13.2.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 37/12

—

a Bíróság nyilvánítsa elfogadhatónak és megalapozottnak a jelen fellebbezést,

—

helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet,

—

adjon helyt az elsőfokon előterjesztett kereseti kérelemnek, konkrétan a megtámadott határozat 3. cikkének hatályon kívül helyezésére irányuló másodlagos kérelemnek,

—

másodlagosan utalja vissza az ügyet az Elsőfokú Bíróság elé és adott esetben utasítsa az elutasított bizonyítási indítványoknak való helytadásra,

—

a Bizottságot kötelezze az elsőfokú eljárás és a fellebbezési eljárás költségeinek viselésére, valamint a beavatkozó felet, a Comunidad Autónoma de la Riojá-t az elsőfokú eljárás költségeinek viselésére.

1.

Téves jogalkalmazás, azáltal, hogy az Elsőfokú Bíróság azt állapította meg, hogy a konkrét ügyben nem állnak fenn olyan kivételes körülmények, amelyek indokolnák a megtámadott azon adóügyi intézkedés rendszerességével kapcsolatos jogos bizalmat, amely megakadályozza a támogatások visszavonásának elrendelését, a 659/1999 rendelet (1) 14. cikke (1) bekezdésének megfelelően, a bizalomvédelem elvével kapcsolatban. A jogvita körülményeinek elferdítése és a kontradiktórius eljárás elvének megsértése. Az indokolással kapcsolatos joggyakorlat megsértése. Téves jogalkalmazás, azáltal, hogy az Elsőfokú Bíróság figyelmen kívül hagyta a bizonyítékok értékelésére vonatkozó eljárási szabályokat, amikor nem vette figyelembe az ügyet illetően a rendelkezésre álló okiratok tartalmát.

Sem a vitatott adóügyi intézkedés és a 93/337 határozat (2) tárgyát képező intézkedés közötti formális eltérés, sem az a tény, hogy a Bizottság a 93/337 határozatban kifejezetten szereplőktől eltérően mással is indokolhatta volna a szelektivitási szempontot, sem a 93/337 határozatban szereplő összeférhetetlenségi nyilatkozat nem képez elegendő jogi indokot ahhoz, hogy az Elsőfokú Bíróság ne értékelje azon kivételes körülmény fennállását, amely alapján akár önmagában, akár a jelen ügy többi körülményével együttesen, a Bizottság nem rendelheti el a megtámadott határozatban említett támogatások visszafizetését.

Annak megállapításával, hogy a megtámadott intézkedések a T-30/01–T-32/01., T-86/03–T/88/02. sz. egyesített ügyekben nem hasonlítanak az adóztatási mód és a jóváírás terjedelme miatt megtámadott adóügyi intézkedéshez, az Elsőfokú Bíróság elferdítette a peres felek közötti jogvita körülményeit, figyelmen kívül hagyta a kontradiktórius eljárás elvét, és nyilvánvaló módon megsértette az indokolásra vonatkozó meghatározott ítélkezési gyakorlatot.

Az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor azt állapította meg, hogy a Bizottságnak az 1993. adóévre adott adómentességgel és/vagy adójóváírással kapcsolatos eljárása — az ügy iratai szerint, amelyeket az Elsőfokú Bíróság nem értékelt, megsértve ezzel az eljárási szabályokat — nem képez olyan kivételes körülményt, amely alátámasztaná a megtámadott adóügyi intézkedés rendszerességéhez fűződő jogos bizalmat, és amely megakadályozná a 659/1999 rendelet 14. cikke (1) bekezdése szerinti támogatások visszafizettetését amiatt, hogy az ellentétes a bizalomvédelem elvével.

2.

Téves jogalkalmazás, azáltal, hogy az Elsőfokú Bíróság figyelmen kívül hagyta a 659/1999 rendelet 14. cikkének (1) bekezdését az arányosság elvével kapcsolatban, ami nem teszi lehetővé a beruházásokra adott azon támogatások visszafizettetését, amelyek nem haladják meg a regionális támogatások felső határát.

Az Elsőfokú Bíróság megsértette az arányosság általános alapelvét azzal, hogy nem értékelte azt, hogy a Bizottság megsértette az említett elvet, amikor — a baszkföldi regionális támogatások felső határát meghaladó összegek visszatérítése helyett — a beruházások 45 %-át kitevő adójóváírás formájában nyújtott összegek egészének visszatérítéséről rendelkezett.

3.

Az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor figyelmen kívül hagyta a bizonyításra vonatkozó eljárási szabályokat, és úgy döntött, hogy nem vesz fel bizonyítást a felperes által indítványozott egyes bizottsági dokumentumok bemutatásával kapcsolatban, amelyek — az Elsőfokú Bíróság által a felperes kérelmének elutasításához felhozott érvekre tekintettel — alapvető jelentőségűeknek tűnnek a felperes érdekeinek védelméhez. A tisztességes eljáráshoz való jog, a bizonyítékok egyenértékűségének (fegyveregyenlőség) elve, és a védelemhez való jog megsértése.

Az Elsőfokú Bíróság azáltal, hogy nem vett fel bizonyítást az indítványozott bizonyíték tekintetében, megsértette a tisztességes eljáráshoz való alapvető jogot abban az eljárásban, amelyikben az egyik fél a felperes, mivel elutasított egy olyan bizonyítékkal kapcsolatos bizonyítási indítványt, amely a felperes szempontjából alapvető jelentőségűnek tűnik, és ezáltal sérti annak védelemhez való jogát, hiszen kérelmét azzal az indokkal utasította el, hogy a felperes nem bizonyította — amit éppen az elmaradt bizonyítással akart volna megtenni, — hogy: bár a Bizottságnak az 1993. évi (adójóváírást is tartalmazó) adóügyi intézkedésekkel — amelyek a megtámadottal alapvetően azonosak — szemben érkezett, 1994-es bejelentéssel kapcsolatos kifejezett, végleges álláspontja, amely azt elutasította, nem is, de a Bizottság magatartása kivételes körülményt képezhet, hiszen e magatartáshoz az 1993-as adóügyi intézkedések rendszerességéhez fűződően kapcsolódhatott olyan jogos bizalom, amely az 1996-os, megtámadott adóügyi intézkedés elfogadásához vezetett.