Choose the experimental features you want to try

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

Document 52017PC0385

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a Kreatív Európa program (2014–2020) létrehozásáról szóló 1295/2013/EU rendelet módosításáról

COM/2017/0385 final - 2017/0163 (COD)

Brüsszel, 2017.7.28.

COM(2017) 385 final

2017/0163(COD)

Javaslat

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

a Kreatív Európa program (2014–2020) létrehozásáról szóló 1295/2013/EU rendelet módosításáról


INDOKOLÁS

1.A JAVASLAT HÁTTERE

Az Európai Unió Ifjúsági Zenekara (EUYO) 1976-ban alakult meg az Európai Parlament állásfoglalása 1 nyomán, és az azóta eltelt 40 évben az Európai Unió képviseletében lép fel előadásaival. A zenekar tiszteletbeli elnöki feladatait az Európai Parlament elnöke látja el, első számú tiszteletbeli védnöke a Bizottság elnöke, a továbbiak pedig a tagállamok állam- és kormányfői.

Az EUYO-ban valamennyi uniós tagállam fiatal zenészei képviseltetik magukat, akiknek komoly kiválasztási kritériumokat kell teljesíteniük a zenekarba való bekerüléshez. Az EUYO ily módon Európa kiemelkedően tehetséges fiatal zenészeinek világszínvonalú együttese, amely túllép a kulturális határokon.

Megalapítása óta az EUYO egyedülálló szerepet játszik azáltal, hogy kulturális tevékenysége révén előmozdítja a kultúrák közötti párbeszédet, a kölcsönös tiszteletet és egymás megértését. A zenekar fellépett már Európa és a világ jelentős városaiban és fesztiváljain, de különféle más, formális és informális rendezvényeken is előad, és sokszínű közönséget szólít meg a hagyományos és az innovatív megoldások és technikák alkalmazása révén. Tevékenysége keretében kulturális nagykövetként képviseli az Uniót, bemutatva az európai kultúrák és a feltörekvő tehetségek gazdagságát és sokféleségét.

A kiváló művészeti teljesítmény elérésén együtt munkálkodó tehetséges fiatal zenészek egyedülálló zenekarrá teszik az EUYO-t az európai színtéren, amely az EU-n belül és kívül is sokszínű közönség előtt tesz tanúbizonyságot az európai zenei tehetségről.

Napjainkban, amikor az EU számos kihívással néz szembe és szorosabb kapcsolatot igyekszik kialakítani a polgárokkal, még inkább felértékelődik az EUYO szerepe, amelyet Európa alapvető értékeinek közvetítésében, az emberek közötti kapcsolatoknak a klasszikus zene segítségével való megerősítésében, valamint Európa fiatalabb generációjának megszólításában tölt be a különböző háttérrel rendelkező fiatal klasszikus zenészek koncertek és mentorálási programok révén való összefogása által.

Az európai értékeket, a sokféleséget és a fiatal tehetségeket felkaroló együttes fennmaradásához elengedhetetlen az EU által nyújtott támogatás. E támogatás nélkül a zenekar nem tudná folytatni a társadalmi szerepvállalást elősegítő tevékenységét, a fiatal zenészek pedig elesnének attól az egyedülálló lehetőségtől, hogy nemzetközi színtéren koncertezhetnek, továbbépíthetik karrierjüket és híres karmesterek keze alatt bontakoztathatják ki tehetségüket. A zenekar 3 000 korábbi taggal büszkélkedhet, akiket egy minden évben, valamennyi tagállamban megrendezett, szigorú meghallgatáson választottak ki – ők ma már elismert karmesterek, szólisták, tanárok vagy zeneművészek, a világ legnagyobb zenekaraival működnek együtt, és létrehozták a volt EUYO-tagok hálózatát.

A Kreatív Európa program és az azt megelőző finanszírozási rendszerek többféle módon támogatták az EUYO-t. 2016-ban az EUYO a 966/2012/EU, Euratom rendelet 2 alapján, általános uniós érdeket szolgáló, illetve az uniós kultúrpolitika részét képező vagy azt támogató célkitűzés érdekében tevékenykedő szervezetként kapott működési támogatást. 2017-ben a zenekar szintén ebben a formában részesül finanszírozásban.

Annak érdekében, hogy az EUYO működése fenntartható módon biztosítva legyen, figyelembe véve a zenekar különleges státuszát, stratégiai célkitűzéseit és tevékenységeit, a Bizottság azt javasolja, hogy az EUYO-t ismerjék el az 1268/2012/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 3 190. cikke (1) bekezdésének d) pontja szerinti, alap-jogiaktusban azonosított szervként, és az 1295/2013/EU rendelet 4 13. cikkének (1) bekezdését ennek megfelelően módosítsák.

2. JOGALAP, SZUBSZIDIARITÁS ÉS ARÁNYOSSÁG

•Jogalap

Ez a javaslat az 1295/2013/EU rendeletet módosítja a Kreatív Európa program Kultúra alprogramja tekintetében, ezért az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 167. cikke (5) bekezdésének első francia bekezdésén alapszik.

•Szubszidiaritás

Az EUMSZ 167. cikke értelmében az Unió fellép a tagállamok tevékenységének támogatása és kiegészítése érdekében. Mivel az EUYO céljai és tevékenységei túlmutatnak egy vagy több tagállam kizárólagos érdekein és előnyein, és mivel a zenekart az Európai Parlament állásfoglalása alapján hozták létre, az EUYO-nak az 1268/2012/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 190. cikke (1) bekezdésének d) pontja szerinti, alap-jogiaktusban azonosított szervként való meghatározása egyértelmű kiegészítő jelleggel bír. Az EUYO tevékenységei továbbá jelentős európai hozzáadott értéket teremtenek.

•Arányosság

A javasolt módosítás a kérdés kezeléséhez feltétlenül szükséges mértékre korlátozódik és nem lép túl a célkitűzések eléréséhez szükséges mértéken. A módosítás az EUYO-ra való hivatkozásnak az 1295/2013/EU rendelet 13. cikkének (1) bekezdésébe való felvételére korlátozódik.

3.AZ UTÓLAGOS ÉRTÉKELÉS, AZ ÉRDEKELT FELEKKEL FOLYTATOTT KONZULTÁCIÓK ÉS A HATÁSVIZSGÁLATOK EREDMÉNYEI

2016 tavaszán nyilvános kampány (SaveEUYO) indult a fennállását fenyegető pénzügyi problémákkal küzdő EUYO megmentéséért, melynek során a kulturális és zenei élet számos képviselője fejezte ki támogatását a zenekar felé, sajtóközlemény vagy a Bizottságnak írt levél formájában. A tagállamok (különösen a kulturális miniszterek 2016 májusában ülésező tanácsa) és az Európai Parlament képviselői támogatták azt az elképzelést, hogy megoldást kell keresni a zenekar finanszírozására.

Mivel a javasolt módosítás önmagában nem gyakorol jelentős gazdasági, környezeti vagy társadalmi hatást, a korlátozott hatókörre tekintettel nincs szükség hatásvizsgálatra vagy további konzultációkra.

4.KÖLTSÉGVETÉSI VONZATOK

Az EUYO finanszírozására a Kreatív Európa program meglévő pénzügyi keretösszegéből kerülne sor, így az nem igényel további forrásokat az EU költségvetéséből. A mellékelt „pénzügyi kimutatás” tartalmazza a költségvetési vonzatokat, valamint a szükséges humán- és igazgatási erőforrásokat, melyek alátámasztják a kezdeményezés költségvetési semlegességét.

5.EGYÉB ELEMEK

E javaslatban a Bizottság a következőket javasolja:

·jogilag megalapozott és átlátható megoldás kialakítása az EUYO fenntartható támogatásának biztosítására, melynek keretében – figyelembe véve a zenekar sajátosságait – az EUYO-t az 1268/2012/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 190. cikke (1) bekezdésének d) pontja szerinti, alap-jogiaktusban azonosított szervként határoznák meg;

·és ennek megfelelően az 1295/2013/EU rendelet 13. cikkének (1) bekezdésének kiegészítése egy új f) ponttal.

2017/0163 (COD)

Javaslat

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

a Kreatív Európa program (2014–2020) létrehozásáról szóló 1295/2013/EU rendelet módosításáról

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 167. cikke (5) bekezdésének első francia bekezdésére,

tekintettel az Európai Bizottság javaslatára,

a jogalkotási aktus tervezete nemzeti parlamenteknek való megküldését követően,

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményére 5 ,

tekintettel a Régiók Bizottságának véleményére 6 ,

rendes jogalkotási eljárás keretében,

mivel:

(1)Az 1295/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 7 az európai kulturális és kreatív ágazatok támogatása érdekében létrehozta a Kreatív Európa programot (2014–2020).

(2)Az Európai Unió Ifjúsági Zenekara (EUYO) olyan fiatal zenészekből áll, akiket szigorú, valamennyi tagállamban évente megrendezett felvételi eljárás keretében, komoly minőségi kritériumok alapján választanak ki a zenekarba.

(3)Az EUYO ily módon Európa kiemelkedően tehetséges fiatal zenészeinek világszínvonalú együttese, amely túllép a kulturális határokon. Megalapítása óta az EUYO egyedülálló szerepet játszik azáltal, hogy kulturális tevékenysége révén előmozdítja a kultúrák közötti párbeszédet, a kölcsönös tiszteletet és egymás megértését. A zenekar kulturális nagykövetként képviseli az Uniót, bemutatva az európai kultúrák és a feltörekvő tehetségek gazdagságát és sokféleségét. Hozzájárult továbbá az európai alkotások határokon átívelő terjesztéséhez és a fiatal európai tehetségek nemzetközi mobilitásához, lehetővé téve a fiatal zenészek számára, hogy továbbépítsék szakmai karrierjüket és elismert karmesterek keze alatt bontakoztassák ki tehetségüket.

(4)Az EUYO tevékenységei összhangban vannak a Kreatív Európa program célkitűzéseivel és a Kultúra alprogram konkrét célkitűzéseivel.

(5)Az EUYO-t az Európai Parlament 1976-ban elfogadott állásfoglalása 8 alapján hozták létre, ami egyedülálló az európai zenekarok között. Különleges státusza, stratégiai célkitűzései és tevékenységei miatt az EUYO az 1268/2012/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 9 190. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében alap-jogiaktusban azonosított szervezetnek minősül. Ilyen esetben a támogatások pályázati felhívás nélkül odaítélhetők.

(6)Az EUYO-t ezért fel kell venni a Kultúra alprogram támogatásában részesülő intézkedések közé.

(7)Az 1295/2013/EU rendeletet ezért ennek megfelelően módosítani kell,

ELFOGADTA EZT A RENDELETET:

1. cikk

Az 1295/2013/EU rendelet 13. cikkének (1) bekezdése az alábbi f) ponttal egészül ki:

„f)    az Európai Unió Ifjúsági Zenekara.”

2. cikk

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

Ezt a rendeletet 2018. január 1-jétől kell alkalmazni.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, -án/-én.

az Európai Parlament részéről    a Tanács részéről

elnök    elnök


PÉNZÜGYI KIMUTATÁS

1.A JAVASLAT/KEZDEMÉNYEZÉS FŐBB ADATAI

1.1.A javaslat/kezdeményezés címe

1.2.A tevékenységalapú irányítás / tevékenységalapú költségvetés-tervezés keretébe tartozó érintett szakpolitikai terület(ek)

1.3.A javaslat/kezdeményezés típusa

1.4.Célkitűzés(ek)

1.5.A javaslat/kezdeményezés indoklása

1.6.Az intézkedés és a pénzügyi hatás időtartama

1.7.Tervezett irányítási módszer(ek)

2.IRÁNYÍTÁSI INTÉZKEDÉSEK

2.1.A nyomon követésre és a jelentéstételre vonatkozó rendelkezések

2.2.Irányítási és kontrollrendszer

2.3.A csalások és a szabálytalanságok megelőzésére vonatkozó intézkedések

3.A JAVASLAT/KEZDEMÉNYEZÉS BECSÜLT PÉNZÜGYI HATÁSA

3.1.A többéves pénzügyi keret mely fejezetét/fejezeteit és a költségvetés mely kiadási tételét/tételeit érintik a kiadások?

3.2.A kiadásokra gyakorolt becsült hatás 

3.2.1.A kiadásokra gyakorolt becsült hatás összegzése

3.2.2.Az operatív előirányzatokra gyakorolt becsült hatás

3.2.3.Az igazgatási előirányzatokra gyakorolt becsült hatás

3.2.4.A jelenlegi többéves pénzügyi kerettel való összeegyeztethetőség

3.2.5.Harmadik felek részvétele a finanszírozásban

3.3.A bevételre gyakorolt becsült hatás

PÉNZÜGYI KIMUTATÁS

1.A JAVASLAT/KEZDEMÉNYEZÉS FŐBB ADATAI

1.1.A javaslat/kezdeményezés címe

A Kreatív Európa program létrehozásáról szóló 1295/2013/EU rendelet módosítása

1.2.A tevékenységalapú irányítás / tevékenységalapú költségvetés-tervezés keretébe tartozó érintett szakpolitikai terület(ek) 10  

OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉG(EK): KREATÍV EURÓPA

1.3.A javaslat/kezdeményezés típusa

◻ A javaslat/kezdeményezés új intézkedésre irányul 

◻A javaslat/kezdeményezés kísérleti projektet / előkészítő intézkedést követő új intézkedésre irányul 11

x A javaslat/kezdeményezés jelenlegi intézkedés meghosszabbítására irányul 

◻ A javaslat/kezdeményezés új intézkedésnek megfelelően módosított intézkedésre irányul

1.4.Célkitűzés(ek)

1.4.1.A javaslat/kezdeményezés által érintett többéves bizottsági stratégiai célkitűzés(ek)

A program hozzájárul az Európa 2020 stratégia (COM(2010) 2020, 2010.3.3.) végrehajtásához a következő intézkedéseken keresztül:

a)    az európai kulturális és nyelvi sokféleség megőrzésének és előmozdításának támogatása; valamint

b)    a kulturális és kreatív ágazatok versenyképességének erősítése az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés előmozdítása érdekében.

1.4.2.Konkrét célkitűzés(ek) és a tevékenységalapú irányítás / tevékenységalapú költségvetés-tervezés keretébe tartozó érintett tevékenység(ek)

Konkrét célkitűzések:

a)    az európai kulturális és kreatív ágazatok országok közötti működőképességének támogatása;

b)    a kulturális és kreatív alkotások országok közötti forgalmának és a szereplők mobilitásának elősegítése, valamint új közönség elérése Európában és Európán kívül;

c)    a kulturális és kreatív ágazatok pénzügyi kapacitásának erősítése; valamint

d)    a nemzetközi politikai együttműködés támogatása a szakpolitikák kialakítása, az innováció, a közönségépítés és az új üzleti modellek előmozdítása érdekében.

A tevékenységalapú irányítás / tevékenységalapú költségvetés-tervezés keretébe tartozó érintett tevékenység(ek):

15.04 – Kreatív Európa

1.4.3.Várható eredmény(ek) és hatás(ok)

Tüntesse fel, milyen hatásokat gyakorolhat a javaslat/kezdeményezés a kedvezményezettekre/célcsoportokra.

Jogilag megalapozott és átlátható megoldás kialakítása az EUYO fenntartható támogatásának biztosítására, melynek keretében – figyelembe véve a zenekar sajátosságait – az EUYO az 1268/2012/EU rendelet 190. cikke (1) bekezdésének d) pontja szerinti, alap-jogiaktusban azonosított szervként kerül meghatározásra, valamint ezzel összhangban az 1295/2013/EU rendelet 13. cikke (1) bekezdésének módosítása.

1.4.4.Eredmény- és hatásmutatók

Tüntesse fel a javaslat/kezdeményezés megvalósításának nyomon követését lehetővé tevő mutatókat.

Mivel ez a módosítás a meglévő Kreatív Európa program kibővítését jelenti, a program pénzügyi kimutatásának 1.4.4. pontjában szereplő szempontok vonatkoznak rá (COM(2011) 785 végleges).

1.5.A javaslat/kezdeményezés indoklása

1.5.1.Rövid vagy hosszú távon kielégítendő szükséglet(ek)

Az EUYO fenntartható támogatásának biztosítása.

1.5.2.Az uniós részvételből adódó többletérték

-    Az EU valamennyi tagállamából származó, komoly minőségi kritériumok alapján kiválasztott fiatal zenészek a különböző kultúrákon átívelő, világszínvonalú európai előadásokon dolgoznak együtt;

-    a kultúrák közötti párbeszéd, a kölcsönös tisztelet és egymás megértésének előmozdítása; valamint

-    az európai kultúrák és feltörekvő tehetségek gazdagságának és sokféleségének bemutatása az EU-n belül és azon kívül is.

1.5.3.Hasonló korábbi tapasztalatok tanulsága

A Kreatív Európa program és az azt megelőző finanszírozási rendszerek többféle módon támogatták az EUYO-t. A zenekar kiválóságát széles körben elismerik. A fenntartható támogatás hiánya azonban megakadályozza tevékenységei továbbfejlesztését. Uniós szintű támogatás nélkül a zenekar nem lenne képes a további működésre. Ez esetben viszont az Unió elveszítené egy fontos kulturális nagykövetét, a fiatal zenészek pedig elesnének attól az egyedülálló lehetőségtől, hogy nemzetközi színtéren koncertezhetnek, továbbépíthetik karrierjüket és híres karmesterek keze alatt bontakoztathatják ki tehetségüket.

1.5.4.Egyéb releváns eszközökkel való összeegyeztethetőség és lehetséges szinergia

Nincs átfedés más uniós programokból finanszírozott tevékenységekkel.

1.6.

1.6.Az intézkedés és a pénzügyi hatás időtartama

X A javaslat/kezdeményezés határozott időtartamra vonatkozik 

–X    A javaslat/kezdeményezés időtartama: 2018. január 1-jétől 2020. december 31-ig

–◻ A javaslat/kezdeményezés határozatlan időtartamra vonatkozik

–Beindítási időszak: ÉÉÉÉ-tól/-től ÉÉÉÉ-ig

–azt követően: rendes ütem.

1.7.Tervezett irányítási módszer(ek) 12  

X Bizottság általi közvetlen irányítás

–◻ a Bizottság szervezeti egységein keresztül, ideértve az uniós küldöttségek személyzetét

–◻    végrehajtó ügynökségen keresztül 

◻ Megosztott irányítás a tagállamokkal 

◻ Közvetett irányítás a költségvetés végrehajtásával kapcsolatos feladatoknak a következőkre történő átruházásával:

–◻ harmadik országok vagy az általuk kijelölt szervek;

–◻ nemzetközi szervezetek és ügynökségeik (nevezze meg);

–◻ az EBB és az Európai Beruházási Alap;

–◻ a költségvetési rendelet 208. és 209. cikkében említett szervek;

–◻ közjogi szervek;

–◻ magánjog alapján működő, közfeladatot ellátó szervek, olyan mértékben, amennyiben megfelelő pénzügyi garanciákat nyújtanak;

–◻ a valamely tagállam magánjoga alapján működő, köz- és magánszféra közötti partnerség végrehajtásával megbízott és megfelelő pénzügyi garanciákat nyújtó szervek;

–◻ az EUSZ V. címének értelmében a KKBP terén konkrét fellépések végrehajtásával megbízott, és a vonatkozó alap-jogiaktusban meghatározott személyek.

–Egynél több irányítási módszer feltüntetése esetén kérjük, adjon részletes felvilágosítást a „Megjegyzések” rovatban.

Megjegyzések

[...]

[...]

2.IRÁNYÍTÁSI INTÉZKEDÉSEK

2.1.A nyomon követésre és a jelentéstételre vonatkozó rendelkezések

Gyakoriság és feltételek.

A Kreatív Európa program keretében finanszírozott projektek, így az EUYO tevékenységei esetében is a Bizottság felel a rendszeres nyomon követésért és külső értékelés biztosításáért.

2.2.Irányítási és kontrollrendszer

2.2.1.Felismert kockázat(ok)

Mivel ez a módosítás a meglévő Kreatív Európa program kibővítését jelenti, a program pénzügyi kimutatásának 2.2.1. pontjában szereplő szempontok vonatkoznak rá (COM(2011) 785 végleges).

2.2.2.A működő belső kontrollrendszerrel kapcsolatos információk

Mivel ez a módosítás a meglévő Kreatív Európa program kibővítését jelenti, a program pénzügyi kimutatásának 2.2.2. pontjában szereplő szempontok vonatkoznak rá (COM(2011) 785 végleges).

2.2.3.Az ellenőrzések költsége és haszna, a várt hibaarány értékelése

[pm]

[pm]

2.3.A csalások és a szabálytalanságok megelőzésére vonatkozó intézkedések

Tüntesse fel a meglévő vagy tervezett megelőző és védintézkedéseket.

A Bizottság gondoskodik arról, hogy az e rendelet alapján finanszírozott fellépések végrehajtása során az Unió pénzügyi érdekei – csalás, vesztegetés és bármely egyéb illegális tevékenység elleni megelőző intézkedések alkalmazásával, hatékony ellenőrzésekkel, a jogtalanul kifizetett összegek visszafizettetésével, illetve szabálytalanságok észlelése esetén hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókkal – védelemben részesüljenek. A Bizottság felhatalmazást kap, hogy a 2185/96/Euratom, EK tanácsi rendelet alapján helyszíni ellenőrzéseket és vizsgálatokat végezzen e rendelettel összefüggésben. Szükség esetén az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) fog vizsgálatokat végezni az 1073/1999/EK rendelet alapján.

3.A JAVASLAT/KEZDEMÉNYEZÉS BECSÜLT PÉNZÜGYI HATÁSA

3.1.A többéves pénzügyi keret mely fejezetét/fejezeteit és a költségvetés mely kiadási tételét/tételeit érintik a kiadások?

·Jelenlegi költségvetési tételek

A többéves pénzügyi keret fejezetei, azon belül pedig a költségvetési tételek sorrendjében.

A többéves pénzügyi keret fejezete

Költségvetési tétel

Kiadás típusa

Hozzájárulás

3. fejezet: Biztonság és uniós polgárság

diff./nem diff. 13

EFTA-országoktól 14

tagjelölt országoktól 15

harmadik országoktól

a költségvetési rendelet 21. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében

3

15 04 02 – Kultúra alprogram – a határokon átnyúló fellépések támogatása, valamint a nemzetek közötti áramlás és mobilitás előmozdítása

Diff.

NEM

NEM

NEM

NEM 16

3.2.A kiadásokra gyakorolt becsült hatás

Az EUYO finanszírozására a Kreatív Európa program Kultúra alprogramjának meglévő pénzügyi keretösszegéből fog sor kerülni, így az nem igényel további forrásokat az EU költségvetéséből.

3.2.1.A kiadásokra gyakorolt becsült hatás összegzése

millió EUR (három tizedesjegyig)

A többéves pénzügyi keret fejezete

Szám

[3] Biztonság és uniós polgárság

FŐIGAZGATÓSÁG: EAC (Oktatásügyi, Ifjúságpolitikai, Sportügyi és Kulturális Főigazgatóság)

N. év 17

N+1. év

N+2. év

N+3. év

A táblázat a hatás időtartamának megfelelően (vö. 1.6. pont) további évekkel bővíthető

ÖSSZESEN

•Operatív előirányzatok

(1)

(2)

15 04 02 – Kreatív Európa – Kultúra alprogram

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(1a)

0,600

0,600

0,600

1,800

Kifizetési előirányzatok

(2a)

0,480

0,600

0,600

0,120

1,800

Bizonyos egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási előirányzatok 18  

Költségvetési tétel száma

(3)

Az EAC Főigazgatósághoz tartozó előirányzatok ÖSSZESEN*

Kötelezettségvállalási előirányzatok

=1+1a +3

0,600

0,600

0,600

1,800

Kifizetési előirányzatok

=2+2a

+3

0,480

0,600

0,600

0,120

1,800






•Operatív előirányzatok ÖSSZESEN

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(4)

0,600

0,600

0,600

1,800

Kifizetési előirányzatok

(5)

0,480

0,600

0,600

0,120

1,800

•Bizonyos egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási előirányzatok ÖSSZESEN

(6)

A többéves pénzügyi keret 3. FEJEZETÉHEZ tartozó előirányzatok ÖSSZESEN

Kötelezettségvállalási előirányzatok

=4+ 6

0,600

0,600

0,600

1,800

Kifizetési előirányzatok

=5+ 6

0,480

0,600

0,600

0,120

1,800

Amennyiben a javaslat/kezdeményezés több fejezetet is érint:

•Operatív előirányzatok ÖSSZESEN

Kötelezettségvállalási előirányzatok

(4)

Kifizetési előirányzatok

(5)

•Bizonyos egyedi programok keretéből finanszírozott igazgatási előirányzatok ÖSSZESEN

(6)

A többéves pénzügyi keret 1–4. FEJEZETÉHEZ tartozó előirányzatok ÖSSZESEN
(Referenciaösszeg)

Kötelezettségvállalási előirányzatok

=4+ 6

0,600

0,600

0,600

1,800

Kifizetési előirányzatok

=5+ 6

0,480

0,600

0,600

0,120

1,800





A többéves pénzügyi keret fejezete

5

„Igazgatási kiadások”

millió EUR (három tizedesjegyig)

N. év

N+1. év

N+2. év

N+3. év

A táblázat a hatás időtartamának megfelelően (vö. 1.6. pont) további évekkel bővíthető

ÖSSZESEN

FŐIGAZGATÓSÁG: EAC (Oktatásügyi, Ifjúságpolitikai, Sportügyi és Kulturális Főigazgatóság)

•Humánerőforrás

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

•Egyéb igazgatási kiadások

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

Az EAC Főigazgatósághoz tartozó előirányzatok ÖSSZESEN

Előirányzatok

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

A többéves pénzügyi keret 5. FEJEZETÉHEZ tartozó előirányzatok ÖSSZESEN

(Összes kötelezettségvállalási előirányzat = Összes kifizetési előirányzat)

p.m.

p.m.

p.m.

millió EUR (három tizedesjegyig)

N. év 19

N+1. év

N+2. év

N+3. év

A táblázat a hatás időtartamának megfelelően (vö. 1.6. pont) további évekkel bővíthető

ÖSSZESEN

A többéves pénzügyi keret 1–5. FEJEZETÉHEZ tartozó előirányzatok ÖSSZESEN

Kötelezettségvállalási előirányzatok

0,600

0,600

0,600

1,800

Kifizetési előirányzatok

0,480

0,600

0,600

0,120

1,800

* 5. fejezet: Az igazgatáshoz – beleértve a humánerőforrást – szükséges költségeket az EAC Főigazgatóságon belüli belső átcsoportosítás útján fogják biztosítani.    

3.2.2.Az operatív előirányzatokra gyakorolt becsült hatás

–◻    A javaslat/kezdeményezés nem vonja maga után operatív előirányzatok felhasználását 

–X    A javaslat/kezdeményezés az alábbi operatív előirányzatok felhasználását vonja maga után:

Kötelezettségvállalási előirányzatok, millió EUR (három tizedesjegyig)

Tüntesse fel a célkitűzéseket és a teljesítéseket

⇩

N. év

N+1. év

N+2. év

N+3. év

A táblázat a hatás időtartamának megfelelően (vö. 1.6. pont) további évekkel bővíthető

ÖSSZESEN

TELJESÍTÉSEK

Típus 20

Átlagos költség

Szám

Költség

Szám

Költség

Szám

Költség

Szám

Költség

Szám

Költség

Szám

Költség

Szám

Költség

Összesített szám

Összköltség

Konkrét célkitűzések a) – d) 21

- Teljesítés

Működési támogatás

0,6

1

0,600

1

0,600

1

0,600

1,800

ÖSSZKÖLTSÉG

1

0,600

1

0,600

1

0,600

1,800

Teljesítések

Működési támogatás az EUYO számára

Költségstruktúra

Az EUYO uniós szintű finanszírozásával kapcsolatos, különösen a Kreatív Európa program keretében szerzett korábbi tapasztalatok alapján a szervezetnek nyújtott működési támogatás megfelelő összege 600 000 EUR lenne.

3.2.3.Az igazgatási előirányzatokra gyakorolt becsült hatás

3.2.3.1.Összegzés

–◻    A javaslat/kezdeményezés nem vonja maga után igazgatási előirányzatok felhasználását. 

–X    A javaslat/kezdeményezés az alábbi igazgatási előirányzatok felhasználását vonja maga után:

millió EUR (három tizedesjegyig)

N. év 22

N+1. év

N+2. év

N+3. év

A táblázat a hatás időtartamának megfelelően (vö. 1.6. pont) további évekkel bővíthető

ÖSSZESEN

A többéves pénzügyi keret 5. FEJEZETE

Humánerőforrás

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

Egyéb igazgatási kiadások

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

A többéves pénzügyi keret 5. FEJEZETÉNEK részösszege

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

A többéves pénzügyi keret 5. FEJEZETÉBE bele nem tartozó előirányzatok 23  

Humánerőforrás

Egyéb igazgatási kiadások

A többéves pénzügyi keret 5. FEJEZETÉBE bele nem tartozó előirányzatok részösszege

ÖSSZESEN

p.m.

p.m.

p.m.

p.m.

A humánerőforrással és más igazgatási kiadásokkal kapcsolatos előirányzat-igényeket az adott főigazgatóság rendelkezésére álló, az intézkedés irányításához rendelt előirányzatokkal és/vagy az adott főigazgatóságon belüli átcsoportosítással kell teljesíteni. A források adott esetben a költségvetési korlátok betartása mellett kiegészíthetők az éves elosztási eljárás keretében az irányító főigazgatósághoz rendelt további juttatásokkal.    

3.2.3.2.Becsült humánerőforrás-szükségletek

–◻    A javaslat/kezdeményezés nem igényel humánerőforrást.

–X    A javaslat/kezdeményezés az alábbi humánerőforrás-igénnyel jár:

A becsléseket teljes munkaidős egyenértékben kell kifejezni

N. év

N+1. év

N+2. év

N+3. év

A táblázat a hatás időtartamának megfelelően (vö. 1.6. pont) további évekkel bővíthető

• A létszámtervben szereplő álláshelyek (tisztviselők és ideiglenes alkalmazottak)

XX 01 01 01 (a központban és a bizottsági képviseleteken)

0,5

0,5

0,5

0,5

XX 01 01 02 (a küldöttségeknél)

XX 01 05 01 (közvetett kutatás)

10 01 05 01 (közvetlen kutatás)

•Külső munkatársak teljes munkaidős egyenértékben (FTE) kifejezve 24

XX 01 02 01 (AC, END, INT a teljes keretből)

XX 01 02 02 (AC, AL, END, INT és JED a küldöttségeknél)

XX 01 04 yy  25

- a központban

- a küldöttségeknél

XX 01 05 02 (AC, END, INT közvetett kutatásban)

10 01 05 02 (AC, END, INT közvetlen kutatásban)

Egyéb költségvetési tétel (kérjük megnevezni)

ÖSSZESEN

0,5

0,5

0,5

0,5

XX az érintett szakpolitikai terület vagy költségvetési cím.

A humánerőforrás-igényeknek az adott főigazgatóság rendelkezésére álló, az intézkedés irányításához rendelt és/vagy az adott főigazgatóságon belül átcsoportosított személyzettel kell eleget tenni. A források adott esetben a meglévő költségvetési korlátok betartása mellett kiegészíthetők az éves elosztási eljárás keretében az irányító főigazgatósághoz rendelt további juttatásokkal.

Az elvégzendő feladatok leírása:

Tisztviselők és ideiglenes alkalmazottak

A Kreatív Európa program kibővítésének végrehajtása

Külső munkatársak

3.2.4.A jelenlegi többéves pénzügyi kerettel való összeegyeztethetőség

–X    A javaslat/kezdeményezés összeegyeztethető a jelenlegi többéves pénzügyi kerettel.

–◻    A javaslat/kezdeményezés miatt szükséges a többéves pénzügyi keret vonatkozó fejezetének átprogramozása.

Fejtse ki, miként kell átprogramozni a pénzügyi keretet: tüntesse fel az érintett költségvetési tételeket és a megfelelő összegeket.

–◻    A javaslat/kezdeményezés miatt szükség van a rugalmassági eszköz alkalmazására vagy a többéves pénzügyi keret felülvizsgálatára.

Fejtse ki a szükségleteket: tüntesse fel az érintett fejezeteket és költségvetési tételeket és a megfelelő összegeket.

3.2.5.Harmadik felek részvétele a finanszírozásban

–X A javaslat/kezdeményezés nem irányoz elő harmadik felek általi társfinanszírozást.

–A javaslat/kezdeményezés az alábbi becsült társfinanszírozást irányozza elő:

előirányzatok, millió EUR (három tizedesjegyig)

N. év

N+1. év

N+2. év

N+3. év

A táblázat a hatás időtartamának megfelelően (vö. 1.6. pont) további évekkel bővíthető

Összesen

Tüntesse fel a társfinanszírozó szervet 

Társfinanszírozott előirányzatok ÖSSZESEN

3.3.A bevételre gyakorolt becsült hatás

–X    A javaslatnak/kezdeményezésnek nincs pénzügyi hatása a bevételre.

–◻    A javaslatnak/kezdeményezésnek van pénzügyi hatása – a bevételre gyakorolt hatása a következő:

–◻    a javaslat a saját forrásokra gyakorol hatást 

–◻    a javaslat az egyéb bevételekre gyakorol hatást 

millió EUR (három tizedesjegyig)

Bevételi költségvetési tétel:

Az aktuális költségvetési évben rendelkezésre álló előirányzatok

A javaslat/kezdeményezés hatása 26

N. év

N+1. év

N+2. év

N+3. év

A táblázat a hatás időtartamának megfelelően (vö. 1.6. pont) további évekkel bővíthető

… jogcímcsoport

Az egyéb címzett bevételek esetében tüntesse fel az érintett kiadáshoz tartozó költségvetési tétel(eke)t.

Ismertesse a bevételre gyakorolt hatás számításának módszerét.

(1) A Kellett-Bowman képviselő asszony által benyújtott, az Európai Közösség Ifjúsági Zenekarának létrehozásáról szóló állásfoglalásra irányuló indítványról szóló állásfoglalás (HL C 79., 1976.4.5., 8. o.).
(2) Lásd az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról és az 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25-i 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet 121. cikke (1) bekezdésének b) pontját (HL L 298., 2012.10.26., 1. o.).
(3) A Bizottság 1268/2012/EU felhatalmazáson alapuló rendelete (2012. október 29.) az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról szóló 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazási szabályairól (HL L 362., 2012.12.31., 1. o.).
(4) Az Európai Parlament és a Tanács 1295/2013/EU rendelete (2013. december 11.) a Kreatív Európa program (2014–2020) létrehozásáról és az 1718/2006/EK, az 1855/2006/EK és az 1041/2009/EK határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 347., 2013.12.20., 221. o.).
(5) HL C […]., […], […]. o.
(6) HL C […]., […], […]. o.
(7) Az Európai Parlament és a Tanács 1295/2013/EU rendelete (2013. december 11.) a Kreatív Európa program (2014–2020) létrehozásáról és az 1718/2006/EK, az 1855/2006/EK és az 1041/2009/EK határozat hatályon kívül helyezéséről (HL L 347., 2013.12.20., 221. o.).
(8) A Kellett-Bowman képviselő asszony által benyújtott, az Európai Közösség Ifjúsági Zenekarának létrehozásáról szóló állásfoglalásra irányuló indítványról szóló állásfoglalás (HL C 79., 1976.4.5., 8. o.).
(9) A Bizottság 1268/2012/EU felhatalmazáson alapuló rendelete az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról szóló 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazási szabályairól (HL L 362., 2012.12.31., 1. o.).
(10) Tevékenységalapú irányítás: ABM (Activity Based Management), tevékenységalapú költségvetés-tervezés: ABB (Activity Based Budgeting).
(11) A költségvetési rendelet 54. cikke (2) bekezdésének a) vagy b) pontja szerint.
(12) Az irányítási módszerek részletei és a költségvetési rendeletre való hivatkozások tekintetében lásd:
http://www.cc.cec/budg/man/budgmanag/budgmanag_en.html
(13) Diff. = Differenciált előirányzatok / Nem diff. = Nem differenciált előirányzatok.
(14) Európai Szabadkereskedelmi Társulás.
(15) Tagjelölt országok és adott esetben a nyugat-balkáni potenciális tagjelölt országok.
(16) A 15 04 02 költségvetési tétel a PECO- és EFTA-országokhoz kapcsolódó tétel. Az EUYO konkrét tevékenysége nem képezi megállapodás tárgyát az említett harmadik országokkal.
(17) Az N. év a javaslat/kezdeményezés végrehajtásának első éve.
(18) Technikai és/vagy igazgatási segítségnyújtás, valamint uniós programok és/vagy intézkedések végrehajtásához biztosított támogatási kiadások (korábban: BA-tételek), közvetett kutatás, közvetlen kutatás.
(19) Az N. év a javaslat/kezdeményezés végrehajtásának első éve.
(20) A teljesítés a nyújtandó termékekre és szolgáltatásokra vonatkozik (pl. finanszírozott diákcserék száma, épített utak hossza kilométerben stb.).
(21) Az 1.4.2. pontban („Konkrét célkitűzések”) feltüntetett célkitűzés.
(22) Az N. év a javaslat/kezdeményezés végrehajtásának első éve.
(23) Technikai és/vagy igazgatási segítségnyújtás, valamint uniós programok és/vagy intézkedések végrehajtásához biztosított támogatási kiadások (korábban: BA-tételek), közvetett kutatás, közvetlen kutatás.
(24) AC=szerződéses alkalmazott; AL=helyi alkalmazott; END=kirendelt nemzeti szakértő; INT=kölcsönmunkaerő (átmeneti alkalmazott); JED=küldöttségi pályakezdő szakértő.
(25) Az operatív előirányzatokból finanszírozott külső munkatársakra vonatkozó részleges felső határérték (korábban: BA-tételek).
(26) A tradicionális saját források (vámok, cukorilletékek) tekintetében nettó összegeket, vagyis a 25 %-kal (beszedési költségek) csökkentett bruttó összegeket kell megadni.
Top