1. 

E két előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel a Verwaltungsgericht Berlin (berlini közigazgatási bíróság) arra vár választ a Bíróságtól, hogy mely feltételek mellett kell elismerni az Európai Unió valamely tagállamában lakó török munkavállaló családtagjainak kereső tevékenység gyakorlásához való jogát. E feltételeket az Európai Gazdasági Közösség és Törökország közötti társulást létrehozó megállapodásban – amelyet 1963. szeptember 12‑én Ankarában (Törökország) írt alá egyrészről a Török Köztársaság, másrészről az EGK tagállamai és a Közösség, és amely megállapodást a Közösség nevében az 1963. december 23‑i 64/732/EGK tanácsi határozat ( 2 ) (a továbbiakban: EGK‑Törökország társulási megállapodás) kötött meg, hagyott jóvá és erősített meg – létrehozott társulási tanács által elfogadott, a társulás fejlesztéséről szóló, 1980. szeptember 19‑i 1/80 határozat (a továbbiakban: 1/80 határozat) 7. cikke tartalmazza.

2.

Az 1/80 határozat 6. cikkének (1) bekezdése így szól:

„A családtagok szabad munkavállalásra való jogosultságáról szóló 7. cikk sérelme nélkül, valamely tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó török munkavállaló ebben a tagállamban:

3.

Az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdése azzal foglalkozik, hogy milyen jogok illetik meg a rendes munkaerőpiachoz tartozó török munkavállaló azon családtagjait, akik engedélyt kaptak arra, hogy hozzá költözzenek. Úgy rendelkezik, hogy az említett családtagok jogosultak „– a Közösség tagállamai munkavállalóinak biztosítandó elsőbbségre is figyelemmel – bármely állásajánlatra pályázni, amennyiben ott már legalább három éve szabályszerű lakóhellyel rendelkez[nek] [és] a választás[uk] szerinti bármely munkaviszonyban történő szabad munkavállalásra, amennyiben ott legalább öt éve szabályszerű lakóhellyel rendelkez[nek]”.

4.

Az 1/80 határozat 14. cikkének (1) bekezdése szerint: „[e] szakasz rendelkezéseit a közrend, a közbiztonság és a közegészségügy miatt indokolt korlátozásokra is figyelemmel kell alkalmazni.”

5.

A jelen ügyekben releváns elemeket a külföldiek szövetségi területen való tartózkodásáról, kereső tevékenységéről és integrációjáról szóló törvény (Gesetz über den Aufenthalt, die Erwebstätigkeit und die Integration von Ausländern im Bundesgebiet; a továbbiakban: AufenthG) ( 3 ) tartalmazza.

6.

Az AufenthG 4. cikkének (5) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a]z EGK–Törökország társulási megállapodás értelmében vett tartózkodási joggal rendelkező külföldinek kell bizonyítania azt, hogy e joggal rendelkezik, bizonyítékot szolgáltatva arról – amennyiben az Európai Unióban sem letelepedési engedéllyel, sem más huzamos tartózkodásra jogosító okmánnyal nem rendelkezik –, hogy van tartózkodási engedélye. A tartózkodási engedélyt kérelem alapján adják ki.”

7.

Az AufenthG 53. cikke a következőképpen szól:

„A külföldit ki kell utasítani, ha:

8.

Az AufenthG 55. cikke előírja, hogy „[a] külföldi kiutasítható, amennyiben tartózkodása sérti a közbiztonságot és a közrendet vagy [Németország] egyéb jelentős érdekét” ( 4 ), különösen, ha megsértette a „törvényeket, a bírói vagy közigazgatási határozatokat, illetve intézkedéseket, és ez nem egyszerű, elszigetelt vagy kisebb jelentőségű cselekmény […]”. ( 5 )

9.

Sidika Ucar török állampolgár 1977‑ben házasságot kötött Ö. Ucarral. Kettejüknek négy gyermeke született, mielőtt 1991‑ben elváltak. Ö. Ucar még ugyanabban az évben elhagyta Törökországot, ahol családjával lakott, Németországba ment, ahol házasságot kötött egy német állampolgárral. 1996‑ban a nemzeti hatóságok határozatlan időre szóló tartózkodási engedélyt állítottak ki részére. Ö. Ucar második házasságát 1999‑ben felbontották. 2000 szeptemberében S. Ucar és Ö. Ucar újból házasságot kötött. 2001 novemberében a felperes legkisebb közös gyermekükkel együtt német területre utazott a férjével való családegyesítés céljából a Landesamt für Bürger‑ und Ordnungsangelegenheiten (berlini [Németország] tartományi általános közigazgatási és rendészeti hatóság, a továbbiakban: idegenrendészeti hatóság) által kiállított vízummal, és egy 2006. november 26‑ig érvényes házastársi tartózkodási engedéllyel.

10.

Ö. Ucar – szakmai helyzetét illetően – 2000 májusától 2001 végéig pékként dolgozott munkavállalóként. 2002 elején pékként vállalkozói tevékenységbe kezdett, ami 2005 októberéig tartott, amikor újból munkaviszonyba állt ugyanebben az ágazatban, és ott is maradt 2011 decemberéig.

11.

S. Ucar tartózkodási engedélyét 2002. november 28‑án két évre meghosszabbították. 2004. november 29‑én újabb két évre szóló megújításra került sor. E két meghosszabbítás engedélyezése céljából az idegenrendészeti hatóság meggyőződött arról, hogy S. Ucar megélhetési költségeinek fedezetét a férje kereső tevékenységéből származó jövedelem biztosítja.

12.

2006. november 21‑én az idegenrendészeti hatóság azzal a megjegyzéssel állította ki S. Ucar részére a családegyesítési célú tartózkodási engedélyt, hogy Ö. Ucart ismét munkavállalóként foglalkoztatják. Ezt az engedélyt többször meghosszabbították, utolsó alkalommal 2013. december 12‑én.

13.

2013. augusztus 16‑án S. Ucar azt kérte az idegenrendészeti hatóságtól, hogy az AufenthG 4. §‑ának (5) bekezdése alapján az EGK–Törökország társulási megállapodás értelmében fennálló tartózkodási jogának bizonyítása érdekében állítsanak ki részére tartózkodási engedélyt, és arra hivatkozott, hogy teljesíti az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdésében szereplő feltételeket, mivel férje 2005 novemberétől folyamatosan munkaviszonyban áll.

14.

2014. május 6‑i határozatával az idegenrendészeti hatóság elutasította S. Ucar kérését, és megtagadta tartózkodási engedélye további meghosszabbítását. Egyfelől úgy vélte, hogy S. Ucar megélhetési költségeinek fedezete már nem biztosított. Másfelől azt is megállapította, hogy S. Ucar rendelkezik az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdése szerinti szerzett jogokkal, mivel Ö. Ucar nem tett eleget annak a feltételnek, mely szerint felesége Németországba történő megérkezését és a férjével való családegyesítés jogcímén a felesége számára kiadott első tartózkodási engedély megszerzését közvetlenül követő három évben a rendes munkaerőpiachoz kellett tartoznia. Az, hogy Ö. Ucar 2005. november 1‑jétől 2011 decemberéig folyamatosan munkaviszonyban állt, házastársa számára nem keletkeztetett jogot. Végül, az idegenrendészeti hatóság úgy tartotta, hogy S. Ucar tartózkodási engedélyének meghosszabbítása nem tekinthető az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdése szerinti családegyesítési engedélynek sem, mivel szerinte ez az engedély a valamely tagállam területére való belépéskor kiadott első engedélyre vonatkozik, nem pedig a korábbi engedélyeket követő engedélyekre.

15.

S. Ucar, aki vitatta ezeket a megállapításokat, keresetet nyújtott be a kérdést előterjesztő bíróság előtt az idegenrendészeti hatóság 2014. május 6‑i határozata ellen.

16.

A Verwaltungsgericht Berlin (berlini közigazgatási bíróság), mivel nehézségei merültek fel az uniós jog értelmezésével kapcsolatban, az eljárás felfüggesztése mellett döntött, és a Bíróság Hivatalához 2015. szeptember 24‑én benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmében a következő kérdéseket terjesztette előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé::

17.

Recep Kilic 1993‑ban született Törökországban, amikor Németországban lakó szülei szülőhazájukban töltötték a szabadságukat. R. Kilic 1994. április 16‑án lépett be Németország területére. Ebben az időpontban egyik szülője sem végzett kereső tevékenységet.

18.

1996 májusában R. Kilic szülei elváltak, és ő az édesanyjával maradt, aki 1998. június 30‑án munkát vállalt, és azt 2003 áprilisáig szinte megszakítás nélkül végezte, amikor szülési, majd szülői szabadságra ment.

19.

1997. május 5‑én, amikor bevezették a német jogba a tartózkodási engedély birtoklásának kötelezettségét, R. Kilic két évig érvényes tartózkodási engedélyt kapott. 1999‑ben, tekintettel az R. Kilic édesanyjának munkáltatója által kiadott igazolás bemutatására, valamint annak ellenére, hogy az édesanyja szociális segélyben részesül, R. Kilic tartózkodási engedélyét egy évre meghosszabbították. Ezt követően ez az engedély 2011. november 10‑ig több alkalommal meghosszabbításra került, azóta R. Kilic csupán ideiglenes igazolásokkal rendelkezik.

20.

Iskolai kudarcait követően R. Kiliccsel szemben több büntetőeljárás indult, és több alkalommal szabadságvesztésre ítélték, amelyek közül a legutolsó ítéletet 2013. június 11‑én hirdették ki, és amelyben fiatalkorú elkövetőként három év három hónap börtönre ítélték bűnszövetségben elkövetett tiltott kábítószer‑kereskedelem miatt. A börtönből 2015. május 27‑én szabadult.

21.

2014. július 24‑én az idegenrendészeti hatóság elutasította a tartózkodási engedélyének meghosszabbítására irányuló kérelmét, és az AufenthG 53. cikkének (1) és (2) bekezdése, valamint 55. cikke alapján elrendelte a kiutasítását. Egyrészről úgy tekintette, hogy R. Kilic nem érvényesíthetett egyetlen, az EGK–Törökország társulási megállapodáson vagy az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdésén alapuló jogot sem, mivel szülei nem tettek eleget annak a feltételnek, hogy R. Kilic Németországba történő belépését közvetlenül követő három éven keresztül folyamatosan a rendes munkaerőpiachoz tartozzanak. Másrészről úgy ítélte meg, hogy a már elkövetett súlyos jogsértések ismétlődő jellegét, a visszaesés veszélyét, valamint az R. Kilic által a közbiztonságra és a közrendre jelentett veszélyt figyelembe véve R. Kilicet ki kell utasítani és Törökországba kell viszaküldeni. Ez a hatóság a szóban forgó érdekek mérlegelése alapján arra a következtetésre jutott, hogy e körülmények között R. Kilic szoros kapcsolata Németországgal másodlagosként kezelendő.

22.

2014. szeptember 1‑jén R. Kilic e határozattal szemben keresetet terjesztett elő a kérdést előterjesztő bíróságnál. Azt állítja, hogy az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdése címén megilleti a tartózkodási jog, mivel anyja közel öt éves folyamatos munkaviszonnyal rendelkezik. Ugyanígy előadja, hogy jogosult az ugyanezen határozat 14. cikke alapján a török állampolgárokat megillető kiutasítással szembeni védelemre.

23.

A Verwaltungsgericht Berlin (berlini közigazgatási bíróság) a Bíróság hivatalához ugyanazon a napon beérkezett külön kérelmében a C‑509/15. sz. ügyben egyetlen kérdést intézett a Bírósághoz, amely a következőképpen szól:

„Az 1/80 határozat 7. cikke szerinti családegyesítés engedélyezésének tekinthető‑e az, ha a nem a munkaerőpiachoz tartozó családegyesítésre jogosultakhoz való költözés engedélyezését követően abban az időpontban hosszabbítják meg a családtag tartózkodási engedélyét, amikor a családtagnak jogszerű lakóhelyet biztosító, családegyesítésre jogosult személy munkavállalóvá vált?”

24.

A 2015. október 27‑i határozattal a C‑508/15. és C‑509/15. sz. ügyeket az írásbeli szakasz és a tárgyalás lefolytatása, valamint ítélethozatal céljából egyesítették.

25.

Írásbeli észrevételt S. Ucar, az idegenrendészeti hatóság és az Európai Bizottság nyújtott be.

26.

Emlékeztetőül, az 1/80 határozat előírja, hogy valamely tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó török munkavállaló egy év rendes foglalkoztatás után jogosult munkavállalási engedélyének meghosszabbítására, amennyiben ugyanannál a munkáltatónál áll munkaviszonyban. Három munkaviszonyban eltöltött év után ugyanazon foglalkozás vonatkozásában elfogadhatja bármely munkáltató állásajánlatát. Négy év rendes foglalkoztatás után az említett munkavállaló jogosult e tagállamban bármely munkaviszonyban történő munkavállalásra. Az 1/80 határozat a 6. cikke alapján megszerzett jogokkal kapcsolatban rögzíti, hogy „az éves szabadság és az anyaság, a munkahelyi baleset vagy a rövid betegség miatti távollét beleszámít a rendes foglalkoztatás idejébe. ( 6 ) Az önhibán kívüli munkanélküliség időtartama, valamint a hosszabb betegség miatti távollét „nem számít ugyan bele a rendes foglalkoztatás idejébe, de nem érinti a korábbi foglalkoztatási időtartam alatt megszerzett jogokat” ( 7 ).

27.

Az egyik tagállam területére szabályosan belépő török munkavállaló munkavállaláshoz való jogának megszilárdításával egyidejűleg ez a megerősödés azzal a következménnyel járhat, hogy javítja a munkavállaló családtagjainak helyzetét. Amennyiben ezek a családtagok engedélyt kaptak arra, hogy e munkavállalóhoz költözzenek a fogadó tagállam területén, a családtagok jogosulttá válnak arra, hogy bármilyen állásajánlatot elfogadjanak, amennyiben legalább három hónapja jogszerűen e tagállamban laknak. Ebből a szempontból lényegtelen, hogy e családtagok kifejezték‑e a tényleges munkavégzésre irányuló szándékukat, vagy sem. ( 8 )

28.

A török munkavállalónak és családtagjainak valamely tagállam munkaerőpiacára jutásának kérdésével kapcsolatban a Bíróság megállapította, hogy a tartózkodási jog szükségszerű velejárója az említett piacra jutásnak. Ahhoz, hogy egy állásajánlatot ténylegesen elfogadjanak, illetve hogy bármilyen munkát el tudjanak vállalni, magától értetődően szükséges, hogy a szóban forgó tevékenység végzése, vagy az ajánlat tétele szerinti tagállamban tartózkodhassanak. ( 9 )

29.

Márpedig éppen S. Ucar és R. Kilic tartózkodásának kérdése a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem lényege. Amennyiben az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdése alapján jogosulttá váltak a németországi munkaerőpiacra jutásra, az idegenrendészeti hatóságnak már nem csak a nemzeti jog rendelkezései, hanem az említett határozat alapján is el kellett volna ismernie a tartózkodási jogukat. A nehézség abból ered, hogy az a török munkavállaló, akihez költöztek, nem rendelkezett a rendes munkaerőpiachoz tartozó munkavállalói jogviszonnyal, vagy nem tudta megtartani azt a Németországba érkezésüket közvetlenül követő három éven keresztül. A német hatóságok úgy értelmezik az 1/80 határozatot és az EGK–Törökország társulási megállapodást, hogy S. Ucar csak abban az esetben szerezhetett volna jogokat az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdése címén, ha házastársa 2001 novemberétől – amikor S. Ucar Németországba érkezett – 2004 novemberéig folyamatos rendes kereső tevékenységet folytatott volna. Ugyanígy R. Kilic csak azzal a feltétellel szerezhetett volna ilyen jogokat, ha az édesanyja 1994. áprilistól – amikor R. Kilic belépett a német területre – 1997‑ig hasonló tevékenységet folytatott volna. Ez a C‑508/15. sz. ügyben ( 10 ) a Bírósághoz intézett első előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés lényege.

30.

Emellett, abban az esetben, ha az idegenrendészeti hatóság által elfogadott értelmezést megerősíti a Bíróság, és az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdése csak akkor keletkeztet jogot, ha a török munkavállaló, akihez valamely családtagja a fogadó tagállam területére költözik, az említett családtag Németországba történő belépésétől kezdődően az említett jogok keletkezéséhez szükséges teljes időtartam alatt a rendes munkaerőpiachoz tartozik, a kérdést előterjesztő bíróság még azt a kérdést is felteszi a Bíróságnak, hogy a családegyesítést engedélyező első határozatnak kell‑e tekinteni az említett családtag tartózkodási engedélyének meghosszabbítását, és így azt az időtartamot, amely alatt a török munkavállalónak a rendes munkaerőpiachoz kell tartoznia, már a hosszabbításról szóló határozat időpontjától, nem pedig a családtag Németországba történő belépésétől lehetne számítani. Ez a tárgya a C‑508/15. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésnek és a C‑509/15. sz. ügyben előterjesztett egyetlen kérdésnek. Ugyanakkor, figyelembe véve azt a C–508/15. sz. ügyben feltett első kérdésre adandó választ, amelyet a Bíróság számára javasolni fogok, e kérdéskörrel csak kifejezetten kiegészítő jelleggel foglalkozom majd.

31.

A C‑508/15. sz. ügyben feltett kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ a Bíróságtól, hogy úgy kell‑e értelmezni az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdését, hogy e rendelkezés tartózkodási jogot ruház a Németországban lakó török munkavállaló családtagjára, ha az említett munkavállaló hároméves folyamatos időszak során a rendes munkaerőpiachoz tartozik, és ezen időszak alatt a családtag együtt lakott e munkavállalóval, és ezt a jogszerzést nem gátolja meg az a körülmény, hogy ez az időszak nem rögtön az érintett családtag Németországban történő belépése után kezdődött meg.

32.

Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjunk, egy pillanatra vissza kell térni a Bíróság által az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatában levont következtetésekhez, mielőtt érdeklődésünk külön a rendes munkaerőpiachoz való tartozás fogalma felé fordulna.

33.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdése közvetlen hatállyal rendelkezik, így az e rendelkezés hatálya alá tartozó török állampolgárok közvetlenül hivatkozhatnak e rendelkezésre a tagállamok bíróságai előtt a belső jog azzal ellentétes szabályai alkalmazásának mellőzése érdekében. ( 11 ) Ez a cikk emellett az 1/80 határozat szociális rendelkezései közé tartozik, amelyek további lépést jelentenek a munkavállalók szabad mozgásának az EUMSZ 45. cikk, az EUMSZ 46. cikk és az EUMSZ 47. cikk által ösztönzött fokozatos megvalósítása felé, és így az utóbbi cikkek keretében elfogadott alapelveket a lehető legnagyobb mértékben ki kell terjeszteni az említett határozat által elismert jogokat élvező török állampolgárokra. ( 12 )

34.

A Bíróság egyébként úgy ítélte meg, hogy az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdése a „jogok fokozatos megszerzésének rendszerét” valósítja meg, amely kettős célt szolgál. ( 13 ) Így a Bíróság megállapította, hogy „[a]z első időszakban, az első hároméves időszak letelte előtt, az említett rendelkezés arra irányul, hogy lehetővé tegye, hogy a migráns munkavállaló családtagjai e munkavállalónál tartózkodjanak abból a célból, hogy ezáltal a családegyesítés eszközével mozdítsa elő a fogadó tagállamba már jogszerűen beilleszkedett török munkavállaló munkavállalását és tartózkodását […]. Ezenfelül ugyanez a rendelkezés a török migráns munkavállaló családjának a fogadó tagállambeli tartós beilleszkedését kívánja megerősíteni, három év jogszerű tartózkodás után biztosítva az érintett családtag számára annak lehetőségét, hogy ő maga is beléphessen a munkaerőpiacra. Az ily módon kitűzött alapvető cél a fenti, az ebben az időszakban a fogadó tagállamba már jogszerűen beilleszkedett családtag helyzetének az által való rendezése, hogy biztosítják számára a szóban forgó tagállamban a saját megélhetését biztosító eszközöket, tehát azt, hogy a migráns munkavállaló helyzetétől független helyzetet alakítson itt ki” ( 14 ). Következésképpen az 1/80 határozat általános célkitűzése alapján történő értelmezés szerint az 1/80 „határozat 7. cikkének első bekezdésével létrehozott rendszer a fogadó tagállamban történő családegyesítés kedvező feltételeinek megteremtésére törekszik” ( 15 ).

35.

Bár a tagállamoknak meghagyott mozgásteret illetően az állandó ítélkezési gyakorlat szerint továbbra is a tagállamok hatáskörébe tartozik azon feltételek meghatározása, amelyeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy egy török állampolgár először a területükre lépjen, valamint azon feltételek szabályozása, amelyek megléte szükséges ahhoz, hogy ezen állampolgárok a munkaerőpiacra léphessenek, ( 16 ) ezzel szemben amikor az 1/80 határozat valamely rendelkezésében megállapított feltételeknek megfelelnek a török állampolgárok, és ennélfogva az e határozatban biztosított jogokban részesülnek, ugyanezen tagállamok nem alkothatnak más jellegű szabályozást, mint amely az 1/80 határozatból következik, vagy amely az abban szereplő feltételekhez képest eltérő feltételeket ír elő. ( 17 ) Ennélfogva a tagállamok nem módosíthatják egyoldalúan a török állampolgároknak a fogadó tagállam munkaerőpiacára történő fokozatos integrációjára irányuló rendszer hatályát. ( 18 )

36.

Így tehát azt kell megállapítani, hogy a német hatóságok nem módosították‑e egyoldalúan az előbb említett rendszert annak előírásával, hogy az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdésében alapuló jogok elismeréséhez az a török munkavállaló, akihez egy tagállam területén egy családtagja költözött, az említett családtag Németországba történő belépésétől kezdődően az e rendelkezésben előírt jogok megszerzéséhez szükséges teljes időtartam alatt a rendes munkaerőpiachoz köteles tartozni, anélkül, hogy az említett piachoz tartozás időszakait azonos időtartammal, de későbbi teljesítéssel figyelembe lehetne venni.

37.

Melyek azok a konkrét feltételek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy egy török munkavállaló családtagja az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdésében foglalt jogokat megszerezze? A Bíróság, noha részben már válaszolt erre a kérdésre, soha nem foglalt egyértelműen állást az említett feltételek teljesítésének időrendi sorrendjéről.

38.

Mielőtt a Bíróságnak az említett feltételekre vonatkozó értelmezésével foglalkoznék, megjegyzem, hogy maga az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének a szövege sem tartalmaz olyat, ami szó szerint összevethető lenne a német hatóságok követelményeivel. E cikk olvasatából ugyanis egyszerűen csak az az elgondolás tűnik ki, amely szerint az egyik tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó török munkavállaló családtagja, aki engedélyt kapott arra, hogy a munkavállalóhoz költözzön, jogosult bármely állásajánlatra jelentkezni, amennyiben az említett tagállamban már legalább három éve jogszerűen lakóhellyel rendelkezik (az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének első francia bekezdése), és jogosult a választása szerinti bármely munkaviszonyban történő szabad munkavállalásra, amennyiben ott legalább öt éve jogszerűen lakóhellyel rendelkezik (az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének második francia bekezdése).

39.

A Bíróság az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdését úgy értelmezte, hogy „az e rendelkezésben szereplő jogok megszerzése két együttes feltételtől függ, tudniillik egyfelől az érintett személynek olyan török munkavállaló családtagjának kell lennie, aki már a fogadó tagállam rendes munkaerőpiacához tartozik, és másfelől e tagállam illetékes szerveinek engedélyezniük kellett azt, hogy az említett munkavállalóhoz költözzön itt. Mihelyt az említett feltételek teljesülnek, az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének alkalmazása szempontjából azt kell megvizsgálni, hogy az érintett török állampolgár jogszerűen lakik‑e együtt bizonyos ideje a fogadó tagállam területén azzal a munkavállalóval, akitől a jogait származtatja” ( 19 ).

40.

A Bíróság ítélkezési gyakorlatában egyformán hivatkozik az „első” ( 20 ) hároméves „időszakra”, a hároméves „időszakra” ( 21 ), „bizonyos időszakra” ( 22 ) vagy „az érintett családtagnak a fogadó tagállam területére való belépésétől” kezdődő hároméves időszakra. ( 23 ) Úgy vélem, ezek az elemek nem meghatározóak. Egyfelől az „első” időszakra történő hivatkozásnak egyszerűen csak az a célja, hogy megkülönböztesse ezt az időszakot a következő kétéves időszaktól, amely az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének második francia bekezdése értelmében feljogosítja valamely tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó török munkavállaló családtagját bármely munkaviszonyban történő szabad munkavállalásra. Másfelől, a Pehlivan‑ítéletben ( 24 ) szereplő pontosítás teljesen elszigetelt, és egy olyan ügyben merült fel, amelyben az itt tárgyalt időrendi problémához hasonló nem merült fel. ( 25 )

41.

Mind S. Ucar, mind R. Kilic esetében megállapítható, hogy az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdésében elismert jogok megszerzéséhez szükséges, a Bíróság által hagyományosan kidolgozott feltételeknek megfelelnek. Mindketten török munkavállaló családtagjai, akik jogszerű engedéllyel költöztek az érintett török munkavállalóhoz a fogadó tagállam területén. Az is megállapítható, hogy mindketten eleget tettek a közös háztartásban való tényleges együttélés követelményének. ( 26 )

42.

Végül az ítélkezési gyakorlat megköveteli attól a török munkavállalótól, akivel a családtag együtt él, hogy mindazon időszak alatt a fogadó tagállam rendes munkaerőpiacához tartozzon, „amely szükséges ahhoz, hogy a családtag az e tagállam munkaerőpiacára jutáshoz való jogot megszerezze” ( 27 ). A rendes munkaerőpiachoz való tartozás fogalma elkülönül az 1/80 határozat 6. cikkének (1) bekezdésében szereplő jogszerű munkavégzés fogalmától. ( 28 ) Márpedig ezen munkaerőpiachoz való tartozás fogalma kapcsán a Bíróság kimondta, hogy „e fogalom minden olyan munkavállalóra kiterjed, aki megfelel a fogadó tagállam törvényi és rendeleti előírásainak, és akinek így jogában áll e tagállam területén kereső tevékenységet folytatni” ( 29 ). A munkaviszony átmeneti megszakítása nem feltétlenül jelenti azt, hogy a török munkavállaló többé nem tartozik a fogadó tagállam rendes munkaerőpiacához, legalábbis mindaddig, amíg más kereső tevékenység kereséséhez erre észszerűen szüksége van, amennyiben e távollét ideiglenes jellegű. ( 30 ) Végül, „egy török munkavállaló csak akkor van kizárva a rendes munkaerőpiacról, ha objektíve már nincs esélye a munkaerőpiacra való újbóli beilleszkedésre, vagy ha túllépte azt az észszerű időszakot, amelyen belül ideiglenes inaktivitását követően új munkaviszony létesítése elvárható” ( 31 ).

43.

Ezenkívül, amint azt a Bizottság megjegyezte, az 1/80 határozat 6. cikkén alapuló jogok akkor is megszerezhetők, ha az e cikk által megkövetelt rendes munkaerőpiachoz való tartozás még nem áll fenn ténylegesen az érintett török állampolgárnak a fogadó tagállam területére érkezésétől kezdődően, aki ekkor még lehet, hogy nem is rendelkezik munkavállalói jogviszonnyal. ( 32 ) Márpedig, figyelembe véve az 1/80 határozat 7. cikkének célkitűzését, nem lenne szerencsés e cikk alkalmazásában olyan szigorú előírást megkövetelni, amely e határozat 6. cikkének alkalmazásában nem is jelenik meg.

44.

E célkitűzés kapcsán nem tudok egyetérteni az idegenrendészeti hatóság azon érvével, mely szerint megszünteti az 1/80 határozat 7. cikke és céljának összhangját, ha e cikket úgy kell értelmezni, hogy a jogok akkor is megalapozottak, ha nem azonnal a családtag megérkezését követően jött létre a rendes munkaerőpiachoz való tartozás, mivel ebben az esetben nem lehetett volna támogatni a családegyesítést. Véleményem szerint ugyanis a családegyesítés kedvező körülményeinek megteremtését nem szolgálja az 1/80 határozat 7. cikkének túl szigorú értelmezése. Az, hogy az érintett török munkavállaló csak a hozzá költöző családtagja megérkezését követően teljesítette azt az időszakot, amely alatt a fogadó tagállam rendes munkaerőpiacához kellett tartoznia, nem szünteti meg azon gondolat jelentőségét, mely szerint a már jogszerűen beilleszkedett török munkavállaló munkavállalását és tartózkodását elviselhetőbbé teszi, ha lehetősége van e tagállamban szűkebb családja tartós egyesítésére.

45.

Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a német hatóságok az 1/80 határozatban nem szabályozott feltételt írtak elő, amikor megkövetelték, hogy a török munkavállalók – a családtagjaiknak az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdésén alapuló jogai elismeréséhez – az említett családtagok érkezésétől kezdődően az említett jogok megszerzéséhez szükséges teljes időtartam alatt a rendes munkaerőpiachoz tartozzanak, anélkül, hogy figyelembe lehetne venni az azonos időtartammal, de későbbi teljesítéssel a rendes munkaerőpiachoz való tartozás megfelelő időszakait.

46.

Mivel megerősödött az a meggyőződésem, hogy az 1/80 határozat – emlékezzünk rá – nem tartalmaz ezzel ellentétes kifejezett rendelkezéseket, hajlok arra, hogy elfogadjam az adott ügyben, hogy S. Ucar, aki közel 14 évig ténylegesen együtt lakott a házastársával, megszerezte az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdésén alapuló jogokat, mivel Ö. Ucar, aki a rendes munkaerőpiachoz tartozott, az 1/80 határozat 6. cikkében szereplő előírásoknak megfelelően, megszakítás nélkül három éven keresztül munkavállalóként dolgozott. Így 2008 novemberétől S. Ucart az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének első albekezdésén alapuló jogok, továbbá 2010 novemberétől az említett határozat 7. cikke első bekezdésének második albekezdésén alapuló jogok is megilletik. R. Kilic az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének első albekezdésén alapuló jogokat akkor szerezte meg, amikor édesanyja az e jogok keletkezéséhez szükséges időszakon keresztül, 2001 júniusától kezdődően, a rendes munkaerőpiachoz tartozott. ( 33 )

47.

A német hatóságok szerint ez az értelmezés jelentős mértékben kiszélesíti az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének személyi hatályát. Hasonló, különböző okokból fennálló kockázatra történő hivatkozást tartalmaz a 2012. július 19‑i Dülger‑ítélet. ( 34 ) A Bíróság akkor emlékeztetett arra, hogy „az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdése kifejezetten a török munkavállaló részére a fogadó tagállam jogszabályi előírásainak megfelelően e célból kiadott engedélynek rendeli alá a családegyesítést. […] E feltétel[…] azzal a megfontolással magyarázható, hogy az EGK–Törökország társulás keretében történő családegyesítés nem a török migráns munkavállaló családtagjait megillető jog, hanem ellenkezőleg, a nemzeti hatóságoknak a kizárólag az érintett tagállam joga alapján, az alapvető jogok tiszteletben tartásának követelményére figyelemmel meghozandó döntésétől függ […]” ( 35 ). Másként megfogalmazva az 1/80 határozat akkor tudja kifejteni a hatását, ha a fogadó tagállam engedélyezi a családegyesítést. Így tehát mindenekelőtt a nemzeti jogban kell meghatározni e rendelkezés személyi hatályát.

48.

A fenti indokok alapján az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdését úgy kell értelmezni, hogy valamely török munkavállaló családtagja, akinek engedélyezték, hogy a fogadó állam területére családegyesítés jogcímén belépjen, akkor is hivatkozhat az e rendelkezésben biztosított jogokra, ha az a három‑, vagy ötéves időszak, amelynek során az általa követett török munkavállalónak a rendes munkaerőpiachoz kell tartoznia, nem rögtön az e családtagnak a fogadó tagállam területére történő belépését követően kezdődik meg, amennyiben teljesíti az e rendelkezésben szabályozott valamennyi egyéb feltételt.

49.

Amint azt jeleztem, figyelembe véve azt a C‑508/15. sz. ügyben feltett első kérdésre adandó választ, amelyet a Bíróság számára javasolok, és amelyet emellett hasznosnak gondolok R. Kilic helyzetének tisztázása érdekében, úgy vélem, hogy a C‑508/15. sz. ügyben előterjesztett első kérdésre és a C‑509/15. sz. ügyben előterjesztett egyetlen kérdésre nem kell válaszolni.

50.

Ennek megfelelően emlékeztetném a kérdést előterjesztő bíróságot – amely a C‑509/15. sz. ügyben egy kiutasítást elrendelő határozattal találkozott – a Bíróság által az 1/80 határozat 14. cikkével kapcsolatban alkalmazott ítélkezési gyakorlat néhány releváns elemére, miközben teljes mértékben tudatában vagyok annak, hogy a Bíróság elé terjesztett előzetes döntéshozatali kérelem semmilyen módon nem érinti ezt a rendelkezést. Ugyanakkor az idegenrendészeti hatóság által ebben az ügyben a Bírósághoz benyújtott észrevételek az R. Kilic kiutasításáról szóló határozat jogszerűségének kérdésével is foglalkoznak. ( 36 )

51.

Mindenesetre emlékeztetek arra, hogy 1/80 határozat 14. cikkének (1) bekezdésében megállapított közrendre vonatkozó kivétel értelmezéséhez ugyanezen kivételnek a munkavállalók szabad mozgásával kapcsolatos részére vonatkozó értelmezésre kell hivatkozni. ( 37 ) A közrend fogalma „a társadalmi rend – valamennyi törvénysértéssel együtt járó – megzavarásán kívül a társadalom alapvető érdekeit érintő, tényleges és kellően súlyos fenyegetés létét is feltételezi” ( 38 ). Mivel a közrendre vonatkozó kivételt megszorítóan kell értelmezni, a „büntetőjogi felelősséget megállapító ítélet csak akkor lehet a kiutasításról szóló határozat indoka, ha az ítéletet megalapozó körülmények olyan személyes magatartásra utalnak, amely az elbírálás időpontjában is veszélyezteti a közrendet” ( 39 ). Valamely török állampolgárt „csak akkor lehet az 1/80 határozatban számára közvetlenül biztosított jogoktól kiutasítás útján megfosztani, ha ezt az intézkedést az a körülmény indokolja, hogy az érintett személyes magatartása a közrend újabb súlyos megzavarásának konkrét veszélyét rejti magában”. ( 40 )

52.

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróságnak tehát azt kell megvizsgálnia, hogy R. Kilic esetén teljesülnek‑e ezek a feltételek.

53.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javasolom, hogy a Bíróság a Verwaltungsgericht Berlin (berlini közigazgatási bíróság) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következőképpen válaszoljon:

Az Európai Gazdasági Közösség és Törökország közötti társulást létrehozó megállapodásban létrehozott társulási tanács által elfogadott, a társulás fejlesztéséről szóló, 1980. szeptember 19‑i 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdését úgy kell értelmezni, hogy valamely török munkavállaló családtagja, akinek engedélyezték, hogy a fogadó állam területére családegyesítés jogcímén belépjen, akkor is hivatkozhat az e rendelkezésben biztosított jogokra, ha az a három‑, vagy ötéves időszak, amelynek során az általa követett török munkavállalónak a rendes munkaerőpiachoz kell tartoznia, nem rögtön az e családtag fogadó tagállam területére történő belépését követően kezdődik meg, amennyiben teljesíti az e rendelkezésben szabályozott valamennyi egyéb feltételt.