1.

Előzetes döntéshozatal iránti kérelmében a Hovrätten för Övre Norrland (Övre Norrland fellebbviteli bírósága) (Svédország) négy, az 1992. december 14-i 92/108/EGK tanácsi irányelvvel ( 2 ) módosított, a jövedékiadó-köteles termékekre vonatkozó általános rendelkezésekről és e termékek tartásáról, szállításáról és ellenőrzéséről szóló, 1992. február 25-i 92/12/EGK tanácsi irányelv ( 3 ) (a továbbiakban: irányelv) 7. cikke (4) bekezdésének és 9. cikke (3) bekezdésének értelmezésére vonatkozó kérdést terjesztett a Bíróság elé.

2.

F. Granberg ellen azért indítottak eljárást, mert egy kisteherautó hátsó részére szerelt három tartályban 3000 liter Finnországból származó fűtőolajat hozott be Svédországba saját használat céljából, anélkül hogy eleget tett volna a svéd jog által előírt és a jövedéki adó Svédországban történő megfizetésének biztosítására vonatkozó követelményeknek.

3.

Az irányelv ötödik – hetedik preambulumbekezdése így rendelkezik:

„[M]ivel rendelkezésre bocsátás vagy birtokban tartás szempontjából való bármely termékszállítás, amely egy, a fogyasztásra bocsátó országtól eltérő tagállamban önálló gazdasági tevékenységet végző kereskedő vagy egy közjogi intézmény részére történik, a jövedéki adó felszámíthatóságára ebben a másik tagállamban ad alapot;

mivel abban az esetben, ha a jövedéki terméket magánszemélyek saját használatukra szerzik be, és maguk szállítják el, az adót a beszerzés szerinti országban kell felszámítani;

mivel a tagállamoknak számos feltételt figyelembe kell venniük annak megállapítására, hogy a jövedéki termék birtokban tartása nem magán-, hanem kereskedelmi célból történik-e.”

4.

Az irányelv 7. cikke értelmében:

„(1)   Egy tagállamban már szabad forgalomba bocsátott jövedéki termék esetén, amelyet egy másik tagállamban kereskedelmi célból tartanak, a jövedéki adót azon tagállamban vetik ki, amelyikben ezt a terméket tartják.

[…]

(4)   Az (1) bekezdésben említett termék a 18. cikk (1) bekezdésében említett okmány főbb adatait feltüntető kísérőokmány mellett mozog a különböző tagállamok területei között. Ezen okmány formáját és tartalmát az ezen irányelv 24. cikkében meghatározott eljárásnak megfelelően kell megállapítani.”

5.

Az irányelv 8. cikke előírja:

„A magánszemélyek által saját használatra beszerzett és általuk elszállított termék esetében a belső piacot szabályozó alapelv alapján a jövedéki adót a beszerzés helye szerinti tagállamban kell felszámítani.”

6.

A hivatkozott irányelv 9. cikkének (3) bekezdése így rendelkezik:

„A tagállamok rendelkezhetnek akként is, hogy egy másik tagállamban szabad forgalomba bocsátott ásványolajtermék megszerzése esetén a jövedéki adót a fogyasztás szerinti tagállamban lehet felszámítani, ha az ilyen termék szállítása magánszemélyek által vagy az ő megbízásukból végzett szállítások esetében a szokásostól eltérő módon történik. Szokásostól eltérő szállításnak minősül üzemanyag esetében a járművek üzemanyagtartályán vagy megfelelő tartaléküzemanyag-szállító kannán kívüli, illetve a folyékony fűtőanyagok esetében a hivatásos kereskedők számára végzett tartálykocsis szállítástól eltérő más szállítási mód.”

7.

Az energiaadóról szóló törvény (a továbbiakban: LSE) 4. fejezetének 1. cikke előírja:

„Energiaadó megfizetésére köteles […]:

8.

Az LSE 4. fejezetének 1a. cikke az (5) bekezdéstől való eltérést ír elő:

„Nem kell megfizetni az 1. cikk (5) bekezdése szerinti adót […]

9.

A többek között az alkohol-, dohány- és ásványolajtermékek szállításának jövedékiadó-ellenőrzéséről szóló törvény (a továbbiakban: LPK) 1. fejezetének 6. cikke előírja, hogy:

„Jövedéki terméket kizárólag akkor lehet szállítani, ha termékkísérő okmányra, [az adó megfizetésére adott] biztosítékra, a biztosíték igazolására és a bejelentési kötelezettségre vonatkozó, a 2. cikkben felsorolt jogszabályokban vagy az 5a. cikkben szereplő rendelkezésekben foglalt követelményeknek eleget tettek.”

10.

Az LPK 5. fejezetének 1. cikke alapján jogellenes szállítást követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az a személy, aki az LPK 1. fejezete 6. cikkének megsértésével szándékosan jövedéki terméket hoz be Svédországba a közösségi jövedéki szabályozással érintett övezethez tartozó valamely tagállamból, és ezáltal súlyosan megnehezíti az áruszállítás hatósági ellenőrzését. Enyhébb esetben a szabálysértés elkövetőjére pénzbírságot kell kiszabni.

11.

F. Granberg ellen a svéd hatóságok azért indítottak eljárást, mert 2003. december 7-én3000 liter Finnországból származó fűtőolajat hozott be Svédországba, anélkül hogy a szóban forgó termék szállítását megelőzően bejelentést tett volna az adóhatóságnak, biztosítékot nyújtott volna az adó megfizetése érdekében, és magánál tartotta volna a biztosíték nyújtására vonatkozó igazolást vagy a kísérőokmányt.

12.

A terméket egy kisteherautó rakodóterében három, egyenként 1000 liter térfogatú tartályban szállították. A terméket F. Granberg garázzsal ellátott háza fűtésére, vagyis magáncélra kívánta felhasználni.

13.

F. Granberg elismerte a tényeket, azt azonban nem, hogy jogsértést követett volna el.

14.

2004. május 4-i határozatával a Haparanda tingsrätt (haparandai elsőfokú bíróság) jövedéki termék jogellenes szállítása miatt bűnösnek mondta ki F. Granberget. F. Granberg az ítélettel szemben fellebbezést nyújtott be a Hovrätten för Övre Norrlandhoz.

15.

E bíróság szerint az alkalmazandó nemzeti jogi rendelkezések az LPK és az LSE rendelkezései voltak. Az LPK bármely megsértése büntetőjogi következményeket von maga után. Az LPK az irányelvre hivatkozik.

16.

A Hovrätten för Övre Norrland az eljárás felfüggesztése mellett döntött, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

17.

A kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy előtte további hat hasonló ügyben folyik eljárás.

18.

A svéd, görög, olasz és a lengyel kormány, az Európai Unió Tanácsa, valamint az Európai Közösségek Bizottsága nyújtott be írásbeli észrevételeket. A tárgyaláson meghallgatásra került F. Granberg álláspontja.

19.

A kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy az irányelv 9. cikkének (3) bekezdése lehetővé teszi-e azt, hogy kivonjanak ezen irányelv hatálya alól, és ezáltal a fogyasztás szerinti tagállamban vonjanak jövedékiadó-fizetési kötelezettség alá bármely, egyik tagállamból a másikba irányuló, magánszemély által végrehajtott, saját szükséglet kielégítése céljából beszerzett fűtőolaj szállítását.

20.

A lengyel kormány, a Tanács és a Bizottság szerint az irányelv 9. cikkének (3) bekezdése általánosságban nem biztosítja ezt a lehetőséget.

21.

A Bizottság előadja, hogy csak akkor fizethető a jövedéki adó a rendeltetési hely szerinti tagállamban, ha a szállítás módja a szokásostól eltér. Ezzel szemben, ha a szállítás módja szokásosnak minősíthető, a jövedéki adó nem számítható fel a rendeltetési hely szerinti tagállamban. A „szokásostól eltérő szállítási módok” alatt az irányelv 9. cikkének (3) bekezdése értelmében egyes meghatározott szállítási módok kivételével valamennyi szállítási mód értendő. A rendelkezés második mondata ennek megfelelően előírja, hogy az e rendelkezésben előírt eltérés nem alkalmazható, ha az üzemanyagot a gépkocsi üzemanyagtartályában vagy megfelelő tartaléküzemanyag-szállító kannában történik. A harmadik, a jelen ügyben releváns fordulat „a folyékony fűtőanyagok esetében a hivatásos kereskedők számára végzett tartálykocsis szállítástól eltérő más szállítási módra” vonatkozik.

22.

A Tanács azt állítja, hogy az irányelv 9. cikkének (3) bekezdését, amely eltérést ír elő a 8. cikkben szereplő általános szabálytól, megszorító módon kell értelmezni. Ha a közösségi jogalkotó szándéka az lett volna, hogy lehetővé tegye az ásványolajok magánszemélyek általi bármely szállításának az irányelv 8. cikkének hatálya alóli kivonását, akkor ezt egyértelműen kifejezte volna. Ez esetben az irányelv 9. cikke (3) bekezdésének szövege nem tartalmazná a második mondatot, és így került volna megfogalmazásra:

„A tagállamok rendelkezhetnek akként is, hogy egy másik tagállamban szabad forgalomba bocsátott ásványolajtermék megszerzése esetén a jövedéki adót a fogyasztás szerinti tagállamban lehet felszámítani, ha az ilyen termék szállítása magánszemélyek által történik.”

23.

Ezzel szemben a svéd, a görög és az olasz kormány úgy véli, hogy a tagállamok kivonhatják az ásványolajok magánszemélyek által történő bármely szállítását az irányelv 8. cikkének hatálya alól, tehát az e termékeket terhelő jövedéki adót a rendeltetési hely szerinti tagállamban tehetik felszámíthatóvá.

24.

A svéd kormány szerint az irányelv 9. cikkének (3) bekezdése értelmében magánszemélyeknek semmiféle lehetőségük nincs arra, hogy az ásványolajakat szokásos módon szállítsák, mivel magánszemélyek nem szállíthatják e termékeket hivatásos kereskedők számára tartálykocsikban, aminek következtében a tagállamoknak lehetőségük van – amennyiben szándékukban áll – kivonni e terméket az irányelv 8. cikkének hatálya alól.

25.

E három kormány tehát azt állítja, hogy ez a lehetőség figyelembe veszi az ásványolajok jellegét, amelyek biztonsági és környezetvédelmi okokból általában nem szállíthatók magánszemélyek által.

26.

Az első kérdésre adandó igenlő válasz esetén a kérdést előterjesztő bíróság egyfelől azt kérdezi, hogy az irányelv 9. cikkének (3) bekezdése összeegyeztethető-e az áruk szabad mozgásának elvével és az arányosság elvével, másfelől pedig azt, hogy az a cél, hogy eltántorítsa a magánszemélyeket az ásványolajok szállításától azzal, hogy az ezen irányelv 8. cikkében rögzített általános szabálytól való eltérésképpen előírja, hogy a magánszemélyek által saját használatra beszerzett és általuk elszállított termékek utáni jövedéki adót a fogyasztás szerinti tagállamban kell felszámítatni, összeegyeztethető-e a szóban forgó irányelv jogi alapjával.

27.

A második kérdés első részét illetően a Bizottság elsősorban azt állítja, hogy az irányelv 9. cikkének (3) bekezdése összeegyeztethető az áruk szabad mozgásának elvével, és e tekintetben a De Danske Bilimportører ügyben 2003. június 17-én hozott ítélet 32. pontjára hivatkozik, amely szerint: „Emlékeztetni kell arra, hogy az EK 28. cikk hatálya nem terjed ki azokra a kereskedelmi korlátozásokra, amelyeket más különös rendelkezések írnak elő, és nem tartoznak az EK 28. cikkben rögzített tilalom alá azok az adótermészetű vagy a vámmal azonos hatású korlátozások, amelyekről az EK 23. cikk, az EK 25. és az EK 90. cikk rendelkezik.” ( 4 ) A Bizottság azt is hangsúlyozza, hogy az irányelv 9. cikkének (3) bekezdése nem sérti az áruk szabad mozgásának elvét, mivel – mint az az első kérdésre adandó válasszal kapcsolatban kifejtésre került – lehetővé teszi a magánszemélyek számára, hogy saját szükségleteik kielégítése céljából a „szokásostól eltérő szállítási módon” jövedéki adótól mentesen fűtőolajat szállítsanak.

28.

E kérdés második részét illetően, a Hovrätten för Övre Norrland előzetes döntéshozatal iránti kérelmében előadja, hogy az irányelv elsősorban az EK 93. cikkre ( 5 ) hivatkozik, amely láthatólag nem teszi lehetővé a szállítások biztonságának növelésére irányuló intézkedések elfogadását, ugyanakkor a Bizottság egyik jelentése szerint az irányelv 9. cikkének (3) bekezdése az ásványolajok magánszemélyek általi szállításával kapcsolatos kockázatok megelőzésére irányul. ( 6 ) A nemzeti bíróság az e rendelkezés érvényességére vonatkozó kérdést is felteszi.

29.

A görög és az olasz kormány, valamint a Tanács szerint az irányelv 9. cikkének (3) bekezdése érvényes. Feltéve, hogy az irányelv 9. cikkének (3) bekezdése figyelembe veszi a szállítások biztonságára vonatkozó követelményeket, ez a szóban forgó irányelv elsődleges adózási célkitűzéséhez viszonyítva csak másodlagos cél lehet. Az ítélkezési gyakorlat értelmében a jogi aktusnak a jogszabály fő célkitűzésére vonatkozó jogi alapon kell alapulnia.

30.

A svéd és a görög kormány ugyanakkor azt állítja, hogy a jövedéki adóknak az irányelvek által végrehajtott harmonizációja csak részleges. Ezen irányelvek lényegében csak arra szorítkoznak, hogy objektív megállapítások alapján osztályozzák a termékeket, meghatározzák az adó felszámíthatóságának feltételeit, létrehozzák a jövedéki adó hatálya alá tartozó termékek kereskedelmének rendszerét, megállapítsák a jövedéki adók alapját, és rögzítsék a minimális adómértékeket.

31.

Az első kérdésre adott nemleges válasz esetén a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy az irányelv 9. cikkének (3) bekezdése szerinti, szokásostól eltérő szállítási módnak minősül-e egy kisteherautóban 3000 liter fűtőolajnak három tartályban történő szállítása.

32.

A lengyel kormány, a Tanács és a Bizottság úgy ítélik meg, hogy az ilyen szállítási mód a szokásostól eltérő. A svéd és a görög kormány az előző kérdésre adott válaszaik okán úgy ítélik meg, hogy e kérdésre nem kell válaszolni. F. Granberg nem nyilatkozott.

33.

E kérdésében a szóban forgó bíróság azt kérdezi, hogy az irányelv 7. cikkének (4) bekezdése lehetővé teszi-e valamely tagállam számára annak megkövetelését, hogy az a magánszemély, aki saját használatára, a szokásostól eltérő szállítási módon fűtőolajat szállít egyik tagállamból a másik tagállamba, a jövedéki adó megfizetése érdekében biztosítékot nyújtson, és a szállítás során magánál tartsa az egyszerűsített kísérőokmányt.

34.

A Bizottság előadja, hogy az irányelv 7. cikkének (1) bekezdése, amely a 7. cikk (4) bekezdése által érintett termékeket határozza meg, kizárólag azon termékekre vonatkozik, amelyeket „kereskedelmi célból tartanak.” Következésképpen az irányelv 7. cikkének (4) bekezdése nem vonatkozik a saját használatra beszerzett termékekre.

35.

A Bizottság elsősorban az EMU Tabac és társai ügyben 1998. április 2-án hozott ítélet ( 7 ) 23. pontjára hivatkozik, amely szerint „az ötödik és hatodik preambulumbekezdéséből is kitűnik, [hogy] az irányelv e tekintetben különbséget tesz egyrészről azon termékek között, amelyeket kereskedelmi célból tartanak birtokban, és amelyeket kísérőokmánnyal kell szállítani, másrészről azon termékek között, amelyeket magáncélból tartanak birtokban.”

36.

A Bizottság továbbá azt állítja, hogy noha a tagállamnak, amely jogosult az irányelv 9. cikkének (3) bekezdése értelmében jövedéki adót szedni, jogában áll, hogy ellenőrző eszközöket alkalmazzon annak ellenőrzése céljából, hogy a jövedéki adót maradéktalanul megfizették-e, ez a lehetőség nem következhet az irányelv 7. cikkének (4) bekezdéséből.

37.

A svéd és a lengyel kormány szerint viszont az irányelv 9. cikkének (3) bekezdéséből az következik, hogy minden, a szokásostól eltérő módú szállítás kereskedelmi célból történik. E kormányok úgy ítélik meg, hogy magánszemélyek nem szállíthatnak fűtőolajat, következésképpen e termékek szállítása minden esetben – akkor is, ha magánszemély saját használatra szállítja – kereskedelmi jellegűnek minősül, és így az irányelv 7. cikkének (4) bekezdésében foglalt kötelezettségek vonatkoznak rá.

38.

Az ásványolajokat terhelő jövedéki adók harmonizációja nagy nehézségekkel járt mind a szóban forgó termékeknek a tagállamok gazdaságában betöltött jelentős szerepe okán, mind pedig azért, mert a szóban forgó termékek (benzin, gázolaj, fűtőolaj, kerozin stb.) szoros és jelentős kapcsolatban állnak az egyéb ágazati politikákkal.

39.

Az ásványi olajok jövedéki adója szerkezetének összehangolásáról szóló, 1992. október 19-i 92/81/EGK tanácsi irányelvvel ( 8 ) párhuzamosan a jelen ügyben vizsgált irányelv saját szabályokat állapít meg a jövedéki adó hatálya alá tartozó termékeknek a belső határok nélküli térségben történő kereskedelme adóügyi rendszerének megszervezése tekintetében.

40.

Az irányelv 8. cikke lefekteti azt az általános elvet, miszerint a magánszemélyek által saját használatra beszerzett és általuk elszállított termék esetében a jövedéki adót a beszerzés helye szerinti tagállamban kell felszámítani.

41.

Az irányelv 9. cikkének (3) bekezdése meghagyja azt a lehetőséget a tagállamok számára, hogy bizonyos feltételek mellett eltérjenek ezen elvtől, és előírják, hogy a jövedéki adót a fogyasztás szerinti tagállamban kell felszámítani.

42.

Ugyanakkor e rendelkezés a Bizottság kezdeményezésére hatályát veszítheti. ( 9 )

43.

Mindenesetre a pozitív jog jelenlegi állapotában az irányelv 9. cikkének (3) bekezdését a szó szerinti értelmezés alapján kell alkalmazni, még ha ez az alkalmazás az áruk szabad mozgásának olyan akadályát is képezné ( 10 ), amely nem létezett az irányelv előtt. És nem fog létezni e rendelkezés hatályon kívül helyezése után.

44.

Az első kérdésre adandó válasz az irányelv 9. cikkének (3) bekezdésében alkalmazott minden egyes kifejezés gondos olvasatát igényli, az ezt megelőző cikkel való együttes olvasatban, amely a magánszemélyek által saját használatra beszerzett és általuk elszállított termékek vonatkozásában azt írja elő, hogy „a jövedéki adót a beszerzés helye szerinti tagállamban kell felszámítani.”

45.

Az irányelv 9. cikkének (3) bekezdése a 8. cikk alkalmazása alóli kivételt ír elő, miszerint „[a] tagállamok rendelkezhetnek akként is, hogy egy másik tagállamban szabad forgalomba bocsátott ásványolajtermék megszerzése esetén a jövedéki adót a fogyasztás szerinti tagállamban lehet felszámítani, ha az ilyen termék szállítása magánszemélyek által vagy az ő megbízásukból végzett szállítások esetében a szokásostól eltérő módon történik.” ( 11 )

46.

Márpedig hangsúlyozni kell, hogy a 9. cikk (3) bekezdése tartalmazza a szokásostól eltérő szállítási mód fogalmának meghatározását, miszerint „[s]zokásostól eltérő szállításnak minősül üzemanyag esetében a járművek üzemanyagtartályán vagy megfelelő tartaléküzemanyag-szállító kannán kívüli, illetve a folyékony fűtőanyagok esetében a hivatásos kereskedők számára végzett tartálykocsis szállítástól eltérő más szállítási mód.”

47.

Ily módon az irányelv 9. cikkének (3) bekezdése a „szokásos szállítási mód” fogalmának ellentétes meghatározását adja. „Szokásos szállítási mód” egyrészt az üzemanyag szállítása a járművek üzemanyagtartályában vagy megfelelő tartaléküzemanyag-szállító kannában, másrészt pedig a folyékony fűtőanyagok szállítása tartálykocsikban a hivatásos kereskedők számára.

48.

Bármely olyan szállítás, amely nem tartozik a „szokásos módon történő szállítások” e kategóriáiba, „szokásostól eltérő szállításnak” minősül.

49.

Tekintve, hogy a jogalkotó a „szokásostól eltérő szállítási mód” ( 12 ) feltételéhez kötötte a tagállamok számára meghagyott azon lehetőséget, hogy eltérhessenek a jövedéki adó felszámításának helyére vonatkozó általános szabálytól, magától értetődik, hogy a jogalkotó szándéka az volt, hogy e lehetőséggel csak a szokásostól eltérő szállítási módok esetében lehessen élni. Ezt az egyértelműséget az a tény is megerősíti, hogy a jogalkotó meghatározta a „szokásostól eltérő szállítási mód” fogalmát.

50.

A svéd kormány arra hivatkozik, hogy magánszemélyeknek semmiféle lehetőségük nincs arra, hogy a szokásostól eltérő módon szállítsanak fűtőolajat, mivel magánszemélyek nem szállíthatnak fűtőolajat tartálykocsiban a hivatásos kereskedők számára, és következésképpen úgy véli, hogy a tagállamok kivonhatják az ásványolajok magánszemélyek által történő bármely szállítását az irányelv 8. cikkének hatálya alól.

51.

Ez az érvelés nem fogadható el, mivel az irányelv 9. cikkének (3) bekezdését, tekintve, hogy az irányelv 8. cikkében előírt általános szabálytól való eltérésnek minősül, megszorítóan kell értelmezni. ( 13 )

52.

Ily módon, még ha nem is létezik magánszemélyek számára annak lehetősége, hogy fűtőolajat szállítsanak a „szokásos” módon ( 14 ), az első kérdésre nemleges választ kell adni, tehát a tagállamok általában nem vonhatják ki a fűtőolajat az irányelv 8. cikkének hatálya alól abban az esetben, ha a magánszemély saját használatára beszerzett fűtőolajat szállít, mivel magánszemélyek ezt csak a szokásostól eltérő szállítási módon tehetik meg.

53.

Az első kérdésre adott nemleges válaszra tekintettel a második kérdést nem kell megválaszolni.

54.

Az irányelv 9. cikke (3) bekezdésének megfogalmazásából az következik, hogy a folyékony fűtőanyagok bármely, „hivatásos kereskedők számára végzett tartálykocsis szállítástól” eltérő más szállítási módot a szokásostól eltérő szállítási módnak kell minősíteni.

55.

Következésképpen vitathatatlan, hogy az irányelv 9. cikkének (3) bekezdésében említett szokásostól eltérő szállítási módnak minősül egy kisteherautóban 3000 liter fűtőolajnak három tartályban történő szállítása.

56.

Amint azt a Bizottság is előadja, az irányelv 7. cikkének (1) bekezdése a 7. cikk (4) bekezdésével érintett termékeket határozza meg. Ez kizárólag olyan termékekre vonatkozik, amelyeket „kereskedelmi célból tartanak”.

57.

Márpedig a Bíróság már megállapította, hogy amint az többek között az ötödik és hatodik preambulumbekezdéséből is kitűnik, az irányelv e tekintetben különbséget tesz egyrészről azon termékek között, amelyeket kereskedelmi célból tartanak birtokban, és amelyeket kísérőokmánnyal kell szállítani, másrészről azon termékek között, amelyeket magáncélból tartanak birtokban, és amelyek szállítása nem igényel ilyen okmányokat. ( 15 )

58.

Következésképpen az irányelv 7. cikkének (4) bekezdése – úgy tűnik – nem vonatkozik a saját használat céljából beszerzett termékekre, és nem szolgálhat jogi alapul ahhoz, hogy valamely tagállam megkövetelje, hogy valaki a jövedéki adó megfizetése érdekében biztosítékot nyújtson, és e termékek szállítása során az e biztosítékot igazoló iratot magánál tartsa.

59.

A fenti megállapításokra figyelemmel azt indítványozom, hogy a Bíróság az alábbi értelemben válaszoljon a Hovrätten för Övre Norrland által előterjesztett kérdésekre: