Opinion of the Advocate-General

Opinion of the Advocate-General

1. Rotterdami Erasmus a külföldi tanulmányok céljából nyújtott támogatások korai kedvezményezettje volt. Cambrai akkori püspöke, Bergeni Henrik (akinél Erasmus titkárként dolgozni kezdett) 1495-ben jóváhagyását és támogatását adta ahhoz, hogy Erasmus a Párizsi Egyetemen folytassa tanulmányait. Erasmus sohasem tért vissza; pályája során, melynek állomásai között Párizs, Leuven, Cambridge és Bázel is szerepelt, vitathatatlanul korának kiemelkedő tudósává vált: „a humanisták hercegévé”. Meglehetős bizonyossággal állítható, hogy a külföldi egyetemi tanulmányaira fordított támogatás kiválóan hasznosult(2), és valóban, az Európai Unió egyetemei között jelenleg működő csereprogram is az ő nevét viseli.

2. Erasmus modernkori honfitársai hasonlóan szerencsés helyzetben vannak. A Wet Studiefinanciering (a tanulmányok finanszírozásáról szóló törvény, a továbbiakban: WSF) rendelkezései alapján gyakran részesülhetnek Hollandián kívüli felsőfokú tanulmányaik folytatása céljából támogatásban. De nem sérti-e az ilyen támogatás odaítélésére vonatkozó szabályozás – különösen az a szabály, melynek értelmében a pályázónak amellett, hogy eleget kell tennie a hollandiai tanulmányok folytatására vonatkozó feltételeknek, jogszerűen Hollandiában kellett tartózkodnia az utolsó hat év közül legalább háromban (a „hatból három év szabály”) – az EUMSZ 45. cikket (korábbi EK 39. cikk)(3) és az 1612/68/EGK rendelet(4) 7. cikkének (2) bekezdését annyiban, amennyiben indokolatlanul alkalmaznak közvetett hátrányos megkülönböztetést a migráns munkavállalókkal és az általuk eltartott családtagjaikkal szemben?

Jogi háttér

A Szerződés rendelkezései

3. Az EUMSZ 45. cikk kimondja:

„(1) Az Unión belül biztosítani kell a munkavállalók szabad mozgását.

(2) A munkavállalók szabad mozgása magában foglalja az állampolgárság alapján történő minden megkülönböztetés megszüntetését a tagállamok munkavállalói között a foglalkoztatás, a javadalmazás, valamint az egyéb munka- és foglalkoztatási feltételek tekintetében.

[…]”

4. Az EUMSZ 165. cikk (1) bekezdése (korábbi EK 149. cikk (1) bekezdés) szerint a tagállamok felelősek „az oktatás tartalmáért és szervezeti felépítéséért”. A 165. cikk (1) bekezdése kimondja, hogy „[a]z Unió a tagállamok közötti együttműködés ösztönzésével és szükség esetén tevékenységük támogatásával és kiegészítésével hozzájárul a minőségi oktatás fejlesztéséhez”. Az Unió fellépésének céljai között szerepel „a diákok mobilitásának ösztönzése”.(5)

Az 1612/68 rendelet

5. Az 1612/68 rendelet célja annak biztosítása volt, hogy valamely tagállam állampolgárai szabadon vállalhassanak munkát egy másik tagállamban, vagyis a Szerződésnek a munkavállalók szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseit hajtotta végre. E rendelet preambulumának első preambulumbekezdése a rendelet általános céljaként a következők elérését határozta meg: „a tagállamok munkavállalói között az állampolgárság alapján történő megkülönböztetés eltörlésével a foglalkoztatás, a javadalmazás, és az egyéb munka- és foglalkoztatási feltételek tekintetében, csakúgy mint az ilyen munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgáshoz való jogával abból a célból, hogy foglalkoztatottként tevékenységet folytassanak, a közrend, közbiztonság vagy közegészségügy alapján indokolt korlátozások fenntartásával”.

6. A harmadik és a negyedik preambulumbekezdés kimondta, hogy „a szabad mozgás a munkavállalókat és családtagjaikat megillető alapvető jog”, és e jog megilleti „az állandó munkavállalókat, az idénymunkásokat, a határmenti ingázókat, és azokat, akik szolgáltatás nyújtása céljából végzik tevékenységüket”.

7. Az ötödik preambulumbekezdés szerint ahhoz, hogy ezen alapvető szabadság „objektív mérce szerint szabadon és méltósággal legyen gyakorolható, kívánatos, hogy egyenlő bánásmódot biztosítsanak a jogszabályokban és a jogalkalmazásban egyaránt, valamennyi ügy vonatkozásában, a tevékenység foglalkoztatottként való folytatásával és a lakhatással összefüggésben, továbbá kiküszöböljék a munkavállalók szabad mozgásának akadályait, különösen amelyek a munkavállalónak azt a jogát érintik, hogy a családja csatlakozhasson hozzá, és a családnak a befogadó országba történő integrálódásra lehetősége legyen”.

8. Az 1612/68 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése kimondja, hogy valamely tagállamnak egy másik tagállam területén foglalkoztatott állampolgára a „hazai munkavállalókkal azonos szociális és adókedvezményeket élvez”.

9. Az 1612/68 rendelet 12. cikke értelmében:

„Egy másik tagállamban foglalkoztatott vagy alkalmazásban álló állampolgár gyermekei, ha a gyermekek a fogadó állam területén laknak, az állam saját állampolgáraiéval azonos feltételekkel nyernek felvételt általános oktatási intézménybe, szakmunkás- és egyéb szakképzésre.

[…]”

A 2004/38 irányelv

10. A 2004/38 irányelv(6) 7. cikke szabályozza azon feltételeket, amelyek mellett az uniós polgárok három hónapot meghaladóan tartózkodhatnak valamely másik tagállam területén. E cikk kimondja:

„(1) Valamennyi uniós polgárt megilleti a tartózkodás joga egy másik tagállam területén három hónapot meghaladó időtartamra, ha:

a) munkavállalók vagy önálló vállalkozók a fogadó tagállamban; vagy

b) elegendő forrásokkal rendelkeznek önmaguk és családtagjaik számára ahhoz, hogy ne jelentsenek indokolatlan terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére tartózkodásuk időtartama alatt, és a fogadó tagállamban teljes körű egészségbiztosítással rendelkeznek; vagy

[…]”

11. A 24. cikk kimondja:

„(1) A Szerződésben és a másodlagos jogban kifejezetten előírt különleges rendelkezésekre is figyelemmel, az ezen irányelv alapján a fogadó tagállam területén tartózkodó valamennyi uniós polgárt a Szerződés alkalmazási körébe tartozó területeken egyenlő bánásmód illet meg a fogadó tagállam állampolgáraival. E jog kedvezménye kiterjed azokra a családtagokra is, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai, és tartózkodási joggal vagy huzamos tartózkodási joggal rendelkeznek.

(2) Az első bekezdéstől eltérve, a fogadó tagállam nem köteles […] a huzamos tartózkodási jog megszerzését megelőzően szociális [helyesen: megélhetési költségek fedezésére szolgáló] segítséget nyújtani tanulmányok folytatásához, beleértve a szakképzést, amely segítség tanulmányi ösztöndíjat vagy diákhitelt biztosít a munkavállalókon, önálló vállalkozókon, e jogállásukat megtartó személyeken és családtagjaikon kívüli személyeknek.”

A nemzeti jog

12. A WSF meghatározza, kik részesülhetnek támogatásban hollandiai vagy külföldi tanulmányaik céljára. A külföldi tanulmányok támogatásának neve „meeneembare studiefinanciering” (MNSF), ami szó szerint tanulmányok „hordozható” támogatása.

13. A holland felsőoktatásban tanulmányai támogatására az jogosult, aki 18–29 év közötti, kijelölt vagy akkreditált intézményben tanul és eleget tesz az állampolgárságra vonatkozó feltételnek.(7) A 2. cikk (2) bekezdése határozza meg az állampolgárságra vonatkozó feltételt: Ennek az felel meg, aki: i. holland állampolgár, ii. olyan nem holland állampolgár, akit a tanulmányi támogatás terén nemzetközi egyezmény vagy nemzetközi szervezet határozata alapján holland állampolgárnak kell tekinteni, valamint az iii. olyan nem holland állampolgár, aki Hollandiában él, és a személyek olyan csoportjába tartozik, akiket a tanulmányi támogatás terén valamely általános közigazgatási intézkedés alapján holland állampolgárnak kell tekinteni.

14. A második csoportba tartoznak a Hollandiában gazdasági tevékenységet végző uniós polgárok és családtagjaik. A tanulmányok támogatását illetően rájuk nem vonatkozik a hollandiai lakóhellyel kapcsolatos követelmény. Így a határ menti ingázók és családtagjaik a jogosultak közé tartoznak. A harmadik csoportba azok az uniós polgárok tartoznak, akik nem folytatnak gazdasági tevékenységet. Ők a támogatásra öt év jogszerű hollandiai tartózkodás után válnak jogosulttá.

15. A Hollandián kívül folytatott felsőfokú tanulmányok támogatásának elnyeréséhez a hallgatóknak jogosultnak kell lenniük hollandiai felsőfokú tanulmányaik támogatására, és ezenfelül – a WSF 2.14 cikke (2) bekezdésének c) pontja értelmében – a külföldi felsőoktatási intézményhez történő beiratkozást megelőző hat év közül legalább három alatt jogszerűen Hollandiában kellett tartózkodniuk. E követelmény állampolgárságuktól függetlenül vonatkozik a hallgatókra.

16. Amíg e feltételeknek megfelelnek, a hallgatók egymás után pályázhatnak hollandiai, majd külföldi tanulmányok támogatására.

17. 2014. január 1-jéig a hatból három év szabálya állampolgárságtól függetlenül nem vonatkozik a „határ menti” területeken (Belgiumon belül Flandriában és a Brüsszel Fővárosi Régióban, Németországban pedig Észak-Rajna–Vesztfália, Alsó-Szászország és Bréma tartományokban) felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatókra.

18. Az MNSF négy összetevőből áll: i. havonta fizetett, rögzített összegű alaptámogatás, melynek mértéke attól függ, hogy a hallgató a szüleivel lakik vagy külön, valamint útiköltség-hozzájárulás és kiegészítő hozzájárulás, ha a hallgatónak élettársa van, vagy egyedülálló szülő; ii. maximált mértékű kiegészítő támogatás, melynek mértéke a hallgató szüleinek jövedelmi viszonyaitól és az általuk nyújtott támogatástól függ; iii. igény esetén maximált mértékű alapkölcsön iv. igény esetén tandíjkölcsön, melyek maximum összege főszabály szerint megegyezik a hollandiai oktatási intézmények által egyenértékű képzésért felszámítható díjjal.

19. Az alaptámogatást, a kiegészítő támogatást (a tanulmányok első évének kivételével) és az útiköltség-támogatást kölcsön formájában nyújtják. Akkor válnak támogatássá, ha a hallgató tanulmányait azok megkezdésétől számított tíz éven belül befejezi.

20. Az MNSF támogatás felső határa – hozzájárulások nélkül – havi 739,15 eurótól 929,69 euróig terjed, attól függően, hogy a hallgató a szüleivel lakik, vagy külön. Ugyanezen korlát vonatkozik a Hollandiában folytatott tanulmányokra is.

Eljárás

21. A pert megelőző eljárás rendes menetét követve a Bizottság azt kéri a Bíróságtól, hogy egyrészt állapítsa meg: azáltal, hogy a migráns munkavállalóktól – ideértve a határ menti ingázókat is – és az általuk eltartott családtagtagoktól a helyben lakás követelményének (vagyis a hatból három évet szabálynak) a teljesítését követeli meg ahhoz, hogy a WSF alapján megszerezzék a külföldi tanulmányok támogatására való jogosultságot, a Holland Királyság közvetett hátrányos megkülönböztetést alkalmaz a migráns munkavállalókkal szemben, és nem teljesítette az EUMSZ 45. cikkből valamint az 1612/68 rendelet 7. cikkének (2) bekezdéséből eredő kötelezettségeit, másrészt a Holland Királyságot kötelezze a költségek viselésére.

22. A holland kormány arra kéri a Bíróságot, hogy utasítsa el a keresetet, és a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

23. A belga kormány, a dán kormány, a német kormány és a svéd kormány Hollandia támogatására avatkoztak be.

24. Az eljárás felei és a beavatkozók mind adtak elő szóbeli észrevételeket a 2011. november 10-i tárgyaláson.

Értékelés

Előzetes észrevételek

25. A Bizottság keresetét mindvégig az EUMSZ 45. cikkre és az 1612/68 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésére korlátozta. A Bizottság azzal érvel, hogy az MNSF tekintetében közvetett hátrányos megkülönböztetést alkalmaznak a Hollandiában dolgozó migráns munkavállalókkal és eltartott családtagjaikkal szemben. A Bizottság nem hivatkozik a 2004/38 irányelv 24. cikkére, az EUMSZ 21. cikkre vagy az uniós polgárokat megillető jogosultságokat szabályozó bármely más uniós jogi rendelkezésre.

26. Az 1612/68 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése az EUMSZ 45. cikkben megfogalmazott egyenlő bánásmód elvét fejezi ki a szociális kedvezményekkel és adókedvezményekkel kapcsolatban, és az utóbbi rendelkezéssel azonos módon kell értelmezni.(8) Így ha a szociális kedvezményekre való jogosultsággal kapcsolatos valamely rendelkezés sérti a 7. cikk (2) bekezdését, mert a migráns munkavállalókat a hazai munkavállalókhoz képest kedvezőtlenebb bánásmódban részesíti, akkor összeegyeztethetetlen az EUMSZ 45. cikkel is. Mindazonáltal még ha e rendelkezés összeegyeztethető is a 7. cikk (2) bekezdésével, ettől még sértheti az EUMSZ 45. cikket.(9) Ezért a helyben lakás követelményét először az 1612/68 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésére tekintettel kell megvizsgálni. Ha az sérti a 7. cikk (2) bekezdését, akkor ellentétes az EUMSZ 45. cikkel is.

27. Hollandia, amelyet a beavatkozó tagállamok támogatnak, azt állítja, hogy az 1612/68 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése nem alkalmazandó. Hollandia másodlagosan azzal érvel, hogy a helyben lakás követelménye nem jár közvetett hátrányos megkülönböztetéssel a migráns munkavállalókra nézve.

28. Mindenesetre Hollandia és a beavatkozó tagállamok szerint a helyben lakás követelményét két ok igazolja. Először is e követelmény azonosítja a kívánt hallgatói célcsoportot: nevezetesen azokat, akik az MNSF nélkül Hollandiában tanulnának, és ha külföldön tanulnak, vissza fognak térni Hollandiába. Másodszor a helyben lakás követelménye megakadályozza, hogy e rendszer indokolatlan pénzügyi teherré váljon, amely kihatással lenne a nyújtott támogatás általános szintjére. E célkitűzést a Bíróság a Bidar-ügyben hozott ítéletében elfogadta, majd a Förster-ügyben hozott ítéletében megerősítette.(10)

Sérti-e főszabály szerint a helyben lakás követelménye az 1612/68 rendelet 7. cikkének (2) bekezdését?

Az 1612/68 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésében foglalt egyenlő bánásmód elvének kedvezményezettjei

29. Hollandia azt állítja, hogy az 1612/68 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése főszabály szerint nem alkalmazandó a migráns munkavállalók eltartott családtagjaira, függetlenül azok lakóhelyétől. Hollandia elismeri, hogy létezik kivétel a migráns munkavállalók közvetlen hátrányos megkülönböztetésének eseteiben. Általában azonban e személyekre az 1612/68 rendelet 12. cikke vonatkozik, nem pedig a 7. cikk (2) bekezdése. Ennek oka az, hogy a 12. cikk az egyenlő bánásmód elvének különös kifejeződése, mivel a gyermekek általános oktatásban, szakmunkásképzésben és szakképzésben való részvételére vonatkozik. A 7. cikk (2) bekezdésének olyan értelmezése, hogy az a migráns munkavállalók gyermekeire is vonatkozik, értelmetlenné tenné a 12. cikkben foglalt helyben lakás követelményét.

30. A Bizottság azt állítja, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata megerősíti, hogy a 7. cikk (2) bekezdése a migráns munkavállalók összes eltartott családtagjára alkalmazandó.

31. Egyetértek a Bizottsággal.

32. A 7. cikk (2) bekezdésében előírt egyenlő bánásmód elvének közvetlen kedvezményezettjei valamely tagállam azon állampolgárai, akik egy másik tagállamban vállalnak munkát. A határ menti ingázók, akik a fogalomból következően a fogadó tagállamon kívül laknak, szintén ebbe a csoportba tartoznak.(11) Így a munkavállalóknak nem szükséges ott lakniuk, ahol élnek ahhoz, hogy részesüljenek 7. cikk (2) bekezdése szerinti védelemben, és a 7. cikk (2) bekezdése sem teszi az egyenlő bánásmódra való jogosultságot függővé attól, hogy hol veszik igénybe a szociális kedvezményeket.

33. A migráns munkavállaló eltartott családtagjai a 7. cikk (2) bekezdésében előírt egyenlő bánásmód elvének közvetett kedvezményezettjei, mivel a velük szemben alkalmazott, szociális kedvezményekkel kapcsolatos hátrányos megkülönböztetés a migráns munkavállalót is hátrányosan megkülönbözteti, hiszen neki kell támogatnia a családtagot. A Bíróság már kimondta, hogy a közvetett kedvezményezettek e csoportja magában foglalja a migráns munkavállaló felmenő és lemenő egyenes ági rokonait, valamint azok élettársát.(12) Nekik nem szükséges abban a tagállamban lakóhellyel rendelkezniük, ahol a migráns munkavállalót alkalmazzák, ahhoz, hogy a 7. cikk (2) bekezdésében előírt védelemben részesüljenek.(13)

34. A 7. cikk (2) bekezdésében szereplő „szociális kedvezmények” fogalma magában foglalja a migráns munkavállalók vagy eltartott családtagjaik által folytatott felsőfokú tanulmányok támogatását.(14) A jelen ügyben a Hollandiában dolgozó migráns munkavállaló eltartott gyermekének többek között szándékában állhat MNSF-re pályázni Hollandián kívüli tanulmányok folytatása céljából.

35. Hollandia nagymértékben azon tényre támaszkodik, hogy azokban az ügyekben, melyekben a Bíróság kimondta, hogy a 7. cikk (2) bekezdése alkalmazandó a migráns munkavállalók gyermekeire, mindig közvetlen hátrányos megkülönböztetésről volt szó. Hollandiától eltérően nem látom logikusnak azon értelmezést, amely szerint az egyenlő bánásmód elvének személyi hatálya a hátrányos megkülönböztetés típusától függne. Ezért úgy vélem, hogy semmiféle következménye nincs annak, ha a hátrányos megkülönböztetés közvetett vagy közvetlen.

36. Az 1612/68 rendelet 12. cikke külön, önálló jogosultságot biztosít a migráns munkavállalók gyermekeinek, saját jogukon.

37. E rendelkezés szerint a fogadó tagállamnak lehetőséget kell biztosítania a migráns munkavállalók gyermekei számára az általános oktatásban, szakmunkás képzésben és szakképzésben való részvételre. A 12. cikk azokra a gyermekekre is vonatkozik, akik a fogadó tagállamon kívül folytatják tanulmányaikat.(15)

38. A 12. cikk kifejezetten „egy másik tagállamban foglalkoztatott vagy alkalmazásban álló állampolgár gyermekeire” vonatkozik, ha azok „a fogadó állam területén laknak”. A Bíróság kimondta, hogy a 12. cikk az adott tagállam általános oktatási intézménynek látogatása céljából önálló tartózkodási jogot biztosít azon gyermekek számára, akik e tagállamban létesítettek lakóhelyet azon időtartamra, amíg szüleik migráns munkavállalóként az említett tagállamban tartózkodáshoz való jogukat gyakorolják.(16) A gyermeket e jog attól függetlenül megilleti, hogy szülei migráns munkavállalói jogállása az adott tagállamban fennmarad-e, vagy sem.(17)

39. Ezenfelül a gyermeknek nem szükséges bizonyítania a migráns munkavállalótól való függését ahhoz, hogy a 12. cikkre hivatkozhasson. Ha a szülő többé nem minősül a 7. cikk (2) bekezdése szerinti egyenlő bánásmódra jogosult migráns munkavállalónak, vagy többé nem tartja el a gyermeket, a gyermek továbbra is hivatkozhat a 12. cikkben meghatározott – őt a tagállam saját polgáraival azonos feltételek mellett megillető – szociális kedvezményekre való jogosultságára, feltéve hogy a fogadó tagállamban lakik.(18)

40. Hollandiától eltérően nem gondolom, hogy mivel a 12. cikk kifejezetten a családtagok körülhatárolt, korlátozott csoportját jelöli meg közvetlen kedvezményezettekként, ebből szükségszerűen következne, hogy a 7. cikk (2) bekezdését úgy kell értelmezni, mint amely kizárja személyi hatálya alól a közvetlen kedvezményezettek körét. Hollandia egy sor ügyet hoz fel érvelésének alátámasztására. Ezek közül egyik sem ad választ arra, hogy a 7. cikk (2) bekezdése védi-e a migráns munkavállaló felsőoktatási támogatásért folyamodó eltartott családtagját.

41. A Brown-ügyben a felperestől megtagadták a 7. cikk (2) bekezdése szerinti védelmet, mivel kizárólag azáltal szerzett migráns munkavállalói jogállást, hogy a fogadó tagállamban engedélyezték tanulmányai megkezdését.(19) A felperes tehát nem hivatkozhatott a 12. cikk szerinti védelemre (véleményem szerint a 7. cikk (2) bekezdése szerinti védelemre sem), mivel egyik szülője sem rendelkezett migráns munkavállalói jogállással a felperes születése után.(20) Ezzel szemben a Lair és Matteucci ügyben a 7. cikk (2) bekezdésének olyan felperesekre való alkalmazásáról volt szó, akik maguk is migráns munkavállalók voltak.(21)

42. A Casagrande-ügyben a Bíróság olyan jogvitában értelmezte a 12. cikket, amelyben a migráns munkavállaló gyermeke ott lakott, ahol egyik szülője alkalmazásban állt; és a Bíróság kimondta, hogy e rendelkezés az oktatási intézmény látogatását elősegítő általános intézkedésekre is vonatkozik.(22) Hasonlóképpen a Di Leo-ügy(23) a 12. cikk migráns munkavállaló olyan gyermekére való alkalmazására vonatkozott, aki külföldi tanulmányok folytatása céljából elhagyta a fogadó tagállamot.

43. Arra következtetek, hogy az eltartott családtagok, ideértve a gyermekeket, részesülnek a migráns munkavállalót az 1612/68 rendelet alapján megillető egyenlő bánásmódhoz való jog kedvezményében. E megállapítás attól függetlenül igaz, hogy hol laknak az ilyen családtagok vagy a migráns munkavállaló, továbbá attól is, hogy a hivatkozott hátrányos megkülönböztetés közvetlen vagy közvetett.

Van-e objektív különbség a Hollandiában lakóhellyel rendelkező és az azon kívül lakóhellyel rendelkező migráns munkavállalók között?

44. A Bizottság azt állítja, hogy a Hollandiában dolgozó migráns munkavállalókkal (ideértve a határmenti ingázókat) és eltartott családtagjaikkal kedvezőtlenebbül bánnak, mint a holland munkavállalókkal és eltartott családtagjaikkal.

45. Hollandia azzal érvel, hogy objektív különbség van a Hollandiában lakóhellyel rendelkező munkavállalók és a Hollandián kívül lakóhellyel rendelkező munkavállalók között, mivel utóbbiak nem igényelnek támogatást külföldi tanulmányaik folytatása céljából. Ezen érvelés magában foglalja, hogy a Hollandiában dolgozó, de más tagállamban lakóhellyel rendelkező migráns munkavállalók nincsenek összehasonlítható helyzetben azokkal a holland munkavállalókkal (és migráns munkavállalókkal, e tekintetben), akik Hollandiában dolgoznak, és ott rendelkeznek lakóhellyel.

46. Nem értek egyet a holland állásponttal.

47. A 7. cikk (2) bekezdése szerinti hátrányos megkülönböztetés akkor valósul meg, ha a migráns munkavállalókkal kedvezőtlenebbül bánnak, mint a velük összehasonlítható helyzetben lévő hazai munkavállalókkal. Annak eldöntéséhez, hogy ez az eset áll-e fenn, meg kell vizsgálni, hogy kit illet meg az egyenlő bánásmód, és milyen kedvezménnyel összefüggésben. E tekintetben az eltérő bánásmódot létrehozó szabály célja releváns annak értékelésekor, hogy a személyek adott csoportjai között fennáll-e objektív különbség.(24) Hozzáteszem, hogy álláspontom szerint a hivatkozott objektív különbséget általában tükröznie kell a jogszabály által tett megkülönböztetésnek vagy a gyakorlatban másnak, mint amit maga a szóban forgó jogszabály kimond.

48. A jelen ügyben a kedvezmény a Hollandián kívül bárhol máshol folytatott tanulmányok céljából igényelt támogatás. A 7. cikk (2) bekezdése alapján a Hollandiában dolgozó migráns munkavállalókra vonatkozik az egyenlő bánásmód elve.

49. Viszonylag könnyen elfogadható, hogy a következő két kategóriába olyan munkavállalók tartoznak, akiket egymással megfelelően össze lehet hasonlítani. Egyrészt a Hollandiában dolgozó és lakóhellyel rendelkező migráns munkavállalók egyértelműen összehasonlíthatók és egyenlő bánásmódban részesítendők a Hollandiában dolgozó és lakóhellyel rendelkező holland állampolgárokkal. Másrészt a Hollandiában dolgozó, de máshol lakóhellyel rendelkező migráns munkavállalók egyértelműen összehasonlíthatók és egyenlő bánásmódban részesítendők a Hollandiában dolgozó, de máshol lakóhellyel rendelkező holland állampolgárokkal.

50. Hollandia e két azonosítható kategória létét használja fel azon érveléséhez, hogy e két kategória között nem végezhető összehasonlítás, vagyis azt állítja, hogy akik Hollandiában rendelkeznek lakóhellyel, azok alapvetően különböznek azoktól, akik Hollandián kívül élnek. Bizonyos mértékben ez természetesen igaz. Amszterdamban élni nem ugyanaz, mint Párizsban lakni. Azonban ez objektíve olyan releváns különbségnek minősül-e, amely igazolja az eltérő bánásmódot?(25)

51. Én nem így gondolom.

52. Hollandia (helyesen) elfogadja, hogy a migráns munkavállalók gyermekei, akik Hollandiában kívánnak tanulni, ugyanolyan feltételek mellett kell, hogy hozzáférjenek az ilyen tanulmányok támogatásához, mint a holland állampolgárok, függetlenül attól, hogy e migráns munkavállalók (és eltartott gyermekeik) Hollandiában rendelkeznek lakóhellyel, vagy máshol.

53. Ezáltal Hollandia hallgatólagosan elfogadja, hogy a migráns munkavállalók legalább néhány gyermeke – a holland gyermekekhez hasonlóan – folytathatja tanulmányait Hollandiában (akár ott laknak jelenleg, akár nem), és ehhez tanulmányi támogatást vehetnek igénybe. Ennek szükségszerű hozadéka azonban véleményem szerint az, hogy Hollandia nem hivatkozhat megalapozottan arra, hogy a lakóhely kvázi automatikusan meghatározza, hol fog a migráns munkavállaló vagy annak gyermeke tanulni. Amennyiben ez igaz, a lakóhely nem használható jogszerűen az eltérő bánásmód alkalmazásának alapjául szolgáló állítólagos objektív szempontként. Éppen ellenkezőleg, a Hollandiában alkalmazásban álló, de valamely más tagállamban lakóhellyel rendelkező migráns munkav állaló megfelelően összehasonlítható a Hollandiában alkalmazásban álló és lakóhellyel rendelkező munkavállalóval.

Közvetett hátrányos megkülönböztetéshez vezet-e a helyben lakás követelménye?

54. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás keretében a Bizottság feladata az állítólagos kötelezettségszegés fennállásának bizonyítása és a kötelezettségszegés fennállásának vizsgálatához szükséges bizonyítékok előterjesztése. Ennek során a Bizottság nem támaszkodhat vélelmekre.(26)

55. A jelen ügyben a Bizottságnak kell bizonyítania, hogy a migráns munkavállalók és a Holland munkavállalók közötti eltérő bánásmód hasonló hatásokkal jár, mint amely állampolgársági feltétel alkalmazásából következne.

56. A Bizottság azzal érvel, hogy a helyben lakás követelménye sérti az 1612/68 rendelet 7. cikkének (2) bekezdését, mivel a hazai munkavállalók sokkal könnyebben tesznek eleget e követelménynek, mint a migráns munkavállalók. A Bizottság azt állítja, hogy a Meeusen(27) és a Meints(28) -ügyek alapján a helyben lakás követelményének alkalmazása fogalmánál fogva közvetetten hátrányos megkülönböztetéshez vezet. A jelen ügyben a helyben lakás követelménye mindenképpen közvetett hátrányos megkülönböztetéshez vezet annyiban, amennyiben szükségszerűen kizárja a határmenti ingázókat és eltartott családtagjaikat. Hollandia a Sotgiu és „Kaba II”-ügyekre hivatkozik azon érvelésének alátámasztására, mely szerint a helyben lakás követelménye semmilyen körülmények között nem jár hátrányos megkülönböztetéssel.(29)

57. A Bíróság ítélkezési gyakorlatának ezen olvasatai közül egyiket sem osztom.

58. A Meeusen-ügyben a Bíróság azt állapította meg, hogy „a tagállam nem kötheti azon feltételhez a 7. cikk szerinti szociális kedvezmény megadását, […] hogy a kedvezményezett e tagállam területén rendelkezzen lakóhellyel.”(30) A Meeusen-ügyben szereplő helyben lakásra vonatkozó követelmény közvetlenül hátrányosan megkülönböztető, ezért tiltott volt. A Bíróság Meeusen-ügyben tett megállapításai viszont a Meints-ügyön(31) alapultak. Abban az ügyben a Bíróság csak azt követően mondta ki, hogy a kérdéses helyben lakás követelménye közvetetten hátrányos megkülönböztető volt, hogy megvizsgálta, a hazai munkavállalók könnyebben tudják-e teljesíteni e követelményt (és az igazolható-e).(32) Egyik ítélet sem állapította meg, hogy a helyben lakás követelménye mindig közvetetten hátrányosan megkülönböztető.

59. Mindazonáltal a Bíróság által a Sotgiu-ügyben és a „Kaba II”-ügyben hozott ítéletei nem teszik lehetővé az ellentétes értelmezést sem, vagyis azt, hogy lehetséges volna a helyben lakás követelményét előírni az összehasonlítható helyzetben lévő állampolgárok és nem állampolgárok számára anélkül, hogy az közvetett hátrányos megkülönböztetéshez vezetne. A Sotgiu-ügyben az érintett munkavállalók különböző kategóriákba tartoztak, aszerint hogy el kellett-e költözniük. A Bíróság ezért kimondta, hogy a lakóhely az objektíve összehasonlítható helyzetben lévő munkavállalókkal való eltérő bánásmód objektív szempontjának minősül. A „Kaba II”-ügyben az Egyesült Királyságtól eltérő tagállam állampolgárságával rendelkező migráns munkavállaló házastársát, valamint az Egyesült Királyságban tartózkodó és ott állandó lakóhellyel rendelkező személy házastársát minősítette a Bíróság nem összehasonlíthatónak, mivel e különbségtételt a szóban forgótól eltérő nemzeti rendelkezés tartalmazta.(33)

60. Nem értek egyet a Bizottsággal abban, hogy a helyben lakás követelménye közvetett hátrányos megkülönböztetéssel jár.

61. A korábbi, jelenlegi vagy jövőbeni helyben lakás követelménye (különösen ha az meghatározott időtartamra vonatkozik) már önmagában valószínűleg kevésbé érinti az adott tagállam hazai munkavállalóit, mint a hasonló helyzetben levő migráns munkavállalókat. Ennek oka az, hogy az ilyen feltétel mindig különbséget tesz azon munkavállalók között, akiknek nem szükséges elköltözniük ahhoz, hogy eleget tegyenek e követelménynek, és azok között, akiknek költözniük kell. Előbbiek általában – noha valószínűleg nem kizárólag – a fogadó tagállam állampolgárai.

62. A hatból három év szabálya meghatározott időtartamú múltbeli helyben lakásra vonatkozik. Úgy vélem, a holland munkavállalók könnyebben teljesítik e feltételt, mint a Hollandiában lakóhellyel rendelkező migráns munkavállalók.

63. Elképzelhető, hogy a lakóhelyre vonatkozó ilyen követelmény nem jelent hátrányos megkülönböztetést az összes határ menti ingázóval szemben.(34) Mindazonáltal valószínű, hogy jelentős számú határmenti ingázó és eltartott családtagjaik nem részesülhetnek az MNSF-ben, mivel a család együtt él valamely határmenti területen, vagyis Hollandián kívül.

64. Ezért azt kell megállapítanom, hogy a helyben lakás követelménye az 1612/68 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésében tiltott közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül.

Igazolt-e ennek ellenére a hatból három év szabálya?

65. Amennyiben a helyben lakás követelménye az 1612/68 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésében tiltott hátrányos megkülönböztetésnek minősül, a Bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy e követelmény mindazonáltal igazolt-e. Ennek érdekében Hollandiának azt kell bizonyítania, hogy a helyben lakás követelménye: i. közérdeken alapuló kényszerítő ok által igazolt jogszerű célt követ; ii. az elérni kívánt jogszerű cél megvalósítására alkalmas (alkalmasság); és iii. nem megy túl a kívánt cél megvalósításához szükséges mértéken (arányosság).(35)

66. Hollandia azzal érvel, hogy a helyben lakás követelménye igazolt, mivel alkalmas a cél megvalósítására, és nem megy túl az ahhoz szükséges mértéken, hogy i. elkerüljék az MNSF minden hallgató számára elérhetővé tételével járó indokolatlan pénzügyi terhet (gazdasági cél); és egyidejűleg ii. biztosítsák, hogy az MNSF kizárólag azon hallgatók számára elérhető, akik enélkül Hollandiában folytatnák tanulmányaikat, és ha külföldön tanulnak, vissza fognak térni Hollandiába (társadalmi cél).

67. Mielőtt rátérnék az egyes célok alapján a helyben lakás követelményének igazoltságára, szeretnék a bizonyítási teherről és a bizonyítás követelményeiről szót ejteni. Ez azért fontos, mert a felek egyike sem alkalmazta megfelelően ezen elveket.

68. A Bíróság már kimondta, hogy az alperes tagállamnak „olyan érveket kell felsorakoztatnia, amelyeket valamely tagállam igazolásként felhozhat”, és „köteles az általa elfogadott korlátozó intézkedések megfelelőségére és arányosságára vonatkozó vizsgálatot végezni, valamint pontos adatokat szolgáltatni érvei alátámasztására”(36) . Így e tagállam viseli annak felelősségét, hogy bizonyítsa annak látszatát, hogy az intézkedés alkalmas, és nem megy túl a cél(ok) eléréséhez szükséges mértéken.

69. Mindazonáltal az alperes tagállamra az arányosság bizonyítását illetően háruló bizonyítási teher „nem terjedhet annak megköveteléséig, hogy e tagállam bizonyossággal bizonyítsa, hogy semmilyen más elképzelhető intézkedés nem tudná ugyanazt a célt ugyanolyan feltételekkel biztosítani”(37) . Másként fogalmazva, a tagállamtól nem követelhető meg valami tagadásának bizonyítása.

70. Ha az alperes tagállam bizonyítja, hogy a vitatott intézkedés arányosnak tűnik, a Bizottság feladata a tagállam elemzésének megcáfolása, kevésbé korlátozó intézkedések bemutatása révén. A Bizottságnak nem elegendő más megoldást javasolnia. Azt is ki kell fejtenie, hogy ezen intézkedés miért és hogyan alkalmas a kitűzött cél(ok) elérésére, és főként miért és hogyan kevésbé korlátozó jellegű, mint a vitatott intézkedés. Ennek kifejtése nélkül az alperes tagállam nem tudhatja, mire kell az ő ellenérveinek koncentrálnia.

Igazolja-e a helyben lakás követelményét a gazdasági célkitűzés?

– Közérdeken alapuló kényszerítő ok által igazolt jogos célnak minősül-e a gazdasági célkitűzés?

71. Hollandia azzal érvel, hogy a helyben lakás követelménye igazolt, mivel e követelmény annak biztosítására irányul, hogy az MNSF nem okoz túlzott pénzügyi terhet a társadalomnak. A Bidar és a Förster ügyekben a Bíróság elfogadta, hogy valamely tagállam jogosan törődik politikájának pénzügyi következményeivel, és ezért a tanulmányi támogatás hozzáférhetővé tételéhez jogosan követel meg bizonyos szintű integrációt.(38) Hollandia szerint a helyben lakás követelményének eltörlése az MNSF-re fordítandó további évi 175 millió euró pénzügyi terhet jelentene, különösen a migráns munkavállalók és az akár Hollandián kívül élő, akár az elmúlt hat évben ott kevesebb mint három éve élő holland állampolgárok gyermekeinek támogatás formájában.

72. A Bizottság azzal érvel, hogy a Bidar és a Förster ügyekben kifejtett érvelés nem vonatkozik a migráns munkavállalókra, mivel az uniós jog eltérő módon kezeli a gazdaságilag aktív uniós polgárokat és a gazdaságilag inaktív uniós polgárokat. A 2004/38 irányelv 24. cikkének (2) bekezdése megerősíti e megkülönböztetést. Még ha Hollandia meg is követelhetné a kötődés bizonyos szintjét, a migráns munkavállaló jogi helyzete maga bizonyítja a Hollandiával való kellően szoros kapcsolatot; továbbá a Bíróság a Bidar-ügyben elfogadta, hogy ilyen körülmények között helyben lakás követelménye nem írható elő.(39) Továbbá kizárólag költségvetési megfontolások nem minősíthetők közérdeken alapuló kényszerítő oknak.

73. Egyetértek a Bizottsággal.

74. A Bíróságot arra kérik, hogy a Bidar és a Förster ügyekben a gazdaságilag inaktív uniós polgárokra használt érvelést alkalmazza a migráns munkavállalókra. De először is: mit mondott ki a Bíróság a Bidar és a Förster ügyekben?

75. A Bidar-ügyben az Egyesült Királyság a hároméves helyben lakás követelményét kívánta igazolni arra hivatkozva, hogy e követelmény célja annak biztosítása, hogy: i. az adózás során megfizetett járulékok összege lehetővé teszi támogatott hitelek nyújtását; és ii. a támogatást igénylő hallgató és a fogadó tagállam munkaerőpiaca között valós kapcsolat áll fenn.(40) Lényegében amiatt aggódtak, hogy az egész Európai Unióból hallgatók fognak érkezni, akik azonnal támogatást igényelnek az Egyesült Királyságban folytatandó tanulmányaikhoz.

76. Az Egyesült Királyság érvelésének első részére adott válaszában a Bíróság úgy ítélte meg, hogy „valamennyi tagállam számára megengedett, hogy gondoskodjék arról, hogy a más tagállambeli hallgatók megélhetési költségeinek fedezésére szolgáló támogatások nyújtása ne váljék olyan indokolatlan teherré, amely az adott tagállam által nyújtható támogatások általános szintjére is hatással lehet”(41) . Ebből következően jogos, hogy a tagállam „csak azoknak a hallgatóknak nyújt ilyen támogatást, akik bizonyították, hogy bizonyos fokig beilleszkedtek az adott állam társadalmába”(42) .

77. A Bíróság nem fogadta el az Egyesült Királyság érvelésének második részét. A tagállam a támogatás nyújtását nem teheti a hallgatók és a munkaerőpiac közötti kapcsolattól függővé. A Bíróság lényegében azt állapította meg, hogy a helyben lakás közvetett hátrányos megkülönböztetéssel járó feltétele nem igazolható azzal az igénnyel, hogy kizárólag azokat a hallgatókat részesítsék támogatásban, akik már dolgoztak az adott tagállamban, vagy tanulmányaik befejezését követően ott dolgozni fognak. Igaz, a Bíróság megállapította, hogy a hallgató felsőfokú tanulmányai folyamán megszerzett ismeretei általában nem jelölnek ki adott földrajzi munkaerőpiacot.(43) A Bizottságtól eltérően a Bidar-ügyben hozott ítélet e részét nem úgy értelmezem, mint amely kizárná annak megkövetelését, hogy a migráns munkavállalók a fogadó tagállamhoz való, bizonyos mértékű kötődést bizonyítsanak. Egész egyszerűen a Bíróság nem ezt mondta ki. A Bíróság elutasította azon érvet, amely szerint a tanulmányok helyének és az alkalmazás helyének összekapcsolása olyan célkitűzés, amely igazolhatná a közvetett hátrányos megkülönböztetést.

78. A Bíróság ezután elfogadta, hogy a meghatározott ideig a fogadó tagállamban való tartózkodás bizonyíthatja a kötődés megfelelő fokát(44) . A támogatás igénybevételére jogosultak körének a támogatást nyújtó tagállamhoz fűződő kapcsolat szorosságát kifejező olyan szempont alapján történő korlátozása, mint amilyen a korábbi helyben lakás, megfelelő intézkedésnek minősül annak biztosítására, hogy a más tagállamból érkező hallgatók támogatása ne váljék olyan indokolatlan teherré, amely az adott tagállam által nyújtható támogatások általános szintjére is hatással lehet.

79. Úgy tűnik, Hollandia a Förster-ügyben hozott ítéletre a Bidar-ügyben hozott ítélet megerősítéseként tekint.

80. Nem vagyok meggyőződve a Förster-ügyben hozott ítélet ezen olvasatának helyességéről.

81. A Förster-ügyben a Bíróság először is megjegyezte, hogy Bidar-ügyben hozott ítélet értelmében valamennyi tagállam számára megengedett, hogy gondoskodjék arról, hogy valamely szociális támogatás nyújtása ne váljék olyan indokolatlan teherré, amely az adott tagállam által nyújtható támogatások általános szintjére is hatással lehet.(45) Egyértelmű, hogy ez volt a Bidar-ügyben elfogadott jogszerű célkitűzés.(46)

82. Ezután a Bírós ág – ugyancsak a Bidar-ügy alapján – kimondta, hogy jogos, ha a tagállam csak azoknak a hallgatóknak nyújt támogatást, akik igazolták, hogy bizonyos fokig beilleszkedtek ezen állam társadalmába.(47) A Bíróság a Bidar-ügyben hozott ítélet azon pontjára hivatkozott, amelyben kimondta, hogy amennyiben a hallgató meghatározott ideig a fogadó tagállamban tartózkodott, a beilleszkedés bizonyos foka bizonyítottnak tekinthető.(48)

83. A Bíróság a továbbiakban ezt az érvelést alkalmazta a Förster-ügy tényállására. A Bíróságnak azt kellett eldöntenie, hogy az ötéves helyben lakás közvetetten hátrányosan megkülönböztető követelménye „igazolható-e a fogadó tagállam azon céljával, hogy biztosítsa a másik tagállam állampolgárságával rendelkező hallgatóknak a területén történő bizonyos fokig való beilleszkedését”(49) . A Förster-ügyben a Bíróság ezért megvizsgálta a helyben lakás követelményének arányosságát a hallgató beilleszkedésének biztosítására vonatkozó célkitűzésre tekintettel, de nem a fennálló rendszer pénzügyi költségek miatti összeomlásának elkerülésére vonatkozó céllal összefüggésben.(50)

84. Azonban a Bíróság a Bidar-ügyben nem fogadta el e célkitűzést. A Bidar-ügyben hozott ítéletben a beilleszkedés mértékének bizonyítása az indokolatlan pénzügyi teher elkerülésének eszköze volt.

85. Sajnálatos volna, ha a Förster-ügyben hozott ítélet felületes értelmezése az eszközök és a célok összetévesztéséhez vezetne. Fennáll annak a veszélye, hogy a Förster-ügyben hozott ítéletet úgy értelmezzék, mint amely lehetővé teszi a tagállamok számára a helyben lakás követelményének előírását, tekintet nélkül arra, hogy ezen intézkedés célja annak biztosítása, hogy a szociális kedvezmény hozzáférhetővé tétele ne érintse hátrányosan a költségvetés egyensúlyát vagy bármely más, közérdeken alapuló kényszerítő ok által indokolt jogszerű célkitűzést. Ezen az alapon a tagállamok megpróbálhatnák a szociális politika (integráció) terén a (gazdaságilag akár aktív, akár inaktív) uniós polgárokkal szembeni kevésbé kedvező bánásmódot olyan szempontok alkalmazásával igazolni, mint a helyben lakás időtartama, családi állapot, nyelvismeret, végzettség, foglalkoztatás és így tovább, anélkül hogy valaha kifejtenék, miért kell ily módon korlátozni a szociális kedvezményhez való hozzájutást.

86. A Bidar- és a Förster-ügyek ezen olvasata fényében vizsgálom meg, hogy az indokolatlan pénzügyi teher – amely a támogatások általános szintjére is hatással lehet – elkerülése olyan célkitűzés-e, amely a gazdaságilag inaktív uniós polgárok összefüggéséből kiemelhető, és alkalmazható a migráns munkavállalókkal szembeni közvetett hátrányos megkülönböztetést igazolására.

87. Véleményem szerint erre nincs lehetőség.

88. Elfogadom, hogy a szociális kedvezmény széles körű elérhetővé tételével járó pénzügyi teher veszélyeztetheti a kedvezmény létét és általános szintjét.(51) Ilyen körülmények között a költségvetési hatások miatti aggodalom lényegében magának a szociális kedvezménynek a létével és céljával kapcsolódnak össze, így azt nem lehet teljes mértékben figyelmen kívül hagyni. Máskülönben a tagállamok teljes mértékben lemondanának bizonyos szociális kedvezmények nyújtásáról, a közérdek rovására.

89. Mégis azon az állásponton vagyok, hogy Hollandia nem hivatkozhat költségvetési megfontolásokra a migráns munkavállalókkal és eltartott családtagjaikkal szembeni közvetett hátrányos megkülönböztetés igazolására. Az MNSF-hez kapcsolódó, a kiadások megfelelő szinten tartására irányuló bármely feltételt egyformán kell teljesíteniük a migráns munkavállalóknak és a holland munkavállalóknak.

90. A migráns munkavállalók és családtagjaik szabadon mozoghatnak más tagállamba, abból a megfontolásból, hogy „a munkaerő [Unión] belüli mozgása az egyik eszköz, amellyel biztosítják a munkavállalók élet- és munkakörülményeinek javítását és társadalmi előrelépésének lehetőségét, miközben elősegítik a tagállamok gazdasági igényeinek kielégítését”(52) . A tagállamoknak ezért meg kell szüntetniük a migráns munkavállalók szabad mozgáshoz való joga és az ahhoz kapcsolódó jogosultságok gyakorlásának minden akadályát, ideértve azon akadályokat, amelyek „a munkavállalónak azt a jogát érintik, hogy a családja csatlakozhasson hozzá, és a családnak a befogadó országba történő integrálódásra lehetősége legyen”(53) .

91. Véleményem szerint, ha valamely tagállam a saját munkavállalói számára hozzáférhetővé tesz valamely szociális kedvezményt, függetlenül attól, hogy e kedvezmény kapcsolódik-e valamely személy pénzügyi hozzájárulásaihoz, azt ugyanolyan feltételek mellett kell biztosítania a migráns munkavállalók számára is. A pénzügyi stabilitás biztosítása céljában alkalmazott korlátozásoknak egyformán kell érvényesülniük a hazai és a migráns munkavállalókra nézve.(54)

92. Igaz, a Bíróság elfogadta, hogy az esetlegesen a szociális támogatás általános szintjére is kiható indokolatlan pénzügyi teher elkerülésének célja igazolhatja a gazdaságilag inaktív uniós polgárokkal szembeni hátrányos megkülönböztetést. Véleményem szerint a Bíróság ezt azért fogadta el, mert az uniós jog jelenlegi állása szerint a szociális kedvezmények tekintetében még nem minden uniós polgár jogosult egyenlő bánásmódra.

93. Az uniós polgárság bevezetése előtt számos irányelv szólt arról, hogy a tagállamok azon állampolgárai, akik nem gyakorolták a gazdasági okból történő szabad mozgás jogát, azzal a feltétellel utazhattak és tartózkodhattak másik tagállamban, hogy ők és családtagjaik teljes körű egészségségbiztosítással rendelkeztek, továbbá „elegendő anyagi fedezettel rendelkeznek ahhoz, hogy elkerüljék, hogy tartózkodási idejük alatt a fogadó tagállam szociális biztonsági rendszerének terhet jelentsenek”(55) . E feltétel előírására azért volt szükség, hogy „a tartózkodási jog kedvezményezettjei ne váljanak indokolatlan teherré a fogadó tagállam költségvetése számára”(56) . Többek között a 93/96 irányelv korlátozta a hallgatók más tagállamban való tartózkodási jogát, és nem teremtett semmiféle jogosultságot a fogadó tagállam részéről nyújtandó ösztöndíjra.(57)

94. Ezen állampolgárok tevékenységüktől függetlenül uniós polgárokká váltak(58) a maastrcichti szerződés hatálybalépésekor. E jogállás alapján szabadon mozoghatnak és tartózkodhatnak a tagállamok területén, az uniós jogban előírt korlátozások mellett. A Bíróság kimondta, hogy a tagállamoknak bizonyos fokú pénzügyi szolidaritást kell tanúsítaniuk a más tagállam állampolgárságával rendelkező azon hallgatókkal szemben, akik gyakorolták a fogadó tagállamba költözéshez és az ottani tartózkodáshoz való jogukat.(59)

95. A 2004/38 irányelv egységes szerkezetbe foglalta a korábbi jogszabályok java részét és az ítélkezési gyakorlatot. Az irányelv továbbra is különbséget tesz azon uniós polgárok között, akik gazdasági okból gyakorolják a szabad mozgáshoz való jogukat, és a többi uniós polgár között, továbbá kifejezetten fenntartja a jogot a tagállamok számára, hogy bizonyos idő elteltével hátrányosabban bánjanak az utóbbiakkal. Így a 2004/38 irányelv 24. cikkének (2) bekezdése kimondja, hogy az uniós polgárokkal és a saját állampolgáraival való egyenlő bánásmód kötelezettségétől „eltérve” a fogadó tagállam a huzamos tartózkodási jog megszerzését megelőzően nem köteles megélhetési költségek fedezésére szolgáló segítséget nyújtani a tanulmányok folytatásához, beleértve a szakképzést, amely segítség tanulmányi ösztöndíjat vagy diákhitelt biztosít. Noha a Bidar-ügy alapjául szolgáló tényállás a 2004/38 irányelv elfogadása előtt valósult meg, az abban az ügyben kifejtett érvelés a tagállamok azon jogát tükrözi, hogy bizonyos körülmények között hátrányos megkülönböztetést alkalmazzanak. Az eltérés azonban nem vonatkozik „a munkavállalókra, önálló vállalkozókra, e jogállásukat megtartó személyekre és családtagjaikra”. Éppen ellenkezőleg, az ilyen személyeket védi az egyenlő bánásmód elve.

96. Ebből arra következtetek, hogy a gazdasági cél nem tekinthető közérdeken alapuló kényszerítő ok által igazolt jogos célkitűzésnek. Ebből következik, hogy amennyiben a társadalmi cél nem áll meg, Hollandia védekezése megdől.

97. Mindazonáltal röviden megvizsgálom a helyben lakás követelményének mind az alkalmasságát, mind az arányosságát arra az esetre, ha a Bíróság nem értene egyet az indítványommal.

– Alkalmas-e a helyben lakás követelménye a gazdasági cél elérésére?

98. Hollandia azzal érvel, hogy a helyben lakás követelménye alkalmas eszköz annak biztosítására, hogy az MNSF ne jelentsen túlzott, indokolatlan pénzügyi terhet. Hollandia benyújtott egy tanulmányt, amely állítólag kimutatja, hogy e követelmény eltörlése évi 175 millió euró többletterhet jelentene.

99. A Bizottság röviden csupán annyit jelez, hogy „kételyei” vannak Hollandiának ezen intézkedés megfelelőségével kapcsolatos álláspontját illetően.

100. Noha a Bizottság nem tesz túlzott erőfeszítést Hollandia érvelésének és bizonyítékainak megcáfolására, Hollandiának kell meggyőzően alátámasztania, hogy azon hallgatók kizárása, akik hat évből háromnál kevesebbet éltek Hollandiában, összefügg az állítólag elkerülni kívánt indokolatlan pénzügyi teherrel. Ez nem foglalja magában annak bizonyítását, hogy a helyben lakás követelménye a legalkalmasabb eszköz a kitűzött cél elérésére.(60)

101. Én elfogadom Hollandia érvelését.

102. A helyben lakás követelménye szükségszerűen kizárja a potenciális pályázók bizonyos csoportját, így korlátozza az MNSF költségeit. Hollandia látszólag azon az állásponton van, hogy további évi 175 millió euró aláásná az MNSF jelenlegi rendszerét.

103. Nem látok indokot ezen álláspont megkérdőjelezésére. Végeredményben a tagállam szabadon eldöntheti, hogy a tanulmányok finanszírozásának mely egyedi szintje jelent az esetlegesen a szociális támogatás általános szintjére is kiható indokolatlan pénzügyi terhet.

104. Mivel a Bizottság nem tett erőfeszítést Hollandia álláspontjának megdöntésére, arra következtetek, hogy Hollandia bizonyította a helyben lakás követelményének alkalmasságát.

– Arányban áll-e a helyben lakás követelménye a gazdasági céllal?

105. A felek arányosságra vonatkozó érvei világosabbá váltak a Bíróság kezdeményezésére tartott tárgyalás során.

106. A felek lényegében abban nem értenek egyet, hogy arányos-e a Hollandiához ottani foglalkoztatottságuk miatt már kötődő migráns munkavállalóktól megkövetelni a hatból három év szabályának teljesítését.

107. A Bizottság azt állítja, hogy a migráns munkavállalói jogállás önmagában elegendő a kötődés megfelelő fokának bizonyításához, így Hollandia nem támaszthat további, helyben lakásra vonatkozó követelményt. A Bizottság a többi tagállammal való egyeztetést javasolja alternatív intézkedésként. Hollandia azzal érvel, hogy a migráns munkavállalói jogállás önmagában nem elegendő, és nem létezik alternatív intézkedés. A helyben lakás követelményének előírásakor figyelembe vette azt is, hogy a finanszírozás más módjai és a támogatás más fajtái csak akkor létezhetnek, ha a többi tagállam az MNSF-hez hasonló támogatást a korábbi helyben lakás feltételéhez köti, továbbá a helyben lakás követelménye a visszaélés bizonyos kockázatát is kiküszöböli.

108. Én nem vagyok meggyőződve róla, hogy a helyben lakás követelménye arányos.

109. Hollandiától eltérően úgy vélem, az a tény, hogy a Bíróság arányosnak fogadta el az ötéves helyben lakás követelményét a Förster-ügyben, nem jelenti azt, hogy a jelen ügyben a hatból három év szabálya arányos. A Förster-ügyben a Bíróság a 2004/38 irányelv 16. cikkének (1) bekezdése és 24. cikkének (2) bekezdése alapján mondta ki, hogy a fogadó tagállam nem köteles a megélhetési költségek fedezésére szolgáló segítséget nyújtani a tanulmányok folytatásához azon hallgatóknak, akik nem tartózkodtak jogszerűen öt éven át folyamatosan e tagállamban.(61) A főtanácsnoktól eltérően(62) a Bíróság nem kívánta megkérdőjelezni azon feltevést, hogy a kötődés megkövetelt foka más módon nem bizonyítható.

110. Mindazonáltal a 24. cikk (2) bekezdése egyértelművé teszi, hogy a 2004/38 irányelvben előírt ötéves helyben lakás követelménye nem alkalmazható a migráns munkavállalókra és eltartott családtagjaikra.

111. Előírhatja-e ennek ellenére a tagállam a hatból három év szabályát e személyekre nézve?

112. Véleményem szerint nem.

113. Hollandiától eltérően én nem úgy értelmezem a Bidar-ügyben hozott ítéletet, mint amely támogatja a helyben lakás ilyen követelményét. Abban az ügyben a Bíróságnak nem kellett vizsgálnia az arányosság kérdését, mivel a helyben lakás követelményének hatása az Egyesült Királyságban a „letelepedett jogállás” megszerzésére vonatkozó szabályokkal párosítva úgy működött, hogy D. Bidar a kötődése mértékétől f üggetlenül sohasem szerezhetett volna jogosultságot megélhetési költségeinek fedezésére szolgáló támogatást.

114. A helyben lakás követelménye értékelésének nehézsége a jelen ügyben abban rejlik, hogy a felek érvei azon alapulnak, hogy Hollandia megkövetelheti a kötődés bizonyos mértékét, azonban azt nem veszik figyelembe, hogy ez valamely cél elérésének eszköze.

115. Én úgy értelmezem a Bidar-ügyben hozott ítéletet, hogy a helyben lakás követelménye arányosságának vizsgálata magában foglalja annak eldöntését, hogy a Hollandia által alkalmazott hatból három év szabálya nem megy-e túl azon a mértéken, amely az indokolatlan pénzügyi teher elkerüléséhez szükséges.

116. Hollandia pedig terjesztett elő erre vonatkozó bizonyítékokat.

117. Az évi 175 millió eurós összeg olyan kockázatelemzésen alapul, amely különösen két, az MNSF rendszeréből jelenleg kizárt csoport támogatásának becsült többletköltségét számítja ki, egyrészt a migráns munkavállalók gyermekeiét (1. csoport) másrészt a holland állampolgárok gyermekeiét (2. csoport).(63) A helyben lakás követelményének eltörlése a 2. csoport esetében állítólag 132,1 millió euró többletköltséget eredményezne, amely közel háromszor akkora, mint a helyben lakás követelményének az 1. csoport esetében való eltörlésével járó 44,5 millió eurós többletköltség.

118. E becslések olyan feltételezéseken alapulnak, amelyek legalábbis megkérdőjelezhetők. Például az 1. csoportba tartozó, Hollandián kívül élő gyermekek számának kiszámításakor a tanulmány szerzője 15–30% közöttire becsüli azon kelet-európai, Hollandiában dolgozó migráns munkavállalók arányát, akik továbbra is saját tagállamukban élnek, családjukkal együtt. E munkavállalóknak azonban akár napi rendszerességgel, akár ritkábban, de meg kellene tenniük például a Varsó–Hollandia távolságot. Ugyanakkor azt a tényt, hogy ezen ingázó migráns munkavállalók a hét több napját töltenék Hollandiában mint saját tagállamukban nem vették figyelembe annak meghatározásakor, hogy hollandiai illetőségűek-e. Egy másik példa: a tanulmány készítői feltételezik, hogy a határmenti munkavállalók gyermekei abban a határövezetben fognak tanulni, ahol laknak. Azonban a szerzők nem alkalmaztak kiigazítást a migráns munkavállalók és a holland állampolgárok külföldön élő gyermekeire nézve, akik akár határövezetben élnek, akár nem, jogosultak az MNSF-re ahhoz, hogy a határövezetben tanuljanak.

119. Az alkalmazott módszertannal kapcsolatos kifogásokat félretéve, megállapítható, hogy az 1. csoportba és a 2. csoportba tartozó gyermekek jogosultak Hollandiában folytatandó tanulmányaik támogatására, annak ellenére, hogy nem Hollandiában laknak. Hollandia önként vállalta, hogy bizonyos korlátok között támogatja e hallgatók tanulmányait. Ugyanazok a korlátozások vonatkoznak a Hollandiában folytatandó tanulmányokra, mint a külföldiekre. Hollandia nem fejtette ki, miért elfogadható ugyanaz a pénzügyi teher, amikor Hollandiában folytatott tanulmányokhoz kapcsolódik, amely indokolatlan, ha az MNSF-fel függ össze.(64)

120. Amennyiben a Bíróság úgy döntene, hogy Hollandia az MNSF pénzügyi költségeire vonatkozó aggályoktól függetlenül megkövetelheti a kötődés bizonyos fokát, véleményem szerint aránytalan a migráns munkavállalótól és eltartott családtagjaitól a hatból három év szabályának teljesítését megkövetelni.

121. A Bíróság kimondta, hogy a helyben lakás követelménye aránytalan, ha az túlzottan kizárólagos jellegű, mert „indokolatlanul olyan tényezőt részesít előnyben – kizárva minden más jellemző tényezőt –, amely a […] valós és tényleges kötődés szempontjából nem szükségszerűen jellemző”(65) . Ahhoz, hogy arányos legyen, a releváns kapcsolódó tényezőket előre ismertetni kell, és gondoskodni kell a bírósági jogorvoslat lehetőségéről.(66)

122. Véleményem szerint Hollandia nem fejtette ki meggyőzően, hogy miért ne lehetne ugyanezen célt kevésbé korlátozó módon elérni, akár a hatból három év szabálynál rugalmasabb helyben lakásra vonatkozó követelmény, akár hasonló mértékű kötődést kifejező más tényező, mint például a foglalkoztatottság alkalmazása révén. Többek között azt sem fejtette ki, hogy miért fogadja el, hogy valamely uniós polgár, aki hatból három éve Hollandiába tartózkodik, kellően kötődik az országhoz, tekintet nélkül a társadalmi életben való részvételére, miközben egyenesen elutasítja annak lehetőségét, hogy valamely személy migráns munkavállalói jogállása megfelelő bizonyítékul szolgálhat a Hollandiával fennálló, megkövetelt kötődés tekintetében.

123. Hollandia többi érve nem indokolja, hogy felülvizsgáljam ezen álláspontomat.

124. Hollandiától eltérően úgy vélem, nincs jelentősége annak, hogy alternatív támogatási források is elérhetők a Hollandián kívüli vagy az MNSF-ből kizárt hallgatók számára saját tagállamukon kívüli tanulmányok folytatása érdekében, sem annak, hogy más tagállamok hasonló követelményektől teszik függővé a külföldi tanulmányok támogatását. Az a tény, hogy a hallgatók Hollandiában pályázhatnak hollandiai tanulmányok támogatására, vagy kérhetnek általánosan hozzáférhető adókedvezményt, és további kedvezményekben részesülhetnek külföldi tanulmányaikkal összefüggésben, szintén nem orvosolja az MNSF-fel kapcsolatban velük szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetést. Mindenesetre ahogyan azt a Bizottság ellenérvként felhozta, e kedvezmények az MNSF-nél kevésbé kedvezőnek bizonyulhatnak; ráadásul ezek hozzáférhetősége nem bizonyítja, hogy a helyben lakás követelményének alkalmazása nem megy túl a kívánt cél eléréséhez szükséges mértéken. A más tagállamok által hozott intézkedések ugyancsak nem orvosolhatják a Hollandia által alkalmazott hátrányos megkülönböztetést. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint egyetlen tagállam sem hivatkozhat saját kötelezettségszegésének igazolása érdekében arra, hogy más tagállamok ugyanolyan intézkedést hoztak, amely ugyanúgy sértheti az uniós jogot.(67)

125. Hollandia továbbá azt állítja, hogy a helyben lakás követelménye: i. megakadályozza, hogy a külföldön élő hallgatók azt állítsák magukról, hogy önállóak, ezáltal magasabb összegű támogatásban részesüljenek, miközben valójában otthon élnek; és ii. megakadályozza, hogy bizonyos személyek színlelt alkalmazásban állást és így Hollandiában a migráns munkavállalói jogállás megszerzését követően jogosulttá váljanak az MNSF-re, majd Hollandián kívül (akár saját tagállamukban) folytassák tanulmányaikat.

126. Véleményem szerint egyik kockázat sem fenyegeti különösen az MNSF-t. Mindkettő előfordul Hollandiában folytatandó tanulmányok céljából igényelt támogatások esetén is. Hollandia feltehetően talált más megoldást az e támogatással kapcsolatos ugyanezen problémák kezelésére, mivel e támogatást mind a holland állampolgárok, mind a migráns munkavállalók igénybe vehetik, bárhol lakjanak is.

127. Mindenesetre Hollandia ellenőrizheti valamely személy migráns munkavállalói jogállását(68) és intézkedéseket tehet a joggal való visszaélés és a csalás elkerülésére, figyelembe véve az eset sajátos körülményeit, és különbséget téve valamely jogszabály által biztosított lehetőség igénybevétele és a joggal való visszaélés között.(69)

128. Ezek alapján megállapítható, hogy Hollandia nem bizonyította, hogy a helyben lakás követelménye prima facie arányos.

129. A teljesség kedvéért megvizsgálom, hogy a Bizottság javasolt-e kevésbé korlátozó intézkedéseket.

130. A Bizottság csupán egyetlen alternatívát kínált. Azt javasolta, hogy Hollandia egyeztessen más tagállamokkal. Ennek keretében az általam a Bressol-ügyben tett megjegyzésre hivatkozik, amely szerint mind a fogadó, mind a hazai tagállam feladata, hogy tevékenyen közösen kidolgozandó megoldást keressenek a nagymértékű hallgatói mobilitásból eredő problémákra.(70)

131. Egyetértek Hollandiával abban, hogy az uniós jogszabályok nem írnak elő egyeztetési kötelezettséget. Az egyeztetés az együttműködés olyan formája, amely legalább egy másik tagállam egyetértését igényli. Ha Hollandia jogosult valamely jogszerű célkitűzésre hivatkozni a hátrányos megkülönböztetés alkalmazásának igazolására, akkor e cél elérésének módja nem tehető függővé más tagállamok egyetértésétől és közösen kidolgozandó megoldás megtalálására vonatkozó szándékától. A tagállamok maguk felelnek oktatási rendszerük megszervezéséért. Noha az egyeztetés megoldhat bizonyos problémákat, melyekkel az olyan, Hollandiához hasonló tagállamok szembesülnek, amelyek támogatással próbálják a hallgatói mobilitást ösztönözni, az egyeztetés előírása ellentétes volna magával az EUMSZ 165. cikk (1) bekezdésének szellemével. Az egyeztetés tehát nem minősül alternatív intézkedésnek.

132. Mindenesetre a Bizottság nem fejtette ki, hogy az egyezetés lehetősége hogyan és miért bizonyítaná a helyben lakás követelményének aránytalanságát.

133. Viszonválaszában Hollandia látszólag elismeri, hogy a Bizottság három lehetséges intézkedést javasolt: azon helyek számának korlátozását, ahol az MNSF-t igénybe lehet venni, az MNSF időtartamának korlátozását, valamint az egyeztetési kötelezettséget. Azonban az első két lehetőség a Bizottság válaszának azon részében szerepel, amely a Hollandia által javasolt és saját védelmére felhozott intézkedéseket foglalja össze és elemzi. Ezért nem tekintem úgy, hogy e javaslatokat a Bizottság terjesztette elő. Mindenesetre ezek nem a szó szoros értelmében vett kevésbé korlátozó megoldások. Bármely tagállam jogosult nagyvonalú tanulmányi támogatást kínálni a világ bármely részén folytatandó tanulmányokhoz, feltéve hogy tiszteletben tartja az uniós jogi kötelezettségeit (és természetesen pénzügyi felelősséget vállal a nagyvonalú terv költségeiért).

– Következtetés

134. A fentiekből arra következtetek, hogy a helyben lakás követelményéből eredő, a migráns munkavállalókkal és eltartott családtagjaikkal szembeni közvetett hátrányos megkülönböztetés nem igazolható a Bíróság által a Bidar-ügyben hozott ítéletben elfogadott gazdasági céllal. Mindazonáltal még meg kell vizsgálni, hogy a helyben lakás követelménye igazolható-e a Hollandia által felhozott társadalmi céllal.

Igazolja-e a helyben lakás követelményét a társadalmi célkitűzés?

– Közérdeken alapuló kényszerítő ok által igazolt jogos célnak minősül-e a társadalmi célkitűzés?

135. Az MNSF célja a Hollandiából a más tagállamok felé irányuló hallgatói mobilitás ösztönzése. A cél tehát nem két, Hollandiától eltérő tagállam közötti mobilitás vagy valamely más tagállamból Hollandiába irányuló mobilitás elősegítése, vagy Hollandián kívül élő, lakóhelyükön tanulni szándékozó hallgatók támogatása. Az MNSF azon hallgatók számára van fenntartva, akik egyébként Hollandiában tanulnának, és akik – így szól Hollandia érvelése – ha külföldön tanulnak, várhatóan visszatérnek oda. E rendszer tehát azokat a hallgatókat célozza meg, akik külföldi tapasztalataikat hasznosítva várhatóan a holland társadalmat és (esetleg) a holland munkaerőpiacot fogják gazdagítani.

136. Elismerem, hogy ez egy jogos célkitűzés. Úgy tűnik, ezt a Bizottság sem vitatja.

137. „A diákok mobilitásának ösztönzése” az Európai Unió egyik célkitűzése, amelynek jelentőségét a Parlament és a Tanács is hangsúlyozta.(71) Hasonlóképpen jogos célkitűzése ez bármely tagállamnak az oktatási rendszere és tanulmányi ösztöndíjrendszerének kialakításakor.(72)

138. Azt is elismerem, hogy a hallgatói mobilitás ösztönzése a közérdeket szolgálja. Elősegíti a kulturális és nyelvi sokszínűséget, valamint növeli a szakmai mobilitást. Ezáltal hozzájárul a sokszínű társadalom létrejöttéhez a tagállamban és az Európai Unió egészén belül is.

139. Egy olyan Európai Unióban, ahol teljes mértékű az integráció, elfogadhatatlan volna attól függővé tenni valamely támogatáshoz való hozzáférést, hogy valószínűsíthető-e a hallgató visszatérése a származási tagállamába, mivel ez gátolná az uniós polgárok szabad mozgását. Azonban mivel ezen a téren nem történt meg a harmonizáció, a tagállamok jelentős szabadsággal rendelkeznek a tanulmányi támogatás biztosítása feltételeinek meghatározásakor, feltéve hogy azt az uniós joggal összhangban teszik.

140. Ezért elismerem, hogy a társadalmi cél közérdeken alapuló kényszerítő ok által igazolt jogos célnak minősül.

– Alkalmas-e a helyben lakás követelménye a társadalmi cél elérésére?

141. Hollandia azzal érvel, hogy a helyben lakás követelménye alkalmas annak biztosítására, hogy az MNSF kizárólag a célcsoportot éri el.

142. A Bizottság e tekintetben nem ad elő érveket. Csupán azt jelenti ki, hogy „kételyei” vannak a holland álláspontot illetően.

143. Noha a Bizottság e kérdést illetően sem tesz érdemi erőfeszítést Hollandia érveinek megcáfolására, Hollandia feladata annak bizonyítása, hogy a helyben lakás követelménye alkalmas a kitűzött cél elérésére.(73)

144. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy Hollandiának ez sikerült.

145. Elismerem, hogy a hallgatókat felsőfokú tanulmányaik helyszínének kiválasztásakor befolyásolhatja, hol tartózkodtak tanulmányaikat megelőzően. Igaz, Hollandia nem mutatott be bizonyítékot ezen összefüggés alátámasztására. Ezt én nem tekintem akadálynak. Valamely intézkedésnek a kitűzött cél eléréséhez való tényleges vagy lehetséges hozzájárulását mennyiségi vagy minőségi vizsgálattal lehet megállapítani. Úgy vélem, a jelen ügyben a minőségi vizsgálat elegendő, és az érvelés önmagában hih etőnek tűnik.

146. Egyetértek Hollandiával abban is, hogy a helyben lakás követelménye meggátolja a hallgatókat abban, hogy lakóhelyükön folytatandó tanulmányok céljából vegyék igénybe az MNSF-t, ugyanis a Hollandián kívül lakó hallgatók nem pályázhatnak e támogatásra.

147. Mindazonáltal nem vagyok meggyőződve arról, hogy nyilvánvaló kapcsolat áll fenn aközött, hogy hol laknak a hallgatók felsőfokú tanulmányaik megkezdése előtt, és annak valószínűsége között, hogy külföldi tanulmányaik befejezését követően visszatérnek-e ezen tagállamba. Nem tekintem magától értetődően valószínűnek, hogy a Hollandiában lakó, majd külföldi tanulmányokat folytató hallgatók többsége visszatér Hollandiába. Lehetőség van ennek ösztönzésére,(74) de nem egyértelmű, hogy a korábbi lakóhely megfelelő alap annak előrevetítésére, hogy a jövőben a hallgatók hol fognak lakni és dolgozni.

148. Véleményem szerint Hollandia nem bizonyította, hogy a helyben lakás követelménye alkalmas azon hallgatók csoportjának azonosítására, akik számára Hollandia az MNSF-t biztosítani kívánja.

149. A teljesség kedvéért röviden meg kell vizsgálni, hogy arányos-e a helyben lakás követelménye a társadalmi célhoz képest.

– Arányos-e a helyben lakás követelménye a társadalmi célhoz képest?

150. Hollandiának kell bizonyítania, hogy a hatból három év szabálya nem megy túl az azon hallgatók csoportjának azonosításához szükséges mértéken, akik egyébként Hollandiában tanulnának, és akik ha külföldön tanulnak, várhatóan visszatérnek oda.(75)

151. Véleményem szerint Hollandia erre vonatkozó érvei nem elegendők.

152. Egyetértek Hollandiával abban, hogy a holland nyelvismeret vagy holland érettségi megkövetelése nem volna hatékony alternatív intézkedés.

153. A holland nyelv magas szintű ismerete nem szükségszerűen megfelelő mutatója annak, hogy a hallgatók MNSF nélkül tanulmányaikat Hollandiában folytatnák vagy annak, hogy külföldi tanulmányaikat követően oda vissza fognak térni. Valamely hollandul beszélő hallgató dönthet úgy, hogy Antwerpenben folytatja tanulmányait, mert ismeri az ottani nyelvet. Ugyanakkor választhatja Párizst is, francia nyelvtudásának tökéletesítése érdekében, vagy Varsót azért, hogy megtanuljon lengyelül.

154. Ugyanez az érvelés igaz annak megkövetelésére is, hogy a leendő hallgatónak holland érettségije legyen. Feltételezve, hogy a holland érettségit más tagállamokban elismerik és Hollandia hasonlóképpen egyenértékűnek fogadja el a külföldön szerzett érettségit, nehéz szükségszerű közvetlen kapcsolatot felfedezni az érettségi megszerzésének helye és aközött, hogy MNSF nélkül az adott személy Hollandiában tanulna, és külföldi tanulmányait követően vissza fog térni oda.

155. Mindenesetre mindkét követelmény közvetetten hátrányosan megkülönböztetőnek tűnik, és valószínűleg ugyanúgy érinti a migráns munkavállalókat, mint a helyben lakás követelménye.

156. Elegendő-e, ha Hollandia két olyan intézkedést javasol, amelyek egyértelműen nem arányosak a kitűzött cél eléréséhez képest (és amelyek mindenképpen legalább annyira (ha nem jobban) hátrányosan megkülönböztetők, mint a helyben lakás követelménye) annak kimutatásához, hogy a helyben lakás követelménye átmegy az arányossági teszten?

157. Véleményem szerint nem.

158. Hollandiának, mint a bizonyítási terhet viselő félnek kell bizonyítani legalább azt, hogy miért a hatból három év helyben lakást részesíti előnyben minden más jellemző tényezőt kizárva, mint (például) a rövidebb időtartamú helyben lakás, vagy miért nem lehet a célcsoportot más (lehetőleg kevésbé korlátozó) módon azonosítani, mint (például) olyan szabály előírásával, amelynek értelmében az MNSF nem használható tanulmányok lakóhelyen való folytatásához.

159. Ha azonban a Bíróság mégis azon az állásponton volna, hogy Hollandia bizonyította, hogy a helyben lakás követelménye főszabály szerint arányos, úgy vélem, a Bizottság nem bizonyította, hogy léteznek más, kevésbé korlátozó intézkedések a kitűzött cél elérésére. A Bizottság szóbeli és írásbeli észrevételeiből nem teljesen világos, hogy javasolt-e bármely ilyen alternatívát. Amennyiben az egyeztetéssel kapcsolatos érvelése vonatkozna a társadalmi célkitűzésre is, véleményem szerint ezen érvelést a már kifejtett okok miatt el kell utasítani.(76)

– Következtetés

160. Arra a következtetésre jutok, hogy a migráns munkavállalókkal és eltartott családtagjaikkal szembeni, a helyben lakás követelményéből eredő közvetett hátrányos megkülönböztetés főszabály szerint igazolható a Hollandia által hivatkozott társadalmi céllal. Azonban nem vagyok meggyőződve arról, hogy Hollandiának sikerült bizonyítania, hogy a helyben lakás követelménye megfelelő és arányos intézkedés e cél elérésére. Véleményem szerint ezért Hollandia védekezése nem áll meg.

Végkövetkeztetések

161. A fenti megfontolások alapján az javaslom a Bíróságnak, hogy:

1. állapítsa meg, hogy a Holland Királyság – mivel a migráns munkavállalóktól és az általuk eltartott családtagtagoktól a helyben lakás követelményének teljesítését követeli meg ahhoz, hogy a Wet Studiefinanciering alapján megszerezzék a külföldi tanulmányok támogatására való jogosultságot – nem teljesítette az EUMSZ 45. cikkből, valamint a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15-i 1612/68/EGK tanácsi rendelet 7. cikkének (2) bekezdéséből eredő kötelezettségeit;

2. a Holland Királyságot kötelezze a költségek viselésére.

(1) .

(2)  – Egyértelműen a tanulmányainak élt, ahogyan azt az egyik legkedvesebb, tőle származó idézet tanúsítja: „ Amikor van egy kis pénzem, könyveket vásárolok, és ha marad belőle, azt ételre és ruhákra költöm. ” Lásd Ruiz-Jarabo Colomer főtanácsnok C-11/06. sz., Morgan és Bucher ügyben 2007. március 20-án ismertetett indítványának (EBHT 2007., I-9161. o.) 43. pontját.

(3)  – A Bizottság indokolással ellátott véleményében foglaltak teljesítésére rendelkezésre álló határidő 2009. június 15-én járt le, vagyis még a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtt. A hivatkozás megkönnyítése és a koherencia érdekében az EUMSZ 45. cikkre hivatkozok. Mindenesetre az EK 39. cikk és a Szerződés más releváns rendelkezései változatlanul megtalálhatók a Lisszaboni Szerződésben.

(4)  – A munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15-i 1612/68/EGK tanácsi rendelet (HL L 257., 1968.10.19., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 15. o.). A munkavállalók Unió belüli szabad mozgásáról szóló 2011. április 5-i 492/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2011. L 141., 1. o.) 2011. június 16-ával helyezte hatályon kívül az 1612/68 rendeletet, vagyis jóval az indokolással ellátott véleményben előírt határidő lejártát követően. Az 1612/68 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének és 12. cikkének szövege változatlan maradt a 492/2011 rendeletben.

(5)  – Az EUMSZ 165. cikk (2) bekezdésének (a korábbi EK 149. cikk (1) bekezdése) második francia bekezdése. Az Erasmus program és az oktatás területére vonatkozó más uniós cselekvési programok az EUMSZ 165. cikken és az EUMSZ 66. cikken alapulnak. Lásd az egész életen át tartó tanulás terén egy cselekvési program létrehozásáról szóló, 2006. november 16-i 1720/2006/EK európai parlamenti és tanácsi határozatot (HL 2006. L 327., 45. o.), amelyet az 1357/2008/EK határozat (HL 2008. L 350., 56. o.) módosított.

(6)  – Az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29-i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 158. 77. o. és helyesbítés: HL L 274., 47. o.).

(7)  – A WSF 2. cikkének (1) bekezdése.

(8)  – A C-287/05. sz. Hendrix-ügyben 2007. szeptember 11-én hozott ítélet (EBHT 2007., I-6909. o.) 53. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

(9)  – Lásd a C-208/07. sz. Von Chamier-Glisczinski-ügyben 2009. július 16-án hozott ítélet (EBHT 2009., I-6095. o.) 66. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

(10)  – A C-209/03. sz. Bidar-ügyben 2005. március 15-én hozott ítélet (EBHT 2005., I-2119. o.) és a C-158/07. sz. Förster-ügyben 2008. november 18-án hozott ítélet (EBHT 2008., I-8507. o.).

(11)  – Az 1612/68 rendelet preambulumának negyedik bekezdése, valamint a C-269/07. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2009. szeptember 10-én hozott ítélet (EBHT 2009., I-7811. o.) 52. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

(12)  – A fenti 11. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítélet 65. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat (élettársak), a C-258/04. sz. Ioannidis-ügyben 2005. szeptember 15-én hozott ítélet (EBHT 2005., I-8275. o.) 35. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat (lemenő ági rokonok), valamint a C-261/83. sz. Castelli-ügyben 1984. július 12-én hozott ítélet (EBHT 1984., I-3199. o.) 12. pontja (felmenő ági rokonok).

(13)  – A C-337/97. sz. Meeusen-ügyben 1999. június 8-án hozott ítélet (EBHT 1999., I-3289. o.) 25. pontja. Az ügyben közvetlenül hátrányosan megkülönböztető helyben lakásra vonatkozó követelmény szerepelt (amennyiben a rendelkezés kizárólag a nem holland állampolgárokra vonatkozott).

(14)  – Lásd a fenti 13. lábjegyzetben hivatkozott Meeusen-ügyben hozott ítélet 19. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

(15)  – A C-308/89. sz. Di Leo-ügyben 1990. november 13-án hozott ítélet (EBHT 1990., I-4185. o.) 12. pontja.

(16)  – A C-413/99. sz., Baumbast és R ügyben 2002. szeptember 17-én hozott ítélet (EBHT 2002., I-7091. o.) 63. pontja és a C-480/08. sz. Teixeira-ügyben 2010. február 23-án hozott ítéletének (EBHT 2010., I-1107. o.) 46. pontja.

(17)  – A fenti 16. lábjegyzetben hivatkozott Teixeira-ügyben hozott ítélet 51. pontja és a C-310/08. sz. Ibrahim-ügyben 2010. február 23-án hozott ítélet (EBHT 2010., I-1065. o.) 39. pontja.

(18)  – A C-7/94. sz. Gaal-ügyben 1995. május 4-én hozott ítélet (EBHT 1995., I-1031. o.) 30. pontja.

(19)  – A 197/86. sz. ügyben hozott ítélet (EBHT 1988., 3205. o.) 28. pontja.

(20)  – A fenti 19. lábjegyzetben hivatkozott Brown-ügyben hozott ítélet 29. és 31. pontja.

(21)  – A 39/86. sz. Lair-ügyben és a 235/87. sz. Matteucci-ügyben 1988. november 27-én hozott ítéletek (EBHT 1988., 3161. o. és 5589. o.). A Lair-ügyben a felperes a fogadó tagállamban dolgozott, de nem elég hosszú ideig ahhoz, hogy eleget tegyen azon (külföldiekre alkalmazandó, a tagállam állampolgáraira viszont nem alkalmazandó) feltételnek, melynek értelmében öt évet rendes foglalkoztatásban kell tölteni, mielőtt tanulmányi támogatásra pályázhatna. A Matteucci-ügy alapja az volt, hogy a felperes nem csupán migráns munkavállaló gyermeke volt, hanem maga is ténylegesen foglalkoztatásban állt (lásd az ítélet 9. és 10. pontját).

(22)  – A 9/74. sz. Casagrande-ügyben 1974. július 3-án hozott ítélet (EBHT 1974., 773. o.).

(23)  – Lásd a 15. lábjegyzetet.

(24)  – Lásd a C-356/09. sz. Kleist-ügyben 2010. november 18-án hozott ítélet (EBHT 2010., I-11939. o.) 34. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

(25)  – A C-427/06. sz. Bartsch-ügyre (2008. szeptember 23-án hozott ítélet, EBHT 2008., I-7245. o.) vonatkozó indítványom 44. pontjában található néhány gondolat arról, hogy az egyenlő bánásmód szempontjából mi minősül releváns különbségnek, és mi nem.

(26)  – A C-400/08. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben 2011. március 24-én hozott ítélet (EBHT 2011., I-1915. o.) 58. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

(27)  – Hivatkozás a fenti 13. lábjegyzetben, 21. pont.

(28)  – A C-57/96. sz. Meints-ügyben 1997. november 27-én hozott ítélet (EBHT 1997., I-6689. o.).

(29)  – A 152/73. sz. Sotgiu-ügyben 1974. február 12-én hozott ítélet (EBHT 1974., 153. o.) és a C-466/00. sz. Kaba-ügyben 2003. március 6-án hozott ítélet (EBHT 2003., I-2219. o.).

(30)  – Hivatkozás a fenti 13. lábjegyzetben, 21. pont.

(31)  – Hivatkozás a fenti 28. lábjegyzetben, 51. pont.

(32)  – A fenti 28. lábjegyzetben hivatkozott Meints-ügyben hozott ítélet 45. és 46. pontja.

(33)  – A fenti 29. lábjegyzetben hivatkozott Sotgiu-ügyben hozott ítélet 12. és 13. pontja valamint a fenti 29. lábjegyzetben hivatkozott „Kaba II”-ügyben hozott ítélet 55. pontja.

(34)  – Például előfordulhat, hogy valamilyen okból a határ menti ingázó gyermeke Hollandiában lakik, vagy elegendő ideig ott lakott ahhoz, hogy megfeleljen a hatból három év szabályának.

(35)  – A C-325/08. sz. Olympique Lyonnais ügyben 2010. március 16-án hozott ítélet (EBHT 2010., I-2177. o.) 38. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

(36)  – A C-147/03. sz., Bizottság kontra Ausztria ügyben 2005. július 7-én hozott ítélet (EBHT 2005., I-5969. o.) 63. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

(37)  – A C-110/05. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2009. február 10-én hozott ítélet (EBHT 2009., I-519. o.) 66. pontja.

(38)  – A fenti 10. lábjegyzetben hivatkozott Bidar és Förster ügyekben hozott ítéletek.

(39)  – A fenti 10. lábjegyzetben hivatkozott Bidar-ügyben hozott ítélet 58. pontja.

(40)  – A fenti 10. lábjegyzetben hivatkozott Bidar-ügyben hozott ítélet 55. pontja.

(41)  – A fenti 10. lábjegyzetben hivatkozott Bidar-ügyben hozott ítélet 56. pontja. A fenti 2. lábjegyzetben hivatkozott Morgan és Bucher ügyben hozott ítéletben a Bíróság elfogadta, hogy hasonló megfontolások alkalmazhatók a valamely tagállam által olyan hallgatóknak nyújtott képzési támogatást illetően, akik tanulmányaikat másik tagállamban kívánják folytatni (lásd a 44. pontot).

(42)  – A fenti 10. lábjegyzetben hivatkozott Bidar-ügyben hozott ítélet 57. pontja.

(43)  – A fenti 10. lábjegyzetben hivatkozott Bidar-ügyben hozott ítélet 58. pontja.

(44)  – A fenti 10. lábjegyzetben hivatkozott Bidar-ügyben hozott ítélet 59. pontja.

(45)  – A fenti 10. lábjegyzetben hivatkozott Förster-ügyben hozott ítélet 48. pontja.

(46)  – A fenti 10. lábjegyzetben hivatkozott Bidar-ügyben hozott ítélet 56. pontja.

(47)  – A fenti 10. lábjegyzetben hivatkozott Förster-ügyben hozott ítélet 49. pontja.

(48)  – A fenti 10. lábjegyzetben hivatkozott Förster-ügyben hozott ítélet 50. pontja.

(49)  – A fenti 10. lábjegyzetben hivatkozott Förster-ügyben hozott ítélet 51. pontja.

(50)  – A fenti 10. lábjegyzetben hivatkozott Förster-ügyben hozott ítélet 54. pontja.

(51)  – A fenti 10. lábjegyzetben hivatkozott Bidar-ügyben hozott ítélet 56. pontja. Lásd továbbá egészségügyi ellátásokkal és társadalombiztosítási rendszerekkel összefüggésben a C-372/04. sz. Watts-ügyben 2006. május 16-án hozott ítélet (EBHT 2006., I-4325. o.) 103. pontja és a C-169/07. sz. Hartlauer-ügyben 2009. március 10-én hozott ítélet (EBHT 2009., I-1721. o.) 50. pontja.

(52)  – Az 1612/68 rendelet második preambulumbekezdése.

(53)  – Az 1612/68 rendelet ötödik preambulumbekezdése.

(54)  – E következtetés nem azt jelenti, hogy véleményem szerint a tagállamok számára minden körülmények között kizárt volna a kötődés bizonyos szintjének megkövetelése a migráns munkavállalóktól. Igaz, a holland kormány által felhozott társadalmi cél olyan közérdeken alapuló kényszerítő ok által igazolt jogszerű cél, amely igazolja a kötődés bizonyos mértékének megkövetelését az összes pályázótól (lásd a lenti 135–140. pontot).

(55)  – Lásd a tartózkodási jogról szóló, 1990. június 28-i 90/364/EGK tanácsi irányelv (HL L 180., 26. o.; magyar nyelvű különkiadás 20. fejezet, 1. kötet, 3. o.) 1. cikkének (1) bekezdését. A tartózkodás joga ugyanilyen feltételek mellett illette meg a korábbi migráns munkavállalókat és önálló vállalkozókat, akik felhagytak kereső tevékenységükkel. Lásd a kereső tevékenységük folytatásával felhagyó munkavállalók és önálló vállalkozók tartózkodási jogáról szóló, 1990. június 28-i 90/365/EGK tanácsi irányelv (HL L 180., 28. o.; magyar nyelvű különkiadás 20. fejezet, 1. kötet, 5. o.) 1. cikkének (1) bekezdését. Lásd továbbá a diákok tartózkodási jogáról szóló, 1990. június 28-i 90/366/EGK tanácsi irányelvet (HL L 180., 30. o.) és az azt felváltó, a diákok tartózkodási jogáról szóló, 1993. október 29-i 93/96/EGK tanácsi irányelvet (HL L 317., 59. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 2. kötet, 250. o.). Ezen irányelvek mindegyikét hatályon kívül helyezte a 2004/38 irányelv, kivéve a 90/336 irányelvet, amelyet a Bíróság a C-295/90. sz., Parlament kontra Tanács ügyben 1992. július 7-én hozott ítélet (EBHT 1992., I-4193. o., lásd a 21. pontot) korábban megsemmisített.

(56)  – A 90/364 irányelv negyedik preambulumbekezdése.

(57)  – A 93/96 irányelv 1. és 3. cikke.

(58)  – A C-34/09. sz. Ruiz Zambrano-ügyben 2011. március 8-án hozott ítélet (EBHT 2011., I-1177. o.) 40. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

(59)  – A C-184/99. sz. Grzelczyk-ügyben hozott ítélet (EBHT 2001., I-6193. o.) 44. pontja. Az ügy a belga „minimex” folyósítására vonatkozott, amely azon végzős hallgatókat illette meg, akik tanulmányaik korábbi három éve alatt önfenntartók voltak.

(60)  – Lásd a fenti 26. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Spanyolország ügyre vonatkozó indítványom 89. pontját is.

(61)  – A fenti 10. lábjegyzetben hivatkozott Förster-ügyben hozott ítélet 55. pontja.

(62)  – Mazák főtanácsnok 10. lábjegyzetben hivatkozott Förster-ügyre vonatkozó indítványának 129–135. pontja.

(63)  – Ez a személyek legnagyobb csoportja, amely jogosulttá válna az MNSF-re a helyben lakás követelményének eltörlése esetén. Ez a szám az ilyen személyek számának és az egy főre jutó átlagos költségek szorzata, ahol a költség az alaptámogatást, a kiegészítő támogatást és az útiköltség-hozzájárulást tartalmazza.

(64)  – Az sem ismert, mennyi hallgató részesül támogatásban Hollandiában folytatott tanulmányok céljából és részesül ezután MNSF-ben, hogy külföldön tanuljon. Lásd még a fenti 16. pontot.

(65)  – Lásd a C-503/09. sz. Stewart-ügyben 2011. július 21-én hozott ítélet (EBHT 2011., I-6497. o.) 95. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a fenti 2. lábjegyzetben hivatkozott Morgan and Bucher ügyben hozott ítélet 46. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot. Lásd továbbá Mazák főtanácsnoknak a 10. lábjegyzetben hivatkozott Förster-ügyre vonatkozó indítványának 133. pontját.

(66)  – Lásd a C-138/02. sz. Collins-ügyben 2004. március 23-án hozott ítélet (EBHT 2004., I-2733. o.) 72. pontját.

(67)  – A C-111/03. sz., Bizottság kontra Svédország ügyben 2005. október 20-án hozott ítélet (EBHT 2005., I-8789. o.) 66. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

(68)  – Migráns munkavállaló „[m]inden olyan személy, aki valóságos és tényleges tevékenységet végez”, és aki „meghatározott ideig, […] más javára és irányítása alatt, díjazás ellenében szolgáltatást nyújt”. Nem tartoznak ebbe a csoportba azok a személyek, akik „olyan mértékben jelentéktelen tevékenységeket végeznek, amelyek pusztán kiegészítőnek és járulékosnak tekinthetők”. Lásd a fenti 13. lábjegyzetben hivatkozott Meeusen-ügyben hozott ítélet 13. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

(69)  – A C-212/97. sz. Centros-ügyben 1999. március 9-én hozott ítélet (EBHT 1999., I-1459. o.) 24. és 25. pontja, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

(70)  – Lásd a C-73/08. sz. Bressol-ügyre (2010. április 13-án hozott ítélet, EBHT 2010., I-2735. o.) vonatkozó indítványom 154. pontját.

(71)  – Lásd az EK 149. cikk (2) bekezdését (jelenleg EUMSZ 165. cikk, (2) bekezdés), valamint az Európai Parlament és a Tanács 2001. július 10-i ajánlását a diákok, képzésben részt vevők, önkéntesek, tanárok és oktatók mobilitásáról (2001/613/EK) (HL L 215., 30. o.)

(72)  – A hallgatók külföldi tanulmányaikat követően a saját tagállamukba való visszatérésének ösztönzése érdeke lehet az olyan tagállamoknak, ahol a hallgatók kiáramlása meghaladja azok beérkezését. Lásd például: Working Group on Portability of Grants and Loans, Report to the Bologna Follow Up Group (http://www.ond.vlaanderen.be/hogeronderwijs/bologna/documents/WGR2007/Portability_of_grants_and_loans_final_report2007.pdf) 15. o., és az Európai Parlament és a Tanács 2006. december 18-i ajánlását a Közösségen belüli, oktatási és képzési célú transznacionális mobilitásról: az európai mobilitásminőségi charta (HL 2006. L 394., 5. o.), melléklet.

(73)  – Lásd a fenti 100. pontot.

(74)  – Például a támogatás nyújtása függővé tehető attól, hogy a hallgató tanulmányait követően térjen vissza Hollandiába és meghatározott ideig ott dolgozzon.

(75)  – Lásd a fenti 67. és 70. pontot.

(76)  – Lásd a fenti 130. és 132. pontot.