15.4.2014   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 114/37

1.

üdvözli az Európai Bizottságnak az uniós akvakultúra fenntartható fejlesztésére vonatkozó stratégiai iránymutatásról szóló közleményét, hangsúlyozva, hogy az akvakultúra-termelést stratégiainak kellene tekinteni (a primer szektor más termeléseihez hasonlóan) ahhoz, hogy megfeleljen az élelmezés, a természeti erőforrások és a területek jövőbeli kihívásainak;

2.

megismétli, hogy nagyon fontos a „kék növekedés”, és hogy feltétlenül szükség van egy az akvakultúra fenntartható fejlesztését célzó stratégiára európai szinten, hogy elérjük a foglalkoztatással és az ágazat termelékenységének növelésével kapcsolatos célokat, összhangban az EU gazdasági fellendülését célzó „Európa 2020” stratégiával;

3.

kéri, hogy az iránymutatások fő célja a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászat csökkentése legyen a többszintű kormányzás megközelítése keretében;

4.

emlékeztet arra, hogy számos korábban elfogadott véleményében kiállt az akvakultúra ügye mellett, kérve, hogy ismerjék el önálló szakpolitikaként, és hogy megfelelően finanszírozzák és támogassák annak érdekében, hogy a hagyományos halászat erős alternatívájává válhasson. Ezért az RB-t kulcsfontosságú partnernek kellene tekinteni e politika előmozdításában;

5.

felhívja a figyelmet a FAO becsléseire, melyek szerint jelenleg az emberi fogyasztásra szánt hal 47%-a az akvakultúrából származik, és sajnálattal tölti el, hogy az uniós akvakultúra-termelés mennyiségi szempontból csupán 2,3%-ot, az érték tekintetében pedig 4%-ot képvisel globális szinten (1);

6.

mélységes aggodalommal tölti el, hogy Európának, mely vezető szerepet töltött be a haltenyésztésben, napjainkban importálnia kell az akvakultúra-termékek több mint 60%-át, miközben tökéletesen képes lenne előállítani ezt az élelmiszert az Unió területén, munkahelyeket kínálva polgárainak és tiszteletben tartva a szigorúbb normákat;

7.

elismeri, hogy fejleszteni kell az akvakultúra-potenciált, és ezt a stagnáló területet virágzó gazdasági ágazattá kell alakítani;

8.

üdvözli annak elismerését, hogy csökkenteni kell az EU piacán fogyasztott haltermékek mennyisége és az EU-ban folytatott halászati tevékenységből származó fogások volumene közötti szakadékot, illetve annak elismerését, hogy az akvakultúra-ágazatra jelentős szerep hárul e cél elérésében;

9.

hangsúlyozza, hogy a fenntartható fejlődés az európai kontextusban minden társadalmi-gazdasági növekedés előfeltételévé vált, ezért minden egyes szektorban erre kell irányítani a politikai elkötelezettséget és az erőforrásokat;

10.

úgy véli, hogy az akvakultúra fenntartható fejlesztése stratégiai jelentőségű, mivel egyrészt valamennyi régiónak és helyi közösségnek (még a nem part menti területeknek is) közvetlenül az érdekében áll, másrészt a környezetvédelmi politikák, a vízminőség (tengeri és belvízi), illetve az ágazat gazdasági teljesítménye között kölcsönös függőség van;

11.

emlékeztet arra, hogy az európai akvakultúra-ágazat nem egységes, hanem inkább heterogén tenyésztési technikák jellemzik, köztük zártláncú és nyitott, extenzív vagy intenzív rendszerek, szárazföldön, tavakban, völgyekben vagy medencékben, a parthoz közel vagy a nyílt tengeren, és kiterjed az édesvízi és tengeri halakkal, illetve rákokkal való gazdálkodásra, Skandinávia hideg vizeitől a dél-európai tengerek mérsékeltebb vizeiig. Ezektől a különbségektől függetlenül az európai akvakultúrának támogatásra van szüksége ahhoz, hogy versenyképes és értékes gazdasági ágazattá, valamint munkalehetőséggé és a know-how forrásává váljon, melyre büszkék lehetnek helyi szinten;

12.

elismeri, hogy szükség van egy olyan kommunikációs kampányra, amely kiemeli ezt a gazdagságot és sokféleséget, illetve nagyobb átláthatóságot javasol az akvakultúra-termékek címkézése során, mely lehetővé teszi az intenzív tenyésztésből származó termékek és a természetes körülményekhez közelebb álló helyekről (pl. medencék a tengerben stb.) származó termékek megkülönböztetését;

13.

úgy véli, hogy az EU-nak vezető szerepet kellene játszania az ökológiai és fenntartható halászati gazdálkodási módszerek fejlesztésében, megnyitva az utat a „kék forradalom” előtt annak révén, hogy a termelés, az etetés, a tojásból kikelés és a halak begyűjtése során az Unión belül kifejlesztett innovatív technológiákat és rendszereket alkalmaznak;

14.

osztja az uniós akvakultúra-termelés stagnálása miatti aggodalmat, mivel az EU még mindig nem használja ki eléggé azt a versenyelőnyt, amelyet az európai tengeri élelmiszerek jó minősége és higiéniai biztonsága jelent;

15.

azt javasolja, hogy az EU tartsa fenn a legmagasabb szintű ellenőrzést az importált akvakultúra-termékek esetében is, amelyek gyakran európai vállalatok általi további feldolgozásra váró nyersanyagok, illetve biztosítson egységes keretet az egészségügyi és higiéniai, munkaügyi és környezetvédelmi feltételek terén az importált termékek esetében csakúgy, mint az Európai Unióban készült termékek esetében;

16.

felhívja a figyelmet azokra a kedvező gazdasági és társadalmi hatásokra, amelyek az akvakultúra-ágazat (és a hozzá kapcsolódó termelő ágazatok) tartós növekedéséből fakadhatnak idővel, figyelembe véve a jelenleg behozatalból fedezett, bővülő belföldi kereslet kielégítésének és a foglalkozatás serkentésének lehetőségét az EU-ban;

17.

üdvözli az Európai Bizottság elkötelezettségét azon önkéntes együttműködési folyamat beindítása iránt, mely bevonja a tagállamokat a többéves nemzeti stratégiai tervek előkészítésébe, mindazonáltal azt javasolja, hogy a haladás mérésére szolgáló mutatók kidolgozása ne jelentsen jelentős bürokratikus többletmunkát a helyi vállalkozások és hatóságok számára;

18.

fájlalja, hogy nincs utalás arra a szerepre, amelyet a helyi és regionális önkormányzatok játszhatnak az akvakultúra fenntartható fejlesztésének előmozdításában, például azáltal, hogy tájékoztató programok keretében támogatják az akvakultúra-termékek megismertetését az iskolákban, illetve ösztönzik a helyi, szezonális termékek fogyasztását (rövid ellátási lánc);

19.

javasolja, hogy a létrehozandó akvakultúra-ügyi tanácsadó testület minél jobban használja ki egyes tagállamok azon régióinak hozzájárulását, melyek szakértelmet fejlesztettek ki a gazdasági fejlődés terén;

20.

egyetért azzal, hogy az akvakultúra fenntartható fejlődése szempontjából igen nagy jelentősége lehet a környezetvédelemmel, a közegészségüggyel, a fogyasztóvédelemmel és a környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos uniós jogszabályok tiszteletben tartásának. Ezekre támaszkodva kell kialakítani a többéves nemzeti stratégiai tervek közös céljainak koherens tervezését;

21.

szintén egyetért azzal, hogy maximálisan elő kell mozdítani az európai jogszabályok végrehajtását a környezetvédelem terén, mégpedig anélkül, hogy szükségtelen terheket rónánk a gazdasági szereplőkre; ebben az értelemben meghatározó lehet a termelők, illetve a helyi és regionális önkormányzatok saját know-how-ja az akvakultúra-ügyi tanácsadó testület keretében;

22.

hangsúlyozza az érdekelt felekkel folytatott konzultációk jelentőségét, és reméli, hogy ezeket a konzultációkat 2017 végéig meg lehet ismételni a nemzeti tervek várható félidős értékelése alkalmából;

23.

egyetért az Európai Bizottság által meghatározott elsődleges feladatokkal és a vonatkozó iránymutatásokkal, különös tekintettel az alábbiakra: a) az adminisztratív terhek csökkentése, b) a térhez és a vízhez való hozzáférés megkönnyítése, c) az ágazat versenyképességének növelése, valamint d) egyenlő versenyfeltételek kialakítása az uniós akvakultúra által biztosított versenyelőnyök kihasználása révén;

24.

emlékeztet arra, hogy az akvakultúra-tevékenységek több mint 90%-át kis- és középvállalkozások végzik, melyek általános nyereségessége és fenntartható fejlődése az átláthatóságtól, az adminisztratív eljárások hatékonyságától és a kiszámíthatóságtól függ. Egyértelmű keret nélkül ugyanis a gazdasági szereplők nem tudnak megalapozott döntéseket hozni befektetésükkel és tevékenységük bővítésével kapcsolatban, ezáltal munkahelyeket teremtve és növelve a termelést;

25.

sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az új akvakultúra-gazdaságok kialakítása előtt álló, a 2002-es közleményben és a kapcsolódó RB-véleményben már megjelölt akadályok nemcsak megmaradtak, de még jelentősebbé váltak. Az új akvakultúra-gazdaságok engedélyezéséhez szükséges 2–3 éves – lehangoló – átlagos időtartam (Norvégiában, mely vezető európai termelő ezen a területen, csak 6 hónap), sok potenciális vállalkozót elriaszt, és az egész EU-t hátrányos helyzetbe hozza globális versenytársaival szemben. Úgy tűnik, egyre nagyobb szükség van egy olyan szabályozásra, mely csökkenti az átlagos időtartamot és az egyes tagállamok közötti különbségeket;

26.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy stratégiai iránymutatásaiban vegye figyelembe a maximális fenntartható hozamot;

27.

egyetért azzal, hogy lehetővé kellene tenni, hogy az Európai Bizottság a tagállamok által összegyűjtött adatok alapján együttműködjön az illetékes hatóságokkal a legjobb gyakorlatok meghatározása és az adminisztratív hatékonyság javítása érdekében; sőt ezeket az elemzéseket az akvakultúra-vállalkozások javára nyújtott közösségi hozzájárulás folyósításával kapcsolatos eljárásokra is alkalmazni kellene;

28.

rámutat arra, hogy Európában a halgazdaságok engedélyezése és a területükön működő, akvakultúrával foglalkozó kis- és középvállalkozások támogatása gyakran a helyi és regionális önkormányzatok hatáskörébe tartozik. Az európai akvakultúra fenntartható fejlesztésére vonatkozó egyértelmű iránymutatásoknak mindenképpen hasznát vennék a helyi és regionális önkormányzatok, amelyek számára gondot jelentenek egyfelől a szigorú környezetvédelmi előírások, a környezetvédő civil szervezetek és a turizmus által gyakorolt nyomás, másfelől a hagyományos halászat gazdasági visszaesése és a növekvő munkanélküliség;

29.

rámutat arra, hogy a helyi és regionális önkormányzatok a jó közigazgatási gyakorlatok előmozdítása terén is jelentős hozzájárulást nyújthatnak, például azáltal, hogy rendelkezésre bocsátják azokat az információkat, amelyeket a tagállamok 2013 végéig kötelesek összegyűjteni;

30.

rámutat arra, hogy az akvakultúra általában sebezhetőbbnek bizonyul a halászatnál a környezetszennyezés vonatkozásában, ezért fontos, hogy arra ösztönözzük a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki „kockázati térképek”-et és „hatásvizsgáló térképek”-et a szárazföldi területek, a parti tenger és a tengerparti vizek tekintetében; ezeket a térképeket továbbíthatnák az Európai Tengerészeti Biztonsági Ügynökséghez, és tartalmazniuk kellene az infrastruktúrára, a vízminőségre potenciálisan hatást gyakorló használati funkciókra, az enyhítő intézkedésekre, az ellenőrzésekre, a jelentős új projektekre stb. vonatkozó információkat;

31.

elismeri, hogy az akvakultúra-ágazat számára előnyös lenne az összehangolt területrendezés, amely a tengeri környezetben is elengedhetetlen ahhoz, hogy csökkentse az egymást átfedő felhasználások közötti konfliktusokat, növelje azok fenntarthatóságát, csökkentse a bizonytalanságot, elősegítse a beruházásokat és felgyorsítsa az akvakultúra-vállalkozások fejlesztését;

32.

azt javasolja, hogy a lehető legjobban használják ki a tengerparti akciócsoportok bevonásának lehetőségét a tervezési szakaszba. Ezek a csoportok ugyanis lehetővé tehetik a terület bevonását a tervezésbe és az erőforrás-gazdálkodásba, nagyszámú helyi érdekelt szóvivőjeként lépve fel;

33.

hangsúlyozza, hogy mennyire fontos az együttműködés az akvakultúra és a halászat között. A szinergikus fejlesztés jótékonyan hat a vállalkozásokra, a part menti és szigeti közösségekre, mivel a halászatot elhagyó munkaerőt felszívhatja egy egyre növekvő akvakultúra-ágazat; emellett az akvakultúra, illetve a feldolgozóipari és kereskedelmi tevékenység közötti együttműködés, amennyiben szintén szinergikusan fejlesztik, hozzáadott értéket generálhat az akvakultúra-termékek számára;

34.

arra kéri az Európai Bizottságot, hogy kérje fel a tagállamokat, hogy a többéves nemzeti stratégiai tervek előkészítése során mélyrehatóbban tanulmányozzák a tengerparti sávban működő akvakultúra-vállalkozások által elszenvedett hatásokat, a hatások enyhítésére vonatkozó kritériumok és azon kompenzációs intézkedések alapján, amelyekből ezek a vállalkozások részesülhetnek;

35.

egyetért azzal, hogy fontos az édesvízi akvakultúra számára legmegfelelőbb térségek meghatározása, és reméli, hogy a tagállamok részéről meghatározandó helyes nemzeti gyakorlatok között lesz olyan, melynek tárgya az édesvízi akvakultúra;

36.

egyetért azzal a lehetőséggel, hogy csökkentsék a vállalkozók adminisztratív terheit, a területrendezési folyamat keretében értékelve az akvakultúra-vállalkozások környezeti hatásainak témáját;

37.

reméli, hogy a stratégiai iránymutatásokon belül emlékeztetni lehet arra, hogy a tengerparti sáv összehangolt területrendezése keretében mennyire fontos lehet a sós vizes környezet (haltenyészet számára lezárt lagúnarészek és lagúnák) előtérbe helyezése, melyek jelentős mértékben hozzájárulhatnak a társadalmi-gazdasági szempontú fenntartáshoz válságok idején, valamint az EU akvakultúra-termelésének növeléséhez;

38.

egyetért azon pozitív hatások értékelésével, amelyek az akvakultúra-gazdaságok számára a hatékonyabb piacszervezésből és a strukturáltabb termelői szervezetekből eredhetnek;

39.

kéri az Európai Bizottságot, hogy folytassa az akvakultúra területén működő termelői szervezetekkel történő közvetlen konzultációt, melynek célja, hogy rávilágítson az ezen szervezetek által tapasztalt, a fejlődést gátló legfőbb akadályokra és az esetleges megoldási mechanizmusokra;

40.

elismeri, hogy a termelői szervezetek által készített termelési és értékesítési tervek az akvakultúra-vállalkozások versenyképessége javításának eszközei (a szektorbeli megállapodásokkal, a szakmaközi megállapodásokkal és a védjegypolitikákkal egyetemben), melyekkel hatékonyan meg lehet felelni az élelmiszerek minőségével és sokszínűségével kapcsolatos egyre növekvő fogyasztói elvárásoknak;

41.

hangsúlyozza, hogy a helyi és regionális önkormányzatok és azok (kutatásban és kísérletezésben részt vevő) ügynökségei jelentős szerepet játszhatnak a piacorientált kutatás, az innováció és a tudásátadás előmozdítása terén, valamint a tagállamok abbéli támogatásában, hogy azok segítsék elő és valósítsák meg a különböző nemzeti kutatási programok közötti szinergiahatásokat;

42.

kéri az Európai Bizottságot, hogy fordítson különös figyelmet arra a rendkívül súlyos problémára, amelyet a halevő madarak és más halevő állatfajok (pl. a közönséges vidra) hatása jelent az extenzív akvakultúrára és a biológiai sokféleségre, és hogy értékelje a madarak és az élőhelyek védelméről szóló irányelv szerinti rendelkezésektől való esetleges tagállami eltérések hatékonyságát; ezen túlmenően haladéktalanul meg kell vizsgálni azt is, hogy egyes régiókban a halevő, „problémás állatfajok” szigorú védelme vajon még mindig megfelel-e az uniós jognak, mindezt annak érdekében, hogy a módosított besorolások alapján könnyen megindokolhassuk a szükséges kivételeket a tagállamokban;

43.

nagyon helyesnek tartja, hogy az akvakultúra-piac szükségleteihez igazított oktatási és szakképzési programokat támogatniuk és fejleszteniük kellene a tagállamoknak és a helyi és regionális önkormányzatoknak, amelyeknek biztosítaniuk kellene az aktuális ajánlatra és a követett fejlesztési irányokra vonatkozó információkat;

44.

úgy véli, hogy ami a tudás, a legjobb gyakorlatok és az innovatív megoldások átadását illeti, az Európai Bizottság felléphet úgy, hogy létrehozza a tervezett uniós piaci megfigyelőközpontot, vagy arra ösztönözheti a tagállamokat, hogy jövőbeni operatív programjaikban szélesebb körű támogatást irányozzanak elő azon akvakultúra-vállalkozások (különösen a kollektívak) számára, amelyek a tudás és az innovatív megoldások átadásával kapcsolatos projekteket valósítanak meg;

45.

elismeri, hogy a fogyasztókat mindig tájékoztatni kell minden akvakultúra-termék minőségéről, legyen az európai vagy sem; a megfelelő tájékoztatás csak erősíti az ágazat versenyképességét;

46.

hasznosnak tartja a címkézés és az önkéntes tanúsítási rendszerek tekintetében, hogy a többéves nemzeti stratégiai tervek naprakész keretet, átfogó helyzetértékelést biztosítsanak, illetve előmozdítsák az egységességet uniós szinten;

47.

szeretné, ha az uniós akvakultúra fenntartható fejlesztésére vonatkozó stratégiai iránymutatások keretében ki lehetne emelni azt a szerepet, amelyet a termelői szervezetek és a tengerparti akciócsoportok játszhatnak az akvakultúra-termékek és azon területek támogatásában, ahol ezek a termékek készülnek, és ezeknek a céloknak a megvalósításában a régiók konkrétan részt vehetnek;

48.

úgy véli, hogy a termékek nyomonkövethetősége és a rövid élelmiszer-ellátási láncok tekintetében a tagállamoknak és a régióknak értékelniük kellene a mezőgazdasági ágazat pozitív tapasztalatait, illetve ösztönözniük azok alkalmazását az akvakultúra-vállalkozásokra, versenyképességük növelése érdekében;

49.

úgy véli, hogy a helyi halászati terveket is figyelembe kell venni, hogy szinergiahatásokat teremtsünk az akvakultúra-ágazattal, mivel azok olyan kérdésekkel foglalkoznak, mint a halnevelő területek, a termelés szezonalitása, a piacok ellátása, a halászati szektorból érkező munkaerő stb.;

50.

hangsúlyozza, hogy a lehető legnagyobb figyelmet kellene szentelni annak, hogy a biotermékek iránti, folyamatosan növekvő kereslet miként járul hozzá az ágazat növekedéséhez;

51.

egyetért a javasolt célok megoszlásával (tagállamok; Európai Bizottság; akvakultúra-ügyi tanácsadó testület); a tagállamok számára kitűzött célokkal kapcsolatban úgy véli, hogy ki lehetne egészíteni a tengerparti akciócsoportokat felállító helyi állami/magán partnerségekkel, amelyek hozzájárulhatnak az akvakultúra-ágazat fenntartható fejlesztéséhez;

52.

elégedettségét fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság figyelembe vette az RB ajánlását (a CdR20/2003 jelű véleményben megfogalmazottak szerint) egy akvakultúra-ügyi tanácsadó bizottság létrehozására, azzal a feladattal, hogy ajánlásokat fogalmazzon meg a döntéshozók számára. Ezen túlmenően emlékeztet arra, hogy az RB „– az akvakultúrával kapcsolatos kérdések terjesztésének fórumaként és részt vállalva a közvélemény tájékoztatásában – [...] segít hozzájárulni az akvakultúra jobb ágazati szintű irányításához” (2).