27.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 366/51

—

tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 4. és 13. cikkére,

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 107., 108., 113., 115., 116., 175. és 208. cikkére,

—

tekintettel az egy feltételes adómegállapításokkal és jellegükben vagy hatásukban hasonló egyéb intézkedésekkel foglalkozó különbizottság felállításáról, annak hatásköreiről, létszámáról és megbízatásának időtartamáról szóló, 2015. február 12-i határozatára (1),

—

tekintettel az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ) által a luxemburgi feltételes adómegállapításokról és más káros gyakorlatokról nyilvánosságra hozott tényekre, amelyek „LuxLeaks” néven váltak ismertté,

—

tekintettel a G7-, G8- és G20-csoport nemzetközi adóügyi kérdésekkel foglalkozó csúcstalálkozóinak, különösen a 2015. június 7–8-i elmaui csúcstalálkozó, a 2014. november 15–16-i brisbane-i csúcstalálkozó, a 2013. szeptember 5–6-i szentpétervári csúcstalálkozó, a 2013. június 17–18-i Lough Erne-i csúcstalálkozó és a 2009. szeptember 24–25-i pittsburghi csúcstalálkozó eredményeire,

—

tekintettel a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) „A káros adóverseny: Egyre sürgetőbb globális probléma” című 1998-as jelentésére,

—

tekintettel az OECD „Az adóalap-erózió és a nyereségátcsoportosítás kezelése” (Addressing Base Erosion and Profit Shifting – BEPS) című 2013-as jelentésére, valamint az OECD BEPS cselekvési tervére és későbbi kiadványaira,

—

tekintettel az Európai Tanács következő következtetéseire: a közös konszolidált társasági adóalapról szóló, 2013. március 14-i következtetésekre, az adóztatásról szóló, 2013. május 22-i következtetésekre, az automatikus információcseréről szóló, 2014. december 18-i következtetésekre, az adóalap-erózióról és nyereségátcsoportosításról (BEPS), a globális szintű automatikus információcseréről és a káros adózási gyakorlatokról szóló, 2014. december 18-i következtetésekre, valamint az adókijátszásról szóló, 2014. június 27-i következtetésekre,

—

tekintettel a Gazdasági és Pénzügyi Tanács (ECOFIN Tanács) következtetéseire és az egyes adóügyi kérdésekről az Európai Tanácsnak készített, 2015. június 22-i ECOFIN-jelentésre,

—

tekintettel a magatartási kódexszel foglalkozó csoportnak a magatartási kódexről (vállalkozások adóztatása) szóló, a Tanács részére hathavonta készített jelentéseire,

—

tekintettel a közigazgatási együttműködésről szóló irányelvre (2), a kamat- és jogdíjbevételekről szóló irányelvre (3), valamint a Bizottság ezek módosítására irányuló legújabb jogalkotási javaslataira,

—

tekintettel a különböző tagállamok anya- és leányvállalatai esetében alkalmazandó adóztatás közös rendszeréről szóló, 1990. július 23-i 90/435/EGK tanácsi irányelvre (4) (az anya- és leányvállalatokról szóló irányelv), amelyet legutóbb 2015-ben módosítottak,

—

tekintettel az éves és összevont (konszolidált) éves beszámolók jog szerinti könyvvizsgálatáról szóló 2006/43/EK irányelv módosításáról szóló, 2014. április 16-i 2014/56/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (5),

—

tekintettel az EUMSZ 108. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22-i 659/1999/EK tanácsi rendeletre (6),

—

tekintettel a tagállamok illetékes hatóságainak a közvetlen adózás és a biztosítási díjak adózása területén történő kölcsönös segítségnyújtásáról szóló, 1977. december 19-i 77/799/EGK tanácsi irányelvre (7),

—

tekintettel a pénzügyi rendszerek pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás céljára való felhasználásának megelőzéséről, a 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a 2006/70/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. május 20-i (EU) 2015/849 európai parlamenti és tanácsi irányelvre (8),

—

tekintettel az EU közös transzferár-képzési fórumának a viták elkerülése és rendezése területén végzett munkájáról és az EU-n belüli előzetes árképzési megállapodásokkal kapcsolatos iránymutatásokról szóló, a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak címzett, 2007. február 26-i bizottsági közleményre (COM(2007)0071),

—

tekintettel az állami támogatási szabályoknak a vállalkozások közvetlen adóztatásával kapcsolatos intézkedésekre történő alkalmazásáról szóló, 1998. december 10-i bizottsági közleményre (9),

—

tekintettel a „Méltányos és hatékony társaságiadó-rendszer az Európai Unióban: 5 fő cselekvési terület” című, 2015. június 17-i bizottsági közleményre (COM(2015)0302),

—

tekintettel a Bizottságnak az adócsalás és az adókikerülés elleni küzdelmet szolgáló adózási átláthatóságról szóló 2015. március 18-i közleményére (COM(2015)0136),

—

tekintettel a „Cselekvési terv az adócsalás és az adókikerülés elleni küzdelem megerősítésére” című, 2012. december 6-i bizottsági közleményre (COM(2012)0722),

—

tekintettel az agresszív adótervezésről szóló 2012. december 6-i bizottsági ajánlásra (C(2012)8806),

—

tekintettel a jó adóügyi kormányzásra vonatkozó minimumkövetelmények harmadik országok általi teljesítésének ösztönzésére irányuló intézkedésekről szóló 2012. december 6-i bizottsági ajánlásra (C(2012)8805),

—

tekintettel az adócsalás és az adókikerülés elleni küzdelem megerősítését célzó, többek között harmadik országok viszonylatában hozandó konkrét intézkedésekről szóló 2012. június 27-i bizottsági közleményre (COM(2012)0351),

—

tekintettel a közös konszolidált társaságiadó-alapról (KKTA) szóló tanácsi irányelvre irányuló 2011-es bizottsági javaslatra (COM(2011)0121), és a Parlament arra vonatkozó, 2012. április 19-i állásfoglalására (10),

—

tekintettel „A vállalati társadalmi felelősségvállalásra vonatkozó megújult uniós stratégia (2011–2014)” című, 2011. október 25-i bizottsági közleményre (COM(2011)0681),

—

tekintettel a vállalkozások adózásával kapcsolatos magatartási kódexről szóló, a Tanács és a tagállamok kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői által 1997. december 1-jén elfogadott állásfoglalásra (11), valamint a magatartási kódexszel (vállalkozások adózása) foglalkozó csoport Tanácsnak készített rendszeres jelentéseire,

—

tekintettel az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által elfogadott, a visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló, 2014. április 30-i ajánlásra,

—

tekintettel az 1999-es magatartási kódexszel foglalkozó csoport jelentésének, a Primarolo-jelentésnek (SN 4901/99) a 26. bekezdésében említett igazgatási gyakorlatokról szóló, a Simmons & Simmons által készített 1999-es jelentésre, és e jelentés 2009-es frissített változatára,

—

tekintettel a 2007/36/EK irányelvnek a hosszú távú részvényesi szerepvállalás ösztönzése, valamint a 2013/34/EU irányelvnek a vállalatirányítási nyilatkozat egyes elemei tekintetében történő módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslathoz a Parlament által 2015. július 8-án elfogadott módosításokra (12),

—

tekintettel az adókikerülésről és az adócsalásról mint a fejlődő országok kormányzása, szociális védelme és fejlődése számára jelentett kihívásról szóló, 2015. július 8-i állásfoglalására (13),

—

tekintettel az adózásról szóló éves jelentésről elfogadott, 2015. március 25-i állásfoglalására (14),

—

tekintettel az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelméről – a csalás elleni küzdelemről szóló 2013. évi éves jelentésről szóló, 2015. március 11-i állásfoglalására (15),

—

tekintettel a szervezett bűnözés, a korrupció és a pénzmosás problémájáról szóló, 2013. október 23-i állásfoglalására (16),

—

tekintettel az adócsalás, az adóelkerülés és az adóparadicsomok elleni küzdelemről szóló 2013. május 21-i állásfoglalására (17),

—

tekintettel az adócsalás és az adókijátszás elleni küzdelem terén teendő konkrét lépésekre irányuló felhívásról szóló, 2012. április 19-i állásfoglalására (18),

—

tekintettel az „Adók és a fejlesztés – Együttműködés a fejlődő országokkal a jó adóügyi kormányzás előmozdítása terén” című, 2011. március 8-i állásfoglalására (19),

—

tekintettel a jó kormányzás adóügyek terén történő előmozdításáról szóló, 2010. február 10-i állásfoglalására (20),

—

tekintettel a nemzeti parlamentekben, különösen az Egyesült Királyság parlamentjének alsóházában (House of Commons), az Egyesült Államok szenátusában (Senate) és a francia nemzetgyűlésben (Assemblée nationale) ugyanebben a témában tartott különféle parlamenti meghallgatásokra és azt követő jelentésekre,

—

tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

—

tekintettel a feltételes adómegállapításokkal és jellegükben vagy hatásukban hasonló egyéb intézkedésekkel foglalkozó különbizottság jelentésére (A8-0317/2015),

A.

mivel a 2014. november 5-én, az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciumának köszönhetően kitört Luxleaks-botrány – amelynek során mintegy 28 000 oldalnyi, a luxemburgi adóigazgatás és több mint 300 multinacionális vállalat között a 2002 és 2010 közötti időszakban létrejött, 500-nál több magánjellegű adómegállapodást rögzítő bizalmas dokumentum került nyilvánosságra – fényt derített a drasztikus mértékű adókedvezmények megszerzése céljából kialakított, bonyolult pénzügyi struktúrákkal jellemzett titkos egyezségek alkalmazásának elterjedtségére; mivel az üzletvitelük során sok százmillió eurót kezelő luxemburgi leányvállalatok sok esetben alig vannak jelen Luxemburgban, és ott elenyésző gazdasági tevékenységet folytatnak;

B.

mivel már legalább évtizedek óta ismertek a társaságiadóalap-erózióval és az agresszív adótervezési gyakorlatokkal kapcsolatos problémák, és azóta tart e problémák nemzetközi szintű vizsgálata; mivel a LuxLeaks ráirányította a közvélemény és a média figyelmét e problémákra azáltal, hogy egy konkrét tagállamban számviteli cégek által elősegített, megkérdőjelezhető adózási gyakorlatokat tárt fel; mivel a Bizottság vizsgálataiból és a Parlament által a különbizottsága útján elvégzett munkából az derül ki, hogy nem elszigetelt esetről van szó, hanem egy Európában és azon túl is elterjedt gyakorlat, hogy egyes vállalatok teljes adókötelezettségének csökkentését eredményező adózási intézkedéseket hoznak, hogy mesterségesen kiszélesítsék a nemzeti adóalapot más országok kárára, amelyek közül néhányban megszorításokat vezettek be;

C.

mivel ezek a magatartások, amelyeknek eredményeképpen gyakran elválik az értékteremtés helye és a nyereség megadóztatásának helye, nem korlátozódnak a feltételes adómegállapításokra, hanem az EU-n belüli és kívüli nemzeti adóigazgatások által végrehajtott káros adózási gyakorlatok széles körét ölelik fel;

D.

mivel e gyakorlatok nyilvános ellenőrzés alá vonása a demokratikus ellenőrzés része; mivel tekintettel e gyakorlatoknak a társadalom egészére gyakorolt negatív hatására, azok csak addig tarthatók fenn, amíg titokban maradnak, vagy amíg eltűrik őket; mivel az oknyomozó újságírásnak, a nem kormányzati szektornak és a tudományos közösségnek jelentős szerepe van az adókikerülés leleplezésében és a nyilvánosság ezzel kapcsolatos tájékoztatásában; mivel amíg ezeket nem lehet megakadályozni, azok feltárása nem függhet egyes visszaélést bejelentő személyek bátorságától és etikai érzékétől, hanem módszeresebb jelentéstételi és információcsere-mechanizmusok részét kell alkotnia;

E.

mivel a társaságiadó-bevételek az Unió 28 tagállamában átlagosan a GDP 2,6 %-át tették ki 2012-ben (21);

F.

mivel a Szerződésben foglaltak szerint a közvetlen adóztatás főként a tagállamok hatásköre; mivel amennyiben az EU hatáskörrel rendelkezik az adóztatás területén, e hatáskör gyakorlására a Tanácson belül többnyire az egyhangúság követelménye vonatkozik; mivel ennek következtében a társasági adózás területén nem született uniós szinten semmilyen jelentős határozat a belső piaccal és az uniós szerződések hatálya alá tartozó egyéb területekkel – így a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokkal, a közös valutával, a gazdasági és költségvetési irányítással, valamint a pénzmosás elleni elvekkel és jogszabályokkal – kapcsolatos uniós integráció közelmúltbeli fejleményei ellenére; mivel a tagállamoknak meg kell felelniük az európai versenyjognak, és biztosítaniuk kell, hogy adójogszabályaik összeegyeztethetők legyenek a belső piac elveivel, és ne torzítsák a versenyt; mivel a Tanácson belüli egyhangúság szabálya azzal, hogy valamennyi tagállamnak vétójogot ad, a fennálló helyzettől az együttműködőbb megoldások felé való elmozdulás ösztönzői ellen hat; mivel abban az esetben, ha az Európai Unió működéséről szóló szerződés 116. cikkében megállapított eljárás nem kerül alkalmazásra, a közvetlen adóztatás területét érintő egyhangú döntésre vonatkozó követelmény megváltoztatása céljából a Szerződés módosítására lenne szükség;

G.

mivel abból a jelenlegi helyzetből következően, hogy minden tagállam vétójoggal rendelkezik, valamennyi tagállamnak határozottan és az együttműködés szellemében kell fellépnie az adókijátszás és az adókikerülés páneurópai problémája elleni küzdelem során;

H.

mivel néhány dicséretes kivételtől eltekintve a nemzeti politikai képviselők eddig nem voltak kellően készek arra, hogy foglalkozzanak az adókikerülés, ezen belül a feltételes adómegállapítások problémájával;

I.

mivel az európai belső piacon a tőke szabadon áramlik, és a nagyvállalatok a vállalatcsoport szintjén számolnak be tevékenységeikről, de az adót nemzeti szinten szedik be az adóhatóságok, akik nagyon kevés információt cserélnek ki egymás között;

J.

mivel a kiteljesített belső piacon semmilyen mesterséges torzulás nem befolyásolhatja a befektetési döntéseket és a vállalkozások helyének megválasztását; mivel azonban a globalizáció, a digitalizáció és a tőke szabad mozgása megteremti a tagállamok közötti, illetve harmadik országokkal való, a befektetések és a vállalkozások elcsábítása érdekében folytatott, intenzívebb adóverseny feltételeit; mivel fontos, hogy a vállalkozások Európában maradjanak és Európába vonzzák őket, ugyanakkor mindez nem valósulhat meg olyan potenciálisan káros adózási rendszerek révén, amelyek célja elsősorban a beruházások ösztönzése és a további gazdasági tevékenységek odavonzása, a szomszédos országokban elindított hasonló intézkedésekre reagálva, vagy a tagállamok által már előzetesen fennállóként értékelt – a viszonylagos jólét, a méret vagy a peremhelyzet tekintetében mutatkozó – egyensúlyhiányok korrigálása; mivel egyes jogrendszerekben történetesen korreláció mutatkozik a vonzó társaságiadó-rendszerek és a nemzeti jólét magas szintje között; mivel az adórendszerek optimális kialakítása számos tényezőtől függ, és ezért országonként eltérő; mivel a tagállamok közötti káros adóverseny korlátozza az egységes piacban rejlő lehetőségeket;

K.

mivel ahelyett, hogy a vonzó üzleti környezet előmozdítására összpontosítanának például a jó infrastruktúra és a kiváló minőségű munkaerő révén, többek között a termelékenységgel kapcsolatos kiadások fokozásával, és ahelyett, hogy biztosítanák az adórendszer stabilitását és kiszámíthatóságát, az országok az adóversenyben részt vevő szereplőkként az adózási egyezmények hálózata mellett nemzeti jogszabályaikat felhasználva olyan országként népszerűsítik magukat, ahol érdemes befektetni, olyan központként, amelyen keresztül becsatornázhatók a pénzmozgások, vagy amelyben érdemes a nyereségeket elkönyvelni, és ezáltal a partnerországok kárára csábítanak el vállalkozásokat vagy postafiókcégeket, valamint hoznak létre tisztességtelen gyakorlatokat közöttük; mivel elszigetelten tekintve az egyes országoknak egyértelműen az az érdekük, hogy „potyautasként” viselkedjenek, vagyis elsőként alakítsanak ki és hajtsanak végre meghatározott adórendszereket és rendelkezéseket az adóalap odavonzása érdekében, és utolsóként vegyenek részt az adókikerülés kezelésére irányuló, együttműködésen és összehangoláson alapuló bármilyen intézkedésben;

L.

mivel a tagállamok között adóverseny zajlik; mivel a tagállamok közötti lojális együttműködés elvét az Európai Unióról szóló szerződés 4. cikke rögzíti; mivel a tagállamoknak az adóversennyel kapcsolatos ügyekben maradéktalanul alkalmazniuk kell a lojális együttműködés elvét;

M.

mivel egyes tagállamok ambivalens álláspontot képviselnek az adókikerülés tekintetében, és egyfelől nemzeti adóalapjuk eróziójára panaszkodnak, másrészt ugyanakkor felelősek a nemzeti és nemzetközi adórendszerek jelenlegi formájáért, amely az eróziót lehetővé tette, és mégis gátolják adórendszereiknek az összehangoltabb megoldás irányába történő bármilyen továbbfejlesztését; mivel a tőke mozgásának az EU-n belüli teljes szabadsága értelmében, és minthogy a Bizottság kinyilvánított célja a tőkepiaci unió bevezetése, teljes mértékben figyelembe kell venni a nemzeti adórendszerek és adóbevételek egymástól való kölcsönös függését és kölcsönös egymásra hatását, szem előtt tartva az egyes tagállamok adóügyi döntéseinek a határokon átnyúló, széles körű pozitív és negatív tovagyűrűző hatásait, mivel ami az egyik országban adókedvezmény, az a másik országban erodálja az adóalapot;

N.

mivel paradoxonnal állunk szemben, minthogy az adóztatás területén a tagállamok között folyó szabad verseny versenyellenes magatartásokhoz és versenytorzulásokhoz vezetett;

O.

mivel az egységes európai piac megvalósítása nagymértékben előnyösnek bizonyult a nemzetgazdaságok számára, mivel versenyképesebbé és vonzóbbá tette őket a globalizált gazdaságban, és mivel a tagállamok közötti adóügyi konvergencia idővel ugyanilyen hatással járna;

P.

mivel a jogalkotó és a gyakran elégtelenül finanszírozott adóigazgatások nem tudják előre megjósolni az egyes –különösen a nagyon nagy könyvvizsgáló cégeknél dolgozó – adótanácsadók, jogászok és közvetítő társaságok által kialakított és népszerűsített, innovatív adókikerülési rendszereket, hanem azokra csak reagálni tudnak, időnként nagy késedelemmel; mivel a tapasztalat azt mutatja, hogy azok az uniós szervek (így a tagállamok által 1998-ban létrehozott, magatartási kódexszel foglalkozó csoport vagy a Szerződések őreként a Bizottság), amelyeknek az lenne a feladatuk, hogy megakadályozzák az újabb káros adóintézkedések bevezetését, néha nem reagálva hatékonyan vagy nem rendelkezve elég felhatalmazással, alkalmatlannak bizonyultak arra, hogy fellépjenek e nemkívánatos fejleményekkel szemben, továbbá hogy az EU-ban sok új és gyakran agresszív adókikerülési intézkedés vagy megállapodás, például szabadalmi adókedvezmények bevezetésére került sor; mivel a multinacionális vállalatok az EU-ban és világszerte egy jól szervezett és képzett adótanácsadói, valamint banki és egyéb pénzügyi szolgáltatói szektor szakértelmére támaszkodva alakítják ki adókikerülési rendszereiket; mivel ez a szektor egyúttal a kormányok és a közintézmények számára adóügyekben tanácsadást nyújtó szervekben, így például a jó adóügyi kormányzás uniós platformjában is képviselteti magát; mivel aggályok merültek fel azokkal az összeférhetetlenségekkel kapcsolatban, amelyek abból eredhetnek, hogy ugyanazok a cégek a hatóságoknak és a magán multinacionális vállalatoknak is tanácsot adnak;

Q.

mivel mindenfajta adótervezésnek a jog és az alkalmazandó szerződések határain belül kell megvalósulnia; mivel az agresszív adótervezésre adható legcélravezetőbb válasz a jó jogalkotás és a kívánt eredményekkel kapcsolatos nemzetközi koordináció;

R.

mivel a jogszabályok végrehajtása döntő a kívánt célkitűzések elérése szempontjából; mivel ez a végrehajtás a nemzeti igazgatások ügye, amelyeket gyakran kevés ösztönző sarkall arra, hogy egymással európai szinten együttműködjenek; mivel ez a helyzet súlyosbítja a jogszabályok különbségeiből adódóan már Unió-szerte fennálló eltéréseket;

S.

mivel a tagállamokban, például Portugáliában és Görögországban a pénzügyi és költségvetési kiigazítási programokat felügyelő intézmények trojkája (az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap) nem tett kísérletet azoknak az adóamnesztiáknak, feltételes adómegállapításoknak, adókedvezményeknek és adómentességi programoknak a megakadályozására, amelyek tisztességtelenül diszkriminatív módon kedveztek és kedveznek az adók alól kibújó vállalatoknak és személyeknek, ami miatt nagy összegű állami bevételek esnek ki, és nő a már egyébként is túladóztatott kis- és középvállalkozások (kkv-k) és a polgárok adóterhe;

T.

mivel a gyakran több joghatóságban lebonyolított pénzügyi műveletekkel járó és több joghatóságban működő jogi személyek részvételével zajló adóbűncselekmények és pénzmosás kivizsgálása és büntetőeljárás alá vonása rendkívül nagy kihívást jelent; mivel a tagállamok adóbűncselekmények és más pénzügyi bűncselekmények kivizsgálásáért és az azok elkövetőivel szembeni büntetőeljárások lebonyolításáért felelős munkatársai gyakran alulképzettek, és nincsenek ellátva a megfelelő eszközökkel;

U.

mivel az elmúlt néhány évben a megszorítási politikák és a költségvetési korlátozások jelentősen csökkentették az adóigazgatások képességét arra, hogy kivizsgálják az adóbűncselekményeket és a káros adózási gyakorlatokat; mivel ezek a megszorítások különösen károsak voltak a trojka által vezetett pénzügyi segítségnyújtási programokban részt vevő országokban, amelyekben az állami bevételek növelését a túladóztatott kkv-k és polgárok rovására érték el, miközben a nagyvállalatok és az adók alól kibújó tehetős személyek gyakran adóamnesztiához, feltételes adómegállapításokhoz és más adómentességekhez és kedvezményekhez jutottak, mint ahogyan Portugáliában és Görögországban történt;

V.

mivel a feltételes adómegállapítások a lehetséges hatókört és a lefedett témákat, a kötelező jelleget, az alkalmazás gyakoriságát, a nyilvánosságot, az időtartamot és a díjak fizetését tekintve a tagállamokban a gyakorlatok széles körét ölelik fel, amelyek az eseti jellegű politikától a jog világos keretek között történő alkalmazásáig terjednek; mivel a feltételes adómegállapításnak nincs általánosan elfogadott nemzetközi fogalommeghatározása, azzal a kivétellel, hogy a Bizottság úgy említi, mint „a tagállam részéről vagy nevében az adójogszabályok értelmezése vagy alkalmazása tekintetében kiadott bármilyen közlemény vagy más hasonló hatású eszköz vagy intézkedés”;

W.

mivel a feltételes adómegállapítások önmagukban nem problémásak, mivel – eredeti céljuknak megfelelően – jogbiztonságot nyújthatnak az adófizetőnek és csökkenthetik a becsületes cégek pénzügyi kockázatát azokban az esetekben, amikor az adójogszabályok vagy bizonyos körülmények közötti konkrét alkalmazásuk nem világos vagy eltérő módokon értelmezhető, különösen összetett tranzakciók kapcsán, és ezáltal elkerülhetővé teszik az adófizető és az adóhatóság közötti későbbi vitákat;

X.

mivel a feltételes adómegállapítások gyakorlata az adóigazgatások és az adófizetők közötti szorosabb és együttműködőbb kapcsolat keretében fejlődött ki arra szolgáló eszközként, hogy megbirkózzanak az egyre bonyolultabb, globális és digitalizált gazdaságban bizonyos ügyletek adójogi megítélésének fokozódó összetettségével; mivel – annak ellenére, hogy a tagállamok bár titokban tartják a feltételes adómegállapításokat, azt állítják, hogy nem mérlegelésen alapulnak, hanem csupán egyértelművé teszik a hatályos adójogi szabályozást – a különbizottsága által végzett munka megerősítette, hogy a feltételes adómegállapítások kiadhatók bármiféle jogi keret nélkül olyan informális vagy mérlegelésen alapuló megállapodások útján, amelyek a jellemzően a multinacionális vállalatok által adó-hozzájárulásuk csökkentése érdekében használt adótervezési eszközökre támaszkodó, adózási megfontolásokból kialakított struktúrákat támogatják; mivel úgy tűnik, hogy ez a probléma különösen – noha nem kizárólag – a vállalaton belüli transzferárazással kapcsolatos feltételes adómegállapítások (az úgynevezett előzetes ármegállapodások) esetében áll fenn; mivel azáltal, hogy csak néhány kiválasztott szereplő számára biztosítanak jogbiztonságot, egyenlőtlenséget teremthetnek azon vállalatok között, amelyeknek ilyen feltételes adómegállapítást adtak ki, illetve az azonos ágazatba tartozó olyan vállalatok között, amelyeknek nem adtak ki feltételes adómegállapítást;

Y.

mivel sem az OECD, sem az Európai Bizottság nem szorgalmazta a feltételes adómegállapítás gyakorlatának beszüntetését;

Z.

mivel az előzetes feltételes adómegállapításoknak nem lehet céljuk, hogy bármilyen módon befolyásolják az ügyletek adójogi megítélését, ahogy az sem, hogy valamely adófizetőt előnyben részesítsenek egy másikkal szemben, hanem – minden más feltétel azonossága esetén – ugyanolyan hatással kell járniuk, mint a mögöttes adórendelkezések utólagos alkalmazásának; mivel ennek megfelelően e jelentés nem korlátozódik szigorúan a feltételes adómegállapításokra, hanem – a TAXE különbizottságnak adott megbízással összhangban – a „káros adózási gyakorlatok” általános fogalmán belül kiterjed a jellegükben vagy hatásukban hasonló bármilyen adóintézkedésekre, vagyis a külföldi illetőségű cégek vagy ügyletek azon más adójogi rendszerek kárára történő elcsábítását célzó intézkedésekre, amelyekben ezen ügyleteket rendes esetben adóztatnák és/vagy a versenyt torzító, csak egyes vállalatok előnyben részesítését célzó intézkedésekre;

AA.

mivel a káros adózási gyakorlatokhoz a következő nemkívánatos hatások közül bizonyos mértékig egy vagy több is kapcsolódhat: az átláthatóság hiánya, önkényes megkülönböztetés, versenytorzulások és egyenlőtlen versenyfeltételek a belső piacon belül és kívül, az egységes piac integritásának és az adórendszer tisztességességének, stabilitásának és legitimitásának sérülése, a kevésbé mobil gazdasági tényezők nagyobb mértékű adóztatása, fokozott gazdasági egyenlőtlenségek, az államok közötti tisztességtelen verseny, adóalap-erózió, társadalmi elégedetlenség, bizalmatlanság és demokratikus deficit;

AB.

mivel el kell ismerni, hogy miközben Európában továbbra is a kkv-k a gazdaság és a foglalkoztatás motorjai, a multinacionális vállalatok is kulcsfontosságú szerepet játszanak a beruházások, a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés előmozdításában; mivel e vállalatok az adóterhek méltányosan rájuk eső részének befizetésével azokban az országokban, ahol megvalósul a tényleges gazdasági tevékenység és értékteremtés, továbbra is jelentős mértékben hozzájárulnak az európai társadalmak jólétéhez és fenntarthatóságához;

AC.

mivel a 2015. február 26-án létrehozott illetékes különbizottsága 14 ülést tartott, amelyek során meghallgatta Jean-Claude Junckert, a Bizottság elnökét, Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős biztost és Pierre Moscovici gazdasági és pénzügyekért, valamint az adó- és vámügyért felelős biztost, Pierre Gramegnát, a Tanács hivatalban lévő elnökét, Michel Sapint, Franciaország pénzügyminiszterét, Wolfgang Schäublét, Németország pénzügyminiszterét, Pier Carlo Padoant, Olaszország pénzügyminiszterét és Luis de Guindost, Spanyolország pénzügyminiszterét, az OECD képviselőit, valamint visszaélést bejelentő személyeket, oknyomozó újságírókat, szakértőket, a tudomány képviselőit, multinacionális vállalatok, szakmai szervezetek, szakszervezetek, nem kormányzati szervezetek képviselőit és uniós nemzeti parlamenti képviselőket (lásd az 1. mellékletet); mivel a TAXE bizottság küldöttségei látogatást tettek Svájcban, hogy megvizsgálják a különbizottság mandátumának harmadik országokkal kapcsolatos bizonyos aspektusait, valamint tényfeltáró misszió céljából felkeresték a következő tagállamokat: Belgium, Luxemburg, Írország, Hollandia és az Egyesült Királyság; mivel Gibraltár és Bermuda kormányzati képviselőivel is találkozót szerveztek; mivel mindezen tevékenységek, bár változatos és értékes betekintést tettek lehetővé az EU adórendszereibe és adózási gyakorlataiba, nem tisztázták az összes kapcsolódó kérdést, többek között a fennmaradó következetlenségeket a Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker által a Krecké-jelentés hosszú ideje titkos oldalára vonatkozóan tett nyilatkozatok között;

AD.

mivel a bizottság munkáját részben hátráltatta, hogy a tagállamok egy része és a Tanács nem válaszolt kellő időben (lásd a 2. mellékletet), és végül nem is továbbította az összes kért dokumentumot, vagy csak udvarias választ adott, amely alig érintette a hozzájuk intézett kérés lényegét; mivel a felkért 17 multinacionális vállalatból csupán négy jelent meg az első meghívásra a bizottság előtt 2015 júniusában és júliusában; mivel további 11 multinacionális vállalat csak többszöri meghívás után, és azt követően vállalta a megjelenést, hogy a TAXE bizottságban megszavazták a jelentést, és ezért újabb rendkívüli ülést kellett összehívni röviddel a plenáris ülésen való szavazás előtt (lásd a 3. mellékletet); mivel a Bizottság sem működött együtt teljes mértékben, és nem küldte el a magatartási kódexről tartott üléseken készült összes dokumentumot és az informális ülések feljegyzéseit, továbbá néhány tagállam hajthatatlansága miatt csak korlátozott konzultációs eljárást biztosított; mivel emiatt meg kellett hosszabbítani a bizottság hivatali idejét;

AE.

mivel e jelentés elfogadásának időpontjában még mindig folyamatban volt több, a Bizottság által indított állami támogatásra vonatkozó vizsgálat az egyes multinacionális vállalatok leányvállalataihoz hozzárendelt adóköteles nyereséget érintő, feltételes adómegállapításokkal és jellegükben vagy hatásukban hasonló egyéb intézkedésekkel jóváhagyott transzferárképzési megállapodásokkal kapcsolatban;

1.

emlékeztet arra, hogy a társasági adóztatás iparosodott országokban létező modelljeit a 20. század első felében alakították ki, egy olyan időszakban, amikor a határokon átnyúló tevékenység korlátozott volt; megállapítja, hogy a globalizáció és a gazdaság digitalizálódása gyökeresen megváltoztatta a globális értékláncot és a piacok működésének módját, valamint hogy a nagyvállalatok többsége ma olyan transznacionális szerkezettel rendelkezik, amely szükségessé teszi a nemzeti adószabályokon való túllépést; hangsúlyozza, hogy az adóztatás területén a nemzeti és a nemzetközi szabályok nem tartottak lépést az üzleti környezet változásával;

2.

hangsúlyozza, hogy a tagállamok strukturális reformjainak szerves részeként kiegyensúlyozott és méltányos adópolitikát kell kidolgozni;

3.

megállapítja, hogy jóllehet a határokon átnyúló tevékenységet folytató cégek számára egyre bonyolultabbá válik a különféle adórendszereknek való megfelelés, a globalizáció és a digitalizáció megkönnyíti számukra, hogy tevékenységeiket off-shore pénzügyi központokon keresztül szervezzék, és globális adó-hozzájárulásaik csökkentése érdekében kifinomult struktúrákat hozzanak létre; aggodalmának ad hangot, hogy a gazdasági és adósságválság, valamint a költségvetési konszolidáció következtében, a legtöbb tagállam jelentősen csökkentette az adóigazgatási személyzetet; hangsúlyozza, hogy a nemzeti adóhatóságoknak rendelkezniük kell a szükséges erőforrásokkal, többek között emberi erőforrásokkal annak érdekében, hogy hatékonyan megelőzzék és felderítsék az adóalapjukat jelentős mértékben csökkentő agresszív adótervezést, adókijátszást és adókikerülést, és hogy eredményesen küzdjenek mindez ellen, valamint hogy biztosítsák a jobb és igazságosabb adóbeszedést és az adórendszer hitelességét; megállapítja, hogy a kutatások szerint a képzett adóigazgatási személyzet a vele kapcsolatos kiadásoknál lényegesen nagyobb bevételt termel az államnak, mivel az adóigazgatás hatékonysága közvetlenül kedvezően befolyásolja az adóbevételeket;

4.

hangsúlyozza, hogy különbség van egyrészt bizonyos adó- és nemzeti hatóságok multinacionális vállalatok nyereségének – a nyereség megszerzésének helye szerinti országokban történő adózás elkerülését célzó – áthelyezését lehetővé tevő káros gyakorlatai, másrészről pedig aközött, hogy a kormányok az uniós jogszabályokkal teljes összhangban versengenek a közvetlen külföldi befektetések országukba vonzásában, illetve a gazdasági tevékenységek országukban tartásában;

5.

hangsúlyozza, hogy a szubszidiaritás elvével összhangban a Szerződés lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy maguk határozzák meg saját társaságiadó-kulcsaikat és adóalapjukat, amíg a Szerződéssel összhangban nem fogadnak el az adóügyi konvergenciára vonatkozó szigorúbb intézkedéseket; hangsúlyozza azonban azt is, hogy a nemzeti adórendszerek túlságosan összetett szabályai az e rendszerek közötti különbségekkel társulva kiskapukat hoznak létre, amelyeket a multinacionális vállalatok agresszív adótervezési célokra kihasználnak, és amelyek így adóalap-erózióhoz, nyereségátcsoportosításhoz, az adókulcsok csökkenésének irányába ható versenyhez és végezetül az optimálistól elmaradó gazdasági eredményhez vezetnek; hangsúlyozza, hogy az ilyenfajta adókikerülés valamennyi nemzeti költségvetést összesítve vizsgálva is kedvezőtlen hatású, mivel a káros adózási gyakorlatokból eredően (az eltéréseknek, külön kedvezményeknek vagy kiskapuknak köszönhetően) az egyik tagállamban keletkező bevételek nem ellensúlyozzák az adóbevételek más tagállamokban jelentkező csökkenését; rámutat arra, hogy a további adóalap-eróziót, a káros adóversenyt és az adókulcsok csökkentésére irányuló versenyt csak a tagállamok összehangoltabb, közös megközelítése akadályozhatja meg, amelynek egy olyan közös kerethez kell elvezetnie, amelyen belül szabhatják meg a tagállamok adókulcsaikat;

6.

emlékeztet arra, hogy néhány tagállamban másoknál formálisan magasabb a társasági adó, a valóságban azonban a belföldi üzlet érdekét szolgáló csökkentések és kiskapuk miatt lényegesen alacsonyabb az adómérték, és így a tényleges adókulcs alacsonyabb, mint a formálisan alacsony kulcsot alkalmazó tagállamokban;

7.

rámutat arra, hogy a néhány tagállamban alkalmazott alacsonyabb társasági adó viszonylagosan magasabb adóbevételt biztosíthat, mint a magasabb adókulcsok;

8.

megállapítja, hogy a Bizottság szerint (22) 1995 és 2014 között a törvényben előírt társaságiadó-kulcsok 12 százalékponttal, azaz 35 %-ról 23 %-ra estek vissza az EU-ban; hangsúlyozza, hogy az adókulcsok e csökkenésével párhuzamosan a bevételkiesés csökkentésére az adóalap bővül, és a társaságok adóztatásából származó bevételek ugyanezen időszakbeli viszonylagos stabilitása a jelentős társaságalapítási tendenciával is magyarázható, vagyis azzal, hogy bizonyos vállalkozási jogi formákról, például az (egyéni) magánvállalkozásról áthelyeződik a hangsúly a társasági jogállásra, ami a személyi jövedelemadó alapjából a társaságiadó-alapra történő hasonló áthelyeződést eredményez;

9.

megjegyzi, hogy a tagállamok többsége nagy összegeket költ olyan adózási ösztönzőkre, amelyek a kkv-kat hivatottak versenyelőnyhöz juttatni, azonban a Bizottság szerint (23) ezeket a próbálkozásokat a legutóbbi tanulmányban vizsgált négy tagállamból háromban aláássák a nemzetközi adótervezés hatásai; megjegyzi, hogy ezek a hatások a kkv-k támogatására szolgáló adókiadásokhoz kapcsolódó nagy költségek ellenére versenyhátrányba hozzák a kkv-kat, és ez aláássa a nemzeti politikai döntéshozók szándékát;

10.

felhívja a figyelmet a törvényben előírt és a tényleges adókulcsok közötti növekvő résre különösen a globális szinten működő cégek esetében, amely legalább részben az általános adórendszertől való különböző eltéréseket és mentességeket tükrözi, amelyek szolgálhatják a jogalkotó szándéka szerint konkrét célkitűzések elérését, vagy eredhetnek agresszív adótervezésből, vagyis abból, hogy kizárólag adózási célból tisztán mesterséges megállapodásokat hoznak létre;

11.

hangsúlyozza, hogy globális szinten az adórendszerek közötti eltérések jelentős mértékben hozzájárulnak az adóalap-erózióhoz és az adókijátszáshoz, azonban önmagában az uniós fellépés nem fogja kezelni ezeket a kérdéseket;

12.

tudomásul veszi, hogy az EU-ban 28 – mind az adóalap, mind pedig az adókulcs meghatározása szempontjából nagyon eltérő – adórendszer működik, és hogy ez a sokféleség még nagyobb, ha figyelembe vesszük az uniós tagállamokhoz kapcsolódó, önálló adórendszerrel rendelkező különleges jogrendszereket (tengerentúli területek és koronafüggőségek); sajnálja, hogy az EU-ban jelenleg nem tartoznak közös fogalommeghatározás vagy iránymutatások hatálya alá olyan alapvető fogalmak és elemek, mint a forrásadóztatás és a lakóhely szerinti adóztatás közötti egyensúly, az állandó telephely és az adóköteles jogalanyok, a gazdasági tartalomra vonatkozó és a visszaélések elleni szabályok, a kamatok és jogdíjak fogalommeghatározása, az immateriális javak kezelése, az adósság és a saját tőke kezelése, nem beszélve arról, hogy mi vonható le vagy nem vonható le az adóalapból, és emiatt a tagállamok adórendszerei összehangolatlanok; hangsúlyozza, hogy össze kell hangolni ezeket a fogalommeghatározásokat;

13.

hangsúlyozza, hogy az egységes piacon belül a nemzeti kedvezményes rendszerek és a különböző adórendszerek közötti eltérések lehetőségeket teremtenek az adókikerülésre; megállapítja, hogy ezeket a nemkívánatos hatásokat tovább súlyosbítja a tagállamok és harmadik országok közötti, nagyszámú kétoldalú adóegyezménnyel való interakció, és az ezekben található, elégtelen visszaélés elleni rendelkezések;

14.

megállapítja, hogy ezt az EU-n belüli összehangolatlan adókeretet a tagállamok közötti együttműködés kirívó hiánya is sújtja; hangsúlyozza ezzel kapcsolatban, hogy a tagállamok nem veszik szükségszerűen figyelembe adóintézkedéseik más tagállamokra gyakorolt hatását, nemcsak adóintézkedéseik megtervezésekor, hanem akkor sem, amikor információkat osztanak meg ezen intézkedések végrehajtásáról, ami az adóügyekben olyan politikák kialakításához vezet, amelyek révén az adott tagállam mások kárán jutna előnyhöz, ami ellentétes az európai projekt alapjaival; rámutat arra, hogy a tagállamok közötti automatikus, módszeres és hatékony információcsere lehetővé tenné, hogy figyelembe vegyék meghatározott jövedelemáramlások vagy ügyletek más tagállambeli adójogi megítélését; hangsúlyozza, hogy ez részben oka egy elfogadhatatlan helyzet kialakulásának is, amelyben a multinacionális vállalatok által valamely tagállamban megtermelt nyereséget az EU-ban gyakran nagyon alacsony kulcs mellett vagy egyáltalán nem adózzák le;

15.

meggyőződése, hogy az adópolitikát és a versenypolitikát egyazon érme két oldalának kell tekinteni a belső piacon, valamint felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja felül és erősítse meg a versenypolitika és az állami támogatás eszközeit és forrásait;

16.

hangsúlyozza, hogy az EU-ban a nemzeti adórendszerek igen korlátozott mértékben közelednek egymáshoz, az uniós integrációs folyamatnak az elmúlt 30 évben – különösen az egységes piaccal és a gazdasági és monetáris unióval kapcsolatban – tapasztalt példátlan elmélyülése ellenére; sajnálja, hogy ezen adórendszerek összehangolása messze le van maradva, különösen az európai szemeszter keretében más területeken tett uniós szintű koordinációs erőfeszítésekkel összehasonlítva, jóllehet eltekintve a kiadási oldalon bevezetett intézkedések relevanciájától a költségvetési konszolidáció biztosítását célzó politikai intézkedéscsomag jelentős része a bevételi oldalt érinti; az az álláspontja, hogy ezt a szempontot meg kellett volna említeni az öt elnök „Az európai gazdasági és monetáris unió megvalósítása” című, 2015. júniusi jelentésében;

17.

hangsúlyozza, hogy a nemzeti költségvetési politikák közelítésére irányuló politikai akarat hiánya miatt a tagállamok a kétoldalú megközelítésmódot választják, miközben a közös megközelítés hatékonyabb lenne; emlékeztet arra, hogy a költségvetési konvergencián a megerősített együttműködés alkalmazásával is lehet munkálkodni; ezzel összefüggésben üdvözli, hogy egyes tagállamok pénzügyi tranzakciós adót kívánnak bevezetni;

18.

hangsúlyozza, hogy az egyes multinacionális vállalatok általi adókikerülés nullához közeli tényleges adókulcsot eredményezhet az európai országokban megtermelt nyereség után, kiemelve, hogy ezek a multinacionális vállalatok – miközben a működésük helyén élvezik a különféle közjavak és közszolgáltatások előnyeit –nem fizetik meg tisztességesen az abból rájuk eső részt, és ezáltal hozzájárulnak a nemzeti adóalap eróziójához és az egyenlőtlenségek növekedéséhez; hangsúlyozza azt is, hogy a nyereségátcsoportosítás lehetősége csak a határokon átnyúló tevékenységet folytató vállalatok számára érhető el, ami bünteti a csak egy országban működő versenytársakat;

19.

nagy aggodalommal állapítja meg, hogy a társasági adó kikerülése közvetlen hatást gyakorolt a nemzeti költségvetésekre és az adófizetési erőfeszítés különféle adófizetői kategóriák, illetve gazdasági tényezők közötti megoszlására (a legmobilisabb tényezők, például a közvetlen külföldi befektetés (kkb) formáját öltő tőke előnyére); sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy ez, a verseny torzulásain és az egyenlőtlen versenyfeltételek kialakulásán túl, rendkívül aggasztó helyzetet eredményez, amelyben a nagyfokú költségvetési konszolidációra és a szerkezeti reformra irányuló erőfeszítések összefüggésében a legmagasabb fizetési képességgel rendelkező egyes adózók jelentősen kisebb mértékű hozzájárulást tesznek, mint a gazdasági, pénzügyi és adósságválságtól leginkább sújtott adófizetők, mint például az agresszív adótervezést nem használó hétköznapi polgárok és vállalkozások, amelyek gyakran a kis- és középvállalkozás kategóriájába tartoznak és e viszonylagos adóhátrány miatt gyakran képtelenek versenyre kelni a multinacionális vállalatokkal; hangsúlyozza, hogy fennáll annak a veszélye, hogy ez a helyzet a demokrácia iránti bizalmatlanságot táplálja és az adókötelezettségek általános betartását is befolyásolja, különösen a kiigazítási programokat végrehajtó országokban; sajnálattal állapítja meg, hogy a visszaéléseket bejelentő személyek – akik közérdekből kritikus jelentőségű információkkal látják el a nemzeti hatóságokat a kötelességszegésekről, törvénysértésekről, csalásról vagy jogellenes tevékenységekről vagy gyakorlatokról – büntetőeljárás alá vonhatók, valamint személyes és gazdasági következményekkel kell szembenézniük; nagy aggodalommal jegyzi meg, hogy néha még az ilyen illegális vagy jogellenes gyakorlatokat feltáró újságírók is ilyen következményekkel szembesülnek;

20.

megjegyzi, hogy az IMF által végzett, 51 országra kiterjedő kutatás (24) megállapítja, hogy az adóügyi joghatóságok közötti nyereségátcsoportosítás az aktuális társaságiadó-bevételek átlagosan mintegy 5 %-ának kieséséhez vezet – a nem-OECD-országokban azonban ez a bevételkiesés csaknem 13 %; azt is megjegyzi, hogy a Bizottság szerint az ökonometriai adatokból az derül ki, hogy a közvetlen külföldi befektetés idővel egyre érzékenyebbé válik a társasági adóztatásra; hangsúlyozza, hogy egy vizsgálat szerint mintegy 1 billió euró potenciális adóbevétel vész el minden évben az adócsalás, az adókijátszás – így az árnyékgazdaság –, valamint az adókikerülés együttes hatása révén az EU-ban (25), és hogy a becslések azt mutatják, hogy a nemzeti költségvetések adókikerülés miatt kieső éves vesztesége mintegy 50 – 70 billió EUR, de valójában az egész EU-ban e bevételkiesések összege elérheti a 160 – 190 billió eurót, ha figyelembe vennénk a különleges adózási szabályokat, a behajtás hiányosságait és más hasonló tevékenységeket (26); mivel az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Bizottságának számítása szerint a fejlődő országokban mintegy évi 100 milliárd USD bevétel esik ki a multinacionális vállalatok általi adókikerülés miatt; hangsúlyozza, hogy ezeket a számadatokat óvatosan kell kezelni, és hogy alulbecsülhetik a nemzeti költségvetések tényleges veszteségeit, tekintve a korlátozott átláthatóságot és a világszerte eltérő számviteli és koncepcionális kereteket, amelyek kihatnak az összehasonlítható és érdemi adatok elérhetőségére és bármiféle becslés megbízhatóságára;

21.

megállapítja, hogy az adótervezési stratégiák alapulhatnak a társaságok felépítésén, fióktelepeik finanszírozási megállapodásain vagy a valós gazdasági tevékenységgel kapcsolatban nem álló transzferárképzésen, amely lehetővé teszi a nyereségek joghatóságok közötti mesterséges átcsoportosítását, a társaság globális adóhozzájárulásának csökkentése céljából; aggodalommal jegyzi meg, hogy egyre több a postafiókcégek alkalmaznak az EU-n belül, de ezek csak névleg vállalatok és kizárólag az adóelkerülés célját szolgálják; megemlíti a McDonalds konkrét példáját, amelynek adózási gyakorlatai a szakszervezetek egyik szövetsége által készített jelentés szerint a kieső adóbevétel formájában több mint 1 milliárd euró adóveszteséget okoztak az európai országoknak 2009 és 2013 között (27);

22.

az az álláspontja, hogy a nemzeti preferenciális rendszerek és a tagállami adórendszerek közötti összehangolás vagy közelítés alacsony szintje – a belső piacon belüli tényleges gazdasági kapcsolatok és egymásra hatás ellenére – számos eltérést eredményez, amely lehetővé teszi az agresszív adótervezést, a kettős levonást és az adóztatás kettős elmaradását, például a következő gyakorlatok egyike vagy azok valamilyen kombinációja révén: visszaélésszerű transzferárképzés, a levonások nagy adót kivető joghatóságokban való elhelyezése, kölcsönökből szerzett pénzek közvetítő cégeken keresztül továbbadása, a kockázatok átruházása, hibrid pénzügyi termékek, az eltérések kihasználása, adóarbitrázs, jogdíj megállapodások, a kedvezőbb feltételeket biztosító adózási egyezmény kihasználása és az eszközértékesítések alacsony adót kivető országokban való elhelyezése;

23.

hangsúlyozza, hogy különbizottsága az öt tagállamban és Svájcban lebonyolított tényfeltáró missziói alatt megállapította, hogy számos nemzeti adóintézkedésben benne rejlik annak a lehetősége, hogy káros adózási gyakorlatnak minősüljön, amelyeket kombinálva gyakran használnak ki a multinacionális vállalatok, ideértve különösen a következőket (e felsorolás nem tekinthető tételesnek):

24.

megállapítja, hogy a Bizottság szerint (28), az EU-ban a nyereségátcsoportosítás 72 %-ára a transzferárképzés és szellemi tulajdon elhelyezése révén kerül sor;

25.

hangsúlyozza, hogy az elmúlt években számos tagállam külön társaságiadó-csökkentési rendszereket alakított ki, hogy vonzóvá váljon a vállalatok mobil immateriális eszközei, így a szellemi tulajdonból származó jövedelem számára; felhívja a figyelmet az adócsökkentések és adóengedmények, valamint a javasolt rendszerek hatókörének változatosságára (innovációs adókedvezmények, szellemi tulajdonra vonatkozó adókedvezmények, ismeretekre vonatkozó adókedvezmények, szabadalmi adókedvezmények stb.); hangsúlyozza, hogy egyes tagállamokban ahhoz, hogy az adófizetők az adókedvezményekhez hozzáférhessenek, nem szükséges magának a szellemi tulajdonnak az előállítása, és/vagy hogy szellemi tulajdont az országon belül állítsanak elő, elegendő pusztán az, hogy azt az országban letelepedett társaságon keresztül szerezzék be; hangsúlyozza ezért, hogy a K+F-re nyújtott minden fiskális kedvezménynek az adott joghatóságban felmerülő valós kiadásokhoz kell kapcsolódnia;

26.

hangsúlyozza továbbá, hogy a nemzeti adórendszerekben a kutatás és fejlesztés költségei adózásilag szabadalmi adókedvezmények nélkül is elszámolhatók, és a szabadalmi adókedvezmények ezért a rendszernek ellentmondó módon hozzájárulnak az adókikerüléshez;

27.

az ilyen rendszereket az államok közötti káros adóverseny példáinak tartja, mert miközben a reálgazdasághoz fűződő kapcsolatuk és az arra gyakorolt hatásuk a legtöbb esetben nem létező, azzal a hatással járnak, hogy csökkentik más országok, köztük tagállamok adóbevételeit; megjegyzi, hogy a K+F-re vonatkozó adókedvezmények felülvizsgálatában a Bizottság (29) megállapítja, hogy „A szabadalmi adókedvezmények inkább a társasági jövedelem átcsoportosítására szolgálnak, mint az innováció ösztönzésére”;

28.

hangsúlyozza, hogy az immateriális javak hangsúlyosabbá válása által jellemzett gazdasági környezetben a transzferárképzést gyakran hátrányosan érinti az összehasonlítható ügyletek és teljesítménymutatók hiánya, ami nagy próbatétellé teszi a szokásos piaci ár elvének megalapozott alkalmazását, amely elv szerint az azonos vállalatcsoporthoz tartozó jogalanyok közötti ügyletek árképzésének ugyanolyan értékeken kell alapulnia, mintha az ügyletek független jogalanyok között jöttek volna létre;

29.

megállapítja, hogy az érvényes transzferárképzési iránymutatások jelentős mérlegelési lehetőséget hagynak a multinacionális vállalatok számára az értékelési módszerek kiválasztása és végrehajtása során; hangsúlyozza, hogy a transzferárképzésre vonatkozó tényleges közös standardok hiányát és a különféle eltéréseket, kivételeket és alternatív lehetőségeket a multinacionális vállalatok a szóban forgó iránymutatások szellemiségével ellentétesen arra használják ki, hogy adóköteles nyereségüket országonként beállítsák, és teljes adókötelezettségüket például a „költség plusz” módszerrel való visszaélés, a haszonkulcsok önkényes meghatározása vagy bizonyos kiadásoknak a számításból való megkérdőjelezhető kizárása révén csökkentsék; hangsúlyozza, hogy a transzferárképzés kérdésének uniós szintű kezelésére a legjobb módszer a közös adóalap konszolidálása, ami szükségtelenné teszi az ilyen árképzést;

30.

hangsúlyozza, hogy az adóigazgatások a multinacionális vállalatok és képviselőik által benyújtott transzferárképzési aktákat nem tudják megfelelően nyomon követni, mivel gyakran nem rendelkeznek elegendő felszereléssel és személyzettel ahhoz, hogy kritikusan és alaposan meg tudják vizsgálni ezeket az elemzéseket és eredményüket vagy hatásukat;

31.

sajnálatosnak tartja, hogy egy olyan gazdasági környezetben, ahol a világkereskedelem 60 %-a csoporton belül megy végbe (30), az e tisztán gazdasági fogalom alkalmazására vonatkozó iránymutatások nemzeti szinten felaprózottak, és ezért a tagállamok közötti következetlenségekhez és jogvitákhoz vezetnek;

32.

hangsúlyozza továbbá, hogy az EU-ban az ugyanazon transzferárképzési elvek eltérő értelmezéseiből adódóan felmerülő jogviták jelentős száma ellenére európai szinten nem áll rendelkezésre hatékony vitarendezési mechanizmus; megállapítja, hogy a transzferárképzésről szóló uniós választottbírósági egyezmény keretében előterjesztett ügyek rendezése akár nyolc évet is igénybe vehet, ami hozzájárul a vállalatok és az adóigazgatóságok számára a jogbiztonság hiányához;

33.

hangsúlyozza a nagy könyvvizsgáló cégek – köztük „a négy nagy” – a nemzeti jogszabályok közötti eltéréseket kihasználó feltételes adómegállapítások és adókikerülési rendszerek kialakításában és forgalmazásában betöltött kritikus szerepét; hangsúlyozza, hogy ezek a cégek, amelyek láthatóan bevételük jelentős részét adóügyi szolgáltatásokból szerzik meg, a legtöbb tagállam könyvvizsgálati piacát uralják és a globális adótanácsadási szolgáltatások terén is erőfölényben vannak, szűk oligopóliumot alkotva; úgy véli, hogy egy ilyen helyzet nem maradhat fenn anélkül, hogy ártalmas ne lenne az egységes piac működésére nézve „a négy nagy” működési területén; felhívja a figyelmet az azonos cégen belül egyrészt az adóigazgatásoknak, másrészt a multinacionális vállalatok nemzeti adójogszabályok hiányosságait kihasználó adótervezési szolgáltatásaihoz nyújtott adótanácsadási és tanácsadási tevékenységek párhuzamos végzéséből eredő összeférhetetlenségre; úgy véli, hogy az ezzel kapcsolatos bevált gyakorlatok alkalmazását elő kell segíteni, és a meglévő magatartási kódexeket szükség esetén erősíteni kell; mindazonáltal megkérdőjelezi a vállalati magatartási kódexek és a vállalatok társadalmi felelősségvállalására vonatkozó politikák hatékonyságát e kérdés kezelése vonatkozásában; hangsúlyozza, hogy a feltételes adómegállapítások az EU-ban és világszerte általános üzleti gyakorlattá váltak, nemcsak a jogbiztonság vagy előnyös adómegállapodások megszerzése érdekében, hanem olyan esetekben is, amikor a jogszabályi rendelkezések semmilyen teret nem engednek az értelmezésnek; aggasztják azok az adótanácsadási ágazattól érkező becslések, hogy a jogszerűségnek mindössze 50 %-os esélye is elegendő ahhoz, hogy egy adótervezési rendszer bevezetését javasolják az ügyfeleknek (31);

34.

felhívja az adóhatóságokat, hogy javítsák és diverzifikálják a know-how forrásaikat, és az új adóintézkedések nem várt következményeivel kapcsolatos kockázatok csökkentése érdekében jelentősen javítsák a hatásvizsgálatok folyamatát; emlékezteti a tagállamokat, hogy nem csak az adórendszerek közötti eltérések, hanem a nemzeti adórendszerek túlságosan bonyolult volta és a gyakori változtatások miatti gyenge stabilitása is jelentős mértékben hozzájárul az adózási joghézagok kialakulásához, az adórendszerek igazságtalanságához és az adópolitika gyenge hitelességéhez; e tekintetben rámutat, hogy az adózás széttagoltsága akadályozza az európai tőkepiaci unió létrehozását;

35.

elismeri, hogy a gazdasági válságot és ezen túlmenően a LuxLeaks botrányt követően a multinacionális vállalatok általi agresszív adótervezés kezelése kiemelt helyen szerepel a tagállamok, az EU, az OECD és a G20 politikai napirendjén, de sajnálja, hogy – az OECD G20 által támogatott BEPS-projekt kivételével, amelyet épp most fejeztek be, és amelyet az országok nem vezettek be – gyakorlati szempontból egyelőre semmilyen jelentős előrelépés nem történt;

36.

ennek tükrében megállapítja, hogy sok tagállam intézkedéseket vezetett be vagy kíván bevezetni az adókikerülés kezelésére, különösen a kamatok levonhatóságának korlátozásával, a visszaélés elleni szabályokkal, az állandó telephely jobb fogalommeghatározásával (ideértve a cégek adóköteles jelenlétének eredményesebb megállapítását célzó gazdasági tartalomra vonatkozó tesztek kidolgozását), a helytelen magatartást folytató cégek közbeszerzésekből való lehetséges kizárásával vagy az adótervezési rendszerek közzétételével kapcsolatban, amely eszközként szolgálhat az adórendszerek hitelességének visszanyerésére, valamint meghatározott rendszerek létrehozása és a – többek között jogalkotási szintű – korrekciós intézkedések elfogadása közötti időbeli eltérés csökkentésére;

37.

aggódik mindazonáltal amiatt, hogy az együttműködést középpontba állító megközelítés hiányában a tagállamok által az adóalap-erózió ellen hozott egyoldalú intézkedések hozzájárulhatnak a komplexitás fokozódásához, új eltérések létrehozásához és ennek következtében több lehetőséget teremthetnek a belső piaci adókikerülésre; hangsúlyozza, hogy a nemzetközi vagy uniós iránymutatások tagállamok általi eltérő végrehajtása ugyanilyen hatással járhat;

38.

üdvözli a Bizottság elmúlt 20 év során előterjesztett különféle kezdeményezéseit és jogalkotási javaslatait, köztük a legújabbakat, amelyek célja a tagállamok társaságiadó-rendszerei közötti szorosabb koordináció felé való elmozdulás a belső piac megerősítése, a kettős adóztatással és az adóztatás kettős elmaradásával kapcsolatos problémák kezelése, illetve a tagállamok tényleges adóztatáshoz való jogának megőrzése érdekében; sajnálja mindazonáltal, hogy a Tanács e kezdeményezések és javaslatok közül eddig csak keveset fogadott el az egyhangúsági követelmény, valamint amiatt, hogy bizonyos tagállamok továbbra is meg vannak győződve arról, hogy egyénileg több hasznuk származhat egy koordinálatlan adórendszer kiskapuiból, mint amit együtt egy koordinált adórendszerben elérnének;

39.

üdvözli az új adópolitikai csomag közzétételét, és kéri a Bizottságot, hogy törekedjen egy méltányos adórendszer biztosítására, amely azon az elven alapul, hogy az adókat abban a tagállamban kell befizetni, ahol a nyereség termelődik, elkerülve ezáltal a belső piac torzulását és a tisztességtelen versenyt;

40.

hangsúlyozza, hogy a tagállamok által 1998-ban létrehozott magatartási kódexszel foglalkozó csoport (a „csoport”) az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején a káros adóversenyt képező akkor fennálló adózási intézkedések visszavonását és a jövőben az ilyen intézkedések bevezetésétől való tartózkodást (fennálló helyzet fenntartása) magában foglaló kétpályás, „puha” jogi megközelítés révén lehetővé tette a legkárosabb egyedi adózási gyakorlatok megszüntetését;

41.

sajnálja, hogy a csoport munkájának lendülete láthatóan alábbhagyott; megállapítja, hogy a csoport tevékenységének eredményeként visszavont több mint 100 intézkedés egy részét a tagállamokban olyan adóintézkedésekkel pótolták, amelyek hasonló káros hatásokkal járnak; megállapítja, hogy az adóhatóságok úgy léptek fel a csoport ajánlásaival szemben, hogy a csoport által visszavont intézkedések káros hatásaival azonos hatásookkal járó, új struktúrákat hoztak létre; sajnálja, hogy a káros adózási gyakorlatoknak a jelenlegi gazdasági környezetben megjelenő új formái elleni küzdelem céljából a csoport irányításának és megbízásának megerősítésére, valamint a munkamódszerek és a kódexben meghatározott kritériumok kiigazítására és bővítésére tett múltbeli kísérletek nem jártak sikerrel; támogatja a Bizottság által a méltányos és hatékony társasági adózásra vonatkozó, 2015. június 17-i cselekvési tervben e témában előterjesztett legújabb javaslatokat;

42.

sajnálja, hogy az 1997-ben kitűzött ambiciózus célok ellenére az adóverseny továbbra is fennáll a tagállamok között, ami nem annyira az adókulcsok különbözőségére vezethető vissza, mint inkább az adóköteles nyereség kiszámítására vonatkozó nemzeti szabályok különbözőségére, amit évtizedek óta jól mutat a névleges adók és a tagállamok által alkalmazott tényleges társaságiadó-kulcsok közötti szakadék;

43.

azt is sajnálja, hogy a csoport eredeti jogállása és irányítási szabályai túlságosan tág teret engedtek a politikai tárgyalásoknak és kompromisszumoknak a káros gyakorlatok értékelését illetően a „széles körű egyetértés” elérésére való törekvés során (vagyis ténylegesen csaknem egyhangúságra volt szükség, azzal a lehetőséggel, hogy az egyet nem értést lábjegyzetben nyilvánítsák ki), ami kihatott a csoport munkájának megbízhatóságára és teljességére, néha pedig ahhoz vezetett, hogy szándékosan nem tették közzé, illetve nem követték nyomon a jelentéseket, mint például a Simmons & Simmons adminisztratív gyakorlatokról szóló 1999-es jelentése; sajnálatosnak tartja, hogy a meglévő intézkedések visszavonása politikai késedelmet szenvedett, és egyes esetekben új kedvezményezettek bevonását tette lehetővé a határidő után, ami a csoport igen gyenge elszámoltathatósági és nyomon követési mechanizmusaival is összefügg;

44.

alapvetőbben hangsúlyozza, hogy a kódex eseti alapú megközelítése –jóllehet azt eredményezte, hogy a tagállamok immár általánosabb intézkedésekkel versenyeznek – nem nyújt megoldást az EU felaprózott, alaposabb megújítást igénylő társasági adózási keretének rendszerszintű gyengeségeire;

45.

tudomásul veszi a jó adóügyi kormányzás platformjának létrehozása révén tett erőfeszítéseket is, amely különféle érdekelt feleket ültet egy asztalhoz azzal a céllal, hogy konszenzus jöjjön létre az adókikerülés kérdésével kapcsolatban, különösen nemzetközi összefüggésben, továbbá a közös transzferárképzési fórum létrehozása révén tett erőfeszítéseket, amely számos iránymutatást ad ki a transzferárképzéssel kapcsolatos technikai kérdésekről; hangsúlyozza, hogy ezek a szervek mindezidáig a társaságiadó-keret korlátozott korrekcióinak elvégzésében vettek részt; sajnálja, hogy a közös transzferárképzési fórum által kiadott iránymutatások eddig nem kezelték kellően az adókikerülés kérdését; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a közös transzferárképzési fórum öszzzetétele tagságának közelmúltbeli frissítése ellenére még mindig kiegyensúlyozatlan; kifogásolja továbbá, hogy adózási szakértők segítik a transzferárképzésre vonatkozó iránymutatásokkal kapcsolatos munkát, ugyanakkor előfordulhat, hogy ezzel egyidőben ügyfeleiket tanácsokkal látják a transzferárképzésen alapuló agresszív adótervezési stratégiákról, és így összeférhetetlenségi helyzet állhat elő;

46.

hangsúlyozza, hogy az uniós jogszabályok (az anya- és leányvállalatokról, a kamatokról és jogdíjakról, a fúziókról és a közigazgatási együttműködésről szóló irányelv) a társasági adózáshoz kapcsolódó korlátozott szempontok lefedésével képesek voltak kezelni bizonyos kérdéseket, amelyekkel a tagállamok és a több országban működő cégek szembesültek; kiemeli, hogy ezek az intézkedések, amelyek eredeti célja a kettős adózás elkerülése volt, bizonyos nem kívánt kontraproduktív hatásokkal járnak az adókikerülésre nézve, és néha az adóztatás kettős elmaradásához vezetnek; üdvözli, hogy a Tanács nemrégiben módosításokat fogadott el a leány- és anyavállalatokról szóló irányelvhez, amelyek célja egy általános visszaélés elleni záradék bevezetése és a hibridkölcsönökkel kapcsolatos eltérések kezelése volt, és amelyek 2015 végén lépnek majd hatályba, és amitől azt várják, hogy segíteni fog az EU-ban egyes adókikerülési lehetőségek felszámolásában;

47.

emlékeztet a közigazgatási együttműködésről szóló 2011/16/EU tanácsi irányelv rendelkezéseire, amelyek célja valamennyi lényeges adóinformáció cseréjének végrehajtása; az az álláspontja, hogy az adóinformációk automatikus, azonnali és teljes körű cseréje és hatékony feldolgozása erőteljes visszatartó hatást fejtene ki az adókijátszás és a káros adózási gyakorlatok bevezetésével szemben, és lehetővé tenné a tagállamok és a Bizottság számára, hogy valamennyi lényeges információ a rendelkezésükre álljon annak érdekében, hogy azokra reagálni tudjanak;

48.

sajnálja, hogy az adóintézkedésekre vonatkozó információcsere jelenlegi jogalkotási és felügyeleti kerete nem hatásos, tekintve, hogy a bizonyítékok azt igazolják, hogy a spontán vagy kérésre történő információcserére vonatkozó fennálló követelményeket sem tartják be; sajnálja, hogy gyakorlatilag egyetlen tagállam sem cserél ki olyan információkat, amelyek kihatással lehetnek az EU partnerországaira; sajnálja a Bizottság és a tagállamok illetékes hatóságai közötti koordináció hiányát;

49.

sajnálja, hogy a tagállamok spontán módon szinte soha nem cserélik ki egymás között az adóügyi információkat; üdvözli az automatikus információcserét, amely már nem a viszonosságon alapul; felhívja a figyelmet az annak mérlegelésén alapuló rendszer strukturális kialakítási problémáira, hogy mit közöljenek és mit ne, valamint az ehhez társuló gyenge felügyeleti rendszerekre, amelyek erősen megnehezítik az információcserére vonatkozó követelmény megsértésének azonosítását;

50.

üdvözli a Bizottság adóinformációk automatikus cseréjének az átláthatóság jövőbeni európai és nemzetközi normájaként történő előmozdítása melletti elkötelezettségét; sürgeti a Bizottságot, hogy első lépésként tegyen eleget kötelességének a Szerződések őreként, és tegye meg az összes szükséges intézkedést annak biztosítása érdekében, hogy betartsák a hatályos uniós jogot és a tagállamok közötti lojális együttműködés Szerződésekben megállapított elvét; üdvözli a pénzügyi számlainformációk automatikus cseréjével foglalkozó szakértői csoport javaslatát, hogy áttekinti annak lehetőségeit, hogy nem viszonos adatcsere-megállapodások megadása révén automatikus információcserével támogassa a fejlődő országokat;

51.

megállapítja, hogy a leginkább visszaélésszerű és torzító hatású káros adózási gyakorlatok kezelésének eszközeként hasznosak az állami támogatási szabályok és szankciók, amelyek jelentős visszatartó erővel bírhatnak;

52.

üdvözli a Bizottság adózási átláthatóságról szóló, 2015. márciusi csomagját, amely a feltételes adómegállapításokra vonatkozó, tagállamok közötti automatikus információcserével foglalkozik, és a méltányos és hatékony uniós társaságiadó-rendszerre vonatkozó 2015. júniusi cselekvési tervet; hangsúlyozza azonban, hogy ezek a szövegek csak a helyes irányba tett első lépésnek tekinthetők, és hogy sürgős szükség van a jogszabályi rendelkezések következetes keretére és a közigazgatási koordinációra, a kkv-k és azon multinacionális vállalatok érdekében is, amelyek a belső piacon belül hozzájárulnak a tényleges gazdasági növekedés megteremtéséhez, és megfizetik az adók rájuk eső méltányos részét;

53.

üdvözli az OECD BEPS cselekvési tervről szóló, közelmúltbeli megállapodást, amely a G7- és a G20-csoport csúcstalálkozóin elhangzott többszöri felhívásokat követően megpróbálja kezelni a nemzetközi társaságiadó-rendszer működését érintő egyedi problémákat azáltal, hogy globális és módszeres fellépést terjeszt be azok kezelésére; sajnálja, hogy a fejlődő országokat késve és még mindig nem egyenlően vonták be az OECD BEPS-folyamatába, amelyben méltányos módon részt kellett volna venniük; sajnálatát fejezi ki amiatt is, hogy a BEPS cselekvési tervének néhány eredménye nem megy messzebb az olyan területeken, mint a káros adórendszerek, a digitális gazdaság és az átláthatóság;

54.

megállapítja, hogy a nemzetközi adórendszer problémás pontjainak módszeres elemzését követően a BEPS cselekvési tervet 15 cselekvési pontra bontották fel, amelyek közül a G20-csoport 2014. novemberben hetet megerősített, a többi pontot pedig 2015 októberében teljesítették; hangsúlyozza, hogy a változó üzleti környezetre tekintettel ezek az intézkedések pl. az országonkénti adatszolgáltatásra vonatkozó iránymutatások kiadásával igyekeznek kezelni az átláthatósági problémákat, bizonyos adókikerülési mechanizmusok tartalmának hiányát, valamint elérni a nemzetközi szabályok következetességének javítását;

55.

óva int mindazonáltal az olyan kompromisszumoktól, amelyek elmaradhatnak az eredeti ambícióktól vagy nemzeti szinten eltérő értelmezésekhez vezethetnek; hangsúlyozza ezenfelül, hogy eleddig alig monitorozták ténylegesen az OECD-iránymutatások végrehajtását azokban az országokban, amelyek elfogadták azokat, és még a legjobban kialakított megoldások sem lehetnek eredményesek, ha hiányzik azok megfelelő nyomon követése és végrehajtása;

56.

hangsúlyozza az EU és az OECD által e területen folytatott tevékenységek egymást kiegészítő jellegét; az az álláspontja, hogy az EU-nak – tekintettel integrációjának fokára – a belső piacon a káros adózási gyakorlatok mindenfajta formájának elkerülését célzó koordináció és a konvergencia szempontjából túl kell lépnie a BEPS-javaslatokon; meggyőződése, hogy annak biztosítása mellett, hogy versenyképessége ne sérüljön, az EU eredményesebb eszközöket is bevezethetne a tisztességes adóverseny és a tagállamok a területükön kitermelt nyereség eredményes adóztatásához fűződő jogának biztosítása érdekében;

57.

hangsúlyozza, hogy a belső piacon belül az agresszív adózási gyakorlatot nem folytató új belépőket és vállalkozásokat, köztük a kkv-kat, büntetik a multinacionális vállalatokhoz képest, amelyek viszont átcsoportosíthatják a nyereséget vagy különféle, csupán méretüknél és a határokon átnyúló üzleti műveletek végrehajtására való képességüknél fogva számukra elérhető döntések és eszközök révén az agresszív adótervezés más formáit valósíthatják meg; aggodalommal állapítja meg, hogy minden más feltétel egyenlősége esetén az eredményül kapott alacsonyabb adókötelezettségek miatt a multinacionális vállalatok nagyobb adózás utáni nyereséget könyvelhetnek el, és ezért az egységes piacon nem egyenlő feltételek mellett versengenek versenytársaikkal, akik nem folyamodhatnak agresszív adótervezéshez, és megőrzik a kapcsolatot a nyereség kigazdálkodásának helye és az adózás helye között; rámutat arra, hogy az egyenlő versenyfeltételek a multinacionális vállalatok javára történő, említett torzítása ellentmond a közös piac alapelvének;

58.

hangsúlyozza, hogy az OECD (32) rámutat arra, hogy egyes multinacionális vállalatok olyan stratégiákat alkalmaznak, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy mindössze 5 %-os társasági adót fizessenek, miközben a kisebb vállalkozások akár 30 %-ot is fizetnek, továbbá mélységes agodalommal tölti el, hogy egyes tanulmányok (33) szerint a határokon átnyúlóan tevékenykedő vállalkozások társaságiadó-terhe átlagosan akár 30 %-kal is alacsonyabb a csak egyetlen országban működő belföldi vállalatokénál; elfogadhatatlannak tartja, hogy e stratégiák eredményeként néhány multinacionális vállalat ténylegesen nagyon alacsony társasági adómértéket fizethet, míg néhány kkv-nak az összes adóját meg kell fizetnie;

59.

hangsúlyozza, hogy a gazdasági szereplők által az adózás utáni várható megtérülés alapján meghozott döntések e torzulása az erőforrások optimálisnál rosszabb elosztásához vezet, és rendszerint csökkenti a verseny mértékét, ezáltal hátrányosan érintve a növekedést és a foglalkoztatást;

60.

hangsúlyozza, hogy bizonyos káros adózási gyakorlatok az adóval összefüggő állami támogatásokra vonatkozó szabályok hatálya alá tartozhatnak, különösen amennyiben ugyanolyan módon „szelektív” előnyt biztosíthatnak, és a belső piacon belül versenytorzulással járhatnak; megállapítja, hogy a múltban, kiváltképp 1999-ben és a 2000-es évek első felében az állami támogatással és a magatartási kódexszel foglalkozó csoport folyamatai kölcsönösen támogatták egymást; hangsúlyozza, hogy az uniós versenyjogi szabályok végrehajtása jogi nyomással egészítette ki a csoport „puha” jogi döntéshozatali folyamatát, részben kompenzálva az uniós szintű adókikerülés problémájának orvoslására szolgáló egyéb eredményes eszközök hiányát;

61.

elismeri a Bizottság adózással összefüggő állami támogatásra vonatkozó elemzési keretével kapcsolatban az utóbbi 20 évben végbement fontos fejleményeket, amelyek lehetővé tették az adózási intézkedések révén megvalósuló állami támogatás fogalommeghatározása és elemzése terén az egyértelműség nagyobb foka felé való elmozdulást, valamint az ilyen intézkedésekkel szembeni módszeresebb fellépést; tudomásul veszi különösen az állami támogatási szabályoknak a vállalkozások közvetlen adóztatásával kapcsolatos intézkedésekre történő alkalmazásáról szóló 1998-as bizottsági iránymutatásokat, az ezekre vonatkozó 2004-es jelentést és a 2000-es években hozott különféle fontos eseti bírósági határozatokat; üdvözli az állami támogatások korszerűsítésének a Bizottság által előmozdított folyamatán belül azt, hogy 2014-ben nyilvános konzultációt indítottak az EUMSZ 107. cikke szerinti állami támogatás fogalmának pontosítását célzó iránymutatás-tervezetről, amely az adóval összefüggő állami támogatásokra vonatkozó elemekre, és különösen a feltételes adómegállapításokra is kiterjed;

62.

megállapítja, hogy az utóbbi évtizedekben a Bíróság egyre megalapozottabb ítélkezési gyakorlatot alakított ki az állami támogatásokra vonatkozó jognak a tagállamok adójogi intézkedéseire való alkalmazásáról, legutóbb 2011-ben a Gibraltár-ügyben (34);

63.

felhívja arra a figyelmet, hogy a Bíróság az „a tartalom elsődlegessége a formával szemben” elvet hangsúlyozta, amelynek értelmében valamely intézkedés gazdasági hatása képezi az intézkedés értékelésének referenciakritériumát;

64.

ezért megállapítja, hogy a Bíróság az állami támogatás tilalmából messzemenő követelményeket vezetett le a tagállamok adójogi jogalkotási felelőssége tekintetében;

65.

megállapítja, hogy „a nemzeti rendszer természetének és általános szerkezetének” fogalma központi referenciapont annak értékelése során, hogy a közvetlen vagy közvetett adózási intézkedések szelektívek-e vagy sem, és így összeegyeztethetők-e a belső piaccal vagy sem, és hogy minden állami támogatást a korábban fennálló egyensúlyi helyzethez képest kell értékelni; hangsúlyozza, hogy mivel a potenciális torzulások értékelésének uniós mércéje a nemzeti referenciarendszer (35), a jelenlegi versenyjogi szabályok nem tudják lefedni a belső piacon belüli összes versenytorzulást és káros adózási gyakorlatot; megállapítja ezért, hogy önmagában e szabályok teljes körű végrehajtása nem tenné lehetővé az EU-ban a társaságiadó-kikerülés problémájának a megoldását;

66.

megállapítja, hogy a Bizottság által illetékes különbizottságának szolgáltatott adatok szerint (36) a Bizottság 1991 óta mindössze 65 adóval összefüggő állami támogatási ügyet vizsgált meg hivatalosan, amelyből 7 feltételes adómegállapítás volt, és csupán 10 indult a tagállamok által tett hivatalos bejelentés nyomán;

67.

hangsúlyozza, hogy a Bizottság a 2000-es évek második felében csak kevés ügyet intézett az adóval összefüggő állami támogatások területén, a közelmúltbeli állami támogatási eljárások közé pedig a következők tartoznak:

68.

hangsúlyozza, hogy a folyamatban lévő és lezárt bizottsági vizsgálatok és a LuxLeaks által feltárt ügyek azt jelzik, hogy egyes tagállamok nem tettek eleget az összes lehetséges állami támogatási ügy Bizottsággal való közlésére vonatkozó jogi kötelezettségüknek (37);

69.

hangsúlyozza, hogy ezek a vizsgálatok csak néhány tipikus gyakorlat nagyon korlátozott mintáját derítették fel, amely a transzferárképzésen keresztül egyes multinacionális vállalatok leányvállalataihoz hozzárendelt adóköteles nyereséget érinti; aggodalommal tölti el, hogy a Bizottság illetékes szolgálatainak jelenlegi erőforrásai korlátozhatják a lényegesen nagyobb számú ügy kezelésére való képességét, valamint azon képességét, hogy rendszeres ellenőrzéseket végezzen annak megállapítása céljából, hogy a társasági adózás területén a transzferárképzésen alapulókon kívüli további gyakorlatok sérthetik-e az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezéseket;

70.

határozottan támogatja a Bizottság megközelítését, amely abból áll, hogy rászánja a szükséges időt a folyamatban lévő ügyek alapos és kellő gondossággal történő kivizsgálására; úgy véli, hogy a vizsgálatok eredménye hozzá fog járulni ahhoz, hogy pontosabb és eredményesebb iránymutatásokat állapítsanak meg az adóval összefüggő állami támogatások és a transzferárképzés tekintetében, és hogy arra kényszerítsék a tagállamokat, hogy ennek megfelelően kiigazítsák gyakorlataikat; felhívja mindazonáltal a Bizottságot, hogy a lehető legrövidebb időn belül zárja le az adóval összefüggő állami támogatásokkal kapcsolatos, folyamatban lévő vizsgálatokat anélkül, hogy ez kihatással lenne a vizsgálatok minőségére és hitelességére, és nagy érdeklődéssel várja azok eredményét; felhívja a Bizottságot, hogy rendszeresen számoljon be az Európai Parlamentnek ezekről a vizsgálatokról; felhívja a Bizottságot, hogy követelje minden hiányzó euró visszatérítését, amennyiben a folyamatban lévő vizsgálatok során a jogellenes állami támogatás nyújtása beigazolódik;

71.

hangsúlyozza, hogy a folyamatban lévő vizsgálatok az uniós szabályok megsértése esetén a kedvezményezett vállalkozásoknak nyújtott jogellenes állami támogatásnak megfelelő összeg azon tagállam általi visszafizettetéséhez vezethetnek, amely a vizsgált adózási intézkedést jóváhagyta; hangsúlyozza, hogy jóllehet ez jelentős negatív hatással járhat az adott tagállam hírnevére nézve, ténylegesen a szabályok be nem tartásának jutalmazását jelenti, ami nem valószínű, hogy kétség esetén vissza fogja tartani a tagállamokat attól, hogy jogellenes állami támogatási gyakorlatokat folytassanak és a visszaélést jelentő adókedvezményeket nyújtsanak, sőt ehelyett mentesíti őket az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályok tiszteletben tartása alól, és nem enyhíti az érintett tagállamok költségvetését ért pénzügyi veszteséget sem; általánosságban úgy véli, hogy az állami támogatási szabályoknak olyan szankciókat kell előírniuk, amelyek tényleges visszatartó erővel rendelkeznek a jogellenes állami támogatás tekintetében;

72.

rámutat arra a lehetőségre is, hogy a más országban lévő leányvállalatok közötti visszaélésszerű transzferárképzés esetén nemcsak a kedvezményes adóügyi megítélés származási helye szerinti tagállam adóbevétele kerülne kiigazításra (támogatás visszafizetése), hanem ugyanez történne más országokkal is, amelyek az ügyletben részt vettek (a transzferárképzés és így az adóköteles jövedelem utólagos kiigazítása); hangsúlyozza, hogy ez egyes esetekben kettős adóztatáshoz vezethet;

73.

emlékeztet arra, hogy a feltételes adómegállapítások céljaként a jogbiztonság biztosítását és kedvezményezetteik számára jogszerű elvárások megteremtését kell megjelölni; hangsúlyozza, hogy tekintettel arra, hogy az állami támogatásra vonatkozó uniós szintű szabályok révén megtámadhatók a nemzeti feltételes adómegállapítások, fennáll annak a kockázata, hogy a tagállamok tömegesen jelentenek be egyedi feltételes adómegállapításokat, kérve azok Bizottság általi előzetes jóváhagyását, abból a célból, hogy az adóigazgatások és a vállalkozások számára megelőzzék a jogbiztonság hiányát; hangsúlyozza, hogy az egyre több bejelentés kezelésének és a tagállamoktól adóügyekben elvárt fokozott átláthatóság biztosításának megfelelő módja az, ha megnövelt kapacitás áll rendelkezésre a Bizottságon belül és hatékonyabbak az információ továbbítására szolgáló eljárások;

74.

aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy néhány multinacionális vállalat káros adózási gyakorlatainak negatív tovagyűrűző hatásai láthatóan sokkal jelentősebben érintik a fejlődő országokat, mint a fejlett országokat (38), mivel az előbbiek bevételeinek nagyobb hányada származik társasági adóból, és gyengébb államháztartási rendszerekkel, szabályozási környezettel és igazgatási kapacitással rendelkeznek az adókötelezettségek betartásának biztosításához és e káros adózási gyakorlatok kezeléséhez; megjegyzi, hogy az IMF (39) feltételezése szerint a fejlődő országok relatív értékben háromszor annyi bevételt veszítenek el az agresszív adótervezés miatt, mint a fejlődő országok; megjegyzi, hogy a Lisszaboni Szerződés 208. cikke arra kötelezi a tagállamokat, hogy a fejlődő országok fejlődésének támogatása érdekében igazítsák ki politikáikat; rámutat arra, hogy a tagállami adópolitikai gyakorlatok tovagyűrűző hatására vonatkozó átfogó utólagos elemzések – amelyek eredményeit nyilvánosságra kell hozni –segítenének irányt mutatni a politikai döntéshozatal számára annak biztosítása érdekében, hogy e gyakorlatok ne szűkítsék más tagállamok vagy harmadik országok adóalapját;

75.

hangsúlyozza, hogy ugyanakkor a globális adózási verseny kevés „nyertese”, amelyek azok az EU-n belüli és kívüli országok, amelyek nagyon vonzó társaságiadó-politikákkal rendelkeznek, aránytalan gazdasági alapadatokkal rendelkeznek méretükhöz és tényleges gazdasági tevékenységükhöz képest, különösen ha megnézzük például a belföldi illetőségű társaságok egy lakosra jutó számát, az elkönyvelt külföldi nyereségek összegét, a kkb-t vagy a folyó pénzáramlások GDP-hez viszonyított arányát és így tovább; megállapítja, hogy mindez adóalapjuk és a bejövő pénzáramok mesterséges jellegét, valamint az adózás működési helyének az értékteremtés helyétől való, a jelenlegi adórendszerek által megengedett elszakadást demonstrálja;

76.

hangsúlyozza, hogy az adóverseny messze nem korlátozódik a tagállamokra, ideértve azok függő vagy társult területeit is, és hogy a legtöbb vizsgált gyakorlat nemzetközi vetülettel rendelkezik, a nyereségek alacsony adót kivető, adómentes vagy titoktartást biztosító joghatóságokba való átcsoportosítása révén, amelyekben gyakran nem folyik érdemi gazdasági tevékenység; sajnálja, hogy hiányzik a tagállamok részéről az e joghatóságokkal szembeni összehangolt megközelítés, nemcsak a káros gyakorlataik elleni közös fellépést vagy az azokra való közös reagálást, hanem – a Bizottság erőfeszítései ellenére – az e gyakorlatok azonosítását és a vonatkozó kritériumokat illetően is; határozottan támogatja ezért a Bizottság 2012-es javaslatát, amely az átláthatóságon és az információcserén túlmenően a tisztességes verseny biztosítására is szolgáló érdemi kritériumokat vonultat fel, valamint a nem együttműködő adójoghatóságok listájának a Bizottság 2015. június 17-i adócsomagján belül nemrégiben történt közzétételét, amely listát a nemzeti szinten meglévő listák alapján, a „közös nevező” elvét követve állítottak össze; hangsúlyozza, hogy e lista létrehozása előfeltétele az ilyen joghatóságok elleni megfelelő fellépésnek; úgy véli, hogy e listának olyan folyamatot kell beindítania, amelynek eredményeként megszületik az „adóparadicsom” fogalmának szigorú, objektív meghatározása, amelyet azután a jövőbeli listák is átvehetnek, és amelyet előzetesen ismert, világos kritériumok alapján állapítanak meg; ösztönzi a Bizottságot, hogy mérje fel, hogy az európai országok teljesítik-e ezeket a kritériumokat;

77.

hangsúlyozza, hogy az OECD e tekintetben végzett munkája elért bizonyos jelentős eredményeket az átláthatóságot és az információcserét illetően; üdvözli különösen, hogy 2015 júniusában közel 100 ország aláírta az OECD adóügyekben folytatott közigazgatási segítségnyújtásról szóló multilaterális egyezményét (a „közös egyezmény”), amely közigazgatási együttműködést határoz meg az államok között az adók kivetése és beszedése során, különösen az adókikerülés és adókijátszás elleni küzdelem érdekében;

78.

hangsúlyozza azonban, hogy az OECD nem együttműködő adóparadicsomokra vonatkozó korábbi listájára irányuló munkája egy politikai folyamaton alapult, amely már a lista kritériumainak a meghatározásakor is önkényes kompromisszumokhoz vezetett, mint amilyen az adóegyezmények 12 másik országgal való megkötésére vonatkozó követelmény, és azt eredményezte, hogy egyetlen országot sem soroltak fel nem együttműködő adóparadicsomként; hangsúlyozza, hogy jelenlegi megközelítése még mindig olyan kritériumokon alapul, amelyek az adózási átláthatóságra és az információcserére hivatkoznak, és nem kellően átfogóak bizonyos adózási gyakorlatok káros voltának kezeléséhez; megállapítja, hogy ez korlátozza az OECD adókikerülési gyakorlatok pilléreit képező adójoghatóságok és káros adóverseny világszerte történő azonosítását célzó megközelítésének relevanciáját, annak érdemei ellenére; hangsúlyozza különösen, hogy ez a megközelítés nem hagyatkozik semmiféle minőségi mutatókra a jó kormányzási gyakorlatoknak való megfelelés objektív értékelése céljából, és nem vesz figyelembe számszerű adatokat, így könyv szerinti nyereségeket, bejövő és kimenő pénzáramokat, valamint azoknak az adott országban a gazdasági realitáshoz való kötődését (attól való elszakadását);

79.

hangsúlyozza ezenfelül, hogy ezeket a listákat nemzeti szinten fel lehet használni nemzeti védelmi és kikerülés elleni szabályok harmadik országokkal szembeni végrehajtására (úgymint a kedvezmények korlátozása, a fő célra vonatkozó teszt alkalmazása, az ellenőrzött külföldi vállalatokra vonatkozó szabályok stb.), és hogy az ilyen listák korlátai emiatt behatárolhatják a káros adógyakorlatok kezelését célzó nemzeti intézkedések hatókörét és eredményességét is;

80.

meggyőződése, hogy a tisztességes verseny biztosítása a belső piacon és a tagállamok adóalapjának védelme nagymértékben függ az alacsony adót kivető, adómentes vagy titoktartást biztosító joghatóságokkal való kapcsolatokat illetően a leggyengébb láncszem kezelésétől – szem előtt tartva, hogy az adókulcsok megállapítása tagállami hatáskörbe tartozik –, mivel a harmadik országokba vezető adózási kapu létezése (pl. a forrásadó hiánya), függetlenül annak adósági gyakorlataitól, jelentősen növeli az EU-n belül az adókikerülés lehetőségeit;

81.

hangsúlyozza, hogy a tagállamok által mind a fejlődő, mind a fejlett országokkal szemben alkalmazott összehangolt megközelítés sokkal eredményesebbnek bizonyulhat a káros adózási gyakorlatok kezelése és az adóügyekben a nagyobb fokú viszonosság előmozdítása során;

82.

hangsúlyozza, hogy az EU és a G20-csoport által az adózási átláthatósággal kapcsolatban és a pénzügyi, gazdasági és adósságválsággal összefüggésben gyakorolt nyomás hatására egyes harmadik országok végül adóügyi információcsere-egyezményeket (TIEA) írtak alá az EU-val, amelyek minden bizonnyal javítani fogják az együttműködést ezekkel az országokkal; rámutat arra, hogy 2015 májusában megállapodást írtak alá Svájccal, hosszú „átmeneti” időszak után, amely alatt az EU e fontos kereskedelmi partnere az egységes piachoz való kiváltságos hozzáférést élvezett, ugyanakkor nem működött együtt más területeken, különösen az adózás területén;

83.

megjegyzi, hogy a folyamatban lévő tárgyalások ellenére továbbra is lassan halad a hasonló együttműködési megállapodások aláírása San Marinóval, Monacóval, Liechtensteinnel és Andorrával; sajnálja, hogy az Európai Bizottságnak nincs hasonló felhatalmazása arra, hogy az automatikus információcserére vonatkozó megállapodásokról tárgyaljon a jelenleg a megtakarítások adóztatásáról szóló uniós irányelv hatálya alá tartozó tengerentúli területekkel;

84.

aggodalommal állapítja meg, hogy sok fejlődő ország különösen kiszolgáltatott a multinacionális vállalatok adókikerülési tevékenységeinek, és a fejlődő országok nemzeti költségvetéseiből kieső bevételek fő oka a multinacionális vállalatok transzferárképzési gyakorlata (40); hangsúlyozza továbbá, hogy ezek az országok nagyon gyenge alkupozícióval rendelkeznek bizonyos multinacionális vállalatokkal vagy a világszerte adókedvezményeket és adómentességeket kereső közvetlen külföldi befektetőkkel szemben; elítéli, hogy az ezek a nemzeti költségvetések által elszenvedett veszteségek becslések szerint kieső adóbevételek körülbelül évi 91 milliárd EUR (41) és 125 milliárd EUR közötti összeget jelentenek (42);

85.

emlékezteti a tagállamokat, hogy a Lisszaboni Szerződés értelmében a fejlesztési szempontú szakpolitikai koherencia kötelező rájuk nézve, és biztosítaniuk kell, hogy adópolitikájuk nem veszélyezteti az uniós fejlesztési célkitűzéseket; ösztönzi az uniós tagállamokat, hogy az IMF javaslatának megfelelően elemezzék adópolitikájuk tovagyűrűző hatásait és a fejlődő országokra gyakorolt hatásukat;

86.

megállapítja, visszatekintve az általa különbizottságára ruházott megbízásra és tényfeltáró misszióinak végrehajtása során más uniós intézmények, egyes tagállamok és multinacionális vállalatok részéről tapasztalt különféle korlátok és akadályok ellenére, hogy:

87.

elítéli azt, hogy több, a magatartási kódexszel foglalkozó csoport üléseire vonatkozó, kért adóügyi dokumentumot egyáltalán nem, vagy csak részlegesen adtak át a bizottságnak, noha ezek közül némelyiket magánszemélyek rendelkezésére bocsátották, akik a dokumentumokhoz való hozzáférési eljárás keretében kérték ezt, így a tagállamok adóügyekkel kapcsolatos álláspontja tekintetében az Európai Parlament kevésbé volt tájékozott, mint a polgárai; ezen kívül sajnálja, hogy a Bizottság az összesen bekért, vélhetőleg több mint 5500 dokumentum kevesebb mint 5 %-ába engedett betekintést; sajnálja, hogy az Európai Bizottság és a Tanács nem működik együtt a bizottsággal, akadályozva ez utóbbi megbízásának teljesítését;

88.

figyelemmel arra, hogy jelenleg a Parlamentnek nincs parlamenti vizsgálati hatásköre, felhívja a Bizottságot és az Európai Tanácsot, hogy sürgősen adják hozzájárulásukat az Európai Parlament vizsgálati jogkörének gyakorlására vonatkozó részletes rendelkezésekről szóló, folyamatban lévő rendeletjavaslathoz (43) annak érdekében, hogy az Európai Parlamentet a vizsgálati jogának gyakorlásához elengedhetetlen, valódi vizsgálati jogkörrel ruházzák fel;

89.

felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg, hogy a fent említett jogsértések még a Bíróság elé vihetők-e;

90.

felhívja a tagállamokat, hogy tartsák tiszteletben azt az elvet, amely szerint a nyereséget a keletkezésének helyén kell megadóztatni;

91.

felhívja a tagállamokat és az uniós intézményeket, amelyek közösen viselnek politikai felelősséget a jelenlegi helyzetért, hogy vessenek véget a káros adóversenynek és működjenek teljes körűen együtt az adórendszerek közötti eltérések és a káros adózási gyakorlatok felszámolása érdekében, illetve tartózkodjanak a további eltérések létrehozásától, amelyek megteremtik a belső piacon a multinacionális vállalatok általi tömeges adókikerülés és az adóalap-szűkülés feltételeit; ezzel összefüggésben felhívja a tagállamokat, hogy tájékoztassák a Bizottságot és a többi tagállamot a társaságiadó-jogszabályaikban bekövetkező olyan lényeges változásokról, amelyek hatással lehetnek a tényleges adókulcsaikra vagy bármely más tagállam adóbevételeire; hangsúlyozza, az adókikerülés megkönnyítésében kulcsszerepet játszó tagállamoknak felelősséget és vezető szerepet kell vállalnia az EU-n belüli adóügyi együttműködés javításában;

92.

felhívja az uniós állam- és kormányfőket, hogy vállaljanak új, egyértelmű politikai kötelezettségeket arra, hogy sürgősen fellépnek e helyzet kezelése érdekében, amely nem tűrhető tovább, nem utolsósorban a már egyébként is költségvetési konszolidációs intézkedések hatálya alá vont nemzeti költségvetésekre, valamint a más adófizetők, köztük a kkv-k és a polgárok adóterhére gyakorolt hatása miatt; mindennek tükrében hangsúlyozza, hogy maradéktalanul be kívánja tölteni szerepét, és kész a nemzeti parlamentekkel szoros együttműködésben eredményesebb politikai ellenőrzést bevezetni;

93.

felhívja a Bizottságot, hogy tegyen eleget a Szerződések őreként rá háruló feladatának, biztosítva az uniós jog és a tagállamok közötti lojális együttműködés elvének maradéktalan betartását; sürgeti a Bizottságot, hogy tegyen további jogi lépéseket, összhangban a Szerződésben ráruházott hatáskörökkel; felhívja ezért a Bizottságot, hogy – lehetőség szerint egy kifejezett adóosztálynak a szolgálatainál történő létrehozásával – erősítse meg arra irányuló belső kapacitását, hogy a versenypolitika területén az állami támogatásokkal kapcsolatos, növekvő mennyiségű bejelentéssel, valamint az új adóztatás átláthatóságával kapcsolatos új intézkedések összehangolásából fakadó megnövekedett feladataival egyaránt foglalkozni tudjon;

94.

felhívja a tagállamokat, hogy bocsássanak a Bizottság rendelkezésére minden szükséges információt annak érdekében, hogy akadálytalanul be tudja tölteni a Szerződések őreként fennálló szerepét;

95.

felhívja a Bizottságot, hogy mozdítsa elő a transzferárképzésre, valamint a csoporton belüli ügyletek esetében a hitelek és finanszírozási díjak árképzésére vonatkozó bevált gyakorlatokat annak érdekében, hogy azok feleljenek meg az aktuálisan érvényes piaci áraknak;

96.

hangsúlyozza, hogy társaságiadó-kulcsaik meghatározása továbbra is teljes mértékben a tagállamok hatáskörébe tartozik; kitart mindazonáltal amellett, hogy az EU-n belüli és a harmadik országokkal való adóversenynek a belső piacon a cégek közötti tisztességes verseny garantálása érdekében egyértelmű szabályok keretében kell folynia; felhívja a tagállamokat, hogy biztosítsanak vállalkozásbarát környezetet, amelyet többek között gazdasági, pénzügyi és politikai stabilitás, valamint jogbiztonság és az adószabályok egyszerűsége jellemez; felhívja a Bizottságot, hogy az európai szemeszter keretében foglalkozzon alaposabban a társasági adóval, ezen belül a káros adózási gyakorlatokkal és hatásukkal kapcsolatos kérdésekkel, tekintettel azok költségvetési fenntarthatóság biztosításában játszott kritikus szerepére, valamint hogy a makrogazdasági egyensúlyhiányok esetén követendő eljárás eredménytáblájába vegyen fel idevágó mutatókat, többek között az adókikerülésből és adócsalásból fakadó adórés becsült összegét;

97.

felszólítja a tagállamokat, különösen a pénzügyi támogatásban részesülőket, hogy hajtsanak végre strukturális reformokat, küzdjenek az adócsalás ellen és erősítsék meg az agresszív adótervezés elleni fellépést;

98.

e tekintetben felhívja a Bizottságot, hogy teremtse meg a megfelelő egyensúlyt a költségvetési és a gazdasági konvergencia között, felhívja továbbá a Bizottságot annak biztosítására, hogy a fellépések támogatják a növekedést, a beruházásokat és a munkahelyeket;

99.

az az álláspontja, hogy – többek között – az adóinformációk átfogó, átlátható és eredményes automatikus cseréje és a kötelező közös konszolidált társaságiadó-alap alapvető előfeltételei egy olyan uniós szintű adórendszer megvalósításának, amely megfelel a belső piac alapelveinek és megőrzi azokat;

100.

felkéri a tagállamokat és az uniós intézményeket, hogy – tekintettel a probléma összetettségére – hajtsanak végre különféle, egymást kiegészítő intézkedéscsomagokat a jelenlegi helyzet javítása érdekében, szem előtt tartva, hogy valamennyi érdekelt fél számára csökkenteni kell a komplexitást, és a vállalkozások és az adóigazgatások számára a megfeleléssel járó költségeket minimalizálni kell; hangsúlyozza ezért, hogy az adórendszerek egyszerűsítésének kell lennie az első lépésnek az arra irányuló igyekezet során, hogy egyértelmű helyzetet teremtsenek nemcsak a tagállamok, hanem a polgárok számára is, akik jelenleg ki vannak zárva az információcseréből;

101.

felhívja a Bizottságot, hogy tapasztalati úton folytassa annak vizsgálatát, hogy a vállalatcsoporton belüli nyereség-átcsoportosítás elleni küzdelem eszközeként korlátozható-e a kapcsolt vállalkozásoknak kifizetett jogdíjak társaságiadó-alapból való levonása;

102.

hangsúlyozza, hogy többszöri meghívás ellenére 17-ből kezdetben csupán négy multinacionális vállalat (44) egyezett bele, hogy megjelenjen a bizottság előtt, hogy a nemzetközi adótervezési ügyeket megvitassa; úgy ítéli meg, hogy 13 – köztük néhány jól ismert – vállalat részéről egy parlamenti bizottsággal való együttműködés kezdeti elutasítása elfogadhatatlan, és komoly kárt okoz az Európai Parlament és az általa képviselt polgárok méltóságának; megjegyzi ugyanakkor, hogy 11 multinacionális vállalat (45) végül beleegyezett, hogy megjelenjen a bizottság előtt, de csak azt követően, hogy a TAXE bizottság szavazott a jelentésről, illetve röviddel a plenáris ülés szavazása előtt, két multinacionális vállalat (46) pedig mindvégig elzárkózott a megjelenéstől, ajánlja ezért, hogy az illetékes hatóságok vegyék fontolóra e vállalatok parlamenti belépőjének megvonását, és komolyan mérlegeljék egyértelmű szabályrendszer létrehozását és az átláthatósági nyilvántartásban szereplő szervezetek számára a magatartási kódexben megállapított kötelezettségeknek (47) – a Parlament bizottságaival és más politikai testületekkel való együttműködés függvényében történő – frissítését;

103.

szorgalmazza a pénzügyi intézményeknek a káros adózási gyakorlatok támogatásában játszott szerepe vizsgálatát;

104.

sajnálatát fejezi ki a Tanáccsal 2015. október 6-án kötött politikai megállapodás tartalmával kapcsolatosan, amely elmarad a 2011/16/EU irányelvnek az adózás területére vonatkozó kötelező automatikus információcsere tekintetében történő módosításáról szóló, 2015. márciusi bizottsági jogalkotási javaslat mögött; hangsúlyozza, hogy ez utóbbi amellett, hogy közös keretet határoz meg a feltételes adómegállapításokra vonatkozó információk nyilvántartása és automatikus cseréje tekintetében, olyan rendelkezéseket is tartalmaz, amelyek lehetővé teszik, hogy a Bizottság ténylegesen nyomon kövesse annak tagállamok általi végrehajtását, és biztosítsa, hogy az adómegállapítások ne gyakoroljanak negatív hatást a belső piacra; hangsúlyozza, hogy a tanácsi álláspont elfogadása megakadályozná az adómegállapításokra vonatkozó automatikus információcsere összes előnyének kihasználását, különösen a hatékony végrehajtás szempontjából, és ezért felhívja a Tanácsot, hogy tartsa magát a bizottsági javaslathoz, és vegye kellően figyelembe a Parlament véleményét, különösen az irányelv hatálya (minden adómegállapítás, nemcsak a határokon átnyúló adómegállapítások), a visszamenőleges időszak (az összes még érvényes adómegállapításra vonatkozó információk cseréje) és a Bizottságnak (amelynek hozzá kell férnie az adómegállapításokhoz) nyújtott információk tekintetében;

105.

felkéri a tagállamokat, hogy új globális követelményként minden nemzetközi fórumon támogassák az adóigazgatások közötti automatikus információcserét; felkéri különösen a Bizottságot, az OECD-t és a G20-csoportot, hogy egy inkluzív globális folyamaton belül a legmegfelelőbb és legeredményesebb eszközökkel mozdítsák ezt elő; ragaszkodik ahhoz, hogy lépéseket tegyenek annak biztosítására, hogy az automatikus információcsere valóban globálissá és ezáltal hatékonnyá váljon –a titoktartási követelmények tiszteletben tartása mellett –, miközben támogatják a fejlődő országok arra irányuló erőfeszítéseit, hogy az automatikus információcserében való teljes körű részvételükhöz szükséges kapacitást kiépítsék; hangsúlyozza, hogy az EU-n belüli információcsere uniós szintű központi nyilvántartáson keresztül is történhetne, amelyhez a Bizottság és az illetékes tagállami hatóságok férhetnének hozzá;

106.

felkéri a tagállamokat annak figyelembevételére, hogy minden feltételes adómegállapítást, különösen ha az transzferárképzést is magában foglal, valamennyi érintett országgal együttműködésben kell meghatározni, hogy a vonatkozó információkat ezek között automatikusan, teljes körűen és haladéktalanul ki kell cserélni, és hogy közösen kell végrehajtani az adókikerülés és az EU-n belüli adóalap-erózió csökkentésére irányuló mindenfajta nemzeti intézkedést, kellően figyelembe véve a FISCALIS 2020 program révén szerzett tapasztalatokat; megismétli azt az álláspontját, miszerint valamennyi olyan feltételes adómegállapítás alapvető elemeit, amely más tagállamokra is hatással van, nemcsak meg kell osztani az adóigazgatások és a Bizottság között, hanem be is kell mutatni a multinacionális vállalatok országonkénti beszámolóiban;

107.

ezzel kapcsolatban kiemeli, hogy nemcsak a határokon átnyúló, hanem a nemzeti feltételes adómegállapítások is hatással lehetnek más tagállamokra, és kéri ezért az automatikus információcsere valamennyi, tagállami kormányzat vagy adóhatóság, illetve azok bármely területi vagy közigazgatási alegysége által vagy nevében kibocsátott azon feltételes adómegállapításokra való kiterjesztését, amelyek az irányelv hatálybalépésekor még érvényben vannak; határozottan ragaszkodik ahhoz, hogy kulcsfontosságú a Bizottság bevonása a feltételes adómegállapításokkal kapcsolatos adatok gyűjtésének és elemzésének folyamatába;

108.

ezenfelül kéri egy olyan keret létrehozását, amely eredményesen ellenőrzi az automatikus információcsere végrehajtását, kéri a statisztikák gyűjtését és közzétételét azon információkból, amelyek kicserélésére sor kerül, valamint különösen azt, hogy 2016. december 31-ig hozzanak létre egy biztonságos központi nyilvántartást, amely megkönnyíti a részt vevő adóhatóságok közötti információcserét; emlékeztet arra, hogy a feltételes adómegállapításokra vonatkozó automatikus információcsere rendszerének létrehozása eredményeképpen igen nagy mennyiségű információ gyűlik össze, ami megnehezítheti az igazán problematikus esetek észlelését; hangsúlyozza, hogy ez a helyzet, amellett, hogy 28 különböző nyelvű és különféle közigazgatási eljárásokkal működő tagállam van, szükségessé teszi, hogy a Bizottság és a tagállamok – annak érdekében, hogy az automatikus információcserét valóban hatékonnyá és hasznossá tegyék –intelligens, többek között információtechnológiai eszközöket igénybe vevő módszereket dolgozzanak ki e mennyiség és sokféleség kezelésére;

109.

felkéri a Bizottságot, hogy tanulmányozza egy olyan uniós szintű klíringrendszer hosszabb távon történő létrehozásának feltételeit, amelyen keresztül a Bizottság uniós szinten szisztematikusan átvilágítja a feltételes adómegállapításokat a bizonyosság, a következetesség, az egységesség és az átláthatóság mértékének növelése és annak ellenőrzése céljából, hogy ezen adómegállapítások más tagállamokra káros hatást gyakorolnak-e;

110.

hangsúlyozza, hogy annak érdekében, hogy növelje a polgárok számára az átláthatóságot, a Bizottságnak éves jelentést kell közzétennie, amely összefoglalja a biztonságos központi adattárban szereplő fő eseteket, és hogy ennek során a Bizottságnak figyelembe kell vennie a kölcsönös segítségnyújtási irányelv cikkeiben a titoktartásról rögzített rendelkezéseket;

111.

felhívja a Bizottságot, hogy mérlegelje a feltételes adómegállapítások tekintetében egy közös uniós szintű keret létrehozását, amely közös kritériumokat tartalmaz, amelyek különösen a következők:

112.

arra kéri a Bizottságot, hogy határozzon meg közös európai uniós iránymutatásokat a szokásos piaci ár OECD-elvének alkalmazására, amelynek célja az uniós tagállami gyakorlatok összehangolása a transzferárképzés olyan módon való rögzítése érdekében, hogy a transzferárképzésről szóló megállapodások megkötésekor a nemzeti hatóságoknak eszköz legyen a kezében arra, hogy ne csak a hasonló tranzakciókat, hanem a hasonló vállalkozásokat is össze tudják hasonlítani;

113.

úgy véli, hogy a méltányos és hatékony adórendszerhez megfelelő szintű átláthatóságra és bizalmas kezelésre van szükség; ennélfogva meggyőződése, hogy a tagállami adóhatóságoknak és adott esetben a Bizottságnak bármely jogi aktus és/vagy feltételes adómegállapítás végső kedvezményezettjeivel kapcsolatos információkhoz hozzáféréssel kell rendelkeznie;

114.

felszólítja a Bizottságot, hogy egyes konkrét jogi aktusok végső kedvezményezettjeinek megállapításához használja fel többek között a pénzügyi rendszereknek a pénzmosás, valamint terrorizmus finanszírozása céljára való felhasználásának megelőzéséről szóló (EU) 2015/849 irányelvet, amely az „adóbűncselekményeket” is a tágabb értelemben vett „bűncselekmények” közé sorolja;

115.

kéri a Bizottságot, hogy hozzon létre a Bizottságon belül nyilvános központi nyilvántartást valamennyi, a társasági adót érintő törvényi mentességről, kedvezményről és adójóváírásról, tagállamonként értékelve azok számszerű költségvetési hatását;

116.

tudomásul veszi a Bizottság által 2015. június 17-én javasolt cselekvési tervet, amelynek célja az EU-ban az adókikerülés kezelése és a méltányos és hatékony társasági adózás előmozdítása; felhívja a Bizottságot, hogy az egész EU-ra kiterjedő kötelező közös konszolidált társaságiadó-alap (KKTA) gyors létrehozása érdekében gyorsítsa fel a jogalkotási módosítások előterjesztését, amely alap nemcsak a kedvezményes rendszerek és a nemzeti adórendszerek közötti eltérések problémáját kezelné, hanem az európai szinten adóalap-szűküléshez vezető legtöbb problémát (különösen a transzferárképzési problémákat) is; kéri a Bizottságot, hogy haladéktalanul folytassa a KKTA létrehozásáról szóló tanácsi határozatra irányuló javaslattal kapcsolatban 2011-ben lezárt munkát, figyelembe véve a Parlament álláspontját és az azóta felmerült új tényezőket, és foglalja bele az OECD munkája nyomán levont legújabb következtetéseket, különösen az adóalap-szűküléssel és a nyereségátcsoportosítással kapcsolatos cselekvési tervből eredő normákat, hogy 2016 folyamán elkészülhessen egy egységes szerkezetbe foglalt szöveg;

117.

felhívja a Bizottságot, hogy javaslataiba vegyen fel olyan rendelkezéseket, amelyek célja a K+F beruházások és az állandó telephely fogalmának a gazdasági tartalommal összhangban történő pontosítása, a digitális gazdaságra is kiterjedően; rámutat a K+F beruházások fontosságára és arra, hogy a digitális gazdaságban inkább megkönnyíteni, mintsem gátolni kell a beruházást és a növekedést, a kialakulóban lévő európai digitális ágazat számára az Egyesült Államokban és másutt működő más szereplőkkel szemben versenyelőnyt biztosítva; hangsúlyozza, hogy a meglévő bizonyítékok tanúsága szerint a szabadalmi adókedvezmények nem járulnak hozzá az innováció ösztönzéséhez, és a nyereségátcsoportosítás miatt nagymértékű adóalap-eróziót eredményezhetnek; hangsúlyozza ugyanakkor, hogy az ilyen rendszerekkel való visszaélést vagy azok kihasználását minimálisra kell szorítani a tagállamok általi összehangolt fellépés és arra vonatkozó közös szabványok és fogalommeghatározások révén, hogy mi minősül a K+F előmozdításának és mi nem; hangsúlyozza, hogy a szabadalmi adókedvezményekre vonatkozó, a BEPS-kezdeményezés által javasolt ún. módosított nexus módszer nem lesz elegendő ahhoz, hogy kellően korlátozza a szabadalmi adókedvezményekkel kapcsolatos problémákat;

118.

hangsúlyozza, hogy annak érdekében, hogy az adózás és a gazdasági tartalom közötti kapcsolat helyreálljon, valamint hogy biztosítsák, hogy az adót azokban az országokban fizessék meg, ahol a tényleges gazdasági tevékenységet végzik és ahol az értékteremtés történik, továbbá a fennálló eltérések korrigálása érdekében a „képlet szerinti felosztás” differenciálhat a különböző ágazatok között, figyelembe véve sajátos jellemzőiket, különös tekintettel a digitális vállalkozásokra, mivel a digitális gazdaság még nehezebbé teszi a gazdasági tevékenység helyének meghatározását; felhívja a Bizottságot, hogy alaposan vegye fontolóra az Európai Parlament KKTA-val kapcsolatos állásfoglalását, valamint hogy olyan képlet szerinti felosztást fogadjon el, amely a vállalatok valós gazdasági teljesítményét tükrözi; felhívja a Bizottságot, hogy folytassa az e felosztási kulcs konkrét kialakítási lehetőségeire irányuló munkáját, szem előtt tartva különösen az egyes ágazatok vonatkozásában az egyes tagállamok adóbevételeire gyakorolt hatást, az adott tagállam gazdasági szerkezetének megfelelően; hangsúlyozza továbbá, hogy a KKTA az adóalap-erózió és a nyereségátcsoportosítás elleni küzdelem és az európai hozzáadott érték teremtésének hasznos eszköze, függetlenül attól, hogy az adóbevételt esetleg részben az uniós költségvetés új saját forrásaként használják-e fel;

119.

erősen támogatja a teljes körű kötelező KKTA mielőbbi bevezetését; tudomásul veszi a Bizottság felfogását, hogy a 2015. júniusi cselekvési tervében első lépésként egy egyszerű (nem konszolidált) közös társaságiadó-alapot terjesztett be, de rámutat arra, hogy ez sok kérdést nyitva fog hagyni, különösen az egységes piacon működő vállalkozások esetében, tekintettel arra, hogy a közös társaságiadó-alap nem biztosítja majd a konszolidálás miatti veszteségek kompenzálását, és nem oldja meg a multinacionális vállalatok által használt fő adókikerülési eszközök egyikével, a transzferárképzéssel járó bürokráciát és bizonytalanságot sem, és ugyanígy nem szünteti meg eredményesen az adóalap-átcsoportosítást az Unión belül; sürgeti ezért a Bizottságot, hogy tűzzön ki konkrét és rövid határidőt arra, hogy beépítsék a „konszolidációs elemet” a KKTA-kezdeményezésbe; felhívja a Bizottságot, hogy mellőzze a további hatásvizsgálatokat ezzel az intézkedéssel kapcsolatban, amely évtizedek óta szerepel az EU napirendjén, és amellyel kapcsolatban széles körű előkészítési munka folyt, de amelyet 2011-es hivatalos benyújtása után a Tanácsban most blokkolnak;

120.

felhívja a Bizottságot, hogy a KKTA elfogadásáig és uniós szintű teljes körű végrehajtásáig hozzon azonnali intézkedést annak érdekében, hogy biztosítsa a tényleges adózást, csökkentse a nyereségátcsoportosítást (főként a transzferárképzést), készítsen elő egy határokon átnyúló nyereségeket és veszteségeket ellentételező átmeneti rendszert, amelynek időleges jellegűnek kell lennie, és megfelelő garanciákat kell tartalmaznia arra nézve, hogy ne hozhasson létre újabb agresszív adótervezési lehetőségeket, valamint vezessen be megfelelő és hatékony visszaélésellenes szabályokat valamennyi érintett irányelvben; felhívja a Bizottságot annak ellenőrzésére, hogy az adózás és a társasági jog területén meglévő irányelvek és irányelvtervezetek megfelelőek-e a tényleges adózás kikényszerítésére; felhívja a Tanácsot, hogy készüljön fel e rendelkezések gyors elfogadására; hangsúlyozza, hogy egyik, nevezetesen a bürokrácia csökkentésére irányuló célkitűzése maradéktalan teljesítéséhez a közös, konszolidált adóalap bevezetésének közös számviteli szabályok végrehajtásával és adóügyekben a közigazgatási gyakorlatok fokozottabb harmonizálásával kellene együtt járnia;

121.

felhívja a Bizottságot, hogy adjon ki egyértelmű jogszabályokat a gazdasági tartalom, értékteremtés és az állandó telephely fogalommeghatározására vonatkozóan, abból a célból, hogy oldja meg különösen a postafiókcégek kérdését, és dolgozzon ki olyan uniós kritériumokat és jogszabályokat a K+F kezelése tekintetében, amelyek összeegyeztethetők az OECD azonos témájú munkájával, de nem korlátozódnak arra, mivel a tagállamok jelenleg dolgoznak az ezzel kapcsolatos stratégiák megreformálásán, gyakran a támogatásokkal összekapcsolva azt; hangsúlyozza, hogy e jogszabályoknak egyértelműen jelezniük kell, hogy közvetlen kapcsolatnak kell fennállnia az adóhatóság által biztosított kedvezményes rendszerek és a mögöttes K+F tevékenységek között; felhívja a Bizottságot, hogy az Európai Bíróság Cadbury Schweppes ügyben hozott ítélete (C-196/04) szerint vizsgálja felül a külföldi ellenőrzés alatt álló vállalatokra vonatkozó európai jogszabályokat és azok alkalmazását, az adóztatás kettős elmaradásának megakadályozása céljából a külföldi ellenőrzés alatt álló vállalatok teljesen mesterséges megállapodásokon túlmutató, teljes körű alkalmazásának biztosítása érdekében; felhívja a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot a külföldi ellenőrzés alatt álló vállalatokra vonatkozó szabályok harmonizálására Európában;

122.

felhívja továbbá a Bizottságot, hogy az általánosan elfogadott fogalommeghatározás hiányában folytasson további elemzéseket és vizsgálatokat az agresszív adótervezés és a káros adózási gyakorlatok – különösen a kettős adóztatásról szóló szerződésekkel való visszaélés és a hibrid meg nem felelési megállapodások – fogalmának meghatározása érdekében, figyelembe véve azok társadalomra gyakorolt különféle lehetséges negatív hatásait, biztosítsa azok nyomon követését, és azonosítsa pontosabban az adókikerülés EU-ban és a fejlődő országokban kifejtett hatását; felhívja továbbá a Bizottságot, hogy – 2015. márciusi javaslata értelmében – határozzon meg az adókijátszásból és adókikerülésből fakadó adórés mérésére vonatkozó módszertant, és biztosítsa, hogy a folyamat nyomon követése és megfelelő szakpolitikai válaszok tervezése céljából a mérést rendszeresen elvégzik; kéri a Bizottságot, hogy tegye meg a szükséges intézkedést annak érdekében, hogy pontosítsa valamennyi tagállam „függő joghatóságainak” pontos jogállását, valamint azt, hogy milyen eszközt lehetne felhasználni, hogy az EU-n belüli adóalap-erózió elkerülése érdekében gyakorlataikat megváltoztassák;

123.

emlékeztet arra, hogy a társaságiadó-csaláson felül jókora a csalás mértéke a határokon átnyúló héával kapcsolatban is, amely adó minden államkincstár számára alapvető fontosságú; felhívja a Bizottságot, hogy dolgozzon ki intézkedéseket – köztük a nemzeti adóhatóságok közötti jobb koordinációt – e probléma leküzdésére;

124.

kéri a káros adózási gyakorlatok eredményes kezelésének, illetve az adóügyekkel kapcsolatos uniós szintű koordináció és együttműködés elősegítésének ténylegesen útjában álló akadályok megszüntetése céljából a vállalkozások adózására vonatkozó magatartási kódex és az annak érvényesítésével megbízott csoport sürgős reformját, mivel ezek eddigi működése megkérdőjelezhetőnek bizonyult;

125.

kéri a tagállamokat, hogy az együttműködés szellemében hagyják jóvá az EU-ban a méltányos és hatékony társasági adózásra vonatkozó, 2015. június 17-i bizottsági cselekvési tervben foglalt javaslatokat; úgy véli, hogy nagyobb legitimitást biztosítana a csoportnak az átláthatóság és az elszámoltathatóság fokozása; kiáll a csoport irányításának és megbízásának átalakítása mellett, ideértve egy állandó, politikailag elszámoltatható elnök kinevezését, a csoport munkamódszereinek javítását, ezen belül egy lehetséges végrehajtási mechanizmust, ismertségének fokozása érdekében rendszeres részvételt a pénzügyminiszterek vagy vezető tisztségviselők csoportjában, valamint a csoporton belüli javított információcserét az adóalap-erózióval és nyereségátcsoportosítással kapcsolatos kérdések eredményes megoldása érdekében; kéri emellett, hogy a – többek között harmadik országbeli – káros adózási gyakorlatok új formáinak megragadása érdekében frissítsék és bővítsék ki a kódexben meghatározott kritériumokat; felkéri a csoport elnökét és a Tanácsot, hogy a csoport tevékenységeiről rendszeresen tegyenek jelentést illetékes bizottságának, illetve konzultáljanak ezzel a bizottsággal, különös tekintettel az ECOFIN számára készített kétévenkénti jelentésre;

126.

általánosabban felkéri a Tanácsot, hogy támogassa uniós szinten a valódi demokratikus ellenőrzés előmozdítását a határokon átnyúló adózási ügyekben, a más területeken már érvényben lévő irányvonalak mentén, amelyeken a tagállamok vagy más független intézmények, például az Európai Központi Bank és az egységes felügyeleti mechanizmus igazgatótanácsa rendelkeznek kizárólagos hatáskörrel; felkéri a Tanácsot és a tagállamokat, hogy vizsgálják meg egy adópolitikával foglalkozó magas szintű csoport létrehozásának a lehetőségét, ahogyan azt a Bizottság elnöke is javasolta; hangsúlyozza, hogy a Parlamentnek felelős „adóügyi bizottság” a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság mintájára a Tanács és a Bizottság képviselőiből és független szakértőkből állna, általánosabb felügyeletet gyakorolna a jogszabályi és nem jogszabályi adópolitika felett, és az ECOFIN Tanácsnak számolna be; kéri, hogy az Európai Parlamentnek legyen kezdeményezési joga arra, hogy az általa a káros adóverseny magatartási kódexben szereplő kritériumainak megfelelőnek ítélt bármilyen nemzeti intézkedést bejelentsen a magatartási kódexszel foglalkozó csoportnak;

127.

kéri a Bizottságot, hogy készítse el a magatartási kódexszel foglalkozó csoport 1999. évi jelentése, a Primarolo-jelentés (SN 4901/99) 26. bekezdésében említett, a közigazgatási gyakorlatokról szóló 1999. évi Simmons és Simmons jelentés második frissítését;

128.

sürgeti a Tanácsot és a tagállamokat, hogy – kellően tiszteletben tartva a Szerződéseket és a tagállamok közvetlen adóügyekben fennálló hatáskörét – javítsák a csoport munkájának átláthatóságát, elszámoltathatóságát és nyomon követését, és felhívja a Bizottságot, hogy kezdeményezzen egy, a közösségi módszer alapján elfogadott keretjogszabályt; elengedhetetlennek tartja, hogy a szélesebb körű nyilvánosság is bővebb tájékoztatást kapjon a csoport munkájáról;

129.

felhívja a Bizottságot, hogy teljes mértékben hajtsa végre az európai ombudsman szakértői csoportok összetételére vonatkozó ajánlásait, és fogadjon el egy tervet annak biztosítására, hogy a szakértői csoportok kiegyensúlyozott összetételűek legyenek; ragaszkodik ahhoz, hogy miközben e cél elérése érdekében folytatódik a munka, azonnal kezdődjön el a jelenlegi struktúra és összetétel reformja; hangsúlyozza, hogy e reformok nem eredményeznék a jogalkotás terén rendelkezésre álló technikai szakértelem hiányát, mivel szakvélemények az összes érdekcsoport képviselői előtt nyitva álló nyilvános konzultációkon és nyilvános szakértői meghallgatásokon is előterjeszthetők; felhívja a Bizottságot, hogy fogadja el az összeférhetetlenség egyértelmű meghatározását, valamint fogadjon el határozott politikákat annak megakadályozására, hogy az ilyen összeférhetetlenség kockázatának kitett személyek, és az adókijátszás és más bűncselekmények miatt elítélt szervezetek képviselői bármilyen szakértői vagy tanácsadó testület aktív tagjai lehessenek;

130.

határozottan üdvözli és támogatja a Bizottság kulcsszerepét illetékes versenyhatóságként a feltételes adómegállapításokkal foglalkozó, folyamatban lévő állami támogatási vizsgálatokban; helytelennek tartja a több tagállam által visszatérően folytatott titkosítási gyakorlatot olyan projektek esetében, amelyek állami támogatásban részesültek; bátorítja a Bizottságot, hogy a káros adózási gyakorlatok kezelése érdekében használja ki teljes mértékben az uniós versenyszabályok alapján fennálló hatásköreit, és szankcionálja az ilyen gyakorlatokban érintettnek talált tagállamokat és vállalatokat; hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a Bizottság azonnal több – pénzügyi és emberi – erőforrással erősítse meg az összes szükséges állami támogatási vizsgálat lefolytatására irányuló képességét; hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a tagállamok teljes mértékben együttműködjenek a Bizottsággal a vizsgálatok során, és teljesítsék tájékoztatásra vonatkozó kéréseit;

131.

felhívja a Bizottságot, hogy legkésőbb 2017 közepéig az állami támogatások korszerűsítésére irányuló kezdeményezésének keretében fogadjon el új iránymutatásokat, amelyek pontosítják, hogy mi képez adóval összefüggő állami támogatást és „megfelelő” transzferárképzést, azzal a céllal, hogy megszüntessék a jogbiztonság hiányát mind a szabályokat betartó adófizetők, mind az adóigazgatások számára, ennek megfelelően keretet biztosítva a tagállamok adógyakorlatai számára, anélkül, hogy visszatartanának a jogszerű feltételes adómegállapítások igénybevételétől; vitatja a választottbírósági egyezmény hasznosságát, amely nem elég hatékony ahhoz, hogy a vitákkal – különösen a transzferárképzési kérdésekre vonatkozó vitákkal – foglalkozzon; úgy véli, hogy ezt az eszközt át kell alakítani és hatékonyabbá kell tenni, vagy egy hatásosabb, kölcsönös megállapodási eljárásokat tartalmazó uniós vitarendezési mechanizmussal kell felváltani;

132.

felhívja a Bizottságot, hogy terjessze ki vizsgálódásait a Luxleaks-botrányban említett más multinacionális vállalatokra és a transzferárképzéshez jellegében vagy hatásaiban hasonló intézkedésekre is;

133.

felhívja a Bizottságot, hogy az állami támogatások korszerűsítésének keretében a tagállamokra ruházott tágabb felelősségekkel összhangban mérlegelje a nemzeti adóigazgatások hálózatának létrehozását a legjobb gyakorlatok cseréje és az olyan adóintézkedések bevezetésének megelőzéséhez való következetesebb hozzájárulás céljából, amelyek jogellenes állami támogatást képezhetnek; felkéri a Bizottságot, hogy növelje a magatartási kódexszel foglalkozó (megreformált) csoport és a versenyszabályok adóval összefüggő támogatások terén való, Bizottság általi végrehajtása közötti stratégiai szinergiákat;

134.

megjegyzi, hogy az állami támogatások ellenőrzésére vonatkozó jelenlegi szabályok a versenyellenes gyakorlatokat a vállalatoknak jogellenesen nyújtott előnyök visszafizettetésével próbálják visszaszorítani; felhívja a Bizottságot, hogy értékelje a fennálló szabályok annak érdekében történő módosításának a lehetőségét, hogy lehetővé tegyék, hogy az állami támogatásra vonatkozó uniós szabályok megsértését követően visszafizettetett összegek vagy azokhoz a tagállamokhoz kerüljenek, amelyeknek az adóalapja erodálódott, vagy az EU költségvetésébe, ne pedig ahhoz a tagállamhoz, amely megadta az adóval összefüggő jogellenes támogatást, ahogy az jelenleg történik; a Bizottságot a meglévő jogszabályok módosítására kéri annak biztosítása érdekében, hogy az állami támogatásokra vonatkozó szabályok megsértése esetén szankciókat lehessen elfogadni az érintett országokkal és vállalatokkal szemben;

135.

úgy véli, hogy az Unió az adózás átláthatósága tekintetében példává és globális vezetővé válhat;

136.

hangsúlyozza a multinacionális vállalatok nyilvános elszámoltathatóságának növelése céljából az átláthatóság és az adóigazgatások vizsgálatai támogatásának kritikus jelentőségét; hangsúlyozza, hogy az átláthatóság erős visszatartó hatással rendelkezhet, és megváltoztathatja a magatartást, a szabályokat be nem tartó cégek hírnévkockázata és az illetékes hatóságoknak történő információszolgáltatás révén egyaránt, amely hatóságok ezt követően korrektív intézkedéseket és szankciókat fogadhatnak el; hangsúlyozza, hogy egyensúlyt kell teremteni az átláthatóság igénye és az érzékeny kereskedelmi érdekek védelmének szükségessége, valamint az adatvédelmi szabályok betartása között;

137.

úgy véli, hogy a multinacionális vállatok tevékenységeinek nagyobb átláthatósága elengedhetetlen annak biztosításához, hogy az adóigazgatások hatékonyan fel tudjanak lépni az adóalap-erózióval és a nyereségátcsoportosítással szemben; megismétli azt az álláspontját, hogy a multinacionális vállalatoknak pénzügyi kimutatásaikban valamennyi ágazatban világos és érthető módon, tagállamonkénti és a telephelyeik helye szerinti harmadik országonkénti bontásban fel kell fedniük egy sor összesített információt, ezen belül adózás előtti eredményüket, az eredmény utáni adókat, az alkalmazottak számát, az eszközállományt, a feltételes adómegállapításokra vonatkozó alapvető információkat (országonkénti beszámolás); hangsúlyozza annak fontosságát, hogy ezeket az információkat a nyilvánosság rendelkezésére bocsássák, esetleg egy központi uniós nyilvántartás formájában; hangsúlyozza továbbá, hogy azon kkv-kat és közepes piaci tőkeértékű vállalatokat, amelyek nem multinacionális vállalatok, mentesíteni kell e kötelezettség alól; felhívja a Tanácsot, hogy 2015 végéig fogadja el a Parlament által a részvényesi jogokról szóló irányelvvel kapcsolatosan 2015 júliusában megszavazott álláspontot; hangsúlyozza, hogy az átláthatósági követelményeket úgy kell kialakítani és megvalósítani, hogy azok következtében az uniós vállalkozások ne kerüljenek versenyhátrányba;

138.

kéri a tagállamokat, hogy vezessenek be egy, az adóigazgatóságaik számára elérhető, kiterjedtebb országonkénti adatszolgáltatási rendszert, amely az OECD-szabványra épül, és részletesebb információkat foglal magában, így tartalmazza az adóbevallásokat és a csoporton belüli tranzakciókat; hangsúlyozza, hogy a vállalkozások által más adóhatóságoknak adott adóügyi információkat a jogviták rendezésére szolgáló keretek javításával kell kiegészíteni annak érdekében, hogy tisztázni lehessen mindkét fél jogait, és el lehessen kerülni a negatív mellékhatásokat; hangsúlyozza, hogy harmadik országok adóhatóságai esetében információt csak olyan országok hatóságainak lehet továbbítani, amelyek az EU választottbírósági egyezményében foglaltakkal egyenértékű előírásokkal rendelkeznek; kéri harmonizált számviteli standardok kidolgozását is, amelyek lehetővé teszik különösen a jogdíjak részletesebb közzétételét;

139.

kéri a Bizottságot, hogy támogassa ezt az álláspontot, a múltbeli értékeléseivel és álláspontjaival összhangban, és tegyen meg minden szükséges lépést annak biztosítása érdekében, hogy azt a belső piacon működő valamennyi multinacionális vállalatra kiterjesszék, és felhívja az OECD-t, hogy támogassa annak világszerte történő elterjesztését annak biztosítása érdekében, hogy a határokon átnyúló tevékenységeket folytató valamennyi cégre hasonló kötelezettségek vonatkozzanak; hangsúlyozza, hogy az átláthatóság javítására irányuló fellépés, jóllehet szükséges, nem elegendő a probléma átfogó kezeléséhez, és a nemzeti, uniós és nemzetközi adórendszerek alapos megreformálására is szükség van;

140.

hangsúlyozza, hogy a nemzetközi adórendszer jelenlegi átláthatatlansága miatt a multinacionális vállalatoknak lehetőségük van kikerülni az adókat, kijátszani a nemzeti adótörvényeket, és adóparadicsomokba átcsoportosítani nyereségüket; kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a negyedik pénzmosás elleni irányelvvel összhangban az illetékes hatóságok számára teljes körű hozzáférést biztosítsanak mind a vállalatok, mind a trösztök tényleges tulajdonosainak központi nyilvántartásaihoz; kéri a tagállamokat, hogy haladéktalanul ültessék át a negyedik pénzmosás elleni irányelvet, biztosítva a tényleges tulajdonosok központi nyilvántartásában szereplő információkhoz való széles körű és egyszerűsített hozzáférést; megismétli azt az álláspontját, hogy e nyilvántartásoknak nyilvánosnak kell lenniük;

141.

elismeri az európai adóazonosító szám (TIN) létrehozása érdekében a Bizottság által végzett munkát; felhívja a Bizottságot, hogy a 2012. évi, az adócsalás és az adókijátszás elleni küzdelemről szóló cselekvési tervében (22. intézkedés) felvázolt európai adóazonosító szám alapján terjesszen elő javaslatot az európai adóazonosító számra vonatkozóan; emlékeztet arra, hogy az adóazonosító számokat tartják az adófizetők azonosítására szolgáló legjobb eszköznek, ezért sürgeti e projekt meggyorsítását; szorgalmazza, hogy a Bizottság ezenfelül egy hasonló, globális szintű azonosító szám – mint például a szabályozási felügyeleti bizottság globális jogalany-azonosítója (LEI) – létrehozásán is aktívan dolgozzon;

142.

hangsúlyozza továbbá az átláthatóság fontosságát a feltételes adómegállapításokkal foglalkozó folyamatban lévő állami támogatási vizsgálatokban is;

143.

felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg ahhoz hasonló rendelkezések uniós bevezetését, mint az Amerikai Kormányzati Számviteli Standard Bizottság (GASB) szabálya (48), amely előírja az államok és a helyi önkormányzatok számára, hogy számoljanak be arról, hogy a gazdasági fejlesztés érdekében adott vállalati adókedvezmények miatt mennyi bevételtől estek el;

144.

felhívja a Bizottságot, hogy 2016 júniusáig tegyen javaslatot a visszaélést bejelentő személyek és hasonló informátorok tényleges védelmére szolgáló uniós jogszabályi keret létrehozására; hangsúlyozza, hogy nem elfogadható, hogy a polgárok és újságírók ahelyett, hogy jogi védelemben részesülnének, büntetőeljárás alá vonhatók, amikor – különösen az adókikerülési, adókijátszási és pénzmosási ügyekben – a közérdeknek megfelelően eljárva információkat nyújtanak vagy kötelességszegéseket, törvénysértéseket, csalást vagy jogellenes tevékenységet vagy bármilyen más, az EU alapelveibe, például a lojális együttműködés elvébe ütköző magatartást jelentenek be;

145.

felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg azoknak az eszközöknek a körét, amelyekkel biztosítható az indokolatlan büntetőeljárás, gazdasági szankciók vagy diszkrimináció elleni ilyen védelem, a titoktartás és az üzleti titkok védelmének egyidejű biztosítása mellett; ezzel összefüggésben felhívja a figyelmet az USA Dodd-Frank törvényére – amely jutalmazza az informátorokat, amiért hiteles információkkal látják el a hatóságokat, és védi őket a büntetőeljárással és munkahelyük elvesztésével szemben –, szem előtt tartva, hogy az ilyen jutalmazás nem ösztönözheti az üzleti szempontból érzékeny információk közzétételét; független európai szervezet létrehozását javasolja, amely összegyűjtené ezeket az információkat, vizsgálatokat folytatna, továbbá egy olyan közös európai alap létrehozását, amely támogatást nyújtana a visszaélést bejelentő személyeknek annak érdekében, hogy az ilyen személyek megfelelő pénzügyi támogatásban részesüljenek, és mindkét szervezetet a behajtott források, illetve a kirótt bírságok egy részének elkülönítése révén finanszíroznák; úgy véli, hogy a védelmet abban az esetben is biztosítani kellene a visszaélést jelentő személyek számára, ha azok a nyilvánosságot is tájékoztatják, miután a nemzeti vagy uniós szintű illetékes hatóságoknak jelentették az ügyet, és azok nem reagáltak a bejelentésre egy hónapon belül;

146.

úgy véli, hogy a felelős adóstratégia végrehajtása a vállalati társadalmi felelősségvállalás alappillérének tekintendő, különösen a vállalati társadalmi felelősségvállalás legújabb meghatározása értelmében: „a vállatok felelősségvállalása a társadalomra gyakorolt hatásaikért” (49); sajnálatosnak tartja, hogy a legtöbb cég erről nem tesz említést a társadalmi felelősségvállalásról szóló beszámolójában; hangsúlyozza, hogy az agresszív adótervezés nem összeegyeztethető a vállalati társadalmi felelősségvállalással; felhívja a Bizottságot, hogy foglalja bele ezt az elemet a vállalati társadalmi felelősségvállalásra vonatkozó megújult uniós stratégiába, és ennek megfelelően határozza meg a stratégia tartalmát;

147.

támogatja az OECD BEPS cselekvési tervét, miközben elismeri, hogy az kompromisszum eredménye, ami nem megy elég messzire ahhoz, hogy megbirkózhasson az adóelkerülési probléma méretével, valamint elismeri azt is, hogy ezeknek a javaslatoknak kellene képezniük a további uniós és globális szintű intézkedések alapját; felszólítja az OECD-t, annak tagállamait és az összes érintett államot, hogy hozzanak létre erőteljes monitoringeszközt az iránymutatások végrehajtása során elért előrehaladás értékelésére, az iránymutatások hatékonyságának bizonyítására, és esetlegesen korrekciós intézkedés meghozatalára;

148.

ajánlja, hogy a két folyamat következetességének folyamatos biztosítása és a kettős standardok elkerülése érdekében erősítsék meg a Bizottság és az OECD közötti intézményi kapcsolatokat és együttműködést; felkéri a tagállamokat, hogy mihamarabb ültessék át az OECD iránymutatásain alapuló uniós jogszabályokat nemzeti jogrendjükbe, ezáltal úttörővé téve az EU-t az OECD-ajánlások végrehajtásában; hangsúlyozza, hogy az OECD megközelítése még mindig a „puha” jogon alapul, és az ennek keretében tett lépéseket uniós szinten megfelelő, az egységes piac igényeivel összhangban álló jogalkotási kerettel kell kiegészíteni, pl. egy adóalap-erózió és nyereségátcsoportosítás elleni irányelv formájában, amely azonban túlmutat az OECD BEPS kezdeményezésein azokon a területeken, amelyeket ezek nem megfelelően szabályoznak;

149.

közös uniós megközelítést szorgalmaz az adóparadicsomokkal kapcsolatban; felhívja különösen a Bizottságot, hogy folytassa az európai fogalommeghatározás kidolgozására és elfogadására, az adóparadicsomok földrajzi elhelyezkedésüktől független azonosítására szolgáló közös kritériumkészletre és a velük együttműködő országok és az agresszív adótervezés céljaira ezeket felhasználó vállalatok megfelelő szankcionálására irányuló munkáját, a jó adóügyi kormányzásra vonatkozó minimumkövetelmények harmadik országok általi teljesítésének ösztönzésére irányuló intézkedésekről szóló, 2012. decemberi ajánlása alapján (vagyis túllépve az információcserén és az átláthatóságon, és bevonva a méltányos adóversenyt és a tényleges adózást), valamint az ezen országokra alkalmazandó megfelelő közös intézkedések meghatározására irányuló munkáját; az ilyen lehetséges intézkedések nem tételes felsorolását illetően utal az adócsalás, az adókijátszás és az adóparadicsomok elleni küzdelemről szóló, fent említett, 2013. május 21-i állásfoglalására (50); megismétli, hogy az átfogó, átlátható, szilárd, objektíven igazolható és közösen elfogadott mutatókon alapuló, rendszeresen frissített, valóban európai listák eredményesebbek lennének a jó adóügyi kormányzás előmozdításának és az ilyen joghatóságokkal szembeni és azokon belüli adózási magatartások megváltoztatásának eszközeként;

150.

felhívja a Bizottságot, hogy az európai feketelistára vegye fel azokat a területeket, amelyek adóügyi előnyöket nyújtanak anélkül, hogy megkövetelnék a jelentős gazdasági tevékenységet az országban, jelentősen alacsony tényleges adózást biztosítanak, valamint nem garantálják az adóügyi információk automatikus cseréjét más joghatóságokkal;

151.

hangsúlyozza különösen, hogy biztosítani kell a kimenő pénzáramlások legalább egyszeri megadóztatását, például forrásadó kivetése vagy ezzel egyenértékű intézkedések bevezetése révén, annak elkerülése érdekében, hogy a nyereség adózatlanul hagyja el az EU-t, továbbá felkéri a Bizottságot, hogy készítsen jogalkotási javaslatot e célból, például az anya- és leányvállalatokról, valamint a kamat- és jogdíjfizetésekről szóló irányelv felülvizsgálata révén; kitart amellett, hogy egy azt biztosító rendszert kell kialakítani, hogy igazoló dokumentumot kelljen bemutatni a nemzeti adóhatóságoknak e művelet tanúsítására, és erről a Bizottságot tájékoztatni kelljen, védve ezáltal az egységes piacot és fenntartva a kapcsolatot a nyereség és a gazdasági érték előállításának helye, illetőleg azok adóztatásának a helye között; hangsúlyozza, hogy a kettős adóztatás és a jogviták elkerülése érdekében alaposan végig kell gondolni egy ilyen rendszer tervezését; miközben támogatja az adóügyi kérdések multilaterális megközelítésének OECD általi előmozdítását, amelynek célja a nemzetközi adószabályok egyszerűsítése és annak biztosítása, hogy a nyereséget azon a helyen adóztassák meg, ahol az értéket előállították, felhívja a Bizottságot, hogy erősítse az EU nemzetközi színtéren betöltött szerepét azáltal, hogy egységes hangon szólal meg, és munkálkodjon a kétoldalú adóügyi megállapodások közös uniós keretén és a nagyszámú egyedi bilaterális adóegyezmény uniós/harmadik joghatóságokkal kötött egyezményekkel való fokozatos felváltásán; hangsúlyozza, hogy ez kínálná a legközvetlenebb lehetőséget a legkedvezőbb egyezmények kiválasztása gyakorlatának kezelésére; felszólítja a tagállamokat, hogy a BEPS-javaslatokkal összhangban adóegyezményeikbe haladéktalanul foglaljanak bele visszaélés elleni rendelkezéseket;

152.

úgy véli, hogy a szabadkereskedelmi megállapodások létrehozását fokozott adóügyi együttműködésnek kell kísérnie, amely megelőzi az azonos piacokon versengő cégek általi adókikerülést, és egyenlő feltételeket biztosít; kéri ezért a Bizottságot, hogy valamennyi uniós szabadkereskedelmi megállapodásba vezessen be adórendelkezéseket, amelyek köteleznék a partnerországokat a jó adóügyi kormányzás alkalmazására, és viszonosságot biztosítanának adóügyekben; hangsúlyozza, hogy a jó adóügyi kormányzás platformja által elvégzett munka jó alapot képez, amelyre építve megvalósítható ez az elképzelés; hangsúlyozza, hogy ugyanez vonatkozhatna az uniós együttműködési megállapodásokra;

153.

felhívja az uniós szerveket, hogy ne működjenek együtt az adóügyekben nem együttműködőnek tartott joghatóságokkal, sem pedig az adócsalás, adókijátszás vagy agresszív adótervezés miatt elítélt vállalatokkal; kéri, hogy az olyan intézmények, mint az Európai Beruházási Bank (EBB) és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a továbbiakban ne működjenek együtt pénzügyi közvetítőikön keresztül az adóügyekben nem együttműködő joghatóságokkal; kéri továbbá az uniós szerveket, hogy vállaljanak kötelezettséget arra, hogy nem nyújtanak uniós finanszírozást az adócsalás, adókijátszás vagy agresszív adótervezés miatt elítélt vállalatoknak;

154.

felhívja a Bizottságot, hogy használja a rendelkezésére álló összes eszközt a fejlett országokkal szemben összehangoltabb megközelítés támogatására annak érdekében, hogy adóügyekben előmozdítsa a nagyobb fokú viszonosságot, különös tekintettel az Egyesült Államokkal az adójogszabályok külföldi számlával rendelkező adóalanyok általi betartásáról szóló törvény (The Foreign Account Tax Compliance Act – FATCA) hatálybalépését követően történő információcserére; arra is felhívja a Bizottságot, hogy – tekintettel a pénzügyi számlainformációk automatikus cseréjéről szóló, az EU és Svájc között létrejött 2015. május 27-i megállapodásra – az egységes piac megőrzése érdekében gondosan kövesse nyomon egyes káros adózási gyakorlatok Svájcban történő fokozatos kivezetését, összhangban a BEPS-iránymutatásokkal, valamint biztosítsa, hogy a jövőben ne vezessenek be új, káros adózási intézkedéseket; felhívja a Bizottságot, hogy Svájccal folytatott tárgyalásai során javasolja az ellenőrzött külföldi vállalatokra vonatkozó szabályok svájci jogba való bevezetését; kitart amellett, hogy a Bizottságnak biztosítania kell, hogy Svájc kövesse az adózással kapcsolatos uniós megközelítést, és erről be kell számolnia a Parlamentnek;

155.

emlékeztet rá, hogy valamennyi tagállam az automatikus információcsere multilaterális megközelítését választotta az adóügyekben folytatott közigazgatási segítségnyújtásról szóló egyezménnyel és az uniós irányelvek 2014. évi felülvizsgálatával (51); hangsúlyozza, hogy ez a két kezdeményezés az adókijátszás és a banktitok megoldásának kulcseleme, mivel magukban foglalják a pénzintézeteknek azt a kötelezettségét, hogy a külföldön tartott eszközökből származó jövedelemmel rendelkező lakosokról széles körű tájékoztatást nyújtanak az adóigazgatásoknak;

156.

kiemeli, hogy az adókikerülés kezelésére szolgáló intézkedések és politikák megtervezésekor nemzeti, uniós és nemzetközi szinten külön figyelmet kell fordítani a fejlődő országok és különösen a legkevésbé fejlett országok helyzetére, amelyeket rendszerint a leginkább érint a vállalatok adókikerülése, és amelyek nagyon szűk adóalappal rendelkeznek, és amelyek esetében alacsony az adók GDP-hez viszonyított aránya; hangsúlyozza, hogy ezeknek az intézkedéseknek és politikáknak hozzá kell járulniuk ahhoz, hogy az adott állam területén létrehozott hozzáadott értékkel arányos állami bevételek keletkezzenek, hogy megfelelően finanszírozni tudja fejlesztési stratégiáit, a millenniumi fejlesztési célok elérését és a 2015 utáni időszakra vonatkozó fejlesztési menetrendet; üdvözli ennek tükrében az ENSZ nemzetközi adóügyi együttműködéssel foglalkozó szakértői bizottságának a munkáját; kéri a Bizottságot, hogy támogassa a fejlődő országok érdekeit a meglévő nemzetközi kezdeményezésekben, és vonja be a fejlődő országok képviselőit a jó adóügyi kormányzás platformjába;

157.

kéri az EU és az OECD BEPS tagjait, biztosítsák, hogy az OECD által kifejlesztett „automatikus információcserére vonatkozó globális norma” magában foglaljon egy átmeneti időszakot azon fejlődő országok számára, amelyek igazgatási kapacitások hiánya miatt jelenleg nem tudnak megfelelni az automatikus információcserére vonatkozó követelményeknek;

158.

felhívja a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot további intézkedésekre, hogy segítsen növelni az igazgatási kapacitásokat a fejlődő országokban, különösen az adóügyek területén, annak érdekében, hogy lehetőség nyíljon az adóinformációk fejlődő országok igazgatásaival való eredményes cseréjére; kéri az automatikus információcserére vonatkozó kísérleti projektek végrehajtása révén a fejlődő országok számára egy platform létrehozását; felhívja a fejlődő országokat, hogy mozdítsák elő a regionális megállapodásokat vagy az adóügyi együttműködés más formáit annak érdekében, hogy javítsák tárgyalási pozíciójukat a külföldi közvetlen befektetőkkel és a multinacionális vállalatokkal szemben, és megoldják a közös érdekű ügyeket;

159.

annak biztosítására kéri a tagállamokat, hogy fejlesztési segélyszervezeteik fejlesztéspolitikájukban rendelkezzenek az adózási kérdések kezeléséhez szükséges megfelelő technikai szakértelemmel, különösen a pénzügyminisztériumok és az adóigazgatások részéről;

160.

utal az adókikerülésről és az adócsalásról mint a fejlődő országok kormányzása, szociális védelme és fejlődése számára jelentett kihívásról szóló, 2015. július 8-i állásfoglalásában ismertetett cselekvési tervre; bátorít minden országot és nemzetközi szervezetet, így az ENSZ-t is, hogy legyen része az inkluzív folyamatnak, és járuljon hozzá a G20/OECD adóügyi menetrendjéhez, amely foglalkozik az adóalap-erózióval és nyereségátcsoportosítással, valamint előmozdítja a nemzetközi adózási átláthatóságot és az adóinformációk globális megosztását, például az automatikus információcsere vagy a tényleges tulajdonos személyének nyilvános közzététele terén egy egységes, közös jelentéstételi standard kidolgozásán keresztül; kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassák az ENSZ nagyobb szerepvállalását a jövőbeni nemzetközi adóügyi tárgyalásokon, például egy globális adóügyi testület ENSZ égisze alatti létrehozásának támogatásával;

161.

problematikusnak és megkérdőjelezhetőnek tartja, hogy azonos cégen belül párhuzamosan végeznek egyrészt az adóigazgatások kiszolgálását célzó adó-tanácsadási, könyvvizsgálati és tanácsadási tevékenységeket például az adórendszer tervezése vagy az adóbeszedés javítása érdekében, másrészt a multinacionális vállalatok részére adótervezési szolgáltatásokat nyújtanak, amelyek során kihasználhatják a nemzeti adójogszabályok hiányosságait;

162.

emlékeztet arra, hogy létezik európai jogi keret, amely magában foglalja a könyvvizsgálati piac reformjára irányuló legutóbbi csomagot, amelyet a Parlament 2014. április 3-án hagyott jóvá (52); annak biztosítására kéri a Bizottságot, hogy a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket az előírt időn belül és az elérni kívánt céloknak megfelelően ténylegesen alkalmazzák a tagállamokban;

163.

felhívja a Bizottságot, hogy terjesszen elő javaslatokat az adótanácsadó szolgáltató ágazatnak szóló iránymutatásokra és az adóügyek terén működő tanácsadók, valamint adott esetben a bankok uniós összeférhetetlenségi rendszerének létrehozására, olyan keretet hozva létre, amely valóban megakadályozza a köz- és a magánszektornak nyújtott szolgáltatások közötti összeférhetetlenségeket;

164.

felhívja továbbá a Bizottságot, hogy indítson vizsgálatot az ágazaton belüli koncentráció és ennek következményeként bekövetkező esetleges versenytorzulás értékelése érdekében; javasolja, hogy e vizsgálat arra is külön térjen ki, hogy az adóügyi tanácsadás és az auditálási feladatok egyazon cégen belüli kombinálása összeférhetetlenséget eredményez-e, és ennek megfelelően javasoljon intézkedéseket, többek között olyan mechanizmusokat vezetve be, amelyek révén egy cégen belül elkülöníthetők egymástól a különböző részlegek;

165.

kéri, hogy a Bizottság értékelje egy olyan jogszabályi keret bevezetésének lehetőségét, amelynek révén megfelelő szankciók szabhatók ki olyan cégekkel, bankokkal, számviteli cégekkel és pénzügyi tanácsadókkal szemben, amelyekről bebizonyosodott, hogy részt vettek jogellenes adókikerülés és agresszív adótervezés végrehajtásában vagy elősegítésében; hangsúlyozza, hogy e szankcióknak elrettentő hatással kell bírniuk, és magukban foglalhatnak többek között bírságokat, az uniós költségvetésből származó finanszírozáshoz való hozzáférés megtagadását, az uniós intézményeknek való tanácsadástól való eltiltást, illetve a szélsőséges és ismétlődő esetben, a működési engedély visszavonását;

166.

nemzeti szinten további fellépésre bátorít az adókikerülés kezelése érdekében, az uniós és az OECD-keretben, mivel az összehangolatlan reakciók révén további eltérések és adómanőverezési lehetőségek jöhetnek létre; hangsúlyozza, hogy az adóalap-erózió elleni küzdelem legjobb eszköze az együttműködés, nem pedig a kedvezményes rendszerek befektetések elcsábítása érdekében történő egyoldalú bevezetése;

167.

felhívja a Bizottságot, hogy dolgozzon ki iránymutatást a tagállamok által nyújtott adóamnesztiákhoz abból a célból, hogy meghatározza azokat a körülményeket, amelyekben az ilyen amnesztia megfelelne az uniós szerződéseknek a tőke szabad mozgására, a szolgáltatásnyújtás szabadságára, az állami támogatásra és a pénzmosásra vonatkozó rendelkezéseit, illetve a EU adóparadicsomok elleni közös megközelítését; Emlékeztet arra, hogy az ilyen gyakorlatot csak rendkívüli óvatossággal szabad kezelni, hogy ne ösztönözzék az adócsalókat arra, hogy újabb amnesztiára számítsanak;

168.

felhívja a tagállamokat, hogy vezessék be a jogdíjakra kivetett forrásadók rendszerét, amely biztosítja, hogy a kétoldalú adóegyezmények által nem érintett harmadik országoknak fizetett jogdíjakat is megadóztassák;

169.

sürget minden tagállamot, hogy mielőtt külföldön is hatást kifejtő adóintézkedést vezetne be, hajtson végre a más országokat érintő tovagyűrűző hatásokra kiterjedő hatásvizsgálatokat, szükség esetén a Bizottság technikai támogatásával; kéri az adókikerülés problémájával kapcsolatban a nemzeti parlamentek szoros bevonását, mivel egyetlen adórendszer vagy adóügyi megítélés sem bújhat ki a jogalkotó általi megfelelő értékelés és demokratikus ellenőrzés alól;

170.

nyomatékosan sürgeti a tagállamokat, hogy állítsák le és gondolják át az adóigazgatásaik forrásaiban eszközölt megszorításokat, növeljék az adóigazgatásaikba fektetett összegeket, és fokozzák azok hatékonyságát, valamint ténylegesen csoportosítsák át a személyzetet, a technológiát és a szakértelmet az egyre kifinomultabbá váló káros adózási gyakorlatok fejlődésének és hatásának kezelése céljából; felhívja a Bizottságot, hogy biztosítson technikai támogatást ezekhez az erőfeszítésekhez, különösen a FISCALIS 2020 programmal összefüggésben; felhívja a tagállamokat, hogy hatékony és átlátható adórendszerek biztosításán dolgozzanak a tagállamok, a polgárok és a vállalkozások érdekében;

171.

emlékeztet rá, hogy a közbeszerzések az EU GDP-jének 16 %-át teszik ki; kéri, értékeljék annak lehetőségét, hogy az adózással, az átláthatósággal és az együttműködéssel kapcsolatos kritériumokat vezessenek be a közbeszerzési pályázati kiírásokba a közbeszerzésről szóló irányelv következő módosításakor; felhívja a tagállamokat, hogy fontolják meg az olyan vállalatok közbeszerzésekből való kizárását, amelyekről bebizonyosodott, hogy agresszív adótervezést vagy adókikerülést folytattak;

172.

hangsúlyozza, hogy a Tanácson belüli egyhangúság szabálya –azzal, hogy minden egyes tagállamnak vétójogot ad – végeredményben kevésbé ösztönöz a fennálló helyzet irányából az együttműködőbb megoldás felé való elmozdulásra; felhívja a Bizottságot, hogy ne riadjon vissza attól, hogy adott esetben alkalmazza az EUMSZ 116. cikkét, amely a következőket mondja ki: „Ha a Bizottság azt állapítja meg, hogy a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezései közötti különbségek torzítják a belső piaci verseny feltételeit, és hogy ezt a torzulást ki kell küszöbölni, konzultál az érintett tagállamokkal. Ha ez a konzultáció nem eredményez a torzulást kiküszöbölő megállapodást, az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadja a szükséges irányelveket.[…]”

173.

kötelezettséget vállal arra, hogy folytatja a különbizottság által megkezdett munkát, felszámolja azokat az akadályokat, amelyek gátolták, hogy a különbizottság teljes mértékben eleget tegyen megbízatásának, valamint biztosítja a különbizottság ajánlásainak megfelelő nyomon követését; felkéri az illetékes hatóságokat, hogy azonosítsák az e cél elérésére legalkalmasabb intézményi felépítést;

174.

megismétli az összes főbb uniós dokumentumhoz való hozzáférésre irányuló követelését; felkéri elnökét, hogy továbbítsa ezt a kérést a Bizottságnak és a Tanácsnak, és egyértelművé teszi, hogy a Parlament elszánt minden rendelkezésére álló eszközt felhasználni e cél elérése érdekében;

175.

felhívja illetékes bizottságát, hogy a küszöbön álló, azonos témájú saját kezdeményezésű jogalkotási jelentésében kövesse nyomon ezeket az ajánlásokat;

176.

felhívja az alkotmányos ügyekért felelős bizottságát, hogy kövesse nyomon ezeket az ajánlásokat, különösen a kötelező együttműködésre vonatkozó rendelkezéseknek az átláthatósági nyilvántartásban szereplő szervezetek magatartási kódexeibe való beillesztését, valamint az európai intézmények között a dokumentumokhoz való hozzáférésre vonatkozó szabályok abból a célból történő módosítását, hogy összhangba hozzák őket az EUSZ-ben megállapított lojális együttműködés elvével;

177.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást az Európai Tanácsnak, a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamoknak, a nemzeti parlamenteknek, a G20-csoportnak és az OECD-nek.