52012PC0371

INDOKOLÁS

1.           A JAVASLAT HÁTTERE

Az Atlanti-óceán északkeleti részén folytatott mélytengeri halászatot részben hagyományos parti flották (Portugália) és nagyméretű „nomád” vonóhálós halászhajók (Franciaország, Spanyolország) uralják. E halászat az Atlanti-óceán északkeleti részéről származó kirakodások összesen körülbelül 1 %-át teszi ki, habár számos halászközösség gazdasági életképessége bizonyos mértékben a mélytengeri halászaton múlik. E halászatot az uniós vizeken és az Északkelet-atlanti Halászati Bizottság (NEAFC) megállapodásaival szabályozott nemzetközi vizeken végzik.

A mélytengeri halállományok a kontinentális talapzat fő halászterületein kívül eső vizekből kifogott halállományok. A kontinentális lejtő mentén, illetve fenékhegyek környékén élnek. A mélytengeri halászatra csak 2003 óta vonatkozik a halászati lehetőségek részletes irányítása (teljes kifogható mennyiség, maximális halászati erőkifejtés). 2003 előtt a halászat nagyrészt szabályozatlanul fejlődött, és bizonyos esetekben a „verseny a halakért” probléma tipikus tüneteit mutatta, amely az állományok kimerülését eredményezte.

A halászati lehetőségek irányításának kezdete óta számos technikai intézkedést vezettek be, amelyek korlátozzák bizonyos halászeszközök mélyebb vizekben való használatát vagy megtiltják a halászatot a tengerfenéken található bizonyos nagy fajgazdagságú területeken. Ezek a területlezárások a NATURA 2000 területek tagállamok általi, az élőhelyvédelmi irányelv[1] értelmében történő kijelölésének a közös halászati politika keretében történő nyomon követését jelentik, vagy pedig általános óvintézkedések.

A NEAFC által a mélytengeri halászat területén hozott azon intézkedések, amelyeket elfogadtak és átültettek az uniós jogba, a következők: horogsorok tilalma, területlezárások a biodiverzitás fő forrásait jelentő tengerfenéki élőhelyek (veszélyeztetett tengeri ökoszisztémák) védelmében, a teljes, évente kimerített halászati erőkifejtés maximalizálása és a meglévő halászati tevékenységek feltérképezése annak érdekében, hogy az új halászati tevékenységeket előzetes környezeti hatásvizsgálattól tegyék függővé.

Ezeket az intézkedéseket, és a NEAFC által ajánlott más technikai intézkedéseket a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtt a halászati lehetőségek megállapításáról szóló éves tanácsi rendelettel hajtották végre; azóta átmeneti rendszer[2] vonatkozik az Atlanti-óceán teljes északkeleti részére, ideértve a NEAFC által elfogadott intézkedéseket is.

A regionális halászati gazdálkodási szervezetek által nem szabályozott nemzetközi vizek esetében az Európai Unió konkrét rendeletet fogadott el, amely megtiltja a fenékhalászati eszközök előzetes hatásvizsgálat nélküli használatát a nyílt tengeren (734/2008/EK rendelet), és amely az ENSZ Közgyűlése által elfogadott, a mélytengeri halászat fenntartható irányításáról szóló 61/105. határozatra[3] válaszol.

2002-ben az EU különleges hozzáférési rendszert vezetett be (2347/2002/EK rendelet) az Atlanti-óceán északkeleti részén mélytengeri halászatban részt vevő halászhajók vonatkozásában, amely az alábbi négy részből áll: kapacitáskorlátozás, adatgyűjtés, az erőkifejtés nyomon követése és ellenőrzés.

Az eddig elfogadott intézkedések még nem adtak hatékony választ e halászat fő problémáira, mégpedig az alábbiakra:

1. az említett állományokat nagymértékben veszélyezteti a halászati tevékenység; nagy részük hosszabb távon csak alacsony halászati terhelést tud elviselni, ami gazdaságilag nem életképes;

2. a fenékvonóhálós halászat esetében a legnagyobb annak kockázata, hogy a halászeszköz pótolhatatlan és veszélyeztetett tengeri ökoszisztémákat pusztít el. Nem lehet tudni, hogy eddig mekkora pusztítás történt;

3. a mélytengeri fajok vonóhálóval történő halászata során sokszor nem szándékosan is kifognak mélytengeri fajokat (ez átlagosan a tömeg 20–40 %-át teszi ki, de az egyes csúcsértékek ennél sokkal magasabbak);

4. különösen nehéz a halászati terhelés fenntartható szintjét tudományos szakvélemény segítségével meghatározni.

Mivel a mélytengeri állományokat rendkívül veszélyezteti a halászat, rövid idő alatt kimerülhetnek az állományok, és a helyreállítás nagyon sokáig tarthat vagy kudarcot is vallhat. Az állományok biológiai állapota nagyrészt ismeretlen. Bizonyos állományok kimerültek, mások stabilizálódni kezdtek a kiaknázás alacsony szintjén. A halászat általában nem fenntartható. A halászati lehetőségek a szabályozásuk kezdete óta folyamatosan csökkennek.

A tudományos felmérésekből származó biológiai adatok valószínűleg a jövőben sem lesznek elegendőek ahhoz, hogy a következő években el lehessen végezni a teljes analitikai állományfelmérést. A Bizottság próbálja megtalálni annak módját, hogy a következő programozási időszakra fejlessze a tudományos felmérések és adatgyűjtés rendszerét a mélytengeri fajok tekintetében. A legnagyobb fenntartható hozamra törekedő gazdálkodási koncepció egyelőre nem alkalmazható a mélytengeri állományokra, mivel nem áll rendelkezésre elegendő információ. 2012-ben zárul le egy fontos tudományos projekt („deepfishman”). A projekt lehalászási szabályok megalkotására törekszik, amelyek másodlagos mutatókon alapulnak, mivel az elsődleges mutatók (állománypusztulás és állományméret) ismeretlenek (DEEPFISHMAN[4] ref. 227390).

A tagállamoknak a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv szerinti azon kötelezettsége, amelynek értelmében legkésőbb 2020-ra meg kell tenniük a szükséges intézkedéseket a tengeri ökoszisztémák jó környezeti állapotának elérése vagy fenntartása érdekében[5], elősegíti a mélytengeri halászatra vonatkozó feltételek kritikai értékelését, ideértve a környezetvédelemmel és a biológiai sokféleséggel kapcsolatos szempontokat is.

A javaslat általános célja, hogy a lehető legnagyobb mértékben biztosítsa a mélytengeri állományok fenntartható kiaknázását, miközben csökkenti a mélytengeri halászat környezeti hatását, és hogy fejlessze a tudományos értékelés adatbázisát. Ameddig az adatok és módszerek nem érték el a legnagyobb fenntartható hozamon alapuló gazdálkodáshoz szükséges szintet, a halászatot a halászati gazdálkodás elővigyázatos megközelítése szerint kell irányítani.

A tengeri ökoszisztémára gyakorolt pusztító hatás csökkentése érdekében a fenékvonóhálók használatát fokozatosan meg kell szüntetni a mélytengeri halászatban, mivel ezen eszköz a legkárosabb a veszélyeztetett tengeri ökoszisztémákra, és használata során gyakori a mélytengeri fajok nemkívánatos fogása is. A fenékhez rögzített kopoltyúhálókra vonatkozó, a 600 méter mélység alatti halászatban és a 200–600 méter mélységben érvényes átmeneti korlátozások mellett meg kell tiltani a mélytengeri fajokra irányuló halászatot is.

A javaslat ezen állományok gazdálkodási rendszerének leegyszerűsítését is mérlegeli, mivel ezekre jelenleg két szabály is vonatkozik: fogási korlátozások és a kapacitás/erőkifejtés korlátozása. Amennyiben ez a megkettőzés nem szükséges e rendelet célkitűzéseinek eléréséhez, javaslatok születnek az érintett halászat csupán egy gazdálkodási eszközzel való szabályozása érdekében.

2.           AZ ÉRDEKELTEKKEL FOLYTATOTT KONZULTÁCIÓK EREDMÉNYEI ÉS HATÁSVIZSGÁLATOK

A 2002-es hozzáférési rendszer felülvizsgálatáról szóló, az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz címzett közleményt[6] követően a Bizottság a tagállamok és a regionális tanácsadó testületek bevonásával hatásvizsgálatot végzett a jövőbeli szakpolitikai lehetőségekről. Ezen kívül konzultált a Halászati Tudományos, Műszaki és Gazdasági Bizottsággal (HTMGB) is a mélytengeri halászat irányításának bizonyos technikai vetületeiről.

A konzultáció során kapott válaszok azt mutatták, hogy az érdekeltek nagyrészt egyetértenek abban, hogy fejleszteni kell a 2002-es hozzáférési rendszert. Az érdekeltek véleménye azonban megoszlott a végrehajtandó intézkedések kérdésében:

A tagállamok kiemelték, hogy az erőkifejtésre vonatkozó jelentéstétel, az erőkifejtés-igazgatás és a kapacitásgazdálkodás alacsony hasznot képvisel a jelenlegi rendszerben, különösen a tekintetben, hogy a (kiadott engedélyek alapján) nyilvántartott kapacitás nem teljesen felel meg a halászat valós helyzetének. Túl sok hajó rendelkezik mélytengeri fajok kifogását lehetővé tévő engedéllyel, amelyek az általuk kifogott összmennyiség csupán kis hányadát teszik ki. Ezek a hajók nem igazán tartoznak a mélytengeri halászati tevékenységcsoportba. A tagállamok kritizálták továbbá a visszadobás gyakorlatát, amelyet szerintük részben a halászati szabályozás idézett elő. Azt is hangsúlyozták, hogy fontos a hozzáférési rendszert az új ellenőrzési keretrendszerhez hozzáigazítani. Óvatosak voltak a gazdálkodási megközelítés előzetes meghatározásával kapcsolatban, legalábbis mielőtt levonják a folyamatban lévő, „DEEPFISHMAN” elnevezésű tudományos projekttel kapcsolatos következtetéseket.

A szabályozott fajok jegyzékét illetően a tagállamok elismerték, hogy összehangolt kritériumokra van szükség, de emellett hangsúlyozták, hogy bármilyen változtatás következményekkel járna a halászati gyakorlatra és gazdálkodásra. Ezen kívül kiemelték a viszonylagos stabilitás alapelvének megfelelően meghatározott jogok tiszteletben tartásának fontosságát. Végül pedig, ami az adatgyűjtésre vonatkozó különleges kötelezettségeket illeti, ellenezték a fedélzeti megfigyelők általi magasabb szintű tudományos lefedettséget, és támogatták a mélytenger-specifikus adatgyűjtés integrációját a szélesebb körű adatgyűjtési keretrendszerbe, amely szerint a mélytengeri fajokra összpontosító néhány tevékenységcsoportból már vesznek mintákat. Kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az analitikai állományfelmérések bevezetése során felmerülő költségek indokolhatóak-e a kismértékű tevékenység tekintetében, ezért inkább a megfigyelt állományváltozásokon alapuló elővigyázatos gazdálkodási megközelítést részesítik előnyben.

Konzultáltak az Európai Unió észak-nyugati és dél-nyugati regionális tanácsadó testületeivel, amelyek hangsúlyozták a mélytengeri halászat összehangolt meghatározásának szükségességét, és támogatták a gazdálkodási intézkedések azon hajókra való összpontosítását, amelyek a tevékenységcsoportra specializálódnak. Azt javasolták azonban, hogy ne tiltsák meg azon hajók visszatérését e halászatba, amelyek korábban is részt vettek benne, majd hozzájárultak a halállomány helyreállításához azáltal, hogy az utóbbi időben máshol halásztak. Javasolták a tevékenységcsoportonkénti erőkifejtés-igazgatást, amely eltérő jellegű lehet a több tevékenységcsoporthoz tartozó, néhány nagy hajóból álló csoport és a sok kis hajóból álló csoport esetében. Több olyan fellépést szorgalmaztak, amely a veszélyeztetett tengeri ökoszisztémák védelmére és a halászati engedélyek odaítélésének, megújításának és bevonásának rendszerére irányul.

Egy nem kormányzati szervezetekből álló szövetség (Deep-sea Conservation Coalition) rámutatott arra, hogy feltételekhez kell kötni a nyílt tengeren alkalmazottakhoz hasonló fenékvonóhálók használatát, és hangsúlyozta a vonóhálós halászatra jellemző, a mélytengeri fajok nemkívánatos fogásának még megoldatlan problémáját.

A különféle szakpolitikai lehetőségekből eredő hatások értékelése öt lehetőségre összpontosult. Ezek közül hármat nem vitattak meg, mivel nem megvalósítható gazdálkodási megközelítést képviseltek, és hátrányaik jóval meghaladták előnyeiket; e lehetőségek az alábbiak voltak: a) a jelenlegi rendszer fenntartása, csupán a szükséges mértékben aktualizálva; b) a mélytengeri fajok halászatának teljes betiltása; és c) a rendszer leegyszerűsítése, amely így a NEAFC-ban elfogadott rendelkezések átültetésének, és a rendelkezések uniós vizekre való alkalmazásának eszközévé válik.

A két, viszonylag előnyös lehetőség az alábbi volt: d) a legkárosabb, a mélytengeri fajokat megcélzó halászeszközök fokozatos beszüntetése, vagy e) az uniós vizeken olyan gazdálkodási előírások bevezetése, amelyeket a nyílt tengeren folytatott fenékhalászathoz alakítottak ki. A d) lehetőséget fogadták el, mint a hatékonyabb és egyszerűbb eszközt, míg az e) lehetőség átfogó szabályozási követelmények létrehozását eredményezné, amelyek korlátoznák az amúgy is hanyatló halászatba való beruházásokat. Mivel a halászati hatóságokat a költségvetési megszorítások miatt karcsúsítják, nincs megfelelő biztosíték a kiegészítő és kiterjedt rendelkezések alapján történő végrehajtásra.

Ami az egyszerűsítést illeti, a fajokkal kapcsolatos halászati erőkifejtésre vonatkozó jelenlegi jelentéstételi rendszert meg kell szüntetni. A halászati erőkifejtés nyomon követése jobban biztosítható az adatgyűjtési keretrendszeren[7] belül végzett éves adatlehívások rendszeres elvégzésével, amelyet a Bizottság ad hoc igazgatási jelentéstétel iránti kérései kísérnek; utóbbi például akkor használható, ha kétséges az erőkifejtés korlátozásainak betartása, vagy ha az adatok minősége nem megfelelő. A rendelet hatályát pontosították annak biztosítása érdekében, hogy e rendelet teljes mértékben vonatkozzon azokra a hajókra, amelyek mélytengeri fajokra halásznak, és emellett biztosítsa, hogy azok a hajók, amelyek járulékos fogásában ilyen fajok is vannak, ne bővítsék a halászatot. Ezen kívül a különleges adatgyűjtési szabályokat hozzáigazítják az adatgyűjtési keretrendszerhez, ezáltal biztosítva, hogy a tagállamok ugyanazokat a statisztikai szabványokat használják, és hogy az összegyűjtött adatokat egyetlen egyedi tárolási és feldolgozó rendszerbe táplálják be. Elővigyázatossági gazdálkodási intézkedésként a tudományos adatgyűjtési előírások betartásának elmulasztása a halászati lehetőségek elveszítésével járna.

3.           A JAVASLAT JOGI ELEMEI

E javaslat keretrendeletet hoz létre az Atlanti-óceán északkeleti részén a mélytengeri fajokat megcélzó halászati tevékenységek végzése vonatkozásában; e terület a Spanyolország és Portugália legkülső régióira is kiterjedő uniós vizekből és nemzetközi vizekből áll.

A jogalap az Európai Unió működéséről szóló szerződés 43. cikkének (2) bekezdése. E javaslat az Európai Unió kizárólagos hatáskörébe tartozik, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 3. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említettek szerint. Ezért a szubszidiaritás elve nem alkalmazható.

A halászati erőforrások közös halászati politika alapján történő védelméről és fenntartható kiaknázásáról szóló, 2002. december 20-i 2371/2002/EK tanácsi rendelet létrehozza a közös halászati politika általános keretét. Az említett rendelet 4. cikke értelmében a Tanács meghozza azokat az uniós intézkedéseket, amelyek szabályozzák a vizekhez és az erőforrásokhoz való hozzájutást és a halászati tevékenységek fenntartható végzését.

A javaslat megfelel az arányosság elvének. A tagállamok a saját flottájuk vonatkozásában hozhatnak olyan rendelkezéseket, amelyek által fenntarthatóbbá válik a mélytengeri erőforrásokkal való gazdálkodás. Számos mélytengeri állományon azonban több tagállam osztozik (néhány esetben egy tagállam flottája főként egy másik tagállam vizein van jelen). Emiatt a tagállamok vonakodnak attól, hogy saját flottájukat korlátozó intézkedések alá vessék, kivéve, ha a szomszédos flottákra is ugyanolyan vagy egyenértékű szabályok vonatkoznak.

Egy uniós szintű rendeletet választottak cselekvési eszköznek. Az önszabályozás nem jöhet szóba. A szabályozatlan mélytengeri halászatok alakulásával kapcsolatban szerzett tapasztalatok szerint nem várható kellő bizonyossággal, hogy az ágazat kialakítsa és kikényszerítse saját magatartási szabályait annak biztosítása érdekében, hogy ezeket az erőforrásokat fenntartható módon halássza le.

4.           KÖLTSÉGVETÉSI VONZATOK

A javaslatnak nincsenek az uniós költségvetést érintő vonzatai.

2012/0179 (COD)

Javaslat

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

a mélytengeri állományoknak az Atlanti-óceán északkeleti részén történő halászatára vonatkozó egyedi feltételek és az Atlanti-óceán északkeleti részének nemzetközi vizein folytatott halászatra vonatkozó rendelkezések megállapításáról, valamint a 2347/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 43. cikke (2) bekezdésére,

tekintettel az Európai Bizottság javaslatára[8],

a jogalkotási aktus tervezetének a nemzeti parlamentek számára való megküldését követően,

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményére[9],

rendes jogalkotási eljárás keretében,

mivel:

(1)       A halászati erőforrások közös halászati politika alapján történő védelméről és fenntartható kiaknázásáról szóló, 2002. december 20-i 2371/2002/EK tanácsi rendelet[10] előírja az olyan közösségi intézkedések meghozatalára vonatkozó kötelezettséget, amelyek szabályozzák a vizekhez és az erőforrásokhoz való hozzáférést és a halászati tevékenységek fenntartható végzését, valamint amelyek szükségesek az erőforrások fenntartható, ésszerű és felelősségteljes kiaknázásának biztosításához. Az említett rendelet 2. cikke előírja, hogy a halászati tevékenységek tengeri ökoszisztémákra gyakorolt hatásának lehető legkisebbre csökkentése érdekében hozott intézkedések meghozatalakor az ökoszisztéma-alapú szemléletet és az elővigyázatosság elvét kell alkalmazni.

(2)       Az EU elkötelezte magát az ENSZ Közgyűlése által elfogadott határozatok, különösen a 61/105. és a 64/72. határozat végrehajtására, amelyek felkérik az államokat és a regionális halászati gazdálkodási szervezeteket, hogy biztosítsák a veszélyeztetett mélytengeri ökoszisztémáknak a fenékhalászati eszközök pusztításával szembeni védelmét, valamint a mélytengeri halállományok fenntartható kiaknázását.

(3)       A Bizottság értékelte a mélytengeri állományok halászatára vonatkozó különleges hozzáférési követelmények és kapcsolódó feltételek megállapításáról szóló 2347/2002/EK rendeletet[11]. A Bizottság elsősorban azt állapította meg[12], hogy az érintett flotta hatóköre túlságosan nagy volt, hogy nem készült útmutatás a kijelölt kikötőkben való ellenőrzésre és a mintavételi programokra vonatkozóan, és hogy az erőkifejtés mértékére vonatkozó tagállami jelentéstétel színvonala túl nagy eltéréseket mutatott.

(4)       A halászati kapacitás mélytengeri halászatokban elért, szükséges csökkentéseinek fenntartása érdekében helyénvaló arról rendelkezni, hogy a mélytengeri fajok halászatára olyan halászati engedélyek vonatkozzanak, amelyek korlátozzák a mélytengeri fajok kirakodására jogosult hajók kapacitását. Annak érdekében, hogy a gazdálkodási intézkedések a flottának a mélytengeri halászat szempontjából legfontosabb részére összpontosuljanak, a halászati engedélyeket célzott vagy járulékos halászat alapján kell kiadni.

(5)       A mélytengeri fajok kifogását lehetővé tévő halászati engedélyek jogosultjainak együtt kell működniük olyan tudományos kutatási tevékenységekben, amelyek javítják a mélytengeri állományok és a mélytengeri ökoszisztémák felmérését.

(6)       Amikor a kontinentális lejtőn mélytengeri halászatra engedélyezett területeken egyéb fajokra halásznak, a hajótulajdonosoknak olyan halászati engedéllyel kell rendelkezniük, amely lehetővé teszi a mélytengeri fajok járulékos fogását.

(7)       Az alkalmazott halászeszközök közül a fenékvonóhálóval végzett mélytengeri halászat jelenti a legnagyobb kockázatot a veszélyeztetett tengeri ökoszisztémák számára, és a szóban forgó eszköz használata esetén számolnak be a mélytengeri fajok nemkívánatos fogásának legmagasabb arányáról. A fenékvonóhálókat ezért véglegesen be kell tiltani a mélytengeri fajokra irányuló halászatban.

(8)       A fenékhez rögzített kopoltyúhálók mélytengeri halászatban való alkalmazását jelenleg az átmeneti technikai intézkedéseknek a 2010. január 1-jétől 2011. június 30-ig tartó időszakra történő meghatározásáról szóló 1288/2009/EK tanácsi rendelet[13] korlátozza. Mivel az eszköz nem fenntartható használata a mély vizekben nagymértékű nemkívánatos fogást eredményez, továbbá az elveszített és elhagyott halászeszközök ökológiai hatására tekintettel ezen eszköz használatát is végleg be kell tiltani a mélytengeri fajokra irányuló halászatban.

(9)       Annak érdekében azonban, hogy a halászoknak elegendő idő álljon rendelkezésre az új követelményekhez való alkalmazkodáshoz, a fenékvonóhálókkal és a fenékhez rögzített kopoltyúhálókkal történő halászatra kiadott jelenlegi halászati engedélyeknek meghatározott ideig még érvényesnek kell maradniuk.

(10)     Ezenkívül azok a hajók, amelyeknek a mélytengeri halászat folytatásához le kell cserélniük halászeszközüket, az Európai Halászati Alaptól pénzügyi támogatásra jogosultak, amennyiben az új eszköz csökkenti a halászat nem kereskedelmi fajokra gyakorolt hatását, valamint ha a nemzeti operatív program lehetővé teszi az ilyen intézkedésekhez való hozzájárulást.

(11)     Az egyéb fenékhalászati eszközökkel mélytengeri fajokra halászó hajók – az engedélyük alapján – nem bővíthetik ki tevékenységüket az uniós vizeken belül, kivéve, ha a bővítés nem jár a veszélyeztetett tengeri ökoszisztémákra gyakorolt negatív hatás jelentős kockázatával.

(12)     Az egyes mélytengeri halállományokra vonatkozó tudományos szakvélemény szerint ezeket az állományokat különösen veszélyezteti a kiaknázás, és halászatukat elővigyázatosságból korlátozni vagy csökkenteni kell. A mélytengeri állományok halászati lehetőségei nem haladhatják meg azt a szintet, amelyet a tudományos szakvélemények elővigyázatossági szintként megjelölnek. Amennyiben hiányosak az állományokról vagy fajokról rendelkezésre álló információk és emiatt nem készült szakvélemény, nem osztható ki halászati lehetőség.

(13)     A szakvélemények arra utalnak továbbá, hogy a halászati erőkifejtés korlátozásai megfelelő eszközök a mélytengeri halászatra vonatkozó halászati lehetőségek meghatározására. Tekintettel a mélytengeri halászatra jellemző halászeszközök és halászati módszerek sokféleségére, valamint az egyes halászatok környezetvédelmi hiányosságainak egyedi kiküszöbölésére szolgáló kísérő intézkedések kidolgozásának szükségességére, a halászati erőkifejtés korlátozása csak akkor válthatja fel a fogási korlátozásokat, ha biztosítható, hogy azt a konkrét halászatokhoz igazították.

(14)     A meghatározott halászati tevékenységek helyi viszonyokhoz igazított irányításának biztosítása érdekében az érintett tagállamokat fel kell hatalmazni kiegészítő természetvédelmi intézkedések meghozatalára és annak éves értékelésére, hogy az erőkifejtési szintek összhangban vannak-e a fenntartható kiaknázásra vonatkozó szakvéleménnyel. A regionálisan kiigazított erőkifejtés-korlátozásoknak ezenkívül fel kell váltaniuk a halászati erőkifejtés Északkelet-atlanti Halászati Bizottság (NEAFC) által elfogadott globális korlátozását.

(15)     Mivel a biológiai információk gyűjtésének legjobb módja a harmonizált adatgyűjtési szabványok használata, a mélytengeri tevékenységcsoportokra vonatkozó adatgyűjtést helyénvaló beépíteni a tudományos adatgyűjtés átfogó keretrendszerébe, emellett azonban biztosítani kell a halászat dinamikájának megértéséhez szükséges további információkat. Az egyszerűsítés céljából az erőkifejtésre vonatkozó, fajok szerinti bontásban adott jelentéseket meg kell szüntetni, helyette a tagállamoktól rendszeresen lehívott tudományos adatokat kell elemezni, amely elemzésnek tartalmaznia kell egy, a mélytengeri tevékenységcsoportokról szóló fejezetet.

(16)     A közös halászati politika szabályainak betartását biztosító közösségi ellenőrző rendszer létrehozásáról szóló, 2009. november 20-i 1224/2009/EK tanácsi rendelet[14] a többéves tervekre vonatkozó ellenőrzési és végrehajtási követelményeket határoz meg. A mélytengeri fajokra, amelyek természetüknél fogva érzékenyek a halászatra, ugyanannyi figyelmet kell fordítani az ellenőrzés szempontjából, mint azokra a védett fajokra, amelyek esetében többéves gazdálkodási tervet fogadtak el.

(17)     A mélytengeri fajok kifogását lehetővé tévő halászati engedélyek jogosultjaitól meg kell vonni a mélytengeri fajok halászatára vonatkozó engedélyüket, ha nem tartják be a vonatkozó természetvédelmi rendelkezéseket.

(18)     Az északkelet-atlanti halászatban folytatandó jövőbeni többoldalú halászati együttműködésről szóló egyezményt a 81/608/EGK határozattal fogadták el, és 1982. március 17-én lépett hatályba. Az említett egyezmény megfelelő keretrendszert nyújt az Atlanti-óceán északkeleti részének nemzetközi vizeiben található halászati erőforrások ésszerű védelmével és a velük folytatott gazdálkodással kapcsolatos többoldalú együttműködéshez. A NEAFC-ban elfogadott gazdálkodási intézkedések az NEAFC által szabályozott fajok megóvásával és a velük folytatott gazdálkodással, valamint a veszélyeztetett tengeri élőhelyek védelmével kapcsolatos technikai intézkedésekből állnak, ideértve az elővigyázatossági intézkedéseket is.

(19)     A Bizottságot fel kell hatalmazni, hogy a Szerződés 290. cikkének megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el az éves erőkifejtési korlátozások kísérő intézkedéseinek meghatározására, ha a tagállamok nem hoznak ilyen intézkedéseket, vagy amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a tagállami intézkedések nem egyeztethetők össze e rendelet célkitűzéseivel vagy nem elegendőek az e rendeletben kitűzött célok elérésére.

(20)     A Bizottságot fel kell hatalmazni, hogy a Szerződés 290. cikkének megfelelően olyan felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el, amelyek szükségesek lehetnek e rendelet nem alapvető elemeinek módosításához vagy kiegészítéséhez olyan esetekben, amikor a fogási korlátozásokat felváltó éves erőkifejtés-korlátozásokhoz kapcsolódó, a tagállamok által elfogadott kísérő intézkedések elmaradnak vagy nem bizonyulnak elégségesnek.

(21)     Ezért új szabályokat szükséges elfogadni a mélytengeri fajok Atlanti-óceán északkeleti részén végzett halászatának szabályozására, és hatályon kívül kell helyezni a 2347/2002/EK rendeletet.

(22)     A Bizottságnak a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítése és kidolgozása során biztosítania kell a releváns dokumentumoknak az Európai Parlament és a Tanács részére történő egyidejű, kellő időben történő és megfelelő átadását,

ELFOGADTÁK EZT A RENDELETET:

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. cikk Célkitűzések

E rendelet céljai a következők:

a)           a mélytengeri fajok fenntartható kiaknázásának biztosítása, eközben pedig a mélytengeri halászati tevékenységek tengeri környezetre gyakorolt hatásának a lehető legkisebbre csökkentése;

b)           a mélytengeri fajokra és élőhelyükre vonatkozó tudományos ismeretek bővítése az a) pontban említett célokból;

c)           az Északkelet-atlanti Halászati Bizottság (NEAFC) által ajánlott, a halászati gazdálkodásra vonatkozó technikai intézkedések végrehajtása.

2. cikk Hatály

E rendelet az alábbi vizeken végzett halászati tevékenységekre vagy tervezett halászati tevékenységekre vonatkozik:

a)           A Nemzetközi Tengerkutatási Tanács (ICES) II–XI alterületeinek és a Keletközép-atlanti Halászati Bizottság (CECAF) 34.1.1, 34.1.2 és 34.2 területeinek uniós vizei;

b)           a 34.1.1, 34.1.2 és 34.2 CECAF-területek nemzetközi vizei és

c)           a NEAFC szabályozási területe.

3. cikk Fogalommeghatározások

(1)        E rendelet alkalmazásában a 2371/2002/EK rendelet 3. cikkének és a 734/2008/EK tanácsi rendelet[15] 2. cikkének fogalommeghatározásai az irányadók.

(2)          Ezen túlmenően e rendelet alkalmazásában:

a)      „ICES-övezetek”: a 218/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben[16] meghatározott ICES-övezetek;

b)      „CECAF-területek": a 216/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben[17] meghatározott CECAF-területek;

c)      „a NEAFC szabályozási területe”: az északkelet-atlanti halászatban folytatandó jövőbeni többoldalú halászati együttműködésről szóló egyezmény hatálya alá tartozó olyan vizek, amelyek az egyezmény szerződő feleinek halászati joghatósága alá tartozó vizeken kívül esnek;

d)      „mélytengeri fajok”: az I. mellékletben felsorolt fajok;

e)      „legveszélyeztetettebb fajok”: azok a mélytengeri fajok, amelyek az I. melléklet táblázatának harmadik oszlopában („Legveszélyeztetettebb (x)”) szerepelnek;

f)       „tevékenységcsoport”: egy bizonyos területen egy bizonyos halászeszköz segítségével végzett, bizonyos fajokra irányuló halászati tevékenységek;

g)      „mélytengeri tevékenységcsoport”: olyan tevékenységcsoport, amely az e rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében meghatározott jelek szerint mélytengeri fajok halászatára irányul.

h)      „halászati felügyelő központ”: a lobogó szerinti tagállam által létrehozott, valamint az automatikus adatfogadást és -feldolgozást, továbbá az elektronikus adatátvitelt lehetővé tevő számítógépes hardverrel és szoftverrel felszerelt műveleti központ;

i)       „tudományos tanácsadó testület”: olyan nemzetközi halászati tudományos testület, amely megfelel a kutatás-alapú tudományos szakvélemények kibocsátásával kapcsolatos nemzetközi szabványoknak;

j)       „legynagyobb fenntartható hozam”: az a legnagyobb fogásmennyiség, amely korlátlan ideig kifogható valamely halállományból.

II. FEJEZET HALÁSZATI ENGEDÉLYEK

4. cikk A halászati engedélyek típusai

(1)          Az uniós halászhajók által végzett, mélytengeri fajokra irányuló halászati tevékenységekhez halászati engedélyre van szükség, amely a mélytengeri fajt mint célfajt jelöli meg.

(2)          Az (1) bekezdés alkalmazásában a halászati tevékenységek akkor irányulnak mélytengeri fajokra, ha:

a)      a mélytengeri fajokat célfajként jelölik meg a hajó halászati naptárában, vagy

b)      olyan halászeszközt tartanak a hajó fedélzetén vagy használnak a műveleti területen, amely kizárólag mélytengeri fajok fogására szolgál, vagy

c)      a mélytengeri fajoknak a hajó parancsnoka által a hajónaplóba bejegyzett aránya megegyezik az adott halászati nap során kifogott össztömeg 10 %-ával, vagy magasabb annál.

(3)          Azokra az uniós halászhajók által végzett halászati tevékenységekre, amelyek ugyan nem mélytengeri fajokra irányulnak, de amelyek során járulékos fogásként mélytengeri fajokat is kifognak, olyan halászati engedély vonatkozik, amelyen a mélytengeri fajokat járulékos fogásként tüntetik fel.

(4)          Az (1) és a (3) bekezdésben említett kétféle halászati engedélyt egyértelműen meg kell különböztetni az 1224/2009/EK rendelet 116. cikkében említett elektronikus adatbázisban.

(5)          Az (1) és (3) bekezdés ellenére a halászhajók abban az esetben foghatnak, tarthatnak a fedélzeten, rakhatnak át másik hajóra vagy rakodhatnak ki halászati engedély nélkül mélytengeri fajokat, ha a fogás mennyisége a mélytengeri fajok bármilyen összetételű vegyes fogása esetében halászati utanként nem haladja meg a 100 kg-ban megállapított határt.

5. cikk Kapacitásgazdálkodás

Adott tagállam által kiadott, mélytengeri fajok célfajként vagy járulékos fogásként való fogását lehetővé tévő halászati engedéllyel rendelkező halászhajók bruttó tonnatartalomban és kilowattban mért teljes halászati kapacitása nem haladhatja meg az adott tagállam azon hajóinak teljes halászati kapacitását, amelyek 10 tonnányi vagy annál nagyobb mennyiségben rakodtak ki mélytengeri fajokat e rendelet hatálybalépését megelőző két év bármelyikében, azt az évet figyelembe véve, amelyre a magasabb érték jellemző.

6. cikk A halászatiengedély-kérelmekre vonatkozó általános követelmények

A mélytengeri fajok fogását – célfajként vagy járulékos fogásként – lehetővé tévő halászati engedély iránti valamennyi kérelem, valamint az engedély megújítása iránti kérelem benyújtásakor mellékelni kell a halászati tevékenységek tervezett helyszínének, a halászeszközök típusának, az tevékenységek által érintett mélységi tartománynak és az egyes célfajoknak a leírását.

7. cikk A mélytengeri fajokra irányuló halászati tevékenységek során fenékhalászati eszközök használatát lehetővé tévő engedély iránti kérelemre és a halászati engedélyek megadására vonatkozó külön követelmények

(1)          A 6. cikkben megállapított követelményeken kívül a 2. cikk a) pontjában említett uniós vizeken fenékhalászati eszközök használatát lehetővé tévő, a mélytengeri fajok célzott halászatára vonatkozó, a 4. cikk (1) bekezdése szerinti halászati engedély iránti valamennyi kérelemhez részletes halászati tervet kell mellékelni, amely meghatározza:

a)      a mélytengeri tevékenységcsoportban mélytengeri fajokra irányuló tervezett tevékenységek helyszíneit. A helyszín(eke)t az 1984-es geodéziai világrendszer szerinti koordináták segítségével kell meghatározni;

b)      adott esetben a mélytengeri tevékenységcsoportban az utolsó három teljes naptári évben végzett tevékenységek helyszíneit. Ezt a helyszínt vagy ezeket a helyszíneket az 1984-es geodéziai világrendszernek megfelelő koordináták segítségével kell meghatározni; a koordinátáknak a lehető legpontosabban kell körülhatárolniuk a halászati tevékenységeket.

(2)          Az (1) bekezdésnek megfelelően benyújtott kérelem alapján kiadott valamennyi halászati engedélyben meg kell határozni az alkalmazandó konkrét fenékhalászati eszközt, valamint az engedélyezett halászati tevékenységeket arra a területre kell korlátozni, amelyben az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott, tervezett halászati tevékenység és az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott, már folyamatban lévő halászati tevékenység fedi egymást. Mindazonáltal a tervezett halászati tevékenység területe kiterjeszthető a folyamatban lévő halászati tevékenységek területén kívülre, ha a tagállam tudományos szakvélemény alapján megállapította és dokumentálta, hogy a kiterjesztés nem gyakorolna jelentős káros hatást a veszélyeztetett tengeri ökoszisztémákra.

8. cikk A hajók részvétele a mélytengeri halászati adatok gyűjtésében

A tagállamok a 4. cikkel összhangban kiadott valamennyi halászati engedélyben meghatározzák a szükséges feltételeket annak biztosítására, hogy az érintett hajó a megfelelő tudományos intézettel együttműködve részt vegyen minden olyan adatgyűjtésben, amely kiterjed a kiadott engedély tárgyát képező halászati tevékenységekre.

9. cikk A fenékvonóhálókat vagy fenékhez rögzített kopoltyúhálókat használó hajók mélytengeri fajok célzott halászatára vonatkozó halászati engedélyeinek lejárta

A 4. cikk (1) bekezdésében említett, fenékvonóhálót vagy fenékhez rögzített kopoltyúhálót használó hajókra vonatkozó halászati engedélyek legkésőbb az e rendelet hatálybalépését követő két év elteltével lejárnak. A szóban forgó időpont után a mélytengeri fajok említett halászeszközökkel történő fogására szóló halászati engedélyek nem adhatók ki és nem újíthatók meg.

III. FEJEZET HALÁSZATI LEHETŐSÉGEK ÉS KÍSÉRŐ INTÉZKEDÉSEK

1. szakasz Általános rendelkezések

10. cikk Elvek

(1)          A halászati lehetőségeket az érintett mélytengeri fajok kiaknázásának olyan szintjén kell meghatározni, amely összhangban van a legnagyobb fenntartható hozammal.

(2)          Amennyiben a rendelkezésre álló legmérvadóbb tudományos adatok alapján nem lehet megállapítani a legnagyobb fenntartható hozammal összhangban lévő kiaknázási arányt, a halászati lehetőségeket a következőképpen kell meghatározni:

a)      ha a rendelkezésre álló legmérvadóbb tudományos adatok lehetővé teszik a halászati gazdálkodás elővigyázatos megközelítésének megfelelő kiaknázási arányok megállapítását, az érintett halászati gazdálkodási időszakra vonatkozó halászati lehetőségek nem határozhatók meg az említett arányoknál magasabb szinten;

b)      amennyiben a rendelkezésre álló legmérvadóbb tudományos adatok alapján nem állapíthatók meg a halászati gazdálkodás elővigyázatos megközelítésének megfelelő kiaknázási arányok, mivel egy bizonyos állomány vagy faj vonatkozásában nem áll rendelkezésre elegendő adat, az érintett halászatok tekintetében nem osztható ki halászati lehetőség.  

2. szakasz Halászatierőkifejtés-korlátozások útján történő gazdálkodás

11. cikk A halászati lehetőségek kizárólag halászatierőkifejtés-korlátozások útján történő megállapítása

(1)          A Tanács a Szerződéssel összhangban eljárva dönthet úgy, hogy a mélytengeri fajokra vonatkozó éves halászati lehetőségeknek a halászatierőkifejtés-korlátozások és fogási korlátozások formájában történő megállapítása helyett meghatározott halászati tevékenységek tekintetében csak halászatierőkifejtés-korlátozásokat határoz meg.

(2)          Az (1) bekezdés alkalmazásában minden olyan, az egyes mélytengeri tevékenységcsoportokra vonatkozó halászati erőkifejtési szint, amelyet viszonyítási alapként használnak a 10. cikkben meghatározott alapelvek követéséhez szükséges kiigazítások során, az a halászati erőkifejtési szint lesz, amelyről tudományos információk/adatok alapján megállapították, hogy összhangban van az előző két naptári év során a megfelelő mélytengeri tevékenységcsoportok keretében ejtett fogásokkal.

(3)          Az (1) és (2) bekezdés alapján meghatározott halászatierőkifejtés-korlátozások az alábbiakat adják meg:

a)      azon mélytengeri tevékenységcsoport, amelyre a korlátozás a szabályozott halászeszköz tekintetében vonatkozik, a célfaj és azon ICES-övezetek vagy CECAF-területek, amelyeken belül a megengedett erőkifejtés elvégezhető; és

b)      a gazdálkodáshoz használt erőkifejtési egység.

12. cikk Kísérő intézkedések

(1)          Amennyiben a fogási korlátozásokat a 11. cikk (1) bekezdésének megfelelően felváltották az éves halászati erőkifejtési korlátozások, a tagállamok a lobogójuk alatt közlekedő hajók tekintetében az alábbi kísérő intézkedéseket tartják fenn vagy vezetik be:

a)      az erőkifejtési korlátozások hatálya alá tartozó hajók teljes fogási kapacitásának növelését megelőző intézkedések;

b)      a legveszélyeztetettebb fajok járulékos fogásainak növelését megelőző intézkedések; és

c)      a visszadobás gyakorlatának hatékony megelőzésének feltételei. E feltételek minden, fedélzeten tartott hal kirakodására vonatkoznak, kivéve, ha ez ellentétes lenne a közös halászati politika értelmében hatályban lévő szabályokkal.

(2)          Az intézkedések mindaddig hatályban maradnak, amíg szükség mutatkozik az (1) bekezdés a), b) és c) pontjában meghatározott kockázatok megelőzésére vagy enyhítésére.

(3)          A Bizottság a tagállamok által elfogadott kísérő intézkedések hatékonyságát elfogadásuk után értékeli.

13. cikk A Bizottság intézkedései a tagállamok által elfogadott kísérő intézkedések hiánya vagy elégtelensége esetén

(1)          A Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy a 20. cikkel összhangban felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el annak érdekében, hogy a 12. cikk (1) bekezdésének a), b) vagy c) pontjában említett, az éves erőkifejtési korlátozásokat kísérő intézkedéseket határozzon meg, ha:

a)      az érintett tagállam nem értesíti a Bizottságot a 12. cikk értelmében elfogadott intézkedésekről három hónappal a halászatierőkifejtés-korlátozások hatálybalépése után, amikor ezeket először vezetik be a fogási korlátozások helyett;

b)      a 12. cikk értelmében elfogadott intézkedések hatályukat vesztik, noha továbbra is fennáll a 12. cikk (1) bekezdésének a), b) és c) pontjában meghatározott kockázatok megelőzésének vagy enyhítésének a szükségessége.

(2)          A Bizottságot fel kell hatalmazni, hogy a 20. cikkel összhangban felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el éves erőkifejtési korlátozásokat kísérő, a 12. cikk (1) bekezdésének a), b) vagy c) pontjában említett intézkedések meghatározása céljából, ha a 12. cikk (3) bekezdése értelmében elvégzett értékelés alapján

a)      a tagállami intézkedések nem minősülnek összeegyeztethetőnek e rendelet célkitűzéseivel; vagy

b)      a tagállami intézkedések elégtelennek minősülnek a 12. cikk (1) bekezdésének a), b) vagy c) pontjában meghatározott célkitűzések tekintetében.

(3)          A Bizottság által elfogadott kísérő intézkedések célja, hogy biztosítsák az e rendeletben meghatározott célok és célkitűzések elérését. A felhatalmazáson alapuló jogi aktus Bizottság általi elfogadásával bármely elfogadott tagállami intézkedés hatályát veszti.

IV. FEJEZET ELLENŐRZÉS

14. cikk A többéves tervekre vonatkozó ellenőrzési előírások alkalmazása

(1)          E rendeletet az 1224/2009/EK rendelet alkalmazásában „többéves tervként” kell értelmezni.

(2)          A mélytengeri fajokat a 1224/2009/EK rendelet alkalmazásában „a többéves terv hatálya alá tartozó fajoknak” és „a többéves terv hatálya alá tartozó állományoknak” kell tekinteni.

15. cikk Kijelölt kikötők

A mélytengeri fajok bármilyen összetételű, 100 kg-ot meghaladó mennyiségű fogásai kizárólag a mélytengeri fajok kirakodására kijelölt kikötőkben rakodhatók ki.

16. cikk Előzetes értesítés

Az 1224/2009/EK rendelet 17. cikkétől eltérve valamennyi olyan uniós halászhajó parancsnoka, amely mélytengeri fajokból – tekintet nélkül az egyedek hosszára – 100 kg-os vagy afeletti tömegű fogást kíván kirakodni, szándékáról köteles értesíteni a lobogó szerinti tagállam illetékes hatóságát.

17. cikk Hajónapló-bejegyzések mély vizeken

Az 1224/2009/EK rendelet 14. és 15. cikkének sérelme nélkül, a 4. cikk (1) vagy (3) bekezdésének megfelelő engedéllyel rendelkező halászhajók parancsnokai, mélytengeri tevékenységcsoportban való részvétel vagy 400 méternél mélyebben történő halászat esetén kötelesek elvégezni az alábbiakat:

a)      a papíralapú hajónaplóban minden egyes fogás után új vonalat húznak; vagy

b)      ha elektronikus adatrögzítési és jelentéstételi rendszert használnak, minden fogás után külön bejegyzést készítenek.

18. cikk A halászati engedélyek visszavonása

(1)          Az 1224/2009/EK rendelet 7. cikke (4) bekezdésének sérelme nélkül, az e rendelet 4. cikkének (1) és (3) bekezdésében említett halászati engedélyeket az alábbi esetekben legalább egyéves időtartamra vissza kell vonni a következő esetekben:

a)      a halászati engedélyben meghatározott feltételek be nem tartása a halászeszközök használatára vonatkozó korlátozásokat, a műveletek engedélyezett helyszíneit, vagy adott esetben az olyan fajokra vonatkozó fogási vagy erőkifejtési korlátozásokat illetően, amelyek halászata megengedett; vagy

b)      tudományos megfigyelő fedélzetre vételének elmulasztása, vagy a fogásokból való, az e rendelet 19. cikkében meghatározott tudományos célú mintavétel lehetővé tételének elmulasztása.

(2)          Az (1) bekezdés nem alkalmazandó, ha az ott említett mulasztásokat vis maior okozta.

V. FEJEZET ADATGYŰJTÉS

19. cikk Az adatgyűjtésre és jelentéstételre vonatkozó szabályok

(1)          A tagállamok minden mélytengeri tevékenységcsoportról adatokat gyűjtenek a 199/2008/EK tanácsi rendeletnek[18] megfelelően elfogadott, a biológiai, műszaki, környezeti, gazdasági és társadalmi vonatkozású adatok gyűjtésére, kezelésére és felhasználására vonatkozóan a többéves közösségi programban és a hivatkozott rendelet alapján elfogadott egyéb intézkedések keretében meghatározott, adatgyűjtéssel és pontossággal kapcsolatos szabályoknak megfelelően.

(2)          A hajó parancsnokának, vagy a hajó működéséért felelős bármely más személynek az adott hajóhoz a tagállam által kijelölt tudományos megfigyelőt kell a fedélzetre venni, kivéve, ha ez biztonsági okokból nem lehetséges. A parancsnok lehetővé teszi a tudományos megfigyelő feladatainak végrehajtását.

(3)          A fedélzeti tudományos megfigyelők:

a)      elvégzik az (1) bekezdésben meghatározott rendszeres adatgyűjtési feladataikat;

b)      meghatározzák és dokumentálják a hajó halászeszközei által fedélzetre vett kőkorallok, szarukorallok, szivacsok vagy az ugyanazon ökoszisztémához tartozó más organizmusok tömegét.

(4)          Az (1) bekezdésben említett kötelezettségeiken túlmenően a tagállamok a mélytengeri tevékenységcsoport tekintetében a II. mellékletben meghatározott külön adatgyűjtési és jelentéstételi követelmények hatálya alá tartoznak.

(5)          A mélytengeri tevékenységcsoporttal összefüggésben gyűjtött adatokat – ideértve a II. mellékletnek megfelelően gyűjtött adatokat is – a 199/2008/EK rendelet III. fejezetében meghatározott adatkezelési eljárásnak megfelelően kell kezelni.

(6)          A Bizottság kérésére a tagállamok tevékenységcsoportonkénti bontásban havonta jelentést tesznek az alkalmazott erőkifejtésről és/vagy a fogásokról.

V. FEJEZET FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ JOGI AKTUSOK

20. cikk A felhatalmazás gyakorlása

(1)          A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadására vonatkozóan a Bizottság részére adott felhatalmazás gyakorlásának feltételeit e cikk határozza meg.

(2)          A Bizottság határozatlan időre szóló felhatalmazást kap a 13. cikkben említett felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadására.

(3)          Az Európai Parlament vagy a Tanács bármikor visszavonhatja a 13. cikkben említett felhatalmazást. A visszavonásról szóló határozat megszünteti az abban meghatározott felhatalmazást. Az említett határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján vagy a benne megjelölt későbbi időpontban lép hatályba. A határozat nem érinti a már hatályban lévő, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok érvényességét.

(4)          A Bizottság a felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadását követően haladéktalanul és egyidejűleg értesíti arról az Európai Parlamentet és a Tanácsot.

(5)          A 13. cikk alapján elfogadott, felhatalmazáson alapuló jogi aktus csak akkor lép hatályba, ha az említett jogi aktusról szóló értesítést követő két hónapos időtartam leteltéig sem az Európai Parlament, sem a Tanács nem emelt kifogást a felhatalmazáson alapuló jogi aktus ellen, vagy ha az Európai Parlament és a Tanács az időtartam leteltét megelőzően egyaránt arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy nem emel kifogást. Az Európai Parlament vagy a Tanács kezdeményezésére az említett időtartam 2 hónappal meghosszabbodik.

VI. FEJEZET ÉRTÉKELÉS ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

21. cikk Értékelés

(1)          E rendelet hatálybalépését követő hat éven belül a Bizottság a tagállamok jelentései és az e célból kért tudományos szakvélemény alapján értékeli az e rendeletben meghatározott intézkedések hatását, és meghatározza, hogy milyen mértékben teljesültek az 1. cikk a) és b) pontjában említett célkitűzések.

(2)          Az értékelésnek az alábbi területeken megfigyelhető tendenciákra kell összpontosítania:

a)      azok a hajók, amelyek a tengerfenékre kisebb hatást gyakorló halászeszközök használatára álltak át, valamint a visszadobási szintjük alakulása;

b)      az egyes mélytengeri tevékenységcsoportokban tevékenységet folytató hajók működési tartománya;

c)      a tagállamok által a tudományos testületeknek állományfelmérés céljából, vagy pedig a Bizottságnak különleges adatlehívások esetében szolgáltatott adatok teljessége és megbízhatósága;

d)      azok a mélytengeri halállományok, amelyek tekintetében javult a tudományos szakvélemények színvonala;

e)      azok a halászatok, amelyekben gazdálkodás csak halászatierőkifejtés-korlátozások alapján folyik, és a visszadobás gyakorlatának megszüntetése és a legveszélyeztetettebb fajok kifogásának csökkentése érdekében hozott kísérő intézkedések hatékonysága.

22. cikk Átmeneti intézkedések

A 2347/2002/EK irányelv alapján kiadott különleges halászati engedélyek addig maradnak érvényesek, amíg fel nem váltják őket az e rendelet alapján kiadott, mélytengeri fajok fogását lehetővé tévő halászati engedélyek, de 2012. szeptember 30. után mindenképpen érvényüket vesztik.

23. cikk Hatályon kívül helyezés

(1)          A 2347/2002/EK rendelet hatályát veszti.

(2)          A hatályon kívül helyezett rendeletre történő hivatkozásokat az e rendelet III. mellékletében szereplő megfelelési táblázattal összhangban az e rendeletre történő hivatkozásként kell értelmezni.

24. cikk Hatálybalépés

Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Kelt Brüsszelben, -án/-én.

az Európai Parlament részéről                      a Tanács részéről

az elnök                                                          az elnök                                                                       

I. melléklet

1. szakasz: Mélytengeri fajok

Tudományos név || Közönséges név || Legveszélyeztetettebb (x)

Centrophorus granulosus Centrophorus squamosus Centroscyllium fabricii Centroscymnus coelolepis Centroscymnus crepidater Dalatias licha Etmopterus princeps Apristurus spp.. Chlamydoselachus anguineus Deania calcea Galeus melastomus Galeus murinus Hexanchus griseus Etmopterus spinax Oxynotus paradoxus Scymnodon ringens Somniosus microcephalus || Nyelőcápa Érdes nyelőcápa Szürke tüskéscápa Portugál cápa Hosszúorrú tüskéscápa Búvárcápa Nagy lámpáscápa Mélyvízi macskacápák Galléroscápa Madárcsőrű tüskéscápa Fűrészfarkú cápa Egércápa Hatkopoltyús szürkecápa Bársonyoshasú lámpáscápa Vitorlás disznócápa Spanyol tüskéscápa Grönlandi cápa || x x x x x x x x

Alecocephalidae Alepocephalus Bairdii Alepocephalus rostratus || Tarfejűhalfélék Baird tarfejű hala Kopaszhal ||

Aphanopus carbo || Fekete abroncshal ||

Argentina silus || Aranylazac ||

Beryx spp. || Tízujjú nyálkásfejűhalak ||

Chaceon (Geryon) affinis || Mélytengeri vörös tarisznyarák ||

Chimaera monstrosa Hydrolagus mirabilis Rhinochimaera atlantica || Tengeri macska Nagyszemű tengeri macska Hosszúorrú tengeri macska ||

Coryphaenoides rupestris || Gránátoshal ||

Epigonus telescopus || Izzószemű hal || x

Helicolenus dactylopterus || Rózsás álsügér ||

Hoplostethus atlanticus || Atlanti tükörhal || x

Macrourus berglax || Észak-atlanti gránátoshal ||

Molva dypterigia || Kék menyhal ||

Mora moro Antimora rostrata || Lágyhal Lila tőkehal ||

Pagellus bogaraveo || Nagyszemű vörösdurbincs ||

Phycis blennoides || Villás tőkehal ||

Polyprion americanus || Roncssügér ||

Reinhardtius hippoglossoides || Grönlandi laposhal ||

Cataetyx laticeps || ||

Hoplostethus mediterraneus || Csillagosszemű hal (rózsaszínű) ||

Macrouridae kivéve a Coryphaenoides rupestrist és a Macrourus berglaxot || Gránátoshalak kivéve a gránátoshalat és az észak-atlanti gránátoshalat ||

Nesiarchus nasutus || ||

Notacanthus chemnitzii || Tüskéshátú hal ||

Raja fyllae Raja hyperborean Raja nidarosiensus || Fylla-rája Sarki rája Norvég rája ||

Trachyscorpia cristulata || Tüskés (mélytengeri) skorpióhal ||

2. szakasz: A fentieken kívül a NEAFC által szabályozott fajok

Brosme brosme || Norvég menyhal ||

Conger conger || Tengeri angolna ||

Lepidopus caudatus || Villásfarkú abroncshal ||

Lycodes esmarkii || Norvég farkasangolna ||

Molva molva || Északi menyhal ||

Sebastes viviparus || Kis álsügér (Norvég tőkehal) ||

II. melléklet Az adatgyűjtésre és jelentéstételre vonatkozó, a 18. cikk (4) bekezdésében említett külön szabályok

1.           A tagállamok biztosítják, hogy a mind uniós, mind nemzetközi vizekből álló területekkel kapcsolatban gyűjtött adatokat tovább bontják olyan módon, hogy vagy az uniós vizekre, vagy pedig a nemzetközi vizekre vonatkozzanak.

2.           Amennyiben a mélytengeri tevékenységcsoportban végzett tevékenység és ugyanazon terület valamely másik tevékenységcsoportjában folytatott tevékenység között átfedés van, az előbbivel kapcsolatos adatgyűjtést el kell különíteni az utóbbival kapcsolatos adatgyűjtéstől.

3.           A visszadobásokból minden mélytengeri tevékenységcsoportban mintát kell venni. A kirakodásokból és visszadobásokból történő mintavételnek az I. mellékletben felsorolt valamennyi fajra, és a tengerfenék ökoszisztémájához tartozó fajokra is ki kell terjedniük, például a mélytengeri korallokra, szivacsokra, vagy az ugyanazon ökoszisztémához tartozó más organizmusokra.

4.           Amennyiben az alkalmazandó többéves adatgyűjtési terv előírja a halászati erőkifejtésre vonatkozó adatok gyűjtését – a vonóhálós halászattal töltött órák és a passzív halászeszközök merítési ideje vonatkozásában –, a tagállam az alábbi kiegészítő adatokat gyűjti, amelyeket kérésre kész bemutatni az ilyen halászati erőkifejtési adatokkal együtt:

a)      a halászati tevékenységek végzésének földrajzi helye fogásonként a hajómegfigyelési rendszerből a hajó által a halászati felügyelő központnak továbbított adatok alapján;

b)      azon halászati mélységek, amelyekben a halászeszközöket telepítik, ha a hajóra elektronikus hajónapló segítségével történő jelentéstétel vonatkozik. A hajó parancsnokának a halászati mélységet a szabványosított jelentéstételi formátumnak megfelelően kell bejelentenie.

[1]               A Tanács 92/43/EGK irányelve (1992. május 22.) a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről (HL L 206., 1992.7.22., 7. o.)

[2]               1288/2009/EK rendelet, HL L 347., 2009.12.24., 6. o.

[3]               A Közgyűlés 2006. december 8-i A/RES/61/105 határozata – fenntartható halászat, többek között az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1982. december 10-i tengerjogi egyezményében foglalt, a kizárólagos gazdasági övezeteken túlnyúló halállományok és a hosszú távon vándorló halállományok védelmére és kezelésére vonatkozó rendelkezések végrehajtásáról szóló, 1995. évi megállapodáson és a kapcsolódó okmányokon keresztül.

[4]                http://cordis.europa.eu/fetch?CALLER=FP7_PROJ_ES&ACTION=D&DOC=19&CAT=PROJ&QUERY=01308a670983:f6dc:57618e7e&RCN=90982

[5]               Lásd a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelvet, 2008/56/EK irányelv, HL L 164., 2008.6.25., 19. o.

[6]               COM(2007) 30 végleges.

[7]               A 199/2008/EK rendeleten alapul.

[8]               , , . o.

[9]               , , . o.

[10]             HL L 358., 2002.12.31., 59. o.

[11]             HL L 351., 2002.12.28., 6. o.

[12]             COM(2007) 30 végleges.

[13]             HL L 347., 2009.12.24., 6. o.

[14]             HL L 343., 2009.12.22., 1. o.

[15]             HL 201., 2008.7.30., 8. o.

[16]             HL L 87., 2009.3.31., 70. o.

[17]             HL L 87., 2009.3.31., 1. o.

[18]             HL L 60, 2008.3.5., 1. o.