1.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek az EUMSZ 67. cikk és az EUMSZ 267. cikk értelmezésére vonatkoznak. A Cour de cassation [Semmítőszék] (Franciaország) által feltett első kérdés arra irányul, hogy a Francia Köztársaság alkotmánya 61-1. §-ának alkalmazásáról szóló, 2009. december 10-i 2009-1523. sz. francia alapvető törvény megfelel-e az EUMSZ 267. cikkének, amely alkotmány a fent említett 61-1. §-ával bevezeti az „elsőbbségi alkotmányossági kérdést.” Ez az új mechanizmus egy 2010. március 1-jén hatályba lépett alkotmányreform eredménye, amely bevezeti a jogszabályi rendelkezések alkotmányosságának utólagos vizsgálatát. A Cour de cassation arra kéri a Bíróságot, hogy pontosítsa, hogy az EUMSZ 267. cikkel ellentétes-e a 2009-1523. sz. francia alapvető törvénnyel módosított, a Conseil constitutionnelre [Alkotmánytanács] vonatkozó alapvető törvényről szóló, 1958. november 7-i 58-1067. sz. rendelet (a továbbiakban 58-1067. sz. rendelet) 23-2. és 23-5. §-a, amely előírja a nemzeti bíróságok számára, hogy előzetesen az előttük felmerülő alkotmányossági kérdés Conseil constitutionnel elé terjesztéséről határozzanak, amennyiben e kérdés arra vonatkozik, hogy valamely belső jogi rendelkezés amiatt nem felel meg a Francia Köztársaság alkotmányának, mert az uniós jog rendelkezéseibe ütközik.

2.

A második feltett kérdés arra irányul, hogy megfelel-e a személyek belső határokon történő ellenőrzés alóli mentességét előíró EUMSZ 67. cikknek a francia büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának negyedik bekezdése, amely lehetővé teszi, hogy a rendőri hatóságok bármely személy személyazonosságát ellenőrizzék Franciaország, valamint a Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló, 1985. június 14-i schengeni megállapodás végrehajtásáról szóló, Schengenben 1990. június 19-én aláírt egyezményben (HL 2000. L 239., 19. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 2. kötet, 3. o., a továbbiakban: Schengenben 1990. június 19-én aláírt egyezmény) részes államok közötti szárazföldi határ mentén húzódó húsz kilométeres sávban.

3.

A személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi kódexének (Schengeni határ-ellenőrzési kódex) létrehozásáról szóló, 2006. március 15-i 562/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 105.,1. o.) 20. cikke értelmében:

„A belső határokat bármely ponton át lehet lépni anélkül, hogy személyellenőrzésre kerülne sor, függetlenül az adott személy állampolgárságától.”

4.

E rendelet „Ellenőrzések a tagállamok területén” című 21. cikke előírja:

„A határellenőrzés megszüntetése a belső határokon nem érinti a következőket:

5.

E rendelet „A tagállamok által közölt információk” című 37. cikke előírja:

„A tagállamok 2006. október 26-ig értesítik a Bizottságot a 21. cikk c) és d) pontjával kapcsolatos nemzeti rendelkezésekről […].

A tagállamok által közölt információkat az Európai Unió Hivatalos Lapjának C sorozatában teszik közzé.”

6.

Az 562/2006 rendelet 37. cikke alapján a Francia Köztársaság a következő szöveget közölte az e rendelet 21. cikkének c) pontjában előírt, az iratok és okmányok birtoklására vagy magánál tartására vonatkozó kötelezettséggel kapcsolatosan:

„A francia jog e kötelezettséget a külföldiek belépéséről és tartózkodásáról, valamint a menedékjogról szóló törvény (Code de l’entrée et du séjour des étrangers et du droit d’asile, CESEDA) L.611-1. cikkében írja elő, amely kimondja, hogy – a személyazonosság ellenőrzésén túlmenően – a külföldi állampolgárságú személyeknek be kell tudni mutatniuk a francia területen való utazásra vagy tartózkodásra jogosító iratokat vagy okmányokat a bűnügyi rendőrség tisztjei felszólítására, valamint az ez utóbbiak utasítására és felügyelete alatt eljáró bűnügyi rendőrök és helyettes bűnügyi rendőrök felszólítására is.” ( 2 )

7.

A Francia Köztársaság alkotmányának 61-1. §-a ekképp rendelkezik:

„Ha valamely bíróság előtt folyamatban lévő eljárásban arra hivatkoznak, hogy valamely jogszabályi rendelkezés sérti az alkotmány által biztosított jogokat és szabadságokat, a Conseil d’État [Államtanács] vagy a Cour de cassation a Conseil constitutionnelhez fordulhat e kérdéssel, amely meghatározott határidőn belül határoz.

A jelen cikk alkalmazásának feltételeit alapvető törvény határozza meg.”

8.

A Francia Köztársaság alkotmányának 62. §-a ekképp rendelkezik:

„A 61. § alapján alkotmányellenesnek nyilvánított rendelkezés nem hirdethető ki és nem alkalmazható.

A 61-1. § alapján alkotmányellenesnek nyilvánított rendelkezés a Conseil constitutionnel határozatának közzétételétől vagy az e határozatban meghatározott későbbi időponttól kezdődően semmis. A Conseil constitutionnel meghatározza azokat a feltételeket és kereteket, amelyek között a rendelkezés által kiváltott joghatások megtámadhatók.

A Conseil constitutionnel határozataival szemben nincs helye jogorvoslatnak, és azok minden hatóságra, bírói és államigazgatási szervre nézve kötelezők.”

9.

A Francia Köztársaság alkotmányának 88-1. §-a kimondja:

„A Köztársaság tagja az Európai Uniónak, amelyet olyan államok alkotnak, amelyek szabad elhatározásukból bizonyos hatásköreiket közösen gyakorolják az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Unió működéséről szóló szerződés alapján, ahogyan e hatáskörök a Lisszabonban 2007. december 13-án aláírt szerződésből következnek.”

10.

A 2009-1523. sz. alapvető törvény 1. §-a előírja:

„A Conseil constitutionnelről szóló, 1958. november 7-i 58-1067. sz. rendelet II. címének II. fejezete után a szöveget IIa. fejezettel egészítették ki, amely így szól:

IIa. fejezetet

Az elsőbbségi alkotmányossági kérdésről

1. szakasz

A Conseil d’État-hoz vagy a Cour de cassationhoz forduló bíróságok előtt alkalmazandó rendelkezések

23-1. §– A Conseil d’État-hoz vagy a Cour de cassationhoz forduló bíróságok előtt az alkotmányban biztosított jogokat és szabadságokat sértő jogszabályi rendelkezésre alapított jogalapot – az elfogadhatatlanság terhe mellett – indoklással ellátott, külön írásbeli beadványban kell előterjeszteni. E jogalap felhozható első alkalommal a fellebbezési eljárásban is. E jogalap hivatalból nem vehető figyelembe. […]

23-2. § – A bíróság indokolással ellátott határozatban haladéktalanul dönt az elsőbbségi alkotmányossági kérdésnek a Conseil d’État vagy a Cour de cassation elé terjesztéséről. Elrendeli az előterjesztést, ha az alábbi feltételek teljesülnek:

Minden olyan esetben, amikor a bíróság előtt olyan jogalap merül fel, amely valamely jogszabályi rendelkezésnek egyrészt az alkotmányban biztosított jogokkal és szabadságokkal, másrészt Franciaország nemzetközi kötelezettségvállalásaival való összhangját vitatja, e bíróságnak elsődlegesen az alkotmányossági kérdésnek a Conseil d’Etat vagy a Cour de cassation elé terjesztéséről kell határoznia.

A kérdés előterjesztésére vonatkozó határozatot a kihirdetésétől számított nyolc napon belül a felek beadványaival vagy kérelmeivel együtt meg kell küldeni a Conseil d’État-nak vagy a Cour de cassationnak. E határozattal szemben nincs helye fellebbezésnek. A kérdés előterjesztésének megtagadása csak a jogvita egészét vagy annak egy részét befejező határozattal szembeni fellebbezés keretében támadható meg.

[…]

2. szakasz

A Conseil d’État és a Cour de cassation előtt alkalmazandó rendelkezések

23-4. § - A Conseil d’État vagy a Cour de cassation a 23-2. §-ban vagy a 23-1. § utolsó bekezdésében előírt előterjesztés kézhezvételétől számított három hónapon belül határoz az elsőbbségi alkotmányossági kérdés Conseil constitutionnel elé terjesztéséről. Elrendeli az előterjesztést, ha a 23-2. § (1) és (2) bekezdésében előírt feltételek teljesülnek, és a kérdés újszerű vagy jelentős.

23-5. § – Az alkotmányban biztosított jogokat és szabadságokat sértő jogszabályi rendelkezésre alapított jogalap felhozható a Conseil d’État vagy a Cour de cassation előtti eljárásban, beleértve az első alkalommal a megsemmisítés iránti eljárás során történő felhozatalát is. A jogalapot – az elfogadhatatlanság terhe mellett – indoklással ellátott, külön írásbeli beadványban kell előterjeszteni. E jogalap hivatalból nem vehető figyelembe.

Minden olyan esetben, amikor a Conseil d’Etat vagy a Cour de cassation előtt olyan jogalap merül fel, amely valamely jogszabályi rendelkezésnek egyrészt az alkotmányban biztosított jogokkal és szabadságokkal, másrészt Franciaország nemzetközi kötelezettségvállalásaival való összhangját vitatja, a Conseil d’Etat-nak vagy a Cour de cassationnak elsődlegesen az alkotmányossági kérdés Conseil constitutionnel elé terjesztéséről kell határoznia.

A Conseil d’État vagy a Cour de cassation a jogalap előterjesztésétől számított három hónapon belül meghozza határozatát. A Conseil constitutionnelhez fordul az elsőbbségi alkotmányossági kérdéssel, ha a 23-2. § (1) és (2) bekezdésében előírt feltételek teljesülnek, és a kérdés újszerű vagy jelentős.

Ha a Conseil constitutionnelhez fordultak, a Conseil d’État vagy a Cour de cassation a Conseil constitutionnel ítéletének meghozataláig felfüggeszti az eljárást.

[…]”

11.

A CESEDA L.611-1. §-a előírja:

„A személyazonosság ellenőrzésén túlmenően a külföldi állampolgárságú személyeknek be kell tudni mutatniuk a francia területen való utazásra vagy tartózkodásra jogosító iratokat vagy okmányokat a bűnügyi rendőrség tisztjei felszólítására, valamint az ez utóbbiak utasítására és felügyelete alatt eljáró, a büntetőeljárási törvény 20. §-ában és 21. §-ának (1) bekezdésében említett bűnügyi rendőrök vagy helyettes bűnügyi rendőrök felszólítására is.

A külföldi állampolgárságú személyek a büntetőeljárási törvény 78-1., 78-2. és 78-2-1. §-a alapján végzett személyazonosság-ellenőrzés során is kötelezhetők az előző bekezdésében említett iratok és okmányok bemutatására.”

12.

A francia büntetőeljárási törvény 78-1. §-a értelmében:

„A 12. és 13. §-ban említett bíróságok jogosultak az e fejezetben szereplő szabályok alkalmazásának felülvizsgálatára.

Valamennyi belföldön tartózkodó személy köteles magát alávetni a következő cikkekben szereplő feltételek mellett és az ott említett rendőri szervek által végzett személyazonosság-ellenőrzésnek.”

13.

A francia büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának első-harmadik bekezdése ekképp rendelkezik:

„A bűnügyi rendőrség tisztjei, valamint az ez utóbbiak utasítására és felügyelete alatt eljáró, a büntetőeljárási törvény 20. §-ában és 21. §-ának (1) bekezdésében említett bűnügyi rendőrök vagy helyettes bűnügyi rendőrök felkérhetnek személyazonosságuk bármilyen módon történő igazolására minden olyan személyt, akiről egy vagy több elfogadható ok alapján feltételezhető, hogy:

A Köztársaság ügyészének írásbeli indítványára – az általa meghatározott jogsértések kivizsgálása és üldözése érdekében – bármely személy személyazonossága ellenőrizhető ugyanilyen módon, az ezen ügyész által meghatározott helyeken és időtartamig. Az a tény, hogy a személyazonosság ellenőrzése a Köztársaság ügyészének indítványában meghatározott jogsértésen kívül más jogsértéseket tár fel, semmiképpen nem eredményezi a közbenső eljárások érvénytelenségét.

Az előző bekezdésben előírt feltételek alapján bármely személy személyazonossága – magatartásától függetlenül – ellenőrizhető a közrend, különösen a személyek vagy javak biztonságának veszélyeztetése megelőzése érdekében.”

14.

A francia büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának negyedik bekezdése ekképp rendelkezik:

„Franciaország és a Schengenben 1990. június 19-én aláírt egyezményben részes államok közötti szárazföldi határ mentén húzódó 20 kilométeres sávban, valamint nemzetközi összeköttetést biztosító és rendeletben meghatározott kikötők, repülőterek és vasúti vagy autóbusz-pályaudvarok közönség számára nyitva álló területein bármely személy személyazonossága ellenőrizhető az első bekezdésben meghatározott módon, az iratok és okmányok birtoklására, magánál tartására és bemutatására vonatkozó, törvényben előírt kötelezettségek betartásának ellenőrzése céljából. Amikor ezen ellenőrzésre valamely nemzetközi összeköttetést biztosító vonaton kerül sor, az elvégezhető a határ és az attól 20 kilométernél távolabb eső első állomás közötti útszakaszon is. Mindazonáltal a vasútvonal olyan szakaszain, amelyek nemzetközi összeköttetést biztosítanak, és amelyek közlekedése sajátos jellemzőkkel bír, az ellenőrzés elvégezhető ezen állomás és a tőle 50 kilométeren belül elhelyezkedő másik állomás között is. E vasútvonalakat és ezen állomásokat miniszteri rendelet állapítja meg. Amennyiben létezik olyan autópálya szakasz, amely az első mondatban említett területről indul, és amelyen az első fizetőhely a 20 kilométeres szakaszon kívül esik, az ellenőrzésre sor kerülhet az első fizetőhely előtti pihenőhelyeken, e fizetőhelyen, valamint az abból nyíló pihenőhelyeken is. Az e rendelkezésben említett fizetőhelyeket rendelet határozza meg. Az a tény, hogy a személyazonosság ellenőrzése a fent említett kötelezettségek be nem tartásán kívül más jogsértéseket tár fel, semmiképpen nem eredményezi a közbenső eljárások érvénytelenségét.”

15.

A Franciaországban jogellenesen tartózkodó A. Melkit és S. Abdelit – mindketten algériai állampolgárok – a francia büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának negyedik bekezdése alapján rendőri ellenőrzésnek vetették alá a Franciaország és Belgium közötti szárazföldi határ mentén húzódó húsz kilométeres sávban. 2010. március 23-án kézbesítették A. Melkinek és S. Abdelinek a Francia Köztársaság préfet du Nord-jának határozatát, amelynek értelmében mindkettejükre vonatkozóan visszairányításra irányuló végzést és büntetés-végrehajtási intézetnek nem minősülő helyen történő őrizet fenntartására vonatkozó határozatot hoztak.

16.

A. Melki és S. Abdeli elsőbbségi alkotmányossági kérdést tartalmazó beadványt terjesztett a kényszerintézkedésekről határozó bíró elé, akinél a prefektus az őrizet meghosszabbítását indítványozta. Mindketten azt állították, hogy a büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának negyedik bekezdése sérti a Francia Köztársaság alkotmányában biztosított jogokat és szabadságokat. A kényszerintézkedésekről határozó bíró 2010. március 25-i két végzésével elrendelte az alábbi kérdésnek a Cour de cassation elé terjesztését:

„Sérti-e a büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának [negyedik] bekezdése a Francia Köztársaság alkotmányában biztosított jogokat és szabadságokat?”

17.

A kényszerintézkedésekről határozó bíró elrendelte A. Melki és S. Abdeli őrizetének tizenöt nappal történő meghosszabbítását.

18.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint A. Melki és S. Abdeli a Francia Köztársaság alkotmányának 88-1. §-ára hivatkozik annak alátámasztására, hogy a francia büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának negyedik bekezdése ellentétes ezen alkotmányos rendelkezéssel. Azt állítják, hogy a Lisszaboni Szerződésből eredő kötelezettségvállalások – köztük a személyek szabad mozgására vonatkozó kötelezettségvállalás – az említett alkotmány 88-1. §-ára tekintettel alkotmányerejűek, és a francia büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának negyedik bekezdése, amely lehetővé teszi Franciaország és a többi tagállam közötti határokon történő ellenőrzést, ellentétes a személyek szabad mozgásának az EUMSZ 67. cikkében előírt elvével, amely kimondja, hogy az Unió biztosítja a személyek belső határokon történő ellenőrzések alóli mentességét.

19.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmeiben a kérdést előterjesztő bíróság elsőként kifejti, hogy az 58-1067. sz. rendelet 23-2. §-ából kitűnik, hogy az alapügyben eljáró bíró az alkotmányossági kérdés előterjesztése előtt nem határozhat valamely jogszabályi rendelkezés nemzetközi szerződésbe ütközéséről. ( 3 ) A Francia Köztársaság alkotmányának 62. §-a alapján továbbá a Conseil constitutionnel határozataival szemben nincs helye jogorvoslatnak, és azok minden hatóságra, bírói és államigazgatási szervre nézve kötelezők. A Cour de cassation szerint ebből az következik, hogy az ügy érdemében határozó bíróságoknak – az 58-1067. sz. rendelet erejénél fogva – nincs lehetőségük arra, hogy az alkotmányossági kérdés előterjesztése előtt előzetes döntéshozatal iránti kérdéssel forduljanak a Bíróságához. Ezen túlmenően, ha a Conseil constitutionnel a megtámadott jogszabályi rendelkezést az uniós jognak megfelelőnek nyilvánítja, ezen határozat meghozatala után már nem fordulhatnak a Bírósághoz előzetes döntéshozatal iránti kérdéssel. A Cour de cassation kifejti azt is, hogy az 58-1067. sz. rendelet 23-5. §-a értelmében hasonló helyzetben a Cour de cassation sem fordulhat a Bíróságához az EUMSZ 267. cikk kötelező rendelkezése ellenére sem, és a jogszabálynak az uniós joggal való összhangjáról sem nyilatkozhat.

20.

A Cour de cassation másodsorban arra vonatkozóan tesz fel kérdést, hogy a francia büntetőeljárási törvény 78-2. §-a negyedik bekezdésének rendelkezései megfelelnek-e az EUMSZ 67. cikknek. A kérdést előterjesztő bíróság szerint az EUMSZ 67. cikk nem tartalmazza a Schengenben 1990. június 19-én aláírt egyezményben szereplő, a közrendre vagy a nemzetbiztonságra vonatkozó kivételt a személyek szabad mozgásának elve alól.

21.

E körülmények alapján a Cour de cassation 2010. április 16-i két kérelmével a következő kérdéseket terjesztette előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:

22.

A Bíróság elnöke a 2010. április 20-i végzésével az írásbeli és a szóbeli szakasz lefolytatása, valamint az ítélethozatal céljából egyesítette a C-188/10. és a C-189/10. sz. ügyet.

23.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmeiben a Cour de cassation arra kérte a Bíróságot, hogy sürgősségi eljárásban hozzon határozatot.

24.

A Bíróság elnöke 2010. május 12-i végzésével úgy határozott, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23a. cikke, valamint az eljárási szabályzat 104a. cikke első bekezdésének megfelelően elrendeli a jelen ügyek gyorsított eljárásban történő elbírálását.

25.

Írásbeli észrevételt A. Melki, S. Abdeli, a francia, a belga, a cseh, a német, a görög, a holland, a lengyel és a szlovák kormány, valamint a Bizottság terjesztett elő. A szlovák kormány kivételével a többi fél a 2010. június 2-i tárgyaláson szóbeli észrevételt is tett.

26.

Az az álláspontom, hogy először a második előterjesztett kérdést kell megvizsgálni, mivel úgy ítélem meg, hogy az első kérdésre adandó válasz megtalálható a Bíróság e területre vonatkozó állandó ítélkezési gyakorlatában, míg a második kérdés bizonyos mértékben újszerű.

27.

A francia kormány vitatja az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés elfogadhatóságát. E tekintetben azt állítja, hogy megszűnt az az alapjogvita, amelyben a kényszerintézkedésekről határozó bíró a francia büntetőeljárási törvény 78-2. §-a negyedik bekezdésének az uniós joggal való összeegyeztethetőségéről határozott. ( 4 ) Így az egyetlen, még folyamatban lévő eljárás egy elsőbbségi alkotmányossági kérdésnek a Cour de cassation elé terjesztéséből ered, amelyre annak érdekében került sor, hogy e bíróság határozzon a kérdés esetleges, Conseil constitutionnel elé történő terjesztéséről. Márpedig a 2010. május 12-i 2010-605. DC. sz. határozatával a Conseil constitutionnel megerősítette azon ítélkezési gyakorlatát, miszerint a nemzetközi és az uniós jog tiszteletben tartásának vizsgálata nem része az alkotmányossági vizsgálatnak, és ezért nem tartozik a hatáskörébe. E körülmények között a francia kormány úgy ítéli meg, hogy arra a kérdésre adott válasz, hogy a büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának negyedik bekezdése összeegyeztethető-e az EUMSZ 67. cikkel, teljesen irrreleváns az egyetlen, még folyamatban lévő eljárásban, amely a Cour de cassation előtt zajlik. Ezért a Bíróságnak szükségtelen válaszolnia a Cour de cassation második kérdésére. Következésképpen ez a kérdés elfogadhatatlan.

28.

Meg kell jegyezni, hogy a francia kormány által a második kérdésre vonatkozóan megfogalmazott elfogadhatatlansági kifogás a nemzeti jog azon értelmezésén alapul, miszerint az uniós jog tiszteletben tartásának vizsgálata nem része az alkotmányossági vizsgálatnak, ( 5 ) és ezért nem tartozik a Conseil constitutionnel hatáskörébe. Ezzel kapcsolatban a francia kormány többek között a 2010. május 12-i 2010-605. DC. sz. határozatra támaszkodik.

29.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmekben az 58-1067. sz. rendelet 23-2. és 23-5. §-ára történt utalásokra tekintettel – amelyekben nemcsak olyan jogalapok szerepelnek, amelyek valamely jogszabályi rendelkezésnek a Francia Köztársaság alkotmányában biztosított jogokkal és szabadságokkal való összhangját vitatják, hanem a Francia Köztársaság nemzetközi kötelezettségvállalásaival, és következésképpen az uniós joggal való összhangját vitató jogalapok is – úgy ítélem meg, hogy nem derül ki egyértelműen a Bíróság előtti iratokból, hogy a Cour de cassation által előterjesztett második kérdés teljesen irrreleváns az említett bíróság előtt folyamatban lévő, az elsőbbségi alkotmányossági kérdés elfogadhatóságára vonatkozó eljárásban. Úgy tűnik, hogy a 2010. május 12-i 2010-605. DC. sz. határozat az 58-1067. sz. rendelet 23-2. és 23-5. §-ára vonatkozó kötelező szabályozásnak minősül, azonban az említett határozat nem módosította a kérdéses rendelkezések szövegét.

30.

Ebből következően úgy ítélem meg, hogy a második kérdés elfogadható.

31.

Az alapügy felperesei úgy ítélik meg, hogy az 562/2006 rendelet semmilyen különbséget nem tesz a tagállamok állampolgárai és a harmadik államok azon állampolgárai között, akik szabadon mozoghatnak az Unió területén. Megjegyzik, hogy az EUMSZ 67. cikkben és az EUMSZ 77. cikkben nem szerepel semmilyen fokozatosság vagy kivétel a fenti szabadság gyakorlása alól, és ez utóbbi cikkek anélkül írják elő a belső határokon történő ellenőrzések alóli puszta és egyszerű mentességet, hogy bármilyen körülmény visszaállíthatná az ellenőrzés lehetőségét. Az alapügy felperesei szerint a francia büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának negyedik bekezdése önmagában ellentétes ezzel a szabadsággal, mivel az ellenőrzéseket kizárólag „az iratok és okmányok birtoklására, magánál tartására és bemutatására vonatkozó, törvényben előírt kötelezettségek betartásának ellenőrzése céljából” foganatosítják. Úgy ítélik meg, hogy e rendelkezés lehetővé teszi Franciaország határ menti területein – és ezáltal az Unió belső határain – a rendszeres személyazonossági ellenőrzések kialakítását. Ezen túlmenően az is ezt támasztja alá, hogy a francia bíróságok a francia büntetőeljárási törvény 78-2. §-át alkalmazzák. Az alapügy felperesei továbbá úgy ítélik meg, hogy a belső határokon történő ellenőrzések azon lehetősége, amelyet az 562/2006 rendelet 23–25. cikkében egyértelműen meghatározott kivételes esetekben végezhetnek, különbözik a francia jogszabályi rendelkezésben szereplő esetektől.

32.

A francia kormány megjegyzi, hogy a kérdéses rendelkezéseket legelőször is a jelentős mértékű átmenő forgalom igazolja. Többek között az illegális bevándorlás elleni hatékony harc biztosítása céljából a nemzeti rendőri hatóságoknak hatáskörrel kell rendelkezniük arra, hogy ellenőrzéseket végezhessenek a kérdéses területen a törvény által előírt okmányok birtokban tartására vonatkozóan. A CEDESA L.611-1. §-a értelmében ugyanis a külföldi állampolgárságú személyeknek be kell tudniuk mutatni a franciaországi utazásra vagy tartózkodásra jogosító iratokat vagy okmányokat. Másrészt a szóban forgó rendelkezéseket a határátlépési övezetekben és a határszakaszok mentén valamely különleges bűncselekménytípus elleni küzdelem szükségessége igazolja. A francia kormány szerint a francia büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának negyedik bekezdése alapján a határtól húsz kilométeres sávban végzett rendőri ellenőrzések egyértelműen különböznek a határellenőrzéstől. Elsőként, ezen ellenőrzések valamely személy személyazonosságának ellenőrzésére irányulnak, úgy a jogsértések elkövetésének, illetve a közrend megzavarásának megelőzése, mint valamely jogsértés elkövetőinek felkutatása céljából. Másodsorban ezen ellenőrzések alapjául olyan általános rendőrségi információk és tapasztalatok szolgálnak, amelyek bizonyították az e területeken végzett ellenőrzések hasznos voltát. Harmadsorban a személyek külső határokon végzett rendszeres ellenőrzésétől egyértelműen eltérő módon készítik elő és hajtják végre ezeket. A francia kormány úgy ítéli meg, hogy ezek az ellenőrzések valójában a határellenőrzés egyetlen jellemzőjével sem rendelkeznek, amelynek az 562/2006 rendelet 7. cikke értelmében rögzítettnek, állandónak és rendszeresnek kell lennie.

33.

A német kormány úgy ítéli meg, hogy a határ menti területen történő (szúrópróbaszerű) rendőri ellenőrzések továbbra is lehetségesek az 562/2006 rendelet 21. cikkében előírt feltételek tiszteletben tartása mellett. A görög kormány úgy véli, hogy a francia büntetőeljárási törvény 78-2. §-ában előírt rendőri intézkedések nem a határok ellenőrzésére irányulnak, és nem vezetnek a belépés megtagadásához. Úgy ítéli meg, hogy ezeknek az intézkedéseknek nem más a céljuk, mint annak ellenőrzése, hogy az ellenőrzött személy birtokában van-e a törvényben előírt engedélyeknek és okmányoknak, valamint be tudja-e mutatni azokat személyazonosságának igazolása céljából – ahogyan arra egyébként köteles. A görög kormány szerint, ezek az ellenőrzések, mivel szúrópróbaszerűen kerül rájuk sor, az érintett hatóságok mérlegelési jogkörébe tartoznak, amelyek „előírhatják” azokat, azonban nem kötelesek erre. Ezért úgy ítéli meg, hogy ezen intézkedések előkészítésének és végrehajtásának módja egyértelműen eltér a külső határokon történő rendszeres személyellenőrzésekétől. Végül az említett rendőri intézkedéseket a közbiztonságot fenyegető esetleges veszélyek igazolják, és azok éppen a határokon átnyúló bűnözés elleni küzdelemre irányulnak.

34.

A szlovák kormány úgy ítéli meg, hogy közrendi és belbiztonsági okok miatt a tagállamoknak joguk van arra, hogy rendőri ellenőrzéseket végezzenek a területükön, ha azoknak nem a belső határok ellenőrzése a célja, hanem például a határokon átnyúló bűnözés vagy a terrorizmus elleni küzdelem. A szlovák kormánynak továbbá az a véleménye, hogy a tagállam belső határain belüli személyazonosság-ellenőrzésekhez, valamint azon kötelezettség betartásának biztosításához fűződő jog, hogy legyen a személynél vízum és irat, illetve azok legyen a birtokában, szintén megfelel az 562/2006 rendelet 21. cikke c) pontjának.

35.

A holland kormány megjegyzi, hogy a határ menti területen történő francia ellenőrzés célját és tartalmát tekintve eltér a határellenőrzéstől. A határellenőrzés célja annak biztosítása, hogy a személyek, a közlekedési eszközök és a tárgyak belépését engedélyezhessék a schengeni térséghez tartozó államok területére, vagy annak elhagyását engedélyezhessék számukra. Ez az ellenőrzés a schengeni térséghez tartozó valamely tagállam területére való belépés feltételeire, illetve az innen való kilépés feltételeire összpontosul. Az említett ellenőrzés mindenképpen magában foglalja az érvényes utazási okmány birtoklásának vizsgálatát. A területre való belépés esetén a tartózkodás célja és a létfenntartáshoz szükséges anyagi fedezet is ellenőrizhető. A holland kormány véleménye szerint az is ellenőrizhető, hogy valamely személy, közlekedési eszköz vagy tárgy belépése a területre veszélyt jelenthet-e a közrendre és a közbiztonságra. Ebben az esetben egy egészen más ellenőrzésről van szó, mint a határ menti területen végzett francia ellenőrzés. Ez utóbbi célja az iratok és okmányok – nevezetesen a személyazonosító iratok és tartózkodási engedélyek – birtoklására, magánál tartására és bemutatására vonatkozó, törvényben előírt kötelezettség ellenőrzése. Ezen okmányok birtoklásának ellenőrzése a tartalmát tekintve más jellegű és más célból végzett ellenőrzés, mint a határellenőrzés. A határ menti területen végzett francia ellenőrzés továbbá a holland kormány szerint a végrehajtás módjában is különbözik határellenőrzéstől. A holland kormány szerint a határokon történő ellenőrzést rendszeres és állandó jelleggel elvégzik minden olyan személyen, aki átlépi a határt. A belga kormány szerint az EUMSZ 67. cikket a Schengenben 1990. június 19-én aláírt egyezménnyel együttesen kell értelmezni, amely egyezmény az uniós jog szerves részét képezi, és nem tiltja meg a nemzeti hatóságoknak, hogy személyazonosság-ellenőrzést végezzenek. Következésképpen a belga kormány szerint nem ellentétes az uniós joggal az olyan szabályozás, mint amely a francia büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának negyedik bekezdésében szerepel.

36.

A cseh kormány úgy ítéli meg, hogy az 562/2006 rendeletben megállapított feltételek kizárják, hogy valamely tagállam rendőri szervei általában nagyobb szigort tanúsítsanak a határ menti területeken (a schengeni térség határain belül) történő személyellenőrzés során, mint más nemzeti területeken történő ellenőrzések során, ha ez a hozzáállás a jogszabályi vagy közigazgatási rendelkezésekből, belső irányelvekből vagy pusztán a hatáskörrel rendelkező hatóságok gyakorlatából ered. E kormány szerint egy adott határ menti területhez általánosságban kapcsolódó ellenőrzésre irányuló különös rendőri hatáskörök, illetve eljárások figyelembevételt érdemlő, konkrét indok nélkül történő bevezetése jellegénél fogva a belső határokon végzett ellenőrző intézkedés. Ez a következtetés nem érinti a tagállamok azon lehetőségét, hogy valamely általános szabály alapján – tehát a belső határoktól és azok átlépésétől függetlenül – rendőri ellenőrzéseket végezzenek a területükön. A Bizottság – a nemzeti bíróság hatáskörébe tartozó vizsgálattól függően – úgy ítéli meg, hogy azon személyek egyetlen csoportja, akiket leginkább felfedhetnek a határ közelében végzett személyellenőrzések, éppen a határt illegálisan átlépő személyekből áll. A Bizottság szerint következésképpen a francia büntetőeljárási törvény 78-2. §-a negyedik bekezdésének rendelkezései nem pusztán a személyazonosító okmányok birtoklására vonatkozó kötelezettség ellenőrzésének minősülnek. Éppen ellenkezőleg, ezeket mindjárt az elején az 562/2006 rendelet 20. cikkében tiltott, burkolt határellenőrzésnek kell tekinteni. ( 6 )

37.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokban a kérdést előterjesztő bíróság kifejezetten hivatkozott az EUMSZ 67. cikkének (2) bekezdésére, amely többek között előírja, hogy az Unió biztosítja a személyek belső határokon történő ellenőrzések alóli mentességét. Következésképpen úgy ítélem meg, hogy a Cour de cassation előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdése abból az elvből indul ki, hogy a francia büntetőeljárási törvény 78-2. §-a negyedik bekezdésének rendelkezései a személyek belső határokon történő ellenőrzésének minősülnek.

38.

Tekintettel arra, hogy úgy ítélem meg, hogy a jelen kérdés kizárólag a belső határok személyek általi átlépésére vonatkozik, nem vizsgálom meg a külső határokon történő ellenőrzésre alkalmazandó szabályokat, és az Unión belül bevezetett azon egyéb intézkedések terjedelmes joganyagát sem, amely a személyek belső határokon történő ellenőrzések alóli mentességének tagállamok által alkalmazott kompenzációjára irányul. ( 7 )

39.

A személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi kódexének létrehozásáról szóló 562/2006 rendelet elfogadásával bevezették azokat az intézkedéseket, amelyek célja annak biztosítása, hogy a személyeket a belső határok átlépésekor ne ellenőrizzék, valamint az Európai Unió tagállamainak külső határait átlépő személyek ellenőrzésére irányadó szabályokat. ( 8 ) A (20) preambulumbekezdése értelmében az 562/2006 rendelet tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és figyelemmel van különösen az Európai Unió alapjogi chartája által elismert elvekre.

40.

Az 562/2006 rendelet 20. cikkéből következik, hogy a belső határokat bármely ponton át lehet lépni anélkül, hogy személyellenőrzésre kerülne sor, függetlenül az adott személy állampolgárságától. A személyek belső határokon történő ellenőrzések alóli mentességének biztosításával az 562/2006 rendelet 20. cikke főszabály szerint tiltja ezen ellenőrzéseket. ( 9 ) Az 562/2006 rendelet 2. cikkének 10. pontja szerint a „határforgalom-ellenőrzés”„a határátkelőhelyeken végzett ellenőrzés annak megállapítására, hogy a személyek, beleértve az azok birtokában lévő közlekedési eszközöket és tárgyakat, beléptethetőek-e a tagállamok területére, illetve elhagyhatják-e azt.”

41.

Ebből következik, hogy a határforgalom-ellenőrzés a tagállamok területére történő belépésre, illetve annak elhagyására irányul. ( 10 )

42.

Meg kell jegyezni, hogy ugyanezen rendelet 21. cikke előírja, hogy a határellenőrzés megszüntetése a belső határokon nem érinti a tagállamok egyes előjogait. Úgy ítélem meg azonban, hogy az ezen előjogok meghatározására alkalmazott kifejezéseket szűken kell értelmezni, tekintettel arra, hogy a belső határokon történő ellenőrzés megszüntetésére vonatkozó általános elvtől való eltéréseknek minősülnek. Ezen előjogokat a jóhiszeműség elve alapján és a fent említett általános elv céljával és szellemével összhangban kell alkalmazniuk a tagállamoknak.

43.

Ezért úgy ítélem meg, hogy az 562/2006 rendelet 21. cikkében taxatíve felsorolt előjogok nem érinthetik a belső határokon történő ellenőrzés megszüntetését. Ez egyébként az 562/2006 rendelet 21. cikkének a) pontjából egyértelműen következik, amely előírja, hogy a határellenőrzés megszüntetése a belső határokon nem érinti többek között az egyes tagállamok illetékes hatóságai által a nemzeti jog alapján gyakorolt rendőrségi hatáskört, amennyiben az ilyen hatáskör gyakorlása nem a határforgalom-ellenőrzés gyakorlásával azonos hatású, ez a határ menti területeken is érvényes. Ugyanez a rendelkezés négy feltételt határoz meg, amikor a rendőrségi hatáskör gyakorlása nem minősül a határforgalom-ellenőrzés gyakorlásával azonos hatásúnak: nevezetesen elsőként akkor, ha a rendőri intézkedések célja nem a határellenőrzés; másodsorban ha a rendőri intézkedések közrendet érintő esetleges veszélyekkel kapcsolatos általános rendőrségi információn és tapasztalaton alapulnak, és különösen a határokon átnyúló bűnözés elleni küzdelemre irányulnak; harmadsorban a rendőri intézkedések előkészítésének és végrehajtásának módja egyértelműen eltér a külső határokon történő rendszeres személyellenőrzésekétől; negyedsorban azok végrehajtására szúrópróbaszerűen kerül sor.

44.

Az 562/2006 rendelet 21. cikke a) pontjának szövegéből nem derül ki egyértelműen, hogy a négy feltétel együttes-e vagy sem. Úgy ítélem meg egyébként, hogy bizonyos átfedés van e feltételek között, főként a harmadik és a negyedik között. Véleményem szerint ez a négy feltétel kizárólag példálózó jelleggel került meghatározásra, ( 11 ) mivel a kulcskérdés az, hogy a rendőri intézkedések azonos hatásúak-e a határforgalom-ellenőrzéssel, ezt a kérdést pedig esetenként kell megvizsgálni.

45.

A kérdéses feltételek tehát olyan tényezőknek vagy jeleknek minősülnek, amelyek segítségül szolgálhatnak annak megállapításához, hogy a rendőrségi hatáskörök gyakorlása nem minősül a határforgalom-ellenőrzés gyakorlásával azonos hatásúnak, azonban egy vagy több feltétel fennállta nem feltétlenül döntő tényező e tekintetben. Következésképpen úgy ítélem meg, hogy az 562/2006 rendelet 21. cikkének a) pontjából következik, hogy a rendőrségi hatáskörök gyakorlása kizárja a határforgalom-ellenőrzés gyakorlásával azonos hatású intézkedéseket, még ha ezen intézkedések az 562/2006 rendelet 21. cikkének a) pontjában kimondott egy vagy több feltételnek meg is felelnek adott esetben. ( 12 )

46.

Az 562/2006 rendelet 21. cikkének c) pontja előírja, hogy a határellenőrzés megszüntetése a belső határokon nem érinti a tagállamok számára biztosított azon lehetőséget, hogy jogszabályban írják elő az iratok és okmányok birtoklására vagy magánál tartására vonatkozó kötelezettséget. ( 13 ) Úgy ítélem meg azonban, hogy az iratok és okmányok birtoklására és magánál tartására vonatkozó kötelezettség betartásának esetleges ellenőrzése a körülmények alapján a belső határforgalom-ellenőrzés megszüntetésére vonatkozó általános elv akadályának minősülhet, különösen abban az esetben, ha ezeket az ellenőrzéseket rendszeresen, önkényesen vagy szükségtelenül kényszerítő jelleggel gyakorolják. ( 14 )

47.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokból kiderül, hogy az alapügy felperesein a francia büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának negyedik bekezdése alapján végzett rendőri ellenőrzést a Franciaország és Belgium közötti szárazföldi határ mentén húzódó húsz kilométeres sávban hajtották végre. A nemzeti bíróság vizsgálatától függően úgy tűnik, hogy a kérdéses ellenőrzésekre nem határátkelő helyen, és nem a határ más pontján került sor. Úgy ítélem meg, hogy – amint egyébként a Bizottság is állította – az 562/2006 rendelet 20. cikke hatékony érvényesülésének biztosítása érdekében, és az ezen rendelet 2. cikke 10. pontjának szövegében szereplő bizonyos kétértelműség ellenére ( 15 ) a határellenőrzéseket nem feltétlenül kell a határral egybeeső földrajzi területen végezni ahhoz, hogy azokat a személyek belső határokon történő ellenőrzésének lehessen tekinteni. Véleményem szerint annak vizsgálatához, hogy az ellenőrzések nem sértik-e az 562/2006 rendelet 20. cikkét, az adott esetek jellegzetességei alapján különösen az ellenőrzések célját, vagy/és a részletes szabályait, vagy/és hatásait kell megvizsgálni. ( 16 )

48.

A személyek belső határokon történő ellenőrzések alóli mentességét ugyanis veszélyeztetné, ha a tagállamok a határoktól távol, a területükön belül burkolt határellenőrzéseket vezethetnének be.

49.

A francia büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának negyedik bekezdése hatályának vizsgálata érdekében és a nemzeti bíróság vizsgálatától függően, e rendelkezést különösen a fent említett 78-2. § azon többi rendelkezésével kell összehasonlítani, amelyek meghatározzák azokat a feltételeket, amikor a francia rendőrség személyazonosság-ellenőrzést végezhet.

50.

A francia büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának első bekezdése értelmében a francia rendőri hatóságok felkérhetnek személyazonosságuk bármilyen módon történő igazolására minden olyan személyt, akiről egy vagy több elfogadható ok alapján feltételezhető, hogy jogsértést követett el vagy kísérelt meg elkövetni, aki bűncselekmény vagy vétség elkövetésére készült, vagy aki bűncselekmény vagy vétség nyomozásához hasznos információkkal szolgálhat, illetve akinek igazságügyi hatóság körözését rendelte el. A francia büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának második bekezdése alapján a Köztársaság ügyészének írásbeli indítványára – az általa meghatározott jogsértések kivizsgálása és üldözése érdekében – bármely személy személyazonossága ellenőrizhető ugyanilyen módon. A francia büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának harmadik bekezdése értelmében bármely személy személyazonossága ellenőrizhető a fent említett 78-2. § második bekezdésében előírt módon, a közrend veszélyeztetésének megelőzése érdekében. ( 17 )

51.

Úgy tűnik, hogy a francia büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának negyedik bekezdése egyértelműen különbözik e cikk fent említett többi rendelkezésétől. Egyrészt a francia büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának negyedik bekezdése Franciaország területének különleges, a törvény által előre meghatározott földrajzi területére vonatkozik, másfelől bármely személy személyazonossága ellenőrizhető az előírt módon, az iratok és okmányok birtoklására, magánál tartására és bemutatására vonatkozó, törvényben előírt kötelezettség betartásának ellenőrzése céljából. Ezért e rendelkezés célja, hogy bármiféle korlátozás nélkül, minden olyan személyre alkalmazzák, aki a meghatározott területen tartózkodik. ( 18 )

52.

Ebből következik, hogy a francia büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának negyedik bekezdése vitathatatlanul eltérő és szigorúbb rendszert dolgoz ki a személyazonosság ellenőrzésére a határ menti területeken, mint Franciaország területének többi részén.

53.

A francia kormány kifejtette a Bíróságnak, hogy a francia büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának negyedik bekezdése alapján végzett ellenőrzések valamely személy személyazonosságának ellenőrzésére irányulnak, úgy a jogsértések elkövetésének, illetve a közrend megzavarásának megelőzése, mint valamely jogsértés elkövetőinek felkutatása céljából. Úgy ítélem meg azonban, hogy ezt a megállapítást nem támasztották alá a Bíróság előtt iratokkal. A nemzeti bíróság vizsgálatától függően, a francia büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának első három bekezdése kifejezetten a személyazonosság e célból történő ellenőrzésére vonatkozik. ( 19 ) Ezzel szemben a személyazonosságnak a francia büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának negyedik bekezdése alapján végzett ellenőrzése kizárólag a kérdéses személy földrajzi helyére irányul, nevezetesen az e határtól húsz kilométerig terjedő sávra.

54.

A kérdéses személyazonosság-ellenőrzések földrajzi hatályát tekintve azon tény alapján, hogy minden olyan személyre alkalmazhatók, akik a meghatározott földrajzi területeken tartózkodnak, és az ellenőrzések által követett cél egyértelmű kifejtése nélkül, úgy ítélem meg, hogy a határátlépéssel kapcsolatos olyan ellenőrzéseknek minősülnek, amelyek nem tartoznak a tagállamok előjogai közé az 562/2006 rendelet 21. cikke alapján. A fentiekre tekintettel úgy ítélem meg, hogy a kérdéses személyazonosság-ellenőrzések burkolt határforgalom-ellenőrzésnek minősülnek, amelyeket az 562/2006 rendelet 20. cikke tilt, és amelyek nem tartoznak az e rendelet 21. cikkében szereplő, taxatív kivételek közé.

55.

Következésképpen az a véleményem, hogy az EUMSZ 67. cikkel és az 562/2006 rendelet 20. és 21. cikkével ellentétes az olyan szabályozás, mint amely a francia büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának negyedik bekezdésében szerepel, és amely előírja, hogy „Franciaország és a Schengenben 1990. június 19-én aláírt egyezményben részes államok közötti szárazföldi határ mentén húzódó 20 kilométeres sávban, valamint nemzetközi összeköttetést biztosító és rendeletben meghatározott kikötők, repülőterek és vasúti vagy autóbusz-pályaudvarok közönség számára nyitva álló területein bármely személy személyazonossága ellenőrizhető az első bekezdésben meghatározott módon, az iratok és okmányok birtoklására, magánál tartására és bemutatására vonatkozó, törvényben előírt kötelezettségek betartásának ellenőrzése céljából. Amikor ezen ellenőrzésre valamely nemzetközi összeköttetést biztosító vonaton kerül sor, az elvégezhető a határ és az attól 20 kilométernél távolabb eső első állomás közötti útszakaszon is. Mindazonáltal a vasútvonal olyan szakaszain, amelyek nemzetközi összeköttetést biztosítanak, és amelyek közlekedése sajátos jellemzőkkel bír, az ellenőrzés elvégezhető ezen állomás és az attól 50 kilométeren belül elhelyezkedő másik állomás között is. E vasútvonalakat és ezen állomásokat miniszteri rendelet állapítja meg. Amennyiben létezik olyan autópálya szakasz, amely az első mondatban említett területről indul, és amelyen az első fizetőhely a 20 kilométeres szakaszon kívül esik, az ellenőrzésre sor kerülhet az első fizetőhely előtti pihenőhelyeken, e fizetőhelyen, valamint az abból nyíló pihenőhelyeken is. Az e rendelkezésben említett fizetőhelyeket rendelet határozza meg.”

56.

Első kérdésével, amely az EUMSZ 267. cikk értelmezésére irányul, a Cour de cassation annak pontosítására kéri a Bíróságot, hogy ellentétes-e ezzel a rendelkezéssel a Francia Köztársaság alkotmánya 61-1. §-ának alkalmazásáról szóló alapvető törvényben szereplő nemzeti jogszabály, amennyiben ez a jogszabály arra kötelezi a bíróságokat, hogy az előttük felmerülő alkotmányossági kérdésnek előzetesen a Conseil constitutionnel elé terjesztéséről határozzanak, amennyiben e kérdés arra vonatkozik, hogy valamely belső jogi rendelkezés amiatt nem felel meg az alkotmánynak, mert az uniós jog rendelkezéseibe ütközik. A Cour de cassation nevezetesen azt a kérdést teszi fel, hogy veszélyeztetik-e a francia bíróságok számára az EUMSZ 267. cikkben biztosított, a Bírósághoz előzetes döntéshozatali kérdések előterjesztésére vonatkozó szabadságát azok az eljárásjogi szabályok, amelyeket elsőként az 58-1067. sz. rendelet 23-2. §-ában vezettek be, és amelyek kimondják, hogy amikor valamely bíróság előtt olyan jogalap merül fel, amely valamely jogszabályi rendelkezésnek egyrészt a fent említett alkotmányban biztosított jogokkal és szabadságokkal, másrészt a Francia Köztársaság nemzetközi kötelezettségvállalásaival való összhangját vitatja, e bíróságnak az alkotmányossági kérdésnek a Conseil d’Etat vagy a Cour de cassation elé történő előzetes terjesztéséről kell határoznia; másodsorban az e rendelet 23-5. §-ával bevezetett azon szabályok, amelyek kimondják, hogy amikor a Conseil d’État, illetve a Cour de cassation ezeket a jogalapokat bírálja el, az előtte felmerülő alkotmányossági kérdés Conseil constitutionnel elé történő előzetes terjesztéséről határoz. Ezzel kapcsolatban az a véleményem, hogy a Francia Köztársaság alkotmányának 62. §-át – amelyre a Cour de cassation az előzetes döntéshozatal iránti kérelmeiben hivatkozik, és amely kimondja, hogy a Conseil constitutionnel határozataival szemben nincs helye jogorvoslatnak – szintén az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés körében kell megvizsgálni.

57.

Úgy ítélem meg, hogy első kérdésével a Cour de cassation főként azt szeretné megtudni, hogy a francia bíróságoknak az EUMSZ 267. cikkben biztosított, a Bírósághoz való előzetes döntéshozatalra utalásra vonatkozó szabadságát korlátozhatja-e a nemzeti jog.

58.

A francia kormány vitatja az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés elfogadhatóságát. Ezzel kapcsolatban azt állítja, hogy e kérdés a nemzeti jog nyilvánvalóan téves értelmezésén alapul, és ily módon pusztán hipotetikus jellegű. A Bizottság, nem vitatva az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés elfogadhatóságát, kifejti az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokban bemutatott nemzeti jogi háttérrel kapcsolatos kétségeit. Úgy ítéli meg különösen, hogy a francia Conseil constitutionnel által végzett alkotmányossági vizsgálat hatálya nem derül ki egyértelműen a kérdést előterjesztő bíróság által adott tájékoztatásból.

59.

Az állandó ítélkezési gyakorlat alapján a Bíróságnak nem feladata, hogy valamely előzetes döntéshozatal iránti kérelem keretén belül nemzeti rendelkezések értelmezése tárgyában foglaljon állást, vagy hogy eldöntse, a kérdést előterjesztő bíróság által adott értelmezés helytálló-e. A Bíróság ugyanis köteles figyelembe venni – az utóbbi bíróság és nemzeti bíróságok hatáskörmegosztásának keretén belül – azt az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban meghatározott ténybeli és szabályozási hátteret, amelybe az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések illeszkednek. ( 20 )

60.

Márpedig az előzetes döntéshozatal iránti kérelmekből kiderül, hogy ezek azon az előfeltételezésen alapulnak, miszerint a francia jog, nevezetesen az 58-1067. sz. rendelet 23-2. és 23-5. §-a, valamint a Francia Köztársaság alkotmányának 62. §-a korlátozza a nemzeti bíróságok azon szabadságát – beleértve a kérdést előterjesztő bíróságét is –, hogy az EUMSZ 267. cikk alapján a Bíróságoz forduljanak és valamely nemzeti rendelkezés uniós joggal való összeegyeztethetőségéről határozzanak. Véleményem szerint tekintettel arra, hogy az alapjogviták középpontjában a nemzeti jognak az uniós joggal való összeegyeztethetősége áll, ( 21 ) az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés nem nyilvánvalóan irreleváns az alapjogviták eldöntése szempontjából.

61.

Az előzőeket figyelembe véve az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdést elfogadhatónak kell nyilvánítani.

62.

Előzetesen megjegyzem, hogy a Bíróságnak már volt alkalma olyan jogvitákról határoznia, ahol a nemzeti jog rendelkezései korlátozták valamely nemzeti bíróság azon lehetőségét, hogy az EUMSZ 267. cikk ( 22 ) alapján előzetes döntéshozatalra terjesszen kérdést a Bíróság elé. Az e területre vonatkozó ítéleteiben a Bíróság következetesen úgy határozott, hogy a nemzeti bíróságok a lehető legszélesebb lehetőséggel rendelkeznek arra, hogy az uniós jog értelmezésére és érvényességére vonatkozó kérdéseket terjesszenek a Bíróság elé. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés megválaszolása során emlékeztetni fogok tehát a Bíróság e területre vonatkozó következetes és egységes ítélkezési gyakorlatára. Véleményem szerint továbbá az első kérdésre adandó választ nem befolyásolja az a tény, hogy úgy tűnik, a kérdéses alapvető törvény célja az, hogy a magánszemélyeknek kiegészítő eljárásjogi védelmet biztosítson a nemzeti jog alapján.

63.

Az EUSZ 19. cikk (3) bekezdésének b) pontja és az EUMSZ 267. cikk alapján a Bíróság a nemzeti bíróságok kérelmére előzetes döntést hoz az uniós jog értelmezésére vagy az intézmények által elfogadott jogi aktusok érvényességére vonatkozó kérdésekről. ( 23 )

64.

Az EUMSZ 267. cikk alapján a Bíróságra ruházott hatáskör alapvető célja az uniós jog nemzeti bíróságok általi egységes alkalmazásának biztosítása. Ezt a célt tehát a Bíróság és a nemzeti bíróságok az együttműködés szellemében, ( 24 ) valamint a kölcsönös bizalom és a bíróságok közötti párbeszéd alapján követik. Az EUSZ 19. cikk és az EUMSZ 267. cikk által bevezetett előzetes döntéshozatali eljárás olyan eljárásjogi eszköz, amely nélkülözhetetlen annak biztosítása érdekében, hogy az uniós jogot a huszonhét tagállam valamennyi nemzeti bírósága előtt egységesen alkalmazzák és tiszteletben tartsák.

65.

Magának az EUMSZ 267. cikknek a szövegéből egyértelműen kitűnik, hogy a Bíróság hatásköre nagyon széles, és hogy ez utóbbi – az együttműködés szellemében eljárva – főszabály szerint nem törekszik arra, hogy elfogadhatatlannak nyilvánítsa a nemzeti bíróságok által a Szerződések értelmezésére, valamint az uniós intézmények jogi aktusainak érvényességére vagy értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdéseket.

66.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmet, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson. ( 25 ) Az EUMSZ 267. cikkből mindazonáltal az következik, hogy a Bírósághoz kizárólag olyan nemzeti bíróság fordulhat, amely előtt eljárás van folyamatban, és amelyhez igazságszolgáltatási jellegű határozat meghozatalára irányuló eljárás keretében való határozathozatal érdekében fordultak. ( 26 ) Egyedül az alapügyben eljáró és a meghozandó bírósági döntésért felelős nemzeti bíróság jogosult az ügy sajátosságaira figyelemmel megítélni azt, hogy egyrészt az ítélethozatala szempontjából szükséges-e az előzetes döntéshozatal, másrészt a Bíróság számára feltett kérdések relevánsak-e. ( 27 ) Ennélfogva, ha a nemzeti bíróságok által feltett kérdés az uniós jog értelmezésére vonatkozik, a Bíróság főszabály szerint köteles a kérelemről határozni. ( 28 )

67.

Ezzel szemben azok a nemzeti bíróságok, amelyek határozata ellen van belső jogi jogorvoslati lehetőség, az EUMSZ 267. cikk második bekezdése szerint szabadon mérlegelhetik, hogy adott esetben szükség van-e arra, hogy előzetes döntéshozatal keretében értelmezést kérjenek a Bíróságtól, ha az uniós joggal kapcsolatos kérdés merül fel előttük; azoknak a nemzeti bíróságoknak azonban, amelyek határozatai ellen a belső jog szerint nincs jogorvoslati lehetőség, az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdése alapján a Bírósághoz kell fordulniuk, ha ilyen kérdés merül fel előttük. ( 29 )

68.

E tekintetben a Cilfit és társai ügyben hozott ítéletből ( 30 ) egyértelműen kiderül, hogy azoknak a nemzeti bíróságoknak, amelyek határozatai ellen a belső jog szerint nincs jogorvoslati lehetőség, ha uniós jogi kérdés merül fel előttük, eleget kell tenniük azon kötelezettségüknek, hogy a Bírósághoz forduljanak, kivéve ha megállapították, hogy a felmerült kérdés nem releváns, vagy hogy a szóban forgó közösségi rendelkezést a Bíróság már értelmezte, vagy hogy a uniós jog helyes alkalmazása olyan nyilvánvaló, hogy minden ésszerű kétséget kizár. ( 31 )

69.

A Bíróság a Rheinmühlen-Düsseldorf ügyben hozott ítéletében ( 32 ) kiemelte, hogy a nemzeti bíróságok a lehető legszélesebb lehetőséggel rendelkeznek arra, hogy a Bírósághoz forduljanak, ha azt állapítják meg, hogy az előttük folyamatban lévő ügyben az uniós jog valamely rendelkezésének értelmezésére vagy érvényességére vonatkozó, a Bíróság döntését igénylő kérdés merül fel. ( 33 ) A Bíróság továbbá úgy ítélte meg, hogy a nemzeti bíróság azon lehetőségét, hogy a Bírósághoz forduljon, főszabály szerint nem vonhatja el olyan nemzeti jogszabály, amely a bírót a magasabb fokon eljáró bíróság jogkérdésekben tett megállapításainak követésére kötelezi. ( 34 ) A Bíróság az ERG és társai egyesített ügyben hozott ítéletében ( 35 ) ezzel kapcsolatban kimondta, hogy a nem legmagasabb fokon eljáró bíróság szabadon dönthet arról, hogy – különösen, amennyiben úgy ítéli meg, hogy a magasabb fokon eljáró bíróság által végzett jogi értékelés az Unió jogával ellentétes ítélethez vezetne – kérdésekkel a Bírósághoz forduljon.

70.

A Bíróság a Kücükdeveci-ügyben hozott ítéletében ( 36 ) a közelmúltban hangsúlyozta az EUMSZ 267. cikk második bekezdésének fakultatív jellegét, valamint azt a mérlegelési jogkört, amely, véleményem szerint, a tagállami bíróságokat e rendelkezés alapján megilleti. Az ezen ítélet alapját képező ügyben az a kérdés merült fel, hogy a nemzeti bíróságnak előzetes döntéshozatali eljárás keretében az uniós jog értelmezését kell-e kérnie a Bíróságtól azt megelőzően, hogy eltekinthetne az általa az uniós joggal összeegyeztethetetlennek ítélt nemzeti rendelkezés alkalmazásától, ha a nemzeti jog alapján a nemzeti bíróság nem tekinthet el valamely hatályos nemzeti jogszabály alkalmazásától anélkül, hogy azt a Bundesverfassungsgericht (szövetségi alkotmánybíróság, Németország) alkotmányellenesnek nyilvánította volna. A Bíróság kimondta, hogy a magánszemélyek közötti jogvitában eljáró nemzeti bíróság kötelessége biztosítani az uniós jog tiszteletben tartását, adott esetben eltekintve a nemzeti szabályozás bármely, azzal ellentétes rendelkezésének alkalmazásától, függetlenül attól, hogy él-e azon lehetőségével, hogy az EUMSZ 267. cikk második bekezdésében meghatározott esetekben előzetes döntéshozatali eljárás keretében az uniós jog értelmezésével kapcsolatos kérdést terjeszthet a Bíróság elé. ( 37 )

71.

Ezen túlmenően a Mecanarte-ügyben hozott ítéletében ( 38 ) a Bíróság kimondta, hogy az EUMSZ 267. cikkel létrehozott rendszer hatékony érvényesülése megköveteli, hogy a nemzeti bíróságok a lehető legszélesebb lehetőséggel rendelkezzenek arra, hogy a Bírósághoz forduljanak. A Bíróság úgy határozott ebben az ítéletében, egy olyan ügyben, amely – úgy ítélem meg – a jelen ügyhöz egyébként meglehetősen hasonló, hogy az a nemzeti bíróság, amelynek az uniós joggal kapcsolatos jogvitát kell eldöntenie, és amely megállapítja valamely nemzeti rendelkezés alkotmányellenességét, nem veszti el az EUMSZ 267. cikkben előírt azon lehetőségét, illetve nem mentesül az ott előírt azon kötelezettsége alól, hogy az uniós jog értelmezésével vagy érvényességével kapcsolatos kérdésekkel a Bírósághoz forduljon, azon tény miatt, hogy az alkotmányellenesség megállapítása az alkotmánybírósághoz kötelezően benyújtandó keresettől függ. ( 39 ) Ezen túlmenően, azon kérdést illetően, hogy a nemzeti bíróság mentesülhet-e az előzetes döntéshozatalra utalás alól, ha a nemzeti jogrend bevezetett a nemzeti rendelkezések hibáinak orvosolására szolgáló eszközöket, a Bíróság kimondta, hogy a nemzeti bíróságnak az EUMSZ 267. cikk második bekezdése szerinti mérlegelési jogköre kiterjed arra a kérdésre is, hogy az eljárás mely szakaszában kell az előzetes döntéshozatali kérdést a Bíróság elé terjeszteni. Ebből következik, hogy az a tény, hogy az uniós jog megsértése orvosolható a nemzeti jogrendszeren belül, semmiképpen nem csorbítja a nemzeti bíróságnak az EUMSZ 267. cikk második bekezdése értelmében biztosított mérlegelési jogkört.

72.

Ezért véleményem szerint a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából egyértelműen kitűnik, hogy az uniós jog hatékony érvényesülését megakadályozná, ha az alkotmánybírósághoz kötelezően benyújtandó kereset korlátozhatná vagy elvonhatná az EUMSZ 267. cikk második bekezdése alapján minden nemzeti bíróságnak biztosított azon önálló hatáskört, hogy az előttük folyamatban lévő ügyekben az uniós jog értelmezésére vagy érvényességére vonatkozó kérdéseket terjesszenek a Bíróság elé.

73.

Ezen túlmenően, ha a nemzeti jog korlátozza vagy elvonja a nemzeti bíróságok azon mérlegelési jogkörét, hogy az EUMSZ 267. cikk alapján kérdéseket terjesszenek a Bíróság elé, úgy ítélem meg, hogy az elsőbbség elvét kell alkalmazni, amely az uniós jog sarokkövének minősül. Ezt az elvet a közelmúltban is megjelenítették a 2007. december 13-án aláírt Lisszaboni Szerződést elfogadó korányközi konferencia zárónyilatkozatához csatolt nyilatkozatokban. ( 40 )

74.

A következetes ítélkezési gyakorlat értelmében az uniós jogi rendelkezéseket hatáskörének keretei között alkalmazni hivatott nemzeti bíróság köteles biztosítani e normák teljes érvényesülését, szükség esetén – saját hatáskörénél fogva – eltekintve a nemzeti jogszabályok uniós joggal ellentétes rendelkezéseinek alkalmazásától, utólagosan is, anélkül hogy kérelmezniük vagy várniuk kellene azok jogalkotói vagy bármilyen egyéb alkotmányos úton történő megsemmisítésére. ( 41 )

75.

Úgy ítélem meg, hogy az EUMSZ 267. cikk a tagállamok jogrendjének szerves részét képezi, ahol megelőzi a nemzeti jog szabályait, ha azok az uniós joggal összeegyeztethetetlenek. Minden bíróság teljes körűen alkalmazhatja, és köteles ekképp, valamint úgy alkalmazni az EUMSZ 267. cikket, valamint e cikk és a belső jog valamely rendelkezése közötti ütközés esetén az előtte folyamatban lévő ügyben szükség esetén – saját hatáskörénél fogva – eltekint a saját jogrendszere fent említett rendelkezésének alkalmazásától.

76.

Azt is ki kell emelni, hogy azon túlmenően, hogy a nemzeti bíróságok az EUMSZ 267. cikk második bekezdése alapján mérlegelési jogkörrel rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy az előttük folyamatban lévő ügyekben előzetes döntéshozatal iránti kérdéssel fordulnak-e a Bírósághoz, és hogy ezt a jogkört a nemzeti intézkedések nem korlátozhatják vagy vonhatják el, a Bíróság által előzetes döntéshozatali eljárás keretében hozott ítélet kötelezi e bíróságokat az alapjogvita eldöntése során. ( 42 ) A fent hivatkozott Simmenthal-ügyben hozott ítéletben a Bíróság kimondta, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás hatékony érvényesülését rontaná, ha a bíróság akadályoztatva lenne abban, hogy az uniós jogot azonnal a Bíróság döntésének vagy ítélkezési gyakorlatának megfelelően alkalmazhassa. Következésképp úgy ítélem meg, hogy a Bíróságnak az előzetes döntéshozatali eljárásban hozott határozata és valamely nemzeti bíróság határozata – beleértve az alkotmánybíróságét is – közötti ütközés esetén az uniós jog elsőbbsége arra kötelezi a nemzeti bíróságot, hogy a Bíróság határozatát alkalmazza, és a nemzeti bíróság ellentétes határozatának alkalmazásától tekintsen el. ( 43 )

77.

A nemzeti jogi háttérnek, és különösen az elsőbbségi alkotmányossági kérdésre vonatkozó szabályoknak a kérdést előterjesztő bíróság általi bemutatására tekintettel úgy ítélem meg, hogy az EUMSZ 267. cikkel ellentétes az olyan jogi szabályozás, mint amely az 58-1067. sz. rendelet 23-2. §-ának második bekezdésében és 23-5. §-ának második bekezdésében szerepel, amely rendelkezések előírják a bíróságok számára, hogy az előttük felmerülő alkotmányossági kérdés Conseil constitutionnel elé történő előzetes terjesztéséről határozzanak, amennyiben e kérdés arra vonatkozik, hogy valamely belső jogi rendelkezés amiatt nem felel meg a Francia Köztársaság alkotmányának, mert az uniós jog rendelkezéseibe ütközik.

78.

A fenti megfontolások alapján azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Cour de cassation által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre az alábbi választ adja:

—

A. Melki és S. Abdeli képviseletében R. Boucq ügyvéd,

—

a francia kormány képviseletében E. Belliard, G. de Bergues és B. Beaupère-Manokha, meghatalmazotti minőségben,

—

a belga kormány képviseletében C. Pochet, M. Jacobs és T. Materne, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: F. Tulkens ügyvéd,

—

a cseh kormány képviseletében M. Smolek, meghatalmazotti minőségben,

—

a német kormány képviseletében J. Möller, B. Klein és N. Graf Vitzthum, meghatalmazotti minőségben,

—

a görög kormány képviseletében T. Papadopoulou és L. Kotroni, meghatalmazotti minőségben,

—

a holland kormány képviseletében C. Wissels és M. de Ree, meghatalmazotti minőségben,

—

a lengyel kormány képviseletében J. Faldyga, M. Jarosz és M. Szpunar, meghatalmazotti minőségben,

—

a szlovák kormány képviseletében B. Ricziová, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Bizottság képviseletében J.-P. Keppenne és M. Wilderspin, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek az EUMSZ 67. cikk és az EUMSZ 267. cikk értelmezésére vonatkoznak.

2

E kérelmeket az algériai állampolgárságú A. Melki, illetve S. Abdeli ellen indított és a büntetés-végrehajtási intézetnek nem minősülő helyen való őrizetük meghosszabbítására irányuló eljárások keretében terjesztették elő.

3

A Lisszaboni Szerződéshez csatolt, az Európai Unió keretébe beillesztett schengeni vívmányokról szóló (19. sz.) jegyzőkönyv (HL 2010. C 83., 290. o., a továbbiakban: 19. sz. jegyzőkönyv) preambuluma értelmében:

„A magas szerződő felek,

tudomásul véve, hogy az Európai Unió egyes tagállamai által 1985. június 14-én, illetve 1990. június 19-én Schengenben aláírt, a közös határokon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló megállapodások, valamint az ezekhez kapcsolódó megállapodások és az e megállapodások alapján elfogadott szabályok az 1997. október 2-i Amszterdami Szerződéssel beépültek az Európai Unió keretei közé;

azzal az óhajjal, hogy megőrizzék a schengeni vívmányoknak az Amszterdami Szerződés hatálybalépése óta végbement fejlődését, valamint hogy e vívmányokat továbbfejlesszék annak érdekében, hogy hozzájáruljanak azon cél eléréséhez, hogy az Unió polgárai számára egy belső határok nélküli, a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséget biztosítsanak;

[…]

megállapodtak a következő rendelkezésekben, amelyeket az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolnak.”

4

E jegyzőkönyv 2. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A schengeni vívmányokat az 1. cikkben említett tagállamokra a 2003. április 16-i csatlakozási okmány 3. cikkének és a 2005. április 25-i csatlakozási okmány 4. cikkének sérelme nélkül alkalmazni kell. A schengeni megállapodások által létrehozott Végrehajtó Bizottság helyébe a Tanács lép.”

5

Az említett vívmányok részét képezi különösen a Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló, 1985. június 14-i Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló, 1990. június 19-én, Schengenben (Luxemburg) aláírt egyezmény (HL 2000. L 239., 19. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 2. kötet, 9. o.) (a továbbiakban: SMVE), amelynek 2. cikke a belső határok átlépésére vonatkozik.

6

Az SMVE 2. cikkének (1)–(3) bekezdése értelmében:

„(1)   A belső határokat bármely ponton személyellenőrzés nélkül lehet átlépni.

(2)   Közrendvédelmi vagy nemzetbiztonsági érdekből azonban bármely Szerződő Fél – a többi Szerződő Féllel való konzultációt követően – határozhat úgy, hogy korlátozott időre a belső határokon a helyzetnek megfelelő nemzeti határellenőrzést végez. Ha közrendvédelmi vagy nemzetbiztonsági érdekből azonnali cselekvésre van szükség, az érintett Szerződő Fél szükség szerint intézkedik, és erről a lehető legrövidebb időn belül tájékoztatja a többi Szerződő Felet.

(3)   A személyellenőrzésnek a belső határokon történő megszüntetése nem érinti sem a 22. cikkben megállapított rendelkezéseket, sem a Szerződő Fél teljes területén az illető Fél jogszabályai alapján a hatáskörrel rendelkező hatóságok által gyakorolt rendőrségi hatásköröket, sem pedig az illető Fél jogszabályai által előírt engedélyek és okmányok birtoklására, magánál tartására és bemutatására vonatkozó előírásokat.”

7

Az SMVE 2. cikkét 2006. október 13-tól a személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi kódexének (Schengeni határ-ellenőrzési kódex) létrehozásáról szóló, 2006. március 15-i 562/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 105., 1. o.) 39. cikkének (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

8

E rendelet 2. cikkének 9–11. pontja értelmében:

„E rendelet alkalmazásában:

[…]

9

Az 562/2006 rendeletnek a „Belső határok átlépése” című 20. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A belső határokat bármely ponton át lehet lépni anélkül, hogy személyellenőrzésre kerülne sor, függetlenül az adott személy állampolgárságától.”

10

E rendeletnek az „Ellenőrzések a tagállamok területén” című 21. cikke a következőket írja elő:

„A határellenőrzés megszüntetése a belső határokon nem érinti a következőket:

[…]

[…]”

11

Az V. köztársaság intézményeinek korszerűsítéséről szóló, 2008. július 23-i 2008-724. sz. alkotmánytörvénnyel (a JORF 2008. július 24-i száma, 11890. o.) módosított, 1958. október 4-i alkotmány (a továbbiakban: Alkotmány) 61-1. §-a ekként rendelkezik:

„Ha valamely bíróság előtt folyamatban lévő eljárásban arra hivatkoznak, hogy egy jogszabályi rendelkezés sérti az alkotmány által biztosított jogokat és szabadságokat, a Conseil d’État vagy a Cour de cassation a Conseil constitutionnelhez fordulhat e kérdéssel, amely meghatározott határidőn belül határoz.

A jelen cikk alkalmazásának feltételeit alapvető törvény határozza meg.”

12

Az Alkotmány 62. §-ának második és harmadik bekezdése a következőt írja elő:

„A 61-1. § alapján alkotmányellenesnek nyilvánított rendelkezés a Conseil constitutionnel határozatának közzétételétől vagy az e határozatban meghatározott későbbi időponttól kezdődően semmis. A Conseil constitutionnel meghatározza azokat a feltételeket és kereteket, amelyek között a rendelkezés által kiváltott joghatások megtámadhatók.

A Conseil constitutionnel határozataival szemben nincs helye jogorvoslatnak, és azok minden hatóságra, bírói és államigazgatási szervre nézve kötelezők.”

13

Az Alkotmány 88-1. §-a értelmében:

„A Köztársaság tagja az Európai Uniónak, amelyet olyan államok alkotnak, amelyek szabad elhatározásukból bizonyos hatásköreiket közösen gyakorolják az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Unió működéséről szóló szerződés alapján, ahogyan e hatáskörök a Lisszabonban 2007. december 13-án aláírt szerződésből következnek.”

14

Az Alkotmány 61-1. §-ának alkalmazásáról szóló, 2009. december 10-i 2009-1523. sz. alapvető törvénnyel (a JORF 2009. december 11-i száma, 21379. o.), új, „Az elsőbbségi alkotmányossági kérdés” címet viselő IIa. fejezettel egészítették ki a Conseil constitutionnelre vonatkozó alapvető törvényről szóló, 1958. november 7-i 58-1067. sz. rendelet II. címét. E IIa. fejezet ekként rendelkezik:

„1. szakasz

A Conseil d’État-hoz vagy a Cour de cassationhoz forduló bíróságok előtt alkalmazandó rendelkezések

23-1. §

A Conseil d’État-hoz vagy a Cour de cassationhoz forduló bíróságok előtt az alkotmányban biztosított jogokat és szabadságokat sértő jogszabályi rendelkezésre alapított jogalapot – az elfogadhatatlanság terhe mellett – indokolással ellátott, külön írásbeli beadványban kell előterjeszteni. E jogalap felhozható első alkalommal a fellebbezési eljárásban is. E jogalap hivatalból nem vehető figyelembe.

[…]

23-2. §

A bíróság indokolással ellátott határozatban haladéktalanul dönt az elsőbbségi alkotmányossági kérdésnek a Conseil d’État vagy a Cour de cassation elé terjesztéséről. Elrendeli az előterjesztést, ha az alábbi feltételek teljesülnek:

Minden olyan esetben, amikor a bíróság előtt olyan jogalap merül fel, amely valamely jogszabályi rendelkezésnek egyrészt az alkotmányban biztosított jogokkal és szabadságokkal, másrészt Franciaország nemzetközi kötelezettségvállalásaival való összhangját vitatja, e bíróságnak elsődlegesen az alkotmányossági kérdésnek a Conseil d’Etat vagy a Cour de cassation elé terjesztéséről kell határoznia.

A kérdés előterjesztésére vonatkozó határozatot a kihirdetésétől számított nyolc napon belül a felek beadványaival és kérelmeivel együtt meg kell küldeni a Conseil d’État-nak vagy a Cour de cassationnak. E határozattal szemben nincs helye fellebbezésnek. A kérdés előterjesztésének megtagadása csak a jogvita egészét vagy annak egy részét befejező határozattal szembeni fellebbezés keretében támadható meg.

23-3. §

A kérdés előterjesztése esetén a bíróság a Conseil d’État vagy a Cour de cassation határozatának, illetve amennyiben a Conseil constitutionnelhez fordultak, ez utóbbi határozatának kézhezvételéig felfüggeszti az eljárást. A nyomozást nem függesztik fel, a bíróság pedig megteheti a szükséges ideiglenes vagy védelmi intézkedéseket.

Az eljárás nem függeszthető fel akkor sem, ha valakit a szabadságától az eljárás miatt fosztottak meg, és akkor sem, ha az eljárás célja valamely, szabadságelvonással járó intézkedés megszüntetése.

A bíróság az elsőbbségi alkotmányossági kérdéssel kapcsolatos határozat bevárása nélkül akkor is dönthet az ügyben, ha törvény vagy rendelet írja elő, hogy meghatározott határidőn belül vagy sürgősen döntsön. Ha az elsőfokú bíróság a [határozat] bevárása nélkül dönt az ügyben, és határozatával szemben fellebbezést nyújtanak be, úgy a fellebbviteli bíróság felfüggeszti az eljárást. Nem függesztheti fel az eljárást azonban akkor, ha szintén meghatározott határidőn belül vagy sürgősen kell ítéletet hoznia.

Ezen túlmenően, amennyiben az eljárás felfüggesztése azzal a kockázattal járna, hogy valamely fél jogait illetően helyrehozhatatlan vagy nyilvánvalóan túlzott mértékű következményeket eredményez, a kérdést előterjesztő bíróság határozatot hozhat a haladéktalan döntést igénylő kérdésekben.

Ha semmiségi kérelmet nyújtottak be olyan esetben, amikor az ügy érdemében határozó bíróságok a Conseil d’État vagy a Cour de cassation határozatának, illetve amennyiben a Conseil constitutionnelhez fordultak, ez utóbbi határozatának bevárása nélkül hoztak határozatot, a fellebbezésre vonatkozó valamennyi döntést mindaddig felfüggesztik, ameddig határozatot nem hoznak az elsőbbségi alkotmányossági kérdésről. Ettől eltérő a helyzet akkor, amikor az érdekeltet az eljárás miatt megfosztották a szabadságától, továbbá ha törvény írja elő, hogy a Cour de cassation meghatározott időn belül hozzon határozatot.

2. szakasz

A Conseil d’État és a Cour de cassation előtt alkalmazandó rendelkezések

23-4. §

A Conseil d’État vagy a Cour de cassation a 23-2. §-ban vagy a 23-1. § utolsó bekezdésében előírt előterjesztés kézhezvételétől számított három hónapon belül határoz az elsőbbségi alkotmányossági kérdés Conseil constitutionnel elé terjesztéséről. Elrendeli az előterjesztést, ha a 23-2. § (1) és (2) bekezdésében előírt feltételek teljesülnek, és a kérdés újszerű vagy jelentős.

23-5. §

Az alkotmányban biztosított jogokat és szabadságokat sértő jogszabályi rendelkezésre alapított jogalap felhozható a Conseil d’État vagy a Cour de cassation előtti eljárásban, beleértve az első alkalommal a megsemmisítés iránti eljárás során történő felhozatalt is. A jogalapot – az elfogadhatatlanság terhe mellett – indokolással ellátott, külön írásbeli beadványban kell előterjeszteni. A jogalap hivatalból nem vehető figyelembe.

Minden olyan esetben, amikor a Conseil d’Etat vagy a Cour de cassation előtt olyan jogalap merül fel, amely valamely jogszabályi rendelkezésnek egyrészt az alkotmányban biztosított jogokkal és szabadságokkal, másrészt Franciaország nemzetközi kötelezettségvállalásaival való összhangját vitatja, e bíróságnak elsődlegesen az alkotmányossági kérdés Conseil constitutionnel elé terjesztéséről kell határoznia.

A Conseil d’État vagy a Cour de cassation a jogalap előterjesztésétől számított három hónapon belül meghozza határozatát. A Conseil constitutionnelhez fordul az elsőbbségi alkotmányossági kérdéssel, ha a 23-2. § (1) és (2) bekezdésében előírt feltételek teljesülnek, és a kérdés újszerű vagy jelentős.

Ha a Conseil constitutionnelhez fordultak, a Conseil d’État vagy a Cour de cassation a Conseil constitutionnel ítéletének meghozataláig felfüggeszti az eljárást. Ettől eltérő a helyzet akkor, amikor az érdekeltet az eljárás miatt fosztották meg szabadságától, továbbá ha törvény írja elő, hogy a Cour de cassation meghatározott időn belül hozzon határozatot. Nem függeszthető fel az eljárás akkor, ha a Conseil d’État vagy a Cour de cassation sürgősen köteles határozatot hozni.

[…]

23-7. §

A Conseil d’État-nak vagy a Cour de cassationnak a Conseil constitutionnelhez fordulásra vonatkozó, indokolással ellátott határozatát a felek beadványaival és kérelmeivel együtt terjesztik elő. A Conseil constitutionnel megkapja az indokolással ellátott azon határozat egy példányát, amelyben a Conseil d’État vagy a Cour de cassation úgy dönt, hogy nem terjeszt elő elsőbbségi alkotmányossági kérdést. Ha a Conseil d’État vagy a Cour de cassation nem hozott határozatot a 23-4. §-ben és a 23-5. §-ben előírt határidőn belül, a kérdést a Conseil constitutionnel elé terjesztik.

[…]

3. szakasz

A Conseil constitutionnel előtt alkalmazandó rendelkezések

[…]

23-10. §

A Conseil constitutionnel az elé terjesztéstől számított három hónapon belül határoz. A feleknek lehetőségük van arra, hogy kontradiktórius eljárás keretében előadják észrevételeiket. A tárgyalás – a Conseil constitutionnel belső szabályzatában meghatározott kivételes esetektől eltekintve – nyilvános.

[…]”

15

A büntetőeljárási törvény tényállás idején hatályos változatának 78-2. §-a ekként rendelkezik:

„A bűnügyi rendőrség tisztjei, valamint az ez utóbbiak utasítására és felügyelete alatt eljáró, a büntetőeljárási törvény 20. §-ában és 21. §-ának (1) bekezdésében említett bűnügyi rendőrök vagy helyettes bűnügyi rendőrök felkérhetnek személyazonosságuk bármilyen módon történő igazolására minden olyan személyt, akiről egy vagy több elfogadható ok alapján feltételezhető, hogy:

A Köztársaság ügyészének írásbeli indítványára – az általa meghatározott jogsértések kivizsgálása és üldözése érdekében – bármely személy személyazonossága ellenőrizhető ugyanilyen módon, az ezen ügyész által meghatározott helyeken és időtartamig. Az a tény, hogy a személyazonosság ellenőrzése a Köztársaság ügyészének indítványában meghatározott jogsértésen kívül más jogsértéseket tár fel, semmiképpen nem eredményezi a közbenső eljárások érvénytelenségét.

Az előző bekezdésben előírt feltételek alapján bármely személy személyazonossága – magatartásától függetlenül – ellenőrizhető a közrend, különösen a személyek vagy javak biztonsága veszélyeztetésének megelőzése érdekében.

Franciaország és a Schengenben 1990. június 19-én aláírt egyezményben részes államok közötti szárazföldi határ mentén húzódó 20 kilométeres sávban, valamint nemzetközi összeköttetést biztosító és rendeletben meghatározott kikötők, repülőterek és vasúti vagy autóbusz pályaudvarok közönség számára nyitva álló területein bármely személy személyazonossága ellenőrizhető az első bekezdésben meghatározott módon az iratok és okmányok birtoklására, magánál tartására és bemutatására vonatkozó, törvényben előírt kötelezettségek betartásának ellenőrzése céljából. Amikor ezen ellenőrzésre valamely nemzetközi összeköttetést biztosító vonaton kerül sor, az elvégezhető a határ és az attól 20 kilométernél távolabb eső első állomás közötti útszakaszon is. Mindazonáltal a vasútvonal olyan szakaszain, amelyek nemzetközi összeköttetést biztosítanak, és amelyek közlekedése sajátos jellemzőkkel bír, az ellenőrzés elvégezhető ezen állomás és a tőle 50 kilométeren belül elhelyezkedő másik állomás között is. E vasútvonalakat és ezen állomásokat miniszteri rendelet állapítja meg. Amennyiben létezik olyan autópálya szakasz, amely az első mondatban említett területről indul, és amelyen az első fizetőhely a 20 kilométeres szakaszon kívül esik, az ellenőrzésre sor kerülhet az első fizetőhely előtti pihenőhelyeken, e fizetőhelyen, valamint az abból nyíló pihenőhelyeken is. Az e rendelkezésben említett fizetőhelyeket rendelet határozza meg. Az a tény, hogy a személyazonosság ellenőrzése a fent említett kötelezettségek be nem tartásán kívül más jogsértéseket tár fel, semmiképpen nem eredményezi a közbenső eljárások érvénytelenségét.

[…]”

16

Az algériai állampolgárságú, Franciaországban jogellenesen tartózkodó A. Melkit és S. Abdelit rendőri ellenőrzésnek vetették alá a Franciaország és Belgium közötti szárazföldi határ mentén húzódó 20 kilométeres sávban. 2010. március 23-án mindkettejükre vonatkozóan visszairányításra irányuló prefektusi végzést és az őrizet fenntartására vonatkozó határozatot hoztak.

17

A kényszerintézkedésekről határozó bíró előtt – akinél a prefektus az őrizet meghosszabbítását indítványozta – A. Melki és S. Abdeli vitatta elfogása szabályszerűségét, és felvetette a büntetőeljárási törvény 78-2. §-a negyedik bekezdésének amiatti alkotmányellenességét, hogy ez a rendelkezés sérti az alkotmányban biztosított jogokat és szabadságokat.

18

2010. március 25-i két végzésével a kényszerintézkedésekről határozó bíró elrendelte egyrészről, hogy terjesszék azt a kérdést a Cour de cassation elé, hogy sérti-e a büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának negyedik bekezdése az alkotmányban biztosított jogokat és szabadságokat, másrészről pedig elrendelte A. Melki és S. Abdeli őrizetének tizenöt nappal történő meghosszabbítását.

19

A kérdést előterjesztő bíróság szerint A. Melki és S. Abdeli azt állítja, hogy a büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának negyedik bekezdése ellentétes az alkotmánnyal, mivel a Francia Köztársaságnak a Lisszaboni Szerződésből eredő kötelezettségvállalásai az alkotmány 88-1. §-ára tekintettel alkotmányerejűek, valamint hogy a büntetőeljárási törvény említett rendelkezése – amennyiben lehetővé teszi az ellenőrzéseket a többi tagállammal közös határokon – ellentétes a személyek szabad mozgásának az EUMSZ 67. cikk (2) bekezdésében előírt elvével, amely kimondja, hogy az Unió biztosítja a személyek belső határokon történő ellenőrzések alóli mentességét.

20

A kérdést előterjesztő bíróság elsősorban úgy véli, hogy egyidejűleg vetődik fel a büntetőeljárási törvény 78-2. §-a negyedik bekezdésének az uniós joggal, valamint az alkotmánnyal való összhangjának kérdése.

21

Másodsorban a Cour de cassation azt a következtetést vonja le az 58-1067. sz. rendelet 23-2. §-ából és 23-5. §-ából, valamint az alkotmány 62. §-ából, hogy az ügy érdemében határozó bíróságoknak, hozzá hasonlóan, – az 58-1067. sz. rendeletbe az említett cikkeket beiktató 2009-1523. sz. alapvető törvény erejénél fogva – nincs lehetőségük arra, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérdéssel forduljanak az Európai Unió Bíróságához, amennyiben elsőbbségi alkotmányossági kérdést terjesztettek a Conseil constitutionnel elé.

22

A Cour de cassation – mivel úgy vélte, hogy az elsőbbségi alkotmányossági kérdés Conseil constitutionnel elé terjesztésével kapcsolatos döntése az uniós jog értelmezésétől függ – úgy határozott, hogy az eljárást valamennyi folyamatban lévő ügyben felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

23

A Bíróság elnökének 2010. április 20-i végzése az írásbeli és a szóbeli szakasz lefolytatása, valamint az ítélet meghozatala céljából elrendelte a C-188/10. és a C-189/10. sz. ügy egyesítését.

24

A francia kormány az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek elfogadhatatlanságára hivatkozik.

25

Az első kérdést illetően a francia kormány úgy véli, hogy az pusztán hipotetikus jellegű. Ez a kérdés ugyanis azon az előfeltevésen alapul, hogy elképzelhető az, hogy a Conseil constitutionnel annak vizsgálatakor, hogy valamely törvény megfelel-e az alkotmánynak, arra kényszerül, hogy megvizsgálja e törvény uniós jognak való megfelelését. A Conseil constitutionnel ítélkezési gyakorlata értelmében azonban nem az ő feladata a törvények alkotmányosságának vizsgálata keretében azt megvizsgálni, hogy valamely törvény megfelel-e az uniós jognak, hanem a közigazgatási és rendes bíróságoké. Következésképpen a nemzeti jog értelmében a Conseil d’État és a Cour de cassation nem köteles nemzeti rendelkezések uniós joggal való összeegyeztethetőségére vonatkozó kérdéseket terjeszteni a Conseil constitutionnel elé, mivel az ilyen kérdések nem kapcsolódnak az alkotmányosság vizsgálatához.

26

A második kérdést illetően a francia kormány előadja, hogy e kérdésre szükségtelen válaszolni. A. Melki és S. Abdeli ugyanis 2010. április 9. óta nem áll szabadságelvonással járó intézkedés hatálya alatt, és – az említett időponttól kezdve – a kényszerintézkedésekről határozó bíró két végzése már nem váltott ki semmiféle joghatást. A büntetőeljárási törvény 78-2. §-a negyedik bekezdésének az EUMSZ 67. cikkel való összeegyeztethetőségére vonatkozó kérdés szintén irreleváns a Cour de cassation előtt még folyamatban lévő egyetlen eljárás vonatkozásában, mivel a Conseil constitutionnel, álláspontja szerint, – amint arra 2010. május 12-i 2010-605. DC. sz. határozatában emlékeztetett – nem rendelkezik hatáskörrel valamely törvény uniós joggal való összeegyeztethetőségének vizsgálatára, amennyiben hozzá az említett törvény alkotmányosságának vizsgálata céljából fordultak.

27

E tekintetben elegendő emlékeztetni arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti bíróság által saját felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján – amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja – az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem Bíróság általi elutasítása csak abban az esetben lehetséges, amennyiben nyilvánvaló, hogy az uniós jog értelmezése, amelyet a nemzeti bíróság kért, nem függ össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, illetve ha a szóban forgó probléma hipotetikus jellegű, vagy a Bíróság nem rendelkezik azon ténybeli és jogi elemek ismeretével, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a feltett kérdésekre hasznos választ adjon (lásd különösen a C-333/07. sz. Regie Networks ügyben 2008. december 22-én hozott ítélet [EBHT 2008., I-10807. o.] 46. pontját, a C-478/07. sz. Budejovicky Budvar ügyben 2009. szeptember 8-án hozott ítélet [EBHT 2009., I-7721. o.] 63. pontját, valamint a C-56/09. sz. Zanotti-ügyben 2010. május 20-án hozott ítélet [EBHT 2010., I-4517. o.] 15. pontját).

28

Márpedig a jelen ügyben a feltett kérdések az EUMSZ 67. cikk és az EUMSZ 267. cikk értelmezésére vonatkoznak. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatok indokolásából nem tűnik ki, hogy a kényszerintézkedésekről határozó bíró által az A. Melkire és S. Abdelire vonatkozóan hozott végzések már nem váltanak ki semmiféle joghatást. Ezen túlmenően egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy az elsőbbségi alkotmányossági kérdéssel kapcsolatos mechanizmus Cour de cassation általi értelmezése – a nemzeti rendelkezések szövege tükrében – nyilvánvalóan kizárt.

29

Következésképpen a francia kormány által előterjesztett kifogások nem döntötték meg az egyes ügyekben az előzetes döntéshozatal iránti kérelem relevanciájával kapcsolatos vélelmet.

30

E körülmények között az ezekben az ügyekben előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmet elfogadhatónak kell minősíteni.

31

Ezzel a kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy az EUMSZ 267. cikkével ellentétes-e az a tagállami jogszabály, amely a nemzeti törvények elsőbbségi alkotmányossági vizsgálatára irányuló olyan közbenső eljárást hoz létre, amely az említett tagállam bíróságait arra kötelezi, hogy elsődlegesen a belső jog valamely rendelkezése alkotmánynak való megfelelésére vonatkozó kérdésnek a törvények alkotmányossági vizsgálatának elvégzésével megbízott bíróság elé terjesztéséről határozzanak, amennyiben egyidejűleg a rendelkezés uniós jognak való ellentmondása is kérdés.

32

A. Melki és S. Abdeli úgy véli, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás megfelel az uniós jognak, amennyiben a Conseil constitutionnel megvizsgálja az uniós jogot, és – az annak értelmezésével kapcsolatos kétség esetén – a Bírósághoz előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéssel fordul, arra kérve a Bíróságot, hogy az eljárási szabályzat 104a. cikke alapján az előzetes döntéshozatali eljárást a gyorsított eljárás szabályai szerint folytassa le.

33

A francia kormány úgy véli, hogy nem ellentétes az uniós joggal a szóban forgó nemzeti jogszabály, mivel az nem módosítja és nem is kérdőjelezi meg a nemzeti bíróságok uniós jog alkalmazása tekintetében meglévő szerepét és hatásköreit. A kormány ezen érvelésének alátámasztásaként lényegében az említett jogszabálynak – a Cour de cassation előzetes döntéshozatalra utaló határozatainak a Bíróság elé terjesztését követően – a Conseil constitutionnel által a 2010. május 12-i 2010-605. DC. sz. határozatban, valamint a Conseil d’État által a 2010. május 14-i 312305. sz. határozatban adottal azonos értelmezésére támaszkodik.

34

Ezen értelmezés alapján kizárt, hogy az elsőbbségi alkotmányossági kérdés arra irányuljon, hogy valamely törvény uniós joggal való összeegyeztethetőségére vonatkozó kérdést terjesszen a Conseil constitutionnel elé. Nem a Conseil constitutionnel, hanem a közigazgatási és rendes bíróságok feladata azt megvizsgálni, hogy valamely törvény megfelel-e az uniós jognak, az ő feladatuk az uniós jog saját mérlegelésük alapján történő alkalmazása, valamint – az elsőbbségi alkotmányossági kérdés előterjesztésével egyidejűleg vagy azt követően – előzetes döntéshozatali kérdéseknek a Bíróság elé terjesztése.

35

E tekintetben a francia kormány különösen azt állítja, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti jogszabály értelmében a nemzeti bíróság – bizonyos feltételek mellett – anélkül is dönthet érdemben, hogy megvárná a Cour de cassation, a Conseil d’État vagy a Conseil constitutionnel elsőbbségi alkotmányossági kérdésre vonatkozó határozatát, illetve meghozhatja a jogalanyok uniós jogból eredő jogai azonnali védelmének biztosításához szükséges ideiglenes vagy védelmi intézkedéseket.

36

Mind a francia kormány, mind pedig a belga kormány azzal érvel, hogy az elsőbbségi alkotmányossági kérdés eljárási mechanizmusának célja, hogy a jogalanyok számára biztosítsa azt, hogy a valamely nemzeti rendelkezés alkotmányosságának vizsgálatára irányuló kérelmükkel ténylegesen foglalkozni fognak, anélkül hogy a Conseil constitutionnelhez fordulás – a szóban forgó rendelkezés uniós joggal való összeegyeztethetetlensége alapján – kizárt lenne. Ezen túlmenően a Conseil constitutionnelhez fordulás azzal az előnnyel jár, hogy ez utóbbi megsemmisítheti az alkotmánnyal összeegyeztethetetlen törvényt, amely megsemmisítésnek ekként erga omnes hatálya van. Ezzel szemben valamely közigazgatási vagy rendes bíróság nemzeti rendelkezés uniós joggal való összeegyeztethetetlenségét megállapító ítéletének hatásai az e bíróság által eldöntött adott jogvitára korlátozódnak.

37

A cseh kormány a maga részéről azt a választ javasolja, hogy az uniós jog elsőbbségének elvéből az következik, hogy a nemzeti bíróság a nemzeti jog uniós joggal való összeegyeztethetőségének vizsgálatával, és a nemzeti jog uniós joggal ellentétes rendelkezései alkalmazásának mellőzésével köteles biztosítani az uniós jog teljes érvényesülését, anélkül hogy először a nemzeti alkotmánybírósághoz vagy valamely más nemzeti bírósághoz kellene fordulnia. A német kormány úgy véli, hogy az előzetes döntéshozatal céljából a Bírósághoz fordulásra vonatkozó – valamennyi nemzeti bíróság számára az EUMSZ 267. cikkben biztosított – jog gyakorlását nem akadályozhatja a nemzeti jog valamely olyan rendelkezése, amely az uniós jog értelmezése céljából a Bírósághoz fordulást valamely másik nemzeti bíróság döntésétől teszi függővé. A lengyel kormány úgy véli, hogy nem ellentétes az EUMSZ 267. cikkel az első kérdésben szereplőhöz hasonló jogszabály, mivel az abban előírt eljárás nem érinti a nemzeti bíróságok említett cikkből eredő jogainak és kötelezettségeinek tartalmát.

38

A Bizottság úgy véli, hogy az uniós joggal – és különösen e jog elsőbbségének elvével, valamint az EUMSZ 267. cikkel – ellentétes az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokban leírthoz hasonló nemzeti szabályozás abban az esetben, ha valamely jogszabályi rendelkezés uniós jognak való megfelelésének bármiféle vitatása azt teszi lehetővé a jogalany számára, hogy az alkotmány e jogszabályi rendelkezés általi megsértésére hivatkozzon. Ebben az esetben az uniós jog tiszteletben tartásának biztosítására irányuló feladat hallgatólagosan, de szükségszerűen az ügy érdemében határozó bíróságról a Conseil constitutionnelre hárul. Következésképpen az elsőbbségi alkotmányossági kérdés mechanizmusa olyan helyzetet eredményez, mint amelyet a Bíróság a 106/77. sz. Simmenthal-ügyben 1978. március 9-én hozott ítéletében (EBHT 1978., 629. o.) az uniós joggal ellentétesnek ítélt. Nem oldja meg ezt a helyzetet az, hogy az alkotmánybíróság maga is terjeszthet kérdéseket előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé.

39

Ha azonban valamely jogszabályi rendelkezés uniós jognak való megfelelésének vitatása nem teszi lehetővé a jogalany számára, hogy ipso facto hivatkozzon ugyanazon jogszabályi rendelkezés alkotmánynak való megfelelésének vitatására, oly módon, hogy az ügy érdemében határozó bíróság rendelkezzen továbbra is hatáskörrel az uniós jog alkalmazására, úgy az említett jogszabályi rendelkezéssel nem lenne ellentétes az első kérdésben szereplőhöz hasonló nemzeti szabályozás, feltéve, hogy több kritérium teljesül. A Bizottság szerint a nemzeti bíróságnak egyidejűleg továbbra is szabadon kell tudnia előzetes döntéshozatal céljából a Bírósághoz fordulni az általa szükségesnek tartott valamennyi kérdéssel, valamint az uniós jog által biztosított jogok ideiglenes bírói védelmének biztosításához szükséges valamennyi intézkedést elfogadnia. Az is szükséges még egyrészről, hogy az alkotmányosság vizsgálatára irányuló közbenső eljárás ne eredményezze az alapeljárás túl hosszú időtartamra történő felfüggesztését, másrészről pedig, hogy e közbenső eljárást követően és annak eredményétől függetlenül a nemzeti bíróság teljesen szabadon értékelhesse a nemzeti jogszabályi rendelkezés uniós jognak való megfelelését, ha azt az uniós joggal ellentétesnek tartja, mellőzhesse annak alkalmazását, és – amennyiben szükségesnek tartja – előzetes döntéshozatal céljából kérdésekkel fordulhasson a Bírósághoz.

40

Az EUMSZ 267. cikk hatáskört biztosít a Bíróság számára, hogy mind a Szerződések, valamint az uniós intézmények, szervek vagy hivatalok jogi aktusainak értelmezése, mind pedig e jogi aktusok érvényessége tekintetében elsőbbségi döntést hozzon. E cikk második bekezdése akként rendelkezik, hogy valamely nemzeti bíróság ilyen kérdéseket terjeszthet a Bíróság elé, ha úgy ítéli meg, hogy ítélete meghozatalához szükség van a kérdés eldöntésére, e cikk harmadik bekezdése pedig akként, hogy a bíróság köteles a Bírósághoz fordulni, ha határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség.

41

Ebből elsősorban az következik, hogy noha bizonyos körülmények között előnyös lehet, ha a tisztán nemzeti jogi problémákat a kérdések Bíróság elé terjesztésével egyidejűleg rendezik (lásd a 36/80. és 71/80. sz., Irish Creamery Milk Suppliers Association és társai egyesített ügyekben 1981. március 10-én hozott ítélet [EBHT 1981., 735. o.] 6. pontját), a nemzeti bíróságok a lehető legszélesebb lehetőséggel rendelkeznek arra, hogy a Bírósághoz forduljanak, ha azt állapítják meg, hogy az előttük folyamatban lévő ügyben az uniós jog valamely rendelkezésének értelmezésére vagy érvényességére vonatkozó, a Bíróság döntését igénylő kérdés merül fel (lásd különösen a 166/73. sz. Rheinmühlen-Düsseldorf ügyben 1974. január 16-án hozott ítélet [EBHT 1974., 33. o.] 3. pontját, a C-348/89. sz. Mecanarte-ügyben 1991. június 27-én hozott ítélet [EBHT 1991., I-3277. o.] 44. pontját, valamint a C-210/06. sz. Cartesio-ügyben 2008. december 16-án hozott ítélet [EBHT 2008., I-9641. o.] 88. pontját).

42

A Bíróság ebből azt a következtetést vonta le, hogy önmagában valamely olyan belső jogi szabály megléte, amely szerint a nem a legmagasabb fokon eljáró bíróságokat köti a magasabb fokon eljáró bíróság jogi értékelése, nem fosztja meg e bíróságokat az EUMSZ 267. cikkben előírt azon lehetőségtől, hogy az uniós jog értelmezésével kapcsolatos kérdésekkel a Bírósághoz fordulhassanak (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott, Rheinmühlen-Düsseldorf ügyben hozott ítélet 4. és 5. pontját, valamint a fent hivatkozott Cartesio-ügyben hozott ítélet 94. pontját). A nem a legmagasabb fokon eljáró bíróság szabadon dönthet arról – különösen, amennyiben úgy ítéli meg, hogy a magasabb fokon eljáró bíróság által végzett jogi értékelés az Unió jogával ellentétes ítélethez vezetne –, hogy kérdéseivel a Bírósághoz forduljon (a C-378/08. sz., ERG és társai ügyben 2010. március 9-én hozott ítélet [EBHT 2010., I-1919. o.] 32. pontja).

43

Másodsorban a Bíróság már kimondta, hogy az uniós jogi rendelkezéseket hatáskörének keretei között alkalmazni hivatott nemzeti bíróság köteles biztosítani e normák teljes érvényesülését, szükség esetén – saját hatáskörénél fogva – eltekintve a nemzeti jogszabályok közösségi joggal ellentétes rendelkezéseinek alkalmazásától, utólagosan is, anélkül hogy kérelmeznie vagy várnia kellene azok jogalkotói vagy bármilyen egyéb alkotmányos úton történő megsemmisítésére (lásd különösen a fent hivatkozott Simmenthal-ügyben hozott ítélet 21. és 24. pontját; a C-187/00. sz. Kutz-Bauer-ügyben 2003. március 20-án hozott ítélet [EBHT 2003., I-2741. o.] 73. pontját; a C-387/02., C-391/02. és C-403/02. sz., Berlusconi és társai egyesített ügyekben 2005. május 3-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-3565. o.] 72. pontját, valamint a C-314/08. sz. Filipiak-ügyben 2009. november 19-én hozott ítélet [EBHT 2009., I-11049. o.] 81. pontját).

44

Az uniós jog természetében rejlő követelményekkel ugyanis összeegyeztethetetlen valamely nemzeti jogrendszer minden olyan rendelkezése, illetve minden olyan jogalkotási, közigazgatási, vagy bírósági gyakorlat, amely csökkentené a közösségi jog hatékonyságát azáltal, hogy megfosztja az e jog alkalmazására hatáskörrel rendelkező bíróságot azon jogtól, hogy már az alkalmazás időpontjában minden szükséges lépést megtehessen annak érdekében, hogy az uniós normák teljes hatékonyságának esetleges akadályát képező nemzeti jogszabályi rendelkezéseket félretegye (lásd a fent hivatkozott Simmenthal-ügyben hozott ítélet 22. pontját, valamint a C-213/89. sz., Factorame és társai ügyben 1990. június 19-én hozott ítélet [EBHT 1990., I-2433. o.] 20. pontját). Ilyen helyzet állna elő akkor, ha egy uniós jogi rendelkezés és egy nemzeti törvény közötti ellentmondás esetén az összeütközés feloldása nem a közösségi jog alkalmazására hivatott bíróság számára lenne fenntartva, hanem egy másik, saját mérlegelési jogkörrel felruházott hatóság számára, még akkor is, ha a közösségi jog teljes hatékonyságának ilyen akadálya csak átmeneti lenne (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Simmenthal-ügyben hozott ítélet 23. pontját).

45

Végül a Bíróság kimondta, hogy az a nemzeti bíróság, amelynek az uniós joggal kapcsolatos jogvitát kell eldöntenie, és amely úgy véli, hogy valamely nemzeti rendelkezés nemcsak hogy ellentétes az uniós joggal, de alkotmányellenes is, nem veszti el az EUMSZ 267. cikkben előírt azon lehetőségét, illetve nem mentesül az ott előírt azon kötelezettsége alól, hogy az uniós jog értelmezésével vagy érvényességével kapcsolatos kérdésekkel a Bírósághoz forduljon, azon tény miatt, hogy valamely belső jogi szabály alkotmányellenességének megállapítása az alkotmánybírósághoz kötelezően benyújtandó keresettől függ. Az uniós jog hatékonyságát ugyanis veszélyeztetné az, ha az alkotmánybírósághoz benyújtandó kötelező kereset létezése meggátolná az uniós jog által szabályozott jogvitával kapcsolatban eljáró nemzeti bíróságot abban, hogy éljen az EUMSZ 267. cikkben részére biztosított azon lehetőséggel, hogy az uniós jog értelmezésével vagy érvényességével kapcsolatos kérdéseket terjesszen a Bíróság elé azzal a céllal, hogy dönthessen arra vonatkozóan, hogy valamely nemzeti szabály azzal összeegyeztethető-e vagy sem (lásd a fent hivatkozott Mecanarte-ügyben hozott ítélet 39., 45. és 46. pontját).

46

Az első kérdésben szereplőkhöz hasonló nemzeti rendelkezések tekintetében a fent említett ítélkezési gyakorlatból levonandó következtetéseket illetően meg kell jegyezni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság abból az előfeltevésből indul ki, hogy – e rendelkezések értelmében – a szóban forgó törvény uniós joggal való összeegyeztethetetlenségén alapuló alkotmányossági kérdés vizsgálatakor a Conseil constitutionnel e törvény uniós jognak való megfelelését is értékeli. Ebben az esetben az ügy érdemében határozó, az alkotmányossági kérdést előterjesztő bíróság a kérdés előterjesztését megelőzően nem hozhat határozatot az érintett törvény uniós joggal való összeegyeztethetőségéről, és nem is terjeszthet az említett törvénnyel kapcsolatos kérdést a Bíróság elé előzetes döntéshozatal céljából. Ezen túlmenően abban az esetben, ha a Conseil constitutionnel a szóban forgó törvényt az uniós jognak megfelelőnek tartja, az ügy érdemében határozó említett bíróság a Conseil constitutionnel által hozott, és valamennyi igazságügyi hatósággal szemben kötelező erejű határozatot követően sem fordulhat előzetes döntéshozatal iránti kérdéssel a Bírósághoz. Ugyanez érvényes akkor is, ha valamely jogszabályi rendelkezés alkotmányellenességére alapított jogalapra hivatkoznak a Conseil d’État vagy a Cour de cassation előtt folyamatban lévő eljárás során.

47

Ezen értelmezés alapján az alapügyben szóban forgó nemzeti jogszabály azzal a következménnyel jár, hogy – akár az alkotmányossági kérdés előterjesztését megelőzően, akár adott esetben a Conseil constitutionnel e kérdésre vonatkozó határozatát követően – a nemzeti közigazgatási és rendes bíróságokat megakadályozza abban, hogy élhessenek az EUMSZ 267. cikkben előírt azon lehetőségükkel, illetve teljesíthessék az ott előírt azon kötelezettségüket, hogy előzetes döntéshozatal céljából kérdésekkel forduljanak a Bírósághoz. Meg kell állapítani, hogy a jelen ítélet 41–45. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatban kialakított elvekből az következik, hogy az EUMSZ 267. cikkel ellentétes az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokban körülírthoz hasonló nemzeti jogszabály.

48

Mindazonáltal, amint az a jelen ítélet 33–36. pontjában szerepel, a francia és a belga kormány eltérően értelmezte az első kérdésben szereplő francia jogszabályt, különösen – a Cour de cassation előzetes döntéshozatalra utaló határozatainak a Bíróság elé terjesztését követően – a Conseil constitutionnel által 2010. május 12-én hozott 2010-605. DC. sz. határozat, valamint a Conseil d’État által 2010. május 14-én hozott 312305. sz. határozat alapján.

49

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy az előtte folyamatban lévő ügyekben meghatározza, hogy hogyan kell a nemzeti jogot helyesen értelmezni.

50

Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a nemzeti bíróságnak úgy kell értelmeznie az általa alkalmazandó belső jogot, hogy az a lehető legnagyobb mértékben összhangban legyen az uniós jog követelményeivel (a C-262/97. sz. Engelbrecht-ügyben 2000. szeptember 26-án hozott ítélet [EBHT 2000., I-7321. o.] 39. pontja, a C-115/08. sz. ČEZ-ügyben 2009. október 27-én hozott ítélet [EBHT 2009., I-10265. o.] 138. pontja, valamint a C-91/08. sz. Wall-ügyben 2010. április 13-án hozott ítélet [EBHT 2010., I-2815. o.] 70. pontja). A Conseil constitutionnel és a Conseil d’État fent említett határozatai tükrében nem kizárható az alapügyben szóban forgó, az alkotmányosság vizsgálatára irányuló mechanizmust bevezető nemzeti rendelkezések ilyen értelmezése.

51

Azon kérdés vizsgálata, hogy az elsőbbségi alkotmányossági kérdés mechanizmusának az uniós jogi követelményeknek megfelelő értelmezése lehetséges-e, nem kérdőjelezheti meg az EUMSZ 267. cikkel létrehozott, a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti együttműködési rendszernek a jelen ítélet 41–45. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból eredő alapvető jellemzőit.

52

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében ugyanis az uniós jog elsőbbségének biztosítása érdekében az említett együttműködési rendszer működése azt igényli, hogy a nemzeti bíróság – az eljárás általa megfelelőnek tartott bármely pillanatában, és akár az alkotmányosság vizsgálatára irányuló közbenső eljárást követően is – szabadon fordulhasson a Bírósághoz az általa szükségesnek tartott bármely kérdéssel előzetes döntéshozatal céljából.

53

Amennyiben a nemzeti jog az alkotmányosság vizsgálatára irányuló közbenső eljárás megindítására irányuló kötelezettséget ír elő, ami megakadályozza a nemzeti bíróságot abban, hogy haladéktalanul mellőzze az általa az uniós joggal ellentétesnek vélt valamely jogszabályi rendelkezés alkalmazását, az EUMSZ 267. cikkel létrehozott rendszer működése akkor is azt teszi szükségessé, hogy az említett bíróság egyrészről szabadon fogadhasson el az uniós jogrend által biztosított jogok ideiglenes bírói védelmének biztosításához szükséges bármilyen intézkedést, másrészről pedig hogy – valamely ilyen közbenső eljárást követően – mellőzzhesse az említett nemzeti jogszabályi rendelkezés alkalmazását, ha azt az uniós joggal ellentétesnek ítéli.

54

Másfelől hangsúlyozni kell, hogy valamely olyan nemzeti törvény alkotmányosságának vizsgálatára irányuló közbenső eljárás elsőbbségi jellege, amely törvény valamely uniós irányelv kötelező rendelkezéseinek átültetésére korlátozódik, nem sértheti a Bíróság valamely uniós jogi aktus érvénytelenségének megállapítására irányuló kizárólagos hatáskörét, amely hatáskör célja a jogbiztonság garantálása az uniós jog egységes alkalmazásának biztosítása révén (lásd ebben az értelemben a 314/85. sz. Foto-Frost ügyben 1987. október 22-én hozott ítélet [EBHT 1987., 4199. o.] 15–20. pontját, a C-344/04. sz., IATA és ELFAA ügyben 2006. január 10-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-403. o.] 27. pontját, valamint a C-119/05. sz. Lucchini-ügyben 2007. július 18-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-6199. o.] 53. pontját).

55

Amennyiben ugyanis az alkotmányosság vizsgálatára irányuló közbenső eljárás elsőbbségi jellege valamely uniós irányelv kötelező rendelkezéseinek átültetésére korlátozódó törvény amiatt történő megsemmisítését eredményezi, hogy e törvény ellentétes a nemzeti alkotmánnyal, előfordulhat, hogy a Bíróság elveszíti azt a lehetőséget, hogy az ügy érdemében határozó, az érintett tagállambeli bíróságok kérésére megvizsgálja az említett irányelv érvényességét az elsődleges jog követelményeivel, és különösen az Európai Unió alapjogi chartájában – amely chartát az EUSZ 6. cikk a Szerződések tekintetében biztosítottal azonos jogi kötőerővel ruház fel – elismert jogokból eredő követelményekkel kapcsolatos, ugyanezen indokokhoz képest..

56

Azt megelőzően, hogy valamely uniós irányelv kötelező rendelkezéseinek átültetésére korlátozódó tartalommal rendelkező törvény alkotmányosságának közbenső vizsgálatára ugyanezen, az irányelv érvényességét megkérdőjelező indokok alapján sor kerülne, azok a tagállami bíróságok, amelyeknek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség, az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdése értelmében – főszabályként – kötelesek kérdést terjeszteni a Bíróság elé ezen irányelv érvényességére vonatkozóan, majd ezt követően levonni a Bíróság által az előzetes döntéshozatali eljárásban hozott ítéletből eredő következményeket, kivéve abban az esetben, ha maga az alkotmányosság közbenső vizsgálatát kezdeményező bíróság fordult a Bírósághoz ezzel a kérdéssel az említett cikk második bekezdése alapján. Valamely, ilyen tartalommal rendelkező, nemzeti átültető törvény esetében ugyanis – figyelemmel az irányelv átültetésére irányuló kötelezettségre –, jellegét tekintve előzetes az a kérdés, hogy az irányelv érvényes-e. Ezen túlmenően a nemzeti bíróságok általi vizsgálat időtartamának szigorú időkeretek közé szorítása nem akadályozhatja meg a szóban forgó irányelv érvényességére vonatkozó előzetes döntéshozatalra utalást.

57

Következésképpen az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 267. cikkével ellentétes a nemzeti törvények alkotmányosságának vizsgálatára irányuló közbenső eljárást bevezető tagállami jogszabály abban az esetben, ha ezen eljárás elsőbbségi jellege azzal a következménnyel jár, hogy – akár még valamely alkotmányossági kérdésnek a törvények alkotmányossági vizsgálatának elvégzésével megbízott nemzeti bíróság elé terjesztését megelőzően, akár adott esetben az e bíróság által az említett kérdésre vonatkozóan hozott határozatot követően – az összes többi nemzeti bíróságot megakadályozza abban, hogy éljen azzal a lehetőséggel, illetve teljesítse azon kötelezettségét, hogy előzetes döntéshozatal céljából kérdésekkel forduljon a Bírósághoz. Nem ellentétes azonban az EUMSZ 267. cikkével az ilyen nemzeti jogszabály abban az esetben, ha a többi nemzeti bíróság továbbra is szabadon:

A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti jogszabály értelmezhető-e az uniós jog e követelményeinek megfelelően.

58

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy az EUMSZ 67. cikkével ellentétes-e az a nemzeti jogszabály, amely lehetővé teszi a rendőri hatóságok számára, hogy valamely tagállamnak az SMVE-ben részes államokkal közös szárazföldi határ mentén húzódó 20 kilométeres sávban bármely személy személyazonosságát ellenőrizzék az iratok és okmányok birtoklására, magánál tartására és bemutatására vonatkozó, törvényben előírt kötelezettségek részükről történő betartásának ellenőrzése céljából.

59

A. Melki és S. Abdeli úgy véli, hogy az EUMSZ 67. cikk és az EUMSZ 77. cikk a belső határokon történő ellenőrzések alóli puszta és egyszerű mentességet írja elő, valamint hogy a Lisszaboni Szerződés ennélfogva abszolút jelleggel ruházta fel a személyek szabad mozgását, az érintett személyek állampolgárságától függetlenül. Következésképpen e szabad mozgással ellentétes a büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának negyedik bekezdésében előírthoz hasonló korlátozás, amely lehetővé teszi a nemzeti hatóságok számára, hogy a határ menti területeken rendszeres személyazonossági ellenőrzéseket végezzenek. Ezen túlmenően az 562/2006 rendelet 21. cikke amiatti érvénytelenségének megállapítását kérik, hogy az saját maga hagyja figyelmen kívül az EUMSZ 67. cikkben és az EUMSZ 77. cikkben biztosított szabad mozgás abszolút jellegét.

60

A francia kormány azt állítja, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti rendelkezéseket a különös kockázatokat jelentő határátlépési övezetekben és határszakaszok mentén valamely különleges bűncselekménytípus elleni küzdelem szükségessége igazolja. A büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának negyedik bekezdése alapján végzett személyazonosság-ellenőrzések teljes mértékben tiszteletben tartják az 562/2006 rendelet 21. cikkének a) pontját. Ezen ellenőrzések valamely személy személyazonosságának ellenőrzésére irányulnak, úgy a jogsértések elkövetésének, illetve a közrend megzavarásának megelőzése, mint a jogsértés elkövetőinek felkutatása céljából. Ezen ellenőrzések alapjául olyan általános rendőrségi információk és tapasztalatok szolgálnak, amelyek bizonyították az e területeken végzett ellenőrzések különösen hasznos voltát. Ezeket az ellenőrzéseket a bűnügyi rendőrség által korábban lefolytatott nyomozásokból származó rendőrségi értesülések, illetve a különböző tagállamok rendőri szervei közötti együttműködés keretében szerzett információk alapján végzik, amely értesülések és információk iránymutatásként szolgálnak az ellenőrzés helyszíneit és időpontjait illetően. Az említett ellenőrzések nem rögzítettek, nem állandóak, és nem is rendszeresek. Ezzel ellentétben, azokat szúrópróbaszerűen végzik.

61

A német, a görög, a holland és a szlovák kormány szintén nemleges választ javasol a második kérdésre, hangsúlyozva, hogy még a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően is, az 562/2006 rendelet 21. cikkében előírt feltételek tiszteletben tartása mellett továbbra is lehetséges a nem rendszeres rendőri ellenőrzések végzése a határ menti területeken. E kormányok különösen azt állítják, hogy az e területeken végzett, az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás által előírt személyazonossági ellenőrzések céljukat, tartalmukat, elvégzésük módját, valamint következményeiket tekintve különböznek az 562/2006 rendelet 20. cikke szerinti határellenőrzéstől. Az említett ellenőrzések e rendelet 21. cikkének a), illetve c) pontjában szereplő rendelkezések alapján engedhetők meg.

62

A cseh kormány és a Bizottság ezzel szemben úgy véli, hogy az 562/2006 rendelet 20. és 21. cikkébe ütközik az alapügyben szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás. Az abban előírt ellenőrzések az 562/2006 rendelet 21. cikke alapján nem megengedhető, burkolt határellenőrzéseknek minősülnek, mivel azok kizárólag a határ menti területeken megengedettek, és azokra semmilyen más feltétel nem vonatkozik azon kívül, hogy az ellenőrzött személynek valamelyik ilyen területen kell tartózkodnia.

63

Elöljáróban meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem az 562/2006 rendelet valamely rendelkezésének érvényességére vonatkozóan terjesztett elő kérdést előzetes döntéshozatalra. Mivel az EUMSZ 267. cikk nem jelent jogorvoslati lehetőséget a felek számára a nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő valamely ügyben, a Bíróság nem köteles az uniós jog érvényességét csupán amiatt megvizsgálni, hogy ezt a kérdést az előtte folyamatban lévő eljárásban valamelyik fél felvetette (a C-376/05. és C-377/05. sz., Brünsteiner és Autohaus Hilgert egyesített ügyekben 2006. november 30-án hozott ítélet [EBHT 2006., I-11383. o.] 28. pontja).

64

Ami a kérdést előterjesztő bíróság által az EUMSZ 67. cikkre vonatkozóan kért értelmezést illeti – amely cikk (2) bekezdése előírja, hogy az Unió biztosítja a személyek belső határokon történő ellenőrzések alóli mentességét –, meg kell jegyezni, hogy ez a cikk az Európai Unió működéséről szóló szerződés V. címének „Általános rendelkezések” című 1. fejezetében szerepel, valamint hogy magából az említett cikk szövegéből az következik, hogy az abban előírt kötelezettség címzettje az Unió. Az említett 1. fejezetben szerepel továbbá a 72. cikk, amely átveszi az EK 64. cikk (1) bekezdésében szereplő, a közrend fenntartásával és a belső biztonság megőrzésével kapcsolatos tagállami hatáskörök gyakorlására vonatkozó fenntartást.

65

Az említett V. cím 2. fejezete – és különösen az EK 62. cikket átvevő EUMSZ 77. cikk – a határok ellenőrzésével kapcsolatos politikára vonatkozóan tartalmaz különös rendelkezéseket. Az EUMSZ 77. cikk (2) bekezdésének e) pontja értelmében az Európai Parlament és a Tanács intézkedéseket állapít meg a személyeknek a belső határok átlépésekor történő mindenfajta ellenőrzés alóli mentességére vonatkozóan. Következésképpen az ennek alapján elfogadott rendelkezéseket – és különösen az 562/2006 rendelet 20. és 21. cikkét – kell figyelembe venni annak mérlegelésekor, hogy az uniós joggal ellentétes-e a büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának negyedik bekezdésében szereplőhöz hasonló nemzeti rendelkezés.

66

A közösségi jogalkotó a belső határokon történő ellenőrzés alóli mentesség elvét az 562/2006 rendelet EK 62. cikk alapján történő elfogadásával hajtotta végre, amely rendelet – a (22) preambulumbekezdés értelmében – a schengeni vívmányok továbbfejlesztésére irányul. E rendelet III. címe a belső határok átlépésére vonatkozó közösségi rendszert hoz létre, amely 2006. október 13-tól lép az SMVE 2. cikkének helyébe. E rendelet alkalmazhatóságát nem érintette a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése. Az ahhoz csatolt 19. sz. jegyzőkönyv ugyanis kifejezetten előírja, hogy a schengeni vívmányokat továbbra is alkalmazni kell.

67

Az 562/2006 rendelet 20. cikke akként rendelkezik, hogy a belső határokat bármely ponton át lehet lépni anélkül, hogy személyellenőrzésre kerülne sor, függetlenül az adott személy állampolgárságától. Az említett rendelet 2. cikkének 10. pontja értelmében a „határforgalom-ellenőrzés” a határátkelőhelyeken végzett ellenőrzés annak megállapítására, hogy a személyek beléptethetőek-e a tagállamok területére, illetve elhagyhatják-e azt.

68

A büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának negyedik bekezdésében előírt ellenőrzéseket illetően meg kell állapítani, hogy azokat nem „a határokon”, hanem a nemzeti területen belül végzik, valamint hogy azokra a határnak az ellenőrzött személy általi átlépésétől függetlenül kerül sor. Ezeket az ellenőrzéseket különösen nem a határátlépés pillanatában végzik. Ily módon az említett ellenőrzések nem az 562/2006 rendelet 20. cikke által tiltott határforgalom-ellenőrzéseknek, hanem az említett rendelet 21. cikkében előírt, a tagállamok területén végzett ellenőrzéseknek minősülnek.

69

Az 562/2006 rendelet 21. cikkének a) pontja akként rendelkezik, hogy a határellenőrzés megszüntetése a belső határokon nem érinti az egyes tagállamok illetékes hatóságai által a nemzeti jog alapján gyakorolt rendőrségi hatásköröket, amennyiben az ilyen hatáskör gyakorlása nem a határforgalom-ellenőrzéssel azonos hatású, és ez a határ menti területekre is érvényes. Következésképpen a valamely tagállam területén végzett ellenőrzések – a 21. cikk a) pontja értelmében – csak abban az esetben tilosak, ha azok a határforgalom-ellenőrzésekkel azonos hatással rendelkeznek.

70

A rendőrségi hatáskörök gyakorlása – e rendelkezés második mondata értelmében – különösen akkor nem minősül a határforgalom-ellenőrzés gyakorlásával azonos hatásúnak, ha a rendőri intézkedések célja nem a határellenőrzés, a rendőri intézkedések a közbiztonságot fenyegető esetleges veszéllyel kapcsolatos általános rendőrségi információkon és tapasztalaton alapulnak, és különösen a határokon átnyúló bűnözés elleni küzdelemre irányulnak, előkészítésük és végrehajtásuk módja egyértelműen eltér a külső határokon történő rendszeres személyellenőrzésekétől, és végül, végrehajtásukra szúrópróbaszerűen kerül sor.

71

Azt a kérdést illetően, hogy a büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának negyedik bekezdésében biztosított ellenőrzési hatáskörök gyakorlása a határforgalom-ellenőrzés gyakorlásával azonos hatással rendelkezik-e, elsősorban azt kell megállapítani, hogy az e rendelkezésben előírt ellenőrzések célja nem azonos a határellenőrzés 562/2006 rendelet szerinti céljával. Ezen ellenőrzés célja – az említett rendelet 2. cikkének 9–11. pontja értelmében – egyrészről annak megállapítása, hogy a személyek beléptethetőek-e a tagállamok területére, illetve elhagyhatják-e azt, másrészről pedig a határforgalom-ellenőrzés személyek általi megkerülésének megakadályozása. Az említett nemzeti rendelkezés azonban az iratok és okmányok birtoklására, magánál tartására és bemutatására vonatkozó, törvényben előírt kötelezettségek betartásának ellenőrzésére irányul. A tagállamok számára biztosított azon lehetőséget, hogy a nemzeti jogukban ilyen kötelezettségeket írjanak elő – az 562/2006 rendelet 21. cikkének c) pontja értelmében – nem érinti a határellenőrzés belső határokon történő megszüntetése.

72

Másodsorban – figyelemmel a 21. cikk szövegére és céljára – az a tény, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti rendelkezésben biztosított hatáskör területi hatálya valamely határ menti területre korlátozódik, önmagában nem elegendő e hatáskör gyakorlása 562/2006 rendelet 21. cikkének a) pontja szerinti azonos hatásának megállapításához. A nemzetközi összeköttetést biztosító vonaton és díjfizetés ellenében igénybe vehető autópályán végzett ellenőrzéseket illetően azonban az alapügyben szóban forgó nemzeti rendelkezés a területi hatályára vonatkozóan különös szabályokat ír elő, ami már képezhet az ilyen azonos hatás meglétét jelző tényezőt.

73

Ezen túlmenően a büntetőeljárási törvény 78-2. §-ának negyedik bekezdése – amely az érintett személy magatartásától, valamint a közrend sérelmének veszélyét képező különös körülményektől függetlenül engedélyezi az ellenőrzéseket – nem tartalmazza az ekként biztosított hatáskörnek sem a – különösen az ezen a jogalapon elvégezhető ellenőrzések erősségével és gyakoriságával kapcsolatos – pontos tartalmát, sem pedig a korlátait, amelyek célja annak elkerülése lenne, hogy e hatáskör illetékes hatóságok általi gyakorlati alkalmazása az 562/2006 rendelet 21. cikkének a) pontja szerinti határforgalom-ellenőrzésével azonos hatással járó ellenőrzésekhez vezessen.

74

Az 562/2006 rendeletnek a jogbiztonságra vonatkozó követelmény fényében értelmezett 20. cikkének és 21. cikke a) pontjának való megfelelés érdekében a személyazonosság ellenőrzésének elvégzésére irányuló, egyrészről a tagállam más tagállamokkal közös határ mentén húzódó területére korlátozódó, másrészről pedig az ellenőrzött személy magatartásától, valamint a közrend sérelmének veszélyét képező különös körülményektől független hatáskört a rendőrségi hatóságokra ruházó valamely nemzeti jogszabálynak elő kell írnia az e hatóságokra ruházott hatáskörhöz szükséges keretet, hogy iránymutatással szolgáljon azon mérlegelési jogkörre vonatkozóan, amellyel a rendőri hatóságok az említett hatáskör gyakorlati alkalmazása során rendelkeznek. E keretnek biztosítania kell, hogy a személyazonosság-ellenőrzések elvégzéséből álló hatáskör gyakorlati alkalmazása ne minősülhessen a határforgalom-ellenőrzésével azonos hatásúnak, amint az különösen az 562/2006 rendelet 21. cikke a) pontjának utolsó mondatában szereplő körülményekből kitűnik.

75

Ilyen feltételek mellett a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 67. cikk (2) bekezdésével, valamint az 562/2006 rendelet 20. és 21. cikkével ellentétes az a nemzeti jogszabály, amely az érintett tagállam rendőri hatóságait valamennyi személy személyazonosságának – kizárólag e tagállamnak az SMVE-ben részes államokkal közös szárazföldi határától húzódó 20 kilométeres sávban történő – a személy magatartásától, valamint a közrend sérelmének veszélyét képező különös körülményektől függetlenül elvégzendő ellenőrzésére irányuló hatáskörrel ruházza fel azzal a céllal, hogy ellenőrizzék az iratok és okmányok birtoklására, magánál tartására, valamint bemutatására vonatkozó, törvényben előírt kötelezettségek betartását, anélkül azonban, hogy e nemzeti jogszabály előírná e hatáskör szükséges és azt biztosító keretét, hogy az említett hatáskör gyakorlati alkalmazása ne legyen a határforgalom-ellenőrzés gyakorlásával azonos hatású.

76

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott: