26.2.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 75/80

—

tekintettel eljárási szabályzata 120. cikkére,

—

tekintettel a 2006/48/EK és a 2006/49/EK irányelvnek a kereskedési könyvre és az újraértékpapírosításra vonatkozó tőkekövetelmények, továbbá a javadalmazási politikák felügyeleti felülvizsgálata tekintetében történő módosításáról szóló, 2010. november 24-i 2010/76/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre,

—

tekintettel az uniós bankszektor szerkezeti reformjával foglalkozó magas szintű szakértői csoport 2012. október 2-i jelentésére (1),

—

tekintettel a G20-ak 2009-ben Londonban, 2011-ben Cannes-ban és 2013-ban Moszkvában tartott találkozóin megfogalmazott következtetésekre,

—

tekintettel a 2006/48/EK, a 2006/49/EK és a 2007/64/EK irányelvnek a központi hitelintézetek kapcsolt bankjai, egyes szavatolótőke-elemek, nagykockázat-vállalások, felügyeleti szabályok és válságkezelés tekintetében történő módosításáról szóló, 2009. szeptember 16-i 2009/111/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre, valamint a hitelintézetek tevékenységéhez való hozzáférésről és a hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális felügyeletéről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló (COM(2011)0453), illetve a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló (COM(2011)0452) 2011. július 20-i javaslatokra,

—

tekintettel a hitelintézetek és befektetési vállalkozások helyreállítását és szanálását célzó keretrendszer létrehozásáról és a 77/91/EGK és 82/891/EGK tanácsi irányelv, a 2001/24/EK, 2002/47/EK, 2004/25/EK, 2005/56/EK, 2007/36/EK és 2011/35/EU irányelv, valamint az 1093/2010/EU rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló 2012. június 6-i javaslatra (COM(2012)0280),

—

tekintettel az Európai Tanács 2012. december 13-i és 14-i következtetéseire,

—

tekintettel a Pénzügyi Stabilitási Tanács „A pénzügyi intézmények eredményes szanálási rendszereinek főbb sajátosságai” című 2011. októberi, és „A rendszerszempontból jelentős pénzügyi intézmények (SIFI) felügyeletének intenzitása és eredményessége” című 2010. novemberi ajánlásaira,

—

tekintettel a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság „Rendszerszempontból fontos globális bankok: értékelési módszer és a pótlólagos veszteségek eltűrésére vonatkozó követelmény” című 2011. novemberi konzultációs dokumentumára,

—

tekintettel a bankszektor strukturális reformjára irányuló tagállami és nemzetközi kezdeményezésekre, például a francia Loi de séparation et de régulation des activités bancaires-re, a német Trennbankengesetzre, az Egyesült Királyságban az Independent Commission on Banking (banki szolgáltatásokkal foglalkozó független bizottság) jelentésére és a Vickers-reformokra, valamint az amerikai egyesült államokbeli Volcker-szabályokra,

—

tekintettel a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) „A banki adósság implicit garanciái: hol állunk?” című 2012. évi jelentésére (2), valamint az „Elefánt a porcelánboltban: valamit tenni kell a bankokkal” című 2009. évi OECD-jelentésre (3);

—

tekintettel az árnyékbanki tevékenységekről szóló, 2012. november 20-i állásfoglalására (4),

—

tekintettel az eurócsoport ciprusi válságról szóló, 2013. március 25-i nyilatkozatára (5),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Gazdasági és Monetáris Bizottság jelentésére (A7-0231/2013),

A.

mivel a válság kezdete óta, 2008-tól 2011 végéig a pénzügyi ágazat 1,6 billió eurót (vagyis az uniós GDP 12,8 %-át) meghaladó állami támogatásban részesült (ideszámítva a Northern Rock 2007-es feltőkésítését is), amelyből mintegy 1 080 milliárd eurót biztosítékokra, 320 milliárd eurót feltőkésítési műveletekre, 120 milliárd eurót értékvesztett eszközökre, 90 milliárd eurót pedig likviditási intézkedésekre fordítottak (6); mivel a Bizottság előírta a támogatásban részesülő bankok jelentős szerkezetátalakítását – beleértve bizonyos tevékenységek megszüntetését – annak érdekében, hogy a későbbiekben további állami segítségnyújtás nélkül is életképesek maradjanak, és hogy a támogatások ne eredményezzék a verseny torzulását;

B.

mivel ezek az államilag finanszírozott bankmentések az uniós tagállamok államadósság-állományának számottevő növekedését eredményezték;

C.

mivel a 2008-as gazdasági és pénzügyi világválság óta eltelt öt évben az EU gazdasága – részben a gazdasági és költségvetési keret nem megfelelő végrehajtása miatt – recesszióban maradt, és a tagállamok támogatásokat és implicit garanciákat nyújtottak a bankoknak;

D.

mivel az OECD 2012-es jelentésében mintegy 100 milliárd dollárra (USD) becsüli az uniós bankoknak 2012-ben nyújtott implicit állami garanciák költségmegtakarításban kifejezhető értékét, megállapítva, hogy nagy eltérések mutatkoznak az egyes bankok és tagállamok között, és a legjelentősebb haszonélvezők a legnagyobb méretű bankok voltak, közülük is különösen azok, amelyek pénzügyileg gyengének látszottak, vagy amelyek székhelye a legmagasabb hitelminősítési besorolásba tartozó tagállamokban van; mivel a jelentés megállapítja, hogy ilyen garanciákat nem csak a Pénzügyi Stabilitási Tanács módszertana szerint rendszerszempontból jelentős pénzügyi intézménynek (SIFI) minősített bankok kaptak;

E.

mivel a pénzügyi válság gyökereit a gyenge európai szabályozási kerettel párosuló túlzott kockázatvállalás, túlzott tőkeáttétel, nem megfelelő tőke- és likviditási követelmények, valamint a teljes bankrendszer túlzott összetettsége, a kis gazdaságokon belüli túlméretezett bankszektorok, az ellenőrzések és a felügyelet hiánya, a származtatott termékekkel folytatott kereskedés túlzott elterjedése, a helytelen minősítési értékelések, a túlzó bónuszrendszerek és a nem megfelelő kockázatkezelés jelentették, melyeket jelentősen súlyosbított a tőkepiaci tevékenységek helyébe lépő túlzott ingatlankitettség, és az elégtelen felügyelet;

F.

mivel a beszámolási standardok prudenciális jellegének a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok átvételéből következő gyengülése központi szerepet játszott – és játszik ma is – abban, hogy a bankok olyan beszámolókat tudtak készíteni, amelyek nem mindig adtak – és adnak – megbízható és valós képet az ügyletekről, különös tekintettel a hitelveszteségek fedezetére képzett céltartalékokra vonatkozó 39. sz. nemzetközi beszámolási standardra;

G.

mivel Európában a kockázatok a kereskedelmi bankoknál is halmozódtak, amelyek rövidlátó és hibás kockázatelemzés alapján helyeztek ki hiteleket az ingatlanágazatban;

H.

mivel egyik üzleti modell sem teljesített különösebben jól vagy gyengén a pénzügyi válság ideje alatt, amint azt a magas szintű munkacsoport is kiemelte elemzésében;

I.

mivel a pénzügyi ágazatban gyakran előfordult, hogy a nyereség a pénzintézeteknél maradt, míg a kockázatokat és a veszteségeket az államra terhelték; mivel egy szociális piacgazdaságban a kockázatokért vállalni kell a felelősséget;

J.

mivel az európai bankrendszer jelenlegi, válság utáni gyengesége jól mutatja, hogy meg kell erősíteni az európai pénzügyi felügyelet és válságkezelés szerkezeti felépítését, melynek keretében végre kell hajtani bizonyos bankok strukturális átalakítását, hogy alkalmasak legyenek a gazdaság szélesebb körű szükségleteinek kielégítésére;

K.

mivel a bankok nem állhatnak a közérdek felett;

L.

mivel az Egyesült Államokban 1933-ban elfogadott, a banki tevékenységek szétválasztásáról szóló Glass-Steagall törvény megmutatta a jelenlegi válságot megelőzően a történelem legpusztítóbb pénzügyi világválságából való kiutat, és mivel azóta, hogy a szóban forgó törvény 1999-ben hatályát vesztette, jelentősen megnőtt a spekulatív banki befektetések és pénzügyi csődök gyakorisága;

M.

mivel egy sor fontos uniós kezdeményezés történt egy újabb bankválság megelőzése, az adófizetők és a lakossági ügyfelek védelmének fokozása, valamint a stabil és fenntartható fizetési rendszerek létrehozása érdekében;

N.

mivel a fogyasztói piacok bizottsági eredménytáblájának nyolcadik (2012. decemberi) kiadása egyértelműen jelzi, hogy a banki szolgáltatások iránti fogyasztói bizalom történelmi mélyponton van az Unióban;

O.

mivel a közelmúltbeli ciprusi mentőcsomagban eredetileg szerepelt a bankbetétek adó révén történő lefölözése is, ami aláásta az országban hatályos betétbiztosítási rendszerbe vetett bizalmat;

P.

mivel a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) tanulmánya szerint ha a magánszektorban kihelyezett kölcsönök volumene meghaladja egy ország GDP-jét – ami mutatja a pénzügyi ágazat méretét –, és a pénzügyi ágazatban foglalkoztatottak relatív aránya gyorsan nő, a túlméretezett pénzügyi ágazat kedvezőtlenül befolyásolhatja a termelékenység növekedését, mivel elszívja az emberi és pénzügyi erőforrásokat a gazdasági tevékenység egyéb területeiről (7);

Q.

mivel a ciprusi válság kapcsán az eurócsoport megerősítette azt az elvét, hogy a bankszektorban kialakuló egyensúlyhiány kezelése és a pénzügyi stabilitás előmozdítása érdekében korlátozni kell a bankszektor méretének a tagállami GDP-hez mért arányát, amiből az következik, hogy a szanálásra szánt jelentős uniós szintű források hiányában a bankok méretének, összetettségének és összefonódottságának korlátozása jótékonyan fog hatni a rendszerszintű stabilitásra;

R.

mivel a pénzintézetek befektetési és lakossági üzletágának szétválasztása önmagában még nem nyújt megoldást a rendszerszempontból jelentős pénzügyi intézményekkel kapcsolatos problémára, valamint helyreállítási és szanálási alapok volumene és az intézmények rendszerszintű jelentőséggel bíró, hiteleket, kifizetéseket és betéteket érintő mérlege közötti viszony problémájára;

S.

mivel úgy tűnik, hogy a tagállamok eltérő átalakítási folyamatokon keresztül kívánják biztosítani a bankszektor fenntarthatóságát és életképességét, és csökkenteni rendszerszintű kockázatait;

T.

mivel a magas szintű munkacsoport következtetése szerint a pénzügyi válság rámutatott, hogy egyik üzleti modell sem teljesített különösebben jól vagy gyengén az európai bankszektorban; mivel a magas szintű munkacsoport elemzése rávilágított a túlzott kockázatvállalásra, amely gyakran a rendkívül összetett eszközökkel való kereskedésben vagy a megfelelő tőkefedezet nélküli ingatlanhitelezésben valósult meg, továbbá a rövid távú finanszírozás túlzott alkalmazására és a pénzintézetek közötti erős kötelékekre, amelyek magas szintű rendszerkockázatot jelentettek már a válság kirobbanását megelőző időszakban;

U.

mivel a magas szintű munkacsoport kiemeli, hogy egyszerű címkékkel – mint pl. lakossági bank vagy befektetési bank – nem lehet megfelelően leírni egy bank üzleti modelljét, teljesítményét és kockázati szintjét; mivel a különböző kulcstényezők – úgymint méret, tevékenységek, jövedelmi modell, tőke- és finanszírozási szerkezet, tulajdonos, vállalati struktúra, földrajzi hatókör – függvényében sokféle üzleti modell létezik, melyek idővel jelentős fejlődésen mentek keresztül;

V.

mivel nyilvánvalóvá vált, hogy mind a lakossági, mind a befektetési banki üzletág hordoz magával kockázatokat;

W.

mivel a Bizottság javaslatának elveken alapuló megközelítést kell biztosítania az európai bankszektor szerkezeti reformjához, amely összeegyeztethető a pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó, meglévő vagy jövőbeli uniós jogszabályokkal, és kiegészíti azokat; mivel az Európai Bankhatóságnak (EBH) vonatkozó technikai standardok kidolgozásával kulcsszerepet kell játszania az illetékes hatóságok – pl. az Európai Központi Bank (EKB) – általi következetes alkalmazás és végrehajtás biztosításában;

X.

mivel a tagállamok bankszektoraiban működő decentralizált helyi és regionális intézmények stabilnak mutatkoztak, és hasznosnak bizonyultak a reálgazdaságnak nyújtott finanszírozás terén;

Y.

mivel fontos lenne, hogy a bankok nagyobb és jobb minőségű tőkével, nagyobb likviditási pufferekkel és hosszabb távú finanszírozással rendelkezzenek;

Z.

mivel – tekintettel arra, hogy sem nem megvalósítható, sem nem kívánatos egy bank csődöt követő szeparációja – hatékony helyreállítási és szanálási rendszerre van szükség annak érdekében, hogy a hatóságoknak hiteles eszköztár – többek között hídbank – álljon a rendelkezésükre, hogy elég korán és gyorsan beavatkozhassanak egy bizonytalan vagy csődközeli helyzetben lévő bank működésébe, és lehetővé tegyék alapvető pénzügyi és gazdasági funkcióinak további működését, minimalizálva a pénzügyi stabilitásra gyakorolt hatást és biztosítva azt, hogy a megfelelő veszteségeket ne az adófizetők vagy a betétesek, hanem a szóban forgó intézménybe történő befektetés kockázatát viselő részvényesek és hitelezők viseljék; mivel magántársaságok egyéb típusaira ilyen helyreállítási és szanálási tervekre nincsen szükség, vélelmezve, hogy egyedi probléma lép fel a pénzügyi szolgáltatások piacával kapcsolatban; mivel ha a piac megfelelően működne, akkor a pénzügyi intézmények képesek lennének csődbe menni anélkül, hogy helyreállítási és szanálási tervre volna ehhez szükség, ami azt jelenti, hogy a probléma a pénzügyi intézmények szerkezetében és a közöttük kialakult kölcsönös kapcsolatrendszerben érhető tetten;

AA.

mivel az ellenőrzés és a szanálás során fellépő hatóságok számára meg kell adni a szükséges felhatalmazást ahhoz, hogy ténylegesen felszámolhassák a hitelintézmények fizetőképességét gátló akadályokat, és mivel a bankokat kötelezni kell fizetőképességük igazolására; mivel a kötelező helyreállítási és szanálási rendszerek bevezetése lehetőséget teremt a bankrendszer befolyásolására, az intézmények összetettségének csökkentésére, valamint egyes üzleti ágazatok és termékek korlátozására vagy megszüntetésére;

AB.

mivel a sok bank számára előnyös implicit biztosítékok megszüntetésével a Bizottság által javasolt helyreállítási és szanálási rendszer egyik legfontosabb eszköze a hatóságok azon jogköre, hogy korán – jóval az intézmény életképtelensége beálltának időpontját megelőzően – megkövetelhetik a bankoktól, hogy változtassanak üzleti stratégiájukon, méretükön vagy kockázati profiljukon annak érdekében, hogy szanálásuk lehetővé váljon anélkül, hogy külön állami pénzügyi támogatáshoz kellene folyamodni;

AC.

mivel a bankok számára többé nem szabad lehetővé tenni, hogy akkorára nőjenek, hogy csődbe menetelük rendszerszintű kockázatokat okozzon az egész gazdaságra nézve, arra kényszerítve a kormányokat és az adófizetőket, hogy megmentsék őket, és mivel véget kell vetni a „túl nagy ahhoz, hogy csődbe menjen” problémájának;

AD.

mivel a bankoknak többé nem szabad olyan méretet ölteniük – még egyetlen tagállamban sem –, hogy rendszerszintű kockázatot jelentsenek egy nemzetállamon belül, a veszteségek költségeinek viselését az adófizetőkre hárítva;

AE.

mivel az uniós bankszektor továbbra is erősen koncentrált: 14 európai bankcsoport tartozik a rendszerszempontból jelentős pénzügyi intézmények közé, és 15 európai bank birtokolja (eszközméret szempontjából) a piac 43 %-át, amely a 27 tagú EU GDP-jének 150 %-át teszi ki, miközben egyes tagállamok még magasabb arányokról számolnak be; mivel a bankméret GDP-hez viszonyított aránya 2000 óta megháromszorozódott; mivel a bankméret GDP-hez viszonyított aránya a négyszeresére nőtt Luxemburgban, Írországban, Ciprusban, Máltán és Nagy-Britanniában; mivel az európai bankszektoron belül rendkívül nagy különbségek vannak mind a méretek, mind pedig az üzleti modellek tekintetében;

AF.

mivel semmilyen múltbeli bizonyíték sincsen arra, hogy egy különválasztási modell a jövőben jótékonyan hozzájárulhatna a pénzügyi válságok elkerüléséhez, vagy legalább azok kockázatának csökkentéséhez;

AG.

mivel jelenleg az állam likviditási támogatás, betétgarancia-rendszerek és államosítási programok révén garantálja és implicit módon támogatja az egész pénzügyi rendszert; mivel helyénvaló, hogy az állam csak a reálgazdaság zökkenőmentes működését – például a fizetési rendszereket és a folyószámlahiteleket – biztosító alapvető szolgáltatásokat garantálja; mivel a szerkezeti reform egyszerűen annak biztosítását jelenti, hogy az állam csak az alapvető szolgáltatásokat garantálja, és a nem alapvető szolgáltatások árát a piac határozza meg;

AH.

mivel a tőkepiacoknak képeseknek kell lenniük arra, hogy rendkívül szűkös banki hitelnyújtás idején is megfeleljenek az európai pénzügyi szükségleteknek; mivel Európában meg kell erősíteni az alternatív finanszírozási források rendelkezésre állását, különösen a tőkepiaci alternatívák fejlesztése révén, és ezáltal csökkenteni kell a bankfinanszírozástól való függést, amint azt a Bizottságnak az európai gazdaság hosszú távú finanszírozásáról szóló zöld könyve is megállapította;

AI.

mivel a reálgazdaság bankok által biztosított finanszírozása a legtöbb tagállamban lényegesen magasabb arányú, mint az Egyesült Királyságban vagy az Egyesült Államokban;

AJ.

mivel az európai bankszektorban felettébb kívánatos volna az erősebb verseny; mivel a bankokra vonatkozó jogalkotási és szabályozási rendelkezések sokasága – jóllehet számos ok miatt valóban indokolt – a piacra való belépés akadályozásának kockázatát hordozza, és ezzel megkönnyíti a jelenlegi bankcsoportok domináns helyzetének bebetonozását;

AK.

mivel az uniós bankszektor a piaci helyzet változásából, valamint átfogó szabályozási reformokból, többek között a Bázel III szabályok végrehajtásából fakadóan nagy horderejű strukturális változások előtt áll;

AL.

mivel az Egyesült Királyságban az Independent Commission on Banking (banki szolgáltatásokkal foglalkozó független bizottság) jelentésében és a Vickers-reformokkal kapcsolatban több ízben hangsúlyozták, hogy e bizottság ajánlásai az Egyesült Királyságban működő bankokkal kapcsolatos politikai megközelítést jelentik;

1.

üdvözli a magas szintű szakértői csoportnak a bankszektor reformjára vonatkozó elemzését és ajánlásait, és úgy véli, ezek hasznos hozzájárulást jelentenek a reformok megkezdéséhez;

2.

üdvözli a Bizottság által az uniós bankszektor szerkezeti reformjáról tartott 2013. május 16-i konzultációt;

3.

úgy véli, hogy a szerkezeti reformra irányuló nemzeti kezdeményezésekhez uniós keretrendszerre van szükség az uniós egységes piac megőrzése és széttöredeződésének megelőzése érdekében, tiszteletben tartva ugyanakkor a nemzeti bankmodellek sokféleségét;

4.

úgy véli, hogy az uniós bankszektor eddigi reformjai (többek között a tőkekövetelményekről szóló irányelvek és rendelet, a helyreállítási és szanálási irányelv, az egységes felügyeleti mechanizmus, a betétbiztosítási rendszer, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelvre és rendelet, valamint az árnyékbanki tevékenységekre vonatkozó kezdeményezések) alapvető fontosságúak; üdvözli a Bizottság arra irányuló kezdeményezését, hogy irányelvet terjeszt elő az uniós bankszektor szerkezeti reformjára vonatkozóan a „csődbe menéshez túl nagy” bankokból adódó problémák kezelése érdekében, és hangsúlyozza, hogy ennek ki kell egészítenie a fent említett reformokat;

5.

kitart amellett, hogy a Bizottság hatásvizsgálatának ki kell terjednie a magas szintű szakértői csoport szerkezeti reformot célzó javaslatainak értékeléseire, az ugyanerre vonatkozó Volcker- és Vickers-féle, illetve francia és német javaslatok értékeléseire, és fel kell sorolnia, hogy mely költségek merültek fel a jelenlegi válság során az államháztartások és a pénzügyi stabilitás tekintetében egy uniós székhelyű bank csődje esetén, valamint hogy milyen potenciális költségek jelentkezhetnek az uniós bankszektor tekintetében, és milyen pozitív és negatív következményeket gyakorolhat a reform a reálgazdaságra, továbbá információkkal kell szolgálnia az EU jelenlegi univerzális banki modelljének jellegéről – ideértve az Unióban működő valamennyi releváns univerzális bank lakossági és befektetési tevékenységének méretét és mérlegeit –, valamint a tagállamok által a bankoknak nyújtott esetleges implicit garanciákról; kitart amellett, hogy a Bizottságnak értékelését lehetőség szerint mennyiségi elemzéssel kell kiegészítenie, figyelembe véve a nemzeti bankrendszerek sokféleségét;

6.

emlékezteti a Bizottságot az EBH és az EKB által kiadott figyelmeztetésre, miszerint a pénzügyi innováció alááshatja a strukturális reformok célkitűzéseit, és kitart amellett, hogy a strukturális reformokat rendszeresen felül kell vizsgálni (8);

7.

sürgeti a Bizottságot, hogy terjesszen elő jogalkotási javaslatot az árnyékbankszektorról szóló rendeletre vonatkozóan, figyelembe véve benne a jelenlegi bankszerkezeti reform alapelveit;

8.

úgy véli, hogy minden bankszerkezeti reform céljául a biztonságos, stabil, hatékony és eredményes bankrendszer megvalósítását kell kitűzni, amely versenyképes piacgazdaságban működik, és amely a reálgazdaság, valamint az ügyfelek és a fogyasztók igényeit szolgálja a gazdasági ciklus egészében; véleménye szerint a szerkezeti reformnak ösztönöznie kell a gazdasági növekedést azáltal, hogy támogatja a gazdaság – különösen a kkv-k és az induló vállalkozások – számára történő hitelnyújtást, ellenállóbbá teszi a rendszert az esetleges pénzügyi válságokkal szemben, helyreállítja a bankok iránti bizalmat és megszünteti az államháztartásokat fenyegető kockázatokat, valamint változást idéz elő a banki kultúrában;

9.

úgy véli, hogy a szerkezeti reformnak az alábbi elveken kell alapulnia:

10.

sürgeti a Bizottságot, hogy vegye figyelembe az EKB arra vonatkozó javaslatát, hogy határozzák meg a különválasztás egyértelmű és érvényesíthető kritériumait; hangsúlyozza, hogy a különválasztással meg kell őrizni az uniós egységes piacot és meg kell előzni a széttöredeződését, egyidejűleg tiszteletben tartva a nemzeti bankmodellek sokféleségét (9);

11.

hangsúlyozza, hogy értékelni kell a különválasztott szervezetek, illetve a csoport egésze által képviselt rendszerszintű kockázatot, teljes mértékben figyelembe véve a mérlegen kívüli kitettségeket;

12.

sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsák a helyreállításról és szanálásról szóló irányelv maradéktalan végrehajtását; felszólítja a Bizottságot, az EBH-t és a tagállamokat, hogy győződjenek meg arról, hogy a bankok világos és hiteles válságkezelési keretrendszerekkel rendelkeznek, amelyek magukban foglalják a hitelezési, kifizetési és betéti tevékenységekhez elegendő tőke, a belső feltőkésítésre alkalmas kötelezettségek és a likvid eszközök rendelkezésre állását, amelyek lehetővé teszik, hogy csőd esetén a betétesek továbbra is hozzáférhessenek a pénzeszközökhöz, az alapvető szolgáltatások – különösen a hitelezési, kifizetési és betéti szolgáltatások – védve legyenek a rendezetlen csőd veszélyétől, időben ki lehessen fizetni a betéteseket, és elkerülhetőek legyenek a pénzügyi stabilitásra gyakorolt káros hatások;

13.

sürgeti a Bizottságot, az EBH-t és az illetékes hatóságokat, hogy a tőkekövetelményekre, valamint a helyreállításra és a szanálásra vonatkozó jogszabályi keret alapján biztosítsák a különválasztott szervezetek közötti megfelelő különbségtételt a tőke, a tőkeáttétel, a belső feltőkésítésre alkalmas kötelezettségek, a megfelelő tőkepufferek és a likviditási követelmények tekintetében, hangsúlyt helyezve a nem alapvető, kockázatos tevékenységekkel kapcsolatos szigorúbb tőkekövetelményekre;

14.

felhívja a Bizottságot, hogy a bankok lehetséges szétválasztására és az alternatív megoldásokra vonatkozó alapos hatásvizsgálatában fontolja meg a magas szintű szakértői csoport jelentésében megfogalmazott, a vállalatirányítás területére, többek között a) az irányítási és ellenőrző mechanizmusokra, b) a kockázatkezelésre, c) az ösztönző rendszerekre, d) a kockázatok közzétételére és e) a szankciókra irányuló javaslatokat;

15.

felhívja a Bizottságot, hogy hajtsa végre a pénzügyi intézmények vállalatirányításáról szóló 2011. május 11-i európai parlamenti állásfoglalásban (10) szereplő javaslatokat és ajánlásokat;

16.

úgy véli, hogy a hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális felügyeletéről szóló, nemrégiben elfogadott irányelv tartalmazza a bankok irányítására, többek között a vezetőtestületek ügyvezető és nem ügyvezető tagjaira vonatkozó követelmények megfelelő keretét;

17.

sürgeti a Bizottságot, hogy segítse elő a betétbiztosítási rendszerekről szóló irányelvjavaslatra vonatkozó megállapodás létrejöttét, valamint a betétesek előnyben részesítésének bevezetésével fokozza a fogyasztók védelmét;

18.

felhívja a Bizottságot, hogy rendelkezzen annak kötelezővé tételéről, hogy valamely bank valamely szervezete igazgatótanácsának minden tagja csak a bank e szervezetéért viselje igazgatótanácsi tagként a felelősséget;

19.

felhívja a Bizottságot, hogy vegyen fel rendelkezéseket az igazgatótanácsi tagok személyes elszámoltathatóságának és felelősségének megerősítése céljából; javasolja, hogy a Bizottság ezzel összefüggésben vizsgálja meg, hogyan ösztönözhető a vállalatirányítás partnerségi modelljéhez való visszatérés, különösen a befektetési banki tevékenységek esetében;

20.

sürgeti a Bizottságot és az EBH-t, hogy biztosítsák a tőkekövetelményekre vonatkozó jogalkotási keret teljes körű és átfogó végrehajtását, különös tekintettel az ellentételezési és javadalmazási előírásokra; kéri az EBH-t és a Bizottságot, hogy nyújtsanak be éves jelentést a Parlamentnek és a Tanácsnak a vonatkozó rendelkezések tagállami alkalmazásáról és végrehajtásáról; sürgeti a Bizottságot, hogy folytassa a banki ellentételezési és javadalmazási kultúra reformját azzal, hogy előnyben részesíti a nyugdíjas korig hosszabb halasztási időtartamokkal kombinált változó javadalmazás hosszú távú ösztönzőit, valamint mozdítsa elő a javadalmazási politikák átláthatóságát, beleértve – de nem kizárólagosan – a belső javadalmazási különbségek, a vonatkozó változások és az összehasonlítható ágazati eltérések magyarázatát és értékelését;

21.

sürgeti a Bizottságot, az EBH-t és az illetékes hatóságokat annak biztosítására, hogy a javadalmazási rendszerek a tőkekövetelmény-irányelv rendelkezéseivel összhangban a készpénz, a jutalékok vagy az értékalapú eszközök helyett részesítsék előnyben az olyan eszközök használatát, mint a belső feltőkésítésbe bevonható kötvények és a részvények;

22.

sürgeti a Bizottságot, az EBH-t és az illetékes hatóságokat annak biztosítására, hogy az ellentételezési és javadalmazási rendszerek a bank valamennyi szintjén az általános teljesítményt tükrözzék, és a rövid távú nyereség helyett az ügyfeleknek nyújtott minőségi szolgáltatásokra és a hosszú távú pénzügyi stabilitásra összpontosítsanak, összhangban a tőkekövetelményekre vonatkozó jogalkotási keretben foglalt rendelkezésekkel;

23.

sürgeti a Bizottságot, hogy rendelkezzen mind a jogi, mind a természetes személyekre vonatkozó eredményes, visszatartó erejű és arányos szankcionálási rendszerekről, a szankciók szintjeinek közzétételéről és a szabályokat megsértőkre vonatkozó tájékoztatásról;

24.

nyomatékosan kéri a Bizottságot, hogy írja elő az illetékes hatóságok és – adott esetben – az egységes felügyeleti mechanizmus számára a szerkezeti reform elveinek betartását;

25.

felkéri a Bizottságot, hogy javasolja megfelelő források és hatáskörök odaítélését az illetékes felügyeleti hatóságok számára, ideértve az egységes felügyeleti mechanizmust is;

26.

sürgeti a Bizottságot, hogy végezzen felmérést annak biztosítására, hogy a pénzügyi intézmények által használt beszámolási standardok valós és megbízható képet nyújtsanak a bankok pénzügyi helyzetéről; rámutat, hogy a beszámolók jelentik a befektetők számára a fő információforrást annak eldöntéséhez, hogy egy adott társaság folyamatosan jól működik-e vagy sem; megjegyzi, hogy a könyvvizsgálók kizárólag akkor írhatják alá a beszámolókat, ha azok megbízható és valós képet adnak, függetlenül a pénzügyi beszámolók készítői által használt pénzügyi standardoktól; úgy véli, hogy ha a könyvvizsgálók nincsenek meggyőződve egy adott társaság folyamatos jó működéséről, nem írhatják alá a beszámolót, még akkor sem, ha azt a beszámolási standardokkal összhangban készítették el; rámutat azonban, hogy ez jó esetben a szóban forgó társaság irányításának javítását ösztönzi; úgy véli, hogy a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok nem feltétlenül adnak megbízható és valós képet az elszámolásokról, amint az számos olyan bank esetében is beigazolódott, amelyek annak ellenére összeomlottak, hogy beszámolóikat a könyvvizsgálók ellenjegyezték;

27.

hangsúlyozza, hogy egy olyan jól működő és hatékony bankszektor fenntartásához, amely a banki szolgáltatások költségének csökkentése és az e szolgáltatásokhoz való egyetemes hozzáférés biztosítása révén elősegíti a reálgazdaság finanszírozását, eredményes, tisztességes és fenntartható versenyre van szükség; ezzel összefüggésben rámutat, hogy a felügyeleti szabályoknak – más előírásokkal egyetemben – figyelembe kell venniük az érintett intézmények kockázati profilját, regionális hatókörét és üzleti modelljét;

28.

sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy dolgozzanak együtt az uniós bankszektor nagyobb diverzifikációjának előmozdítása érdekében oly módon, hogy ösztönzik és elősegítik a még inkább ügyfélközpontú banki szolgáltatásokat, például szövetkezetek, lakástakarék-pénztárak és személyközi hitelezés, valamint közösségi finanszírozási és takarékpénztári bankmodellek révén, figyelembe véve, hogy a fogyasztó számára fennálló különböző kockázati szinteket átlátható módon közzé kell tenni;

29.

megállapítja, hogy az európai bankrendszer versenyképességének és stabilitásának fokozásához elengedhetetlen a rendszerszempontból jelentős (vagyis a csődbe menetelhez túl nagy) pénzügyi intézmények problémájának hatékony kezelése – mivel ezen intézmények nehézségei vezettek a pénzügyi válság káros hatásainak eszkalálódásához –, és hogy ez a bankcsoportok által végzett tevékenységek körének ésszerűsítésével és a csoportok közötti kölcsönös függőségek csökkentésével valósítható meg;

30.

sürgeti a Bizottságot, hogy találja meg a módját annak, hogyan ösztönözhető és mozdítható elő jogalkotási kezdeményezésekben a kapcsolatra épülő hitelezés („relationship lending”) vagy a „tudásalapú” hitelezés („knowledge based lending”); ezek célja a „kipipálandó rubrika” megközelítés elkerülése, és helyette a vállalkozások felé történő közvetítéssel és tőkehitelezéssel foglalkozók szakmai és etikai képzésének előmozdítására való törekvés;

31.

sürgeti a tagállamokat, a Bizottságot és az illetékes hatóságokat, hogy tűzzék ki világos célként a tényleges verseny előmozdítását és biztosítását, és ösztönözzék az uniós bankszektoron belüli diverzifikálódást és ügyfélközpontúságot;

32.

felkéri a Bizottságot, hogy hozzon intézkedéseket a számlahordozhatóság bevezetése és olyan hozzáférhető honlapok létrehozásának előmozdítása érdekében, amelyek lehetővé teszik a fogyasztók számára a bankok árainak és pénzügyi erőviszonyainak összehasonlítását, ami – azáltal hogy a tájékozott fogyasztók bankot válthatnak – fokozná a fegyelmet, valamint segítik a bankszektoron belüli fogyasztói választék javítását azáltal, hogy csökkentik a be- és kilépés akadályait, illetve arányos szabályokat alkalmaznak a piacra újonnan belépők számára;

33.

felhívja a Bizottságot, hogy hajtsa végre az e jelentésben körvonalazott, szükséges szerkezeti reformokat, amelyek – a belső piac integritásának fenntartása mellett – figyelembe veszik a nemzeti bankrendszerek sokféleségét, és fenntartják az EBH meghatározó szerepét az Unió egészére kiterjedő megfelelő végrehajtás biztosítása terén;

34.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.