1

Fellebbezésében a Studio Legale Ughi e Nunziante, egy olasz jog szerinti szakmai társulás (a továbbiakban: ügyvédi iroda) az Európai Unió Törvényszéke 2022. október 10‑iStudio Legale Ughi e Nunziante kontra EUIPO – Nunziante et Ughi (UGHI E NUNZIANTE) végzésének (T‑389/22, a továbbiakban: megtámadott végzés, EU:T:2022:662) hatályon kívül helyezését kéri, amelyben a Törvényszék mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant elutasította az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) ötödik fellebbezési tanácsa által az Ughi e Nunziante védjegy oltalma megszűnésének megállapítására irányuló eljárással (R 407/2021‑5. sz. ügy) kapcsolatban 2022. április 8‑án hozott határozat (a továbbiakban: vitatott határozat) hatályon kívül helyezése iránt az ügyvédi iroda által benyújtott keresetét.

2

Az Európai Unió Bírósága alapokmánya 19. cikkének első–negyedik bekezdése értelmében:

„A tagállamokat és az [európai] uniós intézményeket a Bíróság előtt esetenként kinevezett meghatalmazott képviseli; a meghatalmazottat tanácsadó vagy ügyvéd segítheti.

Az Európai Gazdasági Térségről szóló [1992. május 2‑i] megállapodásban [(a továbbiakban: EGT‑megállapodás)] részes azon államok, amelyek nem tagállamok, valamint a megállapodásban említett [Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA)] Felügyeleti Hatóság ugyanilyen módon képviseltetik magukat.

A többi felet ügyvédnek kell képviselnie.

A felet a Bíróság előtt csak olyan ügyvéd képviselheti vagy segítheti, aki valamely tagállam bírósága előtt vagy az [EGT‑megállapodás] más részes államának bírósága előtt eljárni jogosult.”

3

Az Európai Unió Bírósága alapokmányának 21. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A Bíróság előtt a keresetet a hivatalvezetőnek címzett keresetlevéllel kell megindítani. A keresetlevélnek tartalmaznia kell a kérelmező nevét és lakóhelyét vagy székhelyét, az aláíró perbeli állását, annak a félnek vagy feleknek a nevét, aki vagy akik ellen a keresetet benyújtották, a jogvita tárgyát, a Bíróság döntésére irányuló kérelmet és azoknak a jogalapoknak a rövid összefoglalását, amelyekre a kérelmet alapozzák.

A keresetlevélhez adott esetben csatolni kell azt a jogi aktust, amelynek megsemmisítését a Bíróságtól kérik, vagy – az Európai Unió működéséről szóló szerződés 265. cikkében említett körülmények fennállta esetén – egy arra az időpontra vonatkozó okirati bizonyítékot, amikor az intézményt a hivatkozott cikk értelmében felkérték, hogy járjon el. Ha ezeket az okmányokat nem csatolták a keresetlevélhez, a hivatalvezető felkéri az érintett felet arra, hogy azokat észszerű határidőn belül nyújtsa be, de a fél jogai akkor sem évülnek el, ha ezeket az okmányokat az eljárás megindítására nyitva álló határidő letelte után nyújtja be.”

4

Az Európai Unió Bírósága alapokmánya 53. cikkének első bekezdése értelmében az alapokmány III. címe, amely tartalmazza a jelen ítélet 2. és 3. pontjában hivatkozott rendelkezéseket, alkalmazandó a Törvényszék előtti eljárásra.

5

A Törvényszék eljárási szabályzatának a „Kötelező képviselet” című 51. cikke a következőképpen szól:

„(1)   A feleket az [Európai Unió Bírósága alapokmánya] 19. cikkében meghatározott feltételek mellett meghatalmazottnak vagy ügyvédnek kell képviselnie.

(2)   A felet képviselő vagy segítő ügyvéd köteles benyújtani a Hivatalhoz az igazolást arról, hogy jogosult eljárni valamely tagállam bírósága, illetve az EGT‑megállapodás valamely más részes államának bírósága előtt, kivéve ha az e‑Curia hozzáférés létrehozása céljából már benyújtottak ilyen igazolást.

(3)   Ha az ügyvéd által képviselt fél a magánjog hatálya alá tartozó jogi személy, az ügyvéd köteles az e jogi személy által kiállított meghatalmazást benyújtani a Hivatalhoz.

(4)   A (2) bekezdés vagy a (3) bekezdés szerinti dokumentum benyújtásának elmulasztása esetén a hivatalvezető az érintett fél számára ennek benyújtására észszerű határidőt állapít meg. Ha az érintett fél az előírt határidőn belül elmulasztja e dokumentum benyújtását, a Törvényszék határoz arról, hogy a szóban forgó alakiságok be nem tartása miatt a keresetlevél vagy a beadvány alaki okból elfogadhatatlan‑e, vagy pedig ennek alapján úgy kell‑e tekinteni, hogy az ügyvéd nem képviseli vagy nem segíti az érintett felet.”

6

A Törvényszék eljárási szabályzatának „Az eljárásból való kizárás” című 55. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Ha a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy a meghatalmazottnak, a tanácsadónak vagy az ügyvédnek a Törvényszékkel, az elnökkel, valamelyik bíróval vagy a hivatalvezetővel szemben tanúsított magatartása sérti a Törvényszék tekintélyét vagy a gondos igazságszolgáltatás követelményeit, illetve ha e meghatalmazott, tanácsadó vagy ügyvéd a feladatai ellátásának céljára biztosított jogaival visszaél, erről értesíti az érintettet. […]

(2)   Ugyanezen indokok alapján a Törvényszék az érintett meghallgatását követően indokolt végzéssel az eljárás során bármikor kizárhatja a meghatalmazottat, a tanácsadót vagy az ügyvédet az eljárásból. Ez a végzés azonnal végrehajtható.

(3)   Ha a meghatalmazottat, a tanácsadót vagy az ügyvédet kizárják az eljárásból, az eljárást az elnök által meghatározott időtartamra fel kell függeszteni, hogy az érintett fél másik meghatalmazottat, tanácsadót vagy ügyvédet bízhasson meg.

[…]”

7

Az említett eljárási szabályzatnak „A keresetlevél mellékleteire” vonatkozó 78. cikke a következőképpen szól:

„(1)   Ha szükséges, a keresetlevéllel együtt [az Európai Unió Bírósága alapokmánya] 21. cikkének második bekezdésében meghatározott iratokat is be kell nyújtani.

[…]

(5)   A keresetlevéllel együtt az 51. cikk (2) és (3) bekezdése szerinti dokumentumokat is be kell nyújtani.

(6)   Ha a keresetlevél nem felel meg az (1)–(5) bekezdésben meghatározott követelményeknek, a hivatalvezető a fent említett iratok benyújtására észszerű határidőt állapít meg a felperes számára. Ha a felperes az előírt határidőn belül elmulasztja e hiánypótlást, a Törvényszék határoz arról, hogy e követelmények be nem tartása miatt a keresetlevél alaki okból elfogadhatatlan‑e.”

8

A jogvita előzményei a következőképpen foglalhatók össze.

9

2017. szeptember 26‑án az ügyvédi iroda az UGHI E NUNZIATE európai uniós szóvédjegy megszűnésének megállapítására irányuló kérelmet nyújtott be az EUIPO‑hoz az e védjegy árujegyzékében szereplő valamennyi szolgáltatás tekintetében.

10

2021. február 23‑i határozatával az EUIPO törlési osztálya a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás 45. osztályába tartozó „jogi szolgáltatások” kivételével valamennyi szolgáltatás tekintetében helyt adott e kérelemnek.

11

2021. március 1‑jén az ügyvédi iroda a határozat ellen kizárólag a megszűnés megállapításának elutasítását érintő részét illetően nyújtott be fellebbezést az EUIPO‑hoz.

12

Az EUIPO ötödik fellebbezési tanácsa a vitatott határozattal elutasította e fellebbezést.

13

A Törvényszék Hivatalához 2022. július 1‑jén benyújtott keresetlevelével az ügyvédi iroda keresetet indított a vitatott határozat hatályon kívül helyezése iránt.

14

A megtámadott végzésben a Törvényszék a keresetet mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant elutasította.

15

E végzés 5. pontjában a Törvényszék emlékeztetett különösen arra, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmánya 19. cikkének harmadik és negyedik bekezdése értelmében a feleket – kivéve a tagállamokat, az európai uniós intézményeket, az EGT‑Megállapodásban részes államokat, valamint az EFTA Felügyeleti Hatóságát – ügyvédnek kell képviselnie, és a feleket csak olyan ügyvéd képviselheti az uniós bíróságok előtt, aki valamely tagállam bírósága előtt vagy az EGT‑Megállapodás más részes államának bírósága előtt eljárni jogosult.

16

Az említett végzés 6. pontjában a Törvényszék pontosította, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmánya 19. cikke harmadik bekezdésének szövegéből és különösen a „képviselnie” kifejezés alkalmazásából, valamint a 2022. július 14‑iUniversität Bremen kontra REA ítélet (C‑110/21 P, EU:C:2022:555) 44. pontjából kitűnik, hogy az e rendelkezés értelmében vett „fél” – minőségétől függetlenül – nem jogosult arra, hogy saját maga járjon el valamely uniós bíróság előtt, hanem harmadik személy segítségét kell igénybe vennie, még akkor is, ha e fél a nemzeti bíróság előtt eljárni jogosult ügyvéd.

17

Ugyanezen végzés 7. és azt követő pontjaiban a Törvényszék emlékeztetett azokra az indokokra, amelyek miatt e szó szerinti értelmezést megerősíti mind az a szövegkörnyezet, amelybe e rendelkezés illeszkedik, mind pedig az általa követett cél.

18

A Törvényszék különösen a 2022. július 14‑iUniversität Bremen kontra REA ítélet (C‑110/21 P, EU:C:2022:555) 47. pontjára támaszkodva a megtámadott végzés 9. pontjában megállapította, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmánya 19. cikkének harmadik és negyedik bekezdésében említett, ügyvéd általi képviseletet a megfelelő igazságszolgáltatás érdekében kell ellátni, és e feladat célja mindenekelőtt a megbízó érdekeinek teljesen független, a törvény, valamint a szakmai és etikai szabályok tiszteletben tartása melletti lehető legjobb megóvása és védelme.

19

E végzés 10. pontjában a Törvényszék ezt követően megállapította, hogy az ügyvéd „függetlensége” fogalmának jelentése megváltozott az uniós bíróságok előtti képviselet terén, mivel e tekintetben a döntő szempont immár az ügyfél érdekeinek megóvása és védelme.

20

Az említett végzés 11. pontjában a Törvényszék emlékeztetett arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlattal összhangban az ügyvédi függetlenség követelményét nemcsak negatív módon, vagyis az ügyvéd és az ügyfél közötti munkaviszony hiányával, hanem pozitív módon, azaz a szakmai etikai szabályokra való hivatkozással is meg lehet határozni.

21

Ugyanezen végzés 12. és 13. pontjában a Törvényszék a saját és a Bíróság ítélkezési gyakorlatára tekintettel először is pontosította, hogy a függetlenség ezen követelménye, az Európai Unió Bírósága alapokmánya 19. cikkének sajátos összefüggésében, szükségképpen magában foglalja először is, hogy nem áll fenn munkaviszony az ügyvéd és ügyfele között másodszor az említett követelmény akkor is alkalmazandó, ha a képviselt fél ügyvédi iroda, és harmadszor, ugyanez a követelmény nem azt írja elő, hogy az ügyvédnek semmiféle kapcsolata ne álljon fenn az ügyfelével, hanem azt, hogy kizárólag olyan kapcsolatok nem állhatnak fenn, amelyek nyilvánvalóan veszélyeztetik az ügyvéd azon képességét, hogy az ügyfél érdekeit legjobban szolgálva lássa el annak védelmét a törvény, valamint a szakmai és etikai szabályok tiszteletben tartása mellett.

22

A Törvényszék a megtámadott végzés 15. és 16. pontjában megállapította, hogy a jelen ügyben a fellebbező, amely egy ügyvédi iroda, három olyan ügyvédet bízott meg a Törvényszék előtti képviseletével, akik a társulás tagjaként látták el tevékenységüket. Úgy ítélte meg, hogy ez a minőség nem egyeztethető össze az ügyvédi iroda uniós bíróságok előtti képviseletéhez szükséges függetlenség követelményével.

23

A Törvényszék ezért e végzés 17. pontjában kimondta, hogy a keresetlevelet olyan ügyvédek írták alá, akik nem minősülnek a fellebbezőtől független harmadik személynek, így a keresetet nem az Európai Unió Bírósága alapokmánya 19. cikke harmadik és negyedik bekezdésének, valamint a Törvényszék eljárási szabályzata 51. cikke (1) bekezdésének megfelelően nyújtották be.

24

Végül a Törvényszék a megtámadott végzés 18. pontjában rámutatott arra, hogy a valamely tagállam bírósága vagy az EGT‑Megállapodás más részes államának bírósága előtt eljárni jogosult ügyvéd általi képviselet kötelezettségének be nem tartása nem tartozik azon követelmények közé, amelyek az Európai Unió Bírósága alapokmánya 21. cikkének második bekezdése és a Törvényszék eljárási szabályzata 78. cikkének (6) bekezdése alapján a keresetindítási határidő lejártát követően hiánypótlás tárgyát képezhetik.

25

A Bíróság Hivatalához 2022. december 20‑án benyújtott beadványával az ügyvédi iroda előterjesztette a jelen fellebbezést a megtámadott végzéssel szemben, amelynek alátámasztása érdekében három jogalapra hivatkozik.

26

Ugyanezen a napon benyújtott beadványaiban egyrészt a Bíróság eljárási szabályzata 170a. cikkének (1) bekezdése alapján kérte, hogy a Bíróság nyilvánítsa a fellebbezését megengedhetőnek az Európai Unió Bírósága alapokmánya 58a. cikkének megfelelően, másrészt pedig ezen eljárási szabályzat 95. cikkének (2) bekezdése alapján kérte, hogy a Bíróság biztosítson számára, valamint a fellebbezésben említett ügyvédek számára névtelenséget.

27

2023. január 4‑i határozatával a Bíróság elutasította a névtelenség biztosítása iránti kérelmet.

28

A Bíróság úgy határozott a 2023. május 8‑iStudio Legale Ughi e Nunziante kontra EUIPO végzésével (C‑776/22 P, EU:C:2023:441), hogy a fellebbezés a második és harmadik jogalap részében megengedhető.

29

A Bíróság elnöke 2023. szeptember 18‑i határozatával megengedte, hogy az Európai Bizottság az EUIPO kérelmeinek támogatása végett beavatkozzon a jogvitába.

30

Fellebbezésében a fellebbező azt kéri, hogy a Bíróság:

31

Az EUIPO azt kéri, hogy a Bíróság:

32

A Bizottság is azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést, és a fellebbezőt kötelezze az eljárás költségeinek viselésére.

33

A fellebbező által fellebbezésének alátámasztására felhozott második jogalap az Európai Unió Bírósága alapokmánya 19. cikkének, valamint a Törvényszék eljárási szabályzata 51. cikkének megsértésén alapul. A harmadik jogalap az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. és 52. cikkének, valamint esetlegesen a Törvényszék eljárási szabályzata 51. cikke (4) bekezdésének és 55. cikke (1) bekezdésének megsértésén alapul. Amint azt a jelen ítélet 28. pontja is felidézte, a fellebbezés a második és a harmadik jogalap keretein belül lett megengedhetőnek nyilvánítva.

34

Második jogalapjával a fellebbező lényegében azt kifogásolja, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte az Európai Unió Bírósága alapokmányának 19. cikkét és a Törvényszék eljárási szabályzatának 51. cikkét. E jogalap két részből áll.

35

Az első részben a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott végzés 17. pontjában úgy ítélte meg, hogy a keresetet nem az Európai Unió Bírósága alapokmánya 19. cikke negyedik bekezdésének megfelelően nyújtották be, amelynek értelmében a felet a Bíróság előtt csak olyan ügyvéd képviselheti vagy segítheti, aki valamely tagállam bírósága előtt eljárni jogosult. Azt állítja ugyanis, hogy minden olyan dokumentumot benyújtott, amely igazolja, hogy a képviseletére általa meghatalmazott ügyvédek a római (Olaszország) ügyvédi kamara tagjai, és következésképpen jogosultak voltak eljárni az olasz bíróságok előtt, tiszteletben tartva ezáltal a szóban forgó rendelkezésben előírt feltételt.

36

A második részben a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte az Európai Unió Bírósága alapokmánya 19. cikkének harmadik bekezdését, amennyiben – a Bíróság ítélkezési gyakorlatát és különösen a 2022. július 14‑iUniversität Bremen kontra REA ítéletet (C‑110/21 P, EU:C:2022:555) figyelmen kívül hagyva – megállapította, hogy egy ügyvédi iroda tagjai nem rendelkeznek az ahhoz szükséges függetlenséggel, hogy az uniós bíróságok előtti eljárásban képviselhessék az irodát.

37

E második rész keretében a fellebbező először is előadja, hogy a megtámadott végzés 6. és 8. pontjában említett, az uniós bíróságok előtti „önképviseletre” vonatkozó ítélkezési gyakorlat a jelen ügy körülményei között nem releváns.

38

A „Studio Legale Ughi e Nunziante” elnevezésű szakmai társulás ugyanis a tagjaihoz képest önálló jogalanynak minősül a vonatkozó nemzeti jognak megfelelően. A fellebbező szerint csak akkor lett volna szó „önképviseletről”, ha a jogi képviselőjét jelölte volna meg ügyvédként. Márpedig, amint azt maga a Törvényszék is megállapította a megtámadott végzés 15. pontjában, a jelen ügyben nem ez a helyzet.

39

Másodszor, a fellebbező lényegében azzal érvel, hogy a Bíróság közelmúltbeli ítélkezési gyakorlatának megfelelően nem vélelmezhető, hogy valamely ügyvédi iroda tagja nem rendelkezik az ahhoz szükséges függetlenséggel, hogy az irodát képviselhesse az uniós bíróságok előtt.

40

E tekintetben a fellebbező mindenekelőtt hangsúlyozza, hogy annak eldöntése érdekében, hogy valamely ügyvéd megfelel‑e a függetlenség közelmúltbeli ítélkezési gyakorlat által értelmezett követelményének, elsősorban azt kell értékelni, hogy képes‑e megóvni az őt képviselőként megbízó fél érdekeit. Ezenkívül az ügyvédi függetlenség követelményét sajátosan kell értékelni, ha a felperes ügyvédi iroda.

41

A fellebbező előadja, hogy bár Európai Unió Bírósága alapokmánya 19. cikkének harmadik bekezdése szerinti „ügyvéd” fogalmát önállóan kell értelmezni, az ügyvéd függetlenségének megállapításához szükséges kritériumokat, nevezetesen a munkaviszony hiányát, valamint a szakmai és etikai szabályokra való hivatkozást a vonatkozó nemzeti jogszabályok fényében kell vizsgálni, annál is inkább, mivel az uniós jog nem rendelkezik e kérdésről.

42

E tekintetben a fellebbező kifejti, hogy egyrészt az olasz jogban az ügyvédi hivatás gyakorlása összeegyeztethetetlen minden olyan munkaviszonnyal, amely alá‑fölérendeltségi viszonyt foglal magában, így nem áll fenn semmilyen munkaviszony az ügyvédi iroda és az ahhoz társult ügyvéd között. Másrészt a fellebbezőnek a tagjai által ellátott képviselete megfelel a vonatkozó nemzeti jogszabályoknak és a szakmai‑etikai szabályoknak, amelyek előírják a függetlenség követelményét.

43

Végül – a fentiekre tekintettel – a fellebbező úgy véli, hogy jelen ügyben az ügyvédi függetlenség követelménye kizárólag összeférhetetlenség vagy a képviseletével megbízott három ügyvédet érintő külső nyomás vagy beavatkozás esetén sérülhetne. Az esetleges összeférhetetlenséggel kapcsolatban úgy véli, hogy abban a konkrét esetben, amikor egy ügyvédi irodát annak valamely tagja képviseli, nem az érdekek összeütközéséről, hanem épp érdekközösségről van szó.

44

A Bizottság által támogatott EUIPO úgy véli, hogy a második jogalapot el kell utasítani.

45

Az EUIPO mindenekelőtt arra hivatkozik, hogy a fellebbező állításával ellentétben a Törvényszék a megtámadott végzésben nem vonta kétségbe, hogy a fellebbező által meghatalmazott ügyvédek jogosultak eljárni az olasz bíróságok előtt.

46

Ezt követően emlékeztet arra, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmánya 19. cikke harmadik bekezdésének szövegéből kitűnik, hogy a felet „képviselni” kell, ami azt jelenti, hogy nem jogosult saját maga eljárni, hanem harmadik személy szolgáltatásait kell igénybe vennie. Ezt megerősíti az a szövegkörnyezet, amelyben e rendelkezést értelmezni kell, mivel a fél és képviselője nem lehet ugyanaz a személy. Az EUIPO továbbá hangsúlyozza, hogy az ügyvéd általi kötelező képviselet célja egyrészt annak megakadályozása, hogy a magányszemély felek maguk járjanak el a bíróság előtt, másrészt pedig annak biztosítása, hogy a jogi személyeket olyan képviselő védje, aki azoktól kellőképpen elkülönült. Márpedig a megtámadott végzés elsősorban azon alapul, hogy mivel a Törvényszék előtti képviseletével megbízott ügyvédek a fellebbező fél tagjai, azok nem tekinthetők független harmadik személyeknek.

47

Végül az EUIPO pontosítja, hogy az ügyvédi függetlenség követelményét egyrészt negatív módon kell értelmezni, amennyiben az tiltja az ügyvéd és ügyfele közötti munkaviszony fennállását, másrészt pedig pozitív módon, vagyis a szakmai‑etikai szabályokra való hivatkozással. Ez a követelmény nem azt jelenti, hogy az ügyvédnek semmiféle kapcsolata nem állhat fenn az ügyfelével, hanem azt, hogy kizárólag olyan kapcsolat nem állhat fenn közöttük, amely nyilvánvalóan veszélyezteti az ügyvéd azon képességét, hogy ügyfele érdekeit legjobban szolgálva lássa el annak védelmét. A jelen ügyben az EUIPO úgy véli, hogy a Törvényszék előtti eljárás felpereseként szereplő ügyvédi iroda képviseletére kijelölt három ügyvéd társulti jogviszonya azt jelenti, hogy jelentős adminisztratív és pénzügyi hatásköröket gyakorolnak az irodában. Ez a körülmény nyilvánvalóan sérti ezen ügyvédek függetlenségét, és egyértelműen veszélyezteti feladatuk ellátására való képességüket, mivel az ügyvédi minőség önmagában nem biztosít a kijelölt képviselőnek az Európai Unió Bírósága alapokmánya 19. cikkének harmadik bekezdése értelmében vett kellő mértékű függetlenséget.

48

Az EUIPO támogatása végett beavatkozó Bizottság arra is hivatkozik, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint valamely jogi személy perbeli képviselete olyan ügyvédek által, akik nem kellően elkülönültek e jogi személytől, és akiknek az érdekei egybeolvadnak e jogi személy érdekeivel, nem felel meg az Európai Unió Bírósága alapokmánya 19. cikkének harmadik bekezdésében foglalt követelményeknek. A jelen ügyben az a körülmény, hogy azon ügyvédek, akik a Törvényszék előtt felperesként szereplő ügyvédi iroda nevében aláírták a keresetlevelet, tagjai ennek az irodának, azt jelenti, hogy a felperes és képviselői nem kellően elkülönültek egymástól.

49

Emlékeztetni kell arra, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmánya 19. cikkének harmadik és negyedik bekezdése, amely ezen alapokmány 53. cikke értelmében a Törvényszék előtti eljárásra is alkalmazandó, két eltérő és együttes feltételt ír elő a szóban forgó 19. cikk első és második bekezdésében nem említett felek uniós bíróságok előtti képviseletét illetően, akiket „nem privilegizált” feleknek neveznek. A 19. cikk harmadik bekezdésében foglalt első feltétel szerint e feleket „ügyvédnek kell képviselnie”. Az ugyanezen cikk negyedik bekezdésében található második feltétel szerint a felet csak olyan ügyvéd képviselheti vagy segítheti, aki valamely tagállam bírósága előtt vagy az EGT‑Megállapodás más részes államának bírósága előtt eljárni jogosult.

50

Ami az Európai Unió Bírósága alapokmánya 19. cikkének negyedik bekezdésében előírt, a nem privilegizált fél uniós bíróságok előtti képviseletének érvényességére vonatkozó együttes feltételek közül a másodikat illeti, amely az ügyvédnek a tagállami bíróságok előtti eljárásra való jogosultságára vonatkozik, a Bíróság már kimondta, hogy e rendelkezés szövegéből kitűnik, hogy e feltétel értelmét és hatályát az érintett nemzeti jogra való utalással kell értelmezni (lásd ebben az értelemben: 2020. február 4‑iUniwersytet Wrocławski és Lengyelország kontra REA ítélet, C‑515/17 P és C‑561/17 P, EU:C:2020:73, 56. pont; 2022. július 14‑iUniversität Bremen kontra REA ítélet, C‑110/21 P, EU:C:2022:555, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

51

A jelen ügyben nem vitatott, hogy a fellebbező által meghatalmazott ügyvédek a vonatkozó nemzeti szabályoknak megfelelően jogosultak eljárni az olasz bíróságok előtt.

52

Ennélfogva a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott végzés 17. pontjában úgy ítélte meg, hogy a keresetet nem az Európai Unió Bírósága alapokmánya 19. cikke negyedik bekezdésének megfelelően nyújtották be.

53

Következésképpen a második jogalap első részének helyt kell adni.

54

Ami az Európai Unió Bírósága alapokmánya 19. cikkének harmadik bekezdésében előírt, a nem privilegizált felek uniós bíróságok előtti képviseletének érvényességére vonatkozó együttes feltételek közül az elsőt illeti, amely szerint a feleket „ügyvédnek kell képviselnie”, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében, mivel az említett rendelkezés nem utal a tagállamok nemzeti jogára, az „ügyvéd” fogalmát az egész Unióban önálló módon és egységesen, nemcsak e rendelkezés szövegét, hanem annak kontextusát és célját is figyelembe véve kell értelmezni (lásd ebben az értelemben: 2020. február 4‑iUniwersytet Wrocławski és Lengyelország kontra REA ítélet, C‑515/17 P és C‑561/17 P, EU:C:2020:73, 57. pont; 2022. július 14‑iUniversität Bremen kontra REA ítélet, C‑110/21 P, EU:C:2022:555, 43. pont).

55

Ennek keretében a Bíróság először is kimondta, hogy mind az említett rendelkezés szövegéből, és különösen a „képviselnie” kifejezés alkalmazásából, mind pedig abból a szövegkörnyezetből, amelybe az illeszkedik, kitűnik, hogy az e rendelkezés értelmében vett „fél” – minőségétől függetlenül – nem jogosult arra, hogy saját maga járjon el valamely uniós bíróság előtt, hanem harmadik személy szolgáltatásait kell igénybe vennie, aki kizárólag „ügyvéd” lehet (lásd ebben az értelemben: 2020. február 4‑iUniwersytet Wrocławski és Lengyelország kontra REA ítélet, C‑515/17 P és C‑561/17 P, EU:C:2020:73, 58. és 60. pont; 2022. július 14‑iUniversität Bremen kontra REA ítélet, C‑110/21 P, EU:C:2022:555, 44. és 45. pont).

56

Ez az értelmezés felel meg az Európai Unió Bírósága alapokmánya 19. cikkének harmadik bekezdésében foglalt feltétel céljának, amely egyrészről annak megakadályozására irányul, hogy a magánszemély felek saját maguk járjanak el a bíróságok előtt, anélkül hogy közvetítőt vennének igénybe, másrészről pedig annak biztosítására, hogy a jogi személyek érdekeit olyan képviselő védje, aki kellően elkülönül attól a jogi személytől, amelyet képvisel (2020. február 4‑iUniwersytet Wrocławski és Lengyelország kontra REA ítélet, C‑515/17 P és C‑561/17 P, EU:C:2020:73, 61. pont; 2022. július 14‑iUniversität Bremen kontra REA ítélet, C‑110/21 P, EU:C:2022:555, 46. pont).

57

Másodszor, a Bíróság kimondta, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmánya 19. cikkének harmadik bekezdése értelmében vett „ügyvéd” általi képviseletre irányuló feladat célja mindenekelőtt a megbízó érdekeinek teljesen független, a törvény, valamint a szakmai és etikai szabályok tiszteletben tartása melletti lehető legjobb megóvása és védelme (lásd ebben az értelemben: 2020. február 4‑iUniwersytet Wrocławski és Lengyelország kontra REA ítélet, C‑515/17 P és C‑561/17 P, EU:C:2020:73, 62. pont; 2022. július 14‑iUniversität Bremen kontra REA ítélet, C‑110/21 P, EU:C:2022:555, 47. pont).

58

Amint arra a főtanácsnok az indítványának 46–52. pontjában lényegében rámutatott, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmánya 19. cikkének harmadik bekezdésében előírt együttes feltételek közül az első, amely szerint a nem privilegizált feleket „ügyvédnek kell képviselnie”, két követelményt állít.

59

Először is, amint az a jelen ítélet 55. pontjából kitűnik, e feltétel a nem privilegizált felek számára az uniós bíróságok előtti „önképviselet” tilalmát írja elő, vagyis e felek semmiképpen sem képviselhetik önmagukat.

60

Mivel sem az Európai Unió Bíróságának alapokmánya, sem a Bíróság eljárási szabályzata nem ír elő semmilyen eltérést vagy kivételt e tilalom alól, a fellebbező által aláírt keresetlevél benyújtása semmi esetre sem lehet elegendő az uniós bíróságok előtti keresetindításhoz, még akkor sem, ha a fellebbező a nemzeti bíróság előtt eljárni jogosult ügyvéd (lásd ebben az értelemben: 2020. február 4‑iUniwersytet Wrocławski és Lengyelország kontra REA ítélet, C‑515/17 P és C‑561/17 P, EU:C:2020:73, 59. pont; 2022. július 14‑iUniversität Bremen kontra REA ítélet, C‑110/21 P, EU:C:2022:555, 44. pont).

61

Másodszor, az említett feltétel a nem privilegizált felek képviselői számára a függetlenség követelményének tiszteletben tartását írja elő, amint az a jelen ítélet 57. pontjából következik.

62

E követelmény megközelíthető negatív és pozitív oldalról is. Negatív oldalról azt jelenti, hogy a fél által megbízott képviselő és e fél között nem állhat fenn semmilyen aláfölérendeltségi kapcsolattal jellemzett munkaviszony. Pozitív oldalról pedig a szakmai fegyelmi és etikai szabályokra utalással lehet azt meghatározni. (lásd ebben az értelemben: 2020. február 4‑iUniwersytet Wrocławski és Lengyelország kontra REA ítélet, C‑515/17 P és C‑561/17 P, EU:C:2020:73, 63. pont; 2022. július 14‑iUniversität Bremen kontra REA ítélet, C‑110/21 P, EU:C:2022:555, 49. pont).

63

E követelményt továbbá nem úgy kell érteni, hogy a fél által megbízott ügyvédnek semmiféle kapcsolata nem állhat fenn az ügyfelével, hanem úgy, hogy kizárólag olyan kapcsolat nem állhat fenn közöttük, amely nyilvánvalóan veszélyezteti az által ellátott képviselet célját, ahogy arra a jelen ítélet 57. pontja is emlékeztet (lásd ebben az értelemben: 2020. február 4‑iUniwersytet Wrocławski és Lengyelország kontra REA ítélet, C‑515/17 P és C‑561/17 P, EU:C:2020:73, 64. pont).

64

Minden ügyvédről – függetlenül attól, hogy az alkalmazandó törvények, valamint szakmai és etikai szabályok szerint milyen formában gyakorolja a hivatását – a következő pontban ismertetett feltételek mellett vélelmezni kell, hogy megfelel az Európai Unió Bírósága alapokmánya 19. cikkének harmadik bekezdésében előírt együttes feltételek közül az elsőnek, azaz a függetlenség követelményének.

65

Mindazonáltal, amint az a jelen ítélet 62. pontjából is kitűnik, az e rendelkezés sajátos szövegkörnyezetében a nem privilegizált felek képviselői számára előírt, a függetlenségre vonatkozó követelmény szükségképpen feltételezi a fél és az általa megbízott képviselő közötti alá‑fölérendeltségi kapcsolattal jellemzett munkaviszony hiányát. Következésképpen a jelen ítélet előző pontjában említett függetlenség vélelme nem alkalmazható, ha ilyen munkaviszony áll fenn. Ez a helyzet többek között abban az esetben, ha olyan ügyvédek képviselik az irodát az uniós bíróságok előtt, akik az alkalmazandó nemzeti jognak megfelelően az őket foglalkoztató iroda alkalmazottjaként gyakorolják hivatásukat. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha olyan vállalati jogászoknak (in‑house lawyers), akik valamely tagállam ügyvédi kamarájának tagjai, és akik e tagállam nemzeti joga alapján jogosultak a nemzeti bíróságok előtt képviselni azt a jogi személyt, amellyel munkaviszonyban állnak, ugyanezen személy képviseletében kell eljárniuk az uniós bíróságok előtt.

66

Azokon az eseteken kívül, amikor a fél és az általa megbízott képviselő között alá‑fölérendeltségi kapcsolattal jellemzett munkaviszony áll fenn, a függetlenség vélelme alkalmazandó, és az kizárólag akkor dönthető meg, ha konkrét bizonyítékok utalnak arra, hogy olyan kapcsolat áll fenn közöttük, amely nyilvánvalóan veszélyezteti e képviselő azon képességét, hogy ügyfelének érdekeit legjobban szolgálva lássa el feladatát, vagy ha az említett képviselő nem tartja tiszteletben az alkalmazandó nemzeti szakmai és etikai szabályokat (lásd ebben az értelemben: 2020. február 4‑iUniwersytet Wrocławski és Lengyelország kontra REA ítélet, C‑515/17 P és C‑561/17 P, EU:C:2020:73, 64. pont).

67

A jelen ügyben a Törvényszék a megtámadott végzés 16. pontjában megállapította, hogy „az a körülmény, hogy az ügyvédek a jelen ügyben a [fellebbező] ügyvédi irodájának tagjai […] nem egyeztethető össze az ezen iroda Törvényszék előtti képviseletéhez szükséges függetlenség követelményével”. A Törvényszék ezért e végzés 17. pontjában úgy ítélte meg, hogy mivel „a keresetlevelet olyan ügyvédek írták alá, akik nem minősülnek a [fellebbezőtől] független harmadik személynek”, így a keresetet nem az Európai Unió Bírósága alapokmánya 19. cikke harmadik és negyedik bekezdésének, valamint a Törvényszék eljárási szabályzata 51. cikke (1) bekezdésének megfelelően nyújtották be.

68

Viszont önmagában az a körülmény, hogy az ügyvédek az alkalmazandó törvényeknek, valamint szakmai és etikai szabályoknak megfelelően tagsággal rendelkeznek az uniós bíróságok előtt általuk képviselt irodában, nem tekinthető összeegyeztethetetlennek a függetlenség követelményével. Egyrészt egy ilyen körülmény nem feleltethető meg a jelen ítélet 62. pontjában említett ítélkezési gyakorlat értelmében vett munkaviszony fennállásának. Másrészt olyan konkrét bizonyítékok hiányában, amelyek alátámasztják, hogy a fél és a képviselő között fennálló viszony nyilvánvalóan veszélyezteti e képviselő azon képességét, hogy ügyfelének érdekeit legjobban szolgálva lássa el feladatát, vagy hogy az említett képviselő nem tartja tiszteletben az alkalmazandó nemzeti szakmai és etikai szabályokat, a társult ügyvéd függetlenségének vélelme nem tekinthető megdöntöttnek.

69

A Törvényszék tehát tévesen alkalmazta a jogot, mivel félreértelmezte az Európai Unió Bírósága alapokmánya 19. cikkének harmadik bekezdésében előírt együttes feltételek közül az elsőből eredő függetlenség követelményének terjedelmét.

70

Végül emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Törvényszékhez benyújtott megsemmisítés iránti kereset elfogadhatóságával kapcsolatos valamennyi körülmény, ideértve valamely jogi személynek a kereset benyújtása céljából történő ügyvéd általi képviseletét is, imperatív jogalapnak minősülhet, amelyet a Bíróság a fellebbezés keretében hivatalból köteles figyelembe venni (lásd ebben az értelemben: 2024. február 8‑iPilatus Bank kontra EKB ítélet, C‑256/22 P, EU:C:2024:125, 34. és 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ilyen körülménynek minősül az, ha a keresetet nem az Európai Unió Bírósága alapokmányának – a Bíróság ítélkezési gyakorlata által értelmezett – 19. cikke harmadik bekezdésében foglalt követelményeknek megfelelően nyújtották be.

71

Mindazonáltal az uniós bíróság azon kötelezettsége, hogy hivatalból figyelembe vegyen valamely imperatív jogalapot, nem érinti a védelemhez való jog tiszteletben tartását. Következésképpen az uniós bíróság főszabály szerint nem alapíthatja a határozatát olyan, akár imperatív jellegű jogalapra, amelyet hivatalból hozott fel, anélkül hogy előtte felhívta volna a feleket az említett jogalappal kapcsolatos észrevételeik megtételére (lásd ebben az értelemben: 2009. december 17‑iM kontra EMEA (felülvizsgálat) ítélet, C‑197/09 RX‑II, EU:C:2009:804, 40–42. és 57. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

72

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a Törvényszék a megtámadott végzés 15–19. pontjában annak megállapítására szorítkozott, hogy a fellebbező egy olyan ügyvédi iroda, amely az irodában tagként tevékenykedő három ügyvédet jelölt ki a saját képviseletére, és ebből azt a jogilag téves következtetést vonta le, hogy ezen ügyvédek nem képviselhetik az irodát az Európai Unió Bírósága alapokmányának 19. cikkében foglalt feltételeknek megfelelően, mivel az ilyen összeférhetetlenség a Törvényszék szerint nem orvosolható a keresetindítási határidő lejártát követően.

73

Márpedig a Törvényszéknek mindenekelőtt meg kellett volna vizsgálnia, adott esetben az eljárási szabályzatának 64. cikkében előírt pervezető intézkedések útján, hogy az említett három ügyvéd, valamint az ügyvédi iroda között fennáll‑e a jelen ítélet 65. pontja értelmében vett munkaviszony. Ilyen munkaviszony hiányában az Európai Unió Bírósága alapokmánya 19. cikkének harmadik bekezdése értelmében vett függetlenség hiányának megállapítását csak olyan konkrét bizonyítékok tették volna lehetővé, amelyek arra utalnak, hogy az ügyvédi iroda és az azt képviselő ügyvédek közötti kapcsolat nyilvánvalóan veszélyezteti a feladatuk ellátására való képességüket, vagy hogy az említett ügyvédek nem tartják tiszteletben alkalmazandó nemzeti szakmai vagy etikai szabályokat.

74

Egyébiránt a jelen ítélet 71. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a Törvényszéknek a védelemhez való jog hatékony érvényesülésének biztosítása érdekében fel kellett volna hívnia a fellebbezőt észrevételei megtételére, mielőtt e kérdésben állást foglal.

75

Végül, amennyiben a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a függetlenség követelménye nem teljesült, a kereset elfogadhatatlanságának megállapítása előtt fel kellett volna hívnia a fellebbezőt új ügyvéd kijelölésére.

76

Tekintettel ugyanis arra, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmánya 19. cikkének megsértése súlyos következményekkel jár a fellebbezőre nézve, nevezetesen azzal, hogy keresetét hiánypótlás lehetősége nélkül elfogadhatatlannak minősítik, lehetővé kell tenni számára, hogy – miután megismerhette azokat a körülményeket, amelyek a Törvényszék szerint az elfogadhatatlanságot megállapító határozatot indokolták, és azokkal kapcsolatban kifejthette az álláspontját – új ügyvédet jelölhessen ki.

77

Egyébiránt a Törvényszék eljárási szabályzata 51. cikkének (2)–(4) bekezdésével összefüggésben értelmezett 78. cikkének (6) bekezdéséből az következik, hogy valamely felet nem lehet a kereset elfogadhatatlanságával szankcionálni anélkül, hogy előzetesen hiánypótlásra ne hívnák fel, mert a keresetlevele nem felel meg az ezen eljárási szabályzat 78. cikkének (1)–(5) bekezdésében foglalt követelményeknek. Az említett eljárási szabályzat 55. cikkének (1)–(3) bekezdéséből az is kitűnik, hogy ugyanez vonatkozik arra az esetre is, amikor valamely ügyvéd magatartását a Törvényszék tekintélyét vagy a gondos igazságszolgáltatás követelményeit sértőnek ítélik. Ilyen helyzetekben ugyanis e rendelkezések biztosítják az eljárás folytonosságát azáltal, hogy lehetővé teszik az érintett fél számára, hogy a hivatalvezető által meghatározott észszerű határidőn belül – az adott esettől függően – benyújtsa a kért iratokat vagy új képviselőt jelöljön ki.

78

Arra is rá kell mutatni, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmányának 21. cikke nem határozza meg kimerítő módon a keresetlevél hiánypótlásának eseteit.

79

A Bíróságnak egyébként már volt alkalma megállapítani – anélkül, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmányának 21. cikke akadályát képezte volna –, hogy saját kezűleg aláírt keresetlevél benyújtása esetén hiánypótlásra kell felhívni a felperest (lásd ebben az értelemben: 1996. december 5‑iLopes kontra Bíróság végzés, C‑174/96 P, EU:C:1996:473, 3. pont).

80

Továbbá, amint azt a főtanácsnok indítványának 108. pontjában kiemelte, a tagállamok jelenlegi gyakorlata azt mutatja, hogy abban az esetben, ha a nemzeti jog szerint valamely fél eljárási cselekményeinek érvényessége megkérdőjelezhető a fél képviselőjének függetlenségére vonatkozó szabályok megsértése miatt, annak az eljárás során történő orvoslására hiánypótlás útján mégis lehetőség van.

81

Következésképpen a második fellebbezési jogalap második részének és a második jogalap egészének helyt kell adni.

82

Ezért a megtámadott végzést hatályon kívül kell helyezni anélkül, hogy a harmadik fellebbezési jogalapot vizsgálni kellene.

83

Az Európai Unió Bírósága alapokmánya 61. cikkének első bekezdésének megfelelően, a Bíróság a Törvényszék határozatának hatályon kívül helyezése esetén, ha a per állása megengedi, az ügyet maga is érdemben eldöntheti, illetve határozathozatalra visszautalhatja a Törvényszékhez.

84

A jelen ügyben a Bíróság rendelkezik az ahhoz szükséges információkkal, hogy érdemben eldöntse vajon a keresetet az Európai Unió Bírósága alapokmányának 19. cikke és a Törvényszék eljárási szabályzata 51. cikkének (1) bekezdése alapján nyújtották‑e be. A keresetet ugyanis a fellebbező nevében olyan ügyvédek nyújtották be, akikről a jelen ítélet 68. pontjában kifejtetteknek megfelelően vélelmezhető, hogy megfelelnek az Európai Unió Bírósága alapokmányának 19. cikke értelmében vett függetlenség követelményének. Mivel az ügy iratainak egyetlen eleme sem teszi lehetővé a szóban forgó vélelem megdöntését, sem pedig annak kétségbe vonását, hogy a fellebbezőt képviselő ügyvédek megfelelnek e követelménynek, meg kell állapítani, hogy a kereset megfelel az említett követelménynek.

85

Mivel a kereset ezt meghaladó részében a per állása nem engedi meg a határozathozatalt, az ügyet vissza kell utalni a Törvényszék elé.

86

Mivel a jogvitát a Bíróság visszautalja a Törvényszék elé, a fellebbezéssel kapcsolatos költségekről jelenleg nem kell határozni.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott: