6.3.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 67/145

1.1

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság azt javasolja, hogy az európai kötelezettségvállalás a megvalósítás hatókörével kapcsolatban – az „Alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság: ütemterv 2050-ig” című véleményében (1) foglaltak értelmében – legyen kezdeményező, ambiciózus és reális, és alkalmazkodjon a globális környezet változásaihoz. A sikeres jövőbeli éghajlat-változási megállapodás előfeltétele, hogy tükrözze a fenntarthatóság, valamint az átláthatóság és az elszámoltathatóság hármas pillérét. Az az EU, amely képes arra, hogy megküzdjön a külső kihívásokkal, egyúttal polgárai számára is új irányvonalat tud majd biztosítani.

1.2

Az európai bizottsági dokumentum átfogó alapot nyújt az éghajlat-változással kapcsolatos, közelgő tárgyalásokról szóló vitákhoz és az azokra történő előkészületekhez, amely tárgyalások célja egy ésszerű, globális 2015. évi megállapodás elérése.

1.3

Az EGSZB nagyra értékeli a tervezett globális megállapodás főbb alapelveinek – úgymint: általános érvényű, ambiciózus, hatékony, méltányos és kiegyensúlyozott, átlátható és kötelező jogi érvényű – megtárgyalására irányuló javaslatot, és támogatja az Európai Bizottságot az e megállapodás keretének létrehozásához szükséges további előkészületi munka végrehajtásában. A nemzetközi éghajlat-változási tárgyalásoknak olyan fórumnak kell lenniük, ahol az országok továbblépésre ösztönzik, nem pedig visszafogják egymást.

1.4

A további munkának a 2015. évi globális megállapodás általános elfogadására kell összpontosulnia, mivel a globális geopolitikai és gazdasági térkép rövid idő alatt jelentősen megváltozott. Ezeket a mélyreható változásokat figyelembe kell venni, és körültekintően értékelni kell a gazdasági visszaesés időszakában és az elkövetkezendő években alkalmazott uniós éghajlati és energiapolitika szerepét. Az EGSZB emlékeztet arra az álláspontjára (vélemény az EU hetedik környezetvédelmi cselekvési programja tárgyában) (2), hogy mind a pénzügyi-gazdasági, mind pedig a – többek között az éghajlat terhelésében kifejezésre jutó – ökológiai válság oka a pénzügyi, illetve természeti erőforrások túlzott igénybevételében rejlik, és hogy ezeknek a válságoknak a leküzdése merőben új, többek között az EU fenntarthatósági stratégiájában gyökerező gondolkodásmódot igényel. A jövő gazdaságának nagymértékben a nem fosszilis energiahordozókon kell alapulnia. Jóllehet az uniós politika továbbra is ambiciózus, a célkitűzéseket a globális környezettel összhangban lépésenként kell kidolgozni, és a feltételeket egyértelműen meg kell határozni.

1.5

Az éghajlatváltozással kapcsolatos, jövőbeli globális megállapodásról folytatott további tárgyalásokat alapvetően a nemzetközi gazdasági színtér és egy általánosan elfogadott folyamatirányítás határozza meg. A folyamatot a főbb gazdasági hatalmak fogják irányítani. Az EU-nak alaposan fel kell készülnie globális példamutató szerepének betöltésére. Ugyanakkor arra is oda kell figyelnie, hogy az eddig az éghajlat-változással szembeni fellépés és a technológiai fejlődés terén kivívott vitathatatlan vezető szerepét ne veszítse el. A Kiotói Jegyzőkönyv – többek között a mellette és az ellene szóló érvek – további (elfogulatlan) átfogó elemzésére van szükség, és a 2015. évi megállapodás kidolgozása érdekében le kell vonni a tanulságokat. Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület következő (2014. évi), ötödik értékelő jelentése szintén alapul szolgál majd a további teendők meghatározásához.

1.6

A jelenleg általánosan elfogadott tudományos álláspont továbbra is az, hogy teljesen elfogadhatatlan következményekkel jár, ha megengedjük, hogy a globális hőmérsékletek a 1990. évi szinthez képest több mint 2 fokkal megemelkedjenek, valamint hogy az üvegházhatású gázok koncentrációját a légkörben a jelenlegi szinten kell stabilizálni. Ennek elérése érdekében az éghajlatot károsító kibocsátások jelentős csökkentésére van szükség. Az üvegházhatású gázok szintje azonban jelenleg évről évre folyamatosan emelkedik, és a kibocsátások korlátozására irányuló erőfeszítések ugyan örvendetesen fokozódnak, de messze elmaradnak attól, ami a stabilizáció eléréséhez szükséges. Az új tárgyalási forduló általános céljaként ezért azt kell kitűzni, hogy a folyamat új lendületet kapjon, valamint hogy minden ország és a társadalom valamennyi csoportja jóval ambiciózusabb kötelezettségeket vállaljon és elszántabban lépjen fel.

1.7

Az esetleges összeférhetetlenségek elkerülése és a szinergiák kihasználása érdekében az előkészítő szakaszban a tárgyalófelek érdekeit alaposan elemezni kell és meg kell határozni a szinergiákat. Konszenzus alapján ambiciózus és reális intézkedéseket és célkitűzéseket kell kidolgozni azoknak a részvételével, akiknek majd az intézkedéseket végre is kell hajtani. Az intézkedésekre és célkitűzésekre irányuló javaslatokhoz társuló pozitív ösztönzők megkönnyíthetik az általános elfogadottságot, és biztosíthatják a pontos végrehajtást.

1.8

Ez csak az éghajlat-változási politikák eredményességének, költségeinek, valamint a gazdaságra és a társadalom egészére gyakorolt pozitív hatásának átlátható és alapos értékelésével érhető el. Az EGSZB egyetért az Európai Bizottság azon kijelentésével, hogy a 2015. évi megállapodásnak inkluzívnak kell lennie: olyan kötelezettségvállalásokat kell tartalmaznia, amelyek alkalmazandók valamennyi országra, fejlettekre és fejlődőkre egyaránt.

1.9

Az új globális éghajlat-változási megállapodás hiányában a „helyszíni” (önkormányzati, ágazati szintű) intézkedések és tevékenységek tökéletes példái a civil társadalom kezdeményező megközelítésének. Nem kétséges, hogy a civil társadalomnak nem csak a 2015. évi megállapodás szakpolitikáinak és célkitűzéseinek megvalósításában kell kulcsszerepet játszania. A politikát is határozottabb elköteleződésre kell felszólítania, és felügyelnie kell, hogy az éghajlat-változás elleni határozottabb fellépésre vonatkozó politikai ígéreteket (mint pl. a fosszilis energiahordozóknak folyósított támogatások megszüntetésének elfogadását) be is tartsák. Az elfogadott szakpolitikáknak ezért meg kell felelniük a civil társadalom által elvárt átláthatósági és elszámoltathatósági követelményeknek, elkerülve a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeket. A 2015. évi megállapodás az első lépést jelentené a globális energetikai átállás útján.

1.10

Ahhoz, hogy érvényesítse vezető szerepét és nagyobb befolyással bírjon a nemzetközi tárgyalásokon, az EU-nak határozottan el kell köteleznie magát amellett, hogy 2020-ra és 2030-ra szólóan igényesebb célokat tűz ki, illetve meg kell mutatnia, hogy az ilyen célok végrehajtása miként képezi szerves részét a gazdasági fellendülésre és a fenntarthatóbb jövő felé történő átmenetre vonatkozó terveinek. Az EGSZB ezért továbbra is sürgeti a már kitűzött 2020-as szén-dioxid-kibocsátási célok maradéktalan megvalósítását, és az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátására vonatkozó 2020-as célkitűzés 25 %-ra való szigorításának fontolóra vételét, hogy jó úton haladhassunk a 2050-re kitűzött 80–95 %-os csökkentés felé. Az EGSZB továbbra is nyomatékosan kéri az EU-t, hogy mihamarabb fogadja el az ÜHG-kibocsátás csökkentésére vonatkozóan 2030-ig a 40 %-os, valamint 2040-ig a 60 %-os indikatív célt, és ezeket a szükséges csökkentések megvalósítására törekvő, jogilag kötelező érvényű politikákkal támassza is alá. Az effajta hosszú távú indikatív célokra viszonyítási alapként van szükség, amely megadja a szükséges kiszámíthatóságot és stabilitást a befektetők és a döntéshozók számára Európában. Emellett erősen célratörő referenciaalapot biztosítanának a nemzetközi tárgyalások számára.

1.11

Már azt is nehéz elképzelni, hogy a főbb szereplők különböző érdekei hogyan egyeztethetők össze a jelenlegi „kibocsátáskorlátozási és -kereskedelmi” tárgyalási formában. Számos érdekelt fél fenntartásának ad hangot, és a jövőbeli tárgyalási formára más megoldásokat javasol. Az olyan projektek alapján, mint a „széndioxid-kibocsátás meghatározása”, a globális „szénadó” vagy az India által felvetett polgáronkénti kibocsátási jog, illetve a hasonló felvetések valamilyen elegye, meg kell vizsgálni a megállapodás új koncepciójának alapjául szolgáló lehetséges tartalékmegoldásokat.

1.12

Az EGSZB teljes mértékben támogatja az Európai Bizottság álláspontját, amely szerint nem várhatunk addig, amíg a 2015. évi megállapodás 2020-ban hatályba lép: azok a lépések, melyeket mostantól 2020-ig teszünk, kulcsfontosságúak lesznek a szakpolitikák megfelelő pályára állításában. Ezeket az intézkedéseket jól át kell gondolni, és azoknak a tudomány, a technológia és a fejlesztések területén elért reális és kézzelfogható eredményeken kell alapulniuk – ahogy azt az EGSZB az „Alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság: ütemterv 2050-ig” című véleményében (3) kifejtette.

2.1

2011-ben a nemzetközi közösség tárgyalásokat kezdeményezett egy új nemzetközi megállapodásról, hogy kollektív módon lépjen fel a Föld éghajlati rendszerének védelme érdekében. Erről a megállapodásról, amelyet a tervek szerint 2015 végéig zárnak le, és 2020-tól kezdődően lesz alkalmazandó, jelenleg „a fokozott fellépést célzó Durban Platform” (ADP) néven ismert folyamat útján zajlanak a tárgyalások.

2.2

A 2015. évi megállapodásnak 2020-ra egyetlen átfogó rendszerbe kell szerveznie az ENSZ éghajlat-változási keretegyezménye (a továbbiakban: az egyezmény) szerinti kötelező és nem kötelező rendelkezések jelenlegi kavalkádját.

2.3

A koppenhágai–cancúni kötelezettségvállalási folyamat egyoldalú, alulról építkező jellege inkluzívabb nemzetközi megközelítést tett lehetővé.

2.4

A 2015. évi megállapodás megformálásakor tanulnunk kell az egyezmény, a Kiotói Jegyzőkönyv és a koppenhágai–cancúni folyamat sikereiből és hiányosságaiból. Túl kell lépnünk a világ 1990-es állapotát tükröző észak–déli paradigmán, és el kell mozdulnunk egy kölcsönös függésen és megosztott felelősségen alapuló világkép felé.

3.1

Az EGSZB már az EU hetedik környezetvédelmi cselekvési programja tárgyában elfogadott véleményében (4) (NAT/592, 4.4.4. pont) hangsúlyozta, hogy párhuzamok vannak a pénzügyi és az ökológiai válság között. Mindkettő a gazdasági, ill. természeti erőforrásokkal való nem fenntartható gazdálkodás eredménye. Az említett véleményben az EGSZB nehezményezte „hogy a környezeti válságra nem reagáltak úgy, mint ahogy a pénzügyire, a költségvetési paktumban rögzített, a válság leküzdését szolgáló intézkedésekkel – azaz világos előírásokkal, egyértelmű mutatókkal, ellenőrzésekkel és szankciókkal”. Ugyanez érvényes a küszöbönálló klímatárgyalásokra, amelyeknek egyértelmű jelzést kell küldeniük, hogy világszerte erőforrás-kímélő, alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság kialakítására van szükség.

3.2

Jelentős geopolitikai változások következtek be, amelyeket a tárgyalási stratégia előkészítése során figyelembe kell venni. A globális geopolitikai és gazdasági térkép rövid idő alatt jelentősen megváltozott. Ezeket a mélyreható változásokat részben a pénzügyi válság indította el, amelyhez az EU-ban gazdasági válság is társult, miközben a vállalati beruházási ráta a 2008. évi 23 százalékról 2013 első felében (Eurostat) 18,3 százalékra esett vissza. A közelgő tárgyalások kialakítása során körültekintően értékelni kell a gazdasági visszaesés időszakában alkalmazott uniós éghajlati és energiapolitika szerepét.

3.3

Ezek az erőfeszítések azonban még mindig nem elegendőek. A jövőbeli globális éghajlati megállapodást alapvetően a nemzetközi gazdasági színtér határozza meg, és a folyamatot a gazdasági kulcsszereplők, Kína és az Egyesült Államok irányítják, nyomukban Indiával és más BRICS-országokkal (amelyek 2012-ben a globális kibocsátások 61,8 %-áért feleltek). 2020-ig 400-600 GW teljesítményű új széntüzelésű villamosenergia-termelés épül ki. Az EU jelenleg gazdasági visszaeséssel küzd, ami eddig 3,8 millió munkahely elvesztését és az ipari termelés mintegy 20 %-os csökkenését eredményezte, míg a megújulóenergia-szektorban és az energiatakarékossági intézkedések területén foglalkoztatottak száma nőtt.

3.4

Ugyanakkor néhány nagyon pozitív fejleményről is beszámolhatunk az éghajlatvédelem terén:

3.5

A világ a jelenlegi haladási ütemben nem fogja tudni teljesíteni azt a kormányok által meghatározott célkitűzést, hogy a globális átlaghőmérséklet hosszú távon legfeljebb 2 Celsius fokkal (°C) emelkedjen. Az üvegházhatású gázok globális kibocsátása gyorsan emelkedik, és a légköri széndioxid (CO2) szintje 2013 májusában meghaladta a 400 ppm-et.

3.6

A már végrehajtott, és a jelenleg alkalmazott szakpolitikák hosszú távon (az iparosodás előtti szinthez képest) várhatóan 3,6 °C és 5,3 °C közötti átlaghőmérséklet-emelkedést eredményeznek, és (az éghajlati modellezés alapján) ennek az emelkedésnek a nagy része ebben az évszázadban következik be.

3.7

Ahhoz, hogy reális esély legyen a 2 °C-ra vonatkozó célkitűzés megvalósítására, 2020, azaz az új nemzetközi éghajlat-változási megállapodás várható hatálybalépése előtt valódi fellépésre van szükség. E kihívás középpontjában az energia áll: az üvegházhatású gázok mintegy kétharmadának kibocsátásáért az energiaágazat felelős, mivel a teljes energiafogyasztás több mint 80 %-a fosszilis tüzelőanyagokon alapul.

3.8

Egyes országok kedvező eredményei ellenére az energiával kapcsolatos globális széndioxid-kibocsátás 1,4 %-kal emelkedett, és 2012-ben elérte a rekordmennyiségnek számító 31,6 gigatonnát. Az OECD-n kívüli országok jelenleg a globális kibocsátás 60 %-áért felelnek, ami 2000-hez képest 45 %-os emelkedést jelent. 2012-ben a globális szén-dioxid-kibocsátás emelkedésének legnagyobb részét Kína okozta, de ez az emelkedés Kína esetében az előző tíz év egyik legkisebb emelkedését jelentette, ami elsősorban a megújuló energiaforrások bevezetésének és a kínai gazdaság nagy energiaigénye tekintetében elért jelentős javulásnak köszönhető.

3.9

Az Egyesült Államokban a villamosenergia-termelésben a szénről a gázra való átállás segítette a kibocsátások 200 millió tonnával való csökkentését, ami az 1990-es évek közepének szintjére történő visszatérést jelent. A szénfelhasználás emelkedésének ellenére az európai kibocsátások a gazdasági visszaesés, a megújuló energiaforrások növekedése, valamint az ipari és energiatermelő ágazatban alkalmazott kibocsátási korlát következtében 50 millió tonnával csökkentek. A kibocsátások Japánban 70 millió tonnával emelkedtek, mivel az energiahatékonyság javítása nem ellensúlyozta teljes mértékben a nukleárisenergia-csökkenés kompenzálása miatti fosszilistüzelőanyag-felhasználást. Az üvegházhatású gázok energiával kapcsolatos globális kibocsátása 2020-ban várhatóan még a jelenleg alkalmazott szakpolitikák figyelembevételével is közel 4 gigatonna CO2-egyenértékkel magasabb lesz, mint az a szint, amely összhangban áll a 2 °C-ra vonatkozó célkitűzéssel, ami jelzi, mekkora kihívás áll előttünk még ebben az évtizedben.

3.10

Az éghajlatváltozással kapcsolatos nemzetközi tárgyalások azzal az ígérettel zárultak, hogy 2015-re új globális megállapodás születik, amely 2020-ban lép hatályba. A gazdasági válság azonban negatívan hatott a tiszta energia alkalmazásának ütemére és a szénpiacokra. Jelenleg a globális széndioxid-kibocsátások 8 %-a a szén árától függ, miközben 15 % fosszilistüzelőanyag-támogatás formájában tonnánként 110 USD ösztönzésben részesül (az uniós országokon kívül). Az EGSZB arra kéri az államok közösségét, hogy a 2015. évi klímamegállapodással kötelező érvénnyel hajtsa végre a már 2012-ben az Egyesült Nemzetek Rio+20 konferenciáján elhangzott azon ígéreteket, hogy megszüntetik a környezetet károsító fosszilis energiahordozókra jutó, évente 780 milliárd dollárra becsült támogatások folyósítását.

3.11

A gáz- és szénárak közötti dinamika bizonyos régiókban előmozdítja a kibocsátás-csökkentéseket, míg más régiókban lassítja azokat, miközben a nukleáris ágazat nehézségekkel küzd, és a széles körű széndioxid-leválasztás és -tárolás továbbra is távoli lehetőségnek tűnik. Az energiahatékonyság javítására irányuló növekvő lendület ellenére továbbra is hatalmas kiaknázatlan gazdasági lehetőségek vannak. A célzott kormányzati szakpolitikák által támogatott nem vízi megújuló energiaforrások terén a létesített kapacitások növekedése kétszámjegyű. A megújuló energiaforrásokba történő beruházásokhoz a szénárak vonatkozásában, valamint adott esetben a szénadót alkalmazó országokban ennek az adónak a tekintetében egyaránt szilárd gazdasági környezetre van szükség.

4.1

Hogyan alakítható ki úgy a 2015. évi megállapodás, hogy biztosítsa, hogy az országok fenntartható gazdasági fejlődésre törekedhessenek, bátorítva őket, hogy vegyék ki méltányos és igazságos részüket az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának csökkentéséből annak érdekében, hogy a globális kibocsátások a 2 °C alatt maradásra vonatkozó célkitűzés teljesítését lehetővé tevő utat kövessék? Mindenekelőtt már azt is nehéz elképzelni, hogy a főbb szereplők különböző érdekei hogyan egyeztethetők össze a jelenlegi „kibocsátáskorlátozási és -kereskedelmi” tárgyalási formában, de a jövőbeli megállapodás elengedhetetlen feltétele, hogy abból mindenki méltányos és igazságos részt vállaljon. Így – legalább tartalékmegoldásként – eltérő tárgyalási koncepciót kell kidolgozni, és el kell ismerni az irányítási nehézségeket. Meg kell találni a módját, hogy az éghajlatváltozás kezelésére irányuló intézkedések támogassák a társadalmi, gazdasági és környezeti növekedést és fejlődést. Ez csak az éghajlat-változási politikák eredményességének, költségeinek, valamint a gazdaságra és a társadalom egészére gyakorolt pozitív hatásának átlátható és alapos értékelésével érhető el. Le kell vonnunk a tanulságokat a kiotói rendszerből, annak minden összetettségével és kiskapuival együtt. Ez az új koncepció kidolgozására irányuló komoly munka hasznos kiindulópontjaként szolgálhat. A meghosszabbított II. Kiotói Jegyzőkönyv és az abban meghatározott kibocsátási részarányok igen határozott jelzést képviselnek, ami koncepcióváltást tesz szükségessé.

4.2

Hogyan biztosíthatja legjobban a 2015. évi megállapodás valamennyi meghatározó gazdaság és ágazat hozzájárulását, és hogyan minimalizálhatja a rendkívül kompetitív gazdaságok közötti kibocsátásáthelyezés lehetséges kockázatát? A kibocsátásáthelyezés olyan jelenség, amely nemcsak az esetlegesen hanyatlóban lévő, energiaigényes iparágakhoz kapcsolódik, hanem az egyes gazdasági térségekben végzett üzleti tevékenység általános feltételeivel is összefügg. A kibocsátási feltételek terén tapasztalható, főként a legversenyképesebb régiók közötti egyensúlytalanság az uniós beruházások elapadását okozta. Konszenzus alapján ambiciózus és reális intézkedéseket és célkitűzéseket kell kidolgozni azoknak a részvételével, akiknek majd az intézkedéseket végre is kell hajtani. Az egyszerű, méltányos és igazságos 2015. évi megállapodás így a globális gazdaság valamennyi régiójában a méltányos vállalkozási környezet előfeltétele.

4.3

Hogyan ösztönözheti leghatékonyabban a 2015. évi megállapodás az éghajlatváltozás valamennyi releváns szakpolitikai területbe való beépítését? Hogyan ösztönözheti a kiegészítő folyamatokat és kezdeményezéseket, köztük azokat, amelyek nem állami szereplőktől erednek? A 2015. évi megállapodás valamennyi reális szakpolitikai területbe való beépítése a leghatékonyabban nyilvánvalóan azzal ösztönözhető, ha a megállapodás egyszerű marad. Az e folyamat megszervezésére irányuló túlzott rendelkezések megnehezítik a megállapodás végrehajtását. Fontos, hogy az éghajlatváltozás más szakpolitikai területekbe történő beépítése előtt átlátható hatásvizsgálat készüljön. Az éghajlatváltozás más szakpolitikai területekbe történő beépítésénél biztosítani kell, hogy ez a lehető legkisebb költséggel és kiszámítható módon történjen, anélkül hogy szükségtelen adminisztratív terheket róna az érdekeltekre. Előnyben kell részesíteni a piaci alapú megközelítéseket.

4.4

Milyen kritériumok és elvek vezéreljék a mérséklési terhek méltányos megosztásának meghatározását a 2015. évi megállapodásban szerződő felek között úgy, hogy a vállalt kötelezettségek összhangban legyenek az adott ország körülményeivel, széles körben méltányosnak és igazságosnak tekintsék őket, és összességében képesek legyenek az erőfeszítések megfelelő szinten tartására? A „kibocsátáskorlátozás és -kereskedelem” megőrzéséhez kritériumokra és alapelvekre van szükség, és mindig előfordul, hogy a bánásmódot igazságtalannak és méltánytalannak tartják. Minden esetben figyelembe kell azonban venni az ágazatot érintő piaci dinamikát, az ágazatra vonatkozó, az éghajlatváltozással kapcsolatos meglévő és javasolt rendelkezéseket, valamint az ágazat érettségi szintjét abból a szempontból, hogy mennyire tesz erőfeszítéseket az üvegházhatású gázok kibocsátásának korlátozására és az energiahatékony technológiák alkalmazására. A siker és a fenntarthatóság biztosítása érdekében minden résztvevőt arra kell ösztönözni, hogy törekedjen e célkitűzések megvalósítására, például a kibocsátások korlátozására, a hatékonyság növelésére, a kutatási együttműködésre, a helyes gyakorlatok cseréjére stb. A szénadó a legösszehangoltabb és legeredményesebb módon csökkentheti a kibocsátást, és növelheti a kutatás és fejlesztés finanszírozását.

4.5

Mi legyen a szerepe a 2015. évi megállapodásnak az alkalmazkodással kapcsolatos kihívás kezelése terén, és hogyan épüljön ez az egyezmény keretében folyó munkára? Hogyan nyújthat a 2015. évi megállapodás további ösztönzést ahhoz, hogy az alkalmazkodás beépüljön valamennyi releváns szakpolitikai területbe? Az alkalmazkodás kérdése valójában meglehetősen jól ismert, és nagyrészt a meglévő kockázatkezelési programokon alapul. Noha az alkalmazkodás nem szünteti meg az éghajlatváltozás hatásából eredő valamennyi kockázatot, számos területen jelentősen hozzájárul a kockázatok enyhítéséhez. Az alkalmazkodási képesség fokozása minden kormányzati szinten további elemzést, a prioritások meghatározását, tervezést és fellépést igényel, valamint megköveteli a helyi önkormányzatok és vállalkozások közreműködését. Az alkalmazkodás tehát várhatóan a jövőbeli 2015. évi megállapodás négy fő pillérének egyike lesz. A vállalkozások különösen a technológiatranszfer és a helyes gyakorlatok cseréje révén jutnak szerephez.

4.6

Mi legyen az egyezmény és konkrétan a 2015. évi megállapodás szerepe a 2030-ig tartó évtizedben a finanszírozást, a piaci alapú mechanizmusokat és a technológiát illetően? Hogyan lehet építeni a megszerzett tapasztalatokra, és hogyan lehet tovább javítani a kereteket? Az éghajlatváltozással kapcsolatos kulcsfontosságú intézkedések terén az egyezménynek – amely felügyeli az országok teljesítményét, valamint a főbb pénzügyi tranzakciókat és technológiacserét – koordináló szerepet kell kapnia. A technológiáért és a technológia fejlesztéséért főként a vállalkozások felelnek. Az egyezmény a technológiai végrehajtó bizottságon, valamint az éghajlat-változási technológiai központon és hálózaton keresztül el tudja végezni a technológiák szakértő elemzését, és az országok számára biztosítani tudja az információkhoz való teljes körű hozzáférést, ami lehetővé teszi, hogy kiválaszthassák a legmegfelelőbb technológiákat.

4.7

Hogyan javíthatná tovább a 2015. évi megállapodás az országok nemzetközi szintű átláthatóságát és elszámoltathatóságát? Mennyire kell globálisan egységesíteni az elszámolási rendszert? Hogyan számoltathatók el az országok, ha nem teljesítik a vállalt kötelezettségeiket? Az elszámolási rendszer globális egységesítésére mindenképpen szükség van, függetlenül attól, hogy ez hogyan érhető el, hiszen a pontos adatok minden esetben elengedhetetlenek, ha pénzről van szó. Az elszámoltathatóság megvalósítása a 2015. évi megállapodás tekintetében is kulcsfontosságú.

4.8

Hogyan lehetne javítani az ENSZ éghajlatváltozással kapcsolatos tárgyalási folyamatán, hogy az hatékonyabban támogassa egy inkluzív, ambiciózus, hatékony és igazságos 2015. évi megállapodás elérését, és biztosítsa a megállapodás végrehajtását? A megállapodás sikeres megkötéséhez és végrehajtásához az érdekeltek széles körű részvételére és átlátható folyamatra van szükség. A kibocsátások csökkentésére és a fenntartható fejlődés lehetőségeinek kidolgozására irányuló eredményes módszerekről szóló, éghajlatváltozással kapcsolatos tárgyalásokhoz a vállalkozások saját szakértelmükkel járulhatnak hozzá. A civil társadalom és az üzleti közösség széles körű részvétele szintén biztosíthatja az erőfeszítések összehasonlíthatóságát és az egyenlő feltételeket. Az új, 2015. évi globális megállapodás csak a kezdeti lépés, és a megállapodás teljes körű végrehajtása a civil társadalom egészétől függ. A folyamatnak és a végrehajtási eredményeknek ezért átláthatónak és meggyőzőnek, vagyis olyanoknak kell lenniük, hogy a világ minden részén elnyerjék a polgárok bizalmát.

4.9

Hogyan fektethet be legjobban az EU az egyezmény keretein kívüli folyamatokba és kezdeményezésekbe, és hogyan támogathatja azokat a leghatékonyabban annak érdekében, hogy előkészítse az utat egy nagyratörő és hatékony 2015. évi megállapodás számára? Az EGSZB üdvözli az ezzel az európai bizottsági dokumentummal megindított vitát. Elengedhetetlen az éghajlat-változási politika valamennyi szempontjának független, szakértő elemzése, különösen a megváltozott és változó globális geopolitikai színtér figyelembevételével. Van már néhány rendelkezésre álló elemzés, tehát nem kell mindent elölről kezdeni. Az egyik vezérfonal az a levél, amelyet az Egyesült Államok elnöke tudományos tanácsadóinak tanácsától kapott, és amely összefoglalja az éghajlatváltozással kapcsolatban felmerülő kérdéseket. A kiotói rendszer tanulságai és az ENSZ-tárgyalások elhúzódó jellege is megerősíti, hogy változásra van szükség, még mielőtt késő lenne. A szakértői szervezetek, például a Nemzetközi Energiaügynökség megállapításait és ajánlásait haladéktalanul végre kell és végre lehetne hajtani. A Nemzetközi Energiaügynökség „Az energetikai és éghajlati térkép átrajzolása” című jelentése pragmatikus és megvalósítható megközelítést nyújt. A jelentésben meghatározott négy alapvető és megvalósítható szakpolitika a következő: az energiahatékonyság javítása az építőipari, az ipari és a közlekedési ágazatban; a legkevésbé hatékony szénerőművek építésének és alkalmazásának visszaszorítása; a kőolaj- és földgáztermelésből származó metánkibocsátás minimalizálása és egyes fosszilistüzelőanyag-felhasználási támogatások fokozatos megszüntetésének felgyorsítása.