1

Fellebbezésében az Orange az Európai Unió Törvényszéke 2015. február 26‑iOrange kontra Bizottság ítéletének (T‑385/12, nem tették közzé, EU:T:2015:117, a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri, amely ítélettel a Törvényszék elutasította a C 25/08. (korábbi NN 23/08.) számú állami támogatás – a France Télécom által foglalkoztatott állami alkalmazottak nyugdíjának finanszírozási módjára vonatkozóan, a Francia Köztársaság által a France Télécom javára végrehajtott reformról szóló, 2011. december 20‑i 2012/540/EU bizottsági határozat (HL 2012. L 279., 1. o.; a továbbiakban: vitatott határozat) megsemmisítése iránti kérelmét.

2

A jogvita előzményeit a megtámadott ítélet 1–19. pontja a következőképpen foglalja össze:

[...]

[...]

3

A Törvényszék Hivatalához 2012. augusztus 22‑én érkezett keresetlevelével az Orange keresetet terjesztett elő a vitatott határozat megsemmisítése iránt.

4

Keresetének alátámasztása érdekében az Orange négy jogalapra hivatkozott, amelyek közül az első jogalap téves jogalkalmazáson, nyilvánvaló mérlegelési hibák elkövetésén, valamint az indokolási kötelezettség megsértésén alapult annyiban, amennyiben a Bizottság úgy ítélte, hogy a vitatott intézkedés az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak minősül.

5

A megtámadott ítéletben a Törvényszék teljes egészében elutasította a keresetet, és az Orange‑ot kötelezte a költségek viselésére.

6

Az Orange azt kéri, hogy a Bíróság:

7

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

8

A Törvényszék 2016. július 14‑iNémetország kontra Bizottság ítéletének (T‑143/12, EU:T:2016:406) kihirdetését követően az Orange a Bíróság Hivatalához 2016. július 26‑án benyújtott beadványában azt kérte, hogy rendeljék el az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitását.

9

E kérelem alátámasztása érdekében az Orange lényegében arra hivatkozik, hogy a Törvényszék által a megtámadott ítéletben levont következtetés, miszerint szelektív gazdasági előny áll fenn, összeegyeztethetetlen az említett 2016. július 14‑i ítéletben szereplő következtetésével, továbbá hogy az ezzel kapcsolatos jogi megfontolások közvetlenül a jelen fellebbezés első és második jogalapjának a vizsgálatával kapcsolatosak.

10

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzatának 83. cikke alapján a Bíróság a főtanácsnok meghallgatását követően az eljárás során bármikor elrendelheti az eljárás szóbeli szakaszának megnyitását vagy újbóli megnyitását, különösen, ha úgy ítéli meg, hogy az ügy körülményei nincsenek kellően feltárva, vagy ha valamely fél e szakasz befejezését követően a Bíróság határozatára nézve döntő jelentőségű új tényt hoz fel (2016. június 22‑iDK Recycling und Roheisen kontra Bizottság ítélet, C‑540/14 P, EU:C:2016:469, 28. pont).

11

A jelen esetben nem ez a helyzet áll fenn. A Bíróság ugyanis a főtanácsnok meghallgatását követően úgy ítéli meg, hogy minden olyan információval rendelkezik, amely szükséges az ügy elbírálásához, illetve hogy az ügyet nem kell olyan új tény alapján vizsgálni, amely a határozatára nézve döntő jelentőségű, vagy olyan érv alapján eldönteni, amelyet a Bíróság előtt nem vitattak meg.

12

A fenti megfontolásokra tekintettel a Bíróság úgy véli, hogy nem kell elrendelni az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitását.

13

Az Orange elsődlegesen arra hivatkozik, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot akkor, amikor a megtámadott ítélet 42. és 43. pontjában megállapította, hogy a vitatott intézkedés állítólagos kompenzációs jellege nem teszi lehetővé az állami támogatásnak való minősítésének elvetését, ugyanis az állami beavatkozás csak akkor nem tartozik az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének hatálya alá, ha azt a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítése céljából nyújtott szolgáltatások ellentételezésének megfelelő kompenzációnak kell tekinteni a Bíróság által a 2003. július 24‑iAltmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítéletben (C‑280/00, EU:C:2003:415) meghatározott szempontokkal összhangban.

14

A Törvényszék által megállapítottakkal szemben ugyanis a 2011. június 9‑iComitatoVenezia vuole vivere és társai kontra Bizottság ítélet (C‑71/09 P, C‑73/09 P és C‑76/09 P, EU:C:2011:368) 97. pontjában a Bíróság nem zárta ki, hogy azon intézkedések kompenzációs jellege, amelyek nem tartoznak a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítése céljából nyújtott szolgáltatásokhoz kapcsolódó intézkedések körébe, megszüntethesse ezen intézkedések állami támogatás jellegét.

15

Az Orange másodlagosan úgy véli, hogy a Törvényszék álláspontja ellentétes a 2006. március 23‑iEnirisorse‑ítélettel (C‑237/04, EU:C:2006:197), amelyben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az olasz jog általános szabályaitól való eltérés nem tartozik az állami támogatás fogalmába, mivel egy olyan jogszabály, amely annak elkerülésére szorítkozik, hogy valamely vállalkozás költségvetését olyan teher sújtsa, amely rendes körülmények között nem létezne, nem nyújt e vállalkozás számára az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett előnyt.

16

Egyrészt a Törvényszék által a megtámadott ítélet 38–41. pontjában megállapítottakkal ellentétben a 2006. március 23‑iEnirisorse‑ítélet (C‑237/04, EU:C:2006:197) egyetlen eleme alapján sem szűkíthető le ezen ítélkezési gyakorlat alkalmazhatósága kizárólag a „kétszeres eltérést jelentő”, vagyis azon rendszerekre, amelyek – annak elkerülése érdekében, hogy a kedvezményezett költségvetését olyan teher sújtsa, amely rendes körülmények között nem létezne – olyan eltérésről rendelkeznek, amely az általános szabályrendszertől való korábbi eltérés semlegesítésére irányul.

17

Másrészt az Orange hangsúlyozza, hogy az említett ítélkezési gyakorlat értelmében az 1990. évi törvény a versenytársait nem érintő, ezért a szokásostól eltérő terhet képező kötelezettséget rótt a France Télécomra, amely helyzetet az 1996. évi törvény orvosolta.

18

Az Orange harmadlagosan rámutat arra, hogy a megtámadott ítélet 41. pontjában a Törvényszék referenciakeretként azt az eredeti rendszert vette alapul az 1996. évi törvény által nyújtott előny fennállásának vizsgálatához, amelynek hatálya alá az 1990. évi törvény értelmében a France Télécom állami alkalmazottai tartoztak.

19

Márpedig az Orange pontosítja, hogy az 1996. évi törvény célja az volt, hogy a France Télécom által foglalkoztatott állami alkalmazottak nyugdíjának finanszírozási módját tekintve e társaságra az általános szabályok vonatkozzanak, továbbá hogy e célkitűzésre tekintettel rá a munkáltatói nyugdíjjárulék tekintetében a versenytárs vállalkozásokra vonatkozó referenciakeret alkalmazandó.

20

Következésképpen az Orange véleménye szerint a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor megerősítette a Bizottság által választott referenciakeretet.

21

A Bizottság vitatja az Orange érvelését.

22

Mindenekelőtt rá kell mutatni arra, hogy az első jogalap első részének a jelen ítélet 10–15. pontjában összegzett második és harmadik érvével az Orange arra hivatkozik, hogy a francia állam semmilyen gazdasági előnyt nem nyújtott számára az 1996. évi törvény elfogadásával. Ezen első résznek a jelen ítélet 8. és 9. pontjában összegzett első érvével e társaság azt állítja, hogy még annak feltételezése esetén is, hogy e törvény ilyen előnyt nyújtott, ez az előny annak a strukturális hátránynak a kompenzálására korlátozódott, amely az 1990. évi törvénnyel létrehozott rendszer alapján a versenytársaival szemben őt érte, így az ilyen előny alapján nincs helye állami támogatás megállapításának.

23

Ami a gazdasági előny hiányára alapított érvelést illeti, az Orange arra hivatkozott a Törvényszék előtt, hogy a 2006. március 23‑iEnirisorse‑ítéletből (C‑237/04, EU:C:2006:197) az következik, hogy egy olyan jogszabály, amely annak elkerülésére szorítkozik, hogy valamely vállalkozás költségvetését olyan teher sújtsa, amely rendes körülmények között nem létezne, nem nyújt e vállalkozás számára az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett előnyt.

24

Ezenfelül az Orange – téves jogalkalmazás, valamint nyilvánvaló értékelési hibák miatt – vitatta a Törvényszék előtt a gazdasági előny fennállásának megállapításakor alkalmazott referenciakeret Bizottság általi megválasztását, amely referenciakeret a France Télécomra az 1990. évi törvény értelmében alkalmazandó rendszer, nem pedig a versenytárs vállalkozásokra alkalmazandó rendszer volt.

25

A megtámadott ítélet 38–41. pontjában a Törvényszék elvetette a 2006. március 23‑iEnirisorse‑ítéletre (C‑237/04, EU:C:2006:197) alapított érvelést, mivel úgy vélte, hogy ezen ítélkezési gyakorlat kizárólag akkor alkalmazandó, ha „kétszeres eltérést engedő” rendszerről van szó, azaz olyan rendszerről, amely – annak elkerülése érdekében, hogy a kedvezményezett költségvetését olyan teher sújtsa, amely rendes körülmények között nem létezne – olyan eltérésről rendelkezik, amely az általános szabályrendszertől való korábbi eltérés semlegesítésére irányul; a jelen esetben nem ez volt a helyzet.

26

Márpedig ez az álláspont nem képez – az Orange által a jelen rész második érvével hivatkozott – téves jogalkalmazást.

27

E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy a 2006. március 23‑iEnirisorse‑ítélet (C‑237/04, EU:C:2006:197) 46–48. pontjában a Bíróság úgy ítélte meg, hogy nem tekinthető az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett előnynek az olyan nemzeti szabályozás, amely nem nyújt előnyt sem a társaság részvényeseinek, sem magának az említett társaságnak, mivel annak elkerülésére szorítkozik, hogy e társaság költségvetését olyan teher sújtsa, amely rendes körülmények között nem létezne, így e szabályozás egy kivételes lehetőség körülhatárolására korlátozódik, és nem irányul arra, hogy olyan terhet csökkentsen, amelyet ugyenezen társaságnak rendszerint viselnie kellett volna.

28

Hangsúlyozni kell, hogy amint arra a főtanácsnok az indítványának 42. pontjában rámutatott, a 2006. március 23‑iEnirisorse‑ítélet (C‑237/04, EU:C:2006:197) alapjául szolgáló helyzet különleges volt abban a tekintetben, hogy olyan nemzeti intézkedésre vonatkozott, amely semlegesítette az általános szabályrendszertől való eltérést engedő rendszer hatásait.

29

Márpedig a jelen esetben a Törvényszék a tényeknek a megtámadott ítélet 41. pontjában elvégzett szabad mérlegelése alapján megállapította, hogy a France Télécom állami alkalmazottaira vonatkozó nyugdíjrendszer jogilag eltér és világosan elkülönül a magánjog hatálya alá tartozó munkavállalókra alkalmazandó rendszertől. A Törvényszék ebből azt a következtetést vonta le, hogy a France Télécom tisztviselőire általában nem ez utóbbi rendszer alkalmazandó, így az 1996. évi törvény nem iktatott ki az e vállalkozás költségvetését terhelő, a rendestől eltérő terhet, és a rendes rendszert sem állította vissza.

30

E körülmények között a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet 41. pontjában úgy ítélte meg, hogy „nem vonható le a felperes által hivatkozotthoz hasonló olyan következtetés, miszerint a vitatott intézkedés célja az volt, hogy elkerülje, hogy a France Télécomot olyan teher sújtsa, amely rendes körülmények között nem terhelte volna a költségvetését a [2006. március 23‑iEnirisorse‑ítélet (C‑237/04, EU:C:2006:197)] értelmében”.

31

Ennélfogva a jelen rész második érvét mint megalapozatlant el kell utasítani.

32

Az első résznek a referenciakeret megválasztásával kapcsolatos harmadik érvét illetően rá kell mutatni arra, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 37. pontjában megállapította, hogy az 1990. évi törvény által bevezetett társadalombiztosítási terhek csökkentésével az 1996. évi törvény elviekben előnyhöz juttatta a France Télécomot.

33

Ezenfelül a jelen ítélet 29. pontjában hivatkozottaknak megfelelően a Törvényszék a megtámadott ítélet 41. pontjában megállapította, hogy az állami alkalmazottak nyugdíjrendszere a magánjog hatálya alá tartozó munkavállalókra – és így a France Télécom versenytársainak alkalmazottaira – irányadó rendszertől jogilag eltérő és világosan elkülönülő rendszerhez tartozik, valamint hogy az 1990. évi törvény nem vezetett be eltérést engedő rendszert, mivel az állami alkalmazottak után fizetendő nyugdíjjárulék korábban nem tartozott a nyugdíjjárulékok közös rendszere alá.

34

Ezzel a Törvényszék elutasította az Orange azon érvelését, amely szerint a Bizottság a gazdasági előny fennállásának megállapításakor téves referenciakeretet választott.

35

Ugyanakkor a jelen résznek a jelen ítélet 18–20. pontjában összegzett harmadik érvével az Orange – amint arra a Bizottság helyesen rámutatott – nem vitatja a megtámadott ítélet 37. pontjában szereplő értékelést, és mindössze azt rója fel a Törvényszéknek, hogy a megfelelő referenciakeret azonosításakor nem vette figyelembe azokat a célkitűzéseket, amelyeket a francia állam az 1996. évi törvény elfogadásával kívánt megvalósítani.

36

Az Orange ugyanis lényegében arra hivatkozik, hogy az 1996. évi törvény célja az volt, hogy a France Télécom által foglalkoztatott állami alkalmazottak nyugdíjának finanszírozási módja tekintetében ismét az általános szabályokat alkalmazzák, és ezáltal a társaság a versenytársakéval megegyező helyzetbe kerüljön. Az említett 1996. évi törvény által megvalósítani kívánt célkitűzésekre tekintettel ezért a magán gazdasági szereplő helyzete tekinthető „tipikusnak” annak meghatározásakor, hogy e törvény rendes vagy a rendestől eltérő terhet törölt‑e el.

37

Ezért az Orange érvelése nem teszi lehetővé a Bíróság számára annak megvizsgálását, hogy a Törvényszék, amikor elutasította a referenciakeret Bizottság általi téves megválasztásával kapcsolatban az említett társaság által hivatkozott kifogást, tévesen alkalmazta‑e a jogot azonfelül, hogy elmulasztotta figyelembe venni a francia állam által elérni kívánt célkitűzéseket.

38

Márpedig e tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése nem azok oka vagy célja szerint különbözteti meg az állami beavatkozásokat, hanem az általuk gyakorolt hatások alapján határozza meg őket (2011. június 9‑iComitato Venezia vuole vivere és társai kontra Bizottság ítélet, C‑71/09 P, C‑73/09 P és C‑76/09 P, EU:C:2011:368, 94. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39

Ennélfogva a jelen rész harmadik érvét mint nyilvánvalóan megalapozatlant el kell utasítani.

40

Ami az első résznek a strukturális hátrány kompenzálásával kapcsolatos első érvét illeti, első fokon az Orange a Törvényszék 2004. március 16‑iDanske Busvognmænd kontra Bizottság ítéletére (T‑157/01, EU:T:2004:76), és 2008. november 28‑iHotel Cipriani és társai kontra Bizottság ítéletére (T‑254/00, T‑270/00 és T‑277/00, EU:T:2008:537) hivatkozott annak alátámasztása érdekében, hogy nem képez állami támogatást az olyan előny, amely a versenytárs vállalkozásokra nem alkalmazandó, eltérést engedő rendszer szerinti többletterheket törli el. Véleménye szerint ugyanis a strukturális hátrány kompenzálása alapján kizárható az állami támogatásként történő minősítés bizonyos különleges esetekben is, és nem csupán az általános gazdasági érdekű szolgáltatások esetén.

41

A megtámadott ítélet 42. és 43. pontjában a Törvényszék elutasította ezt az érvelést, mivel úgy vélte, hogy még ha feltételezzük is, hogy a jelen esetben nyújtott teherkönnyítés kompenzációs jellegű volt, ez alapján nem zárható ki, hogy ez az intézkedés állami támogatásnak minősüljön.

42

E tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlata, különösen a 2011. június 9‑iComitato Venezia vuole vivere és társai kontra Bizottság ítélet (C‑71/09 P, C‑73/09 P és C‑76/09 P, EU:C:2011:368) 90–92. pontja alapján a Törvényszék kimondta, hogy az állami beavatkozás csak akkor nem tartozik az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének hatálya alá, ha azt a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítése céljából az általános gazdasági érdekű szolgáltatással megbízott vállalkozások által nyújtott szolgáltatások ellentételezésének megfelelő kompenzációnak kell tekinteni a 2003. július 24‑iAltmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítéletben (C‑280/00, EU:C:2003:415) meghatározott szempontokkal összhangban.

43

Márpedig ez az álláspont nem képez – az Orange által a jelen rész első érvével hivatkozott – téves jogalkalmazást.

44

Meg kell ugyanis állapítani, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata mindezidáig csupán abban az esetben ismerte el, hogy a gazdasági előny nyújtásának megállapítása nem vonja maga után a szóban forgó intézkedésnek az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásként történő minősítését, ha az állami beavatkozást a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítése céljából az általános gazdasági érdekű szolgáltatással megbízott vállalkozások által nyújtott szolgáltatások ellentételezésének kell tekinteni a 2003. július 24‑iAltmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítéletben (C‑280/00, EU:C:2003:415) meghatározott szempontokkal összhangban.

45

Következésképpen a Törvényszék helyesen állapította meg, hogy az Orange a jelen esetben semmilyen helytálló érvet nem alapíthat a Törvényszéknek a jelen ítélet 40. pontjában hivatkozott ítéleteire annak bizonyítása érdekében, hogy a strukturális hátrány kompenzálása alapján kizárható lenne az állami támogatásként történő minősítés.

46

Ennélfogva a jelen rész első érvét mint megalapozatlant el kell utasítani.

47

A fenti megfontolásokra tekintettel el kell utasítani az első jogalap első részét.

48

Az Orange úgy véli, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot akkor, amikor a megtámadott ítélet 52. és 53. pontjában megállapította, hogy a vitatott intézkedés szelektív jelleggel bír amiatt, hogy az kizárólag az Orange‑ot érinti.

49

Az Orange álláspontja szerint egy egyedi intézkedés csak abban az esetben szelektív jellegű, ha egy konkrét vállalkozást részesít előnyben a hasonló ténybeli és jogi helyzetben lévő más vállalkozásokhoz képest. E tekintetben az Orange a 2012. március 29‑i3M Italia ítéletre (C‑417/10, EU:C:2012:184, 40. pont) és a 2015. április 16‑iTrapeza Eurobank Ergasias ítéletre (C‑690/13, EU:C:2015:235, 28. pont) hivatkozik.

50

Az előnyöknek a hasonló ténybeli és jogi helyzetben lévő vállalkozások közötti egyenlőtlen elosztásával járó intézkedés szelektivitása ugyanis nem vizsgálható meg anélkül, hogy ne végeznénk összehasonlítást az ilyen helyzetben lévő gazdasági szereplőkkel.

51

Márpedig, mivel a Bizottság azt a következtetést vonta le, hogy nincs más olyan vállalkozás, amely beleillene az általa meghatározott referenciakeretbe, az Orange úgy véli, hogy a Törvényszék nem szorítkozhatott arra a feltételezésre, hogy a vitatott intézkedés ad hoc jellegére tekintettel teljesül a szelektivitás kritériuma.

52

A Bizottság vitatja az Orange érvelését.

53

A megtámadott ítélet 52. és 53. pontjában a Törvényszék rámutatott arra, hogy az 1996. évi törvény kizárólag a France Télécomra vonatkozik, és ezért azt szelektívnek tekintette. A Törvényszék úgy véli, hogy az általánosan alkalmazható intézkedések szelektív jellegének értékelése keretében kell keresni az eredetét, illetve az igazolását azon kritériumnak, amely szerint össze kell hasonlítani a kedvezményezettet azokkal az egyéb gazdasági szereplőkkel, akik az intézkedés által megvalósítani kívánt célkitűzés tekintetében hasonló ténybeli és jogi helyzetben vannak, és hogy e kritérium ezért nem releváns akkor, amikor a jelen esetben szereplőhöz hasonlóan egy olyan ad hoc intézkedés szelektív jellegét kell megvizsgálni, amely csupán egyetlen vállalkozásra vonatkozik, és amely a rá jellemző versenykényszer megváltoztatására irányul.

54

Amint arra a Bíróság e tárgyra vonatkozó ítélkezési gyakorlatával (lásd ebben az értelemben: 2015. június 4‑iBizottság kontra MOL ítélet, C‑15/14 P, EU:C:2015:362, 60. pont) összhangban a főtanácsnok az indítványának 66–72. pontjában rámutatott, ez az álláspont egyáltalán nem képez téves jogalkalmazást, ezért a jelen részt mint megalapozatlant el kell utasítani.

55

Az Orange azt kifogásolja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, és nem tett eleget az indokolási kötelezettségének akkor, amikor a megtámadott ítélet 63. és 64. pontjában úgy határozott, hogy a verseny érintettségének kritériuma megvalósul, mivel a vitatott intézkedés által felszabadított pénzügyi források elősegíthették az Orange tevékenységeinek fejlődését a verseny előtt újonnan megnyitott piacokon, és e társaság maga is elismerte, hogy az említett intézkedés elengedhetetlen volt ahhoz, hogy lehetősége legyen részt venni a verseny alakulásában.

56

Az Orange úgy véli, hogy még ha e két elem alapján megállapítható is lenne, hogy a vitatott intézkedés az érdemeken alapuló verseny biztosítása révén pozitív hatást gyakorolt a versenyre, ezen elemek nem voltak elégségesek azon következtetés Törvényszék általi levonásához, hogy az említett intézkedés torzíthatja a versenyt, vagy azzal fenyeget.

57

Ha a Törvényszék teljes felülvizsgálatot gyakorolt volna a Bizottság által annak megállapításakor elvégzett értékelések tekintetében, hogy teljesül‑e a verseny érintettségének kritériuma, úgy megállapíthatta volna, hogy a Bizottság az ilyen versenyellenes hatás fennállását nem bizonyította érvényesen, mivel csak az Orange tartozott a kijelölt referenciakeretbe, és a Bizottság elismerte, hogy a vitatott intézkedés szükséges volt az érdemeken alapuló verseny biztosításához egy olyan piacon, amelynek a verseny előtti megnyitása folyamatban volt.

58

A Bizottság vitatja az Orange érvelését.

59

A megtámadott ítélet 63. és 64. pontjában a Törvényszék elutasította az Orange‑nak az ezen ítélet 57. pontjában összefoglalt érvelését, amikor először is úgy ítélte meg, hogy a vitatott intézkedés által felszabadított pénzügyi források elősegíthették a France Télécom tevékenységeinek fejlődését a verseny előtt újonnan megnyitott piacokon, úgy Franciaországban mint más tagállamokban.

60

Ezt követően a Törvényszék rámutatott arra, hogy az Orange maga is elismerte, hogy a vitatott intézkedés jelentős hatást gyakorolt a versenyre, mivel az elengedhetetlen volt ahhoz, hogy lehetősége legyen részt venni a verseny alakulásában.

61

Végül a Törvényszék megállapította, hogy az, hogy a vitatott intézkedés szükséges volt‑e a France Télécom számára az állítólagos versenyhátrányának kezeléséhez, nem a versenytorzulással kapcsolatos feltétel, hanem inkább az előnnyel kapcsolatos feltétel alkalmazásának körébe tartozik, és hogy ezt a tényt az első jogalap első részének keretében már megvizsgálták első fokon.

62

Következésképpen – amint arra a főtanácsnok az indítványának 75. pontjában rámutatott – a megtámadott ítélet egyrészt egyértelműen kifejti azokat az indokokat, amelyek miatt a Törvényszék megerősítette a versenytorzulás kritériumára vonatkozó bizottsági értékelést.

63

Mivel így az elfogadott indokolás a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatával összhangban lehetővé tette az érdekeltek számára, hogy megismerjék azon indokokat, amelyeken a Törvényszék ítélete alapult, illetve a Bíróság számára, hogy elegendő információval rendelkezzen ahhoz, hogy a fellebbezés keretein belül gyakorolni tudja felülvizsgálati jogkörét, a megtámadott ítélet elégtelen indokolására alapított kifogást el kell utasítani.

64

Másrészt emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottságnak nem kell bizonyítania, hogy a támogatásoknak tényleges hatása van a tagállamok közötti kereskedelemre, és azok ténylegesen torzítják a versenyt, hanem csak azt kell megvizsgálnia, hogy e támogatások képesek‑e hatást gyakorolni e kereskedelemre és torzítani a versenyt (2011. szeptember 8‑iBizottság kontra Hollandia ítélet, C‑279/08 P, EU:C:2011:551, 131. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

65

E tekintetben az a körülmény, hogy valamely gazdasági ágazatot uniós szinten liberalizáltak, elegendő annak a megállapításához, hogy a támogatás tényleges vagy potenciális hatással jár a versenyre, illetve a tagállamok közötti kereskedelemre (2009. április 30‑iBizottság kontra Olaszország és Wam ítélet, C‑494/06 P, EU:C:2009:272, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

66

A verseny torzítására vonatkozó feltétellel kapcsolatban hangsúlyozni kell, hogy azok a támogatások, amelyek a vállalkozás által mindennapos üzletvezetése vagy rendes tevékenysége keretében általában viselendő költségek csökkentésére irányulnak, főszabály szerint torzítják a versenyfeltételeket (2009. április 30‑iBizottság kontra Olaszország és Wam ítélet, C‑494/06 P, EU:C:2009:272, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

67

A jelen esetben a Törvényszék a megtámadott ítélet 61. pontjában rámutatott arra, hogy a vitatott határozat (114)–(116) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az 1996. évi törvény lehetővé tette és teszi továbbra is az Orange számára, hogy rendelkezni tudjon megnövekedett pénzügyi forrásaival a részvételével működő piacokon, továbbá hogy az Orange részvételével működő távközlési szolgáltatások piacát, mind Franciaországban, mind a többi tagállam területén, fokozatosan nyitották meg a verseny előtt, és e két tényezőnek köszönhetően így könnyebben tudott más tagállamoknak a verseny előtt újonnan megnyitott piacán fejlődni.

68

Márpedig az Orange által nem vitatott ezen megállapítások fényében a Törvényszék nem követett el téves jogalkalmazást, amikor követte a Bizottság azon álláspontját, amely szerint a vitatott intézkedés alkalmas a verseny torzítására.

69

A fenti megfontolásokra figyelemmel az első jogalap harmadik részét, következésképpen pedig e jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

70

Az Orange álláspontja szerint a Törvényszék elferdítette az elé terjesztett tényeket, és megsértette indokolási kötelezettségét, amikor a megtámadott ítélet 93. és 94. pontjában úgy határozott, hogy az 1996. évi törvény szövegével nem ellentétes az a bizottsági értelmezés, amely szerint a rendkívüli átalány‑hozzájárulás nem minősül társadalombiztosítási tehernek, hanem más célok megvalósítására törekszik, és hogy ennélfogva a Bizottság nem alkalmazta tévesen a jogot annak megállapításakor, hogy a mentesítő jellegű munkáltatói hozzájárulás esetében az eltérő kockázatok figyelembevételének hiányát nem kompenzálhatja az említett hozzájárulás.

71

A Törvényszék állításával szemben ugyanis a rendkívüli átalány‑hozzájárulás társadalombiztosítási terhet jelent az Orange számára, mivel az 1996. évi törvény 30. cikkének szövege szerint azt az „állami alkalmazottak nyugdíjának állam általi megállapításáért és folyósításáért járó ellentételezésként” fizetik.

72

A Bizottság vitatja az Orange érvelését.

73

A megtámadott ítélet 93. és 94. pontjában a Törvényszék úgy határozott, hogy az 1996. évi törvény szövegével nem ellentétes az a bizottsági értelmezés, amely szerint a rendkívüli átalány‑hozzájárulás a mentesítő jellegű munkáltatói hozzájáruláshoz hasonlóan nem minősül társadalombiztosítási tehernek, hanem más célok megvalósítására törekszik, és ebből azt a következtetést vonta le, hogy a Bizottság nem alkalmazta tévesen a jogot, és nem lépett túl mérlegelési mozgásterének korlátain annak megállapításakor, hogy a mentesítő jellegű munkáltatói hozzájárulás esetében az eltérő kockázatok figyelembevételének hiányát nem kompenzálhatja a rendkívüli átalány‑hozzájárulás.

74

Ez az álláspont az említett ítélet 92. pontjában szereplő azon megállapításon alapult, amely szerint „az 1996. évi törvénnyel módosított 1990. évi törvény 30. cikke c) és d) pontjának együttes értelmezéséből kitűnik, hogy a mentesítő jellegű munkáltatói hozzájárulás célja, hogy a France Télécom és a versenytársai között »kiegyenlítse a béreket terhelő kötelező társadalombiztosítási és adóterhek szintjét«, miközben ugyanezen rendelkezések semmilyen előírást nem tartalmaztak a kivételes átalány‑hozzájárulás célja tekintetében”.

75

Következésképpen, amint arra a főtanácsnok az indítványának 86. pontjában rámutatott, a megtámadott ítélet egyrészt egyértelműen kifejti azokat az indokokat, amelyek miatt a Törvényszék elutasította az Orange kérelmeit.

76

Mivel így az elfogadott indokolás a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatával összhangban lehetővé tette az érdekeltek számára, hogy megismerjék azon indokokat, amelyeken a Törvényszék ítélete alapult, illetve a Bíróság számára, hogy elegendő információval rendelkezzen ahhoz, hogy a fellebbezés keretein belül gyakorolni tudja felülvizsgálati jogkörét, a megtámadott ítélet elégtelen indokolására alapított kifogást el kell utasítani.

77

Másrészt, amint arra a főtanácsnok az indítványának 85. pontjában rámutatott, a jelen ítélet 62. pontjában összefoglalt érvelés nem alkalmas a megtámadott ítélet 92. pontjában szereplő megállapítás cáfolására. E körülmények között meg kell állapítani, hogy az állítólagos elferdítés nem tűnik ki nyilvánvalóan az ügy irataiból, és következésképpen érvelésében az Orange tulajdonképpen arra hívja fel a Bíróságot, hogy újból folytassa le a tények és a bizonyítékok értékelését, ami pedig nem tartozik a Bíróság hatáskörébe.

78

Ennélfogva az 1996. évi törvény elferdítésére alapított érvet mint nyilvánvalóan megalapozatlant el kell utasítani.

79

Következésképpen az első részt mint teljesen megalapozatlant el kell utasítani.

80

A második résszel az Orange azt állítja, hogy a Törvényszék megsértette indokolási kötelezettségét, amikor a megtámadott ítélet 99–101. pontjában csupán átvette a Bizottság értékeléseit, anélkül hogy megvizsgálta volna az Orange által ezen értékelések téves voltának bizonyítása érdekében előterjesztett érveket. Ezen túlmenően a Törvényszék nem vizsgálta meg az Orange által előterjesztett többi érvet, amelyek annak bizonyítására irányultak, hogy a Bizottság alaptalanul kezelte eltérően a France Télécom állományában lévő, illetve a La Poste állományában lévő állami alkalmazottakat érintő nyugdíjreformot.

81

A Bizottság vitatja az Orange érvelését.

82

E tekintetben, amint arra a főtanácsnok az indítványának 90–93. pontjában rámutatott, a Törvényszék által a megtámadott ítélet 99–101. pontjában előadott megfontolások csak mellékesen merültek fel. Következésképpen az Orange által a fellebbezés keretében előadott érvelés hatástalan, mivel az még megalapozottsága esetén sem vonhatja maga után a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését.

83

Ebből az következik, hogy a második jogalap második részét, és következésképpen e jogalap egészét mint teljesen megalapozatlant el kell utasítani.

84

Az Orange azt állítja, hogy a Törvényszék elferdítette a tényeket, és megváltoztatta az indokolást akkor, amikor a megtámadott ítélet 107. és 108. pontjában úgy határozott, hogy a kompenzációs és túlkompenzációs terhek eltörlése a vitatott határozat 1. cikkében meghatározott támogatás részét képezi, annak ellenére, hogy e határozat (119) preambulumbekezdésében a Bizottság csupán azt állapította meg, hogy ez a támogatás annak az ellentételezésnek a csökkentéséből áll, amelyet a munkáltatói járulék képez, anélkül hogy a kompenzációs és túlkompenzációs terheket említené.

85

Az Orange hozzáteszi, hogy a kompenzációs és túlkompenzációs terhek nem közvetlenül a vállalkozásokat, hanem rendszerint kizárólag a nyugdíjpénztárakat terhelik. Következésképpen a Törvényszéknek semmilyen alapja nem volt annak megállapítására, hogy az 1990. évi törvénnyel bevezetett rendszer szerinti terhek rendes terhek voltak, és hogy következésképpen az 1996. évi törvény a rendszerint a költségvetésére nehezedő terhek alól mentesítette a vállalkozást.

86

A Bizottság vitatja az Orange érvelését.

87

A megtámadott ítélet 107. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy „sajnálatos módon a [vitatott] határozat (119) preambulumbekezdése, amely az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti támogatás fennállására vonatkozó megállapítást tartalmazza, csupán arra utal, hogy a támogatás a »munkáltatói hozzájárulás formájában megjelenő ellentételezés« csökkentéséből áll, anélkül hogy megemlítené a kompenzációs és túlkompenzációs terheket”.

88

Az említett ítélet 108. pontjában a Törvényszék mindazonáltal úgy határozott, hogy „meg kell állapítani, hogy mind a [vitatott] határozat kontextusából, mind az 1. cikkéből az derül ki, hogy a Bizottság szerint a támogatás a felperes által korábban fizetett ellentételezés csökkentéséből áll, ami szükségképpen magában foglalja mindazokat a terheket, amelyeket ez utóbbi a vitatott intézkedés hatálybalépése előtt viselt”.

89

Ez az értékelés a megtámadott ítélet 104–106. pontjában szereplő következő megfontolásokon alapult:

90

Ezért meg kell állapítani, hogy ezzel az indokolással a Törvényszék semmiképpen nem helyettesítette a saját indokolásával a vitatott határozat indokolását, hanem csupán a saját tartalmának megfelelően értelmezte e határozatot. Ezenfelül az Orange állításával szemben ez az értelmezés hűen tükrözi az említett határozat következetlenségeit, azok elferdítése nélkül.

91

Következésképpen a harmadik jogalapot mint teljesen megalapozatlant el kell utasítani.

92

A fenti megfontolások összességére tekintettel a fellebbezést el kell utasítani.

93

A Bíróság eljárási szabályzata 184. cikkének (2) bekezdése értelmében, ha a fellebbezés megalapozatlan, a Bíróság határoz a költségekről.

94

Ugyanezen szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése, amelyet e szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, akként rendelkezik, hogy a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

95

Az Orange‑ot, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott: