pontot). Mindazonáltal, amint azt a felperesek és a beavatkozó fél megalapozottan előadják, az ítélkezési gyakorlat nem zárja ki, hogy egy egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodásra – semlegességénél vagy a versenyre gyakorolt kedvező hatásánál fogva – ne terjedjen ki az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében előírt tilalom elve. Az objektív szükségesség vizsgálatának egy konkrét ügyben való alkalmazása ugyanis azt feltételezi, hogy az alapügylet vagy alaptevékenység semlegességénél vagy a versenyre gyakorolt kedvező hatásánál fogva ne legyen versenyellenes jellegű, azonban nem követeli meg azt, hogy az alapügylet vagy alaptevékenység jellegénél fogva és az egyes ügyek körülményeitől függetlenül ne legyen versenyellenes jellegű. Az ítélkezési gyakorlat egyébiránt emlékeztetett arra, hogy az alapügylet vagy alaptevékenység vizsgálatát nem lehet in abstracto elvégezni, hanem az az adott ügyre jellemző járulékos kikötésektől vagy járulékos korlátozásoktól függ (lásd ebben az értelemben: 1986. január 28‑iPronuptia de Paris ítélet, 161/84, EU:C:1986:41, 14. pont; 1994. december 15‑iDLG‑ítélet, C‑250/92, EU:C:1994:413, 31. pont; 1995. december 12‑iOude Luttikhuis és társai ítélet, C‑399/93, EU:C:1995:434, 12–14. pont). Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy az uniós jog számos rendelkezése ösztönzi a jogviták egyezség útján történő rendezését (lásd a fenti 247–250. pontot).

286

A Bizottság egyébiránt nem hivatkozhat az 1988. szeptember 27‑iBayer és Maschinenfabrik Hennecke ítéletre (65/86, EU:C:1988:448) annak érdekében, hogy elvben kizárja a járulékos korlátozások elmélete egyezségekre történő alkalmazásának bármely lehetőségét. Ugyanis, noha ezen ítéletből kitűnik, hogy a Bíróság elutasította, hogy kövesse a Bizottság által javasolt érvelést, amely szerint egy licenciamegállapodásban szereplő, egy szabadalom meg nem támadására vonatkozó kikötés bizonyos feltételek teljesülése esetén az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésével összeegyeztethetőnek tekinthető, és pontosította, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése nem különbözteti meg azokat a megállapodásokat, amelyek célja egy jogvita lezárása, és azokat, amelyek más célra irányulnak, a Bíróság ugyanakkor nem zárta ki annak lehetőségét, hogy egy egyezség útján történő vitarendezésről szóló, megnemtámadási és forgalmazástilalmi kikötéseket tartalmazó megállapodás a jogi és gazdasági háttértől függően adott esetben nem versenykorlátozó jellegű (1988. szeptember 27‑iBayer és Maschinenfabrik Hennecke ítélet, 65/86, EU:C:1988:448, 21. pont). Ezt az ítéletet egyébiránt nem jogvita egyezség útján történő rendezésével, hanem licenciamegállapodással összefüggésben hozták.

287

Bár egy, a versenyre semleges vagy kedvező hatást gyakorló, szabadalmi jogvitát egyezség útján rendező megállapodás főszabály szerint nem zárható ki a járulékos korlátozások elméletének alkalmazási köréből, meg kell azonban vizsgálni a járulékos versenykorlátozás hatályát, ami kettős vizsgálatot igényel. Egyrészt ugyanis azt kell megvizsgálni, hogy a korlátozás objektív módon szükséges‑e az alapügylet vagy alaptevékenység megvalósításához, másrészt pedig azt, hogy e korlátozás arányos‑e ahhoz képest (2001. szeptember 18‑iM6 és társai kontra Bizottság ítélet, T‑112/99, EU:T:2001:215, 106. pont; 2012. június 29‑iE.ON Ruhrgas és E.ON kontra Bizottság ítélet, T‑360/09, EU:T:2012:332, 64. pont).

288

Ami az első feltételt illeti, az ítélkezési gyakorlat szerint meg kell vizsgálni, hogy ezen ügylet vagy tevékenység megvalósítása a szóban forgó korlátozás hiányában lehetetlen lenne‑e. Így az a tény, hogy az említett ügylet vagy tevékenység a szóban forgó korlátozás hiányában egyszerűen nehezebben megvalósítható vagy kevésbé előnyös, nem tekinthető úgy, hogy e korlátozásnak olyan objektíve szükséges jelleget kölcsönöz, amely megkövetelt ahhoz, hogy járulékosnak lehessen minősíteni. Az ilyen értelmezés ugyanis e fogalmat minden olyan korlátozásra kiterjesztené, amely nem szigorúan elengedhetetlen az alapügylet vagy alaptevékenység megvalósításához. Az ilyen eredmény sértené az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom hatékony érvényesülését (lásd ebben az értelemben: 2014. szeptember 11‑iMasterCard és társai kontra Bizottság ítélet, C‑382/12 P, EU:C:2014:2201, 91. pont).

289

Ami a megnemtámadási és forgalmazástilalmi kikötéseket illeti, ezek csupán bizonyos egyezségekkel járnak együtt, tudniillik azokkal, amelyek a szóban forgó szabadalom vagy szabadalmak érvényességének elismerésén alapulnak (lásd a fenti 259. pontot). Az ilyen kikötéseket, amennyiben a szabadalom érvényességének valamennyi fél általi elismerését tükrözik, és hatályuk a szóban forgó szabadalom hatályára korlátozódik, ezért úgy kell tekinteni, hogy azok megfelelhetnek a járulékos korlátozások elmélete által előirányzott eltérés első feltételének.

290

Ami a második feltételt illeti, emlékeztetni kell arra, hogy amennyiben egy korlátozás valamely alapügylet vagy alaptevékenység megvalósításához objektíve szükséges, ellenőrizni kell még, hogy időtartama, valamint tárgyi, időbeli és földrajzi hatálya nem haladja‑e meg azt a mértéket, amely az említett ügylet vagy tevékenység megvalósításához szükséges. Ha a korlátozás hatálya meghaladja azt a mértéket, amely az alapügylet vagy alaptevékenység megvalósításához szükséges, akkor a korlátozást az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdésének keretében külön kell megvizsgálni (2001. szeptember 18‑iM6 és társai kontra Bizottság ítélet, T‑112/99, EU:T:2001:215, 113. pont). Következésképpen a járulékos korlátozások elmélete alkalmazható lehet egy egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodás esetében, amelynek a megnemtámadási és forgalmazástilalmi kikötései nem terjednek túl azon szabadalom időtartamán és hatályán, amelynek érvényességét elismeri.

291

Mindazonáltal a Bizottság a jelen ügyben megalapozottan tekinthetett el annak vizsgálatától, hogy alkalmazni kell‑e a járulékos korlátozások elméletét, mivel úgy tekintette, hogy a megnemtámadási és forgalmazástilalmi kikötések nem a szabadalom érvényességének elismerésén, hanem az originális laboratórium által a generikus társaságnak nyújtott értékátruházáson alapulnak, amely ez utóbbi társaság számára arra vonatkozó ösztönzést jelentett, hogy hagyjon fel azzal, hogy versenynyomást gyakorol a szabadalom jogosultját jelentő társaságra. Ilyen esetben ugyanis az egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodás cél általi versenykorlátozásnak minősül, amely nem minősíthető semlegességénél vagy a versenyre gyakorolt kedvező hatásánál fogva nem versenyellenes jellegű ügyletnek. Egyébiránt a megnemtámadási és forgalmazástilalmi kikötések csak olyan egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodáshoz szükséges járulékos elemek lehetnek, amely a szóban forgó szabadalom érvényességének a megállapodásban részes felek általi elismerésén alapul (lásd a fenti 289. pontot). Márpedig ösztönzés fennállása esetén az egyezség nem ilyen elismerésen alapul. A megnemtámadási és forgalmazástilalmi kikötések tehát nem tekinthetők az ilyen egyezséghez szükségesnek.

292

A felperesek hivatkoznak az Actavis ítéletre, előadva, hogy a Supreme Court of the United States (az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága) elutasította a Bizottság által a jelen ügyben követett megközelítést. A Bizottság, amely ezt az ítéletet a megtámadott határozatban (az (1199) preambulumbekezdésben) említette, mindazonáltal előadja, hogy ugyanazt a megközelítést követte, mint a Supreme Court of the United States (az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága), amikor úgy tekintette, hogy nem áll fenn az originális laboratórium által a generikus társaságnak nyújtott értékátruházást magában foglaló egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodások jogellenességére vonatkozó vélelem.

293

Az Actavis ítélet a gyógyszeripari ágazatban kötött egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodásokra vonatkozik, ahol a generikus társaságok jelentős kifizetések (az Actavis esetében kilenc éven át évi 19 és 30 millió USD közötti összegek) ellenében vállalták, hogy az originális társaság szabadalmának lejártát megelőző időpontig (az Actavis esetében a szabadalom lejárta előtt 65 hónappal) nem lépnek piacra, és a szóban forgó gyógyszert népszerűsítik az orvosok körében.

294

Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti gyakorlatok, még ha valamennyi tagállamban közösek is, nem határozhatják meg a Szerződés versenyre vonatkozó szabályainak alkalmazását (lásd ebben az értelemben: 1984. január 17‑iVBVB és VBBB kontra Bizottság ítélet, 43/82 és 63/82, EU:C:1984:9, 40. pont), és még inkább ez a helyzet harmadik országok nemzeti gyakorlatai esetében (lásd ebben az értelemben: 2002. február 28‑iCompagnie générale maritime és társai kontra Bizottság ítélet, T‑86/95, EU:T:2002:50, 341. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az uniós versenyjogban a cél általi és a hatás általi versenykorlátozások elhatárolása terén elfogadott megközelítés ugyanis eltér az amerikai trösztellenes jogtól, amely megkülönbözteti a per se versenykorlátozásokat, amely kizárólag azokat az eseteket foglalja magában, amelyekben a versenyellenes hatások annyira nyilvánvalóak, hogy a háttér figyelembevétele nélkül csupán első ránézésen alapuló, gyors megközelítésre (quick look approach) van szükség, és amelyek szükségszerűen és orvosolhatatlanul tiltottak, valamint azokat a jogsértéseket, amelyeket a józan mérlegelés elve („rule of reason”) szerint, vagyis a megállapodás versenyre nézve kedvező és versenyellenes hatásainak mérlegelésével járó vizsgálat során kell bizonyítani. Márpedig az uniós jog egyrészről egyetlen versenykorlátozást sem tekint szükségszerűen és orvosolhatatlanul jogellenesnek, mivel a cél általi versenykorlátozás főszabály szerint tartozhat az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdésében előírt kivételek körébe. Másrészről, amint arra az ítélkezési gyakorlat emlékeztetett, az uniós versenyjogban nem ismerhető el a józan mérlegelés elvének létezése (2012. június 29‑iE.ON Ruhrgas és E.ON kontra Bizottság ítélet, T‑360/09, EU:T:2012:332, 65. pont; lásd még ebben az értelemben: 2003. október 23‑iVan den Bergh Foods kontra Bizottság ítélet, T‑65/98, EU:T:2003:281, 106. pont). Ezenkívül az Egyesült Államok és az Unió – különösen a gyógyszeripari szabadalmakra vonatkozó – szabályozási kerete közötti különbségek még nehezebbé teszik az Actavis ítélet hatályának analógia útján történő átültetését a jelen ügyre (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 8‑iLundbeck kontra Bizottság ítélet, T‑472/13, fellebbezés alatt, EU:T:2016:449, 513. pont).

295

Következésképpen a felperesek azon érvét, amely a Supreme Court of the United States (az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága) álláspontjának figyelmen kívül hagyásán alapul, el kell utasítani mint hatástalant.

296

A felperesek úgy vélik, hogy az egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodások hatásai jellegükből eredően ambivalensek, és ezért nem minősíthetők cél általi versenykorlátozásnak.

297

Elsősorban előadják, hogy az ilyen megállapodások potenciálisan ambivalens hatással vannak a szabadalmak vitatására, amennyiben párhuzamos jogviták állnak fenn, továbbá hogy az ESZH előtti eljárásokban nem akadályozza az eljárás folytatását az, ha valamely fél visszavonja a felszólalását, és érveire az ESZH felszólalási osztálya vagy fellebbezési tanácsa hivatalból hivatkozhat. Ráadásul a megtámadott határozat nem vette figyelembe azt a körülményt, hogy az egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodások csupán ambivalens hatással vannak a jövőbeli jogvitákra, mivel a generikus társaságok továbbra is szabadon indíthatnak költséges bírósági eljárásokat, és azok mindenesetre szükségtelennek bizonyulhatnak bizonyos tagállamokban, amennyiben az ESZH előtt eljárás van folyamatban.

298

Másodsorban a felperesek úgy vélik, hogy a megállapodások szövegétől és hátterétől függően az e megállapodások által a generikus gyógyszerek piacra lépésére gyakorolt potenciális hatások is ambivalensek. Ezért figyelembe kell venni a jogvita fennállását és a felek sikerének esélyeit, további jogviták fennállását, valamint a termék más alternatív formái kifejlesztésének lehetőségeit. E megállapodások továbbá lehetővé tehetik a generikus gyógyszerek gyorsabb piacra lépését is. A Bizottságnak végül figyelembe kell vennie a generikus társaságok arra való képességét és szándékát, hogy kockázattal történő piacra lépést valósítsanak meg.

299

Harmadsorban a felperesek – a Supreme Court of the United States (az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága) által az Actavis ítéletben képviselt állásponthoz hasonlóan – úgy vélik, hogy a Bizottság nem szankcionálhatja a szabadalmi jogvitákban kötött egyezségeket anélkül, hogy a piacra gyakorolt konkrét hatásaikat értékelné.

300

A Bizottság azt állítja, hogy ez az érv hatástalan, mivel annak meghatározásához, hogy egy megállapodás cél általi versenykorlátozásnak minősül‑e, nem kell figyelembe venni a hatásait, és bizonyos esetekben még az is előfordulhat, hogy egy cél általi versenykorlátozás utólagos körülmények következtében semmilyen hatással nem jár. A cél általi korlátozás elemzéséhez ezért nem kell bemutatni, hogy mely kontrafaktuális helyzetek következhetnének be a megállapodások hiányában.

301

Másodlagosan, az egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodások által a szabadalmak vitatására gyakorolt hatásokat illetően a Bizottság emlékeztet arra, hogy a jelen ügyben a felperesek arra törekedtek, hogy valamennyi potenciális versenytársukkal megállapodást kössenek, és az általuk kötött öt megállapodás közül csupán kettő tartalmazott olyan kikötést, amely a vitatott szabadalom megsemmisítése esetén megengedi a generikus társaságok piacra lépését.

302

A Bizottság ezenkívül úgy véli, hogy a megtámadott határozatban megvizsgálta minden egyes generikus társaság arra való képességét és szándékát, hogy kockázattal történő piacra lépést valósítson meg.

303

Végül a Bizottság álláspontja szerint a megtámadott határozat nem összeegyeztethetetlen a Supreme Court of the United States (az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága) által az Actavis ítéletben követett megközelítéssel, figyelemmel a cél általi korlátozás európai fogalma és a per se korlátozás amerikai fogalma közötti különbségekre. A Bizottság emlékeztet arra is, hogy az uniós ítélkezési gyakorlat elutasítja a józan mérlegelés elvének létezését, mivel a megállapodások versenyt elősegítő előnyeit az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése keretében kell vizsgálni.

304

A felpereseket követve meg kell állapítani, hogy a Bizottság és az uniós bíróság egy megállapodás korlátozó céljának vizsgálata során, és különösen a megállapodás gazdasági és jogi hátterének figyelembevétele keretében nem hagyhatja teljesen figyelmen kívül annak potenciális hatásait (Wahl főtanácsnok ING Pensii ügyre vonatkozó indítványa, C‑172/14, EU:C:2015:272, 84. pont). Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy a cél általi versenykorlátozást megvalósító megállapodások esetében olyan megállapodásokról van szó, amelyek elegendő károssági fokot mutatnak, vagyis annyira valószínűen versenyellenes hatásokkal járnak, hogy úgy tekinthető, hogy szükségtelen bizonyítani a piacra gyakorolt tényleges hatásaikat (lásd ebben az értelemben: 2014. szeptember 11‑iCB kontra Bizottság ítélet, C‑67/13 P, EU:C:2014:2204, 49. és 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ebből következik, hogy nem tekinthetők cél általi versenykorlátozó jellegűnek azok a megállapodások, amelyek hátterükre figyelemmel potenciálisan ambivalens hatásokat gyakorolnak a piacra (Wahl főtanácsnok CB kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványa, C‑67/13 P, EU:C:2014:1958, 56. pont).

305

A jelen ügyben ugyanakkor, mivel a felperesek a vitatott megállapodások potenciálisan ambivalens hatásaira vonatkozó állításaik alátámasztása érdekében elsődlegesen az egyes megállapodásokra és azok hátterére alapított érveket adnak elő, a szóban forgó állításokra az egyes megállapodások cél általi korlátozásnak minősítésével szembeni kifogásokra adott válasz keretében kell válaszolni, annál is inkább, mivel – amint azt a Bizottság helytállóan hangsúlyozza – a cél általi korlátozás fennállásának értékelését minden megállapodás esetében a megállapodást egészként vizsgálva kell elvégezni, anélkül hogy a megnemtámadási kikötések korlátozó jellegének elemzését elkülönítenénk a forgalmazástilalmi kikötések korlátozó jellegének elemzésétől.

306

Ily módon a Törvényszék az egyes vitatott megállapodások értékelését kifogásoló jogalapokra adandó válasz keretében fogja vizsgálni azt, hogy a Bizottság megalapozottan állapította‑e meg ilyen korlátozás fennállását a különösen az említett megállapodások megkötésének összefüggéseiből eredő állítólagos versenyt elősegítő potenciális hatások ellenére, ez utóbbiak közül azonban csak azokat véve figyelembe, amelyek a cél általi versenykorlátozások elemzésének keretében maradnak (lásd az alábbi 525., 644. és 989. pontot).

307

Ezenkívül, amint az a fenti 293–295. pontból kitűnik, a felperesek érvényesen nem hivatkozhatnak az Actavis ítéletre.

308

A fenti megfontolásokra tekintettel kell vizsgálni a felperesek azon érveit, amelyek kifejezetten a szóban forgó egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodások cél általi versenykorlátozásnak minősítése érdekében a Bizottság által alkalmazott három fő kritériumra vonatkoznak, amelyek először is a generikus társaságok potenciális versenytársi minősége, másodszor e társaságok kötelezettségvállalása, hogy korlátozzák arra irányuló erőfeszítéseiket, hogy egy generikus termékkel piacra lépjenek, és harmadszor az originális társaság által a generikus társaságnak nyújtott értékátruházás, amely ez utóbbi számára arra vonatkozó jelentős ösztönzést jelent, hogy korlátozza piacralépési erőfeszítéseit (a megtámadott határozat (1154) preambulumbekezdése).

316

A felperesek lényegében azt róják a Bizottság terhére, hogy tévesen alkalmazta a jogot, mivel téves kritériumokat alkalmazott ahhoz, hogy a felperesekkel a vitatott megállapodásokat megkötő generikus társaságokat potenciális versenytársaknak minősítse. Kifogásolják továbbá a Bizottság azon értékelését, amely e potenciális verseny kialakulásának útjában álló, a szabadalmaik jelentette akadályokra vonatkozik.

317

A felperesek azt kifogásolják, hogy a Bizottság annak érdekében, hogy megállapítsa a vitatott megállapodásokban részes felek közötti potenciális verseny fennállását, arra szorítkozott, hogy ellenőrizze a generikus társaságok piacra lépése útjában álló leküzdhetetlen akadályok fennállásának hiányát, és nem vizsgálta meg, hogy e társaságok valós és konkrét lehetőségekkel rendelkeztek‑e a piacra lépésre (lásd a fenti 309. pontot).

318

A felperesek által hivatkozott ítélkezési gyakorlatból valójában kitűnik, hogy egy vállalkozás akkor minősül potenciális versenytársnak, ha valós és konkrét lehetősége van arra, hogy az említett piacra lépjen, és ott letelepedett vállalkozásokkal versenyezzen. Az ilyen bizonyítás nem alapulhat egyszerű feltevésen, hanem azt tényekkel vagy a releváns piac szerkezetének elemzésével kell alátámasztani. Így nem lehet egy vállalkozást potenciális versenytársnak minősíteni, ha piacra lépése nem életképes gazdasági stratégián alapul (2012. június 29‑iE.ON Ruhrgas és E.ON kontra Bizottság ítélet, T‑360/09, EU:T:2012:332, 86. pont; lásd még ebben az értelemben: 2011. április 14‑iVisa Europe és Visa International Service kontra Bizottság ítélet, T‑461/07, EU:T:2011:181, 166. és 167. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ebből szükségképpen következik, hogy noha valamely vállalkozás piacralépési szándéka esetleg releváns lehet annak vizsgálata során, hogy potenciális versenytársnak tekinthető‑e az említett piacon, az említett piacra való belépési képessége az az alapvető szempont, amelyen e minősítésnek alapulnia kell (2011. április 14‑iVisa Europe és Visa International Service kontra Bizottság ítélet, T‑461/07, EU:T:2011:181, 168. pont; 2012. június 29‑iE.ON Ruhrgas és E.ON kontra Bizottság ítélet, T‑360/09, EU:T:2012:332, 87. pont).

319

Más összefüggésben az is megállapítást nyert, hogy egy vállalkozás akkor minősül potenciális versenytársnak, ha a piacra történő belépésének nincsenek leküzdhetetlen akadályai (lásd ebben az értelemben: 2014. május 21‑iToshiba kontra Bizottság ítélet, T‑519/09, nem tették közzé, EU:T:2014:263, 230. pont, helybenhagyta a 2016. január 20‑iToshiba Corporation kontra Bizottság ítélet, C‑373/14 P, EU:C:2016:26, 28., 29., 32. és 34. pont; 2016. június 28‑iPortugal Telecom kontra Bizottság ítélet, T‑208/13, EU:T:2016:368, 181. pont).

320

Így az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a háttértől és a szóban forgó jogsértő magatartástól függően eltérően alakulhat az a küszöb, amely felett megállapítható a potenciális verseny fennállása. Pusztán a piacra lépés leküzdhetetlen akadályainak vizsgálata ugyanis azt eredményezi, hogy a piacra lépés bármilyen, akár csak elméleti lehetősége is elég a potenciális verseny fennállásának bizonyításához, míg a valós és konkrét piacralépési lehetőségek elemzése ahhoz vezet, hogy a potenciális verseny fennállása csak a piacra lépés reális lehetőségei esetén nyer elismerést, amelyek a korlátozó cselekmény hiányában tényekben nyilvánulhattak volna meg.

321

Ugyanakkor az egyes piacralépési akadályok – a jelen ügyben elsősorban a szabadalmak, valamint a forgalombahozatali engedély megszerzésére vonatkozó kötelezettség – leküzdhetetlen jellegének ellenőrzése nem kérdőjelezi meg a generikus társaságok valós és konkrét piacralépési lehetőségeinek vizsgálatát, amely a piacralépési képességük és szándékuk vizsgálatán alapul, és nem is áll ellentmondásban e vizsgálattal. Amint azt a Bizottság a megtámadott határozatban (az 1666. lábjegyzetben) és a tárgyaláson releváns módon hangsúlyozta, a leküzdhetetlen akadályok hiányának ezen ellenőrzése „annak ellenőrzésére szolgált, hogy a generikus társaságok piacra lépésre való általános képessége és kinyilvánított szándéka ellenére voltak‑e olyan objektív okok, amelyek a generikus gyógyszerek piacra lépését lehetetlenné tették”, valamint hogy ily módon kiegészítse a valós és konkrét lehetőségek kritériumán alapuló elemzést. Leküzdhetetlen piacralépési akadályok fennállása esetén ugyanis nem tekinthető úgy, hogy egy gazdasági szereplő valós és konkrét piacralépési lehetőségekkel rendelkezik. Ennélfogva, amennyiben egy piacot a piacra lépés útjában álló akadályok jellemeznek, ezek leküzdhetetlen jellegének objektív vizsgálata hasznosan kiegészíti a valós és konkrét lehetőségek vizsgálatát, amely a szóban forgó társaság piacra lépésre való képességére és erre irányuló szándékára vonatkozó egyedi kritériumokon alapul.

322

Ezért a leküzdhetetlen akadályok kritériumára történő, a megtámadott határozatban többször szereplő hivatkozásból (lásd többek között a megtámadott határozat (1125) és (1181) preambulumbekezdését) nem lehet arra következtetni, amint azt a felperesek tették, hogy a Bizottság a potenciális verseny ezen az egyetlen kritériumon alapuló fogalmát fogadta el.

323

Ez annál is inkább így van, mivel a Bizottság a leküzdhetetlen akadályok kritériumát alkalmazó (lásd a fenti 319. pontot) 2014. május 21‑iToshiba kontra Bizottság ítéleten (T‑519/09, nem tették közzé, EU:T:2014:263) kívül hivatkozott az 1998. szeptember 15‑iEuropean Night Services és társai kontra Bizottság ítéletre (T‑374/94, T‑375/94, T‑384/94 és T‑388/94, EU:T:1998:198) és a 2011. április 14‑iVisa Europe és Visa International Service kontra Bizottság ítéletre (T‑461/07, EU:T:2011:181) is, amelyek a valós és konkrét lehetőségek kritériumát alkalmazták, ezeket a potenciális versenytársak meghatározására vonatkozó szabályok bemutatása mellett említve (a megtámadott határozat (1156) és (1157) preambulumbekezdése), valamint számos további ítéletre, amelyek a potenciális verseny e meghatározását idézték fel és alkalmazták, köztük a 2012. június 29‑iE.ON Ruhrgas és E.ON kontra Bizottság ítéletre (T‑360/09, EU:T:2012:332) (lásd a fenti 318. pontot). A Bizottság egyébiránt világosan jelezte, hogy a piacra történő belépésre való képesség, amely a valós és konkrét lehetőségek kritériumának jellemzője (lásd a fenti 318. pontot), „a kulcsfontosságú szempont a potenciális verseny kimutatásához” (a megtámadott határozat (1163) preambulumbekezdése). A Bizottság végül főleg az egyes szóban forgó generikus társaságok potenciális versenytársi minőségére vonatkozó elemzése keretében az egyes társaságokra – többek között gyártási kapacitásukra és árukészletükre, kereskedelmi szerződéseikre, a forgalombahozatali engedély megszerzése érdekében tett lépéseikre, valamint a Servier ellen indított pereikre – vonatkozó konkrét adatokból azt a következtetést vonta le, hogy mindegyikük rendelkezett a piacra lépésre vonatkozó valós és konkrét lehetőségekkel (lásd az alábbi 432–438., 579–585. és 718–722. pontot). Márpedig egy ilyen részletes, az egyes állítólagos potenciális versenytársak saját adatain alapuló elemzés az utóbbiak valós és konkrét piacralépési lehetőségeinek vizsgálatára jellemző, és különbözik a csupán egy adott piacra való belépés leküzdhetetlen akadályaira vonatkozó vizsgálattól, amely a potenciális verseny fennállásának megállapításához vezethet pusztán azon körülmény alapján, hogy valamely piaci szereplő belépett az érintett piacra.

324

E megállapításokat nem teszik kétségessé a felperesek azon állításai, amelyek szerint a Bizottság lényegében a generikus társaságok piacralépési szándékára és egy sor nem reális feltételezésre támaszkodott (lásd a fenti 309. pontot), mivel a válasz szövegéből kitűnik, hogy a felperesek ezekkel az állításokkal nem az alkalmazott kritériumot, hanem a valós és konkrét lehetőségek kritériumának a jelen ügyben történő alkalmazását vitatják, amelyet a Törvényszék az alábbiakban, az egyes vitatott megállapodások értékelésével szembeni kifogásokra adandó válasz keretében fog vizsgálni.

325

Ebből következik, hogy a felperesek állításával ellentétben a Bizottság az érintett piacon fennálló potenciális versenyt a valós és konkrét lehetőségek kritériuma alapján értékelte.

326

Ezenkívül meg kell állapítani, hogy – a Bizottság által a viszonválaszban a 2016. január 20‑iToshiba Corporation kontra Bizottság ítéletre (C‑373/14 P, EU:C:2016:26) (lásd a fenti 312. pontot) hivatkozással állítottakkal ellentétben – a Bizottság a jelen ügyben nem szorítkozhatott arra, hogy a piacra lépés leküzdhetetlen akadályainak hiányát ellenőrizze, ahhoz, hogy ebből az említett piacon a potenciális verseny fennállására következtessen (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 8‑iLundbeck kontra Bizottság ítélet, T‑472/13, fellebbezés alatt, EU:T:2016:449, 99–101. pont).

327

Kétségtelen, hogy a 2016. január 20‑iToshiba Corporation kontra Bizottság ítélet (C‑373/14 P, EU:C:2016:26) 28., 29., 32. és 34. pontjából kitűnik, hogy a piacok felosztására irányuló megállapodásokat illetően a magatartás gazdasági és jogi összefüggéseinek elemzése korlátozódhat arra, ami feltétlenül szükségesnek bizonyul a cél általi versenykorlátozás fennállásának megállapításához, és különösen annak ellenőrzésére, hogy az érintett piacra való belépés akadályait nem lehet‑e leküzdhetetlennek minősíteni (lásd még ebben az értelemben: 2016. június 28‑iPortugal Telecom kontra Bizottság ítélet, T‑208/13, EU:T:2016:368, 177. és 181. pont).

328

Mindenekelőtt azonban meg kell állapítani, hogy a Wathelet főtanácsnok Toshiba Corporation kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványára (C‑373/14 P, EU:C:2015:427, 69., 70., 89. és 90. pont) tekintettel értelmezett 2016. január 20‑iToshiba Corporation kontra Bizottság ítéletből (C‑373/14 P, EU:C:2016:26) kitűnik, hogy a gazdasági és jogi háttér elemzésének ott rögzített korlátozása bizonyos cél általi korlátozások különösen nyilvánvaló jellegéből következik, mivel e korlátozások esetében – tekintettel arra, hogy a szóban forgó megállapodások nem atipikusak és nem is összetettek – nincs szükség a gazdasági és jogi összefüggések részletes elemzésére annak megállapításához, hogy e korlátozások jellegükből adódóan kellően károsak.

329

Márpedig a jelen ügyben annak következtében, hogy a vitatott megállapodásokat szabadalmakkal kapcsolatos egyezségek formájában kötötték meg, e megállapodások jogsértő jellege, és különösen cél általi versenykorlátozó jellege külső megfigyelő számára nem lehetett nyilvánvaló. E tekintetben sokatmondó az a körülmény, hogy a Bizottság e megállapodások versenyellenes célját és hatását is elemezte. Ezt megerősíti az is, hogy a Bizottság a vitatott megállapodásokat a 2008. november 20‑iBeef Industry Development Society és Barry Brothers ítélet (C‑209/07, EU:C:2008:643) értelmében vett cél általi korlátozásnak minősítette, anélkül hogy e szakaszban szükség lenne arra, hogy a Törvényszék e minősítésről állást foglaljon. Noha az említett ítélet 34. pontjából kitűnik ugyanis, hogy a piacról való kizárásra irányuló megállapodások „nyilvánvalóan” sértik a Szerződés versenyre vonatkozó rendelkezései mögötti alapvető kiindulópontot, a Bíróság nem állapította meg, hogy az adott ügy tárgyát képező megállapodások esetében külső megfigyelő számára egyértelműen vagy nyilvánvalóan a piacról való kizárásra irányuló megállapodásokról és így cél általi korlátozásokról lett volna szó, amelyek esetében nem lenne szükség a gazdasági és jogi hátterük részletes elemzésére. Épp ellenkezőleg, a Bíróság elvégezte e háttér, valamint a szóban forgó megállapodások kikötéseinek és célkitűzéseinek ilyen elemzését, és abból azt a következtetést vonta le, hogy piacról való kizárásra irányuló megállapodásokról, és következésképpen „nyilvánvalóan” cél általi versenykorlátozást megvalósító megállapodásokról van szó (2008. november 20‑iBeef Industry Development Society és Barry Brothers ítélet, C‑209/07, EU:C:2008:643, 31–40. pont).

330

Ezt követően hangsúlyozni kell, hogy a 2016. január 20‑iToshiba Corporation kontra Bizottság ítélet (C‑373/14 P, EU:C:2016:26) alapjául szolgáló ügyben a vitatott magatartásokban részt vevő gyártók termelési és forgalmazási képessége nem volt vitatott, és az érintett piacon nem állt fenn semmilyen monopólium. Márpedig a jelen ügyben éppen a generikus társaságok arra való képessége vitás, hogy a vitatott terméket előállítsák és forgalmazzák, tekintettel különösen a felperesek kizárólagos jogaira, amelyeket a szabadalmak képviselnek (lásd a fenti 234. pontot és az alábbi 357. pontot). Ezen ítéletből ennélfogva nem lehet azt a következtetést levonni, hogy egy megállapodás cél általi versenykorlátozó jellegének meghatározásához általában, illetve konkrétan a jelen ügyben fennállóakhoz hasonló körülmények között nem szükséges vizsgálni, hogy a megállapodásban részes felek valós és konkrét lehetőségekkel rendelkeztek‑e arra, hogy az érintett piacra belépjenek.

331

A fentiek összességéből következik, hogy a potenciális verseny téves fogalommeghatározásának alkalmazására alapított kifogást el kell utasítani.

Az elég gyors piacra lépés kritériumáról

332

A megtámadott határozatban a Bizottság a 2003. április 3‑iBaByliss kontra Bizottság ítéletre (T‑114/02, EU:T:2003:100) és a 2011. április 14‑iVisa Europe és Visa International Service kontra Bizottság ítéletre (T‑461/07, EU:T:2011:181) támaszkodva úgy tekintette, hogy ahhoz, hogy egy vállalkozás potenciális versenytársnak minősülhessen, az alapvető szempontot az jelenti, hogy elég gyorsan képes legyen a piacra belépni ahhoz, hogy nyomást gyakoroljon a piaci szereplőkre. A Bizottság hangsúlyozta, hogy bár a késedelmek a piacra lépéssel kapcsolatos, költségeket érintő és időbeli nehézségeket tükrözhetnek, és a piacra lépés e késedelmek következtében kereskedelmi szempontból kevésbé vonzó lehet, önmagukban ezek nem teszik kétségessé a piacra lépésre való képességet vagy a Servier‑re vagy a többi generikus társaságra gyakorolt nyomást. A Bizottság ebből a jelen ügyben a mentességi rendeletekben és iránymutatásaiban megjelölt időtartamokra – különösen az [EUMSZ 101. cikknek] a horizontális együttműködési megállapodásokra való alkalmazhatóságáról szóló iránymutatásban (HL 2011. C 11., 1. o.; a továbbiakban: a horizontális együttműködési megállapodásokról szóló 2011. évi iránymutatás) hivatkozott, három évnél nem hosszabb időszakra –, valamint a bírósági eljárások, a forgalombahozatali engedélyek megszerzése és a gyógyszerhatóanyagok kifejlesztése indikatív és valós időtartamára hivatkozással azt a következtetést vonta le, hogy a felperesek és a generikus társaságok által állított késedelmek nem tűnnek elég hosszúnak ahhoz, hogy a generikus társaság mint kihívó ne gyakoroljon versenynyomást (a megtámadott határozat (1158), (1159), (1182) preambulumbekezdése és 1669. lábjegyzete; lásd még ugyanezen határozat (1125), (1126) és (1296) preambulumbekezdését).

333

A felperesek állításával ellentétben a potenciális verseny Bizottság által elvégzett, időbeli szempontból történő ezen elemzése megfelel az alkalmazandó elveknek.

334

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis ahhoz, hogy egy piaci szereplő potenciális versenytársnak minősülhessen, a piacra történő esetleges belépésének elég gyorsnak kell lennie ahhoz, hogy nyomást gyakoroljon a piaci szereplőkre, és így versenykényszert fejtsen ki rájuk (2011. április 14‑iVisa Europe és Visa International Service kontra Bizottság ítélet, T‑461/07, EU:T:2011:181, 189. pont; lásd még ebben az értelemben: 2012. június 29‑iE.ON Ruhrgas és E.ON kontra Bizottság ítélet, T‑360/09, EU:T:2012:332, 114. pont).

335

Ez az ítélkezési gyakorlat figyelembe vette az [EUMSZ 101. cikknek] a horizontális együttműködési megállapodásokra való alkalmazhatóságáról szóló iránymutatást (HL 2001. C 3., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 25. o.; a továbbiakban: a horizontális együttműködési megállapodásokról szóló 2001. évi iránymutatás) (lásd még a horizontális együttműködési megállapodásokról szóló 2011. évi iránymutatást), amely nem csupán az elég gyors piacra lépés követelményét rögzíti, de további iránymutatások és a csoportmentességi rendeletek alapján az elég gyors piacra lépés indikatív időtartamait is megadja, amelyek nem haladják meg – az adott esettől függően – az egy vagy három évet.

336

Ugyanakkor, amint azt mind ezek az iránymutatások (a horizontális együttműködési megállapodásokról szóló 2001. évi iránymutatás 9. lábjegyzete és a horizontális együttműködési megállapodásokról szóló 2011. évi iránymutatás 3. lábjegyzete), mind az ítélkezési gyakorlat (lásd ebben az értelemben: 2011. április 14‑iVisa Europe és Visa International Service kontra Bizottság ítélet, T‑461/07, EU:T:2011:181, 171. és 189. pont) pontosítja, ezek az időtartamok csak indikatív jellegűek, és az „elég gyors” piacra lépés fogalma a vizsgált ügy tényállásától, valamint jogi és gazdasági hátterétől függ, amelyet figyelembe kell venni annak megállapítása során, hogy egy, a piacon kívüli vállalkozás versenynyomást gyakorol‑e az e piacon ténylegesen tevékenykedő vállalkozásokra (lásd ebben az értelemben: 2011. április 14‑iVisa Europe és Visa International Service kontra Bizottság ítélet, T‑461/07, EU:T:2011:181, 169. pont).

337

Márpedig a jelen ügyben egyrészről a Bizottság figyelembe vette az ügy gazdasági és jogi hátterének sajátosságait, amikor értékelte a piacra lépéshez szükséges minden egyes szakasz időtartamát. Hangsúlyozni kell, hogy pontosan a gyógyszeripari ágazat jellegzetességei, különösen a különböző teljesítendő szakaszok, valamint a szabadalmak fennállása miatt a generikus társaságok gyakran jóval a szabadalmak lejárta előtt megteszik a piacra lépésre irányuló lépéseket annak érdekében, hogy a szükséges szakaszok legkésőbb a szabadalmak lejártának időpontjára befejeződjenek. E lépések tehát alkalmasak arra, hogy már a szabadalmak lejárta és a generikus társaságok tényleges piacra lépése előtt, sőt jóval az előtt versenynyomást gyakoroljanak az originális társaságra (lásd az alábbi 356. pontot; lásd még ebben az értelemben: 2012. december 6‑iAstraZeneca kontra Bizottság ítélet, C‑457/10 P, EU:C:2012:770, 108. pont; 2016. szeptember 8‑iLundbeck kontra Bizottság ítélet, T‑472/13, fellebbezés alatt, EU:T:2016:449, 163. pont; 2016. szeptember 8‑iSun Pharmaceutical Industries és Ranbaxy (UK) kontra Bizottság ítélet, T‑460/13, nem tették közzé, fellebbezés alatt, EU:T:2016:453, 77–79. pont).

338

Amint azt a felperesek helytállóan állítják (lásd a fenti 311. pontot), ebből mindazonáltal nem lehet azt a következtetést levonni, hogy egy generikus társaság a felperesek potenciális versenytársának tekinthető, amint és pusztán annak alapján, hogy megkezdi a perindopril egy generikus változatának kifejlesztését. A Bizottság a megtámadott határozat (1125) preambulumbekezdésében kétségkívül kijelentette, hogy a generikus társaságok jelentette potenciális verseny akkor kezdődik, amikor a generikus gyógyszert piacra vinni kívánó e társaságok megkezdik a gyógyszerhatóanyag és a késztermék előállítására szolgáló, kereskedelmileg életképes technológiák kifejlesztését. Az e preambulumbekezdést követő, a szóban forgó egyes generikus társaságok potenciális versenytársi minőségének későbbi elemzésére utaló állításokból, valamint főként ezen elemzésből és a megtámadott határozatban az elég gyors piacra lépés kritériumára vonatkozóan megfogalmazott általános megfontolásokból (lásd a fenti 332. pontot) azonban kitűnik, hogy a Bizottság nem kívánta megállapítani, hogy a versenynyomás gyakorlása a generikus termék kifejlesztésének megkezdésétől kezdődik, hanem annak a lehetőségére kívánt rávilágítani, hogy a versenynyomás gyakorlására sor kerülhet e fejlesztés megkezdésétől kezdve, amennyiben e nyomás gyakorlásának feltételei fennállnak. Mindenesetre, még ha az (1125) preambulumbekezdést úgy értelmezzük is, hogy az a potenciális verseny kezdetét a generikus termék kifejlesztésének kezdetében határozza meg, az ezen értékeléssel szembeni kifogást el kell utasítani mint hatástalant, mivel a Bizottság nem e preambulumbekezdésre támaszkodott a szóban forgó generikus társaságok potenciális versenytársi minőségének megállapításához. Ugyanis, amint azt a Bizottság releváns módon hangsúlyozza, úgy tekintette, hogy a generikus társaságok potenciális versenytársi minősége értékelésének időpontjában, vagyis a vitatott megállapodások megkötésének időpontjában valamennyi ilyen társaság a perindoprilja fejlesztésének előrehaladott szakaszában volt, és a Bizottság nem a korábbi – az e fejlesztés megkezdésekori – potenciális versenytársi minőségükről foglalt állást (lásd a fenti 315. pontot).

339

Hasonlóképpen, a Bizottság a megtámadott határozat (1296) preambulumbekezdésében található 1840. lábjegyzetben kétségkívül emlékeztetett a horizontális együttműködési megállapodásokról szóló 2011. évi iránymutatásban említett hároméves határidőre, azonban abból a jelen ügyben semmilyen döntő következtetést nem vont le, ezért az e határidő figyelembevételét – különösen a perindopril kifejlesztéséhez szükséges idő tekintetében (a megtámadott határozat (3137) preambulumbekezdése) – a Bizottság terhére rovó kifogásokat el kell utasítani mint hatástalanokat.

340

Másrészről a Bizottság a potenciális versennyel együtt járó versenynyomás gondolata alapján tekintette úgy, hogy a piacra lépés folyamata során a generikus társaságok által esetlegesen elszenvedett késedelmek önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy kizárják potenciális versenytársi minőségüket, ha a piacra lépésre való képességük következtében továbbra is ilyen nyomást gyakorolnak, és ebben az értelemben a 2003. április 3‑iBaByliss kontra Bizottság ítéletet (T‑114/02, EU:T:2003:100) idézte. A felperesek állításával ellentétben a Bizottság megalapozottan támaszkodott az említett ítéletre, mivel, noha a Törvényszék ebben az ítéletben a jelen ügytől nagymértékben eltérő helyzetről határozott, ugyanakkor állást foglalt a BaByliss piacra lépésének több alkalommal történő elhalasztása által a potenciális versenytársi minőségére gyakorolt hatásról, és a megtámadott határozatban a Bizottság éppen e hatást elemzi. E tekintetben a Törvényszék a BaByliss piacra lépésre való képességéből eredő versenynyomás gyakorlását tanúsító több körülmény alapján megállapította, hogy a piacra lépés több alkalommal történő elhalasztása nem teszi kétségessé a BaByliss potenciális versenytársi minőségét (2003. április 3‑iBaByliss kontra Bizottság ítélet, T‑114/02, EU:T:2003:100, 102–106. pont), amit a felperesek egyébiránt nem is vitatnak. Ebből az is következik, hogy – mivel a generikus társaságok ahhoz fűződő érdeke, hogy elsők legyenek a piacon, a várt nyereség mértékére figyelemmel legfeljebb a piacralépési szándékukra lehet hatással, azonban önmagában véve nem lehet hatással a piacra lépésre való képességükre – a Bizottság a megtámadott határozat (1182) preambulumbekezdésében a felperesek állításával ellentétben helytállóan utasította el a generikus társaságok ezen érdekének az állítólagos késedelmek értékelése során fennálló relevanciáját. A piacra lépésre való képességet ugyanis az életképes gazdasági stratégia kritériumára (lásd a fenti 318. pontot) tekintettel kell vizsgálni, vagyis annak egyszerűen nyereséges piacra lépésnek kell megfelelnie, és nem a lehetséges piacra lépések közül a legnyereségesebbnek, amely esetben a szóban forgó generikus társaság lenne az első piacra lépő társaság, és így bizonyos ideig az originális társaság egyetlen versenytársa (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 8‑iXellia Pharmaceuticals és Alpharma kontra Bizottság ítélet, T‑471/13, nem tették közzé, fellebbezés alatt, EU:T:2016:460, 124. pont).

341

Ebből következik, hogy a potenciális verseny Bizottság általi időbeli szempontú értékelésével szembeni valamennyi kifogást el kell utasítani.

A meglévő piaci szereplők felfogásának kritériumáról

342

A megtámadott határozatban a Bizottság a 2011. július 12‑iHitachi és társai kontra Bizottság ítéletre (T‑112/07, EU:T:2011:342) és a 2014. május 21‑iToshiba kontra Bizottság ítéletre (T‑519/09, nem tették közzé, EU:T:2014:263) támaszkodva megállapította, hogy a piacon már jelen levő piaci szereplők felfogása szerepet játszik a potenciális verseny értékelésében. A Bizottság szerint ugyanis, amennyiben egy ilyen tapasztalt piaci szereplő a generikus társaságok részéről versenyfenyegetést észlel, e fenyegetés alkalmas arra, hogy versenykényszert gyakoroljon a piaci magatartására, és releváns a potenciális verseny értékelése szempontjából. A Bizottság a 2011. április 14‑iVisa Europe és Visa International Service kontra Bizottság ítéletre (T‑461/07, EU:T:2011:181) hivatkozással pontosította, hogy a potenciális verseny megnyilvánulhat mindössze egy piacon kívüli vállalkozás létezésében, és e vállalkozás puszta létezése versenynyomáshoz vezethet, amelyet a piacra lépés valószínűsége képvisel (az (1160)–(1162) preambulumbekezdés). A Bizottság ebből azt a következtetést vonta le, hogy annak eldöntéséhez, hogy a generikus társaságok versenynyomást gyakorolnak‑e a Servier‑re, a meglévő piaci szereplő, a Servier és a többi versenytárs generikus társaság felfogását is figyelembe kell venni (az (1163) preambulumbekezdés). A jelen ügyben megállapította, hogy a generikus társaságokat mind a Servier, mind generikus vetélytársaik potenciális versenytársnak tekintették (az (1183) preambulumbekezdés).

343

Kiindulásként megjegyezhető, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság a meglévő piaci szereplők felfogásának kritériumát a generikus társaságok potenciális versenytársi minőségének meghatározására szolgáló kritériumok egyikeként használta, amit a fenti 342. pontban felidézett „is” kötőszó, valamint minden egyes említett társaság vonatkozásában a potenciális verseny további értékelési kritériumainak vizsgálata (lásd az alábbi 432–438., 579–585. és 718–722. pontot) is tanúsít.

344

Márpedig a felperesek állításával ellentétben a meglévő piaci szereplő felfogására vonatkozó kritériumnak a potenciális verseny egyik értékelési kritériumaként történő használata összhangban áll a jelen ügyre irányadó, a felperesek által hivatkozott ítélkezési gyakorlattal.

345

A felperesek által előadottakkal ellentétben ugyanis a Törvényszék a 2011. július 12‑iHitachi és társai kontra Bizottság ítéletben (T‑112/07, EU:T:2011:342) a potenciális verseny fennállásának megállapítása érdekében egyértelműen figyelembe vette a meglévő piaci szereplő felfogásának kritériumát. A megtámadott határozat (1160) preambulumbekezdésében felidézett ezen ítélet 90., 226. és 319. pontjából így kitűnik, hogy a szóban forgó, az európai és a japán gyártók között létrejött megállapodások nem csupán jelentős valószínűsítő körülményt jelentettek a tekintetben, hogy az utóbbiakat az előbbiek hiteles potenciális versenytársnak tekintették, hanem a japán gyártók számára az európai piacra történő belépésre vonatkozó lehetőségek fennállására is rávilágítottak (lásd még ebben az értelemben: 2014. május 21‑iToshiba kontra Bizottság ítélet, T‑519/09, nem tették közzé, EU:T:2014:263, 231. pont). Kétségtelen, hogy a Törvényszék a potenciális verseny objektív elemzését is elvégezte, amikor megvizsgálta különösen a japán gyártóknak az európai piacra történő belépésre való képességét (2011. július 12‑iHitachi és társai kontra Bizottság ítélet, T‑112/07, EU:T:2011:342, 157. és 160. pont), amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (1160) preambulumbekezdésében egyébként meg is jegyezte. Mindazonáltal ez az objektív elemzés csupán azt mutatja, hogy a meglévő piaci szereplő felfogásának szubjektív kritériuma csak egy a potenciális verseny fennállásának értékelésére szolgáló több kritérium közül.

346

A felperesek által hivatkozott 2012. június 29‑iE.ON Ruhrgas és E.ON kontra Bizottság ítéletben (T-360/09, EU:T:2012:332, 115. pont) a Törvényszék megállapította, hogy egy megállapodás fennállása és így a megállapodásban részes felek felfogása önmagában nem elegendő annak bizonyítására, illetve nem feltétlenül jelenti azt, hogy a megállapodás aláírásának időpontjában potenciális verseny állt fenn. A felperesek állításával ellentétben ez az ítélet így nem a meglévő piaci szereplő felfogására vonatkozó kritérium relevanciájának hiányát állapította meg, hanem csupán azt, hogy e piaci szereplő felfogása önmagában, a potenciális verseny fennállásának bizonyítására alkalmas bármely egyéb körülmény hiányában nem elegendő e bizonyításhoz.

347

Ebből következik, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a meglévő piaci szereplő felfogásának kritériuma a potenciális verseny fennállásának értékelése során releváns, azonban nem elégséges kritérium. Amint azt a felperesek releváns módon hangsúlyozzák ugyanis, figyelemmel e piaci szereplők felfogásának szubjektív és így az adott piaci szereplőtől függően változó jellegére, a piac általuk való ismeretére, valamint a feltételezett versenytársaikkal való viszonyukra, önmagában e piaci szereplők felfogása alapján, még ha tapasztaltak is, nem lehet úgy tekinteni, hogy egy adott másik piaci szereplő az előbbiek potenciális versenytársa. Ezzel szemben e felfogás alkalmas arra, hogy alátámassza egy piaci szereplő valamely piacra történő belépésre való képességét, és ezzel hozzájáruljon a potenciális versenytársnak minősítéséhez (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 8‑iLundbeck kontra Bizottság ítélet, T‑472/13, fellebbezés alatt, EU:T:2016:449, 103. és 104. pont; 2016. szeptember 8‑iSun Pharmaceutical Industries és Ranbaxy (UK) kontra Bizottság ítélet, T‑460/13, nem tették közzé, fellebbezés alatt, EU:T:2016:453, 88. pont).

348

Következésképpen el kell utasítani a felperesek azon érveit, amelyek a meglévő piaci szereplők felfogásának a potenciális verseny fennállásának bizonyítása érdekében a Bizottság által történő figyelembevétele ellen irányulnak.

349

A felperesek és a beavatkozó fél azt kifogásolják, hogy a Bizottság a generikus társaságokat a Servier potenciális versenytársainak minősítette a piacra lépésük azon akadályai ellenére, amelyeket a Servier szabadalmai jelentettek.

350

A megtámadott határozatban a Bizottság megállapította, hogy a felek a 2010. július 1‑jei AstraZeneca kontra Bizottság ítéletre (T‑321/05, EU:T:2010:266, 362. pont) hivatkozással tévesen állították, hogy a piacra lépés lehetetlen volt, azzal az indokkal, hogy egy szabadalom fennállása kizárja a verseny minden lehetőségét, és ebből tévesen vonták le azt a következtetést, hogy a Servier szabadalmai a technológiaátadási megállapodásokról szóló 2004. évi – a jelen ügyben egyébként nem alkalmazandó – iránymutatás értelmében vett „egyirányú gátló helyzetet” teremtettek (a megtámadott határozat (1167) és (1168) preambulumbekezdése, valamint 1638. lábjegyzete).

351

A Bizottság hozzátette, hogy a generikus társaságoknak mindenesetre lehetőségük volt arra, először is, hogy vitassák a Servier szabadalmainak érvényességét. E tekintetben emlékeztetett az 1986. február 25‑iWindsurfing International kontra Bizottság ítéletre (193/83, EU:C:1986:75, 92. pont), amely szerint közérdek a gazdasági tevékenység minden olyan akadályának elhárítása – többek között a szabadalmak érvényességét vitató keresetekkel –, amely egy tévesen megadott szabadalomból következhet, valamint a 2012. december 6‑iAstraZeneca kontra Bizottság ítéletre (C‑457/10 P, EU:C:2012:770, 108. pont), amely megállapította, hogy potenciális verseny már a molekulára vonatkozó szabadalom lejárta előtt fennállhat (a megtámadott határozat (1132), (1165) és (1169) preambulumbekezdése, valamint 1640. lábjegyzete). A Bizottság hozzátette, hogy az a körülmény, hogy a Servier hivatkozott‑e vagy fog‑e hivatkozni szabadalmai bitorlására, nem releváns annak meghatározása szempontjából, hogy e szabadalmak alkalmasak‑e a generikus gyógyszerek piacra lépésének megakadályozására, kiemelve, hogy nem áll fenn a bitorlásra vonatkozó vélelem, és nem volt olyan bírósági határozat, amely a releváns időszakban ilyen bitorlást állapított volna meg (a megtámadott határozat (1169)–(1171) preambulumbekezdése). A Bizottság pontosította, hogy a Servier szabadalmai érvénytelenségének vagy bitorlásának vélt lehetőségét illetően maguk a felek, valamint harmadik személyek által megfogalmazott, a vitatott megállapodások megkötését megelőző vagy azokkal egyidejűleg keletkezett dokumentumokban található értékelésekre támaszkodott (a megtámadott határozat (1172) preambulumbekezdése).

352

A Bizottság úgy vélte, hogy a generikus társaságoknak lehetőségük volt arra is, másodszor, hogy más módokon lépjenek be azokra a piacokra, ahol jogviták vannak folyamatban (az (1175) preambulumbekezdés). Egyrészről a generikus társaságok kockázattal – vagyis annak kockázata mellett, hogy az originális társaság bitorlási keresetet indít – továbbra is forgalomba hozhatták a perindoprilt. A Bizottság e tekintetben hangsúlyozta, hogy figyelemmel arra a gyakorlatra, hogy a molekulára vonatkozó szabadalom lejártát követően eljárási szabadalmakat jelentenek be, szinte az összes, az előbbi szabadalom lejártát követő értékesítés kockázattal történik, és hogy az Apotex kockázattal történő, 2006‑os piacra lépése a 947. sz. szabadalom érvénytelenségét megállapító és a Servier által fizetendő kártérítést megítélő bírósági ítélettel zárult (a megtámadott határozat (1176) és (1177) preambulumbekezdése). Másrészről a generikus társaságok a bitorlásra vonatkozó állítások elkerülése érdekében módosíthatták az eljárásaikat, akár közvetlenül, akár a gyógyszerhatóanyag beszállítójának megváltoztatása révén. A szabályozásból eredően esetlegesen felmerülő késedelmek ellenére a Bizottság szerint e változtatások a piacra lépés életképes alternatív módját jelentik (a megtámadott határozat (1178) preambulumbekezdése).

353

A Bizottság a megtámadott határozat (1179) preambulumbekezdésében a következőket állapította meg:

„[…] az egyezségeket olyan körülmények között kötötték, amikor a molekulára vonatkozó szabadalom lejárt, és közvetlenül vagy közvetetten valamennyi generikus társaság érintett volt a Servier fennmaradó egy vagy több szabadalmára vonatkozó bírósági eljárásban vagy jogvitában, akár bitorlási keresetekkel szembeni védekezés formájában, akár az említett szabadalmak érvénytelenné nyilvánítása iránti keresetek vagy viszontkeresetek révén. A generikus társaságok továbbá a piacra jutás lehetséges útjaként a szabadalmakhoz kapcsolódó más intézkedéseket is választhattak. A Bizottság részletesen meg fogja vizsgálni, hogy a szabadalmakkal kapcsolatos akadályokat leküzdeni és generikus perindopriljukat piacra vinni kívánó generikus társaságok a Servier szabadalmai ellenére a versenynyomás forrását jelentették‑e ez utóbbi számára. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a jelen határozat tárgyát képező valamennyi megállapodást olyan időpontban kötötték meg, amikor bizonytalanság állt fenn a tekintetben, hogy sor került‑e bármelyik szabadalom bitorlására, és különösen, hogy a 947. sz. szabadalmat érvénytelenné nyilváníthatják‑e. A Servier szabadalmainak puszta létezése és az azokra való hivatkozás tehát nem zárta ki a potenciális vagy tényleges verseny minden lehetőségét.”

354

A felperesek és a beavatkozó fél lényegében azt adják elő, hogy a Bizottság ezen elemzése figyelmen kívül hagyja az érvényesnek nyilvánított vagy vélelmezetten érvényes szabadalmakhoz kapcsolódó hatásokat, amelyeket a jogszabályok rögzítenek, illetve az ítélkezési gyakorlat elismer. Egyébiránt azt róják a Bizottság terhére, hogy figyelmen kívül hagyta a technológiaátadási megállapodásokról szóló 2004. évi és 2014. évi iránymutatást, valamint a Servier erőfölénnyel való visszaélésének értékelése során a megtámadott határozatban, valamint más határozatokban általa megfogalmazott bizonyos megfontolásokat.

A Servier érvényesnek nyilvánított vagy vélelmezetten érvényes szabadalmai hatásainak figyelmen kívül hagyásáról

355

A felperesek és a beavatkozó fél szerint a vélelmezetten érvényes szabadalom – legalábbis az érvényességének megállapításától a lejáratáig – a piacra lépésre vonatkozó jogi tilalmat jelent, amely minden potenciális versenyt kizár.

356

Mindazonáltal a Bizottság által a megtámadott határozatban idézett (lásd a fenti 351. pontot) 2012. december 6‑iAstraZeneca kontra Bizottság ítélet (C‑457/10 P, EU:C:2012:770) 108. pontjából kitűnik, hogy egy piacon már valamely szabadalom lejárta előtt fennállhat potenciális verseny. Közelebbről a Bíróság megállapította, hogy a kiegészítő oltalmi tanúsítványok, amelyek célja, hogy meghosszabbítsák egy szabadalom joghatásait, nem csupán a szabadalmak lejárta után járnak jelentős kizáró hatással, hanem arra is alkalmasak, hogy azáltal torzítsák a piac szerkezetét, hogy még e lejárat előtt sértik a potenciális versenyt, és a szabadalmak lejárta előtti potenciális versenyre vonatkozó e megállapítás független attól, hogy a szóban forgó kiegészítő oltalmi tanúsítványokat csalárd és szabálytalan módon szerezték meg (2016. szeptember 8‑iLundbeck kontra Bizottság ítélet, T‑472/13, fellebbezés alatt, EU:T:2016:449, 164. pont). Ily módon a szabadalom jelentette kizárólagos jog önmagában nem akadályozza, hogy a szóban forgó kizárólagossági időszak alatt potenciális verseny alakuljon ki.

357

Ugyanis, amint azt a felperesek és a beavatkozó fél hangsúlyozzák, bár egy ilyen kizárólagos jog általában a versenytársak kizárásával jár, mivel ez utóbbiak a közjogi szabályozás értelmében kötelesek tiszteletben tartani ezt a kizárólagos jogot (2010. július 1‑jei AstraZeneca kontra Bizottság ítélet, T‑321/05, EU:C:2010:266, 362. pont; lásd még a fenti 234. pontot), e versenyt kizáró hatás a bitorlást megvalósító termékeket forgalmazó tényleges versenytársakra vonatkozik. A szabadalom a jogosultja számára biztosítja valamely találmány kizárólagos használatára vonatkozó jogot az ipari termékek gyártása és első kereskedelmi forgalomba hozatala céljából, valamint a tiltakozáshoz való jogot valamennyi szabadalombitorlás ellen (1974. október 31‑iCentrafarm és de Peijper ítélet, 15/74, EU:C:1974:114, 9. pont; 2015. július 16‑iHuawei Technologies ítélet, C‑170/13, EU:C:2015:477, 46. pont; lásd még a fenti 234. pontot), azonban önmagában nem zárja ki, hogy a piaci szereplők megtegyék az ahhoz szükséges lépéseket, hogy a szabadalom lejártakor beléphessenek az érintett piacra, és így a szabadalom jogosultjára – a szabadalom lejárta előtti potenciális verseny fennállására jellemző – versenynyomást gyakoroljanak. A szabadalom azt sem zárja ki, hogy a piaci szereplők valamely bitorlást nem megvalósító termék gyártásához és fogalmazásához szükséges műveleteket végezzenek, amelyek következtében piacra lépésüktől a szabadalom jogosultja tényleges versenytársainak, és adott esetben e piacra lépésig potenciális versenytársainak tekintsék őket (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 8‑iLundbeck kontra Bizottság ítélet, T‑472/13, fellebbezés alatt, EU:T:2016:449, 164. pont).

358

Még inkább ez a helyzet a gyógyszeripari ágazatban, ahol a – gyógyszer piacon történő forgalmazásához szükséges – forgalombahozatali engedély megadására vonatkozó jogszabályok lehetővé teszik a hatáskörrel rendelkező hatóságok számára, hogy akkor is forgalombahozatali engedélyt adjanak egy generikus termékre, ha a referenciaterméket szabadalom védi. Az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek közösségi kódexéről szóló, 2001. november 6‑i, módosított 2001/83/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvből (HL 2001. L 311., 67. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 27. kötet, 69. o.; helyesbítések: HL 2006. L 235., 24. o.; HL 2014. L 239., 81. o.) kitűnik, hogy a generikus termékek forgalombahozatali engedélye iránti kérelmek esetén sor kerülhet rövidített eljárásra, amely az originális termék forgalombahozatali engedély iránti kérelmében közölt vizsgálati eredményeken alapul, és az ezen eredményekre vonatkozó adatok felhasználhatók, ennélfogva lehetővé teszik forgalombahozatali engedély megadását az originális termékre vonatkozó szabadalom lejárta előtt (a 2001/83 irányelv 10. cikke; lásd még a megtámadott határozat (74) és (75) preambulumbekezdését). Így maga a gyógyszerek forgalmazására vonatkozó jogszabály rendelkezik úgy, hogy egy generikus társaság az originális társaság szabadalmi oltalmának ideje alatt piacra léphet jogszerűen megadott forgalombahozatali engedély alapján, vagy legalábbis megindíthatja a forgalombahozatali engedély megszerzésére irányuló eljárást. A felperesek állításával ellentétben ugyanez a helyzet a 2001/83 irányelvet átültető nemzeti jogszabályok esetében is, mivel a felperesek által hivatkozott, a Bizottság gyógyszeriparra vonatkozó ágazati vizsgálatáról szóló, 2009. július 8‑i végleges jelentésből kitűnik, hogy a szlovák hatóságok ilyen értelemben módosították jogszabályaikat, a magyar hatóságok pedig csupán „szabadalmi nyilatkozatot” követelnek meg, amelyben a generikus társaság vállalja, hogy a szóban forgó szabadalom lejártáig nem forgalmaz bitorlást megvalósító terméket. Az a felperesek által hangsúlyozott körülmény, hogy a Servier egy belső e‑mailje megállapítja, „úgy tűnik, hogy a [szlovák szabályozási hatóság] blokkolja [egyes generikus társaságok] perindopril‑dokumentációját, amíg a 947. sz. szabadalom hatályban van”, nem alkalmas ezen megállapítás megkérdőjelezésére.

359

Mi több, a szabadalmi oltalmi rendszer úgy került kialakításra, hogy noha a szabadalmak érvényességét a bejegyzéstől vélelmezni kell (2010. július 1‑jei AstraZeneca kontra Bizottság ítélet, T‑321/05, EU:C:2010:266, 362. pont), ezen érvényességi vélelem nem jelenti ipso facto azt, hogy a minden piacra vitt termék bitorlást valósít meg (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 8‑iLundbeck kontra Bizottság ítélet, T‑472/13, fellebbezés alatt, EU:T:2016:449, 121. és 122. pont). Amint azt a Bizottság a megtámadott határozatban megalapozottan hangsúlyozza (lásd a fenti 351. pontot) anélkül, hogy a felperesek ezt kifejezetten vitatták volna, nem áll fenn bitorlási vélelem, mivel e bitorlást bíróságnak kell megállapítania. Amint az az 1986. február 25‑iWindsurfing International kontra Bizottság ítéletből (193/83, EU:C:1986:75, 52. pont) kitűnik ugyanis, amennyiben egy magán piaci szereplő, aki egy szabadalom jogosultja, a szabadalomhoz fűződő joga megsértésének fennállására vonatkozó saját értékelésével helyettesíthetné a hatáskörrel rendelkező hatóság értékelését, ezen értékelést a szabadalmára vonatkozó oltalom hatályának kiterjesztésére használhatná fel (lásd még a megtámadott határozat (1171) preambulumbekezdését és 1642. lábjegyzetét). Következésképpen valamely piaci szereplőnek lehetősége van arra, hogy vállalja annak kockázatát, hogy piacra lép egy termékkel, ideértve a potenciálisan egy hatályos szabadalom bitorlását megvalósító terméket is, és e kockázattal történő piacra lépést vagy forgalomba hozatalt (lásd különösen a megtámadott határozat (75) és (1176) preambulumbekezdését) siker koronázhatja, amennyiben a szabadalom jogosultja eltekint attól, hogy bitorlási keresetet indítson, vagy ha indít ilyen keresetet, e bitorlási keresetet elutasítják (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 8‑iLundbeck kontra Bizottság ítélet, T‑472/13, fellebbezés alatt, EU:T:2016:449, 128. és 165. pont). E tekintetben pontosítani kell, hogy a kockázattal történő piacra lépés e lehetősége hozzájárul annak alátámasztásához, hogy a szabadalmak nem jelentenek a generikus társaságok piacra lépése útjában álló leküzdhetetlen akadályt, ez azonban önmagában nem jelenti azt, hogy a generikus társaságok valós és konkrét lehetőségekkel rendelkeznek a piacra lépésre, mivel e lehetőségek az ilyen kockázattal történő piacra lépés megvalósítására való képességüktől és az arra vonatkozó szándékuktól függnek.

360

A beavatkozó fél állításával ellentétben a Bizottság e megközelítése a potenciális verseny fennállásának elismerésével nem fordítja meg a szabadalmakhoz kapcsolódó érvényességi vélelmet, amennyiben a szabadalom érvényességét bíróság nem erősítette meg, és bíróság nem állapította meg az érvényes szabadalom bitorlását. A beavatkozó fél ugyanis a megtámadott határozat téves olvasatára támaszkodik, mivel ott a Bizottság lényegében és megalapozottan (lásd a fenti 357–359. pontot) nem úgy tekintette, hogy a szabadalom érvényességéről és a bitorlás fennállásáról szóló bírósági határozat meghozataláig a szabadalom érvénytelenségét vélelmezik, hanem azt állapította meg, hogy egy ilyen határozat meghozataláig a szabadalom érvényességének vélelme nem akadályozza a kockázattal történő piacra lépést (a megtámadott határozat (1171) és (1176) preambulumbekezdése).

361

Hangsúlyozni kell, hogy a bitorlás vélelmének ugyanezen hiánya érvényesül a szóban forgó szabadalom érvényességének a hatáskörrel rendelkező hatóság általi megállapítása esetén. Ugyanis, mivel egy szabadalom önmagában véve nem akadályozza a versenytársak tényleges vagy potenciális piacra lépését, e szabadalom érvényességének megállapítása – amennyiben nem jár együtt a bitorlás megállapításával – sem zárja ki az ilyen versenyt. Ily módon a felperesek állításával ellentétben az a körülmény, hogy az ESZH 2006. július 27‑i határozatával érvényesnek nyilvánította a 947. sz. szabadalmat, önmagában nem elegendő ahhoz, hogy megakadályozza potenciális verseny kialakulását.

362

E megfontolásokat a beavatkozó fél által hivatkozott ítélkezési gyakorlat sem kérdőjelezi meg.

363

Egyrészről ugyanis az 1998. szeptember 15‑iEuropean Night Services és társai kontra Bizottság ítélet (T‑374/94, T‑375/94, T‑384/94 és T‑388/94, EU:T:1998:198) és a 2012. június 29‑iE.ON Ruhrgas és E.ON kontra Bizottság ítélet (T‑360/09, EU:T:2012:332) nem szellemi tulajdonjogokra vonatkozott, hanem olyan kizárólagos jogokra, amelyek jogilag vagy ténylegesen akadályozták a szóban forgó szolgáltatások nyújtását, illetve az infrastruktúrákhoz való hozzáférést. Ezenkívül, még ha úgy tekintjük is, hogy a 2012. június 29‑iE.ON Ruhrgas és E.ON kontra Bizottság ítéletben (T‑360/09, EU:T:2012:332, 102. pont) említett „de facto területi monopóliumok” hasonlatosak a szabadalmak jelentette kizárólagos jogokhoz (lásd a fenti 234. pontot), ebből az ítéletből kitűnik, hogy a Törvényszék a potenciális verseny hiányát nem csupán e monopóliumok létezéséből vezette le, hanem abból a körülményből is, hogy a Bizottság nem bizonyította a jogilag megkövetelt módon, hogy egy alternatív gázszolgáltatónak e monopóliumok ellenére valós és konkrét lehetősége lett volna arra, hogy belépjen a német gázpiacra, elismerve azonban, hogy e monopóliumok önmagukban nem elegendőek a potenciális verseny fennállásának kizárására (lásd ebben az értelemben: 2012. június 29‑iE.ON Ruhrgas és E.ON kontra Bizottság ítélet, T‑360/09, EU:T:2012:332, 103–107. pont).

364

Másrészről, noha az 1979. május 31‑iHugin Kassaregister és Hugin Cash Registers kontra Bizottság ítélet (22/78, EU:C:1979:138), és az 1994. október 6‑iTetra Pak kontra Bizottság ítélet (T‑83/91, EU:T:1994:246) szellemi tulajdonjogokra vonatkozik, és e második közelebbről a szabadalmakra, ezekből ugyanakkor nem lehet azt a következtetést levonni, hogy a szabadalmak és az egyéb szóban forgó szellemi tulajdonjogok a piacra lépés olyan leküzdhetetlen akadályait jelentik, amelyek kizárják a potenciális verseny fennállását. Az 1979. május 31‑iHugin Kassaregister és Hugin Cash Registers kontra Bizottság ítéletben (22/78, EU:C:1979:138, 9. pont) ugyanis a Bíróság a monopólium fennállását – amelyet egyébiránt a felperes is elismert –, és így a felperes által gyártott pénztárgépekhez való pótalkatrészek piacán a tényleges verseny hiányát „kereskedelmi okokból” vezette le, amelyek közül az egyik, azonban nem az egyetlen okot – amint az egyébiránt az ezen ügyben tartott tárgyalásra készített jelentésből (1885. o.) egyértelműbben kitűnik – az Egyesült Királyság formatervezési mintákra és szerzői jogra vonatkozó jogszabályai jelentették. Hasonlóképpen, az 1994. október 6‑iTetra Pak kontra Bizottság ítéletben (T‑83/91, EU:T:1994:246, 110. pont) a Törvényszék kétségkívül úgy tekintette, hogy a szóban forgó számos szabadalom akadályozza új versenytársak belépését az aszeptikus berendezések piacára. Ebből azonban nem lehet azt a következtetést levonni, hogy önmagukban véve a szabadalmakat tekintették az érintett piacra való belépés leküzdhetetlen akadályainak, figyelemmel a szóban forgó szabadalmak Törvényszék által hangsúlyozott nagy számára, az akadályok fennállásának megállapítása érdekében szintén figyelembe vett technológiai akadályokra, és főleg az érintett piac 10%‑át uraló versenytárs jelenlétére.

365

A fenti megfontolásokat nem teszi kétségessé a 2004/48 irányelv – beavatkozó fél által szintén említett – 9. cikkének (1) bekezdése sem, amely úgy rendelkezik, hogy a tagállamok biztosítják, hogy a bíróságok ideiglenes intézkedést rendelhessenek el a feltételezett jogsértő ellen a szellemi tulajdonjogot fenyegető sérelem megakadályozására, vagy ideiglenes jelleggel a feltételezett jogsértés folytatásának megtiltására.

366

Az ilyen ideiglenes intézkedések az azokban meghatározott időtartam alatt kétségkívül megakadályozzák a feltételezett jogsértő piacra lépését és így a tényleges versenyt e piacon. Mindazonáltal, figyelemmel erre az ideiglenes jellegre, a bitorlás fennállását jogerősen elbíráló határozat hiányában, amely megállapítaná a bitorlást és elrendelné a szükséges kiegészítő intézkedéseket, ezek az ideiglenes intézkedések csupán átmeneti akadályt jelentenek, nem pedig az állítólagosan jogsértő termék forgalmazására irányuló lépések megtételének, és így a potenciális verseny kialakulásának leküzdhetetlen akadályát.

367

Tekintettel ugyanis a hatáskörrel rendelkező hatóságnak a határozata meghozatalához az elemzésre rendelkezésére álló korlátozott időre, valamint a 2004/48 irányelv 9. cikkének (3) bekezdésében az ideiglenes intézkedés elrendelésére vonatkozóan előírt feltételekre, különösen a szellemi tulajdonjog megsértéséről való, kellő bizonyossággal történő meggyőződésre, az ilyen ideiglenes határozatok meghozatala csak az állítólagos bitorlás első ránézésre történő, szükségképpen rövid értékelésén alapul, amelyet a bitorlás fennállásának megállapításához szükséges feltételek részletesebb értékelése alapján megerősítenek vagy adott esetben megváltoztatnak. Egyébiránt a szóban forgó generikus társaságoknak lehetőségük van a kedvezőtlen határozat elfogadásának megakadályozására, nem csupán azzal, hogy az érdemi eljárásban ellenérveket terjesztenek elő, hanem a szóban forgó szabadalom érvényességének az e szabadalom érvénytelenné nyilvánítása iránti viszontkereset útján történő párhuzamos vitatása révén is. Ily módon egy ideiglenes intézkedés elfogadása, és a fortiori az ilyen ideiglenes intézkedés elfogadásának puszta kockázata önmagában nem zárhatja ki az ilyen típusú határozat tényleges vagy potenciális címzettjét jelentő generikus társaság potenciális versenytársi minőségét, tekintettel többek között arra, hogy más generikus társaságokkal szemben is sor kerülhet ilyen ideiglenes határozatok meghozatalára.

368

Ezenkívül a bitorlás fennállását megállapító érdemi ítélet maga is ideiglenes jellegű, amíg a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségeket ki nem merítették. A beavatkozó fél állításával ellentétben ugyanis a Bizottság a megtámadott határozat (1132) és (1169) preambulumbekezdésében megalapozottan állította, hogy a szabadalmak és az e szabadalmakra vonatkozó határozatok megtámadása a szabadalmakkal kapcsolatos „verseny […] kifejeződését” jelenti. Tekintettel ugyanis a bitorlás kockázatára, amelynek minden generikus társaság ki van téve, valamint arra, hogy – amint azt a Törvényszék a fentiekben megjegyezte (lásd a fenti 359. pontot) – a magán piaci szereplők nem állapíthatják meg a bitorlás fennállását, a kereset a generikus társaság számára az e kockázat csökkentése és a piacra lépés érdekében rendelkezésre álló egyik eszköz, amellyel elérheti a bitorlással kapcsolatos nemleges megállapítást vagy az esetlegesen bitorolt szabadalom érvénytelenségének megállapítását (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 8‑iLundbeck kontra Bizottság ítélet, T‑472/13, fellebbezés alatt, EU:T:2016:449, 122. pont). Ebből következik az is, hogy amíg a generikus társaság előtt nyitva áll a peres út az érintett szabadalmak és bitorlásuk vitatására, és így a piacra való belépése lehetőségének megteremtésére, úgy tekinthető, hogy az említett szabadalmak főszabály szerint nem képezik e piacra lépés leküzdhetetlen akadályát.

A technológiaátadási megállapodásokról szóló 2004. évi iránymutatás és a 2014. évi iránymutatás figyelmen kívül hagyásáról

369

Még ha feltételezzük is, hogy a technológiaátadási megállapodásokról szóló 2004. évi iránymutatás és a 2014. évi iránymutatás a jelen ügyben alkalmazandó, nem tekinthető úgy, a Bizottság a megtámadott határozatban figyelmen kívül hagyta volna azokat.

370

Először is, a felperesek és a beavatkozó fél állításával ellentétben a szóban forgó szabadalmak érvényességét megállapító határozatok, főképp az ESZH 2006. július 27‑i határozata, nem tanúsítanak a szabadalmakból eredő, a technológiaátadási megállapodásokról szóló 2004. évi és 2014. évi iránymutatás által a potenciális verseny kialakulását akadályozónak tekintett „gátló helyzetet”. A technológiaátadási megállapodásokról szóló 2004. évi iránymutatás (32. pont), valamint a 2014. évi iránymutatás (32. pont) ugyanis úgy határozza meg a gátló helyzetet, mint az olyan helyzetet, amelyben egy piaci szereplő nem léphet be az érintett piacra egy másik piaci szereplő szellemi tulajdonjogainak megsértése nélkül. Márpedig emlékeztetni kell arra, hogy a szabadalom érvényességét megállapító határozatok önmagukban nem akadályozzák a kockázattal történő piacra lépést, azt csupán az érintett szellemi tulajdonjog megsértését, vagyis a szóban forgó szabadalom bitorlását megállapító határozat akadályozhatja meg (lásd a fenti 359. és 361. pontot). Ily módon a technológiaátadási megállapodásokról szóló 2004. évi iránymutatásban (32. pont) akként említett „bírósági határozatok”, illetve a 2014. évi iránymutatásban (33. pont) akként említett „jogerős bírósági határozat[ok]”, mint amelyek a gátló helyzet fennállását teljes bizonyossággal bizonyítják, nem a szabadalom érvényességét megállapító határozatokra utalnak, hanem az e szabadalom bitorlását megállapító határozatokra.

371

Másodszor, a felperesek állításával ellentétben a Bizottság nem hagyta figyelmen kívül a technológiaátadási megállapodásokról szóló 2014. évi iránymutatás azon ajánlásait sem, amelyek a potenciális versenynek bírósági határozattal megállapított gátló helyzet hiányában történő elemzésére vonatkoznak. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a technológiaátadási megállapodásokról szóló 2014. évi iránymutatás 31. pontja értelmében egy piaci szereplő „potenciális versenytársnak tekinthető a termékpiacon, ha a megállapodás hiányában a termékárak kismértékű, de tartós növekedésére reagálva valószínűleg vállalná a szükséges többletberuházást az érintett piacra történő belépés érdekében”, és „[a] piacra történő belépés valószínűségét reális alapon, vagyis a konkrét ügy tényállása alapján kell értékelni”. Egyébiránt ugyanezen iránymutatás 33. pontja szerint:

„Ha például jogerős bírósági határozat nem szolgáltat bizonyosságot arról, hogy gátló helyzet áll fenn, akkor a feleknek azon kérdés vizsgálatakor, hogy egymás potenciális versenytársai‑e, figyelembe kell venniük az adott időben rendelkezésre álló valamennyi bizonyítékot (ideértve a szellemitulajdon‑jogok megsértésének lehetőségét), valamint azt, hogy mutatkoznak‑e [tényleges] lehetőségek a meglévő szellemitulajdon‑jogok megkerülésére. Egy konkrét piacra való belépés érdekében már elvégzett jelentős beruházások vagy előrehaladott tervek alátámaszthatják azt a nézetet, miszerint a felek legalábbis potenciális versenytársak, még akkor is, ha nem zárható ki a gátló helyzet fennállása […]”

372

Márpedig, amint az a fenti 323. és 325. pontból kitűnik, a Bizottság a jelen ügyben a valós és konkrét lehetőségek kritériumát alkalmazta a szóban forgó generikus társaságok potenciális versenytársi minőségének megállapításához, és így a technológiaátadási megállapodásokról szóló 2014. évi iránymutatás fentiekben említett pontjainak megfelelően nem a piacra lépés lehetetlenségének hiányát vette alapul, hanem a piacra lépés valószínűségét, amelyet reális indokok és a rendelkezésre álló, többek között a felek jogvitával érintett helyzetére, termékeik fejlesztésének előrehaladottságára és a forgalombahozatali engedély megszerzése érdekében tett lépéseikre vonatkozó adatok alapján értékelt (lásd még az alábbi 432–438., 579–585. és 718–722. pontot). Ezenkívül, amennyiben a felperesek érveit úgy kell értelmezni, hogy azok a generikus társaságok piacra lépése valószínűségének a Bizottság általi megállapítását kívánják vitatni, ezen érveket a Törvényszék az egyes társaságok potenciális versenytársi minőségének vitatására vonatkozó kifogások elemzése keretében fogja vizsgálni.

373

Hozzá kell tenni továbbá, hogy a beavatkozó fél állításával ellentétben éppen a generikus társaságok piacra lépése valószínűségének – a technológiaátadási megállapodásokról szóló 2004. évi iránymutatás és 2014. évi iránymutatás által megkövetelt és a Bizottság által elvégzett – ezen elemzéséből következik, hogy a potenciális verseny fennállása nem vezethető le ipso facto a gátló helyzet hiányának megállapításából, hanem annak kimutatásához valódi elemzés szükséges, amely eredményezheti azt, hogy nem ismerik el egy adott társaság potenciális versenytársi minőségét annak ellenére, hogy nem áll fenn a szabadalmakból eredő gátló helyzet.

A megtámadott határozaton belüli ellentmondásról

374

A felperesek szerint a Bizottság álláspontja ellentmondásban áll a megtámadott határozatban a Servier erőfölénnyel való visszaélésére vonatkozóan megfogalmazott értékelésével. A felperesek különösen azt róják a Bizottság terhére, hogy ellentmondásos módon a megtámadott határozatnak a Servier erőfölénnyel való visszaélésével foglalkozó részében (a (2572), (2857) és (2972) preambulumbekezdés) elismerte a Servier szabadalmainak kizáró hatását, a megtámadott határozatnak az EUMSZ 101. cikkre vonatkozó részében pedig elvetette az e szabadalmak következében a generikus társaságok piacról való kizárásának kockázatát.

375

Az ellentmondásra vonatkozó ezen állítást már ebben a szakaszban el lehet utasítani anélkül, hogy szükség lenne arra, hogy a Törvényszék állást foglaljon a releváns piacok meghatározásáról, amelyet a Bizottság a vitatott megállapodások versenykorlátozó hatásaira és a Servier erőfölénnyel való visszaélésére vonatkozó elemzésében alkalmazott.

376

Meg kell ugyanis jegyezni először is, hogy noha a Bizottság a megtámadott határozatban (a (2857) és a (2972) preambulumbekezdésben) valóban megállapította a piacon fennálló ténylegesen életképes verseny forrásának hiányát, az életképesség ezen preambulumbekezdésekben az érintett piac – tudniillik a perindopril gyógyszerhatóanyagának előállítására szolgáló technológia feljebb lévő piaca – meghatározása és az EUMSZ 102. cikk alkalmazásában az e piacon fennálló erőfölény fennállásának megállapítása érdekében használt fogalma különbözik az EUMSZ 101. cikk alkalmazása keretében valamely piacra lépés gazdaságilag életképes jellegének meghatározása érdekében alkalmazott fogalomtól. E fogalom ugyanis tágabban a „gazdasági és szabályozási életképességre” terjed ki, és e szabályozási életképesség szigorúan csak akkor kizárt, ha szabadalom létezik a piacon, aminek következtében nem tekinthető úgy, hogy a szabadalom hatálya alá tartozó technológia a szóban forgó technológiával helyettesíthető (a megtámadott határozat 3386. lábjegyzete; lásd még a megtámadott határozat (2748) és (2754) preambulumbekezdését). A Bizottság által a megtámadott határozat (2857) és (2972) preambulumbekezdésében megfogalmazott értékelések jelen esetben fennálló relevanciájának elutasítása érdekében megjegyezhető még, hogy ezen értékelések az érintett piacon fennálló valós és tényleges verseny fennállására vonatkoznak, és nem a potenciális versenytársak piacralépési kilátásaira.

377

Másodszor, meg kell jegyezni továbbá, hogy a megtámadott határozat felperesek és a beavatkozó fél által hivatkozott további részeiben (a (2571) és (2572) preambulumbekezdés), amelyek a késztermék piacának meghatározásával és az e piacon fennálló erőfölény fennállásának megállapításával foglalkoznak, a Bizottság – az e piacon fennálló potenciális versenyre vonatkozó értékelésével összhangban álló módon – lényegében úgy tekintette, hogy a Servier szabadalmai a piacra lépés jelentős, azonban nem abszolút akadályait képezték.A megtámadott határozat és a Bizottság más határozatai közötti ellentmondásról

378

A felperesek és a beavatkozó fél szerint a Bizottság álláspontja ellentmond egyes korábbi határozatainak (az [EUMSZ 101. cikk] és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban [IV/34.776 – Pasteur Merieux/Merck ügy] 1994. október 6‑én hozott 94/770/EK bizottsági határozat, valamint a 139/2004 rendelet 6. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban [COMP/M.6944 – Thermo Fisher Scientific/Life Technologies ügy] 2013. november 26‑án hozott C(2013) 8535 final bizottsági határozat). Bár a Bizottság e más határozataiban a szabadalmak vagy szabadalmi jogviták fennállásából a generikus társaságok gyakorolta erős versenynyomás hiányát vezette le, a megtámadott határozatban az ilyen jogviták – amelyek a generikus társaságok piacról való kizárásához vezethettek – létezése ellenére azt állapította meg, hogy a generikus társaságok a Servier potenciális versenytársai, amelyek képesek erős versenynyomást gyakorolni a Servier perindopriljára.

379

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat mindenesetre nem mond ellent a felperesek és a beavatkozó fél által hivatkozott bizottsági határozatoknak. Emlékeztetni kell ugyanis mindenekelőtt arra, hogy mivel a szabadalmak főszabály szerint nem jelentik egy versenytárs piacra lépésének leküzdhetetlen akadályát, azonban a szabadalmakkal kapcsolatos jogvita kimenetelétől függően ilyen akadályokat teremthetnek, és hatással lehetnek a valós és konkrét piacralépési lehetőségekre (lásd a fenti 359–368. pontot, valamint az alábbi 442–453., 589–597. és 726–735. pontot), nem kizárt, hogy a Bizottság egyes határozataiban, többek között a fent említett két határozatban, a szabadalmak fennállása alapján megállapíthatta a potenciális verseny hiányát. Ezt követően meg kell jegyezni, hogy e két határozatban a Bizottság a piacra lépés akadályainak fennállását vagy a potenciális verseny hiányát nem csupán a szabadalmak vagy a szabadalmi jogviták létezése alapján állapította meg, hanem más tényezők alapján is, mint például a forgalombahozatali engedély megszerzésének nehézsége, a szükséges beruházások jelentősége vagy a fennálló kereskedelmi kapcsolatok, így nem vonható le az a következtetés, hogy a szabadalmak vagy a szabadalmi jogviták létezése önmagában megakadályozza a potenciális verseny kialakulását.

380

A fentiek összességéből következik, hogy a Bizottság nem követett el hibát, amikor megállapította, hogy a jelen ügyben a Servier szabadalmai nem jelentik a generikus társaságok piacra lépésének leküzdhetetlen akadályát. A vitatott megállapodások megkötésének időpontjában ugyanis egyetlen bitorlási keresetet elbíráló jogerős határozat sem állapította meg az említett társaságok termékeinek bitorló jellegét.

381

Azt kell tehát még megvizsgálni, hogy a Bizottság szintén helyesen tekintette‑e úgy, hogy a generikus társaságok, az egyes társaságok sajátos jellemzőire figyelemmel, valós és konkrét lehetőségekkel rendelkeztek az érintett piacra való belépésre, és ennek érdekében válaszolni kell az ilyen lehetőségek fennállását kétségbe vonó, az egyes vitatott megállapodásokra vonatkozó különös érvelés keretében előadott érvekre. Már e szakaszban pontosítani kell, hogy a generikus társaságok valós és konkrét piacralépési lehetőségeinek Bizottság általi értékelése ellen irányuló kifogások e vizsgálatát a következő négy elv és megfontolás alapján kell elvégezni.

382

Először is emlékeztetni kell arra, hogy a valós és konkrét piacralépési lehetőségek fennállásának meghatározására vonatkozó ítélkezési gyakorlatból (lásd a fenti 318. pontot) kitűnik, hogy az alapvető szempontot, amelyen a potenciális versenytárssá minősítésnek alapulnia kell, a vállalkozás arra való képessége jelenti, hogy belépjen az említett piacra, és hogy az e piacra való belépési szándéka, noha releváns annak ellenőrzése szempontjából, hogy potenciális versenytársnak tekinthető‑e, csupán kiegészítő jelleggel jön szóba. Pontosabban az adott piacra való belépési szándék nem szükséges az említett piacon fennálló potenciális verseny elismeréséhez (2011. április 14‑iVisa Europe és Visa International Service kontra Bizottság ítélet, T‑461/07, EU:T:2011:181, 169. pont), és nem is alkalmas annak megkérdőjelezésére, ugyanakkor, amennyiben megállapítást nyer, megerősítheti a piacra való belépési képességet, és így hozzájárulhat az adott piaci szereplő potenciális versenytársnak minősítéséhez.

383

Ebből következik az is, hogy az említett ítélkezési gyakorlat által megkövetelt azon kritérium, hogy a piacra lépés életképes gazdasági stratégián alapuljon, nem jelent önálló, külön kritériumot a piacralépési képesség fő kritériumához és a piacralépési szándék kiegészítő kritériumához képest (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 8‑iXellia Pharmaceuticals és Alpharma kontra Bizottság ítélet, T‑471/13, nem tették közzé, fellebbezés alatt, EU:T:2016:460, 81. pont). Egyrészről ugyanis e kritériumot a szóban forgó ítéletekben a piacralépési lehetőségek valós és konkrét jellegének magyarázataként idézik, a piacra való belépési képesség fő kritériumának és a belépési szándék kiegészítő kritériumának megállapítása előtt, ez utóbbiakat pedig úgy mutatják be, mint amelyek az előbbiből „szükségképpen következ[ne]k”. Másrészről ugyanezek az ítéletek e kritériumot nem vizsgálják meg külön, a piacralépési képesség és a piacralépési szándék ellenőrzésétől függetlenül, mivel abból a körülményből, hogy egy vállalkozás – gyártási és forgalmazási eszközeire, valamint pénzügyi erőforrásaira figyelemmel – képes arra, hogy belépjen egy adott piacra, és – figyelemmel különösen a nyereségességi és jövedelmezőségi kilátásokra – ez szándékában is áll, észszerűen levezethető, hogy e piacra lépés az érintett vállalkozás számára életképes gazdasági stratégiának felel meg.

384

Másodszor, amint azt a Bizottság a megtámadott határozatban (az (1172) preambulumbekezdés; lásd még a fenti 351. pontot) helytállóan megállapította, a maguk a felek által a felperesek szabadalmai érvénytelenségének vagy bitorlásának lehetőségeire vonatkozóan készített értékeléseket figyelembe lehet venni annak megállapítása során, hogy a generikus társaságok valós és konkrét piacralépési lehetőségekkel rendelkeztek‑e (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 8‑iLundbeck kontra Bizottság ítélet, T‑472/13, fellebbezés alatt, EU:T:2016:449, 141. pont). A Servier szabadalmainak bitorlására és érvényességére vonatkozó hatósági határozat hiányában ugyanis a maguk a felek által e szabadalmak érvénytelenítésének vagy bitorlásának lehetőségeire vonatkozóan készített értékelések alkalmasak arra, hogy felvilágosítással szolgáljanak e felek – különösen jogvitákkal kapcsolatos – szándékairól. Közelebbről, amikor ezen értékelések a generikus társaságoktól származnak, az érintett szabadalmakkal kapcsolatos szubjektív felfogásukra figyelemmel hozzájárulhatnak e társaságok piacralépési szándékának alátámasztásához, önmagukban véve a piacra való belépési képességük alátámasztásához azonban nem, tekintettel arra, hogy a nemzeti bíróságok és az ESZH kizárólagos hatáskörrel rendelkeznek a szabadalmak bitorlásának és érvényességének megállapítására (lásd a fenti 243. és 359. pontot). Mivel a szándék releváns kritériumot jelent a valós és konkrét piacralépési lehetőségek meghatározásához (lásd a fenti 382. pontot), ebből következik, hogy a felek szubjektív értékeléseit érvényesen figyelembe lehet venni az ilyen lehetőségek meghatározásához. Mindazonáltal pontosítani kell, hogy mivel a piacra való belépési szándék, noha releváns annak ellenőrzése szempontjából, hogy egy adott társaság potenciális versenytársnak tekinthető‑e, csupán kiegészítő jelleggel jön szóba, ezek az értékelések is csak kiegészítő jelleggel vehetők figyelembe az említett társaság potenciális versenytársi minőségének meghatározása során. Ezenkívül ezeket össze kell vetni a társaság piacra lépést illetően fennálló szándékának tanúsítására alkalmas egyéb körülményekkel.

385

Harmadszor, a valós és konkrét piacralépési lehetőségek fennállását a vitatott megállapodások megkötésének időpontjában kell értékelni (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 8‑iLundbeck kontra Bizottság ítélet, T‑472/13, fellebbezés alatt, EU:T:2016:449, 138., 139. és 203. pont; 2016. szeptember 8‑iSun Pharmaceutical Industries és Ranbaxy (UK) kontra Bizottság ítélet, T‑460/13, nem tették közzé, fellebbezés alatt, EU:T:2016:453, 94. és 95. pont). Annak megállapításához ugyanis, hogy az ilyen megállapodások az EUMSZ 101. cikk értelmében korlátozzák‑e a versenyt, meg kell határozni, hogy az érintett piacon milyen volt a – tényleges vagy potenciális – verseny, amikor e megállapodásokat megkötötték. Ebből következik, hogy a vitatott megállapodások megkötésénél későbbi adatokra vonatkozó érvek és dokumentumok nem vehetők figyelembe, mivel az ilyen adatok e megállapodások végrehajtását tükrözik, és nem a megkötésükkor a piacon fennálló versenyhelyzetet.

386

Negyedszer, a valamely versenytárs valós és konkrét piacralépési lehetőségeinek fennállásával kapcsolatos bizonyítási teher – csakúgy, mint tágabban a jogsértés fennállásával kapcsolatos bizonyítási teher (az 1/2003 rendelet 2. cikke) – a Bizottságra hárul (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 8‑iLundbeck kontra Bizottság ítélet, T‑472/13, fellebbezés alatt, EU:T:2016:449, 105. pont). Mindazonáltal, mivel a generikus társaságok piacralépési képességének és szándékának, és így a valós és konkrét piacralépési lehetőségeinek bizonyítását lehetővé tevő adatok nagy része esetében az említett társaságok belső adatairól van szó, amelyeket ők tudnak leginkább összegyűjteni, úgy tekintendő, hogy a Bizottság – a műszaki, szabályozási, kereskedelmi vagy pénzügyi nehézségekre vonatkozó ellenkező bizonyítékok hiányában – az adott ügy körülményei között megfelelő mértékben bizonyította az ilyen lehetőségek fennállását, amennyiben olyan egybehangzó valószínűsítő körülmények együttesét gyűjtötte össze, amelyek legalább a szóban forgó termék – a piacon jelen lévő piaci szereplőre való nyomásgyakorláshoz kellően rövid időn belül történő – gyártására és forgalmazására irányuló lépéseket támasztanak alá. Az ilyen lépésekből ugyanis arra lehet következtetni, hogy a szóban forgó társaság nem csupán képes volt arra, hogy vállalja a piacra lépés kockázatát, de ez szándékában is állt (lásd ebben az értelemben: a technológiaátadási megállapodásokról szóló 2014. évi iránymutatás 33. pontja; lásd még ebben az értelemben: 2016. szeptember 8‑iArrow Group és Arrow Generics kontra Bizottság ítélet, T‑467/13, nem tették közzé, fellebbezés alatt, EU:T:2016:450, 81. pont).

391

Először is meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban nem elszigetelten vizsgálta a megnemtámadási és forgalmazástilalmi kikötések általános jogszerűségét. A megtámadott határozat (1154) preambulumbekezdéséből kitűnik ugyanis, hogy annak meghatározásához, hogy a szóban forgó megállapodások cél általi versenykorlátozásnak minősülnek‑e, a Bizottság nem csak azt vizsgálta meg, hogy e megállapodások tartalmaznak‑e megnemtámadási és forgalmazástilalmi kikötéseket, hanem azt is elemezte, hogy az egyezségben részes felek potenciális versenytársak voltak‑e, és hogy a megnemtámadási és forgalmazástilalmi kikötések az originális laboratórium által a generikus társaságnak nyújtott értékátruházáson alapultak‑e, amely ez utóbbi társaság számára arra vonatkozó ösztönzést jelentett, hogy hagyjon fel azzal, hogy versenynyomást gyakorol a szabadalom jogosultját jelentő társaságra. Következésképpen a felperesek és a beavatkozó fél nem róhatják a Bizottság terhére, hogy úgy tekintette, hogy a megnemtámadási és forgalmazástilalmi kikötések egyezségben való puszta jelenléte elegendő az egyezség versenyellenes jellegének bizonyításához.

392

Ezt követően, a felperesek és a beavatkozó fél azon érveit illetően, amelyek szerint a megnemtámadási és forgalmazástilalmi kikötések jelenléte minden egyezségben szükséges, a Törvényszék a fenti 258–275. pontban szereplő okfejtésekre hivatkozik, amelyek bemutatják azon feltételeket, amelyek mellett a Bizottság ilyen kikötések esetén megállapíthatja a cél általi korlátozás fennállását.

393

Ami a felpereseknek és a beavatkozó félnek a járulékos korlátozások elmélete jelen ügyben történő alkalmazására vonatkozó érveit illeti, azokat a fenti 291. pontra hivatkozással el kell utasítani.

394

Ami a felperesek azon érvét illeti, hogy a Bizottság korábban már problémamentesnek tekintett egy olyan megállapodást, amely egy generikus társaságot egy párhuzamos jogvita elbírálásáig – a jogvitában való alulmaradás esetén fizetendő kártérítés ellenében – kötelezett a piacról való visszavonulásra, emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az egyenlő bánásmód elve, amely az uniós jog általános elve, megköveteli, hogy hasonló helyzeteket ne kezeljenek eltérő módon, és az eltérő helyzeteket ne kezeljék ugyanolyan módon, kivéve ha az ilyen bánásmód objektíven igazolható (1984. december 13‑iSermide ítélet, 106/83, EU:C:1984:394, 28. pont; 1998. május 14‑iBPB de Eendracht kontra Bizottság ítélet, T‑311/94, EU:T:1998:93, 309. pont).

395

Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy amennyiben egy vállalkozás magatartásával megsértette az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését, nem mentesülhet a szankciók alól azon indokkal, hogy egy másik vállalkozással szemben nem került sor bírság kiszabására. Ugyanis, még azt feltételezve is, hogy a Bizottság tévesen állapította meg, hogy a Lundbeck‑Neolab megállapodások megfelelnek az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének, az egyenlő bánásmód elvének betartását összhangba kell hozni a jogszerűség elvének betartásával, amely utóbbi elv szerint senki sem hivatkozhat valamely harmadik személy javára elkövetett jogsértésre előnyök szerzése végett (1993. március 31‑iAhlström Osakeyhtiö és társai kontra Bizottság ítélet, C‑89/85, C‑104/85, C‑114/85, C‑116/85, C‑117/85 és C‑125/85–C‑129/85, EU:C:1993:120, 197. pont; 1994. július 14‑iParker Pen kontra Bizottság ítélet, T‑77/92, EU:T:1994:85, 86. pont).

396

Mindenesetre jelentős különbségek állnak fenn a vitatott megállapodások és a Lundbeck‑Neolab megállapodások között, amely utóbbiakat a Bizottság az [EUMSZ] 101. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban (AT/39226 – Lundbeck ügy) 2013. június 19‑én hozott C(2013) 3803 final határozatban a versenyjog szempontjából problémamentesnek minősített. Az említett határozat (164) preambulumbekezdéséből kitűnik ugyanis, hogy a Neolab 2002 októberében lépett be a citalopram egyesült királysági piacára, hogy a Lundbeck 2002 novemberében szabadalmai egyikének bitorlása miatt keresetet indított, és hogy a Neolab ezt követően a vitatott szabadalom megsemmisítése iránti viszontkeresetet terjesztett elő. A nemzeti bírósági eljárás során önkéntesen elfogadott intézkedés („voluntary injunction”) keretében a Neolab egy első megállapodással vállalta, hogy a Lundbeck és a Lagap társaság között ugyanazon szabadalom tárgyában folyamatban levő párhuzamos ügyben történő ítélethozatalig vagy legkésőbb 2003. november 30‑ig nem forgalmazza generikus gyógyszerét. Ellentételezésként a Lundbeck vállalta, hogy a szóban forgó szabadalom érvénytelenné nyilvánítása esetén kártérítést fizet a Neolabnak. Mivel azonban a Lundbeck 2003. október 13‑án egyezséget kötött a Lagappal, a Lundbeck és a Neolab mentesült a kötelezettségvállalásai alól, és a Neolab 2003. október 30‑án újra megkezdte generikus gyógyszere értékesítését. 2003. december 22‑én a Neolab és a Lundbeck egy második megállapodás útján egyezséget kötött, amely rögzítette, hogy a Lundbeck kártérítést fizet a Neolabnak, amelynek célja, hogy kompenzálja a generikus gyógyszer értékesítésének lehetetlenségét az önkéntesen elfogadott intézkedés hatálya alá tartozó időszakban, valamint hogy a megállapodásban részes felek 2004. március 31‑ig eltekintenek a vitatott szabadalom bitorlására és semmisségére vonatkozó jogvita folytatásáról.

397

Ami az első megállapodást illeti, az különbözött a jelen ügy tárgyát képező megállapodásoktól, mivel arra a generikus társaság első piacra lépése után került sor; a szóban forgó korlátozás bírósági eljárás keretében elfogadott intézkedésből látszott következni; a tárgyát csupán a forgalmazástól való tartózkodásra vonatkozó, korlátozott időre – tudniillik egy azonos tárgyú jogvita elbírálásáig – szóló kötelezettségvállalás képezte, és az originális társaság általi kártérítés fizetését csak e társaság szabadalmának érvénytelenné nyilvánítása esetére irányozta elő.

398

Ami a második megállapodást illeti, bár az az originális társaság által a generikus társaság részére teljesítendő kifizetésről rendelkezett, a tekintetben azonban szintén különbözött a vitatott megállapodásoktól, hogy a megállapodás megkötésekor a generikus társaság már jelen volt a piacon, és a megállapodás nem tette kétségessé a piacon való jelenlétét. Ráadásul az originális társaság által a generikus társaság részére teljesítendő kifizetés célja csupán az volt, hogy kompenzálja a generikus termék értékesítésének az önkéntesen elfogadott intézkedés hatálya alá tartozó időszakban fennálló lehetetlenségét, és így elkerülje, hogy a Neolab ezen az alapon kártérítési keresetet indítson.

399

Végül, ami egyebekben a felperesek azon érvét illeti, amely szerint ahhoz, hogy a Bizottság úgy tekinthesse, hogy egy jogvita megszakítása a verseny korlátozásának minősül, bizonyítania kell, hogy a jogvita folytatása szükséges és elegendő a verseny megőrzéséhez, emlékeztetni kell arra, hogy a cél általi versenykorlátozás meghatározása (lásd a fenti 220. és azt követő pontokat) nem követeli meg a Bizottságtól, hogy felmérje, a vitatott megállapodás milyen mértékben érintheti a versenyt, sem pedig annak bizonyítását, hogy valamely jogvita folytatása szükséges a verseny fenntartásához.

406

Előzetesen meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban nem tekintette úgy, hogy az originális társaság által a generikus társaság részére nyújtott értékátruházás önmagában véve elegendő lenne a verseny tekintetében mutatott elegendő károssági fok fennállásának bizonyításához. A megtámadott határozat (1154) preambulumbekezdéséből kitűnik ugyanis, hogy annak meghatározásához, hogy a szóban forgó megállapodások cél általi versenykorlátozásnak minősülnek‑e, a Bizottság megvizsgálta, hogy az egyezségekben részes felek potenciális versenytársak voltak‑e, e megállapodások tartalmaztak‑e megnemtámadási és forgalmazástilalmi kikötéseket, valamint hogy az originális társaság a megnemtámadási és forgalmazástilalmi kikötések generikus társaság általi elfogadását értékátruházás ellenében érte‑e el (lásd még a fenti 265–272. pontot).

407

Ezenkívül a fenti 265–273. pontból következik, hogy a szabadalmi jogvitát egyezség útján rendező, két potenciális versenytárs között létrejött, forgalmazástilalmi és megnemtámadási kikötéseket tartalmazó megállapodás jelenlétében a generikus társaság e kikötések elfogadására való ösztönzésének fennállása önmagában megalapozza a cél általi korlátozás megállapítását.

408

A felperesek és a beavatkozó fél által előadott érvek nem teszik kétségessé ezt a megállapítást.

409

Először is, ami azt az érvet illeti, hogy az originális gyártók az egyezségekben jelentősebb engedményeket kényszerülnek tenni, mint a generikus társaságok, mivel őket a jogviták magasabb kockázata fenyegeti, meg kell állapítani, hogy – amint azt a Bizottság hangsúlyozza – a felperesek nem szolgáltak semmilyen bizonyítékkal ezen állítás alátámasztására, csupán a kifogásközlésre adott válaszukra hivatkoztak. Ezenkívül, még ha feltételezzük is, hogy bizonyított az originális társaságot érintő magasabb kockázat fennállása, e kockázat nem alkalmas arra, hogy igazoljon egy fordított értékátruházást, amely a generikus társaság számára arra vonatkozó ösztönzést jelent, hogy hagyjon fel a piacra lépésre irányuló erőfeszítéseivel.

410

A beavatkozó fél azon érveit illetően, amelyek szerint a gyógyszerek árának meghatározására vonatkozó nemzeti rendszerek az originális gyártók számára kedvezőtlenek, és a nemzeti bírósági mechanizmusok nem teszik lehetővé a generikus gyógyszerek kockázattal történő piacra lépésének hatékony kezelését, emlékeztetni kell arra, hogy e körülmények – még ha azokat bizonyítottnak tekintjük is – nem alkalmasak egy versenyellenes célú megállapodás igazolására. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis nem fogadható el az, hogy olyan kartellek létrehozásával, amelyek célja e hátrányoknak a kijavítása, a vállalkozások megpróbálják mérsékelni azoknak a jogszabályoknak a hatását, amelyeket különösen kedvezőtlennek tartanak, azzal az ürüggyel, hogy ezen szabályok rájuk nézve hátrányosan megbontják az egyensúlyt (2005. július 27‑iBrasserie nationale és társai kontra Bizottság ítélet, T‑49/02–T‑51/02, EU:T:2005:298, 81. pont; lásd még ebben az értelemben: 2002. október 15‑iLimburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ítélet, C‑238/99 P, C‑244/99 P, C‑245/99 P, C‑247/99 P, C‑250/99 P–C‑252/99 P és C‑254/99 P, EU:C:2002:582, 487. és 488. pont).

411

Ami a felperesek azon érveit illeti, amelyek szerint a Bizottságnak az értékátruházás ösztönző jellegének értékelése során figyelembe kellett volna vennie az egyezségekben részes felek kereskedelmi megfontolásait és nyereségességi szempontjait, a fenti 277. pontból kitűnik, hogy annak megállapításához, hogy az originális társaság által a generikus társaságnak nyújtott értékátruházás a megnemtámadási és forgalmazástilalmi kikötések elfogadására való ösztönzésnek minősül‑e, vagy sem, a Bizottság helyesen vizsgálta meg, hogy az értékátruházás a generikus társaságot terhelő, az egyezséggel járó konkrét költségeknek felel‑e meg. A releváns kritériumot így a generikus társaságot terhelő, az egyezséggel járó költségek azonosítása jelenti, nem pedig az egyezségben részes felek kereskedelmi megfontolásainak figyelembevétele.

412

A fenti három pontban említett érvek összességét illetően hozzá kell tenni, hogy az, hogy a versenyellenes magatartás elfogadása lehet a legjövedelmezőbb vagy a legkevésbé kockázatos megoldás egy vállalkozás számára, egyáltalán nem zárja ki az EUMSZ 101. cikk alkalmazását (lásd ebben az értelemben: 2004. július 8‑iCorus UK kontra Bizottság ítélet, T‑48/00, EU:T:2004:219, 73. pont; 2004. július 8‑iDalmine kontra Bizottság ítélet, T‑50/00, EU:T:2004:220, 211. pont), különösen, ha arról van szó, hogy tényleges vagy potenciális versenytársak számára azért teljesítenek kifizetést, hogy azok távol maradjanak a piactól (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 8‑iLundbeck kontra Bizottság ítélet, T‑472/13, fellebbezés alatt, EU:T:2016:449, 379. és 380. pont).

413

Másodszor, a felperesek nem róhatják a Bizottság terhére, hogy eltért a megtámadott határozat (1154) preambulumbekezdésében felidézett három kritériumtól, amikor a generikus társaságok korai piacra lépéséről szóló megállapodásokat jogszerűnek minősítette, noha azok jelentős ösztönzést tartalmaztak. A megtámadott határozat (1138), (1200), (1203) preambulumbekezdéséből ugyanis kitűnik, hogy a Bizottság csupán megjegyezte, hogy az olyan egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodás, amely a vitatott szabadalom lejárta előtt engedélyezi a generikus gyógyszer piacra lépését, a versenyre nézve kedvező megállapodásnak, és következésképpen jogszerűnek minősülhet. Márpedig, noha a felek egy ilyen megállapodásban megállapodnak a generikus gyógyszer korai piacra lépésének időpontjáról, nem rendelkeznek az originális társaság által a generikus társaságnak nyújtott, arra irányuló ösztönzésről, hogy ez utóbbi késleltesse termékének piacra lépését.

414

A felperesek egyébiránt nem róhatják fel a Bizottságnak, hogy nem vizsgálta meg az éves felügyeleti vizsgálataiban felsorolt, értékátruházást tartalmazó 57 egyezséget. Egyrészről emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy amennyiben egy vállalkozás magatartásával megsértette az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését, nem mentesülhet a szankciók alól azon indokkal, hogy egy másik vállalkozással szemben nem került sor bírság kiszabására, mivel az egyenlő bánásmód elvének tiszteletben tartását összhangba kell hozni a jogszerűség elvének tiszteletben tartásával, amely elv szerint senki sem hivatkozhat valamely harmadik személy javára elkövetett jogsértésre előnyök szerzése végett (lásd a fenti 395. pontot). Másrészről egy szabadalmi jogvitát egyezség útján rendező megállapodás nem tekinthető jogellenesnek pusztán amiatt, hogy az originális társaságtól a generikus társaság részére történő értékátruházást tartalmaz, és a Bizottság a megtámadott határozatban nem is követte ezt a megközelítést, hanem – helytállóan – megvizsgálta, hogy az egyezségekben részes felek potenciális versenytársak voltak‑e, e megállapodások tartalmaztak‑e megnemtámadási és forgalmazástilalmi kikötéseket, valamint hogy az originális társaság a megnemtámadási és forgalmazástilalmi kikötések generikus társaság általi elfogadását értékátruházás ellenében érte‑e el (lásd a fenti 406. pontot).

415

Harmadszor, a felperesek azt kifogásolják, hogy a Bizottság a jelentős értékátruházás tág fogalommeghatározását fogadta el, mivel a piaci feltételek mellett kötött kiegészítő megállapodásokat is figyelembe vette. Ugyanakkor, amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (1190) preambulumbekezdésében helytállóan jelezte, az originális társaság részéről a forgalmazástilalmi és megnemtámadási kikötések elfogadására való ösztönzés az egyezségről szóló megállapodáshoz kapcsolódó kiegészítő megállapodás formáját is öltheti. Bár a kiegészítő megállapodások olyan szokásos kereskedelmi megállapodásnak minősülnek, amelyek önállóan is létjogosultsággal rendelkeznek, a Bizottság a jelen ügyben megalapozottan vizsgálta, hogy a szóban forgó jogvitákban kötött egyezségek szerves részét képező egyes kiegészítő megállapodások a szabadalom jogosultja által a generikus társaságnak nyújtott értékátruházással jártak‑e.

416

Negyedszer, a felperesek azt kifogásolják, hogy a Bizottság a generikus társaságnak a jogvita folytatására irányuló ösztönzését csak a potenciális verseny elemzése keretében vette figyelembe, az értékátruházás értékelése során nem. A fenti 277. pontból azonban kitűnik, hogy annak megállapításához, hogy az originális társaság által a generikus társaságnak nyújtott értékátruházás a megnemtámadási és a forgalmazástilalmi kikötések elfogadására való ösztönzésnek minősül‑e, vagy sem, a Bizottság helyesen vizsgálta meg, hogy az értékátruházás a generikus társaságot terhelő, az egyezséggel járó konkrét költségeknek felel‑e meg. A releváns kritériumot így a generikus társaságot terhelő, az egyezséggel járó költségek azonosítása jelenti, nem pedig a felek között fennálló esetleges információs aszimmetria vagy a felek kereskedelmi érdekei.

417

Végül, a felperesek azt róják a Bizottság terhére, hogy figyelmen kívül hagyott bizonyos, a Tevával, a Krkával és a Lupinnal kötött megállapodásokban szereplő szerződéses kikötéseket, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy felgyorsítsák a generikus gyógyszerek gyártóinak piacra lépését. Ezt az érvet a Törvényszék a szóban forgó megállapodásokra vonatkozó jogalapok keretében fogja vizsgálni.

418

A fentiek összességéből következik, hogy a Bizottság helyesen határozta meg a szabadalmi jogvitát egyezség útján rendező megállapodások cél általi versenykorlátozásnak minősítése érdekében elfogadott három kritériumot, és ennélfogva nem alkalmazta tévesen a jogot a cél általi versenykorlátozás fogalma tekintetében.

525

Ami a Bizottság által a Niche és a Matrix megállapodás cél általi korlátozásnak minősítése során elkövetett állítólagos téves jogalkalmazást illeti – annak vizsgálata nélkül, hogy e megállapodások „annyira valószínűen” negatív hatással jártak‑e, és noha potenciális hatásaik állítólag ambivalensek (lásd a fenti 503. pontot) –, a fenti 223–226., 304–306. és 418. pontra kell hivatkozni. Az ambivalens potenciális hatásokat illetően, amelyekre a felperesek a Niche és a Matrix által tapasztalt, szabadalmakkal kapcsolatos nehézségek, valamint műszaki, szabályozási és pénzügyi nehézségek alapján hivatkoznak, hozzá kell tenni, hogy a Bizottság érvényesen állapította meg, hogy e nehézségek nem akadályozták a Niche és a Matrix arra vonatkozó valós és konkrét lehetőségeit, hogy a felperesekkel versenyezzenek (lásd a fenti 501. pontot), így e nehézségekből nem lehet azt a következtetést levonni, hogy a Niche és a Matrix megállapodás ambivalens potenciális hatásokkal járt volna.

526

Ami a hivatkozott mérlegelési hibákat illeti, meg kell vizsgálni a felperesek arra vonatkozó érveit, hogy a Niche és a Matrix megállapodásban jelen volt egyrészről a Niche és a Matrix számára nyújtott ösztönző előny, és másrészről ebből fakadóan az azon erőfeszítéseik korlátozása, hogy az originális társaság versenytársává váljanak, amely két feltétel teljesülése esetén meg kell állapítani a cél általi korlátozás fennállását (lásd a fenti 272. pontot). E tekintetben pontosítani kell, hogy a felperesek nem vonják kétségbe, hogy a Niche és a Matrix megállapodásban forgalmazástilalmi és megnemtámadási kikötések szerepeltek, amelyek önmagukban versenykorlátozó jellegűek (lásd a fenti 257. pontot), azonban előadják, hogy e kikötések a jelen ügyben nem mutatnak elegendő károssági fokot, valamint vitatják, hogy a Niche és a Matrix megállapodásban előirányzott értékátruházások ösztönző értékátruházásnak lennének tekinthetők.

527

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az originális társaság által a generikus társaságnak nyújtott értékátruházás puszta jelenléte nem teszi lehetővé a cél általi korlátozás fennállásának megállapítását. Csak abban az esetben kell megállapítani az ilyen korlátozás fennállását, ha az egyezség megkötésének keretében indokolatlan fordított kifizetésre kerül sor, vagyis ha a generikus társaságot e kifizetés ösztönzi a forgalmazástilalmi és a megnemtámadási kikötés elfogadására. Ilyen esetben a forgalmazástilalmi és a megnemtámadási kikötés által bevezetett versenykorlátozások többé nem a szabadalomhoz és az egyezséghez kapcsolódnak, hanem az ösztönzéssel magyarázhatóak (lásd a fenti 265. pontot).

528

Annak megállapításához, hogy egy fordított kifizetés, vagyis az originális társaság által a generikus társaságnak nyújtott értékátruházás a megnemtámadási és forgalmazástilalmi kikötések elfogadására való ösztönzésnek minősül‑e, vagy sem, meg kell vizsgálni, hogy az – jellegére és igazolására figyelemmel – a jogvita egyezség útján történő rendezésével járó költségeket fedezi‑e (lásd a fenti 277. pontot). A megtámadott határozatban a Bizottság ezért megalapozottan vizsgálta, hogy a Niche és a Matrix megállapodás által előírt értékátruházás a generikus társaságot terhelő, az egyezséggel járó konkrét költségeknek felel‑e meg (a megtámadott határozat (1333)–(1337) és (1461)–(1464) preambulumbekezdése).

529

Abban az esetben, ha valamely egyezség útján történő vitarendezésről szóló és versenykorlátozó kikötéseket tartalmazó megállapodásban előirányzott fordított kifizetés az egyezséggel járó, a generikus társaságot terhelő költségek megtérítésére irányulna, úgy e kifizetést főszabály szerint nem lehetne ösztönző jellegűnek tekinteni. Ugyanakkor ebben az esetben az ösztönzés és a cél általi versenykorlátozás fennállásának megállapítása sem kizárt. Azt feltételezi mindazonáltal, hogy a Bizottság bizonyítja, hogy az egyezséggel együtt járó e költségeknek megfelelő összegek – még ha azokat az egyezségben részes felek igazolták és pontosan számszerűsítették is – túlzott jellegűek (lásd a fenti 278. pontot).

530

A jogvita egyezség útján történő rendezésével járó költségek többek között az originális társasággal szembeni jogvitában felmerülő, a generikus társaság által viselt perköltségeket fedezik. E költségek átvállalása ugyanis közvetlenül összefügg az ilyen egyezséggel. Következésképpen, ha a generikus társaság perköltségeinek összegét az egyezségben részes felek meghatározzák, a Bizottság azok ösztönző jellegét csak akkor állapíthatja meg, ha bizonyítja, hogy azok aránytalanok (lásd a fenti 279. pontot).

531

Ezzel szemben a generikus társaságot terhelő bizonyos költségek eleve túlzottan külsődlegesek a jogvita és annak rendezése szempontjából ahhoz, hogy azokat a szabadalmi jogvita egyezség útján történő rendezésével együtt járónak lehessen tekinteni. Ilyenek például a bitorlást megvalósító termékek gyártási költségei, amelyek az említett termékekből fennálló készlet értékének felelnek meg, valamint az e termékek kifejlesztése érdekében felmerülő kutatási és fejlesztési költségek. Ugyanez a helyzet azon összegek esetében, amelyeket a generikus társaságnak a jogvitán kívül eső szerződéses kötelezettségvállalások (például ellátási szerződések) alapján harmadik felek részére kell folyósítania. A megállapodásban részes feleknek kell tehát bizonyítaniuk, amennyiben azt kívánják, hogy e költségek fizetése ne minősüljön ösztönző jellegűnek és a cél általi versenykorlátozás fennállására utaló valószínűsítő körülménynek, hogy e költségek a jogvitával vagy annak rendezésével együtt járnak, majd igazolniuk kell azok összegét. E felek ugyanezen célból hivatkozhatnak a jogvita egyezség útján történő rendezésével nem eleve együtt járó e költségek megtérítésének jelentéktelen összegére is, amely így nem elégséges ahhoz, hogy az egyezség által előírt versenykorlátozó kikötések elfogadására való jelentős ösztönzésnek minősüljön (lásd a fenti 280. pontot).

532

A jelen ügyben a Niche megállapodást illetően, amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (1322) preambulumbekezdésében helytállóan megjegyezte, az ösztönzés fennállása egyértelműen kitűnik magának a megállapodásnak a szövegéből, amely a 13. cikkében rögzíti, hogy „[a megállapodásban előírt] kötelezettségvállalások, valamint a Niche és az Unichem abból fakadó jelentős költségeinek és esetleges felelősségének ellentételezéseként, hogy megszüntetik a [vitatott] eljárással előállított perindoprilra vonatkozó fejlesztési programjukat, a Servier […] 11,8 millió GBP‑t fizet a Niche‑nek és az Unichemnek”. Az említett kötelezettségvállalások esetében ugyanis megnemtámadási és forgalmazástilalmi kikötésekről van szó, amelyek megfizetését e cikk így kifejezetten előirányozza.

533

A Niche megállapodás szövegének ezen értelmezését ezenkívül nem teszi kétségessé a felperesek azon állítása sem, amely szerint az „ellentételezéseként” kifejezés az angol jogban a minden szerződés érvényességéhez szükséges kölcsönösség kifejezésére szolgáló szokásos fordulat. Ugyanis, még ha ebből arra is lehetne következtetni, hogy e kifejezés egyfajta szófordulat, amelynek nem kell jelentőséget tulajdonítani, megállapítható, hogy e fordulat – maguk a felperesek szerint – a kölcsönösséget fejezi ki, és így azt a körülményt, hogy a Niche megállapodás 13. cikkében megjelölt összeget a Niche‑re az említett megállapodással rótt kötelezettségek ellenében fizetik ki.

534

A Niche megállapodás ezen értelmezését az originális társaságot, illetve a generikus társaságot érintő kockázatok közötti állítólagos aszimmetria, és a Niche állítólagos tárgyalási képességei sem érvénytelenítik. Kétségtelen, hogy a kockázatok közötti ilyen aszimmetria, csakúgy, mint a generikus társaság tárgyalási képességei részben magyarázzák, hogy az originális társaságot mely okok indíthatják arra, hogy jelentős fordított kifizetéseket teljesítsen a generikus társaság javára. Egy jelentős kifizetés teljesítésének célja azonban éppen az, hogy elkerülje annak bármely – akár csak minimális – kockázatát, hogy a generikus társaságok piacra léphessenek, és így megerősíti, hogy az originális társaság megvásárolta e társaságok piacon kívül maradását. Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy az, hogy a versenyellenes magatartás elfogadása lehet a legjövedelmezőbb vagy a legkevésbé kockázatos megoldás egy vállalkozás számára, vagy az a rá nézve hátrányos egyensúlyhiány korrigálására irányul, egyáltalán nem zárja ki az EUMSZ 101. cikk alkalmazását (lásd ebben az értelemben: 2004. július 8‑iCorus UK kontra Bizottság ítélet, T‑48/00, EU:T:2004:219, 73. pont; 2004. július 8‑iDalmine kontra Bizottság ítélet, T‑50/00, EU:T:2004:220, 211. pont; 2005. július 27‑iBrasserie nationale és társai kontra Bizottság ítélet, T‑49/02–T‑51/02, EU:T:2005:298, 81. pont), különösen, ha arról van szó, hogy tényleges vagy potenciális versenytársak számára azért teljesítenek kifizetést, hogy azok távol maradjanak a piactól (2016. szeptember 8‑iLundbeck kontra Bizottság ítélet, T‑472/13, fellebbezés alatt, EU:T:2016:449, 379. és 380. pont).

535

Egyébiránt a jelen ügyben nem releváns, hogy a Niche megállapodás fent hivatkozott cikke úgy rendelkezik, hogy a 11,8 millió GBP összeg folyósítása meg nem határozott arányban nem csupán a megnemtámadási és forgalmazástilalmi kikötések, hanem más költségek ellentételezését is jelenti, mivel e további kompenzáció nem teszi kétségessé azt a megállapítást, hogy az érintett korlátozó kikötéseket a felperesek megvásárolták, és így a Niche számára az e kikötések elfogadására irányuló ösztönzés fennállását.

536

E más költségeket ugyanis, amelyeket a Niche megállapodás úgy jellemzett, mint „a Niche és az Unichem abból fakadó jelentős költségei[t] és esetleges felelősségé[t] […], hogy megszüntetik a [vitatott] eljárással előállított perindoprilra vonatkozó fejlesztési programjukat”, a Niche a közigazgatási eljárásban (a megtámadott határozat (1326) preambulumbekezdése), valamint maguk a felperesek beadványaikban úgy mutatták be, hogy azok a perindopril Niche‑nél történő kifejlesztése költségeinek, valamint a Niche ügyfeleivel szemben fennálló szerződéses kötelezettségeinek megsértése miatt ezen ügyfeleknek járó kártérítésnek felelnek meg. Márpedig az ilyen költségek nem járnak eleve együtt egy szabadalmi jogvita egyezség útján történő rendezésével (lásd a fenti 531. pontot), és a felperesek nem bizonyítják, hogy a jelen ügyben kötött egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodással együtt jártak volna.

537

Közelebbről, még ha – amint azt lényegében a felperesek előadják – a Niche ügyfeleinek járó kártérítésre nem is került volna sor, ha a Niche folytatta volna a felperesekkel szembeni jogvitát, e kártérítések a jelen ügyben túl külsődlegesek a jogvitához és annak rendezéséhez képest ahhoz, hogy azokat a jogvita rendezésével együtt járó költségeknek lehessen tekinteni, mivel e kártérítéseket a felperesek szerint a „projekt önkéntes leállítása” esetén kellett fizetni, ami az ügyfelekkel fennálló szerződések megszüntetésével jár együtt, a Niche megállapodás azonban lehetőséget adott a Niche‑nek arra, hogy ne szüntesse meg az ügyfeleihez fűződő szerződéses kapcsolatokat, hanem azokat csupán felfüggessze (a Niche megállapodás 11. cikke). Ezenkívül a tárgyaláson maguk a felperesek is elismerték, hogy lehetséges, hogy a szóban forgó kártérítéseket a Niche megállapodástól függetlenül is folyósítani kellett volna a Niche ügyfelei részére. Egyébiránt megjegyezhető, hogy a felperesek által az ezen kártérítések – a Bizottság által a megtámadott határozatban 1,3 millió GBP‑re értékelt (az (1335) preambulumbekezdés) – összegének vitatása érdekében szolgáltatott bizonyítékok nem meggyőzőek, mivel vagy ennél alacsonyabb összegekre vonatkoznak, vagy pusztán állítanak magasabb összegeket.

538

Ami a megtámadott határozatban említett „jogi költségeket” (az (1334) preambulumbekezdés) illeti, a Niche a közigazgatási eljárás során ezeket úgy mutatta be, mint amelyek a fejlesztési költségekben benne foglalt jogi tanácsadási költségekre vonatkoznak (a megtámadott határozat (601) preambulumbekezdése), amelyek tekintetében emlékeztetni kell arra, hogy azok nem járnak együtt az egyezséggel (lásd a fenti 531. pontot), noha a felperesek ezeket úgy írják le, mint az „ügyvédi és szabadalmakkal kapcsolatos költségeket”, amelyek az egyezséggel együtt járó perköltségek körébe tartozhatnak (lásd a fenti 530. pontot). Mindazonáltal, még ha feltételezzük is, hogy az 1,1 millió GBP összegű állítólagos „ügyvédi és szabadalmakkal kapcsolatos költségek” perköltségeknek felelnek meg, amelyek megtérítéséről egy egyezség főszabály szerint jogszerűen rendelkezhet, ez az összeg nem tartozhat a jelen ügyben kötött, egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodással járó költségek körébe. A felperesek érveléséből és az általuk benyújtott dokumentumokból ugyanis kitűnik, hogy a szóban forgó költségek egy 2003 végéig tartó, vagyis a Niche és a felperesek közötti – a Niche megállapodással lezárt – jogvita kezdetét (lásd a fenti 11., 13. és 16. pontot) megelőző időszakra vonatkoznak.

539

A teljesség kedvéért hozzátehető, hogy még ha ezt az 1,1 millió GBP összeget hozzá kellene is adni a Niche fejlesztési és ügyfelei kártérítésével járó költségeihez, amelyeket a Bizottság a megtámadott határozatban 1,2 millió, illetve 1,3 millió GBP‑re értékelt (az (1336) preambulumbekezdés), anélkül hogy a felperesek ezen összegeket érvényesen vitatták volna (lásd különösen a fenti 537. pontot), a kapott teljes összeg (3,6 millió GBP) jóval alacsonyabb, mint 11,8 millió GBP.

540

Ebből következik, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban (az (1348) preambulumbekezdés) érvényesen állapította meg, hogy a Niche megállapodás a Niche számára az e megállapodásban szereplő forgalmazástilalmi és megnemtámadási kikötések elfogadására való ösztönzést tartalmaz, anélkül hogy ellenőriznie kellett volna ezenfelül – amint azt a felperesek állítják (lásd a fenti 513. pontot) –, hogy e kikötések ezen ösztönző kifizetés hiányában kevésbé korlátozó hatásúak lettek volna‑e. A forgalmazástilalmi és megnemtámadási kikötések elfogadására való ösztönzés megállapításához ugyanis csak az ilyen kikötések jelenléte szükséges, függetlenül attól, hogy nagyobb mértékben vagy kevésbé korlátozó hatásúak‑e, valamint a szóban forgó értékátruházással fedezett költségek elemzése (lásd a fenti 528–531. pontot).

541

Ebből következik az is, hogy el kell utasítani mint hatástalant az arra a mérlegelési hibára alapított kifogást, amelyet a Bizottság állítólag akkor követett el, amikor megállapította, hogy a Niche részére a Niche megállapodás alapján folyósított összeg több mint tízévnyi értékesítésre és több mint húszévnyi bruttó nyereségre vonatkozó előrejelzéseknek felel meg (lásd a fenti 514. pontot). Még ha feltételezzük is ugyanis, hogy a Bizottság ilyen hibát követett el, ez nem befolyásolná a felperesek által a Niche‑nek nyújtott értékátruházás ösztönzésnek minősítését, mivel a fenti 536–538. pontból kitűnik, hogy ez az értékátruházás nem a jogvita egyezség útján történő rendezésével járó költségeket fedezte, és egyébiránt nem is állították, még kevésbé sem bizonyították, hogy ezen átruházás összege jelentéktelen, és így az ösztönzés jellemzéséhez nem elégséges.

542

Egyebekben, ami a Niche részére a Biogaran megállapodás alapján folyósított összegből eredő további ösztönzést illeti (a megtámadott határozat (1349)–(1354) preambulumbekezdése), meg kell állapítani, hogy – amint az az alábbi 798–810. pontban részletesen kifejtésre kerül – az a körülmény, hogy egy kereskedelmi megállapodás – amely rendes esetben nem valamely jogvita egyezség útján történő rendezésére irányul, és amely értékátruházást valósít meg az originális társaság részéről a generikus társaság részére – egy versenykorlátozó kikötéseket tartalmazó, jogvitát egyezség útján rendező megállapodáshoz kapcsolódik, komoly valószínűsítő körülményt képez a „fordított kifizetés”, vagyis olyan értékátruházás fennállására nézve, amelynek e kiegészítő kereskedelmi megállapodás keretében semmilyen valós ellentételezése nincs (lásd az alábbi 804. pontot), és e kifizetés így ösztönző előnynek minősül, amennyiben nem a jogvita egyezség útján történő rendezésével járó költségek megtérítésére irányul. Amennyiben a Bizottság által előterjesztett valószínűsítő körülmények és bizonyítékok alkalmasak e komoly valószínűsítő körülmény megerősítésére és így a fordított kifizetés fennállásának bizonyítására, a megállapodásokban részes felek benyújthatják a tényállásra vonatkozó saját verziójukat az állításaik olyan bizonyítékokkal való alátámasztása mellett, amelyeket módjukban áll előterjeszteni, és amelyek alapján megállapítható, hogy bár van összefüggés a kereskedelmi megállapodás és az egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodás között, a kereskedelmi megállapodást a versenytárs fordított kifizetés útján való kizárásától eltérő indokok igazolják.

543

A jelen ügyben a Bizottság több olyan körülményt adott elő, amelyek rávilágítottak a Niche megállapodás és a Biogaran megállapodás közötti kapcsolat fennállására, valamint a Biogaran megállapodás által előírt értékátruházás és az e megállapodással a Niche számára előírt kötelezettségek közötti megfelelés hiányára. Egyrészről figyelembe vette, hogy a megállapodásokról ugyanabban az időszakban folytatták a tárgyalásokat, és azokat ugyanazok a vállalkozások kötötték ugyanabban az időpontban, továbbá azon körülményt, hogy a két megállapodás azonos időpontokra előirányzott, két részletben történő fizetésről rendelkezett. Másrészről, noha a felperesek azt állították, hogy semmilyen kapcsolat nincs a két megállapodás között, a Niche jelezte, hogy a Biogaran megállapodást a felperesek javasolták annak érdekében, hogy biztosítsák számára „az egyezség útján történő vitarendezésről szóló globális megállapodás megkötése ellenében nyújtott teljes ellentételezést”. A Bizottság egyebekben úgy értelmezett egy, a Biogaran jogtanácsosa által 2005. február 4‑én a Niche‑hez intézett elektronikus levelet, amely szerint „a szóban forgó összegre tekintettel szükségesnek tűnik számunkra, hogy más termékekre vonatkozóan további jogokkal, valamint a termékkínálatot illetően bizonyos szabadsággal rendelkezzünk”, mint amely azt jelenti, hogy a Niche‑nek folyósítandó összeget azelőtt határozták meg, hogy a felek a Biogaran megállapodással érintett termékek köréről megállapodtak volna. A Bizottság megállapította továbbá, hogy a Biogaran megállapodás szerződéses kikötései, különösen a 14.4 és 14.5. cikke a megállapodás automatikus megszüntetéséről rendelkezik a forgalombahozatali engedély 18 hónapon belül történő megszerzésének elmaradása esetére anélkül, hogy a Biogaran a Niche‑től bármilyen kártérítést követelhetne, a Biogaran által kötött, a termékdokumentációk megszerzéséről szóló más megállapodásokban szereplő kikötésekkel ellentétben. A Bizottság végül megjegyezte, hogy a Biogaran egy termék kivételével nem szerzett forgalombahozatali engedélyeket a Niche által átadott termékdokumentációk alapján, és hogy a Biogaran megállapodáshoz kapcsolódó forgalma 100000 és 200000 euró közötti összegre nőtt.

544

A felperesek nem adnak elő olyan érvet, amely megkérdőjelezné ezt az elemzést, a Biogarannak a Biogaran megállapodás megkötéséhez fűződő érdeke figyelembevételének elmulasztására alapított kifogás kivételével. Attól eltekintve, hogy az ilyen érdek nem tekinthető elégségesnek a Biogaran megállapodás által előirányzott értékátruházás összegének igazolásához, megjegyzendő, hogy a megtámadott határozat (1351) preambulumbekezdéséből több olyan megállapítás is kitűnik, amely kétségessé teszi a Biogaran ilyen érdekének fennállását. A felperesek által nem vitatott e megállapítások szerint ugyanis a Biogaran által a Niche‑nek folyósítandó összegről azelőtt állapodtak meg, hogy a Niche és a Biogaran megegyezett volna a Biogaran megállapodással érintett termékekről, e megállapodást a felek 18 hónapon belül megszüntethették anélkül, hogy bármelyikük kártérítésre lett volna jogosult, és a Biogaran részére semmilyen visszatérítés nem volt előirányozva arra az esetre, ha az átruházott forgalombahozatali engedélyeket bizonyos határidőn belül nem szerzi meg. Ennélfogva a Bizottság jogosan állapította meg, hogy a Biogaran megállapodás további ösztönzést jelentett a Niche számára arra, hogy fogadja el a Niche megállapodás korlátozó kikötéseit.

545

Ezenkívül, ami a felperesek arra irányuló kérelmeit illeti, hogy ismerjék el javukra a megtámadott határozat megsemmisítésének joghatásait vagy a bírság összegének csökkentését, amelyet a Biogaran javára a T‑677/14. sz. ügy keretében kimondhatnak, a fenti 89–99. pontra kell hivatkozni.

546

A Matrix megállapodást illetően meg kell jegyezni, hogy annak 9. cikke hasonló a Niche megállapodás 13. cikkéhez, és hogy a Matrix megállapodás Bizottság általi értékelését a Niche megállapodás értékelésével azonos alapon kifogásoló érveket következésképpen azonos okokból el kell utasítani. Ami a kifejezetten a Matrix megállapodás Bizottság általi elemzése ellen irányuló azon érvet illeti, amely szerint a Niche ügyfeleinek nyújtott kártérítés a Niche‑sel egyetemleges felelőssége alapján a Matrixot is érintette, emlékeztetni kell arra, hogy e költségek nem tekinthetők a jogvita egyezség útján történő rendezésével együtt járó költségeknek (lásd a fenti 531. pontot), és ennélfogva nem igazolhatják a Matrix megállapodás által előirányzott értékátruházást, annál is inkább, mivel sem a felperesek, sem a Matrix nem tudta bizonyítani, hogy a 11,8 millió GBP összeg ilyen költségeknek vagy a jogvita egyezség útján történő rendezésével járó egyéb költségeknek felelne meg.

547

Ebből következik, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban (lásd különösen az (1452), (1453), (1463), (1464) és (1467) preambulumbekezdést) érvényesen állapította meg, hogy a Matrix megállapodás a Matrix számára az e megállapodásban szereplő forgalmazástilalmi és megnemtámadási kikötések elfogadására vonatkozó ösztönzést tartalmaz.

548

Emlékeztetni kell arra, hogy a felperesek nem vitatják, hogy a Niche és a Matrix megállapodás megnemtámadási és forgalmazástilalmi kikötéseket tartalmaz.

549

A Niche és a Matrix megállapodásban szereplő megnemtámadási kikötések értelmében e két társaságnak tartózkodnia kellett a 339., 340., 341., 689., 947. és a 948. sz. szabadalommal kapcsolatos érvénytelenségi vagy nemleges megállapítási eljárás indításától, és a Niche‑nek ezenkívül vissza kellett vonnia a 947. és 948. sz. szabadalommal szemben az ESZH előtt emelt felszólalásait (a Niche megállapodás 7. és 8. cikke és a Matrix megállapodás 5. cikke). A Niche és a Matrix megállapodásban szereplő forgalmazástilalmi kikötések értelmében e két társaságnak a perindopril tekintetében tartózkodnia kellett az előállítástól, a birtoklástól, az importálástól, a vele való ellátástól vagy az erre irányuló ajánlattételtől, valamint a vele történő rendelkezéstől, illetve a 339–341. sz. szabadalom bitorlására alkalmas cselekményektől (a Niche megállapodás 3. cikke és a Matrix megállapodás 1. cikke). Tartózkodniuk kellett továbbá a perindoprilra vonatkozó forgalombahozatali engedélyek kérelmezésétől (a Niche megállapodás 10. cikke és a Matrix megállapodás 6. cikke), és kötelesek voltak megszüntetni vagy felfüggeszteni minden olyan, harmadik felekkel kötött szerződést, amely a perindoprilra vonatkozott (a Niche megállapodás 11. cikke és a Matrix megállapodás 7. cikke).

550

A felperesek mindazonáltal vitatják a Niche és a Matrix megállapodásban szereplő megnemtámadási és forgalmazástilalmi kikötések kellően káros vagy érzékelhető jellegét.

551

E tekintetben előadják elsősorban, hogy a megnemtámadási és forgalmazástilalmi kikötések együtt járnak az egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodásokkal.

552

Jóllehet a megnemtámadási és forgalmazástilalmi kikötések valóban szükségesek a szabadalmakkal kapcsolatos bizonyos jogviták egyezség útján történő rendezéséhez (lásd a fenti 259. pontot), emlékeztetni kell arra, hogy e kikötések elvesztik jogszerűségüket, és kellő mértékben károsak a rendes versenyre, amennyiben az e kikötésekkel bevezetett versenykorlátozások valódi oka – a jelen ügyben megállapítottakhoz hasonlóan – az ösztönzés, és nem a szóban forgó szabadalmak érvényességének a felek általi elismerése (lásd a fenti 270. pontot).

553

Hangsúlyozni kell azt is, a felperesek azon érvére válaszolva, amely szerint egy jogvita megnyerésére való esély elvesztése, amelyet a megnemtámadási kikötés jelent, nem lehet elegendő ahhoz, hogy egy valós jogvita egyezség útján történő rendezésére irányuló megállapodás cél általi korlátozásnak minősüljön (lásd a fenti 505. pontot), hogy noha a meg nem támadási kikötés önmagában véve nem akadályozza meg a piacra lépést, akadályozza többek között a kockázattal történő forgalomba hozatal keretében az „utat nyitást” célzó keresetek indítását, és ily módon az ilyen piacra lépést lehetővé tevő egyik eszköz alkalmazását (lásd még a fenti 257. pontot). Emlékeztetni kell arra is, hogy a Bizottság a jelen ügyben nem csupán a Niche és a Matrix megállapodásban szereplő megnemtámadási kikötéseket minősítette cél általi korlátozásnak, hanem e megállapodások egészét, amelyek megnemtámadási kikötéseket, forgalmazástilalmi kikötéseket és az ilyen kikötések elfogadására irányuló ösztönzést egyaránt tartalmaztak (a megtámadott határozat (1375) és (1481) preambulumbekezdése).

554

A felperesek másodsorban előadják, hogy a Niche és a Matrix megállapodásban szereplő megnemtámadási és forgalmazástilalmi kikötések nem mutatnak elegendő károssági fokot, mivel hatásaik a szóban forgó szabadalmak létezéséből erednek, nem pedig e megállapodások szövegéből.

555

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a generikus társaság forgalmazástilalmi és megnemtámadási kikötések elfogadására való ösztönzésének fennállása alapján megállapítható a cél általi korlátozás, mégpedig akkor is, ha az egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodás olyan kikötéseket tartalmaz, amelyek hatálya nem terjed túl a vitatott szabadalom hatályán (lásd a fenti 273. pontot). Ezért, még ha a felperesek által előadottaknak megfelelően a forgalmazástilalmi kikötések nem akadályozzák is a Niche‑t és a Matrixot abban, hogy bitorlást meg nem valósító termékkel piacra lépjenek, és még ha e kikötések a szóban forgó szabadalmak bitorlása miatti ideiglenes intézkedés hatásaira korlátozódnak is, sőt, részben az értékátruházás keretében kapott összegnek köszönhetően lehetővé teszik is számukra, hogy partnereikkel egy bitorlást meg nem valósító perindoprilra irányuló új projekt fejlesztésébe kezdjenek (lásd a fenti 506. pontot), a Niche és a Matrix megállapodás ettől nem kevésbé minősül cél általi korlátozásnak.

556

A felperesek harmadsorban vitatják a megnemtámadási kikötések kellően káros jellegét, előadva, hogy e kikötések az ESZH előtt a 947. sz. szabadalommal szemben felszólalással élő felszólaló felek közül csupán egyet érintettek, és a jogvitának a bitorlással kapcsolatos jogvitára történő korlátozása következtében a többi generikus társaságra nem voltak hatással.

557

Meg kell állapítani, hogy még ha ezek az állítások, amelyek szerint a Niche és a Matrix megállapodás csak az e megállapodásokban részes generikus társaságokra fejtett ki hatást, igaznak bizonyulnának is, nem teszik kétségessé a forgalmazástilalmi és a megnemtámadási kikötésekkel érintett említett társaságok ösztönző értékátruházás ellenében a piacról történő kizárását, és így az érintett megállapodások elegendő károssági fokát, amely fölöslegessé teszi konkrét hatásaik vizsgálatát.

558

Ebből következik, hogy a Bizottság nem állapította meg tévesen, hogy a Niche és a Matrix megállapodás cél általi versenykorlátozást jelent.

559

E következtetést nem teszik kétségessé a Bizottság által a Niche és a Matrix megállapodás gazdasági és jogi hátterének bemutatása és a felek szubjektív szándékainak figyelembevétele során elkövetett állítólagos mérlegelési hibák.

560

A felperesek azon állítása ugyanis, amely szerint a Niche és a Matrix megállapodásban részes feleknek nem volt versenyellenes szándéka és jogszerű célokat követtek, ami többek között arra indította a Niche‑t, hogy kezdeményezze a felperesekkel való kapcsolatfelvételt, nem alkalmas arra, hogy kétségessé tegye sem az ösztönző előny fennállását, sem a megállapodásokban szereplő forgalmazástilalmi és megnemtámadási kikötések versenykorlátozó jellegét. Következésképpen, még ha feltételezzük is, hogy a szóban forgó érvek bizonyított tényeken alapulnak, mindenesetre nem alkalmasak arra, hogy érvénytelenítsék a Niche és a Matrix megállapodás Bizottság által elfogadott, cél általi korlátozásnak minősítését.

561

Hozzá kell tenni továbbá, hogy a felek szándéka nem szükséges elem a vállalkozások közötti egyfajta egyeztetés korlátozó jellegének meghatározásához (lásd a fenti 222. pontot).

562

Ráadásul a forgalmazástilalmi és a megnemtámadási kikötések jelenléte esetén, amelyek önmagában véve korlátozó jellegét érvényesen nem vitatták, a Bizottság a Niche és a Matrix megállapodást az ösztönzés fennállásának megállapításából eredően megalapozottan tekinthette piacról való kizárásra irányuló megállapodásnak, amely ennélfogva versenyellenes célt követ. Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat szerint pusztán az a körülmény, hogy egy megállapodás jogszerű célokat is követ, nem lehet elegendő ahhoz, hogy megakadályozza a cél általi versenykorlátozásnak minősítést (lásd a fenti 222. pontot).

563

Ami a Bizottság által a Niche és a Matrix megállapodás gazdasági és jogi hátterének figyelembevétele során elkövetett állítólagos mérlegelési hibákat illeti, meg kell állapítani, hogy a felperesek e tekintetben a Niche és a Matrix piacralépési képességét és szándékát – többek között a felperesek szabadalmaira és az e szabadalmakra vonatkozó jogvitákra, valamint a Niche pénzügyi és szabályozási nehézségeire tekintettel – kritizáló érveiket ismétlik meg (lásd a fenti 507. és 519. pontot). Mivel ezeket az érveket a Törvényszék a Niche és a Matrix potenciális versenytársi minőségét vitató jogalap keretében megvizsgálta és elutasította (lásd a fenti 432–501. pontot), ezek nem tehetik kétségessé a Niche és a Matrix megállapodás cél általi korlátozó jellegét.

564

A fentiekből következik, hogy a Niche és a Matrix megállapodás cél általi versenykorlátozásnak minősítésére vonatkozó téves jogalkalmazásra és mérlegelési hibákra alapított jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

565

A felperesek azt állítják, hogy a Niche és a Matrix megállapodás hatás általi versenykorlátozásnak minősítése során a Bizottság többször tévesen alkalmazta a jogot, és különböző mérlegelési hibákat követett el.

566

Emlékeztetni kell arra, hogy amennyiben valamely határozat egyes indokai önmagukban is a jogilag megkövetelt módon alátámasztják e határozatot, akkor a határozat más indokait érintő esetleges hibák semmi esetre sem érintik annak rendelkező részét. Ezenkívül, amennyiben a Bizottság határozatának a rendelkező része az érvelés több pillérén alapul, amelyek mindegyike önmagában elegendő ahhoz, hogy e rendelkező részt megalapozza, főszabály szerint a Törvényszéknek csak abban az esetben kell megsemmisítenie ezt a határozatot, ha mindegyik pillér jogsértő. Ebben az esetben valamely hiba vagy más olyan jogsértés, amely az érvelésnek csak az egyik pillérét érinti, nem elegendő ahhoz, hogy indokolja a vitatott határozat megsemmisítését, mivel annak nem lehetett meghatározó befolyása az e határozatot meghozó intézmény által elfogadott rendelkező részre (lásd: 2005. december 14‑iGeneral Electric kontra Bizottság ítélet, T‑210/01, EU:T:2005:456, 42. és 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

567

Márpedig, amint azt a Törvényszék a fenti 219. pontban megjegyezte, annak értékeléséhez, hogy valamely megállapodást az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése tilt‑e, felesleges a magatartás tényleges hatásának figyelembevétele, amennyiben nyilvánvaló, hogy annak célja a belső piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása.

568

Következésképpen, amennyiben a Bizottság a jogsértés megállapítását mind a cél általi korlátozás, mind a hatás általi korlátozás fennállására alapítja, a hatás általi korlátozás fennállására vonatkozó indokot jogsértővé tevő hiba mindenesetre nincs meghatározó befolyással a Bizottság határozatának rendelkező részére, amennyiben a cél általi korlátozás fennállására vonatkozó indok, amely önmagában megalapozhatja a jogsértés megállapítását, nem jogsértő.

569

A jelen ügyben a Niche és a Matrix megállapodás cél általi versenykorlátozásnak minősítéséhez kapcsolódó téves jogalkalmazásra és mérlegelési hibákra alapított jogalap vizsgálatából az következik, hogy a felperesek nem bizonyították, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban tévesen állapította meg, hogy a szóban forgó megállapodások célja az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében a belső piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása volt.

570

A jelen jogalapot tehát mint hatástalant el kell utasítani.

643

Meg kell vizsgálni a felperesek arra vonatkozó érveit, hogy a Teva megállapodásban jelen volt egyrészről a Teva számára nyújtott ösztönző előny, és másrészről ebből fakadóan a Teva azon erőfeszítéseinek korlátozása, hogy az originális társasággal szemben versenyt támasszon, amely két feltétel teljesülése esetén meg kell állapítani a cél általi korlátozás fennállását (lásd a fenti 272. pontot). A jelen ügyben, mivel az ösztönző előny fennállásának megállapítása részben a Teva megállapodás bizonyos kikötései korlátozó jellegének megállapításától függ, a Törvényszék a megállapodás kikötéseinek értékelésére vonatkozó kifogásokat vizsgálja meg először, az e megállapodás által előírt értékátruházás értékelésére vonatkozó kifogások előtt. A Teva megállapodás alapján a felperesek terhére rótt jogsértés időtartamára vonatkozó, másodlagos jelleggel felhozott kifogást a Törvényszék utolsóként fogja vizsgálni.

644

Előzetesen el kell utasítani a felperesek azon állításait, amelyek szerint a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot és mérlegelési hibákat követett el, amikor a Teva megállapodást cél általi korlátozásnak minősítette, holott annak potenciális hatásai a versenyre nézve kedvezőek, korlátozó hatásai pedig pusztán hipotetikus jellegűek voltak (lásd a fenti 634. pontot). Kétségkívül emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság és az uniós bíróság egy megállapodás korlátozó céljának vizsgálata során, és különösen a megállapodás gazdasági és jogi hátterének figyelembevétele keretében nem hagyhatja teljesen figyelmen kívül annak potenciális hatásait (lásd a fenti 304. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Az ítélkezési gyakorlatból azonban az is kitűnik, hogy a cél általi versenykorlátozás fennállásának megállapítása nem eredményezheti – különösen a szóban forgó megállapodás gazdasági és jogi háttere vizsgálatának leple alatt – e megállapodás hatásainak értékelését, mivel ellenkező esetben nem valósulna meg az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében előírt, a versenykorlátozó cél és versenykorlátozó hatás közötti különbségtétel hatékony érvényesülése (lásd a fenti 221. pontot). Annak ellenőrzése érdekében, hogy egy megállapodás konkrétan alkalmas‑e – a versenyellenes célú megállapodásokra jellemző – versenykorlátozó hatások előidézésére, potenciális hatásai elemzésének ezért a megállapodás megkötésének időpontjában objektíve előre látható adatokból következő hatásokra kell korlátozódnia (lásd ebben az értelemben: Wahl főtanácsnok ING Pensii ügyre vonatkozó indítványa, C‑172/14, EU:C:2015:272, 84. pont; lásd még ebben az értelemben: 2014. szeptember 11‑iCB kontra Bizottság ítélet, C‑67/13 P, EU:C:2014:2204, 80–82. pont). Márpedig a jelen ügyben a hivatkozott állítólagos potenciális hatások, akár nem versenykorlátozó jellegű vagy a versenyre nézve kedvező hatásokról legyen is szó, feltételezett, és így a Teva megállapodás megkötésének időpontjában előre nem látható körülményeken alapulnak, így például az ESZH‑nak a 947. sz. szabadalom érvényességére vonatkozó határozatán vagy további generikus társaságoknak az Egyesült Királyság piacára történő belépésén, amelyek nem vehetők figyelembe a versenykorlátozó cél elemzésének keretében (lásd még az alábbi 667. és 668. pontot).

645

Végül, ami a Teva megállapodás kikötései természetükből adódóan versenyellenes jellegének hiányára vonatkozó állításokat illeti, elsősorban emlékeztetni kell arra, hogy a megnemtámadási és forgalmazástilalmi kikötéseknek az egyezségekkel együtt járó jellege nem akadályozza, hogy az ilyen kikötéseket tartalmazó egyezségekről szóló megállapodásokat cél általi versenykorlátozásnak lehessen minősíteni (lásd a fenti 273. pontot). Hozzá kell tenni, hogy noha a felperesek arra hivatkoznak, hogy a járulékos korlátozások elmélete alkalmazható a Teva megállapodásra azon az alapon, hogy e megállapodás megnemtámadási és forgalmazástilalmi kikötései szükségesek és arányosak a szóban forgó jogvita egyezség útján történő rendezéséhez, már megállapítást nyert, hogy e szükségességi és arányossági kapcsolat az ilyen kikötések elfogadására való ösztönzés fennállásának megállapítása esetén megszakadhat (lásd a fenti 291. pontot). Ezért ez az elmélet csak akkor lenne alkalmazható a Teva megállapodásra, ha az e megállapodás által előírt értékátruházás nem lenne ösztönző jellegű (lásd az alábbi 679–699. pontot).

646

Másodsorban meg kell állapítani, hogy a felperesek által előadott érvek nem teszik lehetővé a Teva megállapodásban szereplő megnemtámadási kikötés korlátozó jellegének megkérdőjelezését.

647

E kikötés értelmében a Teva vállalta, hogy a Teva megállapodás időtartama alatt az Egyesült Királyságban nem vitatja a 947. és 339–341. sz. szabadalmakat, azzal, hogy ez nem akadályozza azonban abban, hogy az ESZH előtt e szabadalmakkal szemben felszólalási eljárást indítson (a Teva megállapodás 2.4. cikke).

648

A Bizottság a megtámadott határozatban megállapította, hogy e megnemtámadási kikötés két fő következménnyel járt, amelyek közül az első abban állt, hogy megakadályozta a Tevát abban, hogy bizonyítsa, az általa forgalmazni tervezett termék nem valósít meg bitorlást, a második pedig abban, hogy az Egyesült Királyságban megakadályozta a felperesek szabadalmai érvényességének objektív, bíróság általi vizsgálatát (az (1546) preambulumbekezdés).

649

Mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy a felperesek nem vitatják a Teva megállapodásban szereplő megnemtámadási kikötés ezen első következményét, azonban azt állítják, hogy e következmény minden egyezségben szereplő megnemtámadási kikötésre jellemző (lásd a fenti 625. pontot). Márpedig e tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az a körülmény, hogy az ilyen kikötés az egyezséggel együtt jár, önmagában véve nem elegendő a versenyellenes cél megállapításának kizárásához (lásd a fenti 273. és 645. pontot).

650

Ezt követően meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben nem releváns, hogy a megnemtámadási kikötés csak az egyesült királysági peres eljárásokra vonatkozik, és nem terjed ki az ESZH előtti eljárásokra, mivel a Teva megállapodás területi hatálya az Egyesült Királyságra korlátozódik, ahol pedig tiltott a 947. sz. szabadalom és az eljárási szabadalmak érvényességének bármely vitatása. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy egy megállapodás cél általi korlátozásnak minősülhet akkor is, ha területi hatálya egyetlen tagállamra korlátozódik (lásd ebben az értelemben: 2009. szeptember 24‑iErste Group Bank és társai kontra Bizottság ítélet, C‑125/07 P, C‑133/07 P és C‑137/07 P, EU:C:2009:576, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

651

Ezenkívül, még ha, amint azt a felperesek előadják, a megnemtámadási kikötés nem is lenne alkalmas arra, hogy hatást gyakoroljon a 947. sz. szabadalom megvonása iránti, az Egyesült Királyságban a Teva egy leányvállalata által kezdeményezett eljárásra, amelyet az ESZH előtti – a Teva megállapodás tárgyát nem képező – felszólalási eljárásban történő végleges határozathozatalig felfüggesztettek, e kikötés mindazonáltal legalábbis a Teva megállapodás teljes időtartama alatt megakadályozza az e szabadalommal kapcsolatos további érvénytelenségi keresetek indítását, és az említett megállapodás 2.4. cikke értelmében ez a tilalom a Teva UK Ltd‑re és leányvállalataira egyaránt vonatkozik, továbbá a közvetlen keresetekre, valamint a felperesek szabadalmainak érvénytelenítése érdekében harmadik feleknek nyújtott bármely támogatásra is kiterjed. Következésképpen a jelen ügyben nem bír jelentőséggel, hogy a Teva aktívan részt vett az ESZH előtti felszólalási eljárásban, többek között az egyesült királysági bíróságok 947. sz. szabadalom érvényességére vonatkozó határozatainak közlése révén, amint azt a felperesek állítják (lásd a fenti 635. pontot).

652

Egyébiránt nem róható a Bizottság terhére, hogy nem bizonyította, hogy komoly alapja van a felperesek eljárási szabadalmai érvényessége kétségbe vonásának (lásd a fenti 635. pontot). A megnemtámadási kikötés korlátozó jellegének megállapításához ugyanis nem szükséges ilyen bizonyítás, mivel e korlátozó jelleg a szabadalmakkal kapcsolatos akadályok elhárítására vonatkozó valós és konkrét lehetőségek megszüntetésétől függ, amely lehetőségek megállapítása nem feltételezi szükségszerűen az érintett szabadalmakkal kapcsolatos érvénytelenségi kereset valószínű sikerességének bizonyítását (lásd a fenti 368. pontot).

653

Végül nem releváns a felperesek azon állítása, amely szerint a megnemtámadási kikötés a harmadik feleket egyáltalán nem akadályozza a szabadalmaik vitatásában (lásd a fenti 635. pontot). Az ilyen állítás ugyanis, amely szerint a Teva megállapodás csupán e generikus társaságra gyakorol potenciális hatásokat, önmagában nem teszi kétségessé a Teva megállapodásban szereplő megnemtámadási kikötés korlátozó jellegét (lásd még a fenti 556. és 557. pontot).

654

Harmadsorban meg kell állapítani, hogy a Bizottság a kizárólagos beszerzési kikötést jogosan minősítette versenykorlátozásnak.

655

A Teva megállapodás 3. cikkében szereplő e kikötés szövege a következő:

„3. Kizárólagos beszerzési kötelezettség

3.1.   A jelen Szerződés időtartama alatt a Teva köteles minden perindoprilt, amelyre saját magának vagy Leányvállalatainak az Egyesült Királyságban azzal való ellátás vagy annak rendelkezésre bocsátása céljából szüksége van, kizárólag a Servier‑től vagy Leányvállalataitól beszerezni.

[…]

3.3.   A Teva aktívan nem értékesítheti vagy hirdetheti a Terméket az Egyesült Királyságon kívüli ügyfelei részére, és köteles biztosítani, hogy ezt Leányvállalatai se tegyék.

3.4.   Amennyiben a Servier vagy Leányvállalatai kézhez kapják a Teva Megrendelési Napokon vagy azok előtt benyújtott, a Termék alábbiakban megjelölt mennyiségeire vonatkozó megerősített megrendeléseit, a Servier vagy Leányvállalatai kötelesek az alábbi időpontok előtt a Termék következő mennyiségeit szállítani a Teva részére:

3.4.1. 2006. augusztus 1‑jéig 150000 (százötvenezer), 30 darab 2 mg‑os tablettát tartalmazó doboz, és az ezt követő hónapokban havi 75000 (hetvenötezer) ilyen doboz;

3.4.2. 2006. augusztus 1‑jéig 240000 (kétszáznegyvenezer), 30 darab 4 mg‑os tablettát tartalmazó doboz, és az ezt követő hónapokban havi 120000 (százhúszezer) ilyen doboz;

3.4.3. 2007. január 1‑jéig (vagy a felek megállapodása szerinti bármely más időpontig) 80000 (nyolcvanezer), 30 darab 8 mg‑os tablettát tartalmazó doboz, és az ezt követő hónapokban havi 40000 (negyvenezer) ilyen doboz.

[…]

3.8.   Amennyiben a jelen Szerződés időtartama alatt bármely hónapban:

3.8.1. a Servier kézhez kapta a Tevától a Termékre vonatkozó, az adott hónapban az Egyesült Királyságban történő szállításra szóló megerősített megrendeléseket, és e megerősített megrendeléseket a releváns Megrendelési Napokon vagy azok előtt nyújtották be; és

3.8.2. a Servier és Leányvállalatai a vonatkozó szállítási időpontot követő tíz Munkanapos határidőn belül a 3.4 és 3.8.1 pont rendelkezéseinek megfelelően nem szállították le a Teva részére a Termék adott hónapban történő szállításra megrendelt teljes mennyiségét,

3.8.3. a Servier a 3.9 pontnak megfelelően köteles a Teva részére e hónapra Átalánykártérítést fizetni, és a Teva és Leányvállalatai semmilyen további joggal vagy jogorvoslattal (ideértve bármely felmondási jogot) nem rendelkeznek a Servier bármely mulasztásáért a Termék Teva részére történő szállítása tekintetében.

[…]”

656

Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy a Teva megállapodás 2.3. cikkében szereplő forgalmazástilalmi kikötés értelmében a Tevának a Teva megállapodás megszüntetéséig vagy lejártáig vagy a 947. és a 339–341. sz. szabadalom lejáratáig az Egyesült Királyságban tartózkodnia kellett a generikus perindopril előállításától, előállíttatásától, birtoklásától, importálásától, a vele való ellátástól vagy az erre irányuló ajánlattételtől, valamint a vele történő rendelkezéstől, akár az általa kifejlesztett és a Servier által e szabadalmak bitorlásának tekintett eljárással, akár az említett szabadalmak bitorlásával állították elő e perindoprilt.

657

A Bizottság a megtámadott határozat (1552)–(1555) preambulumbekezdésében megállapította, hogy mivel a Teva megállapodás forgalmazástilalmi kikötése (2.3. cikk) és kizárólagos beszerzési kikötése (3.1. cikk) érintette a Teva versenyre való képességét vagy az Egyesült Királyság piacára szánt perindopril általa igénybe vett forrásainak önálló megválasztását, e kikötéseket egy és ugyanazon versenytilalmi kötelezettségként fogja elemezni. A Bizottság pontosította, hogy nincs jelentősége a perindopril esetleges alternatív forrásai szabadalmak szempontjából fennálló helyzetének (azaz hogy bitorlást valósít meg, vagy nem valósít meg bitorlást), mivel a kizárólagos beszerzési kikötés alapján a Tevának csupán az a két lehetőség állt rendelkezésére, hogy vagy kizárólag a Servier termékét értékesíti, vagy az ellátás hiányának kompenzálásaként pénzösszeget kap (havi 500000 GBP összegű átalánykártérítést).

658

Meg kell állapítani, hogy a felpereseknek a Bizottság ezen értékelésével szembeni kifogásai a Teva megállapodás kizárólagos beszerzési kikötésének téves értelmezésén alapulnak.

659

A Teva megállapodásból ugyanis az ellátás, illetve az ellátás hiányában fizetett kártérítés közötti választási lehetőség következik, mivel a Teva megállapodás 3.4. cikkében kétségkívül ekként említett ellátási kötelezettség mellett kifejezetten rendelkeztek az ellátás elmaradásának lehetőségéről, amely bíróság előtt nem volt megtámadható, nem alapozta meg a Teva általi felmondást, és a kártérítés fizetésén kívül nem is volt feltételekhez, különösen időbeli korlátozáshoz kötve (a Teva megállapodás 3.8.2, 3.8.3 és 8.3. cikke).

660

Pontosítani kell, hogy a Teva megállapodás 3.8.3. cikkében az ellátás elmaradásának esetére előírt megtámadási és felmondási tilalom (a továbbiakban: felmondást kizáró kikötés) meghatározó szerepet játszik a kizárólagos beszerzési kikötés ezen értelmezésében, mivel egy szerződéses kötelezettség megsértésének bíróság általi szankcionálását vagy a szerződéses jogviszony végét egy előre megállapított pénzügyi kompenzációval helyettesíti, és ily módon az ellátás és a kártérítés közötti választási lehetőséget teremt. E tekintetben nem releváns, hogy e kártérítés egy ellátási kötelezettség megsértésének vagy a Teva ellátásától való eltekintés Servier részére biztosított lehetőségének következménye.

661

Ebből ugyanis mindenesetre, amint azt a Bizottság a megtámadott határozatban (az (1559) preambulumbekezdésben) helytállóan megállapította, az ellátástól való eltekintésnek teljes mértékben a Servier belátására bízott lehetősége következik, amely megakadályozta a Tevát a piacra való belépésben, és kizárja azt is, hogy az érintett kikötéseket az ellátási megállapodásokat szokásosan jellemző kikötéseknek tekintsük.

662

Ezzel szemben a Tevát – a Bizottság által (a megtámadott határozat (1588) preambulumbekezdésében) jogosan „abszolútnak” minősített – kizárólagos beszerzési kötelezettség terhelte, mivel a Teva nem szabadulhatott ez alól, hogy esetlegesen más beszállítótól vásároljon akár bitorlást megvalósító, akár bitorlást nem megvalósító perindoprilt, és e perindoprillal piacra lépjen, mégpedig a Servier általi ellátás hiányában sem, mivel a megállapodás ezen okkal való felmondása a felmondást kizáró kikötés értelmében ki volt zárva. Amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (1557) preambulumbekezdésében jogosan megjegyezte, a felmondást kizáró kikötés a kizárólagos beszerzési kikötéssel együttesen arra kötelezte a Tevát, hogy kizárólag a Servier‑től szerezzen be generikus perindoprilt, és ily módon megakadályozta, hogy más beszállítóktól vásároljon, a Servier szabadalmait nem bitorló beszállítókat is beleértve.

663

Ebből következik, hogy a kizárólagos beszerzési kikötés és a felmondást kizáró kikötés nem csupán részben keveredik a Teva megállapodás 2.3. cikkében előírt forgalmazástilalmi kötelezettséggel, mivel megtiltják a vitatott szabadalmakat bitorló, harmadik felek által előállított perindopril megszerzését és ennélfogva értékesítését, hanem e kötelezettséget a vitatott szabadalmakon túl is kiterjesztik, mivel megtiltják a vitatott szabadalmakat nem bitorló, harmadik felek által előállított perindopril megszerzését és értékesítését.

664

Ebből következik, hogy a Teva megállapodás kizárólagos beszerzési kikötése és felmondást kizáró kikötése önmagában különösen alkalmas arra, hogy megakadályozza a Teva ellátását, és így kizárja harmadik fél termékével történő piacra lépését, mivel e piacra lépést egyebekben a megállapodás 2.3. cikkében szereplő – a felperesek által nem vitatottan versenykorlátozó jellegű – forgalmazástilalmi kikötés már kizárja mind a felperesek termékei, mind a harmadik felektől származó termékek tekintetében.

665

Ezenkívül meg kell állapítani, hogy a kizárólagos beszerzési kikötésnek – csakúgy, mint egyébiránt a forgalmazástilalmi kikötésnek – a perindopril‑erbuminra történő korlátozása nem teheti kétségessé e kikötések korlátozó jellegét (lásd a fenti 626. pontot).

666

A felperesek ugyanis hangsúlyozzák, hogy e kikötések csak a perindopril‑erbuminra vonatkoztak, és nem vitatják, hogy a Teva megállapodás megkötésének időpontjában a Teva által forgalmazni tervezett termék a perindopril‑erbumin volt. Ily módon a forgalmazástilalmi és a kizárólagos beszerzési kikötés akadályozta a Tevát abban, hogy a Teva megállapodás időtartama alatt a forgalmazni tervezett perindopril‑erbuminnal piacra lépjen. Ennélfogva, még ha a Teva a Teva megállapodás időtartama alatt be is tudott volna lépni a piacra egy, az erbumintól eltérő sóból álló perindoprillal, megállapítható, hogy e megállapodás akadályozta a Tevát abban, hogy a felperesekkel a perindopril‑erbumin tekintetében versenyezzen, és e tekintetben korlátozta a versenyt. Megjegyezhető továbbá, hogy a felperesek által a Teva egyesült királysági piacra az erbumintól eltérő sóval történő belépésének bizonyítása érdekében szolgáltatott bizonyítékok a Teva megállapodás lejártát követő adatokra vonatkoznak.

667

Egyébiránt a jelen ügyben nem relevánsak a felpereseknek a kizárólagos beszerzési kikötés ambivalens potenciális hatásaira vonatkozó állításai (lásd a fenti 636. pontot). Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy az ilyen potenciális hatások, amelyek a jelen ügyben a Teva megállapodás megkötésének időpontjában előre nem látható körülményeken alapulnak, nem vehetők figyelembe a versenykorlátozó cél elemzése keretében (lásd a fenti 644. pontot). Hozzátehető, hogy mindenesetre a felperesek állításával ellentétben nem állapítható meg, hogy a Teva megállapodás állítólagos potenciális hatásai ne lettek volna versenykorlátozó jellegűek, sőt, a versenyre nézve kedvezőek lettek volna.

668

Abban az esetben ugyanis, ha a 947. sz. szabadalmat az ESZH érvénytelenné nyilvánította volna, a Teva megállapodás a forgalmazástilalmi kikötés következtében, amely – amint azt a Teva megállapodás módosításának II. cikkében szereplő „megvonás” kifejezéssel ellentétben a Teva megállapodás 2.3. cikkében a szabadalmak „lejártára” való hivatkozás tanúsítja – hatályban maradt volna, megakadályozta volna a Tevát abban, hogy termékével vagy a Krka termékével piacra lépjen, noha ez az érvénytelenítés lehetővé tette volna az e szabadalmat potenciálisan bitorló generikus termékek piacra lépését. Ezenkívül, még ha feltételezzük is, hogy a felperesek ebben az esetben ellátták volna a Tevát generikus perindoprillal, amint azt állítják (lásd a fenti 616. pontot), a Tevának a felperesek generikus termékével történő piacra lépése nem teremtett volna versenyhelyzetet a felperesek tekintetében, és emellett nem a Teva lett volna az egyetlen és így az első piacra lépő, tekintettel a többi generikus társaság fentiekben említett piacra lépésére. Hasonlóképpen, abban az esetben, ha az ESZH megerősítette volna a 947. sz. szabadalom érvényességét, a Teva továbbra is akadályoztatva lett volna abban, hogy a felperesektől eltérő társaságoktól generikus perindoprilt szerezzen be, a bitorlást nem megvalósító perindoprilt is beleértve, és a felperesek általi – ebben az esetben maguk a felperesek által is elismert módon (lásd a fenti 636. pontot) még inkább feltételes jellegű – ellátása sem tette volna lehetővé a felperesekkel szembeni versenyhelyzet kialakulását. Ez utóbbi tekintetben hozzá kell tenni, hogy az a körülmény, hogy a Bizottság a jogsértés végének időpontját a Tevának a felperesek termékével az Egyesült Királyság piacára történő belépésének időpontjában határozta meg, nem értelmezhető úgy, mint ami annak a ténynek a Bizottság általi elismerését tanúsítja, hogy a Teva 2007 júliusában a felperesekkel szembeni versenyhelyzetben lépett piacra. Maga a Bizottság jelezte ugyanis a megtámadott határozatban (a (2125) és a (3133) preambulumbekezdésben), hogy a jogsértés végének 2007. július 6‑ában történő meghatározását a körültekintés és a szerződő felek számára kedvező időpont elfogadására vonatkozó szándék indokolja.

669

Ugyanezen okokból nem relevánsak a jelen ügyben a felperesek azon állításai sem, amelyek a 947. sz. szabadalom ESZH általi érvénytelenné nyilvánítása esetén a Teva ellátására vonatkozó szándékukra, valamint a Tevának az egyesült királysági piacra – akár első generikus társaságként – történő korai belépésére irányuló céljára vonatkoznak.

670

Végül nem róható a Bizottság terhére (lásd a fenti 624. pontot), hogy kizárólag elemzésének alátámasztása érdekében támaszkodott a Teva megállapodás High Court of Justice (England & Wales), Chancery Division (patents court) (felsőbíróság [Anglia és Wales], kancelláriai kollégium [szabadalmi bíróság]) által 2008. október 9‑i ítéletében elfogadott értelmezésére (a megtámadott határozat (1572) és (1573) preambulumbekezdése).

671

A fentiek összességéből következik, hogy a Bizottság nem értékelte tévesen a Teva megállapodás kizárólagos beszerzési kikötését és felmondást kizáró kikötését, amikor megállapította, hogy e két kikötést a Teva megállapodás 2.3. cikkében szereplő forgalmazástilalmi kikötéssel együttesen átfogóan egy „versenytilalmi kötelezettségként” (a megtámadott határozat (1552) preambulumbekezdése), és így a Tevát terhelő átfogó forgalmazástilalmi kötelezettségként kell elemezni.

672

Ebből következik, hogy ellentétben azzal, amit lényegében a felperesek állítanak, e kikötések nem felelnek meg a szokásosan az ellátási megállapodásokban vagy a kizárólagos beszerzési megállapodásokban szereplő kikötéseknek (lásd még a fenti 661. és 662. pontot), és ennélfogva nem elemezhetők úgy, mint egy egyezséghez kapcsolódó – szokásos kereskedelmi megállapodásnak megfelelő – kiegészítő megállapodásban szereplő kikötések (lásd az alábbi 798–808. pontot).

673

Ebből következik az is, hogy el kell utasítani a felpereseknek a szokásos ellátási vagy kizárólagos beszerzési megállapodásokon alapuló érveit.

674

Közelebbről, a jelen ügyben nem releváns a felperesek által állított azon tény, hogy az ilyen megállapodások a gyógyszeripari ágazatban általános gyakorlathoz tartoznak, mivel a Teva megállapodás kizárólagos beszerzési kikötése nem felel meg a felperesek által hivatkozott bevett kikötéseknek. Hozzá kell tenni, hogy mindenesetre a magántársaságok gyakorlatai, még ha valamely tagállam hatósága azokat eltűri vagy jóváhagyja is, nem határozhatják meg a Szerződés versenyre vonatkozó szabályainak alkalmazását (1984. január 17‑iVBVB és VBBB kontra Bizottság ítélet, 43/82 és 63/82, EU:C:1984:9, 40. pont).

675

A 2790/1999 rendelet sem releváns, annál is inkább, mivel e rendelet a 2. cikkének (4) bekezdése értelmében nem alkalmazandó a – jelen ügy tárgyát képező, saját nevük alatt perindoprilt forgalmazni kívánó vállalkozásokhoz hasonló – versenytárs vállalkozások között létrejött kizárólagossági megállapodásokra. Megállapítást nyert ugyanis, hogy a Teva potenciális versenytársa volt a felpereseknek (lásd a fenti 614. pontot), és e minőséget nem teszi kétségessé a termelési vagy forgalmazási lánc különböző szintjein működő vállalkozások között szokásosan kötött megállapodás megkötése.

676

Ami a Teva megállapodás után kevesebb mint egy évvel kötött Servier‑Generics megállapodás Bizottság általi értékelését illeti, megjegyzendő, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (745) preambulumbekezdésében megállapította, hogy az e megállapodásban szereplő, kizárólagos beszerzési kikötés nem rendelkezett semmilyen kifizetésről vagy kártérítésről a felperesek általi ellátás elmaradása esetére, és ezt az állítást a felperesek nem is vitatták. Az ügy irataiból egyébiránt kitűnik, hogy a Generics által kifejlesztett versenytárs perindopril hiányában e kikötéshez továbbá nem kapcsolódott felmondást kizáró és forgalmazástilalmi kikötés, ezért az e megállapodásra vonatkozó értékelés nem ültethető át a Teva megállapodásra.

677

Végül, mivel a Bizottság egyértelműen kiemelte a Teva megállapodás kizárólagos beszerzési kikötése konkrét, a jelen ügyben problematikus aspektusait (lásd különösen a megtámadott határozat (1553)–(1574) preambulumbekezdését), a megtámadott határozatból nem lehet azt a következtetést levonni, hogy a Bizottság főszabály szerint megtiltotta a kizárólagos forgalmazási megállapodások és az egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodások egyszerre történő megkötését.

678

A fentiek összességéből következik, hogy a Bizottság helytállóan állapította meg, hogy a Teva megállapodás korlátozza a Teva arra vonatkozó erőfeszítéseit, hogy a felperesek versenytársává váljon.

679

A megtámadott határozatban a Bizottság megállapította, hogy az 5 millió GBP‑t kitevő kezdeti összeg (a továbbiakban: kezdeti összeg) és a havi 500000 GBP‑t kitevő, összesen 5,5 millió GBP összegű, a Servier általi ellátás elmaradásának 11 hónapját lefedő átalánykártérítés (a továbbiakban: végső átalánykártérítés) jelentős –10,5 millió GBP‑t kitevő – pénzösszegnek felel meg, amely komoly ösztönzést jelentett a Teva számára arra, hogy tartózkodjon a felperesekkel való versengéstől (az (1622) preambulumbekezdés).

680

Annak megállapításához, hogy egy fordított kifizetés, vagyis az originális társaság által a generikus társaságnak nyújtott értékátruházás a megnemtámadási és forgalmazástilalmi kikötések elfogadására való ösztönzésnek minősül‑e, vagy sem, meg kell vizsgálni, hogy az – jellegére és igazolására figyelemmel – a jogvita egyezség útján történő rendezésével járó költségeket fedezi‑e. A megtámadott határozatban így a Bizottság jogosan vizsgálta, hogy az értékátruházás az egyezséggel járó, a generikus társaságot terhelő konkrét költségeknek felel‑e meg (a megtámadott határozat (1592)–(1599) preambulumbekezdése).

681

Abban az esetben, ha valamely egyezség útján történő vitarendezésről szóló és versenykorlátozó kikötéseket tartalmazó megállapodásban előirányzott fordított kifizetés az egyezséggel járó, a generikus társaságot terhelő költségek megtérítésére irányulna, úgy e kifizetést főszabály szerint nem lehetne ösztönző jellegűnek tekinteni. Ugyanakkor ebben az esetben az ösztönzés és a cél általi versenykorlátozás fennállásának megállapítása sem kizárt. Azt feltételezi mindazonáltal, hogy a Bizottság bizonyítja, hogy az egyezséggel együtt járó e költségeknek megfelelő összegek – még ha azokat az egyezségben részes felek igazolták és pontosan számszerűsítették is – túlzott jellegűek (lásd a fenti 278. pontot).

682

A jogvita egyezség útján történő rendezésével járó költségek többek között az originális társasággal szembeni jogvitában felmerülő, a generikus társaság által viselt perköltségeket fedezik. E költségek átvállalása ugyanis közvetlenül összefügg az ilyen egyezséggel. Következésképpen, ha a generikus társaság perköltségeinek összegét az egyezségben részes felek meghatározzák, a Bizottság azok ösztönző jellegét csak akkor állapíthatja meg, ha bizonyítja, hogy azok aránytalanok (lásd a fenti 279. pontot).

683

Ezzel szemben a generikus társaságot terhelő bizonyos költségek eleve túlzottan külsődlegesek a jogvita és annak rendezése szempontjából ahhoz, hogy azokat a szabadalmi jogvita egyezség útján történő rendezésével együtt járónak lehessen tekinteni. Ilyenek például a bitorlást megvalósító termékek gyártási költségei, amelyek az említett termékekből fennálló készlet értékének felelnek meg, valamint az e termékek kifejlesztése érdekében felmerülő kutatási és fejlesztési költségek. Ugyanez a helyzet azon összegek esetében, amelyeket a generikus társaságnak a jogvitán kívül eső szerződéses kötelezettségvállalások (például ellátási szerződések) alapján harmadik felek részére kell folyósítania. A megállapodásban részes feleknek kell tehát bizonyítaniuk, amennyiben azt kívánják, hogy e költségek fizetése ne minősüljön ösztönző jellegűnek és a cél általi versenykorlátozás fennállására utaló valószínűsítő körülménynek, hogy e költségek a jogvitával vagy annak rendezésével együtt járnak, majd igazolniuk kell azok összegét. E felek ugyanezen célból hivatkozhatnak a jogvita egyezség útján történő rendezésével nem eleve együtt járó e költségek megtérítésének jelentéktelen összegére is, amely így nem elégséges ahhoz, hogy az egyezség által előírt versenykorlátozó kikötések elfogadására való jelentős ösztönzésnek minősüljön (lásd a fenti 280. pontot).

684

A felperesek állításával ellentétben a Bizottság helytállóan állapította meg, hogy a végső átalánykártérítés a Teva részére a Servier‑vel való versenyzéstől való tartózkodásra vonatkozó kötelezettségvállalása ellenében nyújtott kifizetést (a megtámadott határozat (1588) preambulumbekezdése), és ennélfogva a forgalmazástilalmi kötelezettség elfogadására vonatkozó ösztönzést jelent. A Bizottság ugyanis megalapozottan tekintette úgy, hogy a Teva megállapodás kizárólagos beszerzési és felmondást kizáró kikötése a Tevát a piacról kizáró forgalmazástilalmi kötelezettség előírásával egyenértékű (lásd a fenti 671. pontot), és mivel a Teva megállapodás 1.8 és 3.8.3. cikke a termék szállításának elmaradása – és így az e piacról való kizárás konkretizálódása – esetére havi 500000 GBP összegű átalánykártérítés fizetését írja elő, az átalánykártérítés egyértelműen a Teva piacra lépése elmaradásának ellentételezését képezi.

685

E tekintetben nem releváns a felperesek azon érve, amely szerint az átalánykártérítés az angol jogban hagyományos szerződéses jogi eszköz, és azt tükrözi, amit egy bíróság az ellátási kötelezettség megsértése esetén megállapíthatott volna. A jelen ügyben ugyanis az ösztönzés fennállása abból a körülményből vezethető le, hogy a kifizetésre nem az egyezséggel együtt járó költségek kompenzálásaként vagy egy szokásos ellátási megállapodás végrehajtása érdekében, hanem a piacra lépés fent említett kikötések által előírt elmaradásának ellentételezéseként került sor, függetlenül attól, hogy ezen ellentételezés megvalósítására milyen jogi eszközt alkalmaztak, illetve attól, hogy ez az ellentételezés megfelel annak, amit a bíróság kártérítésként megítélt volna (lásd a fenti 680. és 681. pontot).

686

A felperesek által előadott, a Lundbeck‑Neolab megállapodások Bizottság általi értékelésével való összehasonlítás sem alkalmas arra, hogy kétségessé tegye a végső átalánykártérítés ösztönző jellegét (lásd a fenti 394–398. pontot).

687

A Teva megállapodás 10.1. cikkében előírt kezdeti összeget illetően meg kell állapítani, hogy a felperesek által előadott érvek nem teszik kétségessé az ösztönzés fennállásának Bizottság általi megállapítását.

688

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Teva megállapodás 10.1. cikke rögzíti:

„A Servier a Teva megfelelő számlája kézhezvételének feltételével az e számla kézhezvételét követő tíz munkanapon belül köteles a Teva részére 5000000 [GBP] összeget fizetni vagy valamely leányvállalatával fizettetni. E számla a jelen [megállapodás] aláírásakor benyújtható és azonnal esedékes, feltéve hogy a Servier‑nek 10 munkanap áll rendelkezésére a fizetés teljesítésére. E kifizetés a Teva által a jelen [megállapodás] megkötésének előkészítése érdekében viselt költségekhez, így többek között, de nem kizárólag, az Egyesült Királyságban fennálló ellátási megállapodásai felmondásának költségeihez való hozzájárulást jelent.”

689

A megtámadott határozatban a Bizottság előzetesen megállapította, hogy a Teva utólag nem közölt semmilyen pontos adatot a kezdeti összeggel állítólag kompenzált különböző költségekre vonatkozóan, az Ivax által az Egyesült Királyságban a Servier ellen folytatott eljáráshoz kapcsolódó, 100000 euróra becsült eljárási költségek kivételével (az (1594) és (1597) preambulumbekezdés). A Bizottság mindazonáltal elvégezte egyéb olyan költségek elemzését, amelyek véleménye szerint a Teva megállapodás 10.1. cikkének körébe tartozhatnak, többek között a Teva megsemmisítendő perindoprilkészletének értékét és a perindopril kifejlesztésének költségeit, és azt a következtetést vonta el, hogy ezek összesen a kezdeti összeg kevesebb mint 40%‑ának felelnek meg (a megtámadott határozat (1596)–(1599) preambulumbekezdése).

690

Ebből arra lehet következtetni, hogy a Bizottság szerint, még ha a Teva megállapodás 10.1. cikke alá tartozó bizonyos költségek a felperesek és a Teva közötti jogvita egyezséggel történő rendezésével együtt járó költségeknek is tekinthetők, a Teva nem számszerűsítette a szóban forgó költségeket, a fortiori nem bizonyította azok összegét, a perköltségek kivételével, amelyeket azonban hozzávetőleges módon, összegük bizonyítása nélkül számszerűsített. A Bizottság ugyanis a megtámadott határozatban felidézi, hogy a Teva csupán „hivatkozott” (a (797) preambulumbekezdés) perköltségként egy „100000 euró alatti” összegről, illetve „közölte” azt (az (1597) preambulumbekezdés), és a tárgyaláson feltett kérdésre válaszul megerősítette, hogy a Teva a számszerű becsléséhez semmilyen igazolást nem csatolt.

691

Márpedig a felperesek semmilyen érvet nem hoznak fel, és a fortiori semmilyen bizonyítékot nem nyújtanak be – például a megállapodás 10.1. cikkében említett „megfelelő számlát” –, amely alkalmas lenne a Bizottság ezen elemzésének megkérdőjelezésére.

692

A felperesek először is csupán a „készlet megsemmisítésére” hivatkoznak, jelezve annak értékét. Márpedig a megsemmisítendő készlet értékére vonatkozó kártérítés eleve nem minősíthető az egyezséggel együtt járó költségnek (lásd a fenti 280. és 683. pontot).

693

A felperesek mindenesetre nem bizonyítják e készlet értékét. Egyrészről ugyanis az általuk állított, euróban kifejezett összeg – a Bizottság által alkalmazott átváltási árfolyam (lásd különösen a megtámadott határozat 4109. lábjegyzetét) figyelembevételével – nem felel meg a megtámadott határozatban (az (1596) preambulumbekezdésben) említett, font sterlingben kifejezett összegnek. Másrészről és főként, a felperesek állításuk alátámasztására nem szolgálnak semmilyen más bizonyítékkal, mint a kifogásközlésre válaszul tett saját nyilatkozataikkal és a Teva nyilatkozataival, valamint a Teva egy dokumentumával, amely nem említ ilyen számszerű adatot. Ezért, még ha úgy is kellene tekinteni, hogy a jelen ügyben a Teva megsemmisítendő árukészlete értékének megfizetése a Teva megállapodással együtt járt, mivel e megsemmisítést az említett megállapodás írta elő (2.2. cikk), e kifizetés az összege igazolásának hiányában nem kerülhetné el, hogy ösztönző kifizetésnek minősüljön (lásd a fenti 683. pontot).

694

A felperesek másodszor azon 1 millió GBP összegre hivatkoznak, amelyet a Teva megítélése szerint a Tevának az egyik kereskedelmi partnere részére kellett fizetnie a szóban forgó kereskedelmi partneri viszony megszakadása következtében. Attól eltekintve, hogy a generikus társaság által fennálló szerződések felmondása miatt harmadik feleknek fizetendő összegek eleve nem tekinthetők az egyezséggel együtt járó költségeknek (lásd a fenti 683. pontot), megjegyzendő, hogy az állított összeg semmilyen módon nem tűnik ki a keresetlevél mellékleteként csatolt, szóban forgó szerződésből.

695

Bár a felperesek azt állítják, harmadszor, hogy a kezdeti összeg azon kártérítésnek felelt meg, amelyet egy tévesen hozott ideiglenes intézkedés esetén a Teva részére fizetniük kellett volna, és amelynek fizetését a Teva megállapodásnak köszönhetően tudták elkerülni, megjegyzendő, hogy ezzel az állítással a felperesek lényegében a kezdeti összeg indokolt jellegét kívánják alátámasztani azzal, hogy ezt az összeget más jellegű, a megállapodás 10.1. cikkében nem szereplő költségekhez hasonlítják. E rendelkezés ugyanis, noha nem megszorító módon került megszövegezésre, a „Teva által […] viselt költségek[re]” korlátozódik, és nem foglalja magában a felpereseknél felmerült vagy általuk elkerült költségeket. Állításukkal a felperesek összekeverik továbbá a kezdeti összegnek az egyezségre tekintettel indokolt jellegét, amelyről a jelen esetben szó van, ezen összeg arányos jellegével, amelynek értékeléséhez a javasolt összehasonlítás adott esetben releváns lehet. Márpedig emlékeztetni kell arra, hogy két különböző értékelésről van szó, amelyeket a Bizottságnak egymást követően kell elvégeznie. Így a Bizottság feladata, hogy a szabadalmi jogvitában kötött, értékátruházást tartalmazó egyezség korlátozó jellegének értékelése során megvizsgálja először is, hogy az értékátruházással fedezett költségek az egyezségre tekintettel indokoltak‑e, és különösen, hogy az értékátruházás a jellegüknél fogva az egyezséggel együtt járónak tekinthető költségek bizonyított összegének felel‑e meg, majd másodszor, amennyiben e költségeket indokoltnak tekinti, hogy ellenőrizze, összegük nem aránytalan‑e, figyelemmel különösen az érintett költségek típusára (lásd a fenti 681. és 682. pontot).

696

Ezt követően meg kell állapítani, hogy – még ha feltételezzük is, hogy az előadott összehasonlítás releváns lehet annak ellenőrzése szempontjából, hogy a kezdeti összeg az egyezségre tekintettel indokolt volt‑e – a felperesek nem szolgálnak semmilyen értékeléssel az állítólag elkerült költségekre vonatkozóan. Ugyanis csupán a javukra elrendelt ideiglenes intézkedést követően az ügy érdemében való pervesztesség esetén fizetendő jelentős kártérítésre hivatkoznak.

697

Végül, amennyiben a felperesek előadják, negyedszer, hogy a kezdeti összeg a kizárólagos beszerzési kikötés „biztosítására” irányult (lásd a fenti 628. pontot), ebből azt a következtetést kell levonni, hogy a felperesek ezt az összeget az említett kikötés ellenértékének tekintik, és így lényegében elismerik annak ösztönző jellegét, mivel e kikötést úgy kell értelmezni, hogy az forgalmazástilalmi kötelezettséget ró a Tevára (lásd a fenti 684. és 685. pontot).

698

Ebből következik, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban (az (1608) és (1622) preambulumbekezdés) érvényesen állapította meg, hogy a Teva megállapodás a Teva számára az e megállapodásban szereplő forgalmazástilalmi és megnemtámadási kikötések elfogadására való ösztönzést tartalmaz, anélkül hogy ellenőriznie kellett volna ezenfelül – amint azt a felperesek állítják (lásd a fenti 628. pontot) –, hogy e kikötések ezen ösztönző kifizetés hiányában kevésbé korlátozó hatásúak lettek volna‑e. A forgalmazástilalmi és megnemtámadási kikötések elfogadására való ösztönzés megállapításához ugyanis csak az ilyen kikötések jelenléte szükséges, függetlenül attól, hogy nagyobb mértékben vagy kevésbé korlátozó hatásúak‑e, valamint a szóban forgó értékátruházással fedezett költségek elemzése (lásd a fenti 680. és 681. pontot).

699

Ezen ösztönzés fennállását nem teszi kétségessé a felperesek azon állítása, amely szerint a Bizottság tévesen „vonta össze” a kezdeti összeget és a végső átalánykártérítést, hogy abból „10,5 millió GBP összegű nettó értékátruházást” vezessen le. Kétségtelen, hogy – amint arra felperesek jogosan rámutatnak – a Teva megállapodás 10.1. cikkében meghatározott eredeti összegtől eltérően a végső átalánykártérítés összege a Teva megállapodás végrehajtásából, közelebbről a Teva felperesek általi ellátásának elmaradásából következik, és 5,5 millió GBP összegét tekintve nem a megállapodás érintett kikötéséből ered, amely csupán havi 500000 GBP összegű kártérítésről rendelkezik. Mindazonáltal, bár ebből arra lehet következtetni, hogy a 10,5 millió GBP összeg a Teva részére ténylegesen folyósított értékátruházás összegének felel meg, és nem a pusztán a Teva megállapodás kikötéseiből kitűnő értékátruházás összegének, megállapítható, hogy ez a ténylegesen folyósított összeg, ugyanazon okokból, mint amelyek az eredeti összeg és a havi 500000 GBP összegű kártérítés ösztönző jellegének megállapításához vezettek, szintén teljes összegében ösztönzésnek minősül.

700

Ebből következik, hogy a fentiekre figyelemmel (lásd különösen a fenti 265–271. pontot) a Bizottság ezen – a Teva megállapodás által előírt két összetevőből álló – ösztönzés megállapításából megalapozottan vonta le azt a következtetést, hogy e megállapodás kezdettől fogva versenykorlátozó célt követett.

701

Ezt a következtetést nem teszi kétségessé a Teva megállapodás céljának állítólagos elferdítése és az említett megállapodás feleinek szándékai.

702

A felperesek azon állítása ugyanis, amely szerint a Teva megállapodásban részes feleknek nem volt versenyellenes szándéka és jogszerű célokat követtek, többek között a Tevának az Egyesült Királyság piacára – akár első generikus társaságként – történő korai belépését, nem alkalmas arra, hogy kétségessé tegye sem az ösztönző előny fennállását, sem a Teva megállapodás forgalmazástilalmi és megnemtámadási kikötéseinek versenykorlátozó jellegét (lásd még a fenti 669. pontot). Következésképpen, még ha feltételezzük is, hogy a szóban forgó érvek bizonyított tényeken alapulnak, mindenesetre nem alkalmasak arra, hogy érvénytelenítsék a Teva megállapodás Bizottság által elfogadott, cél általi korlátozásnak minősítését.

703

Hozzá kell tenni továbbá, hogy a felek szándéka nem szükséges elem a vállalkozások közötti egyfajta egyeztetés korlátozó jellegének meghatározásához (lásd a fenti 222. pontot).

704

Ráadásul a forgalmazástilalmi és a megnemtámadási kikötések jelenléte esetén, amelyek önmagában véve korlátozó jellegét érvényesen nem vitatták, a Bizottság a Teva megállapodást az ösztönzés fennállásának megállapításából eredően megalapozottan tekinthette piacról való kizárásra irányuló megállapodásnak, amely ennélfogva versenyellenes célt követ. Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat szerint pusztán az a körülmény, hogy egy megállapodás jogszerű célokat is követ, nem lehet elegendő ahhoz, hogy megakadályozza a cél általi versenykorlátozásnak minősítést (lásd a fenti 222. pontot).

705

A felperesek azt kifogásolják, hogy a Bizottság a Teva megállapodás alapján a terhükre rótt jogsértést e megállapodás megkötésének időpontjától (2006. június 13.) számítja, a forgalombahozatali engedélynek a Teva által az Egyesült Királyságban történő megszerzésének időpontja (2006. december 12.) helyett (lásd a fenti 641. pontot).

706

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy egyrészről a verseny feltételeinek és e verseny korlátozásainak vizsgálata nemcsak a piacon már jelen lévő vállalkozások között fennálló tényleges versenyen alapul, hanem az ott letelepedett vállalkozások és a piacon még jelen nem lévő más vállalkozások közötti potenciális versenyen is (lásd: 2012. június 29‑iE.ON Ruhrgas és E.ON kontra Bizottság ítélet, T‑360/09, EU:T:2012:332, 85. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), és másrészről, hogy a Bizottság helytállóan állapította meg, hogy a Teva a Teva megállapodás megkötésének időpontjában a felperesek potenciális versenytársa volt (lásd a fenti 614. pontot), még ha ebben az időpontban nem is rendelkezett forgalombahozatali engedéllyel (lásd a fenti 478. és 599. pontot). Ebből következik, hogy a Bizottság nem állapította meg tévesen, hogy a verseny a Teva megállapodás megkötésétől, 2006. június 13‑tól korlátozott volt, és hogy az e megállapodás alapján a felperesek terhére rótt jogsértés ebben az időpontban kezdődött.

707

A Teva megállapodáson alapuló jogsértés időtartamának Bizottság általi értékelése ellen irányuló kifogást következésképpen el kell utasítani, csakúgy, mint a Teva megállapodás cél általi korlátozásnak minősítése során elkövetett téves jogalkalmazásra és mérlegelési hibákra alapított jogalapot.

708

A felperesek azt állítják, hogy a Teva megállapodás hatás általi versenykorlátozásnak minősítése során a Bizottság többször tévesen alkalmazta a jogot, és különböző mérlegelési hibákat követett el.

709

A jelen jogalapot a fenti 566–570. pontban kifejtett megfontolások megfelelő alkalmazásával el kell utasítani mint hatástalant.

787

Ami magára a jogsértés megállapítására vonatkozó jogalapot illeti, elsősorban a felperesek azon érveit kell megvizsgálni, amelyek a cél általi korlátozás megállapítását lehetővé tevő két feltétel – tudniillik a generikus társaságnak nyújtott ösztönző előny, és ebből fakadóan a generikus társaságnak az originális társasággal való versenyzésre irányuló erőfeszítéseinek korlátozása – megkérdőjelezésére irányulnak. Ezt követően meg kell vizsgálni, hogy a Bizottság megalapozottan következtethetett‑e a jogsértés fennállására. Végül meg kell győződni arról, hogy a Bizottság nem alkalmazta tévesen a jogot e jogsértés anyagi jogi körülhatárolása során.

788

Ami a felperesek által másodlagos jelleggel hivatkozott, a jogsértés időtartamára vonatkozó jogalapot illeti, azt a Törvényszék utolsóként fogja megvizsgálni.

789

Az 1/2003 rendelet 2. cikkéből, valamint az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a versenyjog területén a jogsértés megtörténtével kapcsolatos jogviták esetében a Bizottságra hárul az általa megállapított jogsértések bizonyítása, és azon bizonyítékok előterjesztése, amelyek alkalmasak a jogsértést alkotó tényállás jogilag megkövetelt módon történő bizonyítására (1998. december 17‑iBaustahlgewebe kontra Bizottság ítélet, C‑185/95 P, EU:C:1998:608, 58. pont; 1999. július 8‑iBizottság kontra Anic Partecipazioni ítélet, C‑49/92 P, EU:C:1999:356, 86. pont; lásd még: 2013. április 12‑iCISAC kontra Bizottság ítélet, T‑442/08, EU:T:2013:188, 91. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

790

Ezen összefüggésben, ha a bíróságnak kétségei vannak, azt a jogsértést megállapító határozat címzettjének minősülő vállalkozás javára kell értelmezni. A bíróság így nem vonhatja le azt a következtetést, hogy a Bizottság a kérdéses jogsértés fennállását jogilag megkövetelt módon bizonyította, ha ezzel kapcsolatban még kétsége van, különösen bírságot kiszabó határozat megsemmisítése iránti kereset esetén (lásd: 2013. április 12‑iCISAC kontra Bizottság ítélet, T‑442/08, EU:T:2013:188, 92. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

791

Tekintettel kell lenni ugyanis az ártatlanság vélelmére, amely különösen az Alapjogi Charta 48. cikkén alapul. Tekintettel a kérdéses jogsértések jellegére, valamint a hozzájuk kapcsolódó szankciók jellegére és súlyosságára, az ártatlanság vélelme többek között irányadó a vállalkozásokra alkalmazandó versenyszabályok megsértésével kapcsolatos eljárásokra, amelyek bírság vagy kényszerítő bírság kiszabásához vezethetnek (lásd: 2013. április 12‑iCISAC kontra Bizottság ítélet, T‑442/08, EU:T:2013:188, 93. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

792

Ezen túlmenően figyelembe kell venni, hogy valamely természetes vagy jogi személy hírnevét jelentősen rombolhatja annak megállapítása, hogy e személy versenyjogi jogsértésben vett részt (lásd: 2013. április 12‑iCISAC kontra Bizottság ítélet, T‑442/08, EU:T:2013:188, 95. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

793

A Bizottságnak tehát pontos és egybevágó bizonyítékokat kell nyújtania annak bizonyítására, hogy a jogsértés megtörtént, illetve azon szilárd meggyőződésének alátámasztására, hogy az állítólagos jogsértések az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében korlátozzák a versenyt (lásd: 2013. április 12‑iCISAC kontra Bizottság ítélet, T‑442/08, EU:T:2013:188, 96. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

794

Fontos hangsúlyozni, hogy nem szükséges a Bizottság által előterjesztett minden egyes bizonyítéknak eleget tennie e feltételeknek a jogsértés összes elemét tekintve. Elegendő ugyanis, ha az intézmény által felhozott valószínűsítő körülmények csoportja a maga teljességében értékelve megfelelhet e követelménynek (lásd: 2013. április 12‑iCISAC kontra Bizottság ítélet, T‑442/08, EU:T:2013:188, 97. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

795

A versenyellenes magatartás vagy megállapodás fennállására olykor akár több olyan egybeesésből és valószínűsítő körülményből kell következtetni, amelyek együttes vizsgálata egyéb következetes magyarázat hiányában a versenyjogi szabályok megsértését bizonyíthatja (2004. január 7‑iAalborg Portland és társai kontra Bizottság ítélet, C‑204/00 P, C‑205/00 P, C‑211/00 P, C‑213/00 P, C‑217/00 P és C‑219/00 P, EU:C:2004:6, 57. pont).

796

Például ha a párhuzamos magatartások önmagukban nem minősíthetőek összehangolt magatartásnak, azok mindazonáltal nyomatékos valószínűsítő körülményt képezhetnek, ha olyan versenyfeltételeket eredményeznek, amelyek nem felelnek meg a szokásos piaci feltételeknek (1972. július 14‑iFarbenfabriken Bayer kontra Bizottság ítélet, 51/69, EU:C:1972:72, 25. pont).

797

Hasonlóképpen, a kiegészítő megállapodás megléte – a Bizottság által a megtámadott határozat (1190) preambulumbekezdésében használt kifejezéssel élve – nyomatékos valószínűsítő körülményt képezhet a szabadalmi jogvita rendezésére irányuló egyezség keretében az ösztönzés, és következésképpen a cél általi versenykorlátozás fennállására nézve (lásd a fenti 265–273. pontot).

798

E tekintetben pontosítani kell, hogy a kiegészítő megállapodás a jogvitát egyezség útján rendező megállapodáshoz „kapcsolódó” olyan szokásos kereskedelmi megállapodás, amely önmagukban korlátozó jellegű kikötéseket tartalmaz (lásd a fenti 257. pontot). Ilyen kapcsolat áll fenn különösen akkor, ha a két megállapodást ugyanazon a napon kötötték, ha azok között jogi kapcsolat van, ha az egyik megállapodás kötelező jellege a másik megállapodás megkötésének feltételéhez kötött, vagy ha a megkötésük körülményeire tekintettel a Bizottság bizonyítani tudja, hogy azok egymástól elválaszthatatlanok. Mindehhez hozzátehető, hogy minél nagyobb a megállapodások megkötésének időbeli közelsége, a Bizottság számára annál könnyebb ezen elválaszthatatlan jelleg bizonyítása.

799

E tekintetben rá kell még mutatni, hogy az egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodás és a kiegészítő megállapodás ugyanazon a napon történő megkötése vagy a kettő közötti szerződéses kapcsolat rámutat arra, hogy e megállapodások egyetlen szerződésegyüttes keretébe illeszkednek. Ugyanis abban az esetben, ha e megállapodásokat nem ugyanazon a napon kötötték volna (és nem lenne köztük szerződéses kapcsolat), a tárgyaló felek egyike anélkül teljesítené a másik fél által támasztott igényeket, hogy megbizonyosodhatna arról, hogy végső soron hozzájut a várt ellentételezéshez. A két megállapodás közötti ezen időbeli vagy jogi összefüggés szintén a közös tárgyalásokra utaló valószínűsítő körülménynek minősül.

800

Márpedig a kiegészítő megállapodás olyan szokásos kereskedelmi megállapodás, amely az egyezség megkötése nélkül, önállóan is létjogosultsággal rendelkezhet. Ehhez hasonlóan az egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodás megkötése nem teszi kötelezővé a kereskedelmi megállapodás egyidejű megkötését. Ezért nincs szükség e két megállapodás összekapcsolására. Ráadásul a kereskedelmi megállapodás megkötése nem igazolható a jogvita egyezség útján történő rendezésével, mivel a kiegészítő megállapodás nem egy ilyen egyezség megkötésére, hanem egy kereskedelmi ügylet lebonyolítására irányul.

801

Egyébiránt a kiegészítő megállapodás magában foglalja a felek közötti értékátruházást, függetlenül attól, hogy az pénzügyi természetű‑e, vagy sem. Magában foglalhatja különösen a szabadalom jogosultjától a generikus társaság irányába történő értékátruházást.

802

Ezért fennáll a veszélye annak, hogy a kereskedelmi megállapodásnak az – önmagukban versenykorlátozó jellegű – forgalmazástilalmi és megnemtámadási kikötéseket (lásd a fenti 257. pontot) tartalmazó, egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodással való összekapcsolása valójában arra irányul, hogy egy kereskedelmi ügylet leple alatt, és adott esetben összetett szerződéses konstrukció formájában a generikus társaságot a kiegészítő megállapodásban előírt értékátruházás útján arra ösztönözze, hogy elfogadja e kikötéseket.

803

Következésképpen az a körülmény, hogy a kereskedelmi megállapodás – amely rendes esetben nem valamely jogvita egyezség útján történő rendezésére irányul (lásd a fenti 800. pontot), és amely az originális társaság által a generikus társaságnak nyújtott értékátruházást valósít meg – a fenti 798. pontban kifejtett körülmények között egy versenykorlátozó kikötéseket tartalmazó, egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodáshoz kapcsolódik, komoly valószínűsítő körülményt képez a fordított kifizetés fennállására nézve (lásd a fenti 264. pontot).

804

Ugyanakkor az előző pontban említett komoly valószínűsítő körülmény nem elegendő, és a Bizottságnak azt további olyan egybehangzó bizonyítékokkal kell megerősítenie, amelyek a fordított kifizetés fennállására engednek következtetni. Egy ilyen kifizetés konkrétan a kiegészítő megállapodások összefüggésében az originális társaság által teljesített kifizetés azon részének felel meg, amely meghaladja az ügylet tárgyának „rendes” értékét (vagy adott esetben e tárgy „rendes” értéke azon részének, amely meghaladja a generikus társaság által teljesített kifizetést).

805

E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a Bizottság különböző valószínűsítő körülményekre, többek között arra a tényre támaszkodva, hogy a Lupin semmilyen biztosítékot nem nyújtott arra nézve, hogy a szabadalmat meg fogják adni, hogy az érvényes lesz, vagy hogy a hivatkozott termékek vagy eljárások nem lesznek bitorló jellegűek (a Lupin megállapodás 2.2. cikkének a) pontja), a megtámadott határozatban kétszer jelezte, hogy a Lupin technológiájának megszerzéséről nem „piaci feltételek mellett” állapodtak meg (az (1950) és (1952) preambulumbekezdés).

806

Meg kell jegyezni, hogy jóllehet a kartellek területén nem használatos a „szokásos versenyfeltételek” fogalma, amelyhez a „szokásos piaci feltételek” fogalma kapcsolódik, e fogalom nem ismeretlen a versenyjogban, mivel azt – bár kétségtelenül az állami támogatások konkrét területén – annak meghatározására alkalmazzák, hogy valamely állam magánbefektetőként járt‑e el (2010. szeptember 2‑iBizottság kontra Scott ítélet, C‑290/07 P, EU:C:2010:480, 68. pont), azaz hogy a szóban forgó vállalkozásoknak nyújtott előny az államnak járó ellentételezés rendes értékének minősül‑e. E fogalom analógia útján ezért releváns hivatkozási pontként szolgálhat annak meghatározásakor, hogy a kereskedelmi ügyletet kötő két vállalkozás mindegyike az ügylet tárgyának gazdasági értékére – például e tárgy megtérülési kilátásaira – szorítkozó megfontolások alapján, és következésképpen a szokásos piaci feltételek mellett járt‑e el.

807

Amennyiben a Bizottság által előterjesztett valószínűsítő körülmények és bizonyítékok lehetővé teszik annak Bizottság általi megállapítását, hogy a kiegészítő megállapodást nem a szokásos piaci feltételek mellett kötötték, a megállapodásokban részes felek benyújthatják a tényállásra vonatkozó saját verziójukat az állításaik olyan bizonyítékokkal való alátámasztása mellett, amelyeket módjukban áll előterjeszteni, és amelyek alapján megállapítható, hogy bár van összefüggés a kereskedelmi megállapodás és az egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodás között, a megállapodást a versenytárs fordított kifizetés útján való kizárásától eltérő indokok igazolják. A megállapodásokban részes felek ezért hivatkozhatnak arra, hogy a kiegészítő megállapodást piaci feltételek mellett kötötték, például az ágazatbeli ipari és kereskedelmi gyakorlatokon vagy az adott eset konkrét körülményein alapuló megfelelő bizonyítékok benyújtása mellett.

808

A rendelkezésére álló információk összességére tekintettel, és adott esetben a megállapodásokban részes felek magyarázatának vagy valószerű magyarázatának hiányában a Bizottság egy átfogó értékelést követően megalapozottan állapíthatja meg, hogy a kiegészítő megállapodást nem a szokásos piaci feltételek mellett kötötték, vagyis hogy az originális társaság által teljesített kifizetés meghaladja az ügylet tárgyának értékét (vagy a generikus társaságra átruházott tárgy értéke meghaladja az e társaság által teljesített kifizetést). A Bizottság ilyen esetben megállapíthatja a fordított kifizetés fennállását (lásd a fenti 804. pontot).

809

Márpedig a fordított kifizetés, amennyiben nem az egyezséggel együtt járó költségek megtérítésére irányul, ösztönző előnyt képez (lásd a fenti 265. és 278–280. pontot). Ez a helyzet az olyan kiegészítő megállapodáson alapuló kifizetés esetében, amely nem a jogvita egyezség útján történő rendezésére, hanem egy kereskedelmi ügylet lebonyolítására irányul (lásd a fenti 800. pontot).

810

Ugyanakkor a megállapodásokban részes felek ekkor a szóban forgó előny jelentéktelen jellegére is hivatkozhatnak, vagyis arra, hogy ezen előny összege elégtelen ahhoz, hogy az egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodásban szereplő versenykorlátozó kikötések elfogadására való jelentős ösztönzésnek minősüljön (lásd a fenti 280. pontot).

811

A jelen ügy különleges körülményeit a fenti megfontolásokra tekintettel kell megvizsgálni.

812

Megjegyzendő, hogy a Servier és a Lupin ugyanazon a napon kötött forgalmazástilalmi és megnemtámadási kikötéseket tartalmazó, egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodást, valamint egy technológiaátruházási megállapodást, amellyel a Servier megvásárolt a Lupintól három, a Lupin által tett szabadalmi bejelentést. Ráadásul e két megállapodást egyetlen megállapodás formájában kötötték. A két megállapodás közötti kapcsolat tehát nyilvánvaló.

813

Egyébiránt az átruházási megállapodással a Servier‑től a Lupinra történő értékátruházásra került sor.

814

A fenti 812. és 813. pontból következik, hogy az átruházási megállapodás kiegészítő megállapodásnak minősül, amellyel az originális társaság által a generikus társaságnak nyújtott értékátruházásra kerül sor. Ez komoly valószínűsítő körülményt képez arra nézve, hogy a szóban forgó értékátruházás nem csupán az ügylet tárgyának a kiegészítő megállapodás keretében történő ellentételezését jelenti, hanem fordított kifizetést is magában foglal (e kifejezésnek a kiegészítő megállapodások összefüggésében használt értelmében).

815

Ezenfelül nem vitatott, hogy a Servier az átruházási megállapodás keretében 40 millió eurót fizetett ki a Lupinnak, amely abszolút értéken jelentős összegnek minősül, amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (1871) és (1947) preambulumbekezdésében jogosan megjegyezte.

816

Márpedig egy ilyen összeg meghaladta azt a nyereséget, amelyre a Lupin az önálló piacra lépése alapján a forgalmazás első két–három évében számíthatott, amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (1974) preambulumbekezdésében helytállóan megjegyezte.

817

Szintén nem vitatott, hogy a szóban forgó összeg magasabb volt egy hasonló generikus társaság által a saját perindoprilja kifejlesztése céljából eszközölt befektetéseknél, amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (1962) preambulumbekezdésében hangsúlyozta. Márpedig a Bizottság által figyelembe vett ezen valószínűsítő körülmény – a felperesek állításával ellentétben – különösen releváns.

818

Hozzá kell tenni, hogy a Lupin nem szabadalmakat engedett át, hanem csupán szabadalmi bejelentéseket. Ezenfelül a megállapodás kifejezetten rögzítette, hogy a Lupin semmilyen biztosítékot nem nyújt arra nézve, hogy a szabadalmat meg fogják adni, hogy az érvényes lesz, vagy hogy a hivatkozott termékek vagy eljárások nem lesznek bitorló jellegűek (a Lupin megállapodás 2.2. cikkének a) pontja).

819

Végül nem vitatott, hogy noha a kifogásközlésre adott válaszában a Servier és a Lupin is tagadta, hogy az egyezség a szabadalmi bejelentések átruházási feltételeitől függne, a Lupin korábban jelezte, hogy e bejelentések átruházása szerves részét képezte a jogvita egyezséggel történő rendezésére vonatkozó megbeszéléseknek. A Lupin továbbá a kapott kifizetéseket az „egyezséggel kapcsolatos kifizetésekként” vagy az „egyezséggel kapcsolatos összegekként” írta le (a megtámadott határozat (1937) preambulumbekezdése).

820

Ezzel szemben a felperesek semmilyen konkrét bizonyítékot nem terjesztenek elő annak alátámasztására, hogy a Lupin szabadalmi bejelentéseinek 40 millió euró összeg ellenében történő megszerzése észszerűen úgy tekinthető, hogy az megtérülő befektetést képezne (lásd a fenti 806. pontban említett „piacgazdasági magánbefektető” fogalmával való analógia folytatásaként: 2000. december 12‑iAlitalia kontra Bizottság ítélet, T‑296/97, EU:T:2000:289, 84. pont, ahol a Törvényszék rámutatott arra, hogy „a magánbefektetők magatartását a piacgazdaságban a várható nyereség irányítja”), vagy legalábbis olyan jellegű lett volna, hogy e szabadalmi bejelentések megszerzője számára a magas megszerzési költség ellentételezésére alkalmas bevételt termeljen.

821

Kétségtelen, hogy a felperesek – noha kevéssé részletes módon – hivatkoznak olyan ügyletek fennállására, amelyek véleményük szerint hasonlóak a Lupinnal kötött átruházási megállapodáshoz. Olyan megállapodásokról van azonban szó, amelyekben a felperesek félként vettek részt, és amelyek tehát csupán kiegészítő jelleggel szolgálhatnak viszonyítási alapként annak megállapításához, hogy egy adott ügyletre szokásos piaci feltételek mellett került‑e sor. Mindemellett egyes ilyen ügyleteket a Bizottság a versenyjog megsértésének minősített. Végül a felperesek nem bizonyítják, hogy az e különböző ügyletek keretében átruházott technológia egyenértékű lett volna az átruházási megállapodás tárgyát képező technológiával.

822

Igaz, hogy a felperesek e tekintetben egy magát szellemi tulajdonjogi tanácsadóként jellemző személy véleményére is hivatkoznak. E személy ugyanakkor saját maga pontosítja, hogy véleményét a Servier részére készítette. Ez szükségképpen korlátozza az ilyen vélemény bizonyító erejét. Így különösen e vélemény következtetése („Úgy vélem tehát, hogy a beszerzések egy társaság szokásos kereskedelmi gyakorlata körébe tartoznak”), és a körülmények, amelyeken e következtetés alapul, túl általánosak ahhoz, hogy lehetővé tegyék annak bizonyítását, hogy a szóban forgó értékátruházás szokásos piaci feltételek mellett megvalósított ügyletnek felelt meg. Ráadásul a viszonyítási alapként használt ügyletek esetében továbbá olyan ügyletekről van szó, amelyekben a Servier félként részt vett, és amelyek közül legalábbis egyes ügyleteket a Bizottság a versenyjog megsértésének minősített.

823

Egyébiránt, még ha feltételezzük is, hogy bizonyított – amint azt a felperesek állítják –, hogy a Servier szabadalmi és gyártási részlege vagy más szolgálatai a Lupin technológiáját „érdekesnek” tartották, ez ugyanakkor nem tenné lehetővé annak bizonyítását, hogy a szóban forgó értékátruházás szokásos piaci feltételek mellett megvalósított ügyletnek felelt volna meg.

824

Hasonlóképpen, még ha feltételezzük is, hogy bizonyított, hogy „az árról a kezdeti igényekből kiindulva, egy mindkét fél számára elfogadható szint eléréséig folytak tárgyalások”, ez ugyanakkor nem tenné lehetővé annak bizonyítását, hogy a szóban forgó értékátruházás szokásos piaci feltételek mellett megvalósított ügyletnek felelt volna meg.

825

Így a felperesek által szolgáltatott bizonyítékok még együttes figyelembevétel esetén sem teszik lehetővé annak megállapítását, hogy a szóban forgó értékátruházás szokásos piaci feltételek mellett megvalósított ügyletnek felelt volna meg.

826

E tekintetben megjegyzendő, hogy a Bizottság többek között a fenti 795. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra támaszkodva (a megtámadott határozat (1940) preambulumbekezdése) megállapította, hogy „sem a Servier, sem a Lupin nem tudott hihető leírást adni azon tényezőkről, amelyek alapján a 40 millió euró végösszegre jutottak” (az (1955) preambulumbekezdés). A Bizottság a megtámadott határozat (1944) preambulumbekezdésében jelezte továbbá, hogy a Bizottság levonhat „bizonyos következtetéseket egy olyan helyzetből, amikor az esetleges mentő bizonyítékok csak maguktól a felektől származhatnak”, és „a felek több tájékoztatáskérés ellenére nem képesek ilyen bizonyítékokat szolgáltatni”. A megtámadott határozat (1964) preambulumbekezdésében hozzátette, hogy „a Servier nem tudott az adott időszakból származó olyan dokumentumokat bemutatni, amelyek felvilágosítással szolgálhattak volna a Lupin technológiájának megszerzésétől várt megtakarítások összegéről”. A Bizottság végül megállapította, figyelemmel különösen a Servier‑nek a Lupin által átruházott technológiához fűződő kereskedelmi érdekére vonatkozó „bizonyítékok hiányára”, hogy az átruházási megállapodásból eredő értékátruházás jelentős ösztönzést képviselt (a megtámadott határozat (1978) preambulumbekezdése).

827

A Törvényszék előtt megvitatott információk összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy a Bizottság bizonyította a szóban forgó jogvita egyezség útján történő rendezésével együtt nem járó fordított kifizetés (lásd a fenti 809. pontot), és így az ösztönzés fennállását.

828

Végül a fenti 815–827. pontban kifejtett megfontolásokra tekintettel rá kell mutatni arra, hogy a szóban forgó előny jelentéktelen jellege, vagyis az, hogy ezen előny összege elégtelen ahhoz, hogy az egyezség útján történő vitarendezésről szóló megállapodásban előírt versenykorlátozó kikötések elfogadására ösztönző előnynek minősüljön (lásd a fenti 810. pontot), nem nyert bizonyítást.

829

A jelen ügyben a Lupin megállapodás forgalmazástilalmi és megnemtámadási kikötéseket tartalmaz, amelyek a fenti 257. pontban megállapítottaknak megfelelően önmagukban versenykorlátozó jellegűek.

830

A felperesek mindazonáltal azt állítják, hogy a Lupin megállapodásban szereplő forgalmazástilalmi és megnemtámadási kikötések a versenykorlátozó jellegnek a megállapodás egyéb kikötéseivel történő korlátozása következtében nem versenykorlátozó jellegűek. Ezen állítás érvényességét meg kell vizsgálni.

831

Előzetesen meg kell jegyezni, hogy a megállapodás tárgyát képező termékeket az A. preambulumbekezdés határozza meg, amely „hatóanyagként perindopril terc‑butilamint (más néven perindopril‑erbumint) és annak bármely sóját tartalmazó gyógyszerek[re] (»a Termékek«)” hivatkozik.

832

Noha a Lupin megállapodás A. preambulumbekezdése a folyamatban levő olyan jogvitákra hivatkozik, amelyek európai szinten – amint az a megállapodás B. és D. preambulumbekezdéséből kiderül – csupán a 947. sz. szabadalomra vonatkoznak, egy ilyen kikötés a megfogalmazására tekintettel nemcsak perindopril‑erbumin alfa formáját tartalmazó, vagyis a 947. sz. szabadalom hatálya alá tartozó gyógyszerekre látszik vonatkozni, hanem az erbumint – bármely formájában – tartalmazó minden gyógyszerre.

833

Ezenfelül az „annak bármely sója” megfogalmazás nem egyértelmű. Egyrészről ugyanis nyelvtani szempontból az „annak” kifejezés nyilvánvalóbb módon vonatkozik a perindopril terc-butilaminra, vagyis az erbuminra, mint összességében véve a perindoprilra, mivel ez utóbbit mint olyant a mondat e része nem említi. Másrészről nem vitatott, hogy az erbumin esetében egy sóról van szó, így az „annak” kifejezés nem vonatkozhat az erbuminra, hanem annak általánosabban, összességében véve a perindoprilra kell vonatkoznia.

834

Következésképpen a megállapodás kikötéseinek szövegére tekintettel nehéz megállapítani, hogy az e megállapodás tárgyát képező termékek köre az erbumin alfa formájára korlátozódik‑e, vagy az erbumin más formáit vagy akár a perindopril más sóit is magában foglalja.

835

E bizonytalan háttér mellett kell meggyőződni arról, hogy a forgalmazástilalmi és megnemtámadási kikötések hatálya nem korlátozott‑e olyan mértékben, hogy e kikötések elveszítenék korlátozó jellegüket.

836

Elsősorban, a megnemtámadási kikötés korlátozó jellege nyilvánvaló, mivel a Lupin megállapodás 1.3. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A jelen Megállapodás időpontját követően a Lupin nem kísérelheti meg elérni, sem közvetlenül, sem közvetve, a Szabadalmak vagy a Servier‑nek vagy leányvállalatainak – [egy, az EGT‑n kívüli állam] kivételével – bármely országban a Termékeket védő bármely más szabadalma megvonását, érvénytelenítését vagy bármely más módon történő vitatását, valamint harmadik felet sem támogathat ebben vagy bízhat meg ezzel.”

837

Ráadásul a „Szabadalmak” és a „Servier Szabadalmai” kifejezéseknek a Lupin megállapodás D. preambulumbekezdésében, illetve 1.3. cikkében elfogadott eltérő írásmódjából kiderül, hogy e cikk nemcsak a B–D. preambulumbekezdésben említett, a Lupin és a Servier közötti azonosított jogviták tárgyát képező szabadalmakra (a 947. sz. szabadalmat is beleértve) vonatkozik, hanem – legalábbis potenciálisan – kifejezetten nem nevesített, a megállapodás tárgyát képező termékeket védő szabadalmak együttesére is.

838

Másodsorban, ami a forgalmazástilalmi kikötés hatályát illeti, a Lupin megállapodás 1.6. cikke a megállapodás tárgyát képező termékekre vonatkozó forgalmazási tilalmat állapít meg a Lupin számára.

839

A Lupin megállapodás 1.6. cikkének rendelkezéseiből következik mindazonáltal, hogy az említett megállapodás 4.1. cikkében rögzített feltételek teljesülése esetén a Lupin értékesítheti vagy értékesítésre kínálhatja a Servier által szállított termékeket vagy saját termékeit. A 4.1. cikk meghatározza a feltételeket, amelyek mellett a Servier köteles saját termékeit a Lupin részére értékesíteni. E rendelkezés három esetet rögzít.

840

Az első eset szerint a Lupin beléphet a megállapodás hatálya alá tartozó valamely nemzeti piacra, amennyiben a Servier bizonyos termékeit e piacon harmadik fél forgalmazza. A második eset szerint a Lupin beléphet egy ilyen piacra, amennyiben a Servier szabadalmi bejelentését elutasítják vagy szabadalma lejár, azt érvénytelennek nyilvánítják vagy megvonják. Végül a harmadik eset szerint a Lupin beléphet egy ilyen piacra, amennyiben e piacon egy nem a Servier által gyártott generikus gyógyszert értékesítenek – kivéve, ha a Servier ideiglenes intézkedés iránti kérelmet terjesztett elő, és azt nem utasították el –, és e generikus gyógyszert nem az e piacon alkalmazandó ideiglenes intézkedés megsértésével értékesítik.

841

Ily módon a Lupinnak a különösen a saját termékeivel (lásd a fenti 839. pontot) történő piacra lépése lényegében két esetben lehetséges.

842

Először is a Lupin piacra léphet, amennyiben a Servier engedélyezi termékeinek egy harmadik fél általi értékesítését, nem terjeszt elő szabadalmi bejelentést, vagy nem terjeszt elő ideiglenes intézkedés iránti kérelmet, vagyis olyan körülmények fennállása esetén, amelyek a Servier belátása szerinti döntésén alapulnak, amelyre a Lupinnak semmilyen befolyása nincs. Ebben az első esetben nem tekinthető úgy, hogy a Lupin megállapodás 4.1. cikkében rögzített feltételek alkalmazása megkérdőjelezné a forgalmazástilalmi kikötés önmagában véve korlátozó jellegét (lásd a fenti 257. pontot), úgy pedig még kevésbé sem, hogy elősegítené a Lupin piacra lépését.

843

Másodszor a Lupin piacra léphet, amennyiben a Servier szabadalmai nem teszik lehetővé a Servier számára, hogy tiltakozzon e piacra lépés ellen. Ebben az esetben a Lupin megállapodás 4.1. cikke nem vezet a Lupin olyan piacra lépésének lehetővé tételéhez, amely egy még érvényes vagy érvényesíthető szabadalom joghatásaira tekintettel korai lenne. E cikk csupán levonja az érvényes vagy érvényesíthető szabadalom hiányának következményeit, elkerülve ily módon, hogy a forgalmazástilalmi kikötés semmilyen módon ne kapcsolódjon e szabadalomhoz, és így nyilvánvaló módon kellő mértékben káros legyen a rendes verseny megfelelő működésére ahhoz, hogy e kikötés beiktatása cél általi korlátozásnak minősüljön (lásd az alábbi 877. pontot). Ebben a második esetben tehát nem tekinthető úgy, hogy a 4.1. cikkben rögzített feltételek alkalmazása megkérdőjelezné a forgalmazástilalmi kikötés önmagában véve korlátozó jellegét (lásd a fenti 257. pontot), úgy pedig még kevésbé sem, hogy elősegítené a Lupin piacra lépését.

844

A Lupin megállapodás 4.1. cikkének rendelkezései ellenére meg kell tehát állapítani a forgalmazástilalmi kikötés korlátozó jellegét.

845

A fenti következtetést nem kérdőjelezhetik meg a felperesek által hivatkozott további érvek sem.

846

Először is a felperesek azt állítják, hogy a megállapodás lehetővé tette a Lupin korai piacra lépését, vagyis a 947. sz. szabadalom érvényességének várható vége előtti időpontban történő piacra lépést. Márpedig egy ilyen korai piacra lépés enyhíti, sőt semlegesíti a forgalmazástilalmi kikötés versenykorlátozó jellegét.

847

Megjegyzendő, hogy még ha ez az értelmezés a Lupin megállapodás 1.6. cikke szövegének összetettsége következtében nem is tűnik nyilvánvalónak, elfogadható, hogy ez a cikk, az ugyanezen megállapodás 4.1. cikkének c) pontjával összefüggésben értelmezve, lehetővé teszi a Lupin saját termékeivel történő piacra lépését, amennyiben egy nem a Servier által gyártott generikus „termék” ideiglenes intézkedés megsértése nélkül (és egyébiránt anélkül, hogy folyamatban lenne a Servier által előterjesztett ideiglenes intézkedés iránti kérelem vizsgálata) piacra lépett.

848

A Lupin megállapodás 4.1. cikkének c) pontjában szereplő „termék” kifejezést, mivel nagybetűvel kezdődik, az e megállapodás A. preambulumbekezdésében elfogadott szóhasználat értelmében kell értelmezni, mivel e kifejezés ott nagybetűvel szerepel (lásd a fenti 831. pontot).

849

Márpedig a Lupin megállapodás A. preambulumbekezdésére tekintettel, amely az erbumint bármely formájában (lásd a fenti 832. pontot) tartalmazó termékekre látszik hivatkozni, e megállapodás 4.1. cikkének c) pontja értelmezhető úgy, amennyiben valamely ideiglenes intézkedést nem sértő módon értékesített termékekre hivatkozik, hogy az az alfa formától különböző formájú erbumint tartalmazó termékekre vonatkozik. Ezért a megállapodás értelmezhető úgy, hogy az a nem az alfa formájú erbumint tartalmazó generikus perindopril harmadik fél általi esetleges forgalomba hozatalát követően megengedi a Lupinnak, hogy piacra lépjen.

850

Ráadásul a Lupin megállapodás A. preambulumbekezdésének nem egyértelmű megfogalmazása szintén bizonytalanságot teremt a tekintetben, hogy e megállapodás 4.1. cikkének c) pontja értelmezhető‑e úgy, amikor valamely ideiglenes intézkedést nem sértő módon értékesített termékekre hivatkozik, hogy az erbumint nem tartalmazó termékekre is vonatkozik (lásd a fenti 833. pontot). Ez tehát annak megállapításához vezethetne, hogy a megállapodás megengedte a Lupinnak, hogy egy bármely só formát tartalmazó generikus perindopril harmadik fél általi esetleges forgalomba hozatalát követően piacra lépjen, ideértve azt is, amikor az erbumintól eltérő sóról van szó.

851

Meg lehetne tehát állapítani, hogy a megállapodás a Lupin saját termékeivel történő, a 947. sz. szabadalom várható érvényességi idejéhez képest korai piacra lépését irányozta elő, mivel a nem az erbumin alfa formáját tartalmazó termékek – amelyek emiatt nem sérthetnek egy, az e szabadalom védelmét célzó ideiglenes intézkedést – harmadik fél általi bármely forgalomba hozatala lehetővé tenné a Lupin számára, hogy saját termékeivel belépjen a piacra.

852

Ugyanakkor a Lupin megállapodás 1.6 és 4.1. cikkének hatályát övező, a fenti 846–850. pontban bemutatott bizonytalanság következtében a Lupin attól tarthatott, hogy a forgalmazástilalmi kikötés továbbra is alkalmazandó marad egy nem az alfa formájú erbumint tartalmazó generikus perindopril vagy nem erbumint tartalmazó generikus perindopril harmadik fél általi forgalomba hozatalát követően. Egy ilyen kétség alkalmas volt arra, hogy visszatartsa a Lupint a piacra lépéstől. Ehhez hozzájárul még az a további bizonytalanság, amely abból adódik, hogy még ha a „termék” fogalmának tág értelmezését (amely szerint e fogalom a perindopril minden sóját magában foglalja) fogadjuk is el, a Servier mindazonáltal előterjeszthetne ideiglenes intézkedés iránti kérelmet, akár olyan termék vonatkozásában is, amelyről nyilvánvaló, hogy nem bitorolja egyik szabadalmát, így a 947. sz. szabadalmat sem, ami azzal a következménnyel járna, hogy e kérelem elutasításáig megakadályozza a Lupin megállapodás 4.1. cikke c) pontjának alkalmazását.

853

E tekintetben egyébiránt megjegyezhető, hogy a francia piacot illetően a felek több levelet váltottak arról, hogy a Sandoz piacra lépése lehetővé teszi‑e a Lupinnak, hogy szintén piacra lépjen. Egy 2009. március 17‑i levélben a Lupin ezért megkérdezte a Servier‑től, hogy ellenzi‑e a francia piacra való belépését. Márpedig a Servier 2009. március 31‑i levelében csupán azt jelezte, hogy a Sandoz terméke nem bitorolja egyik szabadalmát sem. E választ követően a Lupin kötelességének érezte, hogy 2009. április 3‑i levelével pontosításokat kérjen a Servier‑től. A Lupin többek között az alábbiakat írta:

„A Lupin nem gondolja, hogy a Servier‑nek bármilyen érvényes oka lenne arra, hogy ellenezze, hogy a Lupin a perindopril‑erbumin‑alapú termékét Franciaországban helyi partnerei részére értékesítse, valamint hogy e francia partnerek e terméket továbbértékesítsék. Az Önök 2009. március 31‑i levele nem jelzi egyértelműen, hogy a Servier ezen állítások bármelyikével nem ért‑e egyet. Amennyiben a Servier a fentiekkel nem ért egyet, kérjük, hogy 2009. április 9‑én a munkanap végéig szolgáljanak teljes körű magyarázattal álláspontjukra vonatkozóan.”

854

Így a Lupin e leveleinek puszta létezése és az utolsó levél tartalma rávilágít a Lupin bizonytalanságára a francia piacra a megállapodás megsértése nélkül történő belépésének lehetőségét illetően.

855

Következésképpen a forgalmazástilalmi kikötés korlátozó jellegét meg kell állapítani, függetlenül a Lupin megállapodás A. preambulumbekezdésének elfogadott értelmezésétől, annál is inkább, mivel egy megállapodás összetettségéből vagy a szövegének nem egyértelmű jellegéből eredő bizonytalanság nem teheti lehetővé a felek számára, hogy mentesüljenek felelősségük alól a versenyjog tekintetében.

856

Még ha feltételezzük is, hogy a megállapodásnak a fenti 851. pontban bemutatott értelmezése kerül elfogadásra, a fenti 849. és 850. pont végén említett események – tudniillik a generikus gyógyszer harmadik fél általi forgalomba hozatalának – hipotetikus jellege kizárja a forgalmazástilalmi kikötés korlátozó jellege semlegesítésének és így e tekintetben a jogsértés hiányának megállapítását. Meg kell ugyanis különböztetni egyrészről magának a jogsértés fennállásának kérdését, amelyet nem kérdőjelezhet meg a jövőbeli események bekövetkezésének puszta lehetősége, és másrészről a jogsértés időtartamának kérdését, amely függhet ezen események tényleges bekövetkezésétől.

857

Ezenfelül a Lupin korai piacra lépése mindenesetre valamely generikus termék harmadik fél általi forgalomba hozatalától, vagyis a szerződés feleihez képest külső és esetleges körülménytől függ. E piacra lépés tehát nem a felek egyértelmű döntésétől függ, amelyre hivatkozhatnának az őket kötő megállapodás, és különösen az e megállapodásban szereplő forgalmazástilalmi kikötés versenykorlátozó jellege hiányának bizonyítása érdekében.

858

Másodszor, igaz, hogy a Lupin megállapodás 4.2. cikke a felek közötti ellátási megállapodás jövőbeli elfogadását irányozza elő. Az ilyen megállapodás végrehajtása azonban a Lupin megállapodás 4.1. cikkében szereplő egyik feltétel teljesülésétől függ. Mivel, amint azt a Törvényszék a fentiekben megállapította, ez utóbbi cikk végrehajtása nem teszi lehetővé a forgalmazástilalmi kikötés korlátozó jellege hiányának megállapítását, ugyanez a helyzet a 4.2. cikkben említett ellátási megállapodás tekintetében is.

859

Ráadásul megjegyezhető, hogy a felek között semmilyen ellátási megállapodás nem jött létre. Ezenkívül a Lupin megállapodás nem irányozta elő, hogy az ellátási megállapodás elfogadásának hiánya jelentős jogkövetkezményekkel járna a felekre nézve, mint például a Lupin megállapodás egészének vagy az abban foglalt forgalmazástilalmi és megnemtámadási kikötéseknek a felmondása. Ily módon, még ha feltételezzük is, hogy egy ellátási megállapodás tekinthető úgy, mint amely alkalmas arra, hogy elősegítse az originális társaság potenciális versenytársát jelentő generikus társaság piacra lépését, a jelen ügyben a Lupin megállapodás, amely csupán elvben rendelkezett az ellátási megállapodásról, anélkül hogy ezt a végrehajtásának biztosítására alkalmas intézkedésekkel vagy szankciókkal kísérte volna, nem tekinthető úgy, mint amely elősegítette volna a Lupin piacra lépését.

860

Kétségtelen, hogy a Lupin megállapodás 4.2. cikkéből következik, hogy az ellátási megállapodás a Lupin megállapodás 4.1. cikke alkalmazásának lehetővé tételét szolgálta, amely cikk a Servier arra vonatkozó „határozott” kötelezettségvállalásáról rendelkezett, hogy a megállapodás értelmében vett „termékeket” szállít a Lupin részére. A fenti 859. pontban kifejtett megfontolások azonban a Servier kötelezettségvállalása kötelező jellegének relativizálásához vezetnek.

861

Harmadszor, noha a felperesek azt állítják, hogy a Lupin megállapodás 1.3. cikkének olyan értelmezése, amely szerint a megnemtámadási kikötés kizárólag a 947. sz. szabadalom hatályán túlterjedően alkalmazandó, ugyanezen megállapodás 1.7. cikke alapján annak megállapításához kell, hogy vezessen, hogy a Lupin valamennyi ezen szabadalomra vonatkozóan ingyenes licenciával rendelkezett, ez az állítás téves, tekintettel ez utóbbi kikötés szövegére, amelyet a felperesek fordítottak le az eljárás nyelvére, és amely szerint:

„Az egyértelműség érdekében, e megállapodás egyetlen országban sem biztosít a Lupinnak semmilyen jogot vagy licenciát a Servier Szabadalmaira vonatkozóan, azzal, hogy sem a Servier, sem leányvállalatai, a Servier Szabadalmainak hasznosításba vevői és/vagy azok jogosultjai nem gyakorolják a Servier szabadalmaira vonatkozó jogaikat a Lupinnak a Lupin/Lupin (Europe) Limited által gyártott Termékek értékesítésére vonatkozó, az 1.6. cikk alapján biztosított joga gyakorlása tekintetében.”

862

E rendelkezés szövege ugyanis nem igazán világos, mivel – legalábbis látszólagos – szembeállítást tartalmaz a mondat első része (e megállapodás egyetlen országban sem biztosít a Lupinnak semmilyen jogot vagy licenciát a Servier Szabadalmaira vonatkozóan) és az azt követő része (azzal, hogy sem a Servier, sem leányvállalatai, a Servier Szabadalmainak hasznosításba vevői és/vagy azok jogosultjai nem gyakorolják a Servier szabadalmaira vonatkozó jogaikat a Lupinnak a Lupin/Lupin [Europe] Limited által gyártott Termékek értékesítésére vonatkozó, az 1.6. cikk alapján biztosított joga gyakorlása tekintetében) között. Ezenfelül a mondat első részének szükségessége nem tűnik nyilvánvalónak, mivel a megállapodás egyetlen rendelkezése sem engedett arra következtetni, hogy a Lupin más jogokra vonatkozóan licenciával rendelkezne, mint amelyek az általa a Servier‑nek átruházott technológiára vonatkoznak. Egyébiránt a cikk megértését még összetettebbé teszi az abban található, a Lupin megállapodás 1.6. cikkére való hivatkozás, amely utóbbi cikk pedig e megállapodás 4.1. cikkére hivatkozik, amely rögzíti azon feltételeket, amelyek mellett a Lupin a saját termékével piacra léphet. Ily módon az 1.7. cikk a szövegére tekintettel alkalmas volt arra, hogy a Lupint a piacra lépéstől való visszatartásra alkalmas kétségeket keltsen.

863

Így különösen az, hogy a Servier a Lupinnal szemben ne gyakorolja a szabadalmakkal kapcsolatos jogait, a Lupin megállapodás 4.1. cikkében (amelyre e megállapodás 1.6. cikke hivatkozik) rögzített egyik feltétel teljesülésétől függ. Mivel, amint azt a Törvényszék a fenti 844. és 855. pontban megállapította, a 4.1. cikk végrehajtása nem teszi lehetővé a forgalmazástilalmi kikötés korlátozó jellege hiányának megállapítását, ugyanez a helyzet e megállapodás 1.7. cikkének végrehajtása tekintetében is, mégpedig akkor is, ha a „Servier Szabadalmai” kifejezést tágan értelmezzük, oly módon, hogy az nem csupán az erbumin alfa formájára, hanem az erbumin más formáira, sőt a perindopril más sóira vonatkozó szabadalmakat is magában foglalja.

864

A fentiekből következik, hogy a Bizottság megalapozottan állapíthatta meg a Lupin azon erőfeszítései korlátozásának fennállását, hogy a Servier‑vel szemben versenyt támasszon.

865

A fenti 789–864. pontban szereplő megfontolásokra tekintettel megállapítható, hogy a Bizottság megalapozottan állapította meg mind az ösztönző előny, mind pedig ebből fakadóan a Lupin azon erőfeszítései korlátozásának fennállását, hogy a Servier‑vel szemben versenyt támasszon.

866

Márpedig, amint azt a Törvényszék a fenti 272. pontban már megjegyezte, a szabadalmi jogvitát egyezség útján rendező megállapodások összefüggésében a cél általi versenykorlátozásnak minősítés azt feltételezi, hogy az egyezségen belül egyszerre van jelen a generikus társaság számára nyújtott ösztönző előny, valamint ebből fakadóan a generikus társaság azon erőfeszítéseinek korlátozása, hogy az originális társasággal szemben versenyt támasszon. E két feltétel teljesülése esetén meg kell állapítani az ösztönzés fennállását.

867

A szabadalmi jogvitát egyezség útján rendező olyan megállapodás esetén, amely forgalmazástilalmi és megnemtámadási kikötéseket tartalmaz, amelyek önmagukban véve korlátozó jellegét érvényesen nem kérdőjelezték meg, a generikus társaság e kikötések elfogadására való ösztönzésének fennállása alapján megállapítható a cél általi korlátozás (lásd a fenti 273. pontot).

868

A jelen ügyben a jelentős ösztönzés megállapítása (lásd a fenti 828. pontot) lehetővé tette a Bizottság számára, hogy megállapítsa a cél általi versenykorlátozás fennállását.

869

Következésképpen a felperesek állításával ellentétben a Bizottság a megtámadott határozatban megalapozottan állapíthatta meg a cél általi korlátozás fennállását.

870

A felperesek ugyanakkor a forgalmazástilalmi és megnemtámadási kikötések hatályára támaszkodva lényegében a Bizottság által a megtámadott határozatban megállapított jogsértés anyagi jogi elhatárolását kifogásolják.

871

Amint azt a Törvényszék a fenti 834. pontban megállapította, a Lupin megállapodás kikötéseinek szövegére tekintettel nehéz megállapítani, hogy az e megállapodás tárgyát képező termékek köre az erbumin alfa formájára korlátozódott‑e, vagy az erbumin más formáit, vagy akár a perindopril más sóit is magában foglalta.

872

Márpedig a forgalmazástilalmi kikötés hatálya a „termékek” fogalmának alkalmazott meghatározásától függ, mivel mind a Lupin megállapodás 1.6. cikke, mind e megállapodás 4.1. cikke, amelyre az 1.6. cikk hivatkozik, e fogalomra hivatkozik.

873

Ezenfelül, ami a megnemtámadási kikötés hatályát illeti, az nem csupán a Lupin megállapodás B–D. preambulumbekezdésében említett szabadalmakra (köztük a 947. sz. szabadalomra) vonatkozott, hanem kifejezetten nem nevesített szabadalmak együttesére is, amelynek körülhatárolása a „termékek” megállapodásban rögzített fogalmától függött (lásd a fenti 836. pontot).

874

Amint azt a Bizottság a megtámadott határozatban (az (1912) preambulumbekezdésben) helytállóan jelezte, a megállapodás szövege bizonytalanságot kelt a forgalmazástilalmi és a megnemtámadási kikötés hatályát illetően.

875

Ily módon a Lupin megállapodás szövege kétséget keltett a tekintetben, hogy a forgalmazástilalmi kikötés az erbumin minden formájára, vagy akár a perindopril erbumintól eltérő más sóira is alkalmazható lehet‑e, illetve hogy a megnemtámadási kikötés a 947. sz. szabadalomtól eltérő szabadalmakra, különösen az erbumint nem tartalmazó termékekre vonatkozó szabadalmakra is alkalmazható lehet‑e. Az ilyen kétség alkalmas volt arra, hogy a Lupint visszatartsa egyrészről a piacra lépéstől, az erbumin alfa formájától eltérő formáját, vagy akár a perindopril erbumintól eltérő más sóit tartalmazó termékekkel történő piacra lépést is beleértve, és másrészről attól, hogy az erbumin alfa formájától eltérő formáját, vagy akár a perindopril erbumintól eltérő más sóit tartalmazó perindoprilra vonatkozó szabadalmakat vitassa.

876

Azt is figyelembe kell venni, hogy a szóban forgó nem egyértelmű szövegezés egy olyan megállapodásban szerepel, amelyet a Bizottság megalapozottan minősített a versenyjog megsértésének a 947. sz. szabadalmat, illetve az e szabadalom hatálya alá tartozó termékeket érintő forgalmazástilalmi kikötés és megnemtámadási kikötés tekintetében (lásd a fenti 869. pontot). Végül nem vitatott, hogy a megállapodásban részes felek megfelelő eszközökkel rendelkeztek ahhoz, hogy az ilyen kétértelműségek előfordulásának korlátozása érdekében hozzáértő szakembereket vegyenek igénybe, még ha rövid idejük is volt erre. A fenti megfontolásokra tekintettel a Bizottság megalapozottan állapíthatta meg, hogy a forgalmazástilalmi kikötés hatálya kiterjedt az erbumint nem tartalmazó termékekre, és még inkább az erbumin alfa formájától eltérő formáját tartalmazó termékekre, és hogy a megnemtámadási kikötés hatálya a 947. sz. szabadalmon túlmenően az e termékekre vonatkozó minden szabadalomra kiterjedt (a megtámadott határozat (1912) és (1918) preambulumbekezdése).

877

E tekintetben megjegyzendő, hogy a forgalmazástilalmi és a megnemtámadási kikötések jelenléte, amennyiben ezek hatálya túlterjed egy kifejezetten azonosított szabadalom hatályán és az e szabadalom alá tartozó termékeken, nyilvánvaló módon kellő mértékben káros a rendes verseny megfelelő működésére ahhoz, hogy e kikötések beiktatása cél általi korlátozásnak minősüljön, anélkül hogy emellett még szükség lenne az ösztönzés fennállásának bizonyítására. E kikötések ugyanis nem lehetnek jogszerűek az azonosított szabadalommal kapcsolatos jogvitában kötött egyezségben, és korlátozó hatásaik nem esnek egybe e szabadalom joghatásaival (lásd a fenti 257–261. pontot).

878

Még ha feltételezzük is, hogy a Bizottság tévesen állapította meg, hogy a szóban forgó jogsértés az erbuminnak a 947. sz. szabadalommal védett alfa formájától eltérő formáira, vagy akár az erbumintól eltérő sókra vonatkozik, egy ilyen hiba, az e megállapításnak a Bizottság érvelésében betöltött korlátozott és járulékos szerepére tekintettel, nem lenne alkalmas arra, hogy kétségessé tegye a Bizottság által a Lupin megállapodásból eredő cél általi versenykorlátozás fennállását illetően levont következtetést. A Bizottság érvelése ugyanis alapvetően az ösztönzés fennállásán alapul, amely lehetővé teszi a szabadalom szabálytalan használatának megállapítását, még akkor is, ha az egyezségről szóló megállapodás korlátozó kikötéseinek hatálya e szabadalom hatályára korlátozódik (lásd a fenti 253–274. pontot).

879

A fentiek összességéből következik, hogy el kell utasítani a felpereseknek mind a cél általi korlátozás fennállására, mind az ilyen korlátozás Bizottság általi körülhatárolására vonatkozó jogalapját.

880

A fenti következtetést nem kérdőjelezhetik meg a felperesek további érvei sem.

881

Elsősorban, ami a felperesek és a Lupin szándékai jogszerűségének alátámasztására irányuló bizonyítékokat illeti, emlékeztetni kell arra egyrészről, hogy a szabadalmi jogvitát egyezség útján rendező megállapodások összefüggésében a cél általi versenykorlátozásnak minősítés azt feltételezi, hogy az egyezségen belül egyszerre van jelen a generikus társaság számára nyújtott ösztönző előny, valamint ebből fakadóan a generikus társaság azon erőfeszítéseinek korlátozása, hogy az originális társasággal szemben versenyt támasszon. E két feltétel teljesülése esetén meg kell állapítani a cél általi versenykorlátozás fennállását (lásd a fenti 272. pontot). Másrészről pusztán az a körülmény, hogy egy megállapodás jogszerű célokat is követ, nem lehet elegendő ahhoz, hogy megakadályozza a cél általi versenykorlátozásnak minősítést (lásd a fenti 222. pontot).

882

Ebből következik, hogy a felperesek által a jelen jogalap keretében hivatkozott érvek, amelyek szerint az őket és a Lupint a Lupin megállapodás megkötésére késztető indokok jogszerűek voltak, nem alkalmasak arra, hogy érvénytelenítsék e megállapodás cél általi korlátozásnak minősítését, amelyet a Bizottság helyesen elfogadott, és amelyet a Törvényszék a fentiekben megerősített (lásd a fenti 869. és 879. pontot). Ennélfogva ezeket az érveket el kell utasítani.