23.11.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 389/18

—

elsődlegesen, a megtámadott ítéletet helyezze hatályon kívül olyan bizonyíték felhasználása miatt, amelyet az összegyűjtésére vonatkozó eljárás szabályainak teljes figyelmen kívül hagyásával és a 2002. évi engedékenységi közlemény téves alkalmazásával szereztek be, következésképpen pedig teljes egészében semmisítse meg a Bizottság 2011. október 12-i határozatát;

—

másodlagosan, a megtámadott ítéletet annyiban helyezze hatályon kívül, amennyiben a Törvényszék nem folytatta le a fellebbezőkkel szemben kiszabott bírság teljes körű felülvizsgálatát, ennek eredményeként pedig lényegesen csökkentse a megtámadott ítélet értelmében a fellebbezőkkel szemben kiszabott bírság összegét;

—

harmadlagosan, a megtámadott ítéletet annyiban helyezze hatályon kívül, amennyiben a Törvényszék nem támasztotta alá kellőképpen, hogy a jogsértés célja vagy hatása a verseny korlátozása volt, következésképpen pedig az ügyet utalja vissza a Törvényszékhez, kivéve, ha a Bíróság úgy ítéli meg, hogy a Bizottság határozatának megsemmisítéséhez elegendő információval rendelkezik;

—

bármely esetben a Bizottságot kötelezze a fellebbezők részéről a Bíróság és a Törvényszék előtti eljárásban felmerült költségek viselésére.

—

Első jogalapjukban a fellebbezők előadják, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, továbbá megsértette a védelemhez való jogukat és a lényeges eljárási szabályokat, amikor elutasította az olasz adóhatóságok által egy nemzeti adóügyi vizsgálati eljárás során összegyűjtött dokumentumok Bizottság részére történő megküldésének jogellenességével, valamint e jogellenesség következményeivel kapcsolatban a fellebbezők által megfogalmazott állítást. Először is, a Törvényszék tévedett, amikor úgy ítélte meg, hogy a Bizottságot az uniós jog értelmében nem terheli olyan kifejezett kötelezettség, amelynek keretében meg kellene előznie, hogy a versenyhatósági vizsgálat közigazgatási szakaszában helyrehozhatatlan sérelem érje a védelemhez való alapvető jogot. Másodszor, a Törvényszék tévedett, amikor figyelmen kívül hagyta a fellebbezők védelemhez való jogának, valamint az 1/2003 rendelet (1) 12. cikkének (2) bekezdésében megfogalmazott alapvető eljárási szabályoknak a Bizottság általi megsértését. Harmadszor, a Törvényszék tévedett, amikor elferdítette az elé terjesztett bizonyíték világos tartalmát, amennyiben megállapította, hogy a Bizottság által bizonyítékként felhasznált dokumentumok megszerzésének jogellenessége nem releváns.

—

A második jogalapban a fellebbezők előadják, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor nem kifogásolta, hogy a Bizottság Dél-Európát illetően mentességet biztosított az engedékenységet kérelmezőnek, ezáltal pedig következetlenül alkalmazta a 2002. évi engedékenységi közleményt. Konkrétabban, a fellebbezők azt állítják, hogy Dél-Európát illetően nem kellett volna mentességet biztosítani az engedékenységet kérelmezőnek, következésképpen pedig az engedékenységet kérelmező által tett valamennyi szóbeli nyilatkozatot, valamint az e szóbeli nyilatkozatokon alapuló információkéréseket követően beszerzett valamennyi információt el kellett volna távolítani az ügy iratanyagából.

—

Másodlagosan, a harmadik jogalapban a fellebbezők előadják, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, mivel az 1/2003 rendelet 31. cikkében előírt korlátlan felülvizsgálati jogköre, valamint a hatékony bírói jogvédelemnek az EJEE 6. cikkében és a Charta 47. cikkében szabályozott elve ellenére elmulasztott hatékony bírói jogvédelmet biztosítani a Bizottság által velük szemben kiszabott büntető jellegű szankció ellen. A fellebbezők továbbá azt állítják, hogy e hatékony bírói jogvédelem biztosításának elmulasztásával a Törvényszék tévesen számította ki a bírságot.

—

Harmadlagosan, a negyedik jogalapban a fellebbezők előadják, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor tévesen értelmezte a cél általi jogsértés fogalmát, aminek következtében jogilag tévesen minősítette a tényállást, és megsértette a fellebbezők védelemhez való jogát.