Keywords
Summary

Keywords

1. Fellebbezés – Jogalapok – A tények téves értékelése – Elfogadhatatlanság – A bizonyítékok értékelésének a Bíróság általi felülvizsgálata – Kizártság, kivéve az elferdítés esetét

(EK 225. cikk; a Bíróság alapokmánya, 51. cikk)

2. Verseny – Közigazgatási eljárás – Versenykorlátozó megállapodás megkötésében megnyilvánuló jogsértést megállapító bizottsági határozat

(EK 81. cikk, (1) bekezdés)

3. Verseny – Kartellek – Bizonyítás

(EK 81. cikk, (1) bekezdés)

4. Fellebbezés – Jogalapok – Elégtelen vagy ellentmondó indokolás – Elfogadhatóság

5. Verseny – Kartellek – Bizonyítás

6. Fellebbezés – Jogalapok – Az ítélet rendelkező részének megalapozásához nem szükséges indokolással szemben felhozott jogalap – Hatástalan jogalap

7. Eljárás – Az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás időtartama – Ésszerű határidő – Értékelési szempontok

Summary

1. A fellebbezés keretében a Bíróságnak nincs hatásköre a tényállás megállapítására és főszabály szerint az Elsőfokú Bíróság által az e tényállás alátámasztására elfogadott bizonyítékok vizsgálatára. Amennyiben ugyanis e bizonyítékokhoz szabályszerűen jutottak hozzá, és a bizonyításra, valamint a bizonyítási teherre vonatkozó szabályokat tiszteletben tartották, kizárólag az Elsőfokú Bíróság feladata az elé terjesztett bizonyítékok bizonyító erejének értékelése. Ez az értékelés ezért – az Elsőfokú Bíróság elé terjesztett bizonyítékok elferdítését kivéve − nem minősül a Bíróság felülvizsgálata alá tartozó jogkérdésnek.

E körben a jogkérdés az, hogy az Elsőfokú Bíróság a bizonyítékok vizsgálata során a helyes jogszabályt alkalmazta‑e.

Ellenben ez nem igaz az Elsőfokú Bíróság olyan értékelése esetén, amely szerint a bizonyítékok nem voltak kétértelműek, hanem éppen ellenkezőleg, pontosak és egybevágóak voltak, amely lehetővé tette annak megállapítását, hogy a jogsértést elkövették.

Ugyanígy az Elsőfokú Bíróság értékelését, amely szerint a nyilatkozatokat pontos bizonyítéknak kell tekinteni, főszabály szerint nem lehet többé a Bíróság előtt vitatni.

(vö. 38–40., 56., 64–65., 100–101. pont)

2. Mivel a Bizottság sikeresen összegyűjtötte az okirati bizonyítékokat az állítólagos jogsértés alátámasztására, továbbá mivel e bizonyítékok elegendőnek tűntek a versenyellenes megállapodás fennállásának bizonyítására, nem szükséges megvizsgálni azt a kérdést, hogy a jogsértéssel vádolt vállalkozásnak a hivatkozott megállapodás kereskedelmi érdekében állt‑e.

Különösen az olyan versenyellenes megállapodásokat illetően, amelyek versenytárs vállalkozások találkozói során jönnek létre, az EK 81. cikk (1) bekezdésének megsértése akkor valósul meg, ha e találkozók célja a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása, és amelyek így a piac működésének mesterséges megszervezésére irányulnak.

Ilyen esetben valamely vállalkozás kartellben való részvételének bizonyításához elegendő az, ha a Bizottság bizonyítja, hogy az érintett vállalkozás olyan találkozókon vett részt, amelyek során versenyellenes megállapodásokat kötöttek. Amennyiben a találkozókon való részvétel bizonyított, e vállalkozás feladata az arra vonatkozó bizonyítékok előterjesztése, hogy az említett találkozókon történő részvétele mögött nem volt versenyellenes szándék, úgy, hogy bizonyítja, a versenytársaival közölte, hogy a találkozókon az övéktől eltérő szándékkal vesz részt.

E szabály indoka az, hogy a találkozón részt vevő valamely vállalkozás, amely nyilvánosan nem határolta el magát annak tartalmától, azt a benyomást kelti a többi résztvevőben, hogy elfogadta annak eredményét, és azt betartja.

(vö. 46–48., 58., 74. pont)

3. Azok a tevékenységek, amelyekre a versenyellenes magatartások és megállapodások irányulnak, általában titkosan folynak le, a találkozókat titkosan tartják, továbbá az erre vonatkozó dokumentáció a legminimálisabbra szorítkozik. Ebből következik, hogy még ha a Bizottság fel is fedez olyan iratokat – mint például a találkozókról készült beszámolók –, amelyek kifejezetten tanúsítják a piaci szereplők közötti jogellenes kapcsolatfelvételt, e dokumentumok általában töredékesek és szórványosak, és ezért gyakran következtetésekkel kell bizonyos részleteket rekonstruálni. Ezért az esetek nagy részében a versenyellenes magatartás vagy megállapodás létezését bizonyos egybeesésekből és ténykörülményekből kell kikövetkeztetni, amelyek együtt figyelembe véve, más összefüggő magyarázat hiányában a versenyjogi szabályok megsértésének bizonyítékául szolgálhatnak.

Habár igaz ugyan az ártatlanság vélelme elvének értelmében, hogy kétség esetén azt a jogsértéssel vádolt vállalkozások javára kell értelmezni, ugyanakkor semmi nem akadályozza a jogsértés megállapítását, feltéve hogy az bizonyított.

(vö. 51–52. pont)

4. Az a kérdés, hogy az Elsőfokú Bíróság ítéletének indokolása ellentmondó vagy hiányos‑e, jogkérdésnek minősül, és mint ilyenre a fellebbezés keretében lehet rá hivatkozni.

(vö. 77. pont)

5. Valamely jogsértés elkövetését elismerő társaság képviselője által ilyen minőségében tett nyilatkozat jelentős jogi és gazdasági kockázattal jár, ami rendkívül valószínűtlenné teszi azt, hogy a nyilatkozatot úgy tette meg a nyilatkozattevő, hogy ne rendelkezett volna a hivatkozott társaság munkavállalói által szolgáltatott információkkal, akik viszont közvetlen tudomással bírtak a jogsértéssel kapcsolatos tényállásról. Ilyen körülmények között az a tény, hogy a társaság képviselője nem rendelkezett közvetlen tudomással a tényekről, nem befolyásolja azt, hogy az Elsőfokú Bíróság milyen bizonyító erőt tulajdoníthatott az ilyen nyilatkozatnak.

(vö. 103. pont)

6. A fellebbezés keretében az Elsőfokú Bíróság ítéleteinek a tárgyhoz nem tartozó indokolása ellen irányuló kifogásokat teljes egészükben el kell utasítani, mivel nem vezethetnek az ítélet hatályon kívül helyezéséhez.

(vö. 106. pont)

7. Az emberi jogok európai egyezménye 6. cikkének (1) bekezdése által ihletett azon általános közösségi jogi elv, amely szerint mindenkinek joga van a tisztességes eljáráshoz és különösen az ésszerű időn belüli eljáráshoz, alkalmazandó a versenyjog megsértéséért bírságot kiszabó bizottsági határozat bírósági felülvizsgálatára irányuló eljárás során.

A határidő ésszerű jellegét az adott ügy sajátos körülményeinek figyelembevételével kell megállapítani, különös tekintettel a jogvitának az érintett szempontjából felmerülő tétjére, az ügy bonyolultságára és a felperes, valamint az illetékes hatóságok magatartására.

E tekintetben a szempontok felsorolása nem kimerítő jellegű, és a határidő ésszerű jellegének vizsgálata nem követeli meg az azt okozó körülmények mindegyikének rendszerszerű vizsgálatát, amennyiben az eljárás időtartama legalább egy körülmény alapján indokolt. Így valamely ügy – több, párhuzamosan vizsgálandó és mélyreható bizonyítást igénylő kereset, több eljárási nyelven való benyújtása által jellemzett ‑ bonyolultsága önmagában alkalmas lehet egy első látásra túl hosszúnak tűnő időtartam igazolására.

(vö. 115–117., 121. pont)