–

a SIA „A” képviseletében A. Bitāns advokāts,

–

C képviseletében I. Grunte advokāts,

–

D és E képviseletében G. Madelis jurists, és K. Salmgrieze advokāte,

–

a lett kormány képviseletében E. Bārdiņš, J. Davidoviča és K. Pommere, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében I. Rubene és N. Ruiz García, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv (HL 1993. L 95., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 1. kötet, 288. o.; a továbbiakban: 93/13 irányelv) 2. cikke b) pontjának, 3. cikke (1) bekezdésének, 4. cikke (2) bekezdésének, 5. cikkének és 6. cikke (1) bekezdésének, a 2011. október 25‑i európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2011. L 304., 64. o.) módosított 93/13 irányelv 8a. cikkének, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 17. cikke (1) bekezdésének és 24. cikkének az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a lett jog szerinti SIA „A” korlátolt felelősségű társaság, amelynek célja a lettországi sportolók fejlődésének biztosítása, valamint C, D és E között a sportolói fejlődést és karriert támogató szolgáltatásokra irányuló szerződés teljesítéseként járó díjazás megfizetése iránti kérelem tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő.

3

A Charta „A tulajdonhoz való jog” című 17. cikke az (1) bekezdésében a következőket írja elő:

„Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogszerűen szerzett tulajdonát birtokolja, használja, azzal rendelkezzen, és azt örökül hagyja. Tulajdonától senkit sem lehet megfosztani, kivéve, ha ez közérdekből, a törvényben meghatározott esetekben és feltételekkel, valamint az ezáltal elszenvedett veszteségekért kellő időben fizetett méltányos összegű kártalanítás mellett történik. A tulajdon használatát, az általános érdek által szükségessé tett mértékben, törvénnyel lehet szabályozni.”

4

A Charta „A gyermekek jogai” című 24. cikkének (2) bekezdése értelmében:

„A hatóságok és a magánintézmények gyermekekkel kapcsolatos tevékenységében a gyermek mindenek fölött álló érdekének kell az elsődleges szempontnak lennie.”

5

A Charta alkalmazási körére vonatkozó 51. cikkének szövege a következő:

„(1)   E Charta rendelkezéseinek címzettjei – a szubszidiaritás elvének megfelelő figyelembevétele mellett – az Unió intézményei, szervei és hivatalai, valamint a tagállamok annyiban, amennyiben az Unió jogát hajtják végre. Ennek megfelelően saját hatáskörükben és a Szerződésekben az Unióra ruházott hatáskörök korlátain belül tiszteletben tartják az ebben a Chartában foglalt jogokat és betartják az abban foglalt elveket, valamint előmozdítják azok alkalmazását.

(2)   Ez a Charta az uniós jog alkalmazási körét nem terjeszti ki az Unió hatáskörein túl, továbbá nem hoz létre új hatásköröket vagy feladatokat az Unió számára, és nem módosítja a Szerződésekben meghatározott hatásköröket és feladatokat.”

6

A 93/13 irányelv tizedik, tizenharmadik és tizenhatodik preambulumbekezdése értelmében:

„[M]ivel a fogyasztók hatékonyabb védelme a tisztességtelen feltételekre vonatkozó egységes jogszabályok elfogadásával érhető el; mivel e jogszabályokat az eladók és szolgáltatók, valamint a fogyasztók közötti valamennyi szerződésre alkalmazni kell; mivel ennélfogva a munkavállalási szerződéseket, az öröklési jog, a családi jog, valamint a gazdasági társaságok létrehozásával és létesítő okiratával kapcsolatos szerződéseket ki kell zárni ennek az irányelvnek a hatályából;

[…]

mivel a tagállamoknak azok a törvényi vagy rendeleti rendelkezései, amelyek közvetve vagy közvetlenül meghatározzák a fogyasztói szerződések feltételeit, vélhetően nem tartalmaznak tisztességtelen feltételeket; mivel ezért nem tűnik szükségesnek, hogy alárendeljék ennek az irányelvnek azokat a feltételeket, amelyek kötelező érvényű törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket, valamint olyan nemzetközi egyezmények alapelveit vagy rendelkezéseit tükrözik, amely egyezményeknek a tagállamok vagy a Közösség aláíró felei; mivel ebben a vonatkozásban az 1. cikk (2) bekezdésében szereplő »kötelező törvényi vagy rendeleti rendelkezések« kifejezés azokat a szabályokat is lefedi, amelyeket a jogszabály szerint akkor kell alkalmazni a szerződő felek között, ha ők másban nem állapodtak meg;

[…]

mivel a szerződési feltételek tisztességtelen jellegének a rögzített általános ismérvek alapján történő megítélését, különösen a felhasználók közötti szolidaritást figyelembe vevő közszolgáltatási értékesítési és szolgáltatási tevékenységekben ki kell egészíteni a különféle érintett érdekeltségek átfogó kiértékelését biztosító eszközökkel; mivel ez a jóhiszeműség követelményét valósítja meg; mivel a jóhiszeműség megítélésében különös figyelmet fordítanak a szerződő felek alkupozíciójának erősségére, arra, hogy ösztönözték‑e valamilyen módon a fogyasztót a feltétel elfogadására, és hogy az árut vagy szolgáltatást a fogyasztó külön megrendelésére bocsátották‑e a fogyasztó rendelkezésére; mivel a jóhiszeműséggel kapcsolatosan támasztott elvárást az eladó vagy a szolgáltató kielégíti, ha a másik féllel szemben, akinek törvényes érdekeit szem előtt kell tartania, méltányosan és tisztességesen jár el”.

7

Ezen irányelv 1. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Ennek az irányelvnek az a célja, hogy közelítse a tagállamoknak az eladó vagy szolgáltató és fogyasztó között kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekre vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseit.”

8

Az említett irányelv 2. cikke értelmében:

„Ennek az irányelvnek az alkalmazásában:

9

Ugyanezen irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel abban az esetben tekintendő tisztességtelen feltételnek, ha a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó kárára.

(2)   Egy szerződési feltétel minden olyan esetben egyedileg meg nem tárgyalt feltételnek tekintendő, ha azt már előzetesen megfogalmazták, és ezért a fogyasztó nem tudta annak tartalmát befolyásolni, különösen az előzetesen kidolgozott szabványszerződések esetében.

Az a tény, hogy egy feltétel bizonyos elemeit vagy egy kiragadott feltételt egyedileg megtárgyaltak, nem zárja ki ennek a cikknek az alkalmazhatóságát a szerződés többi részére, ha a szerződés átfogó megítélése arra enged következtetni, hogy a szerződés mégiscsak egy előre kidolgozott szabványszerződés.

Olyan esetekben, amikor egy eladó vagy szolgáltató arra hivatkozik, hogy egy szabványfeltételt egyedileg megtárgyaltak, ennek bizonyítása az eladót vagy szolgáltatót terheli.”

10

A 93/13 irányelv 4. cikke értelmében:

„(1)   A 7. cikk sérelme nélkül, egy szerződési feltétel tisztességtelen jellegét azon áruk vagy szolgáltatások természetének a figyelembevételével kell megítélni, amelyekre vonatkozóan a szerződést kötötték, és hivatkozással a szerződés megkötésének időpontjában az akkor fennálló összes körülményre, amely a szerződés megkötését kísérte, valamint a szerződés minden egyéb feltételére vagy egy olyan másik szerződés feltételeire, amelytől e szerződés függ.

(2)   A feltételek tisztességtelen jellegének megítélése nem vonatkozik sem a szerződés elsődleges tárgyának a meghatározására, sem pedig az ár vagy díjazás megfelelésére az ellenértékként szállított áruval vagy nyújtott szolgáltatással, amennyiben ezek a feltételek világosak és érthetőek.”

11

Ezen irányelv 5. cikke a következőket írja elő:

„Olyan szerződések esetében, amelyekben a fogyasztónak ajánlott valamennyi feltétel vagy a feltételek némelyike írásban szerepel, ezeknek a feltételeknek világosnak és érthetőnek kell lenniük. Ha egy feltétel értelme kétséges, akkor a fogyasztó számára legkedvezőbb értelmezés az irányadó. Ez az értelmezési szabály nem alkalmazandó a 7. cikk (2) bekezdésében említett eljárások vonatkozásában.”

12

Az említett irányelv 6. cikkének (1) bekezdése a következőképpen szól:

„A tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket.”

13

Ugyanezen irányelv 8. cikke előírja:

„A tagállamok az ezen irányelv által szabályozott területen elfogadhatnak vagy hatályban tarthatnak a Szerződéssel összhangban lévő szigorúbb rendelkezéseket annak érdekében, hogy a fogyasztóknak magasabb szintű védelmet biztosítsanak.”

14

A 2011/83 irányelvvel a 8a. cikk beillesztésével módosította a 93/13 irányelvet. E cikk az (1) bekezdésében a következőket írja elő:

„Amennyiben egy tagállam a 8. cikkel összhangban rendelkezéseket fogad el, arról, valamint annak minden későbbi változásáról tájékoztatja a Bizottságot, így különösen, ha az említett rendelkezések:

15

A belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2005. május 11‑i 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv („Irányelv a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról”, HL 2005. L 149., 22. o.) 5. cikkének (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Azon kereskedelmi gyakorlatokat, amelyek valószínűsíthetően csak a fogyasztóknak egy, e kereskedelmi gyakorlattal vagy az annak alapjául szolgáló termékkel szemben szellemi vagy fizikai fogyatékosságuk, koruk vagy hiszékenységük miatt különösen kiszolgáltatott, egyértelműen azonosítható csoportjának gazdasági magatartását torzítják jelentősen – és oly módon, hogy azt a kereskedőnek ésszerűen előre kellene látnia –, az adott csoport átlagtagja szempontjából kell értékelni. Ez nem érinti azokat a megszokott és jogszerű reklámtevékenységeket, amelyek túlzó vagy nem szó szerint értendő kijelentéseket alkalmaznak.”

16

A Civillikums (polgári törvénykönyv) 186. cikke előírja, hogy a szülők közösen képviselik gyermeküket személyes és vagyonjogi viszonyaiban (közös képviselet).

17

E törvénykönyv 223. cikke értelmében:

„Szülői felügyeleti jogánál fogva az apa és az anya a kiskorú gyermeke természetes gyámja.”

18

Az említett törvénykönyv 293. cikke így rendelkezik:

„A gyám a kiskorút érintő ügyekben és a kiskorú érdekében bármely szerződést megköthet, valamint kifizetéseket fogadhat el és teljesíthet. Minden ilyen aktus köti a kiskorút, feltéve, hogy a gyám jóhiszeműen és a gondos pénzügyi gazdálkodás keretein belül járt el, ugyanakkor a kiskorú kötelezettsége a nagykorúság elérésével megszűnik, kivéve, ha különleges szükségletei vannak.”

19

Ugyanezen törvénykönyv 1408. cikke értelmében:

„A kiskorúak nem rendelkeznek cselekvőképességgel.”

20

Az 1999. április 1‑jei Patērētāju tiesību aizsardzības likums (a fogyasztói jogok védelméről szóló törvény; Latvijas Vēstnesis, 1999, 104/105. sz.) alapügy tényállására alkalmazandó változatának „Az e törvényben használt fogalmak” című 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

„E törvény alkalmazásában:

[…]

[…]”

21

E törvény „Tisztességtelen szerződési feltételek” című 6. cikke a következőket írja elő:

„[…]

[…]

[…]”

22

A 2014. április 24‑i törvény (Latvijas Vēstnesis, 2014, 92. sz.) beillesztette a fogyasztói jogok védelemről szóló törvény 6. cikkébe a 22 bekezdést, amelynek szövege a következő:

„E cikk rendelkezései nem vonatkoznak a szerződés tárgyát meghatározó, illetve egyrészről az ár vagy díjazás, másrészről az áru vagy szolgáltatás megfelelőségére vonatkozó szerződési feltételekre, feltéve, hogy e feltételek megfogalmazása világos és egyértelmű. […]”

23

Az A társaság szakmai képességeik és karrierjük fejlesztését támogató szolgáltatáscsomagot kínál sportolóknak.

24

2009. január 14‑én e társaság a sportolói fejlődést és karriert támogató szolgáltatásokra vonatkozó szerződést kötött egy akkor 17 éves kiskorú gyermekkel, C‑vel, akit szülei, D és E képviseltek, amely arra irányult, hogy biztosítsa C számára – aki még nem volt hivatásos sportoló – kosárlabdázói szakmai pályafutása sikerét (a továbbiakban: 2009. január 14‑i szerződés). Az említett szerződést tizenöt évre, azaz a 2024. január 14‑ig tartó időtartamra kötötték.

25

A 2009. január 14‑i szerződés azt tartalmazta, hogy az A társaság különböző szolgáltatásokat nyújt C‑nek, így képzést és edzést, sportorvosi és sportpszichológusi támogatást, karriertámogató intézkedéseket, a sportoló és a klubok közötti szerződések megkötését, marketinget, jogi szolgáltatásokat és könyvelést. Ellenszolgáltatásként e szerződés 6.1 pontja értelmében C vállalta, hogy a szerződés időtartama alatt általa szerzett, a Lettországban alkalmazandó hozzáadottérték‑adóval növelt összes nettó bevétel 10%‑ának megfelelő díjazást fizet az A részére, feltéve hogy e bevétel összege eléri a havi 1500 eurót.

26

2020. június 29‑én az A társaság – mivel úgy ítélte meg, hogy nem fizették meg számára a C számára nyújtott szolgáltatásokért a 2009. január 14‑i szerződésben foglalt díjazást – keresetet indított a lett bíróságok előtt, amelyben azt kérte, hogy a bíróság kötelezze az alapeljárás alpereseit C sportklubokkal kötött szerződéseiből származó bevételei 10%‑ának megfelelő összeg, azaz 1663777,99 euró részére történő megfizetésére.

27

Az elsőfokú bíróság, majd a fellebbviteli bíróság azzal az indokkal utasította el az A kérelmét, hogy a 2009. január 14‑i szerződés nem felelt meg a fogyasztók jogainak védelmére vonatkozó nemzeti rendelkezéseknek, konkrétan pedig tisztességtelen volt az a feltétel, amely szerint C‑t e szerződés teljes időtartama alatt bevétele 10%‑ának megfelelő díjazás megfizetésére kötelezte.

28

Az A társaság felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az Augstākā tiesa (Senāts) (legfelsőbb bíróság, Lettország) előtt, amely a kérdést előterjesztő bíróság. E társaság arra hivatkozott, hogy a fogyasztók jogainak védelmére vonatkozó nemzeti rendelkezések a jelen ügyben nem relevánsak, mivel a 2009. január 14‑i szerződés az utánpótlás‑sportszerződések kategóriájába tartozik, amelyre e rendelkezések nem alkalmazandók. Az A azt is kérte, hogy terjesszenek előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Bíróság elé.

29

A kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy bár a Bíróság már több alkalommal értelmezte a „fogyasztó” fogalmát, eddig még nem vizsgálta azt, hogy a fogyasztók jogainak védelmére vonatkozó rendelkezések alkalmazandók‑e a sport területén. Amennyiben ez a helyzet áll fenn, a kérdést előterjesztő bíróság azon a véleményen van, hogy az a körülmény, hogy – mint a jelen ügyben is – egy fiatal sportoló tevékenysége a szóban forgó, szolgáltatási szerződés megkötését követően hivatásos jellegű lesz, nem releváns, és nem akadályozhatja meg e személyt abban, hogy a 93/13 irányelv értelmében vett „fogyasztói” minőségre hivatkozzon.

30

E bíróság a tagállamok bírói gyakorlatában fennálló különbségeket is megemlíti, amelyek álláspontja szerint indokolják ezzel kapcsolatos kérdések előzetes döntéshozatalra való előterjesztésének szükségességét.

31

A Cour d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság, Franciaország) így a 2019. május 23‑i ítéletében kimondta, hogy az a kosárlabda‑játékos, aki jövőbeli játékosként olyan szolgáltatási szerződést kötött egy sportügynökséggel, amelynek értelmében az ügynökség e játékos képviseletében a szerződtetésére irányuló tárgyalások lefolytatását vállalta különböző sportegyesületekkel, míg e játékos az ügynökség részére az ezen együttműködés keretében megkötött szerződésekben szereplő díjazás alapján meghatározott összeg megfizetésére vállalt kötelezettséget, fogyasztóként és nem gazdasági tevékenység körében járt el. Ezzel szemben az Oberlandesgericht München (müncheni regionális felsőbíróság, Németország), amely egy fiatal teniszjátékos és egy sportügynökség közötti, az alapügyben tárgyát képezőhöz hasonló szolgáltatási szerződésre vonatkozó jogvitát bírált el, nem alkalmazta e jogviszonyra a fogyasztóvédelemre vonatkozó rendelkezéseket.

32

Az előterjesztő bíróság más kérdéseket is megfogalmaz, többek között azt, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló feltétel tekinthető‑e világosnak és érthetőnek, valamint a 93/13 irányelv 5. cikke, illetve 3. cikke értelmében jelentős egyenlőtlenséget idéz‑e elő a felek jogaiban és kötelezettségeiben.

33

E körülmények között határozott úgy az Augstākā tiesa (Senāts) (legfelsőbb bíróság), hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

34

Az A társaság arra hivatkozik, hogy némelyik előterjesztett kérdés elfogadhatatlan.

35

Először is, a harmadik, negyedik és ötödik kérdés elfogadhatatlan, mivel azokkal az előterjesztő bíróság lényegében nem az uniós jog értelmezését kéri a Bíróságtól, hanem egy konkrét esetre történő alkalmazását, különösen amikor annak meghatározását kéri, hogy az alapügyben szóban forgó feltétel a 93/13 irányelv 4. cikke (2) bekezdésének hatálya alá tartozik‑e, nemleges válasz esetén pedig annak, hogy ez ellentétes‑e az irányelv 5. cikkével és 3. cikkének (1) bekezdésével.

36

Másodszor, a hetedik kérdés tisztán hipotetikus jellegű problémát vet fel, mivel a lett jogban nincs jogalap a befektetés megtérülése túlzott mértékének megállapítására.

37

Harmadszor, a kilencedik és tizedik kérdés, amelyek a Charta horizontális kapcsolatokra való alkalmazhatóságára vonatkoznak, elfogadhatatlan először is azért, mivel túlságosan elvont, és lényegében vélemény iránti kérelemnek minősülnek, másodszor pedig azért, mert a Charta a jelen ügyben nem alkalmazható.

38

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a Bíróság és a nemzeti bíróságok között az EUMSZ 267. cikkel bevezetett eljárás keretében kizárólag az ügyben eljáró és a bírósági döntésért felelősséggel tartozó nemzeti bíróság feladata, hogy az alapügy sajátosságaira figyelemmel megítélje az általa a Bíróság elé terjesztett kérdések relevanciáját. Ha az előterjesztett kérdések uniós jogszabály értelmezésére vagy érvényességére vonatkoznak, a Bíróság főszabály szerint köteles határozatot hozni. Ennélfogva az uniós jogra vonatkozó, előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor tagadhatja meg az ilyen kérdés megválaszolását, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (2023. június 29‑iInternational Protection Appeals Tribunal és társai [Merénylet Pakisztánban] ítélet, C‑756/21, EU:C:2023:523, 35. és 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39

Márpedig a jelen ügyben nem nyilvánvaló, hogy az uniós jog kért értelmezése ne függene össze az alapjogvita tényállásával vagy tárgyával, illetve hogy a probléma hipotetikus jellegű lenne. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat továbbá kellő részletességgel ismerteti az alapeljárás jogi és ténybeli hátterét ahhoz, hogy a Bíróság hasznos választ adhasson az elé terjesztett kérdésekre.

40

Közelebbről, egyrészt a harmadik, a negyedik, az ötödik, a kilencedik és a tizedik kérdést illetően az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy az előterjesztő bíróság számára a 93/13 irányelv több rendelkezésének – adott esetben a Charta bizonyos rendelkezéseivel összefüggésben – történő értelmezése és hatálya kérdéses, hogy eldönthesse, ezen irányelv alapján vizsgálhatja‑e az alapügy tárgyát képező szerződési feltétel tisztességtelen jellegét. Amint arra a főtanácsnok indítványának 39. pontjában rámutatott, e bíróság nem azt kéri a Bíróságtól, hogy a 93/13 irányelv e rendelkezéseit az alapügy tényállására alkalmazza, sem pedig azt, hogy a saját értékelésével helyettesítse e bíróság értékelését.

41

Másrészt, ami az előzetes döntéshozatalra előterjesztett hetedik kérdés állítólagosan hipotetikus jellegét illeti, amely az A társaság szerint abból ered, hogy a lett jogban nincs lehetőség annak megállapítására, hogy a befektetés megtérülése túlzott mértékű, emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 267. cikk szerinti eljárásban a Bíróság és a kérdést előterjesztő bíróság hatásköre egyértelműen elkülönül, és a nemzeti jog értelmezésére kizárólag ez utóbbi jogosult (2013. január 15‑iKrižan és társai ítélet, C‑416/10, EU:C:2013:8, 58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Márpedig a nemzeti jog A szerinti azon értelmezése, amely szerint nem állapítható meg a befektetés megtérülésének túlzott mértéke, nem elegendő a jelen ítélet 38. pontjában felidézett, a kérdés releváns voltára vonatkozó vélelem megdöntéséhez.

42

Ezért a kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett kérdések elfogadhatók.

43

Első kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 93/13 irányelv 1. cikkét és 2. cikkének b) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy ezen irányelv hatálya alá tartozik az egyrészről a sportolók fejlesztése területén tevékenykedő szolgáltató, másrészről pedig a szülei által képviselt, olyan utánpótlás‑játékosnak minősülő kiskorú által kötött szerződés, aki e szerződés megkötésekor a sportot még nem hivatásos sportolóként űzte.

44

E tekintetben mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a 93/13 irányelv hatályát az 1. cikkének (1) bekezdése határozza meg. E meghatározás értelmében ezen irányelv célja így az, hogy közelítse a tagállamoknak az eladó vagy szolgáltató és fogyasztó között kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekre vonatkozó rendelkezéseit. Ezen irányelv tehát egy általános fogyasztóvédelmi irányelv, amelynek célja, hogy valamennyi gazdasági ágazatban alkalmazzák (lásd ebben az értelemben: 2017. július 6‑iAir Berlin ítélet, C‑290/16, EU:C:2017:523, 44. pont).

45

A 93/13 irányelv 1. cikkének (1) bekezdésében említett „fogyasztó” és „eladó vagy szolgáltató” fogalmát ezen irányelv 2. cikkének b) és c) pontja úgy határozza meg, mint minden olyan természetes személy, aki az ezen irányelv hatálya alá tartozó szerződések keretében olyan célból jár el, amely kívül esik saját szakmája, üzleti tevékenysége vagy foglalkozása körén, illetve minden olyan természetes vagy jogi személy, aki vagy amely az ezen irányelv hatálya alá tartozó szerződések keretében saját szakmája, üzleti tevékenysége vagy foglalkozása körében cselekszik, függetlenül attól, hogy az köz‑ vagy magánjellegű.

46

A 93/13 irányelv tehát a szerződő felek azon jellemzője szerint határozza meg azokat a szerződéseket, amelyekre alkalmazandó, hogy e szerződő felek üzleti tevékenységük vagy foglalkozásuk keretében vagy azon kívül járnak‑e el (2024. október 24‑iZabitoń ítélet, C‑347/23, EU:C:2024:919, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

47

Következésképpen a 93/13 irányelv alkalmazandó abban a helyzetben, amikor egyrészt a sportolók fejlesztése területén tevékenykedő szolgáltató, másrészt pedig a szülei által képviselt, olyan utánpótlás‑játékosnak minősülő kiskorú között jött létre a szerződés, aki e szerződés megkötésekor nem folytatott hivatásszerűen sporttevékenységet.

48

E következtetést nem cáfolhatja az, ha – mint az alapügyben is – e szerződés megkötését követően a fogyasztó hivatásos sportoló lesz.

49

Megállapítást nyert ugyanis, hogy valamely személy „fogyasztói” minőségét a szóban forgó szerződés megkötésének időpontjában kell értékelni (lásd ebben az értelemben: 2020. július 9‑iRaiffeisen Bank és BRD Groupe Société Générale ítélet, C‑698/18 és C‑699/18, EU:C:2020:537, 73. pont; 2024. október 24‑iZabitoń ítélet, C‑347/23, EU:C:2024:919, 32. pont).

50

Ezért az a kiskorú, aki a sportolói fejlődést és karriert támogató szolgáltatásokra vonatkozó szerződés megkötésének időpontjában az érintett sporttevékenységet nem hivatásszerűen űzte, nem veszíti el a 93/13 irányelv 2. cikkének b) pontja értelmében vett „fogyasztói” minőségét amiatt, hogy a szerződés teljesítése során hivatásos sportolóvá vált.

51

E tekintetben hozzá kell tenni továbbá, hogy önmagában az a tény, hogy e fogyasztó utánpótlás‑játékos abban a sportágban, amelyben később hivatásos játékos lett, nem változtat azon a minőségen, amellyel az alapügyben szóban forgó szerződés megkötésének időpontjában rendelkezett, és az a körülmény sem, hogy e szerződés tárgya e sportoló esetleges jövőbeli szakmai pályafutásához kapcsolódik.

52

Ehhez hasonlóan az a tény, hogy az érintett fogyasztó azon sportágban, amelyben később hivatásos játékossá vált, rendelkezhetett ismeretekkel vagy potenciálisan fontos információkkal, nem releváns az alapügy tárgyát képező szerződés megkötésének időpontjában fennálló minősége szempontjából.

53

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis a „fogyasztó” 93/13 irányelv 2. cikke b) pontjának értelmében vett fogalma objektív jellegű, és független azon konkrét ismeretektől, amelyekkel az érintett személy rendelkezhet, vagy azon információktól, amelyekkel e személy ténylegesen rendelkezik (2015. szeptember 3‑iCostea ítélet, C‑110/14, EU:C:2015:538, 21. pont).

54

A fenti megfontolásokra tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 1. cikkének (1) bekezdését és 2. cikkének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy ezen irányelv hatálya alá tartozik az egyrészt a sportolók fejlesztése területén tevékenykedő szolgáltató, másrészt pedig a szülei által képviselt, olyan utánpótlás‑játékosnak minősülő kiskorú által kötött, a sportolói fejlődést és karriert támogató szolgáltatásokra irányuló szerződés, aki e szerződés megkötésekor a sportot még nem hivatásos sportolóként űzte, és így fogyasztói minőséggel rendelkezett.

55

A második kérdésre nem szükséges válaszolni, mivel azt csak arra az esetre tették fel, ha az első kérdésre nemleges választ ad a Bíróság.

56

Harmadik kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdését és 8. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy a nemzeti bíróság ezen irányelv 3. cikke alapján értékelheti azon szerződési feltétel tisztességtelen jellegét, amely előírja, hogy a szerződésben említett, egy adott sportágban a fejlődést és a karriert támogató szolgáltatások nyújtása ellenében a fiatal sportoló kötelezettséget vállal arra, hogy az e szerződés megkötését követő tizenöt évben az általa szerzett bevételek 10%‑ának megfelelő díjazást fizet.

57

Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy a feltételek tisztességtelen jellegének megítélése nem vonatkozik sem a szerződés elsődleges tárgyának a meghatározására, sem pedig az árnak vagy díjazásnak az ellenértékként szállított árunak vagy nyújtott szolgáltatásnak való megfelelésére, amennyiben ezek a feltételek világosak és érthetőek.

58

A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a 4. cikk (2) bekezdésében említett feltételek – bár a 93/13 irányelv által szabályozott terület alá tartoznak – mentesülnek a tisztességtelen jellegükre vonatkozó vizsgálat alól, ha az illetékes nemzeti bíróság eseti jelleggel megállapítja, hogy az eladók vagy szolgáltatók azokat világosan és érthetően fogalmazták meg. E rendelkezés tehát kizárólag azon, egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételek tartalmi vizsgálatának módját és terjedelmét állapítja meg, amelyek az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között létrejött szerződések alapvető szolgáltatásait írják le (lásd ebben az értelemben: 2010. június 3‑iCaja de Ahorros y Monte de Piedad de Madrid ítélet, C‑484/08, EU:C:2010:309, 32. és 34. pont). Az említett rendelkezésből továbbá az következik, hogy azon körülmény, hogy a feltétel nem világos és érthető, önmagában nem teszi azt tisztességtelen jellegűvé (2023. július 13‑iBanco Santander [Hivatalos mutatóra való hivatkozás] ítélet, C‑265/22, EU:C:2023:578, 66. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

59

Ha – mint az alapügyben is – a szerződés tárgya meghatározott sportágban a szerződésben említett, a fejlődést és karriert támogató szolgáltatások nyújtása, az azt előíró szerződési feltétel, hogy az ilyen szolgáltatások nyújtása ellenében a fiatal sportoló kötelezettséget vállal arra, hogy az e szerződés megkötését követő tizenöt évben az általa szerzett bevételek 10%‑ának megfelelő díjazást fizet, e feltétel – amint arra a főtanácsnok indítványának 87. pontjában lényegében rámutatott – releváns a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése értelmében mind a szerződés elsődleges tárgyának, mind pedig az ár és a díjazás ellenértékként szállított áruval vagy nyújtott szolgáltatással való megfelelésének meghatározása szempontjából.

60

Ebből következik, hogy az említett feltétel a 4. cikk (2) bekezdésének hatálya alá tartozik, és így a nemzeti bíróság főszabály szerint csak akkor értékelheti annak tisztességtelen jellegét, ha arra a következtetésre jut, hogy az nem világos és érthető.

61

A jelen ügyben azonban az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kiderül, hogy az alapügy tárgyát képező szerződés megkötésének időpontjában, azaz 2009. január 14‑én a 93/13 irányelv egyes rendelkezéseit, így különösen a 4. cikkének (2) bekezdését még nem ültette át a Lett Köztársaság a jogrendjébe, és az említett rendelkezés tényleges átültetésére csak 2014. július 1‑jén került sor.

62

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 93/13 irányelv 8. cikke kifejezetten előírja a tagállamok számára azt a lehetőséget, hogy „az [ezen] irányelv által szabályozott területen elfogadhatnak vagy hatályban tarthatnak a Szerződéssel összhangban lévő szigorúbb rendelkezéseket annak érdekében, hogy a fogyasztóknak magasabb szintű védelmet biztosítsanak.”

63

A Bíróság ebből azt a következtetést vonta le, hogy nincs akadálya annak, hogy a tagállamok a 93/13 irányelv által – beleértve a 4. cikkének (2) bekezdését is – szabályozott terület egészén az ezen irányelvben előírtaknál szigorúbb szabályokat tartsanak hatályban vagy fogadjanak el, feltéve hogy azok a fogyasztók magasabb szintű védelmének biztosítására irányulnak (2010. június 3‑iCaja de Ahorros y Monte de Piedad de Madrid ítélet, C‑484/08, EU:C:2010:309, 35. és 40. pont).

64

Így, amennyiben a nemzeti jog lehetővé teszi, a nemzeti bíróság az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között létrejött szerződésre vonatkozó jogvita keretében még abban az esetben is vizsgálhatja azon feltétel tisztességtelen jellegét, amelyet nem tárgyaltak meg egyedileg, és amely többek között az említett szerződés elsődleges tárgyára vonatkozik, ha e feltételt az eladó vagy a szolgáltató előzetesen világosan és érthetően fogalmazta meg.

65

A kérdést előterjesztő bíróság feladata tehát annak vizsgálata, hogy az alapügy tárgyát képező, 2009. január 14‑i szerződés megkötésének időpontjában a nemzeti jog lehetővé tette‑e a 93/13 irányelv 4. cikke (2) bekezdésének hatálya alá tartozó feltétel tisztességtelen jellegének értékelését, ideértve azokat az eseteket is, amikor e feltételt világosan és érthetően fogalmazták meg.

66

A fentiekre tekintettel a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdését és 8. cikkét úgy kell értelmezni, hogy e rendelkezés hatálya alá tartozik azon szerződési feltétel, amely előírja, hogy a szerződésben említett, egy adott sportágban a fejlődést és a karriert támogató szolgáltatások nyújtása ellenében a fiatal sportoló kötelezettséget vállal arra, hogy az e szerződés megkötését követő tizenöt évben az általa szerzett bevételek 10%‑ának megfelelő díjazást fizet. Következésképpen a nemzeti bíróság ezen irányelv 3. cikke alapján főszabály szerint csak akkor értékelheti az ilyen feltétel tisztességtelen jellegét, ha arra a következtetésre jut, hogy az nem világos és érthető. Az említett rendelkezésekkel ugyanakkor nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely akkor is lehetővé teszi az említett feltétel tisztességtelen jellegének bírósági felülvizsgálatát, ha az világos és érthető.

67

Negyedik kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 93/13 irányelv 5. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy e rendelkezés értelmében világosnak és érthetőnek kell tekinteni az olyan szerződési feltételt, amely további pontosítás nélkül csak azt írja elő, hogy a sportoló a sportolói fejlődést és karriert támogató szolgáltatások nyújtása ellenében kötelezettséget vállal arra, hogy az e szerződés megkötését követő tizenöt évben az általa szerzett bevételek 10%‑ának megfelelő díjazást fizet.

68

A 93/13 irányelv 5. cikke ezzel kapcsolatban előírja egyrészt azt, hogy olyan szerződések esetében, amelyekben a fogyasztónak ajánlott valamennyi feltétel vagy a feltételek némelyike írásban szerepel, ezeknek a feltételeknek világosnak és érthetőnek kell lenniük, másrészt pedig azt, hogy ha egy feltétel értelme kétséges, akkor a fogyasztó számára legkedvezőbb értelmezésnek kell az irányadónak lennie.

69

A szerződési feltételek átláthatóságának a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdésében és 5. cikkében foglalt követelményét illetően a Bíróság hangsúlyozta, hogy e követelmény nem korlátozható kizárólag azok alaki és nyelvtani szempontból érthető jellegére, hanem azt kiterjesztően kell értelmezni, tekintettel arra, hogy a fogyasztó az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van, különösen a tájékozottsági szintje tekintetében (lásd ebben az értelemben: 2017. szeptember 20‑iAndriciuc és társai ítélet, C‑186/16, EU:C:2017:703, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

70

Az említett átláthatósági követelmény tehát nemcsak azt követeli meg, hogy a feltétel alaki és nyelvtani szempontból érthető legyen az érintett fogyasztó számára, hanem azt is, hogy a szerződés átláthatóan tüntesse fel azon mechanizmus konkrét működését is, amelyre az érintett feltétel utal, valamint adott esetben az e mechanizmus és a többi feltételben előírt mechanizmus közötti viszonyt, oly módon, hogy e fogyasztó pontos és érthető szempontok alapján értékelhesse a számára ebből eredő gazdasági következményeket (lásd ebben az értelemben: 2023. január 12‑iD. V. [Ügyvédi munkadíjak– Óradíj elve] ítélet, C‑395/21, EU:C:2023:14, 36. és 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

71

A nemzeti bíróságnak a releváns tények összessége alapján kell vizsgálnia, hogy e követelményt tiszteletben tartották‑e. Így e bíróság feladata, hogy a szerződéskötés körülményeit figyelembe véve megvizsgálja, hogy közölték‑e a fogyasztóval az összes olyan információt, amely hatással lehet kötelezettségvállalásának terjedelmére, és lehetővé teszi számára, hogy felmérje annak pénzügyi következményeit (lásd ebben az értelemben: 2023. január 12‑iD. V. [Ügyvédi munkadíjak– Óradíj elve] ítélet, C‑395/21, EU:C:2023:14, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

72

A Bíróság ezzel kapcsolatban, egy ügyvédi munkadíj megfizetésére vonatkozó kikötéssel kapcsolatos jogvitában kimondta, hogy bár a szolgáltatótól nem várható el, hogy tájékoztassa a fogyasztót kötelezettségvállalásának jövőbeli, előre nem látható és a szolgáltató szándékától független események végleges pénzügyi következményeiről, ugyanakkor azon információknak, amelyeket a szerződés megkötése előtt közölnie kell, lehetővé kell tenniük a fogyasztó számára, hogy tájékozott döntést hozzon egyrészt az ilyen események bekövetkeztének lehetőségéről, másrészt pedig az érintett jogi szolgáltatásnyújtás időtartamára gyakorolt lehetséges következményeiről (2023. január 12‑iD. V. [Ügyvédi munkadíjak– Óradíj elve] ítélet, C‑395/21, EU:C:2023:14, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

73

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróságnak kell az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló feltétel sajátos jellemzőit és a 2009. január 14‑i szerződés megkötést övező valamennyi releváns elemet figyelembe véve értékelnie, hogy a szolgáltató által e szerződés megkötése előtt közölt információk lehetővé tették‑e a fogyasztó számára, hogy körültekintően és az említett szerződés megkötésével járó pénzügyi következmények teljes ismeretében hozza meg döntését (lásd analógia útján: 2023. január 12‑iD. V. [Ügyvédi munkadíjak– Óradíj elve] ítélet, C‑395/21, EU:C:2023:14, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

74

Az olyan kikötés jellemzőit illetően, mint amely az alapügy tárgyát képezi, amely a szolgáltató díjazásának összegét a szerződő fél egy meghatározott időszakra vonatkozó jövőbeli bevételeinek rögzített százalékos aránya alapján határozza meg, meg kell állapítani, hogy az ilyen kikötés önmagában csak akkor tekinthető úgy, mint amely lehetővé teszi az érdekelt számára, hogy értékelje az abból rá nézve esetlegesen eredő gazdasági következményeket, ha pontosan leírja az érintett bevételeket. A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy önmagában megfelelhet‑e a pontosság ilyen mértékének az, hogy a 2009. január 14‑i szerződés azt tartalmazza, hogy a szolgáltató díjazását az adott sportággal kapcsolatos sporteseményekből, reklámszereplésből, marketingből és médiamegjelenésből származó teljes nettó bevétel rögzített százalékos aránya alapján kell kiszámítani. További feltétel az, hogy a meghatározott díjazás ellenében nyújtott szolgáltatások jellege észszerűen érthető vagy levezethető legyen a szerződés egészéből (lásd ebben az értelemben: 2019. október 3‑iKiss és CIB Bank ítélet, C‑621/17, EU:C:2019:820, 43. pont).

75

A kérdést előterjesztő bíróságnak végül azt is vizsgálnia kell, hogy a 2009. január 14‑i szerződés megkötésének időpontjában az érintett személy rendelkezett‑e az ahhoz szükséges valamennyi információval – mind a szolgáltató által nyújtandó szolgáltatások jellegét, mind pedig az ellenszolgáltatásként fizetendő díjazás összegének számítási alapját illetően, amely lehetővé tette számára kötelezettségvállalása gazdasági következményeinek értékelését.

76

A fenti megfontolásokra tekintettel a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 5. cikkét úgy kell értelmezni, hogy e rendelkezés értelmében nem világos és érthető az olyan szerződési feltétel, amely csak azt írja elő, hogy a sportolói fejlődést és karriert támogató szolgáltatások nyújtása ellenében a sportoló kötelezettséget vállal arra, hogy az e szerződés megkötését követő tizenöt évben az általa szerzett bevételek 10%‑ának megfelelő díjazást fizet, és az említett szerződés megkötése előtt nem közlik a fogyasztóval az ahhoz szükséges összes információt, amely lehetővé teszi számára kötelezettségvállalása gazdasági következményeinek értékelését.

77

Ötödik kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az olyan szerződési feltétel, amely előírja, hogy a sportolói fejlődést és karriert támogató szolgáltatások nyújtása ellenében a sportoló kötelezettséget vállal arra, hogy az e szerződés megkötését követő tizenöt évben az általa szerzett bevételek 10%‑ának megfelelő díjazást fizet, e rendelkezés értelmében jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben a fogyasztó kárára, mivel e feltétel nem teremt kapcsolatot a nyújtott szolgáltatás értéke és annak a fogyasztó által viselt költsége között.

78

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében a Bíróság hatásköre a 93/13 irányelvben szereplő fogalmak értelmezésére, valamint arra terjed ki, hogy a nemzeti bíróság milyen szempontokat alkalmazhat vagy köteles alkalmazni valamely szerződési feltétel ezen irányelv rendelkezéseire tekintettel történő vizsgálatakor, azzal, hogy e bíróság feladata, hogy az említett szempontok alapján az adott tényállás sajátos körülményei függvényében az adott szerződési feltétel konkrét minősítéséről döntsön. Ebből következően a Bíróságnak arra kell szorítkoznia, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára olyan iránymutatásokat adjon, amelyeket ez utóbbinak figyelembe kell vennie (2023. július 13‑iBanco Santander [Hivatalos mutatóra való hivatkozás] ítélet, C‑265/22, EU:C:2023:578, 50. pont).

79

A 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel abban az esetben tekintendő tisztességtelennek, ha a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó kárára.

80

Az egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel tisztességtelen jellegének értékelése keretében – amelyet a 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében a nemzeti bíróságnak kell elvégeznie – e bíróság feladata az ügy összes körülményére tekintettel annak vizsgálata, hogy egyrészt esetlegesen megsértették‑e a jóhiszeműség követelményét, másrészt pedig, hogy e rendelkezés értelmében fennáll‑e a fogyasztó kárára egy esetleges jelentős egyenlőtlenség (2023. július 13‑iBanco Santander [Hivatalos mutatóra való hivatkozás] ítélet, C‑265/22, EU:C:2023:578, 63. pont).

81

E fogalmak pontosítása érdekében emlékeztetni kell egyrészt azon kérdést illetően, hogy milyen körülmények között jön létre „a jóhiszeműség követelményével ellentétben” ilyen egyenlőtlenség, hogy a 93/13 irányelv tizenhatodik preambulumbekezdésére tekintettel a nemzeti bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy az eladó vagy szolgáltató a fogyasztóval szembeni tisztességes és méltányos eljárása esetén észszerűen elvárhatta‑e, hogy utóbbi az egyedi tárgyalást követően elfogadja az ilyen feltételt (2023. július 13‑iBanco Santander [Hivatalos mutatóra való hivatkozás] ítélet, C‑265/22, EU:C:2023:578, 64. pont).

82

Másrészt annak meghatározása érdekében, hogy valamely feltétel a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben „jelentős egyenlőtlenséget” idéz‑e elő a fogyasztó kárára, többek között a nemzeti jognak a felek megállapodása hiányában irányadó szabályait kell figyelembe venni annak értékelése érdekében, hogy e szerződés e fogyasztót a hatályos nemzeti jogban előírtnál kedvezőtlenebb jogi helyzetbe hozza‑e, és ha igen, mennyiben (2023. július 13‑iBanco Santander [Hivatalos mutatóra való hivatkozás] ítélet, C‑265/22, EU:C:2023:578, 65. pont).

83

Csak ilyen összehasonlító vizsgálat alapján ítélheti meg a nemzeti bíróság, hogy adott esetben a szerződés mennyiben hozza a hatályos nemzeti jogban szabályozottnál kedvezőtlenebb jogi helyzetbe a fogyasztót.

84

Mindemellett, amint arra a főtanácsnok az indítványának 91. pontjában rámutatott, más tényezőket is figyelembe lehet venni a jelentős egyenlőtlenség fennállásának értékelése céljából, mint például a szóban forgó szerződés megkötésének időpontjában az érintett sport területén a díjazás tárgyában folytatott tisztességes és méltányos piaci gyakorlatokat, valamint azokat a kötelezettségeket, amelyekre az észszerűen tájékozott fogyasztó e gyakorlatokra tekintettel számíthatott.

85

Végül a 93/13 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének megfelelően a nemzeti bíróságnak a szerződési feltétel tisztességtelen jellegét a szerződés tárgyát képező áruk vagy szolgáltatások természetének a figyelembevételével kell megítélnie, és hivatkozással a szerződés megkötésének időpontjában az akkor fennálló összes körülményre, amely a szerződés megkötését kísérte, valamint a szerződés minden egyéb feltételére vagy egy olyan másik szerződés feltételeire, amelytől e szerződés függ (lásd ebben az értelemben: 2024. július 4‑iCaixabank és társai [Az átláthatóság közérdekű kereset keretében történő vizsgálata] ítélet, C‑450/22, EU:C:2024:577, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

86

A jelen ügyben, amint arra a főtanácsnok az indítványának 95. pontjában rámutatott, a kérdést előterjesztő bíróságnak figyelembe kell vennie a 2009. január 14‑i szerződés különböző elemeit, mint például azt, hogy e szerződés jellegénél fogva kockázati tényezőt tartalmazott az A társaság számára. E szerződés ugyanis kimondta, hogy az A‑nak csak akkor jár díjazás, ha a havi minimális bevétel eléri az 1500 eurót, továbbá C egyoldalúan, kártalanítás fizetése nélkül felmondhatja e szerződést, ha – többek között – úgy dönt, hogy nem folytatja szakmai pályafutását, valamint az A által nyújtott szolgáltatások nem garantálták, hogy C eléri a várt eredményt, azaz hogy hivatásos sportoló lesz (lásd analógia útján: 2010. március 16‑iOlympique Lyonnais ítélet, C‑325/08, EU:C:2010:143, 42. pont).

87

A fenti megfontolásokra tekintettel az ötödik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az olyan szerződési feltétel, amely előírja, hogy a sportoló a sportolói fejlődést és a karriert támogató szolgáltatások nyújtása ellenében kötelezettséget vállal arra, hogy a szolgáltatónak az e szerződés megkötését követő tizenöt évben az általa szerzett bevételek 10%‑ának megfelelő díjazást fizet, e rendelkezés értelmében jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a felek jogaiban és kötelezettségeiben a fogyasztó kárára kizárólag annak következtében, hogy e feltétel nem teremt kapcsolatot a nyújtott szolgáltatás értéke és annak a fogyasztó által viselt költsége között. Az ilyen egyenlőtlenség fennállását ugyanis többek között – a felek megállapodása hiányában – a nemzeti jogban alkalmazandó szabályokra, az érintett sportágban a szerződés megkötésének időpontjában a díjazás tárgyában fennálló tisztességes és méltányos piaci gyakorlatokra, valamint az említett szerződés megkötését kísérő valamennyi körülményre, továbbá a szerződés minden egyéb kikötésére, vagy egy olyan másik szerződésre tekintettel kell értékelni, amelytől e szerződés függ.

88

Hatodik kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha az a nemzeti bíróság, amely megállapította, hogy az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között létrejött szerződés valamely feltétele ezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében tisztességtelen, a fogyasztó által fizetendő összeget a szolgáltató részéről a szerződés teljesítése során ténylegesen felmerült költségekre csökkenti.

89

A 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése ezzel kapcsolatban úgy rendelkezik, hogy a tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket.

90

Ez egy olyan kógens rendelkezés, amely arra irányul, hogy a szerződő felek jogai és kötelezettségei tekintetében a szerződés által megállapított formális egyensúlyt a szerződő felek egyenlőségét helyreállító, valódi egyensúllyal helyettesítse (2013. május 30‑iAsbeek Brusse és de Man Garabito ítélet, C‑488/11, EU:C:2013:341, 38. pont).

91

E körülmények között az említett rendelkezést a belső jogrendben közrendi jelleggel bíró nemzeti jogszabályokkal egyenértékűnek kell tekinteni (2016. december 21‑iGutiérrez Naranjo és társai ítélet, C‑154/15, C‑307/15 és C‑308/15, EU:C:2016:980, 54. pont), és így a tisztességtelen feltételt úgy kell tekinteni, mint amely soha nem is létezett.

92

Ami az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között létrejött szerződésben szereplő feltétel tisztességtelen jellegét megállapító nemzeti bíróság azon lehetőségét illeti, hogy e feltétel tartalmát módosítsa ahelyett, hogy egyszerűen mellőzné annak a fogyasztóval szembeni alkalmazását, meg kell állapítani, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése nem értelmezhető úgy, mint amely lehetővé teszi a nemzeti bíróság számára, hogy éljen ezzel a lehetőséggel (lásd ebben az értelemben: 2012. június 14‑iBanco Español de Crédito ítélet, C‑618/10, EU:C:2012:349, 71. pont).

93

Ha a nemzeti bíróság jogosult lenne arra, hogy az ilyen szerződésben foglalt tisztességtelen feltételek tartalmát módosítsa, e lehetőség sérthetné a 93/13 irányelv 7. cikke által elérni kívánt hosszú távú célt. E lehetőség ugyanis hozzájárulna annak a visszatartó erőnek a megszüntetéséhez, amely az eladók vagy szolgáltatók tekintetében jelentkezik az ilyen tisztességtelen feltételeknek a fogyasztók vonatkozásában való puszta és egyszerű alkalmazhatatlansága következtében, mivel az eladók vagy szolgáltatók továbbra is alkalmazni próbálnák az említett feltételeket annak tudatában, hogy még ha azok érvénytelenségét meg is állapítanák, a szerződést a nemzeti bíróság a szükséges mértékben továbbra is kiegészíthetné oly módon, hogy az említett eladók vagy szolgáltatók érdekei biztosítottak legyenek (2019. március 26‑iAbanca Corporación Bancaria és Bankia ítélet, C‑70/17 és C‑179/17, EU:C:2019:250, 54. pont).

94

A szóban forgó szerződés a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében fennmaradhat, ha a belső jogszabályok értelmében a szerződés ilyen módon való fennmaradása jogilag lehetséges, amit objektív megközelítésből kell vizsgálni (2019. október 3‑iDziubak ítélet, C‑260/18, EU:C:2019:819, 39. pont).

95

A fenti megfontolásokra tekintettel a hatodik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha az a nemzeti bíróság, amely megállapította, hogy az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között létrejött szerződés valamely feltétele ezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében tisztességtelen, a fogyasztó által fizetendő összeget a szolgáltató részéről a szerződés teljesítése során ténylegesen felmerült költségekre csökkenti.

96

A hetedik és a nyolcadik kérdésre nem szükséges válaszolni, mivel ezeket csak arra az esetre tették fel, ha a harmadik kérdésre nemleges választ ad a Bíróság.

97

Kilencedik kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a Charta 17. cikkének (1) bekezdésével és 24. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 93/13 irányelvet úgy kell‑e értelmezni, hogy abban az esetben, ha valamely szerződési feltétele előírja, hogy a sportolói fejlesztést és karriert támogató szolgáltatások nyújtásának ellenértékeként a fogyasztó kötelezettséget vállal arra, hogy az e szerződés megkötését követő tizenöt évben az általa szerzett bevételek 10%‑ának megfelelő díjazást fizet, az a körülmény, hogy a fogyasztó az említett szerződés megkötésekor kiskorú volt, és e szerződést a szülei kötötték meg a nevében, releváns az ilyen feltétel tisztességtelen jellegének értékelése szempontjából.

98

Emlékeztetni kell arra, hogy a tagállamok eljárását illetően a Charta alkalmazási körét a Charta 51. cikkének (1) bekezdése határozza meg, amelynek értelmében a Charta rendelkezéseinek a tagállamok csak annyiban címzettjei, amennyiben az Unió jogát hajtják végre.

99

A jelen ügyben az első kérdésre adott válaszában a Bíróság megállapította, hogy a 93/13 irányelv alkalmazható egy olyan szerződésre, mint amely az alapügy tárgyát képezi, így az a nemzeti szabályozási keret, amelybe az alapeljárás illeszkedik, ezen irányelv, és így az uniós jog végrehajtásának minősül a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében.

100

Következésképpen a kérdést előterjesztő bíróság a 93/13 irányelv alkalmazása során köteles tiszteletben tartani a Chartában biztosított alapvető jogokat, köztük a Charta 17. és 24. cikkében előírt jogokat, amelyek a tulajdonhoz való jogra, illetve a gyermekek jogaira vonatkoznak.

101

A gyermeknek jogai, amelyet a Charta 24. cikke biztosít, magukban foglalják többek között azt a kötelezettséget, hogy a gyermek mindenek felett álló érdekét elsődleges szempontként vegyék figyelembe a gyermekkel kapcsolatos valamennyi tevékenység során.

102

Következésképpen, bár a 93/13 irányelv nem hivatkozik a kiskorú fogyasztókra, a Charta 24. cikkének (2) bekezdéséből, valamint a Gyermek jogairól szóló, az Egyesült Nemzetek Közgyűlése által 1989. november 20‑án elfogadott – a Charta 24. cikkéhez fűzött magyarázatokban kifejezetten hivatkozott – nemzetközi egyezmény (kihirdette: az 1991. évi LXIV. törvény) 3. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy a gyermek mindenek felett álló érdekét nemcsak a gyermekekre vonatkozó kérelmek érdemi elbírálása során kell figyelembe venni, hanem azoknak különleges eljárási garanciák mellett érvényesülniük kell az ezen értékelést megelőző döntéshozatali eljárásban is. Amint ugyanis arra az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága rámutatott, az e 3. cikk (1) bekezdése értelmében vett, „a gyermek mindenek felett álló érdeke” kifejezés egyszerre utal anyagi jogra, értelmező elvre és eljárási szabályra (2024. június 11‑iStaatssecretaris van Justitie en Veiligheid [A nemek közötti egyenlőség értékével azonosuló nők] ítélet, C‑646/21, EU:C:2024:487, 73. pont).

103

Mindemellett, a kérdést előterjesztő bíróságot többek között terhelő, azon kötelezettség, hogy figyelembe vegye a gyermek mindenek felett álló érdekét, nem zárja ki, hogy e bíróság a jelen ügyben figyelembe vegye azt a körülményt is, hogy C szülei, akik képviselték C‑t a 2009. január 14‑i szerződés megkötésekor, maguk is ismeretekkel rendelkeztek a hivatásos sporttal kapcsolatban, vagy azt, hogy C 17 éves volt a szerződés megkötésének időpontjában.

104

A fenti megfontolásokra tekintettel a kilencedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a Charta 17. cikkének (1) bekezdésével és 24. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 93/13 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy abban az esetben, ha valamely szerződési feltétele előírja, hogy a fejlődést és karriert támogató szolgáltatások nyújtása ellenében a fogyasztó kötelezettséget vállal arra, hogy az e szerződés megkötését követő tizenöt évben az általa szerzett bevételek 10%‑ának megfelelő díjazást fizet, az a körülmény, hogy a fogyasztó az említett szerződés megkötésekor kiskorú volt, és e szerződést a szülei kötötték meg a nevében, releváns az ilyen feltétel tisztességtelen jellegének értékelése szempontjából.

105

A tizedik kérdésre nem szükséges válaszolni, mivel azt csak arra az esetre tették fel, ha az első kérdésre nemleges választ ad a Bíróság.

106

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott: