1. példa: Egy termelő megkezdi annak tanúsítását, hogy az összes szamócája peszticidmentes, és felárat számít fel azok értékesítésére. Egy versenytárs termelő észleli, hogy az első termelő az összes szamócáját el tudja adni a magasabb áron, így e versenytárs is ugyanígy jár el. Hamarosan más termelők is ugyanígy járnak el, és felárat tudnak felszámítani, mert mindannyian tanúsítják, hogy a szamócájuk peszticidmentes. Ebben a helyzetben nincs szó megállapodásról: az egyes termelők önállóan járnak el, figyelembe véve versenytársaik jelenlegi vagy várható magatartását.

2. példa: A termelők egy csoportja találkozik, hogy áttekintsék a szamócatermelés fenntarthatóbbá tételének módjait. Megvitatják, hogy miként hagynának fel a peszticidek szamócára történő alkalmazásával, de attól tartanak, hogy ha ezt önállóan teszik meg, más versenytársak alákínálnak az áraiknak. Mindannyian elfogadják, hogy a következő szezonban nem fognak peszticideket használni, ha a többiek ugyanezt a kötelezettséget vállalják. Az ilyen kötelezettségvállalásról nem készül írásbeli dokumentum. A következő évben egyik termelő sem használ peszticideket a szamócáira. Ez megállapodásnak minősül. Bár a megállapodásra nem írásban került sor, a termelők egyértelműen kinyilvánították azon szándékukat, hogy meghatározott módon lépjenek fel a piacon, mind a találkozón tett nyilatkozataikban, mind pedig azzal, hogy ténylegesen úgy jártak el, amint azt ígérték.

Példa: A horizontális megállapodások vonatkozhatnak például a versenytárs termelők azon kötelezettségvállalására, hogy csak bizonyos, az uniós vagy a nemzeti jog által előírtnál szigorúbb állatjóléti előírásokkal összhangban tenyésztenek baromfit. A vertikális megállapodás vonatkozhat például bizonyos termelők és forgalmazók azon kötelezettségvállalására, hogy kizárólag olyan baromfit forgalmaznak, amelyet bizonyos, az uniós vagy a nemzeti jog által előírtnál szigorúbb fenntarthatósági előírásoknak megfelelően neveltek.

Példa: Egy, sajttal foglalkozó szakmaközi szervezet az élelmiszer-ellátási lánc három szintjét képviseli: a tejtermelőket, a sajtgyártókat és a forgalmazókat. A szakmaközi szervezet szabályai szerint a szakmaközi szervezet az egyes szintek tagjai többségének jóváhagyásával köthet megállapodást vagy hozhat döntést. A szakmai szervezet által megkötni kívánt, a sajt fenntarthatóbb előállítását és forgalmazását célzó fenntarthatósági megállapodást a tejtermelők (első szint) 70 %-os többsége, a sajtgyártók (második szint) 60 %-os többsége, a sajt- és tejforgalmazók (harmadik szint) 55 %-os többsége támogatja. Ebben az esetben a szakmaközi szervezet döntéshozatali szerve megkötheti a fenntarthatósági megállapodást, amely valamennyi tagjára nézve kötelező. A 210a. cikk alkalmazásában valamennyi termelő/gyártó és forgalmazó, akik közvetlenül vagy a képviseleti szerveiken és szövetségeiken keresztül közvetve tagjai a szakmaközi szervezetnek, részes fele a fenntarthatósági megállapodásnak, ideértve azokat a tagokat is, akik nem szavaztak a megállapodás mellett.

1. példa: A fenntartható almatermesztés előmozdítása érdekében áruházláncok egy csoportja, amely egy adott tagállamban együttesen a nagykereskedelmi almabeszerzések 70 %-át adja, megállapodik abban, hogy csak olyan almát vásárol, amely esetében tanúsították, hogy peszticidmentes. Mivel ez a csoport a beszerzések ilyen nagy részét adja, a legtöbb almatermelő úgy érzi, hogy nincs más választása, mint a szupermarketláncok csoportja által meghatározott előírás betartása, ami biztosítja, hogy termékeiket nem zárják ki a piacról. A termelők felhagynak a növényvédő szerek használatával, és tanúsítják, hogy almájuk peszticidmentes, ahelyett, hogy kockáztatnák, hogy nem tudják értékesíteni az almájukat. A szupermarketláncok között egyértelműen megállapodás áll fenn. Az almatermelők azonban nem részes felei ennek a megállapodásnak. Jóllehet ezek a termelők valamely fenntarthatósági előírásnak megfelelő termékeket szállítanak, ők maguk nem egyeztek meg a szupermarketláncokkal az előírás tartalmáról, és az a döntésük, hogy betartják az előírást, nem függ attól, hogy más almatermelők is betartják-e azt. Következésképpen a termelők nem lesznek részes felei a szupermarketláncok csoportja között létrejött megállapodásnak. Ez azonban nem akadályozza meg a termelőket abban, hogy a jövőben egy, a szupermarketláncokkal kötött fenntarthatósági megállapodás részes felévé váljanak.

2. példa: Egy kissé eltérő forgatókönyv szerint a szupermarketláncok egy csoportja megállapodik abban, hogy csak olyan almát fog vásárolni, amely esetében tanúsították, hogy peszticidmentes. Almatermelők egy szervezete olyan tanúsító védjegyet dolgoz ki, amely tanúsítja, hogy tagjainak termékei peszticidmentesek. A szervezet engedélyezi a tanúsító védjegy használatát a szupermarketek csomagolóanyagain és marketinganyagaiban. A licencdíjakat a szervezetben tagsággal rendelkező termelők között osztják fel. Ilyen esetben a szervezet termelői társulás, amely döntést hozott a tanúsító védjegy elfogadásáról és szolgáltatásáról. Ez a döntés termelők közötti fenntarthatósági megállapodásnak minősül. Ezenkívül ugyanaz a fenntarthatósági megállapodás tartalmazhatja a szervezet és a szupermarketek közötti licenciamegállapodást is.

1. példa: Körtetermelők és nagykereskedők egy csoportja megállapodást köt. A megállapodás szerint a termelők olyan termelési technikákat alkalmaznak, amelyek azáltal, hogy kiküszöbölik a körte eltarthatósági idejét meghosszabbító vegyszeres kezelések alkalmazását, megnövelik az élelmiszerhulladék mennyiségét, mivel az ilyen termesztési technikák megnövelik annak kockázatát, hogy a körte megromlik vagy megsérül, mielőtt a fogyasztóhoz megérkezne. Annak biztosítása érdekében, hogy a körte jó állapotban kerüljön a kiskereskedőkhöz, a nagykereskedőknek változtatniuk kell a raktározási körülményeken és el kell végezniük a raktárakon a szükséges módosításokat. Ilyen esetben a fenntarthatóság javulása a mezőgazdasági termékek előállításához és az azokkal való kereskedelemhez egyaránt kapcsolódik. A 210a. cikk a fenntarthatósági megállapodás azon részére alkalmazandó, amely a raktárakon a nagykereskedők által elvégzendő módosításokra vonatkozik, mivel ez a rész elválaszthatatlanul kapcsolódik ahhoz, hogy fenntarthatóbb terméket kínáljanak a piacon.

2. példa: Kiskereskedők és nagykereskedők egy csoportja megegyezik arról, hogy újrafeldolgozott anyagokból készült konténereket fognak használni friss gyümölcs és zöldség szállítására és azok elhelyezésére a boltokban. Jóllehet a megállapodás egy olyan fenntarthatósági előírásra vonatkozik, amely túlmutathat a törvényben előírton, a 210a. cikk nem alkalmazandó, mert a megállapodásban nem vesz részt termelő.

3. példa: Élelmiszer-kiskereskedők és termelők egy csoportja körforgásos gazdaságra vonatkozó kezdeményezésről állapodik meg közös hulladékgyűjtő rendszer létrehozása céljából. A kiskereskedők vállalják, hogy az összegyűjtött hulladékukból később műtrágyát állítanak elő, a termelők pedig vállalják, hogy a műtrágyát felhasználják a termelésükben. Mivel a megállapodás értelmében a termelők vállalják a hulladékgyűjtő rendszerben előállított műtrágya felhasználását, a 210a. cikk alkalmazandó.

1. példa: Egy megállapodás fenntartható csomagolásra vonatkozik, melynek értelmében maláta teljes mértékben újrafeldolgozható és vízálló zsákokban, sör pedig teljes mértékben újrafeldolgozott fémekből készült hordókban kerül kiszerelésre. A 210a. cikk csak a megállapodásnak a malátára vonatkozó részére alkalmazandó, mivel a sör az I. mellékletben nem szereplő termék.

2. példa: Egy megállapodás különböző éttermekből és az éttermeket ellátó termelőktől származó élelmiszerhulladék felhasználására vonatkozik. A hulladékot később bioüzemanyag előállítására használják fel, melyet értékesítenek. A 210a. cikk a megállapodásnak csak arra a részére alkalmazandó, amely a bioüzemanyag előállításához használt hulladék szállítására vonatkozik, az I. mellékletben nem szereplő bioüzemanyag értékesítésére nem.

3. példa: Egy megállapodás fenntartható módon előállított baromfihús étkezdei szolgáltatások céljára történő beszállítására vonatkozik. A megállapodásban részt vesznek azok a baromfitenyésztők, akik baromfit szállítanak be a készételgyártónak, valamint egy olyan szervezet, amely azokat az étkezdéket képviseli, amelyek készételeket vásárolnak a készételgyártóktól. A 210a. cikk csak a megállapodás azon részére lenne alkalmazható, amely a baromfinak a készételgyártók számára történő beszállítására vonatkozik, a megállapodásnak az étkezdék készételekkel való ellátására vonatkozó részére viszont nem. Csak a baromfihús az I. mellékletben szereplő termék; a baromfihúst tartalmazó készételek az említett mellékletben nem szereplő termékek.

4. példa: Egy megállapodás különböző szószokká – például pesztóvá, gombás paradicsomszósszá, padlizsános, hagymás és kapribogyós paradicsomszósszá – való feldolgozásra szánt fenntartható paradicsom, gomba és fűszernövények beszállítására, és az ilyen szószok forgalmazására vonatkozik. A 210a. cikk a megállapodásnak csak a fenntartható paradicsom, gomba és fűszernövények gyártására és beszállítására vonatkozó részére lenne alkalmazható, de a szószok forgalmazására nem, mivel a szószok az I. mellékletben nem szereplő termékek.

Példa: Fenntarthatósági célkitűzés lehet a talajerózió megelőzése. A fenntarthatósági megállapodás egy olyan előírás alkalmazására vonatkozna, amely mérhető célokat határoz meg a kötelező előírásokon túlmutató mennyiségi vagy minőségi kritériumok formájában, például előírná télen takarónövényzet használatát a talajerózió elkerülése érdekében. A megállapodás konkrét végrehajtási intézkedéseket tartalmazhat, például bizonyos gépek vagy berendezések használatára, kockázatkezelési eszközök alkalmazására vagy a műszaki ismeretek terjesztésének támogatására, ideértve a képzést, a tanácsadást, az együttműködést és a tudáscserét, valamint a fenntartható tápanyag-gazdálkodást szolgáló digitális technológiákra vagy gyakorlatokra vonatkozó kötelezettségeket.

Példák a 210a. cikk hatálya alá tartozó fenntarthatósági célkitűzésekre:

Példák a 210a. cikk hatálya alá tartozó fenntarthatósági célkitűzéseket szolgáló fenntarthatósági megállapodásokra:

Példa: A fenntarthatósági megállapodás célja, hogy 8 %-kal csökkenjen a peszticidek használata. A megállapodásban részt vevő egyik termelő két különböző földrajzi helyszínen tevékenykedik. Az egyik helyszínen a termelő vállalja az előírás teljesítését, míg a másik helyszínen továbbra is a lehető legnagyobb mértékben használja a peszticideket. A 210a. cikkben meghatározott kizárás csak arra a helyszínre vonatkozik, amelyen a termelő az előírás teljesítésére törekszik.

1. példa: A peszticidek használatának csökkentését célzó megállapodás a peszticidhasználat 40 %-os csökkentését írja elő. Ebben az esetben mindenképpen bizonyítani kell, hogy az előírás alkalmazása nyomán mérhetően csökken a peszticidhasználat. Azonban nem szükséges bizonyítani, hogy az egyes termelők általi peszticidhasználat csökkentése a vízminőség javulását – például a peszticidek talajvízbe szivárgásának csökkenését – eredményezte a régióban.

2. példa: Ha egy fenntarthatósági megállapodás célja a biológiai sokféleség növelése bizonyos rovarbarát vadon élő növények és eredeti fajták termesztése révén, előfordulhat, hogy a biológiai sokféleség javulása terén elért eredményeket nem lehet számszerűsíteni. A megtett erőfeszítéseknek és az elért eredményeknek azonban leírhatónak kell lenniük, de nem feltétlenül számszerűen: például a feleknek meg kell határozniuk, hogy melyek a rovarbarátabb növények, vagy mely eredeti fajtákat kell termeszteni.

Példa egy célra, amely tagállamokra nézve kötelező, de az egyes vállalkozásokra nézve nem: A növényvédő szerek fenntartható használatáról szóló rendeletre irányuló bizottsági javaslat (29) célja, hogy 2030-ra 50 %-kal csökkenjen a vegyi peszticidek általános használata és kockázata, és a „veszélyesebb” peszticidek használata. Míg az említett célok a tagállamokra nézve kötelezőek lennének, az egyes vállalkozásokra nézve nem. Ezért az ilyen célok nem tekintendők kötelező előírásoknak a 210a. cikk alkalmazásában.

Példa egy célra, amely egy adott régióra nézve kötelező, de az egyes vállalkozásokra nézve nem: Egy olyan forgatókönyvben, amelyben elfogadják a növényvédő szerek fenntartható használatáról szóló rendeletre irányuló javaslatot, a régió úgy dönthet, hogy magára nézve célt állapít meg, miszerint 2030-ra fokozatosan 50 %-kal csökkenti a vegyi peszticidek általános használatát és kockázatát. Míg az ilyen döntés a régióra nézve kötelező lenne, az egyes vállalkozásokra nézve nem. Ezért az ilyen döntés nem tekintendő kötelező előírásnak a 210a. cikk alkalmazásában.

Példa egy célra, amely az egyes vállalkozásokra nézve kötelező: Egy olyan forgatókönyvben, amelyben elfogadják a növényvédő szerek fenntartható használatáról szóló rendeletre irányuló javaslatot, a tagállam úgy dönthet, hogy a termelőkre nézve kötelező követelményt vezet be azzal a céllal, hogy a peszticidek használata 2030-ra fokozatosan, a különböző ágazatokban különböző mértékben (például 30/50/70 %-kal) csökkenjen. Az ilyen nemzeti rendelkezések az egyes vállalkozásokra nézve kötelezőek, ezért azok kötelező előírásnak tekintendők a 210a. cikk alkalmazásában.

1. példa: Egy nem uniós országbeli kakaótermelő olyan fenntarthatósági megállapodást köt egy uniós csokoládégyártóval, amely túlmutat a kötelező uniós vagy tagállami előíráson. A fenntarthatósági megállapodás ezért a 210a. cikk szerinti kizárás hatálya alá tartozhat.

2. példa: Egy nem uniós országbeli kakaótermelő olyan fenntarthatósági megállapodást köt egy uniós csokoládégyártóval, amely túlmutat a kötelező, nem uniós országbeli előíráson. A fenntarthatósági megállapodásra csak annyiban vonatkozhat a 210a. cikk szerinti kizárás, ha túlmutat a kötelező uniós előíráson, vagy ennek hiányában a kötelező tagállami előíráson.

1. példa: A termelők és a gazdasági szereplők megállapodnak abban, hogy a betakarítási technikák optimalizálása, a hatékonyabb tárolási kapacitásba való beruházás és a csomagolás javítása révén 50 %-kal csökkentik a borsó előállítása és feldolgozása során keletkező élelmiszer-hulladék mennyiségét. Nincs uniós szinten meghatározott kötelező fenntarthatósági előírás az élelmiszer-hulladék csökkentésére vonatkozóan, és nincs alkalmazandó nemzeti fenntarthatósági előírás sem. Ilyen esetben a fenntarthatósági előírás szigorúbb lenne annál, amit az uniós vagy a nemzeti jog előír.

2. példa: A tejtermelők és a kiskereskedők megállapodnak abban, hogy támogatják az (EU) 2018/848 európai parlamenti és tanácsi rendeletben (32) meghatározott ökológiai tejtermelésre való átállást. Bár az (EU) 2018/848 rendelet meghatározza azokat a termelési módszereket, amelyeket a mezőgazdasági termelőknek követniük kell ahhoz, hogy termékeiket ökológiai termékként címkézhessék, ezek a termelési módszerek nem kötelező előírások uniós vagy nemzeti szinten. Ilyen esetben a tej ökológiai termelési módszerekkel történő előállítását megkövetelő előírás szigorúbb lenne, mint amit az uniós vagy a nemzeti jog előír.

Példa versenykorlátozó megállapodásra: A szennyezés csökkentése és a vízrendszerek védelme érdekében egy régió szójatermesztői fel akarnak hagyni a műtrágyák használatával. Azonban a potenciális hozamcsökkenés és a pénzügyi veszteségek miatt, ami akkor következne be, ha egy ilyen kezdeményezést egyénileg hajtanának végre, nemcsak abban állapodnak meg, hogy felhagynak a vegyi műtrágyák használatával, hanem abban is, hogy megemelik a tonnánkénti áraikat annak érdekében, hogy fenntartsák a nyereségesség korábbi szintjét. Ez a fenntarthatósági megállapodás valószínűleg korlátozza a versenyt azáltal, hogy korlátozza a mezőgazdasági termelők azon képességét, hogy saját eladási áraikat meghatározzák.

Példa olyan megállapodásra, amely valószínűleg nem korlátozza a versenyt: A műtrágyák használatával felhagyni kívánó mezőgazdasági termelők egy csoportja minőségi védjegyet hoz létre a vegyi trágyázószerek nélkül előállított „fenntartható szója” tekintetében. A műtrágyák használatának megszüntetése valószínűleg csökkenti a terméshozamot, és ezáltal potenciálisan csökkentheti a gazdaságok jövedelmét. A csoport ezért jelentős beruházásokat hajt végre annak érdekében, hogy felhívja a fogyasztók figyelmét a minőségi védjegyre és a műtrágyák használata mellőzésének környezeti előnyeire annak érdekében, hogy meggyőzze a fogyasztókat arról, hogy a „fenntartható szója” nagyobb értéket képvisel, mint a vegyi trágyázószerekkel termesztett szója. Bármely mezőgazdasági termelő, aki tanúsítja, hogy a szójáját műtrágya nélkül termesztette, részt vehet a rendszerben, és bármikor kiléphet abból. Az előző példával ellentétben itt nincsenek az árképzésre vonatkozó rendelkezések.

A fenntarthatósági megállapodás valószínűleg nem korlátozza a versenyt. A rendszernek akkor lehet versenykorlátozó hatása, ha nagyszámú szójatermelő csatlakozik ahhoz, ami gyakorlatilag leszűkíti azon vevők választási lehetőségeit, akik nem kívánnak „fenntartható szóját” vásárolni. Ha azonban csak korlátozott számú szójatermelő csatlakozik a rendszerhez, például azok a termelők, akik a kínálat kevesebb mint 10 %-át adják, a verseny bármilyen korlátozása valószínűleg jelentéktelen lesz, mivel az output ebből eredő csökkenése nem lesz jelentős, és a vevők továbbra is rendelkeznek alternatívákkal, ha nem hajlandóak vagy nem tudnak többet fizetni a fenntartható szójáért.

1. példa: Egy adott régióban az alacsony haszonkulccsal működő szőlőtermesztők együttesen úgy döntenek, hogy 52 %-kal csökkentik a vegyi peszticidek használatát, míg a törvény csak 50 %-os kötelező csökkentést ír elő. Úgy döntenek, hogy csökkentik a vegyi peszticidek használatát, és ezt szerves peszticidek vásárlásával érik el. A termelőknél a szerves peszticidek vásárlásával kapcsolatban felmerülő többletköltségek valamivel magasabbak, mint azok a költségek, amelyeket egyébként a vegyi peszticidek vásárlásakor viselnének. Az előírás teljesítése érdekében a termelők közösen állapodnak meg egy rögzített árban, amelyet a fenntarthatóbb szőlőért számítanak majd fel.

Tekintettel arra, hogy a szerves peszticidek valamivel drágábbak, és hogy a termelők alacsony haszonkulccsal működnek, nem ösztönzöttek arra, hogy egyénileg fedezzék ezeket a költségeket, így valószínűleg szükség van együttműködésre. Azonban a rögzített ár downstream alkalmazására vonatkozó megállapodás valószínűleg nem szükséges, tekintettel a fenntarthatóság tekintetében a megállapodás által elérni kívánt javulásra. Jóllehet a rögzített árról való megállapodás elegendő ellentételezést irányozna elő a termelők számára, és biztosítaná az előírás teljesítését, úgy tűnik, hogy létezik kevésbé korlátozó alternatíva. Ebben az esetben úgy tűnik, hogy a peszticidek használatának további 2 %-kal történő együttes csökkentésére vonatkozó megállapodás a legkevésbé korlátozó módja az előírás teljesítésének, tekintettel arra, hogy a szerves peszticidek vásárlásának többletköltségei alacsonyak, és a régió összes termelője viselné azokat. Ezzel kiküszöbölhető lenne az a helyzet, hogy a felmerülő többletköltségek miatt csak néhány termelő nem lenne már versenyképes.

2. példa: A húsukért nevelt baromfik jólétének javítása érdekében a termelők vállalják, hogy évente ellenőrzik az állatok által fogyasztott víz minőségét. Az ellenőrzések célja a vízszennyező anyagok – például a nehézfémek és a vegyi anyagok – szintjének mérése, és, amennyiben ilyen szennyező anyagokat találnak, azok túlzott szintjének kezelése. A megállapodás értelmében a termelőknek maguknak kell elvégezniük az ellenőrzéseket olyan megfizethető eszközökkel, amelyeket csak egyszer kell beszerezni, és amelyek nem igényelnek tudományos szakértelmet. Nincs olyan uniós vagy nemzeti előírás, amely kötelezővé tenné az ilyen ellenőrzések elvégzését, túl azon az általános követelményen, hogy az állatok számára ivóvizet kell biztosítani. Az éves vízellenőrzések miatt a termelési költségek kismértékben emelkednek. Ennek eredményeként a baromfitenyésztők megállapodnak abban, hogy a baromfihús-vásárlókra kizárólagos vásárlási kötelezettséget állapítanak meg annak érdekében, hogy a többletköltségeik ellentételezéseként bizonyosak lehessenek abban, hogy termékeiket megvásárolják.

Nem valószínű, hogy szükség lenne a baromfitenyésztők együttműködésére, mivel az állatjólét javulása nem indokolja a tervezett korlátozásokat. Minden termelő önállóan képes lehet hatékonyan teljesíteni az előírást, mivel a termelőknek nincs szükségük a versenytársaik ismereteire vagy szakértelmére az előírás teljesítéséhez. Ezenkívül az egyéni termelők olyan jelentős többletköltségek nélkül is teljesíthetik a fenntarthatósági előírást, amelyek egyébként hátrányos helyzetbe hoznák őket más olyan termelőkhöz képest, akik nem alkalmazzák az előírást. Ezenfelül, még ha szükségesnek is tartották az együttműködést, nem valószínű, hogy nélkülözhetetlen lenne, hogy a termelők kizárólagos beszerzési kötelezettségekről állapodjanak meg a vásárlókkal, tekintettel arra, hogy a vízminőség vizsgálata viszonylag alacsony költségekkel járna a termelők számára.

Példa: Egy tagállamban a termelők egy olyan fenntarthatósági megállapodást terveznek kötni, amely célul tűzi ki, hogy földjeik 25 %-át rendelkezésre bocsássák biodiverzitási célokra. A termelők a földjeik egy jelentős részét már most rendelkezésre bocsátják biodiverzitási célokra. A vevők által támasztott kereslet azon termékek mennyiségére vonatkozik, amelyeket a termelők a földjeik másik 75 %-án tudnak előállítani. A termékek vevői továbbá olyan árat fizetnek, amely pénzügyileg kompenzálni fogja a termelőket a biodiverzitás javítására irányuló erőfeszítéseikért.

Ilyen esetben semmi sem akadályozza a termelőket abban, hogy saját maguk teljesítsék a fenntarthatósági előírást, mert már minden egyes termelő rendelkezik azokkal a tapasztalatokkal és ismeretekkel, amelyek a biodiverzitás javításához szükségesek. Továbbá, a termelők vissza tudják nyerni a vevőktől a fenntarthatósági előírás teljesítésének költségeit.

1. példa: Valamelyik tagállam egyik régiójában működő tejgazdaságok és egy sajtgyártó megállapodnak abban, hogy kizárólag lágy sajtot és friss sajtot fognak előállítani, mivel a kemény sajt előállítása viszonylag magasabb szén-dioxid-kibocsátást eredményez. A tejgazdaságok továbbá beleegyeznek abba, hogy a tehéntrágyából egy anaerob metántermelő rothasztó alkalmazásával energiát fognak termelni. A sajtszállítás szénlábnyomának csökkentése érdekében a megállapodás azt is kimondja, hogy a lágy sajtot és a friss sajtot csak abban a tagállamban értékesítik, amelyben a termelők találhatók. Néhány szomszédos tagállam azonban ugyanolyan távolságra van, mint annak a tagállamnak a más régiói, ahol a termelők letelepedtek.

Az ilyen megállapodás nem nélkülözhetetlen a sajt gyártásával és kereskedelmével összefüggő szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó előírás teljesítéséhez, mivel kevésbé korlátozó módon is biztosítható a szén-dioxid-kibocsátások csökkentése, nevezetesen egy olyan objektív, távolságalapú feltétel meghatározásával, amely kimondja, hogy a termelés térsége és az értékesítés térsége közötti távolság például legfeljebb 200 km lehet.

2. példa: A forgatókönyv ugyanaz, mint az 1. példában. A tejgazdaságok azonban úgy döntenek, hogy a megállapodásban való részvételt csak azokra a tejgazdaságokra korlátozzák, amelyek ugyanabban a tagállamban telepedtek le: ez megkönnyíti a termelési kritériumoknak való megfelelés ellenőrzését, mivel a termelők régóta együttműködnek a nemzeti auditorral, aki nem tevékenykedik a tagállam határain túl.

Az ilyen megállapodás nem nélkülözhetetlen az előírás teljesítéséhez, mivel kevésbé korlátozó módon is biztosítható a szén-dioxid-kibocsátások csökkentése, nevezetesen azáltal, hogy az auditálást egy másik tagállamban is el lehetne végezni, illetve az auditálást ugyanaz az auditor, vagy az auditálás elvégzésére hajlandó másik auditor végezné.

Példa: Kereslet mutatkozik a peszticidmentes szamóca iránt, ugyanakkor a fogyasztók a magasabb árakat nehezen fogadják el. A peszticidmentes szamóca termelése további eszközberuházásokat igényel és további munkaerőköltségekkel jár, ami áremeléseket eredményez. Kevésbé valószínű, hogy a fogyasztók a drágább, peszticidmentes szamócát vásárolnák, ami csökkentheti a termesztők értékesítéseit. Továbbá, ha a fogyasztók nem vásárolják a peszticidmentes szamócát, a szamóca nagyobb hányada romlana meg. Ez az elsőként cselekvők hátrányát eredményezi bárki számára, aki peszticidmentes szamócát kíván termelni.

A termelők és a kiskereskedők egy csoportja olyan kezdeményezést dolgoz ki, amelynek keretében a kiskereskedők vállalják, hogy a részt vevő mezőgazdasági termelők számára kilogrammonként további 1,20 EUR-t fizetnek a peszticidmentes szamócáért. Az ösztönző kifizetés egy olyan tanulmányon alapul, amely megállapította, hogy:

A kilogrammonkénti 1,20 EUR teljes felár magasabb a kilogrammonkénti 1 EUR-nál, amelyet a fenntarthatósági előírás teljesítésével összefüggésben felmerült költségekre és elmaradt bevételre számítanak fel. Mindazonáltal a felár a felmerült költségek és az elmaradt bevétel ellentételezésének akár 20 %-át kitevő ösztönző kifizetést is tartalmaz, mely ebben az esetben kilogrammonként 0,20 EUR. Ez a következők tekintetében nélkülözhetetlen: i. biztosítani kell, hogy a termelők valóban teljesítik a fenntarthatósági előírást; ii. figyelembe kell venni egyfelől annak kockázatát, hogy a termelők felmondhatják a megállapodást azért, mert a fogyasztók elfordulhatnak a fenntartható szamóca vásárlásától, másfelől a termelési költségek növekedését; és iii. figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a termelők egy alternatív beruházás esetében kilogrammonként 0,05 EUR megtérülést érhetnek el, ha úgy döntenek, hogy nem vesznek részt a fenntarthatósági megállapodásban. A bizonytalanság ellentételezéséhez rendelt, kilogrammonkénti 0,12 EUR (lásd a fenti b) pontot) megegyezik a várható költségnövekedéssel és az elmaradt bevétellel. A beruházás megtérüléséhez rendelt, kilogrammonkénti 0,08 EUR (lásd a fenti c) pontot) magasabb a kilogrammonként 0,05 EUR megtérülésnél, amelyet az alternatív, nem fenntartható beruházással lehetne elérni.

Ha azonban az ösztönző kifizetés nagyobb a kilogrammonkénti 0,20 EUR-nál, eseti alapon kellene értékelni, hogy az áremelés összeegyeztethető-e a nélkülözhetetlenségi feltétellel.

1. példa: A kiskereskedők vállalják, hogy a görögdinnye-termesztőknek felárat fizetnek azért, hogy innovatív öntözőberendezéseket vásároljanak. A felárat három éven át kell fizetni, mivel a mezőgazdasági termelők nem rendelkeznek előzetesen a szükséges összeggel. Három év elteltével megtérülnek a mezőgazdasági termelőknek a berendezések beszerzésével kapcsolatos költségei, és az eszközök használatával csökken a vízfogyasztásuk. Ezért az időtartam szempontjából nem lenne nélkülözhetetlen a felár három év utáni fenntartása.

2. példa: Az 1. példához hasonló forgatókönyvben a görögdinnye-termesztők és a kiskereskedők megállapodnak abban, hogy peszticidek nélkül termesztenek görögdinnyét, és szerves peszticideket csak akkor fognak használni a vegyi peszticidek helyett, ha nincs más alternatívájuk. A kiskereskedők megállapodnak abban, hogy az 1. példában említettnél magasabb felárat fizetnek. A felár kompenzálja az öntözőberendezések megvásárlását is. Mivel a görögdinnye-termesztők számára ismétlődő kiadást jelent az is, ha egyáltalán nem használnak peszticideket, és az is, ha kizárólag szerves peszticideket használnak, a felár azon részét, amely a peszticidek mellőzéséhez, vagy adott esetben a szerves peszticidek alkalmazásához kapcsolódik, folyamatosan kell fizetni a fenntarthatósági megállapodás ideje alatt, míg az öntözőberendezésekhez kapcsolódó fizetés három év után megszűnik.

1. példa: 10 ecuadori termelő úgy dönt, hogy javítani fogják a kakaótermesztésre vonatkozó előírásokat azáltal, hogy kizárólag organikus kakaót fognak termelni. Megegyeznek egy csokoládégyártóval abban, hogy a fenntarthatósági címkét viselő csokoládétermékek alapanyagát képező organikus kakaó kilogrammja után 0,50 EUR felárat kapnak. Mielőtt végrehajtanák a megállapodást, termelők egy másik csoportja és egy másik csokoládégyártó is érdekelt abban, hogy részt vegyen a megállapodásban. Az első 10 termelő úgy véli, hogy a megállapodást eredetileg létrehozó 10 termelő és a csokoládégyártó önmagában (csoportként) teljesítheti az előírást a termelők második csoportja és a másik csokoládégyártó segítsége nélkül. Ennek ellenére utóbbiakat meghívják, hogy csatlakozzanak a megállapodáshoz.

Ebben a példában a nélkülözhetetlenségi teszt nem zárja ki az összes érdekelt termelőt és csokoládégyártót a megállapodásban való részvételből. Ez annak tudható be, hogy a megállapodás értelmében az előírás teljesítéséhez a termelőknek össze kell fogniuk legalább egy vevővel (ebben az esetben egy csokoládégyártóval). Az a tény, hogy kibővült a termelőket és a vevőt tartalmazó eredeti csoport, ami miatt a megállapodás tágabb piacot fed le, nem lényeges a nélkülözhetetlenségi teszt szempontjából.

2. példa: Az 1. példában ismertetettel azonos forgatókönyv szerint, miután a 10 termelő és a csokoládégyártó végrehajtotta a megállapodást, egy inputszolgáltató (vetőmag-szolgáltató) jelzi, hogy csatlakozna a megállapodáshoz.

Ebben a példában a nélkülözhetetlenségi teszt kizárja az inputszolgáltató későbbi részvételét. Ennek oka, hogy a nélkülözhetetlenségi elemzés szerint elegendő, ha a megállapodásban részt vevő felek a termelők és legalább egy vevő. Az inputszolgáltató részvétele ezért nem nélkülözhetetlen.

1. példa: Egy adott rizstermesztési eljárásnál kevesebb vízre van szükség, mint a hagyományos rizstermesztési eljárásoknál, és nem használnak műtrágyát és peszticideket sem. Az említett eljárás alkalmazása hozzájárul a tájak, a víz és a talaj fenntartható használatához és védelméhez, valamint a peszticidek használatának csökkentéséhez. Az eljáráshoz azonban a rizstermesztőknek további pénzügyi forrásokat és időt kell befektetniük, és az csak akkor jövedelmező, ha közepes vagy nagy léptékben hajtják végre. Három rizsszövetkezet megállapodik abban, hogy a fent említett termesztési eljárással termelnek „fenntartható rizst”. A kiskereskedő vállalja, hogy a fenntartható rizsből bizonyos mennyiséget – évi 100 tonnát – vásárol 3 évig.

A három szövetkezet számításai szerint 3 éven át évente legalább 95 tonna rizst kell termelniük ahhoz, hogy beruházásuk elérhesse a fenntarthatósági előírás teljesítéséhez szükséges méretgazdaságosságot és egy észszerű megtérülést. Annak érdekében, hogy a fogyasztókat a fenntartható rizs vásárlására ösztönözzék, a három szövetkezet és a kiskereskedő megállapodik abban, hogy a kiskereskedő viszonteladói ára legfeljebb 15 %-kal haladhatja meg az általa a hagyományos rizsre megállapított átlagárat. Tekintettel azonban az inputanyagok és a munkaerő költségeire, a fenntartható rizs 30 %-kal többe kerül a kiskereskedő számára a hagyományos rizshez képest.

A többi piaci vevő, azaz a kiskereskedők, a gyártók és a nagykereskedők többsége elsősorban az alacsonyabb áron értékesített, hagyományos rizs vásárlása iránt érdeklődik. A fogyasztók érdeklődést mutatnak a fenntarthatóbb rizs vásárlása iránt, de nincsenek tisztában azzal, hogy a hagyományos rizs előállítása milyen mértékben jár műtrágyák és növényvédő szerek használatával, sem azzal, hogy mennyire vízigényes.

1. lépés:

Teljesíthető-e a fenntarthatósági előírás egyéni fellépéssel is?

A rizsszövetkezek nem tudnák egyénileg finanszírozni a fenntartható rizs termesztését. Ennek oka, hogy nem biztosak abban, hogy forgalmazni tudják a rizst, tekintettel arra, hogy a vevők többsége az alacsonyabb áron értékesített, hagyományos rizst kívánja megvásárolni. A három szövetkezet tehát egyénileg nem tudja hatékonyan bevezetni az előírást. Ebben az esetben valószínűleg nélkülözhetetlen a kiskereskedővel kötött olyan megállapodás, amely szerint a kiskereskedő évente legalább 100 tonna fenntartható rizst vásárol.

Külön kell értékelni azt a megállapodást, amely szerint a fenntartható rizs kiskereskedelmi viszonteladói ára legfeljebb 15 %-kal haladhatja meg a hagyományos rizs átlagárát. A fenntartható rizs 30 %-kal drágább a hagyományos rizshez képest, és fennáll a veszélye annak, hogy a fogyasztók nem vásárolnának elegendő mennyiségű rizst. A fenntartható rizs népszerűsítését célzó megállapodás ezért valószínűleg nélkülözhetetlen, mivel ellenkező esetben a kiskereskedő nem tudna továbbra is vásárolni a három szövetkezettől. A három szövetkezet és a kiskereskedő önállóan nem tudja reklámozni a rizst, mivel ehhez egymás segítségére van szükségük, tekintettel arra, hogy a fenntartható rizs termelése és értékesítése összefügg egymással.

A fenntarthatósági megállapodás rendelkezésének nélkülözhetetlensége

A bizonyos mennyiségű fenntartható rizs éves megvásárlására vonatkozó megállapodás valószínűleg nélkülözhetetlen, mivel csak egy kiskereskedő vesz részt a fenntarthatósági megállapodásban, és a fenntartható rizs előállítása többletköltségekkel jár a termelők számára. A költségfedezés problémájának kezelésére alkalmas lehet egy másik fajta rendelkezés, amely szerint a kiskereskedő pusztán a fenntartható rizs népszerűsítésére vállalna kötelezettséget, de a minimális mennyiség megvásárlására nem. Ez azonban nem nyújtana kellő biztonságot a három szövetkezet számára, mivel a hagyományos rizs 30 %-kal olcsóbb, és a fogyasztók általában nincsenek tisztában azzal, hogy mivel jár a hagyományos rizstermesztés.

Azon megállapodás esetében, amely a hagyományos rizs viszonteladási áránál legfeljebb 15 %-kal magasabban állapítja meg a fenntartható rizs viszonteladási árát, a fenntartható rizs vásárlását kevésbé korlátozó módon is lehet népszerűsíteni. Mivel a probléma az, hogy a fogyasztók nincsenek tisztában a fenntartható rizs előnyeivel, a három szövetkezet és a kiskereskedő tanúsítási megállapodást köthet, például a fenntartható rizsre vonatkozó címke kidolgozása céljából, amihez egy harmadik fél szolgáltatásait veszik igénybe. A harmadik fél értékelné, hogy a rizs megfelel-e a fenntartható termelési módszereknek, és tanúsítaná annak megfelelőségét. A címke a hagyományos rizstermesztés környezeti hatásairól tájékoztathatná a fogyasztókat. A kiskereskedő tehát szabadon határozhatná meg a fenntartható rizs viszonteladási árát, miközben a címke használatával hatékonyan kielégíthetné a fenntartható rizs iránti fogyasztói keresletet.

2. lépés: A korlátozás jellegének és intenzitásának nélkülözhetetlensége

Az évi 100 tonna fenntartható rizs megvásárlására vonatkozó kötelezettségvállalás jellegének értékelésekor megállapítandó, hogy alternatív megoldás lehet-e a kiskereskedő arra vonatkozó kötelezettségvállalása, hogy a három szövetkezettől megvásárolja a viszonteladni szükséges összes fenntartható rizst. Ezzel azonban nem lenne teljesíthető a fenntarthatósági előírás, mivel a három szövetkezet nem lehet biztos abban, hogy a kiskereskedő ténylegesen elengedő mennyiséget vásárol a termelt rizsből. Ez azért van így, mert előfordulhat, hogy a kiskereskedőnek egy adott évben nem feltétlenül van szüksége mind a 100 tonna fenntartható rizsre, és ezért a szövetkezetek nem lennének ösztönözve a szükséges beruházások megvalósítására.

Az évi 100 tonna fenntartható rizs 3 éven át történő megvásárlásával kapcsolatos kötelezettségvállalásra vonatkozó korlátozás intenzitását értékelve, a korlátozás nélkülözhetetlennek tűnik, mivel a három szövetkezetnek 3 éven át évente legalább 95 tonna fenntartható rizst kell termelnie ahhoz, hogy további beruházásai megtérüljenek. A fenntarthatósági előírás újszerűsége és az azt övező bizonytalanság miatt a további 5 tonna fenntartható rizs megvásárlásával a kiskereskedő arra törekszik, hogy téves számítás esetén biztonsági hálóval rendelkezzen. A 100 tonna fenntartható rizs megvásárlására vonatkozó kötelezettségvállalás ezért valószínűleg nélkülözhetetlen a szóban forgó fenntarthatósági előírás teljesítéséhez.

2. példa: Egy regionális kezdeményezés a sertések életkörülményeinek javítására irányul. A részt vevő mezőgazdasági termelők megállapodnak egy vágóhíddal és két húsfeldolgozóval, hogy gazdaságukban az egy sertésre jutó férőhelyet a jogszabályban előírt minimum fölé növeljék. A földterület biodiverzitás céljára való megőrzésére irányadó helyi jogszabályok miatt a legtöbb mezőgazdasági termelő nehezen tudja növelni a sertéstenyésztéshez szükséges férőhely nagyságát, mivel ez arra kényszerítené őket, hogy az előírásnak való megfelelés érdekében csökkentsék a nevelt sertések számát. Ennek eredményeként a részt vevő mezőgazdasági termelők pénzügyileg hátrányos helyzetbe kerülnének azokhoz a mezőgazdasági termelőkhöz képest, akik nem vesznek részt a kezdeményezésben.

A kezdeményezés ezért előírja a feldolgozók számára, hogy az eladott hús minden kilogrammja után további 1 EUR-t fizessenek felárként a mezőgazdasági termelőknek, hogy kompenzálják őket az outputjuk csökkenéséért és a megnövekedett költségekért. A felár annak a nyereségnek felel meg, amelyet a mezőgazdasági termelők egyébként akkor értek volna el, ha hagyományos módon több sertést neveltek volna, és tartalmaz egy alacsony haszonkulcsot, amely a mezőgazdasági termelőket a megállapodáshoz való csatlakozásra ösztönzi. Az egyik feldolgozó képes lett volna a mezőgazdasági termelők teljes termelését feldolgozni, és fedezni a kapcsolódó anyagi terheket. Ugyanakkor egy második feldolgozó is csatlakozott a kezdeményezéshez, mivel ki akarja aknázni a fenntarthatóbb termékek piacát. A kezdeményezés azt is előírja, hogy az érintett vágóhíd kizárólag a vonatkozó állatjóléti előírásoknak megfelelően tenyésztett sertéseket vághatja le annak elkerülése érdekében, hogy húsuk összekeveredjen a hagyományosan tenyésztett állatok húsával.

1. lépés:

Ugyanúgy teljesíthető-e a fenntarthatósági előírás egyéni fellépéssel is?

Az első mérlegelendő alternatíva az, hogy a megállapodás résztvevői inkább egyénileg tudják-e teljesíteni a fenntarthatósági előírást, mint együttesen. Az a mezőgazdasági termelő, aki egyénileg növelné az egy sertésre jutó férőhely nagyságát a gazdaságában, a termelésének csökkenése vagy az eladási árának emelkedése miatt elveszítené jövedelmének egy részét, és esetleg a vevőihez való hozzáférést is más mezőgazdasági termelők javára. Ugyanakkor, bár a feldolgozók bevonása nélkül fellépő mezőgazdasági termelők egyenlő feltételek mellett versenyeznének egymással, továbbra is hátrányba kerülnének azokkal a mezőgazdasági termelőkkel szemben, akik úgy döntöttek, hogy nem vesznek részt a fenntarthatósági megállapodásban. Nehezen találnának olyan vásárlókat is, akik beleegyeznének abba, hogy magasabb árat fizessenek a fenntartható módon tenyésztett állatok húsáért. Ezért az egyoldalú fellépéstől eltérően valószínűleg nélkülözhetetlen a maguk a mezőgazdasági termelők közötti, valamint a mezőgazdasági termelők és a feldolgozók mint a húskészítmények vásárlói közötti megállapodás. Végezetül, a vágóhíd részvétele elvileg nélkülözhetetlen, mert biztosítja a megállapodás hatálya alá tartozó sertésektől származó hús különválasztását attól a hústól, amely a megállapodás hatálya alá nem tartozó sertésekből származik.

A fenntarthatósági megállapodás rendelkezésének nélkülözhetetlensége

Ezt követően, a felárat illetően alternatíva lehet az, ha a feldolgozók kötelezettséget vállalnának arra, hogy a kezdeményezéssel összhangban nevelt sertésekből származó valamennyi húst a hagyományosan tenyésztett sertésekért fizetett áron vásárolják meg. A mezőgazdasági termelők általában nem szembesülnek nehézségekkel azon a téren, hogy vevőt találjanak, és könnyen tudják értékesíteni a sertésből előállított húskészítményeket. Ha azonban a fenntarthatósági kritériumokat alkalmaznák, veszteségesen kellene értékesíteniük, mivel csökkenteniük kellene az állatok számát anélkül, hogy kompenzációban részesülnének. Ezért valószínűsíthető, hogy a felár nélkülözhetetlen.

Ami a vágóhíd azon kötelezettségvállalását illeti, hogy csak a fenntarthatósági előírásnak megfelelően nevelt állatokat vágja le, alternatív megoldásként a mezőgazdasági termelők kérhetik a vágóhidat, hogy különítse el, és egyértelműen jelölje meg az általuk szállított sertésekből származó húst. Ez valószínűleg többletköltségekhez vezetne, mivel két külön vágóvonal fenntartása hatékonyságcsökkenést eredményezhet az állatok levágásában. Ha azonban a vágóhídnak sikerül hatékonyan kezelnie a két vágóvonalat, mindkét állatfajta levágásával nagyobb forgalmat érhetne el, ami kompenzálná a vágóhidat a kétféle hús feldolgozás céljára való különválasztásáért. Ezért nem valószínű, hogy nélkülözhetetlen lenne a vágóhíddal kötött arra irányuló megállapodás, hogy csak fenntartható módon tenyésztett állatokat vágjon le.

2. lépés: A korlátozás jellegének és intenzitásának nélkülözhetetlensége

A sertéseknek nagyobb férőhelyet biztosító mezőgazdasági termelőknek fizetett felár esetében alternatív korlátozás lehet a húskészítmények rögzített áráról vagy minimáláráról szóló megállapodás. Ugyanakkor a teljes árról való megállapodás a termelési költségek számos olyan, a fenntarthatósági előíráshoz nem köthető szempontjára terjedne ki, mint például az inputárak, az időjárási események és a betegségek. Továbbá, jóllehet egy olyan minimálár, amelyet kellően magas szinten határoztak meg ahhoz, hogy figyelembe vegye a fenntarthatóság javításának költségeit, biztosítaná, hogy a termelők erőfeszítéseikért kompenzációban részesüljenek, de figyelmen kívül hagyná annak lehetőségét, hogy a sertéshús árának más elemei – mint például az inputok, az infrastruktúra és a termék szezonális jellege – változhatnak a jövőben, és az elfogadott minimálár már nem tükrözné megfelelően a mezőgazdasági termelők költségeit. A korlátozás valószínűleg nélkülözhetetlen, mivel a felár annak a nyereségkiesésnek felel meg, amely a mezőgazdasági termelőknél a kevesebb sertés tenyésztése miatt jelentkezik, és e korlátozás mellett megmaradna az a lehetőség, hogy a piaci változások függvényében más árelemek szabadon ingadozzanak.

A felárnak az előállított hús kilogrammjaként 1 EUR-ban való megállapítása valószínűleg szintén nélkülözhetetlen. Ez az eset akkor, amikor a kifizetés megegyezik azzal az elmaradt nyereséggel, amelyet a mezőgazdasági termelők amiatt szenvednének el, mert csökken az outputjuk a hagyományos sertésneveléshez képest, és a kifizetés a felmerült költségek és az elmaradt bevétel ellentételezésének kevesebb mint 20 %-át kitevő alacsony haszonkulcsot tartalmaz abból a célból, hogy a mezőgazdasági termelőket a megállapodáshoz való csatlakozásra ösztönözze. E haszonkulcs nélkül, és amennyiben a mezőgazdasági termelőket csak a felmerült többletköltségekért és az elmaradt bevételért kompenzálnák, azok nem feltétlenül lennének érdekeltek abban, hogy meghozzák a fenntarthatósági előírás teljesítéséhez szükséges erőfeszítéseket.

Az 5.4.2.3. szakaszban ismertetettek értelmében nem szükséges értékelni, hogy a kezdeményezéshez csatlakozott mezőgazdasági termelők vagy feldolgozók száma nélkülözhetetlen-e.

3. példa: Egy három tejipari szövetkezetből álló csoport a sajtra vonatkozó minőségi védjegyet dolgoz ki. A minőségi védjegy előírja a termelők számára annak tanúsítását, hogy a sajtjukhoz felhasznált tejet kizárólag ökológiai módszerekkel állítják elő. A minőségi védjegy előírja, hogy a sajthoz felhasznált összes tej termelése egy előre meghatározott listán szereplő ökológiai módszerekkel történjen annak biztosítása érdekében, hogy a biotej és az egyéb tejfajták ne keveredjenek össze. Az ilyen termelési módszer többletköltségeket okoz a termelőknek, szűkíti az arra vonatkozó választási lehetőségüket, hogy a biosajt előállításához alternatív módszereket alkalmazhassanak, és visszafogja őket abban, hogy továbbra is hagyományos tejet tudjanak kínálni a sajttermékekhez. Már sikeresen bevezetésre kerültek olyan termékek, amelyek mennyisége és termelési módszerei hasonlóak a tejgazdaságok által tervezettekhez. A fogyasztók biosajt iránti kereslete nagy, és már magasabb árat fizetnek érte. Ennek eredményeként a tejgazdaságok vevői részéről is kereslet mutatkozik a biosajt iránt, és a tejgazdaságok fedezni tudják a pluszkövetelményekkel kapcsolatos költségeiket.

1. lépés: Ugyanúgy teljesíthető-e a fenntarthatósági előírás egyéni fellépéssel is?

Egyes termelők már egyénileg alkalmaznak az uniós vagy a nemzeti jog által előírtaknál szigorúbb fenntarthatósági előírásokat, és az említett előírásoknak megfelelően előállított termékek minőségben és mennyiségben összemérhetőek a megállapodásban előirányzottakkal. A biosajt iránt a fogyasztók és a vevők is keresletet támasztanak. A szövetkezetek ezért egyénileg is képesek lennének alkalmazni az előírást, és ki tudnák elégíteni a fenntartható sajt iránti növekvő fogyasztói keresletet a saját címkéjük létrehozásával. Az együttműködés ezért nem tűnik nélkülözhetetlennek.

4. példa: Minden év bizonyos időszakaiban egyes zöldségek rendelkezésre álló mennyisége meghaladja a keresletet. Ennek következtében az éves spenóttermés 7–15 %-a vész kárba. A szövetkezetek megpróbáltak egyénileg különböző stratégiákat végrehajtani a többletként adódó termény tervezése vagy tárolása érdekében, de nem sikerült a veszteségüket átlagosan 7 % alatt tartani. Megkísérelték kiszárítani és értékesíteni a spenótot, de nincs fogyasztói kereslet ilyen termék iránt.

A pazarlás csökkentése érdekében a spenótszövetkezetek egy csoportja úgy dönt, hogy információt cserél a vevőknek havonta szállított spenótról annak érdekében, hogy a kínálatot és a keresletet pontosabban meg lehessen tervezni. A szövetkezetek szerint ez az információcsere egy rotációs rendszer bevezetését szolgálja, amely szerint a különböző szövetkezetek havonta felváltva csökkentik termelésüket egy meghatározott százalékkal, hogy kielégíthessék a következő hónapban várható, spenót iránti keresletet.

1. lépés:

Ugyanúgy teljesíthető-e a fenntarthatósági előírás egyéni fellépéssel is?

Az együttműködés szükségessége nélkülözhetetlennek tűnik, mivel az élelmiszer-pazarlás kezelésére irányuló egyéni fellépés kudarcot vallott.

A fenntarthatósági megállapodás rendelkezésének nélkülözhetetlensége

A spenótszövetkezetek a keresletre és kínálatra vonatkozó információk cseréje révén kívánják teljesíteni az előírást. Alternatívaként megállapodhatnak arról, hogy minden szövetkezet esetében csökkentik a termelési volumeneket. Ez azonban nem oldaná meg a problémát, mivel nehéz lenne biztosan előre látni, hogy a szövetkezetnek mennyivel kellene csökkentenie termelését. Emellett még mindig lennének olyan időszakok, amikor a kereslet nagyobb, így a szövetkezetek nem tudnák teljesíteni vevőik megrendeléseit. Ezenkívül a termelési mennyiségekre vonatkozó megállapodás korlátozóbb lenne, mint az információcsere.

Az információcserére vonatkozó megállapodás kezeli a problémát azáltal, hogy rendszeres tájékoztatást nyújt a piac helyzetéről, és lehetővé teszi, hogy a következő hónapban pontosan kiigazítsák a kínálatot. Ezért észszerűen szükségesnek tűnik az élelmiszer-pazarlás csökkentésére vonatkozó előírás teljesítéséhez.

2. lépés: A korlátozás jellegének és intenzitásának nélkülözhetetlensége

Ami a megállapodásból eredő versenykorlátozás nélkülözhetetlenségét illeti, az olyan paraméterre vonatkozó információcsere, mint a vevőknek történő havi kiszállítások, a verseny jelentős korlátozását jelenti. Kevésbé korlátozó és reális alternatíva lehet az összesített információk kéthavi vagy háromhavi, nem pedig egyhavi rendszerességű megosztása. Az adatok ritkábban történő összesítése és összeállítása miatt az egyéni szövetkezetek egyedi vevőinek történő értékesítések nem azonosíthatók. Ugyanakkor a termelők az adatok kéthavi vagy háromhavi megosztásának esetében is tisztában lennének a spenót iránti előző 2–3 havi piaci kereslettel, így a következő hónapban ki tudják igazítani termelésüket.

Következésképpen az egyhavi rendszerességgel történő információcserére vonatkozó megállapodás nem menne át a nélkülözhetetlenségi teszt második lépésén.

Példa: Ezen iránymutatás közzététele előtt több termelő is megállapodást köt. Kötelezettséget vállalnak arra, hogy felhagynak egy olyan engedélyezett gyomirtó szer használatával, amelyet gyakran kimutatnak az ivóvízkészletekben. Az e fenntarthatóbb termelési módszerre való átállás finanszírozása érdekében megállapodnak abban, hogy az árakat előállított kilogrammonként 0,50 EUR-ban rögzítik átmenetileg.

Ezen iránymutatás közzétételét követően a felek számára egyértelmű, hogy a felárfizetés elegendő lett volna az előírás teljesítéséhez. Következésképpen a megállapodás nem menne át a nélkülözhetetlenségi teszt második lépésén. Ennek eredményeként a 210a. cikknek való megfelelés érdekében a feleknek a lehető leghamarabb aktualizálniuk kell megállapodásukat azáltal, hogy az árrögzítést felárfizetéssel váltják fel.

Példa: 2023 januárjában több mezőgazdasági termelő megállapodott abban, hogy termelési módszerüket úgy változtatják meg, hogy felhagynak egy engedélyezett, szennyező gyomirtó szer használatával, melyet gyakran mutatnak ki az ivóvízkészletekben. Mivel a termelési módszer megváltoztatásához némi időre volt szükség, a végső, kevésbé szennyező termék bevezetése 2023 szeptemberében esedékes. A termelők megállapodtak abban, hogy 2023 januárjától felárat alkalmaznak a problémás gyomirtó szert használó termékre az átálláshoz szükséges beruházás finanszírozása érdekében.

A felár 2023 januárjától alkalmazható, amennyiben a termelők nem tudnák fedezni a beruházási költségeiket akkor, ha a felárat csak 2023 szeptemberében – az alternatív termék bevezetését követően – kezdenék alkalmazni. A 2023 januárjával kezdődő felárfizetés hiányában a termelők nem csatlakoznának a fenntarthatósági kezdeményezéshez. Ha azonban a felek a beruházási költségeiket akkor is fedezni tudnák, ha a felárat csak 2023 szeptemberében vezetnék be, úgy a felárnak az említett időpont előtti bevezetése nem nélkülözhetetlen.

Példa: Két termelő megállapodott abban, hogy közösen beruháznak egy olyan új termelési módszerre irányuló kutatásba és fejlesztésbe, amely fenntarthatóbbnak ígérkezik. Ez magában foglalja az árak rögzítését az említett új beruházás finanszírozása érdekében. Mivel a megállapodás megkötését követően gazdasági válság kezdődött, a felek már nem tudják finanszírozni a kutatást, és úgy döntenek, hogy leállítják a kutatási beruházást.

Mivel a felek vis maiortól független ok miatt nem hajtották végre az előírást, nem korlátozhatják tovább a versenyt, azaz nem rögzíthetik az árakat.

Példa: A termelők és a kiskereskedők megállapodnak abban, hogy olyan új kukoricafajtát termesztenek, amely ellenállóbb a kártevőkkel szemben, és így kevesebb peszticid használatát igényli, mint más kukoricafajták. Az új kukoricafajtához szükséges vetőmagok azonban drágábbak: azok ára kilogrammonként 6 EUR. A kiskereskedők megállapodnak abban, hogy a drágább vetőmagok megvásárlását úgy finanszírozzák, hogy felárat fognak fizetni a termesztett kukoricára. A fenntarthatósági megállapodás végrehajtásának későbbi szakaszaiban a vetőmagok költsége kilogrammonként 1 EUR-ra csökken, amint a növény szélesebb körben keresetté válik, és több vetőmag van forgalomban.

A kukorica inputjául szolgáló vetőmagok árának e változása azt jelenti, hogy a feleknek felül kell vizsgálniuk a felár mértékét, valamint azt, hogy a kiskereskedőknek egyáltalán kell-e felárfizetéssel támogatniuk a megállapodást.

Példa: A termelők, feldolgozók és kiskereskedők a ketrec nélküli állattartás utáni felár fizetéséről állapodnak meg. A törvény előírja, hogy minden állatnak legalább 0,2 m2 nagyságú férőhellyel kell rendelkeznie. Ezt követően a kötelező jogszabály módosul, és új, 0,5 m2 nagyságú férőhelyet ír elő.

Az a fenntarthatósági előírás, amely úgy rendelkezik, hogy az állatokat szabadon kell tartani, továbbra is indokolhatja a felár alkalmazását. Mivel azonban a törvény szigorította a kötelező előírást, a felár szintjét újra kell értékelni, ami bizonyos esetekben alacsonyabb árhoz vezethet.

Példa: Egy termelői szervezet és gyártók közötti megállapodás lehetővé teszi a gyártók számára, hogy olyan mesterséges intelligencián (MI) alapuló technológiába fektessenek be, amely korán felismeri a növényekben előforduló betegségeket, és ezáltal magasabb terméshozamot eredményez. A gyártók megegyeznek abban, hogy megvásárolják a technológiát a termelők számára és fedezik a technológia működési költségeit azáltal, hogy megállapodnak a termelői szervezet által előállított termékek minimumáráról. Ennek fejében a megállapodás előírja a termelői szervezet tagjai számára, hogy licenciába adják a technológiát annak biztosítása érdekében, hogy elegendő engedélyes – és így licencdíj – álljon rendelkezésre a beruházás költségeinek fedezésére.

Miután a technológiát tesztelték és az magasabb terméshozamokhoz vezet, a termelőknek újra kell értékelniük a minimumár nélkülözhetetlenségét. Mivel immár többet termelnek, előfordulhat, hogy maguk tudják fedezni a technológia működési költségeit.

Példa: A helyi baromfitenyésztők közösen megállapodnak abban, hogy állatonként nagyobb férőhelyet biztosítanak. Átállási költségeik csökkentése érdekében megállapodást kötnek vevőikkel, amelynek értelmében ez utóbbiak elfogadják a rögzített felárat, amely az új fenntarthatósági előírásnak megfelelő többletköltségek fedezését szolgálja. A megállapodást 2024 márciusában írják alá, egyoldalú felmondás esetén egyéves felmondási idővel. A felmondási idő biztosítja, hogy megfelelően tudjanak tervezni azok a vevők, akik fenntartható baromfi szállítóiként kívánják pozicionálni magukat a piacon, és ennek érdekében már beruházásokat eszközöltek. 2024 júniusában új helyi jogszabályt fogadnak el, amely 2024 decemberétől alkalmazandó. E jogszabály előírja, hogy ebben a régióban minden mezőgazdasági termelés során pontosan akkora férőhelyet kell biztosítani az állatok számára, mint amekkorát a megállapodás előír.

Mivel a minimális férőhelynagyságra vonatkozó követelmény 2024 decemberétől jogi kötelezettséggé válik, a verseny korlátozása már nem nélkülözhetetlen. A vevőkkel kötött szerződésnek a hivatalos felmondási idő lejárta előtti felmondása azonban súlyos pénzügyi következményekkel járhat a felekre nézve. A felek jóhiszeműen jártak el, mert a megállapodás megkötésének időpontjában az új törvény nem volt előrelátható. Ezért a felekre a felmondási időszak végéig – azaz 2025 júniusáig – továbbra is vonatkozhat a 210a. cikkben meghatározott kizárás.

Példa: Annak érdekében, hogy a növényvédőszer-használatot az uniós és nemzeti jogszabályok által előírtnál nagyobb mértékben csökkentsék, három kukoricatermesztő, akik a piacon jelen lévő termelők számának csak egy kis részét képviselik, megállapodnak egy takarmánytermelővel abban, hogy át fog térni ökológiai termelési módszerekre. Mivel ez az átállás növelni fogja költségeiket, közösen megállapodnak abban, hogy a három kukoricatermesztő kétéves időszakra rögzíti az árakat. A fenntarthatósági megállapodás egyéves végrehajtását követően a három kukoricatermesztő rájön, hogy alábecsülték, hogy az ökológiai termelésre való átállás mennyire növeli költségeiket, és hogy a rögzített ár nem fedezi ezeket a többletköltségeket. A három kukoricatermesztő ezért csökkenti bevételét e költségek fedezése érdekében, mivel nem emelhetik a rögzített árat.

Ebben a példában a bevételcsökkenés csupán a három kukoricatermesztő által végzett téves számításoknak tudható be. Ezenkívül csak korlátozott számú termelőt érint. Következésképpen nem valószínű, hogy veszélyeztetné az EUMSZ 39. cikkében meghatározott KAP-célkitűzések elérését.

Példa: Az érintett földrajzi területen termelt gabona 80 %-át adó számos vetőmagtermelő megállapodik abban, hogy nem fognak értékesíteni olyan vetőmagokat, amelyeket egy bizonyos típusú vegyi peszticiddel kezeltek. Mivel e termelők a vetőmagtermelés nagy részéért felelnek, ez inputhiányt okoz a gabonát felhasználó feldolgozóknál, ami a kenyér árának jelentős emelkedéséhez vezet. Ez valószínűleg veszélyeztetné az ellátás biztonságára és az elfogadható fogyasztói árak biztosítására irányuló célkitűzéseket.

1. példa: A piac mintegy 50 %-át kitevő baromfitenyésztők vállalják, hogy adásvételi megállapodást kötnek jobb minőségű baromfitakarmány közös beszerzése céljából. A közös beszerzéssel elért költségmegtakarításoknak köszönhetően a termelőknek sikerült olyan takarmányárat fenntartaniuk, amely többé-kevésbé megegyezik a fenntarthatósági megállapodás hatálya alá nem tartozó baromfitakarmány árával. Megállapodnak abban is, hogy közösen reklámkampányt finanszíroznak, amellyel felhívják a figyelmet arra, hogy az emberi egészség és az állatok jóléte szempontjából mennyivel jobb a megfelelőbben táplált baromfi. A kampány eredményeként a legtöbb fogyasztó úgy dönt, hogy a megfelelőbben táplált baromfi húsát vásárolja meg. Ez a keresletnövekedés arra ösztönzi a többi termelőt, hogy csatlakozzanak a megállapodáshoz, és megváltoztassák termelési módszereiket. A közös beszerzés különösen a kisebb termelőket indítja a szigorúbb előírás teljesítésére, mivel egyébként nem engedhették volna meg maguknak a jobb minőségű takarmány megvásárlását. Ennek eredményeként a teljes kínálat több mint 90 %-át adó termelők áttérnek a nagyobb fenntarthatóságot biztosító előírásra.

Jóllehet a megállapodás következtében lényegében az összes, kevésbé fenntartható módon tenyésztett baromfi eltűnik a piacról, nem valószínű, hogy ez a 210a. cikk (7) bekezdése szerinti versenykizárásnak minősül. Ennek oka, hogy a 210a. cikknek nem célja megakadályozni azokat a megállapodásokat, amelyek olyan hatékonyan mozdítják elő a fenntarthatóságot, hogy a fogyasztók többsége már csak fenntartható termékeket akar vásárolni, és ennek következtében más piaci szereplők is átveszik ugyanazt az előírást.

2. példa: A piac 60 %-át kitevő pulykatenyésztők úgy döntenek, hogy javítják a pulykáik életkörülményeit azáltal, hogy olyan új állatjóléti előírást állapítanak meg, amely túlmutat a kötelező jogszabályokban előírtakon. Ehhez szükség van a pulykák életterének növelésére, valamint levegőcserélő és vízkezelő rendszerek telepítésére. Az új fenntarthatósági előírás azt is kimondja, hogy a pulykák takarmányozására csak kiváló minőségű takarmány használható. A termelők megegyeznek a vevőkkel, hogy felárat kapnak tőlük a fenntartható pulykákkal kapcsolatos költségek fedezésére.

A felár miatt a fenntartható módon előállított pulykahús ára 150 %-kal magasabb lesz a nem fenntartható módon előállított pulykahús árához képest. Az áremelés azért szükséges, mert biztosítani kell az új előírással járó kiemelkedően magas többletköltségek megtérülését. Néhány hónapon belül a szóban forgó piacon működő összes többi pulykatenyésztő csatlakozik az új fenntarthatósági megállapodáshoz. A pulykahús behozatalára vonatkozó korlátok jelentősen csökkentik az importált, nem fenntartható módon előállított pulykahús mennyiségét a piacon. Ennek eredményeként gyakorlatilag már nem lesz a piacon olyan pulykahús, amelyet nem fenntartható módon állítottak elő. Ráadásul a fenntartható módon előállított pulykahús ára további 200 %-kal növekedik a nem fenntartható módon előállított pulykahús eredeti árához képest.

A bizonyítékok arra utalnak, hogy a megállapodás miatt a pulykahúst fogyasztók 45–50 %-a már nem engedheti meg magának, hogy pulykahúst vásároljon.

Ennek eredményeként azok a fogyasztók, akik csak az olcsóbb – és kevésbé fenntartható – alternatívát hajlandók megfizetni, a továbbiakban már nem tudnak pulykahúst vásárolni, mivel nem tudják megfizetni a 200 %-os áremelést. Az ilyen helyzet valószínűsíthetően a 210a. cikk (7) bekezdése szerinti versenykizárásnak minősül.