29.11.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 321/57

(1)

Az olasz hatóságok 2014. január 9-i elektronikus értesítésükben az EUMSZ 108. cikkének (3) bekezdése szerint bejelentették az Arfea – Aziende Riunite Filovie ed Autolinee (a továbbiakban: az Arfea) vállalat számára az olaszországi Piemont régió (a továbbiakban: a Régió) által az 1997–1998-as időszakban (a továbbiakban: a felülvizsgálati időszak) odaítélt koncesszió alapján nyújtott autóbuszos személyszállítási szolgáltatásokért Piemont regionális közigazgatási bírósága által megítélt kiegészítő kompenzációt.

(2)

A bejelentést a Bizottság SA.38132 ügyszámon iktatta. Azt követően, hogy a Bizottság 2014. február 7-én információkat kért a kiegészítő kompenzáció kifizetésének megtörténtéről, a Régió 2014. március 11-én megerősítette, hogy a kiegészítő kompenzációt 2014. február 7-én, azaz a Bizottságnak az olasz kormány által az intézkedésről küldött értesítése után kifizették az Arfeának. Az intézkedést ezért be nem jelentett intézkedésnek tekintik.

(3)

Az olasz hatóságok 2014. április 7-én és 2014. május 21-én további információval szolgáltak, majd a Bizottság 2014. július 24-i tájékoztatáskérése nyomán az olasz hatóságok kiegészítő információkat adtak 2014. augusztus 20-án.

(4)

A Bizottság 2015. február 23-án kelt levelében tájékoztatta Olaszországot, hogy a támogatással kapcsolatosan az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 108. cikkének (2) bekezdése szerinti eljárás megindításáról határozott. Az olasz hatóságok 2015. április 16-i levelükben ismertették az eljárást megindító határozatra vonatkozó észrevételeiket.

(5)

A Bizottság az eljárás megindításáról szóló, az Európai Unió Hivatalos Lapjában  (2) kihirdetett határozatában felhívta az érdekelteket az intézkedésre vonatkozó észrevételeik benyújtására.

(6)

Az Arfea – az intézkedés kedvezményezettje – volt az egyetlen érdekelt fél, amely az eljárást megindításáról szóló határozatra válaszul észrevételeket nyújtott be. A 2015. július 30-án beérkezett beadványt 2015. augusztus 18-án továbbították Olaszországnak, megadva számára a válaszadás lehetőségét. Olaszország a 2015. szeptember 24-én kelt levelében küldte el megjegyzéseit.

(7)

Az Arfea magántársaság, amely koncesszió alapján helyi tömegközlekedési szolgáltatásokat, valamint magáncélú kereskedelmi szállítási szolgáltatásokat nyújt. Közelebbről; az Arfea az olasz hatóságok szerint a felülvizsgálati időszakban (1997 és 1998) koncessziós társaságként autóbusz-közlekedési hálózatot működtetett Alessandria tartományban és Asti tartományban (a továbbiakban: a Tartományok). A társaság más magánszolgáltatásokat, például turisztikai és autóbusz-bérbeadási szolgáltatásokat is nyújtott.

(8)

A Régió az olasz hatóságok által nyújtott információk alapján a tartományi közgyűlés (Delibera della Giunta Regionale vagy D.G.R.) 658-2041. számú, 1984. február 16-án kelt, a 151/1981. számú törvény (3) és a 16/1982. számú tartományi törvény (4) végrehajtásáról rendelkező kerethatározata (a továbbiakban: az 1984-es kerethatározat) értelmében már fizetett közpénzhozzájárulást az Arfeának az 1997–1998-as időszakban végrehajtott fenti szolgáltatásokért. Ezek a törvények állapították meg a személyszállítási szolgáltatásokat nyújtó szervezetek vagy vállalkozások beruházásainak és üzemi veszteségeinek fedezésére fordítható közpénzhozzájárulások odaítélésének szabályait. A 16/82. számú tartományi törvény 1. cikke úgy határozza meg az ilyen szolgáltatásokat mint „rendszerint személyek vagy áruk folyamatos vagy időszakos kollektív szállítását díjfizetés ellenében, adott idő, gyakoriság, előre meghatározott útvonal és differenciálatlan ajánlat szerint biztosító szolgáltatások”. Az Arfea a 472/1999. számú törvény 12. cikke értelmében 1997-ben is igényelt és kapott a Régiótól kiegészítő közpénzi hozzájárulást az 1997-es évre. Mivel úgy tűnik, hogy ezeket a közpénzi hozzájárulásokat több mint tíz évvel azelőtt ítélték oda, hogy a Bizottság először küldött információkérést az olasz államnak, ezek a hozzájárulások nem képezik az e határozat keretében végzett vizsgálat tárgyát.

(9)

Azután, hogy az olasz Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság ítéletében (5) visszamenőleges közszolgáltatási kompenzációt ítélt meg – a nemzeti törvények szerint már megkapott kompenzáción felül – egy szállítási szolgáltatónak közvetlenül az 1191/69/EK tanácsi rendelet (6) értelmében, az Arfea 2007-ben a fenti rendelet alapján kiegészítő közszolgáltatási kompenzációt igényelt a Régiótól a számára állítólagosan 1997-ben és 1998-ban előírt közszolgáltatási kötelezettség eredményeként elszenvedett gazdasági hátrányok ellensúlyozására. Az Arfea állítása szerint a kapott, nemzeti jogszabályok szerint számított kompenzációs összeg nem tette lehetővé a közszolgáltatási kötelezettség teljesítése miatti hiány teljes kompenzálását. A Régió 2007. május 14-én és 2008. január 25-én kelt feljegyzéseiben visszautasította ezt a kérelmet. Az Arfea és más szolgáltatók 913/2007 és 438/2008 számú fellebbezésükben kifogásolták a kiegészítő kompenzációra vonatkozó kérelmüket visszautasító feljegyzéseket.

(10)

Piemont regionális közigazgatási bírósága (továbbiakban: a regionális közigazgatási bíróság) a 2010. február 18-i 976 és 977/2010 számú ítéleteiben helyt adott az Arfea fellebbezésének, és megállapította, hogy az kiegészítő kompenzációra jogosult az 1191/69/EGK rendelet szerint elvégzett közszolgáltatásokért.

(11)

A regionális közigazgatási bíróság ezekben az ítéleteiben megállapította, hogy közszolgáltatást nyújtó vállalkozás adott szolgáltatás végzésekor ténylegesen felmerült költségei visszatérítésére vonatkozó kérelme nem utasítható vissza. Olaszország elégtelen szintű hozzájárulása indokolatlan hátrányt jelentett volna a koncessziós társaságnak. A regionális közigazgatási bíróság úgy vélte továbbá, hogy az Arfea akkor is jogosult a közszolgáltatási kompenzációra, ha nem kérelmezte előzetesen a közszolgáltatási kötelezettség megszüntetését. A regionális közigazgatási bíróság úgy rendelkezett, hogy a Régiónak az Arfeát megillető kiegészítő kompenzáció összegét a vállalat könyveléséből vett megbízható adatok alapján kell meghatároznia, amelyből látható az Arfea közszolgáltatási kötelezettség keretében végzett tevékenységeinek tulajdonítható költségek és a kapcsolódó bevételek különbsége. A Régió azonban nem számította ki az Arfeának a regionális közigazgatási bíróság utasításai szerint fizetendő kompenzáció összegét.

(12)

A regionális közigazgatási bíróság 2013. február 14-én kelt 198-as és 199-es számú végzésében (ordinanze istruttorie) szakértőt nevezett ki (továbbiakban: a szakértő) annak ellenőrzésére, hogy az Arfea által kérelmezett összegek (1 446 526 EUR az 1997-es évre és 421 884 EUR az 1998-as évre) kiszámítása az 1191/1969/EGK rendelet és az Altmark ítélet (7) 87–95 pontjai szerint történt-e. A regionális közigazgatási bíróság 2013. október 10-i 1070 és 1071/2013. sz. ítéletéből (giudizio per l'ottemperanza) úgy tűnik, hogy a szakértő megállapította, hogy az Arfea alulkompenzáció formájában az 1997-es évben 1 196 780 EUR, az 1998-as évben 102 814 EUR gazdasági hátrányt szenvedett. A regionális közigazgatási bíróság ennek megfelelően számszerűsítette a Régió által az Arfeának fizetendő kiegészítő kompenzáció összegeit, és elrendelte ezen összegek 2014. február 7-ig történő kifizetését. Az olasz hatóságok megerősítették, hogy a Régió 2014. február 7-én kifizette az összegeket az Arfeának.

(13)

Az 1070 és 1071/2013 sz. ítéletekből következő kiegészítő kompenzációnak a Régió által az Arfeának történő kifizetése képezi a be nem jelentett intézkedéseket és ennek a határozatnak a tárgyát.

(14)

Mint az előző szakaszból kiderül, a regionális közigazgatási bíróság kinevezett egy szakértőt annak megállapítására, hogy a Régió milyen összegű kiegészítő kompenzációval tartozik Arfeának. A szakértő 2013. június 17-én két jelentést adott ki, egyet az 1997-es, egyet pedig az 1998-as évre. A szakértő az Arfea tanácsadói által készített kompenzációszámításon könyvelési korrekciót végzett, de megerősítette, hogy a kiegészítő kompenzáció kiszámításának módszertana megfelelt az 1191/1969/EGK rendelet 10. és az azt követő cikkeinek valamint az Altmark-ítélet 87–95 pontjainak. A szakértő által alkalmazott módszertan a következő volt:

(15)

Jelentésében a szakértő előadta, hogy a vizsgálathoz használt adatokat a Régió igazolta. A szakértő az olasz hatóságok állításával ellentétben úgy véli, hogy az Arfea könyvelése alapján el lehet dönteni, hogy mely költségek merültek fel a Piemont régió által állítólagosan előírt közszolgáltatási kötelezettségek végrehajtása során. A szakértő szerint néhány költség közvetlenül felosztható, míg néhány közös költséget csak az Arfea közszolgáltatási és magántevékenységeire való közvetett visszavezetéssel lehet elkülöníteni. A közös költség közvetett felosztását az Arfea által állítólagosan a Régió által biztosított utasítás (az úgynevezett 97. utasítás) szerint kidolgozott úgynevezett alapmodellben (modelli base) megadott paraméterek alapján végezték. Ezek a paraméterek megadták a Régióban végzett városi és városközi közszolgáltatási tevékenység és egyéb magántevékenységek (pl. buszbérbeadás) százalékarányát. A szakértő ezeket a százalékarányokat alkalmazta azokra a közös költségekre, amelyeket az állítások szerint nem lehetett külön számlán kezelni.

(16)

A szakértő az Altmark-ítélettel való egyezés tekintetében nem foglal állást arról, hogy az Arfeát ténylegesen megbízták-e világosan meghatározott közszolgáltatási kötelezettséggel, mivel ez nem képezte megbízása tárgyát. Megerősíti, hogy a közpénzi hozzájárulás kiszámításához használt paramétereket az 1984-es kerethatározat szerint határozták meg, és hogy a jelentésében igazolt kiegészítő kompenzáció nem haladja meg azt a mértéket, amely a közszolgáltatási kötelezettség teljesítéséhez szükséges költségek egészét vagy egy részét fedezi, tekintetbe véve az azzal kapcsolatos bevételeket, valamint a kötelezettségek teljesítésével szerzett ésszerű hasznot.

(17)

A szakértő egyetért az Arfea tanácsadói által kiszámított ésszerű haszonnal, amely a következő feltételezéseken alapulva átlagos tőkemegtérítésnek számít:

(18)

A szakértő végül megerősítette, hogy az Arfea által 1997-ben és 1998-ban alkalmazott egységdíjak összhangban vannak a piacon hasonló szolgáltatást nyújtó, jól működő, tipikus vállalkozások egységdíjaival.

(19)

Az 1997-es és 1998-as évre vonatkozó kiegészítő kompenzáció (az 1997-es évre 1 196 780 EUR, az 1998-as év re 102 814 EUR) tehát megfelel az igazolt hiány és a nettó pénzügyi hatás a Régió által már kifizetett közpénzi hozzájárulás összegével csökkentett különbségének.

(20)

Az olasz hatóságok 28, a Tartományok által az Arfeának különböző érvényességi dátumokkal a 27 regionális útvonalon és 1 régiók közötti útvonalon végzett szolgáltatásra odaítélt koncessziót (disciplinari di concessione) nyújtottak be. Néhány koncesszió egyértelműen hatályban volt a felülvizsgálati időszakban, míg másoknál nem áll rendelkezésre bizonyíték a megújításra, csupán későbbi módosításokra:

(21)

Minden koncesszió éves koncesszió, amelynek megújítása csak akkor volt érvényes, ha a koncesszió lejárta előtt legalább egy hónappal megújítási kérelmet nyújtottak be és kifizették a koncessziós díjat. Mindegyik koncesszió azt kötötte ki, hogy a szolgáltatásokat teljesen a vállalkozás kockázatára hajtják végre. Számos koncesszió utal díjmeghatározó regionális táblázatokra. Öt koncesszió tartalmazza azt, hogy a szolgáltatások nyújtása nem teremt jogot semmilyen támogatásra vagy kompenzációra. A fennmaradó 23 koncesszió jelzi, hogy a közpénzi hozzájáruláshoz való hozzáférés a koncesszió előírásainak teljesítésétől függ, és a vonatkozó számításokat az 1984-es kerethatározat szerint kell elvégezni (10).

(22)

Ahogy az eljárást megindító határozat is kimondja, a Bizottságnak többféle kétsége volt az intézkedésnek a belső piaccal való összeegyeztethetőségét tekintve.

(23)

Először is a Bizottság megkérdőjelezte, hogy az Európai Unió Bírósága által az Altmark-ítéletben meghatározott négy feltétel teljesült-e.

(24)

Másodszor a Bizottságnak kétségei voltak afelől, hogy a szóban forgó intézkedés mentesült-e az 1191/69/EGK rendelet 17. cikkének (2) bekezdésében meghatározott bejelentési kötelezettség alól. A Bizottság különösen kétségbe vonta először is, hogy a Régió bármilyen közszolgáltatási kötelezettséget egyoldalúan előírt volna az Arfeának, másodszor pedig, hogy a szóban forgó kompenzáció megfelelt-e az 1191/69/EGK rendelet összes követelményének. Ha e két említett feltétel egyike sem bizonyosodik be, a bejelentett intézkedés összeegyeztethetőségét az 1370/2007/EK rendelet szerint kell értékelni.

(25)

Harmadszor a Bizottságnak kétségei voltak a szóban forgó intézkedésnek az 1370/2007/EK rendelet szerinti összeegyeztethetőségét illetően. A Bizottság megkérdőjelezte, hogy az Arfeát közszolgáltatási szerződés révén vagy az általános szabályok alkalmazása által az 1370/2007/EK rendelet szerinti közszolgáltatási kötelezettséggel bízták meg. Amennyiben a koncessziós megállapodásokat közszolgáltatási szerződésnek lehet tekinteni, a Bizottság kétségbe vonta, hogy ezek a megállapodások megfeleltek az 1370/2007/EK rendeletnek a közszolgáltatási szerződések kötelező tartalmát előíró 4. cikkében meghatározott követelményeknek. A Bizottság kételyét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy az Arfeának megítélt kompenzáció kiszámításakor – a túlkompenzáció elkerülése érdekében – betartották-e az 1370/2007/EK rendeletben meghatározott követelményeket.

(26)

Negyedszer a Bizottságnak kétségei voltak a szóban forgó intézkedés valódi természetét illetően. A Bizottság különösen megkérdőjelezte, hogy a szóban forgó intézkedést közszolgáltatási kompenzáció odaítélése helyett lehet-e jogsértő magatartás miatti kártérítésnek tekinteni, amely az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében nem minősül előnynek.

(27)

Az olasz hatóságok beadványukban a bejelentett intézkedést állami támogatásnak értékelték az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében, különösen mivel az nem teljesítette az Európai Unió Bírósága által az Altmark-ítéletben rögzített minden feltételt. Az olasz hatóságok úgy vélték, hogy a Régió által odaítélt kompenzáció nem felelt meg sem az 1191/69/EGK rendeletnek, sem az 1370/2007/EK rendeletnek. Olaszország ilyen tekintetben lényegében a következő indokokat ismertette.

(28)

Az olasz hatóságok kiemelték, hogy a kérdéses időszakban sem egyoldalúan, sem szerződés keretében nem írtak elő közszolgáltatási kötelezettséget buszközlekedési szolgáltatásokra. Először is Olaszország megerősítette, hogy az Arfea koncesszió alapján működött, amelyet évente a vállalat kérésére meg kellett újítani. A koncessziók (összesen 28, amelyet a fenti 19. preambulumbekezdés felsorol) magukban foglalták a Régió által jóváhagyott, az előre meghatározott menetrendhez kapcsolódó díjrendszer használatának kötelezettségét az adott szolgáltatások nyújtására vonatkozó kizárólagos jogokért cserébe, de nem határoztak meg semmilyen konkrét közszolgáltatási kötelezettséget az 1191/69/EGK rendelet 2. cikkének értelmében. Hasonlóképpen az olasz hatóságok véleménye szerint ezek a koncessziók nem utalnak konkrét közszolgáltatási kötelezettségre vonatkozóan előre meghatározott kompenzációs paraméterekre. A kompenzáció nemzeti bíróság ítélete általi utólagos odaítélése nem lenne összeegyeztethető ezzel a követelménnyel.

(29)

Másodszor minden koncessziós dokumentum kiköti, hogy a társaság a szolgáltatást saját kockázatára végzi, és a költséget teljes egészében a szolgáltató viseli. Annak ellenére, hogy az olasz hatóságok által biztosított koncessziók előírták, hogy a szolgáltatás kockázata teljes egészében a társaságot terheli, az Arfea ismételten kérelmezte ezeknek a koncesszióknak a meghosszabbítását.

(30)

Harmadszor a koncessziós dokumentumokból látszik, hogy a társaság autóbuszainak útvonalait többször módosították a társaság kérésére, ezért kizárható, hogy a regionális vagy tartományi hatóságok bármilyen közszolgáltatási kötelezettséget előírtak volna, akár hallgatólagosan.

(31)

Az olasz hatóságok emellett kifejtették, hogy a társaság kérésére végrehajtott módosításokat figyelembe vevő, szállítási szolgáltatások nyújtására vonatkozó kizárólagos jogért cserébe a társaság az olasz jogszabályokban előírt, az 1984-es kerethatározat alapján kiszámított normatív költségeken alapuló üzemi hozzájárulást kapta a szolgáltatások nyújtásának díjazásaként. A szolgáltatás normatív költségét az akkor hatályos jogszabályok (151/81 sz. törvény és 16/82 sz. regionális törvény) szerint számították ki, amelyek arról rendelkeztek, hogy a helyi személyszállítási szolgáltatások költségeihez az elszámolható szokványos kiadás alapján kell hozzájárulni. Ez szolgált a társaság teljes üzemi veszteségének fedezésére. Az olasz jogszabályok értelmében az ilyen üzemi hozzájárulások azt a célt szolgálták, hogy a szolgáltató gazdasági egyensúlyt érhessen el, míg az ezen felüli hiányt a szolgáltató szakszerűtlen ügyvezetési gyakorlatának tulajdonították. Ennek megfelelően azt az egyértelmű kikötést tették, hogy bármilyen ilyen hiányt a társaságnak kell fedeznie, mivel nem tett meg minden szükséges intézkedést a költségek csökkentése és a bevételek növelése érdekében.

(32)

Az olasz hatóságok fenntartják továbbá, hogy a bíróság által megbízott szakértő által utólagosan kiszámított kiegészítő kompenzáció egyértelműen megszegi az 1191/69/EGK rendelet 10. és az azt követő cikkeiben a közös kompenzációs eljárásra meghatározott követelményeket. Az olasz hatóságok úgy vélekednek, hogy a bíróság által megkérdezett szakértő csak a társaság tanácsadói által bemutatott, utólagosan és a számlák megfelelő elkülönítése nélkül meghatározott költség- és bevételadatokat elemezte. Ezt követően azt a következtetést vonta le, hogy néhány feltárt ellentmondáson kívül a kapott eredmény alapvetően helyes volt.

(33)

Az olasz hatóságok továbbá úgy vélik, hogy a kompenzáció az 1370/2007/EK rendelet követelményeinek sem felel meg. Különösen a kompenzáció összegének kiszámítása nem követi az 1370/2007/EK rendelet 1. mellékletében a közszolgáltatási kötelezettség teljesítéséből eredő nettó pénzügyi hatás kiszámítására meghatározott módszert.

(34)

Végül az olasz hatóságok azzal érvelnek, hogy a regionális közigazgatási bíróság ítélete azt rendelte el, hogy az Arfeának az 1997-es és 1998-as évben nyújtott szolgáltatási kötelezettségéért pénzügyi kompenzációt kell fizetni, de nem ítélt meg kompenzációt az ezeknek a hozzájárulásoknak a ki nem fizetéséből eredő károkért. Az olasz hatóságok kifejtették, hogy az Arfea 2014. június 6-án kérelmet nyújtott be a regionális közigazgatási bíróság által számára már odaítélt kompenzáción felüli kártérítés megítélésére. Az olasz hatóságok úgy vélik, hogy ez azt mutatja, hogy az Arfeának a regionális közigazgatási bíróság által odaítélt, ennek a határozatnak a tárgyát képező kompenzáció nem jelent kártérítést.

(35)

Az Arfea – az intézkedés kedvezményezettje – volt az egyetlen harmadik fél, amely az eljárást megindító határozatra válaszul észrevételeket nyújtott be. Az Arfea beadványaiban nem értett egyet a Bizottságnak az eljárást megindító határozatban leírt előzetes álláspontjával.

(36)

Arfea először is úgy érvel, hogy a Bizottságnak a szóban forgó intézkedés összeegyeztethetőségét és jogszerűségét kizárólag az 1191/69/EGK rendelet szerint, és nem az 1370/2007/EK rendelet szerint kellene értékelnie. Az Arfea szerint az 1370/2007/EK rendelet nem vonatkozik a hatálybalépése, azaz 2009. december 3-a előtt létrejött helyzetre, ahogy azt a Törvényszék a T-92/11 sz. Andersen ügyben 2013. március 20-án hozott ítéletében megerősítette. Az Arfea fenntartja ugyanakkor, hogy a számára megítélt kompenzációk minden esetben megfeleltek az 1370/2007/EK rendelet követelményeinek.

(37)

Másodszor az Arfea azt állítja, hogy közszolgáltatási kötelezettséggel bízták meg az 1191/69/EGK rendelet 2. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében. Az Arfea szerint a helyi személyszállítási szolgáltatások közszolgáltatások. Olaszországban az ilyen szolgáltatásokat közigazgatási koncessziók keretében ítélik oda, és az ilyen szolgáltatások nyújtásához kapcsolódó közszolgáltatási kötelezettségeket koncessziós megállapodásokban, valamint az ilyen koncessziós megállapodásokhoz kapcsolódó megállapodásokban és szabályzatokban rögzítik. Az Arfea esetében az ilyen közszolgáltatási kötelezettségek üzemeltetési menetrendekre, autóbusz-útvonalakra, megállókra és díjakra vonatkoztak. Azzal a ténnyel kapcsolatosan, hogy a koncesszió kikötötte, hogy a szolgáltatásokat a társaság saját felelősségére végzi, az Arfea azzal érvel, hogy ez az utasokkal és harmadik felekkel kapcsolatos biztonsági kockázatokra utal, nem pedig az általános üzleti kockázatra.

(38)

Harmadszor az Arfea azt állítja, hogy az ilyen közszolgáltatási kötelezettség megszüntetésére vonatkozó, az 1191/69/EGK rendelet 4. cikkében előírt kérelmének elmulasztása nem fosztja meg az 1191/69/EGK rendelet szerinti kompenzációs jogától. Az Arfea szerint az 1191/69/EGK rendelet 4. cikkében előírt eljárás nem vonatkozik egy vállalkozás számára az 1191/69/EGK rendelet hatálybalépése után előírt közszolgáltatási kötelezettségre. Az Arfea az 1191/69/EGK rendelet 4. cikkére vonatkozó ilyen értelmezését az Bíróság C-518/12. számú CTP ügyben 2014. március 3-án hozott ítéletével támasztja alá.

(39)

Negyedszer az Arfea a számára a Piemont régió regionális közigazgatási bírósága által megítélt kompenzációs összeg kiszámításával kapcsolatosan úgy érvel, hogy a bíróság által megbízott szakértő jelentését a Bizottság nem kérdőjelezheti meg, mivel ez kizárólag a nemzeti bíróságok felelősségébe tartozó előzetes technikai tevékenység. Az Arfea szerint a kompenzáció kiszámításához használt paramétereket a Regionális tanács előre állapította meg 1984. február 16-i határozatában, és nem történt túlkompenzáció. A szóban forgó kompenzációk ezért megfelelnek az 1191/69/EGK rendelet vonatkozó követelményeinek.

(40)

Ötödször az Arfea szerint a fenti (37)–(39) preambulumbekezdésben összegzett érvek a szóban forgó kompenzáció és az 1370/2007/EK rendelet követelményei összeegyeztethetőségének értékelésére is vonatkoznak. Azonban a kompenzációk ebben a Rendeletben előírt formai követelményeknek való megfelelése tekintetében, amelyet a Bizottság a 64. preambulumbekezdésben és az eljárást megindító határozatban idéz, az Arfea úgy érvel, hogy a szóban forgó ügyre ezeket nem kell alkalmazni. Az Arfea szerint jogilag és logikailag is lehetetlen lenne bemutatni az ezeknek a követelményeknek való megfelelést, mivel a szóban forgó szituáció sok évvel az 1370/2007/EK rendelet hatálybalépése előtt történt.

(41)

Végül az Arfea állítja, hogy a számára a Piemont régió regionális közigazgatási bírósága által megítélt kompenzációk megfelelnek a négy Altmark-feltételnek. Először is az Arfeát egyértelműen meghatározott közszolgáltatási kötelezettségekkel bízták meg, az első Altmark-feltételnek megfelelően. Másodszor a kompenzáció paramétereit átlátható és objektív módon előre megállapították a Regionális tanács 1984. február 16-i határozatában, a második Altmark-feltételnek megfelelően. Harmadszor a szakértői jelentés megállapította, hogy a kompenzáció nem haladta meg a közszolgáltatási kötelezettség teljesítésekor felmerült költséget, beleértve az ésszerű hasznot, a harmadik Altmark-feltételnek megfelelően. Végül az Arfea tipikus és jól működő vállalkozásnak számít a negyedik Altmark-feltétel értelmében, amelyet az a tény bizonyít, hogy átlagos kilométerenkénti költsége a régió szokványos költségei alatt volt.

(42)

Az Arfea észrevételeihez fűzött megjegyzéseikben az olasz hatóságok minden kiegészítő megjegyzés nélkül megerősítik az eljárást megindító határozathoz fűzött észrevételeikben kifejezett álláspontjukat.

(43)

A Szerződés 107. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet”.

(44)

Ennek megfelelően ahhoz, hogy egy támogatási intézkedés az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősüljön, együttesen kell teljesítenie az alábbi feltételeket:

(45)

A Bizottság tudomásul veszi, hogy a regionális közigazgatási bíróság ítéletei szerint a Régiónak kiegészítő kompenzációt kell fizetnie az Arfeának az 1997-es és 1998-as évben regionális útvonalakon nyújtott menetrend szerinti autóbusz-szolgáltatásokért. A szakértő igazolta, hogy az Arfea alulkompenzáció formájában az 1997-es évben 1 196 780 EUR, az 1998-as évben 102 814 EUR gazdasági hátrányt szenvedett a számára állítólagosan előírt közszolgáltatási kötelezettség eredményeként. 2014. február 7-én a Régió ténylegesen kifizette ezt az összeget Arfeának, hogy eleget tegyen az ítéleteknek.

(46)

Az, hogy a régiót nemzeti bíróság kötelezte arra, hogy kompenzációt fizessen egy vállalkozásnak, nem jelenti azt, hogy a támogatás nem tudható be az ítéletnek eleget tevő régiónak, ugyanis az adott állam belföldi bíróságai az adott állam szerveinek tekintendők, és ennélfogva azokat köti a lojális együttműködés kötelezettsége. (11)

(47)

Az intézkedés ezért az államnak tudható be, és a kompenzáció kifizetésére felhasznált források állami források.

(48)

A Bizottság először is megjegyzi, hogy az Arfea gazdasági tevékenységet folytat, mégpedig díjazás ellenében végez személyszállítást. Az Arfea ezért a Szerződés 107. cikkének (1) bekezdése értelmében vett vállalkozásnak tekintendő.

(49)

Az intézkedés odaítélése is szelektívnek tekintendő, mivel csak az Arfea számára kedvező.

(50)

Ami a gazdasági előny biztosítását illeti, az Altmark-ítéletből következik, hogy az állam által vagy állami forrásokból vállalkozásoknak közszolgáltatási kötelezettség teljesítéséért nyújtott kompenzáció nem biztosít előnyt az érintett vállalkozásoknak, és ezért nem minősül a Szerződés 107. cikke (1) bekezdésének értelmében vett állami támogatásnak, amennyiben négy feltétel együttesen teljesül:

(51)

Az Altmark-ítélet előírja, hogy a vállalkozásoknak a számukra kirótt közszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséért nyújtott kompenzáció esetében a gazdasági előny fennállásának kizárása érdekében mind a négy feltételnek együttesen kell teljesülnie.

(52)

Az első Altmark-feltétel tekintetében a Bizottság először is megjegyzi, hogy annak célja, hogy a tagállamok bizonyítsák, hogy egy adott vállalkozást közszolgáltatási kötelezettséggel bíztak meg, és az ilyen közszolgáltatási kötelezettségek előírását általános érdekű megfontolások igazolják (12). Az olasz hatóságok azonban nem indokolták meg, hogy milyen, az általános érdeket figyelembe vevő közszolgáltatási kötelezettségeket írtak elő Arfeának. Ezzel szemben úgy érveltek, hogy Arfeát nem bízták meg semmilyen közszolgáltatási kötelezettséggel.

(53)

Másodszor a Bizottság megjegyzi, hogy közszolgáltatási kötelezettség előírása olyan feltételek megszabását jelenti a szolgáltatóra nézve, amelyeket a kérdéses szolgáltató nem vállalna, vagy nem ugyanilyen mértékben vállalna ellenérték nélkül, ha saját üzleti érdekeit tartaná szem előtt. Ezeket a feltételeket ráadásul a hatóságnak egyértelműen meg kell határoznia egy megbízási aktusban. Az Arfea ebben a tekintetben nem tudja kifejteni, hogy pontosan milyen közszolgáltatási kötelezettségeket írtak elő számára, és azt sem tudja bemutatni, hogy ezeket a közszolgáltatási kötelezettségeket egyértelműen meghatározták egy megbízási aktusban. Ezenkívül az alábbi (77)–(82) preambulumbekezdésekben ismertetett okokból a Bizottság úgy gondolja, hogy komoly annak gyanúja, hogy az Arfea számára nem írtak elő ilyen egyértelmű közszolgáltatási kötelezettségeket.

(54)

A második Altmark-feltételre vonatkozóan a Bizottság azt az észrevételt teszi, hogy az Arfeának a regionális közigazgatási bíróság ítéleteiben megítélt kompenzáció kiszámításához használt paramétereket nem határozták meg előre. Azokat kizárólag a szakértő által végzett utólagos számítás alapján állapították meg különböző, megfelelően meg nem indokolt feltételezésekre támaszkodva és elkülönített számlák hiányában.

(55)

Az Arfea érveivel ellentétben nem lehet meghatározni, hogy a szóban forgó kompenzációk kiszámításához használt paramétereket a Regionális tanács 1984. február 16-i határozata megszabta. Az Arfeának a regionális közigazgatási bíróság által megítélt kompenzációk valójában kiegészítő kompenzációk, amelyek pontos célja az Arfeának állítólagosan előírt közszolgáltatási kötelezettség miatti pénzügyi teher fedezése, amelyet a Regionális tanács 1984. február 16-i határozatának alkalmazásával neki már odaítélt kompenzáció nem fedezett volna teljesen.

(56)

Az ilyen megközelítés ellentmond a második Altmark-feltételnek, és minden ilyen alapon odaítélt kompenzáció állami támogatásnak minősül. A Bíróság az Altmark-ítéletben egyértelművé tette, hogy „amennyiben a tagállam anélkül fizet egy vállalkozásnak az elszenvedett veszteségeiért ellentételezést, hogy az ellentételezés alapjául szolgáló feltételeket előzetesen meghatározták volna, és később kiderül, hogy a közszolgáltatási kötelezettség végrehajtása keretében bizonyos szolgáltatások üzemeltetése nem volt gazdaságilag életképes, az olyan pénzügyi beavatkozásnak minősül, amely a Szerződés 107. cikke (1) bekezdésének értelmében az állami támogatás fogalmába tartozik” (13).

(57)

A Bizottság ezért azt a következtetést vonja le, hogy a bejelentett intézkedés nem felel meg a második Altmark-feltételnek.

(58)

A harmadik Altmark-feltételre vonatkozóan a Bizottság először is azt mérlegeli, hogy amikor egy vállalkozás közszolgáltatási kötelezettség alá eső tevékenységet és közszolgáltatási kötelezettség alá nem eső tevékenységet is folytat, a szolgáltató különböző tevékenységeire vonatkozó számlák megfelelő elkülönítésének hiányában nem lehet pontosan meghatározni, hogy melyek a közszolgáltatási kötelezettség teljesítésével kapcsolatosan felmerült költségek.

(59)

Jelen ügyben az olasz hatóságok azzal érveltek, hogy az Arfea nem végezte el a Piemont régió által előírt közszolgáltatási kötelezettség körébe állítólagosan tartozó tevékenységeire és más tevékenységeire vonatkozó számláinak megfelelő elkülönítését. A Bizottság amiatt is kétségét fejezte ki, hogy az Arfea végrehajtotta-e a számlák ilyen elkülönítését, az Arfea pedig nem tett észrevételt ezzel a kérdéssel kapcsolatosan. Ráadásul a bíróság által megbízott szakértő által a kompenzáció összegének meghatározásához használt Arfea-számlák kivonataiban nem látszik az Arfea különböző tevékenységeinek bármilyen elkülönítése. A Bíróság által kinevezett szakértő által készített költségfelosztás utólag készült az Arfea tanácsadói által készített alapmodell szerint, amely az Arfea különböző tevékenységeihez meghatározandó költségek százalékarányát állapította meg.

(60)

Másodszor a Bizottság úgy véli, hogy a szakértő által a kompenzáció összegének kiszámításához használt nyereségszintek magasabbak a harmadik Altmark-feltétel értelmében figyelembe vehető ésszerű nyereségnél.

(61)

A szakértő szerint ésszerű nyereségrátának számít a befektetett tőke megtérülési rátája (1997-ben 12,89 %, 1998-ban 10,81 %); amely a 10 évre lekötött olasz állami kötvények hozamán alapul (1997-ben 6,8 %), hozzáadva az átlagos kockázati prémiumot (1997-ben 4,8 %) és felfelé korrigálva az Arfea saját pénzügyi helyzetének figyelembevételéhez (1997-ben 1,28-cal).

(62)

Ebben a tekintetben a Bizottság megjegyzi, hogy a szakértő által megállapított kockázati prémium különösen magas ahhoz képest, hogy az Arfea viszonylag korlátozott kockázatnak volt kitéve. Az Arfea valójában kizárólagos jog alapján működtette a koncessziókat, ami megvédte őt a más szolgáltatókkal való versenytől, és a szakértő által meghatározott kompenzáció ellensúlyozta a közszolgáltatási kötelezettség teljesítése közben felmerült összes állítólagos költséget.

(63)

A Bizottság továbbá megjegyzi, hogy miközben a szakértő kijelentette, hogy a szállítási ágazat a piacinál alacsonyabb átlagos kockázatnak van kitéve, a kockázati prémiumot felfelé korrigálta, hogy figyelembe vegye az Arfea saját pénzügyi kiszolgáltatottságát, amely meghaladta az ágazati átlagot. Ezzel a szakértő nem vette figyelembe a tipikus szállítási társaság kockázatát, csupán az Arfea saját kockázatát, amely magasabb volt az ágazati átlagnál.

(64)

A fentieket figyelembe véve a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a harmadik Altmark-feltétel nem teljesül.

(65)

Tekintettel arra, hogy az Altmark-feltételeknek együttesen kell teljesülniük, és a szóban forgó intézkedés nem teljesíti az első három Altmark-feltételt, a Bizottságnak nem szükséges megvizsgálnia, a negyedik Altmark-feltétel teljesülését.

(66)

Ennek megfelelően a Bizottság úgy tekinti, hogy az Arfeának a felülvizsgálati időszakban nyújtott szolgáltatásokért fizetett kiegészítő kompenzáció nem felel meg a négy együttes Altmark-feltételnek, azaz a Szerződés 107. cikkének (1) bekezdése értelmében szelektív gazdasági előnyben részesíti a társaságot.

(67)

A Bizottság elsőként megjegyzi, hogy a szóban forgó kompenzációkat Piemont regionális közigazgatási bírósága két, 2013. október 10-én hozott ítéletben ítélte oda az Arfeának, és azokat Piemont régió 2014. február 7-én fizette ki, azaz jóval azután, hogy az autóbuszos személyszállítási piacot megnyitották az uniós verseny előtt.

(68)

Ilyen tekintetben az Európai Unió Bírósága az Altmark-ítéletben megjegyezte, hogy 1995 óta több tagállam megkezdte egyes közlekedési piacainak a más tagállamokban letelepedett vállalkozások részéről támasztott verseny előtti megnyitását, így számos vállalkozás már a származási országától eltérő tagállamokban is nyújt városi, elővárosi vagy regionális közlekedési szolgáltatásokat.

(69)

Ezért úgy tekintendő, hogy az Arfea számára megítélt bármilyen kompenzáció valószínűleg torzítja az autóbuszos személyszállítási szolgáltatások nyújtása területén folyó versenyt, és valószínűleg befolyásolja a tagállamok közötti kereskedelmet, amennyiben rontja a más tagállamokban letelepedett fuvarozási vállalkozások olaszországi szolgáltatásnyújtási lehetőségét, és megerősíti az Arfea piaci pozícióját azáltal, hogy mentesíti olyan költségek alól, amelyeket rendes tevékenysége vagy mindennapos üzletvezetése keretében általában viselnie kellene.

(70)

A Bizottság ezenkívül megjegyzi, hogy az Arfea más piacokon, például a magánszállítási szolgáltatások piacán is tevékenykedik, így azokon a piacokon verseng más uniós vállalkozásokkal. Az Arfea számára megítélt kompenzáció azokon a piacokon is fenyegethet versenytorzítással és a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolásával.

(71)

A Bizottság ennek megfelelően megállapítja, hogy az intézkedés torzítja a versenyt és befolyásolja a tagállamok közötti kereskedelmet.

(72)

A fentiek fényében a Bizottság megállapítja, hogy az intézkedés a Szerződés 107. cikkének (1) bekezdése értelmében vett támogatásnak minősül.

(73)

A Regionális közigazgatási bíróság érvelése szerint az Arfea az 1191/69/EGK rendelet alapján jogosult a kiegészítő kompenzációra; ahhoz, hogy ez az érvelés helytálló legyen, az Arfeának jogosultságot kellett volna szereznie a kiegészítő kompenzációra a szóban forgó szolgáltatások végrehajtásának időpontjában, és ezeknek a kompenzációs kifizetéseknek mentesülniük kellett az 1191/69/EGK rendelet 17. cikkének (2) bekezdése szerinti kötelező bejelentési eljárás alól. Ellenkező esetben, amennyiben a kompenzáció az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősül, a kompenzáció bejelentésének elmulasztása a kompenzációt az EUMSZ 108. cikke szerint jogellenessé teszi. Ennek oka, hogy a rendelet 17. cikkének (2) bekezdésével összhangban a rendelet értelmében kifizetett kompenzáció mentesül az EUMSZ 108. cikkének (3) bekezdésében említett előzetes tájékoztatási kötelezettség, és így a bejelentési kötelezettség alól.

(74)

A Combus-ítéletből ebben a tekintetben az következik, hogy a „közszolgáltatási kompenzáció” említett rendelkezés értelmében vett fogalmát igen szűken kell értelmezni. (14) Az 1191/69/EGK rendelet 17. cikkének (2) bekezdésében előírt bejelentési kötelezettség alóli mentesség csak a vállalkozásra egyoldalúan – a rendelet 2. cikke szerint – kirótt közszolgáltatási kötelezettségekért járó, ugyanazon rendelet 10–13. cikkében ismertetett módszer (a közös ellentételezési eljárás) alkalmazásával kiszámítandó kompenzációra vonatkozik. Nem vonatkozik azonban a rendelet 14. cikkében meghatározott közszolgáltatási szerződésekre. Az 1191/69/EGK rendelet 14. cikkében meghatározott közszolgáltatási szerződés alapján kifizetett, állami támogatással járó kompenzációt annak hatálybaléptetése előtt be kell jelenteni a Bizottságnak. Ennek hiányában a kompenzáció a Szerződés 108. cikkének megfelelően jogellenesen végrehajtott támogatásnak minősül.

(75)

Az, hogy ebben az ügyben az 1191/69/EGK rendelet 17. cikkének (2) bekezdése valóban mentesítette-e az olasz hatóságokat az előzetes bejelentési kötelezettség alól, először is attól függ tehát, hogy a régió lényegében egyoldalúan írta-e elő a közszolgáltatási kötelezettséget az Arfea számára, másodszor pedig attól, hogy a szóban forgó kötelezettség alapján kifizetett kompenzáció megfelel-e az 1191/69/EGK rendelet előírásainak. A Bizottság mindkét kérdést sorrendben megvizsgálja.

(76)

Az Arfea szerint Piemont régió autóbuszos szállítási szolgáltatások biztosítására vonatkozó koncessziós megállapodásokban, valamint ezekhez a koncessziós megállapodásokhoz kapcsolódó megállapodásokban és szabályzatokban meghatározott közszolgáltatási kötelezettséget írt elő számára. Az ilyen közszolgáltatási kötelezettségek üzemeltetési menetrendekre, autóbusz-útvonalakra, megállókra és díjakra vonatkoztak.

(77)

A Bizottság legelőször is megjegyzi, hogy mindegyik koncessziós megállapodás egyértelműen úgy rendelkezett, hogy csak egy évig érvényesek, és megújításukat a szállítási szolgáltatónak kell kérelmeznie, feltéve, hogy a koncessziós díjat befizették. Ebből az következik, hogy ezek a koncessziók az Arfea és Piemont régió szerződéses jogviszonyán alapultak, amelybe Arfea önként lépett be.

(78)

A megállapodások alapján ezért nem lehet úgy tekinteni, hogy az 1191/69/EGK rendelet szerinti közszolgáltatási kötelezettséget egyoldalúan rótták ki Arfeára. Ahogy arra a Törvényszék 2016. március 3-án a T-15/14 sz. Simet-ügyben hozott ítéletében emlékeztetett, a szerződéses jogviszonyhoz való önkéntes ragaszkodás eltér a közszolgáltatási kötelezettség egyoldalú előírásától, és nem vonja maga után az 1191/69/EGK rendelet szerinti kompenzációs kötelezettséget (15).

(79)

Másodszor a Bizottság megjegyzi, hogy az Arfea nem azonosította egyértelműen a koncessziós megállapodáshoz kapcsolódó azon megállapodásokat és szabályzatokat, amelyek közszolgáltatási kötelezettséget írtak elő neki. A Bizottság ugyanakkor érti, hogy az Arfea az autóbuszjáratok útvonalaira és menetrendjeire vonatkozó, a koncessziós megállapodáshoz mellékelt megállapodásokra, valamint a néhány koncessziós megállapodásban megemlített regionális díjakat meghatározó táblázatokra utal.

(80)

A Bizottság a járatok útvonalaival és menetrendjeivel kapcsolatos megállapodásra vonatkozóan azt a megjegyzést teszi, hogy azokat nem lehet az Arfeának egyoldalúan meghatározott közszolgáltatási kötelezettségnek tekinteni. Azokat, akárcsak magát a koncessziós megállapodást, az Arfea önkéntesen írta alá. Ezenkívül ezeknek a megállapodásoknak a tartalmát – többek között az autóbuszok útvonalaira vonatkozóan – több koncessziónál az Arfea kérésére módosították. Ezért nem lehet úgy tekinteni, hogy a közszolgáltatási kötelezettséget az 1191/69/EGK rendelet 2. cikke szerint egyoldalúan írták elő.

(81)

A regionális díjakat meghatározó, a minden utasra vonatkozó maximális díjakat megszabó táblázatok tekintetében a Bizottság megjegyzi, hogy a Törvényszék a 2016. március 3-án a T-15/14 sz. Simet-ügyben hozott ítéletében világosan kijelentette, hogy az ilyen általános díjszabályok nem hoznak létre az 1191/69/EGK rendelet 2. cikke szerinti közszolgáltatási kötelezettséget. A Bíróság véleménye szerint a díjra vonatkozó kötelezettségek ennek az előírásnak az értelmében valójában az adott utas- vagy termékkategóriákra kivetett maximális díjakra korlátozódnak, és nem fedik le az árpolitika általános intézkedéseit (16).

(82)

Végül a Bizottság megjegyzi, hogy az a tény, hogy az Arfea kérelmezte a koncessziók megújítását, és még a koncessziós díjat is kifizette, nehezen egyeztethető össze a közszolgáltatási kötelezettség 1191/69/EGK rendelet 2. cikke (1) bekezdése szerinti előírásával. A rendelkezések értelmében a közszolgáltatási kötelezettség „olyan kötelezettségeket jelent, amelyeket a kérdéses fuvarozási vállalkozás nem vállalna, vagy nem ugyanilyen mértékben, illetve nem azonos feltételekkel vállalna, ha saját üzleti érdekeit tartaná szem előtt”. Ahogy a Törvényszék a 2016. március 3-án a T-15/14 sz. Simet-ügyben hozott ítéletében megállapítja, nehéz elképzelni, hogy egy vállalkozás a koncesszió megújítását kérné, figyelembe véve az ahhoz kapcsolódó kötelezettségeket, miközben az adott koncesszió végrehajtásához nem fűződik kereskedelmi érdeke.

(83)

Még ha igazolást is nyert volna, hogy a közszolgáltatási kötelezettségeket ebben az esetben egyoldalúan írták elő az Arfea számára, a szóban forgó szolgáltatásokért járó kompenzációnak az 1191/69/EGK rendelet (IV. szakasza) szerinti közös ellentételezési eljárásnak is meg kellene felelnie ahhoz, hogy mentesüljön a rendelet 17. cikkének (2) bekezdése szerinti előzetes bejelentés kötelezettsége alól. A Bizottság megítélése szerint ez az eset nem áll fenn.

(84)

A Bizottság ebben a tekintetben először is emlékeztet arra, hogy az 1191/69/EGK rendelet 10. és 11. cikkéből következik, hogy a kompenzáció nem haladhatja meg a közszolgáltatási kötelezettség előírásából fakadó pénzügyi terheket. Ezenkívül az 1191/69/EGK rendelet 1. cikkének (5) bekezdése, az 1992. július 1-jétől érvényes változatában, úgy rendelkezik, hogy: „Amennyiben egy fuvarozási vállalkozás nemcsak közszolgáltatási kötelezettségekkel járó szolgáltatást működtet, hanem egyéb tevékenységeket is folytat, a közszolgáltatási jellegű szolgáltatásait külön részlegek keretében kell megszerveznie, amelyeknek meg kell felelniük a következő feltételeknek:

[…]”

(85)

Másodszor a Bizottság megjegyzi, hogy az 1191/69/EGK rendelet 13. cikke előírja, hogy a hatóságoknak előzetesen rögzíteniük kell az ellentételezés összegét.

(86)

A Bizottság jelen ügyben úgy véli, hogy az Arfeának odaítélt kompenzáció nem felel meg ezeknek a követelményeknek.

(87)

A Bizottság megjegyzi, hogy – ahogy azt az (59) preambulumbekezdés is jelzi – nem nyert bizonyítást, hogy az Arfea elvégezte az állítólagos közszolgáltatási kötelezettség keretében végzett tevékenységeire és más tevékenységeire vonatkozó számlák megfelelő elkülönítését, ahogy azt az 1191/69/EGK rendelet 1. cikke (5) bekezdésének a) pontja előírja. Ezzel ellentétben a bíróság által megbízott szakértő által a kompenzáció összegének meghatározásához használt 1997-es és 1998-as Arfea-számlák kivonataiban inkább az látszik, hogy a költségeket nem különítették el tevékenységek szerint.

(88)

Másodszor a Bizottság megjegyzi, hogy az 1191/69/EGK rendelet 13. cikkével ellentétben az Arfeának odaítélt kompenzációt nem előre határozták meg, hanem a regionális közigazgatási bíróság előírásai szerinti utólagos értékelés alapján.

(89)

Ezen észrevételek fényében a Bizottság megállapítja, hogy a Piemont regionális közigazgatási bírósága által az Arfea számára odaítélt kiegészítő kompenzáció nem mentesült az 1191/69/EGK rendelet 17. cikkének (2) bekezdése szerinti előzetes bejelentési kötelezettség alól.

(90)

Mivel nem igazolták, hogy a vizsgált intézkedés mentesült az 1191/69/EGK rendelet 17. cikkének (2) bekezdése szerinti előzetes bejelentés kötelezettsége alól, meg kell vizsgálni a kifizetés belső piaccal való összeegyeztethetőségét, ugyanis az a fenti 6.1. szakaszban foglaltaknak megfelelően a Szerződés 107. cikkének (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősül.

(91)

Ebben a tekintetben a Szerződés 93. cikke a közlekedés összehangolása és a közlekedés területén kirótt közszolgáltatási kötelezettségek tekintetében nyújtott állami támogatások összeegyeztethetőségére vonatkozó szabályokat ír elő, és a 107. cikk (3) bekezdése, valamint a 106. cikk (2) bekezdése tekintetében lex specialisnak minősül, mivel különleges szabályokat tartalmaz az állami támogatás összeegyeztethetőségére vonatkozóan. Az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy e rendelkezés „a közlekedési támogatások Szerződéssel való összeegyeztethetőségét csak olyan, jól körülhatárolt esetekben ismeri el, amikor nem sérülnek [az Unió] általános érdekei” (17).

(92)

2009. december 3-án hatályba lépett az 1370/2007/EK rendelet, amely hatályon kívül helyezte az 1191/69/EGK és az 1107/70/EGK tanácsi rendeletet (18). Az 1370/2007/EK rendelet a vasúti és közúti személyszállítási szolgáltatások vonatkozásában alkalmazandó a közszolgáltatási kötelezettségek ellentételezésére.

(93)

A Bizottság úgy ítéli meg, hogy a be nem jelentett intézkedés összeegyeztethetőségét az 1370/2007/EK rendelet alapján kell vizsgálni, mivel e határozat elfogadásakor az volt a hatályos jogszabály. Megjegyzi ezenkívül, hogy a regionális közigazgatási bíróság által az Arfea számára megítélt kiegészítő kompenzációt 2014. február 7-én fizették ki (19).

(94)

Az 1370/2007/EK rendelet 9. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy „a személyszállítási közszolgáltatások nyújtásáért vagy az általános szabályok alapján megállapított díjszabási kötelezettségeknek való megfelelésért nyújtott, e rendelettel összhangban fizetett közszolgáltatási ellentételezés a [belső] piaccal összeegyeztethető. Az ilyen ellentételezés mentes a Szerződés [108. cikkének (3) bekezdésében] említett előzetes bejelentési kötelezettség alól.”

(95)

Az alábbiakban meghatározott okokból a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a be nem jelentett kompenzáció nem tesz eleget az 1370/2007/EK rendeletnek, tehát a rendelet 9. cikkének (1) bekezdése alapján nem nyilvánítható a belső piaccal összeegyeztethetőnek.

(96)

Először a Bizottság megjegyzi, hogy a koncessziós megállapodás nem felel meg a rendelet 4. cikkében foglalt, a közszolgáltatási kötelezettséget létrehozó általános szabályok vagy közszolgáltatási szerződések kötelező tartalmát meghatározó rendelkezéseknek:

(97)

Másodszor a Bizottság megjegyzi, hogy a szóban forgó intézkedés nem teljesíti az 1370/2007/EK rendeletnek a kompenzáció összegének kiszámítására vonatkozó követelményeit.

(98)

Az 1370/2007/EK rendelet 6. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a közvetlenül odaítélt közszolgáltatási szerződések alapján történő kompenzációnak meg kell felelnie az 1370/2007/EK rendelet és melléklete rendelkezéseinek annak érdekében, hogy a kompenzáció ne haladja meg a közszolgáltatási kötelezettség teljesítéséhez szükséges mértéket.

(99)

Az 1370/2007/EK rendelet mellékletének 2. pontja előírja, hogy a kompenzáció nem haladhatja meg a következő tényezőkből összetevődő pénzügyi összegnek megfelelő összeget: a közszolgáltatási kötelezettséggel kapcsolatban felmerült, a jegybevételekkel csökkentett költségek, kivonva ebből a közszolgáltatási kötelezettség keretében működtetett hálózaton belül keletkezett pozitív pénzügyi hatásokat, és hozzáadva az ésszerű hasznot. A melléklet 4. pontja előírja, hogy a költségeket és a bevételeket a hatályos számviteli és adóügyi szabályoknak megfelelően kell kiszámítani. A melléklet 5. pontja előírja, hogy: „mennyiben egy közszolgáltató nem kizárólag közszolgáltatói kötelezettségek hatálya alá tartozó, ellentételezett szolgáltatásokat működtet, hanem más tevékenységeket is végez, […] az említett közszolgáltatók számvitelében legalább az alábbi feltételeknek megfelelő elkülönítéseket kell végezni:

(100)

Azonban ahogy azt az (59) preambulumbekezdés is megjegyzi, az Arfea nem alkalmazta az állítólagos közszolgáltatási kötelezettség keretében végzett tevékenységeire és más tevékenységeire vonatkozó számlák megfelelő elkülönítését, ahogy azt az 1370/2007/EK rendelet mellékletének 5. pontja előírja. Következésképpen nem bizonyítható, hogy a végül odaítélt bármekkora összegű kompenzáció nem haladja meg az azon nettó pénzügyi hatásnak megfelelő összeget, amely megfelel a közszolgáltatási kötelezettség teljesítése által a közszolgáltató költségeire és bevételeire gyakorolt – pozitív vagy negatív – hatások összegének (1370/2007/EK rendelet mellékletének 2. pontja). Ezenfelül az előre meghatározott kompenzációs paraméterek hiányában szükségszerűen utólagosan, önhatalmú feltevések alapján kell a kompenzáció kiszámítását elvégezni, ahogyan azt az Arfea tanácsadói és Piemont regionális közigazgatási bírósága által megbízott szakértő tette. Végül a szakértő által a kompenzáció összegének kiszámításához használt nyereségszintek, ahogy a (60) és (63) preambulumbekezdés kifejti, magasabbak az ésszerűnek tekinthető nyereségnél.

(101)

Harmadszor a Bizottság megjegyzi, hogy az Arfea maga is elismerte, hogy jelen esetben nem teljesültek az 1370/2007/EK rendelet előírásai, amikor azzal érvelt, hogy az ilyen megfelelés jogilag és logikailag is lehetetlen, mivel a szóban forgó szituáció sok évvel az említett rendelet hatálybalépése előtt történt.

(102)

A Bizottság ezért úgy ítéli meg, hogy a regionális közigazgatási bíróság által elrendelt kiegészítő kompenzációt nem az 1370/2007/EK rendeletnek megfelelően fizették ki, ezért a kiegészítő kompenzáció összeegyeztethetetlen a belső piaccal.

(103)

A Bizottság az eljárás megindításáról szóló határozatban felkérte az érdekelteket azzal kapcsolatos észrevételeik megtételére, hogy a regionális közigazgatási bíróság ítélete állítólagos jogsértésért járó kártérítés megítélésére, nem pedig az alkalmazandó tanácsi rendeleteken alapuló közszolgáltatásért járó kompenzáció megítélésére vonatkozott-e. Ehhez kapcsolódóan csak az olasz hatóságok küldték meg észrevételeiket, azzal érvelve, hogy a szóban forgó intézkedés a közszolgáltatási kötelezettség nyújtásáért odaítélt kompenzációt jelent, és nem kártérítést.

(104)

A Bizottság ennek kapcsán megjegyzi, hogy bizonyos körülmények között a nemzeti hatóságok jogellenes cselekményei vagy egyéb magatartása (20) miatti kártérítés nem biztosít előnyt, és ennélfogva nem minősül a Szerződés 107. cikkének (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak (21). Az elszenvedett kárért nyújtott kompenzáció célja eltér az állami támogatás céljától, ugyanis arra irányul, hogy a károsult fél számára visszaállítsa a kárt okozó cselekmény előtti helyzetet, mintha a cselekmény meg sem történt volna (restitutio in integrum).

(105)

Ahhoz azonban, hogy egy kártérítés az állami támogatási szabályok hatályán kívül essen, a kompenzáció általános szabályán kell alapulnia (22). Az Európai Unió Bírósága továbbá a Lucchini-ítéletben kimondta, hogy egy nemzeti bíróság akadályoztatva lenne a nemzeti jog alkalmazásában, ha e jog alkalmazásának az lenne a jogkövetkezménye, hogy „megakadályozná a közösségi jog alkalmazását, amennyiben lehetetlenné tenné a közösségi jog megsértésével nyújtott állami támogatás visszatéríttetését” (23). E kijelentés mögöttes elve az, hogy nemzeti jogszabály nem alkalmazható, ha az alkalmazása veszélyeztetné az uniós jog megfelelő alkalmazását (24). E tekintetben – ahogy arra a Törvényszék 2016. március 3-án a T-15/14 sz. Simet-ügyben hozott ítéletében emlékeztetett – olyan kártérítés megítélése, amely közszolgáltatási kötelezettség előírásából fakadó sérelem miatti kártalanításból áll, nem bújhat az állami támogatás minősítése mögé csak azért, mert kártérítés megítéléséből állt, mivel ez lehetővé tenné a Szerződés 107. és 108. cikkének megkerülését (25).

(106)

Ami a regionális közigazgatási bíróság által az Arfea számára megítélt kiegészítő kompenzációt illeti, a Bizottság megjegyzi, hogy a regionális közigazgatási bíróság ítélete arra hivatkozik, hogy az Arfea az 1191/69/EGK rendelet 6., 10. és 11. cikke szerinti kompenzáció útján jogosult bizonyos összegekre, amelyeket a hatóságoknak kell meghatározniuk megbízható adatok alapján. Ez arra utal, hogy az Arfea kiegészítő kompenzációra való jogosultsága a regionális közigazgatási bíróság szerint nem a nemzeti hatóságok jogellenes cselekménye vagy egyéb magatartása miatti általános kártérítési szabályra, hanem állítólag az 1191/69/EGK rendeletből fakadó jogokra vezethető vissza.

(107)

Másodszor a Bizottság megjegyzi, hogy az Arfea 2014. június 6-án keresetet nyújtott be az olasz bíróságnak, amelyben kártérítést kér Piemont régiótól a regionális közigazgatási bíróság által már odaítélt kompenzáción felül. Az Arfea keresetében azt állította, hogy az 1997-es és 1998-as évre neki járó kompenzáció Régió általi késedelmes elismerése és kifizetése miatt károkat szenvedett. Ez arra utal, hogy Arfea maga sem tartja a regionális közigazgatási bíróság által számára már odaítélt kompenzációt kártérítés megítélésének.

(108)

Harmadszor a Bizottság úgy véli, hogy az Arfeának az állítások szerint illegálisan egyoldalúan előírt közszolgáltatási kötelezettség miatti pénzügyi teher kompenzálására szolgáló kártérítés olasz hatóságok általi megítélése megszegné a Szerződés 107. és 108. cikkét.

(109)

Ennek az az oka, hogy a kártérítés megítélése ugyanazt eredményezné az Arfea számára, mint a felülvizsgálati időszakra vonatkozó közszolgáltatásért járó kompenzáció megítélése, annak ellenére, hogy a szóban forgó szolgáltatásokra irányadó koncessziós feltételek nem mentesültek az előzetes bejelentési kötelezettség alól, és az 1191/69/EGK rendelet, illetve az 1370/2007/EK rendelet anyagi jogi követelményei sem teljesültek, ahogyan fentebb bemutatásra került.

(110)

A kártérítés megítélhetősége ezért ténylegesen lehetővé tenné az állami támogatási szabályoknak, valamint azoknak az uniós jogalkotó által megállapított feltételeknek a megkerülését, amelyek mellett az illetékes hatóságok a közszolgáltatási kötelezettségek előírásakor vagy ilyen kötelezettségekre vonatkozó szerződéskötéskor kompenzálják a közszolgáltatókat a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítése során felmerült költségekért. A nyújtani tervezett támogatás összegének megfelelő kártérítés valójában jogellenesnek és a belső piaccal összeegyeztethetetlennek ítélt közvetett állami támogatásnak minősülne (26). A fent bemutatottak alapján a Törvényszék egyértelművé tette, hogy ilyen körülmények között az állami támogatási szabályokat nem lehet pusztán azért megkerülni, mert a szóban forgó intézkedés kártérítés megítélését tartalmazná (27).

(111)

Ennek megfelelően a Bizottság megítélése szerint a regionális közigazgatási bíróság ítélete nem az Arfea által a nemzeti hatóságok jogellenes cselekménye vagy egyéb magatartása miatt elszenvedett kárért járó kompenzációt, hanem – a Szerződés 107. cikkének (1) bekezdése szerint tiltott – jogellenes és összeegyeztethetetlen állami támogatást ítél meg.

(112)

A fentiek fényében a Bizottság megállapítja, hogy a be nem jelentett intézkedés a Szerződés 107. cikkének (1) bekezdése értelmében a belső piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatást képvisel.

(113)

A Szerződés és a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a Bizottság hatáskörébe tartozik az arra vonatkozó döntés meghozatala, hogy az érintett tagállamnak meg kell szüntetnie vagy módosítania kell azt a támogatást, amelyről a Bizottság megállapította, hogy nem egyeztethető össze a belső piaccal (28). Az állandó ítélkezési gyakorlatból következik továbbá, hogy a Bizottság által a belső piaccal összeegyeztethetetlennek ítélt támogatások esetében a tagállamra a támogatás megszüntetését illetően kirótt kötelezettség célja a korábbi állapot visszaállítása (29).

(114)

A Bíróság e tekintetben kimondta, hogy ez a célkitűzés akkor valósul meg, ha a kedvezményezett visszafizette a jogellenes támogatásként kapott összegeket, elveszítve így azt az előnyt, amelyet versenytársaival szemben élvezett a piacon, és visszaállt a támogatás juttatása előtti állapot (30).

(115)

Az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően az (EU) 2015/1589 tanácsi rendelet (31) 16. cikkének (1) bekezdése kimondja: „Amennyiben a jogellenes támogatások esetén elutasító határozat születik, a Bizottság dönt arról, hogy az érintett tagállam hozza meg a szükséges intézkedéseket a támogatásnak a kedvezményezettől történő visszavételére […]”.

(116)

Így, tekintettel arra, hogy a kérdéses intézkedések végrehajtása sérti a Szerződés 108. cikkét, és azokat jogellenes és összeegyeztethetetlen támogatásnak tekintik, azokat vissza kell fizettetni az odaítélésük előtti piaci helyzet visszaállítása érdekében. A visszafizettetés arra az időszakra vonatkozik, amikor az Arfea előnyben részesült, azaz arra az időtartamra, amely a támogatásnak a kedvezményezett részére történő rendelkezésre bocsátásával (azaz 2014. február 7-én) veszi kezdetét, és a támogatás tényleges visszafizetésével fejeződik be, a visszafizettetendő összeg a tényleges visszafizetésig esedékes kamatokra is kiterjed,

a)

a kedvezményezett által visszatérítendő teljes összeg (tőketartozás és kamatok);

b)

az e határozatnak való megfelelés érdekében már meghozott és tervezett intézkedések részletes bemutatása;

c)

azt igazoló dokumentumok, hogy a kedvezményezettet felszólították a támogatás visszafizetésére.

—

az illetékes hatóság(ok) által előírt, közszolgáltatási szerződésben és/vagy általános szabályban foglalt közszolgáltatási kötelezettséggel vagy azok csoportjával kapcsolatban felmerült költségek,

—

kivonva a kérdéses közszolgáltatási kötelezettség(ek) keretében működtetett hálózaton belül keletkezett pozitív pénzügyi hatásokat,

—

kivonva a kérdéses közszolgáltatási kötelezettség(ek) teljesítése során keletkezett díjakból vagy bármely egyéb bevételből származó bevételt,

—

hozzáadva az ésszerű hasznot,