1. 

A Bíróságnak – különösen a „Jülich I” ( 2 ) és a „Jülich II”‑ítéletben ( 3 )– volt már alkalma értelmezni a 2001/2002–2005/2006‑os gazdasági évekre vonatkozó, a cukor piacának közös szervezésével összefüggő export‑visszatérítés finanszírozására szolgáló termelési illetékek összegének kiszámítását érintő bonyolult szabályokat. Az említett gazdasági évek során a termelők ( 4 ) az egyik évről átvihettek a másikra bizonyos mennyiségű készleten tartott mennyiséget. A 2006. július 1‑jével kezdődő 2006/2007‑es gazdasági évtől a közös piacszervezés megújult, és megszűnt az export‑visszatérítések finanszírozása és a termelési illetékek közötti közvetlen kapcsolat. A Bíróságot most a tribunal de grande instance de Nanterre‑től (nanterre‑i regionális bíróság, Franciaország) érkezett előzetes döntéshozatal iránti kérelemben annak a megállapítására kérik, hogy hogyan kell alkalmazni a termelési illetékeket a 2006. június 30‑án készleten tartott mennyiségekre, mely kérdés a „Jülich I” vagy a „Jülich II”‑ítéletben nem merült fel, és nem is került elemzésre.

2.

A cukor piacának közös szervezését 1967‑ben kezdték meg, ( 5 ) majd később számtalanszor kiigazították, módosították vagy megreformálták, legutóbb a jelen ügy tényállásának megvalósulása előtt, az 1785/81 rendelettel ( 6 ) és a 2038/99 rendelettel ( 7 ).

3.

A tényállás idején a cukorpiac közös szervezését az 1260/2001 rendelet ( 8 ) szabályozta, amelyet azért fogadtak el, hogy egyrészt figyelembe vegyék a fejlesztéseket, és másrészt eleget tegyenek a többoldalú kereskedelmi tárgyalások uruguayi fordulójából származó megállapodások alapján felmerülő kötelezettségeknek. A mezőgazdasági megállapodás megkövetelte a Közösségtől, hogy egy átmeneti időszak során,a 2001/2002‑től 2005/2006‑ig terjedő gazdasági évekre fokozatosan csökkentse különösen a termelési kvóták által garantált cukor exporttámogatását mind az érintett mennyiségek, mind pedig az érintett támogatások szintje tekintetében az exporttámogatás csökkentését előírva. ( 9 )

4.

Az említett rendelet alapján létrehozott rendszerben a lényegét összefoglalva három termelési osztály szerepelt, az A, B és C cukor. Az A cukorra olyan kvóta vonatkozott, amely főszabály szerint megfelelt a belső piaci keresletnek. A B cukorra további kvóta vonatkozott. Az A és B kvóta szerinti termelést vagy a belső piacon lehetett eladni (ahol intervenciós mechanizmus által fenntartott mesterségesen magas árakat élvezett) vagy harmadik országokba lehetett exportálni, amire a belső piaci árak és a jelentősen alacsonyabb világpiaci árak közötti különbség kiegyenlítésére szolgáló export‑visszatérítés járt. A visszatérítési rendszert önfinanszírozó rendszernek szánták, mivel azt az A és B termelésre kivetett, az intervenciós ár legfeljebb 2%‑át elérő mértékű alapilleték finanszírozta, amelyet szükség esetén a kizárólag a B termelésre kivetett további (az említett ár legfeljebb 37,5%‑át elérő) illeték egészített ki. A fenti kvótákon kívül eső termelés volt a C cukor. Ezt az adott gazdasági évben nem lehetett értékesíteni a Közösségen belül, azonban lehetőség volt arra, hogy a visszatérítés (vagy az illetékkivetés) lehetősége nélkül exportálják, vagy raktáron átvigyék a következő gazdasági évre, amikor is ismét be lehetett számítani a termelőre kijelölt A és B kvótákba.

5.

Az 1260/2001 rendeletet végrehajtó részletes szabályokat a 314/2002 rendelet tartalmazta. ( 10 )

6.

2005‑ben egy WTO döntés ( 11 ) arra kötelezte az Uniót, hogy a támogatott fehér cukor kivitelét a korábbi 6,5 millió tonna éves átlagmennyiséggel szemben 1,37 millió tonnára csökkentse. Ezért további radikális reformra volt szükség. 2006. július 1‑jei hatállyal az 1260/2001 rendeletet a 318/2006 rendelet, ( 12 ) a 314/2002 rendeletet pedig a 952/2006 rendelet hatályon kívül helyezte és felváltotta. ( 13 ) Emellett a 320/2006 ( 14 ) rendelet előírta a cukoripar szerkezetátalakítását.

7.

Az új rendszerre való átállással kapcsolatos problémák kezelése érdekében a 493/2006 rendelettel ( 15 ) átmeneti intézkedéseket fogadtak el.

8.

A 1260/2001 rendelet preambuluma többek között a következőket írta elő:

[...]

[...]

9.

Az 1260/2001 rendelet 1. cikke (2) bekezdésének e), f) és g) pontja úgy határozta meg az „A cukor” és a „B cukor” fogalmát, hogy az az adott vállalkozás A, illetve B kvótája alapján egy adott gazdasági évnek tulajdonított cukortermelés mennyisége, míg a „C cukor” az adott gazdasági évnek tulajdonított cukortermelés mennyisége volt, akár az érintett vállalkozás A és B kvótájának összegén túl, akár pedig olyan vállalkozás részéről, amelynek nincs kvótája.

10.

Az I. cím 2. fejezete („Kvóták”) a 10–21. cikkből állt. A 10. cikk többek között a következőket írta elő:

„(1)   A 2. fejezetet a 2001/2002‑től 2005/2006‑ig terjedő gazdasági évekre kell alkalmazni.

(2)   Az A és B cukor[...] termelés[ének] alapmennyiségeit a 11. cikk (2) bekezdése rögzíti.

(3)   A kvóta alapján termelt cukor [...] értékesítésének garanciáit – a Közösségnek [a Kereskedelmi Világszervezettel kötött mezőgazdasági megállapodásból] fakadó kötelezettségvállalásainak teljesítése érdekében – egy vagy több gazdasági évre lehet csökkenteni.

(4)   A (3) bekezdés alkalmazása érdekében, a kvóták szerinti, garantált mennyiséget minden gazdasági évben október 1‑jéig kell rögzíteni, a termelésre, behozatalra, fogyasztásra, raktározásra, átvitelre, az exportálható többletre és a 15. cikk (1) bekezdésének d) pontja értelmében vett önfinanszírozási rendszer által valószínűleg viselt, átlagos veszteségre vonatkozó előrejelzések alapján. Ha ezek az előrejelzések azt mutatják, hogy a szóban forgó gazdasági évre az exportálható többlet a Megállapodásban megállapított maximumnál nagyobb, akkor a garantált mennyiséget [...] a különbséggel csökkentik.

[...]”

11.

A 11. cikk értelmében az egyes tagállamok számára A és B alapmennyiséget határoztak meg, a termelők között A és B kvótaként kellett szétosztani. A 13. cikk előírta, hogy a C cukrot a Közösség belső piacán nem lehet értékesíteni, és azokat az adott gazdasági év végét követő január 1‑je előtt további feldolgozás nélkül exportálni kell, vagy a 14. cikk alapján át kell vinni a következő gazdasági évre.

12.

A 14. cikk (1) bekezdése a következőképpen rendelkezett:

„Mindegyik vállalkozás dönthet az általa a kvótán felül termelt cukor teljes egészének vagy egy részének a következő gazdasági évre történő átvitele mellett, amely aztán az adott év termelésének részeként kezelendő. Ezt a döntést nem lehet visszavonni.

Mindegyik vállalkozás dönthet a saját A és B cukortermelése – amely a 10. cikk (3), (4), (5) és (6) bekezdésének alkalmazása után C cukor lett – teljes egészének vagy egy részének a következő gazdasági évre történő átvitele mellett, amely aztán az adott év termelésének részeként kezelendő. Ezt a döntést szintén nem lehet visszavonni. [...]” ( 16 )

13.

A 15. cikk (1)–(4) bekezdése a termelési illetékek összegének a Közösség részéről a többlettermelés értékesítésével kapcsolatban felmerülő költségek fedezése érdekében való kiszámítását illetően különösen a következőket írta elő:

„(1)   Minden egyes gazdasági év vége előtt meg kell állapítani:

(2)   A 2005/2006‑os gazdasági év vége előtt […] a 2001/2002‑től 2005/2006‑ig terjedő gazdasági évekre összesítve kell megállapítani:

(3)   [...] amennyiben az (1) bekezdés alapján megállapított és a (2) bekezdés alapján kiigazított értékek előre látható összveszteséget eredményeznének, akkor e veszteséget el kell osztani a folyó gazdasági évre vonatkozó A és B cukor […] becsült termelésével. Az így keletkező összeget, mint az A és B cukor […] termelésük után kivetett alaptermelési díjat [helyesen: kivetett termelési alapilletéket], ki kell róni a gyártókra […]

[...]

(4)   Amennyiben a megengedett maximális alaptermelési díj [helyesen: maximális termelési alapilleték] nem fedezi teljes mértékben a (3) bekezdés első albekezdésében említett összveszteséget, a nem fedezett egyenleget el kell osztani az adott gazdasági évre vonatkozó, becsült B cukor […] termeléssel. Az így keletkező összeget, mint a B cukor […] termelésükre vonatkozó B díjat [helyesen: B illetéket], ki kell róni a gyártókra.

[...]”

14.

A 15. cikk (8) bekezdése előírta, hogy a beszedendő illetékek összegére vonatkozóan részletes szabályokat kell elfogadni. ( 18 )

15.

A Bizottság többek között az 1260/2001 rendelet 15. cikkének (8) bekezdése alapján elfogadta a 314/2002 rendelet 6. cikkének (4) bekezdését, amely eredetileg a következőket írta elő:

„Az 1260/2001/EK rendelet 15. cikk[e] (1) bekezdésének b) pontja szerint meghatározandó mennyiséget a következő mennyiségek összege alapján kell megállapítani:

Az első albekezdésben említett összegből le kell vonni a tagsággal nem rendelkező országokba feldolgozott termékként kivitelre került cukor [...] mennyiségét, és a fehér cukorban kifejezett olyan alaptermékek mennyiségét, amelyekre az 1260/2001/EK rendelet 7. cikk[ének] (3) bekezdésében említett termelési visszatérítési igazolást kiállították.” ( 19 )

16.

2003. július 1‑jén e szöveg helyébe az 1140/2003 rendelet lépett. A módosított rendelkezés a következőket írta elő:

„Az 1260/2001/EK rendelet 15. cikke (1) bekezdésének b) pontja és (2) bekezdésének a) pontja értelmében rögzítendő, a Közösségen belül fogyasztás céljából eladott mennyiségeket a [...] mennyiségek összesítésével kell megállapítani a következők szerint:

mínusz az első albekezdésben említett […] mennyiségek a következők szerint ( 20 ):

[...]”

17.

A Bizottság a jelen ügyben a tárgyaláson egyértelművé tette, és a Saint Louis Sucre sem cáfolta, hogy a megfogalmazás módosítása nem a számítási mód változását tükrözi, hanem egyszerűen világosabban és egyértelműbben fejezi ki ugyanazt a módszert.

18.

A Bizottság többek között a 318/2006 rendelet 44. cikke alapján elfogadta a 493/2006 rendeletet, amely különösen a kvóták keretében termelhető mennyiség csökkentésével lehetővé tette, hogy a 2005/2006‑os gazdasági év piaci helyzetéről a 2006/2007‑es év piaci helyzetére való átállás megkönnyítése érdekében átmeneti intézkedéseket fogadjanak el.

19.

A 493/2006 rendelet (8) preambulumbekezdése előírta, hogy a 2005/2006‑os gazdasági évre vonatkozó termelésre az illetékszámítás, ‑meghatározás és ‑beszedés elvégzése érdekében bizonyos intézkedéseket, különösen a 314/2002 rendelet intézkedéseit 2006. június 30‑a után is alkalmazni kell. A következőképpen folytatta: „Az illetékszámítások a rendszeresen frissített statisztikai adatok alapján történnek. Tekintettel arra, hogy a 2001/2002‑es és a 2005/2006‑os gazdasági évek közötti időszak egészére nézve az utolsó illetékmegállapításról van szó, az elmúlt évek gyakorlatával szemben a frissített adatbázisok alapján a számítások kiigazításának későbbi lehetősége nélkül, a számítások megbízhatósága és a felhasznált statisztikai adatok helytállóságának biztosítása érdekében helyénvaló az illetékek kiszámításának és megállapításának 2007. február 15‑ig történő elhalasztása.

20.

A 493/2006 rendelet 6. cikke alapján a módosított 314/2002 rendeletet ezért a 2005/2006‑os gazdasági év termelési illetékeinek meghatározására és beszedésére kellett alkalmazni, ideértve a 2001/2002, 2002/2003, 2003/2004 és 2004/2005‑ös gazdasági évek illetékeinek kiszámításával kapcsolatos helyesbítéseket. A 493/2006 rendelet 12. cikke (3) bekezdésének a) pontja szerint a 2005/2006‑os gazdasági évre vonatkozóan az illetékek összegét 2007. február 15. előtt meg kell állapítani.

21.

A 2006‑os reform fő célja az volt, hogy a veszteséges termelési kapacitás csökkentésével biztosítsa a versenyképességet, a készletek rendelkezésre állásának biztosítása mellett stabilizálja a piacokat, valamint hogy csökkentse az érintett régiókban a mezőgazdasági közösséget érő szociális és gazdasági hatást. A reform fő jellemzői egyebek mellett a következők voltak: csökkentett termelési kvóták; az árak fokozatos csökkentése; (végső soron) az export‑visszatérítési mechanizmus felfüggesztése; valamint szerkezetátalakítási és diverzifikációs intézkedések, amit az átmeneti szerkezetátalakítási alap finanszírozott. ( 21 )

22.

A kvótákat illetően a 318/2006 rendelet 7. cikke a továbbiakban egységes differenciálatlan kvótát írt elő, amely minden egyes vállalkozás esetében megegyezett a vállalkozás részére a 2005/2006. gazdasági évre kiosztott A és B kvóták összegével. Ugyanakkor a 8. cikk értelmében a vállalkozások kérhetik kiegészítő kvóta kiosztását (tagállamonkénti maximális mennyiségen belül), egy egyszeri tonnánkénti 730 EUR összegért cserébe.

23.

Az export‑visszatérítések nem szűntek meg. A 318/2006 rendelet 32. és 33. cikke a 2006/2007‑ban és 2007/2008‑ban nyújtott ilyen visszatérítések alkalmazási körére és megállapítására vonatkozik. ( 22 )A visszatérítéseket ugyanakkor a következő évtől felfüggesztették, ( 23 ) és azóta sem nyújtották. Ezenfelül a 318/2006 rendelet 14. cikke – a jelen ügyben irányadó 1260/2001 rendelet 14. cikkéhez hasonlóan – lehetővé tette, hogy valamely vállalkozás dönthessen úgy, hogy kvótáján túllépő termelésének egészét vagy egy részét átviszi, hogy azt a következő gazdasági év termelésének részeként kezeljék.

24.

Ugyanakkor az export‑visszatérítés finanszírozására (valamint a közös piacszervezés egészére) vonatkozó részletes szabályok megváltoztak. A 318/2006 rendelet (19) preambulumbekezdése szerint „[t]ermelési díjat kell bevezetni, amely hozzájárul a cukorágazat piacának közös szervezése keretében felmerülő kiadások finanszírozásához.” Az új díj ezért az általános kiadásokat, nem csak az export‑visszatérítést hivatott finanszírozni. Következésképpen kiszámítása nem függött az említett visszatérítések összegétől. A 318/2006 rendelet 16. cikkének (1) bekezdése a 2007/2008‑as gazdasági évtől kezdődően bevezette a termelési díjat (2006/2007‑ben nem vetették ki), és a 16. cikk (2) bekezdése az összeget a cukor tonnájára vetítve 12,00 EUR átalányösszegben állapította meg. A 320/2006 rendelet által létrehozott ideiglenes szerkezetátalakítási alapot azonban az említett rendelet által szabályozott, lényegesen magasabb „ideiglenes szerkezetátalakítási összeg” önállóan finanszírozta. ( 24 )

25.

A 164/2007 rendelet ( 25 ) megállapította a 2005/2006‑os gazdasági évre vonatkozóan termelési illetékként fizetendő összeget. Ugyanazt a számítási módszert alkalmazták, mint a megelőző négy gazdasági évben, amelynek eredményeképpen az A cukor és a B cukor termelési alapilletéke 6,333 EUR volt minden tonna fehér cukor után, azonban (a korábbi évekkel ellentétben) B illetékre nem volt szükség.

26.

Ezután 2008. május 8‑án a „Jülich I”‑ítéletben a Bíróság a 2002/2003‑as és a 2003/2004‑es gazdasági évekre vonatkozó illetékek megállapításáról szóló rendeleteket ( 26 ) érvénytelennek nyilvánította, lényegében azzal az indokkal, hogy az 1260/2001 rendelet 15. cikke (1) bekezdésének d) pontja szerinti „tonnánkénti átlagos veszteség” kiszámítását lehetővé tevő tört nevezőjében csak azokat az A és B kvótákon belüli exportokat vették figyelembe, amelyek után ténylegesen visszatérítést nyújtottak, és nem vették figyelembe az exportált feldolgozott termékek által képviselt mennyiségeket és azokat, amelyek után nem nyújtottak export‑visszatérítést. ( 27 )

27.

Ennek eredményeképpen a Bizottság a szóban forgó termelési illetékek némelyikét kis mértékben módosító (az A és B cukornak a 164/2007 rendelet szerinti 6,333 EUR tonnánkénti alapilletékét 6,133 EUR összegre csökkentő), felülvizsgált számítás alapján elfogadta a nem csak az érvénytelennek nyilvánított rendeletek, hanem a 164/2007 rendelet módosításáról is szóló 1193/2009 rendeletet. ( 28 )

28.

2010. december 11‑én a Bizottság kiadott egy közleményt „a mezőgazdaság területét érintő egyes uniós jogi aktusok elavultságának hivatalos elismeréséről”, ( 29 ) amely aktusok között a 164/2007 rendelet is szerepelt, mivel „az illetékeket az 1193/2009/EK rendelet újraszámolta”. A közlemény szerint joghatása az volt, hogy a felsorolt jogi aktusokat „törölni kell a hatályos joganyagból”, és a Kiadóhivatal felkérést kapott, hogy vegye ki ezeket a jogi aktusokat a hatályos uniós jogszabályok jegyzékéből, annak ellenére, hogy azokat hivatalosan nem helyezték hatályon kívül.

29.

A Bíróság azonban 2012. szeptember 27‑én a „Jülich II”‑ítéletben az 1193/2009 rendeletet is érvénytelennek nyilvánította, lényegében azért, mert felülvizsgált számításaiban a Bizottság az 1260/2001 rendelet 15. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében vett „visszatérítések teljes összegébe” (azon tört számlálójába, amely alapján kiszámolható az átlagos veszteség) minden visszatérítést beszámított, nem csak azokat, amelyeket ténylegesen ki is fizettek.

30.

A Bizottság ekkor elfogadta az 1360/2013 rendeletet. ( 30 ) E rendelet preambulumában elismerte a Bíróság „Jülich I” és „Jülich II”‑ítéletét, majd különösen a következőket állapította meg:

[...]

[...]”

31.

Az 1360/2013 rendelet 1. cikkének (1) bekezdése értelmében a 2001/2002–2005/2006‑os gazdasági évre vonatkozó termelési illetékeket a melléklet 1. pontja határozza meg. A 2005/2006‑os gazdasági évre így meghatározott alapilleték 7794 EUR/1 tonna fehér cukor, a többi gazdasági évre pedig változatlanul 12638 EUR/tonna volt. A B illeték változatlan maradt a 2001/2002‑es, 2004/2005‑ös és 2005/2006‑os évekre (ez utóbbi évben 0 volt), míg 2002/2003‑ban tonnánként 126,136 EUR‑ról 103,447 EUR‑ra, 2003/2004‑ben pedig tonnánként 170,929 EUR‑ról 109,061 EUR‑ra csökkent.

32.

A Saint Louis Sucre egy Franciaországban letelepedett cukortermelő, aki a tényállás idején a cukorpiac közös szervezésének hatálya alatt állt, és ezért az 1260/2001 rendelet szerint termelési illetékeket kellett fizetnie.

33.

Ezeket az illetékeket a code général des impôts (általános adótörvénykönyv) rendelkezéseit alkalmazva a Direction des douanes et droits indirects (vámok és közvetett adók igazgatósága, a továbbiakban: adóhatóság) szedi be a közvetett fizetési kötelezettségek tekintetében előírt végrehajtási szabályok szerint.

34.

Mivel úgy ítélte meg, hogy a 2005/2006‑os gazdasági év után tévesen kellett megfizetnie az illetékeket a cukorexport‑visszatérítések finanszírozása érdekében, azon raktáron levő cukormennyiség után, amelyet az ezen illetékeket és visszatérítéseket szabályozó közös piacszervezés lejártáig nem exportáltak, a Saint Louis Sucre társaság 2008. december 28‑án kifogást nyújtott be, kérve a 158982544 euró összeg visszatérítését; ( 31 ) e kifogást az adóhatóság 2009. szeptember 30‑án elutasította.

35.

2009. november 19‑én a Saint Louis Sucre ezt az elutasítást a kérdést előterjesztő bíróság előtt megtámadta, és azt kérte, hogy a bíróság kérjen előzetes döntéshozatalt az alkalmazandó rendeletek értelmezését és érvényességét illetően. Az ügyet a felek kérésére 2010. szeptember 6‑án a Bíróságnak a „Jülich I”‑ügyben hozott ítéletének meghozataláig felfüggesztették. A „Jülich I” és „Jülich II”‑ítéletet, valamint az 1360/2013 rendelet elfogadását követően 2014. március 5‑én Saint Louis Sucre benyújtotta keresetét a kérdést előterjesztő bírósághoz.

36.

Előadta, hogy bár az 1360/2013 rendelet lehetővé teszi a kért visszatérítés összegének kiszámítását, fennmarad a cukor közös piacszervezésének végét követően raktáron lévő, de nem exportált cukorra vonatkozó illetékek visszatérítésének kérdése, mivel a 2318/2006 rendelet megszüntette a termelési illetékek rendszerét. A cukor közös piacszervezésének céljaira hivatkozik, amelyeket egyebek mellett az 1260/2001 rendeletben állapítottak meg, és különösen az önfinanszírozási feltételre, amely már nem alkalmazandó, így a megfizetett illetékek egy részét nem az export finanszírozására használták fel, hanem az az Uniót gazdagította. A 2006. június 30‑ra 5669000 tonna kvóta alá tartozó, felhalmozódott cukrot exportálható, de nem exportált többletként számolták el, és semmilyen visszatérítést nem fizettek e mennyiségek után.

37.

A Saint Louis Sucre rámutat, hogy a „Jülich I”‑ítéletében a Bíróság megerősítette, hogy „[…] a gazdasági év végén esetleg raktáron maradt termékek mennyiségeit az exportálható többlet megállapítása céljából el nem fogyasztott mennyiségekként kell elszámolni, annak ellenére, hogy ekkor még eleve nem részesültek az értékesítést támogató intézkedésben” ( 32 ), de nem döntött az említett rendszer véget érésének következményeiről, amire jelen ügyben sor kell, hogy kerüljön.

38.

A felperes előadja, hogy az 1260/2001 tanácsi rendelet 15. cikkének a (8) bekezdésével összefüggésben értelmezett (2) bekezdése lehetővé tette a termelési illetékek visszatérítését a mechanizmus megújításának elmaradása esetén. Ebből következően a Bizottság oly módon volt köteles végrehajtani a 314/2002 rendelet 44. cikkében előírt átmeneti intézkedéseket, hogy azzal biztosítsa az 1260/2001 rendelet 15. cikkének hatékony érvényesülését. A Saint Louis Sucre hivatkozik a jogalap nélküli gazdagodás tilalmának elvére, amely az uniós jog egyik általános elve, valamint előadja, hogy a Bizottság azáltal, hogy úgy ítélte meg, hogy eltekinthet a nem exportált készleteknek megfelelő illetékek visszatérítésétől, noha a ténylegesen exportált mennyiség ismert volt az újraszámítási időszaknak a közös piacszervezés végének megfelelő záró időpontjában, nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el. Ehhez a Saint Louis Sucre hozzáteszi, hogy a tevékenységét a többletilletékek visszatérítésének elmaradása folytán érintő pénzügyi korlátozások aránytalanok és elfogadhatatlanok, valamint sértik a vállalkozás szabadságát.

39.

A Tribunal de grande instance de Nanterre (nanterre‑i regionális bíróság, Franciaország) ezért előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

40.

Írásbeli észrevételeket a Saint Louis Sucre, a belga és a francia kormány, valamint az Európai Bizottság nyújtott be a Bírósághoz.

41.

E felek a Bíróság által feltett írásbeli kérdésekre adott válaszbeadványukban kifejtették véleményüket a 164/2007 rendelet jogi helyzetét, valamint azt a kérdést illetően, hogy a Bíróságnak úgy kell‑e tekintenie, hogy a kérdést előterjesztő bíróság negyedik kérdésében arra kéri, hogy az 1360/2013 rendelet érvényességéről döntsön; továbbá a Bizottság az utóbbi rendelet által megállapított illetékek összegének kiszámításához használt adatokat nyújtott be a Bírósághoz.

42.

A Saint Louis Sucre, a francia kormány és a Bizottság a 2015. november 11‑én tartott tárgyaláson szóbeli észrevételeket terjesztett elő.

43.

A francia kormány elsődlegesen azzal érvel, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem teljes egészében nyilvánvalóan elfogadhatatlan.

44.

Először is a kérdést előterjesztő bíróság nem indokolta előzetes döntéshozatal iránti kérelmét, csupán megjegyezte, hogy előtte uniós jogi aktus értelmezését érintő jogvita van folyamatban. Nem kísérelte megoldani az említett jogvitát, hanem egyszerűen a Bíróság előzetes döntéshozatalát kérte a Saint Louis Sucre által javasolt kérdésekben.

45.

Másodszor az előzetes döntéshozatalra utaló végzés nem számol be kellőképpen az alapeljárás ténybeli hátteréről, és azt nem is veszi kellőképpen figyelembe. A „Jülich I” és „Jülich II”‑ítélet alapján a Bizottságnak meg kellett hoznia az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy az érvénytelennek nyilvánított rendeletekben talált hiányosságokat orvosolja. A cukortermelők 2015 áprilisában végül visszatérítést kaptak az 1360/2013 rendelet alapján, az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet azonban 2015 januárjában nyújtották be, anélkül, hogy igazolták volna, hogy a kérdések a visszatérítést követően is relevánsak‑e.

46.

Nem értek egyet a francia kormány által előterjesztett érvekkel.

47.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor utasíthat el egy ilyen kérelmet, ha a kért értelmezés nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson. ( 34 )

48.

Emellett azonban az uniós jognak a nemzeti bíróság számára hasznos értelmezése megköveteli, hogy a nemzeti bíróság meghatározza az általa feltett kérdések ténybeli és jogszabályi hátterét, vagy legalábbis kifejtse azokat a ténybeli körülményeket, amelyeken e kérdések alapulnak. Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésnek másrészről pontosan meg kell jelölnie azon okokat, amelyek a nemzeti bíróságot arra indították, hogy felvesse az uniós jog értelmezésének kérdését, és amelyek alapján szükségesnek tartja a Bíróság elé terjeszteni a kérdését. ( 35 )

49.

A jelen ügyben el kell ismerni, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló végzés tömör, és nem nyújt a Bíróság számára teljes képet az alapeljárásban előterjesztett jogi érvekről. Ugyanakkor véleményem szerint a jogvita jogi és ténybeli háttere kellőképpen részletes és az előterjesztett kérdések hatálya világos. A nemzeti bíróságnak a termelési illetékek rendszerének 2006. június 30‑i megszűnésekor alkalmazandó illetékek végső kiszámításának érvényességéről, valamint különösen arról kell döntenie, hogy a számításba az említett időpontban raktáron lévő mennyiségeket érvényesen bele lehet‑e venni. Ezenfelül nem tűnt úgy, hogy akár a Bizottságnak, akár az észrevételeket előterjesztő kormányoknak nehézségeik támadtak volna ezen észrevételeknek az előzetes döntéshozatalra utaló végzés alapján való megfogalmazása tekintetében. ( 36 )

50.

Ezért következtetésem szerint maga az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadható.

51.

A francia kormány külön kifogást is emel a (164/2007 rendelet érvényességéről szóló) negyedik kérdés elfogadhatóságával szemben amiatt, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem fejti ki, hogy az említett rendelet, miután annak helyébe lépett először az 1193/2009 rendelet, majd az 1360/2013 rendelet, miként lehetne releváns az alapeljárásban.

52.

Eredeti írásbeli észrevételében a Saint Louis Sucre azt állította, hogy a 164/2007 rendelet érvénytelen; a belga kormány azzal érvelt, hogy érvényes; a Bizottság pedig azt állította, hogy a negyedik kérdést nem kell megválaszolni, mivel a 164/2007 rendeletet a Bíróság a „Jülich II”‑ítéletben érvénytelennek nyilvánította.

53.

A belga kormány és a Bizottság ezt követően a Bíróság által feltett írásbeli kérdésre adott válaszában azt állította, hogy a Bíróságnak a negyedik kérdést úgy kell értelmeznie, hogy az az 1360/2013 rendelet érvényességére vonatkozik. A francia kormány az elfogadhatóságra vonatkozó általánosabb fenntartása mellett ugyanezen az állásponton volt; a Saint Louis Sucre szintén, azzal, hogy bármilyen megállapítás szülessen is az érvényességgel kapcsolatban, ez nem érintheti azokat a visszatérítéseket, amelyekre a termelők az említett rendelet alapján már jogosultságot szereztek.

54.

Véleményem szerint ezért meg kell vizsgálni a 164/2007 rendeletnek az alapeljárás tekintetében releváns időszakban jogi helyzetét.

55.

Amikor a Saint Louis Sucre 2009. november 19‑én az alapeljárást indította, a 164/2007 rendelet hatályban volt, de „helyesbítette” az 1193/2009 rendelet, amelyet a Bizottság azért fogadott el, hogy a „Jülich I”‑ítéletnek megfeleljen, és a 164/2007 rendelet vonatkozásában azt 2007. február 23‑tól alkalmazták. Ugyanakkor mivel az 1193/2009 rendelet csak 2009. december 9‑én lépett hatályba, ( 37 ) feltételezhető, hogy a Saint Louis Sucre‑tól az alapeljárás kezdeményezése idején szedett termelési illetékeket a 164/2007 rendelet eredeti szövege alapján számították. A Bizottság állítása ellenére a „Jülich I”‑ítélet nem nyilvánította a 164/2007 rendeletet érvénytelennek (az említett rendeletet még el sem fogadták, amikor a szóban forgó eljárásban az előzetes döntéshozatalra utaló végzéseket elfogadták), ugyanakkor az ítélet indokolása alapján a Bizottságnak helyes számítás alapján valóban módosítania kellett azt.

56.

A szükséges helyesbítést az 1193/2009 rendelet hajtotta végre egy módosított számítás alapján, amelyet a Bíróság „Jülich II”‑ítéletében helytelennek ítélt, ennek következtében az ítélet az utóbbi rendeletet megsemmisítette.

57.

Úgy tűnhet tehát, hogy a 164/2007 rendelet eredeti szövege jogi szempontból hatályban volt az alapeljárás tényállásának teljes időszaka során, azonban a Bíróság „Jülich I” és „Jülich II”‑ítélete következtében mindenképpen érvénytelennek nyilvánították volna, akár eredeti, akár az 1193/2009 rendelettel módosított formájában, mivel olyan számításon alapult, amelynek jogellenességét már megállapították. Én azonban nem gondolom, hogy a Bizottság 2010. december 11‑i közleményének, ( 38 ) amely az EUMSZ 288. cikk értelmében nem minősül az Unió jogi aktusának, bármilyen relevanciája lehet ebből a szempontból.

58.

Amennyiben a 164/2007 rendelet nem alkalmazható, milyen alapon szedhetők be a Saint Louis Sucre‑tól jogszerűen a 2001/2002 és 2005/2006‑os gazdasági évre vonatkozó végső termelési illetékek?

59.

Az egyetlen lehetőség az 1360/2013 rendelet, amely 2013. december 20‑án (az előzetes döntéshozatal iránti kérelem benyújtását megelőzően) lépett hatályba, és amely az eredeti rendeletekkel azonos időponttól volt alkalmazható. Bár a 164/2007 rendeletet sem az említett rendelkezés, sem más intézkedés nem helyezte hatályon kívül, az nem szolgálhatott a termelési illetékek kivetésének alapjául, mivel mind eredeti, mind pedig az 1193/2009 rendelet által helyesbített változat olyan számításon alapult, amelyet a Bíróság érvénytelennek nyilvánított.

60.

Ezért azon a véleményen vagyok, hogy a termelési illetékek összegével szembeni kifogásokat egyedül az 1360/2013 rendelet szerinti számítások alapul vételével lehet értékelni.

61.

Mindazonáltal kihasználnám ezt a lehetőséget, hogy kifejezzem aggályaimat a Bizottság e kérdésekben megnyilvánuló jogalkotási megközelítésével szemben. Bár az uniós vívmányok területén az idejétmúlt rendelkezések kiküszöbölése elismerésre méltó cél, ezt megfontoltan kell tenni. Ha valamely intézkedésnek tényleg valamennyi lehetséges joghatása kimerült, a leghelyesebb hatályon kívül helyezni. Kétséget és zavart szül, ha „elavultságának hivatalos elismerésével” ( 39 ) azt hatályban tartják ugyan, de bizonytalan állapotban. Ez mindinkább igaz az olyan intézkedés esetében, mint a 164/2007 rendelet, amelynek messze nem merült ki minden joghatása 2010. december 11‑ére, amikor a bizottsági közleményt közzé tették, hanem valójában az 1193/2009 rendelettel helyesbített formában hatályban maradt. Az a véleményem, hogy nem csak a Bíróság, hanem mindenekelőtt az uniós jog valamennyi alanyának az érdeke, hogy a Bizottság e gyakorlatát felülvizsgálja.

62.

A nemzeti bíróság első kérdésével lényegében azt kérdezi, hogy az 1260/2001 rendeletet úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal, hogy az említett rendelet által szabályozott közös piacszervezés megszűnt, és az önfinanszírozás „méltányos, de hatékony” rendszerét (amelyben az alapilletékek és a B illetékek célja az export‑visszatérítés finanszírozása volt) egy átalányalapú termelési díjakra épülő rendszer váltotta fel (amely már nem kapcsolódik konkrétan az exporthoz), a termelőket megilleti azon termelési illetékek visszatérítése, amelyeket a közös piacszervezés megszűntekor raktáron tartott mennyiség alapján fizettek.

63.

A negyedik kérdés szorosan kötődik az elsőhöz abból a szempontból, hogy közvetlenül megkérdőjelezi az 1360/2013 rendelet érvényességét, amely a 167/2007 rendeletet váltotta fel, amelyben a szóban forgó termelési illetékeket az 1260/2001 rendelet által szabályozott közös piacszervezés megszűnésekor raktáron tartott mennyiséget figyelembe vevő számítások alapján állapítottak meg.

64.

A két kérdést együtt fogom vizsgálni. A Saint Louis Sucre állítása szerint ezeket a kérdéseket úgy kell megválaszolni, hogy az 1360/2013 rendelet érvénytelen annyiban, amennyiben a zárókészletet a számítások során figyelembe vették; valamint hogy a termelők ezért visszatérítésre jogosultak. A belga és a francia kormány, valamint a Bizottság ezzel ellentétes álláspontot képvisel.

65.

E kérdések vizsgálatához érdemes lehet pontosan felidézni az 1260/2001 rendelet önfinanszírozási rendszerének kialakítását és működését, valamint az előtte és utána hatályban lévő két rendszerrel való viszonyát.

66.

A rendszer általános kialakítását illetően az 1260/2001 rendelet preambulumából egyértelműen kitűnik, hogy a termelési illetékek célja kifejezetten az volt, hogy az export‑visszatérítések költségét fedezze, és az említett illetékeket úgy akarták kiszámítani, hogy ez teljesüljön. Ugyanakkor különösen az 1260/2001 rendelet 15. cikkének (1) és (2) bekezdéséből, valamint a 314/2002 rendelet 6. cikkének (4) bekezdéséből az is kiderül, hogy a számítás nem egyszerűen abból állt, hogy a költségeket összeadták és felosztották az A és B kvótákon belül előállított mennyiségek között. ( 40 )

67.

Részletesebben kifejtve az alap‑ és a B illetéket az 1260/2001 rendelet 15. cikkének (3) és (4) bekezdésének megfelelően, az egyes időszakokra vonatkozó összveszteséget az A és B cukor termelésével elosztva állapították meg. A 15. cikk (1) és (2) bekezdése értelmében az összveszteség az exportálható többlet és a tonnánkénti átlagos veszteség szorzata volt. A jelen ügy csak az exportálható többlet számítására vonatkozik; a Saint Louis Sucre nem vitatja a tonnánkénti átlagos veszteség számítását vagy a termelési adatokat.

68.

Az egyes időszakokra vonatkozó exportálható többlet az 1260/2001 rendelet 15. cikkének (1) és (2) bekezdésének megfelelően lényegében az A és B kvótán belül termelt, az uniós fogyasztásra értékesített mennyiséggel csökkentett mennyiségből állt. ( 41 )

69.

Az utóbbit a 314/2002 rendelet 6. cikke (4) bekezdésének megfelelően i. az adott időszak elején raktározott mennyiség (nyitókészlet), az említett időszak alatt ii. termelt és iii. behozott mennyiségek összeadásával, és ebből az összegből i. az említett időszak alatt kivitt mennyiség, ii. az időszak végén tárolt mennyiség (zárókészlet) és iii. a vegyiparban felhasznált, termelési visszatérítést igénybe vevő mennyiségek levonásával állapították meg.

70.

Így látható, hogy ha a zárókészleteket kihagyjuk a számításból, az uniós fogyasztásra értékesített mennyiségek növekednének (mivel a zárókészleteket egyébként levonták volna ebből a mennyiségből), az exportálható többlet összege pedig csökkenne (mivel az exportálható többletet a fogyasztás céljára értékesített mennyiségeknek a termelt mennyiségekből történő levonásával állapítják meg). Ez az (átlagos veszteség és az exportálható többlet szorzataként meghatározott) összveszteség, és így (az átlagos veszteség és az A és B cukor hányadosaként megállapított) termelési illetékek összegének csökkenését eredményezné.

71.

Ami az előző rendszerhez fűződő kapcsolatot illeti, az az elv, hogy a termelők teljes egészében maguk finanszírozzák az export‑visszatérítést, a cukor piaca közös szervezésének 1980‑as reformja óta fennáll. Az 1785/81 rendelet 28. cikkének megfogalmazása szinte megegyezett az 1260/2001 rendelet 15. cikkének megfogalmazásával. ( 42 ) Ilyen szempontból a jelen ügy tárgyát képező helyzet csupán a korábbi rendszer folytatása volt. A belső piacon belül „fogyasztás céljából eladott mennyiségek” számítására vonatkozó képlet is ugyanaz maradt, habár meghatározása pontosabb és kifejezettebb lett, amikor a 314/2002 rendelet 6. cikkének (4) bekezdését az 1140/2003 rendelet módosította. ( 43 )

72.

A későbbi rendszerrel való viszonyt illetően az export‑visszatérítés finanszírozására legalább a 2007/2008‑as gazdasági év végéig továbbra is szükség volt, de a termelési illetékeknek a kifejezetten az export‑visszatérítések fedezésére szolgáló korábbi számítási módja helyébe egy egyszerű, átalányalapú termelési díj lépett, amely az egész rendszer (egyebek mellett a nyújtott export‑visszatérítések) finanszírozásához volt hivatott hozzájárulni. ( 44 ) Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a 493/2006 rendelet 6. cikke – a (8) bekezdésében kifejtett okok miatt – kifejezetten megerősítette, hogy a 2001/2002–2005/2006‑os gazdasági év termelésére vonatkozó illetékek megállapítására és beszedésére a végleges statisztikai adatok meghatározását követően a 1260/2001/EK rendelet 15. cikkének (2) bekezdése alkalmazandó.

73.

Rátérve a jelen ügyben benyújtott beadványokra, először is megjegyezném, hogy a Saint Louis Sucre nem vitatja, hogy a végső számítások szigorúan megfeleltek az 1260/2001 rendelet 15. cikke (2) bekezdése és a 314/2002 rendelet 6. cikke (4) bekezdése szó szerinti szövegének – amelyekben az exportálható többletre vonatkozó képlet kifejezetten figyelembe veszi az időszak végén raktáron lévő mennyiségeket –, valamint figyelembe vette a Bíróság „Jülich I” és „Jülich II”‑ügyben hozott ítéletét.

74.

A Saint Louis Sucre inkább azt állítja, hogy amikor a kifejezetten az export‑visszatérítés költségeinek a fedezésére szolgáló termelési illetékek révén finanszírozott export‑visszatérítés rendszere helyébe egy olyan rendszer lépett, amelyben az illetékek és a visszatérítések közötti kapcsolat már nem volt meg, semmi nem igazolta, hogy a váltáskor raktáron lévő, az „exportálható többlet” részét képező mennyiségek utáni kifizetést a régi rendszer szerint finanszírozzák. Az említett mennyiségek utáni export‑visszatérítéseket az új rendszer alapján kellett finanszírozni. A régi rendszer szerinti illetékek végső számításakor ezért ezeket a mennyiségeket nem kellett volna figyelembe venni. Ennek érdekében az 1260/2001 rendelet 15. cikkének (2) bekezdését és a 314/2002 rendelet 6. cikkének (4) bekezdését úgy kellett értelmezni, hogy a végső számítások során az „exportálható” többlet fogalma helyett az „exportált” többlet fogalmát kellett volna alkalmazni. A Bizottságnak átmeneti intézkedéseket kellett volna elfogadnia, hogy ezt lehetővé tegye, vagy korábban, az 1260/2001 rendelet 10. cikke szerinti jogkörének gyakorlásával csökkentenie kellett volna az A és B kvótákat, hogy a régi rendszer végén csak minimális mennyiségek legyenek raktáron; de a jogszabály kontextusára és céljára tekintettel a szisztematikus jogértelmezés alapján ilyen intézkedések hiányában is ki kell hagyni a számításokból a zárókészleteket.

75.

Ezen érvek lényege, hogy a 314/2002 rendelet 6. cikkének (4) bekezdését egyértelmű megfogalmazása ellenére úgy kell értelmezni, hogy a 2001/2002–2005/2006‑os időszak végén „a gazdasági év végén tárolt” mennyiségeket le kell vonni az említett rendelkezés második albekezdése szerinti mennyiségekből, hogy a régi és az új rendszer finanszírozása között végleges és áthatolhatatlan határvonal álljon fenn.

76.

Ahhoz, hogy az említett rendelkezést szövegével ellentétesen lehessen értelmezni, bizonyítani kell, hogy a szó szerinti értelmezés ellentétes vagy az 1260/2001 rendelettel, vagy a cukor piacának közös szervezésének általános rendszerével.

77.

Az 1260/2001 rendelettel való összeegyeztethetőséget illetően megjegyzem, hogy az említett rendelet 15. cikkének (1) és (2) cikke kifejezetten az „exportálható” többletre, nem pedig „exportált” többletre utal. A raktáron tartott cukormennyiségek egyértelműen exportálhatóak, de még nem exportáltak. Ezért az 1260/2001 rendelet 15. cikkével teljes mértékben összeegyeztethető, hogy ezeket a mennyiségeket az exportálható többlet számítása során figyelembe vegyék, sőt, ha nem vennék, az összeegyeztethetetlen lenne az említett cikkel. Ezenfelül az, hogy továbbra is, az 1260/2001 rendelet 15. cikkének (2) és (3) bekezdésében a 2001/2002–2005/2006‑os időszak végére előírt kiigazítást követően is „előrelátható” összveszteséget említ, arra utal, hogy a veszteség még nem jelentkezett teljes egészében. ( 45 ) Ahogy a „Jülich I”‑ügyben hozott ítéletében a Bíróság kimondta, „a teljes veszteségre vonatkozó becslés kiszámításának módja mindenesetre a közösségi termelési többlet értékesítéséből adódó veszteségeknek a jövőre vonatkozóan és konvencionális módon történő megállapítására irányul” ( 46 ).

78.

Előfordulhat‑e, hogy ennek ellenére az 1260/2001 rendelet és a 314/2002 rendelet is ellentétes e tekintetben azzal, ami a Saint Louis Sucre szóhasználatában a cukor piacának közös szervezésével kapcsolatos „kontextus, cél és eredmény”?

79.

Álláspontom szerint nem.

80.

Először is, szem előtt kell tartani, hogy az uniós jogalkotó az EUMSZ 40–43. cikk által ráruházott politikai kötelezettségeinek megfelelően a mezőgazdaságot érintő kérdésekben széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik. Következésképpen a Bíróság által végzett felülvizsgálatnak arra kell korlátozódnia, hogy az érintett rendelkezés nem tartalmaz‑e nyilvánvaló hibát, nem történt‑e hatáskörrel való visszaélés, vagy az érintett hatóság nem lépte‑e túl nyilvánvalóan a számára biztosított mérlegelési jogkört. ( 47 )

81.

Másrészt hangsúlyozni kell, hogy a cukor piacának közös szervezése sok éve létezik, és számos reformon ment keresztül; ezek között voltak kisebbek, és voltak radikálisabbak is. Maga a piac azonban ingadozó termeléssel, készletekkel, behozatallal és kivitellel továbbra is évről évre fennmaradt, és folytatólagosan működik. Ugyanez igaz a piac közös szervezésére is. Természetesen volt egy kezdő időpont 1967. július 1‑jén, és talán egyszer lesz egy záró időpont is, amely után már nem kerül sor a cukorágazat piacának közös szervezésére. Ha egyszer elkövetkezik e közös szervezés vége, a releváns időpontban véglegesen meg kell majd állapítani a mennyiségeket, és nem lesz kérdéses a kifizetések, mennyiségek és számítások jövőbeli időszakra való átvitele. Addig azonban mesterséges és célszerűtlen lenne, ha minden alkalommal vonalat kellene húzni a korábbi helyzet után, és a jövőre nézve mindent vissza kellene állítani a kiindulási helyzetbe. Természetesen egyes paraméterek esetében elkerülhetetlen az ilyen határvonal meghúzásának a szükségessége, és az újrakezdés; és ez annál inkább igaz, minél átfogóbb a reform.

82.

A 2006. évi reform, akármennyire is átfogó volt, nem szüntette meg az export‑visszatérítési rendszert, vagy azt a lehetőséget, hogy a termelők az egyik gazdasági évről a másikra átvigyék a készleteiket, amelyet aztán a következő év termelésébe beszámítanak. Konkrétan a termelők annak érdekében, hogy a 2006/2007. évben az export‑visszatérítést igénybe tudják venni, a 2005/2006. évben az 1260/2001 rendelet 14. cikkére hivatkozva átvihették készleteiket a következő gazdasági évre. ( 48 ) Így tehát a 2001/2002–2005/2006‑os időszakok közös piacszervezése és a 2006/2007‑től kezdődő megreformált rendszer között egyértelmű átfedés volt.

83.

Ezért számomra úgy tűnik, hogy nem összeegyeztethetetlen az említett helyzet és az, hogy nem az exportált, hanem az exportálható többletet használják a termelők által finanszírozandó előrelátható összveszteség kiszámításához. Mindenesetre nem nyert bizonyítást a nyilvánvaló hiba vagy a hatáskörrel való visszaélés, vagy az, hogy a Tanács vagy a Bizottság nyilvánvalóan túllépte volna mérlegelési jogkörét.

84.

Különösen a Saint Louis Sucre azon érve tűnik tarthatatlannak, miszerint a 2005/2006‑os gazdasági év végén készleten lévő mennyiségek nem jelentettek kiadást az Uniónak, és így az Unió jogalap nélkül gazdagodott. Az export‑visszatérítést a következő évben a belső piaci keresleten felüli többletmennyiség alapján nyújtották, és e mennyiségekhez szükségszerűen hozzáadódtak a raktáron tartott és átvitt mennyiségek.

85.

E visszatérítések finanszírozását illetően a Saint Louis Sucre alapvetően azt állítja, hogy azokat nem fedezték a 2001/2002–2005/2006‑os időszakban esedékes „önfinanszírozási” illetékek, amelyek kifejezetten az ugyanazon időszakra nyújtott export‑visszatérítés finanszírozására irányultak.

86.

Nem értek egyet ezzel az érveléssel. Annak, hogy a zárókészletet beleszámítják az exportálható többletbe, az a célja, hogy figyelembe vegyék, hogy az említett készletek valóban exportálhatók és alkalmasak arra, hogy utánuk export‑visszatérítést nyújtsanak. Annak érdekében, hogy „olyan eszközöket biztosítsanak, amelyek méltányosan, de hatékonyan gondoskodnak arról, hogy maguk a termelők állják teljes mértékben a [...] fogyasztáson túli termelési többleteinek” – a 2001/2002–2005/2006‑os időszakban létrehozott vagy felhalmozott többlet – az „értékesítési költségeit” ( 49 ), az említett időszakban esedékes termelési illetékek kiszámítása során figyelembe kell venni az említett többletet alkotó valamennyi elemet.

87.

Ezenfelül a Saint Louis Sucre a tárgyaláson azzal érvelt, hogy a 2006/2007‑ben nyújtott export‑visszatérítéseket a 314/2002 rendelet 8. cikke alapján az ugyanazon gazdasági évben értékesített kiegészítő kvóták bevételéből finanszírozták. Az említett bevétel teljesen megfelelt a célnak, és nem volt szükség az átvitt készletekre ahhoz, hogy a 2005/2006‑os évben a termelési illetékeket kivessék.

88.

Ellenkezőleg, teljesen egyértelmű, hogy a kiegészítő kvóták értékesítéséből származó bevétel egyszerre szolgált a közös piacszervezéssel kapcsolatos általános kiadások, valamint az annak biztosításához szükséges külön költségek finanszírozására, hogy (az előző A és B kvótákból átvitt kvótákon felüli) kiegészítő kvóták az intervenciós árak vagy az export‑visszatérítések előnyeiben részesülhessenek. A kiegészítő kvóták értékesítése egyfelől egy egyszeri díjat vont maga után, jóllehet az eladott kvóták több évre eloszló kiadást eredményezhettek; másfelől a termelési díjat csak a 2007/2008‑as gazdasági évtől kezdve vetették ki, így 2006/2007‑ben az általános kiadások finanszírozására kiegészítő forrásra volt szükség.

89.

A Saint Louis Sucre másik (nyomatékosan előadott) érve szerint a Bizottságnak – a saját szóhasználatával élve – az 1260/2001 rendelet 10. cikke szerint ( 50 )„le kellett volna minősítenie” a termelési kvótákat annak biztosítása érdekében, hogy a 2005/2006‑os gazdasági év végén legfeljebb minimális A és B cukorkészlet legyen raktáron, nem pedig jelentős, 5669000 tonnányi, ami miatt a termelési illetékeket különösen magas szinten számították ki.

90.

Ugyanakkor, ahogy arra a Bizottság a tárgyaláson helyesen rámutatott, az 1260/2001 rendelet 10. cikke nem az EU belső céljait szolgáló piacirányítási eszköz; az a feladata, hogy a kvóták a WTO mezőgazdasági megállapodásában szereplő nemzetközi kötelezettségvállalásokhoz igazodjanak. Ezenfelül 2001/2002 és 2005/2006 között több gazdasági évre vonatkozóan sor került ilyen kiigazításra. Végezetül nem értem, hogy hivatkozhatnának a termelők a Bizottságnak a kvóták nemzetközi kötelezettségvállalásoknak megfelelő kiigazítására vonatkozó kötelezettségére annak érdekében, hogy a raktáron lévő mennyiségeket belső célra kihagyják az exportálható többlet számításából. A termelők akkora mennyiséget vihettek át, amennyit akartak. Amennyiben úgy vélték, hogy e mennyiség után később export‑visszatérítést kaphattak volna, fel kellett volna készülniük arra, hogy azt bevonhatják az exportálható többlet körébe; amennyiben nem, átgondoltabb lépés lett volna a részükről, ha ezt a mennyiséget nem tartják raktáron.

91.

E kérdésekre vonatkozó következtetésként meg kell állapítani, hogy a jogszabályban, annak céljaiban vagy kontextusában álláspontom szerint nincs olyan tényező, amely miatt az 1260/2001 rendelet 15. cikkének a 314/2002 rendelet 6. cikkének (4) bekezdésével összefüggésben értelmezett (1) és (2) bekezdését úgy kellene értelmezni, hogy a 2005/2006‑os gazdasági év végén raktáron lévő mennyiségeket a 2001/2002–2005/2006‑os gazdasági év végén ki kellett volna zárni az exportálható többlet számításából. Következésképpen nem áll fenn olyan indok, amely alapján az 1360/2013 rendelet érvényességét meg lehetne kérdőjelezni.

92.

Miután az 1360/2013 rendeletben szereplő termelési illetékek összegének kiszámításának érvényességét illetően erre a véleményre jutottam, szükségtelennek – és tulajdonképpen lehetetlennek – tartom a második és harmadik, arra irányuló kérdés vizsgálatát, hogy milyen módszer alapján kell meghatározni a visszatérítendő összegeket, ha az összegeket helytelenül számították ki. Ezekkel a kérdésekkel csak akkor lehetne foglalkozni, ha ismert lenne, hogy a számítás milyen szempontból helytelen.

93.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Tribunal de grande instance de Nanterre (nanterre‑i regionális bíróság, Franciaország) által feltett kérdéseket a következőképpen válaszolja meg: