1.

A jelen ügy tárgya a fogyatékosságon alapuló, munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés. Az ügy az ülnöki tevékenység büntetőeljárásban történő gyakorlására vonatkozik, amely tevékenységet a jelen esetben díjazás ellenében, tehát hivatásszerűen gyakorolja egy vak személy.

2.

A Bíróságot arra kérik fel, hogy értelmezze a 2000/78/EK irányelvet, ( 2 ) amely tiltja a fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetést a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló, 2006. december 13‑i ENSZ‑egyezmény ( 3 ) (kihirdette: a 2007. évi XCII. tv.; a továbbiakban: ENSZ‑egyezmény) fényében, és állapítsa meg, hogy a vak személyeknek a büntetőeljárásban díjazás ellenében, ülnöki minőségben való részvételből való teljes kizárása igazolható‑e ezen irányelv 4. cikkének (1) bekezdése alapján. A kérdést előterjesztő bíróság különösen azt kívánja megtudni, hogy a látási képesség e rendelkezés értelmében vett lényeges és meghatározó szakmai követelménynek minősül‑e.

3.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a TC és UB (egy bíróság elnöke, illetve egy büntetőtanács bírája), valamint a Komisia za zashtita ot diskriminatsia (a hátrányos megkülönböztetéssel szembeni védelemért felelős bizottság, Bulgária) és a fent említett tanács vaksággal élő ülnök tagja, VA között folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő. TC és UB vitatja a hátrányos megkülönböztetéssel szembeni védelemért felelős bizottság velük szemben amiatt bírságot kiszabó határozatát, hogy VA tekintetében fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetést alkalmaztak, amikor nem engedélyezték részvételét a tanács munkájában.

4.

Az ügy alapján a Bíróságnak egyensúlyt kell teremtenie egyrészt a munkáltató állam azon kötelezettsége között, hogy megfelelő intézkedéseket hozzon a fogyatékkal élő személyek munkahelyi környezetbe való beilleszkedésének elősegítése érdekében, a jelen esetben a büntetőügyekben díjazás ellenében folytatott ülnöki tevékenység céljából, másrészt pedig a tisztességes eljárás biztosítására irányuló nemzeti büntetőeljárási szabályok között.

5.

Elemzésem végén azt fogom javasolni a Bíróságnak, hogy állapítsa meg, hogy díjazás ellenében folytatott tevékenység esetében a tagállamoknak a lehetőségekhez mérten úgy kell értelmezniük a büntetőeljárási szabályaikat, hogy a vak személyek ülnökként részt vehessenek a büntetőügyekben. Közelebbről az alapeljárásban szereplőhöz hasonló olyan személyt illetően, aki megfelel a nemzeti jog által az ezen ügyekben ülnökként való eljárásra vonatkozóan előírt feltételeknek, és aki számára engedélyezték, hogy e minőségben dolgozzon, annak megállapítását javaslom a Bíróságnak, hogy aránytalan az ilyen ügyekben való részvételének teljes kizárása amiatt, hogy fogyatékossága folytán alkalmatlannak tekintik az ülnöki tisztség ellátására, és e kizárás az ENSZ‑egyezmény fényében értelmezett 2000/78 irányelvvel ellentétes hátrányos megkülönböztetésnek minősül.

6.

Az ENSZ‑egyezmény 5. cikkének (2) bekezdése tilt a fogyatékosság alapján történő bárminemű hátrányos megkülönböztetést, különösen a munkavégzés során, az egyezmény 27. cikkének megfelelően, és előírja, hogy a részes államok kötelesek az észszerű alkalmazkodás céljából intézkedéseket elfogadni az egyenlőség előmozdítása és a hátrányos megkülönböztetés eltörlése érdekében.

7.

Ezen egyezménynek „Az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés” című 13. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A részes államok a fogyatékossággal élő személyek számára másokkal azonos alapon biztosítják az igazságszolgáltatáshoz való hatékony hozzáférést, beleértve az eljárás során az életkornak megfelelő alkalmazkodás biztosítását annak érdekében, hogy megkönnyítsék tényleges részvételüket mind közvetlen, mind közvetett formában, csakúgy, mint tanúként, minden jogi eljárásban, beleértve a nyomozati szakot és más előkészítő szakaszokat.”

8.

A 2000/78 irányelv (17), (20) és (23) preambulumbekezdése a következőképpen szól:

[…]

[…]

9.

Ezen irányelvnek „A hátrányos megkülönböztetés fogalma” című 2. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Ezen irányelv alkalmazásában az »egyenlő bánásmód elve« azt jelenti, hogy az 1. cikkben említett okok alapján nem szabad semmiféle közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést tenni.

(2)   Az (1) bekezdés alkalmazásában:

[…]

(5)   Ez az irányelv nem érinti a nemzeti jog által meghatározott olyan intézkedéseket, amelyek egy demokratikus társadalomban a közbiztonság és a közrend fenntartásához, a bűncselekmények megakadályozásához, az egészség védelméhez és mások jogainak és szabadságának a védelméhez szükségesek.”

10.

Az említett irányelv „Az irányelv hatálya” címet viselő 3. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A Közösségre átruházott hatáskörök korlátain belül ezt az irányelvet minden személyre alkalmazni kell, mind a köz‑, mind a magánszféra vonatkozásában, beleértve a köztestületeket [helyesen: az állami szerveket] is a következőkre tekintettel:

[…]

[…]”

11.

Ugyanezen irányelv „Foglalkozási [helyesen: Szakmai] követelmények” című 4. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„A 2. cikk (1) és (2) bekezdése ellenére a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy az 1. cikkben említett okokkal kapcsolatos jellemző alapján történő megkülönböztetés [helyesen: jellemzőn alapuló eltérő bánásmód] nem jelent hátrányos megkülönböztetést, ha az érintett foglalkozási [helyesen: szakmai] tevékenység jellege vagy végrehajtásának [helyesen: gyakorlásának] feltételrendszere miatt az ilyen jellemző valódi [helyesen: lényeges] és meghatározó foglalkozási [helyesen: szakmai] követelményt képez, feltéve hogy a cél jogszerű, és a követelmény arányos.”

12.

A 2000/78 irányelvnek „A fogyatékos személyek igényeihez való észszerű alkalmazkodás” címet viselő 5. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Az egyenlő bánásmód elvének a fogyatékos személyekkel kapcsolatban történő végrehajtása céljából észszerű intézkedéseket kell bevezetni. Ez azt jelenti, hogy a munkaadóknak meg kell tenniük a megfelelő és az adott esetben szükséges intézkedéseket, hogy a fogyatékos személy számára lehetővé váljon a munkához jutás, a munkában való részvétel, az előmenetel, az át‑ vagy továbbképzés, kivéve ha az ilyen intézkedés aránytalanul nagy terhet ró a munkaadóra. Ezt a terhet nem lehet aránytalanul nagynak tekinteni, amennyiben az adott tagállam fogyatékügyi politikájának intézkedései ezt kielégítően ellensúlyozzák.”

13.

A Bolgár Köztársaság alkotmányának (DV, 1991. július 13. 56. szám, módosítás: DV, 2007. február 6., 12. szám) 6. cikke az (1) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Az emberek szabadnak és méltóságuk, valamint jogaik tekintetében egyenlőnek születnek.”

14.

Ezen alkotmány 48. cikke értelmében:

„(1)   Mindenkinek joga van a munkához. Az állam gondoskodik az e jog gyakorlásához szükséges feltételek megteremtéséről.

(2)   Az állam megteremti a testi vagy lelki fogyatékossággal élő személyek munkához való jogának gyakorlásához szükséges feltételeket. […]”

15.

A Zakon za zashtita ot diskriminatsia (a hátrányos megkülönböztetéssel szembeni védelemről szóló törvény, DV, 2003. szeptember 30., 86. szám; módosítás: DV, 2015. április 7., 26. szám; a továbbiakban: a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról szóló törvény) 4. cikkének (1) bekezdése megtilt minden, többek között a fogyatékosságon alapuló közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést.

16.

A hátrányos megkülönböztetés tilalmáról szóló törvény 7. cikke (1) bekezdésének 2. pontja szerint:

„Nem minősül hátrányos megkülönböztetésnek:

valamely személlyel szemben a 4. cikk (1) bekezdésében említett okokkal kapcsolatos jellemző alapján alkalmazott eltérő bánásmód, ha ez a jellemző lényeges és meghatározó szakmai követelménynek minősül egy adott munka vagy tevékenység jellege, illetve gyakorlásának feltételei miatt, a cél jogszerű, és a követelmény nem haladja meg az említett cél eléréséhez szükséges mértéket;”

17.

A zakon za sadebnata vlast (a bíróságokról szóló, 2007. augusztus 7‑i törvény, DV, 2007. augusztus 7., 64. szám; módosítás: DV, 2019. április 8., 29. szám; a továbbiakban: bíróságokról szóló törvény) 66. cikke azt írja elő, hogy a törvény által előírt esetekben az első fokon eljáró bírósági tanácsban „sadebni zasedateli‑k” (ülnökök) is részt vesznek, akik ugyanolyan jogokkal és kötelezettségekkel rendelkeznek, mint a bírák.

18.

A bíróságokról szóló törvény 67. cikke (1) bekezdésének értelmében:

„Ülnöknek minden olyan cselekvőképes bolgár állampolgár megválasztható, aki:

19.

A nakazatelno‑protsesualen kodeks (a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv, DV, 2015. október 28., 86. szám, módosítás: DV, 2019. február 22., 16. szám, a továbbiakban: büntetőeljárásról szóló törvénykönyv) 8. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az ülnökök a jelen törvénykönyvben meghatározott esetekben és feltételekkel részt vesznek a bírósági ítélkező testületekben.”

20.

E törvénykönyv 13. cikkének (1) bekezdése azt írja elő, hogy a bíróságnak, az ügyészségnek és a nyomozó hatóságoknak hatáskörük keretén belül meg kell hozniuk minden intézkedést annak érdekében, hogy megállapítsák az objektív igazságot, a (2) bekezdés pedig azt, hogy az objektív igazságot a jelen törvénykönyvben előírt módon és eszközökkel állapítják meg.

21.

Az említett törvénykönyv 14. cikkének (1) bekezdése értelmében a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóságok belső meggyőződésük alapján döntenek.

22.

Ugyanezen törvénykönyv 18. cikke szerint a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóságok az általuk személyesen gyűjtött és megvizsgált bizonyítékok alapján döntenek, kivéve ha e törvény eltérően rendelkezik.

23.

VA látása elvesztése miatt állandó jelleggel csökkent munkaképességgel rendelkezik. Felsőfokú jogi tanulmányokat folytatott, sikeres szakvizsgát tett, majd a vakok egyesületénél és az Európai Unió vakügyi szervezeteinél dolgozott.

24.

2014‑ben VA‑t ülnökké választották a Sofiyski gradski sadnál (szófiai városi bíróság, Bulgária) egy e város tanácsa által indított eljárás eredményeként. A Sofiyski rayonen sadhoz (szófiai kerületi bíróság, Bulgária), illetve sorshúzás útján e bíróság hatodik büntetőtanácsához osztották be, amelynek tagja volt UB, illetve három másik ülnök is. 2015. március 25‑én e minőségében esküt tett az említett bíróság előtt.

25.

VA 2015. március 25‑től 2016. augusztus 9‑ig közel másfél éven át nem vett részt egyetlen büntetőtárgyaláson sem. 2015 májusában a Sofiyski rayonen sad (szófiai kerületi bíróság) elnökétől, azaz TC‑től azt kérte, hogy osszák át egy másik bíróhoz, azonban nem kapott választ.

26.

2015. szeptember 24‑én VA a hátrányos megkülönböztetéssel szembeni védelemért felelős bizottsághoz fordult, arra hivatkozva, hogy UB bíró részéről fogyatékossága miatt hátrányos bánásmódban részesült, mivel ez utóbbi egyáltalán nem engedélyezte számára, hogy büntetőeljárásban vegyen részt, valamint a bíróság elnöke, TC részéről, aki nem tett eleget az újrabeosztás iránti kérelmének annak érdekében, hogy gyakorolhassa az ülnökként történő munkavégzéshez való jogát.

27.

2017. március 6‑i határozatával a hátrányos megkülönböztetéssel szembeni védelemért felelős bizottság UB és TC meghallgatását követően megállapította, hogy azok a többek között a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról szóló törvény 4. cikke értelmében vett, fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetést alkalmaztak VA‑val szemben, és velük szemben 500, illetve 250 bolgár leva (BGN) (hozzávetőleg 256 és 128 euró) összegű bírságot szabott ki.

28.

UB és TC e határozattal szemben keresetet indított az Administrativen sad Sofia‑grad (szófiai közigazgatási bíróság, Bulgária) előtt, amely e kereseteket elutasította. E bíróság közelebbről úgy ítélte meg, hogy jogellenes az ülnökéhez hasonló szakmához vagy tevékenységhez való hozzáférés főszabályszerű korlátozásának bevezetése arra hivatkozva, hogy a szóban forgó fogyatékosság lehetetlenné tenné annak teljes körű gyakorlását. Kétségtelen, hogy a büntetőeljárás szabályai megkövetelik, hogy az ülnök feleljen meg ezen eljárás alapelveinek, vagyis az ítélkező tanács esetében a közvetlenség, az objektív igazság megállapítása és a belső meggyőződés kialakítása követelményeinek. Mindazonáltal az a vélelem, hogy a fogyatékosság fennállása minden esetben megfosztja az adott személyt az ezen elveknek való megfelelés képességétől, hátrányos megkülönböztetésnek minősül. Az említett bíróság hozzátette, hogy e megfontolásokat alátámasztja az a körülmény, hogy VA 2016. augusztus 9‑től, vagyis az ülnökök elektronikus kirendelését bevezető jogalkotási reform hatálybalépésétől számos tárgyaláson vett részt büntetőügyekben.

29.

UB és TC felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az Administrativen sad Sofia‑grad (szófiai közigazgatási bíróság) határozataival szemben a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Varhoven administrativen sadhoz (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Bulgária). Felülvizsgálati kérelmének alátámasztása érdekében UB azzal érvel, hogy az elsőfokú bíróság tévesen tulajdonított elsőbbséget a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról szóló törvénynek a magasabb szintű büntetőeljárásról szóló törvénykönyvvel és az e törvényben rögzített elvekkel szemben. Hangsúlyozta, hogy büntetőbíróként köteles tiszteletben tartani a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról szóló törvényt és elveket a bíróság elé terjesztett ügyek vizsgálata során, valamint biztosítania kell, hogy az ítélkező testület valamennyi tagja egyenlő bánásmódot alkalmazzon az ügy irataihoz csatolt bizonyítékok tekintetében, illetve ily módon végezze a felek magatartásának közvetlen értékelését. TC a maga részéről azzal érvel, hogy e bíróságnak alkalmaznia kellett volna e törvény 7. cikke (1) bekezdésének a lényeges és meghatározó szakmai követelmény fennállására vonatkozó 2. pontját. Jellegükre tekintettel az ülnöki feladatokat nem láthatják el olyan személyek, akiknek fogyatékossága az említett elvek megsértését vonja maga után.

30.

Ebben az összefüggésben a büntetőeljárás szabályaira tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy nem egyértelmű, hogy a VA‑hoz hasonló fogyatékossággal élő vak személyt az ülnöki tevékenység gyakorlása során érintő egyenlőtlen bánásmód jogszerű‑e az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta), az ENSZ‑egyezménynek, valamint a 2000/78 irányelvnek a foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód biztosítására irányuló rendelkezései alapján.

31.

Ennélfogva a Varhoven administrativen sad (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Bulgária) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

32.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet 2019. november 12‑én vette nyilvántartásba a Bíróság Hivatala. VA, a lengyel és a portugál kormány, és az Európai Bizottság terjesztett elő írásbeli észrevételeket. Az ügyben nem tartottak tárgyalást.

33.

Először is előzetes jelleggel megjegyzem, hogy a 2000/78 irányelv értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések nem a büntetőügyekben eljáró valamennyi ülnökre vonatkoznak, hanem kizárólag azokra, akik – amint azt az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban bemutatott bolgár rendszer előírja – díjazás ellenében, tehát hivatásszerű tevékenység keretében látják el feladataikat.

34.

Ezt követően hangsúlyozom, hogy az alapeljárásban szereplő ülnök, VA nem csupán látáskárosodásban szenved, hanem vak.

35.

Az alábbi elemzésben az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre azok együttes vizsgálata alapján fogok válaszolni. Mindenekelőtt túlzott nehézségek nélkül megállapítom, hogy a VA‑hoz hasonló személy helyzete egyértelműen a 2000/78 irányelv hatálya alá tartozik, majd ezt követően arra a lényeges kérdésre összpontosítok, hogy az őt érintő eltérő bánásmód egy lényeges és meghatározó követelmény fennállására vonatkozó – különösen az ezen irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében szereplő – eltérés hatálya alá tartozik‑e, és továbbá hogy arányos módon megfelel‑e valamely jogszerű célnak.

36.

Emlékeztetek arra, hogy amint az a 2000/78 irányelv címéből és preambulumából kitűnik, ez az irányelv általános keretet kíván létrehozni annak érdekében, hogy minden személy számára biztosítsa a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmódot, hatékony védelmet nyújtva nekik az irányelv 1. cikkében említett okok bármelyikére – köztük a fogyatékosságra – alapozott hátrányos megkülönböztetés ellen. ( 4 )

37.

A jelen ügy tehát a 2000/78 irányelv hatálya alá tartozik.

38.

Először is, amint azt az előzetes megjegyzéseimben jeleztem, az ügy büntetőügyekben díjazás ellenében végzett ülnöki tevékenységre vonatkozik. ( 5 ) A kérdést előterjesztő bíróság megállapításaiból ugyanis kitűnik, hogy az ülnöki tevékenység díjazással jár, és úgy tűnik, hogy időbeli korlátozás nélkül zajlik.

39.

Másodszor, a jelen ügy a 2000/78 irányelv 1. cikkének értelmében vett, az ítélkezési gyakorlatban meghatározott fogyatékosságra vonatkozik, vagyis olyan korlátozottságra értendő, amely többek között valamilyen olyan testi, szellemi vagy lelki ártalmon alapul, amely számos egyéb akadállyal együtt korlátozhatja az adott személy teljes, hatékony és más munkavállalókkal egyenlő szerepvállalását a szakmai életben. ( 6 ) Valamely érzékelési képesség, jelen esetben a látás sérülése ugyanis a testi ártalom e cikk szerinti fogalmának hatálya alá tartozik.

40.

Harmadszor, a VA tekintetében alkalmazott eltérő bánásmód, amellyel kapcsolatban nem tűnik vitatottnak, hogy az közvetlenül a fogyatékosságához kapcsolódott, a 2000/78 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) pontjának értelmében vett munkavállaláshoz való hozzájutás, vagyis az ülnöki tevékenységhez való hozzájutás feltételére és az ezen irányelv 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett alkalmazás feltételére, azaz a teljes látáskárosodás hiányára vonatkozik.

41.

Ebből következik, hogy a VA tekintetében a bíró és az érintett bíróság elnöke által alkalmazott, abban álló bánásmód, hogy őt büntetőeljárásban soha nem jelölték ki ülnöknek, a 2000/78 irányelv hatálya alá tartozik. VA a büntetőügyekben ki volt zárva az ülnökként díjazás ellenében végzett tevékenység gyakorlásából amiatt, hogy vak, vagyis a 2000/78 irányelv 1. cikkében szereplő okok egyikéhez – mégpedig a fogyatékossághoz – közvetlenül kapcsolódó jellemző miatt.

42.

Meg kell vizsgálni, hogy ezen eltérő bánásmód mindazonáltal az ezen irányelvben előírt valamelyik kivétel hatálya alá tartozik‑e.

43.

A 2000/78 irányelv két rendelkezése releváns annak értékelése szempontjából, hogy a fogyatékosságon alapuló közvetlen eltérő bánásmód mégis megengedett‑e, és így nem minősül az ezen irányelv értelmében vett tiltott hátrányos megkülönböztetésnek.

44.

Először is az említett irányelv 2. cikkének (5) bekezdése azt írja elő, hogy az irányelv nem érinti a nemzeti jog által előírt olyan intézkedéseket, amelyek mások jogainak és szabadságainak védelméhez szükségesek.

45.

E rendelkezés vonatkozhat az olyan harmadik személy – mint a vádlott – védelmére irányuló jogalkotási intézkedésre, akinek a büntetőeljárásban a védelemhez való joga sérülhet. Mindazonáltal e 2. cikk (5) bekezdése értelmében ehhez jogalkotási intézkedésre van szükség. Márpedig nem tűnik úgy, hogy az alapeljárás tárgyát képező nemzeti jog ilyen intézkedés útján pontosan meghatározza, hogy a díjazás ellenében végzett ülnöki tevékenység nem terjed ki a vak személyekre. ( 7 ) Egyébiránt megjegyzem, hogy a kérdést előterjesztő bíróság, amelynek e vizsgálat adott esetben feladata, nem hivatkozott e rendelkezésre. Úgy tűnik tehát, hogy a jelen ügyben nem tartozik az e 2. cikk (5) bekezdésén alapuló igazolás hatálya alá a vak személyeknek az ülnöki foglalkozásból való kizárása.

46.

Továbbá a 2000/78 irányelv „Szakmai követelmények” címet viselő 4. cikke szerint a tagállamok e cikk (1) bekezdésével összhangban rendelkezhetnek úgy, hogy az ezen irányelv 1. cikkében említett okokkal – például a fogyatékossággal – kapcsolatos jellemzőn – mint például a különleges fizikai képességen – alapuló eltérő bánásmód nem jelent hátrányos megkülönböztetést, ha az ilyen jellemző „lényeges és meghatározó szakmai követelménynek” minősül, feltéve, hogy a cél jogszerű, és a követelmény arányos.

47.

A fogyatékosságon alapuló eltérő bánásmód e 4. cikk (1) bekezdése alapján történő igazolásának lehetősége áll a jelen előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések középpontjában. Emlékeztetek arra, hogy a bíró és a bíróság elnöke arra hivatkozik, hogy a büntetőeljárás szabályai és elvei – nevezetesen a közvetlenség elve, a bizonyítékok közvetlen értékelése az objektív igazság megállapítása érdekében, a belső meggyőződés és a bizonyításfelvétel terén az ítélkező testület tagjaival szemben alkalmazott egyenlő bánásmód – kizárják, hogy a vak ülnök részt vehessen a büntetőeljárásban. Véleményük szerint a látás az ülnöki tevékenység lényeges és meghatározó követelménye e szabályok és elvek tiszteletben tartása érdekében.

48.

A Bíróság már megállapította, hogy a közforgalmi pilóta ( 8 ) vagy a tűzoltó ( 9 ) foglalkozás gyakorlásának szempontjából a különleges fizikai képességekkel való rendelkezés feltétele a 2000/78 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének értelmében vett „lényeges és meghatározó szakmai követelménynek” tekinthető. A Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a különleges látásélességi szint analógia útján lényeges és meghatározó követelménynek minősülhet a nehézgépjármű‑vezető foglalkozás gyakorlása szempontjából. ( 10 )

49.

Ugyanez érvényes‑e a látási képességre a büntetőeljárás szabályainak és elveinek megfelelően ülnökként díjazás ellenében végzett tevékenység gyakorlása szempontjából is?

50.

Emlékeztetek arra, hogy a 2000/78 irányelv (23) preambulumbekezdése szerint az ezen irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében szereplő, a lényeges és meghatározó szakmai követelmény fennállására vonatkozó kivétel csak igen korlátozott körülmények között alkalmazható.

51.

Azon nemzeti büntetőeljárási szabályok, amelyekre a bíró és a bíróság elnöke az álláspontjuk megvédése érdekében hivatkoznak, a tisztességes eljárás biztosítására irányulnak.

52.

Ez a cél egyértelműen jogszerű. A tisztességes eljáráshoz való jog ugyanis az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt egyezmény (kihirdette: az 1993. évi XXXI. tv.; a továbbiakban: EJEE) 6. cikkében és a Charta 47. cikkében szereplő alapvető jog. Az a kérdés merül fel, hogy a tisztességes eljárás biztosításához szükséges‑e, hogy az ülnök lásson, és adott esetben az, hogy a vak személy kizárása az összes büntetőeljárásban való ülnökkénti részvételből megfelelő választ jelent‑e, amely nem lépi túl az említett cél eléréséhez szükséges mértéket.

53.

Indítványom további részében bemutatom, hogy az e kérdésre adandó válasz két alapvető jog, egyrészt a tisztességes eljáráshoz való jog (1. alrész), másrészt a fogyatékos személy ahhoz való joga közötti kényes egyensúlyon alapul, hogy a munka világában ne érje hátrányos megkülönböztetés ( 11 ) (2. alrész), majd ebből következtetéseket vonok le az alapeljáráshoz hasonló ügyre nézve (3. alrész).

54.

A büntetőügyekben az ülnökre alkalmazandó, a tisztességes eljárásra vonatkozó szabályok megértése érdekében először röviden ismertetem az ülnök szerepét, és kiemelem annak jelentőségét.

55.

Az ülnökök (esküdtek) olyan polgárok, akik a büntetőügyekben kollektíven részt vesznek az igazságszolgáltatásban, önállóan vagy hivatásos bírákkal együtt döntve a bűnösségről, és néha ez utóbbiakkal együtt a büntetésről is. ( 12 )

56.

A hivatásos bírákkal ellentétben az ülnökök (esküdtek) nem részesülnek bírói képzésben. Őket a lakosság köréből választják ki, általában sorshúzással, annak érdekében, hogy képviseljék a társadalom sokszínűségét. ( 13 )

57.

Az ülnökök (esküdtek) vagy úgynevezett „hagyományos” esküdtszék keretében járnak el, vagyis olyan eljárásban, amelyben a hivatásos bírák nem vehetnek részt bűnösség megállapításával kapcsolatos tanácskozásaikon, vagy pedig vegyes tanácsban. Ez utóbbi esetben, amely megfelel a Bulgária által választott megoldásnak, az ülnökök a hivatásos bírákkal együtt üléseznek és tanácskoznak. ( 14 )

58.

A laikus esküdtszék intézménye abból a szándékból ered, hogy bevonják a civil társadalomból érkező polgárokat az igazságszolgáltatás működésébe, különösen a legsúlyosabb bűncselekmények tekintetében. ( 15 ) Ily módon hozzájárulnak a pártatlan, előítélettől vagy elfogultságtól mentes bíróság létrehozásához. ( 16 )

59.

Tekintettel az ülnökök (esküdtek) meghatározó szerepére a büntetőeljárásban, mivel részben vagy egészben ők viselik a bűnösséget megállapító határozat meghozatalának felelősségét, amely jelentős következményekkel járhat a vádlottra a szabadságelvonás terén, a tagállamok olyan büntetőeljárási szabályokat írtak elő, amelyek behatárolják a tárgyalás kereteit, és teljes mértékben alkalmazandók az ülnökökre (esküdtekre).

60.

A bíró és a bíróság elnöke, valamint az elsőfokú bíróság által hivatkozott büntetőeljárási szabályok és elvek a közvetlenség elve, a bizonyítékok közvetlen értékelése, amelynek lehetővé kell tennie az objektív igazság megállapítását, és a belső meggyőződés.

61.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának számos alkalommal volt lehetősége arra, hogy foglalkozzon a számos jogrendszerben fennálló közvetlenség elvével. E megfontolások a Bíróság egy közelmúltban hozott ítéletében is tükröződnek. ( 17 ) A Bíróság úgy ítélte meg, hogy a közvetlenség elve a büntetőeljárás egyik fontos eleme. Ennek alapján a vádlott bűnösségét vagy ártatlanságát megállapítani hivatott személyeknek a tanúkat főszabály szerint személyesen kell meghallgatniuk, és értékelniük kell szavahihetőségüket. Az utóbbi értékelése a tanúk esetében a Bíróság szerint összetett feladat, amely általában nem végezhető el a meghallgatásokról készült jegyzőkönyvekben szereplő nyilatkozatok tartalmának egyszerű elolvasásával. ( 18 ) Különösen fontos, hogy a vádlott szembesülhessen a tanúval, azon bíró jelenlétében, aki végül döntést hoz. ( 19 ) A bíró alatt itt az ítélkező testület valamennyi tagja értendő, vagyis az a jelen esetben magában foglalja az ülnököket is.

62.

A közvetlenség tehát annak szükségességét tükrözi, hogy az ülnökök a tanúkat a tárgyaláson meghallgassák, és annak során közvetlenül értékeljék a bizonyítékokat. ( 20 ) Amint azt Léger főtanácsnok a Baustahlgewebe ügyre vonatkozó indítványában ( 21 ) lényegében kifejti, a „közvetlenség” fogalma közvetlen kapcsolatot feltételez a bíró és a jogalany között, így a tárgyaláson részt nem vevő bíró nem vehet részt az ügy elbírálásában. ( 22 )

63.

A belső meggyőződés a bizonyítékoknak a tárgyalás során történő ezen közvetlen értékeléséhez kapcsolódik. ( 23 )

64.

Az ülnökök a tárgyaláson való részvétel és az előttük folytatott felek közötti kontradiktórius vita meghallgatása révén szereznek közvetlen tudomást az elítélés vagy felmentés szempontjából releváns körülményekről, és így belső meggyőződést alakíthatnak ki a vádlott bűnösségét vagy ártatlanságát illetően.

65.

A belső meggyőződés e mechanizmusa számos kontinentális jogban ismert, és azt az ülnökök részére adott egyes utasítások is illusztrálják, amelyek szerint meg kell vizsgálniuk és meg kell állapítaniuk, hogy a vádlottal szemben előterjesztett bizonyítékok és a védekezésének jogalapjai milyen benyomást keltettek bennük. ( 24 )

66.

Annak lehetősége, hogy a tárgyalás nyomán belső meggyőződés alakuljon ki, főszabály szerint azt igényli, hogy a bírák és az ülnökök meghallgathassák a tárgyalást, ami az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szerint VA esetében meg is valósul.

67.

A jelen ügyben következésképpen az a kérdés merül fel, hogy szükséges‑e, hogy a tárgyalást meghallgató ülnök lásson is, többek között a közvetlenség elvén és a belső meggyőződés szabályán alapuló tisztességes eljárás tiszteletben tartása, és ennélfogva a feladatainak teljes körű ellátása érdekében.

68.

Hangsúlyozom, hogy az imént idézett szabályokból és elvekből nem következik automatikusan, hogy a látás a büntetőeljárásban a tisztességes eljárás lényeges és meghatározó követelményét képezné, mivel valamennyi bizonyítékot szóban tárgyalnak meg a bírák és az ülnökök előtt.

69.

Vannak azonban olyan esetek, amikor a látás az ülnöki feladat megfelelő ellátásához elengedhetetlen képességnek tűnik. Olyan ügyekről van szó, amelyekben a bűnösség eldöntése szempontjából meghatározó bizonyítékok fényképek, videokamerás megfigyeléssel rögzített filmek, grafikonok vagy rajzok, és azok értékelése teljes egészében vagy nagyrészt az általuk keltett vizuális benyomástól függ.

70.

Ez a helyzet például az emberölés, a – többek között szexuális erőszak eredményeként bekövetkező – testi sértés, illetve az okirathamisítás révén elkövetett csalás esetében, ahol a bizonyítékok döntően vizuális hordozókon alapulnak. ( 25 ) A fényképek és a filmek leírása, csakúgy, mint a velük kapcsolatban a tárgyaláson folytatott viták kétségtelenül lehetővé teszik az ülnök számára, hogy véleményt alkosson, ez azonban nem a fényképek vagy a filmek által közvetlenül benne keltett benyomás eredménye. Ráadásul, még ha a vak ülnök részére pártatlan harmadik személy segítséget nyújthat is, ez utóbbi közreműködése befolyásolhatja a fényképek és a filmek észlelését. Legalábbis nem lesz képes arra, hogy a saját véleményét közvetlenül e bizonyítékok alapján alakítsa ki, hanem azt közvetetten e harmadik fél közvetítésével teszi meg.

71.

Az ilyen esetek körén kívül még azt kell eldönteni, hogy a látás a büntetőügyekben az ülnöki feladat teljes körű ellátását biztosító lényeges és meghatározó szakmai követelménynek tekinthető‑e.

72.

E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az e területre vonatkozó uniós szabályozás hiányában a büntetőeljárási szabályok megállapítása lényegében kizárólag a nemzeti jog hatálya alá tartozik. Közelebbről sem az EJEE 6. cikke, sem a Charta 47. cikke nem szabályozza a bizonyítékok elfogadhatóságát mint olyat; e terület elsődlegesen a tagállamok belső jogának hatálya alá tartozik. ( 26 ) Ugyanez vonatkozik a bűncselekményekkel gyanúsított személyekkel szemben indított büntetőeljárás keretében szerzett bizonyítékok értékelésére vonatkozó szabályokra is. ( 27 )

73.

Az uniós jog nem szabályozza az ülnöki funkció betöltéséhez szükséges olyan feltételeket sem, mint például az életkor, a lakóhely vagy a bűntett vagy vétség miatti elítélés hiánya. ( 28 ) Megjegyzem, hogy a szellemi vagy testi fogyatékosság, sőt akár az olyan egészségi állapot, amely megakadályozza az adott személyt abban, hogy az ülnöki funkcióval járó feladatokat ellássa, számos tagállam jogában akadályát képezi e megbízás betöltésének. ( 29 ) Márpedig a vakságot gyakran a feladat ellátásának meggátolására alkalmas akadálynak tekintik.

74.

Ily módon rámutatok, hogy egy vaksága miatt a büntetőügyekben való részvételből kizárt németországi ülnök esetében, aki a fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértésével kapcsolatos keresetet nyújtott be, a Bundesverfassungsgericht (alkotmánybíróság, Németország) úgy ítélte meg, hogy ezen ülnöknek a büntetőjogban előírt közvetlenség elvén alapuló kizárása nem ellentétes az alaptörvénnyel. ( 30 ) Véleményem szerint a büntetőeljárási szabályok, és különösen az olyan elvek, mint a közvetlenség, teljes mértékben jogszerű módon eredményezhetik a vak ülnökök kizárását az egyes büntetőügyekben való részvételből. Megjegyzem egyébként, hogy az ilyen fogyatékosság fennállása a nemzeti büntetőjog különös rendelkezései alapján a büntetőügyekben kijelölhető ülnökök listájáról való kizárás indokát is képezheti. ( 31 )

75.

Felmerül a kérdés, hogy az alapeljárásban hivatkozottakhoz hasonló általános büntetőjogi elvek alapján úgy lehet‑e tekinteni, hogy a vak ülnök a feladatait valamennyi büntetőügyben képtelen ellátni.

76.

E kérdés megválaszolásához figyelembe kell venni a 2000/78 irányelvnek a foglalkoztatás területén a fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmáról és a munka világába való beilleszkedésük érdekében a fogyatékkal élő személyek védelméről szóló, az ENSZ‑egyezmény fényében értelmezett rendelkezéseit. Meg kell vizsgálni, hogy e rendelkezések hatással lehetnek‑e a tagállamok számára a büntetőügyekben az ülnökök kijelölését illetően biztosított széles mérlegelési mozgástérre és a vak ülnökök esetleges kizárására.

77.

Amint az kitűnik többek között a 2000/78 irányelv preambulumából, az Unió elkötelezte magát a fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem mellett, az ezen alapuló egyenlőtlenségek megszüntetésére törekedve. Többek között kinyilvánította a fogyatékossággal élő személyek szakmai beilleszkedésének jelentőségét a megfelelő intézkedések elfogadása révén, ( 32 ) annak érdekében, hogy hozzájáruljon a polgárok teljes részvételéhez a gazdasági, kulturális és társadalmi életben, valamint képességeik kibontakoztatásához. ( 33 )

78.

Ezt az integrációt a 2000/78 irányelv 5. cikkének megfelelően a mind a köz‑, mind a magánszférabeli munkáltatók által a fogyatékkal élő személyek érdekében követett „észszerű alkalmazkodás”, vagyis a konkrét helyzetben a fogyatékkal élő személyek számára a munkavégzés lehetővé tételét szolgáló megfelelő intézkedések elfogadása biztosítja, kivéve ha ezen intézkedések aránytalanul nagy terhet rónak a munkáltatóra.

79.

A 2000/78 irányelv (20) preambulumbekezdése pontosítja, hogy a megfelelő intézkedések az azt szolgáló hatékony és gyakorlati intézkedések, hogy a munkahelyet a fogyatékossággal élő személyek igényeinek megfelelően alakítsák ki, például az épületek és a munkaeszközök megfelelő átalakításával, illetve a feladatok szétosztásával. ( 34 )

80.

Az alapeljáráshoz hasonló esetben, amikor vak személy kíván a büntetőeljárásokban ülnökként tevékenykedni, a megfelelő intézkedések típusának körülhatárolása érdekében utalni kell a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ‑egyezményre.

81.

Amint ugyanis a Bíróság a Glatzel ítéletben ( 35 ) megállapította, az Unió által megkötött nemzetközi megállapodásoknak a másodlagos joggal szembeni elsőbbsége azt írja elő, hogy az utóbbi szövegét úgy kell értelmezni, hogy az lehetőleg összhangban legyen e megállapodásokkal. Ily módon utalni kell ezen egyezménynek a fogyatékkal élő személyek „igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésére” vonatkozó 13. cikkére. E rendelkezés szerint az említett egyezmény részes államai a fogyatékossággal élő személyek számára másokkal azonos alapon biztosítják az igazságszolgáltatáshoz való hatékony hozzáférést, beleértve az eljárás során a megfelelő alkalmazkodás biztosítását annak érdekében, hogy megkönnyítsék tényleges részvételüket mind közvetlen, mind közvetett formában, csakúgy, mint tanúként, minden jogi eljárásban.

82.

Ezt a rendelkezést egy az ENSZ által nemrégiben közzétett, „A fogyatékos személyek igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésének biztosításáról szóló nemzetközi elvek és irányelvek” című dokumentum teszi egyértelművé. ( 36 ) E dokumentum célja, hogy teljes körű iránymutatást és gyakorlati útmutatót szolgáltasson az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés biztosításának módjáról; ( 37 ) ezek azonban nem kötelező erejűek.

83.

Ezen elvek és irányelvek értelmében az igazságszolgáltatáshoz való egyenlő hozzáférés joga magában foglalja, hogy a fogyatékkal élő személyek közvetlenül részt vehessenek a bírósági eljárásban, többek között ülnökként (esküdtként). E célból felhívják az államokat, hogy szüntessenek meg minden, a fogyatékossághoz kapcsolódó olyan akadályt, ideértve a törvényeket is, amelyek meggátolják a fogyatékkal élő személyeket abban, hogy bírákká vagy ülnökökké (esküdtekké) váljanak, és tegyék lehetővé e személyek egyenlő szerepvállalását a ülnöki (esküdtszéki) rendszerben, megadva számukra a szükséges segítséget, valamint biztosítva az észszerű alkalmazkodást és az eljárási intézkedéseket. ( 38 ) Ezek a változtatások magukban foglalják a felek kommunikációjában való közreműködés céljából létrehozott független közvetítők vagy segítők, mint például a tolmácsok biztosítását, akiknek feladataikat hatékonyan, pontosan és pártatlanul kell ellátniuk. Magukban foglalják továbbá a beszédalapú telekommunikációs termékek révén biztosított műszaki támogatást is. ( 39 )

84.

Mivel egy vak személyről van szó, e megoldások ily módon olyan tárgyi segítség formáját ölthetik, mint például a Braille‑írással írt dokumentumok biztosítása, illetve személyes segítség formáját, mint például pártatlan és hiteles harmadik személy segítsége, vagy akár szervezeti segítség formáját, azáltal, hogy a vak ülnököt csak azokban az ügyekben jelölik ki, amelyek nem igénylik a bizonyítékok vizuális értékelését.

85.

A Bizottság úgy véli, hogy a VA‑hoz hasonló ülnökök kapcsán ilyen megoldásokat kellene megfontolni, és hogy túlzott mértékű és ellentétes a fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmával az, ha a vak személyek teljes mértékben ki vannak zárva a büntetőügyekben ülnökként való részvételből.

86.

Noha az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló ügy kapcsán nagyrészt osztom ezt az álláspontot, a következő 3. alrészben bemutatom, hogy az előterjesztett kérdésekre adandó válasz részben a vádlott érdekének a tisztességes eljárás keretében való védelme érdekében a tagállamok által hozott döntésektől, és ebből következően az érintett tagállam által elfogadott nemzeti jogi rendelkezésektől függ.

87.

A fenti elemzésből kitűnik, hogy a tagállamok a tisztességes eljárás biztosítása, és ily módon a vádlott érdekeinek védelme érdekében nagymértékben szabadon határozhatják meg a büntetőeljárás szabályait, választásuk szerint.

88.

Megállapítom, hogy bár a tagállamoknak egyébként észszerűen alkalmazkodniuk kell a fogyatékkal élő személyek vonatkozásában, bizonyos büntetőeljárási szabályok szűkíthetik a vak ülnök (esküdt) érdekében történő ilyen alkalmazkodás lehetőségeit, és korlátozhatják az ilyen személynek a büntetőügyekben való részvételét.

89.

Ez a helyzet áll fenn azon szabályok esetében, amelyek azt írják elő, hogy az ülnökre bízott feladatok közé tartozik a bűncselekmény egyik helyszínén tartott szemlén való esetleges részvétel, ideértve a tényállás rekonstruálását is. Ebben az esetben, ugyanúgy, mint azokban az ügyekben, amelyekben a bizonyítékok főként vizuális hordozón, például fotókon alapulnak, ( 40 ) a látás alapvető fontosságúnak tekinthető ahhoz, hogy az ülnök kialakíthassa az előtte rekonstruált tényállásról alkotott saját véleményét, anélkül hogy bármilyen alkalmazkodás révén ellensúlyozni lehetne a fogyatékosságát.

90.

Ugyanez vonatkozik a bizonyításra vonatkozó nemzeti szabályokra is, amelyek megtilthatják valamely harmadik személy jelenlétét az ülnök mellett azzal az indokkal, hogy az meghaladná a tanácskozáson való részvételre jogosult személyek maximális számát, vagy sértené a szigorúan vett közvetlenség elvét, azaz kizárhatják azt, hogy – akár pártatlan – közvetítő álljon a bíró és az általa értékelendő bizonyíték között. ( 41 )

91.

Amint arra a jelen indítvány 73. és 74. pontjában rámutattam, más szabályok is rendelkezhetnek úgy, hogy azok a személyek, akik testi fogyatékosságban szenvednek, mint például a vakság, főszabály szerint nem szerepelhetnek a büntetőügyekben eljáró ülnököket tartalmazó listákon. Ezek a szabályok, amelyek potenciálisan megakadályozzák a vak ülnökök részvételét ezekben az ügyekben, többek között a testbeszéd büntetőeljárásban játszott szerepének felfogásával indokolhatók, amely szerint az arckifejezés vagy általában a testi mozgások döntő elemét képezik a bizonyítékok értékelésének, ami a látást az ülnöki funkció lényeges és meghatározó követelményévé teszi. ( 42 )

92.

Hangsúlyozom ugyanakkor, hogy a jelen ügy nem az ülnöki tevékenységre vagy az ülnökök kiválasztásának feltételeire vonatkozó nemzeti jogi előírásokra vonatkozik. Közelebbről, a bíróságokról szóló törvény, amely az ülnökök kiválasztását szabályozza, nem ír elő minimális fizikai feltételt, és nem ír elő kizárási okot testi gyengeség, fogyatékosság, illetve más olyan testi egészséget érintő probléma miatt, amely akadályozná az ülnököket feladataik ellátásában.

93.

Így annak ellenére, hogy VA vak, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy eleget tett az ülnökké váláshoz szükséges feltételeknek. Egyébiránt a Sofiyski gradski sadhoz (szófiai kerületi bíróság) helyezték, és e város egyik bíróságának büntetőtanácsához osztották be, amely előtt esküt tett.

94.

Az ülnöki tevékenység tényleges gyakorlásából való teljes kizárása két személy arra vonatkozó értékeléséből ered, hogy fogyatékossága miatt vélelmezhetően nem képes e tevékenységet gyakorolni, figyelemmel a nemzeti büntetőjog olyan elveire, mint a közvetlenség és a belső meggyőződés.

95.

Az a kérdés merül fel, hogy az ülnöki tevékenység gyakorlásából ezen értékelés alapján történő teljes kizárás összeegyeztethető‑e a 2000/78 irányelv 4. cikkének (1) bekezdésével.

96.

Emlékeztetek arra, hogy ezt a rendelkezést, amely a fogyatékos személyekkel szemben alkalmazott egyenlő bánásmódhoz való jog alóli kivételt jelent, szigorúan kell értelmezni, valamint hogy szövegezésének megfelelően a tagállamnak a lényeges és meghatározó szakmai követelményen alapuló eltérő bánásmódról rendelkeznie kell. Véleményem szerint elsődlegesen a nemzeti jogalkotó feladata, hogy egyensúlyt teremtsen a tisztességes eljáráshoz és a fogyatékkal élő személyek védelméhez kapcsolódó alapvető jogok között, adott esetben előírva a nemzeti jogban, hogy a látás lényeges és meghatározó szakmai követelményt képez. E követelménynek arányosnak kell lennie a kitűzött céllal, azaz alkalmasnak kell lennie a tisztességes eljárás biztosítására anélkül, hogy túllépné az ehhez szükséges mértéket.

97.

Az alapeljáráshoz hasonló esetben, amikor a nemzeti jogból nem tűnik ki egyértelműen, hogy a jogalkotó előírta volna, hogy a látás ilyen követelménynek minősül, úgy vélem, hogy az ENSZ‑egyezmény fényében értelmezett 2000/78 irányelv azt követeli meg, hogy a büntetőjogi szabályokat és elveket úgy kell értelmezni, hogy a vak ülnök lehetőség szerint részt vehessen a büntetőügyekben folytatott eljárásokban.

98.

E tekintetben, amint azt kifejtettem, azon büntetőeljárási rendszerek keretében, amelyekben a tárgyalás kulcsfontosságú szerepet játszik, és ahol – a közvetlenség elvének megfelelően – valamennyi döntő bizonyítékot meg kell vitatni a bírósági tárgyaláson, az a körülmény, hogy az egyik ülnök vak, nem képezi szükségképpen akadályát annak, hogy az ítélkezési feladatokat el tudja látni. Főszabály szerint, amennyiben a tárgyalást meg tudja hallgatni, képesnek kell lennie arra, hogy a többi ülnökhöz hasonlóan belső meggyőződést alakítson ki, legalábbis olyan ügyekben, amelyek nem igénylik a bizonyítékok vizuális benyomáson alapuló értékelését az ülnökök részéről.

99.

Úgy vélem, hogy ez az ENSZ‑egyezmény fényében értelmezett 2000/78 irányelv értelme, amely – amint azt jeleztem – arra irányul, hogy a fogyatékossággal élő személyeket a társadalmi életbe és a munka világába integrálja. Különösen ez a helyzet az ülnökéhez hasonló tevékenység esetében, amely az igazságszolgáltatásban való részvétel révén lehetővé teszi az érdekelt számára, hogy alapvető szerepet játsszon a társadalomban. Ez a megközelítés annál is inkább indokolt, mivel az ülnököknek képviselniük kell a polgárok sokszínűségét, és ezért nem lehet kizárni a fogyatékossággal élő személyeket, például a vakokat.

100.

Ehhez hozzáfűzöm, hogy el kell kerülni, hogy arra a kérdésre, hogy egy vak személy képes‑e az ülnöki feladatok ellátására, eleve és főszabály szerint nemleges választ adjunk. Az e fogyatékosságban szenvedő személyt természetesen fel kell menteni az ülnöki feladatok ellátása alól, ha kívánja, ezzel szemben viszont nem lehet őt abból automatikusan kizárni. Az a tény, hogy VA számos büntetőügyben vett részt, ( 43 ) láthatóan nehézségek nélkül (amit a nemzeti bíróságnak kell megvizsgálnia), arra utalhat, hogy e feladatokat képes ellátni a büntetőeljárási szabályok tiszteletben tartása mellett. Ha ez a helyzet, az ülnökkel kapcsolatos minimális fizikai feltételre vagy az ülnök általános testi egészségi állapotára vonatkozó nemzeti jogi rendelkezés hiányában úgy vélem, hogy a vak személyek teljes körű kizárása a díjazás ellenében eljáró ülnök tevékenységéből sérti a 2000/78 irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében előírt arányossági feltételt, mivel az legalábbis meghaladja az ehhez szükséges mértéket.

101.

Végül kifejtem, hogy az alapügyben UB bíró által hivatkozott azon szabállyal, amely szerint gondoskodnia kell arról, hogy az ítélkező testület valamennyi tagja egyenlő bánásmódot alkalmazzon e az adott ügyben benyújtott bizonyítékok tekintetében, ( 44 ) nem ellentétes az, ha figyelembe veszik a vak ülnök sajátos helyzetét, többek között tárgyi, személyes vagy szervezeti segítség biztosításával. Éppen ellenkezőleg, az ilyen figyelembevétel a 2000/78 irányelv (17) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 5. cikkének megfelelően a munkáltató által a fogyatékkal élő személyek felé biztosítandó észszerű alkalmazkodást szolgáló intézkedések közé tartozik. ( 45 )

102.

Következésképpen úgy vélem, hogy az alapeljárásban szereplőhöz hasonló ügyben eljáró nemzeti bíróságnak a nemzeti jogát a lehetőségekhez mérten a 2000/78 irányelv szövege és célja alapján kell értelmeznie, az ezen irányelv által célzott eredmény, azaz a vaksághoz hasonló fogyatékossággal élő személyek munkahelyi környezetbe, vagyis a jelen esetben az ülnökként díjazás ellenében végzett tevékenységbe való beilleszkedésének elérése érdekében, és csak akkor zárhatja ki őket ebből, ha nem képesek a megbízatásukkal járó feladatok ellátására. Hangsúlyozom, hogy e tekintetben el kell kerülni a prekoncepción alapuló hozzáállást, eleve kizárva e személyeket azzal az indokkal, hogy nem látnak. Meg kell vizsgálni, hogy e személyek különleges segítség ( 46 ) mellett vagy anélkül képesek‑e az ülnöki tevékenység gyakorlására, amennyiben az alól ők maguk nem kértek felmentést.

103.

Kiemelem, hogy e megközelítés nem akadályozza meg azt, hogy egy olyan személy, mint VA, ki legyen zárva bizonyos olyan büntetőjogi ügyekből, amelyekben a jelen indítvány 69. pontjában említettekhez hasonló bizonyítékok értékelése szempontjából a látás lényeges és meghatározó követelményt jelent. Ezzel szemben a díjazás ellenében eljáró ülnök minimális fizikai állapotára vagy általános testi egészségére vonatkozó nemzeti büntetőeljárási jogi rendelkezések hiányában véleményem szerint aránytalan, és az ENSZ‑egyezmény fényében értelmezett 2000/78 irányelvvel ellentétes hátrányos megkülönböztetésnek minősül, ha e személyt az ezen ügyekben való részvételből a fogyatékossága miatti állítólagos alkalmatlansága alapján teljes mértékben kizárják.

104.

A fenti okfejtésekre figyelemmel azt javasolom a Bíróságnak, hogy a Varhoven administrativen sad (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Bulgária) által előterjesztett kérdésekre a következő választ adja: