31.3.2012   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 98/13

—

A Bíróság helyezze hatályon kívül az Európai Unió Törvényszéke által a T-363/10. sz. ügyben 2011. november 15-én hozott ítéletet;

—

helyezze hatályon kívül a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) első fellebbezési tanácsának a 008 448 251. sz., RESTORE közösségi védjegybejelentésre vonatkozó R 1560/2009-1. sz. fellebbezési ügyben 2010. június 9-én hozott határozatát;

—

a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalt (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) kötelezze a költségek viselésére.

1.

A fellebbező először is arra hivatkozik, hogy a Törvényszék elferdítette a tényeket és a bizonyítékokat. A Törvényszék tévesen indult ki abból, hogy közismert ténynek minősül, hogy a „restore” szó közvetlen orvosi jelentéssel rendelkezik. Az eljárásban egyedül az nem volt vitatott, hogy a „restore” szót „helyreállítnak” kell fordítani. Ebben a fordításban azonban semmilyen orvosi vonatkozás nem ismerhető fel. A bizonyítékok elferdítésének minősül az a tény, hogy a Törvényszék a hozzá benyújtott — szótárakból származó — szócikkekre alapította az álláspontját. Ezen szócikkekből az tűnik ki, hogy önmagában a „restore” szónak nincs orvosi jelentéstartalma, hanem az olyan sokoldalú fogalom, amelyet a kontextustól függően többféleképpen lehet érteni. Ezt a jelentéstartalmat tehát nem lehet közismertnek és emiatt olyan ténynek tekinteni, amelyet — kivételesen — nem kellene bizonyítani.

2.

Második helyen a fellebbező a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdése c) pontjának megsértésére hivatkozik. A felperes szerint a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy a RESTORE védjegy pusztán leíró jellegű. A 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdése c) pontjának alkalmazása előfeltételezi, hogy a bejelentett megjelölés a forgalomban az áru fajtájának stb. „megjelölésére” használható. A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a leíró tartalomnak „nyilvánvalóan” ki kell tűnnie a bejelentett megjelölésből, és magának a szónak kell leíró jelleggel rendelkeznie.

A „restore” ige önmagában nem képes a bejelentett áruk fajtájára, minőségére vagy rendeltetésére vonatkozó adatokat közölni. A „restore” ige csak egy vagy több főnévvel együttesen kap leíró funkciót (például: „restore one’s health”). Abban az esetben, nem elegendő ha a körülményekből következik valamilyen orvosi vonatkozás, mivel a Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján arra van szükség, hogy a nyilvánosság áthelyezze a figyelmét abban az értelemben, hogy erőfeszítést tesz az értelmezésre. Gyógyászattal kapcsolatos értelem csak olyan szavak hozzáadásából következhetne mint a „health”, ez azonban a jelen esetben hiányzik. A RESTORE bejelentett védjegy helyett mind a fellebbezési tanács, mind a Törvényszék a RESTORE SOMEONE’S HEALTH védjegyet vizsgálta meg.

3.

Harmadik helyen a fellebbező a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésére hivatkozik. A fellebbezési tanács, a megfelelő jogi kritérium megsértésével állapította meg, hogy a RESTORE védjegy nem rendelkezik megkülönböztető képességgel, ennélfogva tévesen tagadta meg a védjegy lajstromozását. A fellebbező szerint a fellebbezési tanács és a Törvényszék a RESTORE védjegy tekintetében — annak állítólagos leíró jellege miatt — egyáltalán nem ismerte el a megkülönböztető képességet. A fellebbező ezt az álláspontot már a második jogalapnál kifejtettekben is vitatta.

A fellebbező szerint a megkülönböztető képesség teljes hiányát illetően „másodlagosan elvégzett elemzés” (az ítélet 52–54. pontja) sem teheti megalapozottá az ítéletet. E megállapítások esetében azon érv tautologikus megismétléséről van szó, amelynek értelmében a leíró védjegy soha nem rendelkezik megkülönböztető képességgel. Úgyszintén a leíró jelleg ellen szól az a tény, hogy a nyilvánosság az orvosi termékek esetében a funkció leírását még egyetlen szó formájában sem várja el.

4.

Negyedik helyen a fellebbező a 207/2009 rendelet 75. cikke második mondatának megsértésére hivatkozik. A fellebbezési tanács a határozatát lényegében szótárakból származó szócikkekre alapította, amely szócikkekhez a fellebbezőnek nem volt hozzáférése, tehát azok tárgyában nem hallgatták meg. Ezáltal megsértették a meghallgatáshoz való jogot, mivel a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a határozatok csak olyan körülményeken alapulhatnak, amelyekkel kapcsolatban az érintett feleknek módjukban állt nyilatkozatot tenni. A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint azonban a fellebbezési tanács a felekkel — nyilatkozattétel céljából — köteles az összes olyan tényt közölni, amelyekről hivatalból szerzett tudomást, és amelyekre a határozatát alapozni kívánja. Ebben a vonatkozásban a fellebbezési tanács — az eljárás egyik lényeges kérdését illetően — elmulasztotta bemutatni az általa beszerzett szótárakból származó szócikkeket, ennélfogva megsértette a meghallgatáshoz való jogot.

5.

Ötödik helyen a fellebbező az egyenlő bánásmód elvének megsértésére hivatkozik. A fellebbezési tanács a Bíróság ítélkezési gyakorlatának megsértésével figyelmen kívül hagyta a korábban fennálló védjegylajstromozásokat, tehát a saját lajstromozási gyakorlatát. Ebben a tekintetben a fellebbező figyelembe veszi azt a tényt, hogy ezen elv feltételezi a jogszerűség elvének tiszteletben tartását. Mindazonáltal az ezen elvre történő utalás önmagában nem elegendő az egyenlő bánásmód elvének elvetéséhez. Ezzel szemben annak konkrét kifejtésére lett volna szükség, hogy miért kell abból kiindulni, hogy önmagukban véve jogellenesek a korábbi lajstromozások.