52011DC0776

TARTALOMJEGYZÉK

1. Bevezetés 3

2. Intelligens növekedés 4

2.1. Oktatás és szakképzés 4

2.2. Kutatás és innováció 5

2.3. Digitális társadalom 6

2.4. Kreatív városok: Az innováció kulcselemei 7

3. Fenntartható növekedés 7

3.1. Erőforrás-hatékony Európa 8

3.2. Fenntartható városok 9

4. Inkluzív növekedés 10

4.1. Foglalkoztatás 10

4.2. Szegénység és társadalmi kirekesztés 11

4.3. Befogadó városok: a városi paradoxon 12

5. Következtetés 13

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

Hetedik helyzetjelentés a gazdasági, társadalmi és területi kohézióról

BEVEZETÉS

2010 júniusában az Európai Tanács jóváhagyta az Európa 2020 stratégiát, az EU intelligens, fenntartható és inkluzív növekedési stratégiáját. A regionális és helyi hatóságok a hatáskörükbe tartozó intézkedéseken keresztül kulcsfontosságú szerepet tölthetnek be ebben a stratégiában. Ez különösen fontos a decentralizált, illetve a föderális berendezkedésű tagállamok esetében.

A regionális hatóságok bevonása az európai politikába növelheti ezen szakpolitikák hatékonyságát, mint ahogy ezt a legutóbbi tanulmányok[1] is alátámasztották. Egy integrált, regionális vagy helyi alapú megközelítés hatékonyabb lehet az externáliák által jellemzett politikák, illetve a belső, jelentős belső különbségekkel rendelkező országok esetében. Egy ilyen megközelítés egy erős igazgatási és intézményi kapacitást és megfelelő nemzeti keretfeltételeket igényel.

Az ötödik kohéziós jelentésben[2], a Bizottság javaslatot tett a regionális és városi dimenzió és a partnerségi elvének további erősítésére. Az ezt követő nyilvános vita világosan megmutatta, hogy ezek a változások támogatást élveznek.[3] A Bizottság által 2011. október 6-án előterjesztett, a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó rendeletek bemutatják, hogy hogyan kívánják végrehajtani ezeket a változásokat[4].

A kohéziós politika egy kulcsfontosságú megvalósítási mechanizmus az Európa 2020[5] számára, azáltal, hogy megtervezi és végre is hajtja az integrált regionális és városi programokat, közös partnerségben a regionális és helyi önkormányzatokkal, a gazdasági szereplőkkel, a szociális partnerekkel és a civil szervezetekkel. Biztosítani tudja az Európa 2020 számára a regionális és helyi hatóságok aktív támogatását, melyek a sikeres működéshez szükségesek.

Ez a jelentés, amely bemutatja az elért eredményeket, értékeli, hogy a régiók és városok a kohéziós politika szempontjából hogyan tudnak hozzájárulni az Európa 2020 stratégiában szereplő háromféle növekedési célkitűzéshez. Felméri, hogy hol tartanak jelenleg a városok és régiók a nemzeti reformprogramban javasolt, 2020-ig kitűzött nemzeti célkitűzésekhez képest. A célkitűzéstől való távolság függ az országok különböző alaphelyzetétől, a nemzeti reformprogram ambícióitól és a változás várt gyorsaságától.

Ez az elemzés nem jelenti azt, hogy minden régió el tud érni minden egyes nemzeti vagy uniós célkitűzést, vagy el kellene érnie azok mindegyikét. Néhány régió számára a kitűzött cél egyszerűen túl távoli. Továbbá, bizonyos területeken nem lenne reális vagy kívánatos, hogy minden régió ugyanazt a célt teljesítse. Például a K+F rendkívül koncentrált, részben a kutatások klaszterezésének előnyei miatt, a szegénység és a kirekesztettség koncentrációjának ezzel ellentétben sok negatív hatása van.

Röviden, a kohéziós politikai programjainak ki kell választaniuk a befektetési prioritásokat úgy, hogy közben figyelembe veszik a régió vagy a város kiindulási helyzetét a 2020-ig kitűzött nemzeti célokkal kapcsolatosan, és meghatározzák azokat a koncentrációkat, melyeket elősegítenek, valamint amelyek ellen fellépnek.

INTELLIGENS NÖVEKEDÉS

Az intelligens növekedés célja az oktatás javítása, a K+F és az innováció támogatása, illetve a digitális társadalom felé haladás. Az oktatásba, képzésbe, kutatásba és innovációba történő beruházásokon keresztül az EU gazdasága termékenyebbé válhat, és fenntarthatja vagy növelheti globális piaci részesedését. Ez pedig hozzájárulhat a munkahelyek számának növekedéséhez és a minőségük javításához.

Oktatás és szakképzés

A humán tőke az egyik kulcsfontosságú eleme a regionális növekedésnek[6]. A magas képzettségi szint támogatja az innovációt, mivel megkönnyíti az új ismeretanyag és technikák gyors terjesztését és elsajátítását is. A regionális fejlesztés tehát szorosan kapcsolódik a humán tőke létrehozásának, fenntartásának és vonzásának a képességéhez, amely az oktatási intézményeik minőségével és az egész életen át tartó tanulás lehetőségeivel áll összefüggésben. Az oktatásra és képzésekre fordított befektetéseknek együtt kell járniuk a politikai reformokkal, mint ahogy ezek az „Oktatás és képzés 2020” (ET 2020) stratégiában is szerepelnek.

A (vállalkozói) tehetség[7] fejlesztése és vonzása a növekedés kulcsfontosságú forrásává vált, mivel ez fellendítheti az innovációs miliőt, és több innovációs, gyorsan növekvő cég[8] alapításához vezethet a régióban.

Az Európa 2020 célja, hogy 40%-ra növelje a 30-34 év közötti, felsőfokú végzettséggel rendelkező személyek számát. Jelenleg csupán minden ötödik uniós régió érte el ezt a célt. A tagállamok maguk számára 26% és 60% között határozták meg ezt a célt. A regionális versenyképesség és foglalkoztatás (RVF) keretében támogatásra jogosult régiók (a továbbiakban: RVF-régiók) érték el a legjobb minősítést (háromból egy), az átmeneti helyzetben lévő régiók[9] közepes (négyből egy), a konvergenciarégiók pedig gyenge minősítést kaptak (húszból egy).

A felsőfokú végzetséggel rendelkezők aránya általában magasabb a fővárosokban és a szomszédos régiókban, melyek közül többen már el is érték az Európa 2020 keretében kitűzött célt. A nemzeti céltól való távolság Portugália, Szlovákia és Németország számos régiójában igen nagymértékű (lásd az 1. adatlapot).

A humán tőkével kapcsolatos különbségek gyakran jelentősebbek a tagállamok régiói, mint maguk a tagállamok között. Ezért a nemzeti stratégiákat regionális szakpolitikákkal kell kiegészíteni. Egy nemrég közzétett jelentés szerint hatékonyabb lenne, ha a humán tőke fejlesztésével kapcsolatos döntések meghozatala[10] nagyobb mértékben tartozna a régiók határkörébe.

Az Európa 2020 további célja, hogy 10% alá csökkentse az iskolából kimaradók arányát. Ez az arány jelentősen magasabb a legtöbb dél-európai régióban, ezzel szemben pedig jóval alacsonyabb Lengyelországban, Szlovéniában, Szlovákiában, Ausztriában és a Cseh Köztársaságban. Spanyolország és Portugália régiói, illetve Görögország, Olaszország és Bulgária néhány régiója van a legtávolabb a kitűzött nemzeti céltól. E célérték esetében a konvergenciarégiók jobban teljesítenek, mint a többi régió, hiszen majdnem 50%-uk eléri a kitűzött célt, míg az RVF-régiók és az átmeneti régiók esetében ez az arány csak 25% (lásd a 2. adatlapot).

Kutatás és innováció

Az „Innovatív Unió” kiemelt kezdeményezés a kutatás és innováció szerepét hangsúlyozza a munkahelyteremtés, illetve a gazdasági növekedés kapcsán. A régiók a következő két ok miatt játszanak fontosabb szerepet az innovációs politikában: a regionális és helyi dimenziók elismerése a nemzeti innovációs stratégiákban, illetve az innováció szerepének növelése a területfejlesztési stratégiákban.

A kutatás és innováció általában csupán néhány gazdaságilag sikeres régióra összpontosul, de ennél jóval több fejlődési irányvonal létezik Európában. Ezenfelül az innovációs politika intézményi keretrendszerei is nagyon eltérőek a regionális önkormányzatok hatásköreit, az adminisztratív és funkcionális régiók megfelelését, illetve a régiókon átnyúló kapcsolatokat illetően.

Némely regionális innovációs politika túlságosan célirányosan fókuszál a tudományra és technológiára, amelyhez bizonyos méretgazdaságosságra vagy olyan kritikus tömegű tevékenységekre lenne szükség, amelyek nem minden régióban találhatók meg. Az innováció azonban nem csupán a tudományra és a technológiára terjed ki hanem magában foglalja a szervezési és eljárási innovációkat, a kreativitást és a tervezést is.

A regionális innovációs stratégiának magában kell foglalnia a régió erős és gyenge pontjainak szigorú értékelését, valamint a hasonló régiókkal való összehasonlítást. A stratégiának le kellene fednie az innováció minden dimenzióját, és bele kell vonnia más kulcsfontosságú regionális szereplőket is a célok, illetve a megfelelő szakpolitikák ötvözetének meghatározása érdekében. A humán tőke kulcsfontosságú az innováció szempontjából.

A technikai innováció szintje és annak terjesztésének és elsajátításának sebessége nagymértékben eltér az uniós régiók között[11]. A legmagasabb innovatív kapacitással rendelkező régiók Észak-Európában, a jellemzően leginnovatívabb országokban találhatóak. Ugyanakkor a kevésbé fejlett országok néhány régiója is a nemzeti szint felett teljesít, ami arról tesz bizonyságot, hogy a technológiai kapacitás csupán csekély számú európai régióra koncentrálódik.

Az Európa 2020 célja, hogy a GDP 3%-át a K+F-be fektesse, továbbá a tagállamok meghatározták a K+F-ra fordított befektetések nemzeti célkitűzéseit. 2009-ben a K+F kiadások a GDP 2%-át tették ki az EU-27-ben. A K+F főleg az olyan fő területeken koncentrálódik, mint például a fővárosok vagy nagyvárosi régiók. 2008-ban 159-ből 24 RVF-régióban lépték túl a kiadások az Európa 2020 célkitűzésben meghatározott értékeket, míg a konvergenciarégiók közül a 84-ből csupán egyben, az átmeneti régiók közül pedig egyben sem. A konvergenciarégiók esetében a K+F-re fordított kiadások átlagosan csupán a GDP 0,9%-át teszik ki (lásd 1. táblázat). Az Európa 2020 célkitűzéseit túlteljesítő RVF-régiók nagyrészt az északi országokban (Németországban, az Egyesült Királyságban, Svédországban és Finnországban), Ausztriában és a fővárosi régiókban, mint pl. Hovedstadenben (Koppenhága) és Ile de France-ban (Párizs) találhatók. 2008-ban Európa-szerte csupán 16 régiónak sikerült elérnie a 2020-ig kitűzött nemzeti célokat. Ezért további erőfeszítések szükségesek minden tagállamban az ezen a területen kitűzött nemzeti célok elérése érdekében (lásd a 3. adatlapot).

Digitális társadalom

Az „európai digitális menetrend”[12] a digitális technológiák és a befogadó digitális társadalom gyors ütemű fejlődését segíti elő. A nagy sebességű hálózatok rendelkezésre állása kulcsfontosságú tényező a versenyképesség szempontjából, mivel ez határozza meg a régiók versenyképességi kapacitását és azt, hogy miként tudják kiaknázni az előnyöket a globális tudásalapú gazdaság, technológia és piac területén.

A 2011-es digitális menetrend eredménytáblája szerint a széles sávú lefedettség (DSL) a teljes népesség 95%-nál elérhető volt 2010-ben. A lefedettség a vidéki térségekben jelentősen kisebb (83%), és kihívást jelent azokban az országokban, ahol a vidéki népesség kevesebb mint 60%-ának van széles sávú lefedettsége (Bulgária, Szlovákia, Lengyelország és Románia). Azonban a városi és a vidéki területek[13] közötti szakadék az utóbbi években csökkent (pl. Románia és Ciprus). További beruházások szükségesek a széles sávval kapcsolatos célkitűzések elérése érdekében.

A hálózatok köz- és magán e-szolgáltatásokhoz való felhasználása szintén növekszik, de még mindig csak viszonylag korlátozott arányban érinti az európai népességet. 2010-ben csupán a lakosság 41%-a lépett kapcsolatba online a közigazgatási szervekkel, és csak 40%-a rendelt árut vagy szolgáltatást az internet segítségével. A vállalkozások interneten bonyolított forgalmának százaléka a 2004-ben tapasztalt 8,6%-ról 2010-re közel 14%-ra nőtt, ezzel is megerősítve a fokozatos dinamikus növekedés tendenciáját ebben a régióban Mindemellett az egységes digitális piacnak még jelentős akadályokon kell felülkerekednie.

Kreatív városok: Az innováció kulcselemei

A nagyvárosok mindig is a szakosodás és az innováció központjai voltak. Például a szabadalmaztatás jelentős mértékben koncentrálódik néhány nagyrégióra[14] (lásd a 4. adatlapot). Tekintve, hogy az innovációs tevékenységek a nagyvárosokra koncentrálódnak, a bennük rejlő potenciál teljes kiaknázása az egyik fő forrása a regionális innováció erősítésének mind a konvergenciarégiók, mind az RVF-régiók esetében. Gyakorlatilag minden tagállamra érvényes az, hogy a 25-64 év közötti, felsőfokú végzetséggel rendelkezők aránya magasabb a nagyvárosokban, mint az egyéb térségekben. 22 tagállamban ez az arány 10-25 százalékponttal magasabb a nagyvárosokban (lásd 1. ábra).

A széles sávú internet lefedettsége és használata általában jelentősebb a városi[15], mint a vidéki térségekben, de azokban az országokban, ahol ez a lefedettség jelentős, ott ez a különbség mára már majdnem eltűnt. A szupergyors, új generációs hozzáférési hálózatokat is várhatóan a nagyvárosokban vezetik be elsőként.

A nagyvárosok innovatív kapacitását a termelékenységükön keresztül is ki lehet mutatni. Az EU-ban négyből három nagyvárosi területnek magasabb a termelékenységi szintje, mint az adott tagállam többi régiójában, viszont a magasabb termelékenység nem azonos a magasabb termelékenységi növekedéssel. 2000 és 2008 között ötből csupán két nagyvárosi területnek sikerült magasabb termelékenységi szintet elérnie, mint a többi régiónak az adott országban.

A nagyrégiók komparatív előnyei a közép- és kelet-európai tagállamokban a legjelentősebbek, ahol a nagyvárosi területeknek gyakran 50%-kal magasabb a termelékenységi szintjük, mint az ország többi részének. Ez azonban általában csak a fővárosi régiókra vonatkozik, miközben a másodlagos növekedési pólusok[16] termelékenysége jóval inkább elmarad a fővárosi régiók mögött, mint a fejlettebb tagállamokban.

FENNTARTHATÓ NÖVEKEDÉS

A fenntartható növekedés célja az erőforrás-hatékonyság[17] elősegítése és az EU támogatása abból a célból, hogy sikeresen működhessen egy alacsony szén-dioxid-kibocsátású világban, úgy, hogy közben elősegíti a környezetkárosodás és a biodiverzitás csökkenésének a megelőzését, valamint egy versenyképesebb gazdaság kialakítását. Elősegíti a nagyobb vízhatékonyságot és a hulladék forrásként történő felhasználását. Harcba száll az éghajlatváltozás ellen, és megerősíti területeink ellenállóképességét az ebből eredő kockázatokkal szemben. Ez magában foglalja az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentését, a megújuló energiaforrások támogatását és hatékonyabb energiaellátó rendszerek létrehozását.

Erőforrás-hatékony Európa

Az Európa 2020 stratégia további célja, hogy legalább 20%-kal (és megfelelő körülmények esetén 30%-kal) csökkentse az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának mértékét 1990-hez képest, továbbá 20%-kal növelje az energiahatékonyságot és a megújuló energiaforrásokból származó energiafogyasztást.

A vállaláselosztási határozat[18] értelmében a tagállamok elfogadták a széndioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló célkitűzéseket és a kibocsátás-növekedésre vonatkozó határértékeket (lásd 5. tájékoztató). Néhányan közülük már elérték a kitűzött célt, és csupán szinten kell tartaniuk ezt a csökkentett kibocsátási értéket. Görögország például kötelezettséget vállalt, hogy 4%-kal csökkenti a kibocsátás mértékét a 2005-ös szinthez képest, és ez az érték 2009-ben már a 7%-ot is elérte. Más tagállamok pedig arra vállaltak kötelezettséget, hogy korlátozzák a határértékeket meghaladó szennyezőanyag-kibocsátást, de végül csökkenteni is tudták azokat, mint például Szlovákia, amely azt ígérte, hogy a kibocsátás növekedését 13%-ra korlátozza, de végül 12%-os csökkenést sikerült elérnie.

Másrészről azonban van néhány tagállam, melyeknek jelentősen mérsékelniük kell az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának mértékét. Jelenleg Írországnak, Dániának és Luxemburgnak több mint 10 százalékponttal kell még csökkenteni ezt az értéket, hogy elérjék a kitűzött céljukat.

A helyzet ugyanaz a megújuló forrásokból előállított energiafogyasztással kapcsolatban is (lásd a 6. adatlapot). A megújuló forrásokból előállított energia bruttó végső fogyasztásának aránya a Svédországban teljesített 44% és a Máltán elért 0,2% között ingadozik. Lettország és Szlovénia kivételével minden tagállam növelte a megújuló forrásokból előállított energiafogyasztását, ezek közül is leginkább Ausztria, Észtország és Románia.

Számos tagállam közel van az integrált energiaügyi és éghajlat-változási csomagban meghatározott célokhoz. Svédországnak például már csak további 4.6 százalékponttal kell növelnie a megújuló energiaforrásai arányát, hogy elérje a 49%-os kitűzött célját 2020-ig. Más tagállamok sokkal messzebb vannak a kitűzött céljuktól, így nekik további kiegészítő erőfeszítésre lesz szükségük, hogy időben el tudják érni azokat. Az Egyesült Királyság és Írország például 13, illetve 12 százalékponttal szándékozik növelni megújuló energiaforrásaik arányát 2020-ig.

A fenntartható növekedésnek fontos regionális dimenziója van. A regionális jellegzetességek közvetlenül meghatározzák, hogy az uniós régiók milyen mértékben tudnak megújuló energiát termelni. Jó példa erre a nap- és szélenergia termelés, amely nagymértékben függ a terület elhelyezkedésétől. Míg a tengerparti régiók esetében a szélenergia-potenciál, addig a déli, jobban napsütötte régiókban a napenergia jelentette potenciál jelentős. A megújuló energiák szállítása azon régiók között, ahol ez a potenciál jelentős és azok között, ahol erre igény van, jobb és intelligensebb energiahálózatok fejlesztését teszik szükségessé.

A régiók úgy csökkenthetik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, hogy előtérbe helyezik a tisztább tömegközlekedési módokat, és áttérnek a fenntarthatóbb közlekedési módokra. A kezdeményezéseket, melyek előmozdítják a tisztább és hatékonyabb közlekedést, a helyi kontextushoz kell igazítani: azokban a régiókban, ahol az infrastruktúra még hiányos, erre kell összpontosítani, miközben más régiókban a fenntartható közlekedési módokra és a keresletgazdálkodás vonzerejére kell koncentrálni.

A régiók kiemelkedő szerephez juthatnak az energiahatékonyság fejlesztése terén. Ez különösképpen igaz az épületek esetében, ahol az intézkedéseknek a helyi összefüggésekhez és az éghajlathoz kell alkalmazkodniuk. Ezek az intézkedések valószínűleg eltérnek majd annak függvényében, hogy városi vagy vidéki térségekről van-e szó, illetve, hogy inkább új vagy régi épületek találhatók-e az érintett helyeken. Mindenesetre a cél továbbra is ugyanaz: az energiafelhasználás javítása az uniós jogszabályoknak megfelelően.

Fenntartható városok

A nagyvárosok járnak az élen az éghajlatváltozás elleni küzdelem terén, nemcsak mivel ez ad teret a népesség és főként a gazdasági tevékenységek igen magas arányának, hanem azért is, mert nagyvárosban élni és dolgozni sokkal hatékonyabb az erőforrások felhasználása szempontjából. Azok az emberek, akik városokban laknak, rövidebb utat tesznek meg a munkahelyükig, ehhez pedig szívesebben választják a gyalogos, kerékpáros vagy tömegközlekedést. Az Európai Unión belül a városi térségekben háromszor akkora azoknak a háztartásoknak a száma, amelyek kizárólag gyalogos, kerékpáros vagy tömegközlekedést használnak abban az esetben, ha el akarnak jutni valahova (lásd 2. ábra). Ezek az emberek általában lakásokban vagy olyan lakóházakban élnek, amelyek kevesebb energiát használnak az épület fűtése és hűtése céljából, továbbá a távfűtési rendszerek is hatékonyabbak a sűrűn lakott városnegyedekben.

Az unión belül az egy főre eső végső energiafelhasználás 40%-kal magasabb volt a vidéki, mint a városi térségekben[19]. Ez a jelentős különbség a nagyvárosok magasabb szintű hatékonyságából[20] ered. Az energiahatékonyság szempontjából tehát azokat a szakpolitikákat kell támogatni, amelyek a városi életet és munkahelyeket helyezik előtérbe.

Mivel a CO2-kibocsátás jelentős része a városokból ered, a városok erőforrás-hatékonyságára még nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Ezért elengedhetetlen, hogy a városok az éghajlatváltozás elleni küzdelem megoldásának szerves részét képezzék. A szakpolitikáknak arra kell törekedniük, hogy elősegítsék a forgalmi torlódások mérséklését, a motor nélküli közlekedési eszközök támogatását és az épületek energiateljesítményének[21] javítását. Így javulna a levegő minősége – amely a városokban egyébként is rosszabb –, ez pedig a városlakók egészségének javulásához is hozzájárulna. Mindezeket az intézkedéseket úgy kell meghozni, hogy közben ügyelni kell arra, hogy ez ne vezessen a városok terjeszkedéséhez azáltal, hogy a munkahelyek és lakhelyek a külváros irányába terjeszkednének.

A Polgármesterek Szövetségében, amelyet több mint 2500 polgármester írt alá Európa-szerte (akik több mint 125 millió lakost képviselnek), a városok kötelezettséget vállaltak, hogy 2020-ig több mint 20%-kal csökkentik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának mértékét. Az „Intelligens városok és községek” kezdeményezés, amely főként erre az okmányra épül, átfogóbb megközelítést dolgoz majd ki a városi területeken az energia, a közlekedés, illetve az információs és kommunikációs technológiák problémáival kapcsolatban.

INKLUZÍV NÖVEKEDÉS

Az Európa 2020 stratégia nagy hangsúlyt fektet a munkahelyteremtésre, a készségekre és a munkaerőpiac reformjára, továbbá egyértelmű céljának tekinti a szegénység és a kirekesztés mértékének csökkentését. Növelni kívánja a foglalkoztatási rátát és a munkahelyek minőségét, különös tekintettel a nőkre, a fiatalokra és az idősebb munkavállalókra, illetve a migráns munkavállalóknak az aktív társadalomba történő nagyobb fokú integrálódását célozza. Továbbá segítséget nyújt majd az embereknek a változásokra való felkészülés és azok kezelésének terén, a készségekbe és a képzésekbe való beruházások, illetve a munkaerőpiacok és a jóléti rendszerek korszerűsítése révén.

Foglalkoztatás

Az Európa 2020 stratégia célja, hogy 75%-ra növelje a foglalkoztatási rátát a 20 és 64 év közöttiek esetében 2020-ig. A tagállamok különböző nemzeti célkitűzéseket határoztak meg Málta 62,9%-os célértékétől Dánia és Svédország 80%-os célkitűzéséig bezáróan.

Nem minden tagállamtól várható el, hogy elérjék az uniós vagy nemzeti célt a foglalkoztatásra vonatkozóan, hiszen kiinduló helyzeteik nagyon különbözőek. A konvergenciarégiók foglalkoztatási rátája csupán 63%-os volt 2010-ben, a gazdasági válság miatt bekövetkező hanyatlás következtében, és mindössze két konvergenciarégiónak sikerült elérnie a 75%-os uniós célt ugyanebben az évben. Ha azt akarnánk, hogy minden egyes konvergenciarégió elérje a 2020-ig kitűzött célt, abban az esetben 11 millió embernek[22] kellene munkát találnia. Az átmeneti régiók szintén alacsony, 64%-os foglalkoztatási rátával rendelkeznek, és 3 millió munkahelyre lenne szükség ahhoz, hogy elérjék az uniós célkitűzést minden egyes ilyen régióban. Az RVF-régiókban a foglalkoztatási ráta lényegesebb magasabb, 72%-os, de tekintve, hogy az EU munkaképes korú lakosságának 60%-a ezekben a régiókban él, így is 9,4 millió munkahelyre lenne szükség, hogy minden egyes régióban elérjék a kívánt szintet[23].

A 60% alatti foglalkoztatási ráta Spanyolország és Olaszország déli részein, illetve Románia és Magyarország bizonyos régióiban fordul elő (lásd a 7. adatlapot). Németország számos régiója, az Egyesült Királyság, Hollandia, Dánia, Svédország és Ausztria már elérte a 75%-os határt. Annak biztosítása érdekében, hogy az Európai Unió 2020-ig elérje a kitűzött 75%-os célt, különösképpen azoknak az országoknak és régióknak kell jelentős fejlődést elérniük, ahol a foglalkoztatási ráta jelenleg alacsony, viszont a 75%-os ráta feletti régiók és országok hozzájárulása is elengedhetetlen a kitűzött cél elérése érdekében.

A jelenlegi válság a munkanélküliségi ráta gyors növekedéséhez is hozzájárult (lásd a 8. adatlapot). A három balti államban és hét spanyol régióban is 10-18 százalékpont közötti aránnyal nőtt a munkanélküliségi ráta, illetve ez az arány kisebb (1,8 százalékpont) az RVF-régiókban. A konvergenciarégióknak jelentősebb növekedéssel (2,8 százalékpont) kellett szembenézniük, a legnagyobb növekedés (6,4 százalékpont) pedig az átmeneti régiókban következett be. A globális növekedés ellenére a munkanélküliség 52 régióban csökkent, leginkább Németországban, de ugyanígy Lengyelország, Franciaország, Finnország és Ausztria egyes régióiban is.

Szegénység és társadalmi kirekesztés

Az Európa 2020 stratégia további célja, hogy 2020-ig 20 millióval csökkentse a szegénység és társadalmi kirekesztés kockázatának kitett személyek számát, vagyis az EU lakosságára vetítve arányuk 23%-ról 19%-ra való csökkentésére törekszik. A szegénység és társadalmi kirekesztés kockázatának kitett népesség aránya 50% felett van Bulgária három régiójában és 49% Szicíliában (lásd a 9. adatlapot). A legalacsonyabb rátákat az Ǻland-szigeteken, Trentóban és Prágában állapították meg, ahol ez az arány 10% vagy ez alatt található.

A szegénységi vagy társadalmi kirekesztési küszöb három mutatóból tevődik össze: (1) a nemzeti szegénységi küszöbérték alatti bevétel a szociális transzfereket követően, (2) súlyos anyagi nélkülözés, (3) alacsony munkaintenzitású háztartásban való élet (lásd a 9. adatlapot a teljes körű meghatározáshoz). Az első mutató egy relatív szegénységi mutató, mivel ez méri a nemzeti medián jövedelem 60%-a alatti jövedelemmel rendelkezők arányát. Következésképpen az a személy, aki a szegénység kockázatának van kitéve az Egyesült Királyságban, nem tekinthető szegénynek Bulgáriában az ugyanakkora összegű jövedelemmel. A második mutató egy abszolút szegénységi fokmérő, mivel kilenc alapvető termékhez való hozzáférés mértékét méri, minden tagállamban ugyanolyan módon. Ez a mutató szorosan kapcsolódik az adott ország fejlettségi szintjéhez. 2009-ben ez az érték a Romániában mért 32% és a Luxemburgban elért 1% között változott. A harmadik mutató pedig a munkaerőpiacról való kirekesztés mértékét méri, és nem áll összefüggésben sem az egy főre jutó GDP-vel, sem a foglalkoztatási rátával. 2009-ben ez az érték Írországban és az Egyesült Királyságban volt a legmagasabb, és Észtországban és Cipruson a legalacsonyabb.

A szegénységi küszöbnek van egy erős regionális dimenziója, melyet nem lehet magyarázni olyan személyes jellemzőkkel, mint például az oktatás, munkavállalói státusz, a háztartás típusa vagy az életkor. A regionális szegénységre vonatkozó, ezek a dimenziók alapján végzett becslések jelentősen alulértékelnék a szegénység regionális különbségeit. Más szóval, a szegénységi küszöb nemcsak az adott személy oktatásán és munkavállalói státuszán múlik, hanem attól is függ, hogy milyen területen él (lakóhelyi hatás).

Sajnos a szegénységi küszöb alatt élő vagy kirekesztett személyek száma nem elérhető a NUTS I. vagy NUTS II. régiók szintjén számos nagyobb tagállamban. Mivel a kohéziós politika nagymértékben hozzá kíván járulni a szegénység és társadalmi kirekesztés csökkentéséhez, főként a legkevésbé fejlett régiókban, regionális referenciaértéket kell létrehozni a hatások követése és értékelése érdekében. A becslések azt mutatják, hogy a szegénység és társadalmi kirekesztés kockázatát, illetve a három dimenzióból kettőt illetően a konvergenciarégiók és az átmeneti régiók jelentősen rosszabb eredményt értek el, mint az RVF-régiók (lásd 1. táblázat).

Befogadó városok: a városi paradoxon

Az inkluzív növekedés városi dimenziója fordítottan arányos a gazdasági fejlettség szintjével: a fejlettebb tagállamoknak általában kevesebb befogadó városaik vannak.

A fejlettebb tagállamok városi térségeiben lényegesen magasabb azoknak az embereknek az aránya, akik munkanélküli háztartásban élnek (lásd 3. ábra). Továbbá a munkanélküliségi ráta magasabb, a foglalkoztatási ráta pedig alacsonyabb ezekben a térségekben. Az Egyesült Királyságban, Portugáliában, Franciaországban, Ausztriában és Belgiumban a városi munkanélküliségi ráta három és öt százalékpont közötti értékkel magasabb[24].

A munkaerőpiactól távol maradó emberek jelentős aránya éppen azokon a területeken, ahol a legmagasabb a munkalehetőség koncentrációja (tehát a nagyvárosokban) egyfajta városi paradoxonként lett kiemelve az európai városok állapotáról szóló két jelentésben[25].

A súlyos anyagi nélkülözés és a szegénységi küszöb[26] általában magasabb több fejlettebb tagállam városi térségeiben az itt elérhető magasabb átlagjövedelem ellenére is. Belgiumban, Ausztriában és az Egyesült Királyságban a súlyos anyagi nélkülözés három és öt százalékpont közötti értékkel magasabb a városi térségekben, mint az ország többi részében. A különböző kutatások[27] rávilágítottak a jövedelmek közötti igen jelentős (és egyre növekvő) különbségekre a nagyvárosokban.

Ugyanakkor a kevésbé fejlett tagállamokban sokkal kedvezőbb a városi térségekben élni, mint a vidéki térségekben vagy a kisvárosokban. Ezen tagállamok térségeiben általában magasabb a foglalkoztatási ráta és alacsonyabb a munkanélküli háztartások, a súlyos anyagi nélkülözés által sújtott, illetve a szegénység kockázatának kitett népesség aránya, továbbá a magasabb az átlagjövedelem is. Lettország, Bulgária, Lengyelország és Románia városi térségeiben az átlagjövedelem aránya 40 % és 70% közötti aránnyal magasabb, mint az ország többi részében. Ezek az adatok szemléltetik, hogy a vidéki térségekben előforduló szegénység koncentrációja összefüggésben áll a szolgáltatásokhoz való kisebb mértékű hozzáféréssel[28].

KÖVETKEZTETÉS

Ez a jelentés rámutat az Európa 2020 stratégia regionális és városi dimenzióira. Bemutatja, hogy jelentős erőfeszítésekre és beruházásokra van szükség Európa-szerte az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés célkitűzéseinek elérése érdekében. Úgy véli, hogy ezek a szükségletek a régiók és városok szerint eltérőek, és a politikának ezt figyelembe kell vennie.

Tekintettel a kohéziós politikának az Európa 2020 szempontjából betöltött kulcsszerepére, a fő hangsúlyt a konvergenciarégiókra kell helyezni, de további fejlesztések szükségesek az átmeneti és az RVF-régiók esetében is.

A konvergenciarégiók az intelligens növekedés terén teljesítenek gyengén az alacsony szintű K+F, a felsőoktatást végzettek mérsékelt aránya, illetve az alacsony termelékenység miatt. Többeknek közülük alacsony a foglalkoztatási rátája és magas a munkanélküliség szintje. A szegénység és társadalmi kirekesztés kockázata a konvergenciarégiókban a legmagasabb.

Habár az átmeneti régiók és az RVF-régiók jobban teljesítenek ezekben a kérdésekben, nekik is további fejlődésre van szükségük az Európa 2020 célkitűzéseinek elérése érdekében. A válság csökkentette a foglalkoztatottságot az RVF-régiókban, többekben pedig rámutatott a versenyképesség hiányára. A munkanélküliségi ráta több mint 100 RVF-régióban nőtt, és 36-ban pedig az uniós átlag alatt van.

A fenntartható növekedés elérése kihívás minden egyes régió számára. Mindenhol növelni kell a már létező és az újonnan épülő épületek energiahatékonyságát. A növekvő megújuló energiaforrások több befektetést tesznek majd szükségessé az ezeket az energiákat hatékonyan hasznosító, mint ahogy az energiapotenciált biztosító, illetve igénylő területeken is.

A városoknak aktív szerepet kell betölteniük a regionális növekedés stratégiáinak megtervezésében. Egyedülálló helyzetben vannak ahhoz, hogy elősegítsék az innovációt a cégek számára – azok méretétől függetlenül –, olyan módon, hogy biztosítják azt a dinamikus környezetet, amelyre azoknak szükségük van. Élen járnak az éghajlatváltozás elleni küzdelemben a magasabb erőforrás-hatékonyságú új városfejlesztési modellek létrehozásával. Végül, de nem utolsósorban a városok aránytalanul nagy mértékben jelentkeznek a társadalmi problémák és a szegénység. Mivel az Európa 2020 további célja, hogy növelje a foglalkoztatást, illetve csökkentse a szegénységet és a társadalmi kirekesztést, a városoknak mindenképpen foglalkozniuk kell a városi szegénység és a munkaerőpiactól való távolmaradás kérdéseivel, különösképpen érvényes ez az EU 15-ön belül.

Ez a jelentés jelentős hozzájárulást nyújt a 2014-2020-as kohéziós politika jövőbeli programjainak kidolgozásához. Lényegében meghatározza az EU 2020 stratégia célkitűzései teljesítéséhez viszonyított kiindulási helyzetet, valamint a nemzeti célkitűzésektől való távolságot. A kohéziós politika jövőbeli programjainak ki kell térniük arra, hogy pontosan hogyan fogják segíteni ezt a felzárkózási folyamatot. Hogyan fognak a beruházási programok hozzájárulni ezeknek a mutatóknak a változásához? Léteznek-e közbenső lépések vagy mutatók, melyek pozitív előrelépést idéznének elő? A kohéziós politika programjai lehetőségek biztosítanak a stratégiák integrált módú tervezéséhez, miközben minden egyes terület sajátos szükségleteire összpontosítanak, továbbá rávilágítanak a különböző típusú beruházások közötti kompromisszumokra és szinergiákra.

1. táblázat: A régiók típusa szerinti mutatók

[pic]

[1] An Agenda for a Reformed Cohesion Policy, F. Barca A kohéziós politika reformjának menetrendje” , F. Barca, 2009. http://ec.europa.eu/regional_policy/policy/future/barca_en.htm és The balance between sectoral and integrated approaches and the involvement of sub-national levels in EU Member States, Az ágazati és integrált megközelítés közötti egyensúly és a szubnacionális szintek bevonása az uniós tagállamok politikájába http://ec.europa.eu/regional_policy/information/studies/index_en.cfm#2

[2] Ötödik jelentés a gazdasági, társadalmi és területi kohézióról. 2011 http://ec.europa.eu/regional_policy/sources/docoffic/official/reports/cohesion5/index_hu.cfm

[3] SEC(2011) 590 http://ec.europa.eu/regional_policy/consultation/5cr/pdf/5cr_result_sec2011590.pdf

[4] Lásd COM(2011)615 http://ec.europa.eu/regional_policy/what/future/proposals_2014_2020_en.cfm#1

[5] Lásd: Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája, COM(2010) 2020. http://ec.europa.eu/europe2020/documents/related-document-type/index_hu.htm

[6] Lásd Regional Outlook, Párizs, OECD, 2011.

[7] Ez az Európa 2020 stratégia új innovációs mutatója.

[8] Lásd: Hatodik helyzetjelentés Kreatív és innovációs régiók COM(2009) 295.

[9] A „phasing in” és „phasing out” régiókat átmeneti régiók csoportjaként vonták össze, mivel mindkettő átmeneti támogatásban részesül.

[10] Human Capital Leading Indicators Policy Brief, Vol. V, No. 1, P. Ederer et al. lisszaboni Európai Tanács, Brüsszel, 2011 http://www.lisboncouncil.net/publication/publication/64-leadingindicators.html

[11] Lásd: Wintjes és Hollanders, A technológiai változás regionális hatása 2020-ban, 2010 http://ec.europa.eu/regional_policy/information/studies/index_en.cfm#1

[12] http://ec.europa.eu/information_society/digital-agenda/publications/index_en.htm

[13] Az EU-ban az urbanizációs fokot mérő osztályozás szerint a lakosság 47%-a él városi térségekben vagy nagyvárosokban, 25%-a városokban vagy elővárosokban és 28%-a vidéki térségekben

[14] A nagyrégió olyan egy vagy több NUTS 3 régió összessége, melyeknek agglomerációja több mint 250 000 lakosból áll. További információért lásd: „Regional Focus” 2011/01. L. Dijkstra és H. Poelman, 2011http://ec.europa.eu/regional_policy/information/studies/index_en.cfm

[15] Lásd: Az Eurostat 2011. évi regionális évkönyve, 16. fejezet

[16] Lásd az ESPON (Európai Területrendezési Megfigyelő Hálózat) időközi jelentését a másodlagos növekedési pólusokról

[17] Lásd: Az erőforrás-hatékony Európa megvalósításának ütemterve, COM(2011)571

[18] Az integrált energiaügyi és éghajlat-változási csomagban az általános kibocsátáscsökkentési célkitűzést (1) a kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS) és (2) a vállaláselosztási határozat alkalmazásával kívánják elérni. Ez a határozat egy nemzeti, éves, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának mértékére vonatkozó, kötelező érvényű célkitűzést hoz létre a 2013-2020-as időszakra, a 2005-ös évhez viszonyítva, az ETS hatálya alá nem tartozó ágazatok számára, mint például az épületek, közlekedés, mezőgazdaság és a hulladékágazat. A kohéziós politika intézkedései hozzájárulhatnak az üvegházhatást okozó gázok csökkentéséhez ezekben a szektorokban, de nem támogathatják a már az ETS hatálya alá tartozó kibocsátáscsökkentést.

[19] World Energy Outlook 2008, IEA, Párizs, 2008.

[20] A fennmaradó különbség a vidéki térségekben nagyobb gyakorisággal előforduló energiaigényes iparágak jelenlétéből adódhat.

[21] The Green Metropolis, D. Owen Riverhead, 2009. és Triumph of the City, E. Glaeser The Penguin Press, 2011

[22] Ez azt mutatja, hogy hány munkahelyre lenne szükség ahhoz, hogy minden konvergenciarégió elérje a 75%-os vagy magasabb foglalkoztatási rátát. Összesen 23 millió munkahelyre van szükség ahhoz, hogy minden egyes uniós régió elérje a 75%-ot. Az uniós szint eléréséhez ennél kevesebb (17,6 millió) munkahely is elegendő, mivel azok a régiók, ahol ez az arány 75% felett van, kompenzálni tudják az ennél az aránynál kisebb százalékkal rendelkező régiók számait.

[23] A becslések a jelenlegi munkahelyek számán és az Eurostatnak a népességre vonatkozó regionális előrejelzésein alapulnak

[24] Az Urban Audit (városfelmérés) azt mutatja, hogy ezek a magasabb munkanélküliségi ráták nem egységesen oszlanak el minden városban, hanem vannak olyan városok és városnegyedek, ahol ez az arány magasabb, mint a többi térségben.

[25] Az európai városok állapotáról szóló jelentés Bizottság, 2007. és 2010.http://ec.europa.eu/regional_policy/activity/urban/audit/index_hu.cfm

[26] Ez különösképpen figyelemre méltó, mivel a szegénységi küszöb nem veszi figyelembe a városok magasabb megélhetési költségeit, ami tehát azt mutatja, hogy a relatív szegénységi küszöböt valószínűleg alábecsülik a nagyvárosokban

[27] Lásd pl. az ESPON (Európai Területi Tervezési Megfigyelő Hálózat) A városok jövőbeli fejlődési irányai elnevezésű jelentését http://www.espon.eu/main/Menu_Projects/Menu_AppliedResearch/foci.html

[28] Lásd: Poverty and social exclusion in rural areas, Európai Bizottság, 2008. http://ec.europa.eu/social/BlobServlet?docId=2087&langId=en