—

az Európai Bizottság világosítsa fel a tagállamokat, és határozza meg pontosabban a végrehajtandó kapcsolódó és kiegészítő intézkedéseket a kért nemzeti tervekben, és tegye egyértelművé, hogy a soknyelvűség vagy a többnyelvűség lehetséges hozzájárulás az EU politikai és kulturális integrációjához, és a megértés, illetve a társadalmi integráció mozgatója,

—

ha tartós eredményt kívánunk elérni, a tanítási kínálat nagyságát európai szinten koordinálják, és hogy ne csak bizonyos, korlátozott számú nyelvet tekintsenek kompetecianövelőnek,

—

a szakmai, kulturális, politikai, tudományos, társadalmi területeken minden többnyelvű gyakorlatot támogassanak és ösztönözzenek,

—

a szakértők között ne csak a társadalmi és természettudományi diszciplínák képviselői kapjanak helyet, hanem legyenek közöttük gyakorló nyelvészek, tolmácsok, fordítók vagy más, kifejezetten a nyelvvel foglalkozó szakemberek is,

—

a jelenlegi fiatal és kevésbé fiatal felnőtt generációt – az egész életen át tartó tanuláson és kulturális jogaikon keresztül – megfelelően, a jelenleginél jobban vegyék figyelembe ezen irányultság esetében akkor, amikor az Európai Bizottság a programozási szakaszba lép majd,

—

az Európai Bizottság ne csak az egyetemi munkákra támaszkodjon, hanem az e területen aktív egyesületek tevékenységére is, és támogassa a civil társadalom hálózataiból érkező kezdeményezéseket is.

a)

A nyelvek besorolása: egy nyelv lehet: hivatalos nyelv, munkanyelv, közösségi nyelv, kisebbségi nyelv, domináns nyelv, a kulturális, tudományos, kereskedelmi, intézményi vagy diplomáciai párbeszéd nyelve, a különböző szakmákban használt nyelv (egészségügy, építőipar, ipar, divatszakma stb.). Az Európai Unió által hirdetett és védett nyelvi sokszínűség tiszteletben tartása megköveteli, hogy különféle és arányos megoldásokat kínáljunk a helyzetek és igények eme együttesében, amelyben egy kizárólagos javaslat, amely megpróbálná a nyelvi kérdést egy „oktatás–piac–foglalkoztatás”, sőt „nyelvi technikák–új termékek piaca–belső piac” logikára redukálni nem tenné lehetővé annak a célnak az elérését, mely szerint az EU minden polgárának anyanyelvén kívül két idegen nyelvet beszélnie kellene. Ezzel szemben az ellenkező hatást érné el: a ténylegesen használt vagy beszélt nyelvek száma csökkenne az európai kulturális térségben. Az EGSZB azt ajánlja, hogy bármely szakmai, kulturális, politikai, tudományos stb. használatot tegyék lehetővé és támogassák a maga területén, és támogatja a civil társadalomtól indult számos kezdeményezést. Minden, az eredeti nyelven történő, engedélyezett és támogatott szóbeli vagy írásos közlés növeli a szabadságok nyilvános terét anélkül, hogy szükségszerűen fordítást vagy tolmácsolást igényelne. A használt nyelvek számának kérdése tehát nem függ a fordítás-tolmácsolás vagy a tanítás költségeitől.

b)

Egy adott vagy több nyelv ismeretéhez bizonyos társadalmi erő kapcsolódik: a többnyelvű tanulási forrásokhoz való hozzáférés és azok terjesztése bizonyos mértékig meghatározza a társadalmi kirekesztést vagy beilleszkedést, az anyagi vagy kulturális szegénységet. Egy nyelv ismerete ugyanis hozzáférést biztosít a társadalmi, szakmai, de főként a kulturális és szolidaritási hálózatokhoz. Az, hogy valaki egy hálózat tagja, hozzájárul az egyéni autonómia növeléséhez, ugyanakkor integrációs faktor szerepét is betölti a kortárs társadalomban. A népesség bizonyos csoportjainak kizárásával járna, ha nem gondolnánk már most arra, hogy a társadalom minden megfelelő rétege, a sérülékeny és a hátrányos helyzetű rétegek számára is biztosítsuk a többnyelvűség ambícióját.

c)

A demokrácia: Az EGSZB támogatja azt a célt, mely szerint az EU minden polgárának anyanyelvén kívül két idegen nyelvet beszélnie kellene, de hány olyan polgár van ma, akiknek valójában meg is van az esélyük arra, hogy ezt életük során megvalósítsák? A jelenlegi felnőtt generáció szakmai, politikai vagy gazdasági „elit”-je számára ez nehezen tartható célkitűzés lenne a nyelvtanulás és a nyelvi sokszínűség előmozdítására irányuló 2004–2006-os cselekvési program és a Kultúra 2007–2013 program  (9) keretén belül mind az európai, mind a nemzeti intézmények számára, de ha a „minden egyes polgár” ambiciózus célkitűzését fenntartjuk, akkor ez az EGSZB szerint igen kiterjedt vállalkozás lesz. Tudjuk például, melyik idegen nyelvet kezdik tanítani az idegennyelv-tanulás legkorábbi szakaszában. Az úgynevezett ritka vagy kevéssé ismert (10) nyelveket kevesebb ember ismeri, mivel azok az iskola vagy az egyetem későbbi szakaszában kerülnek sorra. Az EGSZB ezért támogatja azt az ajánlást, mely szerint már egészen korai életkorban meg kell adni a lehetőséget az idegennyelv-tanulásra, feltéve, hogy a választható nyelvek körét globálisan átgondolják, ami a közlemény fő célja kellene, hogy legyen. Az eljövendő generációk társadalmának jövőjéről és típusáról van szó.

d)

A nyelveknek az európai nyelvi örökség részeként való fennmaradása: Az a szándék, hogy sok polgár beszéljen egy második vagy harmadik nyelvet is, nem azonos azzal, hogy nagyszámú európai nyelvet szeretnénk életben tartani Európában és a világon. Ezek nem antagonisztikus célok, de két különböző megközelítést és megvalósítást igényelnek. E tekintetben az Európai Bizottság közleményének a normatív tevékenységre vonatkozóan – azaz hogy a nyelvhasználatot meg kell feleltetni a tájékoztatás és a kommunikáció új technológiáinak – gondolnia kellene az elszegényedés veszélyére, ami akkor válik valóssá, ha aránytalan módon erre a területre koncentrálódnak az erőfeszítések (11). Az EGSZB azt ajánlja, hogy a szakértők között ne csak a társadalmi és természettudományi diszciplínák képviselői, hanem gyakorló nyelvészek, tolmácsok, fordítók, tanárok és más, kifejezetten a nyelvvel foglalkozó szakemberek is kapjanak helyet. A fent említett UNESCO-nyilatkozatok és –egyezmények például egyértelműen kimondják, hogy az interneten – a világörökséghez viszonyítva – már most túlságosan kevés számú nyelv van jelen, és hogy e korlátozott használat hatással van a még létező nyelvek minőségére és számára.

e)

A kisebbségi és/vagy regionális, sőt helyi nyelvek használatának megőrzése Európában nem ítélhető meg kizárólag az oktatás költségei alapján. Nem csak azért, mert – ahogyan azt ma már gazdag irodalom ismeri el – az idegen nyelvek tanítása kisgyermekkortól fejleszti a későbbi tanulás során hasznos kognitív képességeket, hanem azért is, mert megnyitja az utat a testvér- és rokon nyelvek felé. Így idővel nem elegendő lehetővé tenni a nyelvi örökség megőrzését a korai nyelvtanítással, vagy a nyelv rehabilitálásával mind a magán-, mind a közszférában, hanem azt is figyelembe kell venni, hogy egy nyelv életben maradásához azt beszélni kell, és olyan környezetet kell biztosítani számára, amely elősegíti közéleti és társadalmi létét. Hiszen semmi értelme az általános iskolában olyan nyelvet tanulni, amelyet a középiskolában abbahagyunk azért, mert annak folyamatos oktatása nem biztosított (12). A gazdasági dinamikát figyelembe lehet venni az oktatási rendszerekben, ha biztosítjuk a más nyelvek felé szükséges utakat, és a kisebbségi vagy regionális nyelvek tanulása később az iskolai tantervekben értékes lehet mint a második idegen nyelv megtanulását elősegítő eszköz. A nyelvek közötti rokonság tanulmányozása e tekintetben ugyanolyan fontos, mint a beszélt nyelvek számának számon tartása. (13)

f)

A közelség nem csupán azt jelenti, hogy az interneten elérhetővé kell tenni a hivatalos vagy intézményi szövegeket, hanem azt is, hogy az egymáshoz földrajzilag közel fekvő országok polgárai számára lehetővé kell tenni egymás nyelvének jobb megismerését, és az információcserét, mivel a nyelv – amellett, hogy a világot képezi le,– a kommunikáció csatornája. Több más eszközzel osztozik ezen a jellemzőn: a festészettel, a zenével, a grafikával, a pantomimmal és a tánccal, a képzőművészetekkel stb. A polgároknak arra is lehetőséget kell biztosítani, hogy megismerjék és felhasználják a kommunikációra más-más nyelvcsaládhoz tartozó nyelveiket, tiszteletben tartva az európai identitást (és az európai értékeket) alkotó kultúrákat és identitásokat. Az EGSZB ragaszkodik a cserék és testvérvárosi kapcsolatok pozitív szerepéhez, amelyekre a Régiók Bizottsága is utal (14), és hangsúlyozza, hogy bármilyen stratégiát követünk is a nyelvtanulásban, a kereslet ugyanolyan fontos, mint a kínálat. Ezért a nyelvtanulás motiválását más szemszögből is meg lehet közelíteni, mint a haszonelvűség (gazdaság és foglalkoztatás) kizárólagos aspektusa.

g)

Az igények: a kohézió és az európai identitás tekintetében az igények nem csupán kereskedelmi vagy identitásbeli igények lehetnek. Léteznek a kölcsönös megértés valós igényei olyan személyek részéről, akik a földrajz, a társadalom és a kultúra hol közös, hol eltérő fejlődésen átesett területeihez tartoznak. Nem készült még hatástanulmány az olyan kevésbé jelentősnek tűnő aspektusok figyelembevételéről, melyek hosszú távon nagyobb jelentőségre tehetnek szert. Holott a nyelvi képzés terén a keresletet és a kínálatot illetően az időkeret években és generációkban mérhető.

Általánosabban fogalmazva, a közlemény törekvéseit nem szervezi az időtényező köré: múlt, rövid távú vagy középtávú jövő, a jövő generációi – miről is beszélünk pontosan?

Ugyanez mondható el az emberi és kulturális aspektusokról, a menekültüggyel és a bevándorlással kapcsolatos megfontolásokról, a helyi és területi önkormányzatok igényeiről és szerepéről a kérdésben, valamint a társadalmi-szakmai tényezőkről. Egyenlő mértékben kell kikérni a szociális és gazdasági partnerek (UNICE, ECPE/Állami Vállalatok Európai központja, ESZSZ), valamint az emberi jogi, a szociális és a kulturális területen tevékenykedő NGO-k és az egyetemek, illetve a közigazgatás véleményét, nem egy nélkülük meghatározott stratégia megvalósítása érdekében, hanem a velük és általuk történő döntésért. Ez lenne a legjobb garancia az ezen ambiciózus célok sikeréhez szükséges szélesebb figyelembevételhez. A Tanács „1+2” (15) stratégiájának megvalósítása és sikere olyan eszközöket igényel, amelyek meghaladják az intézményi keretet, és megkívánja, hogy az Európai Unió lehető legtöbb polgára és lakója kapcsolódjon be, érezze magát érintettnek és megszólítottnak.

Az EGSZB helyesli a nyelvoktatás és nyelvtanulás érdekében kialakított cselekvési keretet, és megjegyzi, hogy sikere az elsősorban érintett személyek, vagyis egyrészt maguk a tanárok, másrészt pedig a tanulók bekapcsolódásán múlik.

Éppen ezért az Európai Bizottságnak és a Tanácsnak, mielőtt újabb intézkedésekbe kezdenek stabilizálniuk kellene stratégiájukat oly módon, hogy jobban megismertetik a nagyközönséggel és a fiatalokkal azokat a nyilvánvaló okokat, amelyek miatt ezt a különleges diverzifikálódást választották ahelyett, hogy egyetlen közösségi nyelv – legyen az élő vagy holt, modern vagy mesterséges – gyakorlására buzdítottak volna.

A mélyebb okokat röviden és sematikusan az alábbi módon lehet összefoglalni:

Ezért az EGSZB azt ajánlja, hogy – az egész életen át tartó tanuláson és kulturális jogaikon keresztül – a jelenlegi fiatal és kevésbé fiatal felnőtt generációt megfelelően, a jelenleginél jobban vegyék figyelembe ezen irány esetében akkor, amikor az Európai Bizottság a programozási szakaszba lép majd.

A fiatalokat fogékonnyá kell tenni, és motiválni kell arra, hogy sok- és többnyelvű (18) alappal szerelkezzenek fel a XXI. század kommunikációs foglalkozásaihoz. Jobban érvényre kellene juttatni azokat a foglalkozásokat, amelyekben a nyelvek alapos, szakmai ismeretére van szükség (nyelvészek, tolmácsok, fordítók és tanárok). Ennek első, biztos eszköze társadalmi szerepük elismerése és az azokat jelenleg gyakorlók bevonása.

Az Európai Bizottság által javasolt korai nyelvtanítás – ahogyan azt egyébként maga a Bizottság is elismeri – eszközöket és megfelelő módon képzett személyeket igényel, továbbá azt, hogy a szülők csatlakozzanak a nekik javasolt irányhoz, azaz a választási lehetőség diverzifikálásához.

Az EGSZB elismeri a család pozitív szerepét is a korai tanulás elősegítésének folyamatában, és hangsúlyozza a „vegyes” kultúrájú családok – amelyekben például a szülők más-más országból származnak – kulturális hozzájárulását. Ezek a családok általában a nyitottság és a tolerancia kultúrájának hordozói több generáción keresztül, ahogyan azt több európai és kanadai tanulmány is megerősíti.

h)

A fordítókkal és tolmácsokkal foglalkozó fejezettel kapcsolatban az EGSZB kiemeli, hogy nem csupán intézményi és szakmai, illetve gazdasági igények léteznek, és hogy más érdekelt feleket is meg kell hallgatni. A társadalmi és kulturális igényeket két okból is figyelembe kell venni: egyrészt mint alapvető emberi jogokat, másrészt mint a belső piac kiépülése befejezésének tényezőit.

Például, amikor mindenfelé azt hallani, hogy a fordítási és tolmácsolási igények nem elégíthetők ki hol a fordítók és a tolmácsok hiánya miatt, hol pénzügyi okokból, az EGSZB javasolja az EU-tagállamok felelősségének átgondolását a következő szempontok alapján: nem képeznek kellő számú fordítót és tolmácsot, a nyelvek különbözősége, a képzés költsége, díjazások és státusz. Az EGSZB visszautal az összes korábban már említett aspektusra, és hozzáteszi, hogy nem ez az egyetlen szektor, amely szakemberhiánnyal küzd, és megjegyzi, hogy a demográfiai deficit nem okolható minden hiányosságért. A munkaerőpiac e szegmensében a kereslet és a kínálat alakulását valószínűleg nem látták eléggé előre, holott az európai integráció és az egymást követő bővítések, csakúgy mint a globalizáció elegendő alapot szolgáltathatott volna a tanulságok levonásához.

Összefoglalva, az EGSZB javasolja, hogy a tagállamok aktívan járuljanak hozzá a jövő alakításához ebben a kérdésben, és ezen a ponton támogatja az Európai Bizottságot.