1

Az EUMSZ 263. cikken alapuló keresetükkel Matina Stevi és a The New York Times Company felperesek az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30‑i 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2001. L 145., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 331. o.) alkalmazása részletes szabályainak 4. cikke alapján hozott, a Bizottság elnöke és a Pfizer gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója által 2021. január 1. és 2022. május 11. között váltott összes szöveges üzenethez való hozzáférés iránti kérelemre vonatkozó, 2022. november 15‑i C(2022) 8371 final európai bizottsági határozat (a továbbiakban: megtámadott határozat) megsemmisítését kérik.

2

2022. május 11‑i elektronikus levelében M. Stevi, a The New York Times napilap alkalmazásában álló újságíró, az 1049/2001 rendelet alapján hozzáférést kért a Bizottságtól a Bizottság elnöke és a Pfizer gyógyszeripari vállalkozás vezérigazgatója által 2021. január 1. és 2022. május 11. között váltott valamennyi szöveges üzenethez. E kérelmet 2022. május 12‑én GESTDEM 2022/2678 hivatkozási számon vették nyilvántartásba (a továbbiakban: első kérelem).

3

Mivel a Bizottságtól az 1049/2001 rendelet 7. cikkének (1) bekezdésében előírt határidőn belül nem kaptak választ, a felperesek képviselője 2022. június 28‑án e rendelet 7. cikkének (4) bekezdése alapján „a The New York Times [Company] nevében eljáró Matina Stevi nevében” a dokumentumokhoz való hozzáférés iránti első megerősítő kérelmet nyújtott be.

4

A Bizottság az M. Stevinek címzett 2022. július 20‑i levelében válaszolt az első kérelemre, és kifejtette, hogy mivel nem rendelkezik az említett kérelemben szereplő leírásnak megfelelő dokumentumokkal, nem adhat helyt e kérelemnek.

5

2022. augusztus 9‑i levelében a felperesek képviselője az 1049/2001 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése alapján „a The New York Times [Company] nevében eljáró M. Stevi nevében” benyújtott egy második megerősítő kérelmet a dokumentumokhoz való hozzáférés iránt (a továbbiakban: megerősítő kérelem), amelyet a Bizottság ugyanezen a napon nyilvántartásba vett.

6

2022. augusztus 31‑i elektronikus levelében a Bizottság tájékoztatta M. Stevit, hogy a megerősítő kérelem elbírálása még folyamatban van, és az 1049/2001 rendelet 8. cikkének (2) bekezdése alapján a kérelem elbírálásának határidejét 15 munkanappal, azaz 2022. szeptember 21‑ig meghosszabbítja.

7

2022. szeptember 21‑i elektronikus levelében a Bizottság tájékoztatta M. Stevit, hogy a megerősítő kérelem vizsgálata lezárult, de határozattervezetét a Jogi Szolgálatának még jóvá kell hagynia, ugyanakkor biztosította, hogy a Bizottság a lehető leghamarabb választ ad.

8

2022. november 16‑án a Bizottság megküldte M. Stevinek a megtámadott határozatot, amelyben kifejtette, hogy mivel nem rendelkezik egyetlen, az első kérelemben szereplő leírásnak megfelelő dokumentummal sem, nem adhat helyt az említett kérelemnek.

9

A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:

10

A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

11

Ellenkérelmében a Bizottság azt állítja, hogy a The New York Times Company nem rendelkezik kereshetőségi joggal. Ezzel kapcsolatban kifejti, hogy az első kérelmet kizárólag M. Stevi nyújtotta be, az ezt követő megerősítő kérelmeket pedig Bondine Kloostra, aki úgy nyilatkozott, hogy ő képviseli „[a The New York Times [Company] nevében eljáró [M.] Stevit”. Ezenkívül a Bizottság rámutat arra, hogy M. Stevi a megtámadott határozat egyetlen címzettje.

12

Meg kell állapítani, hogy a kereset elfogadható, amennyiben azt M. Stevi nyújtotta be, amit végeredményben a Bizottság sem vitat. Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, amennyiben egyetlen keresetről van szó, és az egyik felperes rendelkezik kereshetőségi joggal, a többi felperes kereshetőségi jogát nem kell vizsgálni (lásd ebben az értelemben: 2011. június 9‑iComitato Venezia vuole vivere és társai kontra Bizottság ítélet, C‑71/09 P, C‑73/09 P és C‑76/09 P, EU:C:2011:368, 37. pont; 2013. december 11‑iCisco Systems és Messagenet kontra Bizottság ítélet, T‑79/12, EU:T:2013:635, 40. pont).

13

Következésképpen, mivel M. Stevi rendelkezik kereshetőségi joggal a megtámadott határozat tekintetében, a jelen keresetet elfogadhatónak kell nyilvánítani, anélkül hogy vizsgálni kellene a The New York Times Company kereshetőségi jogát.

14

A felperesek által benyújtott válasz melléklete R.1 és R.2 sorszám alatt tartalmazza az M. Stevi által 2021. április 25‑én a Bizottság elnökével, illetve a Pfizer gyógyszeripari vállalat vezérigazgatójával külön‑külön készített interjú átiratait (a továbbiakban: interjúk átiratai).

15

Viszonválaszában a Bizottság azt állítja, hogy a felperesek nem igazolták az interjúk átiratainak késedelmes benyújtását, amint azt a Törvényszék eljárási szabályzata 85. cikkének (2) bekezdése megköveteli, így ezen átiratok elfogadhatatlanok. A Bizottság pontosítja, hogy e bizonyítékok már a keresetlevél benyújtásának időpontjában is léteztek, és ezért azokat minden nehézség nélkül be lehetett volna nyújtani a keresetlevél mellékleteként.

16

Az eljárási szabályzat 85. cikkének (1) bekezdése értelmében a bizonyítékokat és a bizonyítékok felajánlását az első beadványváltás keretében kell előterjeszteni. Ugyanezen szabályzat 85. cikkének (2) bekezdése értelmében a válaszban, illetve a viszonválaszban a felperes és az alperes érveik alátámasztására további bizonyítékokat terjeszthetnek elő vagy ajánlhatnak fel, feltéve hogy a késedelmes előterjesztés vagy felajánlás igazolt.

17

Meg kell jegyezni, hogy M. Stevi 2021. április 25‑én, vagyis majdnem két évvel azelőtt találkozott a Bizottság elnökével és a Pfizer gyógyszeripari vállalat vezérigazgatójával, hogy a felperesek benyújtották a jelen keresetet. Így a fellebbezők már a keresetlevél szakaszában írásba foglalhatták volna ezen interjúkat, és benyújthatták volna azokat a Törvényszékhez.

18

Azt kell tehát megvizsgálni, hogy a jelen ügyben az interjúk átiratainak késedelmes benyújtása az eljárási szabályzat 85. cikke (2) bekezdésének megfelelően igazolt‑e.

19

Ezzel kapcsolatban a felperesek a válasz 3. oldalán szereplő 2. lábjegyzetben kifejtik, hogy a keresetlevél tévesen tulajdonította a Bizottság elnökének a Pfizer gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója által tett nyilatkozatokat, és az interjúk átiratait a félreértések elkerülése érdekében bocsátják a válasz mellékleteként a Törvényszék rendelkezésére. Ezenkívül a Törvényszék által pervezető intézkedés keretében feltett írásbeli kérdésre válaszolva a felperesek előadják, hogy bár kétségtelen, hogy a keresetlevél benyújtásának időpontjában rendelkeztek az interjúkon készített felvételekkel, azokat csak a válasz benyújtásakor foglalták írásba azért, hogy minden kétséget eloszlassanak a szóban forgó nyilatkozatokat tevő személy személyazonosságával kapcsolatban.

20

A fentiek fényében a jelen ügy körülményei között meg kell állapítani, hogy az interjúk átiratainak a válasz mellékletében történő késedelmes benyújtása igazolt, következésképpen e bizonyítékokat az eljárási szabályzat 85. cikkének (2) bekezdése értelmében elfogadhatónak kell nyilvánítani.

21

Keresetük alátámasztása érdekében a felperesek három jogalapra hivatkoznak, amelyek közül az első az 1049/2001 rendelet 3. cikke a) pontjának, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 11. cikkének megsértésén, a második az 1049/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének megsértésén, a harmadik pedig a megfelelő ügyintézés elvének megsértésén alapul.

22

A Törvényszék álláspontja szerint először a harmadik jogalapot kell megvizsgálni.

23

A harmadik jogalap keretében a felperesek lényegében a kért dokumentumok hozzáférhetővé tétele Bizottság általi megtagadásának jogszerűségét vitatják.

24

E jogalap alátámasztására a felperesek azt róják fel a Bizottságnak, hogy megsértette a gondos ügyintézés elvét azáltal, hogy a dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelmük elutasításakor kizárólag a kért dokumentumok nemlétezésére hivatkozott, és nem szolgált olyan magyarázattal, amely alapján érthetővé válik, hogy a kért dokumentumok miért nem voltak fellelhetők. E tekintetben a felperesek rámutatnak, hogy a kért dokumentumok létezésének a Bizottság által a megtámadott határozatban való puszta tagadása nem elegendő.

25

A felperesek konkrétan azt állítják, hogy a The New York Timesban2021. április 28‑án megjelent cikk, valamint az M. Stevi által a Bizottság elnökével, illetve a Pfizer gyógyszeripari vállalat vezérigazgatójával készített interjú bizonyítja a kért dokumentumok fizikai létezését. Mivel megdőlt a Bizottság azon nyilatkozatának hitelességéhez fűződő vélelem, amely szerint nem rendelkezik a kért dokumentumokkal, a Bizottságnak kell bizonyítania e dokumentumok nemlétezését vagy a birtoklásuk hiányát, olyan hihető magyarázatot szolgáltatva, amely alapján meghatározhatók a nemlétezésnek vagy a birtoklás hiányának okai.

26

Márpedig a felperesek azt állítják, hogy a megtámadott határozatban szereplő azon nyilatkozat alapján, amely szerint a kért dokumentumok „újabb alapos keresésére” került sor, nem tudható, hogy e keresés kizárólag a Bizottság iratkezelési rendszerében nyilvántartott dokumentumokra irányult‑e, vagy az abban nem nyilvántartott dokumentumokra is kiterjedt. A megtámadott határozat továbbá pontatlan az esetleges megtekintett adattárakat illetően, nem jelöli meg, hogy a Bizottság elnökének mobiltelefonja vagy mobiltelefonjai képezték‑e a keresés tárgyát, és azt sem jelöli meg, hogy a kért szöveges üzeneteket miért nem találták meg.

27

A Bizottság vitatja a felperesek érveit.

28

Elöljáróban, a Bizottság viszonválaszban megjegyzi, hogy a felperesek a válasz szakaszában hivatkoztak első alkalommal azon érvelésre, amely szerint a kért dokumentumok birtoklásának hiányára vonatkozó bizottsági nyilatkozat hitelességéhez fűződő vélelem megdőlt, következésképpen a Bizottságnak kell olyan hihető magyarázattal szolgálnia, amely lehetővé teszi e dokumentumok nemlétezésének vagy birtoklásuk hiányának bizonyítását. A Bizottság tehát arra hivatkozik, hogy új jogalapról van szó, amelynek késedelmes előterjesztését az eljárási szabályzat 84. cikke tiltja.

29

Mindenesetre – feltételezve, hogy ez az új jogalap elfogadható – a Bizottság lényegében úgy véli, hogy a felperesek nem terjesztettek elő egyetlen olyan bizonyítékot sem, amely kétségbe vonhatná a Bizottság azon nyilatkozatának hitelességére vonatkozó vélelmet, amely szerint nincsenek birtokában a kért dokumentumok. A Bizottság e tekintetben megjegyzi, hogy csak egyetlen utalás történt az elnöke és a Pfizer gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója közötti üzenetváltásra, és ez a felperesek által a válasz R.2. mellékleteként benyújtott dokumentum 15. oldalán, a Pfizer vezérigazgatójának nyilatkozatában szerepel. Egyébiránt a Bizottság szerint az említett nyilatkozatból kizárólag az derül ki, hogy az elnöke és a Pfizer gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója által váltott szöveges üzenetek csak kiegészítő szerepet játszottak a közöttük zajló kommunikáció során.

30

Ezenkívül a Bizottság azt állítja, hogy – feltéve, hogy a Pfizer gyógyszeripari vállalat vezérigazgatójának nyilatkozata elegendő azon nyilatkozat hitelességéhez fűződő vélelem megdöntéséhez, szerint nincsenek a Bizottság birtokában a kért dokumentumok – továbbra is szolgáltathat az állításainak megerősítését lehetővé tévő, hihető magyarázatot. E tekintetben arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat tartalmaz ilyen magyarázatot, mivel egyrészt szerepel benne az, hogy újabb alapos, de sajnos sikertelen keresésre került sor, másrészt pedig az, hogy a szöveges üzeneteket nyilvántartásba vették, és így azonosították volna, ha fontos és nem rövid élettartamú információkat tartalmaztak volna, vagy ha az abban szereplő információk a Bizottság vagy valamely szervezeti egységének fellépését vagy nyomonkövetési tevékenységét vonták volna maguk után.

31

Az eljárási szabályzat 84. cikkének (1) bekezdése alapján az eljárás további részében semmilyen új jogalapot nem lehet felhozni, kivéve ha az olyan jogi és ténybeli helyzetből származik, amely az eljárás során merült fel. Ugyanakkor az eljárást megindító keresetlevélben korábban közvetetten vagy hallgatólagosan megfogalmazott jogalap kiegészítéséből álló, ahhoz szorosan kapcsolódó jogalapot vagy érvet elfogadhatónak kell tekinteni (lásd: 2013. július 11‑iZiegler kontra Bizottság ítélet, C‑439/11 P, EU:C:2013:513, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

32

A jelen ügyben a felperesek a keresetlevélben azt az álláspontot képviselték, amely szerint a Bizottság elnöke és a Pfizer gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója szöveges üzeneteket váltott, és valószínűsítő körülményeket terjesztettek elő a kért dokumentumok létezésének bizonyítására. Azt is kifogásolták, hogy a Bizottság a legcsekélyebb magyarázattal sem szolgált, amely érthetővé tehetné, hogy miért nem rendelkezik ezekkel a szöveges üzenetekkel.

33

E tekintetben meg kell állapítani, hogy már a keresetlevélben is szerepeltek azok a jogi elemek, amelyeken a harmadik jogalap alapul, vagyis az intézmények nyilatkozatainak hitelességére vonatkozó vélelem fennállása, valamint azon indokok állítólagos hiánya, amelyek magyarázhatnák a kért szöveges üzenetek nemlétezését.

34

Bár kétségtelen, hogy – a Bizottság ellenkérelmében szereplő észrevételekre válaszul – a felperesek a válaszukban e jogi elemeket egy kijavított ténybeli keretbe illesztették be, a válaszban szereplő érvelés mégis szorosan kapcsolódik a keresetlevélben felhozott érveléshez.

35

Következésképpen a Bizottság által felhozott elfogadhatatlansági kifogást el kell utasítani.

36

Emlékeztetni kell arra, hogy – amint az az 1049/2001 rendeletnek különösen a (4) preambulumbekezdésével együttesen értelmezett 1. cikkéből kitűnik – e rendelet célja, hogy a lehető legteljesebb érvényt szerezzen az intézmények birtokában lévő dokumentumokhoz való nyilvános hozzáférés jogának, és az említett rendelet (11) preambulumbekezdése értelmében „[e]lvben az intézmények valamennyi dokumentumát hozzáférhetővé kell tenni a nyilvánosság számára.”

37

Az Európai Unió valamely intézményétől kért, dokumentumokhoz való hozzáférés bármely megtagadása bírósági úton megtámadható. Ez a jog a hozzáférés megtagadására hivatkozott okoktól függetlenül gyakorolható. Minden más megoldás ellehetetlenítené azt a felülvizsgálatot, amelyet az uniós bíróságnak az intézmények dokumentumaihoz való hozzáférés megtagadásával kapcsolatos határozatok megalapozottságára vonatkozóan kell gyakorolnia, mivel ahhoz, hogy az érintett intézmény kivonja magát a bírósági felülvizsgálat alól, elegendő lenne azt állítania, hogy a dokumentum nem létezik. Ezért meg kell állapítani, hogy nem vonja maga után az átláthatóság elvének és a dokumentumokhoz való hozzáférés jogának alkalmazhatatlanságát a hozzáférhetővé tenni kért dokumentum nemlétezése, illetve az a körülmény, hogy az nincs az érintett intézmény birtokában. Éppen ellenkezőleg, az adott intézménynek válaszolnia kell a kérelmezőnek, és esetlegesen a bíróság előtt igazolnia a hozzáférés ezen az alapon történő megtagadását (lásd: 2019. szeptember 20‑iDehousse kontra az Európai Unió Bírósága ítélet, T‑433/17, EU:T:2019:632, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38

Egyébiránt a bármely érintett személy számára biztosított hozzáférési jog gyakorlása szükségszerűen feltételezi, hogy a kért dokumentumok léteznek, és azok az érintett intézmény birtokában vannak, még akkor is, ha a dokumentumokhoz való hozzáférés jogára nem lehet hivatkozni annak érdekében, hogy az intézményt olyan dokumentum létrehozására kötelezzék, amely nem létezik. Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, ha valamely intézmény azt állítja, hogy a hozzáférés iránti kérelemmel érintett dokumentum nem létezik, e nyilatkozat hitelességéhez fűződő vélelemnek megfelelően vélelmezni kell, hogy e dokumentum nem létezik (lásd ebben az értelemben: 2019. szeptember 20‑iDehousse kontra az Európai Unió Bírósága ítélet, T‑433/17, EU:T:2019:632, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2021. március 24‑iBK kontra EASO ítélet, T‑277/19, nem tették közzé, EU:T:2021:161, 60. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2023. március 15–iBasaglia kontra Bizottság ítélet, T‑597/21, nem tették közzé, EU:T:2023:133, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39

Ez a vélelem azonban a hozzáférést kérő által előterjesztett releváns és egybehangzó valószínűsítő körülmények alapján bármilyen eszközzel megdönthető. Ezt a vélelmet analógia útján alkalmazni kell arra az esetre is, amikor az intézmény azt állítja, hogy nincsenek birtokában a kért dokumentumok (lásd: 2019. szeptember 20‑iDehousse kontra az Európai Unió Bírósága ítélet, T‑433/17, EU:T:2019:632, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40

Amennyiben e vélelem megdől, és a Bizottság arra már nem hivatkozhat, neki kell bizonyítania, hogy a kért dokumentumok nem léteznek, vagy nincsenek a birtokában, olyan hihető magyarázattal szolgálva, amely alapján megállapíthatók a nemlétezésnek vagy a birtoklás hiányának okai (lásd ebben az értelemben: 2019. szeptember 20‑iDehousse kontra az Európai Unió Bírósága ítélet, T‑433/17, EU:T:2019:632, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

41

A dokumentumokhoz való hozzáférés joga továbbá megköveteli, hogy az intézmények megtegyék a szükséges lépéseket e jog tényleges gyakorlásának megkönnyítése érdekében. E jog gyakorlása feltételezi, hogy az érintett intézmények a lehető legszélesebb körben, nem önkényes és előre látható módon készítik el és őrzik meg a tevékenységeikre vonatkozó dokumentumokat (lásd: 2019. szeptember 20‑iDehousse kontra az Európai Unió Bírósága ítélet, T‑433/17, EU:T:2019:632, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

42

A jelen ügyben a Bizottság a megtámadott határozatban kifejtette, hogy mivel nem rendelkezik egyetlen, a dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelemben szereplő leírásnak megfelelő dokumentummal sem, nem adhat helyt az említett kérelemnek.

43

Hangsúlyozni kell azonban, hogy a Törvényszék által pervezető intézkedés keretében hozzá intézett kérdésre válaszul a Bizottság által adott magyarázatokból kiderül, hogy a Bizottság „nem tagadja, hogy a Bizottság elnöke és a Pfizer [gyógyszeripari vállalat] [vezér]igazgatója a kommunikációjuk során 2021 első hónapjaiban szöveges üzeneteket váltott”, és azt is állítja, hogy „soha nem is tagadta ezt a tényt”.

44

A tárgyaláson a Bizottság nem erősítette meg és nem is cáfolta e szövegesüzenet‑váltás megtörténtét, és csak feltételezni tudta, hogy sor kerülhetett ilyen kommunikációra. Ezzel kapcsolatban azt állította, hogy nem tudta, hogy a kért dokumentumok valóban léteznek‑e, mivel nem rendelkezik azokkal. A Bizottság továbbá azt is kifejtette, hogy mivel a Bizottság elnökének és a Pfizer gyógyszeripari vállalat vezérigazgatójának szoros időbeosztását és találkozóit rendszerint a titkárságaik, az asszisztenseik vagy a munkatársaik tervezték meg, a Covid19‑világjárvány sajátos körülményei között azonban nem tudták számukra ezeket megtervezni, ezért szöveges üzeneteket váltottak megbeszéléseik megszervezése és megtervezése érdekében.

45

E körülmények között meg kell állapítani, hogy a Bizottság válaszai feltételezéseken, vagy pedig változó, illetve pontatlan információkon alapulnak.

46

Mivel a Bizottság e pontatlanságok ellenére ugyanakkor azt állítja, hogy nem rendelkezik a kért dokumentumokkal, a fenti 38. és 39. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a felpereseknek kell olyan releváns és egybehangzó valószínűsítő körülményeket előterjeszteniük, amelyek lehetővé teszik az e dokumentumok birtoklásának hiányára vonatkozó vélelem megdöntését.

47

E tekintetben a „birtoklás” vagy „rendelkezés” kifejezés nem korlátozódhat arra, hogy az intézménynek a megerősítő kérelem megválaszolásának időpontjában birtokában vannak a dokumentumok, vagy azokkal rendelkezik, mivel a dokumentumhoz való hozzáférés jogának gyakorlása tárgytalanná válna, ha az érintett intézmény a kötelezettségei alóli mentesülés érdekében azon állításra szorítkozhatna, hogy a kért dokumentumok nem fellelhetők.

48

Ezért a jelen ügyben azt kell megvizsgálni, hogy a felperesek előterjesztettek‑e olyan releváns és egybehangzó valószínűsítő körülményeket, amelyek alátámasztják, hogy egy adott időpontban a Bizottság birtokában voltak a kért szöveges üzeneteknek, ami a Bizottság állításaira tekintettel annak vizsgálatát jelenti, hogy létezhettek‑e ezen dokumentumok.

49

E tekintetben a felperesek először is rámutatnak arra, hogy a kért dokumentumok létezését a The New York Timesban2021. április 28‑án megjelent, az M. Stevi által a Bizottság elnökével, illetve a Pfizer gyógyszeripari vállalat vezérigazgatójával készített interjú alapján írt újságcikk tárta fel.

50

A fent említett újságcikkből többek között kiderül, hogy „[a Bizottság elnöke] egy hónapon keresztül szöveges üzeneteket és telefonhívásokat váltott a Pfizer [gyógyszeripari vállalkozás] vezérigazgatójával”.

51

Az említett újságcikkből továbbá az is kiderül, hogy „[a Bizottság elnöke] és [a Pfizer gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója] első alkalommal [2021] januárjában vette fel a kapcsolatot, amikor a [Pfizer gyógyszeripari vállalat vezérigazgatójának] magyarázattal kellett szolgálnia arra, hogy a vállalatának miért kellett ideiglenesen megszakítania [az Unió] oltóanyagokkal való ellátását, míg korszerűsítette belgiumi gyártóüzemeit”. Ez az újságcikk pontosítja továbbá, hogy „[m]íg a belga üzem korszerűsítési munkálatai viszonylag egyszerűen zajlottak, [a Bizottság elnöke] és [a Pfizer gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója] közötti megbeszélések folytatódtak, amint arról mindkét fél beszámolt a The New York Times [napilapnak] adott interjúkban.” Ezenkívül ugyanezen újságcikkből kiderül, hogy „[e] telefonhívások eredményeképpen az […] Unió számos megállapodást kötött [a Pfizer és a BioNTech gyógyszeripari] vállalattal”. Végül a fent említett újságcikkből az is kiderül, hogy a Pfizer gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója kijelentette, hogy „kapcsolatot épített ki [a Bizottság elnökével]”.

52

Másodsorban a felperesek úgy vélik, hogy a kért dokumentumok létezését alátámasztja az M. Stevi által a Bizottság elnökével, illetve a Pfizer gyógyszeripari vállalat vezérigazgatójával készített interjúk is.

53

E tekintetben többek között az M. Stevi által a Pfizer gyógyszeripari vállalat vezérigazgatójával készített interjú átiratából kiderül, hogy az utóbbi kijelentette, hogy „[a] nehézségekre tekintettel [a Bizottság elnöke és ő] egyre [gyakrabban] dolgozik együtt”, „[a Bizottság elnöke] megadta neki a telefon[számát]”, „arra az esetre, ha [a Bizottságnak] kérdései vannak”, és „szöveges üzeneteket váltottak, [amikor] valamilyen kérdés felmerült”. Egyébiránt a Pfizer gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója megjegyezte, hogy „[a]z a tény, hogy egymás rendelkezésére álltak, [és a Bizottság elnöke] el tudta őt érni, jelentős segítséget jelentett [a Bizottság elnöke számára], és [ez utóbbinak] lehetősége volt rá, hogy kérdéseivel megkeresse [a vezérigazgatót]”. Végül a Pfizer gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója kijelentette, hogy „nagyon különleges volt a [Bizottság elnökével] kapcsolatban az, hogy mély bizalom alakult ki közöttük, amelynek köszönhetően részletekbe menő megbeszéléseket folytattak”.

54

Ezenkívül az M. Stevi által a Bizottság elnökével készített interjúból kiderül, hogy M. Stevi azon kérdésére válaszolva, hogy „ezen időszak alatt volt‑e olyan telefonhívás vagy e‑mail, amely fordulópontként maradt meg az emlékeiben amiatt, ahogyan [a Bizottság elnöke] a helyzetet kezelte”, a Bizottság elnöke a Pfizer gyógyszeripari vállalat vezérigazgatójával fenntartott kapcsolatot említette, akinek nagyra értékelte „személyes reakcióját”.

55

Harmadsorban a felperesek úgy vélik, hogy az Európai Számvevőszéknek az oltóanyagok Covid19‑világjárvánnyal összefüggésben az Unió által történő beszerzéséről szóló különjelentése megerősíti azt az informális tárgyalási folyamatot, amelyet a Covid19‑világjárvány idején az oltóanyagokra vonatkozó szerződések megkötésére irányuló tárgyalások során folytattak, amint azt a Bizottság elnöke és a Pfizer gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója elismerte azokban az interjúkban, amelyeket M. Stevi készített velük. E tekintetben a felperesek rámutatnak, hogy a Számvevőszék vizsgálta az említett szerződések megkötésére irányuló tárgyalásokat, és megállapította, hogy a Bizottság semmilyen információval sem szolgált a fent említett szerződések megkötését megelőző tárgyalásokról, így például a tárgyalások ütemezéséről, a megbeszélések jegyzőkönyveiről, és azokról a részletszabályokról, amelyekben megállapodtak.

56

A fent említett jelentésből többek között kitűnik, hogy „2021 márciusában a Bizottság elnöke előzetes tárgyalásokat folytatott egy, a Pfizer/BioNTech vállalattal kötendő szerződésről.” Egyébiránt a Számvevőszék jelentésében megállapítja, hogy „[n]em kap[ott]információt az Unió legnagyobb volumenű szerződésének előzetes tárgyalásairól.”

57

A jelen ügyben e valószínűsítő körülmények összességéből az következik, hogy a felperesek releváns és egybehangzó bizonyítékokat nyújtottak be, amelyek alátámasztják, hogy a Bizottság elnöke és e vállalat vezérigazgatója – különösen szöveges – üzeneteket váltott az oltóanyagoknak a Covid19‑világjávánnyal összefüggésben a Bizottság által a Pfizer gyógyszeripari vállalattól történő beszerzésével kapcsolatban.

58

A fentiekből következik, hogy a felpereseknek sikerült megdönteni a kért dokumentumok nemlétezésére, és következésképpen – amint az a fenti 48. pontból kitűnik – a birtoklásuk hiányára vonatkozó vélelmet.

59

Emlékeztetni kell arra, hogy a dokumentumokhoz való hozzáférés jogának hatékony gyakorlása, amely az átláthatóság követelményéből következik, feltételezi, hogy az érintett intézmények a lehető legszélesebb körben, nem önkényes és előre látható módon készítik el és őrzik meg a tevékenységeikre vonatkozó dokumentumokat. Másként fogalmazva, az érintett intézmény birtokában lévő dokumentumokhoz való hozzáférés jogából az következik, hogy ezen intézmény – természetesen az egyéb alkalmazandó jogi feltételek, mint például az adatvédelemre vonatkozó feltételek sérelme nélkül – köteles meghatározott ideig biztosítani e dokumentumok megőrzését is, amely a Charta 41. cikkében rögzített megfelelő ügyintézés kötelezettségéhez kapcsolódik (lásd ebben az értelemben: 2019. szeptember 20‑iDehousse kontra az Európai Unió Bírósága ítélet, T‑433/17, EU:T:2019:632, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Hasonlóképpen, a gondossági kötelezettség, amely a megfelelő ügyintézés elvének szerves részét képezi, és megköveteli, hogy az uniós adminisztráció gondosan és körültekintően járjon el a nyilvánossággal való kapcsolattartás során, magában foglalja, hogy az említett adminisztráció a fennálló kétségek eloszlatása és a helyzet tisztázása érdekében e lehető legnagyobb körültekintést tanúsítsa a kért dokumentumok keresésekor (lásd analógia útján: 2017. április 4‑iOmbudsman kontra Staelen ítélet, C‑337/15 P, EU:C:2017:256, 34. és 114. pont).

60

Következésképpen, amint az a fenti 40. pontból kitűnik, amennyiben a Bizottság már nem hivatkozhat az azon nyilatkozatának hitelességéhez fűződő vélelemre, amely szerint nincsenek birtokában a kért dokumentumok, az átláthatóság elve és a gondossági kötelezettség értelmében – amelyek a dokumentumokhoz való hozzáférés jogának alapját képezik, és megkövetelik, hogy az uniós adminisztráció gondosan és körültekintően járjon el – köteles olyan hihető magyarázatot adni, amely lehetővé teszi a hozzáférést kérő, valamint a Törvényszék számára annak megértését, hogy a kért dokumentumokat miért nem tudta fellelni.

61

A jelen ügyben a megtámadott határozatból kitűnik, hogy a Bizottság azt állította, hogy az újabb alapos keresés ellenére sem rendelkezik a kért dokumentumokkal. E tekintetben megállapította, hogy az 1049/2001 rendeletre nem lehet hivatkozni annak érdekében, hogy valamely intézményt olyan dokumentum létrehozására kötelezzék, amely nem létezik. Ezenkívül a Bizottság hivatkozott az említett rendelet 3. cikkének a) pontjára, amely meghatározza a „dokumentum” e rendelet értelmében vett fogalmát, valamint az iratkezeléséről és az irattárról szóló, 2020. július 6‑i (EU) 2021/2121 bizottsági határozat (HL 2021. L 430., 30. o.) 7. cikkének (1) bekezdésére, amely szerint „[a bizottsági] dokumentumokat nyilvántartásba kell venni, ha olyan fontos információkat tartalmaznak, amelyek nem rövid élettartamúak, vagy amelyek a Bizottság vagy annak valamely szervezeti egységének fellépését vagy nyomonkövetési tevékenységét vonhatják maguk után.” A Bizottság megjegyezte, hogy a szöveges üzeneteket nyilvántartásba vették volna, ha azok megfeleltek volna a 2021/2121 határozat 7. cikkének (1) bekezdésében előírt kritériumoknak. Rámutatott arra, hogy egyetlen, a dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelem hatálya alá tartozó dokumentumot sem tudott beazonosítani. Ezért arra a következtetésre jutott, hogy mivel nem rendelkezik egyetlen, a hozzáférés iránti kérelemnek megfelelő dokumentummal sem, nem adhat hozzáférést a kért dokumentumokhoz.

62

Először is a Bizottság a megtámadott határozatban annak kijelentésére szorítkozott, hogy az újabb alapos keresés ellenére sem tudott beazonosítani a dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelem hatálya alá tartozó egyetlen dokumentumot sem, azonban nem pontosította e keresés körét vagy módjait. A megtámadott határozatban ugyanis nem jelölte meg pontosan az elvégzett keresés típusait, sem az esetleges megtekintett adattárakat.

63

A Törvényszék által feltett írásbeli kérdésre válaszolva a Bizottság kifejtette, hogy a megtámadott határozatban szereplő azon állítás, amely szerint „újabb alapos keresést” végzett, azt jelenti, hogy az első kérelem alapján végzetten túl további keresést végzett. Ezenkívül megjegyezte, hogy először az oltóanyagoknak a Covid19‑világjárvány idején a Bizottság általi beszerzésére vonatkozó szerződések megkötésére irányuló tárgyalásokkal kapcsolatos aktában végeztek keresést, de mivel ez nem vezetett eredményre, a Bizottság főtitkársága felvette a kapcsolatot az elnöke kabinetjével. E kabinet először azt vizsgálta meg, hogy egyrészt a kért dokumentumokat nyilvántartásba vették‑e bármely releváns aktában, másrészt pedig azt, hogy az ilyen dokumentumok esetleg létezhettek‑e a Bizottság iratkezelési rendszerén kívül.

64

A viszonválasz mellékleteként a Bizottság egyébként benyújtott egy, az elnökének kabinetfőnöke által tett nyilatkozatot, amely szerint „[az elnök] kabinetje nem rendelkezik a felperesek hozzáférés iránti kérelmének hatálya alá tartozó egyetlen dokumentummal sem”.

65

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a tárgyaláson a Bizottság kijelentette, hogy nem tudja pontosítani, hogy melyek azok az adattárak, amelyeket az elnök kabinetje megvizsgált. Ezenkívül a Bizottság semmilyen információval nem szolgált az iratkezelési rendszerén kívüli azon irattárakkal kapcsolatban, amelyekbe betekintett. Végül a Bizottság nem pontosította, hogy az elnökének kabinetje a kért dokumentumokat kereste‑e az elnök rendelkezésére bocsátott mobiltelefon(ok)on, vagy azokat figyelembe vették‑e az első kérelem és a megerősítő kérelem alapján végzett keresés során.

66

A tárgyaláson ezzel kapcsolatban feltett kérdésre válaszolva a Bizottság azt állította, hogy nem tud új bizonyítékokat előterjeszteni sem az elvégzett kereséseket illetően, sem pedig annak pontosítására vonatkozóan, hogy miként folytatták e kereséseket, és a Bizottság elnökét megkérdezték‑e a kért dokumentumok létezéséről.

67

A Bizottság ugyanakkor azt állítja, hogy a kért dokumentumok keresési módja semmilyen hatással nincs arra a kérdésre, hogy birtokában voltak‑e ezek a dokumentumok, vagy sem. A kért dokumentumok keresési módjára vonatkozó pontos magyarázatok hiányában azonban az érintett intézmény nem teljesíti azon kötelezettségét, hogy hihető magyarázattal szolgáljon a múltban létező dokumentumok birtoklásának hiányára vonatkozóan (lásd ebben az értelemben: 2020. október 28‑iDehousse kontra az Európai Unió Bírósága ítélet, T‑857/19, nem tették közzé, EU:T:2020:513, 97. pont).

68

Következésképpen a Bizottság által – a kért dokumentumok felkutatása érdekében végzett kereséssel kapcsolatban mind a megtámadott határozatban, mind pedig a jelen eljárás keretében – előadott magyarázat nem elegendő ahhoz, hogy hitelt érdemlően magyarázza, hogy e dokumentumokat miért nem tudta fellelni.

69

Másodszor a Bizottság a megtámadott határozatban megállapítja, hogy az 1049/2001 rendeletre nem lehet hivatkozni annak érdekében, hogy valamely intézményt olyan dokumentum létrehozására kötelezzék, amely nem létezik, és így felveti annak lehetőségét, hogy e dokumentumok nem léteznek, vagy már nem léteznek, anélkül azonban, hogy pontosítaná a nemlétezés okait.

70

A Törvényszék írásbeli kérdésére válaszolva a Bizottság a szöveges üzeneteket illetően kifejtette, hogy az ilyen típusú kommunikációt – a Bizottságon belül váltott elektronikus levelektől eltérően – nem törlik automatikusan egy észszerű idő elteltével, hanem az érintett személy manuálisan törölheti azokat. A Bizottság azonban nem állította, hogy a kért szöveges üzeneteket törölték‑e.

71

Ezenkívül a Törvényszék által hozzá intézett másik írásbeli kérdésre válaszolva a Bizottság kifejtette, hogy tagjainak mobiltelefonjait észszerű használati idő után biztonsági okokból kötelezően lecserélik. A Bizottság azonban nem erősítette meg, hogy a dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelem benyújtása óta az elnöke rendelkezésére bocsátott mobiltelefon(oka)t lecserélték‑e, vagy az(oka)t az első kérelem és a megerősítő kérelem alapján végzett keresés között lecserélték‑e. A tárgyaláson ezzel kapcsolatban feltett kérdésre válaszolva a Bizottság azt állította, hogy vélhetőleg lecserélték az elnök mobiltelefonját az első kérelem benyújtása óta, mivel biztonsági okok miatt kötelező szabályról van szó. Kifejtette továbbá, hogy feltételezése szerint a jelenleg az elnöke rendelkezésére bocsátott mobiltelefon nem ugyanaz, mint amellyel 2021 áprilisában rendelkezett, de nem tudja megerősíteni, hogy ennek az új mobiltelefonnak a tartalma megfelel‑e a régi tartalmának.

72

Így lehetetlen bizonyossággal megállapítani egyrészt azt, hogy a kért üzenetek még mindig léteznek‑e, vagy azokat törölték, és adott esetben e törlésre önkéntesen vagy automatikusan került‑e sor, másrészt pedig azt, hogy a Bizottság elnökének mobiltelefonját vagy mobiltelefonjait lecserélték‑e, és ebben az esetben mi történt e készülékekkel, és azok az első kérelem és a megerősítő kérelem alapján végzett keresés tárgyát képezték‑e.

73

E körülmények között a Bizottság feltételezéseken alapuló magyarázata nem tekinthető hihetőnek.

74

Harmadszor, a megtámadott határozat a 2021/2121 határozat 7. cikkének (1) bekezdésére hivatkozik, amelyet azon megállapítás követ, amely szerint „a szöveges üzeneteket rögzítették volna, ha fontos és nem rövid élettartamú információkat tartalmaztak volna, vagy ha a dokumentumok nyilvántartásba vételére vonatkozó szabályok értelmében a Bizottságnak vagy valamely szervezeti egységének fellépését vagy nyomonkövetési tevékenységét vonhatták volna maguk után.”

75

Meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat nem állítja kifejezetten, hogy a kért dokumentumok azért nincsenek a Bizottság birtokában, mert azokat nem vette nyilvántartásba az iratkezelési rendszerében. Továbbá az sem szerepel benne egyértelműen, hogy a kért dokumentumokat azért nem vették nyilvántartásba, mert azok rövid élettartamúak voltak és nem voltak fontosak, és nem volt szükség a Bizottság vagy valamely szervezeti egysége általi nyomon követésre.

76

A Bizottság csak beadványaiban és a tárgyaláson emelte ki, hogy a kért szöveges üzenetek nem tartalmaznak olyan fontos vagy nem rövid élettartamú, illetve a Bizottság vagy a szervezeti egységei általi nyomon követést igénylő információkat, amelyek magyaráznák azt, hogy az első kérelem és a megerősítő kérelem alapján végzett keresés során az M. Stevi által benyújtott, dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelem hatálya alá tartozó egyetlen szöveges üzenetet sem azonosítottak be.

77

A Bizottság azzal érvel, hogy a mindennapi tevékenységeiből származó digitális fájlok nagy számára tekintettel gyakorlatilag lehetetlen az általa készített és kapott valamennyi dokumentum nyilvántartásba vétele és megőrzése, és ennélfogva a belső iratkezelési politikájának megfelelően kizárólag azokat a dokumentumokat veszi nyilvántartásba és őrzi meg, amelyek fontos, nem rövid élettartamú, vagy nyomon követést igénylő információkat tartalmaznak.

78

E tekintetben a Bizottság a tárgyaláson az érvelésének alátámasztása érdekében kifejtette, hogy a 2024. november 13‑iKargins kontra Bizottság ítélet (T‑110/23, nem tették közzé, EU:T:2024:805) alapjául szolgáló ügyben a Törvényszék megállapította, hogy bár a dokumentumokhoz való hozzáférés jogának tényleges gyakorlása azt feltételezi, hogy az érintett intézmények a tevékenységeikre vonatkozó dokumentumokat a lehető legszélesebb körben, nem önkényes és előre látható módon megőrzik, a belső kommunikációjuk és a levelekhez hasonló dokumentumok tervezetei nem bírhatnak olyan jelentőséggel vagy rendkívüli jelleggel, amely igazolná a nyilvántartásba vételüket és megőrzésüket.

79

Emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a fenti 41. pontból kitűnik – a dokumentumokhoz való hozzáférés jogának tényleges gyakorlása feltételezi, hogy az érintett intézmények a lehető legszélesebb körben, nem önkényes és előre látható módon készítik el és őrzik meg a tevékenységeikre vonatkozó dokumentumokat. Így az intézmények nem foszthatják meg lényegétől a birtokukban lévő dokumentumokhoz való hozzáférés jogát azáltal, hogy nem veszik nyilvántartásba a tevékenységeikre vonatkozó dokumentumokat (lásd ebben az értelemben: 2024. szeptember 25‑iHerbert Smith Freehills kontra Bizottság ítélet, T‑570/22, nem tették közzé, EU:T:2024:644, 76. pont).

80

A jelen ügy tényállása egyébként pedig különbözik a 2024. november 13‑iKargins kontra Bizottság ítélet (T‑110/23, nem tették közzé, EU:T:2024:805) alapjául szolgáló ügy tényállásától. Egyrészt ugyanis a fent említett ügy felperesének – a jelen ügy felpereseivel ellentétben – nem sikerült megdöntenie a kért dokumentumok nemlétezésére vonatkozó vélelmet (lásd a fenti 57. pontot).

81

Másrészt a jelen ügyben a Bizottság nem fejtette ki, hogy miért jutott arra a következtetésre, hogy az elnöke és a Pfizer gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója között az oltóanyagoknak ezen intézmény által a Covid19‑világjárvánnyal összefüggésben történő beszerzésével kapcsolatban váltott szöveges üzeneteket nem tekintette úgy, hogy azok fontos, nem rövid élettartamú, vagy a hatáskörébe tartozó politikákkal, tevékenységekkel és döntésekkel kapcsolatban a Bizottság vagy valamely szervezeti egységének nyomonkövetési tevékenységét igénylő információkat tartalmaznak.

82

Mindenesetre – feltételezve akár azt, hogy az ilyen üzenetek nem tartalmaztak fontos, nem rövid élettartamú, vagy a Bizottság vagy valamely szervezeti egységének nyomonkövetési tevékenységét igénylő információkat, ami igazolta volna a nyilvántartásba vételüket, és ezért a megőrzésüket – a Bizottságnak mindenképpen olyan hihető magyarázattal kellett volna szolgálnia, amely lehetővé teszi e következtetés levonását.

83

Márpedig ez utóbbi kérdést illetően egyrészt meg kell állapítani, hogy a Bizottság minden további magyarázat nélkül nem hivatkozhat kizárólag a kért dokumentumok iratkezelési rendszerében való nyilvántartásba vételének hiányára annak bizonyítása érdekében, hogy nem rendelkezett az említett dokumentumokkal. Másrészt, amint az a fenti 62–73. pontból kitűnik, pontatlan feltételezéseken vagy állításokon alapul, és ezért nem tekinthető hihetőnek a Bizottság arra vonatkozó magyarázata, hogy mi történt azon dokumentumokkal, amelyek korábban léteztek vagy feltételezhetően léteztek.

84

Következésképpen meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban nem szolgáltatott olyan hihető magyarázatot, amely érthetővé tenné, hogy miért nem tudta fellelni a kért dokumentumokat. A Bizottságnak a pervezető intézkedés keretében feltett kérdésekre válaszul kifejtett és a tárgyaláson megismételt magyarázatai – feltéve, hogy relevánsak a megtámadott határozat jogszerűségének értékelése szempontjából – sem felelnek meg a követelményeknek, mivel nem teszik lehetővé annak megállapítását, hogy pontosan mi történt a kért dokumentumokkal.

85

Mivel a kért dokumentumok nemlétezésének vélelme megdőlt, a Bizottságnak – amint az a fenti 40. pontból követezik – hihető magyarázatot kellett volna adnia, amely alapján érthetővé válik, hogy miért nem tudta fellelni a kért dokumentumokat, amelyek a múltban léteztek, de a dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelem időpontjában már nem, vagy legalábbis nem voltak fellelhetők. Márpedig, amint az az előző vizsgálatból következik, a Bizottság lényegében azon állításra szorítkozott, hogy nem rendelkezik a kért dokumentumokkal. E körülmények között meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem teljesítette a dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelem elbírálása során rá háruló, a fenti 59. pontban felidézett kötelezettségeit, és így megsértette a Charta 41. cikkében előírt megfelelő ügyintézés elvét.

86

Következésképpen a harmadik jogalapnak helyt kell adni, a megtámadott határozatot pedig meg kell semmisíteni, anélkül hogy a többi kereseti jogalapról vagy a felperes bizonyításfelvétel iránti kérelméről határozni kellene.

87

Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a Bizottság pervesztes lett, a felperesek kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (nagytanács)

a következőképpen határozott: