This document is an excerpt from the EUR-Lex website
Document 52020DC0291
REPORT FROM THE COMMISSION TO THE EUROPEAN PARLIAMENT, THE COUNCIL AND THE EUROPEAN ECONOMIC AND SOCIAL COMMITTEE on the application of Directive 2014/50/EU of the European Parliament and of the Council of 16 April 2014 on minimum requirements for enhancing worker mobility between Member States by improving the acquisition and preservation of supplementary pension rights
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK a munkavállalók mobilitásának a kiegészítő nyugdíjjogosultságok megszerzésének és megtartásának javításával történő növelésére vonatkozó minimumkövetelményekről szóló, 2014. április 16-i európai parlamenti és tanácsi irányelv alkalmazásáról
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK a munkavállalók mobilitásának a kiegészítő nyugdíjjogosultságok megszerzésének és megtartásának javításával történő növelésére vonatkozó minimumkövetelményekről szóló, 2014. április 16-i európai parlamenti és tanácsi irányelv alkalmazásáról
COM/2020/291 final
EURÓPAI BIZOTTSÁG
Brüsszel, 2020.7.6.
COM(2020) 291 final
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK
a munkavállalók mobilitásának a kiegészítő nyugdíjjogosultságok megszerzésének és megtartásának javításával történő növelésére vonatkozó minimumkövetelményekről szóló, 2014. április 16-i európai parlamenti és tanácsi irányelv alkalmazásáról
1.Bevezetés
A munkavállalók szabad mozgása az Európai Unió polgárainak alapvető szabadsága, és a belső piac egyik pillére. E jogot az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 45. cikke rögzíti. Ezt a jogot továbbfejlesztette a másodlagos jog, különösen a munkavállalók Unión belüli szabad mozgásáról szóló, 2011. április 5-i 492/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet. Ezenfelül pedig a Bíróság ítélkezési gyakorlata is továbbfejlesztette.
A munkavállalók szabad mozgása megkönnyítésének elengedhetetlen eleme a társadalombiztosítási jogaik, és azon belül a nyugdíjuk megőrzése. A munkavállalók szociális védelmét a nyugdíj területén a törvény által előírt szociális biztonsági rendszerek biztosítják, amelyeket a munkaszerződéssel összefüggő, kiegészítő nyugdíjrendszerek egészítenek ki. E tekintetben az elsődleges hatáskör a nemzeti szociális biztonsági rendszereké.
A szabad mozgáshoz való jogukat gyakorló személyek jogainak védelme érdekében az EU az EUMSZ 48. cikke szerint rendkívül korai szakaszban fogadott el intézkedéseket, az úgynevezett szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló rendeleteket 1 annak érdekében, hogy megvédje az Európai Unión belül mozgó munkavállalók és családtagjaik társadalombiztosítási jogait. Mindazonáltal ezek a rendeletek elméletben csak a kötelező nyugdíjrendszerekkel foglalkoznak, és nem alkalmazandók a kiegészítő nyugdíjrendszerekre 2 . Ezért elengedhetetlen volt a kiegészítő nyugdíjjogosultságokra vonatkozó külön szabályok elfogadása.
A szabad mozgással szembeni, a koordinációról szóló, fenti uniós rendeletekben nem szereplő kiegészítő nyugdíjjal kapcsolatos akadályok elhárításának első lépéseként a Közösségen belül mozgó munkavállalók és önálló vállalkozók kiegészítő nyugdíjra való jogosultságának védelméről szóló 98/49/EK tanácsi rendelet 3 előír bizonyos jogokat a kiegészítő nyugdíjrendszerek tagjai számára. Ezen irányelv szerint azon személyek nyugdíjjogosultságát, akik nem fizetnek többé járulékot a kiegészítő nyugdíjrendszernek, mert másik tagállamba mennek, ugyanúgy meg kell őrizni, mint azon személyek esetében, akik az adott tagállamban maradnak, azonban hasonlóan nem fizetik tovább járulékot a nyugdíjrendszernek. A kiegészítő nyugdíjrendszer kedvezményezettjei jogosultak arra, hogy bármely tagállamban megkapják az ellátásukat.
A 98/49/EK irányelv végrehajtásáról szóló jelentés 4 mindazonáltal megállapította, hogy az irányelv csak az első intézkedés volt, amely hozzájárul a munkavállalók szabad mozgása kiegészítő nyugdíjjal kapcsolatos akadályainak megszüntetéséhez, azonban az akadályok továbbra is fennállnak. A Bizottság ezért a „kiegészítő nyugdíjjogosultságok hordozhatóságának javításáról szóló irányelv elfogadására” irányuló javaslatot nyújtott be 5 .
A munkavállalók mobilitásának a kiegészítő nyugdíjjogosultságok megszerzésének és megtartásának javításával történő növelésére vonatkozó minimumkövetelményekről szóló 2014/50/EU irányelv (a kiegészítő nyugdíjról szóló irányelv 6 , a továbbiakban: az irányelv) elfogadására 2014. április 16-án került sor 7 . Ez tekinthető a második lépésnek a szabad mozgás kiegészítő nyugdíjakkal kapcsolatos akadályainak megszüntetése és a tagállamok közötti munkavállalói mobilitás további megkönnyítése terén.
Az irányelv célja, hogy előmozdítsa a munkavállalói mobilitást a munkaviszonyhoz kapcsolódó kiegészítő nyugdíjrendszerek egyes szabályai által támasztott akadályok csökkentése révén. A kiegészítő nyugdíjak számos tagállamban egyre fontosabb eszközei annak, hogy biztosítani lehessen az emberek életszínvonalát idősebb korukban. Ezért fontos, hogy legyenek bizonyos minimumkövetelmények a nyugdíjjogosultságok megszerzésével és megőrzésével kapcsolatban, hogy csökkenthetők legyenek a munkavállalók tagállamok közötti szabad mozgásával szemben támasztott akadályok.
Az irányelv követelményei különösen az alábbiakra vonatkoznak:
• A kiegészítő nyugdíjrendszerek szerinti jogosultságok megszerzésére vonatkozó feltételek:
Az irányelv meghatározza a maximális várakozási időszakot, azaz azt az időszakot, amely a munkavállalónak a rendszerben való tagságra vonatkozó jogosultságához szükséges, valamint a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges időszakot, azaz az aktív tagsági időszakot, amely a felhalmozott kiegészítő nyugdíjjogosultságokra való jogosultsághoz szükséges.
• A nyugvó nyugdíjjogosultságok megtartása:
Az irányelv meghatározza a kiegészítő nyugdíjjogosultságok tényleges megtartásához való jogosultságot.
• Tájékoztatási követelmények:
Az irányelv biztosítja a megfelelő tájékoztatáshoz való jogot, különösen a mobilitás nyugdíjjogosultságokra gyakorolt hatása tekintetében.
Az irányelv 2014. május 20-án lépett hatályba, és a tagállamoknak 2018. május 21-ig kellett átültetniük azt. A tagállamok azért kaptak viszonylag hosszú átültetési időt, hogy elegendő idejük legyen, ami a téma összetettsége és az egyes tagállamokban fennálló kiegészítő nyugdíjrendszerek sokszínű jellege miatt volt szükséges.
Az irányelv 9. cikkének (1) bekezdése szerint a tagállamoknak az irányelv alkalmazásával kapcsolatban rendelkezésükre álló minden információt 2019. május 21-ig kellett továbbítaniuk a Bizottságnak.
Az irányelv 9. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy a Bizottságnak jelentést kell készítenie az irányelv tagállamok általi alkalmazásáról.
A jelentés elsősorban azokon az intézkedéseken alapul, amelyeket a tagállamok továbbítottak a Bizottságnak az irányelv 8. cikke szerint. Az irányelvet átültető nemzeti jogokra való hivatkozások az Eur-Lex honlapon találhatók 8 . Ez a jelentés az irányelv alkalmazására vonatkozó, a tagállamok által az irányelv 9. cikke szerint közölt tájékoztatást használja. A Bizottság felhasználta továbbá a jogi szakértői hálózata által a munkavállalók szabad mozgásával és a szociális biztonsági koordinációval kapcsolatban gyűjtött információkat 9 . A Bizottság részletes kérdőív 10 (a továbbiakban: kérdőív) útján, majd ezt követően a jelentéstervezet megküldésével kikérte a munkavállalók szabad mozgásával foglalkozó tanácsadó bizottság 11 tagjainak véleményét is. A Bizottság ezenkívül a munkavállalók szabad mozgásával foglalkozó szakmai bizottság tagjaitól is kért tájékoztatást az átültetési intézkedésekről 12 .
2.ÁTÜLTETÉSI FOLYAMAT
Az irányelv 8. cikkével összhangban a tagállamoknak 2018. május 21-ig kellett az irányelvet átültetniük a nemzeti jogukba.
Annak érdekében, hogy a tagállamok támogatást kapjanak az átültetéssel és a végrehajtással kapcsolatban, az irányelvet a fent említett bizottságok számos ülésén megvitatták 2016 és 2018 között.
Mindazonáltal az átültetés határidejéig csak 10 tagállam jelentette be az átültetési intézkedéseket és nyilvánította az irányelv átültetését befejezettnek 13 .
2018 júliusában a Bizottság kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást indított 10 tagállammal 14 szemben, amelyek addigra nem jelentették be az irányelv teljes körű átültetését. 2019 januárjában a Bizottság 4 tagállammal szemben folytatta a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást 15 . Végezetül 2019 szeptemberére valamennyi tagállam bejelentette a teljes körű átültetést. A kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárások tehát lezárultak.
A Bizottság jelenleg véglegesíti a nemzeti intézkedések megfelelőségére vonatkozó elemzését, amellyel biztosítani kívánja az irányelv megfelelő átültetését. A folyamatban lévő megfelelőségi ellenőrzés során a Bizottság kapcsolatban áll a tagállamokkal az ebben a jelentésben meghatározott kérdések vonatkozásában.
3.AZ IRÁNYELV VÉGREHAJTÁSA
Az irányelv átültetésének módjával kapcsolatban az irányelv 8. cikkének (1) bekezdése szerint a tagállamok szabadon választhatnak, hogy közvetlenül ültetik át az irányelv rendelkezéseit a nemzeti törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezésekbe, vagy biztosítják, hogy a szociális partnerek megállapodás útján bevezessék a szükséges rendelkezéseket. Ha az átültetésre kollektív szerződéseken keresztül került sor, a tagállamnak a megfelelő törvényi és közigazgatási rendelkezésekkel biztosítania kellett, hogy minden munkavállaló számára biztosított legyen az irányelvben előírt teljes körű védelem. Az átültetésről szóló törvénynek vagy hivatalos közzétételi dokumentumnak tartalmaznia kellett az irányelvre mutató hivatkozást.
Valamennyi tagállam jogszabályokon keresztül ültette át az irányelvet. Három tagállam 16 úgy vélte, hogy a meglévő jogszabályaik már teljes mértékben megfeleltek az irányelv rendelkezéseinek. Egyetlen tagállam sem tett említést arról, hogy az irányelv bármely rendelkezését kollektív szerződések révén ültette volna át.
A legtöbb tagállamban a nemzeti átültetési intézkedések tartalmazták az irányelvre mutató hivatkozást. Az egyik tagállamban 17 az irányelvre mutató hivatkozás a jogszabályra irányuló kormányzati javaslatban szerepelt. Azokban a tagállamokban, ahol a korábban fennálló jogszabályokat megfelelőnek ítélték a teljes körű végrehajtás szempontjából, nem hivatkoztak az irányelvre.
3.1 Az alkalmazhatóság időkerete
Az időkeret hatályával kapcsolatban az irányelv csak azokra a foglalkoztatási időszakokra vonatkozik, amelyek az átültetés határidő 18 , azaz a 2018. május 21. utáni időszakra esnek. Ennek értelmében a tagállamok kötelesek voltak biztosítani, hogy amennyiben az átültetésre az országukban csak 2018. május 21. után került sor, a jogszabály visszamenőleges hatállyal rendelkezzen, hogy érvényes legyen a 2018. május 21-et követő valamennyi foglalkoztatási időszakra.
Az országok többsége eleget tett ennek a szabálynak. Néhány tagállam azonban nem 19 : Lengyelországban az átültetésről szóló törvény később lépett hatályba (2018. június 7-én), azonban nincs visszamenőleges hatálya. Svédországban bár általánosságban betartották az időkeret hatályára vonatkozó szabályt, a túlélői nyugvó nyugdíjak kiszámítása tekintetében csak a 2018. június 1-je utáni jogosultságokat veszik figyelembe. Franciaországban az átültetésről szóló törvény 2019. július 5-én lépett hatályba, azonban nincs visszamenőleges hatálya. A törvény a 2019. július 5. után létrehozott rendszerekre vonatkozik, míg az ezt a dátumot megelőzően már fennálló rendszer tekintetében az átültetési rendelkezések csak a 2020. január 1-jét követő foglalkoztatási időszakra vonatkozó jogosultságokra alkalmazandók. Romániában az irányelvet átültető törvényt 2019. július 8-án fogadták el, és annak nincs visszamenőleges hatálya.
3.2 Személyi hatály
Az irányelv kizárólag a munkavállalókra vonatkozik, az önálló vállalkozókra nem (lásd az 1. cikket és a 3. cikk (b) pontját), nem úgy, mint a 98/49/EK irányelv, amely mindkét kategóriára alkalmazandó.
Mivel az irányelv csak minimumkövetelményeket határoz meg 20 , a tagállamok szabadon eldönthetik, hogy kiterjesztik-e az irányelv által biztosított védelmet az önálló vállalkozókra is. Több mint a tagállamok fele 21 döntött úgy, hogy kiterjesztik az irányelv által biztosított védelmet az önálló vállalkozókra is.
3.3Területi hatály
Az irányelv 2. cikkének (5) bekezdése egyértelműsíti, hogy az irányelv rendelkezései nem alkalmazandók a kiegészítő nyugdíjjogosultságok megszerzésére és megtartására az egyazon tagállam területén mozgó munkavállalók esetében. Mindazonáltal az irányelv (6) preambulumbekezdése szerint a tagállamok mérlegelhetik, hogy nemzeti hatáskörükkel élve az ezen irányelv értelmében alkalmazandó szabályokat a nyugdíjrendszerek azon tagjaira is kiterjesztik-e, akik egyazon tagállamon belül munkaviszonyt változtatnak.
A tagállamok fele döntött úgy, hogy kiterjeszti az irányelv szabályainak alkalmazását a tisztán belföldi helyzetekre 22 . Ezen országok megközelítése eltérő: egyes országok meghatározták, hogy a jogszabályok alkalmazandók legyenek a tisztán belföldi helyzetekre is, más országok csak implicit módon tettek így, mivel a nemzeti jogszabályaik nem tesznek különbséget a nemzeti és a határokon átnyúló helyzetek között 23 , megint mások pedig úgy döntöttek, hogy hasonló szabályokat alkalmaznak a belföldi helyzetek esetében 24 .
3.4Anyagi hatály
Az Európai Bizottságnak és a szociális védelemmel foglalkozó bizottságnak a nyugdíjak megfelelőségéről szóló jelentése 25 a kiegészítő nyugdíjrendszerek alábbi típusait különbözteti meg, ami közös referenciakeretként szolgálhat:
Kiegészítő nyugdíjrendszerek:
·A foglalkozási nyugdíjrendszerek azok a rendszerek, amelyek munkaviszonyhoz vagy szakmai tevékenységhez kapcsolódnak. Ezeket egy vagy több munkaadó, iparszövetség vagy szociális partner közösen hozhatja létre.
·A magánnyugdíjrendszerek a megtakarító fél és a pénzügyi szolgáltató között kötött egyéni nyugdíj-megtakarítási szerződéseken alapulnak. Egyes esetekben a munkaadó fizet járulékot a munkavállaló magánnyugdíjrendszerének.
A kiegészítő nyugdíjrendszerek irányelvben foglalt definíciója szerint csak a „foglalkozási nyugdíjrendszerek” tartoznak az irányelv hatálya alá.
Az irányelv 2. és 3. cikke meghatározza az irányelv anyagi hatályát. A 2. cikk előírja, hogy az irányelvet a kiegészítő nyugdíjrendszerekre kell alkalmazni, kivéve az irányelvben kimerítően felsorolt vagy hivatkozott rendszereket 26 .
A 3. cikk (b) pontja meghatározza a kiegészítő nyugdíjrendszer jelentését. Az irányelv alkalmazásában a kiegészítő nyugdíjrendszer „a nemzeti joggal és a joggyakorlattal összhangban létrehozott, munkaviszonyhoz kapcsolódó foglalkozási nyugdíjrendszer, amelynek célja kiegészítő nyugdíj folyósítása munkavállalóknak”. További pontosítás található a (11) preambulumbekezdésben, amely szerint „az irányelv a nemzeti joggal és a joggyakorlattal összhangban létrehozott és kiegészítő nyugdíjat folyósító valamennyi munkavállalói kiegészítő nyugdíjrendszerre vonatkozik, mint például a csoportos biztosítási szerződésre, az egy vagy több rendszer vagy ágazat által létrehozott felosztó-kirovó nyugdíjrendszerre, a tőkefedezeti rendszerre vagy a vállalkozások nyugdíjtartalékán alapuló nyugdíjígérvény-rendszerre, vagy bármely egyéb kollektív vagy más hasonló rendszerre”.
A (14) preambulumbekezdés szerint az irányelvet kizárólag azon kiegészítő nyugdíjrendszerekre kell alkalmazni, amelyek vonatkozásában az ellátás a munkaviszony alapján és a nyugdíjkorhatár eléréséhez vagy egyéb követelmények teljesítéséhez kapcsolódóan áll fenn, ahogyan azt a rendszer vagy a nemzeti jogszabályok meghatározzák. Az irányelv nem vonatkozik a munkaviszony alapján kötött nyugdíjrendszereken kívüli személyi típusú nyugdíjrendszerekre. Ennek értelmében a munkaviszonyhoz nem kapcsolódó, személyi típusú nyugdíjrendszerek nem tartoznak az irányelv hatálya alá.
A kötelező nyugdíjak nem kapcsolódnak a munkaviszonyhoz, és azokra a 883/2004/EK rendelet alkalmazható; ennek értelmében ezek az irányelv hatálya alá tartoznak.
A nemzeti átültetési intézkedéseket figyelembe véve megállapítható, hogy minden tagállam átültetési intézkedései kiterjednek az irányelv hatályára. A legtöbb tagállam 27 jogszabályai a 3. cikkben foglalt valamennyi kiegészítő (foglalkozási) nyugdíjrendszerre kiterjednek, amelyeket a 2. cikk (1) és (2) bekezdése nem zár ki. Egyes tagállamok nem határozták meg az alkalmazás hatályát a jogszabályaikban. Mindazonáltal a jogszabályok szövegéből megállapítható, hogy az irányelv anyagi hatályára vonatkozó szabályokat betartották 28 .
3.5 A nyugdíjjogosultságok megszerzésére vonatkozó feltételek
A mobil munkavállalók kiegészítő nyugdíjrendszerek szerinti jogosultságainak megszerzésére irányuló feltételekre vonatkozó előírás az irányelv egyik legfontosabb aspektusa.
Az, hogy egyes kiegészítő nyugdíjrendszerekben a szerzett nyugdíjjogosultságokat el lehetett veszteni, amennyiben a munkavállaló munkaviszonya még azt megelőzően véget ért, hogy a rendszer minimális díjfizetési időszakát (a továbbiakban: a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges időszak) kitöltötte volna, illetve, hogy a minimális korhatárt (a továbbiakban: a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges életkor) elérte volna, megakadályozhatta a tagállamok között mozgó munkavállalókat abban, hogy adekvát nyugdíjjogosultságot szerezzenek. A nyugdíjrendszerek tagságához szükséges hosszú idő („várakozási időszak”) hasonló hatással bírhatott. Az uniós jogalkotók ezért úgy határoztak, hogy bizonyos korlátozásokat vezetnek be annak érdekében, hogy ezeket a munkavállalók szabad mozgásával kapcsolatos akadályokat megszüntessék.
Az irányelv 4. cikkének (1) bekezdése szerint a várakozási időszak és a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges időszak összesen legfeljebb 3 év lehet. Ezért a nyugdíjjogosultságokat legkésőbb három év munkaviszony után visszavonhatatlanul meg lehet szerezni („szerzett nyugdíjjogosultságok”).
A kiegészítő nyugdíjrendszerek nem határozhatnak meg 21 évnél magasabb életkort a nyugdíjjogosultságok megszerzésére. Másrészről, ahogyan a (17) preambulumbekezdésben szerepel, az irányelv nem határoz meg a kiegészítő nyugdíjrendszeri tagságra vonatkozó kötelező minimális korhatárt, mivel az ilyen korhatár nem akadályozza a munkavállalók szabad mozgását.
A megállapítások szerint ezek az új minimumkövetelmények változásokat eredményeztek a nemzeti szinten meghatározott korhatárok tekintetében, mivel egyes országokban a várakozási és/vagy a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges időszak hosszabb volt, és a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges életkor magasabb volt az irányelvben meghatározott új előírásokban foglaltaknál.
Csak korlátozott számú tagállam nem engedélyez semmilyen várakozási vagy a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges időszakot vagy nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges életkort. Az irányelv elfogadását követően egy tagállam (Belgium) úgy határozott, hogy az irányelvben meghatározott korlátokon túlmutatva tovább erősíti a munkavállalók jogait, és eltörölte a várakozási és a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges időszak és a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges életkor előírásának lehetőségét.
Várakozási időszak
16 tagállam alkalmazza az irányelv által előírt hároméves időtartamot (AT, CY, CZ, DK, EE, FR, EL, ES, FI, HU, LU, MT, PL, PT, RO, SE), és 6 tagállam csak sokkal rövidebb várakozási időszakot engedélyez: BG (6 hónap), IE (1 év), LT (egy év), SI (egy év), SK (egy év), UK (három hónap), 5 tagállam pedig nem engedélyez semmilyen várakozási időszakot (HR, BE, DE, IT, NL). Egy tagállam (AT) a munkavállalók speciális kategóriája tekintetében (kölcsönzött munkavállalók) négyéves várakozási időszakot ír elő. Egy másik tagállam (LV) nem ír elő semmilyen szabályt a várakozási időszakkal kapcsolatban, és a litván hatóságok által bejelentett jogszabály alapján nem lehet megállapítani, hogy ez az időszak nem engedélyezett. Valójában a jogszabályból úgy tűnik, hogy a várakozási időszakot az egyes nyugdíjrendszerek határozhatják meg, ezáltal az meghaladhatja a hároméves időtartamot. A fent említett osztrák és litván rendelkezések nem felelnek meg az irányelv rendelkezésének.
A nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges időszak
16 tagállam alkalmazza az irányelv által meghatározott hároméves időtartamot (AT, CY, CZ, DE, DK, EL 29 , ES, FI, FR, HU, IT, LU, MT, PT, RO, SE), három tagállam engedélyez a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges rövidebb időszakot: IE (két év), LT (két év), UK (két év), 8 tagállam pedig egyáltalán nem engedélyezi a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges időszakot (HR, BE, BG, EE, NL, PL, SI, SK). Egy tagállam (LV) nem ír elő semmilyen szabályt a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges időszakkal kapcsolatban sem. Mivel nem lehet megállapítani, hogy ez az időszak engedélyezett-e, nem biztos, hogy a jogszabály megfelel az irányelv rendelkezéseinek.
A nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges időszakot Németországban 2001-ben már tízről öt évre csökkentették, és a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges 30 éves korhatárt is lejjebb vitték. Az irányelv nemzeti jogba való átültetésének köszönhetően 2018 kezdete óta a munkavállalókat a munkaadónak csak három évig kell alkalmaznia, és csak a 21 éves életkort kell elérniük ahhoz, hogy megszerezzék a foglalkozási nyugdíjjogosultságukat. Ez pozitív fejlemény a kiegészítő nyugdíj megszerzéséhez való munkavállalói jogok tekintetében.
A várakozási időszak és a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges időszak együttes alkalmazása
Két tagállamot leszámítva 30 valamennyi tagállam betartotta a várakozási időszak és a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges időszak együttes alkalmazására vonatkozó hároméves időtartamot. Azok a tagállamok, amelyek mind a várakozási időszak, mind pedig a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges időszak alkalmazását lehetővé teszik, és amennyiben ez az időszak együttesen meghaladhatja a legfeljebb három éves időtartamot, kifejezetten előírják jogszabályaikban, hogy a két időszak együttes alkalmazása nem haladhatja meg a három évet (pl. CY, CZ, DK, EL, ES, FI, FR, HU, LU, MT, PT, SE, SI, RO).
Más tagállamoknál e szabály betartása közvetetten állapítható meg, mivel az egyik feltétel engedélyezett, a másik pedig nem, vagy ha a két időszakot összeadjuk, nem tudják meghaladni a három évet (pl. BG, EE, IE, LT, SK, UK).
A nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges életkor
A tagállamok nagy csoportja (16 tagállam) engedélyezi a kiegészítő nyugdíjrendszer szolgáltatói számára, hogy a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges életkort állapítsanak meg: 21 évet (CY, CZ, DE, DK, EE, EL, ES, FI, FR, LT, LU, MT NL, PT, RO és SE). Egy tagállam (BG) a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges jóval alacsonyabb életkort, 16 évet engedélyez. Számos ország (9) nem engedélyezi a nyugdíjjogosultságok megszerzéséhez szükséges minimális életkor meghatározását (IE, IT, PL, SI, SK, UK, HR, HU és BE). 2 másik ország nem ír elő semmit a jogszabályaiban a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges életkorral kapcsolatban (AT, LV), ami kérdéseket vet fel a tekintetben, hogy a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges életkor megállapítása engedélyezett-e, és ha igen, milyen életkort lehet meghatározni.
Összefoglalva megállapítható, hogy a tagállamok jelentős többsége megfelelően ültette át az irányelv által létrehozott, kiegészítő nyugdíjjogosultságok megszerzésére vonatkozó minimumkövetelményeket.
Úgy tűnik, hogy egy tagállamban (LV) a nemzeti átültetési intézkedések nem írják elő expliciten a maximális várakozási időszakot és a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges időszakot, valamint a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges életkort, ami azt jelenti, hogy ezeket az egyes nyugdíjrendszerek vagy munkaszerződések határozhatják meg. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kiegészítő nyugdíjrendszerek szolgáltatói meghatározhatnak olyan feltételeket, amelyek nem felelnek meg az irányelvnek. Egy másik tagállam (AT) látszólag lehetővé teszi a négyéves várakozási időszakot a munkavállalók egy konkrét kategóriája tekintetében.
A járulékok visszatérítéséhez való jog
A kilépő munkavállaló pénzügyi jogainak védelme érdekében, amennyiben a nyugdíjjogosultságok megszerzéséhez szükséges, megállapított időszaknak megfelelően még nem szerezte meg a nyugdíjjogosultságokat, az irányelv 4. cikke (1) bekezdésének c) pontja előírja, hogy a kilépő munkavállalónak joga van az általa vagy a nevében fizetett járulékok visszatérítéséhez. Ennek értelmében a munkavállalók által és a nevükben a munkaadó által fizetett járulékok nem veszhetnek el, ha a kilépő munkavállalók a jogaik megszerzése előtt kilépnek a nyugdíjrendszerből.
A legtöbb tagállam megfelelően átültette a visszatérítésre vonatkozó szabályt. Egyes tagállamok nem tartották szükségesnek, hogy ezt a szabályt átültessék a nemzeti jogszabályaikba, mivel a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges időszak hiányában a kilépő munkavállalók azonnal megkapták járulékaikat. Mindazonáltal egy tagállam nem ültette át a visszatérítésre vonatkozó szabályt, bár a járulékok azonnali megszerzése nem biztosított (LV).
A 4. cikk (2) bekezdésében előírt lehetőséggel kapcsolatban, amely szerint a szociális partnerek kollektív szerződésben a 4. cikkben foglaltaknál kedvezőbb szabályokat írhatnak elő a várakozási időszakkal, a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges időszakkal vagy a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges életkorral kapcsolatban, a tagállamok fele engedélyezte ezt a lehetőséget 31 .
3.6 A nyugvó nyugdíjjogosultságok megtartása (5. cikk)
Az irányelv szerinti nyugvó nyugdíjjogosultságok megtartása eltér a 98/49/EK irányelv 4. cikkében előírt jogok megtartásától. Egyrészről a 98/49/EK irányelv előírja az elvet, amely szerint a rendszerből kilépő tagokat, akik más tagállamba mennek, ugyanúgy kell kezelni, mint azokat a rendszerből kilépő tagokat, akik ugyanabban a tagállamban maradnak. A 2014/50/EU irányelv másrészről előírja a rendszerből kilépő, más tagállamba költöző munkavállalók számára, hogy joguk van a rendszer aktív tagjaival azonos alapon megtartani a szerzett nyugvó jogaikat.
Az alapelv szerint a kilépő munkavállalókat, a rendszerből kilépőket a munkavállalók szabad mozgásának tekintetében nem lehet büntetni, és a szerzett jogaikkal kapcsolatban a rendszerek aktív tagjaihoz képest tisztességes módon kell kezelni őket. A kilépő munkavállalók jogosultak arra, hogy megtartsák a korábbi munkaadójuk nyugdíjrendszerében fennálló, nyugvó nyugdíjjogosultságaikat. A megtartás a nyugdíjrendszer jellegétől függően változhat, megvalósulhat például indexáláson vagy tőkemegtérülésen keresztül. Egyes szabályok az ellátásalapú rendszerek esetén megfelelőbbek, míg mások a járulékalapú rendszerek esetén azok 32 . Ezenkívül az irányelv előírja, hogy e jogosultságok kezdeti értékét abban az időpontban kell kiszámítani, amikor a kilépő munkavállaló aktuális munkaviszonya megszűnik.
Valamennyi tagállam betartotta a nyugvó nyugdíjjogosultságok megtartására vonatkozó szabályt, mivel mindannyian olyan intézkedéseket vezettek be, amelyek biztosítják, hogy a kilépő munkavállaló szerzett nyugdíjjogosultságai annál a kiegészítő nyugdíjrendszernél maradjanak, amelynél szerezték őket.
A kilépő munkavállalókkal szembeni tisztességes bánásmód és a túlélői nyugvó nyugdíjjogosultságaik tekintetében minden ország olyan szabályokkal rendelkezik, amelyek alapján őket a rendszer aktív tagjai jogainak értékével összhangban vagy az irányelv 5. cikkének (2) bekezdésével összhangban lévő, egyéb tisztességes módon kell kezelni őket.
A szerzett jogosultságok pénzösszeg formájában történő kifizetésének lehetővé tétele
Az alacsony értékű nyugvó nyugdíjjogosultságok kezelési költségeinek csökkentése érdekében az 5. cikk (3) bekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy engedélyezzék a kiegészítő nyugdíjrendszerek számára, hogy ne őrizzék meg a kilépő munkavállalók által szerzett nyugdíjjogosultságokat, hanem a szerzett nyugdíjjogosultságok értékének megfelelő összeget kifizessék a kilépő munkavállaló részére. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a munkavállaló tájékoztatáson alapuló beleegyezését adja, és csak amennyiben a szerzett nyugdíjjogosultságok értéke nem haladja meg az érintett tagállam által megállapított küszöbértéket.
A tagállamok többsége nem élt ezzel a lehetőséggel. Azokban a tagállamokban
33
, amelyek éltek a megtartásra vonatkozó szabályok alóli kivétel alkalmazásának lehetőségével, a nemzeti küszöbértékek jelentős mértékben eltérnek, Görögországban a küszöbérték 2 000 EUR, Ausztriában 12 600 EUR
34
.
3.7 Tájékoztatási követelmények
A 6. cikk előírja a tagállamok számára annak biztosítását, hogy a nyugdíjrendszer aktív tagjai és a halasztott ellátottak, akik a szabad mozgáshoz való jogukat gyakorolták vagy kívánják gyakorolni, valamint a túlélő hozzátartozók kérelmükre megfelelő és alkalmas tájékoztatást kaphassanak a kiegészítő nyugdíjjogosultságaikról. E tájékoztatási követelmények egy részét a 98/49/EK irányelv 7. cikke már előírta. Az irányelv 6. cikkének (5) bekezdése a 2003/41/EK irányelv szerinti további tájékoztatási követelményekre hivatkozik, amely irányelvet az átdolgozott 2016/2341/EU irányelv 35 hatályon kívül helyezett. Ez a hivatkozás ezért a 2016/2341/EU irányelvben előírt tájékoztatási követelményekre való hivatkozásként értelmezendő.
Az irányelv a nyugdíjrendszer aktív tagjai és a halasztott ellátottak tájékoztatására irányuló különböző minimumszabályokat ír elő. A nyugdíjrendszer aktív tagjai jogosultak arra, hogy tájékoztatást kapjanak arról, hogy a munkaviszonyuk megszűnése miként hatna ki a kiegészítő nyugdíjjogosultságaikra 36 . A halasztott ellátottak és a túlélő hozzátartozói ellátások esetén a túlélő hozzátartozók jogosultak arra, hogy tájékoztatást kapjanak a nyugvó nyugdíjjogosultságok értékéről vagy értékének értékeléséről, valamint az e jogok kezelésére vonatkozó feltételekről.
A tájékoztatást kérésre világosan, írásban és észszerű határidőn belül kell nyújtani. A tagállamok lehetővé tehetik a nyugdíjrendszerek számára, hogy ezt a tájékoztatást legfeljebb évente egyszer nyújtsák.
Az irányelv szerint a kért tájékoztatást „észszerű határidőn belül” kell nyújtani. Míg számos tagállam nem határozta meg a tájékoztatás nyújtására vonatkozó határidőt, más tagállamok konkrét határidő megadása mellett döntöttek, nevezetesen hét nap (BG), tíz nap (ES), tizenöt nap (SI), egy hónap (UK), két hónap (IE) és hatvan nap (PT). Más tagállamok az „észszerű határidő” jogi fogalmára támaszkodnak (BE, CY, DE, DK, EE, EL, FI, SE), vagy az „indokolatlan késedelem nélküli” (CZ), „időben történő” (NL) vagy „haladéktalan” (PL) tájékoztatásnyújtást írják elő.
Számos tagállam élt a lehetőséggel, hogy az adott személy kérésére nyújtott tájékoztatás gyakoriságát „évi egy alkalomra” korlátozza 37 , azonban sok másik tagállam nem tett így 38 .
Számos tagállamban lehet elektronikus módon tájékoztatást nyújtani 39 . Néhány tagállamban ez se nem kötelező, se nem tilos 40 , míg néhány másik tagállam nem biztosítja ezt a lehetőséget 41 .
Belgiumban létezik egy kormányzati adatbázis, az „Én nyugdíjam, Én kiegészítő nyugdíjam”. Ennek megfelelően valamennyi nyugdíjintézménynek, mind a biztosítási, mind pedig a nyugdíjalapoknak évente be kell jelenteniük ebbe az adatbázisba minden felhalmozott nyugdíjjogosultságot a hozzájuk kapcsolódó valamennyi személy után. Ezért minden polgár minden információt megtalálhat a Belgiumban felhalmozott nyugdíjjogosultságairól. Belgium más uniós országokból származó partnerekkel együtt részt vesz egy kísérleti projektben, amelynek célja, hogy európai nyugdíj-nyomonkövetési szolgáltatást hozzon létre, lehetővé téve a tagoknak, hogy nyomon kövessék a különböző tagállamokban a karrierjük során felhalmozott nyugdíjjogosultságaikat.
Az irányelv szerint biztosítandó tájékoztatási követelmények mellett 2019 januárjától további információt kell biztosítani a foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények tevékenységéről és felügyeletéről szóló 2016/2341/EU irányelv szerint 42 . Ennek eredményeként a foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények által nyújtott és ezáltal a 2016/2341/EU irányelv hatálya alá tartozó kiegészítő nyugdíjrendszerek esetében a tagállamok tájékoztatási kötelezettsége jelenleg meghaladja a 2014/50/EU irányelv szerinti tájékoztatási kötelezettséget. Például a 2016/2341/EU irányelv szerint a kiegészítő nyugdíj szolgáltatója már a résztvevői szerződés megkötése előtt köteles jelenleg minden releváns információt a potenciális résztvevő (lehetséges tag) rendelkezésére bocsátani.
Ennek eredményeként a kiegészítő nyugdíjjogosultságokra vonatkozó, aktív tagoknak, halasztott ellátottaknak és lehetséges tagoknak nyújtott tájékoztatás átfogó jellegű.
3.8Nyugdíjjogosultság átvitele
Az irányelv nem rendelkezik a szerzett nyugdíjjogosultságok átviteléről. A tagállamok közötti munkavállalói mobilitás megkönnyítése érdekében a (24) preambulumbekezdés mindazonáltal arra ösztönzi a tagállamokat, hogy mozdítsák elő a szerzett nyugdíjjogosultságok átvihetőségét, különösen új kiegészítő nyugdíjrendszerek létrehozása esetén. Több mint a tagállamok fele vezetett be intézkedéseket a szerzett nyugdíjjogosultságok vagy értékek átvihetőségével kapcsolatban 43 . E tagállamok közül néhány bizonyos feltételeket és korlátokat szabott az átvihetőség terén, ami a gyakorlatban súlyos akadályt jelenthet a határokon átnyúló átvitel gyakorlása során 44 .
Ausztriában lehetséges a szerzett nyugdíjjogosultságok átvitele, és számos lehetőséget biztosítanak az osztrák jogszabályok. Ha a munkavállaló tartósan külföldre megy munkavégzés céljából, a szerzett összeget átviheti egy külföldi nyugdíjintézményhez.
Görögországban azok a személyek, akik módosították szakmai tevékenységüket, átvihetik a szerzett jogosultságaikat másik foglalkoztatói biztosítási alaphoz (amely Görögországban vagy valamelyik másik tagállamban működik), vagy dönthetnek úgy, hogy szerzett nyugdíjjogosultságaikat az eredeti alapnál tartják, és a nyugdíjba vonulásukkor mindegyik alaptól kapnak nyugdíjjárulékot. Ezek az átvitelek előfordulnak a gyakorlatban.
Mindazonáltal vannak más tagállamok is, amelyek egyáltalán nem biztosítják ezt a lehetőséget 45 .
Az egyik tagállam (LU) jelezte, hogy a hat különböző adórendszer gyakran akadályozza a munkavállalókat abban, hogy határokon átnyúló átvitelt végezzenek, mivel mindkét tagállamban kötelesek adót fizetni. Egy másik tagállam (SK) jelezte, hogy az átvihetőségre vonatkozó minimumszabályok hiányában rendkívül nehéz a gyakorlatban átvinni a nyugvó nyugdíjjogosultságokat, és új megbeszélésekre van szükség a nyugdíjjogosultságok átvihetőségére vonatkozó lehetséges minimumszabályokról. Ezzel ellentétben az egyik tagállamból (DE) egy szociális partner (munkaadók képviselője) elégedettségét fejezte ki azzal a ténnyel kapcsolatban, hogy nincsenek uniós szintű közös szabályok az átvihetőséggel kapcsolatban, mivel attól fél, hogy ez nagyon összetett vállalkozás lenne.
4.Az irányelv alkalmazása
Az irányelv gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a kiegészítő nyugdíjrendszerek szerepe és fontossága jelentős mértékben eltér a tagállamok között.
Az Európai Bizottságnak és a szociális védelemmel foglalkozó bizottságnak a nyugdíjak megfelelőségéről szóló jelentése 46 elemzi a kiegészítő (foglalkozási) nyugdíjrendszerek szerepét és jelentőségét a tagállamok nemzeti nyugdíjrendszerein belül.
Ahogyan az irányelv (9) preambulumbekezdésében szerepel, a tagállamok jogosultak arra, hogy saját nyugdíjrendszert alakítsanak ki, és az e rendszerek kialakításáért teljes körű felelősséggel tartoznak. Az irányelv átültetésekor a tagállamok nem voltak kötelesek olyan jogszabályokat bevezetni, amelyek a kiegészítő nyugdíjrendszer létrehozását írják elő. A nemzeti nyugdíjrendszerek között nagy különbségek tapasztalhatók.
Míg egyes tagállamokban a kiegészítő foglalkozási nyugdíjrendszerek meghatározó szerepet játszanak a nemzeti nyugdíjrendszerben (pl. NL, DK, UK, IE, SE), és más tagállamokban kevésbé meghatározóak, de azért fontosak (DE, FR, BE), a tagállamok körülbelül felében a kiegészítő nyugdíjrendszerek nem váltak a nemzeti nyugdíjrendszer jelentős részévé, és inkább marginális szerepet játszanak.
Az irányelv kezdeti gyakorlati alkalmazásával kapcsolatos alábbi megállapítások az irányelv alkalmazásáról szóló, a tagállamok által a 9. cikk (1) bekezdése alapján közölt információkon, valamint a tagállamok és a szociális partnerek által az irányelv alkalmazásáról szóló bizottsági kérdőívre adott válaszokon alapulnak. A Bizottság 23 tagállamtól 47 és 8 szociális partnertől 48 kapott visszajelzést.
Az összegyűjtött információk alapján egyik tagállamban sem került sor a nemzeti bíróságok előtt vitára az irányelvet átültető nemzeti rendelkezésekkel kapcsolatban.
Számos tagállamban a kiegészítő nyugdíjrendszer szolgáltatóinak módosítaniuk kellett a szabályaikat annak érdekében, hogy megfeleljenek az irányelvet végrehajtó nemzeti jogszabályoknak. Ez a helyzet például a belgiumi, németországi, luxemburgi, olaszországi és bulgáriai kiegészítő nyugdíjrendszerek esetében. Más országokban, ahol a várakozási időszakkal és a nyugdíjjogosultságok megszerzéséhez szükséges időszakkal, valamint a nyugdíjjogosultságok megszerzéséhez szükséges életkorral kapcsolatos rendelkezések már megfeleltek az irányelvnek annak elfogadása előtt, a kiegészítő nyugdíjrendszerekre gyakorolt hatás nem volt megfigyelhető.
Az irányelv 4. cikkének (2) bekezdésével összhangban a tagállamoknak lehetőségük volt arra, hogy engedélyezzék a szociális partnerek számára a 4. cikkben foglaltaktól eltérő, kedvezőbb rendelkezések meghatározását a várakozási időszakkal és a nyugdíjjogosultságok megszerzéséhez szükséges időszakkal, valamint a nyugdíjjogosultságok megszerzéséhez szükséges életkorral kapcsolatban. A tagállamok fele nem engedélyezi, hogy a kollektív szerződések a nemzeti jogszabályokban foglaltaktól eltérő rendelkezéseket határozzanak meg. Azokban a tagállamokban, amelyekben ez a lehetőség a nemzeti jog szerint engedélyezett 49 , egyetlen tagállam sem bocsátott rendelkezésre információt olyan kollektív szerződésekkel kapcsolatban, amelyek valóban eltérő, kedvezőbb szabályokat határoznak meg. A gyakorlatban, ahol ezek a kollektív szerződések léteznek, a nemzeti jog rendelkezéseit alkalmazzák. Az egyik szociális partner (DE) jelezte, hogy tud egy olyan kollektív szerződésről az építőiparban, amely az irányelvben foglaltaknál kedvezőbb védelmet nyújt a munkavállalók számára, mivel a kiegészítő nyugdíjjogosultságokat azonnal meg lehet szerezni, és nincs előírva a nyugdíjjogosultságok megszerzéséhez szükséges életkor.
A kérdőívre adott válaszok szerint egyes országokban 50 az irányelv pozitív hatással volt az országukat elhagyó és másik tagállamba költöző munkavállalók kiegészítő nyugdíjjogosultságainak megszerzésére és megtartására. Ez volt a helyzet különösen azokban a tagállamokban, amelyekben új, szigorúbb szabályokat kellett végrehajtani az irányelv rendelkezéseinek való megfelelés érdekében.
Az irányelv által meghatározott új tájékoztatási követelmények hatásával kapcsolatban az irányelv hatása a 2016/2341/EU irányelv követelményeivel együtt jelentős volt. A tagállamok az irányelv rendelkezéseivel összhangban részletes szabályokat határoztak meg a személyek kiegészítő nyugdíjjogosultságaira vonatkozó tájékoztatási követelményekkel kapcsolatban. Ezen a ponton nem egyszerű megállapítani, hogy az irányelv rendelkezéseinek végrehajtása milyen mértékben segített abban, hogy az uniós munkavállalók tisztában legyenek azzal, hogy megtarthatják a kiegészítő nyugdíjjogosultságaikat az EU-n belüli mobilitás esetén. Mindazonáltal a legtöbb érdekelt fél úgy véli, hogy az uniós munkavállalók jelenleg jobban ismerik a jogaikat.
Közel minden érdekelt fél azt jelezte, hogy nem azonosított olyan nehézségeket, amelyek az uniós mobil munkavállalókat érik az irányelvből származó jogaik alkalmazása során.
Az egyik tagállam (HR) rámutatott az irányelv alkalmazásával kapcsolatos, lehetséges jövőbeli nehézségekre. Ebben az országban egyes nyugdíjtársaságok megjegyezték, hogy egyértelműsítésre lenne szükség a munkaviszony megszűnésével kapcsolatos tényállás megállapítása terén a munkaviszony megszűnésének dokumentációja kapcsán (a költözés igazolása érdekében).
Egy másik tagállam (Belgium) szociális partnerei, mind a szakszervezetek, mind pedig a munkaadók képviselői jelezték, hogy nehézségek várhatók a jelentősen megemelkedett adminisztratív teher miatt. Ez azonban látszólag az országukban meghatározott új szabályokkal kapcsolatos, amelyek szigorúbbak, mint az irányelvben előírtak. Ezek a szabályok teljesen megszüntetik annak lehetőségét, hogy várakozási időszakot, a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges időszakot vagy a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges életkort lehessen előírni. Ugyanakkor nem teszik lehetővé a nyugdíjrendszerek számára, hogy a nyugvó kedvezményezettjeiknek pénzösszeg formájában megfizessék az alacsony értékű nyugvó nyugdíjjogosultságaikat, és ezért ezeket a jogokat meg kell őrizni a rendszerben addig, amíg az adott személy nyugdíjba nem vonul. Az egyik tagállamban (AT) a munkaadók képviselői jelezték, hogy a gyakorlatban az üggyel kapcsolatos érdeklődés hiánya miatt nem könnyű megszerezni a halasztott ellátottak beleegyezését az alacsony értékű nyugvó jogosultságaik pénzösszegben történő kifizetésébe.
Az irányelv rendelkezései hatásának általános értékelését tekintve egyes tagállamokban pozitív hatás figyelhető meg a nemzeti jogszabályokban bekövetkező kötelező módosítások miatt, míg más országokban nem állapítható meg jelentős gyakorlati hatás. Ez lehet amiatt, hogy a kiegészítő nyugdíjjogosultságok megszerzésére és megtartására vonatkozó szabványok, valamint a tájékoztatási követelmények ezekben az országokban lényegében már megfeleltek az irányelvnek annak elfogadása előtt. Ezenkívül egyes országokban a kiegészítő foglalkozási nyugdíjrendszerek kiterjedése nagyon alacsony vagy nem létező 51 . Az érdekelt felek jelentős száma szerint túl korai értékelni a hatást, mivel kevés idő telt el az alkalmazás óta, és nem elérhetőek a releváns adatok.
Ezenkívül az irányelv alkalmazásával kapcsolatos megállapításokat óvatosan kell értelmezni, mivel az átültetés egyes országokban csak nemrégiben zajlott le. Két olyan országban 52 például, ahol a kiegészítő nyugdíjrendszerek szerepe a nemzeti nyugdíjrendszerben jelentős, a teljes körű átültetésre csak 2019 nyarán került sor.
5.KÖVETKEZTETÉSEK
Összességében az irányelv tagállamok általi átültetése kielégítőnek tekinthető.
Az irányelv alkalmazásának hatályával kapcsolatban elmondható, hogy jelentős számú tagállam az irányelv hatályánál nagyobb körű védelmet írt elő, és nem csupán a munkavállalók, hanem az önálló vállalkozók számára is védelmet nyújt. A tagállamok jelentős száma kitér a munkavállalók mozgásának tisztán belföldi helyzeteire is. A tagállamok közel fele írt elő szabályokat a szerzett nyugdíjjogosultságok átvihetőségével kapcsolatban, és néhány tagállam az irányelv követelményeit meghaladó mértékben ír elő tájékoztatási kötelezettséget.
Az irányelv egyes rendelkezéseinek átültetésével kapcsolatban a tagállamok átültetési intézkedéseinek elemzése csupán néhány átültetési problémát tárt fel, amelyek kevés tagállamot érintenek. Különösen ez a helyzet az irányelv által előírt, a kiegészítő nyugdíjjogosultságok megszerzésére irányuló minimumkövetelményekkel kapcsolatban, azaz a várakozási és a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges időszakra és nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges életkorra vonatkozó szabályok átültetésével kapcsolatban.
A tagállamoknak és az érdekelt feleknek az irányelv átültetésével és alkalmazásával kapcsolatos kérdőívre adott válaszok elemzése rámutatott arra, hogy néhány tagállamban jelentős változásokat kellett bevezetni a korábban fennálló szabályokhoz képest. Más tagállamokban az irányelv által lefektetett jogosultságokat már az irányelv átültetése előtt megfelelő mértékben biztosították.
Az elemzésből úgy tűnik, hogy az irányelvet nem arra használták a tagállamok, hogy csökkentsék a kiegészítő nyugdíjjogosultságok megszerzésére és megtartására vonatkozó szabványokat vagy a tájékoztatási követelményeket.
A kérdőívekre adott válaszok azt sugallják, hogy az irányelvnek összességében pozitív hatása volt minden érdekelt félre. Ez a következtetés figyelembe veszi, hogy az irányelv elfogadásának idején még voltak olyan munkavállalók a tagállamokban, akik kiegészítő nyugdíjjogosultságait el lehetett venni, ha a munkavállaló munkaviszonya a rendszerben fennálló tagság minimális időszakának (a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges időszak) teljesítése előtt vagy a minimális életkor (a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez szükséges életkor) elérése előtt megszűnt. Az irányelv szabályainak egyes tagállamokra gyakorolt hatása mindazonáltal jelentős mértékben eltér, mivel van néhány olyan tagállam, ahol a jogszabályok már megfeleltek az irányelv rendelkezéseinek, ezért a hatás nem volt jelentős.
Az irányelv által meghatározott tájékoztatási követelményekkel kapcsolatban az irányelv hatása a foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények tevékenységéről és felügyeletéről szóló 2016/2341/EU irányelv követelményeivel együtt jelentős volt. Ezen a ponton nem könnyű értékelni, hogy az uniós munkavállalók milyen mértékben vannak tisztában a kiegészítő nyugdíjjogosultságaikkal.
Mindazonáltal egyértelmű, hogy az irányelvben meghatározott minimumkövetelmények, például a kiegészítő nyugdíjjogosultságok megszerzésével és megtartásával, valamint a részletesebb tájékoztatással kapcsolatban nagyobb jogbiztonságot hoztak létre, és jobban biztosítják, hogy a munkavállalók tisztában legyenek kiegészítő nyugdíjjogosultságaikkal, ha külföldre költöznek (vagy terveznek költözni). Enne eredményeként az irányelv hozzájárul a munkavállalók EU-n belüli szabad mozgásának megkönnyítéséhez.
Az irányelv alkalmazásával kapcsolatban az elemzés rámutat arra, hogy az egyes tagállamokban az irányelvet átültető rendelkezések működőképesek, és eddig nem került sor bírósági vitára az irányelv által meghatározott szabályokkal kapcsolatban. A legtöbb országban nem azonosítottak kifejezett nehézségeket az irányelv rendelkezéseinek alkalmazásával kapcsolatban, csak nagyon korlátozott számú problémát jelentettek az egyes tagállamok tekintetében.
Hangsúlyozni kell azonban, hogy mivel az irányelvet számos ország későn ültette át, és viszonylag kevés idő telt el a gyakorlati alkalmazás óta, ebben a szakaszban nem lehet messzemenő következtetéseket levonni a hatásával kapcsolatban.
A Bizottság továbbra is nyomon követi az irányelv végrehajtását, és együttműködik a tagállamokkal annak érdekében, hogy biztosítsa az irányelv megfelelő átültetését és végrehajtását minden tagállamban.
Az irányelv elfogadását követően más, uniós szintű szakpolitikai kezdeményezések bevezetésére is sor került annak érdekében, hogy növelni lehessen a kiegészítő nyugdíjrendszerek megfelelő időskori jövedelmekhez való hozzájárulását a tagállamokban. Nevezetesen a bizottság 2018-ban a nyugdíjakkal foglalkozó magas szintű szakértői csoportot hozott létre 53 , amelynek célja, hogy szakpolitikai tanácsokat adjon a Bizottságnak azzal kapcsolatban, hogyan lehet javítani a kiegészítő (foglalkozási és magán-) nyugdíjak biztosítását, biztonságát a prudenciális szabályokon keresztül, generációk közötti egyensúlyát, megfelelőségét és fenntarthatóságát az Unióban és a tagállamokban az időskori jövedelmek megfelelőségét és az Unió nyugdíjpiacának alakulását érintő kihívások fényében. A csoport elfogadta a végleges jelentését, beleértve az EU-nak, a tagállamoknak és a nyugdíjszolgáltatóknak szóló, 2019. decemberi szakpolitikai ajánlásokat. A Bizottság alaposan áttanulmányozza a jelentést, hogy biztosítsa a megfelelő szakpolitikai nyomon követést, valamint előmozdítsa és terjessze a jelentést a tagállamok és az érdekelt felek körében.
A következő tagállamok kaptak felszólító levelet: CZ, CY, EL, ES, FR, IE, LUX, NL, AT és RO
Ez a következő országokra vonatkozik: EE, HR, SI